I.

Bevezetés

1.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a közös hozzáadottértékadó‑rendszerről szóló, 2006. november 28‑i 2006/112/EK tanácsi irányelv ( 2 ) 24. cikke (1) bekezdésének, 25. cikke a) pontjának és 28. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2.

E kérelmet az Uniunea Compozitorilor și Muzicologilor din România – Asociația pentru Drepturi de Autor (romániai zeneszerzők és zenetudósok – szerzői jogi egyesület, a továbbiakban: UCMR – ADA), valamint a jelenleg felszámolás alatt álló Asociația Culturală „Suflet de Român” („Román Lélek” kulturális egyesület, a továbbiakban: kulturális egyesület) között folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amelynek tárgya az utóbbi által a zeneművek előadás keretében történő nyilvánossághoz közvetítése, különösen nyilvános előadása után az UCMR – ADA részére fizetendő, a hozzáadottérték‑adóval (héa) növelt díjak egy részének megfizetése.

3.

Ily módon a Bíróságnak alkalma nyílik annak pontosítására, hogy a héairányelv szempontjából melyek a zeneművek szerzői jogi jogosultjait és a közös jogkezelő szervezeteket terhelő kötelezettségek, amennyiben az utóbbiak szedik be e jogosultak javára a szóban forgó művekre vonatkozó nem kizárólagos felhasználási engedélyek megadásának ellenértékeként fizetendő díjakat, és ez utóbbiak díjazásaik közös kezelése címén jutalékot fizetnek e szervezetek részére.

4.

A szerzői jogokkal nem rendelkező, azokat a maga részéről át nem ruházó és a díjazásban sem részesülő közös jogkezelő szervezetnek a gyakorlatban való gyakori közreműködésével ily módon teljesített ügyletek elemzése alapján azt fogom javasolni a Bíróságnak, hogy állapítsa meg, hogy a szerzői jogi jogosultak a héairányelv értelmében vett szolgáltatást nyújtanak, valamint hogy pontosítsa az ebből az egyes adóalanyokra nézve attól függően levonandó következtetéseket, hogy a közös jogkezelő szervezet a saját nevében vagy e jogosultak nevében jár el.

II.

Jogi háttér

A.

A héairányelv

5.

A héairányelv 2. cikke (1) bekezdésének c) pontja a következőképpen rendelkezik:

6.

Ezen irányelv 24. cikke (1) bekezdésének szövege a következő:

7.

Az említett irányelv 25. cikkének a) pontja értelmében:

8.

A héairányelv 28. cikke a következőképpen rendelkezik:

B.

A román jog

1.

Az adózás rendjéről szóló törvény

9.

A 2003. december 22‑i legea nr. 571/2003 privind Codul fiscal (az adótörvénykönyvről szóló 571/2003. sz. törvény) alapügyre alkalmazandó változata ( 3 ) szerinti 126. cikke (1) bekezdésének a) pontja a következőképpen rendelkezik:

10.

Az adótörvénykönyv „Szolgáltatásnyújtás” című 129. cikke a következőket írja elő:

2.

A szerzői jogi törvény

11.

A 1996. március 14‑i legea nr. 8/1996 privind dreptul de autor și drepturile conexe (a szerzői jogokról és a szomszédos jogokról szóló 8/2003. sz. törvény) alapügyre alkalmazandó változata ( 4 ) 13. cikkének f) pontja a következőképpen rendelkezik:

12.

E törvény III. címe „A szerzői jog és szomszédos jogok kezelése és védelme” címet viseli. E cím „szerzői vagyoni jogok és szomszédos jogok kezelése” című I. fejezete három szakaszt tartalmaz. A 123‑1234. cikk az „Általános rendelkezések” című I. szakaszban található.

13.

A fent említett törvény 123. cikkének (1) és (3) bekezdése a következőket írja elő:

14.

A szerzői jogi törvény 1231. cikke értelmében:

15.

E törvény 125. cikkének (2) bekezdése, amely „A szerzői és szomszédos jogok közös jogkezelő szervezetei” című II. szakaszban található, a következőképpen rendelkezik:

16.

Az említett törvény 1291. cikkének szövege a következő:

17.

A szerzői jogi törvény III. címének I. fejezetében „A közös jogkezelő szervezetek működése” című III. szakasz tartalmazza az 130–135. cikket.

18.

E törvény 130. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

19.

Az említett törvény 1311. cikkének (1) bekezdése, amely kiegészíti az 130. cikk (1) bekezdésének b) pontját, a következőképpen rendelkezik:

20.

A szerzői jogi törvény 134. cikke értelmében:

III.

