|
Hivatalos Lapja |
HU Sorozat C |
|
C/2024/2206 |
2024.3.19. |
Az Európai Bizottság és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság közötti együttműködési jegyzőkönyv
(C/2024/2206)
Preambulum
Az Európai Bizottság és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (a továbbiakban: az EGSZB) úgy véli, hogy közös érdekük, hogy kapcsolataikat e jegyzőkönyv végrehajtása révén, a 2012. február 22-i jegyzőkönyvben foglaltakat felváltó szorosabb együttműködési rendelkezésekkel erősítsék meg.
Az említett rendelkezések hozzájárulnak egy olyan környezet létrehozásához, amely elősegíti, hogy a civil szervezeteket mind nemzeti, mind európai szinten nagyobb mértékben vonják be az Európai Unió politikaalkotó és döntéshozatali folyamataiba, valamint hogy folyamatos, strukturált párbeszéd bontakozzék ki e szervezetek és az uniós intézmények között, amint erről az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 11. cikkének (1) és (2) pontja rendelkezik.
A Szerződések által ráruházott szerep révén az EGSZB-re különleges felelősség hárul a tekintetben, hogy elősegítse az európai uniós intézmények és szakpolitikák demokratikus legitimitásának és hatékonyságának erősítését. Ebben az összefüggésben az EGSZB-re mint a civil társadalmi szervezetek és az uniós intézmények közötti, az EUSZ 13. cikkében említett kiemelt közvetítőre rendkívül fontos szerep hárul annak biztosításában, hogy az említett intézmények megvalósítsák az EUSZ 11. cikkének rendelkezéseit.
Az Európai Bizottság és az EGSZB együttműködik az EGSZB küldetési nyilatkozatában meghatározott három fő feladat teljesítésében. Ezek szerint az EGSZB:
|
— |
hozzájárul ahhoz, hogy az Európai Unió politikái és jogalkotása jobban alkalmazkodjon a gazdasági, szociális és társadalmi jellegzetességekhez azáltal, hogy az EGSZB tagjainak tapasztalatával és reprezentativitásával, párbeszéddel és az általános érdekeket szolgáló konszenzus megkeresése révén segíti az Európai Parlamentet, a Tanácsot és az Európai Bizottságot, |
|
— |
a szervezett civil társadalom képviseletének és tájékoztatásának, véleménye kifejezésének és a vele folytatott párbeszédnek az intézményi fórumaként segíti a nagyobb részvételen alapuló és a közvéleménnyel szorosabb kapcsolatban álló Európai Unió fejlődését, |
|
— |
előmozdítja az európai integráció alapját képező értékeket, támogatja a részvételi demokrácia megvalósítását, és előmozdítja a civil társadalmi szervezetek szerepét Európában és világszerte. |
Az Európai Bizottság támogatja az EGSZB – a szekciók, az Ipari Szerkezetváltozás Konzultatív Bizottsága (CCMI) és az EGSZB más szervei, például a megfigyelőközpontok vagy az ad hoc csoportok által ellátott – tanácsadói szerepének megerősítését úgy az uniós szakpolitikai döntéshozatal és jogalkotás előkészítési, mint nyomonkövetési szakaszában.
Az Európai Bizottság támogatja az EGSZB-vel való szoros partnerséget, hogy egy gazdaságilag virágzó, társadalmilag befogadó és környezeti szempontból fenntartható Uniót lehessen megvalósítani, teljes mértékben kiaknázva a digitális társadalommal és gazdasággal járó előnyöket. Az Európai Bizottság és az EGSZB egyetért abban, hogy meg kell védeni az Európai Unió alapvető értékeit és a jogállamiságot, miközben az Európai Uniót vonzó hellyé kell tenni a vállalkozások számára, és törekedni kell a teljes foglalkoztatottságra és a társadalmi haladásra, valamint a környezet minőségének magas szintű védelmére és javítására.
Az EGSZB hozzájárulhat az uniós jogszabályok végrehajtásának értékeléséhez, különösen az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 8–12. cikkében előírt általánosan alkalmazandó rendelkezésekkel kapcsolatban.
Az Európai Bizottság és az EGSZB együttműködik a részvételi demokráciának az Unió szintjén történő fejlesztésében azzal a céllal, hogy megszilárdítsák az EU demokratikus legitimitását.
Az Európai Bizottság és az EGSZB ebben az együttműködésben az EUSZ 11. cikkében meghatározottak szerint a képviseleti szervezetekkel és a civil társadalommal folytatott nyílt, átlátható és rendszeres párbeszéd kialakításának rendkívül fontos eszközét látja.
Az Európai Bizottság támogatja az EGSZB-nek az európai szervezett civil társadalommal folytatott párbeszéd és konzultáció megkönnyítésére, előmozdítására és strukturálására irányuló kezdeményezéseit, valamint a civil társadalom egészét bevonó kezdeményezéseket. Az Európai Bizottság támogatja továbbá az EGSZB azon kezdeményezéseit, amelyek célja a tagállamok gazdasági és szociális tanácsainak és hasonló intézményeinek hálózatával fenntartott kapcsolatok megerősítése annak érdekében, hogy az EGSZB teljes mértékben betölthesse a szervezett civil társadalom elvárásainak és törekvéseinek közvetítőjeként betöltött szerepét.
Az Európai Bizottság és az EGSZB a jövőben meghatározhatja az együttműködésük megerősítésének módjait, például az Európa jövőjéről szóló konferencia javaslatainak nyomon követése során.
I. Intézményi és adminisztratív kapcsolatok
Az Európai Bizottság munkaprogramja
|
1. |
Az Európai Bizottság hivatali idejének kezdetén az intézmény elnöke az EGSZB Közgyűlése előtt ismerteti stratégiai célkitűzéseit. |
|
2. |
Az EGSZB minden év első felében ismerteti az Európai Bizottság következő évi munkaprogramjával kapcsolatos fő politikai prioritásait, valamint azt, hogy miként kíván hozzájárulni a munkaprogram végrehajtásához.
Évente legalább egyszer, az Európai Bizottság munkaprogramjának kidolgozása idején találkozóra kerül sor az Európai Bizottság elnöke és/vagy az EGSZB-vel fenntartott kapcsolatokért felelős alelnöke, illetve az EGSZB elnöke között, amelynek célja a közös érdeklődésre számot tartó kérdések megvizsgálása. |
|
3. |
Az EGSZB minden év második félévében vitát szervez az Európai Unió jövőjéről, amelynek során az Európai Bizottság elnöke vagy az EGSZB-vel fenntartott kapcsolatokért felelős alelnöke ismerteti az Európai Unió következő évre szóló stratégiai prioritásait. |
Találkozók és információcsere
|
4. |
Az Európai Bizottság tagjai felkérést kapnak, hogy vegyenek részt az EGSZB munkájában, különösen a plenáris ülések keretében, megvitatandó az illetékességi körükbe tartozó területek stratégiai irányait, illetve bármilyen, korábban közös megegyezéssel a napirendre felvett kérdést. Az Európai Bizottság tagjai felszólalási lehetőséget is kérhetnek a plenáris ülésen. Az Európai Bizottság tagjai, illetve – kivételes körülmények között – vezető tisztviselői felszólalási lehetőséget kérhetnek az EGSZB Elnökségének európai bizottsági kezdeményezésekről tartott vitáiban.
A szekciók és a CCMI elnökei vagy képviselői, valamint az Európai Bizottság tagjai vagy vezető tisztviselői évente legalább egyszer találkoznak a közös érdekű kérdések és a közös tevékenységek megvitatása céljából. Ezek lehetnek ad hoc találkozók vagy a szekciók/CCMI ülése vagy konferenciája keretében tartott ülések. |
|
5. |
A felelősségi körükbe tartozó ügyekben az Európai Bizottság képviselői bekapcsolódnak az EGSZB munkájába, és a lehetőségekhez mérten részt vesznek azokon az üléseken, amelyekre meghívást kapnak. Ismertetik az Európai Bizottság javaslatait vagy bármely más tárgyalandó dokumentumot, és tájékoztatást nyújtanak az egyes ügyek előrehaladásáról.
A felelősségi körükbe tartozó ügyekben szorosan együttműködnek az EGSZB azonos területeken illetékes tagjaival. |
|
6. |
Az Európai Bizottság illetékes szervezeti egységei által kijelölt koordinátorok, illetve felelősök, valamint a szekciók és a CCMI titkárságai rendszeresen tájékoztatják egymást – elsősorban az Európai Bizottság szervezeti egységeinek munkatervével és a szekciók munkaprioritásainak érvényesítésével kapcsolatban –, és közös tevékenységeket határoznak meg.
Az Európai Bizottság az EGSZB Elnöki Testülete rendelkezésére bocsátja a soron következő üléseinek napirendjét. Az egyes európai bizottsági szervezeti egységek által kijelölt koordinátorok évente legalább egyszer találkoznak az EGSZB titkárságával, hogy kölcsönösen tájékoztassák egymást az Európai Bizottság vagy az EGSZB által útnak indított vagy tervezett legfontosabb, mindkét fél érdeklődésére számot tartó tevékenységekről vagy kezdeményezésekről. |
Közös együttműködési kezdeményezések
|
7. |
Az Európai Bizottság és az EGSZB prioritásai alapján az EGSZB-t fel lehet kérni, hogy az alkalmazandó szabályoknak megfelelően vegyen részt az EGSZB hatáskörébe tartozó témákkal foglalkozó európai bizottsági szakértői csoportok minden releváns formájában. Adott esetben az Európai Bizottság és az EGSZB dönthet úgy, hogy közösen irányítanak olyan együttműködési platformokat vagy jövőbeli kezdeményezéseket, amelyek az EGSZB hatáskörébe tartozó kérdésekkel foglalkoznak.
Adott esetben az EGSZB konkrét kérdésekben különböző szinteken szorosan együttműködhet az Európai Bizottság szolgálataival. Az ilyen együttműködési tevékenységek lehetnek kétoldalúak és magukban foglalhatnak tudáscserét, rendezvényeken való közös részvételt és esetenkénti kezdeményezéseket. |
II. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság konzultatív szerepe
|
8. |
Az EGSZB kiemeli a megfelelő jogalkotási programozás és a korai tájékoztatás fontosságát, különösen a sürgős és érzékeny ügyek esetében. Munkáinak megszervezésekor az EGSZB igyekszik számításba venni az Európai Bizottság által meghatározott prioritásokat és határidőket. E célból az Európai Bizottság a szekciók, a CCMI és az Európai Bizottság szervezeti egységei közötti rendszeres eszmecserék keretében tájékoztatja az EGSZB-t javaslatai időzítéséről.
Amennyiben az Európai Bizottság a Szerződés által kötelező konzultációs területként megjelölt témában jelentős mértékben módosítja javaslatát az EGSZB-hez eredetileg intézett felkéréshez képest, akkor ügyel arra, hogy újból kikérje az EGSZB véleményét. |
Fakultatív felkérés és saját kezdeményezésű vélemények
|
9. |
Az Európai Bizottság éves munkaprogramja, valamint az Európai Bizottság és az EGSZB prioritásainak megvizsgálása alapján az Európai Bizottság főtitkára elküldi az EGSZB-nek azoknak a javaslatoknak a jegyzékét, amelyekre vonatkozóan fakultatív felkérést irányoznak elő. A jegyzékben olyan nem jogalkotási dokumentumok is szerepelnek, amelyekkel kapcsolatban az Európai Bizottság ki kívánja kérni az EGSZB véleményét.
Az Európai Bizottság tudomásul veszi, hogy az EGSZB bármikor vállalkozhat vélemény kidolgozására olyan területeken, ahol megítélése szerint rendelkezik a szükséges kompetenciával és szaktudással, és hozzáadott értéket nyújthat. |
|
10. |
Fontos, hogy a Szerződések tiszteletben tartása mellett mind az Európai Bizottság, mind az EGSZB célzottan döntsön annak érdekében, hogy a lehető legjobban kihasználhassák együttműködésüket.
Így az Európai Bizottság elsősorban a következő kritériumok alapján dönt a fakultatív felkérésekről:
Az EGSZB további erőfeszítéseket tesz munkájának racionalizálása érdekében. A cél azoknak a véleményeknek az előtérbe helyezése, amelyektől leginkább várható, hogy valódi hozzáadott értéket képviselnek majd az uniós politikák kialakítása és a döntéshozatal szempontjából. |
Feltáró vélemények
|
11. |
Az uniós politikák kialakítási folyamatának és munkaütemezésének keretében az Európai Bizottság felkérheti az EGSZB-t feltáró vélemények kidolgozására a szervezett civil társadalom számára különösen fontos bármely olyan területen, amellyel kapcsolatban megítélése szerint az EGSZB megfelelő kompetenciával és szaktudással rendelkezik.
Miután az Európai Bizottság elfogadta munkaprogramját, az Európai Bizottság és az EGSZB megvitatja az Európai Bizottság kezdeményezéseit azzal a céllal, hogy közösen meghatározzanak öt olyan témát, amelyek feltáró vélemények tárgyát képezhetik. Feltáró vélemények kidolgozására irányuló felkérést az Európai Bizottságnak az EGSZB-vel fenntartott kapcsolatokért felelős alelnöke intézhet az EGSZB-hez. A felkérés pontos tájékoztatást tartalmaz a vélemény tárgyával és esetleges kidolgozási határidejével kapcsolatban. Az EGSZB a határidőn belül, de mindenképpen időben elfogadja feltáró véleményét ahhoz, hogy a javaslat az Európai Bizottság által tervezettek szerint elfogadásra kerülhessen. Az Európai Bizottság és az EGSZB igyekeznek a feltáró véleményekre vonatkozó felkéréseket olyan integrált megközelítésbe illeszteni, ami lehetővé teszi, hogy a civil társadalom valamennyi érintett szereplőjének nézőpontja a lehető legszélesebb értelemben megjelenjen a dokumentumban. |
Az európai bizottsági dokumentumok továbbítása és az EGSZB véleményeinek szerkezete
|
12. |
Az Európai Bizottság – ugyanakkor, mint az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak is – átad az EGSZB-nek minden olyan dokumentumot és információt, amelyre az utóbbinak konzultatív szerepe betöltéséhez szüksége van. |
|
13. |
Véleményeinek áttekinthetőségét fokozandó, az EGSZB mindenekelőtt a következő erőfeszítéseket teszi:
|
Vélemények nyomon követése
|
14. |
Az Európai Bizottság megfelelően nyomon követi az EGSZB által az uniós politikák és határozatok megfogalmazása keretében kidolgozott véleményeket, beleértve a saját kezdeményezésű véleményeket is. A nyomon követés végett az Európai Bizottság rendszeresen tájékoztatja az EGSZB-t azokról az okokról, amelyek a véleményekben megfogalmazott módosító javaslatok és alapvető felvetések figyelembevételéhez vagy ennek elmaradásához vezettek.
A feltáró vélemények esetében az Európai Bizottság politikai jellegű nyomon követést biztosít, többek között azáltal, hogy lehetőség szerint az illetékes európai bizottsági tag a vélemény elfogadását követő plenáris ülésszakon tájékoztatást nyújt az EGSZB Közgyűlése számára. Elvben az Európai Bizottság a jogalkotási javaslat hatásvizsgálatában hivatkozik az EGSZB feltáró véleményére. Az Európai Bizottság a jogalkotási természetű dokumentumokhoz fűzött, általa is elfogadott módosító javaslatokat lehetőség szerint belefoglalja a módosított javaslat szövegébe. |
Minőségi jogalkotási program
|
15. |
Az Európai Bizottság és az EGSZB együttműködik annak érdekében, hogy hatékonyan hozzájáruljanak a jogalkotás minőségének javításához és a minőségi jogalkotási programhoz. Az EGSZB hozzájárulása abban áll, hogy a szervezett civil társadalom véleményét beépíti a tényeken alapuló folyamatba.
