Ideiglenes változat
A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács)
2026. október 15.(*)
„ Előzetes döntéshozatal – A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség – Büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – A szervezett bűnözés elleni küzdelem – Az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelme – Az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdése – PIF‑egyezmény – A 2. cikk (1) bekezdése – 2008/841/IB kerethatározat – A 2. cikk a) és b) pontja – Hozzáadottérték‑adót érintő súlyos csalás – Bűncselekmény elkövetésére irányuló megállapodás – 3. cikk – Az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalással szemben visszatartó erejű és hatékony intézkedésekkel való fellépés tagállami kötelezettsége – Büntetőjogi szankciók előírására vonatkozó kötelezettség – A büntetés maximális időtartama – Az arányosság elve – Elévülési idő – A büntetlenség rendszerszintű kockázata ”
A C‑321/25. sz. [Gidzhinov](i) ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság, Bulgária) a Bírósághoz 2025. május 8‑án érkezett, 2025. május 2‑i határozatával terjesztett elő az
А,
B,
V,
G,
D
ellen folytatott,
a Sofiyska gradska prokuratura
részvételével folyamatban lévő büntetőeljárásban,
A BÍRÓSÁG (harmadik tanács),
tagjai: C. Lycourgos tanácselnök (előadó), N. Fenger, S. Rodin, N. Piçarra és O. Spineanu‑Matei bírák,
főtanácsnok: M. Campos Sánchez‑Bordona,
hivatalvezető: V. Di Bucci,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– V képviseletében P. Y. Galabov advokat,
– az osztrák kormány képviseletében J. Schmoll és P. Thalmann, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében C. Valero, F. Blanc, I. Zaloguin és M. Wasmeier, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2026. április 23‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 325. cikknek, az Európai Unióról szóló szerződés K.3. cikke alapján, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló, Brüsszelben, 1995. július 26‑án aláírt és a Tanács 1995. július 26‑i jogi aktusához mellékelt egyezmény (HL 1995. C 316., 48. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 8. kötet, 57. o.; a továbbiakban: PIF‑egyezmény) 2. cikke (1) bekezdésének, valamint a szervezett bűnözés elleni küzdelemről szóló, 2008. október 24‑i 2008/841/IB tanácsi kerethatározat (HL 2008. L 300., 42. o.) 3. cikke (1) bekezdése b) pontjának az értelmezésére vonatkozik.
2 Ezt a kérelmet az A, B, V, G és D ellen, adóügyi bűncselekmények elkövetésére létrehozott bűnszervezet vezetése vagy abban való részvétel, illetve néhányuk esetében hozzáadottérték‑adóval (héa) kapcsolatos csalás bűncselekmények elkövetése miatt indított büntetőeljárás keretében terjesztették elő.
Jogi háttér
Az uniós jog
A PIF‑egyezmény
3 A PIF‑egyezmény „Általános rendelkezések” című 1. cikkének (3) bekezdése a következőket mondja ki:
„A 2. cikk (2) bekezdésére is figyelemmel minden tagállam megteszi a szükséges intézkedéseket annak érdekében is, hogy a hamis, helytelen vagy hiányos, az (1) bekezdésben említett következményekkel járó nyilatkozatok vagy dokumentumok szándékos elkészítése vagy mások azokkal való ellátása bűncselekménynek minősüljön, amennyiben – akár önálló bűncselekményként, akár az (1) bekezdésben említett[, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeit érintő csalásban] való részvételként, arra való felbujtásként vagy annak kísérleteként – eddig nem minősült büntetendő cselekménynek.”
4 Ezen egyezmény „Szankciók” című 2. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Minden tagállam megteszi a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy az 1. cikkben említett magatartást, valamint az 1. cikk (1) bekezdésében említett magatartásban való részvételt, felbujtást vagy ilyen magatartás kísérletét hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókkal büntesse, beleértve, legalábbis a csalás súlyos eseteiben, a kiadatást megalapozó szabadságvesztéssel járó büntetést; súlyosnak minősül az a csalás, ahol az elkövetési érték eléri vagy meghaladja az egyes tagállamok által meghatározott minimális összeget. A minimális összeg nem lehet magasabb 50 000 [eurónál].
(2) Kisebb csalásoknál azonban, ahol az összérték kevesebb, mint 4000 [euró], és a hatályos jogszabályok értelmében súlyosbító körülmények nem merülnek fel, egy tagállam az (1) bekezdésben említettektől eltérő szankciókat is megállapíthat.
[…]”
A 2008/40/IB határozat
5 A Bulgáriának és Romániának az Európai Unióról szóló szerződés K.3. cikke alapján, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezményhez, az 1996. szeptember 27‑i jegyzőkönyvhöz, az 1996. november 29‑i jegyzőkönyvhöz és az 1997. június 19‑i második jegyzőkönyvhöz történő csatlakozásáról szóló, 2007. december 6‑i 2008/40/IB tanácsi határozat (HL 2008. L 9., 23. o.) 2. cikkének (1) bekezdése értelmében:
„A [PIF‑egyezmény], [az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezményhez csatolt jegyzőkönyv létrehozásáról szóló, 1996. szeptember 27‑i tanácsi jogi aktus (HL 1996. C 313., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. kötet, 1. fejezet, 19. o.)] és [az Európai Unióról szóló szerződés K.3. cikke alapján, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezménynek az Európai Közösségek Bírósága általi, előzetes döntéshozatal révén történő értelmezéséről szóló jegyzőkönyv létrehozásáról szóló, 1996. november 29‑i tanácsi jogi aktus (HL 1997. C 151., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 1. kötet, 51. o.)] [a Bolgár Köztársaság] és Románia vonatkozásában az e határozat elfogadását követő első hónap első napján lép hatályba, ha Bulgária és Románia vonatkozásában ezen időpontig még nem lépett hatályba.”
A PIF‑irányelv
6 Az Unió pénzügyi érdekeit érintő csalás ellen büntetőjogi eszközökkel folytatott küzdelemről szóló, 2017. július 5‑i (EU) 2017/1371 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek (HL 2017. L 198., 29. o., a továbbiakban: PIF‑irányelv) „[A PIF‑egyezmény] felváltása” című 16. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Ez az irányelv 2019. július 6‑ával [a PIF‑egyezmény] és annak 1996. szeptember 27‑i, 1996. november 29‑i és 1997. június 19‑i jegyzőkönyve helyébe lép azon tagállamok tekintetében, amelyekre nézve ez az irányelv kötelező.
Azon tagállamok tekintetében, amelyekre nézve ez az irányelv kötelező, az egyezményre való hivatkozásokat az ezen irányelvre való hivatkozásként kell értelmezni.”
