Ideiglenes változat

JEAN RICHARD DE LA TOUR

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2026. július 9.(1)

C‑279/25. sz. ügy

IC

kontra

Land Baden‑Württemberg;

a Vertreterin des Bundesinteresses beim Bundesverwaltungsgericht

részvételével

(a Bundesverwaltungsgericht [szövetségi közigazgatási bíróság, Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„ Előzetes döntéshozatal – Uniós polgárság – Az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése – A tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog – Uniós polgár, aki a születésekor két tagállam állampolgárságával rendelkezik – Uniós polgár, aki azon tagállamok között utazik, amelyeknek állampolgára – Harmadik országbeli állampolgár családtag tartózkodási joga ”






I.      Bevezetés

1.        Az a személy, aki két olyan tagállam állampolgárságával rendelkezik, amelyek között utazott, hivatkozhat‑e A származási tagállamának állampolgárságára B származási tagállamának hatóságai előtt, előadva, hogy gyakorolta a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz fűződő, az uniós jog által számára biztosított jogot, és követelheti‑e az ebből eredő jogi szabályozás alkalmazását?(2)

2.        Ez a kérdés alapvető fontosságú. Ugyanis, noha a kettős állampolgárságot az államok régen gyanakvással kezelték, mivel az állampolgársági kapcsolatnak kizárólagosnak kell lennie, ez a jogállás ma már széles körben elfogadott,(3) és egyre nagyobb a születéskor két tagállam állampolgárságával rendelkező uniós polgárok száma. Ez az Európai Unión belüli, határokon átnyúló személyforgalom megsokszorozódásából, a két állampolgárságú családok számának megnövekedéséből és olyan nemzeti jogszabályok elfogadásából ered, amelyek révén a tagállamok elismerik a nemek közötti egyenlőség elvét az állampolgárság megszerzése tekintetében, és lehetővé teszik több útlevél birtoklását.(4)

3.        2025‑ben 3 612 000 német állampolgár rendelkezett kettős állampolgársággal. A Németországi Szövetségi Köztársaság és a Lengyel Köztársaság közötti földrajzi közelség, az e két országot összekapcsoló történelmi kötelékek, valamint a két ország közötti szoros, erőteljes együttműködés miatt a német területen a német állampolgárok közül azok aránya volt a legmagasabb, akik lengyel állampolgársággal is rendelkeztek, mivel ez 458 000 személyt érintett, messze megelőzve a német‑olasz, német‑román, német‑görög és német‑francia kettős állampolgárok számát.(5) A 2024. március 22‑i Gesetz zur Modernisierung des Staatsangehörigkeitsrechts (az állampolgársági jog modernizálásáról szóló törvény),(6) amely 2024. június 27‑én lépett hatályba, ezt a jelenséget a jövőben várhatóan tovább erősíti, mivel e törvény ezentúl a kettős állampolgárság megszerzését a születés alapján is lehetővé teszi, és öt éves tartózkodási idő elteltével engedélyezi a honosítást.(7)

4.        A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem az algériai állampolgár IC és a német hatóságok között egy olyan határozat jogszerűsége tárgyában folyamatban lévő jogvita keretébe illeszkedik, amelyben ez utóbbiak megtagadták tőle a német és lengyel kettős állampolgársággal rendelkező uniós polgár (a továbbiakban: érintett) házastársaként kért származékos tartózkodási jog biztosítását. E hatóságok úgy vélték, hogy ezen uniós polgár nem gyakorolta az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése értelmében vett, a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát azáltal, hogy Lengyelországból Németországba utazott.

5.        Míg a kettős állampolgárság jelenleg az uniós polgárság Achilles‑sarkát jelenti,(8) a Bíróságot arra kérik, hogy pontosítsa ítélkezési gyakorlatát, és határozza meg különösen azt, hogy a két tagállam állampolgárságával rendelkező és e tagállamok egyikének területén tartózkodó uniós polgárok a nemzeti jog vagy az uniós jog alapján tartózkodnak‑e ott, és következésképpen milyen szabályok alkalmazandók a harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagjaik tartózkodására.

6.        A jelen indítványban kifejtem azokat az okokat, amelyek miatt úgy vélem, hogy az az uniós polgár, aki az érintetthez hasonlóan elhagyta azt a tagállamot, amelynek területén született, és amelynek állampolgárságával születése óta rendelkezik, annak érdekében, hogy olyan másik tagállam területére utazzon, amelynek születése óta szintén állampolgára, és ahol családi életét kialakította és folytatta, az e két állam közötti határ átlépése ellenére nem gyakorolta a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való, az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése értelmében vett jogát. Konkrétabban kifejtem, hogy a Bíróság által a 2017. november 14‑i Lounes ítéletben(9) kialakított megoldás nem tűnik analógia útján alkalmazhatónak, mivel az ilyen polgár nem tarthat igényt a 2004/38/EK irányelv(10) alapján korábban megszerzett jogokra.

II.    Az alapeljárás tényállása és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

7.        A felperes algériai állampolgár, aki 2009 óta tartózkodik a Németországi Szövetségi Köztársaság területén. Mivel nemzetközi védelem iránti kérelmét elutasították, tartózkodása jogellenes, azonban ideiglenes tartózkodásra jogosító engedélyekkel rendelkezik. Három gyermek apja, akik 2012‑ben, 2016‑ban, illetve 2018‑ban születtek Németországban, és német területen rendelkeznek lakóhellyel. Gyermekei anyja, akivel 2017‑ben kötött házasságot, német és lengyel állampolgár. A gyermekek anyja 2008‑ig Lengyelországban élt, tizenkét éves korában Németországba költözött, és határozatlan időre szóló tartózkodási engedéllyel rendelkezett, mielőtt megállapították volna, hogy születése óta leszármazás útján német állampolgársággal is rendelkezik. A Lengyelországban való szórványos tartózkodások kivételével azóta állandó jelleggel Németország területén tartózkodik.

8.        A felperes több alkalommal is a bűnüldöző hatóságok látókörébe került, és többször volt előzetes letartóztatásban, büntető célzatú fogva tartásban és kényszergyógykezelés alatt.(11) A felperes és az érintett házasságát 2021. június 18‑án felbontották.

9.        Mindeközben 2018‑ban a felperes tartózkodási kártya kiállítását kérte a 2004. július 30‑i Gesetz über die allgemeine Freizügigkeit von Unionsbürgern (az uniós polgárok szabad mozgásáról szóló törvény)(12) 5. §‑a (1) bekezdése első mondata alapján.(13) Mivel e kártya iránti kérelmét elutasították, a felperes keresetet indított, amelyet a Verwaltungsgericht Sigmaringen (sigmaringeni közigazgatási bíróság, Németország) elutasított. A felperes e határozattal szemben fellebbezést nyújtott be a Verwaltungsgerichtshof Baden‑Württemberghez (baden‑württembergi közigazgatási felsőbíróság, Németország). E fellebbezést a 2023. július 5‑i határozattal szintén elutasították. Az igazságügyi hatóságok lényegében úgy vélték, hogy az érintett, a felperes házastársa, nem gyakorolta az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése értelmében vett, a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát azáltal, hogy Lengyelországból Németországba utazott.(14)

10.      Következésképpen a felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Bundesverwaltungsgerichthez (szövetségi közigazgatási bíróság, Németország), lényegében arra hivatkozva, hogy mivel az érintett tizenkét éves korában azzal, hogy Németországba költözött, gyakorolta a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát, a felperes az érintett uniós polgár jogállásából eredő származékos tartózkodási joggal rendelkezik.