Az EGSZB az Európai Bizottság kérésére hozzájárul az Európai Bizottság által végzett utólagos értékelésekhez. A következő két évre tervezett értékelések alapján az Európai Bizottság felkéri az EGSZB-t, hogy válassza ki azokat az ügyiratokat, amelyekhez az EGSZB az eljárási szabályzata által meghatározott vélemények vagy értékelő jelentések formájában hozzá kíván járulni. Az EGSZB a hatásvizsgálatokkal és értékelésekkel kapcsolatos konzultációs tevékenységek során folytatott előkészítő munkában is részt vehet. Ennek keretében az EGSZB támogathatja az Európai Bizottságot a civil társadalom számára különösen fontos területeken folytatott konzultációs folyamatban. A nagyobb nyilvánosság érdekében az EGSZB ezenkívül tájékoztathatja az érdekelt feleket a számukra leginkább releváns nyilvános konzultációkról. Az EGSZB és az Európai Bizottság folytatja az együttműködést a minőségi jogalkotási program részét képező REFIT program keretében, illetve a jövőállósági platformhoz kapcsolódóan. Az Európai Bizottság és az EGSZB az európai stratégiai és politikai elemzési rendszer (ESPAS) keretében igazgatási szinten együttműködik a stratégiai előretekintés terén. Az EGSZB hozzá is járulhat az Európai Bizottság egyes előrejelzési tevékenységeihez azáltal, hogy ismerteti a civil társadalom véleményét, valamint rendelkezésre bocsátja tagjainak és hálózatainak szakértelmét. Az Európai Bizottság támogatja az EGSZB előrejelzési kapacitásainak megerősítését például a meglévő folyamatokra vagy eszközökre vonatkozó információk és tapasztalatok megosztása révén. |
III. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság és a szervezett civil társadalom
Civil társadalmi szervezetek és hálózatok
|
16. |
Az EGSZB-re különleges felelősség hárul a tekintetben, hogy megvalósítsa a részvételi demokráciát, az EUSZ pedig további lehetőségeket kínál az EGSZB számára ahhoz, hogy teljes mértékben kibontakoztathassa a szervezett civil társadalom és az uniós intézmények közötti párbeszédben betöltött kiemelt közvetítői szerepét.
Az EUSZ 11. cikke alapján az Európai Bizottság és az EGSZB együttműködik annak érdekében, hogy megerősítse a civil szervezetek bevonását és a velük folytatott párbeszédet tagállami és európai szinten egyaránt, és hogy elősegítse e szervezetek nagyobb mértékű bekapcsolódását a politikaformálásnak és az uniós jogalkotás előkészítésének a folyamatába. Az Európai Bizottság és az EGSZB közösen támogatja, hogy strukturált párbeszéd alakuljon ki az európai civil szervezetek és a hálózatok között, illetve ezek és az uniós intézmények között, elsősorban az EGSZB által létrehozott kapcsolattartó csoport segítségével. Konzultációs politikáját tekintve az Európai Bizottság minden lényegi kérdésben támaszkodik az EGSZB támogatására, különösen az Unión belüli és azon kívüli szervezett civil társadalommal fenntartott kapcsolatai elmélyítésének tekintetében. Ebben az összefüggésben az EGSZB támogatja az Európai Bizottságot azáltal, hogy közös meghallgatásokat, szemináriumokat és konferenciákat szervez az érintett szereplőkkel a közös érdeklődésre számot tartó konkrét politikai kérdésekről, ha ezek esetében megfelelő hatáskörrel és szakértelemmel rendelkezik. Külön megemlítendő itt az évente megrendezett civil társadalmi napok rendezvénye, ahol az Európai Bizottságot általában egyik tagja képviseli. |
|
17. |
Konzultatív szerepének ellátása keretében az EGSZB szóbeli meghallgatások, szemináriumok és konferenciák formájában strukturált konzultációkat szervez a szervezett civil társadalommal, amelyek célja az érintett civil szervezetek álláspontjainak a lehető legszélesebb körben történő összegyűjtése.
Az Európai Bizottság a lehető legmegfelelőbb módon és a rendelkezésre álló lehetőségek keretein belül együttműködik az ilyen konzultációk megszervezésében és megtartásában, beleértve a logisztikai és/vagy pénzügyi támogatást is. |
|
18. |
Az Európai Bizottság üdvözli az EGSZB segítségét az európai polgári kezdeményezés alkalmazása során a civil társadalmi szervezetek vonatkozásában. Az EGSZB eseti alapon, még az Európai Bizottság vonatkozó határozatának elfogadása előtt mérlegelni fogja saját kezdeményezésű vélemények elfogadását az egyes érvényes európai polgári kezdeményezésekről, amennyiben ezek tárgya az EGSZB hatáskörébe tartozik.
