FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2025. szeptember 25. ( 1 )
C‑490/24. sz. ügy
Stichting Koskea, ED vagyonkezelőjeként eljárva
kontra
Nationale Nederlanden Schadeverzekering Maatschappij NV (cégneve: Reaal Schadeverzekering NV)
(a Hoge Raad der Nederlanden [Hollandia legfelsőbb bírósága] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – Kötelező gépjármű‑felelősségbiztosítás – 2009/103 irányelv – A 12. cikk (1) bekezdése – Gépjármű által okozott károk – Biztosítási fedezet – A gépjármű vezetője által elszenvedett károk 2009/103/EK irányelv által előírt kizárása – Az utas közreműködése a gépjármű által okozott károk bekövetkezésében– A „gépjármű vezetőjének” minőségére gyakorolt hatás – Fogalommeghatározás – Az uniós jog önálló fogalma – A harmadik fél károsultak védelmének célkitűzése – Jogbiztonság – Egyrészt a polgári jogi felelősség és másrészt a felelősségbiztosítás közötti választóvonal”
|
1. |
A folyamatos technológiai fejlődés arra törekszik, hogy tehermentesítse az embereket a nehéz vagy veszélyes feladataik alól. A vezető nélküli jármű, amelyről azt gondolták, hogy kizárólag a tudományos‑fantasztikus regényekben létezik, valósággá válik. Már San Francisco és Peking utcáit rója, holnap pedig Londonban lesz. ( 2 ) Az emberi hibával összefüggő veszélyek csökkenése miatt a közúti balesetek számának jelentős csökkenése várható. |
|
2. |
Míg ki nem derül, hogy e csökkenés beigazolódik‑e, az uniós jog továbbra is jelentős védelmi eszközt biztosít a közúti balesetek károsultjai számára a gépjármű‑felelősségbiztosításról szóló irányelveken (a továbbiakban együtt: gépjármű‑felelősségbiztosításról szóló irányelvek) keresztül. ( 3 ) Noha a Bírósághoz már több alkalommal fordultak, hogy – többek között az „utasok” ( 4 ) vagy a „gépjárművek forgalomban való részvétele” ( 5 ) fogalmának meghatározása érdekében – ezen irányelvek értelmezéséről határozzon, a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem, bár már számos nemzeti bíróságot foglalkoztat e kérdés, első ízben hívja fel arra a Bíróságot, hogy kifejtse a „gépjárművezető” fogalmának körvonalait. |
I. Az alapeljárás, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések és a Bíróság előtti eljárás
|
3. |
2016‑ban ED, az alapügy felperese egy futballklubhoz tartozó kisbuszt vezetett, amelyben e klub volt edzője és a csapat egyes tagjai ültek. A kisbusz egy másik futballklub területéről egy harmadik klubhoz – egy ott megrendezett ünnepségre – tartott. Miközben az ED által vezetett kisbusz körülbelül 70 km/h sebességgel közlekedett, az edző, aki a vezető jobb oldalán hátul ült, hirtelen behúzta a kéziféket. A kisbusz megcsúszott és több oszlopnak nekiütközött. A gépjármű vezetője, valamint az utasülésen helyet foglaló csapattársa kirepült a gépjárműből. A csapattárs belehalt a sérüléseibe. ED súlyosan megsérült, és jelenleg is viseli e baleset súlyos következményeit. |
|
4. |
A kisbuszt tulajdonló futballklub a Reaal Schadeverzekering NV‑nél kötött felelősségbiztosítást. A klub az utasokat és a gépjárművezetőt ért károkra vonatkozó biztosítást is kötött a Nationale Nederlanden társaságnál. ( 6 ) |
|
5. |
ED az e balesetből eredő saját kárai tekintetében a vagyonát ezentúl kezelő és az érdekeit védő Stichting Koskea alapítványon keresztül a Nationale Nederlandentől próbált fedezetet igényelni. 2020 januárjában e vállalat ügyvédje arról tájékoztatta ED‑t, hogy gépjárművezetői biztosítás címén nem áll fenn fedezet, mivel a baleset körülményeiről szóló rendőrségi jelentésből kiderült, hogy ED alkoholt fogyasztott, mielőtt a kisbusz volánjához ült, és nem használta a biztonsági övét. Az ügyvéd arra is hivatkozott, hogy a kötelező felelősségbiztosítás alapján sem illetheti meg fedezet, mivel a Wet aansprakelijkheidsverzekering motorrijtuigen (a gépjármű‑felelősségbiztosításról szóló törvény, a továbbiakban: WAM) 4. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy „a biztosításnak nem kell feltétlenül kiterjednie a balesetet okozó gépjármű vezetője által elszenvedett károk megtérítésére”. |
|
6. |
E nemzeti rendelkezés a 2009/103 irányelv 12. cikkének (1) bekezdését ülteti át a holland jogba, amelynek értelmében „a 3. cikkben említett biztosítás a gépjármű vezetője kivételével kiterjed valamennyi utasnak a gépjárműhasználatból eredő személyi sérülésével kapcsolatos felelősségre” ( 7 ). |
|
7. |
Az ED nevében eljáró Stichting Koskea keresetet indított a Nationale Nederlanden ellen, amelyben a felelősségbiztosítási szerződés alapján kártérítést igényelt, lényegében arra hivatkozva, hogy az edzőnek a kárt okozó gépjármű vezetésébe való beavatkozása folytán ED‑t már nem lehetett a gépjármű vezetőjének tekinteni. |
|
8. |