11.      E bíróság, mivel kétségei voltak az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdésének hatályát és különösen a Bíróság által a Lounes ítéletben kialakított elvek alkalmazhatóságát illetően, úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Alkalmazható‑e az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése olyan uniós polgárra, aki a születése óta két tagállam állampolgárságával rendelkezik, és élete első tizenkét évében az egyik állampolgársága szerinti tagállamban, majd a másik állampolgársága szerinti tagállamban tartózkodott, és így ezen uniós polgár révén származékos tartózkodási jog illetheti‑e meg azt a harmadik országbeli állampolgárt, aki egy ideig az uniós polgár házastársa volt, és akivel közösen az uniós polgár a második állampolgársága szerinti tagállamban tartózkodott?”

12.      A felperes, a német kormány, valamint az Európai Bizottság nyújtott be írásbeli észrevételeket. E felek és érdekeltek részt vettek a 2026. április 22‑én tartott tárgyaláson, amelynek során válaszoltak a Bíróság által feltett, szóban megválaszolandó kérdésekre is.

13.      Az e tárgyaláson folytatott vitákból kitűnik, hogy a felperes továbbra is jogellenesen tartózkodik Németország területén, de tartózkodását továbbra is eltűrik. Ismét házasságot kötött, és egy negyedik gyermeke is született.

III. Elemzés

A.      Előzetes észrevételek

14.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés vizsgálatának megkezdése előtt két előzetes észrevételt teszek.

15.      Az első észrevétel az érintett mint uniós polgár német–lengyel határ átlépésekor fennálló jogállására vonatkozik. Ez az észrevétel alapvető fontosságú, mivel az e kérdésre adott válaszból következik a 2004/38 irányelv alkalmazhatósága.

16.      Előzetes döntéshozatalra utaló határozatában a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság) abból az elvből indul ki, hogy az uniós polgár érintett születésekor két tagállam állampolgárságát szerezte meg. Ez az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megfogalmazásában is tükröződik. Ugyanakkor a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy az a körülmény, amely szerint az érintett német állampolgársága csak a német területre való költözését követően derült ki, hatással lehet‑e az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése értelmében vett, a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való joga gyakorlásának értékelésére.

17.      Úgy vélem, hogy ezt a körülményt nem kell figyelembe venni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés vizsgálata során. Mivel ugyanis az állampolgársági kapcsolat elismerése deklaratív aktus, ezen elismerés az uniós polgár születésére visszaható hatállyal bír, így az érintett nem tekinthető „kizárólag lengyelnek” abban az időpontban, amikor átlépte a Németországi Szövetségi Köztársaság határát, amint azt a felperes állítja. Ennélfogva, és mivel az uniós polgár érintett egymást követően élt mindkét tagállamban, amelynek állampolgára, a 2004/38 irányelv, amely meghatározza az uniós polgároknak a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való, az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdésében előírt jogának gyakorlására vonatkozó korlátozásokat és feltételeket,(15) soha nem volt alkalmazandó. Ez az alapügyben nem vitatott. Emlékeztetek ugyanis arra, hogy ezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerint ezt az irányelvet kell alkalmazni mindazokra az uniós polgárokra, akik olyan tagállamba költöznek, vagy olyan tagállamban tartózkodnak, amelynek nem állampolgárai, valamint az őket kísérő vagy hozzájuk csatlakozó családtagjaikra. A Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően az említett irányelvnek tehát nem célja, hogy az ezen uniós polgár családtagjait az uniós polgár állampolgársága szerinti tagállamban megillető származékos jogokat szabályozza.(16)

18.      A második észrevétel azon ítélkezési gyakorlat relevanciájára vonatkozik, amelyet a Bíróság az uniós polgároknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogának azon akadályaival kapcsolatban alakított ki, amelyek abból eredtek, hogy a nemzeti hatóságok megtagadták családi nevük elismerését vagy módosítását.

19.      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat, valamint a felperes és a Bizottság észrevételei ugyanis a Bíróság által a 2003. október 2‑i Garcia Avello ítéletben,(17) a 2017. június 8‑i Freitag ítéletben,(18) és a 2025. november 25‑i Wojewoda Mazowiecki ítéletben(19) kialakított elvekre hivatkoznak. Az eljárás ezen szereplői azonban eltérő célokat követnek: míg a kérdést előterjesztő bíróság az uniós joggal való kapcsolat fennállását kívánja megállapítani, a felperes és a Bizottság az EUMSZ 21. cikk alkalmazhatóságát, és az ahhoz kapcsolódó jogoknak a két tagállam állampolgárságával rendelkező uniós polgárok által e tagállamok egyikének területén megillető jogokat kívánja bizonyítani.

20.      Nem gondolom, hogy ez az ítélkezési gyakorlat analógia útján alkalmazható lenne. Ugyanis az uniós polgár személyi állapotára vonatkozó olyan adatok elismerésére, bejegyzésére vagy akár módosítására vonatkozó szabályok, mint a családi név, a nem, vagy akár a családi állapot, illetve a harmadik országbeli állampolgár családtagok tartózkodási jogára vonatkozó szabályok, noha mind szerepet játszanak az Unión belüli azon térség kialakításában, amelyben a személyek szabadon mozoghatnak és tartózkodhatnak, eltérő célokat szolgálnak, és különös elvek köré szerveződő sajátosságokkal rendelkeznek.

21.      Következésképpen elemzésemet azokra az elvekre összpontosítom, amelyeket a Bíróság az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdésének hatályát illetően kizárólag az uniós polgárok harmadik országbeli állampolgár családtagjai számára biztosított származékos tartózkodási jogokkal összefüggésben alakított ki.

B.      Az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése hatályának vizsgálata

22.      Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ a Bíróságtól, hogy az az uniós polgár, aki két olyan tagállam között utazott, amelyek állampolgárságával születése óta rendelkezik, abból a célból, hogy tartósan ezen államok egyikében telepedjen le, gyakorolta‑e a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát, amelyet az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése ismer el számára, oly módon, hogy az olyan harmadik országbeli állampolgár, akivel ez utóbbi államban családi életét kialakította és folytatta, hivatkozhat az illetékes nemzeti hatóságok előtt az uniós jog rendelkezésein alapuló származékos tartózkodási jogra.