Az EGSZB kész még nagyobb mértékben hozzájárulni a polgári kezdeményezéssel kapcsolatos tudatosság növeléséhez, különösen az európai polgári kezdeményezés napjának éves szintű megrendezésével. Ez a nap a párbeszéd, a bevált gyakorlatok cseréje és a hálózatépítés fóruma, amelyen az Európai Bizottságot főszabályként egyik tagja képviseli. |
Az európai szemeszter
|
19. |
Az Európai Bizottság és az EGSZB tovább növeli az intézkedéseik és kezdeményezéseik közötti szinergiákat azokon a szakpolitikai területeken, amelyek leginkább érintik a szervezett civil társadalmat. Mindenekelőtt az európai szemeszter tartozik ide, benne a következő témákkal: fenntartható fejlődés és éghajlatváltozás, a belső piac elmélyítése, a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem, bevándorlás, energiaellátás, foglalkoztatás és készségfejlesztési politikák. Az EGSZB segíti az Európai Bizottságot az európai szemeszter keretében végzett elemzés és szakpolitikai ajánlások kidolgozásában. Az EGSZB figyelemmel kíséri az európai szemeszter prioritásainak végrehajtását, az Európai Bizottság pedig a szemeszter fő szakaszaiban adott esetben tájékoztatja az EGSZB-t ezeknek a prioritásoknak a végrehajtásáról.
Az EGSZB minden évben jelentést terjeszt elő, amelyben a nemzeti gazdasági és szociális tanácsok és hasonló intézmények hálózatának szoros együttműködésével értékeli a civil társadalomnak a nemzeti reformprogramok kidolgozásába való bevonását. A jelentés megvitatására az Európai Tanács tavaszi ülését megelőző plenáris ülésszakon kerül sor. Az EGSZB felkéri a témáért felelős európai bizottsági tagot, hogy vegyen részt a vitában, és ismertesse az éves fenntartható növekedési jelentést. |
A nemzeti gazdasági és szociális tanácsok hálózata
|
20. |
Az Európai Bizottság és az EGSZB igyekszik elősegíteni, hogy a polgárok magukénak érezzék az uniós politikákat. Az Európai Bizottság ezért üdvözli az EGSZB-nek azt a szándékát, hogy továbbra is mindent megtegyen a nemzeti gazdasági és szociális tanácsok és hasonló intézmények hálózatának bevonásáért. |
Külső dimenzió és együttműködés az Unión kívüli civil társadalommal
|
21. |
Az EGSZB támogatni igyekszik az uniós tevékenységek külső dimenzióját oly módon, hogy párbeszédet folytat azon országok és térségek civil szervezeteivel, amelyekkel az Unió strukturált kapcsolatokat ápol. Ebben az összefüggésben az Európai Bizottság támogatja az EGSZB azon kezdeményezéseit, amelyek a szervezett civil társadalom Unión kívüli megerősítésére és a párbeszéd, illetve konzultáció kultúrájának, valamint az ezzel a folyamattal kapcsolatos struktúráknak az előmozdítására irányulnak.
Az EGSZB és az Európai Bizottság együttműködnek olyan civil társadalmi mechanizmusok létrehozásának előmozdítása, továbbá irányításának és működtetésének biztosítása érdekében, amelyek a harmadik országokkal kötött uniós kereskedelmi megállapodások vonatkozó részei végrehajtásának nyomon követéséért felelősek. Az EGSZB az Európai Bizottság támogatásával koordinálja az EU és a harmadik országok civil társadalmának a kereskedelmi megállapodások végrehajtásával kapcsolatos együttes üléseit. |
IV. Partnerség az Európáról szóló kommunikációért
|
22. |
Mind az Európai Bizottság, mind az EGSZB számára kulcsfontosságú az Európai Bizottság és az EGSZB közötti szinergiák erősítése a kommunikáció terén annak érdekében, hogy az Európai Unió közelebb kerüljön polgáraihoz és a civil társadalmi szervezetekhez. Az Európáról a polgárokkal és a civil társadalmi szervezetekkel folytatott kommunikáció az európai intézmények és szervek közös felelőssége. Az Európai Unióra vonatkozó hatékony tájékoztatást és kommunikációt elsősorban közszolgálati feladatként kell felfogni. A cél az, hogy a polgárok és a civil szervezetek teljes mértékben részt vehessenek az európai ügyekről folytatott vitában és az uniós politikaformálás és döntéshozatal demokratikus folyamatában. |
|
23. |
Mind az Európai Bizottság, mind az EGSZB úgy ítéli meg, hogy az Európai Uniónak és polgárainak általános érdekét szolgálja az, hogy megerősítsék kapcsolataikat a tájékoztatás és a kommunikáció területén, és ennek érdekében szorosan együttműködjenek.
Mivel az uniós kommunikáció az uniós intézmények és szervek közös felelőssége, az Európai Bizottság és az EGSZB rendszeres eszmecserét folytat egymással és a többi uniós intézménnyel – többek között felsővezetői szinten is – a tájékoztatási és kommunikációs kérdések megvitatása céljából. |
|
24. |
Az Európai Bizottság és az EGSZB egyetért annak szükségességében, hogy a kommunikációt beépítsék a döntéshozatali folyamatba. Az Európai Bizottság elismeri, hogy összetétele és a Szerződések által ráruházott szerep miatt az EGSZB-re kulcsszerep hárul, melynek lényege valódi európai párbeszéd és vita kialakítása a polgárokat leginkább foglalkoztató és az európai folyamat jövőjét meghatározó kérdésekről. Az EGSZB tagjai az EGSZB követeiként lépnek fel, akik nemzeti és uniós szinten tájékoztatást nyújtanak az EGSZB szerepéről és eredményeiről. A szorosabb intézményközi együttműködés lehetővé teszi az európai intézmények és szervek számára, hogy kihasználják az EGSZB vonatkozó szakértelmét. |
|
25. |
Az Európai Bizottság és az EGSZB valamennyi rendelkezésre álló kommunikációs platformot és eszközt felhasználva együttműködik közös rendezvényeik médiamegjelenésében. Nyilvános kommunikációs és tájékoztatási tevékenységei során az Európai Bizottság és az EGSZB kölcsönösen kiemeli egymás szerepét. Az Európai Bizottság és az EGSZB megvizsgálja az együttműködés lehetőségeit a médiafigyelés terén. Idetartozik az is, hogy az EGSZB hozzáférést kaphat az Európai Bizottság sajtótermének bizonyos szolgáltatásaihoz. |
|
26. |
Az Európai Bizottság és az EGSZB frissíti és kicseréli egymással az intézményi központokban és a tagállamokban tevékenykedő hivatalos kapcsolattartó személyek névsorát, figyelembe véve az adatvédelmi szabályokat.
Az Európai Bizottság tagállamokban működő képviseletei és a minden egyes tagállam számára kijelölendő EGSZB-s kapcsolattartó pontok tájékoztatják egymást kommunikációs terveikről, és közös erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy adott esetben részt vegyenek az általuk szervezett eseményeken. Az Európai Bizottság tagállamokban működő képviseleteinek létesítményei megállapodás szerint adott esetben, és amikor ez logisztikailag lehetséges, rendelkezésre állnak az EGSZB kezdeményezéseihez. Adott esetben az Európai Parlament tájékoztatási irodáival való konzultációra is szükség lehet. Az Európai Bizottság képviseleteivel való megerősített együttműködés magában foglalhatja az EGSZB helyi rendezvényeinek megszervezéséhez nyújtott támogatást, például újságírók meghívását az EGSZB sajtóeseményeire, lehetőség szerint a képviseletek épületeiben, továbbá az információcserét és esetlegesen a médiakapcsolatok megosztását, amennyiben ezt az erőforrások lehetővé teszik, ám mindenkor tiszteletben tartva az adatvédelmi szabályokat. Az EGSZB üléseket szervezhet a képviseleti vezetők számára – személyes jelenléttel, hibrid vagy online formában –, amennyiben közös egyetértés van az ilyen események konkrét igényeiről és célkitűzéseiről. |
|
27. |
Tagjaival, partnerszervezeteivel és a nemzeti gazdasági és szociális tanácsokkal és hasonló intézményekkel együtt az EGSZB kulcsfontosságú tájékoztatási és kommunikációs hálózatot alkot. Az Európai Bizottság lehetőség szerint részt vesz azokon az üléseken, amelyet az EGSZB a tagjainak, a tagok nemzeti szervezeteinek, valamint a nemzeti gazdasági és szociális tanácsoknak és hasonló intézményeknek a közreműködésével tart. |
V. A jegyzőkönyv végrehajtása
|
28. |
Az EGSZB elnöke és az Európai Bizottság EGSZB-vel fenntartott kapcsolatokért felelős alelnöke éves szinten nyomon követik e jegyzőkönyv végrehajtását. A nyomon követés azon az értékelésen alapul, amelyet az Európai Bizottság és az EGSZB illetékes szolgálatai végeznek az Európai Bizottság és az EGSZB főtitkárának felügyelete alatt. |
Kelt Brüsszelben, 2022. október 27-én.
