I.

Bevezetés

1.

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12‑i 2913/92/EGK tanácsi rendelet ( 2 ) tényállás megvalósulása idején hatályos változata (a továbbiakban: Vámkódex) 212a. cikkének, a Kínai Népköztársaságból származó vagy ott feladott kristályos szilícium fotovillamos modulok és alapvető részeik (azaz elemek) behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről és a kivetett ideiglenes vám végleges beszedéséről szóló, 2013. december 2‑i 1238/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet ( 3 ) 3. cikke (1) bekezdése a)–c) pontjának és a Kínai Népköztársaságból származó vagy ott feladott kristályos szilícium fotovillamos modulok és alapvető részeik (azaz elemek) behozatalára vonatkozó végleges kiegyenlítő vám kivetéséről szóló, 2013. december 2‑i 1239/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet ( 4 ) 2. cikke (1) bekezdése a)–c) pontjának az értelmezésére vonatkozik.

2.

A kérelmet a Krohn & Schröder GmbH és a Hauptzollamt Hamburg‑Hafen (hamburgi kikötői fővámhivatal, Németország; a továbbiakban: fővámhivatal) között a megőrzési határidő lejártával az áru új vámjogi sorsa felőli döntés hiányában dömpingellenes és kiegyenlítő vám kivetése tárgyában folyamatban lévő eljárásban nyújtották be.

3.

A Bíróságnak a jelen ügyben lehetősége nyílik arra, hogy tisztázza a Vámkódex és a végleges dömpingellenes vám, valamint a végleges kiegyenlítő kivetéséről szóló végrehajtási rendeletek egymáshoz való viszonyát, különös tekintettel a mentesség feltételeire.

II.

Jogi háttér

A.

A Vámkódex

4.

A Vámkódex 4. cikkének 7. pontjában foglalt meghatározás szerint „közösségi áruk” „a[z] [Unió] vámterületének részét nem képező országokból vagy területekről importált [áruk], amelyeket szabad forgalomba bocsátottak”.

5.

A Vámkódex 4. cikkének 20. pontjában foglalt meghatározás szerint „áru kiadása” „a vámhatóságok azon intézkedése, amellyel az árut az adott vámeljárás által előírt célra rendelkezésre bocsátják”.

6.

A Vámkódex 49. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

7.

A Vámkódex 53. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

8.

A Vámkódex 74. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

9.

A Vámkódex 204. cikke (1) bekezdésének a) pontja a következőképpen rendelkezik:

10.

A Vámkódex 212a. cikke a következőképpen rendelkezik:

B.

A 2454/93/EGK bizottsági rendelet

11.

A Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1993. július 2‑i 2454/93/EGK bizottsági rendelet ( 5 ) 866. cikke a következőképpen rendelkezik:

C.

Az 1238/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet

12.

Az 1238/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 1. cikkének (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

13.

Az 1238/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 3. cikke a következőképpen rendelkezik:

D.

Az 1239/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet

14.

Az 1239/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 1. cikkének (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

15.

Az 1239/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 2. cikke a következőképpen rendelkezik:

III.

Az alapeljárás tényállása

16.

A felperes a hamburgi kikötőben raktár‑ és átrakodó üzemet működtet. 2014. augusztus 21‑én két fotovillamosmodul‑szállítmányt (a továbbiakban: áru) vett fel a raktárába, és azokat bejelentette átmeneti megőrzésre.

17.

Az árut a Wuxi Suntech Power Co. Ltd. (a továbbiakban: Wuxi) – a 2013/707/EU bizottsági végrehajtási határozat mellékletében szereplő vállalat – gyártotta és adta fel. Az árut a Suntech Deutschland GmbH – a Wuxi kapcsolt vállalkozása – részére rendelték.

18.

Mivel az árut nem tengeri úton szállították, a felperesnek az áru vámjogi sorsának meghatározásához szükséges alakiságokat a gyűjtő árunyilatkozat benyújtásától számított 20 napon belül, jelesül 2014. szeptember 10. előtt el kellett volna végeznie.

19.

Az alperes 2014. szeptember 11‑i levelével tájékoztatta a felperest, hogy a 2014. szeptember 10‑én lejáró megőrzési határidő végéig nem született döntés az áru új vámjogi sorsa felől, és felszólította a felperest a behozatalhoz szükséges iratok benyújtására. Felhívta a figyelmet arra, hogy másként rendelkező határozatig az áruról nem lehet rendelkezni.

