I.

Bevezetés

1.

Az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott jelen keresettel a Lengyel Köztársaság elsődlegesen azt kéri, hogy a Bíróság semmisítse meg a digitális egységes piacon a szerzői és szomszédos jogokról, valamint a 96/9/EK és a 2001/29/EK irányelv módosításáról szóló, 2019. április 17‑i (EU) 2019/790 európai parlamenti és tanácsi irányelv ( 2 ) 17. cikke (4) bekezdésének b) pontját és c) pontjának második tagmondatát, másodlagosan pedig azt, hogy a Bíróság teljes egészében semmisítse meg ezt a 17. cikket.

2.

E kereset arra hívja fel a Bíróságot, hogy vizsgálja meg az online tartalommegosztó szolgáltatókat terhelő felelősség kérdését abban az esetben, amikor a felhasználóik a szerzői vagy szomszédos jogok által védett tartalmakat szolgáltatásaikon keresztül feltöltik ( 3 ).

3.

E témakörre a C‑682/18. sz. YouTube és C‑683/18. sz. Cyando egyesített ügyekben, a belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem, egyes jogi vonatkozásairól szóló 2000/31/EK irányelvben (elektronikus kereskedelemről szóló irányelv) ( 4 ) és az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló 2001/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben ( 5 ) kialakított jogi háttér vonatkozásában már felhívták a Bíróság figyelmét. Ezúttal a 2019/790 irányelv 17. cikkének vizsgálatáról van szó, amely új felelősségi rendszert ír elő az online tartalommegosztó szolgáltatókat illetően.

4.

Amint azt a jelen indítványban kifejtem, e rendelkezés kötelezettségeket ír elő e szolgáltatók számára arra vonatkozóan, hogy nyomon kell követniük a szolgáltatásaik felhasználói által online elérhetővé tett tartalmakat annak érdekében, hogy megakadályozzák az olyan művek és a védelem alatt álló teljesítmények feltöltését, amelyeket a jogosultak nem kívánnak e szolgáltatásokon keresztül online elérhetővé tenni. Ez a megelőző nyomon követés általában e tartalmaknak a számtógépes eszközökkel történő szűrésében ölt formát.

5.

Márpedig ez a szűrés bonyolult kérdéseket vet fel, amelyeket a felperes a tartalommegosztó szolgáltatások felhasználói számára az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 11. cikkében biztosított véleménynyilvánítási és tájékozódási szabadságra tekintettel terjesztett elő. A Bíróságnak a Scarlet Extended ítélet, ( 6 ) a SABAM ítélet, ( 7 ) valamint a Glawischnig‑Piesczek ítélet ( 8 ) folytatásaként azt kell meghatároznia, hogy egy ilyen szűrés összeegyeztethető‑e ezzel a szabadsággal, és ha igen, milyen feltételek mellett. A Bíróság számára az előnyök, és az ilyen szűrés által hordozott kockázatok figyelembevételéről, valamint ennek keretében annak biztosításáról van szó, hogy „megfelelő egyensúly” maradjon fenn egyrészt a jogosultaknak a szellemi tulajdonuk hatékony védelméhez fűződő érdeke, másrészt pedig e felhasználóknak és általában a nyilvánosságnak az internetes információ szabad mozgásához fűződő érdeke között.

6.

A jelen indítványban kifejtem, hogy álláspontom szerint az uniós jogalkotó a véleménynyilvánítás szabadságának tiszteletben tartása mellett bizonyos nyomonkövetési és szűrési kötelezettségeket írhat elő egyes online közvetítők számára, aminek azonban az a feltétele, hogy e kötelezettségeket megfelelő garanciáknak kell körülhatárolniuk annak érdekében, hogy csökkentsék az ilyen szűrésnek az e szabadságra gyakorolt hatását. Mivel a 2019/790 irányelv 17. cikke véleményem szerint tartalmaz ilyen garanciákat, azt fogom javasolni a Bíróságnak, hogy állapítsa meg, hogy ez a rendelkezés érvényes, és következésképpen utasítsa el a Lengyel Köztársaság keresetét. ( 9 )

II.

Jogi háttér

A.

A 2000/31 irányelv

7.

A 2000/31 irányelv „Tárhelyszolgáltatás” című 14. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

8.

Ezen irányelv „Az általános nyomon követési kötelezettség hiánya” című 15. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

B.

A 2001/29 tanácsi irányelv

9.

A 2001/29 irányelvnek „A művek nyilvánossághoz közvetítésének, valamint a védelem alatt álló egyéb teljesítmények nyilvánosság számára történő online elérhetővé tételének joga” című 3. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

10.

Ezen irányelv „Kivételek és korlátozások” című 5. cikkének (3) bekezdése a következőket írja elő:

C.

A 2019/790 irányelv

11.

A 2019/790 irányelvnek „Védelem alatt álló tartalmak online tartalommegosztó szolgáltatók általi használata” című 17. cikke a következőképpen rendelkezik:

III.

A jelen kereset alapjául szolgáló tényállás

A.

A digitális egységes piacon a szerzői jogról szóló irányelvre vonatkozó javaslat

12.

2016. szeptember 14‑én az Európai Bizottság a digitális egységes piacon a szerzői jogról szóló irányelvre vonatkozó javaslatot terjesztett elő. ( 10 ) E javaslat célja az volt, hogy az irodalmi és művészeti tulajdon – szerzői jog és szomszédos jogok – területén az uniós szabályokat – különösen a 2001/29 irányelvet – a digitális technológiák fejlődéséhez igazítsák. ( 11 ) Emellett arra is irányult, hogy e téren oly módon valósítsa meg a harmonizációt, amely azon túl, hogy továbbra is garantálja a szellemi tulajdon magas szintű védelmét, az egész Unióban biztosítja a kreatív tartalmak széles körű elérhetőségét, és a digitális környezetben „megfelelő egyensúlyt” tart fenn a többi közérdekkel.

13.

Ennek keretében az említett javaslat 13. cikke konkrétan a „Value Gap”, vagyis az online tartalommegosztó szolgáltatók által a művekből és a védelem alatt álló teljesítményekből nyert érték és az általuk a jogosultaknak továbbutalt jövedelem közötti eltérés orvoslására irányult. ( 12 )

14.

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a szóban forgó interaktív „Web 2.0‑t” jellemző szolgáltatások, amelyek közül legismertebb a YouTube, ( 13 ) a Soundcloud vagy a Pinterest, mindenki számára lehetővé teszik, hogy a szolgáltatók általi előzetes kiválasztás nélkül, automatikusan online elérhetővé tegyék az általuk e célra szánt tartalmakat. Az e szolgáltatások felhasználói által online elérhetővé tett, – általában „user‑generated content” vagy „user‑uploaded content” néven ismert – tartalmak ezt követően az internetes oldalakról, illetve az említett szolgáltatásokhoz társított intelligens eszközökön található alkalmazásaiból streamingben (folyamatos adatfolyamban történő továbbközvetítés) megtekinthetők – ezt a megtekintést az ezen szolgáltatásokon általában megtalálható indexálási, kutatási és ajánlási funkciók segítik –, leggyakrabban ingyenesen, mivel ezen szolgáltatásokat általában a reklámfelületek értékesítése fedezi. Így a tartalmak ( 14 ) – ideértve a művek és a védelem alatt álló teljesítmények jelentős részét is – nagy mennyiségben válnak online elérhetővé a nyilvánosság számára.

15.

Márpedig 2015‑től kezdődően a jogosultak, különösen a zenei ipar jogosultjai arra hivatkoztak, hogy míg ezek az online tartalommegosztó szolgáltatások ténylegesen fontos helyet töltenek be a művek és a védelem alatt álló egyéb teljesítmények online terjesztésében, és a szolgáltatóik ezekből jelentős reklámbevételekhez jutnak, az utóbbiak nem részesítik a jogosultakat méltányos díjazásban. A szolgáltatók által a jogosultak részére kifizetett jövedelmek különösen azon bevételekhez képest jelentéktelenek, amelyeket e jogosultak részére a zenei streaming szolgáltatók – mint például a Spotify – folyósítanak, jóllehet e két szolgáltatástípust a fogyasztók gyakran az említett teljesítményekhez való hozzáférés egyenértékű forrásaiként érzékelik. Ez az említett szolgáltatások között tisztességtelen versenyt is eredményez. ( 15 )

16.

A „Value Gap”‑re vonatkozó érv megértéséhez vissza kell utalni a 2019/790 irányelv elfogadását megelőzően alkalmazandó jogi háttérre és az azt övező bizonytalanságokra.

17.

A 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése elismeri a szerzők jogát a műveik „nyilvánossághoz közvetítésének” engedélyezésére, illetve megtiltására, beleértve e művek oly módon történő „online elérhetővé tételét” is, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg. ( 16 ) Ezen irányelv 3. cikke (2) bekezdésének értelmében ( 17 ) hasonló jogok illetik meg a védelem alatt álló teljesítményeik vonatkozásában a szomszédos jogok jogosultjait ( 18 ) is. Főszabály szerint ( 19 ) tehát harmadik személy nem „közvetítheti a nyilvánossághoz” a művet vagy a védelem alatt álló teljesítményt a jogosult vagy jogosultak ez irányú előzetes engedélye nélkül, amely általában díjazás ellenében nyújtott felhasználási szerződés formáját ölti. ( 20 ) Márpedig, bár mindig egyértelmű volt, hogy a műnek vagy védelem alatt álló teljesítménynek a felhasználó által tartalommegosztó szolgáltatáson keresztül történő online elérhetővé tétele olyan „nyilvánossághoz közvetítésnek” minősül, amely ilyen előzetes engedélyezést tesz szükségessé, az a kérdés, hogy maguknak a szolgáltatóknak kell‑e a felhasználási szerződéseket megkötniük és díjazást fizetniük a jogosultak részére, vita tárgyát képezte e szolgáltatók és az említett jogosultak között. ( 21 )

18.

Másrészt a 2000/31 irányelv 14. cikke egy „biztonságos kikötőt” (safe harbour) tartalmaz az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokat nyújtók számára, amely harmadik személyek által szolgáltatott tartalmak tárolásából áll. E rendelkezés lényegében azt írja elő, hogy az ilyen szolgáltatás nyújtója mentesül minden olyan felelősség alól, ( 22 ) amely a szolgáltatás igénybe vevőjének kérésére tárolt jogellenes tartalmakért áll fenn, feltéve hogy azokról nincsen tudomása, vagy adott esetben haladéktalanul törli azokat. Márpedig itt is vita tárgyát képezte az a kérdés, hogy az online tartalommegosztó szolgáltatók részesülhetnek‑e ezen mentességben a szerzői jog területén. ( 23 )

19.

Ezek a viták annál is inkább élénkek voltak, mivel a Bíróságnak eddig nem volt alkalma azokról dönteni. ( 24 )

20.

Ebben az összefüggésben egyes szolgáltatások szolgáltatói egyszerűen megtagadták a felhasználási szerződések megkötését a jogosultaktól a szolgáltatásaik felhasználói által online elérhetővé tett művek és védelem alatt álló teljesítmények tekintetében, mivel úgy vélték, hogy erre nem kötelesek. Más szolgáltatók ugyanakkor beleegyeztek abba, hogy ilyen megállapodásokat kössenek, de e megállapodások feltételei a jogosultak szerint nem voltak méltányosak, mivel ez utóbbiak nem tudnak egyenlő alapon tárgyalni az említett szolgáltatókkal. ( 25 )

21.

Az irányelvjavaslat célja ezen emlékeztető után tehát az volt egyrészt, hogy a jogosultak jobb díjazást kapjanak a műveik és védelem alatt álló egyéb teljesítményeik online tartalommegosztó szolgáltatásokon történő felhasználásáért, kijelentve, hogy az ilyen szolgáltatások üzemeltetői kötelesek felhasználási szerződéseket kötni az említett jogosultakkal. ( 26 )

22.

Másrészt e javaslat célja az volt, hogy lehetővé tegye a jogosultak számára, hogy könnyebben ellenőrizzék műveiknek és védelem alatt álló teljesítményeiknek a szóban forgó szolgáltatásokon való felhasználását. 13. cikke e tekintetben lényegében arra kötelezte az említett szolgáltatókat, hogy a közülük egyesek által már önkéntesen bevezetett automatikus tartalomfelismerő eszközöket, azaz olyan, a későbbiekben ismertetésre kerülő ( 27 ) informatikai eszközöket alkalmazzanak, amelyeket többek között a tartalmak felhasználó általi online elérhetővé tételekor – innen ered ezen eszközök közös elnevezése „upload filter” (feltöltésszűrő) – egy automatizált eljárással annak vizsgálatára használnak, hogy ez a tartalom egy művet, vagy védelem alatt álló egyéb teljesítményt tartalmaz‑e, és adott esetben arra, hogy megakadályozza a közzétételt. ( 28 )

23.

A jogalkotási folyamat során különösen az irányelvjavaslat 13. cikke számos vitát eredményezett a Parlamenten és a Tanácson belül. Ezt a folyamatot ezenkívül az érintett gazdasági szereplők által vezetett intenzív lobbikampányok, valamint a civil társadalom, a tudományos körök és a véleménynyilvánítási szabadság védelmezői által folytatott tiltakozó megmozdulások jellemezték, amelyek a tartalommegosztó szolgáltatók „upload filterek” bevezetésére irányuló kötelezettségének – véleményük szerint – e szabadságra esetlegesen kifejtett káros hatásaival érveltek. ( 29 )

24.

Végül az irányelvjavaslatot a Parlament 2019. március 26‑án, a Tanács pedig 2019. április 16‑án jóváhagyta. ( 30 ) Ezt a javaslatot hivatalosan 2019. április 17‑én, a 2019/790 irányelvként fogadták el. A tagállamoknak ezen irányelvet legkésőbb 2021. június 7‑ig kellett átültetniük. ( 31 )

B.

A 2019/790 irányelv 17. cikke

25.

E jogalkotási folyamat során az irányelvjavaslat 13. cikkét több alkalommal módosították. A 2019/790 irányelv 17. cikkeként jelentősen eltérő megfogalmazásban fogadták el. Álláspontom szerint most néhány alapvető szempontot célszerű bemutatni.

26.

Először is, a 2019/790 irányelv 17. cikke, amint arra a címe is utal, az „online tartalommegosztó szolgáltatókra” vonatkozik. ( 32 ) Ezt a fogalmat ezen irányelv 2. cikke 6. pontjának első bekezdése úgy határozza meg, mint „olyan, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatást nyújtó szolgáltató, amelynek fő vagy egyik fő célja a felhasználói által feltöltött, jelentős mennyiségű, szerzői jogi védelem alatt álló mű vagy más védelem alatt álló teljesítmény tárolása és ahhoz hozzáférés biztosítása a nyilvánosság számára, amely műveket és más védelem alatt álló teljesítményeket nyereségszerzési céllal összerendezi és promotálja”. Az alkalmazott kifejezések nyílt jellegétől függetlenül a 17. cikkből egyértelműen kitűnik, hogy a „Value Gap”‑hez ( 33 ) kapcsolódónak tekintett „nagyobb” tartalommegosztó szolgáltatókra vonatkozik, amelyek működését e meghatározás nyilvánvalóan tükrözi. ( 34 )

27.

Másodszor, a 2019/790 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének első albekezdése kimondja, hogy a szolgáltató „ezen irányelv alkalmazásában nyilvánossághoz való közvetítést vagy a nyilvánosság számára online elérhetővé tételt valósít meg, ha a felhasználói által feltöltött, szerzői jogi védelem alatt álló művekhez vagy más védelem alatt álló teljesítményekhez hozzáférést biztosít a nyilvánosság számára”. Ennélfogva, amint azt e bekezdés második albekezdése pontosítja, e szolgáltatóknak főszabály szerint engedélyt kell szerezniük a jogosultaktól, például a felhasználók által nyilvánosságra hozott védelem alatt álló tartalmaknak a szolgáltatásaikon keresztül történő online elérhetővé tételére vonatkozó felhasználási szerződés megkötése révén. ( 35 ) Az uniós jogalkotó így a jelen indítvány 17. pontjában hivatkozott vitában ex lege e jogosultak javára döntött. ( 36 )

28.

E kötelezettség közvetlen kapcsolatban áll a 2019/790 irányelv 17. cikkében követett általános céllal, ami a „jogosultak és az online tartalommegosztó szolgáltatók közötti engedélyezési piac” fejlődésének elősegítése útján „a szerzői jogok szempontjából jól működő és méltányos piac megteremtését” ( 37 ) jelenti. Arról van szó, hogy meg kell erősíteni e jogosultak helyzetét a felhasználási szerződések e szolgáltatókkal folytatott tárgyalása (vagy újratárgyalása) során annak biztosítása érdekében, hogy e megállapodások „méltányosak” legyenek, továbbá „észszerű egyensúlyt” tartsanak fenn „a két fél között” ( 38 ), és ezáltal orvosolják a „Value Gap”‑et. Az említett jogosultak tárgyalási pozíciója annál is inkább megerősödött, mivel főszabály szerint nem kötelesek ilyen megállapodásokat kötni ezekkel a szolgáltatókkal. ( 39 )

29.

Harmadszor, a 2019/790 irányelv 17. cikkének (3) bekezdése pontosítja, hogy ha az online tartalommegosztó szolgáltató az e cikk (1) bekezdésében meghatározott feltételek szerint a „nyilvánossághoz való közvetítést”, vagy a „nyilvánosság számára online elérhetővé tételt” valósít meg, a 2000/31/EK irányelv 14. cikkében megállapított felelősség alóli mentesség nem alkalmazandó. ( 40 )

30.

Negyedszer, e 17. cikk (4) bekezdése pontosítja, hogy ha a tartalommegosztó szolgáltatók nem rendelkeznek a jogosult engedélyével, felelősséggel tartoznak a szolgáltatásaikon keresztül történő „engedély nélküli” nyilvánossághoz közvetítéséért. ( 41 ) Ez egyike a fentiek logikus következményének: mivel e szolgáltatókat úgy kell tekinteni, mint amelyek „nyilvánossághoz közvetítést” valósítanak meg, amikor „hozzáférést biztosítanak” a szolgáltatásaik felhasználói által feltöltött művekhez és más, védelem alatt álló teljesítményekhez, közvetlen (vagy elsődleges) felelősséget viselnek a jogellenes „közvetítés” esetén.

31.

A jogellenes „nyilvánossághoz közvetítést” megvalósító személyt terhelő közvetlen felelősség főszabály szerint objektív felelősség. ( 42 ) A tartalommegosztó szolgáltatókat tehát automatikusan felelősség terheli minden olyan esetben, amikor valamely művet vagy védelem alatt álló teljesítményt a szolgáltatásaikon keresztül tesznek online elérhetővé. Ennek alapján többek között kötelezhetők arra, hogy az érintett jogosultaknak akár jelentős mértékű kártérítést fizessenek. ( 43 )

32.

Mindazonáltal, mivel egyrészt a tartalommegosztó szolgáltatások felhasználói anélkül teszik online elérhetővé az ezeken található tartalmakat, hogy a szolgáltatóik e tekintetben előzetes kiválasztást végeznének, ( 44 ) másrészt pedig mivel e szolgáltatók valószínűleg nem tudják az ily módon feltöltött összes, létező és jövőbeli mű és védelem alatt álló teljesítmény tekintetében valamennyi jogosult engedélyét megszerezni, ( 45 ) az ilyen objektív felelősség teljes gazdasági modellváltásra kényszerítené az említett szolgáltatókat, és ennek keretében még az interaktív „Web 2.0” modelltől is meg kellene válniuk.

33.

Ennélfogva az uniós jogalkotó úgy ítélte meg, hogy ugyanezen szolgáltatók tekintetében konkrét felelősségi mechanizmust kell előírni. ( 46 ) A 2019/790 irányelv 17. cikke (4) bekezdésének megfelelően e szolgáltatók mentesülhetnek a felelősség alól a szolgáltatásaikon keresztül történő jogellenes nyilvánossághoz közvetítéséért, ha bizonyítják, hogy:

34.

E konjunktív feltételek közül kettő áll a jelen kereset középpontjában. A 2019/790 irányelv 17. cikkének többi bekezdése a jelen kereset vizsgálatától függően kerül bemutatásra. ( 47 )

IV.