az Európai Bizottság részéről:
Maroš ŠEFČOVIČ
alelnök
az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság részéről:
Christa SCHWENG
elnök
MELLÉKLET
Politikai nyilatkozat az Európai Bizottság és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság közötti együttműködési jegyzőkönyvhöz
Mi, alulírottak, az Európai Bizottság intézményközi kapcsolatokért és tervezésért felelős alelnöke az Európai Bizottság nevében, valamint az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (a továbbiakban: az EGSZB) elnöke a mai napon aláírtuk az Európai Bizottság és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság közötti megújított együttműködési jegyzőkönyvet.
A 2012-es aláírás óta eltelt tíz évben a jegyzőkönyv megerősítette az Európai Bizottság és az EGSZB közötti kapcsolatot, és fokozta együttműködésünket. Ez a jegyzőkönyv a partnerségünk és együttműködésünk megújítására, megszilárdítására és további elmélyítésére irányuló szándékunkat tükrözi.
Az Európai Bizottság maga is nyílt, átlátható és rendszeres párbeszédet folytat az érdekképviseleti szervezetekkel és a civil társadalommal, és elismeri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság mint tanácsadó szerv – az európai civil társadalom háza – kulcsfontosságú szerepét. Az EGSZB ezzel a szerepével jelentősen hozzájárul a részvételi demokrácia megőrzéséhez és továbbfejlesztéséhez. Az Európai Bizottság elkötelezett amellett, hogy támogassa az EGSZB-nek az európai civil társadalommal folytatott párbeszéd és konzultáció megkönnyítésére és előmozdítására irányuló kezdeményezéseit, valamint a civil társadalom egészét bevonó kezdeményezéseket.
E célból a megújított együttműködési jegyzőkönyv kifejezetten tartalmazza a jelenlegi európai politikai menetrend fő kihívásait, és biztosítja az azok kezeléséhez szükséges eszközöket és folyamatokat. Az Európai Bizottság és az EGSZB arra törekszik, hogy kihasználja a digitális és zöld átállás előnyeit, miközben előrelátó módon kezelik a geopolitikai fejleményeket, továbbra is beépítik az előretekintést az uniós szakpolitikai döntéshozatalba és megerősítik az európai gazdasági kormányzást.
A jegyzőkönyv elfogadásával az Európai Bizottság és az EGSZB elismeri, hogy szoros és különleges partnerségre van szükség közöttük egy olyan Európai Unió megvalósítása érdekében, amely gazdaságilag virágzó, társadalmilag befogadó és környezeti szempontból fenntartható, miközben teljes mértékben kihasználja a digitális társadalom és gazdaság előnyeit.
Az Európai Bizottság és az EGSZB újólag megerősíti, hogy teljes mértékben elkötelezett az Európai Unió alapvető értékei, köztük a jogállamiság mellett. Alapvető fontosságúnak tartják továbbá, hogy az Európai Unió megőrizze versenyképességét azáltal, hogy vonzó keretet kínál a vállalkozások számára, ugyanakkor célként tűzi ki a teljes foglalkoztatottságot és a társadalmi fejlődést.
Ez a megújított együttműködési jegyzőkönyv lehetőséget biztosít az Európai Bizottságnak és az EGSZB-nek arra, hogy tovább erősítsék politikai és jogalkotási együttműködésüket.
Kelt Brüsszelben, 2022. október 27-én.
az Európai
Bizottság alelnöke
Maroš ŠEFČOVIČ
az Európai Gazdasági és Szociális
Bizottság elnöke
Christa SCHWENG
ELI: http://data.europa.eu/eli/C/2024/2206/oj
ISSN 1977-0979 (electronic edition)