Az alapügy tényállása és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

21.

Az UCMR – ADA zeneművek szerzői vagyoni jogainak közös jogkezelő szervezete. Az Oficiul Român pentru Drepturile de Autor (román szerzői jogi hivatal) e szervezetet jelölte ki az ilyen művek koncertek, előadások vagy művészi események alkalmával történő nyilvánossághoz közvetítése kapcsán a szerzői vagyoni jogi díjak kizárólagos beszedőjeként.

22.

A kulturális egyesület 2012. november 16‑án előadást tartott, amelynek során zeneműveket adtak elő. Ennek érdekében ez utóbbi az UCMR – ADA‑tól nem kizárólagos engedéllyel rendelkező e művek felhasználására, azok nyilvánossághoz közvetítési díjainak megfizetése ellenében.

23.

Miután a kulturális egyesület megtagadta az UCMR – ADA által követelt díjak teljes megfizetését, a Tribunalul București (bukaresti törvényszék, Románia) és a Curtea de Apel București (bukaresti ítélőtábla, Románia) megállapította, hogy az UCMR – ADA kérelme megalapozott. A fellebbviteli bíróság azonban úgy határozott, hogy a zeneművek nyilvánossághoz közvetítéséért fizetendő díjak UCMR – ADA általi beszedésére irányuló ügylet nem héaköteles, következésképpen az egyesület által fizetendő díjak összegéből levonta a héa összegét.

24.

Az Înalta Curte de Casaţie şi Justiţie (legfőbb semmítő‑ és ítélőszék, Románia), azaz a kérdést előterjesztő bíróság előtt az UCMR – ADA többek között előadja, hogy a fellebbviteli bíróság határozatával megsértette az adótörvénykönyvet azáltal, hogy nem alkalmazta a héát a kulturális egyesületet mint a szóban forgó zeneművek felhasználóját terhelő díjakra. Az UCMR – ADA arra hivatkozik, hogy megsértették a héasemlegesség elvét, mivel a fellebbviteli bíróság e határozata azzal a hatással jár, hogy rá hárítja a héa terhét, miközben e művek végső felhasználója nem ő.

25.

A kérdést előterjesztő bíróság által felvetett első kérdés a 2017. január 18‑i SAWP‑ítélet ( 5 ) fényében annak az ügyletnek a minősítésére vonatkozik, amellyel a zeneművek szerzői jogi jogosultjai e műveknek az előadás‑szervezők általi felhasználását engedélyezik. E tevékenység „ellenérték fejében nyújtott szolgáltatásnak”, közelebbről a héairányelv 25. cikke a) pontjának értelmében vett „immateriális javak átengedésének” minősül?

26.

Abban az esetben, ha a Bíróság erre a kérdésre igenlő választ ad, a kérdést előterjesztő bíróság egyrészt a 2011. július 14‑i Henfling és társai ítéletre ( 6 ) hivatkozva arra keresi a választ, hogy a zeneművek felhasználóitól a díjakat beszedő közös jogkezelő szervezet maga is a héairányelv 28. cikkének értelmében vett szolgáltatásnyújtást végez‑e, ami a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint két egymást követő szolgáltatásnyújtás fikcióját eredményezi, holott e szervezet a szerzői jogi jogosultakat megbízás nélkül is képviselheti, és e jogokat jogszabályi kötelezettségeknek megfelelően kezeli. Másrészt azt kívánja megtudni, hogy ebből milyen következtetéseket kell levonni a héa számításának alapját és e díjak beszedése során a közös jogkezelő szervezet, illetve a szerzők által végzett kiszámlázását illetően.

27.

Ilyen körülmények között az Înalta Curte de Casaţie şi Justiţie (legfőbb semmítő‑ és ítélőszék, Románia) úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

28.

Az UCMR – ADA – a román és a lengyel kormányhoz, valamint az Európai Bizottsághoz hasonlóan, akik egyúttal az előírt határidőn belül válaszoltak a Bíróság által feltett, írásban megválaszolandó kérdésekre is – írásbeli észrevételeket nyújtott be, a Bíróság pedig úgy döntött, hogy tárgyalás nélkül határoz az ügyben.

IV.

Elemzés

29.

Az alapeljárás tárgya azon jogviszonyok héakötelezettsége, amelyek tárgya zeneművek e művek szerzői jogainak közös jogkezelő szervezetén keresztül történő nyilvánossághoz közvetítése.

30.