A Bíróság előtti eljárás és a felek kérelmei

35.

A Bíróság Hivatalához 2019. május 24‑én benyújtott keresetlevelével a Lengyel Köztársaság előterjesztette a jelen keresetet.

36.

A Lengyel Köztársaság azt kéri, hogy a Bíróság:

–

semmisítse meg a 2019/790 irányelv 17. cikke (4) bekezdésének b) pontját és c) pontjának második tagmondatát (azaz a következő fordulatot tartalmazó részt: „valamint a b) pontnak megfelelően minden tőlük telhetőt megtettek azok jövőbeli feltöltésének megakadályozására”);

–

másodlagosan, amennyiben a Bíróság azt állapítaná meg, hogy a megtámadott rendelkezéseket az ezen 17. cikkben szereplő többi rendelkezéstől az e cikkben található rendelkezés lényegének megváltoztatása nélkül nem lehet különválasztani, azt kéri, hogy a Bíróság teljes egészében semmisítse meg ezt a cikket;

–

a Parlamentet és a Tanácsot kötelezze a költségek viselésére.

37.

A Parlament azt kéri, hogy a Bíróság:

–

a keresetet mint megalapozatlant utasítsa el;

–

a Lengyel Köztársaságot kötelezze a költségek viselésére.

38.

A Tanács azt kéri, hogy a Bíróság:

–

az elsődleges kereseti kérelmeket mint elfogadhatatlanokat utasítsa el;

–

másodlagosan a keresetet mint megalapozatlant utasítsa el;

–

a Lengyel Köztársaságot kötelezze a költségek viselésére.

39.

A Bíróság elnöke 2019. október 17‑i határozatával megengedte, hogy a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, a Portugál Köztársaság és az Európai Bizottság a Parlament és a Tanács kérelmeinek támogatása végett az eljárásba beavatkozzon. A Portugál Köztársaság kivételével valamennyi beavatkozó fél beavatkozási beadványt nyújtott be.

40.

A portugál kormány kivételével a felek és a beavatkozó felek képviseltették magukat a 2020. november 10‑én tartott tárgyaláson.

V.

Elemzés

41.

Keresetének alátámasztására a Lengyel Köztársaság egyetlen jogalapra hivatkozik, amely a Charta 11. cikkének (1) bekezdésében biztosított véleménynyilvánítás és tájékozódás szabadságához való jog megsértésén alapul. ( 48 ) E jogalap érdemi vizsgálata előtt (B. szakasz) röviden megvizsgálom a kereset elfogadhatóságát (A. szakasz).

A.

Az elfogadhatóságról

42.

A Parlament, a Tanács, a francia kormány és a Bizottság arra hivatkozik, hogy elfogadhatatlanok a keresetlevélben előterjesztett elsődleges kereseti kérelmek annyiban, amennyiben kizárólag a 2019/790 irányelv 17. cikke (4) bekezdése b) pontjának és c) pontja második tagmondatának megsemmisítésére irányulnak. Magam is e véleményen vagyok.

43.

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint ugyanis valamely uniós jogi aktus részleges megsemmisítése csak abban az esetben lehetséges, ha a megsemmisíteni kért elemek elválaszthatók az aktus többi részétől. E követelmény nem teljesül, ha egy ilyen részleges megsemmisítés folytán a jogi aktus lényeges tartalma megváltozik ( 49 ).

44.

Márpedig amennyiben kizárólag a (4) bekezdése b) pontja és a c) pontjának második tagmondata kerülne megsemmisítésre, ez nyilvánvalóan módosítaná a 2019/790 irányelv 17. cikkének lényeges tartalmát. Amint arra a Parlament, a Tanács, a francia kormány és a Bizottság hivatkozik, e 17. cikk különböző rendelkezései együttesen egy „összetett” felelősségi rendszert alkotnak, amely a tartalommegosztó szolgáltatók, a szolgáltatások felhasználói és a jogosultak jogai és érdekei között az uniós jogalkotó által megteremteni kívánt egyensúlyt fejezi ki. Ha kizárólag a megtámadott rendelkezések kerülnének megsemmisítésre, ez azzal a következménnyel járna, hogy e felelősségi rendszert egy jelentősen különböző, egyszersmind e szolgáltatók számára egyértelműen kedvezőbb rendszer váltaná fel. Másként fogalmazva, az ilyen részleges megsemmisítés a Bíróság számára ugyanezen 17. cikk felülvizsgálatát jelentené, amit az EUMSZ 263. cikk szerinti megsemmisítés iránti eljárás keretében nem tehet meg.

45.

Ezzel szemben a felek között nem vitatott, hogy a felperes által másodlagosan előterjesztett kérelmek, amelyekkel a 2019/790 irányelv 17. cikkének teljes egészében történő megsemmisítését kéri, elfogadhatók. Bármilyen jelentős is legyen ugyanis ez a cikk, a megsemmisítése nem módosítaná ezen irányelv lényegét. Az irányelv számos cikkének eltérő a tárgya, és azok különböző címekre és fejezetekre oszlanak. Az említett irányelv 17. cikke e tekintetben elválasztható a többi cikktől, amelyek az előbbi megsemmisítése esetén teljes egészükben fennmaradhatnak. ( 50 )

B.

Az ügy érdeméről

46.

A Lengyel Köztársaság által hivatkozott egyetlen jogalap néhány szóban összefoglalható. Lényegében arra hivatkozik, hogy a 2019/790 irányelv 17. cikke (4) bekezdése b) pontjának és c) pontja másoddik tagmondatának megfelelően a tartalommegosztó szolgáltatóknak ahhoz, hogy minden felelősség alól mentesüljenek a művek vagy más, védelem alatt álló teljesítményeik szolgáltatásaikon keresztül történő jogellenes „nyilvánossághoz közvetítése” esetén, megelőző nyomon követést kell végezniük a felhasználók által online elérhetővé tenni kívánt tartalmak tekintetében. Ehhez olyan informatikai eszközöket kell használniuk, amelyek lehetővé teszik az említett tartalmak automatikus szűrését. Márpedig ez a megelőző nyomon követés a Charta 11. cikkében biztosított véleménynyilvánítás szabadságához való jog gyakorlása korlátozásának minősül. E korlátozás nem egyeztethető össze ezzel a jogi aktussal, mivel sérti ezen alapvető jog „lényeges tartalmát”, vagy legalábbis nem tartja tiszteletben az arányosság elvét.

47.

A Parlament és a Tanács – a spanyol és a francia kormány, valamint a Bizottság támogatásával – védekezésében vitatja e pontok mindegyikét. Ezeket tehát az alábbi szakaszokban egymás után vizsgálom meg. Először a megtámadott rendelkezések terjedelmét vizsgálom (1. szakasz). Ezt követően a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságához való jog gyakorlásának korlátozására vonatkozó kérdéssel (2. szakasz), végül pedig e korlátozás Chartával való összeegyeztethetőségének kérdésével (3. szakasz) foglalkozom.

1.

A megtámadott rendelkezések terjedelméről

48.

A 2019/790 irányelv 17. cikke (4) bekezdése b) pontjában és c) pontjának második tagmondatában előírt felelősség alóli mentességre vonatkozó feltételek terjedelmének megfelelő meghatározása érdekében célszerű összehasonlítási alapként a 2000/31 irányelv 14. cikkében szereplő feltételeket figyelembe venni. E cikk értelmében lényegében a szolgáltató azzal a feltétellel mentesül minden, a szolgáltatás felhasználójának kérésére tárolt jogellenes információért fennálló felelősség alól, ha egyrészt nincsen tudomása ilyen információról, vagy másrészt adott esetben haladéktalanul intézkedett az információ eltávolításáról vagy az ahhoz való hozzáférés megszüntetéséről. Az ilyen szolgáltatótól a gyakorlatban nem várható el, hogy nyomon kövesse a szerverein található információkat, és proaktív módon felderítse az ott található jogellenes információkat. ( 51 ) Ezzel szemben, ha az ilyen jogellenes információ létezését és helyét általában egy harmadik személy által küldött értesítés révén a szolgáltató tudomására hozzák, ez utóbbinak a szóban forgó információ eltávolításával vagy az ahhoz való hozzáférés megakadályozásával – az „értesítési és eltávolítási” (notice‑and‑take‑down) eljárás szerint – reagálnia kell. ( 52 )

49.

Ezzel szemben – amint arra a felperes hivatkozik – a megtámadott rendelkezésekben előírt feltételek teljesítése érdekében a tartalommegosztó szolgáltatóknak az e szolgáltatások felhasználói által online elérhetővé tett információk megelőző nyomon követését kell végeznie (az a) rész) Márpedig az ilyen nyomon követés megvalósításához e szolgáltatóknak számos helyzetben olyan informatikai eszközöket kell használniuk, amelyek lehetővé teszik az említett tartalmak automatikus szűrését (az b) rész).

a)

A felhasználók által online elérhetővé tett tartalmak megelőző nyomon követése…

50.

Először is emlékeztetek arra, hogy egyrészt a 2019/790 irányelv 17. cikke (4) bekezdése b) pontjának megfelelően a tartalommegosztó szolgáltatóknak a szakmai gondosság magas szintű ágazati normáinak megfelelően „minden tőlük telhetőt meg kell tenniük „annak biztosítása érdekében”, hogy azon konkrét műveket és más védelem alatt álló teljesítményeket, amelyekre vonatkozóan a jogosultak megadták a szolgáltatóknak a lényeges és szükséges információkat, „elérhetetlenné tegyék”.

51.

Másrészt e bekezdés c) pontjának megfelelően ugyanezen szolgáltatóknak, amikor megfelelően indokolt értesítést kapnak a művek vagy más védelem alatt álló teljesítményeik szolgáltatásaikon való jelenlétéről, amellett, hogy haladéktalanul intézkedniük kell az értesítés tárgyát képező művek vagy más védelem alatt álló teljesítmények hozzáférhetetlenné tétele vagy honlapjaikról történő eltávolítása érdekében, ( 53 ) egyúttal „minden tőlük telhetőt” meg kell tenniük „azok jövőbeli feltöltésének megakadályozására”, amivel az „értesítési és blokkolási” (notice‑and‑stay‑down) eljárás szerint járnak el.

52.

Összefoglalva, a megtámadott rendelkezések a szolgáltatásaik nyomon követésével kapcsolatos gondosságra vonatkozó kötelezettségeket ( 54 ) – vagy másként fogalmazva, gondossági kötelmeket – rónak a tartalommegosztó szolgáltatókra. Annak biztosítása érdekében, hogy a jogosultak által azonosított műveket és más védelem alatt álló teljesítményeket „elérhetetlenné tegyék”, és megakadályozzák azok jövőbeli feltöltését, e szolgáltatóknak „minden olyan intézkedést [meg kell tenniük], amelyet egy gondos piaci szereplő meghozna” ( 55 ) annak érdekében, hogy a felhasználók által online elérhetővé tett tömeges tartalmakon belül proaktív módon felderítse, blokkolja, vagy eltávolítsa a szóban forgó teljesítményeket többszöröző tartalmakat. ( 56 )

53.

Ezt az értelmezést megerősíti a 2019/790 irányelv 17. cikkében követett célkitűzés is. A 2000/31 irányelv 14. cikkének hatálya alatt ugyanis a jogosultaknak a tartalommegosztó szolgáltatásokat nyomon kellett követniük, és értesítés útján szolgáltatójuk tudomására kellett hozniuk a szolgáltatásokon található jogsértő tartalmakat annak érdekében, hogy a szolgáltatók eltávolítsák ezeket. Márpedig, amint arra a Tanács emlékeztetett, az uniós jogalkotó az említett 17. cikk elfogadásakor megállapította, hogy egy ilyen rendszer túl nagy terhet ró a jogosultakra, és nem teszi lehetővé számukra, hogy hatékonyan ellenőrizzék a műveik és más, védelem alatt álló teljesítményeik e szolgáltatásokon keresztül történő felhasználását. ( 57 ) Közelebbről, az eltávolított tartalmakat gyakran nem sokkal később újra online elérhetővé tették, ami e jogosultakat arra késztette, hogy megtöbbszörözzék az értesítéseket. ( 58 ) A probléma orvoslása érdekében a megtámadott rendelkezések ugyanezen szolgáltatókra hárítják szolgáltatásaik nyomon követésének feladatát. ( 59 )

54.

Másodszor – amint arra a Lengyel Köztársaság hivatkozik – a megtámadott rendelkezésekben szereplő célok elérése érdekében a tartalommegosztó szolgáltatóknak arra kell törekedniük, hogy – ex ante – megelőzzék a jogsértő tartalmak elérhetővé tételét, nem pedig az, hogy egyszerűen csak – ex post –eltávolítsák az ilyen tartalmakat.

55.

E tekintetben a 2019/790 irányelv (66) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy ezen irányelv 17. cikke (4) bekezdésének b) pontja értelmében a tartalommegosztó szolgáltatók feladata annak „elkerülése”, hogy a jogosultak által azonosított művek és más, védelem alatt álló teljesítmények „elérhetővé váljanak” a szolgáltatásaikon keresztül. E bekezdés c) pontja még kifejezettebb az elvárt intézkedések jellegét illetően, mivel rámutat, hogy e szolgáltatóknak ügyelniük kell arra, hogy „megakadályozzák” a jogosultak értesítéséhez vezető műveket vagy védelem alatt álló teljesítményeket „töltsenek fel” a jövőben. A „b) pontnak megfelelően” fordulat hangsúlyozza továbbá, hogy az említett szolgáltatóktól e két pontban ugyanazt várják el: arra kell törekedniük, hogy megakadályozzák bizonyos jogellenes tartalmaknak a „stay‑down” keretében a szolgáltatásaikon keresztül történő online elérhetővé tételét vagy ismételt elérhetővé tételét.

56.

Ezt az értelmezést erősíti meg a 2019/790 irányelv 17. cikkében követett cél is, amely annak lehetővé tételére irányul, hogy a jogosultak könnyebben ellenőrizhessék műveiknek a tartalommegosztó szolgáltatásokon történő felhasználását. Amint arra a Tanács hivatkozott, e rendelkezés célja a digitális környezetben a „nyilvánossághoz közvetítés” joga kizárólagos jellegének megerősítése. A megtámadott rendelkezésekben a tartalommegosztó szolgáltatókkal szemben előírt gondossági kötelezettségek célja annak biztosítása, hogy a jogosultaknak tényleges lehetősége legyen arra, hogy „művük lehetséges felhasználói és a felhasználók által esetlegesen tervezett [e szolgáltatásokon keresztül történő] nyilvánossághoz közvetítés közé álljanak” ( 60 ). Amint azt a Parlament és a Tanács hangsúlyozta, a szolgáltatóknak tehát arra kell törekedniük, hogy még azelőtt beavatkozzanak, mielőtt a tartalmakat online elérhetővé teszik, vagyis többszörözésre alkalmas műveket vagy védelem alatt álló teljesítményeket e kizárólagos jog megsértésével ténylegesen a „nyilvánossághoz közvetítsenek”.

b)

…amely számos helyzetben szükségessé teszi a szűrők használatát

57.

A jelen indítvány e szakaszában hasznosnak tartom kifejteni, hogy bizonyos informatikai eszközök lehetővé teszik az adott információk valamely szerveren való online hozzáférhetővé tételének vagy jelenlétének automatikus felderítését. E célt szolgálják többek között az automatikus tartalomfelismerő eszközök (Automatic Content Recognition, illetve „ACR”), amelyek különböző technikákon, nevezetesen – a legegyszerűbbtől a legösszetettebbig – a „digitális hasítás” (hashing), a „digitális vízjel” (watermarking) és a „digitális ujjlenyomat” (fingerprinting) technikákon alapulnak. ( 61 )

58.

Márpedig 2000 második felétől kezdve néhány tartalommegosztó szolgáltató önkéntesen bevezetett ilyen – különösen ez utóbbi technikát alkalmazó ( 62 ) –eszközöket, többek között ( 63 ) azért, hogy aktívan felderítsék a szolgáltatásaikon található jogsértő tartalmakat. ( 64 ) A „digitális ujjlenyomaton” alapuló felismerő eszközök ugyanis automatikusan szűrhetik a jogosultak műveit és más, védelem alatt álló teljesítményeit az említett szolgáltatásokra feltöltött tartalmak között oly módon, hogy ezeket a tartalmakat az online elérhetővé tétele időpontjában, vagy azt követő időpontban összehasonlítja az említett jogosultak által szolgáltatott referenciainformációkkal. ( 65 ) Amennyiben ez az összehasonlítás megfelelést („match”) állapít meg, az említett eszközök általában lehetőséget biztosítanak az érintett jogosultak számára annak esetenkénti vagy automatikus eldöntésére, hogy blokkolják a szóban forgó tartalmat, engedélyezik annak elérhetővé tételét és népszerűségét a látogatottsági statisztikák révén nyomon követik, vagy akár e népszerűségét a reklámok segítségével „pénzre válthatják” ( 66 ).

59.

Az irányelvjavaslat magában foglalta ezeket a technológiai fejlesztéseket. A hatásvizsgálat hangsúlyozta a „digitális ujjlenyomaton” alapuló felismerő eszközök hatékonyságát és a piacon való egyre könnyebb elérhetőségüket. Így emlékeztetek arra, ( 67 ) hogy ez a javaslat arra irányult, hogy kötelezővé tegye az ilyen eszközöknek a tartalommegosztó szolgáltatók általi bevezetését, mivel a cél az volt, hogy az ezt elmulasztókat kényszerítsék a „korszerűsítésre”, a többieket pedig arra kötelezzék, hogy átlátható hozzáférést biztosítsanak a jogosultak számára a felismerő eszközeikhez ( 68 ).

60.

Amint azt a Parlament, a Tanács és a spanyol kormány is hangsúlyozta, a 2019/790 irányelv végleges változata már nem tartalmaz kifejezett hivatkozást az automatikus tartalomfelismerő eszközökre. Ezen irányelv 17. cikke (4) bekezdése b) és c) pontjának megfogalmazása általános jellegű. E rendelkezések formálisan nem írják elő a tartalommegosztó szolgáltatók számára, hogy az általuk kitűzött célok elérése érdekében különleges intézkedéseket vagy technikákat fogadjanak el. ( 69 )

61.

Az alperesek és a beavatkozó felek szerint a megtámadott rendelkezések tehát nem kötelezik ezeket a szolgáltatókat arra, hogy ilyen eszközöket vegyenek igénybe. A szolgáltatókat „mérlegelési mozgástér” illeti meg az e rendelkezésekben szereplő célok elérése érdekében alkalmazandó intézkedések és technikák tekintetében. Ennek keretében az említett szolgáltatók „megválaszthatják” az ilyen eszközök használatát – vagy ha már használnak ilyet, ezek használatának folytatását –, sőt „innovatív megoldásokat” is kifejleszthetnek. ( 70 ) Mindenesetre a 2019/790 irányelv 17. cikke (5) bekezdésének megfelelően az ugyanezen szolgáltatóktól megkövetelt intézkedéseket az arányosság elvének fényében, esetről esetre kell vizsgálni.

62.

Mindemellett, úgy látom, hogy – amint azt a Lengyel Köztársaság állítja – a megtámadott rendelkezések számos helyzetben arra kötelezik a tartalommegosztó szolgáltatókat, hogy használják ezeket a tartalomfelismerő eszközöket. ( 71 ) Véleményem szerint az uniós jogalkotó csak módszert változtatott az irányelvjavaslat és annak 2019/790 irányelvként történő elfogadása között. Ahelyett, hogy közvetlenül ilyen eszközök bevezetésére vonatkozó kötelezettséget alkalmazott volna, ezen eszközöket közvetetten, az e rendelkezésekben előírt felelősség alóli mentesülési feltételek révén írta elő.

63.