20.

A felperes 2014. szeptember 26‑i levelével benyújtott néhány olyan dokumentumot, amelyből kitűnt, hogy az árut a Wuxi gyártotta, és azt egyik németországi kapcsolt vállalkozása, a SF Suntech Deutschland GmbH részére szállította le. E dokumentumok között szerepelt egy kötelezettségvállalási számla, amellyel a Wuxi az SF Suntech Deutschland GmbH‑nak számlázta ki az árut, és amelyben a Kínai Népköztársaságból származó vagy ott feladott kristályos szilícium fotovillamos modulok és alapvető részeik (azaz elemek és lemezek) behozatalára vonatkozó dömpingellenes eljárással kapcsolatban felajánlott kötelezettségvállalás elfogadásáról szóló, 2013. augusztus 2‑i 2013/423/EU bizottsági határozatra ( 6 ) hivatkoztak, valamint a China Chamber of Commerce for Import & Export of Machinery & Electronic Products (Kínai Gép‑ és Elektronikus Termék Export‑import Kereskedelmi Kamara; a továbbiakban: CCCME) kiviteli kötelezettségvállalási igazolása. A kiviteli kötelezettségvállalási igazolás hasonló nyilatkozatot tartalmazott, mint a kötelezettségvállalási számla, viszont a 2013/707/EU végrehajtási határozatra való hivatkozással.

21.

Az alperes – miután arra a következtetésre jutott, hogy a Vámkódex 204. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerint behozatali vámtartozás keletkezett, mivel a Vámkódex 49. cikkében rögzített megőrzési határidő lejártával nem született döntés az áru új vámjogi sorsa felől – 2014. november 24‑i határozatával többek között dömpingellenes vámot és kiegyenlítő vámot állapított meg.

22.

E határozat ellen a felperes 2014. november 28‑án panasszal élt. A felperes többek között előadta, hogy a Vámkódex 212a. cikke értelmében a dömpingellenes vám alóli, az 1238/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 3. cikkének (1) bekezdésében előírt mentességet és a kiegyenlítő vám alóli, az 1239/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 2. cikkének (1) bekezdésében előírt mentességet kell alkalmazni akkor is, ha az átmeneti megőrzési kötelezettség megsértéséből eredően behozatali vámtartozás keletkezett.

23.

A fővámhivatal 2015. május 4‑én mérsékelte az 1238/2013/EU tanácsi végrehajtási rendeletben és az 1239/2013/EU tanácsi végrehajtási rendeletben a Wuxi által gyártott fotovillamos modulok tekintetében előírt dömpingellenes vám és kiegyenlítő vám mértékét. Az e vámok alóli mentességet viszont elutasította arra hivatkozva, hogy a mentesség igénybevételének feltételei nem teljesülnek, mivel a felperes által benyújtott kötelezettségvállalási számla a kiviteli kötelezettségvállalási igazolásban említett 2013/707/EU bizottsági végrehajtási határozat helyett a 2013/423/EU bizottsági határozatra hivatkozik.

24.

A felperes 2015. május 19‑én korrigált kötelezettségvállalási számlát nyújtott be, amelyben a 2013/707/EU bizottsági végrehajtási rendeletre hivatkozott. Amikor a felperes rendelkezésre bocsátotta a kért biztosítékot, a fővámhivatal kiadta az árut, és azt leszállították az SF Suntech Deutschland GmbH részére.

25.

A fővámhivatal 2015. július 7‑én elutasította a panaszt. Előadta, hogy az 1238/2013/EU tanácsi végrehajtási rendeletben és az 1239/2013/EU tanácsi végrehajtási rendeletben előírt mentességek nem alkalmazhatók, ha az árut nem bocsátották szabad forgalomba. Ezenfelül a benyújtott számla nem felelt meg az említett rendeletekben rögzített alaki követelményeknek.

26.