Ez a kérdés különös nyomatékkal bír, mivel a szerzői jogok és a szomszédos jogok e jogok több jogosultja megbízásából és kollektív haszna érdekében végzett kezelésének rendszere nagyon hosszú múltra nyúlik vissza, és aktívan működik valamennyi tagállamban. Ezt tekintik a legmegfelelőbb eszköznek mind a szerzők számára jogaik – köztük a műveik díjazás ellenében történő felhasználása – adminisztrálása szempontjából, mind a felhasználók számára a művekhez való hozzáférés megkönnyítése céljából. ( 7 )

31.

A kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy ezen ügylet olyan „szolgáltatásnyújtásnak” minősül‑e, amelyben a héairányelv 28. cikke értelmében vett bizományos szerepel közvetítőként.

32.

Következésképpen a kérdést előterjesztő bíróság kérdései alapján véleményem szerint a Bíróság ítélkezési gyakorlatára tekintettel egyrészt rögzíteni kell a szerzőket megillető egyik védett jog, nevezetesen a díjazáshoz való jog gyakorlásához kapcsolódó ügylet „szolgáltatásnyújtásként” való minősítésére vonatkozó, a héairányelv 2. cikke (1) bekezdésének c) pontjában előírt és a 25. cikk a) pontjában pontosított feltételeket, ( 8 ) valamint az immateriális javakkal kapcsolatos közvetítésként való minősítéssel kapcsolatos feltételeket.

33.

Másrészt pontosítani kell, hogy ebből milyen következtetéseket kell levonni a héa adóalapja számítási módjának meghatározása, valamint a héairányelv ( 9 ) 220. cikke (1) bekezdésének megfelelően végzett számlázás tekintetében.

A.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésről

34.

Előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a héairányelv 2. cikke (1) bekezdésének c) pontját és 25. cikkének a) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy a zeneművek szerzői jogi jogosultjai szolgáltatást nyújtanak az előadás‑szervezők számára, akik jogosultak e művek nyilvánossághoz közvetítésére a közös jogkezelő szervezet által a saját nevében, e jogosultak javára beszedett díjak ellenében.

35.

A kérdést előterjesztő bíróság által kifejezett kétségek a SAWP‑ítélet tartalmára vonatkozó kérdéseiből következnek, azon szempontok miatt, amelyeket a Bíróság annak megállapítása céljából alkalmazott, hogy a többszörözési jogok jogosultjai, akiknek a javára a szerzői és szomszédos jogok közös jogkezelő szervezetei saját nevükben szedtek be díjakat az üres adathordozók, valamint a felvevő és lejátszó eszközök értékesítése után, nem nyújtottak a héairányelv értelmében vett szolgáltatást. ( 10 )

36.

Bár a SAWP‑ítélettel való összehasonlítás álláspontom szerint célszerű azon vizsgálat miatt, amelyet a Bíróság egy kollektív szervezet által kezelt védett szerzői jogok felhasználására irányuló ügylet héakötelezettségével kapcsolatos kérdés kapcsán lefolytatott, illetve az elfogadott jogi érvelés miatt is, a Bíróság által elfogadott megoldás tartalma véleményem szerint az ezen ítélet alapjául szolgáló ügy sajátos körülményeire korlátozódik, amelyben a Bíróság két szempontot alakított ki.

37.

A Bíróság ugyanis figyelembe vette egyrészt azt, hogy a szóban forgó díjat jogszabály írta elő, és meghatározta annak összegét a felvevő és lejátszó eszközök gyártói és importőrei számára, ( 11 ) másrészt pedig azt, hogy e díj a többszörözési jog tiszteletben tartásának elmulasztásával okozott kár jogosultak felé történő méltányos ellentételezésének finanszírozására irányult. ( 12 ) Márpedig a Bíróság szerint „a méltányos díjazás semmiféle szolgáltatás közvetlen ellenértékét nem képezi, mivel e jogosultak oldalán a védelem alatt álló műveik engedély nélküli többszörözéséből eredő hátrányhoz kötődik”. ( 13 )

38.

Ebből következően a jelen ügyben fontos kiemelni, hogy az elemzés a szerzőknek a műveik nyilvánossághoz közvetítéséért járó díjazásra vonatkozik, nem pedig a műveik terjesztéséből eredő kár ellentételezéseként fizetendő méltányos díjazásra. Ennélfogva, noha e díjazás megállapítását és beszedését törvény szabályozza, gazdasági szempontból azok rendszere, amelyet a későbbiekben ismertetek, ( 14 ) nem hasonlítható a Bíróság által a SAWP‑ítéletben elemzett szabályozáshoz.

39.