23.      Az alábbiakban kifejtendő okokból úgy vélem, hogy az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése nem alkalmazható az ilyen helyzetre. Noha a felperes és a Bizottság azt kívánja bizonyítani, hogy a Bíróság által a Lounes ítéletben egy olyan uniós polgár tekintetében kialakított megoldás, aki a fogadó tagállamban való honosítását követően második állampolgárságot szerzett, kiterjeszthető egy olyan uniós polgárra, aki születése óta két tagállam állampolgárságával rendelkezik, be fogom mutatni, hogy e két helyzet között olyan lényeges különbségek állnak fenn, amelyek véleményem szerint kizárják, hogy a Bíróság ezt a megoldást kövesse.

1.      A McCarthy ítéletben kialakított elvek

24.      Emlékeztetek arra, hogy a 2011. május 5‑i McCarthy ítéletben(20) a Bíróság lényegében kimondta, hogy az EUMSZ 21. cikk nem alkalmazható az olyan uniós polgárra, aki soha nem élt a szabad mozgáshoz való jogával, mindig az állampolgársága szerinti tagállamban tartózkodott, és ezenfelül más tagállam állampolgárságával is rendelkezik. Az ezen ítélet alapjául szolgáló ügyben Shirley McCarthy, uniós polgár, az uniós jog alapján tartózkodási jog iránti kérelmet nyújtott be az Egyesült Királyságban, amelynek állampolgárságával rendelkezett, és amelyben mindig is tartózkodott. S. McCarthy ír állampolgársággal is rendelkezett. E kérelem célja az volt, hogy a harmadik ország állampolgárságával rendelkező G. McCarthy a 2004/38 irányelv alapján S. McCarthy családtagjaként tartózkodási jogot szerezzen, mivel az Egyesült Királyság bevándorlásra vonatkozó szabályozásának alkalmazásából nem következett hasonló tartózkodási jog.(21)

25.      A Bíróság az ítéletében először emlékeztetett arra, hogy a személyek szabad mozgása tárgyában a Szerződés szabályai és az annak végrehajtására hozott jogi aktusok nem alkalmazhatók azokra a tevékenységekre, amelyek nem mutatnak kapcsolatot semmilyen uniós jog által szabályozott helyzettel, és amelynek valamennyi lényeges eleme egyetlen tagállamra korlátozódik.(22) E tekintetben a Bíróság emlékeztetett arra is, hogy pusztán az a körülmény, hogy az uniós polgár két tagállam állampolgárságával rendelkezik, önmagában nem elég annak megállapításához, hogy az érintett személy helyzete az EUMSZ 21. cikk hatálya alá tartozik.(23) Az uniós joggal való kapcsolat fennállásának egy olyan helyzetben történő értékelése céljából, amelyben S. McCarthy nem élt a szabad mozgáshoz való jogával, a Bíróság azt vizsgálta, hogy az, hogy a férje részére nem adtak tartózkodási jogot, befolyásolná‑e S. McCarthy‑t abban, hogy a tagállamok területén szabadon mozogjon és tartózkodjon, és tágabb értelemben az uniós polgárság jogállásából származó jogok tekintetében.(24) Ilyen sérelem hiányában a Bíróság megállapította, hogy S. McCarthy helyzete tekintetében nincs kapcsolat semmilyen uniós jog által szabályozott helyzettel, és e helyzet valamennyi lényeges eleme egyetlen országra korlátozódik.(25)

26.      A jelen ügyben változtat‑e ezen a következtetésen az a tény, hogy az érintett az állampolgársága szerinti két tagállam között utazott? Véleményem szerint nem.

27.      Nem vitatott, hogy az érintett, mivel két tagállam állampolgára, nevezetesen a Lengyel Köztársaságé, amelynek területén született és tizenkét éves koráig tartózkodott, valamint a Németországi Szövetségi Köztársaságé, amelynek területére utazott, és ahol családi életét kialakította, uniós polgár jogállással rendelkezik. Az EUMSZ 20. cikk (1) bekezdése ugyanis úgy rendelkezik, hogy mindenki, aki valamely tagállam állampolgára, uniós polgár jogállással rendelkezik, továbbá hozzáteszi, hogy e jogállás kiegészíti és nem helyettesíti a nemzeti állampolgárságot.(26) Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós polgárság a tagállamok állampolgárainak alapvető jogállása.(27) E minőségében az érintett tehát hivatkozhat úgy a Lengyel Köztársasággal, mint a Németországi Szövetségi Köztársasággal szemben az e jogálláshoz kapcsolódó jogaira, különösen az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése által biztosított, a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogára.(28)

28.      Mindazonáltal, bár az érintett bizonyos fokú mobilitást mutatott az Unión belül, nem vagyok meggyőződve arról, hogy az olyan tagállamok közötti, határokon átnyúló mozgás, amelyeknek születése óta állampolgára, önmagában elegendő annak megállapításához, hogy az érintett gyakorolta az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése által számára biztosított jogot, mivel az ügy irataiban semmi nem utal arra, hogy a Lengyel Köztársaságtól és a Németországi Szövetségi Köztársaságtól eltérő tagállam területére utazott vagy ott tartózkodott volna.

29.      Az uniós jognak a szabad mozgásra és a tartózkodásra vonatkozó egyik alapvető szabálya az, hogy e szabadságra főszabály szerint csak az a tagállami állampolgár hivatkozhat, aki uniós polgárként az EUMSZ 21. cikknek megfelelően és a 2004/38 irányelvben meghatározott feltételek mellett a származási tagállamától eltérő tagállamba utazott és ott tartózkodott. A Bíróság így kifejezetten kimondta, hogy „a szabad mozgáshoz való jog magában foglalja […] az […] Unió polgárainak a származás helyétől eltérő tagállamba való belépésének jogát”.(29) Ez megfelel annak az elvnek, amely szerint az uniós polgárság az állampolgárság tekintetében származtatott jelleggel bír, ez utóbbi pedig arra a jogi és politikai jogállásra utal, amelyet egy tagállam állampolgárai részére az állami politikai közösségükön felül elismernek.(30) A Bíróság kimondta továbbá azt is, hogy ez a jog az EUM‑Szerződésben, valamint a végrehajtására hozott rendelkezésekben előírt korlátozások és feltételek mellett ismerhető el, és – amint azt a 2011. november 17‑i Gaydaroy ítéletben(31) kifejezetten hangsúlyozta – „nem feltétlen”.(32)

30.      Következésképpen az uniós jog jelenlegi állapotában az EUMSZ 21. cikk nem foglalja magában az uniós polgároknak a származási tagállamuk területére való beutazáshoz és az ott‑tartózkodáshoz való jogát, mivel e jog a nemzeti állampolgári jogállásukhoz kapcsolódik. Az említett jog nem az uniós jogból, hanem a nemzeti jogukból ered. Az uniós polgár jogálláshoz kapcsolódó, a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és ott tartózkodáshoz való joggal ellentétben ugyanez a jog nem korlátozható vagy köthető feltételekhez. A Bíróság így több alkalommal kimondta, hogy egy nemzetközi jogi elv értelmében a tagállamok nem tagadhatják meg saját állampolgáraiktól a területükre való belépés és ott‑tartózkodás jogát, és így ezen állampolgárok ott feltétel nélküli tartózkodási joggal rendelkeznek.(33)

31.      A McCarthy ítéletben így a Bíróság ebből arra következtetett, hogy mivel az állampolgársága szerinti tagállamban lakóhellyel rendelkező személy tartózkodása nem köthető feltételekhez, a 2004/38 irányelvnek, amely a tagállamok területén való szabad mozgás és tartózkodás joga gyakorlásának a feltételeire vonatkozik, nem lehet célja, hogy azt alkalmazni kelljen az olyan uniós polgárokra, akik feltétlen tartózkodási joggal rendelkeznek annál fogva, hogy az állampolgárságuk szerinti tagállamban tartózkodnak.(34) Úgy vélem, hogy ez az érvelés alkalmazható az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdésére, amely ezen irányelv alapjául szolgál.