A felperes ezt követően keresetet terjesztett a kérdést előterjesztő bíróság elé. Azzal érvel, hogy a dömpingellenes vám és a kiegyenlítő vám alóli mentesség kedvezményes tarifális elbánásnak vagy legalábbis a behozatali vagy kiviteli vámok alóli, a Vámkódex 212a. cikke szerinti mentességnek minősül. Azt is előadja, hogy az első benyújtott számla teljesítette a végrehajtási rendeletekben előírt feltételeket. Ezenfelül a 2015. május 19‑én benyújtott korrigált kötelezettségvállalási számla megfelelt az alaki követelményeknek. Rámutat arra, hogy nincs szó a Vámkódex 212a. cikke értelmében vett szabad forgalomba bocsátásról, így nem követelhető meg tőle, hogy abban az időpontban kötelezettségvállalási számlát nyújtson be. A fővámhivatal elutasítja a hatályos jogszabályok ilyen értelmezését.

IV.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem és a Bíróság előtti eljárás

27.

Ebben a kontextusban a Finanzgericht Hamburgnak (hamburgi pénzügyi bíróság, Németország) kétsége támadt a Vámkódex és az 1238/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet, valamint az 1239/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet egymáshoz való viszonyát illetően. Úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

28.

Írásbeli észrevételeket az alapeljárás felperese és az Európai Bizottság nyújtott be. Ezenfelül a 2019. január 31‑én tartott tárgyaláson mindkét fél szóbeli észrevételeket terjesztett elő.

V.

Elemzés

29.

A Bíróság kérésének megfelelően a jelen indítvány keretében észrevételeimet a Finanzgericht Hamburg (hamburgi pénzügyi bíróság) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyát képező első három kérdésre korlátozom.

A.

Az első kérdésről

30.

A kérdést előterjesztő bíróság első kérdésével arra kíván a Bíróságtól választ kapni, hogy a Vámkódex 212a. cikke kiterjed‑e a dömpingellenes vám alóli, az 1238/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 3. cikkének (1) bekezdése szerinti mentességre vagy a kiegyenlítő vám alóli, az 1239/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 2. cikkének (1) bekezdése szerinti mentességre.

31.

A válasz első elemét mind az 1238/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet, mind pedig az 1239/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet rögzíti. E rendeletek 1. cikkének (3) bekezdése szerint ugyanis „eltérő rendelkezések hiányában a vámra vonatkozó hatályban lévő rendelkezéseket kell alkalmazni”. Mivel az 1238/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet és az 1239/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet sem zárja ki hatálya alól a 212a. cikket, e cikk adott esetben alkalmazható.

32.

Ahhoz azonban, hogy a végrehajtási rendeletek által lehetővé tett, dömpingellenes vám és kiegyenlítő vám alóli mentességet alkalmazni lehessen, „az áru jellege vagy meghatározott célra történő felhasználása miatt kedvezményes tarifális elbánás[nak] vagy – a [Vámkódex] 21., 82., 145., vagy a 184–187. cikk[é]nek megfelelően – a behozatali vagy kiviteli vámok alóli mentesség[nek]” ( 7 ) kell minősülnie.

33.

E tekintetben úgy vélem, hogy a dömpingellenes vám és a kiegyenlítő vám alóli mentesség főszabály szerint a „kedvezményes tarifális elbánás” fogalmába tartozik akkor is, ha azt az áru jellege vagy meghatározott célra történő felhasználása nem indokolja. Ezen értelmezés összhangban áll a Vámkódex 212a. cikkének céljával, valamint a dömpingellenes vám és a kiegyenlítő vám céljával. Az alábbiakban ismertetett indokok alapján jutott erre a következtetésre.

34.

Egyrészről, amint azt a Vámkódex 212a. cikkének eredeti változatát beiktató, a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK rendelet módosításáról szóló, 1996. december 19‑i 82/97/EK rendelet ( 8 ) (12) preambulumbekezdése kiemeli, a tartozás keletkezésének körülményei lényegtelenek, ha az uniós jog a behozatali vagy kiviteli vámok alóli részleges vagy teljes mentességet ír elő. Ugyanis „mivel ahol a közösségi jogszabályok a behozatali vagy kiviteli vámok alóli részleges vagy teljes mentességet írnak elő, az ilyen részleges vagy teljes mentesség minden esetben alkalmazandó, tekintet nélkül a tartozás keletkezésének körülményeire; […] ilyen körülmények között a vámeljárási szabályok teljesítésének elmulasztása esetén a vám szokásos mértékének alkalmazása nem tűnik megfelelő szankciónak”. ( 9 ) Másodszor, amint arra a Bizottság emlékeztet, a dömpingellenes vám és a kiegyenlítő vám célja a vámszabályok megsértésének büntetése helyett valamely uniós ágazat sérelmének az elkerülése.