Ilyen körülmények között azt javaslom a Bíróságnak, hogy ezen ítéletből csak a szerzői jogi jogosultak és a végső felhasználó között a szerzőket megillető díjak beszedésével és felosztásával megbízott társaság közvetítésével teljesített különböző ügyletek elemzésének módszerét vegye át.

40.

Ily módon a „szolgáltatásnyújtás” fogalmát illetően először is emlékeztetni kell arra, hogy a héairányelv 24. cikkének (1) bekezdése e fogalmat csak a „termékértékesítés” fogalmával szembe állítva határozza meg. ( 15 )

41.

Másodszor, amint azt a Bíróság a SAWP‑ítéletben pontosította, azon kérdést megelőzően, hogy szolgáltatásnyújtásnak minősülhet‑e az immateriális javak átengedése, meg kell vizsgálni, hogy az ilyen ügyletet ellenérték fejében teljesítik‑e. Ugyanis a héairányelv 2. cikke (1) bekezdésének c) pontja alapján ahhoz, hogy egy ilyen ügylet ez utóbbi hatálya alá tartozzon, az szükséges, hogy azt minden esetben ellenérték fejében teljesítsék. ( 16 ) E tekintetben a Bíróság emlékeztetett arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a szolgáltatásnyújtás csak akkor minősül a héairányelv értelmében ellenszolgáltatás fejében teljesítettnek, ha a szolgáltatásnyújtó és a szolgáltatást igénybe vevő között olyan jogviszony van, amelynek keretében szolgáltatások kölcsönös nyújtása történik úgy, hogy a szolgáltatásnyújtó által kapott juttatás képezi a szolgáltatást igénybe vevő számára nyújtott szolgáltatás tényleges ellenértékét. ( 17 ) A Bíróság megállapította, hogy erről van szó abban az esetben, ha a nyújtott szolgáltatás és a kapott ellenérték között közvetlen kapcsolat áll fenn, mivel a fizetett összeg egyedileg meghatározható, ilyen jogviszony keretében nyújtott szolgáltatás tényleges ellenértékét képezi. ( 18 )

42.

Harmadszor, „[a] héairányelv 25. cikke tájékoztató jelleggel felsorol három különböző, szolgáltatásnyújtásnak minősülő ügyletet, amelyek közül az a) pont az immateriális javak átengedésére vonatkozik”. ( 19 )

43.

A jelen esetben nem vitatott, hogy az alapeljárásban szóban forgó ügylet nem minősül a héairányelv 14. cikkének (1) bekezdése szerinti termékértékesítésnek.

44.

A szerzői jogi jogosult és a végső felhasználó közötti jogviszonyt illetően álláspontom szerint a román szabályozásból az következik, hogy e szerzői jogi jogosult a közvetítő fellépése ellenére „szolgáltatásnyújtónak” minősíthető, valamint hogy az említett szerzői jogi jogosult a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatának értelmében vett juttatásban részesül. ( 20 ) Ebből tehát az a következtetés vonható le, hogy kölcsönös szolgáltatások állnak fenn a művét a felhasználó rendelkezésére bocsátó szerzői jogi jogosult és a részére annak érdekében díjat fizető felhasználó között, hogy e művet a nyilvánosság számára bemutathassa.

45.

A kérdést előterjesztő bíróság ugyanis pontosította, hogy a szerzői jogi jogosultak vagyoni jogaikat nem ruházhatják át azokra a szervezetekre, amelyek e jogosultak javára a zeneművek nyilvánossághoz közvetítési joga gyakorlásának közös és kötelező kezelésével foglalkoznak. Hozzátette, hogy a védett zeneművek repertoárjának bármely felhasználását megelőzően a felhasználóknak írásban, díjazás ellenében nem kizárólagos felhasználási engedélyt kell kérniük. ( 21 )

46.

Ezenkívül a kérdést előterjesztő bíróság kifejtette, hogy a vagyoni jogok a szerzői jogi jogosultakat a jogaik közös kezelésével megbízott szervezet által a felhasználókkal folytatott tárgyalások keretében megállapított „módszerek” ( 22 ) szerint illetik meg, ( 23 ) és azok vonatkozásában a díjak beszedésére és azoknak a jogosultak közötti felosztására a közös jogkezelő szervezet tagjai által hozott határozatokkal összhangban kerül sor. ( 24 ) Noha e határozatokat a törvény szabályozza, a beszedett díjak – amint azt a román kormány és a Bizottság a Bírósághoz benyújtott észrevételeiben kiemelte – átalány formájában vagy százalékos formában a nyújtott szolgáltatáshoz kapcsolódnak. ( 25 )

47.

