C-124/0562005C01240007.00013425134339KOKOTT FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA — C-124/05. SZ. ÜGYFEDERATIE NEDERLANDSE VAKBEWEGING<TI><P><HT TYPE="UC">Juliane Kokott</HT></P><P><HT TYPE="UC">Főtanácsnok indítványa</HT></P><P>Az ismertetés napja: <DATE ISO="20060112">2006. január 12.</DATE><NOTE NOTE.ID="E0014"><P>Eredeti nyelv: német.</P></NOTE></P></TI><TI><NP><NO.P>I —</NO.P><TXT>Bevezetés</TXT></NP></TI>1.A jelen eljárásban a Federatie Nederlandse Vakbeweging (a továbbiakban: FNV), egy munkavállalói érdekképviseleti szervezet a holland állammal szemben azt vitatja, hogy a rendes szabadság legrövidebb ir dőtartamának pénzbeli megváltása összeegyeztethető-e a vonatkozó közösségi jogi rendelkezésekkel, amennyiben a szabadságot nem vették ki, hanem átvitték a következő évre.<TI><NP><NO.P>II —</NO.P><TXT>Jogi háttér</TXT></NP></TI><TI><NP><NO.P>A</NO.P><TXT>A közösségi jog</TXT></NP></TI>2.A munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4-i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv

HL L 299., 9. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 381. o.

 (a továbbiakban: munkaidő-irányelv) 2004. augusztus 4-i hatállyal váltotta fel a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló, 1993. november 23-i 93/104/EK tanácsi irányelvet

HL L 307., 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 2. kötet, 197. o.

 Az itt tárgyaltak tekintetében a két irányelv megegyezik.

Az Európai Parlament és a Tanács 2000. június 22-i 2000/34/EK irányelve a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló 93/104/EK tanácsi irányelvnek az abból kizárt ágazatok és tevékenységek szabályozása céljából történő módosításáról (HL L 195., 41. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 27. o.) a jelen ügy szempontjából nem bír jelentőséggel.

3.A munkaidő-irányelv 7. cikke rendelkezik a rendes szabadság tekintetében annak minimális időtartamáról:

(1)A tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy minden munkavállalót legalább négy hét rendes szabadság illessen meg a nemzeti jogszabályok és/vagy gyakorlat által megállapított ilyen szabadságra való jogosultság és a szabadság biztosítása feltételeinek megfelelően [helyesen: illessen meg, az ilyen szabadságra való jogosultságra és a szabadság biztosítására vonatkozó nemzeti jogszabályok és/vagy nemzeti gyakorlat feltételeinek megfelelően].(2)A rendes szabadság minimális időtartama nem helyettesíthető annak fejében nyújtott juttatással, a munkaviszony megszűnésének esetét kivéve.

4.A munkaidő-irányelv negyedik preambulumbekezdése értelmében a munkavállalók munkahelyi biztonságának, higiénéjének és egészségének javítása olyan cél, amely nem rendelhető alá pusztán gazdasági megfontolásoknak.5.Az ötödik preambulumbekezdés leszögezi, hogy a munkavállalók számára a Közösségben minimális — napi, heti és éves — pihenőidőt, valamint megfelelő szüneteket kell biztosítani.6.A 17. cikk szabályozza azt a kérdést, hogy a tagállamok milyen feltételek mellett térhetnek el az irányelv egyes rendelkezéseitől. A 7. cikk tekintetében azonban nem tartalmaz eltérési lehetőséget.<TI><NP><NO.P>B</NO.P><TXT>A holland jog</TXT></NP></TI>7.Az előterjesztő bíróság tájékoztatása értelmében a munkaidő-irányelvet a holland jog következő rendelkezései ültették át. A holland Burgerlijk Wetboek (BW) az érintett kérdéskör tekintetében 2001. február 1-je óta a következő szabályozást tartalmazza:

A 7:634. cikk:

(1)A munkavállaló minden olyan évre, amelynek során teljes munkaidőre járó munkabér illette meg, rendes szabadságra jogosult, melynek időtartama legalább a heti teljes munkaidő négyszerese, évenkénti munkaórákban meghatározott munkaidő esetén pedig legalább egyenértékű ezzel.(2)A munkavállaló, akit az év egy részére vonatkozóan munkabér illetett meg, ezen rész tekintetében jogosult szabadságra, amely azon időtartam részének felel meg, amelyre jogosult lett volna, ha a teljes év során megillette volna a teljes munkaidőre járó munkabér.(3)[…]

A 7:638. cikk:

(1)A munkáltató köteles a munkavállalónak minden évben lehetőséget biztosítani az őt a 634. cikk szerint minimálisan megillető rendes szabadság kivételére.(2)Amennyiben írásbeli szerződés, kollektív szerződés, a hatáskörrel rendelkező közigazgatási szerv rendelete vagy az ilyen szerv nevében hozott rendelet, illetve törvény eltérően nem rendelkezik, a szabadság kezdetét és végét a munkáltató — ha ezt komoly indok ki nem zárja, a munkavállaló kívánsága szerint — tűzi ki. […]

[…]

(6)A munkáltató a munkavállalót megillető szabadságot — ha komoly indok ezt ki nem zárja — napokban vagy órákban köteles kiadni.