A 2008/841 kerethatározat
7 A 2008/841 kerethatározat (1)–(3) preambulumbekezdése kimondja:
„(1) A Hágai Program célja az [Európai] Unió és tagállamai közös képességeinek javítása többek között a határokon átnyúló szervezett bűnözés elleni küzdelem érdekében. Ezt a célt főként a jogszabályok közelítésével kell elérni. Az Európai Unió tagállamainak szorosabban együtt kell működniük a bűnszervezetek veszélyei és elterjedése elleni küzdelem érdekében, valamint az állampolgárok elvárásaira és a tagállamok saját igényeire való hatékony válaszadás céljából. E tekintetben a 2004. november 4–5‑i brüsszeli Európai Tanács következtetéseinek 14. pontja rámutat arra, hogy Európa polgárai azt várják az Európai Uniótól, hogy – az alapvető jogok és szabadságok tiszteletben tartásának biztosítása mellett – az olyan, határokon átnyúló problémák kapcsán, mint amilyen a szervezett bűnözés, hatékonyabb, kombinált megközelítést alkalmazzon.
(2) A terrorizmus és a súlyos bűncselekmények egyéb formái elleni küzdelem érdekében hozandó intézkedésekről szóló, 2004. március 29‑i közleményében a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az Európai Unióban a szervezett bűnözés elleni küzdelem eszköztárát meg kell erősíteni, és bejelentette, hogy kidolgoz egy, az Európai Unió tagállamaiban a bűnszervezetben való részvétel bűncselekménnyé nyilvánításáról szóló, 1998. december 21‑i 98/733/IB együttes fellépés [HL 1998. L 351., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 1. kötet, 113. o.] helyébe lépő kerethatározatot.
(3) A Hágai Program 3.3.2. pontja kimondja, hogy a büntető anyagi jogi jogszabályok közelítése a büntetőügyekben a bírósági ítéletek és határozatok kölcsönös elismerésének, valamint a rendőrségi és igazságügyi együttműködésnek a megkönnyítését szolgálja, és a határokon átnyúló vonatkozásokkal bíró, különösen súlyos bűncselekmények területeire vonatkozik, valamint hogy prioritásként kell kezelni a bűncselekmények azon területeit, amelyeket a Szerződések kifejezetten megemlítenek. A bűnszervezetben való részvételhez kapcsolódó bűncselekmények meghatározását tehát valamennyi tagállamban közelíteni kell egymáshoz. Ezért ez a kerethatározat olyan bűncselekményekre terjed ki, amelyeket jellemzően bűnszervezetben követnek el. Ezenfelül az e bűncselekmények súlyának megfelelő büntetésekről és szankciókról kell gondoskodnia azon természetes és jogi személyekkel szemben, akik ilyen bűncselekményeket követtek el, vagy azok elkövetéséért felelősek.”
8 E kerethatározat „Fogalommeghatározások” című 1. cikke rögzíti:
„E kerethatározat alkalmazásában:
1. »bűnszervezet«: olyan, kettőnél több személyből álló, hosszabb időre létrejött szervezett csoport, amely összehangoltan működik, és amelynek célja az, hogy legalább négy évig terjedő szabadságvesztéssel vagy szabadságelvonással járó intézkedéssel vagy annál szigorúbb szankcióval büntetendő bűncselekményeket kövessen el közvetlen vagy közvetett pénzügyi vagy egyéb anyagi haszonszerzés érdekében;
2. »szervezett csoport«: olyan csoport, amelyet nem véletlenszerűen hoztak létre valamely bűncselekmény közvetlen elkövetésére, és amelyben nem szükségszerű, hogy a tagoknak formálisan meghatározott szerepe legyen, hogy a tagság összetétele állandó legyen vagy hogy a csoport kidolgozott szervezeti felépítéssel rendelkezzen.”
9 Az említett kerethatározatnak a „Bűnszervezetben való részvételhez kapcsolódó bűncselekmények” című 2. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Valamennyi tagállam meghozza a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a bűnszervezethez kapcsolódó következő magatartástípusok egyike vagy mindkettő bűncselekménynek minősüljön:
a) bármely személy magatartása, aki – szándékosan és ismerve akár a bűnszervezet célját és általános tevékenységét, akár annak az adott bűncselekmények elkövetésére irányuló szándékát – aktívan részt vesz a bűnszervezet bűnözői tevékenységében, beleértve az információk vagy anyagi források szolgáltatását, új tagok beszervezését, valamint a szervezet tevékenységeinek bármilyen módon történő finanszírozását, annak tudatában, hogy e részvétel hozzájárul a szervezet bűnözői tevékenységének megvalósításához;
b) bármely személy magatartása, amelynek keretében megállapodást köt egy vagy több személlyel olyan tevékenység folytatására, amelynek megvalósítása az 1. cikkben említett bűncselekmények elkövetésével járna, akkor is, ha a szóban forgó személy a tevékenység tényleges végrehajtásában nem vesz részt.”
10 Ugyanezen kerethatározat „Szankciók” című 3. cikkének szövege a következő:
„(1) Valamennyi tagállam meghozza szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy:
a) a 2. cikk a) pontjában említett bűncselekmény büntetési tételének felső határa legalább kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztés legyen; vagy
b) a 2. cikk b) pontjában említett bűncselekmény büntetési tételének felső határa a megállapodás tárgyát képező bűncselekményével megegyező időtartamú szabadságvesztés vagy legalább kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztés legyen.
(2) Valamennyi tagállam megteszi a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy súlyosbító körülménynek minősüljön, ha a 2. cikkben említett bűncselekményeket – az adott tagállam által meghatározott módon – bűnszervezet keretében követték el.”
A bolgár jog
A büntető törvénykönyv
11 A Nakazatelen kodeks (büntető törvénykönyv, a DV 1968. április 2‑i 26. száma) alapeljárásra alkalmazandó változata (a továbbiakban: büntető törvénykönyv) 23. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Ha ugyanazon cselekmény több bűncselekményt valósít meg, vagy valamely személy több különálló bűncselekményt követ el az e bűncselekmények valamelyike tárgyában hozott ítélet jogerőre emelkedése előtt, a bíróság, miután minden egyes bűncselekményre megállapította a büntetést, közülük a legsúlyosabb büntetést szabja ki.”
12 E törvénykönyv 80. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) A büntetőeljárás elévülés miatt nem folytatható le, ha azt nem indítják meg a következő időtartamon belül:
[…]
2. tizenöt év tíz évet meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények esetében;
3. tíz év három évet meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények esetében;
[…]
(3) A büntethetőség elévülése a bűncselekmény elkövetésének napjától kezdődik; kísérlet vagy előkészület esetén az utolsó cselekmény elkövetésének napjától; folyamatos és folytatólagos bűncselekmény esetén a bűncselekmény befejezésének napjától.”
13 Az említett törvénykönyv 81. cikke értelmében:
„(1) Az elévülési idő nyugszik, ha a büntetőeljárás megindítása vagy folytatása valamely előzetes kérdésnek a bíróság jogerős határozatával történő tisztázásától függ.
(2) Az elévülést a büntetőeljárás alá vont személy tekintetében megszakítja a hatáskörrel rendelkező hatóságok által a büntetőeljárás lefolytatása céljából e személlyel szemben végzett bármely cselekmény. Az elévülést megszakító cselekmény befejeztével az elévülés határideje ismét elkezdődik.
(3) Az elévülési idő nyugvása vagy megszakadása ellenére a büntethetőség elévül, ha az előző cikkben meghatározott időtartam felét meghaladó idő telt el.”