Véleményem szerint ebből az következik, hogy a szerzői jogi jogosult a művének nyilvánossághoz közvetítésére vonatkozó azon engedély tényleges ellenértékét kapja, amelyet az azt kérő végső felhasználónak ad meg, és nincs jelentősége annak, hogy a közös jogkezelő szervezet olyan szerző javára jár el, aki nem tartozik tagjai közé.

48.

Úgy vélem továbbá, hogy a díjazás közös kezelése, valamint jogszabályon alapuló kötelezettségnek minősítése nem kérdőjelezi meg azt, hogy a szerző a műve általa engedélyezett felhasználásának megfelelő díjazásban részesül.

49.

Azon kérdést illetően, hogy az alapügyben szereplő ügylet a héairányelv 25. cikke a) pontjának értelmében vett „immateriális javak átengedésének” minősíthető‑e, meg kell állapítani, hogy bár a SAWP‑ítélet alapjául szolgáló ügyben ugyanezt a kérdést tették fel, a Bíróság úgy ítélte meg, hogy azt nem szükséges megvizsgálni, mivel az ebben az ügyben szereplő ügyletet nem ellenérték fejében teljesítették, az irányelv 2. cikke (1) bekezdése c) pontjának értelmében. ( 26 )

50.

A Bíróság ugyanakkor rámutatott, hogy a héairányelv 25. cikke tájékoztató jelleggel felsorol három különböző, szolgáltatásnyújtásnak minősülő ügyletet, amelyek közül az a) pont az immateriális javak átengedésére vonatkozik. ( 27 )

51.

Ennélfogva úgy lehet tekinteni, hogy a héakötelezettség területén a szolgáltatásnyújtásnak a héairányelv 25. cikke szerinti minősítése járulékos jellegű a 2. cikk (1) bekezdésének c) pontjában előírt minősítéshez képest.

52.

Ugyanakkor, mivel a Bíróság a SAWP‑ítélet 32. pontjában hozzátette, hogy „még ha a többszörözési jogok jogosultjai a héairányelv 25. cikkének a) pontja szerinti immateriális javakat át is engedhetik”, úgy vélem, hogy érdemes minden kétséget eloszlatni e rendelkezés értelmezésével kapcsolatban, és az alapügyben szóban forgó ügylet vonatkozásában pontosítani, hogy annak tárgya a héairányelv 25. cikke a) pontjának értelmében vett „immateriális javak átengedéséből” álló szolgáltatásnyújtás adóztatása.

53.

Először is, összehasonlítást lehet végezni a héairányelv ( 28 ) 59. cikkének a) pontjával, amely az adóköteles ügyletek teljesítési helyének meghatározása érdekében a szolgáltatások körében többek között a „szerzői jogok átruházására és átengedésére” utal.

54.

Másodszor, arra lehetne érvet alapítani, hogy a 2018. december 19‑i Bizottság kontra Ausztria ítéletben ( 29 ) a Bíróság a héakötelezettség tekintetében különbséget tett egyrészt a képzőművészeti alkotásokon kívüli más művek hasznosítási jogaiból és további hasznosításából származó juttatások, másrészt a követő jog címén járó díjazás között. ( 30 )

55.

E tekintetben a Bíróság megállapította, hogy a képzőművészeti alkotásokon kívüli más művek hasznosítási jogaiból és további hasznosításából származó juttatás a héa hatálya alá tartozik, mivel az e művek szerzőinek járó ezen juttatás a héairányelv 2. cikke (1) bekezdésének értelmében vett ellenérték fejében teljesített szolgáltatás ellentételezése, amely e művek ismételt nyilvánosságra hozatalához kapcsolódik. ( 31 )

56.

Ily módon a Bíróság egy szellemi alkotás felhasználási jogát úgy elemezte, mint olyan kizárólagos vagyoni jogot, amely ismételt átruházás tárgya lehet. Következésképpen osztom a lengyel kormány azon véleményét, amely szerint az „immateriális javak átengedésének” fogalma magában foglalja azokat a szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatos ügyleteket, amelyek során átruházzák az immateriális javak felhasználásának jogát, mint például a felhasználási engedélyek megadására vonatkozó ügyleteket.

57.

E tényezők összessége alapján azt javaslom a Bíróságnak, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre azt a választ adja, hogy a héairányelv 2. cikke (1) bekezdésének c) pontját és 25. cikkének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy a zeneművek szerzői jogi jogosultjai olyan szolgáltatásokat nyújtanak, amelyek immateriális javaknak valamely végső felhasználó, a jelen esetben az e művek nyilvánossághoz közvetítésére engedéllyel rendelkező előadás‑szervezők részére történő átengedéséből állnak, noha az ezen engedély ellenértékeként kapott díjazást valamely közös jogkezelő szervezet a saját nevében szedi be.

