A létesítmény fogalmának a 2003/87 irányelv 3. cikkének e) pontja szerinti meghatározását négy elem jellemzi. E fogalommeghatározás ugyanis először olyan helyhez kötött műszaki egységet említ, amelyben egy vagy több, az I. mellékletben felsorolt tevékenység folyik, másodszor pedig bármely más, azzal közvetlenül együtt járó tevékenységet, amely, harmadszor, műszakilag kapcsolódik az adott telephelyen folytatott tevékenységhez, és amely, negyedszer, hatással lehet a kibocsátásokra és a légszennyezésre.

Igaz, hogy a különböző nyelvi változatok között eltérések vannak azon kérdés tekintetében, hogy a bármely más, a főtevékenységgel közvetlenül együtt járó tevékenység a műszaki egységen belül, vagy pedig azon kívül folyik‑e. 5  – Lásd: Bizottság, Guidance on Interpretation of „Installation” and „Operator” for the Purposes of the IPPC Directive, 1. változat, 2007. április, 1. o. Ezen eltérések azonban kisebbek annál, mint amilyennek tűnnek.

A „műszaki egység” fogalma ugyanis nincs meghatározva, és ezért rugalmasan értelmezhető. Döntő jelentőséggel ezért a fogalommeghatározás többi jellemzőjének kell bírnia, tehát a más tevékenység melléklet szerinti tevékenységgel való közvetlen együtt járásának, a két tevékenység műszaki kapcsolatának és a levegőre gyakorolt hatásnak.

A létesítmény fogalommeghatározásának ezen elemei nem értelmezhetők megszorítóan, mivel ellenkező esetben attól kell tartani, hogy az üvegházhatást okozó gázok bizonyos kibocsátásai kirekesztődnek az adott létesítmény köréből és a 2003/87 irányelv rendszeréből.

A valamely erőműtelephelyen a szén erőműben való elégetése céljából történő széntárolást nem sorolja ugyan fel a 2003/87 irányelv I. melléklete, de már a létesítmény fogalmának meghatározásából is az következik, hogy bármely más tevékenységet is a létesítménynek kell betudni, ha az közvetlenül együtt jár a főtevékenységgel, jelen esetben az égetéssel. A vita tárgyát képező széntárolás tekintetében fennáll ilyen közvetlen kapcsolat, mivel a tárolt tüzelőanyag elengedhetetlen az erőmű kemencéjének üzemeltetéséhez.

E közvetlen kapcsolatot a műszaki kapcsolat jellemzője konkretizálja. Műszaki kapcsolat feltételezendő akkor, ha az adott tevékenység közös műszaki folyamatba van integrálva a 2003/87 irányelv alkalmazhatóságát megalapozó főtevékenységgel. Az alapügyben már önmagában az erőműhöz vezető szállítószalag miatt is ez a helyzet. Ezzel szemben másodlagos, hogy a létesítmény két részét egy út és bizonyos távolság választja el egymástól.

Az önmelegedés által előidézett CO2‑kibocsátás végül arra utal, hogy a tárolás hatással lehet a kibocsátásokra és a légszennyezésre. Nem zárható ki, hogy a nyíltszíni kőszéntárolás további hatásokat is gyakorol a levegőre, például finom részecskék formájában.

Az alapügyben szereplőhöz hasonló széntároló ezért az erőmű‑létesítmény részét képezi.

E következtetést a létesítmény fogalmának a hulladékégetés területén az ipari kibocsátásokról szóló irányelv 42. cikkének (1) bekezdése és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek veszélyének kezeléséről szóló – úgynevezett – Seveso III irányelv 6  – A 2012. július 4‑i 2012/18/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2012. L 197., 1. o.). 3. cikkének 8. pontja általi némileg különösebb meghatározása támasztja alá.

A hulladékégető művek esetében a hulladék‑, tehát tüzelőanyag‑tároló kifejezetten az adott létesítmény részeként van meghatározva. A Seveso III irányelv értelmében is a létesítményhez tartozik a működéséhez szükséges raktár.

Bár e két fogalommeghatározás elsődlegesen az adott szabályozások különleges céljaihoz kötődik, azok célja azonban, akárcsak a 2003/87 irányelvben szereplő fogalommeghatározás esetében, az adott irányelvben szabályozott levegőre, illetve környezetre gyakorolt hatások széles körű figyelembevételére való törekvés. E tekintetben pedig azt szemlélteti a két különös fogalommeghatározás, hogy a létesítmények jellemzően a szükséges raktárkészletként való tartást is felölelik.

Különös jelentőséggel bír ezzel összefüggésben a hulladékégetés területén adott fogalommeghatározás, mert az az égetőművekre vonatkozik, és az erőmű szintén égetőmű. E fogalommeghatározás azt jelzi, hogy az égetőművek rendszerint rendelkeznek tüzelőanyag‑tárolóval.

Az EPZ mindazonáltal úgy véli, hogy a 2003/87 irányelv céljaira tekintettel szűkebben kell értelmezni a létesítmény fogalmát. Az EPZ ezzel összefüggésben különösen azt hangsúlyozza, hogy a széntároló üzemeltetője nem képes ellenőrzése alatt tartani vagy megakadályozni az önmelegedés által előidézett kibocsátást.

Ezen álláspont azon elgondoláson alapul, hogy a kibocsátási jogokkal való kereskedelem piaci mechanizmusa a tevékenységük során keletkező CO2‑kibocsátás lehető legnagyobb mértékű csökkentésére hivatott ösztönözni a létesítmények üzemeltetőit.