35.

Másrészről ez összhangban áll az 1238/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 3. cikke (1) bekezdésének vagy az 1239/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 2. cikke (1) bekezdésének szövegével is, amelyben a „mentesül” kifejezés szerepel, míg a Vámkódex 212a. cikke „teljes vagy részleget mentességre” vonatkozik.

36.

Végezetül megjegyezhető, hogy az Isaac International ügyben ( 10 ) – amint arra a Bíróság az említett ügyben hozott ítéletében emlékeztetett – a nemzeti bíróság abból az alapfeltevésből indult ki, hogy az adott dömpingellenes vám alóli mentességet a Vámkódex 212a. cikke szerinti „kedvezményes tarifális elbánásnak” kell tekinteni. ( 11 ) A Bíróság ezt nem vonta kétségbe. Ezzel szemben megválaszolta a feltett kérdést, amelynek tárgyát a Vámkódex 212a. cikke értelmében vett, „az alkalmazáshoz szükséges egyéb feltételek” teljesítése képezte.

37.

A fenti megfontolások tükrében nyilvánvaló, hogy a Vámkódex 212a. cikke kiterjed a dömpingellenes vám alóli, az 1238/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 3. cikkének (1) bekezdése szerinti mentességre vagy a kiegyenlítő vám alóli, az 1239/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 2. cikkének (1) bekezdése alóli mentességre, feltéve hogy az említett rendeletekben előírt feltételek is teljesülnek.

B.

A második kérdésről

38.

A kérdést előterjesztő bíróság a második kérdésével arra kíván választ kapni a Bíróságtól, teljesül‑e az 1238/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontjában és az 1239/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 2. cikke (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott feltétel a Vámkódex 212a. cikkének a Vámkódex 49. cikkének (1) bekezdése szerinti határidő túllépése miatt a Vámkódex 204. cikkének (1) bekezdése szerinti vámtartozás‑keletkezés esetére történő alkalmazásakor, ha az a vállalat, amely a 2013/707/EU végrehajtási határozat mellékletében említett (az érintett árut gyártó, feladó és kiszámlázó) vállalatnak a kapcsolt vállalkozása, ugyan nem volt az érintett áru importőre és nem is gondoskodott annak szabad forgalomba bocsátásáról, azonban szándéka erre irányult, és az érintett árut ténylegesen le is szállították részére.

39.

Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a felperes a Vámkódex 212a. cikke szerinti „érintett személy”. A Bíróság ugyanis megállapította, hogy az említett fogalmat „e rendelkezés megfogalmazását figyelembe véve úgy kell értelmezni, hogy az valamennyi természetes és jogi személyre vonatkozik, akit az említett kódex 202–205. cikke valamelyikének értelmében a vámtartozás adósának kell tekinteni”; ( 12 ) a jelen ügyben a Krohn & Schröder GmbH ilyen személy.

40.

Álláspontom szerint azonban a Bíróság a második kérdésre nem adhat igenlő választ.

41.

A Bíróság ugyanis – akkor, amikor az 1238/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 3. cikkének (1) bekezdéséhez és az 1239/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 2. cikkének (1) bekezdéséhez hasonló rendelkezést kellett értelmeznie – megállapította, hogy „a dömpingellenes vám alóli mentesség csak bizonyos feltételekkel nyújtható, kifejezetten előírt esetekben, és ezért a dömpingellenes vámra vonatkozó általános rendszer alóli kivételnek minősül. Az ilyen mentességet előíró rendelkezéseket tehát szigorúan kell értelmezni”. ( 13 )

42.

Az 1238/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 3. cikke (1) bekezdésének és az 1239/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 2. cikke (1) bekezdésének az első mondata szerint a dömpingellenes vám vagy kiegyenlítő vám alóli mentesség alkalmazásának előfeltétele, hogy a szóban forgó árut bejelentsék szabad forgalomba bocsátásra. Nyilvánvaló, hogy a jelen ügyben ez az előfeltétel nem teljesült, mivel a szóban forgó vámtartozás oka, hogy az áruk vámjogi sorsának – például szabad forgalomba bocsátás – meghatározásához szükséges alakiságokat a Vámkódex 49. cikkének (1) bekezdésében előírt határidőn belül nem végezték el.