58.

Az első kérdésre adott válaszra tekintettel elemezni kell a kérdést előterjesztő bíróság második kérdését.

B.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésről

59.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés az egyrészt az UCMR – ADA és a zeneművek nyilvánossághoz közvetítési jogainak felhasználói, másrészt e jogok azon jogosultjai közötti jogviszonyok héakötelezettség szempontjából történő minősítésére irányul, akiknek a szolgáltatásait az UCMR – ADA közvetítésével nyújtják.

60.

A kérdést előterjesztő bíróság lényegében a héairányelv 28. cikkének értelmezését kéri, tekintettel a Bíróság ítélkezési gyakorlatában meghatározott szempontokra, valamint abban a vonatkozásban, hogy ebből a számlázással összefüggésben a szóban forgó, közös jogkezelő szervezet által nyújtott szolgáltatás jellemzőiből – tudniillik egyrészt azon szerzőket megillető díjazás beszedéséből, akik közül egyesek nem adtak a szervezet számára megbízást jogaik általános közös kezelésére, másrészt pedig a törvény által előírt kötelezettségekből fakadóan – milyen következtetéseket kell levonni.

61.

A héairányelv 28. cikkében meghatározott szolgáltatásnyújtás során a közvetítő bizományos által nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó különös szabályok alkalmazása megköveteli, hogy e bizományos héaalany legyen, és a saját nevében, de harmadik személy javára járjon el. ( 32 )

62.

Egyébiránt hangsúlyozni kell, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint e rendelkezés két, egymást követően nyújtott, azonos szolgáltatásnyújtás jogi fikcióját állítja fel. ( 33 )

63.

Az adóalanyiságot illetően úgy vélem, hogy a Bíróság által a 2017. május 4‑i Bizottság kontra Luxemburg ítéletben kimondottakhoz ( 34 ) hasonlóan megállapítható, hogy a közös jogkezelő szervezet teljes jogú adóalany, amely elkülönül azon személyektől, azaz a szerzőktől, akiknek a nevében eljár, és akik szintén adóalanyok. Következésképpen a közös jogkezelő szervezet és e szerzők közötti ügyleteket a héa hatálya alá tartozó, adóalanyok közötti ügyleteknek kell tekinteni. ( 35 )

64.

Az UCMR – ADA által betöltött szerepet illetően először is megjegyzem, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésben pontosításra került, hogy „a közös jogkezelő szervezetek […] saját nevükben, azonban [a zeneműveken fennálló jogok jogosultjai] képviseletében díjazást fogadnak el [e műveknek] a nyilvánossághoz való közvetítéséért”. ( 36 )

65.

Másodszor a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelmében kifejtette, hogy „abban az esetben, ha a vagyoni jogok a jogosultakat a közös jogkezelő szervezet által a felhasználókkal folytatott tárgyalások keretében megállapított módszereknek megfelelően illetik meg, a közös jogkezelő szervezet által a felhasználónak adott nem kizárólagos engedély magában foglalja azokat a pénzösszegeket, amelyeket a jogi személy a saját nevében, de a vagyoni jogok jogosultjai javára szed be”. ( 37 )

66.

Harmadszor a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozta, hogy a zeneművek szerzője rendelkezik a művek nyilvánossághoz közvetítésének közvetlen vagy közvetett engedélyezésére, illetve megtiltására vonatkozó vagyoni joggal, amelyet nem lehet a közös jogkezelő szervezetre átruházni.

67.

Következésképpen, amint azt a Bíróság a Henfling és társai ítéletben ( 38 ) megállapította, jóllehet a kérdést előterjesztő bíróság feladata többek között annak vizsgálata, hogy az érintett gazdasági szereplő ügyfelei felé vállalt szerződéses kötelezettségei milyen jellegűek, a közös héarendszer megfelelő működése a kérdést előterjesztő bíróságtól mégis olyan konkrét vizsgálatot követel, amely alapján megállapítható, hogy az ügy valamennyi körülményére tekintettel e gazdasági szereplő ténylegesen a saját nevében járt‑e el a szolgáltatásnyújtása során. ( 39 )

68.