Egyrészt ugyanis, amint azt a felperes helyesen hangsúlyozta, szem előtt kell tartani azt a ténybeli hátteret, amelybe a megtámadott rendelkezések illeszkednek. A 2019/790 irányelv 17. cikke azokra a szolgáltatókra vonatkozik, akik „jelentős mennyiségű, szerzői jogi védelem alatt álló művet vagy más, védelem alatt álló teljesítményt” tárolnak, és ezekhez hozzáférést biztosítanak a nyilvánosság számára. Másként fogalmazva, olyan gazdasági szereplőkről van szó, amelyek jelentős, egyenesen hatalmas mennyiségű tartalmat kezelnek. Ezenkívül e tartalommegosztó szolgáltatások megszakítás nélkül, és jelentős számú felhasználó számára elérhetőek, és így bármikor hatalmas mennyiségű új tartalmat lehet elérhetővé tenni.

64.

Ebben az összefüggésben számomra nyilvánvalónak tűnik, hogy – amint arra a felperes hivatkozik – a tartalommegosztó szolgáltatók nem ellenőriztethetik az alkalmazottaikkal az interneten elérhetővé tett tartalmak teljes egészét vagy akár nagy részét, ( 72 ) amit egyébként a Parlament is elismer. Ily módon nehezen látom be, hogy e szolgáltatók – a megtámadott rendelkezések célkitűzéseivel összhangban – a szolgáltatásaikra feltöltött tartalmak szűrését lehetővé tevő automatikus felismerő eszközök használatán kívül milyen módon tudnák biztosítani a jogosultak által azonosított művek és más, védelem alatt álló teljesítmények „elérhetetlenné tételét” és „megakadályozni azok jövőbeli feltöltését” a szolgáltatásaikra, ( 73 ) és a Parlament, valamint a Tanács általi „innovatív megoldásokra” való hivatkozás e tekintetben igen releváns segítséget jelent ( 74 ). Egyébként az alperesek és a beavatkozó felek a tárgyaláson a Bíróság kérdéseire válaszolva hallgatólagosan elismerték, hogy ezek az eszközök e tekintetben elég gyakran de facto elengedhetetlenek. ( 75 )

65.

Másrészt emlékeztetek arra, hogy a tartalommegosztó szolgáltatóknak – a velük szemben a 2019/790 irányelv 17. cikke (4) bekezdése b) pontjának megfelelően előírt gondossági kötelezettség teljesítése érdekében – „a szakmai gondosság magas szintű ágazati normáinak” megfelelő intézkedéseket kell hozniuk. Amint azt ezen irányelv (66) preambulumbekezdésének második albekezdése pontosítja, e tekintetben figyelembe kell venni „a legjobb ágazati gyakorlatokat”, és „a technika állását”.

66.

Márpedig, amint azt a jelen indítvány 58. pontjában kifejtettem, már több tartalommegosztó szolgáltató alkalmaz különböző tartalomtípusok vonatkozásában a „digitális ujjlenyomaton” alapuló felismerő eszközöket. ( 76 ) Az e tartalmakat a szolgáltatásaikon befogadó többi szolgáltató tehát a megtámadott rendelkezésekből eredő gondossági kötelezettség teljesítése érdekében a priori köteles megfelelni az „legjobb ágazati gyakorlatoknak”, valamint „a technika állásának” oly módon, hogy e tartalomtípusok szűrésére szolgáló eszközöket vezet be.

67.

Kétségtelen, hogy – amint azt az alperesek és a beavatkozó felek hangsúlyozták – a 2019/790 irányelv 17. cikke (5) bekezdésének megfelelően a tartalommegosztó szolgáltatóktól elvárt intézkedéseknek minden esetben meg kell felelniük az arányosság elvének. E tekintetben figyelembe kell venni többek között egyrészt „a szolgáltatás típusát, közönségét és méretét, valamint a szolgáltatás felhasználói által feltöltött művek vagy más védelem alatt álló teljesítmények típusát”, másrészt pedig „a megfelelő és hatékony eszközök rendelkezésre állását, és azoknak a szolgáltatókat terhelő költségeit” ( 77 ). Ennek keretében nem zárható ki, hogy egyes különleges esetekben ezen elvvel ellentétes egyes szolgáltatókkal szemben a tartalomfelismerő eszközök használatának előírása. Úgy tűnik továbbá, hogy a technológia jelenlegi állása szerint a művek és a védelem alatt álló teljesítmények bizonyos különleges típusait illetően nem megfelelőek és hatékonyak ezek az eszközök. ( 78 )

68.

Mindazonáltal álláspontom szerint ezen különleges esetektől eltekintve egyértelmű, hogy minden olyan helyzetben, amikor különböző megfelelő, hatékony és nem észszerűtlenül drága eszközök állnak rendelkezésre a piacon, a tartalommegosztó szolgáltatók a priori kötelesek azokat bevezetni annak bizonyítása céljából, hogy „minden tőlük telhetőt” megtettek a jogellenes tartalmak elérhetővé tételének megelőzése, és így a megtámadott rendelkezések teljesítése érdekében. ( 79 ) Adott esetben az arányosság elvének megfelelően kiválaszthatják az elérhető eszközök közül azokat, amelyek a helyzetükre és a rendelkezésükre álló forrásaikra tekintettel a legalkalmasabbak ( 80 ) – sőt, a legerősebbek a vállalkozáson belül is kidolgozhatnak ilyen eszközt.

69.

Összefoglalva, annak érdekében, hogy a megtámadott rendelkezéseknek megfelelően bizonyítsák, hogy „a szakmai gondosság magas szintű ágazati normáinak megfelelően minden tőlük telhetőt megtettek annak biztosítása érdekében, hogy a jogosultak által azonosított műveket és más védelem alatt álló teljesítményeket „elérhetetlenné tegyék” és „[megakadályozzák] azok jövőbeli [feltöltését]” a szolgáltatásaikon keresztül, a tartalommegosztó szolgáltatóknak számos esetben automatikus tartalomfelismerő programokat kell bevezetniük a felhasználóik által elérhetővé tett tartalmak szűrése, és adott esetben ezek közül néhány tartalom feltöltés előtti blokkolása érdekében. ( 81 )

2.

A véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságához való jog gyakorlása korlátozásának fennállásáról

70.

A megtámadott rendelkezések terjedelmének tisztázását követően most e rendelkezéseket a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságához való jogra tekintettel vizsgálom.

71.

A Charta 11. cikkében biztosított jog, amely „magában foglalja a véleményalkotás szabadságát, valamint az információk és eszmék megismerésének és közlésének szabadságát anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhatna, továbbá országhatárokra való tekintet nélkül”, megfelel az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 10. cikkében foglalt jognak. ( 82 ) A Charta 52. cikkének (3) bekezdése értelmében e két jognak tehát ugyanaz a jelentése, vagy legalábbis ugyanaz a terjedelme. Ebből következik, hogy a Charta 11. cikkét az EJEE 10. cikkére és az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) vonatkozó ítélkezési gyakorlatára tekintettel kell értelmezni.

72.

Ez az alapvető jog a jelen ügyben vitathatatlanul releváns. Amint ugyanis arra a Lengyel Köztársaság és a Bizottság az észrevételeiben hivatkozott, a 2019/790 irányelv 17. cikkében említett tartalommegosztó szolgáltatások különös jelentőséggel bírnak az információk vagy eszmék megismerésének és közlésének szabadsága szempontjából.

73.

Így, amint azt a felperes állítja, a tartalomnak – legyen szó akár videofelvételekről, fényképekről, szövegekről stb. – az említett szolgáltatásokon keresztül történő elérhetővé tétele a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlásának körébe tartozik. ( 83 ) Az ilyen online elérhetővé tétel más szomszédos szabadságokat is érinthet. Különösen akkor, amikor a szóban forgó tartalmak azon felhasználók művészi kifejezésének minősülnek, akik azokat feltöltik, e tartalmak online elérhetővé tétele a Charta 13. cikkében, valamint az EJEE 10. cikkében biztosított művészet szabadsága gyakorlásának körébe tartozik. ( 84 )

74.

Kiemelem, hogy ez attól függetlenül így van, hogy e tartalmak sértenek‑e szerzői jogokat, vagy sem. A Parlament ezzel ellentétes érve véleményem szerint jogi megközelítésből ered. Az a tény ugyanis, hogy valamely információ szerzői jogi védelem alatt áll, nem jár azzal a hatással, hogy eleve kizárja azt a véleménynyilvánítás szabadságának hatálya alól. ( 85 ) Bár főszabály szerint indokolt az ilyen információ terjesztésének korlátozása, ez csak a véleménynyilvánítás szabadsága e korlátozásának elfogadhatóságára vonatkozó feltételek vizsgálatának szakaszában releváns. ( 86 )

75.

Márpedig a felperes szerint azok a szűrő intézkedések, amelyeket a tartalommegosztó szolgáltatóknak meg kell hozniuk ahhoz, hogy megfeleljenek a 2019/790 irányelv 17. cikke (4) bekezdése b) pontjának és c) pontja második tagmondatának, jellegüknél fogva a felhasználók információinak ellenőrzésére irányuló „megelőző intézkedéseknek” minősülnek. Ezen intézkedések az EJEB‑nek az EJEE 10. cikkére vonatkozó ítélkezési gyakorlata értelmében vett „előzetes korlátozásokhoz” vezetnek. A megtámadott rendelkezések következtében tehát a szolgáltatók saját maguk által végzett „megelőző jellegű, automatizált általános felülvizsgálatot” vezetnek be a tartalommegosztó szolgáltatásokra. Az említett rendelkezések e tekintetben az uniós jogalkotó által az említett felhasználók véleménynyilvánítási és tájékozódási szabadságába történő különösen súlyos „beavatkozásának” minősülnek.

76.

Ezzel szemben az alperesek és a beavatkozó felek vitatják, hogy a megtámadott rendelkezések ilyen „cenzúrát” vagy e szabadságba történő „beavatkozást” eredményeznének. A Tanács szerint különösen nem célja e rendelkezéseknek – vagy általánosságban a 2019/790 irányelv 17. cikkének –, hogy előzetesen korlátozzák azokat az információkat, amelyek terjesztésére e szolgáltatásokon keresztül lehetőség van. A felhasználók továbbra is szabadon feltölthetik az erre szántt tartalmakat. Egyszerűen csak arról van szó, hogy minden olyan helyzetben, amikor az online elérhetővé tett tartalmak szerzői jogi védelem alatt állnak, e szolgáltatóknak meg kell szerezniük az érintett jogosultak engedélyét, és ennek hiányában ex post felelősséggel tartoznak.

77.

A felpereshez hasonlóan úgy vélem, hogy a megtámadott rendelkezések ténylegesen a tartalommegosztó szolgáltatások felhasználóit megillető véleménynyilvánítási szabadságába való „beavatkozással” járnak. Mindazonáltal először is egy terminológiai jellegű pontosítást kívánok tenni. A „cenzúra” szó kétségkívül több jelentéssel bír. Ugyanakkor a felperes észrevételeiből egyértelműen kitűnik, hogy ez a fogalom az információknak a közzétételük előtti előzetes ellenőrzésére vonatkozik. Ebben az összefüggésben a Parlament, a Tanács és a spanyol kormány azon érvelése, amely szerint a „cenzúra” kifejezés a jelen ügyben nem releváns, mivel a 2019/790 irányelv 17. cikke nem foglalja magában a tartalommegosztó szolgáltatásokra vonatkozóan közzétett információk „politikai vagy erkölcsi” ellenőrzését, véleményem szerint a jelen ügyben nem játszik szerepet. A további félreértések elkerülése érdekében a jelen szakaszban megelégszem a „megelőző intézkedések” és az „előzetes korlátozások” kifejezések használatával.

78.

Ezt követően, a 2019/790 irányelv 17. cikke nem pusztán azt írja elő, hogy – amint azt a Tanács állítja – a tartalommegosztó szolgáltatóknak engedélyt kell szerezniük a szolgáltatásaik felhasználói által elérhetővé tett védett tartalmakra vonatkozóan, és ennek hiányában közvetlenül felelősek e tartalomért. Amint azt az előző részben kifejtettem, a megtámadott rendelkezések azt is előírják, hogy az említett szolgáltatók mentesülnek e felelősség alól, amennyiben „minden tőlük telhetőt” megtettek annak megelőzése érdekében, hogy ezek a felhasználók a jogosultak által azonosított műveket és más, védelem alatt álló teljesítményeket többszöröző tartalmakat online elérhetővé tegyék. Így ugyanezek a szolgáltatók kénytelenek elvégezni a szóban forgó tartalmak előzetes szűrését és blokkolását.

79.

Márpedig, amint arra a felperes hivatkozik, a szűrés jellegénél fogva az e szolgáltatások keretében terjesztett információk ellenőrzésére irányuló „megelőző intézkedés” és az ebből esetlegesen következő blokkoló intézkedések az EJEB EJEE 10. cikkére vonatkozó ítélkezési gyakorlata értelmében vett „előzetes korlátozásoknak” minősülnek ( 87 ): a szerzői jog esetleges megsértésének megtorlása helyett, annak megelőzése érdekében, a felhasználók által online elérhetővé tenni kívánt információkat ellenőrizni kell, és közzétételüket megelőzően korlátozni kell azokat az információkat, amelyek ilyen sérelmet okozónak minősülhetnek ( 88 ).

80.

Ilyen helyzetekben tehát – a Tanács állításával ellentétben – a felhasználók nem tehetnek a tartalommegosztó szolgáltatások keretében „szabadon” elérhetővé minden erre célra szánt tartalmat. A szolgáltatók által végrehajtott szűrő és blokkoló intézkedések korlátozzák az általuk feltölthető tartalmakat. Ebből következik, hogy „beavatkozás” történik a felhasználókat megillető kommunikációs szabadság gyakorlásába. A tartalmak közzétételt megelőző szűrése és blokkolása ezenkívül „beavatkozást” jelent a nyilvánosság információszerzési szabadságába is. ( 89 )

81.

A Parlament és a Tanács erre azt válaszolja, hogy a tartalommegosztó szolgáltatók mint magánjogi gazdasági szereplők szabadon választhatják meg azokat az információkat, amelyeknek a szolgáltatásaik keretében történő közzétételét elfogadják, és így dönthetnek a tartalmak szűréséről és blokkolásáról. Még ha feltételezhető lenne is, hogy ez a felhasználók véleménynyilvánítási szabadságába való „beavatkozásnak” minősül, ez semmiképpen nem róható fel az uniós jogalkotónak.

82.

Ez az érv véleményem szerint két helyzet ötvözetét jelenti. Igaz, hogy a tartalommegosztó szolgáltatók a vállalkozás szabadsága és a Charta 16. cikkében számukra biztosított szerződéses szabadság alapján a szolgáltatásuk igénybevételének feltételei vagy a „közösségi normák” keretében a tartalmakra vonatkozó politikát határozhatnak meg, és saját kezdeményezésükre a véleményük szerint e szabályokkal ellentétes tartalmak szűrésével és blokkolásával egyfajta „önszabályozást” gyakorolhatnak. Ebben a helyzetben nincs szó az EJEE 10. cikke és a Charta 11. cikke értelmében vett, a felhasználó véleménynyilvánítási szabadságába történő „hatósági beavatkozásról” ( 90 ).

83.

A jelen ügyben azonban véleményem szerint nem a tartalommegosztó szolgáltatók „önszabályozásáról” van szó. Függetlenül attól, hogy a jogsértő tartalmak online elérhetővé tételének tilalma szerepel‑e az általános használati feltételeiben vagy a „közösségi normákban”, a tartalmak szűrése és blokkolása a megtámadott rendelkezéseknek való megfelelés érdekében történik. ( 91 )

84.

Ennélfogva véleményem szerint a felhasználók véleménynyilvánítási szabadságába való „beavatkozás” az uniós jogalkotónak tudható be. Ő ugyanis a felbujtó. Egyébként pedig a Parlament és a Tanács maga is elismeri, hogy a megtámadott rendelkezések lényegében arra irányulnak, hogy a tartalommegosztó szolgáltatókra hárítsák az e szolgáltatásokon keresztül elkövetett szerzői jogi jogsértések ellenőrzésének terhét. A jogalkotó bizonyos módon e szolgáltatókra ruházta a szerzői jog digitális környezetben való megfelelő alkalmazásának ellenőrzését. Márpedig a jogalkotó egyidejűleg nem ruházhatja át ezt a hatáskört és háríthat az említett szolgáltatókra minden, a felhasználók alapvető jogaiba való, ebből eredő beavatkozásokkal kapcsolatos felelősséget. ( 92 )

85.

Ezzel kapcsolatos meggyőződésemet nem ingatja meg a Tanács azon érve sem, amely szerint a megtámadott rendelkezések nem „kötelezik” a szolgáltatókat a felhasználók által online elérhetővé tett tartalmak szűrésére és eltávolítására, mivel a 2019/790 irányelv 17. cikkének (4) bekezdése szigorú értelemben véve nem ír elő semmilyen „kötelezettséget” e szolgáltatók számára, csupán e kötelezettség alóli mentesség „lehetőségét” írja elő arra az esetre, ha nem rendelkeznek a jogosultak engedélyével.

86.

Véleményem szerint ugyanis a 2019/790 irányelv 17. cikkének a Charta 11. cikkével való összeegyeztethetőségére vonatkozó értékeléshez nemcsak annak szövegét, hanem konkrét hatásait is figyelembe kell venni. Márpedig, figyelembe véve azt a tényt, hogy egyrészt van néhány olyan mű és más, védelem alatt álló teljesítmény, amely tekintetében a tartalommegosztó szolgáltatók nem tudnak engedélyt szerezni a jogosultaktól, ( 93 ) másrészt pedig a felhasználók potenciálisan akár a szóban forgó teljesítményeket többszöröző nagy mennyiségű tartalmat is online elérhetővé tehetnek, a 2019/790 irányelv 17. cikkének (4) bekezdésében előírt mentesítési mechanizmus alkalmazása e szolgáltatók tekintetében nem „lehetőséget”, hanem – a felelősség túlzott kockázatának esetétől eltekintve – kényszerűséget jelent. Így számos esetben a megtámadott rendelkezésekben előírt mentességi feltételek a gyakorlatban ténylegesen kötelezettségeket jelentenek az említett szolgáltatók számára. Egyebekben megjegyzem, hogy az említett 17. cikk (5) bekezdése maga hivatkozik „a [tartalommegosztó szolgáltatónak] […] a (4) bekezdés szerinti [kötelezettségeire]” (kiemelés tőlem).

87.

Véleményem szerint az ilyen felelősségi/mentességi mechanizmus ugyanolyan hatékony eljárás, mint az érintett gazdasági szereplők közvetlen kötelezése arra, hogy előzetesen szűrjék a felhasználók tartalmait. Amint arra a jelen indítvány 62. pontjában rámutattam, az uniós jogalkotó e tekintetben csak módszert váltott. Ugyanakkor ezek az eltérő módszerek azonos hatásokkal járnak, és ezért azokat az alapvető jogokra tekintettel ugyanúgy kell kezelni. ( 94 )

3.

E korlátozásnak a Chartával való összeegyeztethetőségéről

88.

A fenti szakaszból kitűnik, hogy – amint arra a Lengyel Köztársaság hivatkozik – a megtámadott rendelkezések korlátozzák a Charta 11. cikkében biztosított véleménynyilvánítás szabadságához való jog gyakorlását.

89.

Mindazonáltal a véleménynyilvánítás szabadsága nem abszolút jog. A Charta 52. cikke (1) bekezdésének megfelelően e szabadság gyakorlása csak egyrészt „a törvény által”, másrészt e szabadság „lényeges tartalmának” tiszteletben tartásával, harmadrészt pedig az arányosság elvére figyelemmel korlátozható.

90.

Hasonlóképpen, az EJEE 10. cikke (2) bekezdésének és az EJEB vonatkozó ítélkezési gyakorlatának megfelelően a véleménynyilvánítás szabadságába való beavatkozás csak annyiban elfogadható, amennyiben egyrészt „törvényben meghatározott”, másrészt a (2) bekezdésben meghatározott egy vagy több cél megvalósítására irányul, harmadrészt pedig „szükséges […] egy demokratikus társadalomban” ( 95 ). Bár e feltételek a megfogalmazásukban részben eltérnek a Charta 52. cikkének (1) bekezdésében előírt feltételektől, ezeket ismét úgy kell tekinteni, hogy ugyanaz a jelentésük, vagy legalábbis a tartalmuk ( 96 ).

91.