[…]

A 7:640. cikk:

(1)A munkaviszony fennállása alatt a munkavállaló a szabadsághoz való jogáról ellenérték fejében sem mondhat le.(2)Ha a szabadság a 634. cikkben írt legrövidebb tartamot meghaladja, a felek az (1) bekezdéstől — a szabadság e legrövidebb tartamot meghaladó része tekintetében — írásbeli megállapodással eltérhetnek.

<TI><NP><NO.P>III —</NO.P><TXT>Tényállás</TXT></NP></TI>8.A jogvita alapját a holland minisztérium, a Ministerie van sociale Zaken en Werkgelegenheid által publikált, A szabadságról szóló új jogszabályok: több lehetőség a személyre szabott munkára című tájékoztató kiadvány (a továbbiakban: kiadvány) képezi. Ez többek között azt tartalmazza, hogy a munkavállalók a szabadság napjait felhalmozhatják, és a következő évre átvihetik, hogy akkor hoszszabb szabadságot vehessenek ki. Ennek megfelelően a munkavállaló megváltás ellenében a szabadság napjainak igénybevételéről lemondhat, azokat mintegy eladhatja. Ez az adott évben a szabadság azon napjaira vonatkozik, amelyeket az előző évről hoztak át, illetve azon napjaira, amelyek az adott évben a minimális négyhetes szabadságon felül rendelkezésre állnak.9.A szóban forgó szabályozás parlamenti vitája alkalmával a holland kormány által tett észrevételekből az tűnik ki, hogy a munkavállaló a törvényes minimális szabadság egy részét is átviheti a következő évre, és annak igénybevételéről megváltás ellenében lemondhat. Az ennek megakadályozására irányuló javaslatot a parlamenti vita során elutasították.10.Az FNV álláspontja szerint a holland jog, ahogyan azt a holland kormány értelmezi, összeegyeztethetetlen a munkaidő-irányelv 7. cikkének (2) bekezdésével. Ezért ennek bírósági megállapítását kéri.<TI><NP><NO.P>IV —</NO.P><TXT>Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem</TXT></NP></TI>11.A kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint a holland jog — a szabályozás elfogadásának körülményeiből és a kiadványból ítélve — lehetővé teszi, hogy a munkavállaló a törvényes minimális szabadság egy részét is átvigye a következő évre, és annak igénybevételéről megváltás ellenében lemondjon.12.Ugyanakkor az előterjesztő bíróságban kétségek támadtak azt illetően, hogy a holland jog értelmezése összeegyeztethető a munkaidő-irányelvvel, ezért a következő kérdésekkel fordult a Bírósághoz:

Összeegyeztethető-e a közösségi joggal, és különösen a 1993. november 23-i 93/104/EK tanácsi irányelv 7. cikkének (2) bekezdésével az olyan tagállami törvényi rendelkezés, amely lehetővé teszi a munkaviszony fennállása alatti írásbeli megállapodást arra vonatkozólag, hogy a munkavállaló, aki rendes minimális szabadságát valamelyik évben nem, vagy nem teljesen vette igénybe, ennek fejében az azt követő évben pénzbeli juttatást kapjon?

A kérdés kiindulópontja, hogy a juttatás nyújtására nem a munkavállaló folyó évi vagy azt követő évekbeli rendes minimális szabadságához való jogára tekintettel kerül sor.