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróságnak tehát meg kell vizsgálnia azokat a pontos feltételeket, amelyek mellett a közös jogkezelő szervezet eljárt, függetlenül attól, hogy ez valamelyik tagja javára történt, vagy sem, mivel a szervezet közreműködését előíró törvényből nem következik ilyen megkülönböztetés. E tekintetben a Bíróság által feltett kérdésekre adott írásbeli válaszokból azt a következtetést vonom le, hogy nem szabad összetéveszteni a polgári jogi értelemben vett megbízást az egyes szerzők által adott, a szerzői jogról szóló törvény értelmében vett megbízással. ( 40 ) Bár e meghatalmazás eredményezi a közös jogkezelő szervezetben fennálló tagságot, az nincs hatással a közös jogkezelő szervezet és a végső felhasználó közötti jogviszonyra a zeneművek nyilvánossághoz közvetítés céljából történő felhasználása után a szerzői jogi jogosultakat megillető díjak beszedése tekintetében.

69.

Ezért annak érdekében, hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára hasznos választ lehessen adni, a Bíróság rendelkezésére álló információkon alapuló tájékoztatást ( 41 ) részére különböző szempontok, így többek között a Bíróság által a Henfling és társai ítéletben ( 42 ) felsorolt kritériumok alapján lehet megadni.

70.

Így figyelembe vehető a közös jogkezelő szervezet nevének feltüntetése a felhasználók részére a művek nyilvánossághoz közvetítésére vonatkozó felhasználási engedély kiadásakor átadott iratokon, valamint az, hogy a felhasználók az engedély felhasználási feltételei szerint elfogadták a közös jogkezelő szervezet szabályzatát.

71.

A magam részéről úgy vélem, hogy a Bírósággal közölt információk megerősítik, hogy a zeneművek felhasználói által a nekik megadott felhasználási engedélyek ellenértékeként a szerzői jogi jogosultak részére fizetendő díjak beszedése során az UCMR – ADA nem a szerzői jogi jogosultak megbízottjaként lép fel, függetlenül attól, hogy azok tagjai‑e ezen közös jogkezelő szervezetnek, vagy sem, hanem saját nevében jár el e jogosultak javára.

72.

Mivel úgy tűnik számomra, hogy teljesülnek a héairányelv 28. cikke alkalmazásának feltételei, meg kell határozni az ebből levonandó következtetéseket a Bíróság által többek között a 2017. május 4‑i Bizottság kontra Luxemburg ítéletben felidézett elvekre figyelemmel. ( 43 )

73.

Így egyrészt a Bíróság kimondta, hogy a héairányelv 28. cikke által felállított, egymást követően nyújtott két azonos szolgáltatás jogi fikciója alapján azt „a gazdasági szereplőt, amely a szolgáltatásnyújtásban közvetít, és egyúttal bizományosnak minősül, úgy kell tekinteni, mint aki – azt megelőzően, hogy később személyesen nyújtja a szóban forgó szolgáltatásokat az ügyfélnek – előzetesen megkapta a szóban forgó szolgáltatásokat a megbízónak minősülő vállalkozástól, amelynek érdekében tevékenykedik”. ( 44 ) Másrészt a Bíróság úgy tekintette, hogy „[t]ekintettel arra, hogy a [héairányelv] 28. cikke az említett irányelv »Adóztatandó ügyletek« elnevezésű IV. címében található, a két érintett szolgáltatásnyújtás a héa hatálya alá tartozik. Ebből következik, hogy amennyiben az a szolgáltatásnyújtás, amely tekintetében a gazdasági szereplő közvetítőként jár el, a héa hatálya alá tartozik, az említett gazdasági szereplő, és azon gazdasági szereplő közötti jogviszony, akinek a megbízásából eljár, szintén héaköteles.” ( 45 )

74.

Szemléltetésként rá lehet mutatni, hogy „a fogadásszervezési tevékenységet végző vállalkozás és az olyan gazdasági szereplő közötti viszony [esetében], aki a saját nevében, de az említett vállalkozás javára közvetítőként jár el a fogadások gyűjtése során”, ( 46 ) a Bíróság úgy döntött, hogy „nemcsak közvetlenül a fogadó, és azon vállalkozás között jön létre a jogviszony, amelynek javára a gazdasági szereplő közvetítőként eljár, hanem egyrészről e gazdasági szereplő és a fogadó, másrészről pedig e gazdasági szereplő és az említett vállalkozás között is”. ( 47 ) Ugyanakkor a héa szempontjából a szolgáltatásnyújtásban és a fizetésben játszott szerepük fiktív módon felcserélődik. ( 48 )

75.