14 Ugyanezen törvénykönyv 93. cikke szerint:
„A jelen törvénykönyv alkalmazásában a vonatkozó fogalmak és kifejezések jelentése a következő:
[…]
20. »szervezett bűnözői csoport«: három vagy több személy állandó és szervezett csoportja, amelynek célja belföldön, illetve külföldön három évnél hosszabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények összehangolt módon történő elkövetése. A csoport szervezettnek tekintendő akkor is, ha a tagoknak nincs formálisan meghatározott szerepe, ha a tagság összetétele nem állandó vagy ha a csoport nem rendelkezik kidolgozott szervezeti felépítéssel.”
15 A Büntető törvénykönyv 255. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) A jelentős adótartozás megállapítását vagy megfizetését a következő cselekmények révén elkerülő személy:
[…]
7. az előzetesen felszámított adó jogellenes levonása,
egy évtől hat évig terjedő szabadságvesztéssel és 2000 BGN‑ig terjedő pénzbüntetéssel büntetendő.
[…]
(3) Különösen jelentős adótartozás esetén a büntetés három évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, és a vagyon egészének vagy egy részének elkobzása.”
16 E törvénykönyv 321. cikke kimondja:
„(1) Szervezett bűnözői csoport létrehozása vagy vezetése három évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A szervezett bűnözői csoportban való részvétel egy évtől hat évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3) […] haszonszerzés céljából […] létrehozott szervezett bűnözői csoport a következőképpen büntetendő:
1. Az (1) bekezdésben foglalt bűncselekményekért: öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés;
2. A (2) bekezdésben foglalt bűncselekményekért: három évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés.”
A büntetőeljárásról szóló törvénykönyv
17 A Nakazatelno‑protsesualen kodeks (a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv, a DV 2005. október 28‑i 86. száma) alapügy tényállására alkalmazandó változata 24. cikkének (1) bekezdése értelmében:
„Büntetőeljárást nem lehet indítani, a már megindult büntetőeljárást meg kell szüntetni, ha
[…]
3. a büntetőjogi felelősség a törvényben előírt elévülési idő lejárta miatt elévült;
[…]”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
18 Egy 2015‑ben benyújtott vádirat alapján A‑val, B‑vel, V‑vel, G‑vel és D‑vel szemben több bűncselekmény elkövetése miatt eljárás indult az illetékes büntetőbíróság előtt.
19 Konkrétabban, először is A‑t és B‑t azzal vádolják, hogy a büntető törvénykönyv 321. cikkének (3) bekezdése szerinti, haszonszerzési céllal létrehozott szervezett bűnözői csoportot vezettek. E bűncselekmény, amely 2011 márciusában kezdődött, és 2012. november 14‑én ért véget, öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés‑büntetéssel büntetendő.
20 Ezt követően V‑t, G‑t és D‑t ugyanezen rendelkezés alapján az ugyanezen szervezett bűnözői csoportban való részvétellel vádolják. E bűncselekmény, amely szintén 2011 márciusában kezdődött, és 2012. november 14‑én ért véget, három évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés‑büntetéssel büntetendő.
21 Végül a vád szerint A, B, V és D 2011 júniusa és 2012 októbere között különböző héacsalásokat követtek el, egyenként 1 239 070 bolgár leva (BGN) (hozzávetőleg 633 525 euró), 2 211 200 BGN (hozzávetőleg 1 130 568 euró), 2 000 000 BGN (hozzávetőleg 1 022 583 euró), illetve 2 433 590 BGN (hozzávetőleg 1 244 274 euró) összegben. A büntető törvénykönyv 255. cikkének (3) bekezdésében meghatározott e bűncselekmények mindegyike három évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel, valamint a vagyon egészének vagy egy részének elkobzásával büntetendő. Mindemellett ugyanakkor az e bűncselekmények összessége miatt halmazatban kiszabható szabadságvesztés‑büntetés felső határa nem haladhatja meg a nyolc évet.
22 A jelen ítélet 18. pontjában említett vádirat benyújtását követően az ügyet 2015. november 26‑án egy egy bíróból és két ülnökből álló ítélkező testületnek osztották ki, amely 2015 és 2021 között 48 tárgyalást tartott. E bíró delegált európai ügyészként való kijelölését követően az eljárást elölről kellett kezdeni, miután az ügyet másik bírónak és két másik ülnöknek osztották ki. Ez az ítélkező testület 2022 és 2025 között 18 tárgyalást tartott, anélkül hogy a bizonyítékok összegyűjtése érdekében tényleges intézkedéseket hoztak volna. Az említett második bíró 2025. március 14‑i nyugdíjazását követően az ügyet egy harmadik bírónak és két új ülnöknek osztották ki, az általuk alkotott ítélkező testület a kérdést előterjesztő bíróság.
23 E bíróság először is rámutat, hogy a büntető törvénykönyv 80. és 81. cikke értelmében az előtte folyamatban lévő héacsalások és szervezett bűnözői csoportban való részvétel bűncselekményekre alkalmazandó elévülési idő hamarosan lejár. E tekintetben a bíróság pontosítja, hogy az e bűncselekményekre alkalmazandó abszolút elévülési idő tizenöt év. Ezért ez az elévülés a héacsalás bűncselekmények tekintetében – az állítólagos hamis héabevallás benyújtásának időpontjától függően – 2026‑ban, illetve 2027‑ben áll be, a szervezett bűnözői csoportban való részvétel bűncselekmény tekintetében pedig 2027. november 14‑én, azaz tizenöt évvel e csoport feloszlását követően. Márpedig a kérdést előterjesztő bíróság szerint a büntetőeljárás három bírósági fokon történő teljes lefolytatása a jelen ügyben objektíve lehetetlen e határidők lejárta előtt.
24 Ezzel szemben az A‑val és B‑vel szemben szervezett bűnözői csoport vezetése miatt indított büntetőeljárást illetően az említett bíróság kifejti, hogy mivel e bűncselekmény tizenöt évig terjedő szabadságvesztés‑büntetéssel büntetendő, az alkalmazandó abszolút elévülési idő 22 év és hat hónap, tehát az csak 2035. május 14‑én jár le. Álláspontja szerint egy ilyen határidő elegendő a büntetőeljárás befejezéséhez, a háromfokú bírósági eljárással együtt is.
25 Ebben az összefüggésben ugyanezen bíróság úgy véli, hogy összeegyeztethetetlen lehet az uniós joggal az, ha az elévülési időt kizárólag a kiszabható maximális büntetés alapján számítják, függetlenül az ügy jogi és ténybeli bonyolultságától, valamint az előre nem látható körülmények esetleges felmerülésétől. E tekintetben emlékeztet arra, hogy a 2023. július 24‑i Lin ítéletben (C‑107/23 PPU, a továbbiakban: Lin ítélet, EU:C:2023:606) a Bíróság kimondta, hogy a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a nemzeti jog által megállapított elévülési szabályok a héacsalásokkal kapcsolatos bűncselekmények hatékony szankcionálását lehetővé tegyék, és hogy ne álljon fenn az e nemzeti jogban rejlő okokból a büntetlenség rendszerszintű kockázata, különösen azokban az ügyekben, amelyek összetettsége hosszabb nyomozást igényel.