<TI><NP><NO.P>V —</NO.P><TXT>A felek érvei</TXT></NP></TI>13.A holland kormány hangsúlyozza, hogy a munkaidő-irányelv átültetése alapvetően azt biztosítja, hogy a munkavállaló szabadságát kívánságának megfelelően vehesse igénybe, amennyiben nem áll fenn olyan fontos ok, amely a szabadságra vonatkozó kérelem elutasítását indokolná. A munkaidő-irányelv 7. cikke nem kötelezi a tagállamokat arra, hogy kötelezzék a munkavállalókat a rendes szabadság legrövidebb időtartamának tényleges igénybevételére.14.Ennek megfelelően álláspontja szerint a munkaidő-irányelv 7. cikkének (2) bekezdésével összeegyeztethető az, ha a rendes szabadság legrövidebb időtartamának egy részét nem veszik igénybe, azt a következő évre átviszik, és ezt követően megváltás fejében lemondanak arról. A szabadság legrövidebb időtartamának korábbi évekről áthozott része ugyanis már nem tartozik a rendes szabadság legrövidebb időtartamába. Az erre vonatkozó szabályozás a rendes szabadság legrövidebb időtartamának biztosítására vonatkozó feltételek körébe tartozik, amelyeknek a megállapítására a BECTU-ügyben hozott ítélet

A C-173/99. sz. ügyben 2001. június 26-án hozott ítélet (EBHT 2001., I-4881. o.).

 értelmében a tagállamoknak lehetőségük van.15.Ezzel szemben az FNV attól tart, hogy a munkaidő-irányelv rendelkezésének a holland kormány által adott értelmezése a munkavállalókat annak a kockázatnak teszi ki, hogy a munkáltató nyomást gyakorolhat rájuk annak érdekében, hogy a rendes szabadság legrövidebb időtartamát ne vegyék igénybe. Ez az értelmezés lehetővé teszi, hogy a munkavállaló a rendes szabadság legrövidebb időtartamát ne vegye igénybe, és a következő évben megváltásra cserélje.16.Az FNV szerint a munkaidő-irányelv 7. cikke (2) bekezdésének célja az, hogy biztosítsa a rendes szabadság legrövidebb időtartamának tényleges igénybevételét — nemcsak a munkavállaló, de egyúttal a közösség érdekében is.

Lásd e tekintetben a Stix-Hackl főtanácsnoknak a C-131/14. és C-257/04. sz., Robinson-Steele és társai egyesített ügyekben 2005. október 27-én előterjesztett indítványát (a Bíróság előtt folyamatban lévő ügy).

 Ezek az érdekek akkor is sérülnek, ha a munkavállaló megfelelő pihenés hiányában munkaképtelenné válik.17.A Bizottság kifejti, hogy a tagállamok szabadsága a munkaidő-irányelv átültetése terén csak az átültetés módja tekintetében áll fenn. Ezzel szemben az elérendő eredmény tekintetében nincs mérlegelési mozgásterük.18.A munkaidő-irányelv a munkavállalók egészségének és biztonságának biztosítását szolgálja. Hivatkozva a Mischo főtanácsnok által a Merino Gómez ügyben

A Bizottság a C-342/01. sz. ügyben 2003. április 3-án előterjesztett indítvány (2004. március 18-i ítélet, EBHT 2004., I-2605. o.) 32. és 33. pontjára hivatkozik.