A Rechtbank Noord‑Nederland (észak‑hollandiai bíróság, Hollandia) helyt adott e keresetnek, és lényegében úgy vélte, hogy attól a pillanattól kezdve, amikor a volt edző behúzta a kéziféket, az alapügy felperese már nem volt abban a helyzetben, hogy ténylegesen vezesse ezt a gépjárművet, következésképpen már nem volt a WAM 4. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „gépjárművezetőnek” tekinthető. |
|
9. |
A Nationale Nederlanden fellebbezett ezen ítélet ellen a Gerechtshof Arnhem‑Leeuwarden (arnhem‑leeuwardeni fellebbviteli bíróság, Hollandia) előtt, amely hatályon kívül helyezte azt, kimondva, hogy ED nem vesztette el gépjárművezetői minőségét az edző beavatkozása miatt, és hogy ED volt az a személy, aki eredetileg e gépjármű volánjához ült, beindította azt, meghatározta a sebességét és kiválasztotta a haladási irányt. Az említett gépjármű vezérlését ő működtette, és az, hogy a volt edző hirtelen behúzta a kéziféket, és vezetési műveletet hajtott végre, semmit nem változtat ezen. |
|
10. |
A Stichting Koskea alapítvány felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Hoge Raad der Nederlanden (Hollandia legfelsőbb bírósága) előtt, amely a kérdést előterjesztő bíróság. Ez utóbbinak kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy ED a baleset bekövetkezésének időpontjában még a gépjármű vezetője volt‑e, és hogy nem kell‑e őt károsult utasnak és ekként olyannak tekinteni, akire kiterjed a felelősségbiztosítás. Véleménye szerint felmerül a kérdés, hogy a 2009/103 irányelv 12. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a kötelező gépjármű‑felelősségbiztosításnak ki kell terjednie az érintett gépjármű eredeti vezetőjének kártérítési felelősségére, ha valamely utas beavatkozott e gépjármű vezetésébe, és ez a beavatkozás balesetet okozott. |
|
11. |
Bár a WAM 4. cikkének (1) bekezdése a harmadik irányelv 1. cikkében, jelenleg a 2009/103 irányelv 12. cikkének (1) bekezdésében előírt kivétel alkalmazására vonatkozik, e rendelkezések egyike sem határozza meg, hogy ki számít a „gépjármű vezetőjének”. Mivel a 2009/103 irányelv 12. cikkének (1) bekezdése különbséget tesz a gépjármű vezetője és a többi utas között, definiálni kellene a „gépjármű vezetőjét”, akire nem alkalmazandó a kötelező felelősségbiztosítás általi védelem általános elve. |
|
12. |
E körülmények között a Hoge Raad der Nederlanden (Hollandia legfelsőbb bírósága) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti és a Bíróság Hivatalához 2024. július 12‑én érkezett határozatával előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti elő:
|
|
13. |
A Bírósághoz írásbeli észrevételeket a Nationale Nederlanden, a holland kormány és az Európai Bizottság terjesztett elő, és a Bíróság előtt a 2025. június 12‑én tartott tárgyaláson mindegyikük előadta a szóbeli észrevételeit is. |
II. Elemzés
|
14. |
Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság többször kimondta, hogy „[a] harmadik feleknek okozott kárt fedező gépjármű‑felelősségbiztosítási kötelezettség […] elkülönül e károknak a biztosított felelősségbiztosítása alapján történő megtérítésének mértékétől. Amíg ugyanis az előbbit az uniós szabályozás határozza meg és garantálja, addig az utóbbit alapvetően a nemzeti jog szabályozza” ( 8 ). Ebből az következik, hogy az első, a második és a harmadik irányelv nem a tagállamok felelősségbiztosítási rendszereinek harmonizálására irányul, és hogy az uniós jog jelenlegi állapotában a tagállamok továbbra is szabadon meghatározhatják a gépjárműbalesetekből eredő károkra alkalmazandó felelősségbiztosítási rendszert. ( 9 ) |
|
15. |
A Bíróság továbbá már megállapította, hogy az uniós jogalkotó például nem kívánta meghatározni a gépjárművekkel kapcsolatos azon felelősség típusát (vétkességen alapuló vagy objektív), amelyet kötelező biztosítással kell fedezni. ( 10 ) Ezért az egyes tagállamok joga által meghatározott eljárások szerint alkalmazandó polgári jogi felelősség az, amelyet az uniós jog alapján valamilyen biztosítással kell fedezni az e területet szabályozó irányelvek hatékony érvényesülésének korlátján belül. ( 11 ) A Bíróság e hatékony érvényesülés jegyében mondhatta ki ezért, hogy összeegyeztethetetlen ezen irányelvekkel az olyan nemzeti rendelkezés, amely hivatalból kizárja vagy aránytalanul korlátozza a károsult kártérítéshez való jogát a kár bekövetkezésében való közrehatása miatt. ( 12 ) |
|
16. |
Ezzel a Bíróság ítélkezési gyakorlata még vékonyabbá tette a polgári jogi felelősségi rendszerek harmonizációja és e felelősségbiztosítás harmonizációja közötti választóvonalat. A Bíróság elé terjesztett kérdések elemzésének megkezdése előtt ezt a vékony választóvonalat szem előtt kell tartani. |
A. A „gépjármű vezetője” fogalmának meghatározásáról
|
17. |