Még ha azonban feltételezzük is, hogy a széntároló üzemeltetője valóban nem tudja elkerülni az önmelegedést, az EPZ akkor is figyelmen kívül hagyja, hogy a piaci mechanizmushoz az is hozzátartozik, hogy bizonyos körülmények között teljesen le kell mondani egyes tevékenységekről, ha azok az elkerülhetetlen kibocsátások költségei miatt már nem versenyképesek.

A 2003/87 irányelv céljai tehát szintén alátámasztják a széntárolónak az erőmű‑létesítményhez való számítását.

Jóllehet a 601/2012 rendelet első pillantásra nem ad egyértelmű választ a tárolóból származó kibocsátások beszámításának kérdésére, ezt végső soron nem vonja kétségbe.

Úgy tűnik, hogy a tároló figyelmen kívül hagyására lehetőséget kínál a rendelet 20. cikke. E cikk értelmében az üzemeltetők minden létesítmény esetében meghatározzák a nyomon követés tárgyi terjedelmét. E rendelkezés azonban nem értelmezhető úgy, hogy a szénerőmű üzemeltetője elhatárolhatja és ezért figyelmen kívül hagyhatja az ahhoz tartozó tárolót.

A tárgyi terjedelem meghatározásának lehetősége ugyanis nem magára a létesítményre, hanem csak annak nyomon követésére vonatkozik. A nyomon követés tárgyi terjedelmének a létesítmény bizonyos kibocsátásainak figyelmen kívül hagyásával járó meghatározása azonban ellentétes lenne a nyomon követés céljával. Annak ugyanis a rendelet 5. cikke értelmében teljesnek kell lennie, és ki kell terjednie a 2003/87 irányelv I. mellékletében felsorolt tevékenységekhez tartozó valamennyi kibocsátó forrásból és forrásanyagból származó, égetési és technológiai eredetű összes kibocsátásra. A tárolóban elhelyezett szén önmelegedése azonban szintén az erőmű‑üzemeltetési tevékenységhez tartozó kibocsátó forrás, és ezért ki kell terjednie rá a nyomon követésnek.

Az EPZ ezzel összefüggésben érthetően annak tisztázását kéri, hogy a tárolás másfajta megszervezése esetlegesen kizárja‑e a tárolásnak az erőmű‑létesítménynek való betudását. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem megválaszolásához ugyan nem feltétlenül szükséges e kérdés tisztázása, az EPZ és az illetékes holland hatóságok között a tároló figyelembevételről folytatott vita végleges rendezését azonban az előmozdíthatja. A Bíróságnak ezért állást kell foglalnia ezzel kapcsolatban.

A műszaki kapcsolat jellemzője azt jelzi, hogy nem lehet meghatározó az, hogy a tevékenység hogyan van megszervezve gazdasági szempontból, például hogy azt másik üzemeltető folytatja‑e (outsourcing). Sokkal inkább annak a 2003/87 irányelv alkalmazhatóságát megalapozó főtevékenységgel együtt egyetlen műszaki folyamatba való integrálása a döntő.

A jogalkotó az ipari kibocsátásokról szóló – szinte azonos létesítményfogalmat használó – irányelv (6) preambulumbekezdésében, valamint 4. cikkének (3) bekezdésében és 5. cikkének (2) bekezdésében ennek megfelelően figyelembe vette annak lehetőségét, hogy valamely létesítmény különböző részeit különböző üzemeltetők üzemeltetik.

Ezt a létesítmény fogalmának a hulladékégetés és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek veszélyének kezelése területén adott különös meghatározások is alátámasztják. Azok arra utalnak, hogy a létesítmények nem vizsgálhatók elszigetelten, hanem azok rendszerint egy a maga teljességében értékelendő műszaki folyamatot fognak át.

A létesítmény részei közötti kapcsolat megteremtéséhez használt műszaki eszközök megválasztása tehát szintén nem döntő, egészen addig, amíg e részek a létesítményben egyetlen műszaki folyamatban kapcsolódnak össze. A használt szállítószalag ezért csak a műszaki összekapcsolódás egyik példája. Egyéb, kevésbé rögzített kapcsolatok, például tehergépkocsik, szintén elképzelhetők lennének.

A tüzelőanyag‑tároló és az égetés helye közötti távolság csak eligazítást nyújthat az ilyen műszaki folyamat értékelése során. Minél távolabb van a kettő egymástól, annál kisebb a valószínűsége annak, hogy közvetlenül összefüggő műszaki folyamatról van szó. A kizárólag egy konkrét erőmű ellátásának céljával üzemeltett közbenső tároló azonban még nagy távolságból is az erőmű‑létesítmény részének tekintendő.

Alighanem hasonló a helyzet más átvevők ugyanazon tárolóból való ellátása esetén is. Ez arra utal, hogy a tároló nem az erőmű‑létesítmény része. Amíg azonban a tároló fő célja az erőmű ellátása marad, addig továbbra is kézenfekvő egyetlen egységes létesítményt feltételezni. Emellett szól a 601/2012 rendelet következőkben vizsgálandó 27. cikkének (2) bekezdése is. E rendelkezés ugyanis nyilvánvalóan abból indul ki, hogy valamely létesítményből más átvevőknek is szállítható tüzelőanyag.

Ebből az következik, hogy a tároló aligha határolható el a létesítménytől egyéb szervezési formák útján. A vállalkozásnak valójában szerkezetileg olyan erősen kell elválasztania a széntárolást az erőműtől, hogy kizárt legyen az erőművel fennálló műszaki kapcsolat.

Összefoglalva, az első kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy valamely szénerőművet és az annak ellátását szolgáló széntárolót, amelyben az önmelegedés CO2‑kibocsátást idéz elő, ugyanazon, a 2003/87 irányelv 3. cikkének e) pontja szerinti létesítményhez kell számítani, ha e kettő az erőmű üzemeltetését szolgáló közös műszaki folyamat részeként kapcsolódik egymáshoz.