 előterjesztett főtanácsnoki indítványra, a Bizottságnak ezért az az álláspontja, hogy a rendes szabadság legrövidebb időtartama tényleges és hatékony pihenőidőhöz fűződő abszolút jogot jelent, annak érdekében, hogy a munkavállaló fizikailag kipihenhesse magát. Ezért már az is ellentétes a munkaidő-irányelv 7. cikkének céljaival, hogy a rendes szabadság legrövidebb időtartamának egyes részei átvihetők a következő évre. Csak kivételes esetekben, fontos okok miatt volna elfogadható az átvitel.19.A rendes szabadság legrövidebb időtartamától eltérően más lehet a helyzet az egyéb szabadnapokkal. Mindenesetre a holland kormány nem veszi figyelembe e két szabadságra való jogosultság eltérő természetét. Miközben a pótszabadság napjaiban gyakran a munkavállaló és a munkáltató állapodik meg, a rendes szabadság legrövidebb időtartama nem képezheti megállapodás tárgyát20.Még ha a szabadnapok átvitele ellentétes is a munkaidő-irányelvvel, a Bizottság szerint az átvitt szabadnapokra vonatkozó jogosultság fennmarad. Az átvitt szabadnapok ellentételezés nélküli elvesztése ugyanis a munkavállalókat sújtaná, és tovább csökkentené a pihenésre rendelkezésre álló lehetőségeiket.21.A Bizottság ezt követően felveti azt a kérdést, hogy miként kell eljárni a rendes szabadság legrövidebb időtartamának azon részei tekintetében, amelyeket a munkavállaló — akár elfogadható, akár elfogadhatatlan okok miatt — nem vett igénybe a megfelelő év során.22.Igaz, a rendes szabadság legrövidebb időtartamát az év elteltével ilyenként már nem lehet kivenni, ugyanakkor az ilyen átvitt szabadnapok igénybevétele a rendes szabadság legrövidebb időtartama mellett pozitív módon befolyásolná a munkavállalók egészségét és munkabiztonságát. Nem ez a helyzet, ha a munkavállaló megváltás fejében lemond a rendes szabadság legrövidebb időtartamának átvitt részéről.23.Végül a Bizottság hangsúlyozza, hogy a holland kormány által adott értelmezés felveti annak veszélyét, hogy e rendelkezésekkel rendszeresen visszaélnek majd. A munkáltatók a munkavállalók szabad akaratából vagy kényszer hatása alatt adott beleegyezés révén elérhetik azt, hogy minden évben csak a rendes szabadság legrövidebb időtartamának egy része kerüljön igénybevételre, és a következő évben minden esetben megváltást fizessenek.<TI><NP><NO.P>VI —</NO.P><TXT>Értékelés</TXT></NP></TI>24.Az előzetes döntéshozatali kérelem kizárólag arra a kérdésre irányul, hogy rendes szabadság legrövidebb időtartama részeinek megváltása megengedhető-e, miután ezeket átvitték a következő évre.25.A Bizottság úgy látja, hogy a Bíróságnak legelőször is arra a kérdésre kellene választ adnia, hogy a rendes szabadság legrövidebb időtartama részeinek átvitele egyáltalán összeegyeztethető-e a munkaidő-irányelvvel. E messze mutató kérdés ugyanakkor ezen eljárásban nyitva maradhat. Ez ugyanis nemcsak az előzetes döntéshozatali kérelem keretein esik kívül — ahogy azt a tárgyaláson a FNV, a holland kormány és az Egyesült Királyság Kormánya ez alkalommal először hangsúlyozta —, hanem egyúttal a Bizottság észrevételei szerint sem bír jelentőséggel az előterjesztett kérdés megválaszolása szempontjából. A Bizottság ugyanis azon az állásponton van, hogy az átvitt szabadság nem vész el akkor sem, ha maga az átvitel ellentétes volna a munkaidő-irányelvvel.

Amennyiben a Bíróság mégis állást foglalna az átvihetőség kérdésében, a munkaidő-irányelv hatodik preambulumbekezdése értelmében a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 132. számú egyezménye iránymutatással szolgál a fizetett rendes szabadság tekintetében. Ezt az 1970-ben Genfben aláírt egyezményt többek között a Közösség 14 tagállama ratifikálta. A 9. cikk értelmében az átvitel alapvetően lehetséges, de a rendes szabadság legrövidebb tartamának legalább egy részét a jogosultságot megalapozó év végét követően rövid időn belül ki kell adni.

 Ezzel egyet kell érteni, amennyiben a munkaidő-irányelvet nyilvánvalóan nem lehet úgy értelmezni, hogy az minden lehetséges esetre vonatkozóan kizárná a rendes szabadság legrövidebb időtartamának tényleges átvitelét a következő évre.26.Azt kell tehát tisztázni, hogy a rendes szabadság legrövidebb időtartama átvitt részének pénzbeli megváltása összeegyeztethető-e a munkaidő-irányelvvel.27.A munkaidő-irányelv 7. cikkének (1) bekezdése értelmében minden munkavállalót legalább négy hét rendes szabadság illet meg. Az irányelv egészének, ahogy a rendes szabadság legrövidebb időtartamára vonatkozó rendelkezéseinek is a Szerződés 137. cikkének megfelelően a munkavállalók élet- és munkafeltételei, valamint munkabiztonságuk és egészségvédelmük javítását kell szolgálnia.

Az 5. lábjegyzetben hivatkozott BECTU-ügyben hozott ítélet 37. pontja.

 Elnevezésének megfelelően a rendes szabadság legrövidebb időtartama azon legrövidebb időtartamot jelöli, amelyet a közösségi jogalkotó álláspontja szerint minden évben ténylegesen szabadságként ki kell venni annak érdekében, hogy biztosított legyen a munkaidő-irányelv ötödik preambulumbekezdése értelmében vett megfelelő éves pihenőidő.

Lásd még az 5. lábjegyzetben hivatkozott BECTU-ügyben hozott ítélet 44. pontját.