26 Márpedig a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy az, hogy a bolgár jogban a héacsalás bűncselekményekre alkalmazandó tizenöt éves abszolút elévülési időnél hosszabb elévülési időt bonyolultabb ügyekben vagy olyan, előre nem látható esemény bekövetkezése esetén sem lehet megállapítani, amely miatt az eljárást elölről kell kezdeni, rendszerszintű problémát jelent, mivel minél összetettebb a büntetőeljárás tárgyát képező büntetendő cselekmény, annál nehezebb a büntetőeljárást e határidő lejárta előtt befejezni.
27 Másodszor, e bíróság rámutat, hogy a bolgár jogalkotó az adócsalás bűncselekményt nyolc évig terjedő szabadságvesztés‑büntetéssel rendeli büntetni, míg a szervezett bűnözői csoportban való részvétel és az ilyen csoport vezetése tíz, illetve tizenöt évig terjedő szabadságvesztés‑büntetéssel büntetendő, annak ellenére, hogy e szervezett csoport kizárólagos bűncselekményi célja adócsalás elkövetése. E körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy az alkalmazandó maximális büntetési tételek közötti ilyen különbség összeegyeztethető‑e a 2008/841 kerethatározat 3. cikke (1) bekezdésének b) pontjával.
28 E tekintetben az említett bíróság hangsúlyozza, hogy e rendelkezés választási lehetőséget kínál az e kerethatározat 2. cikkének b) pontja értelmében vett, bűncselekmény elkövetése céljából kötött megállapodásra alkalmazandó büntetések tekintetében. Az első alternatíva az, hogy a tagállamok olyan büntetési tételt állapítanak meg, amelynek felső határa megegyezik a megállapodás tárgyát képező bűncselekmény büntetési tételének felső határával. Az említett lehetőségek közül a második alapján lehetőségük van olyan büntetési tétel megállapítására is, amelynek felső határa legalább kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztés‑büntetés. E második lehetőség tehát a büntetési tételek tekintetében egy tartományt határoz meg, amely nem kapcsolódik a bűnszervezet által tervezett bűncselekményekre megállapított büntetések maximális időtartamához. Mindezek alapján a kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy az említett második lehetőséget lehet‑e úgy értelmezni, hogy az lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy az e bűncselekmények miatt kiszabható büntetéseknél súlyosabb büntetéseket állapítsanak meg.
29 E bíróság ugyanis úgy véli, hogy a 2008/841 kerethatározat e 2. cikkének b) pontja szerinti megállapodás, amelynek nyomán az e kerethatározat 1. cikkének 1. pontja értelmében vett bűnszervezet létrejött, csak a tárgyára tekintettel – vagyis a bizonyos bűncselekmények elkövetésére irányuló cél miatt – minősül bűncselekménynek. Következésképpen az említett bíróság hajlik annak megállapítására, hogy az ilyen megállapodás miatt kiszabható büntetés nem lehet súlyosabb, mint az e megállapodás tárgyát képező bűncselekményekre megállapított büntetés, ellenkező esetben sérülne az arányosság elve.
30 A kérdést előterjesztő bíróság ugyanakkor elismeri, hogy úgy tűnik, hogy a 2008/841 kerethatározat 3. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt második alternatíva szövegéből az következik, hogy a tagállamok a bűnözők csoportjára súlyosabb büntetést is megállapíthatnak, mint az azon bűncselekményekre alkalmazandó büntetés, amelyek elkövetésére utóbbi létrejött.
31 E körülmények között a Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság, Bulgária) úgy határozott, hogy előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Ellentétes‑e az EUMSZ 325. cikkel és a [PIF‑egyezmény] 2. cikkének (1) bekezdésével az olyan nemzeti szabályozás, amely az Unió pénzügyi érdekei elleni bűncselekmények tekintetében a büntethetőség elévülését írja elő oly módon, hogy az elévülési időt kizárólag a bűncselekményre vonatkozóan előírt maximális büntetés alapján határozzák meg, nem pedig az ügy ténybeli és jogi bonyolultsága alapján, és figyelmen kívül hagyják az olyan véletlen esemény lehetőségét, amely miatt a büntetőeljárást [elölről] kell kezdeni, így a nemzeti törvény alkalmazása büntetlenséget eredményezhet?
2) Ellentétes‑e a 2008/841 kerethatározat 3. cikke (1) bekezdésének b) pontjával az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint a 2. cikk b) pontja szerinti bűncselekmény szabadságvesztéssel büntetendő, büntetési tételének felső határa pedig meghaladja a 2. cikk b) pontja szerinti megállapodás tárgyát képező bűncselekmény tekintetében előírt szabadságvesztés‑büntetést?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Az első kérdésről
32 Elöljáróban, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból először is kitűnik, hogy a bolgár jogban egy adott bűncselekményre alkalmazandó elévülési idő általában a kiszabható büntetés súlyosságától függ, és az megszakadhat vagy nyugodhat. Ami az e bűncselekményre alkalmazandó abszolút elévülési időt illeti, amely nem szakadhat meg és nem lehetséges a nyugvása, az az említett bűncselekményre általában alkalmazandó elévülési idő másfélszeresének felel meg. Ha ezen abszolút elévülési idő lejárta előtt nem került sor jogerős elítélésre, ezen említett bűncselekmény büntethetőségét jogerősen elévültnek kell tekinteni.
33 Ebben az összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy összeegyeztethető‑e az EUMSZ 325. cikkel és a PIF‑egyezmény 2. cikkének (1) bekezdésével az a bolgár szabályozás, amely tizenöt évben határozza meg a héacsalás bűncselekményre és az ilyen bűncselekmények elkövetése céljából létrehozott szervezett bűnözői csoportban való részvétel bűncselekményre alkalmazandó abszolút elévülési időt.
34 Másodszor, mivel a büntetőeljárás alapjául szolgáló tényállások 2011‑ben és 2012‑ben valósultak meg, a PIF‑egyezmény időbeli hatályánál fogva alkalmazandó rájuk. Egyrészt ugyanis a 2008/40 határozat 2. cikkéből az következik, hogy ez az egyezmény legkésőbb 2008. január 1‑jén hatályba lépett Bulgáriában. Másrészt az említett egyezmény joghatásai csak 2019. július 6‑tól, vagyis attól az időponttól szűntek meg, amikor a PIF‑irányelv a helyébe lépett, amint azt ezen irányelv 16. cikke pontosítja (lásd analógia útján: 2026. július 16‑i Lin II ítélet, C‑280/25, a továbbiakban: Lin II ítélet, EU:C:2026:586, 67. és 68. pont).
35 Harmadszor, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból egyrészt kitűnik, hogy az alapügyben szóban forgó személyek által a gyanú szerint elkövetett héacsalás teljes összegét több mint 4 millió euróra becsülik. Egy ilyen csalást ezért az EUMSZ 325. cikke és a PIF‑egyezmény 2. cikkének (1) bekezdése értelmében „súlyosnak” kell minősíteni (lásd ebben az értelemben: Lin ítélet, 22. és 79. pont; Lin II ítélet, 73. és 74. pont).