32.      A jelen esetben az uniós polgár érintett nem az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése által számára elismert, a tagállamok területén történő szabad mozgás és tartózkodás jogának gyakorlása keretében hagyta el a Lengyel Köztársaság területét, amelynek állampolgára, a Németországi Szövetségi Köztársaságba történő beutazás és ott‑tartózkodás céljából, amelynek szintén állampolgára, hanem az állampolgársága által számára biztosított önálló és feltétlen belépési és tartózkodási jog alapján.(35) Ilyen előfeltétel hiányában, és mivel a harmadik országok állampolgáraira ruházott esetleges jogok nem az utóbbiak saját jogai, hanem az uniós polgárok által élvezett jogokból származtatott jogok,(36) a Németországi Szövetségi Köztársaságtól nem követelhető meg, hogy uniós polgár családtagi minőségére tekintettel a felperes számára közvetlenül az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdésén alapuló tartózkodási jogot biztosítson, miközben valamennyi lényeges elem e tagállamra korlátozódik, mivel a házaspár német területen találkozott és ott alakította ki, majd folytatta családi életét, és vetett véget annak.

33.      Így az érintett határokat átlépő mozgása ellenére úgy vélem, hogy ez az uniós polgár, aki azon tagállamok között utazott, amelyek állampolgárságával születése óta rendelkezik, és amelyek területén mindig is lakott, nem gyakorolta az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése értelmében vett, a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát, így a felperest nem illeti meg olyan tartózkodási jog, amely közvetlenül e rendelkezésen alapul.

34.      Ezenkívül a felperes véleményem szerint nem rendelkezhet az EUMSZ 20. cikk szerinti származékos tartózkodási joggal sem. Amint arra a Bíróság emlékeztet, az uniós polgárok által élvezett jogokból származtatott jogok célja és igazolása azon a megállapításon alapul, hogy e jogok el nem ismerése sértheti az uniós polgár szabad mozgását és tartózkodását.(37) Márpedig nem gondolom, hogy a szóban forgó helyzet összehasonlítható lenne azokkal az egészen különleges helyzetekkel, amelyekben a tagállamok – az uniós polgár határokon átnyúló mozgásának hiánya ellenére – kötelesek ilyen tartózkodási jogot elismerni, mivel ellenkező esetben megfosztanák az uniós polgárt az uniós polgár jogállása révén biztosított jogok lényegének tényleges élvezetétől.(38)

35.      A Bíróság által a 2011. március 8‑i Ruiz Zambrano ítéletben(39) kialakított állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően ugyanis vannak olyan helyzetek, amelyekben „– noha a harmadik országok állampolgárainak tartózkodási jogára vonatkozó másodlagos jog nem alkalmazható, és az érintett uniós polgár nem élt a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogával – az EUMSZ 20. cikk alapján származékos tartózkodási jogot kell adni az olyan harmadik országbeli állampolgár számára, aki ezen uniós polgár családtagja, mivel ellenkező esetben az uniós polgárság elveszítené hatékony érvényesülését, ha az ilyen jog megtagadásának következményeként az említett polgár valójában kénytelen lenne elhagyni az Unió egészének területét, és ezzel megfosztanák őt az [uniós polgári jogállása] révén biztosított jogok lényegének tényleges élvezetétől”.(40)

36.      Amint arra a Bíróság a Safi ítéletben emlékeztetett, az ilyen helyzeteket az jellemzi, hogy bár olyan rendelkezések szabályozzák ezeket, amelyek a priori a tagállamok hatáskörébe tartoznak, nevezetesen harmadik országok állampolgárainak beutazási és tartózkodási jogára vonatkozó, a másodlagos uniós jog rendelkezéseinek a hatálya alá nem tartozó rendelkezések, e helyzetek mégis szoros összefüggésben állnak az uniós polgár szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogával, amellyel ellentétben áll az, ha abban a tagállamban, ahol az uniós polgár tartózkodik, a harmadik országok állampolgáraitól megtagadják a beutazás és a tartózkodás ezen jogát, mivel ebben az esetben sérülne e szabadsághoz való jog.(41) Az ilyen tartózkodási jog megtagadása azonban csak akkor akadályozhatja az uniós polgárság hatékony érvényesülését, ha a harmadik ország ezen állampolgára és az uniós polgársággal rendelkező családtagja között olyan eltartotti viszony áll fenn, amelynek következtében az uniós polgár arra kényszerül, hogy kísérje a szóban forgó harmadik országbeli állampolgárt, és elhagyja az Unió egészének területét.(42)

37.      Márpedig a 2011. március 8‑i Ruiz Zambrano ítélet,(43) valamint a 2017. május 10‑i Chavez‑Vilchez és társai ítélet(44) és a 2018. május 8‑i K. A. és társai (Családegyesítés Belgiumban) ítélet(45) alapjául szolgáló ügyben szóban forgó helyzettel ellentétben az érintett előzetes döntéshozatalra utaló határozatban ismertetett helyzetének egyetlen eleme sem utal arra, hogy a tartózkodási jog felperestől való megtagadása megfosztaná az érintettet vagy kiskorú gyermekeit az uniós polgári jogállásuk révén biztosított jogok lényegének tényleges élvezetétől.(46) Semmi nem utal arra ugyanis, hogy ezen megtagadás következtében ez utóbbiak kénytelenek lettek volna elhagyni az Unió területét, vagy akadályozták volna az olyan tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogukat, amelyek állampolgárságával nem rendelkeznek. A felperes Németország területén a „közigazgatási tűrés” miatt tartózkodhatott, és a tartózkodási engedély iránti kérelmének elutasítása ellenére családtagjai továbbra is Németország területén tartózkodtak. Ezenkívül e kockázat ma észszerűen kizárható, mivel először is az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a pár 2021‑ben elvált, másodszor a Verwaltungsgerichtshof Baden‑Württemberg (baden‑württembergi közigazgatási felsőbíróság) által tett megállapításokból kitűnik, hogy nem áll fenn tényleges eltartotti viszony a felperes és az érintettel való kapcsolatából született gyermekek között,(47) harmadszor pedig a felperes képviselője a tárgyaláson jelezte, hogy a felperes immár új családot alapított.