Ennélfogva az alábbi szakaszokban oly módon vizsgálom a Charta 52. cikkének (1) bekezdésében előírt három feltétel tiszteletben tartását, hogy azokat az EJEB releváns ítélkezési gyakorlata alapján értelmezem. Ennek keretében kifejtem azokat az okokat, amelyek miatt a szóban forgó korlátozás a „törvény által” előírtnak minősül (az a) szakasz), miként tartja tiszteletben a véleménynyilvánítás szabadságához való jog „lényeges tartalmát” (a b) szakasz), és – amennyiben a 2019/790 irányelv 17. cikkének értelmezése helyes – miként tartja tiszteletben az arányosság elvét (a c) szakasz).

a)

A szóban forgó korlátozást „törvény [írja elő]”

92.

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően az a követelmény, miszerint az alapvető jogok gyakorlása csak a „törvény által” korlátozható, a Charta 52. cikkének az EJEB által az EJEE 10. cikkének (2) bekezdésében előírt hasonló feltételre vonatkozóan elfogadott ítélkezési gyakorlattal összhangban értelmezett (1) bekezdése szerint nemcsak arra utal, hogy e korlátozásnak jogalappal kell rendelkeznie („a törvény fennállása”), de arra is, hogy e jogalapnak bizonyos hozzáférhetőségi és előreláthatósági tulajdonságokkal kell rendelkeznie („törvényi minőség”). ( 97 )

93.

A jelen ügyben egyrészt a szóban forgó korlátozás nyilvánvalóan rendelkezik jogalappal, mivel az uniós jogalkotó által elfogadott rendelkezésekből következik.

94.

Másrészt, ami e jogalap „minőségét” illeti, emlékeztetek arra, hogy a Bíróság ( 98 ) és az EJEB ( 99 ) ítélkezési gyakorlatának megfelelően a valamely alapvető jog gyakorlásának korlátozásával járó jogalapnak kellően hozzáférhetőnek és a hatásai vonatkozásában előre láthatónak, vagyis kellően egyértelműnek és pontosnak kell lennie ahhoz, hogy lehetővé tegye az érdekeltek számára, hogy – szükség esetén világos jogi tanácsok mellett – alakítsák magatartásukat.

95.

Márpedig úgy vélem, hogy a megtámadott rendelkezések kellően egyértelműek és pontosak ahhoz, hogy megfeleljenek e követelménynek. Kétségtelen, hogy az „online tartalommegosztó szolgáltató” fogalomnak a 2019/790 irányelv 2. cikke 6. pontjában szereplő meghatározása és a megtámadott rendelkezések több nyitott fogalmat tartalmaznak – „jelentős mennyiségű, szerzői jogi védelem alatt álló mű, vagy más, védelem alatt álló teljesítmény”; „minden tőlük telhető”; „a szakmai gondosság magas szintű ágazati normái”, stb. – amelyek bizonyos fokú bizonytalanságot keltenek az érintett gazdasági szereplők és a velük szemben az egyes helyzetekben előírt kötelezettségek tekintetében. Mindazonáltal a Parlament és a Tanács által szolgáltatott magyarázatok szerint e fogalmak alkalmazása annak biztosítására irányul, hogy e rendelkezések az időtállóságuk megőrzése érdekében alkalmazkodhassanak a gazdasági szereplők és helyzetek különböző típusaihoz, valamint a gyakorlat és a technológia változásához. Márpedig az EJEB ítélkezési gyakorlatának megfelelően az uniós jogalkotó az „előreláthatóság” követelményének sérelme nélkül dönthet úgy, hogy az általa elfogadott jogszabályoknak a feltétlen jogbiztonság helyett bizonyos mértékű rugalmasságot biztosít. ( 100 ) Ezenkívül a jelen indítványban megállapított, valamint a Bíróság által a meghozandó ítéletben és a jövőbeli határozatokban megállapításra kerülő pontosítások hozzájárulnak e fogalmak tisztázásához és az azokat övező kétségek eloszlatásához, ami szintén megfelel az „előreláthatóság” követelményének. ( 101 )

96.

Ennek pontosítását követően megjegyzem, hogy a Bíróság ( 102 ) és az EJEB ( 103 ) az „előreláthatóság” követelményéhez azt a kérdést is köti, hogy a beavatkozást eredményező jogalap elegendő védelmet nyújt‑e az alapvető jogok önkényes vagy visszaélésszerű megsértésének kockázatával szemben (a „jog elsőbbsége” elvének megfelelően). A felperes a jelen ügyben vitatja ezt a szempontot.

97.

Mindazonáltal az a kérdés, hogy a megtámadott rendelkezések elegendő biztosítékot nyújtanak‑e a tartalommegosztó szolgáltatások felhasználóit megillető véleménynyilvánítási szabadságnak a túlzott vagy önkényes szűrő‑ és blokkoló intézkedésekkel szembeni védelmére, szintén az e rendelkezésekből eredő korlátozás arányos jellegét érinti. ( 104 ) Ennélfogva az ismétlődés elkerülése érdekében e kérdést az arányosság elvének tiszteletben tartására vonatkozó feltétel vizsgálatára tartom fenn. ( 105 )

b)

A szóban forgó korlátozás tiszteletben tartja a véleménynyilvánítás szabadságához való jog „lényeges tartalmát”

98.

Emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 52. cikkének (1) bekezdésében foglalt feltétel, amely szerint az e jogi aktus által elismert jogok és szabadságok gyakorlása „e jogok lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható”, azt jelenti, hogy nem igazolható az olyan intézkedés, amely sérti e „lényeges tartalmat”. Ezt az intézkedést tehát a Chartával ellentétesnek tekintik, és az uniós jogi aktust meg kell semmisíteni, vagy érvénytelennek kell nyilvánítani, anélkül hogy szükséges lenne megvizsgálni az arányosság elvének tiszteletben tartására vonatkozó feltételt. ( 106 )

99.

Az uniós jogalkotó ugyanis más jogok és érdekek védelme céljából közérdekből korlátozhatja bizonyos alapvető jogok gyakorlását. Ezt különösen egy másik alapvető jog védelme érdekében teheti. Ennek keretében rendelkezik bizonyos mérlegelési mozgástérrel a különböző jogok és érdekek közötti „megfelelő egyensúly” mérlegelése és megtalálása tekintetében. ( 107 ) Ennek a mérlegelési mozgástérnek azonban abszolút korlátja van. Valamely alapvető jog „lényeges tartalma” egy olyan „érinthetetlen mag”, amelynek mindenfajta beavatkozástól mentesnek kell maradnia. Ennélfogva egyetlen – akár jogszerű – cél sem igazolja az alapvető jogok bizonyos – kivételesen súlyos – sérelmét. Másként fogalmazva, a cél nem igazol minden eszközt.

100.

A jelen ügyben a Lengyel Köztársaság szerint a megtámadott rendelkezések sértik a véleménynyilvánítás szabadságához való jog „lényeges tartalmát”. Az ugyanis, hogy e rendelkezések alapján a tartalommegosztó szolgáltatóknak a felhasználóik által online elérhetővé tett tartalmak tekintetében megelőző nyomon követést kell végezniük, magát e jogot kérdőjelezi meg, mivel magában foglalja az e tartalmakba való beavatkozást, valamint esetleges azok esetleges, még a közzétételüket megelőző blokkolását.

101.

Az alperesekhez és a beavatkozó felekhez hasonlóan nem értek egyet ezzel a véleménnyel.

102.

Kétségtelen, hogy az információk ellenőrzésére irányuló „megelőző intézkedéseket” az általuk előidézett túllépés miatt általában a véleménynyilvánítás szabadságába ( 108 ) történő különösen súlyos beavatkozásnak tekintik. Ezeket a megelőző intézkedéseket egy demokratikus társadalomban főszabály szerint el kell vetni azzal az indokkal, hogy bizonyos információknak még a közvetítésüket megelőzően történő korlátozásával megakadályoznak minden, azok tartalmát illető nyilvános vitát, ami magát a szólásszabadságot fosztja meg a pluralizmus vektoraként betöltött szerepétől. ( 109 ) Ezen okok miatt, amint azt a felperes hangsúlyozza, számos tagállam az alkotmányában tiltja az információ általános előzetes ellenőrzését.

103.

E megfontolások az internetet illetően teljes mértékben relevánsak. Amint arra a felperes hivatkozik, ez a hálózat különös jelentőséggel bír az információk vagy eszmék megismerésének és közlésének szabadsága szempontjából. ( 110 ) Közelebbről nézve ez a helyzet a nagy közösségi platformok és hálózatok esetében, amelyek azáltal, hogy mindenki számára lehetővé teszik az erre szánt tartalmak online közzétételét és az azokhoz való hozzáférést, e szabadság gyakorlására szolgáló „előzmény nélküli” eszközöknek minősülnek. ( 111 ) E platformok ebben az esetben az információterjesztés „demokratizálása” egy formájának részét képezik, és jóllehet magánjogi üzemeltetők kezelik azokat, ténylegesen alapvető infrastruktúrákká váltak az online kifejezés szempontjából. ( 112 ) A kommunikációs eszközök jelenlegi állapotában a véleménynyilvánítás szabadságához való jog tehát magában foglalja különösen az e platformokhoz való hozzáférés, és főszabály szerint ezeken hatósági beavatkozás nélkül történő véleménynyilvánítás szabadságát. ( 113 )

104.

Márpedig éppen ez a kommunikációs szabadság kérdőjeleződne meg, ha a hatóságoknak közvetlenül vagy közvetve ( 114 ) arra kellene kötelezniük a szólásszabadságon alapuló ilyen infrastruktúrákat ellenőrző közvetítő szolgáltatókat, hogy tiltott vagy akár csak nemkívánatos információk után kutatva a szolgáltatásaik felhasználói által feltett tartalmakat megelőző jelleggel nyomon kövessék. Véleményem szerint tehát a Charta 11. cikkében előírt véleménynyilvánítás szabadságához való jog „lényeges tartalma” sérülne.

105.

Ebben az összefüggésben a 2000/31 irányelv 15. cikke véleményem szerint alapvető jelentőséggel bír. E rendelkezés annak előírásával, hogy a közvetítő szolgáltatókkal szemben nem írható elő „az általuk továbbított vagy tárolt [információk nyomon követésére irányuló általános kötelezettség]”, ez a rendelkezés megakadályozza, hogy az online információk vonatkozásában e közvetítőknek általános megelőző jellegű nyomon követést kelljen folytatniuk. E tekintetben biztosítja, hogy az internet szabad és nyitott tér marad. ( 115 )

106.

Ezért hajlok arra, hogy az e 15. cikkben előírt tilalmat az internetre irányadó jog általános elvének tekintsem, mivel a digitális környezetben konkretizálja a kommunikáció alapvető szabadságát. ( 116 ) Egyébként megjegyzem, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatában már közelítette egymáshoz e szabadság és e tilalom tiszteletben tartását. ( 117 ) Az egyik ugyanis nem működik a másik nélkül. Ebből véleményem szerint az következik, hogy az említett tilalom túllépi az említett 15. cikk kereteit, és nemcsak a tagállamokat, hanem az uniós jogalkotót is kötelezi.

107.

Ugyanakkor, ellentétben azzal, amit a felperes állít, az „általános nyomonkövetési kötelezettségek” tilalmában pontosított véleménynyilvánítás szabadságához való alapvető joggal nem ellentétes a nyomonkövetési kötelezettség valamennyi típusa.

108.

Amint ugyanis arra a Bizottság emlékeztet, a Bíróság az online közvetítőkkel szemben elrendelhető intézkedésekre vonatkozó ítélkezési gyakorlatában ( 118 ) elismerte, hogy az ilyen közvetítő kötelezhető arra, hogy a szolgáltatására irányuló felügyelet révén „megelőzzön” bizonyos jogsértéseket. ( 119 ) Így megkülönböztette az „általános” felügyeleti kötelezettségeket az „egyedi” esetekben alkalmazandó kötelezettségektől. ( 120 ) Ehhez hasonlóan az információ ellenőrzésére irányuló megelőző intézkedéseket – beleértve a blokkolási kötelezettségeket is – az EJEB sem tekinti önmagukban összeegyeztethetetlenek az EJEE 10. cikkével, amennyiben ezen intézkedések egy konkrét keretbe illeszkednek. ( 121 ) E bíróság a Delfi AS. kontra Észtország ítéletben még azt is elismerte, hogy bizonyos közvetítőktől elvárható, hogy bizonyos típusú jogellenes információk felderítése érdekében aktívan figyelemmel kísérjék szolgáltatásaikat. ( 122 )

109.

A felperes erre azt válaszolja, hogy a megtámadott rendelkezések alkalmazásában a tartalommegosztó szolgáltatókat terhelő nyomonkövetési kötelezettség „általános”. Annak érdekében ugyanis, hogy a jogosultak által azonosított műveket és más, védelem alatt álló teljesítményeket „elérhetetlenné tegyék” és „megakadályozzák azok jövőbeli feltöltését” a szolgáltatásaikra, e szolgáltatóknak a gyakorlatban a felhasználók összessége által feltöltött valamennyi tartalmat szűrniük kell.

110.

Ugyanakkor az alperesekhez és a beavatkozó felekhez hasonlóan úgy vélem, hogy e rendelkezések valójában „konkrét” nyomonkövetési kötelezettséget írnak elő. ( 123 ) Mindazonáltal el kell ismernem, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata ( 124 ) a közelmúltban változott az „általánost” és az „egyedit” megkülönböztető kritérium tekintetében.

111.

Kezdetben úgy tűnt, hogy a Bíróság a megvizsgálandó információk mennyiségével foglalkozott. A L’Oréal és társai ítéletben ( 125 ) a Bíróság kimondta, hogy az online piac üzemeltetője nem kötelezhető „valamennyi ügyfele adatai összességének tevőleges nyomon [követésére] annak érdekében, hogy megelőzze a szellemi [tulajdonjogok] […] valamennyi jövőbeli megsértését”. A Scarlet Extended ítéletben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az internet‑hozzáférést nyújtó szolgáltató nem kötelezhető meghagyás útján arra, hogy olyan szűrőrendszert hozzon létre, amely „a szolgáltatásain […] áthaladó valamennyi elektronikus adatátvitelt” érinti, és így „teljes ügyfélkörére” alkalmazandó abból a célból, hogy e szolgáltató hálózatán azonosítsa az olyan zeneművet, filmet vagy audiovizuális alkotást tartalmazó fájlok mozgását, amelyekre nézve a felperes, állítása szerint, szellemi tulajdonjogokkal rendelkezik, annak érdekében, hogy blokkolja azon fájlok továbbítását, amelynek cseréje sérti a szerzői jogot” ( 126 ). A SABAM ítéletben ( 127 ) a Bíróság ugyanezt az érvelést fogadta el egy online közösségi hálózati felület üzemeltetőjének hasonló szűrőrendszer létrehozására irányuló kötelezettségére vonatkozóan. Végül a Mc Fadden ítéletben ( 128 ) úgy ítélte meg, hogy egy vezeték nélküli helyi hálózat üzemeltetőjétől nem lehet megkövetelni „az összes[, e hálózaton keresztül] továbbított információ” nyomon követését, még akkor sem, ha egyetlen, a jogosult által azonosított zenemű többszörözött példányainak blokkolásáról van szó. ( 129 )

112.

Úgy tűnik, hogy a Bíróság ezután annak pontosításával foglalkozik, hogy mit kell felderíteni. E tekintetben a Glawischnig‑Piesczek ítéletben, ( 130 ) amely ezúttal a becsületsértés területét érintette, a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a közösségi hálózat üzemeltetőjét terhelő azon kötelezettséget, hogy az e hálózaton elérhetővé tett valamennyi információt ( 131 ) nyomon kövesse, „konkrétnak” kell tekinteni, mivel egy „konkrét” rágalmazó információ felderítéséről és blokkolásáról van szó, ( 132 ) továbbá hogy a szolgáltató nem köteles a szűrt információk jogszerűségének „önálló értékelésére”, és hogy ezzel szemben e szolgáltató „automatizált vizsgálati technikákat és eszközöket is igénybe vehet” ( 133 ).

113.

A Bíróság ítélkezési gyakorlatának e fejlődése ( 134 ) véleményem szerint indokolt. Bár a későbbiekben pontosítom a korlátokat, ( 135 ) itt jelzem, hogy annak megállapítása, hogy a nyomonkövetési kötelezettség „általános”, mivel gyakorlatilag arra kényszeríti a közvetítő szolgáltatókat, hogy informatikai eszközök segítségével szűrjék a szolgáltatásuk felhasználói által online elérhetővé tett információk összességét, annak ellenére, hogy konkrét információk kereséséről van szó, sajnálatos módon az ilyen szűrést lehetővé tevő technológiai fejlesztés figyelmen kívül hagyásához vezetne, és megfosztaná az uniós jogalkotót a jogellenes tartalmak bizonyos típusaival szembeni küzdelem hasznos eszközétől.

114.

A jelen esetben a megtámadott rendelkezésekben foglalt célkitűzések elérése érdekében a tartalommegosztó szolgáltatóknak természetesen nyomon kell követniük a felhasználóik által közzétett valamennyi tartalmat. Mindazonáltal e tartalmak között azon „konkrét művek vagy más, védelem alatt álló teljesítmények” felderítéséről van szó, amelyekre vonatkozóan a jogosultak megadták a szolgáltatóknak a „lényeges és szükséges információkat” (a 2019/790 irányelv 17. cikke (4) bekezdésének b) pontja), vagy megfelelően indokolt értesítést” közöltek velük (az említett (4) bekezdés c) pontja). A jelen indítványban a későbbiekben részletesebben kifejtem, hogy a mely tartalmakat kell blokkolni. ( 136 ) Ugyanakkor az elemzés e szakaszában véleményem szerint ezek a tényezők elegendőek annak bizonyításához, hogy e rendelkezések közvetetten valóban „konkrét” nyomonkövetési kötelezettséget írnak elő, és kizárják a véleménynyilvánítás szabadságához való jog „lényeges tartalmának” megsértését. ( 137 )

115.

Végül kiemelem, hogy bár az uniós jogalkotó nem terhelheti az online közvetítőkre a szolgáltatásaikon keresztül megosztott, illetve továbbított információk általános megelőző jelleggel történő nyomon követésének kötelezettségét, véleményem szerint a véleménynyilvánítás szabadsága „lényeges tartalmának” megsértése nélkül dönthet úgy, hogy egyes konkrét jogsértő információkat illetően bizonyos aktív nyomonkövetési intézkedésekre kötelez bizonyos online közvetítőket. Egyébiránt megjegyzem, hogy a 2019/790 irányelv 17. cikke e tekintetben a Bizottság közleményeinek és ajánlásainak ( 138 ) körébe, valamint olyan új szabályozásokba ( 139 ) illeszkedik, amelyek ebben az értelemben arra irányulnak, hogy egyes közvetítők – különösen a nagy „platformok” – hozzájáruljanak a jogellenes tartalmak bizonyos típusai elleni küzdelemhez. Mindazonáltal minden egyes esetben biztosítani kell az arányosság elvének tiszteletben tartását. Az online jogszerűség ellenőrzésének bizonyos közvetítőkre történő áthárításának e formájához ( 140 ) többek között a szolgáltatásaik felhasználói véleménynyilvánítási szabadságát érintő kockázatok társulnak, tehát ez nem történhet az ez utóbbiak számára elegendő garanciák nélkül. ( 141 )

c)

A szóban forgó korlátozás tiszteletben tartja az arányosság elvét

116.

Az arányosság elvének tiszteletben tartására vonatkozó feltétel vizsgálata van hátra, amely a Charta 52. cikkének (1) bekezdése értelmében két részfeltételre oszlik: egyrészt a szóban forgó korlátozás „elengedhetetlen”, másrészt pedig „ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja”.

117.

A második részfeltétel tiszteletben tartása nem vitatott a felek között. A 2019/790 irányelv ( 142 ) 17. cikkében követett általános célkitűzésre tekintettel a szóban forgó korlátozás megfelel a „másik jogai és szabadságai”, azaz a jogosultak szerzői és szomszédos jogai „védelme szükségességének”. Emlékeztetek arra, hogy a szellemi tulajdont alapvető jogként védi többek között ( 143 ) a Charta 17. cikkének (2) bekezdése és az EJEE 1. kiegészítő jegyzőkönyvének 1. cikke. ( 144 ) A megtámadott rendelkezések tehát az uniós jogalkotó által annak érdekében elfogadott „pozitív védintézkedéseknek” minősülnek, hogy biztosítsák az említett jogosultak számára szellemi tulajdonjogaiknak a tartalommegosztó szolgáltatókkal való kapcsolatukban történő tényleges és hatékony gyakorlását. ( 145 )

118.