36 Másrészt hangsúlyozni kell, hogy az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdése nemcsak azokra a cselekményekre vonatkozhat, amelyek ténylegesen sértik az Unió pénzügyi érdekeit, hanem az ilyen cselekmények elkövetésére irányuló kísérletekre is (lásd ebben az értelemben: 2021. december 21‑i Euro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 187. pont).
37 Hasonlóképpen, a PIF‑egyezmény 1. cikkének (3) bekezdéséből és 2. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik, hogy az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalás elkövetésére irányuló kísérletet az e 2. cikk (1) bekezdése értelmében vett ilyen csalással egyenértékűnek kell tekinteni (lásd ebben az értelemben: Lin II ítélet, 95. pont).
38 Egyébként pedig a Bíróság már megállapította, hogy bűnszervezetnek a héa területén bűncselekmények elkövetése céljából történő létrehozása az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalásnak minősül (lásd ebben az értelemben: 2015. szeptember 8‑i Taricco és társai ítélet, C‑105/14, EU:C:2015:555, 42. pont).
39 Ennélfogva, ha az alapügyben szóban forgó személyek terhére rótt cselekmények bizonyítást nyernének, akkor az alapügyben szóban forgó személyekkel szemben a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő büntetőeljárás tárgyát képező héacsalás bűncselekményt és az e csalás elkövetése céljából szervezett bűnözői csoportban való részvétel bűncselekményt is az Unió pénzügyi érdekeit sértő súlyos csalásnak kellene tekinteni az EUMSZ 325. cikk és a PIF‑egyezmény 2. cikkének (1) bekezdése értelmében.
40 Ebből következően első kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EUMSZ 325. cikket és a PIF‑egyezmény 2. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy e rendelkezésekkel ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében az Unió pénzügyi érdekeit sértő súlyos csalások miatt indult büntetőeljárások mindenképpen elévülnek, ha e bűncselekmények elkövetésétől számított tizenöt éven belül nem születik jogerős ítélet, függetlenül az elévülés megszakadásához vagy nyugvásához vezető bármely ok felmerülésétől, valamint minden előre nem látható körülménytől, és tekintet nélkül az ügy bonyolultsági fokára, mivel egy ilyen határidő a kérdést előterjesztő bíróság szerint az ilyen csalások büntetlenségének rendszerszintű kockázatához vezethet.
41 Elsőként hangsúlyozni kell, hogy az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdése előírja a tagállamok számára, hogy elrettentő hatású és hatékony intézkedésekkel küzdjenek a csalás és az Unió pénzügyi érdekeit sértő minden egyéb jogellenes tevékenység ellen. Bár a tagállamok szabadon választhatják meg az alkalmazandó szankciókat, amelyek ölthetik közigazgatási vagy büntetőjogi szankciók formáját, illetve lehetnek a kettő kombinációi, ugyanakkor az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdésének megfelelően gondoskodniuk kell arról, hogy az Unió pénzügyi érdekeit sértő súlyos csalással és más jogellenes tevékenységgel kapcsolatos jogsértéseket hatékony és visszatartó erejű büntetőjogi szankciókkal sújtsák (Lin II ítélet, 109. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
42 A PIF‑egyezmény 2. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a tagállamoknak meg kell tenniük az annak biztosításához szükséges intézkedéseket, hogy az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalást hatékony, arányos és visszatartó erejű büntetőjogi szankciókkal büntessék, beleértve – legalábbis a csalás súlyos eseteiben – a szabadságvesztés‑büntetéseket, amelyek kiadatást vonhatnak maguk után (lásd ebben az értelemben: Lin II ítélet, 71. pont).
43 Másodsorban, az alapügy tárgyát képező cselekmények elkövetésekor a héa területén elkövetett bűncselekményekre vonatkozó elévülés szabályait az uniós jogalkotó nem harmonizálta, és erre – részlegesen – csak a PIF‑irányelv elfogadásával került sor (Lin ítélet, 81. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), amely irányelv – amint az a jelen ítélet 34. pontjából következik – a szóban forgó alapeljárásra nem alkalmazandó.
44 Következésképpen az Unió pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények büntethetőségének elévülésére vonatkozó szabályok elfogadása az alapügy tényállásának időpontjában a tagállamok hatáskörébe tartozott. Mindazonáltal e hatáskör gyakorlása során a tagállamok kötelesek tiszteletben tartani az uniós jogból, nevezetesen az EUMSZ 325. cikkből és a PIF‑egyezmény 2. cikkének (1) bekezdéséből eredő kötelezettségeiket (lásd ebben az értelemben: Lin ítélet, 82. pont).
45 E tekintetben a tagállamoknak többek között gondoskodniuk kell arról, hogy a nemzeti jogban megállapított elévülési szabályok lehetővé tegyék az Unió pénzügyi érdekeit sértő súlyos csalással kapcsolatos bűncselekmények hatékony szankcionálását, mivel az ilyen bűncselekmények büntetlenül maradásával kapcsolatos rendszerszintű kockázat összeegyeztethetetlen az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdésében és a PIF‑egyezmény 2. cikkének (1) bekezdésében foglalt követelményekkel (lásd ebben az értelemben: Lin ítélet, 92. pont; Lin II ítélet, 219. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
46 Végül harmadsorban a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy az olyan abszolút elévülési idő, mint amelyről az alapügyben szó van, hozzájárul a jogbiztonság megerősítéséhez, mivel megakadályozza, hogy az eljárások elévülését az ezen elévülést megszakító vagy felfüggesztő cselekmények ismétlése révén határozatlan ideig késleltetni lehessen (lásd ebben az értelemben: 2025. november 27‑i Mikroregion Porta Bohemica ítélet, C‑539/24, EU:C:2025:919, 20. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
47 Mindemellett az ilyen abszolút elévülési időnek elég hosszúnak kell lennie ahhoz, hogy ne tegye gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az Unió pénzügyi érdekeinek védelmét (lásd analógia útján: 2021. január 21‑i Whiteland Import Export ítélet, C‑308/19, EU:C:2021:47, 48. és 49. pont; 2025. január 30‑i Trenitalia ítélet, C‑510/23, EU:C:2025:41, 38. pont). Az ilyen időtartam elégséges jellegének értékeléséhez figyelembe kell venni az érintett elévülési rendszer valamennyi elemét, valamint a szóban forgó bűncselekmények megállapításához szükséges eljárás összetettségét (lásd ebben az értelemben: 2021. január 21‑i Whiteland Import Export ítélet, C‑308/19, EU:C:2021:47, 50. pont; 2025. január 30‑i Trenitalia ítélet, C‑510/23, EU:C:2025:41, 39. pont).
48 Így a Bíróság már kimondta, hogy a tagállamok kötelesek gondoskodni arról, hogy az Unió pénzügyi érdekeit sértő súlyos csalások elkövetői ellen indított büntetőeljárások befejezéséhez elegendő hosszúságú elévülési időt állapítsanak meg, kellően figyelembe véve ezen eljárások hosszát és összetettségét (lásd ebben az értelemben: 2015. szeptember 8‑i Taricco és társai ítélet, C‑105/14, EU:C:2015:555, 46. és 47. pont).