Az elemzést kivételesen a második előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéssel kezdem. Figyelemmel azonban arra a válaszra, amelyet a kérdést előterjesztő bíróság által előterjesztett első kérdésre javaslok adni, véleményem szerint a Bíróságnak nem szükséges válaszolnia e második kérdésre, amely a Bíróságot a „felelősségbiztosítási” irányelvek értelmében vett „gépjárművezető” fogalmának meghatározására kéri. Ezért csak másodlagosan érintem a következő pontokat. |
|
18. |
A 2009/103 irányelv 12. cikkének (1) bekezdése nem definiálja a „gépjármű vezetőjét”. Ezen irányelvnek az egyébként a fogalommeghatározásoknak szentelt 1. cikke sem ad több támpontot. A többi „felelősségbiztosítási” irányelv sem szolgál e tekintetben semmilyen pontosítással. ( 13 ) |
|
19. |
Márpedig mivel egy irányelv olyan rendelkezésében szereplő fogalomról van szó, amely nem tartalmaz utalást a nemzeti jogokra, a „gépjármű vezetője” kifejezést – figyelemmel mind az uniós jog egységes alkalmazásának, mind az egyenlőség elvének követelményeire – főszabály szerint önállóan és egységesen kell értelmezni, figyelembe véve e rendelkezés szövegkörnyezetét és annak a szabályozásnak a célját, amelynek részét képezi. ( 14 ) |
|
20. |
Ami a szövegkörnyezetet illeti, a 2009/103 irányelv vizsgálatából az következik, hogy a gépjármű vezetője csak negatív módon van meghatározva: nem utas, ( 15 ) nem gyalogos, nem is közút nem motorizált használója, ( 16 ) és különösen nem kerékpáros. ( 17 ) |
|
21. |
A gépjármű vezetőjének azonban feltétlenül a gépjárműben kell lennie, amelyet a 2009/103 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése – többek között – úgy határoz meg, hogy az „mechanikus erővel működtetett”. Ebből tehát arra lehet következtetni, hogy főszabály szerunt a gépjármű vezetője az, aki a gépjárművön belül a gépjármű mechanikus erejét működteti. |
|
22. |
Ami az elérni kívánt célokat illeti, a Bíróság továbbá a közelmúltban emlékeztett arra, hogy a 2009/103 irányelv által kodifikált irányelvek „fokozatosan pontosították a tagállamok kötelező felelősségbiztosítással kapcsolatos kötelezettségeit. Az volt a céljuk, hogy egyrészt szabad mozgást biztosítsanak az […] Unió területén szokásosan üzemben tartott járműveknek és utasaiknak, másrészt az, hogy hasonló elbánást biztosítsanak az ilyen gépjárművek által okozott balesetek károsultjainak, függetlenül attól, hogy az Unión belül hol történt a baleset […]. [A] 2009/103 irányelv (2) és (20) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy ezen irányelv lényegében ugyanazokat a célokat követi, mint az említett irányelvek […]. Az uniós szabályozásnak a kötelező felelősségbiztosítás területén végbement fejlődéséből következik, hogy az uniós jogalkotó folyamatosan biztosította és erősítette az e gépjárművek által okozott balesetek károsultjainak védelmére irányuló célkitűzést” ( 18 ). |
|
23. |
Noha ebből a célkitűzésből az következik, hogy a „károsultakat” ( 19 ) tágan kell meghatározni, véleményem szerint nem alapozhatja meg a „gépjármű vezetője” fogalmának olyan definícióját, amely – a 2009/103 irányelv 12. cikkének (1) bekezdésében foglalt kifejezett kizárás miatt – magában foglalná a potenciálisan károsulti dimenzióját. |
|
24. |
A „gépjármű vezetője” e rendelkezés értelmében vett meghatározásának tehát valahol ezen irányelv hatékony érvényesülésének megőrzése és a tagállamoknak az általuk választott polgári jogi felelősségi modell meghatározására vonatkozó szabadságának tiszteletben tartása között kell elhelyezkednie. ( 20 ) |
|
25. |
E fogalommeghatározás még magasabb fokú pontosságának elérése érdekében hasznos értelmezési segítséget nyújthat a nemzetközi jog. |
|
26. |
Így a közúti közlekedésről szóló 1968. november 8‑i bécsi egyezmény, ( 21 ) amelynek valamennyi tagállam részes fele, az 1. cikk v) pontjában a vezetőt úgy határozza meg, hogy „az olyan személy, aki gépjárművet vagy más járművet (ideértve a kerékpárt is) vezet”. A 8. cikkében külön rendelkezést szentel a vezetőknek, amelyből következik, hogy „[m]inden mozgó járműnek, illetőleg minden mozgó járműszerelvénynek legyen vezetője”, hogy „[m]inden vezető rendelkezzék a szükséges testi és szellemi képességekkel, és legyen vezetésre alkalmas testi és szellemi állapotban”, hogy „[m]inden motoros jármű vezetője rendelkezzék a jármű vezetéséhez szükséges ismeretekkel és jártassággal”, és hogy „[m]inden vezető legyen mindenkor ura járművének” ( 22 ). Érdekes megjegyezni, hogy ugyancsak e 8. cikk szerint, kizárólag a vezető felelősége, hogy folyamatosan képes legyen a jármű ura maradni. |
|
27. |
Ezen elemek összességéből tehát arra lehet következtetni, hogy a gépjármű vezetője az, aki a gépjármű vezetőülésében foglalt helyet, és aki ezért hozzáféréssel rendelkezik e gépjármű alapvető vezérléséhez, amely lehetővé teszi számára, hogy meghatározza a gépjármű mozgását, az irányát és a sebességét. |
|
28. |
Végül hozzáteszem, hogy a jelen indítvány további részében kifejtendő okok miatt csak nagyon kivételes körülmények között lehet elvitatni a gépjárművezetői minőséget attól a személytől, aki a vezetőülésben foglalt helyet. ( 23 ) Minden esetben a nemzeti bíróságok feladata annak az értékelése, hogy ki volt a gépjármű vezetője a baleset időpontjában minden egyes előttük felmerülő helyzet konkrét ténybeli összefüggéseitől függően. Emlékeztetek arra, hogy ezen értékelés során biztosítaniuk kell a 2009/103 irányelv hatékony érvényesülését. ( 24 ) |
B. A gépjármű vezetője által elszenvedett károk megtérítésének kérdéséről
|
29. |
Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ a Bíróságtól, hogy a 2009/103 irányelv 12. cikkének (1) bekezdéséből következik‑e, hogy az ezen irányelv 3. cikkében előírt kötelező biztosításnak ki kell terjednie a gépjármű vezetője által elszenvedett károkért való felelősségre olyan esetben, ha valamely utas beavatkozik a gépjármű vezetésébe, és ez a beavatkozás balesetet okoz. |
|
30. |
Véleményem szerint e kérdésre nemleges választ kell adni. |
|
31. |
Emlékeztetőül, a 2009/103 irányelv 3. cikkének első albekezdése minden tagállamot arra kötelez, hogy időben tegye meg a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a saját területén szokásosan üzemben tartott gépjárművek rendelkezzenek gépjármű‑felelősségbiztosítással. |
|
32. |
Amennyiben a biztosítással fedezett károk mértékét és a biztosítás szabályait e „szükséges intézkedések” ( 25 ) alapján meghatározzák, a 2009/103 irányelv egyértelművé teszi, hogy a biztosításnak kötelezően ki kell terjednie mind az anyagi kárra, mind a személyi sérülésre. ( 26 ) Ezen irányelv alább azt is pontosítja, hogy a 3. cikkben említett biztosítás „a gépjármű vezetője kivételével kiterjed valamennyi utasnak a gépjárműhasználatból eredő személyi sérülésével kapcsolatos felelősségre” ( 27 ). Ezzel szemben a gépjármű vezetőjének családja által elszenvedett károkra – főszabály szerint – ki kell terjednie. ( 28 ) A 2009/103 irányelv 12. cikke (3) bekezdésének második albekezdéséből végül az következik, hogy e rendelkezés „nem érinti sem a polgári jogi felelősséget, sem pedig a kártérítés összegét.” |
|
33. |
A 2009/103 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének szó szerinti értelmezéséből tehát az következik, hogy az uniós jogalkotó egyértelmű és kifejezett szándéka az, hogy ne írjon elő a gépjármű vezetője által elszenvedett károkra kötelező felelősségbiztosítási fedezetet függetlenül azok eredetétől. A gépjármű vezetőjére irányuló kizárás ugyanis minden kárra megkülönböztetés nélkül vonatkozik, és nem csak azokra a károkra, amelyekért a gépjármű vezetője felelős. |
|
34. |
E cikk szövegéből továbbá az is következik, hogy egy gépjárművet kizárólag egyetlen gépjárművezető vezethet. ( 29 ) |
|
35. |
A Bíróság előtti viták nem igazán tették lehetővé a gépjárművezető kárainak fedezetére vonatkozó – a harmadik irányelvből eredő ( 30 ) – kizárás pontos okának megállapítását, de észszerűnek tekinthető, hogy a gépjármű‑felelősségbiztosítás uniós szinten kialakított rendszere egy alapvető dichotómián – summa divisio‑n – alapul egyrészt a gépjármű vezetője, másrészt a károsultak között: a gépjárművezetőt úgy kell tekinteni, hogy ő döntött a gépjármű közúti közlekedésben való részvételéről, ( 31 ) és ezért ő vállalja a kockázatot és ő a gépjármű ura, míg a károsultak a „gyengébb fél/felek egy balesetben” ( 32 ), függetlenül attól, hogy gyalogosok, utasok és egyúttal biztosítottak, a gépjármű tulajdonosai vagy a gépjármű vezetőjének, biztosítottjának vagy a gépjármű tulajdonosának családtagjai, és attól, hogy tájékozottan szálltak be a gépjárműbe, vagy felróható számukra, hogy közrehatottak a kár bekövetkezésében. ( 33 ) A harmadik fél károsult utasok gyengesége – elvileg – abból ered, hogy nem képesek befolyásolni a baleseti helyzetet. ( 34 ) A különböző irányelvek alapján védett személyek tehát a baleset – tág értelemben vett – károsultjai, akik a gépjármű vezetőjével szemben és ennek kizárásával határozhatók meg. |
|
36. |
Akár a szó szerinti, akár rendszertani megközelítésből minden arra utal, hogy a 2009/103 irányelv 12. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a balesetet okozó utas beavatkozása nem eredményezheti a gépjármű vezetőjének e minőségétől való megfosztását. |
|
37. |
Teleológiai szempontból a 2009/103 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének olyan értelmezése, amely a gépjármű vezetője által elszenvedett kár megtérítésének kizárását támogatja, ideértve az utas beavatkozásának esetét is, számomra két alapvető okból tűnik összhangban lévőnek az ezen irányelv által elérni kívánt céllal. |
|
38. |
Először is, míg a jogalkotás fejlődése kétségtelenül a károsultak nagyobb védelme irányába haladt, ( 35 ) e fejlődést egyidejűleg nagyon egyértelműen a gépjárművezető kárainak – a harmadik irányelv elfogadása óta változatlan – kizárása jellemzi a kötelező biztosítás hatálya alól. A „felelősségbiztosítási” irányelvek tehát azon az elven alapulnak, amely szerint csak a gépjármű vezetője által vezetett gépjármű által harmadik fél károsultaknak okozott károkra kell a kötelező biztosításnak kiterjednie. ( 36 ) Az ezen irányelvek által megvalósított harmonizáció nem vonatkozik a gépjármű vezetőjére, akinek a helyzete továbbra is a nemzeti jogokra tartozik. |
|
39. |
Másodszor, éppen a jogalkotó által az e területen történő beavatkozásai során következetesen követett cél biztosítása érdekében kell a 2009/103 irányelv 12. cikkének (1) bekezdésében előírt kizárást szigorúan figyelembe venni. |
|
40. |
Úgy tűnik számomra ugyanis, hogy ha a Bíróság ismétlődően kimondta, hogy a károsultak védelmére vonatkozó célkitűzéssel ellentétes az, hogy egy nemzeti szabályozás indokolatlanul leszűkítse a kötelező gépjármű‑felelősségbiztosítás által fedezett „utas” fogalmát, ( 37 ) akkor nem most van az ideje az uniós jog értelmében vett „gépjárművezető” olyan fogalmának elfogadását kockáztatni, amely képlékeny, szubjektív és különösen alkalmas – közvetve – maguknak a károsultaknak a veszélyeztetésére, lehetővé téve az utas minőségtől való megfosztásukat. A károsultak védelmének célkitűzése csak akkor érhető el, ha a szabályok előreláthatósága biztosított, és ez az előreláthatóság csak akkor garantálható, ha a fogalmak egyértelműek és stabilak. Megjegyzem, hogy az utasok tekintetében is az irányelvben a káraik fedezetének nem feltétele az e károk bekövetkezésében való közreműködés hiánya. ( 38 ) |
|
41. |
A kötelező biztosítási fedezet kérdését ezért el kell választani a kárfelelősség kérdésétől, mivel az uniós jog nem jutott el ez utóbbi harmonizációjáig. ( 39 ) A jogbiztonság és a hatáskörök megfelelő megosztása érdekében tehát – némileg manicheus módon – egyszerűen azt kell megállapítani, hogy a 2009/103 irányelv egyrészt annak előírására kötelezi a tagállamokat, hogy a kötelező biztosításnak ki kell terjednie a károsult utasok káraira, másrészt pedig nem írja elő, hogy az említett biztosításnak ki kell terjednie a gépjármű vezetőjének káraira. |
|
42. |
Az alapeljárásbeli jogvita alapjául szolgáló baleset körülményei valóban tragikusak, és nyilvánvalóan valamennyi károsult iránt együttérzést kell tanúsítani. Mindazonáltal a szerencsétlenségben egyfajta igazságosság helyreállítására vonatkozó szándék nem indokolhatja a jogi normák és fogalmak olyan mértékű kiforgatását, hogy azok elveszítsék köznyelvi jelentésüket. |
|
43. |
A 2009/103 irányelv értelmében ED nem lehet egyszerre a kárt okozó gépjármű vezetője és utasa. A kéziféket működtető edző nem tekinthető gépjárművezetőnek. Az utas puszta beavatkozása a vezetésbe nem eredményezi azt, hogy elveszítse a károsulti minőségét, mivel e beavatkozás nem elegendő ahhoz, hogy a gépjárművezetői minőségét elveszítse az, aki ebben a pozícióban van. |
|
44. |
Az utas kár bekövetkezésében való részvételének – felelősségének – mértéke nem a 2009/103 irányelv által szabályozott felelősségbiztosítás, hanem magának a polgári jogi felelősségnek a kérdése, ( 40 ) amelyet a nemzeti jog szabályoz. ( 41 ) A fentiekben kifejtett okok miatt azt javaslom, hogy a 2009/103 irányelv 12. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az nem írja elő, hogy a kötelező biztosításnak ki kell terjednie a gépjármű által a vezetőjének okozott károkra, még abban az esetben sem, ha valamely utas beavatkozott a gépjármű vezetésébe. |
|
45. |
Ennek kimondása nem hagyná a gépjármű vezetőit jogorvoslat nélkül, hanem megerősítené a tagállamok számára, hogy a gépjárművezetők kárait fedező biztosítási rendszer kialakítása a tagállamok feladata. ( 42 ) |
III. Végkövetkeztetés
|
46. |
A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Hoge Raad der Nederlanden (Hollandia legfelsőbb bírósága) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következő választ adja: A gépjármű‑felelősségbiztosításról és a biztosítási kötelezettség ellenőrzéséről szóló, 2009. szeptember 16‑i 2009/103/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 12. cikkének (1) bekezdését a következőképpen kell értelmezni: a közúti balesetben valamely gépjármű vezetője által elszenvedett károkra nem terjed ki az említett irányelv által előírt kötelező biztosítás, még valamely utasnak a balesetet okozó jármű vezetésébe történő beavatkozása esetén sem. |
( 1 ) Eredeti nyelv: francia.
( 2 ) Lásd: „Self‑driving vehicles set to be on roads by 2026 as Automated Vehicles Act becomes law”, elérhető a következő címen: https://www.gov.uk/government/news/self‑driving‑vehicles‑set‑to‑be‑on‑roads‑by‑2026‑as‑automated‑vehicles‑act‑becomes‑law oldalon (utolsó megtekintés: 2025. június 18.).
( 3 ) A tagállamok gépjármű‑felelősségbiztosításra és a biztosítási kötelezettség ellenőrzésére vonatkozó jogszabályainak közelítéséről szóló, 1972. április 24‑i 72/166/EGK tanácsi irányelv (HL 1972. L 103., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 10. o.; a továbbiakban: első irányelv); a tagállamok gépjármű‑felelősségbiztosításra vonatkozó jogszabályainak közelítéséről szóló, 1983. december 30‑i 84/5/EGK második tanácsi irányelv (HL 1984. L 8., 17. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 7. kötet, 3. o.; a továbbiakban: második irányelv); a gépjárműhasználattal kapcsolatos polgári jogi felelősség biztosítására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1990. május 14‑i 90/232/EGK harmadik tanácsi irányelv (HL 1990. L 129., 33. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 249. o.; a továbbiakban: harmadik irányelv); a gépjármű‑felelősségbiztosításra vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről, valamint a 73/239/EGK és a 88/357/EGK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2000. május 16‑i 2000/26/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2000. L 181., 65. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 3. kötet, 331. o.; a továbbiakban: negyedik irányelv); a gépjármű‑felelősségbiztosításra vonatkozó 72/166/EGK, 84/5/EGK, 88/357/EGK és 90/232/EGK tanácsi irányelv, valamint a 2000/26/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2005. május 11‑i 2005/14/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv [(HL 2005. L 149., 14. o.), és végül a 2021. november 24‑i (EU) 2021/2118 európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 2021. L 430., 1. o.) módosított, a gépjármű‑felelősségbiztosításról és a biztosítási kötelezettség ellenőrzéséről szóló, 2009. szeptember 16‑i 2009/103/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2009. L 263., 11. o.), amely a korábbi irányelveket kodifikálta (lásd a 2009/103 irányelv (1) preambulumbekezdését). Mivel az alapeljárásban szereplő tényállás 2016-ban valósult meg, lényegében az elemzésemben a 2009/103 irányelv eredeti változatára hivatkozom. Mivel ez utóbbi kodifikálta a korábbi irányelveket, emlékeztetek arra, hogy az azokra vonatkozó ítélkezési gyakorlat átültethető a 2009/103 irányelv megfelelő rendelkezéseinek értelmezésére (lásd: 2021. június 10‑iVan Ameyde España ítélet, C‑923/19, EU:C:2021:475, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 4 ) Lásd például: 2011. december 1‑jei Churchill Insurance Company Limited és Evans ítélet (C‑442/10, EU:C:2011:799, 30. pont).
( 5 ) Lásd például: 2014. szeptember 4‑iVnuk ítélet (C‑162/13, EU:C:2014:2146); 2017. december 20‑iNúñez Torreiro ítélet (C‑334/16, EU:C:2017:1007); 2019. június 20‑iLínea Directa Aseguradora ítélet (C‑100/18, EU:C:2019:517).
( 6 ) Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy a Reaal Schadeverzekering NV azóta összeolvadt a Nationale Nederlandennel.
( 7 ) A 2009/103 irányelv 3. cikkének első és második albekezdése a következőképpen szól:
„Az 5. cikkre is figyelemmel minden tagállam időben megteszi a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a saját területén szokásosan üzemben tartott gépjárművek rendelkezzenek gépjármű‑felelősségbiztosítással.
A biztosítással fedezett károk mértékét és a biztosítás szabályait az első bekezdésben említett intézkedések alapján kell meghatározni.”
( 8 ) 2021. június 10‑iVan Ameyde España ítélet (C‑923/19, EU:C:2021:475, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 9 ) Lásd többek között: 2011. március 17‑i Carvalho Ferreira Santos ítélet (C‑484/09, a továbbiakban: Carvalho Ferreira Santos ítélet, EU:C:2011:158, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); 2014. január 23‑iPetillo ítélet (C‑371/12, EU:C:2014:26, 29. pont).
( 10 ) Carvalho Ferreira Santos ítélet (33. pont).
( 11 ) Lásd: Carvalho Ferreira Santos ítélet (36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 12 ) Lásd: Carvalho Ferreira Santos ítélet (36-38. pont).
( 13 ) Az első irányelvben semmilyen említés nincs a „gépjármű vezetőjéről”. Ez a fogalom először a második irányelvben jelenik meg (lásd e második irányelv (9) preambulumbekezdését és 3. cikkét). A harmadik irányelvnek csak az 1. cikke utal a gépjármű vezetőjére. A negyedik irányelv a (23) és (24) preambulumbekezdéseiben, valamint az 5. cikk (4) bekezdésében említi meg a gépjármű vezetőjét. Végül a 2005/14 irányelv (15) preambulumbekezdésben és 4. cikkének (1) bekezdésében történik hivatkozás a gépjármű vezetőjére.
( 14 ) Lásd ebben az értelemben: 2014. szeptember 3‑iDeckmyn és Vrijheidsfonds ítélet (C‑201/13, EU:C:2014:2132, 14. és 15. pont). A „gépjármű forgalomban való részvétele” fogalmára vonatkozó egységes értelmezés követelményéről lásd többek között: 2017. november 28‑iRodrigues de Andrade ítélet (C‑514/16, EU:C:2017:908, 31. pont); 2019. június 20‑iLínea Directa Aseguradora ítélet (C‑100/18, EU:C:2019:517, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 15 ) Lásd a 2009/103 irányelv 12. cikkének (1) bekezdését.
( 16 ) Lásd a 2009/103 irányelv 12. cikkének (3) bekezdését.
( 17 ) Lásd a 2009/103 irányelv 12. cikkének (3) bekezdését. Lásd még: 2023. október 12‑iKBC Verzekeringen ítélet (C‑286/22, EU:C:2023:767) annyiban, amennyiben az kizárja az elektromos kerékpárokat az említett irányelv értelmében vett „gépjármű” fogalmából.
( 18 ) 2025. április 30‑iNastolo ítélet (C‑370/24, EU:C:2025:300, 37–39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A károsultak védelmének a 2009/103 irányelv által követett célkitűzését a 2021/2118 irányelv megerősítette (lásd ezen irányelv (39) preambulumbekezdését).
( 19 ) Amelyre vonatkozóan a 2021/2118 irányelv a „károsultak” kifejezést részesíti előnyben (lásd ezen irányelv (2) preambulumbekezdését. Lásd továbbá a 2009/103 irányelv módosított változata 12. cikkének címét).
( 20 ) Ezt tükrözi a 2009/103 irányelv 12. cikke (3) bekezdésének utolsó albekezdése. Bevallom, hogy megértem a Bizottság által a Bíróság előtt a tárgyaláson kifejtett azon érvet, amely szerint a fogalommeghatározásra vonatkozó túl szűk kritériumok azzal a veszéllyel járnának, hogy megsértik a tagállamok azon hatáskörét, hogy a polgári jogi felelősségi rendszert maguk határozzák meg.
( 21 ) Recueil des traités des Nations unies, 1042. kötet, 17. o.
( 22 ) Lásd a közúti közlekedésről szóló 1968. november 8‑i bécsi egyezmény 8. cikkének 1.,3., 4. és 5. bekezdését.
( 23 ) Például a vezetési tevékenységnek a gépjármű vezetőjén kívüli személy által történő puszta zavarása nem elegendő ahhoz, hogy a gépjármű vezetője – a 2009/103 irányelv értelmében – elveszítse ezt a minőséget. Amint azt a holland kormány hangsúlyozta, feltétlenül biztosítani kell a károsultak jogbiztonságát. Márpedig ha a gépjárművezetői minőség könnyen elenyészhet, ez egyben azt is jelenti, hogy az utas elveszíti a károsulti minőségét. Ezáltal egy olyan rendszerbe kerülhetünk, amelyben a biztosítótársaságoknak érdekükben állna az utastérben az utasok magatartásának szisztematikus megkérdőjelezése, ami aláásná a kártérítésük hatékonyságát, és így végső soron a védelmüket is.
( 24 ) Lásd a jelen indítvány 15. pontját.
( 25 ) Lásd a 2009/103 irányelv 3. cikkének második albekezdését.
( 26 ) Lásd a 2009/103 irányelv 3. cikkének negyedik albekezdését.
( 27 ) A 2009/103 irányelv 12. cikkének (1) bekezdése. Kiemelés tőlem.
( 28 ) A személy sérülésekkel kapcsolatban lásd a 2009/103 irányelv 12. cikkének (2) bekezdését.
( 29 ) Ami ellentétben áll az utasok megjelölésére alkalmazott többes számmal.
( 30 ) Lásd a harmadik irányelv 1. cikkét. Lásd még: 2000. szeptember 14‑iMendes Ferreira és Delgado Correia Ferreira ítélet (C‑348/98, EU:C:2000:442, 26. pont).
( 31 ) Itt a Nationale Nederlanden által a tárgyaláson használt szavakat veszem át.
( 32 ) Lásd a 2009/103 irányelv (22) preambulumbekezdését. A Bíróság szerint „a harmadik irányelv 1. cikke szerint a gépjármű‑felelősségbiztosítás a gépjármű vezetője kivételével kiterjed valamennyi utas személyi sérülésével kapcsolatos felelősségre, ez a rendelkezés egyedül a vezető és a többi utas között tesz megkülönböztetést” (2005. június 30‑iCandolin és társai ítélet, C‑537/03, EU:C:2005:417, 32. pont).
( 33 ) A biztosított személy, a gépjármű vezetője vagy bármely más, a magánjog értelmében felelős személy családtagjait ért személyi sérülések fedezetét illetően lásd a 2009/103 irányelv 12. cikkének (2) bekezdését; a gyalogosok, kerékpárosok és a többi nem motorizált közúthasználó személyi sérülése vagy őket ért anyagi kár tekintetében lásd ezen irányelv 12. cikke (3) bekezdésének első albekezdését.
( 34 ) Az utasok harmadik fél károsulti minőségéről lásd: 2024. szeptember 19‑iMatmut ítélet (C‑236/23, EU:C:2024:761, 34. pont). Ebből következik, hogy aki biztosított volt a gépjármű vezetése tekintetében, de aki utas volt a baleset időpontjában, a 2024. szeptember 19‑iMatmut ítélet (C‑236/23, EU:C:2024:761, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat) értelmében vett harmadik fél károsultnak tekintendő.
( 35 ) Lásd a jelen indítvány 22. pontját.
( 36 ) Ezen a megállapításon nem változtat a Carvalho Ferreira Santos ítélet értelmezése. A Bíróságtól ekkor egy olyan nemzeti szabályozásnak a „felelősségbiztosítási” irányelvekkel való összhangjával kapcsolatos kérdésre vártak választ, amely két gépjármű közötti olyan ütközéskor, amelyben egyik járművezető sem vétkes, a biztosított (a gépjármű vezetője) felelősségének korlátozását írta elő az alkalmazandó nemzeti polgári jogi felelősségi rendszer alapján. A portugál szabályozás tehát arra irányult, hogy „megossza a gépjárművek olyan ütközésekor keletkezett kárért való felelősséget, amelyben egyik járművezető sem vétkes” (lásd a Carvalho Ferreira Santos ítélet 41. pontját), és e megosztás szükségszerűen befolyásolta a kifizetett kártérítést. A Carvalho Ferreira Santos ítélet alapjául szolgáló ügyben minden egyes gépjárművezető egyszerre volt felelős a másiknak okozott kárért (aki így harmadik fél károsulttá vált) és maga is harmadik fél károsult. Ebben az értelemben kell érteni az ítélet 43. pontjában szereplő „a károsultaknak […], a jelen ügyben a […] gépjármű […] vezetőjének […] jogát” kifejezést, és ezt a kettős minőséget a Bíróság ezen ítélet 45. pontjában kifejezetten hangsúlyozza. A portugál jogrendszer azt választotta, hogy ezt a látszólagos ellentmondást annak az előírásával oldja fel, hogy a felelősség megoszlik olyan arányban, amilyen arányban az egyes járművek (lásd az ítélet 43. pontját) – mondhatni a gépjárművek vezetői – közrehatottak a kár keletkezésében. A Carvalho Ferreira Santos ítéletet tehát az alapügyben fennálló helyzetet meghatározó tényállás és nemzeti jogi keret fényében kell értelmezni.
( 37 ) Lásd: 2024. szeptember 19‑iMatmut ítélet (C‑236/23, EU:C:2024:761, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 38 ) A 2009/103 irányelv 13. cikke (1) bekezdésének második albekezdésében említett különleges esetek kivételével.
( 39 ) A tagállamok által elfogadott modellek sokféleségét meg kell őrizni, és mert a tagállamok nem állapodtak meg egy egységes rendszer meghatározásában, a 2009/103 irányelv továbbra is megmarad e megismert zsonglőrmutatványnak. Egyes tagállamok például olyan modellt választottak, amelyben a gépjármű által okozott károkat a gépjármű vezetőjén keresztül biztosítják, aki a biztosított. Tehát a gépjármű vezetőjének személye az, aki biztosított az általa vezetett jármű által harmadik félnek okozott károk tekintetében. Az ilyen rendszerekben jól látható az összes nehézség, ha el kellene fogadni, hogy a gépjármű vezetőjének minőségét a gépjárműben ülő utasra lehessen átruházni ez utóbbi legkisebb mértékű beavatkozása esetén. Nem várható el, hogy a gépjármű vezetőjének biztosítása fedezze a vezetésbe beavatkozó utas által a gépjárművezetőnek okozott károkat, és ezen utas pedig valószínűleg nem biztosított gépjárművezetői minőségében.
( 40 ) Amint az számomra úgy tűnik, hogy már a 2005. június 30‑iCandolin és társai ítélet (C‑537/03, EU:C:2005:417) 24. pontjából is következik.
( 41 ) 2021. június 10‑iVan Ameyde España ítélet (C‑923/19, EU:C:2021:475, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 42 ) Egy ilyen rendszer előírhat kizárási záradékokat, ahogyan az ED kárainak fedezésére kötött gépjárművezetői biztosítás esetében is ez a helyzet. Ezért úgy tűnik, hogy ED egyetlen jogorvoslata az, hogy – adott esetben – az edző polgári jogi felelősségét érvényesítse (lásd a holland kormány írásbeli észrevételeinek 11. pontját).