A felek ezzel szemben nem értenek egyet abban a kérdésben, hogy a szóban forgó korlátozás tiszteletben tartja‑e az első részfeltételt. E tekintetben pontosítom, hogy a Chartában biztosított valamely alapvető jog gyakorlása korlátozásának a Charta 52. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „elengedhetetlen” jellegére irányuló vizsgálat valójában három kumulatív követelmény ellenőrzését foglalja magában: azt kell ugyanis megvizsgálni, hogy ez a korlátozás (1) „megfelelő”, (2) „elengedhetetlen” és (3) szigorú értelemben véve „arányos”‑e. ( 146 ) Ezt a három követelményt egymás után vizsgálom meg az alábbi szakaszokban.

1)

A szóban forgó korlátozás „megfelelő”

119.

Úgy tűnik, hogy a Lengyel Köztársaság nem vitatja a szóban forgó korlátozás „megfelelő” jellegére vonatkozó követelményt. Mindenesetre a Parlamenthez és a Tanácshoz hasonlóan úgy vélem, hogy ez teljesült.

120.

Az adott intézkedés megfelelő jellegének elemzése keretében ugyanis a Bíróságnak nem azt kell vizsgálnia, hogy ez az intézkedés minősül‑e a kitűzött cél elérését szolgáló legjobb eszköznek, hanem azt, hogy alkalmas‑e arra, hogy előmozdítsa e cél megvalósítását. ( 147 )

121.

Márpedig a jelen ügyben a megtámadott rendelkezések alapján a tartalommegosztó szolgáltatókat terhelő nyomonkövetési kötelezettségek alkalmasak arra, hogy előmozdítsák az uniós jogalkotó által követett célkitűzést. E rendelkezések azáltal, hogy e szolgáltatókra róják szolgáltatásaik nyomon követését és az e szolgáltatásokon esetlegesen fellelhető jogsértő tartalmak elleni aktív küzdelemmel kapcsolatos feladatot, egyrészt erősen ösztönzik az említett szolgáltatókat arra, hogy a jogosultakkal felhasználási szerződéseket kössenek, ( 148 ) másrészt pedig lehetővé teszik az említett jogosultak számára, hogy könnyebben ellenőrizzék a műveik és a védelem alatt álló teljesítményeik e szolgáltatások keretében történő felhasználását. ( 149 )

2)

A szóban forgó korlátozás „elengedhetetlen”

122.

A Lengyel Köztársaság ezzel szemben arra hivatkozik, hogy a véleménynyilvánítás szabadságához való jog gyakorlásának a 2019/790 irányelv 17. cikke (4) bekezdése b) pontjából és c) pontjának második tagmondatából eredő korlátozása meghaladja az uniós jogalkotó által követett cél megvalósításához „elengedhetetlen” mértéket. Álláspontja szerint az e bekezdés a) pontjában és c) pontjának elején előírt kötelezettségek e tekintetben elegendőek lennének. Egyrészt az említett a) pontnak megfelelően a tartalommegosztó szolgáltatókra háruló azon kötelezettség, hogy „minden tőlük telhetőt” megtegyenek a jogosultak engedélyének megszerzése érdekében, megerősíti ez utóbbiak tárgyalási pozícióját. Másrészt az ugyanezen szolgáltatókat az említett c) pont eleje alapján terhelő azon kötelezettség, hogy a megfelelően indokolt értesítés kézhezvételét követően haladéktalanul intézkednek az értesítés tárgyát képező művek vagy más, védelem alatt álló teljesítmények hozzáférhetetlenné tétele vagy honlapjaikról történő eltávolítása érdekében, biztosítja e jogosultak jogainak hatékony védelmét.

123.

Én nem ezen a véleményen vagyok.

124.

E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a „szükségességi” teszt annak vizsgálatát jelenti, hogy léteznek‑e olyan alternatív intézkedések, amelyek éppolyan hatékonyak, mint a követett cél elérése érdekében választott intézkedés, ugyanakkor kevésbé korlátozóak. ( 150 )

125.

Márpedig, amint azt lényegében a Parlament és a Tanács állítja, az olyan felelősségi rendszer, amely kizárólag a 2019/790 irányelv 17. cikke (4) bekezdésének a) pontjában és c) pontjának elején előírt kötelezettségeket írja elő, egyértelműen nem lenne olyan hatékony az uniós jogalkotó által követett cél elérése tekintetében, mint egy olyan rendszer, amely ezenkívül előírja az e bekezdés b) pontjából és c) pontjának második tagmondatából eredő kötelezettségeket – még akkor sem, ha ez előbbi kötelezettségek ténylegesen kevésbé kényszerítőek a véleménynyilvánítás szabadságához való jog vonatkozásában, mint ez utóbbiak. ( 151 )

126.

Egyrészt ugyanis, noha – amint arra a felperes hivatkozik – a tartalommegosztó szolgáltatóknak azon kötelezettsége, hogy „minden tőlük telhetőt megtegyenek” a jogosultak engedélyének megszerzése érdekében, már önmagában megerősíti e jogosultak helyzetét a felhasználási szerződések e szolgáltatókkal való tárgyalása tekintetében, a 2019/790 irányelv 17. cikke nem kizárólag annak biztosítására irányul, hogy az említett jogosultak méltányos díjazást kapjanak műveik és más, védelem alatt álló teljesítményeik e szolgáltatásokon történő felhasználásáért. Tágabb értelemben annak biztosításáról van szó, hogy ugyanezek a jogosultak ténylegesen ellenőrizhessék az ilyen használatot, és különösen – szándékuk szerint –megakadályozzák, hogy ezek a teljesítmények az ilyen szolgáltatásokon elérhetőek legyenek.

127.

E tekintetben másrészt tagadhatatlan, hogy – amint azt az alperesek hangsúlyozzák – egy olyan értesítési és eltávolítási rendszer, mint amely a 2000/31 irányelv 14. cikkéből következik, és amelyet lényegében a 2019/790 irányelv 17. cikke (4) bekezdésének c) pontja is átvesz, nem teszi lehetővé az érintett jogosultak számára, hogy olyan hatékonyan tiltakozzanak műveiknek a tartalommegosztó szolgáltatásokon történő jogellenes felhasználása ellen, mint amely a megtámadott rendelkezésekből következik, és amely ezenfelül e szolgáltatók számára nyomonkövetési kötelezettségeket ír elő.

3)

A szóban forgó korlátozás szigorú értelemben véve „arányos”

128.

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a Charta által biztosított valamely alapvető jog gyakorlásának korlátozását szigorú értelemben véve akkor kell „arányosnak” tekinteni, ha a szóban forgó intézkedés által okozott hátrányok nem aránytalanok a kitűzött célokhoz képest. ( 152 )

129.

A jelen ügyben a megtámadott rendelkezések ellentétesek egyrészt a Charta 11. cikkében biztosított véleménynyilvánítás szabadságához való joggal, másrészt az e jogi aktus 17. cikkének (2) bekezdésében védett szellemi tulajdonjoggal. Amint arra a Parlament, a Tanács és a spanyol kormány emlékeztet, az elsőként említett jognak nincs „automatikusan elsőbbsége” a másodikkal szemben. ( 153 ) E rendelkezések arányosságának értékelését tehát – a Bíróság által használt kifejezéseket átvéve – „a különböző [alapvető] jogok […] védelméhez fűződő követelmények egymással való szükséges összeegyeztetésének”, valamint a „megfelelő egyensúlynak” a figyelembevételével kell elvégezni. ( 154 ) Egyébiránt a szerzői jog területén a Bíróság különösen hangsúlyozta annak szükségességét, hogy a digitális környezetben fenntartsák ezt a „megfelelő egyensúlyt” ( 155 ).

130.

Márpedig a Lengyel Köztársaság arra hivatkozik, hogy az uniós jogalkotó éppen ezt az egyensúlyt nem tartotta fenn a 2019/790 irányelv 17. cikkében. Álláspontja szerint a véleménynyilvánítás szabadságának a megtámadott rendelkezések által okozott sérelem aránytalan azon előnyökhöz képest, amelyeket e rendelkezések a szellemi tulajdonjogok védelme terén jelenthetnek.

131.

A magam részéről a Parlamenthez, a Tanácshoz és a Bizottsághoz hasonlóan úgy vélem, hogy az uniós jogalkotó dönthetett úgy, hogy visszatér a tartalommegosztó szolgáltatókra alkalmazandó felelősségi rendszer szerves részét képező egyensúlyhoz (i. alpont). Az elfogadott új felelősségi rendszer azonban jelentős kockázattal jár a véleménynyilvánítás szabadsága szempontjából (ii. alpont), amely megköveteli, hogy e kockázatok minimalizálása érdekében elegendő garanciát írjanak elő (iii. alpont), amit véleményem szerint az uniós jogalkotó megtett (iv. alpont).

i)

Az uniós jogalkotó jogszerűen alakíthatott ki új egyensúlyt az általa eredetileg létrehozott egyensúly helyett

132.

A 2000/31 irányelv 14. cikkében a közvetítő szolgáltatók tekintetében előírt felelősség alóli mentesülés a többek között a véleménynyilvánítás szabadsága és a szellemi tulajdonjogok közötti egyensúlyt tükrözi, amelynek megteremtése az uniós jogalkotó szándékában állt ezen irányelv elfogadásakor. E jogalkotó ezen időpontban e szolgáltatók fejlődését kívánta előmozdítani a belső piacon az elektronikus kereskedelem és az „információs társadalommal összefüggő szolgáltatások” növekedésének általánosabb ösztönzése érdekében. Fontos volt tehát, hogy ne írjanak elő e szolgáltatók számára olyan kötelezettséget, amely veszélyeztetheti a tevékenységüket. A jogosultak érdekeit meg kellett védeni, valamint az „értesítési és eltávolítási” eljárásokkal és az e szolgáltatókkal szemben hozható meghagyásokkal összefüggésben egyensúlyba kellett hozni az említett szolgáltatások igénybe vevőinek véleménynyilvánítási szabadságával. ( 156 )

133.

Amint arra a Tanács hivatkozik, a körülmények azóta kétségtelenül megváltoztak. A „Web 2.0” szolgáltatások megjelenése olyan új előnyöket, valamint gazdasági és társadalmi kockázatokat eredményezett, amelyek hatással vannak a különböző érdekekre. Ebben az összefüggésben az uniós jogalkotónak lehetősége volt arra, hogy újból megvizsgálja az elmúlt közel húsz évben hozott döntéseit, értékelje e megváltozott körülményeket, és értékelje ezeket az előnyöket és kockázatokat. ( 157 )

134.

E tekintetben, amint azt a Parlament, a Tanács és a francia kormány hangsúlyozta, az uniós jogalkotó széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik az olyan területen ahol politikai, gazdasági és szociális döntéseket kell hoznia, és összetett értékelést és mérlegelést kell elvégeznie ( 158 ). A szerzői jognak a digitális környezethez való adaptálása és e területen az online tartalommegosztó szolgáltatásokkal kapcsolatos felelősségi rendszer létrehozása, amely valamennyi szóban forgó jog és érdek között megfelelő egyensúlyt biztosít, kétségtelenül „összetett” feladat. ( 159 )

135.

Ehhez hasonlóan az EJEB széles mérlegelési mozgásteret ismer el a hatóságok számára, amikor egyensúlyt kell teremteniük az EJEE által védett különböző jogok között. ( 160 ) E mérlegelési mozgástér annál is inkább fontos volt a jelen ügyben, mivel az uniós jogalkotó számára főszabály szerint nem politikai diskurzusról, hanem a művek és más, védelem alatt álló teljesítmények felhasználásáról volt szó. ( 161 )

136.

Egy széles körben vitatott összefüggésben ( 162 ) az uniós jogalkotó politikai döntést hozott a kreatív iparágak javára. Úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó jogok és érdekek közötti korábbi egyensúly már nem kielégítő, és hogy a jogosultak számára a védelem magas szintjének ( 163 ) biztosítása érdekében új felelősségi rendszert kell elfogadni egyes „Web 2.0” szolgáltatói tekintetében, amely bizonyos kötelezettségeket ír elő számukra a szolgáltatásaik felhasználói által elérhetővé tett tartalmak nyomon követése tekintetében. Figyelemmel a jogalkotó rendelkezésére álló széles mérlegelési mozgástérre, úgy vélem, hogy egy ilyen választás elvi szinten nem aránytalan.

137.

Közelebbről, a megtámadott rendelkezések arányossága véleményem szerint az alperesek és a beavatkozó felek által hivatkozott elemek – nevezetesen egyrészt a jogosultaknak a műveik online tartalommegosztó szolgáltatásokon történő jogellenes hozzáférhetővé tételével okozott gazdasági hátrány jelentősége, tekintettel az e szolgáltatásokra feltöltött tartalom hatalmas mennyiségére, és az interneten keresztüli információcsere gyorsaságára, ( 164 ) másrészt azon tény, hogy ugyanezen okokból a jogosultak számára az „értesítési és eltávolítási” rendszer csak nehézségek mellett teszi lehetővé a műveiknek az említett szolgáltatásokon történő felhasználására irányuló ellenőrzését, harmadrészt a felelősséggel tartozó felhasználókkal szembeni fellépés során felmerülő nehézségek, negyedrészt az a tény, hogy a nyomonkövetési kötelezettségek a konkrét közvetítő szolgáltatókat érintik – versengésében. Ez utóbbi kérdést illetően megjegyzem, hogy a tartalommegosztó szolgáltatók az általuk végzett tartalomnépszerűsítés révén ( 165 ) bizonyos befolyást gyakorolnak azokra az információkra, amelyekhez a nyilvánosság hozzáfér. E szempontok bizonyos mértékben ( 166 ) arra irányulnak, hogy e szolgáltatókat az olyan hagyományos közvetítőkhöz közelítsék, mint a kiadók, így arányos lehet rájuk vonatkozóan egy olyan különleges felelősségi rendszer elfogadása, amely eltér a többi tárhelyszolgáltatóra alkalmazandó rendszertől. ( 167 )

138.

Ráadásul, amint arra a spanyol és a francia kormány hivatkozik, az EJEB a Delfi AS kontra Észtország ítéletében megállapította, hogy az EJEE 10. cikke értelmében vett véleménynyilvánítás szabadsága és az ezen egyezmény 8. cikkében biztosított becsülethez való jog közötti egyensúly megteremtése keretében nem volt aránytalan az, hogy egy nagy online hírportált felelősnek találtak abban, hogy nem akadályozott meg bizonyos típusú jogsértő hozzászólásokat, amelyeket a felhasználók a weboldalán hagytak, és még csak nem is vonta vissza önként rövid határidőn belül.

139.

Márpedig ebben az ítéletben az EJEB egyrészt – figyelembe véve az online információk sebességét – az ilyen által okozott sérelem nagyságával ( 168 ) és másrészt azzal a ténnyel foglalkozott, hogy bár az „értesítési és eltávolítási” rendszer számos esetben megfelelő eszköze lehet az összes érdekelt jogai és érdekei közötti egyensúly megteremtésének, mégsem volt elegendő az ilyen hozzászólásokból eredő súlyos kár megszüntetéséhez. ( 169 ) Az EJEB harmadrészt azt is hangsúlyozta, hogy az áldozat számára nehéz lett volna a hozzászólások szerzői ellen fellépni, negyedrészt pedig a hírportál üzemeltetője bizonyos befolyást gyakorolt a felhasználók által közzétett hozzászólásokra, így indokolt lett volna az ilyen közvetítővel kapcsolatos különös felelősségi megközelítés alkalmazása. ( 170 ) Lehetséges tehát, hogy a jelen üggyel bizonyos mértékű analógia áll fenn. ( 171 )

ii)

A megtámadott rendelkezésekből eredőhöz hasonló felelősségi rendszerrel együtt járó kockázatok

140.

Amint azt lényegében a Parlament állítja, mivel a tartalommegosztó szolgáltatók által a megtámadott rendelkezések alapján elvégzendő szűrés megakadályozza a szerzői vagy szomszédos jogokat sértő tartalmak e szolgáltatásokon történő terjesztését, a véleménynyilvánítás szabadságához való jog gyakorlásának e rendelkezésekből következő korlátozása e tartalmak tekintetében igazolt.

141.

Mindazonáltal az a kapcsolat, amelyet az uniós jogalkotó az említett rendelkezésekben a tartalommegosztó szolgáltatók felelőssége és e szűrés hatékonysága között megállapított, jelentős mértékű, vagyis a jogszerű tartalmak „túlzott mértékű blokkolásának” veszélyét jelenti a véleménynyilvánítás szabadsága szempontjából.

142.

A „túlzott mértékű blokkolás” ilyen kockázata általában akkor áll fenn, amikor a hatóságok a közvetítő szolgáltatókat felelősségre vonják a szolgáltatásaikat igénybe vevők által szolgáltatott jogellenes információkért. A felelősség bármilyen kockázatának elkerülése érdekében e közvetítők hajlamosak lehetnek igyekezetük bizonyítására, és ezen információknak a jogszerűségüket illető legkisebb kétség esetén túlzott mértékű blokkolására. ( 172 )

143.

A jelen ügyben konkrétan az a kockázat áll fenn, hogy a tartalommegosztó szolgáltatók a jogosultakkal szembeni felelősség kockázatának elkerülése érdekében módszeresen megakadályozzák a műveket és a védelem alatt álló egyéb teljesítményeket többszöröző valamennyi olyan tartalomnak a szolgáltatásaikon való online elérhetővé tételét, amelyek tekintetében „lényeges és szükséges információkat”, vagy ezekről „megfelelően indokolt értesítést” kaptak, ideértve azokat az információkat is, amelyek nem sértik a jogaikat. ( 173 )

144.

Azon túl ugyanis, hogy bizonyos felhasználók, akik az érintett tartalmakat online elérhetővé kívánják tenni, engedéllyel rendelkezhetnek a kérdéses művekre és teljesítményekre vonatkozóan, a jogosultaknak nincs abszolút monopóliuma a védelem alatt álló teljesítményeik használatát illetően. A 2001/29 irányelv 5. cikkének (3) bekezdése e tekintetben tartalmazza a „nyilvánossághoz közvetítés” kizárólagos joga alóli kivételek és korlátozások felsorolását. E kivételek és korlátozások főszabály szerint „megfelelő egyensúlyt” biztosítanak egyrészt a jogosultaknak a szellemi tulajdonuk védelméhez fűződő érdeke, másrészt a védelem alatt álló teljesítmények felhasználói érdekeinek és alapvető jogainak védelme, ( 174 ) valamint a közérdek – különösen a nyilvánosságnak a kultúrához való hozzáférése – védelme között. Különösen az említett kivételek és korlátozások közül több, köztük az idézésre, a kritikára és az ismertetésre, ( 175 ) valamint a karikatúrára, a paródiára és az utánzatra ( 176 ) vonatkozóak, az alkalmazási körükön belül a véleménynyilvánítási és alkotói szabadságához való jogot helyezik előtérbe az említett jogosultak érdekével szemben.

145.

Márpedig a felhasználók által a tartalommegosztó szolgáltatásokon elérhetővé tett tartalmak jelentős része éppen a művek és más, védelem alatt álló teljesítmények olyan felhasználásából, sőt kreatív átdolgozásából áll, amelyre e kivételek és korlátozások kiterjedhetnek. ( 177 )

146.

Mindazonáltal az a kérdés, hogy egy ilyen kivétel vagy korlátozás alkalmazható‑e egy adott tartalomra, a kontextustól függ, és bizonyos elemzést igényel. ( 178 ) A jogszerű felhasználást a bitorlástól elválasztó vonal különböző esetekben vitathatónak bizonyulhat. ( 179 ) Mindezekben a kétértelmű helyzetekben a tartalommegosztó szolgáltatók számára egyszerűbbnek tűnhet, hogy megakadályozzák az érintett tartalmak rendelkezésre bocsátását, mintsem hogy egy esetleges, a jogosultak által indított felelősség megállapítása iránti keresetben maguk érveljenek valamely kivétel alkalmazása érdekében ( 180 ).