49 A jelen ügyben, amint az a jelen ítélet 33. pontja hangsúlyozza, az olyan héacsalás és szervezett bűnözői csoportban való részvétel bűncselekmények, mint amelyekkel az alapügyben szóban forgó személyeket vádolják, mindenképpen elévülnek a bolgár jogban, amennyiben az elkövetésüket követő tizenöt éven belül nem kerül sor jogerős elítélésre.
50 E tekintetben, egyrészt, amint arra a főtanácsnok indítványának 44. pontjában lényegében rámutatott, egy ilyen tizenöt éves határidő főszabály szerint észszerű időt biztosít a bolgár bűnügyi hatóságok számára az ilyen csalások elkövetőivel szemben indított büntetőeljárások lefolytatására, és arra, hogy az e cselekményekre alkalmazandó elévülési idő lejárta előtt jogerős ítélet szülessen e csalások tárgyában, ideértve azt az esetet is, amikor ehhez a jogerős ítélethez az szükséges, hogy az ügyet három fokon vizsgálja a bíróság.
51 Másrészt a kérdést előterjesztő bíróság által a Bíróság számára szolgáltatott információ nem ad kellő alapot annak megállapításához, hogy Bulgáriában a gyakorlatban rendszerszinten rendkívül nehéz, hogy az Unió pénzügyi érdekeit sértő súlyos csalás bűncselekmények tárgyában e bűncselekmények elkövetésétől számított tizenöt éven belül jogerős határozatot hozzanak. E tekintetben meg kell állapítani különösen, hogy az egyes egyedi ügyekben eljáró ítélkező testületek összetételét érintő változások nem elegendőek az említett bűncselekmények büntetlenségére vonatkozó rendszerszintű kockázat fennállásának megállapításához.
52 A fenti megfontolások összességéből az következik, hogy az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 325. cikket és a PIF‑egyezmény 2. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy e rendelkezésekkel nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében az Unió pénzügyi érdekeit sértő súlyos csalások miatt indult büntetőeljárások mindenképpen elévülnek, ha e bűncselekmények elkövetésétől számított tizenöt éven belül nem születik jogerős ítélet, függetlenül az elévülés megszakadásához vagy nyugvásához vezető bármely ok felmerülésétől, valamint minden előre nem látható körülménytől, feltéve hogy az ilyen határidő nem eredményezi az érintett tagállamban az ilyen csalások büntetlenségének rendszerszintű kockázatát.
A második kérdésről
53 Második kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2008/841 kerethatározat 3. cikke (1) bekezdésének b) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében az e kerethatározat 2. cikkének b) pontja szerinti, bűncselekmény elkövetésére irányuló megállapodás megkötésében álló bűncselekmény olyan szabadságvesztés‑büntetéssel büntetendő, amelynek maximális időtartama meghaladja az e megállapodás tárgyát képező bűncselekményre alkalmazandó szabadságvesztés‑büntetés maximális időtartamát, valamint az öt évet is.
54 E kerethatározat (1) és (3) preambulumbekezdéséből következően a kerethatározat a határokon átnyúló kérdések – mint például a szervezett bűnözés – közös megközelítéséből indul ki, és egyrészt olyan bűncselekményekre terjed ki, amelyeket jellemzően bűnszervezetben követnek el, másrészt pedig az e bűncselekmények súlyának megfelelő büntetésekről és szankciókról kell gondoskodnia azon természetes és jogi személyekkel szemben, akik ilyen bűncselekményeket követtek el, vagy azok elkövetéséért felelősek (lásd ebben az értelemben: 2024. július 11‑i Volieva ítélet, C‑265/23, EU:C:2024:602, 38. pont).
55 A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az alapügyben szóban forgó személyekkel szemben a büntető törvénykönyv 321. cikke alapján többek között az e törvénykönyv 93. cikkének 20. pontja szerinti olyan szervezett bűnözői csoport vezetése vagy abban való részvétel miatt indult eljárás, amelynek célja héacsalások elkövetése volt.
56 A kérdést előterjesztő bíróság szerint az ilyen szervezett bűnözői csoport vezetése és az abban való részvétel a 2008/841 kerethatározat 2. cikkének b) pontjában meghatározott bűncselekménynek felel meg, vagyis a bűnszervezethez kapcsolódó magatartás fogalom alá tartozik, amely magatartás keretében valamely személy megállapodást köt egy vagy több személlyel olyan tevékenység folytatására, amelynek megvalósítása az e kerethatározat 1. cikkében említett bűncselekmények elkövetésével járna, akkor is, ha a szóban forgó személy a tevékenység tényleges végrehajtásában nem vesz részt.
57 A Bizottság ugyanakkor úgy véli, hogy a jelen ítélet 55. pontjában említett bűncselekmények inkább az említett kerethatározat 2. cikke a) pontjának hatálya alá tartoznak, vagyis olyan bűnszervezethez kapcsolódó magatartásról van szó, amely abban áll, hogy valamely személy, aki – szándékosan és ismerve akár a bűnszervezet célját és általános tevékenységét, akár annak az adott bűncselekmények elkövetésére irányuló szándékát – aktívan részt vesz a bűnszervezet bűnözői tevékenységében, beleértve az információk vagy anyagi források szolgáltatását, új tagok beszervezését, valamint a szervezet tevékenységeinek bármilyen módon történő finanszírozását, amennyiben e személy tudatában van annak, hogy e részvétel hozzájárul a szervezet bűnözői tevékenységének megvalósításához.
58 E tekintetben egyrészt a 2008/841 kerethatározat 2. cikkéből kitűnik, hogy a tagállamoknak lehetőségük van arra, hogy akár az e rendelkezésben említett mindkét magatartást bűncselekménnyé nyilvánítsák, akár csak az egyiket közülük. Márpedig az előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapján nem lehet megállapítani, hogy a bolgár jogalkotó e tekintetben milyen döntést hozott. Másrészt emlékeztetni kell arra, hogy az uniós jog értelmezésére vonatkozó kérdéseket a nemzeti bíróság a saját felelősségére meghatározott jogszabályi és ténybeli háttér alapján teszi fel, amelynek helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja (2022. november 22‑i Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid [Kiutasítás – Orvosi kannabisz] ítélet, C‑69/21, EU:C:2022:913, 44. pont).
59 Ezen ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a Bíróság nem kérdőjelezheti meg a kérdést előterjesztő bíróság azon értékelését, amely szerint az alapügyben szóban forgó személyek terhére rótt bűncselekmények – a szervezett bűnözői csoport vezetése és az abban való részvétel – e kerethatározat 2. cikke b) pontjának hatálya alá tartoznak. Kétségtelen, hogy ha nyilvánvaló lenne, hogy e rendelkezés kért értelmezése nem függ össze az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, akkor az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdést elfogadhatatlannak kellene nyilvánítani (lásd ebben az értelemben: 2026. június 18‑i NTH Haustechnik ítélet, C‑484/24, EU:C:2026:496, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A jelen ügyben azonban nem ez a helyzet.
60 Mindenesetre, bár a 2008/841 kerethatározat 3. cikke (1) bekezdésének b) pontjában az e kerethatározat 2. cikkének b) pontjában említett bűncselekményre megállapított szankciók rendszere eltér az említett kerethatározat 3. cikke (1) bekezdésének a) pontjában a 2. cikkének a) pontjában említett bűncselekményre megalkotott rendszertől, de a kérdést előterjesztő bíróság által feltett második kérdésre adandó válasz ettől még – az alábbiakban kifejtett okok miatt – változatlan maradna akkor is, ha utóbbi bíróság végső soron úgy ítélné meg, hogy a jelen ítélet 55. pontjában említett bűncselekmények ugyanezen kerethatározat 2. cikke a) pontjának hatálya alá tartoznak, nem pedig 2. cikke b) pontjának hatálya alá.
61 E pontosítás fényében meg kell állapítani, hogy a 2008/841 kerethatározat 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján az annak 2. cikke b) pontjában említett megállapodást vagy olyan szabadságvesztés‑büntetéssel kell büntetni, amelynek maximális időtartama megegyezik a megállapodás tárgyát képező bűncselekményre megállapított szabadságvesztés‑büntetésével, vagy annak legalább kettőtől öt évig kell terjednie.
62 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jog egységes alkalmazásának követelményéből és az egyenlőség elvéből az következik, hogy a jelentésének és hatályának meghatározása érdekében a tagállami jogokra kifejezett utalást nem tartalmazó uniós jogi rendelkezést az egész Unióban önállóan és egységesen kell értelmezni, figyelembe véve nemcsak annak kifejezéseit, hanem szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is, amelynek az részét képezi (lásd ebben az értelemben: 1984. január 18‑i Ekro ítélet, 327/82, EU:C:1984:11, 11. pont; 2025. december 18‑i Slagelse Almennyttige Boligselskab, Afdeling Schackenborgvænge ítélet, C‑417/23, EU:C:2025:1017, 76. pont).
63 Ami elsőként a 2008/841 kerethatározat 3. cikke (1) bekezdése b) pontjának szövegét illeti, meg kell állapítani, hogy e rendelkezés megfogalmazása a különböző nyelvi változatokban eltérő. Így az olasz nyelvi változat („o compresa tra due e cinque anni”) alapján az e kerethatározat 2. cikkének b) pontjában említett bűncselekmény büntetési tételének felső határa a megállapodás tárgyát képező bűncselekményével megegyező időtartamú szabadságvesztés vagy kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztés. Ezzel szemben más nyelvi változatok, mint például a spanyol („con una pena máxima de reclusión de al menos entre dos y cinco años”), a dán („med en maksimumsfrihedsstraf på mindst mellem to og fem år”), a német („mit einer Freiheitsstrafe im Höchstmaß von mindestens zwei bis fünf Jahren”) a görög („με ποινή στερητική της ελευθερίας το μέγιστο ύψος της οποίας είναι τουλάχιστο μεταξύ δύο και πέντε ετών”), az angol („by a maximum term of imprisonment of at least between two and five years”), a holland („met een maximale vrijheidsstraf van ten minste tussen de twee en de vijf jaar”), a portugál („com uma pena de prisão com a duração máxima de, pelo menos, dois a cinco anos”) és a román („de o pedeapsă maximă privativă de libertate de cel puțin doi până la cinci ani”) nyelvi változat értelmében e bűncselekmény büntetési tételét úgy kell megállapítani, hogy annak felső határa az említett megállapodás tárgyát képező bűncselekményével megegyező időtartamú szabadságvesztés vagy legalább kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztés legyen.
64 Ugyanez a helyzet a 2008/841 kerethatározat 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának megfogalmazása esetében is. Ennek megfelelően az olasz nyelvi változatban („di durata massima compresa tra due e cinque anni”) e rendelkezés alapján a büntetési tétel felső határa kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztés, míg többek között a kerethatározat spanyol („una pena máxima de reclusión de al menos entre dos y cinco años”), dán („med en maksimumsfrihedsstraf på mindst mellem to og fem år”), német („mit einer Freiheitsstrafe im Höchstmaß von mindestens zwei bis fünf Jahren”), görög („η αξιόποινη πράξη την οποία αναφέρει το στοιχείο α) του άρθρου 2 να τιμωρείται με μέγιστη ποινή στερητική της ελευθερίας τουλάχιστον μεταξύ δύο και πέντε ετών”), angol („a maximum term of imprisonment of at least between two and five years”), francia („une peine d’emprisonnement maximale comprise entre deux ans et cinq ans au moins”), holland („een maximale vrijheidsstraf die ten minste tussen de twee en de vijf jaar bedraagt”), portugál („uma pena de prisão com a duração máxima de, pelo menos, dois a cinco anos”) és román („de o pedeapsă maximă privativă de libertate de cel puțin doi până la cinci ani”) nyelvi változatban az említett rendelkezés a büntetési tétel felső határa legalább kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztést ír elő.
65 Márpedig egy uniós jogi rendelkezés valamely nyelvi változatának megfogalmazása nem szolgálhat e rendelkezés értelmezésének kizárólagos alapjául, illetve nem élvezhet elsőbbséget más nyelvi változatokkal szemben. Az uniós jog rendelkezéseit egységesen kell értelmezni és alkalmazni, az Unió valamennyi nyelvén készült változatok figyelembevételével. Így az uniós jogi szövegek különféle nyelvi változatai közötti eltérés esetén a szóban forgó rendelkezést azon szabályozás általános rendszerére és céljára tekintettel kell értelmezni, amelynek az a részét képezi (lásd ebben az értelemben: 1977. október 27‑i Bouchereau ítélet, 30/77, EU:C:1977:172, 14. pont; 2026. május 21‑i Höldermann ítélet, C‑447/24, EU:C:2026:417, 71. pont).
66 Másodsorban meg kell állapítani, hogy a 2008/841 kerethatározatot többek között az EUSZ 31. cikk (1) bekezdése alapján fogadták el, amelynek a rendelkezései az EUMSZ 83. cikk (1) bekezdésének első albekezdésében szerepelnek. Márpedig e 31. cikk (1) bekezdése a büntetőjogi szankciók minimális harmonizációjára vonatkozó hatáskört ruházott az uniós jogalkotóra. Következésképpen e kerethatározat 3. cikke csak a szervezett bűnözés területén elkövetett bűncselekményekre alkalmazandó szankciókra vonatkozó minimumszabályokat tartalmazhat (lásd ebben az értelemben: 2024. november 28‑i PT [Az ügyész és a bűncselekmény elkövetője között megkötött egyezség] ítélet, C‑432/22, EU:C:2024:987, 38. pont).
67 Amint arra a főtanácsnok az indítványának 61–64. pontjában rámutatott, ezt az értelmezést megerősítik a büntetések közelítésére alkalmazandó megközelítésről szóló következtetések, amelyeket a 2002. április 24‑i és 25‑i tanácsi ülésen fogadtak el. E dokumentumból ugyanis az következik, hogy az, hogy az uniós jogalkotó a büntetési tételek felső határaként „legalább kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztésre” utal, nem képezi akadályát annak, hogy a tagállamok nemzeti jogszabályaikban a büntetési tételek felső határát magasabban állapítsák meg.