38.      Következésképpen a szóban forgó helyzet nem minősíthető olyan „egészen különleges helyzetnek”, amely igazolná, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság az uniós polgárság hatékony érvényesülésének biztosítása érdekében az EUMSZ 20. cikk alapján kivételesen származékos tartózkodási jogot biztosítson az uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagjának.

2.      A Lounes ítéletben kialakított elvek

39.      A Bíróság által a Lounes ítéletben(48) kialakított megoldás, amelyet azóta a Chief Appeals Officer és társai ítélet is megerősített, véleményem szerint nem alkalmazható a szóban forgóhoz hasonló helyzetre.

40.      El kell ismernem, hogy e megoldás kiterjesztésének gondolata meglehetősen spontán módon, ténybeli analógiára tekintettel jelenik meg. Ez az analógia azzal a ténnyel függ össze, hogy a Lounes ítélet alapjául szolgáló ügyben, mint az alapügyben is, az uniós polgár két olyan tagállam között utazott, amelynek állampolgárságával rendelkezett abban az időpontban, amikor harmadik országbeli állampolgárral kialakította és folytatta családi életét.

41.      A Lounes ítélet alapjául szolgáló ügy közelebbről a spanyol állampolgár P. N. G. Ormazabal helyzetére vonatkozik, aki azt követően, hogy szabad mozgáshoz való jogát gyakorolta, és több éven keresztül az Egyesült Királyság területén tartózkodott, amelynek állampolgárságával nem rendelkezett, a 2004/38 irányelv 7. cikkének (1) bekezdése vagy 16. cikkének (1) bekezdése értelmében és annak tiszteletben tartásával honosítás útján megszerezte ezen állam állampolgárságát anélkül, hogy lemondott volna spanyol állampolgárságáról. Több évvel később házasságot kötött egy harmadik országbeli állampolgárral, aki az EUMSZ 21. cikk alapján az Egyesült Királyság hatóságaitól származékos tartózkodási engedélyt kért.

42.      Ebben az esetben a Bíróság kimondta, hogy uniós polgárt „a fogadó tagállamban azt követően továbbra is meg [kell, hogy] ille[essék] az [EUMSZ 21. cikk (1) bekezdésre] alapított jogai, hogy […] megszerezte e tagállam állampolgárságát”,(49) három okból: az uniós polgár integrációjának logikáján alapuló rendszer koherenciájának biztosítása, az EUMSZ 21. cikk hatékony érvényesülésének biztosítása és az uniós polgárok közötti egyenlő bánásmód előmozdítása.

43.      Pontosabban a Bíróság úgy ítélte meg, hogy szembemenne a fokozatos integráció EUMSZ 21. cikk által előnyben részesített logikájával, ha egy, a szabad mozgáshoz való jogának gyakorlása okán az e cikk értelmében e jogokkal felruházott ilyen uniós polgárnak le kellene mondania az e jogok – többek között a családi életnek a fogadó tagállamban való fenntartásához való jog – nyújtotta előnyről amiatt, hogy az e tagállambeli honosítás révén e tagállam társadalmába való szorosabb integrálódásra törekedett.(50) A Bíróság így hangsúlyozta, hogy a fogadó tagállamban az uniós polgárra ruházott jogok – különösen a családi életnek a valamely harmadik állam állampolgárával való fenntartásához való jog – mérséklődnének az e tagállam társadalmába való beilleszkedésének mértéke és azon állampolgárságok száma alapján, amelyekkel rendelkezik.(51)

44.      A Bíróság arra is rámutatott, hogy az uniós polgárok számára az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdésében biztosított jogok hatékony érvényesülése megköveteli, hogy a hasonló helyzetben lévő uniós polgárt a fogadó tagállamban azt követően továbbra is megillethessék az említett rendelkezésre alapított jogai, hogy eredeti állampolgárságán felül megszerezte e tagállam állampolgárságát, valamint hogy – többek között – családi életet alakíthasson ki a harmadik állam állampolgárságával rendelkező házastársával, az ezen utóbbi számára biztosított származékos tartózkodási jog révén.(52) Ily módon tehát, miközben a Bíróság megköveteli, hogy a származási országába visszatérő uniós polgárt kövesse a harmadik ország állampolgára, ebben az esetben viszont eltekint ettől a követelménytől, mivel az uniós polgár a 2004/38 irányelv által biztosított jogokat élvezheti, még akkor is, ha családi életét annak a tagállamnak a területére érkezését követően alakítja ki és folytatja, amelynek állampolgárságát megszerezte.(53)

45.      Végül a Bíróság megállapította, hogy ennek hiányában egy, a szabad mozgáshoz való jogát gyakorló és eredeti állampolgárságán felül a fogadó tagállam állampolgárságát megszerző uniós polgár a családi élete szempontjából kevésbé kedvező bánásmódban részesülne, mint az az uniós polgár, aki szintén élt ezzel a jogával, de csupán eredeti állampolgárságával rendelkezik.(54)

46.      Úgy tűnik számomra, hogy ez az ítélkezési gyakorlat analógia útján nem alkalmazható az olyan uniós polgár helyzetére, aki születése óta azon tagállam állampolgárságával rendelkezik, amelynek területén lakóhellyel rendelkezik.

47.      Először is, az ilyen kiterjesztés megkövetelné annak elismerését, hogy az EUMSZ 21. cikkben említett, a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog magában foglalja az uniós polgárok azon jogát is, hogy származási tagállamukba belépjenek és ott tartózkodjanak. Márpedig emlékeztetek arra, hogy az állampolgársági kapcsolat jellegére és terjedelmére tekintettel a saját tagállamba való beutazáshoz és az ott‑tartózkodáshoz való jog nem köthető „korlátozásokhoz és feltételekhez”, amelyekre mind az EUMSZ 20. cikk (2) bekezdése, mind pedig az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése kifejezetten hivatkozik.(55)

48.      Másodszor, az ilyen értelmezés még inkább korlátozná a tagállamok hatáskörét az uniós polgárok harmadik országbeli állampolgár családtagjainak tartózkodási feltételeit illetően, és végső soron az uniós polgársághoz kapcsolódó jogok korlátlan elismeréséhez vezetne, holott ezt a Szerződések egyetlen rendelkezése sem írja elő kifejezetten, mivel az uniós polgárság az EUMSZ 20. cikk (1) bekezdésének szövegére tekintettel a tagállami állampolgársághoz képest származékos és kiegészítő jellegű. Ezen értelmezés alapján ugyanis a tagállamok kizárólag az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése alapján – azt még az Európai Unió Alapjogi Chartája 7. cikkével összefüggésben értelmezve is – kötelesek lennének biztosítani a más tagállam állampolgárságával is rendelkező állampolgáraik számára a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog gyakorlásához kapcsolódó jogokat és előnyöket, amelyek között szerepel a származékos tartózkodási jog is, noha a 2004/38 irányelv soha nem volt alkalmazandó.

49.      Véleményem szerint ez a legfontosabb különbség a Lounes ítélet és a Chief Appeals Officer és társai ítélet alapjául szolgáló ügyekhez képest, és ebben rejlik a Bíróság által az említett ítéletekben kialakított megoldás kiterjesztésének elfogadásával kapcsolatos legfőbb nehézség.