Az ilyen értelmezésnek a kérdést előterjesztő bíróság által felvetett konkrét következményeit illetően egyetértek az érdekelt felek által a Bírósággal közölt azon egybehangzó véleménnyel, miszerint a közös jogkezelő szervezet a végső felhasználótól az érintett szerző részére járó díjnak és jutalékának – beleértve a héát is – megfelelő összegeket szed be. ( 49 ) Mivel e szervezet a saját nevében jár el, álláspontom szerint a héairányelv 73. cikkében szereplő általános elvnek megfelelően a végső felhasználótól a szerzői jogok átruházásának ellenértékeként beszedett héát nem tartalmazó teljes összeg képezi a héa alapját. ( 50 ) Amint azt a román és a lengyel kormány kifejti, a zeneművek felhasználásáért fizetendő díj beszedése érdekében a közös jogkezelő szervezetnek a saját nevében kell számlát kiállítania az előadás‑szervező részére.

76.

Ami a szerzőt illeti, aki a végső felhasználó által fizetett összegből a közös jogkezelő szervezettől az e szervezetnek fizetendő, a héát is magában foglaló jutalék levonását követően kizárólag a díjnak megfelelő összeget kapta meg, ő véleményem szerint e héát nem tartalmazó összeg után adóköteles. A gyakorlatban, amint azt a román és a lengyel kormány, valamint a Bizottság az írásbeli észrevételeiben kifejti, ez a közös jogkezelő szervezet által beszedett díjra ( 51 ) és az azt terhelő héára vonatkozó számlának a szerző általi átadásával valósul meg.

77.

A héa e részének ugyanis a héairányelv 168. cikke értelmében megfelelően levonhatónak kell lennie a közös jogkezelő szervezet adóalapjából. Így e szervezetnek csak azt az összeget kell megfizetnie, amely a szerző által a jutaléka után fizetendő héarésznek felel meg.

78.

Ugyanakkor azon a véleményen vagyok, hogy e jutalékot a közös jogkezelő szervezet nem számlázhatja ki a szerző nevében, mivel azt a héairányelv 28. cikke alapján alkalmazott fikció miatt önmagában nem terheli adó.

79.

E körülmények között, mivel ezt az adót a végső felhasználó viseli, ( 52 ) aki azt a teljes ügylet után megfizette a közös jogkezelő szervezet részére, és mivel a héa befizetésére e szervezet, illetve a szerző részéről kerül sor, álláspontom szerint teljes mértékben tiszteletben tartották a héa területén alapvető jelentőséggel bíró adósemlegesség elvét.

80.

Ellenkező esetben, vagyis abban az esetben, ha a közös jogkezelő szervezet a szerzői jogi jogosultak nevében járna el, e szervezet számára kizárólag a közvetítői ügylet ellenértékeként kapott összeg képezné az adó alapját.

81.

Ilyen esetben ugyanis olyan adóköteles tevékenységről van szó, mint bármely más, a héairányelv 2. cikke (1) bekezdése c) pontjának megfelelő szolgáltatásnyújtás. Ilyenkor a szerzői jogi jogosultnak kell megfizetnie a közös jogkezelő szervezet által a végső felhasználótól beszedett héát. A jogosult levonja az e szervezet részére a közvetítési ügylet után fizetendő héát, amelyet utóbbi e jogosult részére számlázott ki.

82.

E tényezők összességére tekintettel számomra úgy tűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által előterjesztett kérdés úgy válaszolható meg, hogy a héairányelv 28. cikkét úgy kell értelmezni, hogy amennyiben valamely közös jogkezelő szervezet a saját nevében, de a zeneművek szerzői jogi jogosultjainak javára közvetítőként jár el a műveik nyilvánosság felé történő felhasználására vonatkozó engedély ellenében nekik járó díjak beszedése során, úgy kell tekinteni, hogy e jogosultak a közös jogkezelő szervezet részére nyújtották e szolgáltatást, az pedig ugyanezen szolgáltatást nyújtotta a végső felhasználó számára. Ilyen esetben a közös jogkezelő szervezet a végső felhasználó számára saját nevében állít ki számlát, amelyen az e felhasználótól beszedett, a héát is magában foglaló teljes összeg szerepel. A szerzői jogi jogosultaknak ezen adó levonása céljából a díj címén nyújtott szolgáltatás vonatkozásában héát tartalmazó számlát kell kibocsátaniuk a közös jogkezelő szervezet felé.

V.

Végkövetkeztetés

83.

A fenti megfontolásokra figyelemmel azt javaslom a Bíróságnak, hogy az Înalta Curte de Casaţie şi Justiţie (legfelsőbb semmítő‑ és ítélőszék, Románia) által előzetes döntéshozatal céljából előterjesztett kérdésekre a következő választ adja: