A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített negyedik tanács)

2024. szeptember 11. ( *1 )

„Közszolgálat – Akkreditált parlamenti asszisztensek – A szolgálati jogviszony megszűnése – Határozott időre szóló szerződés – A meghosszabbítás mellőzése – Informátori jogállás – A személyzeti szabályzat 22a., 22b. és 22c. cikke – Védelmi intézkedések – Titoktartás – Nem vagyoni kár”

A T‑793/22. sz. ügyben,

TU (képviseli: N. de Montigny ügyvéd)

felperes

az Európai Parlament (képviselik: C. González Argüelles, I. Lázaro Betancor és L. Darie, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített negyedik tanács),

tagjai: R. da Silva Passos elnök, S. Gervasoni, N. Półtorak, I. Reine és T. Pynnä (előadó) bírák,

hivatalvezető: H. Eriksson tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára, különösen:

–

a felperes által a Törvényszék Hivatalához 2023. december 5‑én előterjesztett új bizonyítékra,

–

a Parlament ezen új bizonyítékra vonatkozó, 2023. december 21‑i észrevételeire,

–

a feleknek a Törvényszék 2023. november 27‑i írásbeli kérdéseire adott válaszaira, amelyeket a Törvényszék Hivatalához 2023. december 19‑én nyújtottak be,

tekintettel a 2024. január 18‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

1

Az EUMSZ 270. cikkre alapított keresetével a felperes, TU egyrészt az Európai Parlament 2022. február 22‑i, az akkreditált parlamenti asszisztensi (a továbbiakban: akkreditált parlamenti asszisztens) szerződésének meghosszabbítását mellőző határozatának (a továbbiakban: 2022. február 22‑i határozat), illetve annak a hallgatólagos elutasító határozatnak a megsemmisítését kéri, amelyet az Európai Parlament a felperes által 2022. január 10‑én benyújtott, a informátori jogállásának elismerésére és az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 22a–22c. cikke szerinti védelemre irányuló kérelmére adott válaszul, amelyben a felperes az informátori jogállásának elismerését és a szolgálat alóli felmentésen túlmenően egyéb védelmi intézkedés meghozatalát kérte (a továbbiakban: hallgatólagos határozat), másrészt pedig azt kéri, hogy a Parlament térítse meg a személyzeti szabályzat 22a–22c. cikkének és a személyzeti szabályzat 22c. cikkének végrehajtására vonatkozó belső szabályoknak (a továbbiakban: belső szabályok) megsértése miatt őt ért, 200000 euróra becsült kárt.

A jogvita előzményei

2

A felperest a [bizalmas] ( 1 ) képviselői csoport (a továbbiakban: képviselői csoport) akkreditált parlamenti asszisztensként vette fel, hogy [bizalmas] képviselő (a továbbiakban: szóban forgó képviselő) asszisztense legyen a 2019. augusztus 26‑tól 2022. február 28‑ig tartó időszakra.

3

Noha az említett képviselői csoporton belül a szóban forgó képviselő segítése volt a feladata, a képviselői csoporton belüli felettese és referens képviselője A. volt (a továbbiakban: referens képviselő), akit a képviselői csoport tagjai az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek VII. címére vonatkozó, a Parlament Elnökségének 2014. április 14‑i határozatával elfogadott és a Parlament Elnökségének 2017. október 2‑i, illetve 2021. július 5‑i határozataival módosított végrehajtási rendelkezések (a továbbiakban: az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek VII. címének végrehajtási rendelkezései) 1. cikkének 5. pontja alapján választottak meg képviselőnek.

4

A felperes 2021. július 12‑i e‑mailjében a személyzeti szabályzat 24. cikke alapján segítségnyújtás és védelem iránti kérelmet nyújtott be a szóban forgó képviselő által vele szemben állítólagosan elkövetett zaklatás miatt. Ebben az e‑mailben a felperes azt is jelezte, hogy az Unió pénzügyi érdekeit kívánja védeni azáltal, hogy e kérelemben a szóban forgó képviselő által állítólagosan elkövetett pénzügyi szabálytalanságokra vonatkozó információkat szolgáltat.

5

2021. július 20‑án a személyzeti főigazgatóság főigazgatója (a továbbiakban: főigazgató) mint a személyzeti szabályzat 24. cikke alapján a Parlamenthez benyújtott segítségnyújtás iránti kérelmek elbírálására illetékes hatóság ideiglenes védelmi intézkedést fogadott el, amellyel a felperest 2021. július 22‑i hatállyal a [bizalmas] küldöttség elnöke és a képviselői csoport egyik tagja, B. (a továbbiakban: küldöttség, illetve a küldöttség elnöke) alá helyezte (a továbbiakban: áthelyezési intézkedés).

6

2021. augusztus 23‑án az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) arról tájékoztatta a Parlamentet, hogy a felperes által a személyzeti szabályzat 24. cikke alapján benyújtott segítségnyújtás iránti kérelemmel kapcsolatban bizonyos információkat kapott, hogy vizsgálatot terveznek indítani, és hogy ez a vizsgálat bizalmas jellegű.

7

Az OLAF 2021. szeptember 3‑án kelt e‑mailjében tájékoztatta a Parlamentet arról, hogy a felperestől pénzügyi szabálytalanságokra vonatkozó bejelentéseket kapott.

8

A felperes 2021. november 4‑én benyújtotta a segítségnyújtás iránti kiegészített kérelmét, amelyhez 2021. november 8‑án új mellékletek listáját csatolta az alátámasztó bizonyítékokkal együtt. Ezek a dokumentumok a szóban forgó képviselő által elkövetett állítólagos pénzügyi szabálytalanságokra vonatkozó bejelentések és az azokat alátámasztó bizonyítékok utolsó változatát is tartalmazták.

9

A felperes – a pénzügyi szabálytalanságokra és zaklatásra vonatkozó bejelentéseit követően – 2022. január 10‑én bejelentést tett a főigazgatónál a küldöttség vezetősége által vele szemben elkövetett állítólagos megtorlás miatt, és informátori jogállásából fakadóan védelmet kért. Ebben a levélben a felperes kérte, hogy mentsék fel a küldöttségnél betöltött feladatai alól, és a Parlamenten belül bármely más munkakörbe helyezzék át. Arról is beszámolt, hogy nem kapott semmilyen feladatot, és egy új alkalmazott váltotta őt fel, miközben a szerződése meghosszabbítására irányuló kérelmét készítette, illetve kérte, hogy a Parlament fontolja meg a szerződésének meghosszabbítását, hogy teljes védelmet élvezve együtt tudjon működni ezzel az intézménnyel és az OLAF‑fal a folyamatban lévő vizsgálatokban.

10

A főigazgató 2022. január 13‑án e‑mailben tájékoztatta a felperest arról, hogy felmenti őt feladatai alól a szerződésének lejártáig (a továbbiakban: felmentési intézkedés). A küldöttség elnökének másolatot küldtek erről az e‑mailről.

11

A felperes 2022. január 24‑én szerződésének meghosszabbítása iránti kérelmet küldött a referens képviselőnek, aki 2022. február 4‑én azt válaszolta, hogy a szóban forgó képviselő nem kérte szerződésének meghosszabbítását, és hogy a képviselői csoportból egyetlen más képviselő sem jelezte azon szándékát, hogy őt akkreditált parlamenti asszisztensként alkalmazná.

12

A felperes 2022. január 27‑én megismételte a szerződésének meghosszabbítása iránti kérelmét a személyzeti főigazgatóság – az akkreditált parlamenti asszisztensek felvételére illetékes hatóságként eljáró – egyik egységének vezetőjénél, ismertetve sajátos helyzetét.

13

A Parlament munkaszerződések megkötésére jogosult hatósága (a továbbiakban: munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság) 2022. február 3‑án meghallgatta a felperest, aki 2022. február 17‑én további írásbeli észrevételeket nyújtott be.

14

A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság 2022. február 22‑én elfogadta a felperes szerződésének meghosszabbítását megtagadó határozatot, azzal az indokkal, hogy a személyzeti szabályzat 22a–22c. cikke nem teszi lehetővé a személyzeti szabályzat vagy az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek (a továbbiakban: egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek) rendelkezéseitől való eltérést azáltal, hogy előírná az akkreditált parlamenti asszisztensi szerződésnek az időtartamán túli folytatását vagy új, más jellegű szerződés megkötését a Parlamenten belül.

15

A felperes 2022. február 28‑án jelentette az OLAF‑nak azokat a megtorló cselekményeket, amelyek állítása szerint őt érintették. Ugyanezen a napon a felperes arra kérte a főtitkárt és a főtitkári hivatalban az ügyiratát kezelő C.‑t, hogy lépjenek vele ismét kapcsolatba a 2022. január 10‑én benyújtott, az informátori jogállásának elismerésére és a személyzeti szabályzat 22a–22c. cikke szerinti védelemre irányuló kérelme ügyében, illetve, hogy térítsék meg az informátori jogállása felfedése miatt elszenvedett kárát.

16

2022. április 13‑án az OLAF lezárta a pénzügyi szabálytalanságokkal kapcsolatos vizsgálatát, mivel úgy vélte, hogy az az Európai Ügyészség hatáskörébe tartozik. Az Európai Ügyészség 2022. június 4‑én vizsgálatot indított az ügyben, amely a jelen kereset benyújtásakor és a tárgyalás időpontjában még folyamatban volt.

17

A felperes ügyvédje 2022. május 20‑án kelt e‑mailjében a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján panaszt nyújtott be, amelyben a 2022. február 22‑i határozat és a hallgatólagos határozat megsemmisítését, valamint 200000 euró kártérítés megfizetését kérte.

18

A főtitkár 2022. szeptember 13‑i határozatával a felperes panaszát elutasította. A felperes 2022. január 10‑i kérelmével kapcsolatban a főtitkár kifejtette, hogy az informátori jogállás megszerzésére a személyzeti szabályzat 22a. cikkének (1) bekezdésében meghatározott feltételek teljesülése esetén kerül sor, anélkül, hogy az adminisztrációnak erre vonatkozó kifejezett határozatot kellene hoznia. Rámutatott, hogy a felperesnek C. segített, és hogy a főigazgató a feladatok alól való felmentés formájában védelmi intézkedést hozott. A 2022. február 22‑i határozat tekintetében a főtitkár megerősítette a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság azon álláspontját, hogy sem a személyzeti szabályzat 22a–22c. cikke alapján az informátorok számára biztosított védelem, sem a gondoskodási kötelezettség „nem kötelezheti a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságot arra, hogy az alkalmazandó szabályok megsértésével járjon el”, amely szabályok a jelen esetben az akkreditált parlamenti asszisztensek foglalkoztatására vonatkozó szabályokat jelentik. Ezért úgy vélte, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság helyesen tájékoztatta a felperest arról, hogy az e cikkek által biztosított védelem nem keletkeztet számára jogot szerződésének „meghosszabbítására vagy bármilyen foglalkoztatásra a Parlamenten belül”.

19

Ami a felperes kártérítési kérelmeit illeti, a Parlament úgy ítélte meg, hogy azokat mint megalapozatlanokat el kell utasítani, különösen azért, mert sem a 2022. február 22‑i határozat, sem pedig a felmentési intézkedés és a titoktartási kötelezettség állítólagos megsértése tekintetében nem történt kötelezettségszegés. A Parlament továbbá vitatta az utóbbiak és a felperest állítólagosan ért kár közötti okozati összefüggés fennállását.

A felek kérelmei

20

A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–

semmisítse meg a 2022. február 22‑i határozatot;

–

semmisítse meg a hallgatólagos határozatot;

–

amennyiben szükséges, semmisítse meg a panaszát elutasító 2022. szeptember 13‑i határozatot;

–

a Parlamentet nyilvánítsa felelőssé az informátori jogállásra vonatkozóan alkalmazandó szabályok, valamint az e jogállás által biztosított védelem megsértéséért;

–

kötelezze a Parlementet, hogy fizessen meg számára 200000 euró összeget a személyzeti szabályzat 22a–22c. cikkének és a belső szabályok megsértése miatt őt ért károk megtérítése jogcímén;

–

a Parlamentet kötelezze a költségek viselésére, vagy másodlagosan – a kereset elutasítása esetén – a saját költségeinek viselésére.

21

A felperes azt is kéri, hogy a Törvényszék, amennyiben szükséges, az eljárási szabályzatának 89. cikke alapján kérdezze meg az OLAF‑ot arról, hogy milyen módon kell végrehajtani az informátorokra alkalmazandó rendelkezéseket.

22

A Parlament azt kéri, hogy a Törvényszék:

–

utasítsa el a keresetet, mint részben elfogadhatatlant, részben megalapozatlant, és mindenképpen mint megalapozatlant;

–

kötelezze a felperest a költségek viselésére.

A jogkérdésről

A jognyilatkozat iránti kérelemről

23

Ötödik kereseti kérelmében a felperes azt kéri, hogy a Törvényszék a Parlamentet nyilvánítsa felelőssé az informátori jogállásra alkalmazandó szabályok, valamint az e jogállásból fakadó védelem megsértéséért. Ugyanakkor, ahogyan az az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, a Törvényszéknek a jogszerűségi felülvizsgálata keretében nem feladata, hogy jognyilatkozatokat tegyen (2011. november 9‑iClientEarth és társai kontra Bizottság végzés, T‑449/10, nem tették közzé, EU:T:2011:647, 26. pont; 2017. július 5‑iEEB kontra Bizottság végzés, T‑448/15, nem tették közzé, EU:T:2017:503, 40. pont). Ebből következik, hogy a jognyilatkozat iránti kérelmet el kell utasítani.

A megsemmisítés iránti kérelmekről

A megsemmisítés iránti kérelmek tárgyáról

24

A felperes a keresetében először is önálló jogalapot hoz fel a pert megelőző eljárásra és a személyzeti szabályzat 22c. cikkének megsértésére vonatkozóan.

25

Másodszor a felperes több különálló jogalapot hoz fel a hallgatólagos határozat ellen.

26

Harmadszor, a felperes két különálló jogalapra hivatkozik a 2022. február 22‑i határozattal szemben.

27

Ebből következik, hogy a megsemmisítés iránti kérelmek egyrészt a hallgatólagos határozatra, másrészt a 2022. február 22‑i határozatra, harmadrészt pedig, amennyiben szükséges, a felperes panaszát elutasító 2022. szeptember 13‑i határozatra vonatkoznak. A panasszal a felperes a hallgatólagos határozat és a 2022. február 22‑i határozat megsemmisítését, valamint kártérítés fizetését kérte.

28

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely panasz elutasításáról szóló határozat megsemmisítésére irányuló kérelem magában foglalja azon aktusnak a Törvényszék előtti megtámadását, amellyel szemben a panaszt benyújtották, amennyiben e kérelmek mint olyanok nem bírnak önálló tartalommal (lásd: 2018. július 13‑iCurto kontra Parlament ítélet, T‑275/17, EU:T:2018:479, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A panaszt elutasító határozat ugyanis – akár hallgatólagos, akár kifejezett – csupán megerősíti a panaszos által kifogásolt aktust vagy tartózkodást, és önmagában véve nem minősül megtámadható aktusnak (lásd: 2019. szeptember 12‑iXI kontra Bizottság ítélet, T‑528/18, nem tették közzé, EU:T:2019:594, 20. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

29

Ezzel szemben, tekintettel a pert megelőző eljárás fejlődő jellegére, a panaszt elutasító határozatban szereplő indokolást figyelembe kell venni a kifogásolt határozat jogszerűségének vizsgálatakor (lásd ebben az értelemben: 2009. december 9‑iBizottság kontra Birkhoff ítélet, T‑377/08 P, EU:T:2009:485, 55–59. pont).

30

A jelen ügyben, tekintettel arra, hogy a felperes panaszát elutasító 2022. szeptember 13‑i határozat csupán megerősíti a hallgatólagos határozatot és a 2022. február 22‑i határozatot, megjelölve azok indokait, meg kell állapítani, hogy a felperes panaszát elutasító 2022. szeptember 13‑i határozattal szemben előterjesztett megsemmisítés iránti kérelmek nem rendelkeznek önálló tartalommal, és ezért azokról nem szükséges külön határozni. A hallgatólagos határozat és a 2022. február 22‑i határozat jogszerűségének vizsgálata során azonban figyelembe kell venni a panaszt elutasító határozatban szereplő indokokat.