50.      Ezen ügyek mindegyikében ugyanis a nemzeti állampolgár „aktiválta” az uniós polgárság működését azáltal, hogy a 2004/38 irányelvben előírt feltételek mellett gyakorolta a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát, a fogadó tagállamban való honosítását megelőzően. Ez azzal a következménnyel járt, hogy jogállása, különösen személyes és családi körülményei kezdettől fogva az uniós jog hatálya alá kerültek, mivel az uniós jogból eredő új jogok jogosultjává vált.(56) A jogtudomány szerint az uniós polgárság így a jogok további körét hozza létre a nemzeti állampolgárok számára. Az állampolgársággal kapcsolatos, a nemzeti állampolgárok számára biztosított jogok elsődleges köréhez hozzáadódik a jogok második, új köre, amely a Szerződések rendelkezéseinek megfelelően valamennyi tagállam állampolgárai számára biztosított.(57) Ily módon éppen a 2004/38 irányelvben meghatározott feltételek mellett a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogának gyakorlása, és a fogadó tagállamban ezt eredményező „fokozatos beilleszkedés” miatt szerezte meg P. N. G. Ormazabal a brit állampolgárságát és kizárólag a korábban megszerzett jogokkal való kapcsolattal összefüggésben fogadta el a Bíróság ezen irányelvnek az egyesült királyságbeli tartózkodására „analógia útján” való alkalmazását.(58) A Bíróság számára ezért alapvető jelentőségű volt, hogy az említett irányelv értelmében korábban megszerzett jogai, különösen a családegyesítéshez való joga az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdésén keresztül fennmaradjon az Egyesült Királyság területén. Nem volt jelentősége annak, hogy az érintett spanyol vagy brit állampolgárságát kell‑e figyelembe venni, mivel e személy mindenekelőtt olyan uniós polgárként jelent meg, aki gyakorolta a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát, és akinek a családegyesítési jogát, amelyet elismertek számára, védelemben kellett részesíteni.(59) Ez nem csak az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdésének hatékony érvényesülését, hanem az uniós jogrend autonómiáját és tekintélyét is érintette.

51.      Márpedig olyan helyzetben, mint amelyről az alapügyben szó van, az uniós polgár soha nem hivatkozhat a 2004/38 irányelv „aktiválásának” köszönhetően korábban megszerzett jogokra, mivel – amint azt a Bíróság több alkalommal kimondta – az irányelv soha nem alkalmazandó rá, amennyiben olyan tagállamok területén mozog és tartózkodik, amelyeknek állampolgára. Mivel nem tudja megszerezni ezeket a jogokat, azok következésképpen nem is tarthatók fenn.(60)

52.      Az uniós jog jelenlegi állása szerint, hacsak nem kívánjuk kiterjeszteni az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdésének hatályát, az érintett tehát a harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagja tartózkodási feltételeit illetően összehasonlítható jogi helyzetben van egy olyan „statikus” német állampolgárral, aki mindig is Németországban élt, és aki ugyanebben az államban alakította ki és folytatta családi életét.

53.      Igaz, hogy egy ilyen megoldás eltérő bánásmódot vezet be a két tagállam állampolgárságával rendelkező uniós polgárok között attól függően, hogy e kettős állampolgárságot milyen módon szerezték meg. Egyrészt van olyan uniós polgár, aki az érintetthez hasonlóan születése óta két tagállam állampolgárságával rendelkezik, és akit „statikusnak” kell tekinteni, mivel mindig azon tagállamokba utazott és azokban tartózkodott, amelyeknek állampolgára. Másrészt van olyan uniós polgár, aki P. N. G. Ormazabalhoz hasonlóan honosítás útján szerezte meg egy második tagállam állampolgárságát, és akit „mobilnak” kell tekinteni. Az első állampolgársága egy második állampolgársággal egészült ki, amelyet a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogának gyakorlása miatt szerezhetett meg.(61)

54.      Mindazonáltal különbséget kell tenni az érintett és P. N. G. Ormazabal jogi helyzete között, mivel csak ez utóbbi gyakorolt a 2004/38 irányelvből eredő jogokat.

55.      Úgy vélem tehát, hogy ez az eltérő bánásmód összehasonlítható a mindig a származási tagállamában tartózkodó „statikus” nemzeti állampolgár és az olyan „mobilis” nemzeti állampolgár közötti, elfogadott eltérő bánásmóddal, aki élt a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogával azáltal, hogy származási tagállamától eltérő tagállamba utazott.

56.      E tekintetben fontos megjegyezni, hogy a Bíróság által a Lounes ítéletben kialakított megoldás kiterjesztése eltérő bánásmódot eredményezne a nemzeti állampolgárok között aszerint, hogy rendelkeznek‑e más állampolgársággal, vagy sem. Az a „statikus” nemzeti állampolgár ugyanis, aki kizárólag azon tagállam állampolgárságával rendelkezik, amelynek területén mindig is élt a családjával, kizárólag a nemzeti bevándorlási jogszabályok hatálya alá tartozik, míg az az állampolgár, aki két tagállam állampolgárságával rendelkezik, és aki – az érintetthez hasonlóan – családi életét is ugyanezen a területen alakította ki és folytatta, hivatkozhat a beutazás és a tartózkodás joga tekintetében kedvezőbb rendelkezésekre. Márpedig a harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagjaik beutazási és tartózkodási jogára vonatkozó szabályok szempontjából a személyes és családi helyzetük számomra teljesen összehasonlíthatónak tűnik. Az ilyen értelmezés tehát ellentétes lehet az állampolgárságról szóló európai egyezmény 17. cikkének (1) bekezdésével, amely szerint „[v]alamely részes állam egy másik állampolgársággal rendelkező állampolgárait ugyanazon jogok és kötelezettségek illetik meg azon részes állam területén, ahol tartózkodnak, mint a részes állam bármely állampolgárát”.

57.      E körülmények összességére tekintettel úgy vélem, hogy az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése nem alkalmazható az olyan uniós polgár helyzetére, aki nem gyakorolta a 2004/38 irányelvben meghatározott feltételek mellett a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát azáltal, hogy azon két tagállam között utazott, amelyek állampolgárságával a születése óta rendelkezik, és aki harmadik ország állampolgárával alakította ki családi életét, miközben már huzamosan ezen államok egyikének területén telepedett le. A jelen ügyben tehát e cikkel nem ellentétes az, ha a német közigazgatási hatóságok a felperes által benyújtott, tartózkodási jog iránti kérelmet az érintett harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagjának tartózkodási jogát szabályozó nemzeti jogi rendelkezéseknek megfelelően vizsgálják.

58.      Következésképpen annak megállapítását javaslom a Bíróságnak, hogy az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése nem alkalmazható az olyan uniós polgárra, aki mindig is az egyik vagy másik olyan tagállamban tartózkodott, amelynek állampolgárságával a születése óta rendelkezik, és így nem gyakorolta a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát, amennyiben e polgár helyzete nem vonja maga után olyan tagállami intézkedések alkalmazását, amelyek azzal a hatással járnak, hogy megfosztják őt az uniós polgári jogállásából eredő jogok lényegének tényleges élvezetétől, vagy akadályozzák e jog gyakorlását.