147.

Az általam bemutatott „túlzott mértékű blokkolás” kockázatát a jelen ügyben növeli az a tény, hogy a 2019/790 irányelv 17. cikke (4) bekezdése b) pontjában és c) pontjának második tagmondatában előírt mentességi feltételek a sok esetben de facto arra kötelezik a szolgáltatókat, hogy automatikus tartalomfelismerő eszközökhöz folyamodjanak.

148.

E tekintetben nem szabad szem elől téveszteni a szóban forgó eszközökkel járó korlátokat, amelyeket a felperes megfelelően hangsúlyozott, és amelyeket egyébként a Bíróság a Scarlet Extended ítéletben és a SABAM ítéletben már megállapított. ( 181 ) A szóban forgó eszközök ugyanis éppen a tartalmakat derítik fel, nem pedig a szerzői jog megsértését. Ezek az eszközök, különösen azok, amelyek a „digitális ujjlenyomat” alapján működnek, alkalmasak a megfelelések felderítésére, vagyis annak felismerésére, hogy egy adott fájl tartalma részben vagy egészben egy referenciafájl tartalmának többszörözése‑e. ( 182 ) Ezzel szemben, amint arra a Lengyel Köztársaság hivatkozik, az említett eszközök jelenlegi nem tudják megítélni azt a környezetet, amelyben a többszörözött művet használják, és különösen nem azonosítható a szerzői jogra vonatkozó kivétel vagy korlátozás alkalmazása. ( 183 ) A „túlzott mértékű blokkolás” kockázata annál is jelentősebb, mivel fejlődik ugyanezen eszközök arra való képessége, hogy egyre rövidebb részletekben ismerjenek fel összefüggéseket (például néhány másodperc a hangfelvétel esetében). Használatuk tehát azzal a kockázattal jár, hogy megfosztja a felhasználókat az említett kivételek és korlátozások által megengedett kifejezési és alkotói platformoktól. ( 184 ) Ezenkívül az automatikus tartalomfelismerő eszközöknek a jogsértő tartalmak azonosítására való alkalmassága a jogosultak által szolgáltatott információk pontosságától és valódiságától függ. Ezen eszközök használata tehát indokolatlan panaszokat vonhat maga után például a köztulajdonú művekkel kapcsolatban ( 185 ), téves vagy visszaélésszerű referenciainformációk (úgynevezett „túljelentési kockázat”) alapján. ( 186 )

iii)

Az e kockázatok minimalizálásához elegendő garanciák előírásának szükségessége

149.

A „túlzott mértékű blokkolásnak” az előző alfejezetben ismertetett kockázataira tekintettel a megtámadott rendelkezésekből eredőhöz hasonló felelősségi rendszert véleményem szerint elegendő garanciával kell ellátni e kockázatok minimalizálásához, és ily módon annak biztosításához, hogy a véleménynyilvánítás szabadságába való beavatkozás terjedelme pontosan körülhatárolt legyen. ( 187 ) Általánosságban ilyen garanciákkal kell körbebástyázni az online jogszerűségi felülvizsgálatnak a hatóságok általi, a közvetítő szolgáltatókra történő minden átruházását, ( 188 ) amely e közvetítőkre közvetlenül vagy közvetetten előírt nyomonkövetési kötelezettségek formájában történik.

150.

Közelebbről úgy vélem, hogy az ilyen rendszernek olyan jogi keretbe kell illeszkednie, amely világos és pontos szabályokat állapít meg az érintett szolgáltatók által végrehajtandó szűrőintézkedések terjedelmére és alkalmazására vonatkozóan, amely hatékony védelmet biztosítana e szolgáltatások igénybevevői számára az általuk online elérhetővé tenni kívánt információk visszaélésszerű vagy önkényes blokkolásával szemben. ( 189 )

151.

Hangsúlyozom azt is, hogy amikor – amint a jelen ügyben is – az alapvető jogok korlátozása magából az uniós jogszabályokból ered, tehát annak betudható ( 190 ), az uniós jogalkotót e tekintetben jelentős felelősség terheli. Ilyen esetben nem bízhatja teljes mértékben a tagállamokra – vagy a fortiori az e jogszabályok végrehajtásáért felelős szolgáltatókra – annak feladatát, hogy meghatározzák ezeket a garanciákat. Éppen ellenkezőleg, legalább a lényeget meg kell határoznia. ( 191 ) Mindemellett, mivel a jelen ügyben egy olyan irányelvről van szó, amely ráadásul műszaki területre vonatkozik, bizonyos végrehajtási szabályokat a tagállamoknak és a Bizottságnak kell pontosítaniuk. ( 192 )

152.

Hozzáteszem, hogy az uniós jogszabályok valamennyi tagállamban történő egységes alkalmazásának biztosítása érdekében elengedhetetlen, hogy az uniós jogalkotó e garanciák lényegét előírja; ez az egységesség annál is inkább szükséges, mivel a jelen ügyben egy, az EUMSZ 114. cikk alapján elfogadott harmonizációs irányelvről van szó. A nemzetközi szinten működő tartalommegosztó szolgáltatóknak nem kell 27 olyan nemzeti felelősségi rendszernek megfelelniük, amelyek a velük szemben előírt szűrési kötelezettségek terjedelmét illetően eltérhetnek egymástól. Elsősorban e szolgáltatások felhasználóit – függetlenül attól, melyik tagállamban találhatók – lényegében azonos védelemben kell részesíteni a visszaélésszerű vagy önkényes blokkoló intézkedésekkel szemben.

153.

Összefoglalva, noha az uniós jogalkotó széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik az olyan felelősségi rendszer elvéről való döntés tekintetében, mint amelyet a megtámadott rendelkezések előírnak, ezzel szemben nem mellőzheti a véleménynyilvánítás szabadsága szempontjából ebből eredő kockázatok minimalizálásához szükséges biztosítékokat. Véleményem szerint a Bíróság feladata e követelmény tiszteletben tartásának szigorú ellenőrzése. ( 193 )

iv)

A jelen ügyben előírt biztosítékok

154.

A Lengyel Köztársaság azt állítja, hogy az uniós jogalkotó a jelen ügyben nem tett eleget az említett követelménynek. Álláspontja szerint a megtámadott rendelkezésekhez nem kapcsolódik egyetlen olyan garancia sem, amely körülhatárolná a tartalommegosztó szolgáltatások felhasználóinak véleménynyilvánítási szabadságába történő beavatkozás terjedelmét.

155.

Ezzel szemben az alperesek és a beavatkozó felek úgy érvelnek, hogy a 2019/790 irányelv 17. cikke „teljes biztosítékrendszert” tartalmaz. A megtámadott rendelkezések ugyanis elválaszthatatlanok e cikk (5), (7), (8) és (9) bekezdésétől. E bekezdések világos és pontos szabályokat állapítanak meg, amelyek meghatározzák a tartalommegosztó szolgáltatók által meghozandó intézkedések terjedelmét és alkalmazását, és ezzel „megfelelő egyensúlyt” tartanak fenn a szellemi tulajdonjogok és a véleménynyilvánítás szabadsága között.

156.

A 2019/790 irányelv 17. cikkének (5) bekezdése, amely – emlékeztetek rá – arra utal, hogy az egyes szolgáltatók által meghozandó intézkedéseket az arányosság elvére figyelemmel kell értékelni olyan elemekre tekintettel, mint „a szolgáltatás terjedelme” vagy a rendelkezésre álló eszközök „költsége”, úgy vélem, hogy nagyobb relevanciával jár a vállalkozás szabadsága tiszteletben tartásának kérdése szempontjából, amely nem képezi a jelen ügy tárgyát, mint a véleménynyilvánítás szabadságát illetően. Úgy vélem tehát, hogy erre nem szükséges újból kitérni.

157.

Ezzel szemben e cikk (7), (8) és (9) bekezdése véleményem szerint valóban lényeges garanciákat tartalmaz annak érdekében, hogy a tartalommegosztó szolgáltatások felhasználóit megvédjék a tartalmaikkal szemben alkalmazott visszaélésszerű vagy önkényes blokkoló intézkedésekkel szemben. Ezért az alábbi alszakaszokban ezeket vizsgálom.

–

A védelem alatt álló teljesítmények jogszerű felhasználásához való jog (a (7) bekezdés) és a panaszkezelő intézkedések (a (9) bekezdés)

158.

Az alperesek és a beavatkozó felek helyesen hivatkoztak arra, hogy a 2019/790 irányelv 17. cikkének (7) bekezdésében szerepel azon fő garanciák egyike, amelyek célja azon kockázat korlátozása, hogy a tartalommegosztó szolgáltatók a megtámadott rendelkezések alapján megakadályozzák a jogosultak által azonosított műveket és más, védelem alatt álló teljesítményeket jogszerűen többszöröző tartalmaiknak a szolgáltatásaik keretében történő elérhetővé tételét.

159.

Egyrészt ugyanis e bekezdés első albekezdése előírja, hogy „az online tartalommegosztó szolgáltatók és jogosultak közötti együttműködés ( 194 ) nem eredményezheti a felhasználók által feltöltött azon művek vagy más védelem alatt álló teljesítmények hozzáférhetőségének megakadályozását, amelyek nem sértik a szerzői és szomszédos jogokat, ideértve azokat az eseteket is, amelyekben e művek vagy más védelem alatt álló teljesítmények valamely kivétel vagy korlátozás hatálya alá tartoznak” ( 195 ).

160.

Másrészt az említett bekezdés második albekezdése szerint „a tagállamok biztosítják, hogy a felhasználók a) idézéssel, kritikával, ismertetéssel; b) karikatúrával, paródiával vagy utánzat készítésének céljára történő felhasználással ( 196 ) kapcsolatos kivételek vagy korlátozások bármelyikére támaszkodhassanak a tartalmak online tartalommegosztó szolgáltatásokon történő elérhetővé tétele során.

161.

Ebből következik, hogy az uniós jogalkotó a tartalommegosztó szolgáltatások felhasználói vonatkozásában kifejezetten elismerte a szerzői joggal kapcsolatos alanyi jogokat. E felhasználók ettől kezdve – e szolgáltatókkal és a jogosultakkal szemben érvényesíthető módon – jogosultak arra, hogy jogszerűen felhasználják az említett szolgáltatásokon a védelem alatt álló teljesítményeket, ideértve a szerzői jog és a szomszédos jogok alóli kivételekre és korlátozásokra való hivatkozás jogát is. ( 197 ) Az, hogy a jogalkotó a felhasználók vonatkozásában elismeri‑e kivételek és korlátozások jelentőségét, összhangban áll a Bíróság ítélkezési gyakorlatával, amely nemrégiben maga is elismerte, hogy e kivételek és korlátozások az ez utóbbiakat megillető „jogokat foglalnak magukban” ( 198 ).

162.

Hangsúlyozom, hogy a 2019/790 irányelv 17. cikke (7) bekezdésének megfelelően a felhasználók hivatkozhatnak az uniós jogban és különösen a 2001/29 irányelv 5. cikkében előírt valamennyi kivételre és korlátozásra ( 199 ) – amennyiben azok szerepelnek az alkalmazandó nemzeti jogban. Márpedig, míg ezen 5. cikk lehetővé teszi a tagállamok számára az általa felsorolt kivételek és korlátozások ( 200 ) átültetésének lehetőségét, ugyanezen (7) bekezdés immár arra kötelezi a tagállamokat, hogy a belső jogukban legalábbis az idézéssel és a paródiával kapcsolatos kivételekről és korlátozásokat írjanak elő, ( 201 ) tekintettel azoknak a véleménynyilvánítás szabadsága szempontjából fennálló különleges jelentőségére.

163.

Ebből konkrétan az következik, hogy a tartalommegosztó szolgáltatóknak nincs jogszabályi felhatalmazása a művek vagy más, védelem alatt álló teljesítmények jogszerű felhasználását jelentő tartalmak blokkolására vagy eltávolítására azon az alapon, hogy e tartalmak sértik a szerzői jogot. ( 202 ) Nem zárhatják ki többek között általános felhasználási feltételeikben, illetve a jogosultakkal kötött szerződéses megállapodások keretében a kivételek és korlátozások alkalmazását, előírva például, hogy a szerzői jog ez utóbbiak általi puszta állítása elegendő az ilyen blokkoló vagy eltávolító intézkedés igazolásához. ( 203 ) Épp ellenkezőleg, ezeknek a szolgáltatóknak ugyanezen általános szerződési feltételekben tájékoztatniuk kell felhasználóikat arról, hogy az említett kivételek és korlátozások keretében használhatnak műveket és más, védelem alatt álló teljesítményeket. ( 204 )

164.

Álláspontom szerint a 2019/790 irányelv 17. cikke (7) bekezdésének elfogadásával az uniós jogalkotó, az általa létrehozott felelősségi rendszerből esetlegesen következő „túlzott mértékű blokkolás” kockázatának tudatában, ( 205 ) valamint a szóban forgó jogok és érdekek közötti „megfelelő egyensúly” és a felhasználók véleménynyilvánítási szabadságának ellentmondásoktól mentes védelme érdekében, ( 206 ) egyértelmű és pontos korlátozást írt elő a felhasználók által e cikk (4) bekezdése alapján végrehajtandó szűrő és blokkoló intézkedésekre vonatkozóan.

165.

E tekintetben a Parlament, a Tanács és a Bizottság helyesen emelték ki, hogy ugyanezen (7) bekezdés – tekintettel az első bekezdésében használt „nem eredményezheti” kifejezés ( 207 ) kötelező jellegére – eredménykötelmet ír elő a tartalommegosztó szolgáltatók számára: ennek eredményeképpen felelősséggel tartoznak a műveket és más, védelem alatt álló teljesítményeket jogszerűen többszöröző tartalmak szolgáltatásaikon keresztül történő online elérhetővé tételének megakadályozásáért, még akkor is, ha e műveket és teljesítényeket a jogosultak azonosították. Az elfogadható szűrő‑ és blokkoló intézkedések határát tehát egyértelműen ki kell jelölni: ezeknek nem lehet célja vagy hatása az ilyen jogszerű felhasználás megakadályozása. Ez a rendelkezés tehát hozzájárul ahhoz, hogy meghiúsítsa e szolgáltatók „túlbuzgalomra” való hajlamát, és így behatárolja a véleménynyilvánítás szabadságába való beavatkozás terjedelmét annak érdekében, hogy az a szerzői jogot sértő tartalmak terjesztésére korlátozódjon.

166.

A Lengyel Köztársaság mindazonáltal úgy válaszol, hogy figyelembe véve a jelen indítvány 148. pontjában hivatkozott, a tartalomfelismerő eszközök működésében rejlő korlátokat, és különösen azt, hogy alkalmatlanok a szerzői jogra vonatkozó kivételek és korlátozások alkalmazásának azonosítására, a 2019/790 irányelv 17. cikkének (7) bekezdése inkább minősül óhajnak, mint tényleges garanciának. A gyakorlatban az e kivételek és korlátozások hatálya alá tartozó tartalmakat az említett eszközök automatikusan blokkolják. E rendelkezés tehát nem biztosít hatékony védelmet a tartalommegosztó szolgáltatások felhasználói számára a tartalmaik visszaélésszerű vagy önkényes blokkolása ellen.

167.

A felperes ezzel kapcsolatos érvelése alapvető eltérést tükröz a felek és a beavatkozó felek álláspontja között e (7) bekezdés terjedelmét és annak a felhasználók általi gyakorlati tiszteletben tartásának konkrét módját illetően. E tekintetben ugyanis e rendelkezés két eltérő értelmezését vitatták meg a Bíróság előtt.

168.

Az első értelmezés szerint, amelyre a Lengyel Köztársaság a keresetét alapítja, és amelyet egyébként a spanyol és a francia kormány is előad, a „panasztételi és jogorvoslati mechanizmus” – amelyet a 2019/790 irányelv 17. cikkének (9) bekezdése értelmében a tartalommegosztó szolgáltatóknak a felhasználóik rendelkezéseire kell bocsátania az általuk feltöltött művek vagy más védelem alatt álló teljesítmények hozzáférhetetlenné tételével vagy eltávolításával kapcsolatos viták esetén – (az egyetlen) olyan mechanizmus, ( 208 ) amely a gyakorlatban biztosítja, hogy az e szolgáltatók által a megtámadott rendelkezések alapján alkalmazott szűrő‑ és blokkoló intézkedések ne akadályozzák meg a művek és más, védelem alatt álló teljesítmények jogszerű felhasználásának a szolgáltatásaikon keresztül hozzáférhetővé tételét.

169.

Konkrétan a tartalommegosztó szolgáltatóknak – a jogosultak kívánságának megfelelően – előzetesen blokkolniuk kellene minden, az ez utóbbiak által azonosított műveket és más, védelem alatt álló teljesítményeket teljes egészében vagy részben többszöröző tartalmat – függetlenül attól, hogy azok sértik‑e jogaikat –, és azokat felhasználókat terhelné az ilyen irányú panasz benyújtása, akik úgy vélik, hogy e teljesítményeket – például kivétel vagy korlátozás keretében – jogszerűen használják. Feltételezve, hogy a panasz megalapozott, az érintett tartalmat utólag, annak vizsgálatát követően tennék elérhetővé. Pontosítom, hogy bár a felperes, valamint a spanyol és a francia kormány egyetért a 2019/790 irányelv 17. cikke (7) bekezdésének értelmezésében, teljes egészében ellentétes a véleményük az abból levonandó következtetéseket illetően. ( 209 )

170.

A második, a Parlament, a Tanács és a Bizottság által előadott értelmezés szerint a tartalommegosztó szolgáltatások felhasználóinak a védelem alatt álló teljesítmények jogszerű felhasználásához való jogát, amelyet a 2019/790 irányelv 17. cikkének (7) bekezdése ír elő, e szolgáltatóknak előzetesen, már a szűrési folyamat keretében is figyelembe kell venniük. A megtámadott rendelkezéseket és e (7) bekezdést ugyanis együttesen kell értelmezni, és az általuk előírt kötelezettségeket „egyszerre” kell alkalmazni. Az, hogy e rendelkezéseknek megfelelően a szolgáltatóknak „minden tőlük telhetőt” meg kell tenniük annak érdekében, hogy megakadályozzák a jogosultak által azonosított, védelem alatt álló művek és teljesítmények online elérhetővé tételét, a gyakorlatban nem jelentheti e jogszerű felhasználások előzetes és automatikus letiltását. A panaszok és jogorvoslatok kezelésére szolgáló, a 17. cikk (9) bekezdésében foglalt rendelkezés kiegészítő és végső biztosítéknak minősül, amely azokra a helyzetekre vonatkozik, amelyekben az említett szolgáltatók az ugyanezen (7) bekezdésben szereplő kötelezettség ellenére tévedésből ilyen jogszerű tartalmat blokkolnak.

171.

Ez utóbbi értelmezéssel értek egyet, amely véleményem szerint a 2019/790 irányelv 17. cikkének nyelvtani, rendszertani és történeti értelmezéséből következik.

172.

Mindenekelőtt a szövegértelmezés szintjén emlékeztetek arra, hogy a 2019/790 irányelv 17. cikke (7) bekezdésének szövege szerint a jogosultak és a tartalommegosztó szolgáltatók közötti együttműködés nem eredményezheti a műveket vagy más, jogi védelem alatt álló teljesítményeket jogszerűen többszöröző tartalmak „hozzáférhetőségének megakadályozását”. Az az értelmezés, amely szerint e tartalmak elérhetővé tétele szisztematikusan előzetesen blokkolható, amennyiben a felhasználók elérhetik azok utólagos visszaállítását, véleményem szerint távolról sem annyira a legtermészetesebb jelentése e szövegnek. ( 210 )

173.

Továbbá rendszertani szempontból a megtámadott rendelkezéseket és ugyanezen (7) bekezdést – amint arra a Bizottság hivatkozik – az említett 17. cikk (9) bekezdésének harmadik albekezdésével összefüggésben kell értelmezni, amely szerint az említett irányelv „semmilyen módon nem érinti” a művek és a védelem alatt álló teljesítmények jogszerű felhasználását. Márpedig, ha az érintett tartalmakat módszeresen előzetesen blokkolni kellene, és a felhasználóknak kellene panaszt tennie az online elérhetővé tétel érdekében, e jogszerű felhasználások nyilvánvalóan bizonyos módon „érintettek” lennének.

174.

Megjegyzem azt is, hogy a védelem alatt álló teljesítmények jogszerű felhasználásának kérdését nemcsak a 2019/790 irányelvnek a panaszkezelő rendszerre utaló (70) preambulumbekezdése említi, de a megtámadott rendelkezések alkalmazásában a tartalommegosztó szolgáltatók által meghozandó megelőző intézkedésekre vonatkozó (66) preambulumbekezdésének első albekezdése is. ( 211 ) Ezenkívül az említett (70) preambulumbekezdés első albekezdése értelmében e rendelkezés célja az ilyen jogszerű használat „támogatása”, nem pedig a „lehetővé tétele”.

175.

Végül az előkészítő anyagok is megerősítik ezt az értelmezést. E tekintetben megjegyzem, hogy a 2019/790 irányelv 17. cikkének (9) bekezdése az irányelvjavaslat 13. cikkének (2) bekezdésére vezethető vissza. Ez a javaslat nem tartalmazott a művek és más, védelem alatt álló teljesítmények jogszerű felhasználására vonatkozó rendelkezést. Ezt a rendelkezést módosításokkal illesztették be a szövegnek a Parlamenten és a Tanácson belüli első olvasatában. E módosításokban a panaszok és jogorvoslatok kezelésére szolgáló rendelkezésnek kifejezetten az volt a célja, hogy lehetővé tegye e jogszerű használatot. ( 212 ) Márpedig a szöveg Parlament általi, 2018. július 5‑i első elutasítását követően a későbbi változataiban, valamint a végül elfogadott változatban a felhasználók jogainak, valamint a panaszok és keresetek kezelésére vonatkozó rendelkezés kérdését két különböző rendelkezésre osztották fel.

176.

E jogalkotási folyamat álláspontom szerint azt is bizonyítja, hogy az uniós jogalkotó szándéka e tekintetben megváltozott. Bár az irányelvjavaslat 13. cikke egyoldalúan a jogosultak javára szólt, e 13. cikk a 2019/790 irányelv 17. cikkének formájában történő elfogadása során olyan összetett rendelkezést hozott, amely a különböző érdekek elismerésére és egyensúlyba hozatalára irányul. Amint arra a Tanács hivatkozott, a jogalkotó úgy döntött, hogy e rendelkezésben mind a jogosultakat, mind a felhasználókat védelemben részesíti. Amint azt a Parlament hangsúlyozza, e 17. cikk egy e tekintetben érzékeny kompromisszumot tükröz. Ezt a fejleményt nem szabad figyelmen kívül hagyni ennek értelmezésekor. ( 213 )

177.

A Parlament, a Tanács és a Bizottság által előadott azon értelmezés, amely szerint a felhasználók 2019/790 irányelv 17. cikkének (7) bekezdése szerinti jogait előzetesen, nem csupán utólagosan kell figyelembe venni, biztosítja ezenfelül azt, hogy arányos lesz a véleménynyilvánítás szabadsága gyakorlásának a megtámadott rendelkezésekből eredő korlátozása. ( 214 )

178.

E tekintetben a 2019/790 irányelv 17. cikkének (9) bekezdésében szereplő, a panaszok és jogorvoslatok kezelésére irányuló intézkedés egyszerre minősül lényeges biztosítéknak és a 2000/31 irányelvhez képest történő jelentős előrelépésnek. ( 215 ) Egy olyan elemről van szó, ami a szűrőrendszerekből eredő „túlzott mértékű blokkolás” kockázatára tekintettel minden ilyen rendszer szükséges összetevője. Az uniós jogalkotó ezt az intézkedést eljárási „kiegészítő garanciákkal” is ellátta. Az említett intézkedésnek „gyorsnak és hatékonynak” kell lennie, és az így benyújtott panaszokat „késedelem nélkül” kell kezelni. Másként fogalmazva, a tartalommegosztó szolgáltatók e területen ugyanolyan gyorsan kötelesek eljárni, mint ahogyan a jogosultaktól a 2019/790 irányelv 17. cikke (4) bekezdésének c) pontja keretében kapott értesítéseket illetően kötelesek cselekedni. ( 216 ) Ezenkívül a jogosultaknak „megfelelően” igazolniuk kell a blokkolás iránti kérelmeiket, és a panaszokat természetes személy általi vizsgálatnak kell alávetni.

179.

Az ugyanezen (9) bekezdésnek megfelelően továbbá a tagállamoknak biztosítaniuk kell azt is, hogy a felhasználók és a jogosultak közötti viták rendezéséhez rendelkezésre álljanak peren kívüli jogorvoslati mechanizmusok. Az ilyen mechanizmusok hasznosnak mutatkoznak e jogviták pártatlan rendezésének lehetővé tételéhez. Véleményem szerint még fontosabb, hogy a tagállamok e területen „hatékony bírósági jogorvoslatot” írjanak elő. E tekintetben a UPC Telekabel Wien ítéletében ( 217 ) a Bíróság lényegében azt hangsúlyozta, hogy a hatékony bírósági jogorvoslathoz való ilyen jog elengedhetetlen a véleménynyilvánítás szabadságához való jog online gyakorlásának biztosításához.

180.

Mindazonáltal, bár ezek az eljárási garanciák jelentősek, önmagukban még nem elegendőek a szerzői jog és a felhasználók véleménynyilvánítási szabadsága közötti „megfelelő egyensúly” biztosításához.

181.

Először is, a Bíróság és az EJEB ítélkezési gyakorlatának megfelelően az ilyen eljárási garanciák fennállása nem mentesíti a hatóságokat a szűrő‑ és blokkoló intézkedések járulékos hatásainak minimalizálása alól. Itt két különálló és kumulatív követelményről van szó.

182.

E két bíróság ugyanis több alkalommal kimondta, hogy minden szűrő‑ és blokkoló intézkedésnek „szigorúan célirányosnak” kell lennie abban az értelemben, hogy a jogellenes tartalmakra kell irányulnia, és nem gyakorolhat önkényes vagy túlzott hatást a jogszerű tartalmakra. ( 218 ) A Bíróság a L’Oréal és társai ítéletében ( 219 ) hasonlóképpen úgy ítélte meg, hogy a közvetítővel szemben előírt nyomonkövetési intézkedések nem akadályozhatják a közvetítő szolgáltatásának jogszerű igénybevételét. Végül a UPC Telekabel Wien ítéletében ( 220 ) megállapította, hogy a blokkoló intézkedésnek nem „[foszthatják] meg szükségtelenül” az internetfelhasználókat attól a lehetőségtől, hogy információkat megengedett módon megosszanak és azokhoz hozzáférjenek.

183.

Ez az ítélkezési gyakorlat nem jelenti azt, hogy az ilyen intézkedések ellentétesek a véleménynyilvánítás szabadságához való joggal, mivel jogszerű tartalmak bármilyen csekély blokkolását eredményezhetik. A Bíróság által használt „szükségtelenül” kifejezés véleményem szerint azt az elgondolást tükrözi, amely szerint a jogosultak jogai védelmének hatékonysága igazolhatja a „túlzott mértékű blokkolás” bizonyos eseteit.

184.

Ugyanakkor itt is „megfelelő egyensúlynak” kell fennállnia a szűrés hatékonysága és annak járulékos hatása között. Amint az lényegében az EJEB ítélkezési gyakorlatából kitűnik, egy demokratikus társadalomban nem helyénvaló abszolút hatékonyságot – és ezzel az esetleges szerzői jogsértések „zéró kockázatát” – követelni, ha ez jogszerű tartalmak jelentős mennyiségének blokkolását eredményezné. ( 221 )

185.

A francia kormány erre azt válaszolja, hogy a 2019/790 irányelv 17. cikkére vonatkozó értelmezése szerint a tartalommegosztó szolgáltatók által a megtámadott rendelkezések alapján alkalmazandó szűrőintézkedések megfelelnek ennek a követelménynek, mivel „szigorúan” a jogosultak által azonosított műveket és védelem alatt álló egyéb teljesítményeket teljes egészében vagy részben többszöröző tartalmakra „irányulnak”.

186.

Ennek az érvelésnek nem lehet helyt adni. A Scarlet Extended ítéletből és a SABAM ítéletből ugyanis kitűnik, hogy az olyan szűrőrendszer, amely szisztematikusan blokkolja a védelem alatt álló teljesítmények jogszerű használatát megvalósító tartalmakat, aránytalanul sérti az online véleménynyilvánítás szabadságát ( 222 ).. Véleményem szerint pontosan ez a helyzet, mivel egy ilyen szűrés járulékos hatása túl jelentős ahhoz, hogy összeegyeztethető legyen ezzel a szabadsággal, függetlenül attól, hogy a sérelmet szenvedett felhasználókat megilleti‑e az információik blokkolása elleni jogorvoslathoz való jog, amelyre a Bíróság ezen ítéletekben még csak nem is hivatkozott.

187.

Ennek alapos oka van. A jelen ügyben egyrészt a jogosultak által azonosított műveket és más, védelem alatt álló teljesítményeket többszöröző valamennyi tartalom megelőző blokkolása azzal a hatással járna, hogy a tétlenség terhét módszeresen a felhasználókra terhelnék, mivel a jogszerű tartalmak terjesztésére nem kerülhetne sor anélkül, hogy a jogosultak sikeres panaszt tennének. Ha e felhasználóknak rendszeresen a panaszkezelési rendszer keretében kellene érvényesíteniük jogaikat, igen valószínű, hogy egy jelentős részük – többek között az e teljesítmények jogszerűségének, és az ilyen panasz benyújtása indokoltságának értékeléséhez szükséges információk hiányában – lemondana e jogáról. ( 223 ) Így e jogszerű felhasználások mindegyikének „túlzott mértékű blokkolása” és e legitimitás bizonyítási terhének a felhasználókra történő rendszeres áthárítása rövid vagy hosszú távon „chilling effect”‑et idézne elő a véleménynyilvánítási és alkotói szabadságra vonatkozóan, amely ugyanezen felhasználók tevékenységének csökkenésében nyilvánulna meg. ( 224 )

188.

Másrészt az online információcserét többek között annak gyorsasága jellemzi. A tartalommegosztó szolgáltatásokra feltöltött bizonyos típusú tartalmakat a közönség csak rövid ideig keresi, többek között azon tartalmak között, amelyek a napi eseményekre utalnak. ( 225 ) Így ezek a tartalmak gyakran néhány nap alatt idejétmúlttá válnak. Az ilyen tartalmak online elérhetővé tételének szisztematikus megelőző blokkolással történő késleltetése azzal a kockázattal járna, hogy azok időszerűtlenné, és a közvélemény számára érdektelenné válnának. Ezért a spanyol és a francia kormánnyal ellentétben úgy vélem, hogy az ilyen szisztematikus blokkolás – még ha ideiglenes is – különösen problémás, mivel a tartalomnak a felhasználók panaszai vizsgálatát követően történő esetleges helyreállítása nem tenné lehetővé a felhasználók véleménynyilvánítási szabadságában okozott kár helyreállítását. ( 226 )

189.

Másodszor megjegyzem, hogy a Bíróság a közelmúltbeli ítélkezési gyakorlatában hangsúlyozza a szerzői jog alóli kivételek és korlátozások „hatékony érvényesülése megőrzésének” szükségességét, tekintettel arra, hogy jelentőségük van a szóban forgó jogok és érdekek közötti „megfelelő egyensúly” fenntartásában, különösen akkor, ha azok a véleménynyilvánítás szabadsága tiszteletben tartásának biztosítására irányulnak, mint például az idézés, a kritika és az ismertetés, valamint a karikatúra, a paródia és az utánzat céljából történő használat. ( 227 )

190.

Márpedig éppen e kivételek és korlátozások „hatékony érvényesülésének megőrzése” érdekében kell véleményem szerint ügyelni arra, hogy a megtámadott rendelkezések alkalmazásával hozott megelőző intézkedések ne akadályozzák szisztematikus módon a felhasználók e rendelkezések alkalmazásához való jogát. Bár a jogosultaknak lehetőségük van a digitális környezetben a védelem alatt álló olyan teljesítményeik ellenőrzésére, amelyeknek nincs megfelelőjük a „valódi világban”, mivel a tartalomfelismerő eszközök virtuális eszközt biztosítanak számukra e teljesítmények valamennyi felhasználásának megakadályozására, beleértve azokat is – például a paródiákat – amelyek nem tartoznak a monopóliumuk körébe, ugyanezen kivételeket és korlátozásokat is védeni kell. E tekintetben fennáll annak veszélye, hogy egyes szellemi alkotások maximális védelme más, társadalmilag ugyancsak kívánatos alkotási formák kárára valósul meg ( 228 ).

191.

A fentiek összességéből véleményem szerint az következik, hogy a megtámadott rendelkezések és a 2019/790 irányelv 17. cikkének (7) bekezdése együttes értelmezésének megfelelően a tartalommegosztó szolgáltatók által alkalmazandó szűrő intézkedéseknek két együttes feltételt kell teljesíteniük: arra kell törekedniük, hogy megakadályozzák a jogosultak által azonosított műveket és más, védelem alatt álló teljesítményeket jogellenesen többszöröző tartalmak online elérhetővé tételét oly módon, hogy ugyanakkor nem akadályozzák az e teljesítményeket jogszerűen többszöröző tartalmak rendelkezésre bocsátását.

192.

A felperes állításával ellentétben a tartalommegosztó szolgáltatók tehát nem „alkalmazhatnak minden rendelkezésre álló intézkedést” a jogosultak szellemi tulajdonjogának védelme érdekében. ( 229 ) A „minden tőlük telhető megtételét” és a „szakmai gondosságot”, amelyet e tekintetben tanúsítaniuk kell, a 2019/790 irányelv 17. cikkének (7) bekezdése fényében kell értelmezni. Mivel e szolgáltatók a felhasználókhoz és a jogosultakhoz képest kétoldalú szakmai helyzetben vannak, e két kategóriába tartozók vonatkozásában „gondosan” kell eljárniuk.

193.

A 2019/790 irányelv 17. cikkének (7) bekezdése tehát arra kötelezi e szolgáltatókat – és a tagállami közigazgatási és igazságügyi hatóságokat is –, hogy e cikk végrehajtásának felülvizsgálata során ( 230 ) fontolják meg az általuk végrehajtott szűrőintézkedések járulékos hatását. ( 231 ) Így tehát nem blokkolhatják előzetesen és szisztematikusan azokat a tartalmakat, amelyek többek között a szerzői jog alóli kivételek és korlátozások hatálya alá tartoznak. Ex ante figyelembe kell venniük a felhasználók jogainak tiszteletben tartását. Azt javaslom a Bíróságnak, hogy a meghozandó ítéletében egyértelműen mondja ki, hogy a 17. cikk helyes értelmezéséről van szó.

–

Az általános nyomonkövetési kötelezettségek tilalma (a (8) bekezdés)

194.

A 2019/790 irányelv 17. cikkének (8) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[e cikk] alkalmazása nem vezethet általános nyomonkövetési kötelezettséghez”. Következésképpen a megtámadott rendelkezések értelmezésénél e bekezdést is figyelembe kell venni.

195.

Márpedig az uniós jogalkotó azzal, hogy megerősítette az ilyen „kötelezettség” tilalmát, ( 232 ) véleményem szerint a véleménynyilvánítás szabadságának egy másik jelentős garanciáját is felállította. E tilalom ugyanis meghatározza azon szűrőintézkedések terjedelmét, amelyek minden közvetítő szolgáltatótól és jelen esetben a tartalommegosztó szolgáltatóktól elvárhatók.

196.

E tekintetben tanulságok vonhatók le a fent hivatkozott Glawischnig‑Piesczek ítéletből. ( 233 ) Ebben az ítéletben a Bíróság az említett tilalmat a 2000/31 irányelv 15. cikkéből következő változatában értelmezve úgy ítélte meg, hogy a közösségi hálózat üzemeltetője bírósági meghagyás útján kötelezhető arra, hogy az e hálózaton elérhetővé tett információk között felderítse és blokkolja azt a „konkrét információt, […] amelynek tartalmát a hatáskörrel rendelkező […] bíróság elemezte és értékelte, és az értékelés végén azt jogellenesnek nyilvánította” ( 234 ). A bíróság ily módon megkövetelheti ezen üzemeltetőtől, hogy minden olyan információhoz való hozzáférést megakadályozzon, amely azonos tartalmú ezzel az információval. A meghagyás még az azonos értelmű információkra is kiterjedhet, amennyiben az említett üzemeltető nem köteles ezen információk „önálló értékelésének elvégzésére”, ezzel szemben „automatizált vizsgálati technikákat és eszközöket is igénybe vehet”. ( 235 )

197.

Ebből általánosságban kitűnik, hogy bár a közvetítő szolgáltatók technikai szempontból megfelelő helyen vannak a szolgáltatásaikon keresztül közzétett bizonyos jogsértő információk jelenléte elleni küzdelem szempontjából, ( 236 ) akkor sem várható el tőlük, hogy „önállóan értékeljék” a szóban forgó információk jogszerűségét. E közvetítő szolgáltatók általában nem rendelkeznek megfelelő szakértelemmel és mindenekelőtt függetlenséggel – különösen ha súlyos felelősség terhe fenyegeti őket. ( 237 ) Így nem szabad őket az online jogszerűség döntőbíróivá tenni, akikre összetett jogi kérdések eldöntését bízzák ( 238 ).

198.

Következésképpen a „túlzott mértékű blokkolás” kockázatának minimalizálása, és így a véleménynyilvánítás szabadságához való jog tiszteletben tartásának biztosítása érdekében a közvetítő szolgáltatók álláspontom szerint kizárólag arra kötelezhetők, hogy szűrjék és blokkolják azokat az információkat, amelyek jogellenességét előzőleg bíróság állapította meg, vagy ennek hiányában azokat az információkat, amelyek jogellenessége olyannyira egyértelmű, azaz nyilvánvaló, hogy kontextusba helyezésére sincs szükség. ( 239 )

199.

Megjegyzem egyébként, hogy az EJEB által a Delfi A. S. kontra Észtország ítéletben igazoltnak tekintett nyomonkövetési kötelezettségek nyilvánvalóan jogellenes információkra vonatkoztak ( 240 ) Az ezt követő ítélkezési gyakorlatában az EJEB pontosította, hogy azon információk esetében, amelyek jogellenes jellege nem egyértelmű, és kontextuális elemzést igényel, az ilyen nyomon követés nem követelhető meg. ( 241 ) Az utóbbi típusú információk esetében az információk eltávolításához a jogellenességet nyilvánvalóvá tevő kontextuális elemeket tartalmazó, kellően indokolt értesítés vagy – ha az ilyen értesítés e tekintetben nem elegendő – bírósági végzés szükséges.

200.

Konkrétan, amint azt a YouTube és Cyando egyesített ügyekre vonatkozó, a szerzői jog területére átültetett indítványomban ( 242 ) kifejtettem, a Glawischnig‑Piesczek ítéletből az következik, hogy bár a 2000/31 irányelv 15. cikkének megfelelően a szolgáltatóval szemben nem írható elő az általa tárolt információkra vonatkozóan bármilyen bitorlás keresését szolgáló általános szűrési kötelezettség, e rendelkezéssel nem eleve ellentétes az, hogy e szolgáltatónak egy védelem alatt álló műnek az előzetesen bírói úton megállapított jogellenes használatát megvalósító konkrét fájlt blokkolnia kelljen. Az említett rendelkezéssel így nem ellentétes az, hogy egy közvetítőként eljáró szolgáltatónak nem csupán e fájl azonos tartalmú másolatait kell felderítenie és blokkolnia, hanem a többi azonos értelmű fájlokat is, vagyisazokat, amelyek a szóban forgó mű ugyanazon felhasználását jelentik.

201.

Ez az értelmezés véleményem szerint értelemszerűen átültethető a 2019/790 irányelv 17. cikkének (8) bekezdésére. Amennyiben a 17. cikk rendszere szerint a szűrendő tartalom jogellenes jellegét a bíróság nem állapította meg előzetesen, akkor – a jelen indítvány 198. pontjában foglaltaknak megfelelően – csak azokat a tartalmakat kell keresni, amelyek a jogosultak által szolgáltatott információkra tekintettel nyilvánvaló jogsértésnek tűnnek. Az e (8) bekezdéssel összhangban értelmezett megtámadott rendelkezések alapján azok a szűrőintézkedéseknek, amelyeket a tartalommegosztó szolgáltatóknak a megtámadott rendelkezések alapján alkalmazniuk kell, álláspontom szerint tehát azokra a tartalmakra kell korlátozódniuk, amelyek a jogosultak által megjelölt művekkel és más teljesítményekkel „azonos tartalmúak” vagy „azonos értelműek” ( 243 ).

202.

Az előző pontban hivatkozott, elsőként említett kategória konkrétan a jogosultak által azonosított művek és más teljesítmények azonos módon történő, kiegészítő vagy hozzáadott elemek nélküli többszörözésére vonatkozik. A második kategória azokra a tartalmakra vonatkozik, amelyek e teljesítményeket azonos módon többszörözik, és jelentéktelen módosításokat alkalmaznak oly módon, hogy a közönség azokat nem különbözteti meg az eredeti teljesítményektől (például a szűrőrendszer megkerülését célzó egyszerű technikai változtatások esetében, mint amilyen a formátum megváltoztatása, elfordítás, vagy képsebesség módosítása stb.). ( 244 ) A tartalmak e két kategóriájának felderítése nem követeli meg a tartalommegosztó szolgáltatóktól, hogy „önállóan értékeljék” ezek jogszerűségét – a bitorlás a jogosultak által szolgáltatott „lényeges és szükséges” információkra tekintettel nyilvánvalóan megjelenik – és „automatizált vizsgálati [technikák] és [eszközök]” segítségével is megvalósulhat. ( 245 )

203.

Ezzel szemben nem várható el a tartalommegosztó szolgáltatóktól, hogy megelőző jelleggel szűrjék azokat a tartalmakat is, amelyek, miközben többszörözik a jogosultak által azonosított műveket és védelem alatt álló teljesítményeket, érzékelhetően eltérnek ez utóbbiaktól – mint például a művek kivonatainak más kontextusban történő felhasználása, „transzformatív” stb. tartalmak esetén –, amelyek a szerzői jog alóli kivételek és korlátozások hatálya alá tartozhatnak. A lehetséges bitorlások azonosítása e szolgáltatók részéről „önálló értékelést” von maga után, mivel fel kell mérniük e felhasználás körülményeit. Márpedig, amint azt a Lengyel Köztársaság állítja, a többek között a kivételek és korlátozások terjedelmére vonatkozó összetett szerzői jogi kérdéseket nem lehet a tartalommegosztó szolgáltatókra hárítani. E szolgáltatók nem dönthetnek az online kreativitás korlátairól például annak vizsgálatával, hogy a felhasználó által feltölteni tervezett tartalom megfelel‑e a paródia követelményeinek. Az ilyen hatáskör‑átruházás elfogadhatatlan „túlzott mértékű blokkolás” kockázatával járna. Ezeket a kérdéseket a bíróságra kell hagyni.

–

A fentiekből eredő következmények

204.

A fenti szakaszokból véleményem szerint az következik, hogy a 2019/790 irányelv 17. cikke elegendő biztosítékot tartalmaz ahhoz, hogy körülhatárolja a véleménynyilvánítás szabadságához való jog gyakorlásának a megtámadott rendelkezésekből eredő korlátozása terjedelmét.

205.

Egyrészt e cikk (7) bekezdésének megfelelően a tartalommegosztó szolgáltatók nem jogosultak arra, hogy a megtámadott rendelkezések alapján megelőző jelleggel blokkoljanak a jogosultak által azonosított műveket és más, védelem alatt álló teljesítményeket többszöröző valamennyi tartalmat, ideértve azokat is, amelyek jogszerűnek minősülhetnek. Másrészt az említett cikk (8) bekezdése értelmében e szolgáltatók csak az olyan tartalmak felderítésére és blokkolására kötelezhetők, amelyek e teljesítményekkel „azonos tartalmúak” és „azonos értelműek”, vagyis amelyek jogellenessége a jogosultak által szolgáltatott „lényeges és szükséges” információkra tekintettel nyilvánvalónak tűnik. Ilyen esetekben, mivel a bitorlás nagyon valószínű, valószínűsíthető e tartalmak jogellenessége. Arányos tehát e tartalmak megelőző blokkolása; ennek jogszerűségét a panaszkezelési rendszer keretében az érintett felhasználóknak kell bizonyítaniuk, például azt, hogy rendelkeznek engedéllyel, vagy hogy a mű valójában a nyilvánosság számára hozzáférhető ( 246 ). Összegezve, a megtámadott rendelkezéseknek megfelelően a tartalommegosztó szolgáltatók azon kötelezettsége, hogy „minden tőlük telhetőt meg kell tenniük”, a nyilvánvaló jogsértések blokkolását is jelenti. ( 247 )

206.

Ezzel szemben minden olyan egyértelmű helyzetben – a művek hosszabb tartalmakban átvett rövid kivonatai, „transzformatív” művek stb. esetében – amelyekben különösen a szerzői jogra vonatkozó kivételek és korlátozások alkalmazása észszerűen elképzelhető, az érintett tartalmakat nem lehet előzetesen blokkolni.

207.

Amint ugyanis azt a Parlament, a Tanács és a Bizottság hangsúlyozta, a 2019/790 irányelv 17. cikke (7) bekezdésének első albekezdésében előírt eredménykötelem, amely tiltja a jogszerű tartalmak online elérhetővé tételének megakadályozását, e tekintetben szigorúbb, mint a megtámadott rendelkezésekből eredő, „minden tőlük telhető” megtételére vonatkozó kötelezettségek, amelyek gondossági kötelezettségnek minősülnek. ( 248 ) Ez azt jelenti, hogy az uniós jogalkotó – véleményem szerint helyesen – biztosítani kívánta, hogy hasonló esetben a tartalommegosztó szolgáltatók a véleménynyilvánítás szabadságát részesítsék előnyben. Másként fogalmazva, a jogalkotó úgy ítélte meg, hogy a jogszerű tartalmak blokkolásából álló „álpozitív” esetek súlyosabbak lennének, mint a bizonyos jogellenes tartalmak átengedéséhez vezető „álnegatív” esetek.

208.

Így, amint azt a Parlament, a Tanács és a Bizottság állította, ezekben a kétértelmű helyezekben az érintett tartalmat jogszerűnek kell vélelmezni, következésképpen nem akadályozható meg az online elérhetővé tételük.

209.

A nehézség e kettősségnek az automatikus tartalomfelismerő eszközök – amelyeket számos esetben a tartalommegosztó szolgáltatóknak használniuk kell – segítségével történő megvalósítására szolgáló gyakorlati megoldások meghatározásában rejlik. A felperes egyébként arra hivatkozott, hogy az uniós jogalkotó a 2019/790 irányelvben e tekintetben semmilyen konkrét megoldást nem írt elő.

210.

Ezzel együtt álláspontom szerint az uniós jogalkotó feladata volt, hogy – amint arra rámutattam – a vitatott rendelkezésekből eredő, a véleménynyilvánítás szabadságát fenyegető kockázatok minimalizálásához szükséges garanciák tartalmát előírja. Ezzel szemben, amint arra a Tanács hivatkozott, olyan területen, amely a jelen ügyben szereplőhöz hasonló technikai intézkedések meghozatalát foglalja magában, figyelembe véve azt a tényt, hogy a 2019/790 irányelv 17. cikke a szolgáltatók, a szolgáltatások és a védelem alatt álló teljesítmények különböző típusaira alkalmazandó, a tagállamok és a Bizottság feladata ezen intézkedések módozatainak pontos meghatározása. ( 249 )

211.

A gyakorlatban az ilyen megoldások abból állnak, hogy a tartalomfelismerő eszközökbe olyan paramétereket táplálnak be, amelyek segítenek megkülönböztetni a nyilvánvaló és a nem egyértelmű tartalmakat. Ez a védelem alatt álló teljesítmények és a szóban forgó kivételek típusától függően változhat. Például az ezen eszközök által feltárt megfelelősségi arányok figyelembevételéről, és olyan küszöbértékek rögzítéséről van szó, amelyek túllépése esetén indokolt a tartalom automatikus blokkolása, és amelyek alatt észszerűen feltételezhető az idézéshez hasonló kivétel alkalmazása. ( 250 ) Egy ilyen megoldás összekapcsolható azzal a mechanizmussal, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy az online elérhetővé tételkor vagy azután haladéktalanul jelezzék (flagging), ha szerintük kivétel vagy korlátozás vonatkozik rájuk, ami azt jelentené, hogy az érintett szolgáltató esetenként összefoglalót készít a szóban forgó tartalomról annak ellenőrzése érdekében, hogy e kivétel vagy korlátozás alkalmazása nyilvánvalóan kizárt, vagy éppen ellenkezőleg, észszerűen feltételezhető ( 251 ).

212.

Általánosságban, ami a szolgáltatók, a szolgáltatások és a művek, vagy védelem alatt álló teljesítmények különböző típusait illeti, e gyakorlati megoldások meghatározása nem hagyható az említett szolgáltatókra, de nem bízható teljes egészében – amint arra a francia kormány hivatkozik – a jogosultakra sem. ( 252 ) Tekintettel arra, hogy az említett megoldások fontosak a felhasználók véleménynyilvánítási szabadsága szempontjából, nem elég, ha azokat kizárólag a magánfelek nem átlátható módon meghatározzák, de a hatósági felügyelete alatt átlátható módon kell megfogalmazni e megoldásokat.

213.

Véleményem szerint éppen ebben rejlik az érdekelt felek között az uniós jogalkotó által a 2019/790 irányelv 17. cikkének (10) bekezdésében előírt párbeszéd haszna. E rendelkezés előírja, hogy a Bizottság a tagállamokkal együttműködve párbeszédeket köteles szervezni a tartalommegosztó szolgáltatók, a jogosultak, a felhasználók szervezetei és egyéb érdekelt felek között „az online tartalommegosztó szolgáltatók és a jogosultak közötti együttműködés bevált gyakorlatainak megvitatása céljából”. Ennek alapján a Bizottságnak e 17. cikk alkalmazására vonatkozóan iránymutatásokat kell kibocsátania, különösen a megtámadott rendelkezések végrehajtásának módját illetően. Ebben a folyamatban „különös figyelmet” kell fordítani „az alapvető jogok egyensúlyára és a kivételek és korlátozások használatára [helyesen: az alapvető jogok, valamint a kivételek és korlátozások alkalmazása közötti egyensúly fenntartásának szükségességére]”. Így a Bizottság az érdekelt felek közreműködésével, az említett 17. cikk (7) és (8) bekezdésének tiszteletben tartásával köteles a megtámadott rendelkezések végrehajtását lehetővé tevő gyakorlati megoldásokat javasolni. ( 253 )

214.

Végül pontosítom, hogy – amint azt a Bizottság állítja – a jelen indítvány 183. pontjában kifejtettekkel összhangban a 2019/790 irányelv 17. cikkének (7) bekezdésében előírt kötelezettség nem jelenti azt, hogy azok a mechanizmusok, amelyek elhanyagolható számú „álpozitív” esethez vezetnek, automatikusan ellentétesek ezzel a rendelkezéssel. Mindazonáltal a hibaaránynak a lehető legkisebbnek kell lennie. Ebből következik, hogy azokban az esetekben, amikor a technológia jelenlegi állása szerint – például a művek és a védelem alatt álló teljesítmények bizonyos típusainál – elképzelhetetlen valamely automatikus szűrőeszköz alkalmazása anélkül, hogy ez nem elhanyagolható számú „álpozitív” eredményhez vezetne, véleményem szerint e (7) bekezdés alapján ki kellene zárni az ilyen eszköz használatát. ( 254 )

215.

A jelen indítványban javasolt értelmezést nem kérdőjelezi meg a spanyol és a francia kormány azon érve sem, amely szerint a jogsértő tartalom tartalommegosztó szolgáltatáson keresztül történő terjesztésére vonatkozó kockázat kiküszöbölése érdekében elengedhetetlen lenne megelőző jelleggel blokkolni minden, a jogosultak által azonosított védelem alatt álló teljesítményeket részben vagy egészben többszöröző tartalmat, mivel az ilyen terjesztés az internetes információcsere gyorsasága miatt „helyrehozhatatlan” kárt okozhat a jogosultak számára.

216.

Ugyanis, noha véleményem szerint a nyilvánvalóan jogsértő tartalmak online elérhetővé tételére irányuló kísérletből eredő súlyos és közvetlen kár kockázata igazolhatja az e tartalom megelőző blokkolását célzó intézkedést, ( 255 ) az említett tulajdonosok nem követelhetnek jogaik esetleges megsértése tekintetében „zéró kockázatot”, amint azt a jelen indítvány 184. pontjában is jeleztem. Aránytalan lenne ezeket az intézkedéseket olyan még vitathatóbb, esetleges károkkal járó esetekre alkalmazni, amelyek például olyan „transzformatív” tartalmakból származnak, amelyek vagy a szerzői jog alóli kivételek és korlátozások hatálya alá tartozhatnak, vagy nem, és amelyek nem állnak közvetlen versenyben a védelem alatt álló eredeti művel. ( 256 ) Ezzel szemben e helyzetekben a jelen indítvány 188. pontjában kifejtett okok miatt az ilyen megelőző intézkedések elfogadása a véleménynyilvánítás szabadsága „helyrehozhatatlan” sérelmének kockázatával járna.

217.

Ezenkívül a Bíróság több alkalommal kimondta, hogy „a Charta 17. cikkének (2) bekezdéséből egyáltalán nem következik, hogy a szellemi tulajdonjog érinthetetlen lenne, és ennélfogva abszolút jelleggel kellene biztosítani a védelmét” ( 257 ).

218.

Egyébként pedig a jelen indítványban javasolt értelmezés ezen egyértelmű tartalmak tekintetében nem hagyja védelem nélkül a jogosultakat. Különösen nincs szó a nyilvánossághoz való közvetítés joga terjedelmének felülvizsgálatáról. ( 258 ) Az a tény ugyanis, hogy egyes, a műveiket és más, védelem alatt álló teljesítményeiket jogsértő módon többszöröző tartalmakat nem blokkolták az online elérhetővé tételük időpontjában, nem akadálya többek között ( 259 ) annak, hogy e jogosultak a 2019/790 irányelv 17. cikke (4) bekezdése c) pontjának megfelelően ( 260 ) – a valamely kivétel alkalmazásának kizárásának indokolására szolgáló magyarázatokat tartalmazó ( 261 ) – értesítés útján kérjék a szóban forgó tartalmak eltávolítását, valamint állandó leállítását. Az érintett szolgáltatónak gondosan meg kell vizsgálnia ezt az értesítést, és el kell döntenie, hogy ezen új elemek fényében a jogellenesség nyilvánvaló‑e. ( 262 ) Feltételezve, hogy ez a helyzet áll fenn, az érintett szolgáltatónak – a felelősségvállalás terhe mellett – haladéktalanul meg kell akadályoznia a tartalomhoz való hozzáférést, vagy el kell távolítania azt a honlapjáról. Amint azt a Bizottság hangsúlyozza, a 2019/790 irányelv (66) preambulumbekezdésének második albekezdéséből kitűnik, ( 263 ) az uniós jogalkotó előírta, hogy bizonyos esetekben kizárólag ez az eljárás teszi lehetővé egy adott tartalom elérhetetlenné tételének biztosítását. Abban az esetben, ha e magyarázatokra tekintettel a jogsértés nem nyilvánvaló, mivel a szóban forgó tartalom a szerzői joggal kapcsolatban összetett, illetve új jogi kérdéseket vet fel, főszabály szerint az ilyen kérdések elbírálására kizárólagos hatáskörrel rendelkező bíróság eljárására van szükség. A jogosultaknak tehát – elsősorban a 2001/29 irányelv 8. cikkének (3) bekezdése alapján – bírósághoz kell fordulniuk, hogy az elbírálhassa az adott tartalmat, és amennyiben jogsértőnek minősíti, elrendelhesse annak blokkolását.

219.

Amint azt a Parlament helyesen megjegyezte, ez „méltányos egyensúlyt” biztosít a felhasználóktól egyes esetekben a tartalmak online közzététele érdekében megkövetelt lépések között, illetve a jogosultaktól más esetekben a tartalmak eltávolítása érdekében megkövetelt lépések között ( 264 ).

4.

A kérdéses korlátozásnak a Chartával való összeegyeztethetőségére vonatkozó következtetés

220.

A fenti megfontolások összességéből következik, hogy a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságához való jog gyakorlásának a jelen indítványban értelmezett, vitatott rendelkezésekből eredő korlátozása a Charta 52. cikkének (1) bekezdésében előírt valamennyi feltételnek megfelel. E korlátozás véleményem szerint tehát összeegyeztethető ezzel a jogi aktussal. Következésképpen a Lengyel Köztársaság keresetét véleményem szerint el kell utasítani. ( 265 )

C.

C. Utószó

221.

A jelen indítvány megfogalmazását követően, a Bíróság szervezeti egységei által végzett fordítási munka közben két fontos dokumentumot tettek közzé.

222.

Egyrészt a YouTube és Cyando ügyben ítéletet hirdettek. ( 266 ) A Bíróság által az említett ítéletben a 2000/31 és a 2001/29 irányelvekre vonatkozóan elfogadott érvelés, amelyet itt nem tudok részleteiben megvizsgálni, véleményem szerint nem kérdőjelezi meg a jelen indítványban kifejtett megállapításokat. ( 267 )

223.

Másrészt a Bizottság közzétette a 2019/790 irányelv 17. cikkének alkalmazására vonatkozó iránymutatását. ( 268 ) Az iránymutatás lényegében megismétli a Bizottság által a Bíróság előtt ismertetett érvelést, és tükrözi a jelen indítvány 158–219. bekezdésében foglaltakat. Mindazonáltal az iránymutatás – példa nélküli módon – azt is kimondja, hogy a jogosultaknak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy „megjelölhessék” (earmark) azokat a teljesítményeket, amelyek engedély nélküli online közzététele „jelentős gazdasági kárt okozhat a jogosultaknak”. A szolgáltatóknak különös gondossággal kell eljárniuk az említett teljesítményeket illetően. Az is szerepel benne, hogy a szolgáltatók nem tesznek meg „minden tőlük telhetőt” abban az esetben, ha az ilyen „megjelölések” ellenére engedélyezik az ezen teljesítményeket többszöröző tartalmak online közzétételét. Ha ezt úgy kell érteni, hogy a szolgáltatóknak pusztán a jogosultak jelentős gazdasági kárának veszélyére vonatkozó állítás alapján ex ante blokkolniuk kell a tartalmat – mivel az iránymutatás nem tartalmaz más olyan kritériumot, amely a „megjelölési” mechanizmust objektív módon konkrét esetekre korlátozná ( 269 ) –, még ha ez a tartalom nem is nyilvánvalóan jogsértő, akkor ezzel nem tudok egyetérteni, hacsak nem vonom vissza az indítványban kifejtett valamennyi megállapítást.

VI.

A költségekről

224.

A Bíróság eljárási szabályzata 138. cikkének (1) bekezdése alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel véleményem szerint a Lengyel Köztársaság keresetét el kell utasítani, és mivel a Parlament és a Tanács ezt kérte, e tagállamot kell kötelezni a költségek viselésére. Mindazonáltal az eljárásba beavatkozó spanyol és francia kormánynak, valamint a Bizottságnak e szabályzat 140. cikke (1) bekezdésének megfelelően maguknak kell viselniük saját költségeiket.

VII.

Végkövetkeztetés

225.

A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság:

–

utasítsa el a Lengyel Köztársaság keresetét;

–

e tagállamot kötelezze a költségek viselésére, és

–

a Spanyol Királyságot, a Francia Köztársaságot és az Európai Bizottságot kötelezze saját költségeik viselésére.