68 Következésképpen a 2008/841 kerethatározat jogalapjából, általános rendszeréből és céljából az következik, hogy e kerethatározat 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja nem képezi akadályát annak, hogy a tagállamok az e kerethatározat 2. cikkének b) pontjában említett bűncselekményt öt évet meghaladó szabadságvesztés‑büntetéssel rendeljék büntetni. Ugyanez az értelmezés érvényes az említett kerethatározat 3. cikke (1) bekezdésének a) pontját illetően az e kerethatározat 2. cikkének a) pontjában említett bűncselekményre alkalmazandó szankciót illetően is.
69 Harmadsorban, e 3. cikk (1) bekezdésének b) pontjával nem ellentétes az sem, hogy valamely tagállam a 2008/841 kerethatározat 2. cikkének b) pontja szerinti bűncselekményre olyan büntetési tételt állapítson meg, amelynek felső határa meghaladja az e megállapodás tárgyát képező bűncselekményre megállapított szabadságvesztés‑büntetését.
70 Egyrészt ugyanis e 2. cikk b) pontjából kitűnik, hogy az említett megállapodásnak az e kerethatározat 1. cikkének 1. pontjában említett bűncselekmények elkövetésére kell irányulnia, vagyis olyan bűncselekményre, amely legalább négy évig terjedő szabadságvesztéssel vagy súlyosabb büntetéssel büntetendő. Ebből következik, hogy maga az uniós jogalkotó azzal a lehetőséggel számolt, hogy a tagállam az ilyen megállapodás tárgyául szolgáló bűncselekményt négy évig terjedő szabadságvesztés‑büntetéssel rendeli büntetni, azzal, hogy emellett az említett 3. cikk (1) bekezdésének b) pontjában felhatalmazta e tagállamot arra, hogy az említett megállapodásban való részvételt négy évet meghaladó maximális időtartamú szabadságvesztés‑büntetéssel szankcionálja.
71 Másrészt az ilyen megállapodás az e kerethatározat 1. cikkének 1. pontja szerinti bűnszervezethez kapcsolódó magatartásnak minősül, amely e rendelkezés értelmében olyan, kettőnél több személyből álló, hosszabb időre létrejött szervezett csoport, amely összehangoltan működik, és amelynek célja az, hogy bizonyos súlyú bűncselekményeket kövessen el közvetlen vagy közvetett pénzügyi vagy egyéb anyagi haszonszerzés érdekében.
72 Márpedig, amint azt a 2008/841 kerethatározat (1) és (2) preambulumbekezdése felidézi, e kerethatározatot azzal a céllal fogadták el, hogy megerősítsék az Unióban a szervezett bűnözés elleni küzdelem eszköztárát, és fellépjenek a bűnszervezetek által jelentett különös veszéllyel, valamint e szervezetek elterjedésével szemben.
73 Következésképpen az uniós jogalkotó által a szervezett bűnözés elleni küzdelemnek, az ilyen bűnszervezetek felderítésével kapcsolatos nehézségeknek és a tevékenységükből eredő következmények súlyosságának tulajdonított jelentőséget figyelembe véve nem tekinthető úgy, hogy a 2008/841 kerethatározat 3. cikkének (1) bekezdésével ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely az e kerethatározat 2. cikkében említett magatartásokra olyan büntetési tételt állapít meg, amelynek felső határa meghaladja az e magatartásokkal megvalósítani szándékozott bűncselekményekre megállapított szabadságvesztés‑büntetését.
74 Végül negyedsorban emlékeztetni kell arra, hogy a büntetések arányosságának elvét, amelyet az Európai Unió Alapjogi Chartája 49. cikkének (3) bekezdése rögzít, nemcsak a bűncselekmény tényállási elemeinek meghatározását illetően kell tiszteletben tartani, hanem a büntetések mértékével kapcsolatos szabályok meghatározása és az annak kiszabása során figyelembe vehető tényezők megítélése tekintetében is (lásd ebben az értelemben: 2026. január 22‑i AK Dlhopolec és társai ítélet, C‑590/24, EU:C:2026:41, 106. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
75 Ebből az elvből többek között az a követelmény fakad, hogy a szankció szigorúságának összhangban kell lennie az adott jogsértés súlyával, különösen a tényleges visszatartó erő biztosítása révén, anélkül azonban, hogy túllépnék azt a mértéket, amely szükséges az e jogszabály által jogszerűen elérni kívánt cél megvalósításához (lásd ebben az értelemben: 2026. január 22‑i AK Dlhopolec és társai ítélet, C‑590/24, EU:C:2026:41, 105. és 107. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
76 A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik egyrészt, hogy az alapügyben szóban forgó, héacsalás elkövetésére létrehozott szervezett bűnözői csoport vezetése miatt eljárás alá vont személyek öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendők, másrészt pedig, hogy az e szervezett bűnözői csoportban való részvétel miatt eljárás alá vont személyek három évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendők.
77 A büntetések ilyen tartománya önmagában láthatóan nem lépi túl a szervezett bűnözés elleni küzdelemre irányuló, az alapügyben szóban forgó bolgár szabályozás által jogszerűen követett cél megvalósítására alkalmas és ahhoz szükséges mértéket.
78 A fenti megfontolások összességéből az következik, hogy a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2008/841 kerethatározat 3. cikke (1) bekezdésének b) pontját úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében az e kerethatározat 2. cikkének b) pontja szerinti, bűncselekmény elkövetésére irányuló megállapodás megkötésében álló bűncselekmény olyan szabadságvesztés‑büntetéssel büntetendő, amelynek maximális időtartama meghaladja az e megállapodás tárgyát képező bűncselekményre alkalmazandó szabadságvesztés‑büntetés maximális időtartamát, valamint az öt évet is.
A költségekről
79 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:
1) Az EUMSZ 325. cikket és az Európai Unióról szóló szerződés K.3. cikke alapján, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló, Brüsszelben, 1995. július 26‑án aláírt és a Tanács 1995. július 26‑i jogi aktusához mellékelt egyezmény 2. cikkének (1) bekezdését
a következőképpen kell értelmezni:
e rendelkezésekkel nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértő súlyos csalások miatt indult büntetőeljárások mindenképpen elévülnek, ha e bűncselekmények elkövetésétől számított tizenöt éven belül nem születik jogerős ítélet, függetlenül az elévülés megszakadásához vagy nyugvásához vezető bármely ok felmerülésétől, valamint minden előre nem látható körülménytől, feltéve hogy az ilyen határidő nem eredményezi az érintett tagállamban az ilyen csalások büntetlenségének rendszerszintű kockázatát.
2) A szervezett bűnözés elleni küzdelemről szóló, 2008. október 24‑i 2008/841/IB tanácsi kerethatározat 3. cikke (1) bekezdésének b) pontját
a következőképen kell értelmezni:
azzal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében az e kerethatározat 2. cikkének b) pontja szerinti, bűncselekmény elkövetésére irányuló megállapodás megkötésében álló bűncselekmény olyan szabadságvesztés‑büntetéssel büntetendő, amelynek maximális időtartama meghaladja az e megállapodás tárgyát képező bűncselekményre alkalmazandó szabadságvesztés‑büntetés maximális időtartamát, valamint az öt évet is.
Aláírások
* Az eljárás nyelve: bolgár.
i A jelen ügy neve fiktív. Az nem egyezik az eljárásban részt vevő egyetlen fél valódi nevével sem.