IV.    Végkövetkeztetés

59.      A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság, Németország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre a következő választ adja:

Az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése nem alkalmazható az olyan uniós polgárra, aki mindig is az egyik vagy másik olyan tagállamban tartózkodott, amelynek állampolgárságával a születése óta rendelkezik, és így nem gyakorolta a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát, amennyiben e polgár helyzete nem vonja maga után olyan tagállami intézkedések alkalmazását, amelyek azzal a hatással járnak, hogy megfosztják őt az uniós polgári jogállásából eredő jogok lényegének tényleges élvezetétől, vagy akadályozzák e jog gyakorlását.


1      Eredeti nyelv: francia.


2      A francia jogban létezik egy olyan kifejezés, amely szerint „senki nem hivatkozhat a külföldi minőségére”. Ez azt jelenti, hogy egy francia állampolgár nem hivatkozhat egy másik állampolgárságra annak érdekében, hogy Franciaországban jogi kötelezettségei alól mentesüljön.


3      A történeti megközelítést illetően lásd: Kochenov, D., „Double Nationality in the EU: An Argument for tolerance”, European Law Journal, 3. szám, Blackwell, Oxford, 2011, 323–343. o., különösen 326. és azt követő oldalak.


4      Lásd: de Groot, D., „Free Movement of Dual EU Citizens”, in Cambien, N., Kochenov, D. és Muir, E., European Citizenship under Stress:  Social Justice, Brexit and Other Challenges, Brill Nijhoff, Leyde, 2020, 67–109. o.


5      Lásd: Destatis, Statistisches Bundesamt, a német szövetségi statisztikai hivatal „Population in private households by migrant background and dual citizenship” című dokumentumát, amely a következő internetcímen érhető el: https://www.destatis.de/EN/Themes/Society‑Environment/Population/Migration‑Integration/Tables/migrant‑status‑dual‑citizenships.html. A német‑olasz állampolgárok száma 194 000, a német‑román állampolgárok száma 151 000, a német‑görög állampolgárok száma 104 000, a német‑francia állampolgárok száma pedig 91 000 volt.


6      BGB1. I. 2024., 104. o., helyesbítés: BGBl. 2025. I, 98. o.


7      E reform főbb pontjaival kapcsolatban lásd a következő internetcímen található részleteket: https://www.bundesregierung.de/breg‑de/aktuelles/droit‑nationalite‑2254386


8      Lásd: Szpunar, M. és Blas López, M. E., „Some Reflections on Member State Nationality: A prerequisite of EU Citizenship and an Obstacle to Its enjoyment”, in: Kochenov, D., EU Citizenship and Federalism:  The Role of Rights, Cambridge University Press, Cambridge, 2017, 107–124. o., különösen 108–122. o. A tagállami állampolgárság és az uniós polgárság közötti kapcsolatról lásd: Poiares Maduro főtanácsnok Rottmann ügyre vonatkozó indítványa (C‑135/08, EU:C:2009:588, 23. pont).


9      C‑165/16, EU:C:2017:862, a továbbiakban: Lounes ítélet.


10      Az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2004. L 158., 77. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 46. o.; helyesbítés: HL 2009. L 274., 47. o.).


11      A nemzeti iratanyagból kitűnik, hogy a felperes 2012 júniusa és 2022 szeptembere között hét büntetőjogi felelősséget megállapító ítélet alapján, vagyoni kárt okozó bűncselekmények, lopás, szándékos testi sértés, csalás, szexuális agresszióban való bűnrészesség, tiltott kábítószer‑kereskedelem és engedély nélküli járművezetés bűncselekménye miatt különböző szabadságvesztés‑büntetéseket töltött le. A német hatóság által 2016 májusában indított kiutasítási eljárást 2020 februárjában családi okokból felfüggesztették.


12      BGB1. 2004. I, 1986. o.


13      A 2023. április 20‑i törvénnyel (BGBl. 2023. I, 106. o.) kihirdetett változat. Az említett törvény 5. §‑a (1) bekezdésének első mondata úgy rendelkezik, hogy „[a] szabad mozgásra jogosult, nem uniós polgár családtagok számára a szükséges adatok megadását követő hat hónapon belül hivatalból öt évig érvényes »Tartózkodási kártya uniós polgár családtagjai számára« elnevezésű dokumentumot kell kiállítani”.


14      2023. július 5‑i határozatában a Verwaltungsgerichtshof Baden‑Württemberg (baden‑württembergi közigazgatási felsőbíróság) megállapította, hogy a felperes és gyermekei között nem áll fenn tényleges eltartotti viszony (25. pont).


15      Lásd: 2024. február 22‑i Direcţia pentru Evidenţa Persoanelor şi Administrarea Bazelor de Date ítélet (C‑491/21, EU:C:2024:143, 27. pont).


16      Lásd: 2023. december 21‑i Chief Appeals Officer és társai ítélet (C‑488/21, a továbbiakban: Chief Appeals Officer és társai ítélet, EU:C:2023:1013, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


17      C‑148/02, EU:C:2018:539.


18      C‑541/15, EU:C:2017:432.


19      C‑713/23, EU:C:2025:917.


20      C‑434/09, a továbbiakban: McCarthy ítélet, EU:C:2011:277.


21      Lásd: McCarthy ítélet (23. pont).


22      Lásd: McCarthy ítélet (45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


23      Lásd: McCarthy ítélet (54. pont).


24      Lásd: McCarthy ítélet (46. és 48–54. pont).


25      Lásd: McCarthy ítélet (55. pont).


26      Lásd még az EUSZ 9. cikket.


27      Lásd: 2026. június 4‑i Safi ítélet (C‑147/24, a továbbiakban: Safi ítélet, EU:C:2026:442, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


28      Lásd: Lounes ítélet (51. pont). A közelmúltban a Bíróság megerősítette ezt az elvet az uniós polgár személyi állapotára vonatkozó adatok elismerésének, bejegyzésének vagy módosításának sajátos összefüggésében. Lásd többek között: 2026. március 12‑i Shipova ítélet (C‑43/24, EU:C:2026:183, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


29      Lásd: 2011. november 17‑i Gaydarov ítélet (C‑430/10, EU:C:2011:749, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Kiemelés tőlem.


30      Lásd ezzel kapcsolatban: Szpunar, M. és Blas López, M. E. megjegyzései, i. m., valamint Poiares Maduro főtanácsnok Rottmann ügyre vonatkozó indítványa (C‑135/08, EU:C:2009:588, 23. pont).


31      C‑430/10, EU:C:2011:749.


32      Lásd: 2011. november 17‑i Gaydarov ítélet (C‑430/10, EU:C:2011:749, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Lásd még ebben az értelemben: Safí ítélet (33. pont).