28.A holland kormány álláspontjával ellentétben a rendes szabadság legrövidebb időtartama egy részének a következő évre történő átvitele nem kezelhető azonos módon a pótszabadsággal, amelyet pénzzel meg lehet váltani. Természetesen a rendes szabadság legrövidebb időtartamának vagy egy részének a következő időszakra történő átvitele esetén nem lehetséges e szabadságnak teljes egészében a jogosultsági évben történő igénybevétele. Ugyanakkor a szabadság — amint erre a Bizottság helyesen mutat rá — akkor is hozzájárulhat a munkavállalók előírt pihenéséhez, ha azt később veszik igénybe.29.A 7. cikk (2) bekezdése értelmében a rendes szabadság legrövidebb időtartama főszabály szerint nem helyettesíthető pénzbeli megváltással. Az egyedüliként meghatározott kivétel a munkaviszony megszűnésekor fennálló szabadságra vonatkozó jogosultság megváltása.

Az 5. lábjegyzetben hivatkozott BECTU-ügyben hozott ítélet 44. pontja és a C-342/01. sz. Merino Gómez ügyben 2004. március 18-án hozott ítélet (EBHT 2004., I-2605. o.) 30. pontja.

 Különösen nem vonatkoznak a munkaidő-irányelv 17. cikkében meghatározott eltérési lehetőségek a 7. cikk szerinti rendes szabadság legrövidebb időtartamára.

Az 5. lábjegyzetben hivatkozott BECTU-ügyben hozott ítélet 40. pontja.

30.Ugyanígy — ahogy azt a tárgyaláson a FNV, a holland kormány és az Egyesült Királyság Kormánya előadta — a holland kormány által képviselt álláspont végeredményben e tilalom megkerüléséhez vezet. A rendes szabadság legrövidebb időtartamát nem feltétlenül vennék igénybe, azt egy — későbbi — pénzbeli megváltással helyettesíteni lehetne. Éppen ez az az eredmény, amelynek a munkaidő-irányelv 7. cikkének (2) bekezdése szerint nem szabad bekövetkeznie.31.A Bizottsággal és az FNV-vel abban is egyet kell érteni, hogy a rendes szabadság legrövidebb időtartama elhalasztott részének pénzbeli megváltására vonatkozó lehetőség az irányelv céljaival összeegyeztethetetlen módon a rendes szabadságról való lemondásra, illetve a munkavállalókat erre indító munkáltatói magatartásra ösztönözné.

A visszaélés kockázata, mint a munkaidő-irányelv értelmezésének szempontja tekintetében lásd az 5. lábjegyzetben hivatkozott BECTU-ügyben hozott ítélet 51. pontját, a munkavállaló szabadságról való lemondásra ösztönzése tekintetében pedig lásd Stix-Hackl főtanácsnok 6. lábjegyzetben hivatkozott Robinson-Steele egyesített ügyekre vonatkozó indítványának 78. pontját.

32.Ezzel ellentétben legalábbis a hosszú távú foglalkoztatási jogviszonyokban éppen az jelent ösztönzést a munkaidő-irányelv 7. cikkében foglalt céloknak megfelelő magatartás tanúsítására, ha nem lehetséges a rendes szabadság legrövidebb időtartama elhalasztott részének pénzbeli megváltása. A megváltás lehetőségének hiányában a munkavállaló és a munkáltató alapvető érdeke, hogy a rendes szabadság legrövidebb tartamának igénybevételét csak korlátozottan halasszák el, hogy azt így feladatának megfelelően a lehető legnagyobb mértékben a megfelelő évben vagy azt követően rövid időn belül vegyék igénybe. A szabadságra vonatkozó jogosultságok túlzott feltorlódása ugyanis gyakorlati problémákhoz vezethet azok kiadásakor. Különösen, ha a szokásos szabadságolási időszakon kívül vesznek igénybe hosszú szabadságot, ez gyakran nehézségeket okoz a helyettesítés tekintetében. Bár ez a probléma inkább érinti a munkáltatót, a munkavállalónak is számolnia kell azzal, hogy ez hátrányosan érinti őt.33.Következésképpen a munkaidő-irányelv 7. cikkével összeegyeztethetetlen az, hogy a munkavállaló számára, aki valamely évben a rendes szabadság legrövidebb időtartamát nem vagy nem teljes egészében vette igénybe, egy következő évben ennek fejében pénzbeli megváltást nyújtsanak.<TI><NP><NO.P>VII —</NO.P><TXT>Végkövetkeztetések</TXT></NP></TI>34.Azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelemre a következőképpen válaszoljon:

A munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4-i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 7. cikkének (2) bekezdésével összeegyeztethetetlen az, hogy egy munkavállaló számára, aki valamely évben a rendes szabadság legrövidebb időtartamát nem vagy nem teljes egészében vette igénybe, egy következő évben ennek fejében pénzbeli megváltást nyújtsanak.