31

Először a felperes harmadik, a hallgatólagos határozat megsemmisítésére irányuló kérelmének alátámasztására felhozott jogalapokat kell megvizsgálni.

A hallgatólagos határozat jogszerűségéről

32

A felperes 2022. január 10‑én kelt kérelmében egyrészt az informátori jogállás elismerését, másrészt az ehhez kapcsolódó védelem és segítségnyújtás biztosítását kérte.

33

A felperes e kereseti kérelmének alátámasztására három jogalapra hivatkozik. Első jogalapjában a felperes az informátori jogállásához kapcsolódó védelemre vonatkozó szabályok megsértésére hivatkozik. Második jogalapjában a belső szabályok megsértésére, e szabályok Parlament általi értelmezésének jogellenes jellegére, valamint e szabályok – feltételezve, hogy azokat a Parlament javaslata szerint kell értelmezni – nem megfelelő és elégtelen jellegére hivatkozik, ami megakadályozza, hogy az akkreditált parlamenti asszisztensek részesüljenek e védelemben. Végül harmadik jogalapjában a felperes az informátori személyazonossága bizalmas jellegének és védelmének megsértésére hivatkozik.

–  Az első, a felperes informátori jogállásához kapcsolódó védelemre vonatkozó szabályok megsértésére alapított jogalapról

34

A felperes a jogalap két részére hivatkozik, az első arra vonatkozik, hogy a személyzeti szabályzat 22a. cikke alapján kérelmet nyújtott be informátori jogállásának elismerése és ezen az alapon való védelme iránt, a második pedig arra, hogy a személyzeti szabályzat 22a–22c. cikkében említett, az informátorok védelmére vonatkozó eljárás szabálytalan volt, és hogy megsértették a belső szabályok 3. cikkét.

1) A feleknek az első jogalap első részével kapcsolatos érveiről, amely első rész a felperesnek az informátori jogállásának elismerése és ezen az alapon való védelme érdekében a személyzeti szabályzat 22a. cikke szerint benyújtott kérelmén alapszik

35

A felperes előadja, hogy 2022. január 10‑én a személyzeti szabályzat 22a. cikke alapján kérelmet nyújtott be a főigazgatóhoz, amelyben kérte, hogy ismerjék el informátorként, és részesüljön az ebből fakadó védelemben. A felperes azt kifogásolta, hogy a küldöttség vezetősége részéről megtorlásban volt része, miután segítségnyújtás és védelem iránti kérelmet nyújtott be az érintett képviselővel szemben. A felperes továbbá a Parlament segítségét kérte a szerződésének meghosszabbítására irányuló eljárásban.

36

Ugyanezen a napon közölték vele, hogy a kérelmének elbírálásáért felelős személy C. lesz, aki a főtitkári hivatalnak volt a tagja. A felperesnek felajánlották, hogy felmentik a feladatai alól, ami ellen nem emelt kifogást. Ezután állítólag 2022. február 17‑én találkozott C.‑vel, de nem született döntés a kérelméről. Soha nem kapott semmilyen értesítést a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságtól sem az informátori jogállásáról, sem arról, hogy a megtorlással kapcsolatos állításai miatt vizsgálatot indítottak volna. Mindez alátámasztja a felperes azon álláspontját, hogy a Parlament nem válaszolt időben a személyzeti szabályzat 22a. cikke szerinti kérelmére.

37

Válaszában a felperes azt állítja, hogy a felmentés nem felelt meg a belső szabályok 4. cikkének, és hogy az hátrányt okozott neki a szerződése meghosszabbítására irányuló kérelmével összefüggésben. Nem vitatta ezt az intézkedést, mivel ha az hatékony védelemmel járt volna, nem állt volna érdekében megtámadni. Panaszában hangsúlyozta, hogy ez volt az egyetlen intézkedés, amelyet a 2022. január 10‑i segítségnyújtás iránti kérelme benyújtását követően hoztak, hogy ez a zaklatásról szóló panasza kezelésével összefüggésben indokolt volt, és hogy ez nem merítette ki az informátori jogállásából fakadó védelmi kötelezettségeket. Az a tény, hogy 2022. február 28‑án panaszként hozta fel, hogy nem részesült védelemben a képviselői csoport által vele szemben alkalmazott fő megtorló intézkedéssel, nevezetesen a szerződése meghosszabbításának elmulasztásával szemben, azt bizonyítja, hogy az informátori jogállását nem vették kellően figyelembe.

38

A Parlament úgy véli, hogy a felperes által a személyzeti szabályzat 24. cikke értelmében a megtorlással szembeni védelem, valamint a személyzeti szabályzat 22a. cikke értelmében az informátori jogállása miatti védelem biztosítása között tett különbségtétel nem állja meg a helyét.

39

A Parlament úgy véli, hogy a felperes 2022. január 10‑i kérelmét a küldöttség vezetősége által állítólagosan elkövetett megtorlással kapcsolatos új segítségnyújtás iránti kérelemnek kell tekinteni. Márpedig a belső szabályok 4. cikkében említett, az informátorok védelmét szolgáló intézkedések elfogadása a személyzeti szabályzat 24. cikkének hatálya alá tartozik, amely az intézmény általános segítségnyújtási kötelezettségét állapítja meg, és amely a személyzeti főigazgató hatáskörébe tartozik.

40

Amikor tehát a főigazgatóhoz a személyzeti szabályzat 22a. cikke szerinti bejelentések miatt állítólagosan elszenvedett megtorlással kapcsolatban segítségnyújtás iránti kérelem érkezett, a belső szabályok 4. cikkében említett intézkedésekre tekintettel – a felperes beleegyezésével – a felmentési intézkedést hozta, hogy a felperest informátori jogállásából fakadóan megvédje.

41

Végezetül, a felperes védelem iránti kérelmére való válaszadás a főigazgató hatáskörébe tartozik, nem pedig a főtitkári hivatalnak az OLAF‑fal való kapcsolattartásért felelős tagjáéba, aki csak a belső szabályok 3. cikke szerinti súlyos szabálytalanságok bejelentésében való tanácsadásra és segítségnyújtásra jogosult. Ezen túlmenően a hivatal említett tagja állítólag együttműködött a főigazgató tanácsadóival annak érdekében, hogy megtalálják a legjobb módját a felperes informátori jogállásából fakadó védelmének.

42

Következésképpen a Parlament úgy véli, hogy a felperes 2022. január 10‑i, informátori jogállás miatti védelem iránti kérelmére az illetékes hatóság valójában válaszolt, így nem született hallgatólagos elutasító határozat.

43

A Parlament viszonválaszában azt állítja, hogy a felmentési intézkedés célja az volt, hogy megvédje a felperest a küldöttség vezetősége által a pénzügyi szabálytalanságokra vonatkozó, a személyzeti szabályzat 22a. cikke szerinti bejelentései, valamint a zaklatásról szóló bejelentései miatt állítólagosan elkövetett megtorlástól.

44

A Parlament álláspontja szerint a felperes nem hivatkozhat arra, hogy nem tudott arról, hogy a felmentés lesz az egyetlen intézkedés, amelyet informátori jogállása tekintetében hoznak. A felperest ugyanis tájékoztatták arról, hogy nem lehet más intézkedést kilátásba helyezni az említett minőségében való védelme érdekében, és hogy a szerződésének a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság kezdeményezésére történő meghosszabbítása nem lehetséges. Ezenfelül, ha feltételezzük is, hogy a felperes csak akkor szerzett tudomást a felmentési intézkedés hátrányos jellegéről, amikor a szerződésének meghosszabbítását mellőző határozatról értesítették, akkor is megtámadhatta volna azt a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdésében előírt határidőn belül.

2) A feleknek az első jogalap második részével kapcsolatos érveiről, amely második rész a személyzeti szabályzat 22a–22c. cikkében említett eljárás szabálytalan lefolytatásán és a belső szabályok 3. cikkének megsértésén alapszik

45

A jogalap e második részében a felperes azt állítja, hogy a személyzeti szabályzat 22a–22c. cikkében említett, az informátor védelmére vonatkozó eljárást nem megfelelően folytatták le, és hogy megsértették a belső szabályok 3. cikkét.

46

Először is, a felperes arra hivatkozik, hogy a Parlament nem a személyzeti szabályzat 22a. cikkének (3) bekezdésének megfelelően járt el, amely előírja, hogy az informátort az intézmény részéről nem érheti sérelmes hatás. A felperes úgy véli, hogy ő bizonyította az okozati összefüggést a szerződése meghosszabbításának mellőzése és a pénzügyi visszaélések és zaklatások bejelentése között.

47

Azt kifogásolja, hogy a Parlament nem ismerte el hivatalosan informátori jogállását, nem hosszabbította meg a szerződését, és a szükségesnél több személy előtt fedte fel a személyazonosságát. A zaklatásról szóló panasza tekintetében az egyetlen védelmi intézkedés az volt, hogy félreállították, majd felmentették a beosztásából. Ugyanakkor a Parlament soha nem ismerte el a felperes informátori jogállását, és nem járt el megfelelően és haladéktalanul a személyzeti szabályzat 22a. cikkére alapított panaszának vizsgálatát követően.

48

Az OLAF nyomozói azt is jelezték, hogy a Parlament még mindig nem vette fel velük a kapcsolatot ebben az ügyben. A felperes először csak 2022. július 4‑én kapott választ attól a személytől, aki kérelmének e tekintetben való vizsgálatáért állítólag felelős volt. Ugyanakkor a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságnak bizonyítania kellene, hogy tiszteletben tartotta az informátor védelmét, és a személyzeti szabályzat 22b. cikke (1) bekezdésének b) pontjával összhangban közölte az érintett személlyel a kérelmének kezelésére vonatkozó határidőt, ami a jelen esetben nem történt meg.

49

Másodszor, a felperes előadja, hogy nem kapott semmilyen tanácsot vagy segítséget az ellene hozott megtorló intézkedésekkel kapcsolatban, ami ellentétes a belső szabályok 3. cikkével. Ezenkívül az a tény, hogy a szerződésének megszűnése előtt új akkreditált parlamenti asszisztenst vettek fel, lehetetlenné tette, hogy a szerződését meghosszabbítsák. A jelen kereset benyújtásáig nem érkezett válasz a felperes segítségnyújtás iránti kérelmére. Ez a belső szabályok 3. cikkében és a személyzeti szabályzatban foglalt kötelezettségek megsértését jelenti.

50

Válaszában a felperes előadja, hogy még ha a személyzeti szabályzatban előírt feltételek teljesülését követően automatikusan elismerésre is kerül az informátori jogállása, a Parlamentnek 2021 júliusát követően legalábbis meg kellett volna erősítenie ezt az informátori jogállást, és tájékoztatnia kellett volna a felperest arról, hogy szándékában áll‑e és milyen módon kíván eljárni a panaszával kapcsolatban, és e tekintetben segítséget nyújtani neki.

51

Először is, a Parlament vitatja azt a kifogást, hogy nem került sor a személyzeti szabályzat 22a. cikkének (3) bekezdése szerinti eljárásra.

52

E tekintetben először is vitatja a felperes informátori jogállásával kapcsolatos védelmi intézkedések elmulasztását. A Parlament megállapítja, hogy míg az áthelyezési intézkedést a felperes zaklatással kapcsolatos segítségnyújtás iránti kérelmével összefüggő védelme érdekében fogadták el, addig a felmentési intézkedést a felperes informátori jogállásából fakadó védelme érdekében hozták meg. A felperes azonban a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdésében előírt határidőn belül nem támadta meg ezt az intézkedést. Következésképpen a felmentési intézkedés hátrányos jellegére vonatkozó kifogás elfogadhatatlan.

53

Mindenesetre ezt a felmentési intézkedést a felperes beleegyezésével hozták meg. A felperes nem hivatkozhat arra, hogy ez az intézkedés megakadályozta a szerződése meghosszabbítását, mivel annak esetleges meghosszabbítását csak a képviselői csoportjának tagjai kérhették volna, akikkel a felperes közölte, hogy nem kíván tovább dolgozni.

54

Másodszor, ami a felperes informátori jogállása elismerésének állítólagos hiányát illeti, a Parlament először is azt állítja, hogy nem lehet megkövetelni, hogy ezt a jogállást az adminisztráció hivatalosan elismerje, ehelyett azt az érintett személy a személyzeti szabályzat 22a. cikkének (1) bekezdésében meghatározott feltételek teljesülésével szerzi meg.

55

A jelen ügyben a Parlament szerint a felperes abban az időpontban szerezte meg az informátori jogállást, amikor a Parlament adminisztrációja vagy az OLAF megállapította, hogy a személyzeti szabályzat 22a. cikkében említett tényekről tudomást szerzett. A felperest a Parlament adminisztrációja valóban informátorként kezelte, és ebben a minőségében védelemben részesült.

56

Harmadszor, a Parlament előadja, hogy a felperes már 2021 augusztusában kapcsolatba lépett az OLAF‑fal, amikor a főigazgató tanácsadói éppen a pénzügyi szabálytalanságokra vonatkozó bejelentéseit tartalmazó, 2021. július 12‑i kérelmével benyújtott dokumentumokat vizsgálták. Ilyen körülmények között a Parlament úgy véli, hogy alkalmazhatatlanná vált a személyzeti szabályzat 22b. cikke (1) bekezdésének b) pontja, amely előírja, hogy az intézménynek, amelyhez az informátor állítólagosan jogellenes tevékenységeket jelentett be, határidőt kell szabnia a megfelelő intézkedések megtételére, és erről 60 napon belül tájékoztatnia kell az informátort.

57

Másodszor, a Parlament vitatta, hogy megsértette volna a belső szabályok 3. cikkét, amely a tanácsadási és segítségnyújtási kötelezettségére vonatkozik. Valójában erre tekintettel válaszolt a felperesnek a főtitkári hivatal tagja 2022. január 11‑én, majd megtárgyalta vele az informátori jogállásából fakadó védelmének lehetséges lehetőségeit. Ezt követően 2022. február 17‑én a hivatal említett tagja állítólag közölte a felperessel, hogy e jogállás alapján a felmentésen kívül semmilyen más védelmi intézkedés nem jöhet szóba, és hogy a szerződésének meghosszabbítása védelmi intézkedésként nem képzelhető el.

58

A Parlament viszonválaszában megjegyzi, hogy a belső szabályok 6. cikkének (2) bekezdéséből következik, hogy az adminisztrációnak két hónapon belül tájékoztatnia kell az informátorokat arról, hogy milyen intézkedéseket szándékozik tenni a segítségnyújtás iránti kérelmükkel kapcsolatban. Megjegyzi azonban, hogy az adminisztráció a 2022. január 10‑i segítségnyújtási kérelemnek eleget tett a felmentési intézkedés elfogadásával.

59

A jelen jogalapban, amelynek két részét együttesen kell vizsgálni, a felperes lényegében három különálló kifogást emel, amelyek közül az első arra vonatkozik, hogy nem ismerték el hivatalosan az informátori jogállását, a második arra, hogy nem tájékoztatták őt a bejelentései alapján hozott intézkedésekről, a harmadik pedig arra, hogy a Parlament által e tekintetben elfogadott védelmi intézkedések nem voltak megfelelőek.

60

Előzetesen meg kell vizsgálni egyes mellékletek elfogadhatóságát, mivel ezt a Parlament vitatja.

3) Egyes mellékletek elfogadhatóságáról

i) A C.6. és C.7. melléklet elfogadhatóságáról

61

A felperes a válaszának C.7. mellékletében csatolta a főigazgatóval 2023. február 15‑én folytatott beszélgetés felvételét, amelyből egyrészt kiderül, hogy nem indítottak vizsgálatot az informátorként tett bejelentései kezelése kapcsán, másrészt, hogy a felmentési intézkedés felváltotta az áthelyezési intézkedést, amely nem volt elegendő a felperes védelmére, és harmadszor, hogy a főigazgató soha nem tekintette úgy, hogy hatáskörrel rendelkezne a felperesnek az állítólagos megtorló cselekményeket követően nyújtandó védelem tekintetében.

62

A megbeszélés írásos jegyzőkönyvét a válasz C.6. melléklete tartalmazta.

63

A Parlament fenntartja, hogy a C.6. és C.7. mellékleteket szabálytalanul szerezték meg. Ennek megfelelően kéri, hogy azokat távolítsák el az ügyiratból.

64

Meg kell jegyezni, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint nem létezik olyan rendelkezés, amely kifejezetten megtiltja a jogellenesen megszerzett bizonyítékok figyelembevételét. Ilyen helyzetekben a védendő érdekek mérlegelése során meg kell vizsgálni, hogy különleges körülmények – mint például a dokumentum előterjesztésének meghatározó jellege – a megtámadott jogi aktus elfogadására vonatkozó eljárás szabályszerűségének ellenőrzése szempontjából igazolják‑e a dokumentum iratanyagból való eltávolításának mellőzését (lásd ebben az értelemben: 2015. május 12‑iDalli kontra Bizottság ítélet, T‑562/12, EU:T:2015:270, 47. és 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

65

A C.6. és C.7. melléklet egy 2023 februárjában, azaz a 2022. december 22‑én benyújtott keresetet követően tartott megbeszélésre vonatkozik. Nem szükséges ezeket az ügyiratban tartani, mivel egyrészt a felperes nem terjesztett elő semmilyen különleges körülményt a fenti 64. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében, másrészt pedig ezek tartalma, amely a kereset benyújtását követő tényekre vonatkozik, nem döntő a felperes által felhozott panaszok vizsgálata szempontjából.

ii) Az E.1. melléklet és a kísérőlevél elfogadhatóságáról

66

2023. december 5‑én a felperes az E.1. mellékletben kivonatokat nyújtott be a parlamenti képviselőket érintő zaklatási panaszok kivizsgálásával megbízott tanácsadó bizottság által 2022. június 17‑én elfogadott igazgatási vizsgálati jelentésből, valamint egy kísérőlevelet, amelyben kifejtette észrevételeit.

67

A Parlament előadja, hogy az E.1. melléklet elfogadhatatlan, mivel késedelmesen nyújtották be. Arra is rámutat, hogy ezt a mellékletet szabálytalanul szerezték be.

68

Először is emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzat 85. cikkének (1) és (2) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1)   A bizonyítékokat és a bizonyítékok felajánlását az első beadványváltás keretében kell előterjeszteni.

(2)   A válaszban, illetve a viszonválaszban a felperes és az alperes érveik alátámasztására további bizonyítékokat terjeszthetnek elő vagy ajánlhatnak fel, feltéve, hogy a késedelmes előterjesztés vagy felajánlás igazolt.”

69

A jelen ügyben az E.1. melléklet késedelmes benyújtása nem róható fel a felperesnek, mivel – mint a tárgyaláson kiderült – olyan dokumentumról van szó, amelyet a felperes más módon szerzett meg, miután hiába kérte azt a Parlamenttől. Másodszor, a fenti 64. pontban említett ítélkezési gyakorlatból következik, hogy sem egy dokumentum esetleges bizalmas jellege, sem pedig az a tény, hogy azt esetleg jogellenesen szerezték meg, nem teszi szükségessé annak eltávolítását az ügyiratból.

70

Mindazonáltal nem szükséges az E.1. mellékletet és az azt kísérő levelet az ügyiratban tartani, mivel azok tartalma nem döntő a felperes által felhozott kifogások vizsgálata szempontjából. A 2022. június 17‑i igazgatási vizsgálati jelentés ugyanis a felperes zaklatásról szóló panaszának kezelésére vonatkozik, míg a jelen kereset a felperes informátori jogállásának kezelésére vonatkozik.

iii) A F.1. és F.2. melléklet elfogadhatóságáról

71

A Törvényszék 2023. november 27‑i kérdéseire adott 2023. december 19‑i válaszának F.1. mellékletében a felperes 2023. novemberi és decemberi keltezésű, a személyzeti főigazgatóság és más, segítségnyújtás iránti kérelmet benyújtó akkreditált parlamenti asszisztensek közötti levélváltásokat nyújtott be. Az F.2. mellékletben a személyzeti szabályzat 22b. cikkének végrehajtására vonatkozó, a Parlament által 2023. november 20‑án elfogadott, belső szabályokat terjesztette elő.

72

A Parlament a tárgyaláson előadta, hogy az F.1. és F.2. mellékletek elfogadhatatlanok, mivel azokat a Törvényszék egy másik kérdésre vonatkozó pervezető intézkedésére válaszul nyújtották be.

73

Az eljárási szabályzat 89. cikkének (1) bekezdése szerint a pervezető intézkedések célja annak biztosítása, hogy az ügyek előkészítése, az eljárások lefolytatása és a jogviták rendezése a lehető legjobb feltételek mellett történjék.

74

Már az eljárási szabályzat 88. cikkének megfogalmazásából is következik, hogy a feleknek feltett kérdésekről való döntés a Törvényszék szabad mérlegelési jogkörébe tartozik, és hogy a Törvényszék továbbra is szabadon mérlegeli, hogy milyen jelentőséget tulajdonítson a számára szolgáltatott különböző ténybeli és jogi elemeknek (lásd ebben az értelemben: 2017. január 31‑iUniversal Protein Supplements kontra EIPO végzés, C‑485/16 P, nem tették közé, EU:C:2017:72, 15. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

75

A jelen ügyben, bár a Törvényszék hivatalosan nem kérte ezek benyújtását, az F.1. és F.2. mellékletek a felperesnek a Törvényszék által a pervezető intézkedések keretében feltett 3. sz. kérdésre adott válaszát mutatják, amely kérdésben a Törvényszék felkérte a feleket, hogy tegyék meg esetleges észrevételeiket a 2023. november 15‑iPL kontra Bizottság ítéletből (T‑790/21, EU:T:2023:724) a jelen ügyre nézve levonható következtetésekkel kapcsolatban. Következésképpen az F.1. és F.2. melléklet benyújtása, amelyek a pervezető intézkedésekre adott válaszokhoz vannak kiegészítésképpen csatolva, indokoltnak tekinthető, így e mellékleteket elfogadhatónak kell tekinteni.

4) A felperes informátori jogállása hivatalos elismerésének hiányáról

76

A felperes kifogásolja, hogy a Parlament nem ismerte el hivatalosan az informátori jogállását.

77

Emlékeztetni kell arra, hogy a személyzeti szabályzat 22a. cikkének (1)–(3) bekezdése – amely az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 127. cikke alapján analógia útján alkalmazandó az akkreditált parlamenti asszisztensekre – az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1)   Az a tisztviselő, akinek a feladatai ellátása során vagy azokkal összefüggésben olyan tények jutnak a tudomására, amelyek okot adnak egy esetleges törvényellenes tevékenység feltételezésére, beleértve az Unió érdekeinek hátrányt okozó csalást vagy korrupciót, illetve a szakmai feladatok teljesítésével kapcsolatos olyan magatartást, amely az Unió tisztviselőire vonatkozó kötelezettségek súlyos megszegését képezi, erről haladéktalanul tájékoztatja közvetlen felettesét, vagy főigazgatóját, vagy – ha hasznosnak ítéli – a főtitkárt vagy vele egyenértékű beosztásban dolgozó személyeket, illetve közvetlenül az Európai Csaláselleni Hivatalt (OLAF).

Az első albekezdésben említett tájékoztatást írásban teszik meg.

Ezt a bekezdést kell alkalmazni olyan esetekben is, ha az intézmény egy tagja vagy az intézmény szolgálatában álló vagy részére munkát végző bármely más személy követ el hasonló súlyos kötelezettségszegést.

(2)   Az (1) bekezdésben említett tájékoztatást átvevő tisztviselő haladéktalanul továbbít az OLAF részére minden olyan, tudomására jutott bizonyítékot, amely alapján az (1) bekezdésben említett szabálytalanságok fennállása feltételezhető.

(3)   Azt a tisztviselőt, aki közli az intézménnyel az (1) és (2) bekezdésben említett információkat, az intézmény részéről nem érheti sérelmes hatás ennek következtében, feltéve, hogy a tisztviselő jóhiszeműen járt el.”

78

Így a személyzeti szabályzat 22a. cikke (1) bekezdésének első albekezdéséből – amely az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 127. cikke alapján analógia útján alkalmazandó az akkreditált parlamenti asszisztensekre – az következik, hogy e bekezdés arra a tisztviselőre vonatkozik, akinek olyan tények jutnak tudomására, „amelyek okot adnak [annak] feltételezésére”, hogy törvényellenes tevékenységre vagy a tisztviselőkre vonatkozó kötelezettségek súlyos megszegésére került sor.

79

Ez a feltétel akkor teljesül, ha az érintett tisztviselő olyan konkrét tényeket közöl, amelyek valósak vagy legalábbis valószínűsíthetőek, és amelyek alapján első értékelése alapján észszerűen feltételezhető, hogy törvényellenes tevékenység vagy súlyos kötelezettségszegés áll fenn (lásd: 2021. október 20‑iZU kontra Bizottság ítélet, T‑671/18 és T‑140/19, nem tették közzé, EU:T:2021:715, 267. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

80

Ebből következik, hogy a tájékoztatásnak konkrét tényekre kell vonatkoznia. Ezen kívül az „okot adnak [annak] feltételezésére” szavak használata, valamint a személyzeti szabályzat 22a. cikkének (3) bekezdésében előírt azon feltétel, hogy az informátor tisztviselőnek „jóhiszeműen” kell eljárnia, azaz e rendelkezés spanyol, angol, holland és portugál változata szerint „őszintén és észszerűen” kell tudnia megítélni, hogy a bejelentései „alapvetően megalapozottak”, azt a kötelezettséget jelenti, hogy a tisztviselőnek minden tájékoztatás előtt el kell végeznie egy olyan minimális értékelést, amely észszerű módon meggyőzi őt a szóban forgó tényeknek az esetleges szabálytalanság vagy súlyos kötelezettségszegés tekintetében fennálló relevanciájáról (lásd ebben az értelemben: 2011. január 13‑iNijs kontra Számvevőszék ítélet, F‑77/09, EU:F:2011:2, 65. pont).

81

Ebből következik, hogy a Parlament nem volt köteles olyan határozatot elfogadni, amellyel elismeri a felperes informátori jogállását. A személyzeti szabályzat 22a. cikkének (3) bekezdése által előírt védelem ugyanis minden formai követelmény nélkül megilleti azokat a tisztviselőket, akik olyan tényekről adtak tájékoztatást, amelyek alapján jogellenes tevékenység fennállása vélelmezhető, mégpedig pusztán az említett tájékoztatás ténye alapján (2014. december 12‑iAN kontra Bizottság ítélet, T‑512/13 P, EU:T:2014:1073, 31. pont).

82

A jelen ügyben, amint azt a Parlament a tárgyaláson elismerte, a felperes attól a pillanattól kezdve szerezte meg az informátori jogállást, amikor az adminisztráció írásban tudomást szerzett a személyzeti szabályzat 22a. cikkében említett tényekről, amelyeket a felperes az OLAF‑nak is közölt, azaz 2021. augusztus 23‑án (lásd a fenti 6. pontot), vagy legkésőbb 2021. szeptember 3‑án, amikor az OLAF tájékoztatta a Parlamentet arról, hogy a felperes tájékoztatta őt a személyzeti szabályzat 22a. cikkének (1) bekezdésében említett szabálytalanságokról.

83

A fentiekből következik, hogy a felperes nem hivatkozhat érvényesen arra, hogy az informátori jogállásának elismerésére irányuló, 2022. január 10‑i kérelmét hallgatólagosan elutasították, mivel a Parlament nem volt köteles olyan jogi aktust elfogadni, amely megadja vagy megtagadja a felperesnek ezt a jogállást. Következésképpen, mivel a kérelem olyan jogi aktusra irányul, amelyet nem fogadtak el, a hallgatólagos határozat megsemmisítésére irányuló kérelmet – amennyiben e határozat elutasította a felperes 2022. március 10‑i, az informátori jogállása elismerésére irányuló kérelmét – mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

84

Ez a megállapítás nem érinti a Parlament azon kötelezettségét, amely szerint tiszteletben kell tartania a felperes informátori jogállásából eredő jogait, amelyeket az alábbiakban vizsgálunk.

5) A felperes bejelentései nyomán hozott intézkedésekről való tájékoztatás hiányáról

85

A felperes azt állítja, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság feladata annak bizonyítása, hogy a személyzeti szabályzat 22b. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében közölte a kérelmének elbírálására vonatkozó határidőt, ami itt nem történt meg. Azt is állítja, hogy a Parlament a személyzeti szabályzat 22a. cikke alapján benyújtott panaszának vizsgálatát követően nem reagált megfelelően és haladéktalanul. Válaszában a belső szabályok 5. cikkének (3) bekezdésére hivatkozva azzal érvelt, hogy a Parlamentnek tájékoztatnia kellett volna arról, hogy szándékában áll‑e és milyen módon kíván eljárni a panaszával kapcsolatban.

86

A személyzeti szabályzat 22b. cikkének (1) bekezdése – amely az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 127. cikke alapján analógia útján alkalmazandó az akkreditált parlamenti asszisztensekre – az alábbiak szerint rendelkezik:

„Azt a tisztviselőt, aki nyilvánosságra hozza a 22a. cikkben meghatározott információkat a Bizottság, a Számvevőszék, a Tanács, illetve az Európai Parlament elnöke vagy az Európai Ombudsman felé, saját intézménye részéről nem érhetik sérelmes hatások, feltéve, hogy mindkét alábbi feltétel teljesül:

a)

a tisztviselő jóhiszeműen úgy véli, hogy a nyilvánosságra hozott információ és annak bármely állítása alapjában véve igaz; és

b)

a tisztviselő ezt megelőzően az OLAF vagy saját intézménye felé felfedte ugyanezt az információt, és a hivatal vagy az intézmény által – az eset összetettségének függvényében – meghatározott időt hagyott az OLAF‑nak vagy az intézménynek, hogy megtegye a megfelelő intézkedéseket. A tisztviselőt az említett időtartamról 60 napon belül megfelelően tájékoztatják.”

87

A személyzeti szabályzat 22a. cikke (1) bekezdésének első és második albekezdése értelmében az a tisztviselő, „akinek […] olyan tények jutnak a tudomására, amelyek okot adnak” az Unió érdekeinek hátrányt okozó, esetleges törvényellenes tevékenység, illetve a szakmai feladatok teljesítésével kapcsolatos olyan magatartás „feltételezésére”, amely a tisztviselőkre vonatkozó kötelezettségek súlyos megszegését képezi, erről haladéktalanul és írásban tájékoztatja „közvetlen felettesét, vagy főigazgatóját, vagy – ha hasznosnak ítéli – a főtitkárt vagy vele egyenértékű beosztásban dolgozó személyeket, illetve közvetlenül az [OLAF‑ot]”. Ha az intézmény vagy az OLAF nem jár el, a tisztviselő egy bizonyos határidő lejárta után a személyzeti szabályzat 22b. cikkének (1) bekezdése alapján továbbíthatja az információt a Bizottság elnökének, a Számvevőszéknek, a Tanácsnak vagy a Parlamentnek, illetve az ombudsmannak (2012. december 5‑iZ kontra Bíróság ítélet, F‑88/09 és F‑48/10, EU:F:2012:171, 250. pont).

88

A személyzeti szabályzat 22c. cikke – amely az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 127. cikke alapján analógia útján alkalmazandó az akkreditált parlamenti asszisztensekre – egyébiránt a következőket írja elő:

„A 24. és a 90. cikk értelmében valamennyi intézmény eljárást vezet be a tisztviselők azzal kapcsolatban tett panaszainak kezelésére, hogy a 22a. vagy 22b. cikkben előírt kötelezettségeik teljesítését követően vagy annak következtében milyen módon jártak el velük szemben. Az érintett intézmény biztosítja az ilyen panaszok bizalmas kezelését, a körülmények által indokolt esetben a 90. cikkben meghatározott határidők lejárta előtt is.

Valamennyi intézmény kinevezésért felelős hatósága belső szabályokat állapít meg többek között az alábbiakról:

–

tájékoztatás nyújtása a 22a. cikk (1) bekezdésében vagy a 22b. cikkben említett tisztviselők számára az általuk jelentett ügy intézésével kapcsolatban,

–

e tisztviselők jogos érdekeinek és magánéletének védelme, valamint

–

az e cikk első bekezdésében említett panaszok kezelésére vonatkozó eljárás.”

89

A személyzeti szabályzat 22c. cikkének végrehajtása érdekében a belső szabályok „A tájékoztatáshoz való jog” című 5. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A felettes az informátor bejelentésének kézhezvételét a beérkezéstől számított 5 munkanapon belül visszaigazolja.

(2)   A személyzeti szabályzat 22b. cikkével összhangban az informátort 60 napon belül tájékoztatni kell a megfelelő intézkedések megtételéhez szükséges időtartamról. A lehető leghamarabb értesíteni kell őt az OLAF‑hoz történő áttételről.

(3)   Az igazgatás által meghatározott szükséges határidő lejártával az informátort megfelelő mértékben és az eset körülményeire, valamint a harmadik felek jogainak tiszteletben tartására tekintettel tájékoztatni kell az intézmény által a bejelentései nyomán tett intézkedésekről, különösen az elvégzett vizsgálatok megállapításairól és/vagy a tervezett és/vagy meghozott intézkedések jellegéről.”

90

A jelen esetben, amint azt a fenti 82. pontban jeleztük, a Parlament úgy véli, hogy 2021. augusztus 23‑án, de legkésőbb 2021. szeptember 3‑án az ítélkezési gyakorlat és a személyzeti szabályzat 22a. cikke értelmében konkrét tényekre vonatkozó információkat kapott.

91

Mindenesetre a választott időponttól függetlenül sem az iratokból, sem a tárgyalás alapján nem derül ki, hogy a Parlament 5 munkanapon belül visszaigazolta volna a felperes bejelentéseinek kézhezvételét, hogy 60 napon belül tájékoztatta volna a felperest a megfelelő intézkedések megtételéhez szükséges időtartamról, vagy hogy tájékoztatta volna őt az intézmény által a bejelentéseire válaszul tett intézkedésekről, amint azt a fenti 89. pontban hivatkozott belső szabályok 5. cikkének (1), (2) és (3) bekezdése előírja.

92

A Parlament álláspontja szerint e szabályok „már nem fejtettek ki joghatást”, miután a felperes a pénzügyi szabálytalanságokat közvetlenül az OLAF‑hoz fordulva bejelentette ez utóbbinak.

93

A személyzeti szabályzat 22a–22c. cikkéből, illetve a belső szabályok 5. cikkéből azonban nem következik, hogy a Parlament tájékoztatási kötelezettsége megszűnne, ha az informátor egyidejűleg az OLAF‑hoz fordulna.

94

Ezzel szemben a személyzeti szabályzat 22a. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy az a tisztviselő vagy alkalmazott, akinek olyan tények jutnak a tudomására, amelyek okot adnak az Unió pénzügyi érdekeinek hátrányt okozó törvényellenes tevékenység feltételezésére, erről haladéktalanul tájékoztatja közvetlen felettesét, vagy főigazgatóját, vagy – ha hasznosnak ítéli – a főtitkárt vagy vele egyenértékű beosztásban dolgozó személyeket, illetve közvetlenül az OLAF‑ot. Az e rendelkezés hatálya alá tartozó információkkal rendelkező informátor tehát közvetlenül is tájékoztathatja az OLAF‑ot, ha azt hasznosnak ítéli, anélkül, hogy ez kisebb védelmet vagy más jogi szabályozás alkalmazását eredményezné.

95

Ezt támasztja alá az a tény, hogy – amint az a személyzeti szabályzat 22a. cikkének (2) bekezdéséből kitűnik – ha az informátor maga nem továbbítja a tudomására jutott információkat közvetlenül az OLAF‑nak, akkor az e rendelkezés (1) bekezdésében említett tájékoztatást átvevő tisztviselőnek haladéktalanul továbbítania kell az OLAF részére minden olyan, tudomására jutott bizonyítékot, amely alapján az (1) bekezdésben említett szabálytalanságok fennállása feltételezhető.

96

Ezenfelül a személyzeti szabályzat 22b. cikkének (1) bekezdéséből következik, hogy a személyzeti szabályzat 22a. cikkében említett információkat az ilyen információk birtokában lévő tisztviselőnek vagy alkalmazottnak előzetesen fel kell fednie az OLAF vagy saját intézménye felé, hogy az esetleges megtorlással szembeni védelemben részesülhessen. A személyzeti szabályzat 22b. cikke (1) bekezdésének b) pontja továbbá előírja, hogy a tisztviselőt vagy az alkalmazottat megfelelően tájékoztatni kell a megfelelő intézkedés megtételéhez az OLAF vagy az intézmény számára szükséges időtartamról.

97

Igaz, a Parlament érvelése szerint az OLAF által lefolytatott vizsgálatokról, valamint az 1073/1999/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és az 1074/1999/Euratom tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. szeptember 11‑i 883/2013/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 248., 1. o.) 5. cikkének (3) bekezdéséből az alábbi következik:

„Az alatt az idő alatt, amíg [az OLAF] főigazgató[ja] mérlegeli, hogy a (2) bekezdésben említett kérelem alapján megindítja‑e a belső vizsgálatot, illetve az alatt az idő alatt, amíg [az OLAF] belső vizsgálatot folytat, [az OLAF‑fal] való eltérő megállapodás hiányában az érintett intézmények, szervek, hivatalok vagy ügynökségek nem indíthatnak párhuzamosan vizsgálatot ugyanabban az ügyben.”

98

Továbbá a 883/2013 rendelet 5. cikke (4) bekezdésének második albekezdése szerint, amennyiben egy tisztviselő, egyéb alkalmazott, intézmény vagy szerv tagja, hivatal‑ vagy ügynökségvezető vagy a személyzet egy tagja a személyzeti szabályzat 22a. cikkének megfelelően eljárva csalás vagy szabálytalanság gyanújával összefüggő információt szolgáltat az OLAF‑nak, az OLAF tájékoztatja e személyt arról, hogy indít‑e vizsgálatot a szóban forgó tényekkel kapcsolatban.

99

A Parlament ezért arra a következtetésre jutott, hogy miután az ügyet az OLAF elé utalták, e hivatalnak volt a feladata, hogy a felperest tájékoztassa arról az időtartamról, amelyen belül a megfelelő intézkedéseket meg kell tennie.

100

Mindazonáltal, függetlenül az OLAF‑nak a felperes tájékoztatására vonatkozó kötelezettségétől, a Parlament, mint illetékes hatóság feladata volt – az intézmény azon alkalmazottai védelmének biztosítása érdekében, akik a személyzeti szabályzat 22a. és 22b. cikke alapján súlyos szabálytalanságokat jelentettek be –, hogy mihelyt a személyzeti szabályzat 22a. cikkében említett tényekről tájékoztatást kapott, egyrészt visszaigazolja e bejelentés kézhezvételét, másrészt a belső szabályok 5. cikkének (1) és (2) bekezdésének megfelelően 60 napon belül tájékoztassa a felperest a megfelelő intézkedések megtételéhez szükséges időtartamról.

101

Igaz, a 883/2013 rendelet értelmében, miután a Parlamentet 2021. augusztus 23‑án, de legkésőbb 2021. szeptember 3‑án tájékoztatták arról, hogy a felperes közvetlenül az OLAF‑hoz fordult (lásd a fenti 6. és 82. pontot), a Parlament nem folytathatott párhuzamos vizsgálatot ugyanezen tényekre vonatkozóan. Mindazonáltal a Parlamentnek erről tájékoztatnia kellett volna a felperest, mind a gondoskodási kötelezettségéből fakadóan, mind pedig a belső szabályok 5. cikkének (3) bekezdése alapján, amelyből az következik, hogy a Parlamentnek tájékoztatnia kell az informátort az intézmény által a bejelentéseire válaszul tett intézkedésekről.

102

A fentiekre tekintettel a Parlament megsértette belső szabályok 5. cikkét.

6) A személyzeti szabályzat 22a–22c. cikke alapján elfogadott védelmi intézkedések elégtelenségéről

103

E kifogással a felperes lényegében azt kifogásolta, hogy a Parlament, mivel csupán felmentette őt a feladatai alól, nem hozott megfelelő védelmi intézkedéseket az informátori jogállására tekintettel.

i) A védelmi intézkedések elégséges jellegére vonatkozó bizonyítási teherről

104

A felperes fenntartja, hogy a Parlamentet terheli annak bizonyítása, hogy meghozták‑e a szükséges védelmi intézkedéseket az informátori jogállásából fakadó védelme érdekében.

105

Ezért előzetesen meg kell határozni, hogy a jelen ügyben melyik felet terheli a védelmi intézkedések elégséges jellegének bizonyítása.

106

A felperes az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelméről szóló, 2019. október 23‑i (EU) 2019/1937 európai parlamenti és tanácsi irányelvre (HL 2019. L 305., 17. o.) hivatkozik. Ezen irányelv célja az uniós jog és szakpolitikák alkalmazásának megerősítése bizonyos területeken azáltal, hogy olyan közös minimumszabályokat állapít meg, amelyek magas szintű védelmet biztosítanak az uniós jog megsértését bejelentő személyek számára.

107

A 2019/1937 irányelv „A megtorlással szembeni védelmet célzó intézkedések” című 21. cikke az (5) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„Bíróság vagy egyéb hatóság előtti olyan eljárás során, amely a bejelentő személy által elszenvedett hátránnyal kapcsolatos, és amennyiben az említett személy azt állapítja meg, hogy bejelentést tett vagy információt nyilvánosságra hozott és hátrányt szenvedett, vélelmezni kell, hogy ezt a hátrányt a bejelentés vagy a nyilvánosságra hozatal miatti megtorlásként okozták. Ilyen esetekben a hátrányt okozó intézkedést hozó személynek kell bizonyítania azt, hogy az intézkedés kellően indokolt volt.”

108

A 2019/1937 irányelv (93) preambulumbekezdése a következőképpen indokolja e rendelkezést:

„A megtorlást nagy valószínűséggel úgy alkalmazzák, hogy nem a bejelentést, hanem más okokat jelölnek meg annak indokaként, ezáltal a bejelentő személyek számára nagyon nehéz lehet a bejelentés és a megtorlás közötti összefüggés bizonyítása, miközben a megtorlás elkövetőinek több hatalmuk és erőforrásuk lehet a meghozott intézkedés dokumentálására és indokolására. Ezért ha a bejelentő személy megfelelően valószínűsíti, hogy a jogsértést ezen irányelv alapján jelentette be vagy hozta nyilvánosságra, és hátrányt szenvedett el, a bizonyítási tehernek a hátrányos intézkedést meghozó személyre kell szállnia, akinek bizonyítania kell, hogy az intézkedés semmilyen módon nem állt összefüggésben a bejelentéssel vagy a nyilvánosságra hozatallal.”

109

A 2019/1937 irányelv címzettjei kétségtelenül a tagállamok, és az így nem kötelező az uniós intézményekre nézve.

110

Mindazonáltal az ítélkezési gyakorlat szerint az a tény, hogy valamely irányelv önmagában nem kötelező az intézményekre, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy bizonyos konkrét esetekben közvetetten kötelező legyen az intézményekre a tisztviselőikkel és alkalmazottaikkal való kapcsolataikban (lásd ebben az értelemben: 2012. november 8‑iBizottság kontra Strack ítélet, T‑268/11 P, EU:T:2012:588, 42–44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

111

Olyan helyzetben, amikor – mint a jelen ügyben – a Parlament köteles végrehajtani a személyzeti szabályzat 22a–22c. cikkében foglalt rendelkezéseket, amelyek célja különösen az informátorok védelmének biztosítása az esetleges megtorló intézkedésekkel szemben, a Parlament nem állapíthat meg olyan szabályokat, amelyek kevesebb védelmet nyújtanak, mint azok, amelyeket az uniós jogalkotó e tekintetben kifejezetten elfogadott az informátoroknak a tagállamok általi védelmére vonatkozóan.

112

A jelen ügyben a felperes azt állítja, hogy munkája során elszigetelődött, és azt érezte, hogy alábecsülik, mivel nem kapott visszajelzést a rábízott feladatról, és munkájának eredményét nem vették figyelembe. Végül a felperes 2022. január 7‑én küldött egy e‑mailt, amelyből kiderül, hogy már a felmentési intézkedést megelőzően és már a szerződése megszűnése előtt alkalmaztak egy másik személyt akkreditált parlamenti asszisztensként a korábban rá bízott feladatok elvégzésére.

113

Ráadásul több mint két évvel a felperes által bejelentett eseményeket követően még mindig vizsgálják a küldöttség vezetése által elkövetett állítólagos megtorlásról szóló bejelentését, így a Parlament a tárgyaláson nem volt abban a helyzetben, hogy e kérdésben döntsön.

114

Ezenfelül különösen a felperes által a 2022. január 10‑i segítségnyújtási kérelmének mellékletében ismertetett események leírásából kitűnik, hogy miután a küldöttség elnöke alá helyezték, az elnök szűkszavúan válaszolt az e‑mailjeire, anélkül, hogy az őt ért zaklatást követően valaha is érdeklődött volna az állapotáról.

115

E körülmények között a felperes valószerűen állította, hogy nemcsak az érintett képviselő, hanem a küldöttség elnöke révén is sérelmet szenvedett.

116

Egy olyan helyzetben, mint a jelen ügybeli, amikor a felperes hitelt érdemlően bizonyítja, hogy az áthelyezési intézkedés elfogadása következtében kár érte, és amikor ráadásul a küldöttség vezetősége által elfogadott állítólagos megtorló intézkedésekkel kapcsolatos bejelentései még vizsgálat alatt állnak, a Parlament feladata annak bizonyítása, hogy a megfelelő intézkedések meghozatalával eleget tett az informátor védelmére vonatkozó kötelezettségének.

ii) A védelmi intézkedések elégséges jellegéről

117

A személyzeti szabályzat 22a. cikkének (3) bekezdése, amelynek szövegére a fenti 77. pont emlékeztet, azt a szabályt írja elő, hogy – feltéve, hogy jóhiszeműen járt el – nem érheti sérelmes hatás az intézmény részéről azt a tisztviselőt, aki feletteseit olyan tényekről tájékoztatta, amelyek feladatai ellátása során vagy azokkal összefüggésben jutottak tudomására, és amelyek okot adnak egy esetleges törvényellenes tevékenység vagy a szakmai feladatok teljesítésével kapcsolatos olyan magatartás feltételezésére, amely az Unió tisztviselőire vonatkozó kötelezettségek súlyos megszegését képezi.

– Felmentés

118

A jelen ügyben a Parlament két védelmi intézkedést fogadott el. Az első intézkedés – az áthelyezési intézkedés – közvetlen válasz volt a felperes zaklatásról szóló panaszára és az azzal kapcsolatos segítségkérésre. A 2021. július 12‑én benyújtott kérelmében a felperes úgy érvelt, hogy azonnali védelemre van szüksége, és hogy nem tud tovább dolgozni az érintett képviselőnél. A második intézkedés – a felmentés – a 2022. január 10‑én tett panaszát követte, amelyben felperes bejelentette a küldöttség vezetősége által vele szemben a bejelentéseit követően állítólagosan elkövetett megtorlást. Az utóbbi panaszban a felperes kérte, hogy ne kelljen tovább a küldöttségnél dolgoznia, és hogy helyezzék át más munkakörbe.

119

Így a felperes állításával ellentétben a Parlament a 2022. január 10‑i kérelmére válaszul védelmi intézkedést fogadott el azáltal, hogy 2022. január 13‑án elfogadta a felmentési intézkedést.

120

Meg kell azonban vizsgálni, hogy ez az intézkedés elegendő védelmi intézkedés volt‑e a felperes informátori jogállásából fakadó védelme érdekében.

121

A felperes érvelését ugyanis ebben a megvilágításban kell értelmezni, mivel az nem magát a felmentési intézkedést támadja. A Parlament azon érvelését, miszerint az intézkedés jogerőre emelkedett, mivel nem nyújtottak be ellene panaszt az erre a célra előírt határidőn belül, ezért mint hatástalant el kell utasítani (lásd a fenti 52. pontot).

122

Annak értékeléséhez, hogy a felmentési intézkedés elegendő védelmet nyújtott‑e, emlékeztetni kell arra, hogy az ügy hátterét az alábbi tényezők alkotják.

123

Először is, a Parlament nem vitatja, hogy az akkreditált parlamenti asszisztensi szerződése meghosszabbítása iránti kérelmének benyújtásakor a felperes már továbbította a személyzeti szabályzat 22a. cikkének (1)–(2) bekezdése szerinti információkat, és hogy jóhiszeműen járt el, így már e tény alapján is élvezte az informátori jogállást és ez alapján az esetleges megtorló intézkedésekkel szembeni védelmet (lásd a fenti 55. és 82. pontot).

124

Másodszor, a Parlament a tárgyaláson jelezte, hogy a felperesnek a küldöttség vezetősége által elkövetett állítólagos megtorlásról szóló bejelentéseit még vizsgálják.

125

Harmadszor, a felperes akkreditált parlamenti asszisztensi tisztséget töltött be, amelyet a szerződések időtartamát korlátozó, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 130. cikkének (1) bekezdéséből eredő különös szabályok, valamint a képviselők szabad választási lehetősége, illetve a képviselők és az akkreditált parlamenti asszisztenseik közötti szakmai kapcsolatra jellemző kölcsönös bizalom jellemez, ahogyan arról az európai parlamenti képviselők statútumának elfogadásáról szóló, 2005. szeptember 28‑i 2005/684/EK, Euratom európai parlamenti határozat (HL 2005. L 262., 1. o.; a továbbiakban: a képviselők statútuma) 21. cikkének (1) bekezdése, és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 127. cikke rendelkezik (lásd a lenti 129–132. pontot).

126

Negyedszer, a felperes szerződésének 2022. február 22‑én kellett lejárnia, és valóban le is járt, mivel a képviselői csoport egy vagy több tagja nem kérte e szerződés meghosszabbítását.

127

Végül a felperes kifejezte azon szándékát, hogy továbbra is a Parlamentben kíván dolgozni. A 2022. január 10‑i panaszában ugyanis nemcsak azt kérte, hogy mentsék fel őt a küldöttséggel kapcsolatos feladatai alól, hanem azt is, hogy helyezzék át a Parlamenten belül bármely más munkakörbe (lásd a fenti 9. pontot).

128

A személyzeti szabályzat 22a. cikkének (3) bekezdéséből következik, hogy a Parlamentnek minden szükséges intézkedést meg kell tennie annak érdekében, hogy biztosítsa az informátorok kiegyensúlyozott és hatékony védelmét a megtorlás minden formájával szemben, beleértve a fenyegetéseket és a megtorlás kísérletét is. Abban az esetben, ha az intézmény alkalmazottai a személyzeti szabályzat 22a. és 22b. cikkének megfelelően súlyos szabálytalanságokat jelentenek be, a Parlament feladata, hogy megvédje jogos érdekeiket.

– A felperes akkreditált parlamenti asszisztensi szerződése meghosszabbításának lehetőségéről

129

Ami annak lehetőségét illeti, hogy az adminisztráció kezdeményezésére egy akkreditált parlamenti asszisztenst egy másik parlamenti képviselő mellé helyezzenek át annak érdekében, hogy informátori jogállásából fakadóan megvédjék őt, emlékeztetni kell arra, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 130. cikkének (1) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

„Az akkreditált parlamenti asszisztensek szerződése határozott időre szól, és meghatározza az asszisztens besorolási fokozatát. A szerződés egy parlamenti ciklus alatt legfeljebb kétszer hosszabbítható meg. Amennyiben maga a szerződés másként nem rendelkezik, valamint a 139. cikk (1) bekezdése c) pontjának sérelme nélkül, a szerződés annak a parlamenti ciklusnak a végén jár le, amelyben azt megkötötték.”

130

Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek VII. címének végrehajtási rendelkezései 18. cikkének (3) bekezdése e tekintetben úgy rendelkezik, hogy az akkreditált parlamenti asszisztensi szerződés meghosszabbítására irányuló kérelmet legkésőbb egy hónappal a szerződés lejárta előtt meg kell küldeni a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságnak.

131

A képviselők statútumának 21. cikkének (1) bekezdése előírja továbbá, hogy „[a] képviselők jogosultak az általuk szabadon megválasztott személyzet segítségét igénybe venni”.

132

Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 127. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A személyzeti szabályzat 11–26a. cikkét analógia útján kell alkalmazni. Az akkreditált parlamenti asszisztensi funkciók és feladatok sajátos jellegének, valamint az asszisztensek és az általuk segített európai parlamenti képviselő vagy képviselők közötti szakmai kapcsolatra jellemző kölcsönös bizalomnak a szigorú szem előtt tartásával, a 125. cikk (1) bekezdése értelmében az e terület vonatkozásában elfogadott végrehajtási intézkedések figyelembe veszik a képviselők és akkreditált parlamenti asszisztenseik közötti szakmai kapcsolat sajátos jellegét.”

133

E rendelkezésekből következik, hogy az akkreditált parlamenti asszisztensi szerződés meghosszabbításának kezdeményezése kizárólag egy vagy több képviselőt illet meg, akiket nem lehet arra kötelezni, hogy olyan akkreditált parlamenti asszisztenssel dolgozzanak vagy dolgozzanak tovább, akit nem szabadon választottak. Az akkreditált parlamenti asszisztens munkakapcsolatot tart fenn az általa támogatott képviselővel vagy képviselőkkel, amelyet bizalmi viszony jellemez.

134

A jelen ügyben e rendelkezésekből az következik, hogy – amint arra a Parlament helyesen rámutat – a képviselői csoport egy vagy több tagjának kifejezett kérése hiányában nem volt lehetőség a felperes akkreditált parlamenti asszisztensi szerződésének meghosszabbítására.

135

A Parlament tehát helyesen indokolta azzal a felperes szerződése meghosszabbításának mellőzését, hogy a képviselői csoport egyik tagja sem nyújtott be erre irányuló kérelmet. Ez a megállapítás nem érinti a Parlament azon kötelezettségét, hogy minden szükséges intézkedést megtegyen annak érdekében, hogy biztosítsa a felperes kiegyensúlyozott és hatékony védelmét a megtorlás minden formájával szemben.

– A felperesnek a Parlamenten belül más munkakörbe történő áthelyezésének lehetőségéről

136

Emlékeztetni kell arra, hogy a belső szabályok 4. cikkének (2) bekezdése a következőket írja elő:

„Az igazgatásnak észszerű intézkedéseket kell tennie annak érdekében, hogy segítse az informátort abban, hogy alkalmazási helyet váltson, ha úgy kívánja […]”

137

Ellenkérelmében a Parlament előadta, hogy tájékoztatta a felperest arról, hogy a felmentés az egyetlen lehetséges védelmi intézkedés. A Parlament ugyanakkor a tárgyaláson elfogadta, hogy a belső szabályok 4. cikkének (2) bekezdése az akkreditált parlamenti asszisztensekre alkalmazandó, és hogy elvileg elfogadható az olyan védelmi intézkedés, amely abból áll, hogy az informátori jogállással rendelkező akkreditált parlamenti asszisztenst egy másik parlamenti egységnél helyezik el, feltéve, hogy az akkreditált parlamenti asszisztensi jogállását fenntartják, és a szerződés megszűnésének időpontját tiszteletben tartják. E tekintetben a személyzeti főigazgatóság és más, segítségnyújtás iránti kérelmet benyújtó akkreditált parlamenti asszisztensek közötti, 2023. novemberi és decemberi levélváltások – amelyeket a felperes a Törvényszék 2023. november 27‑i kérdéseire adott, 2023. december 19‑i válaszának F.1. mellékletében nyújtott be – jól mutatják a Parlament más szervezeti egységeihez történő áthelyezés lehetőségét, amely a zaklatásról panaszt tévő akkreditált parlamenti asszisztensek számára nyitva áll.

138

Tekintettel a felperes informátori jogállására és a személyzeti szabályzat 22a. cikkének (3) bekezdése alapján a Parlamentnek a felmentési intézkedésen túlmenően támogatást kellett volna nyújtania a felperesnek úgy, hogy megpróbál segíteni neki megoldást találni.

– A tanácsadási és segítségnyújtási kötelezettségről

139

A felperes azt is előadja, hogy nem kapott semmilyen tanácsot vagy segítséget az állítólagosan ellene hozott megtorló intézkedésekkel kapcsolatban, ami ellentétes a belső szabályok 3. cikkének rendelkezéseivel (lásd a fenti 49. pontot).

140

A belső szabályok „Tanácsadás és segítségnyújtás” című 3. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Az informátor, aki úgy kívánja, bizalmas jellegű tanácsot és segítséget kaphat a súlyos szabálytalanságok bejelentése kapcsán.

(2)   A tanácsadást és a segítségnyújtást a felettes és/vagy a főtitkári hivatal OLAF‑fal való kapcsolatokért felelős tagja végzi.”

141

E tekintetben a Parlament csak arra hivatkozott, hogy a főtitkári hivatal tagja közölte a felperessel, hogy az informátori jogállásából fakadó védelme céljából a felmentésen kívül semmilyen más intézkedés nem képzelhető el, és hogy ezen az alapon a szerződésének meghosszabbítása nem lehetséges (lásd a fenti 57. pontot).

142

Azzal, hogy a Parlament a felperes fenti tájékoztatására szorítkozott, nem bizonyította, hogy megadta volna a felperesnek a belső szabályok 3. cikkében előírt tanácsot és segítséget.

iii) A Parlament által elfogadott védelmi intézkedések elégtelenségére vonatkozó kifogással kapcsolatos megállapítások

143

A fentiekből kitűnik, hogy a Parlament nem bizonyította, hogy megtette volna az összes szükséges intézkedést annak érdekében, hogy a felperest a személyzeti szabályzat 22a. cikkének (3) bekezdése értelmében ne érje sérelmes hatás az intézmény részéről informátori jogállása miatt.

144

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy nem a Törvényszék, hanem a Parlament feladata annak meghatározása, hogy az ügy körülményei között pontosan milyen védelmi intézkedéseket lehetett volna elfogadni.

145

Következésképpen a jelen ügyben megállapítható a személyzeti szabályzat 22a. cikkének, valamint a belső szabályok 4. cikke (2) bekezdésének és 3. cikkének megsértése.

146

A Parlament által a személyzeti szabályzat 22a–22c. cikke alapján elfogadott védelmi intézkedések elégtelenségére vonatkozó kifogásnak tehát részben helyt kell adni.

147

Ebből következik, hogy részben helyt kell adni azoknak a kifogásoknak, amelyek szerint a felperest nem tájékoztatták a bejelentései alapján hozott intézkedésekről (lásd a fenti 102. pontot), illetve a személyzeti szabályzat 22a–22c. cikke alapján elfogadott védelmi intézkedések elégtelenek voltak. Az első jogalapot, amely a felperes informátori jogállásához kapcsolódó védelmi szabályok megsértésére vonatkozik, a többi rész tekintetében el kell utasítani.

–  A második jogalap, amely lényegében egyrészt a személyzeti szabályzat 22c. cikkének és a belső szabályoknak a megsértésére, másrészt pedig e szabályok nem megfelelő és elégtelen jellegére vonatkozik

148

Először is a felperes előadja, hogy panasza benyújtását követően arról tájékoztatták, hogy a panasszal a Jogi Szolgálat fog foglalkozni. Álláspontja szerint ez ellentétes a személyzeti szabályzat 22c. cikkével, amely az informátorok által benyújtott panaszok kezelésére vonatkozó különös szabályokat ír elő.

149

Másodszor a felperes azt kifogásolja, hogy a Parlament megsértette a belső szabályok 4. cikkének (2) bekezdése szerinti, az informátorok számára nyújtandó védelmet, amely szerint a Parlament köteles észszerű intézkedéseket tenni annak érdekében, hogy segítse az informátort abban, hogy alkalmazási helyet váltson, ha azt kívánja. A Parlament tévesen úgy vélte, hogy ez a rendelkezés nem alkalmazható az akkreditált parlamenti asszisztensekre.

150

Azzal, hogy a Parlament a felperest kizárja az akkreditált parlamenti asszisztensi jogállásából fakadó védelemből, elismeri, hogy a személyzeti szabályzat 22c. cikkét megsértve nem alkalmazott semmilyen különleges védelmet a felperes számára.

151

Végül, a felperes szerint, ha a Parlament hivatkozhat arra, hogy a felperes informátori minőségében, az akkreditált parlamenti asszisztensi jogállásából adódóan nem részesülhet védelemben, akkor ez azt jelenti, hogy a személyzeti szabályzat 24. cikkében említetteken kívül semmilyen más védelem nem valósult meg. A Parlament még kártérítésről sem rendelkezett a felperesnek a személyzeti szabályzat 22a. cikke szerinti kötelezettségeiből fakadó következmények elszenvedése miatt. A Parlament soha nem módosította a szabályzatát oly módon, hogy az megfeleljen a kötelezettségeinek.

152

A Parlament úgy véli, hogy a belső szabályok 4. cikkének (2) bekezdése nehezen alkalmazható az akkreditált parlamenti asszisztensekre, és össze kell egyeztetni a hatályos szabályok betartásával. A belső szabályok 4. cikke ugyanis nem teszi lehetővé az adminisztráció számára, hogy az alkalmazottak és tisztviselők felvételére vonatkozó, a személyzeti szabályzatban és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételekben meghatározott szabályok megkerülése nélkül áthelyezzen egy akkreditált parlamenti asszisztenst egy főtitkárságon belüli álláshelyre.

153

Hasonlóképpen, az akkreditált parlamenti asszisztensnek az adminisztráció kezdeményezésére egy másik képviselőhöz való áthelyezése is kizárt. E tekintetben a Parlament emlékeztet az akkreditált parlamenti asszisztens és egy képviselő vagy képviselői csoport között kötött szerződések sajátos jellegére, amelyek az akkreditált parlamenti asszisztenst személyesen kötik az általa támogatott képviselőhöz vagy képviselői csoporthoz. Az akkreditált parlamenti asszisztens és a képviselője közötti bizalmi kapcsolat, valamint a képviselőknek a képviselői statútum 21. cikkének (1) bekezdésében említett szabad választási lehetősége alapján az áthelyezés csak egy vagy több képviselő kezdeményezésére lehetséges.

154

A felperes helyzetét illetően a belső szabályok 4. cikke (2) bekezdésének alkalmazását korlátozta az a körülmény, hogy a felperest a képviselői csoporton belül a küldöttség elnöke alá helyezték, és hogy a felperes jelezte, hogy nem kíván tovább a képviselői csoportja tagjaival együtt dolgozni, és helyezzék át más munkakörbe. Ennek megfelelően a főigazgató a felperessel folytatott konzultációt követően úgy döntött, hogy a felperest informátori jogállásából adódóan leginkább védő intézkedés az, hogy felmenti őt feladatai alól.

155

Ami azt a lehetőséget illeti, hogy az akkreditált parlamenti asszisztenst a belső szabályok 4. cikkének (2) bekezdése alapján a Parlament egy másik szervezeti egységéhez helyezzék át annak érdekében, hogy informátori jogállására tekintettel megvédjék, ez a kifogás lényegében megegyezik a fenti első jogalap keretében elemzett harmadik kifogással. Ezért e tekintetben hivatkozni kell a fenti 136–138. pontban ismertetett elemzésre.

156

Ami annak lehetőségét illeti, hogy az akkreditált parlamenti asszisztenst az adminisztráció kezdeményezésére egy másik képviselő mellé helyezzék át annak érdekében, hogy az informátori jogállásából adódóan megvédjék őt, ezt a fenti 129–135. pont elemzi.

157

A felperes hivatkozott továbbá az akkreditált parlamenti asszisztensekre állítólagosan alkalmazandó belső szabályok nem megfelelő és elégtelen jellegére

158

A belső szabályok 4. cikkének (2) bekezdése szerint a Parlamentnek észszerű intézkedéseket kell tennie annak érdekében, hogy segítse az informátort abban, hogy alkalmazási helyet váltson, ha azt kívánja. Meg kell jegyezni, hogy ez a rendelkezés nem határozza meg, hogy milyen intézkedéseket kell vagy lehet hozni, hanem e tekintetben bizonyos mozgásteret hagy a Parlamentnek. A fenti 136–138. pontból következik, hogy ez a rendelkezés alkalmazandó az akkreditált parlamenti asszisztensekre, másrészt, hogy a Parlament nem hozott elegendő intézkedést, így a jelen esetben nem alkalmazta helyesen ezt a rendelkezést. Következésképpen a Parlament által elfogadott védelmi intézkedések elégtelensége nem a belső szabályoknak, hanem a Parlament által a jelen esetben történő alkalmazásuknak tudható be.

159

Ami a személyzeti szabályzat 22c. cikkének állítólagos megsértését illeti, amennyiben a felperes a panasza kezelése során nem részesült az informátorokra alkalmazandó különleges védelemben, sem a bizalmas kezelés, sem a panasz kezeléséhez szükséges idő tekintetében, emlékeztetni kell arra, hogy ez a rendelkezés kimondja, hogy az érintett intézménynek biztosítania kell a tisztviselők azzal kapcsolatban tett panaszainak bizalmas kezelését, hogy a személyzeti szabályzat 22a. vagy 22b. cikkében előírt kötelezettségeik teljesítését követően milyen módon jártak el velük szemben, a körülmények által indokolt esetben a személyzeti szabályzat 90. cikkben meghatározott határidők lejárta előtt is.

160

A jelen ügyben először is a felperes nem jelzi, hogy a Jogi Szolgálat a panaszának vizsgálata során milyen módon nem biztosította a panasza bizalmas kezelését. Továbbá, a felperes állításával ellentétben, az a tény, hogy a személyzeti szabályzat 22c. cikke előírja, hogy valamennyi intézménynek eljárást kell bevezetnie az ilyen panaszok kezelésére, nem zárja ki, hogy azokat ugyanaz a szervezeti egység kezelje, mint a többi panaszt.

161

Másodszor, a belső szabályok 6. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az ilyen panaszokra való válaszadás határidejét „a megfelelően indokolt esetek kivételével két hónapra kell csökkenteni”. A jelen ügyben a Parlament a felperes panaszával 3 hónap és 24 napon keresztül foglalkozott (lásd a fenti 17. és 18. pontot). Ezt az ügyirat összetettsége indokolja, miszerint a felperes egyrészt a személyzeti szabályzat 22a. cikke szerinti pénzügyi szabálytalanságokkal, másrészt zaklatással kapcsolatban tett bejelentést, valamint a panasz terjedelme, amelyhez közel 120 oldalnyi mellékletet csatoltak.

162

Ebből következően a második jogalapot, amennyiben az a személyzeti szabályzat 22c. cikkének és a belső szabályoknak a megsértésére, valamint e szabályok nem megfelelő és elégtelen jellegére hivatkozik, el kell utasítani.

–  A harmadik, a felperes informátori személyazonossága bizalmas jellegének és védelmének megsértésére alapított jogalapról

163

A felperes úgy véli, hogy a segítségnyújtás iránti kérelmét és az általa tett bejelentéseket nem kezelték oly módon, hogy biztosították volna adatainak bizalmas jellegét és személyazonosságának védelmét.

164

A jelen esetben nem lett volna szükséges, hogy a küldöttség elnöke ismerje a felperes hozzá való áthelyezésének okait. Ezen túlmenően a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság állítólag nem kérte a felperes hozzájárulását ahhoz, hogy az informátori jogállását felfedje e képviselő előtt. Márpedig, miután a személyazonosságát felfedték, egyetlen képviselő sem kívánta meghosszabbítani a szerződését.

165

Válaszában a felperes azt állította, hogy a Parlamentet terheli annak bizonyítása, hogy alkalmazták a szükséges titoktartási és védelmi szabályokat a felperes informátori jogállásának védelme érdekében. Ezen túlmenően, a Parlament érvelésével ellentétben, a küldöttség elnökének nem kellett volna ismernie a felperes felmentésének indokait, különösen mivel a felperesnek az őt ért megtorlással kapcsolatos bejelentései őt is érintették.

166

A felperes továbbá azt állítja, hogy a Parlament nem hivatkozhat arra, hogy nincs bizonyíték arra, hogy az informátori jogállásának felfedését követően megtorló intézkedésekre került sor, mivel az OLAF kifejezetten ezzel kapcsolatban indított vizsgálatot. Az okozati összefüggés tehát ebben a szakaszban legalábbis vélelmezhető, és az ellenkezőjét a Parlament feladata lenne bizonyítani.

167

Végül a felperes úgy véli, hogy különbséget kell tenni egyrészt aközött, hogy felhívta a küldöttség elnökének figyelmét a szóban forgó képviselő által 2021 májusában elkövetett szabálytalanságokra és zaklatásra, másrészt aközött, hogy az említett elnök a főigazgatótól értesült arról, hogy a felperes a személyzeti szabályzat 22a. cikke alapján – a képviselői csoporton kívül – az említett főigazgatónak és az OLAF‑nak is megtette ezeket a bejelentéseket. A Parlament ezért nem állíthatja, hogy a felperes a küldöttségen belül maga fedte fel informátori jogállását.

168

A Parlament először is megállapítja, hogy a felperes felrója neki, hogy tájékoztatta a küldöttség elnökét a hozzá való áthelyezésének okairól. Az ügyiratból azonban nem derül ki, hogy az adminisztráció tájékoztatta volna a küldöttség elnökét a felperes informátori jogállásáról.

169

Másodszor, a Parlament megjegyzi, hogy a 2022. január 13‑i e‑mailt azért küldték el a küldöttség elnökének, hogy tájékoztassák őt a helyzetről, mivel a felperest rövid időn belül felmentik a vele szemben fennálló feladatai alól. Továbbá, mivel a szóban forgó védelmi intézkedést a belső szabályok 6. cikkének (1) bekezdése alapján fogadták el, a küldöttség elnökét kötötte az említett szabályok 6. cikkének (4) bekezdésében említett titoktartási kötelezettség.

170

A Parlament mindenesetre – megalapozottság hiánya miatt – vitatta a felperes azon állítását, hogy miután az informátor jogállása felfedésre került, egyetlen képviselő sem kérte a szerződésének meghosszabbítását. Ezen túlmenően a Parlament megjegyzi, hogy egy 2021. május 31‑i megbeszélésen állítólag maga a felperes tájékoztatott egyes képviselőket, köztük a küldöttség elnökét a szóban forgó képviselő által elkövetett állítólagos zaklatásról és pénzügyi szabálytalanságokról.

171

A Parlament vitatja, hogy okozati összefüggés lenne vélelmezhető a felperes szerződése meghosszabbításának mellőzése és a felperes informátori jogállásáról a Parlament által a küldöttség elnökének adott tájékoztatás között.

172

Azt is vitatta, hogy a küldöttség elnöke a főigazgató 2022. január 13‑i e‑mailjéből értesült arról, hogy a felperes a képviselői csoportján kívül bejelentéseket tett. A felperes 2022. január 10‑i e‑mailjéből ugyanis kifejezetten kitűnik, hogy nemcsak a képviselői csoportján belül, hanem a személyzeti főigazgatóság és az OLAF felé tett bejelentései miatt elszenvedett megtorlás miatt is tett bejelentéseket.

173

A belső szabályok 4. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az informátor nem járhat el névtelenül. Személyazonosságának bizalmas kezelése biztosított. Az informátor azonosított személyek vagy hatóságok számára engedélyezheti személyazonosságának felfedését.”

174

Először is, a felperes a keresetében előadja, hogy a küldöttség elnökét nem kellett tájékoztatni a hozzá történő áthelyezés okairól. Válaszában ugyanakkor azzal érvel, hogy „az informátori jogállásának bizalmas jellege nem sérült azonnal, mivel 2021 júliusában ideiglenes intézkedésként »hivatalosan« csak azért helyezték át, mert a [szóban forgó képviselő] részéről zaklatás megvalósítására alkamas cselekmények passzív alanyává vált”.

175

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a zaklatási panaszra válaszul hozott áthelyezési intézkedés elfogadásakor a felperes még nem rendelkezett informátori jogállással. A küldöttség elnökének tájékoztatása arról, hogy a felperest akkoriban miért helyezték át hozzá, nem sérthette tehát az informátorok védelmére vonatkozó belső szabályokat. Ebből következik, hogy e kifogást el kell utasítani.

176

Másodszor a felperes azt kifogásolja, hogy a 2022. január 13‑i e‑mailben tájékoztatták a küldöttség elnökét a felmentésének okairól, különösen mivel a küldöttség elnökére is vonatkoztak a felperesnek az őt ért megtorlással kapcsolatos bejelentései.

177

Emlékeztetni kell arra, hogy a főtitkár a felperes panaszát elutasító határozatában e tekintetben a következő álláspontot képviselte:

„[…] ami a 2022. január 13‑i e‑mailt illeti, megállapítom, hogy azt a személyzeti főigazgatóság tisztviselőin kívül [a küldöttség elnökének] szánták, akihez az Ön ügyfelét ideiglenesen áthelyezték. Ha érvelését a belső szabályoknak az ügyfele személyazonosságának bizalmas kezelését biztosító 4. cikkének (1) bekezdésére alapozza, akkor rámutatnék, hogy fontos volt, hogy [a küldöttség elnöke] tájékoztatást kapjon a helyzetről, mivel az ügyfelét fel akarták menteni a vele szemben fennálló feladatai alól. Ez a tájékoztatás annál is inkább szükséges volt, mivel [a küldöttség elnökére] nem vonatkoztak a szabálytalanságokkal kapcsolatos bejelentések, és őt magát is kötötte az említett szabályok 6. cikkének (4) bekezdésében említett titoktartási kötelezettség.”

178

A Parlament azonban tévesen állítja, hogy a felperes 2022. január 10‑i e‑mailjében szereplő bejelentések nem vonatkoztak a küldöttség elnökére.

179

Míg ugyanis a felperes bejelentései eredetileg a szóban forgó képviselő ellen irányultak, a felmentési intézkedés a felperes 2022. január 10‑i bejelentéseit követte, amelyek a küldöttség vezetősége, beleértve a küldöttség elnöke által a felperes ellen elkövetett állítólagos megtorlásra vonatkoztak. Igaz, a felperes újabb bejelentései a megtorlásra vonatkoztak, amelyekkel kapcsolatban áldozatnak tekintette magát, és nem érintették a korábban bejelentett pénzügyi szabálytalanságokat. Tény azonban, hogy a Parlamentnek a panaszt elutasító határozatban nem lett volna szabad egyszerűen arra hivatkoznia, hogy a szabálytalanságokkal kapcsolatban a felperes által tett bejelentések nem vonatkoztak a küldöttség elnökére, mivel az elnök ellen irányultak a felperes 2022. január 10‑i e‑mailjében szereplő, a megtorlásra vonatkozó bejelentések.

180

Következésképpen a Parlament azzal, hogy 2022. január 13‑án e‑mailben tájékoztatta a küldöttség elnökét arról, hogy a felperest – a segítségnyújtás iránti kérelme, valamint informátori jogállása miatt – felmentik a vele szemben fennálló kötelezettségei alól, anélkül, hogy a felperes engedélyezte volna e jogállásának közlését, megsértette a belső szabályok 4. cikkének (1) bekezdését.

181

A fentiekre tekintettel a harmadik, a titoktartási kötelezettségnek és a felperes informátori jogállásának megsértésére alapított jogalapnak helyt kell adni.

182

A fentiekből kitűnik, hogy a Parlament megsértette a személyzeti szabályzat 22a–22c. cikkét azzal, hogy pusztán a felmentési intézkedést fogadta el, és nem nyújtott a felperesnek az említett rendelkezések szerinti megfelelő védelmet.

183

Ebből következően a hallgatólagos határozat megsemmisítése iránti kérelemnek helyt kell adni, mivel a Parlament e határozattal megtagadta, hogy a felperes 2022. január 10‑i kérelmére válaszul a személyzeti szabályzat 22a–22c. cikke értelmében a felmentési intézkedésen túlmutató védelmi intézkedéseket fogadjon el.

A 2022. február 22‑i határozat jogszerűségéről

184

A 2022. február 22‑i határozattal szembeni első jogalapjában a felperes „az egyenlő bánásmód és a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének megsértésére, az akkreditált parlamenti asszisztensek közötti jogellenes pozitív megkülönböztetésre és a más informátorokkal szembeni jogellenes negatív megkülönböztetésre, a személyzeti szabályzat 22a–22c. cikkének megsértésére, a személyzeti szabályzat 24. cikkének és a gondoskodási kötelezettségnek a megsértésére, a feljelentőknek biztosított védelem és a legalább az objektivitás látszatát keltő eljáráshoz való jog megsértésére” hivatkozik. E jogalapban a felperes lényegében a személyzeti szabályzat 22a–22c. és 24. cikkének megsértésére, az egyenlő bánásmód elvének megsértésére, valamint a gondoskodási kötelezettség megsértésére hivatkozik.

185

A 2022. február 22‑i határozat elleni második jogalapjában a felperes „az eljárással való visszaélésre hivatkozik, amely lehetővé teszi az adminisztráció számára, hogy mentesüljön a kötelezettségeitől”.

–  Az első, az egyenlő bánásmód elvének, a személyzeti szabályzat 22a–22c. és 24. cikkének, valamint a gondoskodási kötelezettségnek a megsértésén alapuló jogalapról

186

A felperes előadja, hogy önmagában nem vitatja az akkreditált parlamenti asszisztensek és a képviselők közötti kapcsolatra vonatkozó szabályok jogszerűségét, hanem azt kifogásolja, hogy a Parlament nem fogadta el azokat a szabályokat, amelyek lehetővé tennék az akkreditált parlamenti asszisztensek számára, hogy ugyanolyan védelemben részesüljenek, mint a Parlamentben dolgozó más olyan alkalmazottak és tisztviselők, akik jogellenes magatartást jelentenek be. Azt is kifogásolta, hogy a Parlament úgy kezelte őt, mint a többi akkreditált parlamenti asszisztenst, akik nem jelentettek be semmilyen szabálytalanságot. Ily módon az Európai Unió Alapjogi Chartájának 20. cikkébe ütköző módon egyenlőtlen bánásmód valósul meg. A Parlament feladata annak bizonyítása, hogy a felperest nem érte hátrányos megkülönböztetés, vagy az ilyen megkülönböztetés igazolása.

187

Mindenesetre a Parlament nem igazolhatja a felperes informátori jogállásából fakadó védelem teljes mellőzését, és gondoskodnia kellene többek között másfajta védelem, vagy legalábbis kompenzációs mechanizmusok alkalmazásáról, mivel ennek hiányában az informátori jogállás által nyújtott védelem hatékonysága csökkenne. A felperes megjegyzi, hogy az egyetlen védelmi intézkedés, amelyet az őt ért zaklatás ellen fogadtak el, csak hátrányos helyzetbe hozta őt, mivel a küldöttség elnöke, akihez áthelyezték, nem működött vele aktívan együtt.

188

A felperes szerint a megfelelő védelemnek abban kellett volna állnia, hogy más munkakörbe helyezik át oly módon, hogy nem fosztják meg attól a jogától, hogy a szerződésének meghosszabbítását más akkreditált parlamenti asszisztenshez hasonlóan kérhesse, vagy pedig, hogy a felperest egy olyan különleges meghosszabbítási eljárásban részesítik, amely jobban védi az informátori jogállásához kapcsolódó érdekeit. Az akkreditált parlamenti asszisztensekre vonatkozó megfelelő keretrendszer hiánya azt jelentette, hogy – mivel kellően hosszú ideig egyetlen képviselő felügyelete alatt sem állt – egyetlen képviselő sem kérte a szerződésének meghosszabbítását.

189

Válaszában a felperes kijelentette, hogy nem állítja, hogy jogosult lenne szerződése meghosszabbítására, vagy hogy más jellegű új szerződés megkötését kérte volna a Parlamenten belül. Egyszerűen úgy véli, hogy olyan eljárást kellett volna lefolytatni, amely lehetővé teszi helyzetének és szerződése esetleges meghosszabbításának vizsgálatát.

190

A Parlament vitatja a felperes érvelését.

191

A felperes lényegében azzal érvel, hogy a szerződését azért nem hosszabbították meg, mert a küldöttség vezetősége megtorló intézkedéseket foganatosított a zaklatásról szóló panasza és a szabálytalanságokra vonatkozó, a személyzeti szabályzat 22a. cikke szerinti bejelentései miatt. Azzal, hogy a Parlament azt az álláspontot képviselte, hogy a felperes szerződését egy vagy több képviselő kérelme hiányában nem lehet meghosszabbítani, megsértette az egyenlő bánásmód elvét, a személyzeti szabályzat 22a–22c. és 24. cikkét, valamint a gondoskodási kötelezettségét.

192

Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a felperes akkreditált parlamenti asszisztensi szerződést kötött a képviselői csoporttal a 2019. augusztus 26. és 2022. február 28. közötti időszakra.

193

Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek VII. címének végrehajtási rendelkezései 2. cikkének (1) bekezdése szerint ugyanis „a képviselők de facto képviselői csoportot hozhatnak létre egy vagy több asszisztens szolgáltatásainak közös igénybevétele céljából”. A fenti 133. és 134. pontban tett megállapításokra tekintettel az uniós jog, amennyiben a képviselői csoport vagy annak valamely tagja nem kéri, nem írja elő az akkreditált parlamenti asszisztensi szerződés meghosszabbítását.

194

A jelen ügyben, mivel a felperes akkreditált parlamenti asszisztensi szerződését a képviselői csoport kérésére kötötték, és nem kizárólag a szóban forgó képviselő kérésére, elvileg semmilyen akadálya nem volt annak, hogy a szerződés a képviselői csoport vagy annak valamely tagja kérelmére meghosszabbításra kerüljön, és a felperes a képviselői csoport egy másik tagjánál folytassa akkreditált parlamenti asszisztensi munkáját.

195

A Parlament álláspontja szerint azonban sem a képviselői csoport, sem annak valamely tagja nem nyújtott be ilyen kérelmet a munkaszerződés megkötésére jogosult hatósághoz, így a felperes szerződését nem lehetett meghosszabbítani a képviselői statútum 21. cikkének megsértése nélkül.

196

Mivel egyetlen képviselő sem nyújtott be kérelmet a felperes akkreditált parlamenti asszisztensi szerződésének meghosszabbítására, a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság joggal vélte úgy, hogy nem tudja meghosszabbítani a szerződést az alkalmazandó szabályok, különösen a képviselői statútum 21. cikkének (1) bekezdése megsértése nélkül (lásd a fenti 129–134. pontot).

197

Ez a megállapítás nem érinti a Parlament azon kötelezettségét, hogy az összes szükséges intézkedést megtegye annak érdekében, hogy a felperest a személyzeti szabályzat 22a. cikkének (3) bekezdése értelmében ne érje sérelmes hatás az intézmény részéről informátori jogállása miatt (lásd a fenti 143. pontot).

198

Ami az egyenlő bánásmód elvének megsértésére vonatkozó kifogást illeti, a felperes azt kifogásolja, hogy a Parlament úgy kezelte őt, mint a többi akkreditált parlamenti asszisztenst, akik nem jelentettek be semmilyen szabálytalanságot.

199

Emlékeztetni kell arra, hogy az Alapjogi Charta 20. cikkében rögzített egyenlő bánásmód elve az uniós jog alapelvének minősül, amely megköveteli, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérően, és az eltérő helyzeteket ne kezeljék ugyanúgy, amennyiben az ilyen bánásmód objektíve nem igazolható. Az eltérő bánásmód akkor igazolható, ha objektív és észszerű megfontolásokon alapul, azaz kapcsolatban áll a szóban forgó szabályozás által elérni kívánt, jogszerű céllal, illetve arányos az érintett bánásmód által elérni kívánt céllal (lásd: 2023. november 30‑iMG kontra BEI ítélet, C‑173/22 P, EU:C:2023:932, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

200

Ebben a tekintetben igaz, hogy a felperes és azok az akkreditált parlamenti asszisztensek, akik nem jelentettek be pénzügyi szabálytalanságokat, bár különböző helyzetben vannak, ugyanolyan elbánásban részesülnek a szerződésük meghosszabbítása tekintetében. E különböző helyzetek ugyanolyan kezelését ugyanakkor igazolja az a bizalmi viszony, amelynek az akkreditált parlamenti asszisztens és azon képviselő között, akinek dolgozik, fenn kell állnia, valamint a politikai csoportok belső szervezésük tekintetében fennálló függetlensége (lásd a fenti 131–133., 153. és 193. pontot).

201

E kifogást tehát el kell utasítani.

202

Ami a gondoskodási kötelezettség megsértésére vonatkozó kifogást illeti, ez a kötelezettség nem jelentheti azt, hogy a Parlament a képviselői statútumának 21. cikkében foglalt szabály megsértésével – amely szerint a képviselők szabadon választhatják meg személyzetüket – köteles lenne meghosszabbítania az akkreditált parlamenti asszisztens szerződését, még akkor sem, ha az asszisztens informátori jogállást szerzett.

203

Az első, az egyenlő bánásmód elvének, a személyzeti szabályzat 22a–22c. és 24. cikkének, valamint a gondoskodási kötelezettségnek a megsértésére alapított jogalapot ezért el kell utasítani.

–  A második, az eljárással való visszaélésen alapuló jogalapról

204

A felperes úgy vélte, hogy a Parlament, amikor úgy ítélte meg, hogy a felperes nem bizonyította a megtorló cselekmények és a szerződése meghosszabbításának mellőzéséről szóló határozat közötti okozati összefüggést, nem döntött a panasza 118. pontjában szereplő azon érveléséről, hogy az informátornak nem kell bizonyítania az eljárással való visszaélést, hanem az adminisztrációnak kell bizonyítania, hogy a meghosszabbítás mellőzéséről szóló határozat nem függött össze az informátori jogállásával. A Parlament a szokásos meghosszabbítási eljárást kívánta alkalmazni a felperesre.

205

Válaszában a felperes azt állította, hogy a Parlament nem szolgáltatott bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy belső vizsgálatot indítottak volna a bejelentett szabálytalanságok és a vele szemben alkalmazott megtorló intézkedések ügyében. Ezenfelül a Parlament feladata lenne annak bizonyítása, hogy nem állt fenn kapcsolat a szerződésének meghosszabbítását mellőző határozat és az informátori jogállása között, különösen mivel a jelen ügyben a felperes elegendő bizonyítékot szolgáltatott, és a vele szemben alkalmazott megtorló intézkedések az OLAF vizsgálatának is tárgyát képezték.

206

A Parlament vitatja a felperes érvelését.

207

Érvelésében a felperes lényegében azt kifogásolja, hogy a Parlament nem bizonyította, hogy a szerződése meghosszabbításának mellőzése nem az általa a személyzeti szabályzat 22a–22c. cikke alapján informátorként tett bejelentéseket követő eljárással való visszaélés miatt történt.

208

Ez a kifogás azonban lényegében megegyezik a fenti, a 2022. február 22‑i határozat elleni első jogalapban elemzett kifogással.

209

Feltételezve, hogy a felperes valóban az eljárással való visszaélésre hivatkozik, az ilyen kifogást el kell utasítani.

210

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis az eljárással való visszaélés a hatáskörrel való visszaélés fogalmának különös kifejeződése, amelynek terjedelme pontosan meghatározott és arra utal, hogy valamely közigazgatási hatóság hatáskörét a ráruházottól eltérő célra használja. Valamely jogi aktus kizárólag akkor számít a hatáskörrel való visszaélésnek, ha tárgyilagos, releváns és egybehangzó jelek alapján nyilvánvaló, hogy azt kizárólag vagy legalábbis elsősorban a hivatkozott céloktól eltérő célok elérése, vagy az adott ügy körülményeinek kezelésére a személyzeti szabályzat által kifejezetten előírt eljárás megkerülése érdekében fogadták el (lásd: 2021. június 16‑iEK kontra Régiók Bizottsága ítélet, T‑355/19, EU:T:2021:369, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

211

A jelen ügyben azonban a felperes nem részletezi, hogy a képviselői statútum 21. cikke alapján és a szerződés meghosszabbítására irányuló eljárásnak megfelelően hozott, 2022. február 22‑i határozatot milyen módon fogadták el az említett eljárás által előírttól eltérő célból.

212

Ebből következően a második, az eljárással való visszaélésre alapított jogalapot – feltéve, hogy azt a 2022. február 22‑i határozat elleni első jogalaptól elkülönítve lehet kezelni – el kell utasítani.

213

A 2022. február 22‑i határozat ellen benyújtott megsemmisítés iránti kérelmet ezért el kell utasítani.

A kártérítés iránti kérelemről

214

A felperes azt állítja, hogy kártérítési igénye a Parlament által a személyzeti szabályzat 22a–22c. cikkének megsértése miatt elkövetett valamennyi hibára vonatkozik, amelyek a megfelelő védelmi intézkedések mellőzéséből, a szerződésének meghosszabbítására irányuló eljárás keretében nyújtott támogatás és segítségnyújtás elégtelenségéből, valamint a panasza bizalmas jellegének megsértéséből erednek.

215

Először is, ami a kártérítési kérelem elutasítását illeti, amennyiben az a felmentési intézkedést érinti, a felperes azt állítja, hogy nem vitatta ezt, mivel nem volt érdekelt abban, hogy visszahelyezzék a munkakörébe, miután a 2022. január 10‑én küldött e‑mailje arra a személyre irányult, aki mellé beosztották. Ugyanakkor panaszt tett a főigazgatónak és a főtitkárnak a személyzeti szabályzat 24. cikke alapján elfogadott intézkedés elégtelensége miatt. A felmentési intézkedés nem minősíthető visszamenőlegesen az informátor érdekében hozott védelmi intézkedésnek, még akkor sem, ha állításainak megalapozottságát még nem ellenőrizték (lásd a fenti 37. pontot).

216

Másodszor, a felperes a megsemmisítés iránti kérelemmel kapcsolatos azon bizonyítékokra hivatkozik, amelyek az informátori jogállásához kapcsolódó titoktartási kötelezettség megsértésére vonatkoznak, ami állítólag a szerződése meghosszabbításának mellőzéséhez vezetett, és a származási államában a szakmai előmenetelére vonatkozó törekvéseit is sértette.

217

A felperes méltányossági alapon 200000 euró kártérítést kér a mentális egészségére, szakmai hírnevére, házasságára és tervezett szakmai előmenetelére gyakorolt visszafordíthatatlan következmények miatt.

218

Harmadszor, ami a 2022. február 22‑i határozat következményeit illeti, a felperes a panaszában fenntartotta magának a jogot arra, hogy utóbb kártérítést kérjen az e határozat jogellenessége miatt elszenvedett azon károkért, amelyeket a határozat megsemmisítése nem orvosolna megfelelően. A felperes e tekintetben emlékeztetett arra, hogy nem kérte szerződése automatikus meghosszabbítását, hanem azt állította, hogy megfosztották attól a jogától, hogy meghosszabbítást kérhessen.

219

A Parlament a felperesnek a védelmi kötelezettség állítólagos nem hatékony teljesítésére és a titoktartási kötelezettség állítólagos megsértésére vonatkozó állításainak megalapozatlanságát illetően a megsemmisítés iránti kérelemmel kapcsolatos megfontolásokra hivatkozik. Így az Unió felelősségének első, a Parlament magatartásának jogellenességére vonatkozó feltétele hiányzik.

220

Mindenesetre a felperes egyrészt nem szolgáltatott bizonyítékot arra nézve, hogy állítása szerint kárt szenvedett a mentális egészségében, a szakmai hírnevében, a házasságában és a karrierjében. Ezenfelül azáltal, hogy a felperes hivatkozik a panaszában leírt valamennyi kárra, nem tesz eleget az eljárási szabályzat 76. cikkének d) pontjában előírt követelményeknek.

221

A Parlament hozzáteszi, hogy a felperes által e tekintetben a válaszban előterjesztett bizonyítékok elfogadhatatlanok, mivel nem igazolták a késedelmes benyújtásukat, ami ellentétes az eljárási szabályzat 85. cikkének (2) bekezdésével.

222

Másrészt a felperes nem szolgáltat semmilyen bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy az állítólagos kár és az adminisztráció esetleges jogellenes magatartása között okozati összefüggés állna fenn. Ami különösen a titoktartási kötelezettség állítólagos megsértését illeti, a felperes maga osztotta meg a pénzügyi szabálytalanságokra vonatkozó információkat több személlyel. Ráadásul erre az állítólagos jogsértésre a felperes azon kérelmét követően került sor, amelyben a szerződése meghosszabbításának megakadályozására irányuló állítólagos megtorlást bejelentette.

223

Végül, ami a felperes által a szerződése meghosszabbításának mellőzése miatt hivatkozott kárt illeti, a Parlament a kártérítési kérelmet úgy értelmezi, hogy e kérelem nem vonatkozik erre a döntésre a jelen kereset keretében.

224

Emlékeztetni kell arra, hogy az uniós intézmény, szerv vagy hivatal felelősségének megállapítása több feltétel – nevezetesen a neki felrótt magatartás jogellenessége, az állítólagos kár bekövetkezése, valamint a felrótt magatartás és az állítólagos kár közötti okozati összefüggés – együttes fennállásától függ (lásd: 2019. október 3‑iDQ és társai kontra Parlament ítélet, T‑730/18, EU:T:2019:725, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

A kártérítési kérelem elfogadhatóságáról

225

A Parlament előadja, hogy a felperesnek az állítólagos jogellenes, nem határozati jellegű magatartásokkal kapcsolatos kártérítési kérelme elfogadhatatlan, mivel a felperes korábban nem nyújtott be a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdése alapján kártérítés iránti kérelmet, amelyet elutasítása esetén egy esetleges panasz követett volna.

226

Az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy amennyiben a megsemmisítés iránti kereset és a kártérítési kereset között közvetlen kapcsolat áll fenn, az utóbbi – mint a megsemmisítés iránti kereset járulékos követelése – elfogadható, és nem szükséges, hogy azt akár a kinevezésre jogosult hatóságot az állítólag elszenvedett kár jóvátételére felszólító kérelem, akár a kérelem hallgatólagos vagy kifejezett elutasítása megalapozottságát vitató panasz előzze meg (lásd: 2018. november 22‑i Brahma kontra az Európai Unió Bírósága ítélet, T‑603/16, nem tették közzé, T:2018:820, 227. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

227

A jelen ügyben a felperes a fenti 214. pontban kifejtett okok miatt kérte kárának megtérítését. Márpedig a Parlament szabálytalan magatartása, amelyre a felperes kártérítési kérelme alátámasztása céljából hivatkozik, közvetlenül kapcsolódik a hallgatólagos határozathoz és a 2022. február 22‑i határozathoz. A felperes emellett panaszt nyújtott be a hallgatólagos határozat és a 2022. február 22‑i határozat ellen is (lásd a fenti 17. pontot).

228

A Parlament elfogadhatatlansági kifogását ezért el kell utasítani.

A Parlament magatartásának jogellenességéről

229

Az első, a Parlament magatartásának jogellenességére vonatkozó feltételt illetően a felperes lényegében a Parlament által a személyzeti szabályzat 22a–22c. cikkének megsértése miatt elkövetett valamennyi hibára hivatkozik.

230

A megsemmisítés iránti kérelem vizsgálatából következik, hogy a Parlament megsértett bizonyos, a felperes informátori jogállására vonatkozó védelmi szabályokat, nevezetesen a belső szabályok 5. cikkét, amely a tájékoztatási kötelezettségre vonatkozik (lásd a fenti 85–102. pontot), a személyzeti szabályzat 22a. cikkét, valamint a belső szabályok 3. cikkét és 4. cikkének (2) bekezdését, amelyek a megtorlással szembeni védelemre, a tanácsadási és segítségnyújtási kötelezettségre, valamint az alkalmazási hely megváltoztatására irányuló kérelem jogára vonatkozik (lásd a fenti 103–145. pontot), és végül a belső szabályok 4. cikkének (1) bekezdését, amely a titoktartási jogra vonatkozik (lásd a fenti 173–181. pontot).

231

Az első, a Parlament magatartásának jogellenességére vonatkozó feltétel tehát teljesül.

A kárról

232

A felperes a mentális egészségét, szakmai hírnevét, házasságát és tervezett szakmai előmenetelét ért kárra hivatkozik, amelynek összegét méltányossági alapon 200000 euróra becsüli.

233

A Parlamenthez hasonlóan ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a felperes a keresetében nem terjesztett elő olyan bizonyítékot, amely lehetővé tenné az általa állított vagyoni kár valóságának vagy mértékének megállapítását. Különösen az olyan vagyoni kár, mint a felperes által állított szakmai előmenetelt ért kár, nem kellően megalapozott. Ennek megfelelően a Törvényszék vizsgálata a nem vagyoni kárra korlátozódik. Ezenfelül azáltal, hogy a felperes hivatkozik a panaszában leírt valamennyi kárra, nem tesz eleget az eljárási szabályzat 76. cikkének d) pontjában előírt követelményeknek.

234

Válaszában a felperes új bizonyítékokat terjesztett elő az általa hivatkozott kár ténylegességének megállapítása érdekében. Amint azonban a Parlament rámutat, a felperes nem igazolta e bizonyítékok késedelmes benyújtását, ami ellentétes az eljárási szabályzat 85. cikkével (lásd a fenti 68. pontot). Ezért ezeket a bizonyítékokat mint elfogadhatatlanokat el kell utasítani.

235

Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint egy jogellenes aktus megsemmisítése önmagában megfelelő és főszabályként elégséges jóvátételét jelentheti minden olyan nem vagyoni kárnak, amelyet ezen aktus okozhatott, kivéve, ha a felperes bizonyítja, hogy őt e megsemmisítéssel teljes mértékben helyre nem hozható nem vagyoni kár érte (lásd ebben az értelemben: 2019. szeptember 3‑iFV kontra Tanács végzés, C‑188/19 P, nem tették közzé, EU:C:2019:690, 26. pont; 2021. április 28‑iCorreia kontra EGSZB ítélet, T‑843/19, EU:T:2021:221, 86. pont).

236

Az ítélkezési gyakorlatból azonban kitűnik, hogy az uniós bíróság – a megsemmisítést kimondó ítélet hatékony érvényesülésének a felperes érdekében való biztosítása végett – gyakorolhatja a pénzügyi természetű jogvitákban őt megillető korlátlan felülvizsgálati jogkört, és akár hivatalból is kötelezheti az alperes intézményt az általa okozott kár megtérítésére. Ilyen esetben a Törvényszék feladata, hogy az ügy összes körülményére tekintettel méltányosan értékelje az érintett személyt ért kárt (lásd: 2020. május 28‑iCerafogli kontra EKB ítélet, T‑483/16 RENV, nem tették közzé, EU:T:2020:225, 447. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

237

E tekintetben az ítélkezési gyakorlat elfogadja, hogy az igazságtalanság érzése és azok a gyötrelmek, amelyeket valakinek az okoz, hogy pert megelőző eljárást, majd peres eljárást kell lefolytatnia jogai elismertetése érdekében, kárnak minősülhetnek, önmagában azon körülmény miatt, hogy az adminisztráció jogsértéseket követett el. E kár kártérítéshez való jogot akkor keletkeztet, ha azt nem kompenzálja az az elégtétel, amelyet a szóban forgó aktus megsemmisítése okoz (lásd: 2020. május 28‑iCerafogli kontra EKB ítélet, T‑483/16 RENV, nem tették közzé, EU:T:2020:225, 448. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

238

Jelen esetben a felperest ért nem vagyoni kár tekintetében a következő tényezőket kell figyelembe venni.

239

Először is, a Parlament nem vitatja, hogy a felperes az általa tett bejelentések miatt jelentős szorongást szenvedhetett.

240

Másodszor, a hallgatólagos határozat megsemmisítése, amennyiben a Parlament e határozattal megtagadta, hogy a felperes 2022. január 10‑i kérelmére a felmentési intézkedéstől eltérő védelmi intézkedést biztosítson, önmagában nem jelenthet elegendő kártérítést. A felperes informátori jogállásából fakadó megfelelő védelmi intézkedések meghozatalának elmulasztása miatt a Parlament által elkövetett különböző jogellenes cselekmények következményei ugyanis – különösen a felperes egészségére, szakmai hírnevére és az európai politikában való szakmai jövőjére nézve – nem orvosolhatók egykönnyen (lásd ebben az értelemben: 2020. december 16‑iVP kontra Cedefop ítélet, nem tették közzé, T‑187/18, EU:T:2020:613, 205. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

241

Ezért meg kell állapítani, hogy a felperest olyan nem vagyoni kár érte, amelyet nem lehet pusztán a hallgatólagos határozat megsemmisítésével jóvátenni, amennyiben a Parlament e határozattal megtagadta, hogy a 2022. január 10‑i kérelmére válaszul a felmentési intézkedéstől eltérő védelmi intézkedést biztosítson számára.

Az okozati összefüggésről

242

Ami az okozati összefüggés fennállását illeti, a jelen ügyben kétségtelen, hogy a Parlament által elkövetett különböző jogsértések voltak a felperes által elszenvedett nem vagyoni kár fő okozói. A Parlament nem vitatta, hogy a felperest az általa tett bejelentések miatt jelentős szorongást érezhetett.

243

Ami különösen a 2022. január 13‑i e‑mailből eredő titoktartási kötelezettség megsértését illeti, a Parlament azt állítja, hogy ez nem lehet a felperesnek okozott kár oka, mivel a felperes a pénzügyi szabálytalanságokra vonatkozó információkat megosztotta a személyzeti szabályzat 22a. cikkének hatálya alá nem tartozó személyekkel, különösen a 2021. május 31‑i megbeszélésen.

244

A felpereshez hasonlóan azonban különbséget kell tenni egyrészt aközött, hogy a felperes felhívta a küldöttség elnökének figyelmét a szóban forgó képviselő által 2021 májusában elkövetett szabálytalanságokra és zaklatásra, másrészt aközött, hogy az említett elnök a főigazgató 2022. január 13‑i e‑mailjéből értesült arról, hogy a felperes a képviselői csoporton kívül bejelentéseket tett az említett főigazgatónál és az OLAF‑nál (lásd a fenti 167. pontot). A Parlament tehát nem hivatkozhat arra, hogy a felperes az informátori jogállását a képviselői csoporton belül nyilvánosságra hozta.

245

Igaz, amint arra a Parlament rámutat, a felperes 2022. január 10‑i e‑mailjéből kitűnik, hogy a felperes nemcsak a csoportján belül, hanem a személyzeti főigazgatóságnál és az OLAF‑nál tett bejelentései miatt elszenvedett megtorlás miatt is bejelentést tett. Ebből az következik, hogy a felperes által bejelentett megtorló intézkedések megelőzték a 2022. január 13‑i e‑mail elküldését.

246

Tény azonban, hogy – amint az a fenti 180. pontban megállapításra került – a 2022. január 13‑i e‑mailnek a küldöttség elnöke részére a felperes beleegyezése nélküli elküldése ellentétes volt a belső szabályok 4. cikkének (1) bekezdésével.

247

A fentiekre tekintettel a felperes által elszenvedett nem vagyoni kár és a Parlament által elkövetett jogsértések közötti okozati összefüggés kellően bizonyított.

248

Az ügy körülményei alapján a felperesnek a Parlament által elkövetett különböző jogsértések miatt elszenvedett nem vagyoni kárát méltányossági alapon 10000 euróban kell megállapítani.

249

Mindezekre tekintettel a hallgatólagos határozatot meg kell semmisíteni, amennyiben e határozattal a Parlament a felperes 2022. január 10‑i kérelmére válaszul megtagadta a felmentési intézkedéstől eltérő védelmi intézkedés meghozatalát, a kártérítési kérelemnek részben, 10000 euró összeghatárig helyt kell adni, és a keresetet egyebekben el kell utasítani.

Pervezető intézkedés vagy bizonyításfelvétel iránti kérelmekről

250

A felperes arra kéri a Törvényszéket, hogy amennyiben nincs meggyőződve a személyzeti szabályzat 22a–22c. cikkének a Parlament által elfogadott korlátozó értelmezésének jogellenességéről, az eljárási szabályzat 89. cikke alapján szíveskedjék az OLAF‑ot felkérni, hogy határozza meg e szabályozás alkalmazásának módját, különösen a 22a. cikk alapján benyújtott kérelem kézhezvételének igazolása, az OLAF‑fal való kapcsolattartás, valamint az ilyen információkat benyújtó alkalmazott védelmének módja tekintetében.

251

A felperes javasolja továbbá, hogy a Törvényszék az eljárási szabályzat 88. cikke és 91. cikkének b) pontja alapján – bizonyításfelvétel keretében – intézkedjen a célból, hogy az alábbiakat csatolják az ügy irataihoz:

–

a Parlament válasza az OLAF tájékoztatás iránti kérelmére, valamint az OLAF azon közleményére adott válasz, amely a bejelentett szabálytalanságokkal kapcsolatos ügyre és a felperest érintő egyéb vizsgálatokra vonatkozott;

–

a felperes által 2021. július 12‑i kérelmében informátori minőségében szolgáltatott információknak a főigazgató tanácsadói általi állítólagos vizsgálatának bizonyítéka;

–

annak igazolása, hogy a felperes és a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság 2022. február 3‑i találkozójának jegyzőkönyvét mikor állították össze és mikor vezették be a Parlament elektronikus ügyviteli rendszerébe;

–

a Parlament elnöke által a szóban forgó képviselővel szemben kiszabott büntetést megelőzően lefolytatott igazgatási vizsgálatról készült jelentés.

252

A Parlament úgy véli, hogy a felperes kérelmét el kell utasítani.

253

Emlékeztetni kell arra, hogy a Törvényszékre tartozik annak eldöntése, hogy szükséges‑e pervezető intézkedéseket vagy bizonyításfeltelt elrendelnie a rendelkezésére álló információk kiegészítése céljából, mivel annak mérlegelése, hogy az eljárási iratok bizonyító erejűek‑e, vagy sem, a Törvényszéknek a tényállás megállapítására vonatkozó kizárólagos hatáskörébe tartozik (lásd: 2022. szeptember 7‑iWT kontra Bizottság ítélet, T‑91/20, nem tették közzé, EU:T:2022:510, 183. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

254

Ami a fenti 250. pontban említett kérelmet illeti, annak nem szükséges helyt adni, mivel nem az OLAF feladata, hogy meghatározza az informátorokat védő szabályok alkalmazásának módját, hanem a Törvényszék vagy a Bíróság feladata, hogy ezt a személyzeti szabályzat vonatkozó rendelkezéseinek értelmezésével megtegye.

255

Továbbá a fenti 251. pontban említett dokumentumok egyike sem szükséges a jelen jogvita eldöntéséhez.

256

A felperesnek a pervezető intézkedés és bizonyításfelvétel iránti kérelmeit ezért el kell utasítani.s

A költségekről

257

Az eljárási szabályzat 134. cikkének (3) bekezdése értelmében részleges pernyertesség esetén mindegyik fél maga viseli saját költségeit. Mindazonáltal ugyanezen szabályzat 135. cikkének (1) bekezdése szerint a Törvényszék – ha az a méltányosság alapján indokolt – határozhat úgy, hogy a pervesztes felet a saját költségein felül a másik fél költségei csak egy részének viselésére kötelezi, vagy e címen nem kötelezi a költségek viselésére.

258

A jelen ügyben, tekintettel az ügy sajátos körülményeire, és különösen a Parlament által elkövetett, az informátori jogállás védelmére vonatkozó szabályok megsértésére, az adott ügy helyes mérlegelését az jelenti, ha a Parlament viseli saját költségeit és a felperes részéről felmerült költségeket egyaránt.

 

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített negyedik tanács)

a következőképpen határozott:

 

1)

A Törvényszék az Európai Parlament azon hallgatólagos határozatát megsemmisíti, amely TU 2022. január 10‑én benyújtott, az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata 22a–22c. cikke szerinti védelem iránti kérelme nyomán elutasította a felmentési intézkedésen kívül egyéb védelmi intézkedéseket meghozatalát.

 

2)

A Törvényszék kötelezi a Parlamentet, hogy fizessen meg TU részére 10000 eurót.

 

3)

A Törvényszék a keresetet az ezt meghaladó részében elutasítja.

 

4)

A Törvényszék a Parlamentet kötelezi a költségek viselésére.

 

da Silva Passos

Gervasoni

Półtorak

Reine

Pynnä

Kihirdetve Luxembourgban, a 2024. szeptember 11‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

 

A jogvita előzményei

 

A felek kérelmei

 

A jogkérdésről

 

A jognyilatkozat iránti kérelemről

 

A megsemmisítés iránti kérelmekről

 

A megsemmisítés iránti kérelmek tárgyáról

 

A hallgatólagos határozat jogszerűségéről

 

– Az első, a felperes informátori jogállásához kapcsolódó védelemre vonatkozó szabályok megsértésére alapított jogalapról

 

1) A feleknek az első jogalap első részével kapcsolatos érveiről, amely első rész a felperesnek az informátori jogállásának elismerése és ezen az alapon való védelme érdekében a személyzeti szabályzat 22a. cikke szerint benyújtott kérelmén alapszik

 

2) A feleknek az első jogalap második részével kapcsolatos érveiről, amely második rész a személyzeti szabályzat 22a–22c. cikkében említett eljárás szabálytalan lefolytatásán és a belső szabályok 3. cikkének megsértésén alapszik

 

3) Egyes mellékletek elfogadhatóságáról

 

i) A C.6. és C.7. melléklet elfogadhatóságáról

 

ii) Az E.1. melléklet és a kísérőlevél elfogadhatóságáról

 

iii) A F.1. és F.2. melléklet elfogadhatóságáról

 

4) A felperes informátori jogállása hivatalos elismerésének hiányáról

 

5) A felperes bejelentései nyomán hozott intézkedésekről való tájékoztatás hiányáról

 

6) A személyzeti szabályzat 22a–22c. cikke alapján elfogadott védelmi intézkedések elégtelenségéről

 

i) A védelmi intézkedések elégséges jellegére vonatkozó bizonyítási teherről

 

ii) A védelmi intézkedések elégséges jellegéről

 

– Felmentés

 

– A felperes akkreditált parlamenti asszisztensi szerződése meghosszabbításának lehetőségéről

 

– A felperesnek a Parlamenten belül más munkakörbe történő áthelyezésének lehetőségéről

 

– A tanácsadási és segítségnyújtási kötelezettségről

 

iii) A Parlament által elfogadott védelmi intézkedések elégtelenségére vonatkozó kifogással kapcsolatos megállapítások

 

– A második jogalap, amely lényegében egyrészt a személyzeti szabályzat 22c. cikkének és a belső szabályoknak a megsértésére, másrészt pedig e szabályok nem megfelelő és elégtelen jellegére vonatkozik

 

– A harmadik, a felperes informátori személyazonossága bizalmas jellegének és védelmének megsértésére alapított jogalapról

 

A 2022. február 22‑i határozat jogszerűségéről

 

– Az első, az egyenlő bánásmód elvének, a személyzeti szabályzat 22a–22c. és 24. cikkének, valamint a gondoskodási kötelezettségnek a megsértésén alapuló jogalapról

 

– A második, az eljárással való visszaélésen alapuló jogalapról

 

A kártérítés iránti kérelemről

 

A kártérítési kérelem elfogadhatóságáról

 

A Parlament magatartásának jogellenességéről

 

A kárról

 

Az okozati összefüggésről

 

Pervezető intézkedés vagy bizonyításfelvétel iránti kérelmekről

 

A költségekről


( *1 ) Az eljárás nyelve: francia.

( 1 ) Kitakart bizalmas adatok.