33      Lásd: 2023. június 22‑i Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid (Holland kiskorú gyermek thaiföldi anyja) ítélet (C‑459/20, EU:C:2023:499, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); Chief Appeals Officer és társai ítélet (43. pont); Lásd még: Safi ítélet (47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


34      Lásd: McCarthy ítélet (34. pont).


35      A 2025. április 29‑i Bizottság kontra Málta (Befektetői állampolgárság) ítéletében (C‑181/23, EU:C:2025:283) a Bíróság emlékeztetett a valamely tagállam állampolgársági kapcsolatának alapjára, amely „az e tagállam és az állampolgárai között fennálló, szolidaritáson és lojalitáson alapuló különleges kapcsolat, valamint a jogok és kötelezettségek kölcsönössége” (96. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Lásd még: Kochenov, D., „Double Nationality in the EU: An Argument for tolerance”, i. m.


36      Lásd: Safi ítélet (35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


37      Lásd: Safi ítélet (35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


38      Lásd: Safi ítélet (34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


39      C‑34/09, EU:C:2011:124. Az ezen ítélet alapjául szolgáló ügyben kiskorú belga állampolgárok szülőjével szemben kiutasítást elrendelő határozatot hoztak, és az illetékes hatóságok elutasították a munkavállalási engedély iránti kérelmét. A Bíróság megállapította, hogy e határozatok azzal a hatással járnak, hogy megfosztják Gerardo Ruiz Zambrano gyermekeit az EUMSZ 20. cikkből eredő jogok tényleges élvezetétől. Az ebben az ügyben szóban forgó határozatok azzal a következménnyel jártak volna, hogy az uniós polgár gyermekek kötelesek lettek volna elhagyni az Unió területét (43. és 44. pont).


40      Safi ítélet (41. pont). Lásd még: 2025. május 8‑i Stadt Wuppertal ítélet (C‑130/24, EU:C:2025:340, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


41      Lásd: Safi ítélet (42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


42      Lásd: Safi ítélet (43–47. pont). Lásd még: 2025. május 8‑i Stadt Wuppertal ítélet (C‑130/24, EU:C:2025:340, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


43      C‑34/09, EU:C:2011:124.


44      C‑133/15, EU:C:2017:354.


45      C‑82/16, EU:C:2018:308.


46      Lásd többek között: 2012. november 8‑i Iida ítélet (C‑40/11, EU:C:2020:691, 71. pont), 2013. május 8‑i Ymeraga és társai ítélet (C‑87/12, EU:C:2013:291, 36. pont); 2013. október 10‑i Alokpa és Moudoulou ítélet (C‑86/12, EU:C:2013:645, 32. pont); 2016. szeptember 13‑i Rendón Marín ítélet (C‑165/14, EU:C:2016:675, 74. pont); 2016. szeptember 13‑i CS ítélet (C‑304/14, EU:C:2016:674, 29. pont).


47      Lásd a jelen indítvány 14. lábjegyzetét.


48      Ezen ítélet kommentárjaként lásd többek között: Benlolo Carabot, M., „Cour de justice, gde ch., 14 novembre 2017, Toufik Lounes c/ Secretary of State for the Home Department, aff. C‑165/16, ECLI:EU:C:2017:862”, Jurisprudence de la CJUE 2017: décisions et commentaires, Bruylant, Brüsszel, 2018, 255–266. o.


49      Lásd: Lounes ítélet (60. pont). Kiemelés tőlem.


50      Lásd: Lounes ítélet (58. pont).


51      Lásd: Lounes ítélet (59. pont).


52      Lásd: Lounes ítélet (60. pont). Lásd még: Chief Appeals Officer és társai ítélet (45. pont)


53      Az uniós polgárok származási országukba való visszatérésére vonatkozó ítélkezési gyakorlatot illetően lásd többek között a következő ítéletekben szereplő helyzeteket: 2007. december 11‑i Eind ítélet (C‑291/05, EU:C:2007:771); 2014. március 12‑i O. és B. ítélet (C‑456/12, EU:C:2014:135); 2018. június 27‑i Altiner és Ravn ítélet (C‑230/17, EU:C:2018:497). Az ezen ítéletek alapjául szolgáló ügyek ugyanis olyan uniós polgár helyzetére vonatkoztak, aki visszatért származási tagállamába azt követően, hogy a 2004/38 irányelvben előírt feltételek mellett ténylegesen olyan tagállamban tartózkodott, amelynek állampolgárságával nem rendelkezett, és ahol harmadik országbeli állampolgárral alakította ki vagy szilárdította meg családi életét. Ilyen esetekben a Bíróság kimondta, hogy az érintett uniós polgárt az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése alapján megillető jogok hatékony érvényesülése megköveteli, hogy ezt a családi életet, amely a fogadó tagállamban a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog gyakorlása során alakult ki, folytatni lehessen az uniós polgár állampolgársága szerinti tagállamba való visszatéréskor, ami ennélfogva megköveteli, hogy ez utóbbi tagállam származékos tartózkodási jogot biztosítson az érintett családtag számára, aki harmadik ország állampolgára. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy az ilyen tartózkodási jog hiánya ezen uniós polgárt visszatarthatná attól, hogy származási tagállamát elhagyja annak érdekében, hogy tartózkodási jogát egy másik tagállamban gyakorolja, vagy e jog gyakorlását követően visszatérjen e származási tagállamba, mivel nem lehetne biztos abban, hogy folytatni tudja a fogadó tagállamban kialakított vagy megszilárdított családi életét.


54      Lásd: Lounes ítélet (59. pont).


55      Lásd a jelen indítvány 29. pontját.


56      Lásd: Closa, C., „Citizenship of the Union and nationality of member States”, Common Market Law Review, 2. sz., Wolters Kluwer, Leyde, 1995., 487–518. o., különösen 487. o.


57      Lásd: Closa, C., i. m., különösen 493. és 494. o.


58      Lásd: Lounes ítélet (56–57. pont).


59      Heymann, J., „Citoyenneté de l’Union et conflit positive de nationalités”, Revue Trimestrielle de Droit européen, 3. sz., Dalloz, Párizs, 2018, 587–596. o., különösen 13. pont.


60      Lásd: David de Groot által 2024 novemberében az Európai Parlament számára készített, „Right to return and dual citizens in free movement case law” című munkadokumentum.


61      Az Európa Tanács keretében 1997. november 6‑án Strasbourgban aláírt és 2000. március 1‑jén hatályba lépett, az állampolgárságról szóló európai egyezmény – amelynek számos tagállam részes fele – 5. cikkének (2) bekezdése kimondja, hogy „[m]inden részes államot a diszkrimináció tilalmának elve vezérel állampolgárai tekintetében, függetlenül attól, hogy ők születésüknél fogva állampolgárok‑e, vagy az állam állampolgárságát később szerezték meg”. Mindazonáltal, amint az az egyezményhez kapcsolódó magyarázó jelentésből kitűnik, e cikk csak az állampolgársági szabályoknak a született állampolgárok és más állampolgárok – köztük a honosított személyek – közötti alkalmazására vonatkozik (e jelentés 46. pontja).