43.

Ilyen körülmények között még ha feltételezhető is, hogy az 1238/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 3. cikkének (1) bekezdése és az 1239/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 2. cikkének (1) bekezdése a Vámkódex 212a. cikke alapján az előfeltétel teljesítése nélkül, pusztán azért alkalmazható, mert a vámtartozás a Vámkódex 204. cikke szerint merült fel, az 1238/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a)–d) pontjában és az 1239/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 2. cikke (1) bekezdésének a)–d) pontjában előírt egyéb feltételeket is teljesíteni kell.

44.

E feltételek közül az első az, hogy a fenti termékeket a 2013/707/EU bizottsági végrehajtási határozat mellékletében felsorolt vállalat közvetlenül gyártotta, szállította és számlázta az importőrként eljáró és az áruk uniós szabad forgalomba bocsátását kezdeményező, unióbeli kapcsolt vállalatai vagy az importőrként eljáró és az áruk uniós szabad forgalomba bocsátását kezdeményező, első független vevő számára. Egyszerűen megfogalmazva, a címzettnek importőrként kell eljárnia és az áruk szabad forgalomba bocsátását kell kezdeményeznie.

45.

A jelen ügyben nem az importőr az árukat átvevő vállalkozás, és nem ezen importőr kezdeményezte az áruk szabad forgalomba bocsátását. Ha feltételezhető is, hogy a felperes az árukat az importőr nevében vette át, a felperes 2019. január 31‑én tartott tárgyaláson tett nyilatkozata szerint még mindig fennáll az áruk szabad forgalomba bocsátása kezdeményezésének kötelezettsége.

46.

Nemcsak hogy az áru szabad forgalomba bocsátásra történő bejelentésére nem került sor, de úgy tűnik, annak szabad forgalomba bocsátását sem kezdeményezték. ( 14 ) Amennyiben az érintett áru „közösségi árunak” minősül, és azt leszállítják, arra kizárólag a 2454/93/EGK bizottsági rendelet 866. cikkének alkalmazásával kerülhet sor.

47.

Ezenfelül főszabály szerint annak érdekében, hogy e rendelkezést alkalmazni lehessen, a behozatali vámtartozásnak a Vámkódex 204. cikke szerint kell keletkeznie és a behozatali vámot meg kell fizetni. A jelen ügyben azonban az említett behozatali vámot ténylegesen nem fizették meg. Az, hogy az árut a rendeltetés szerinti címzettnek leszállították, kizárólag amiatt történhetett, hogy a kért biztosítékot rendelkezésre bocsátották. A felek a Bíróság tagjai által a 2019. január 31‑én tartott tárgyaláson ezzel kapcsolatban feltett kérdéseket illetően egyetértettek abban, hogy a biztosíték rendelkezésre bocsátása nem eshet egy tekintet alá a behozatali vám megfizetésével.

48.

Összefoglalva, a jelen ügyben az előfeltétel és az 1238/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 3. cikkének (1) bekezdésében, valamint az 1239/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 2. cikkének (1) bekezdésében előírt első feltétel sem teljesült: a behozatalt nem jelentették be szabad forgalomba bocsátásra, az árukat átvevő vállalkozás nem minősül importőrnek és az árut hivatalosan nem bocsátották szabad forgalomba.

49.

Másképpen megfogalmazva, az 1238/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 3. cikkének (1) bekezdésében és az 1239/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 2. cikkének (1) bekezdésében előírt mentesség kizárólag egy sor egyéb rendelet alkalmazása mellett, valamint számos jogi fikció – például, hogy a felperes az importőr, és a biztosíték megfizetése a 2454/93/EGK bizottsági rendelet 866. cikkével összhangban megfizetendő behozatali vám megfizetése – alapján lenne alkalmazható.

50.

A jogi szabályozás ekként történő alkalmazása valójában az 1238/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 3. cikke (1) bekezdésének és az 1239/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 2. cikke (1) bekezdésének torzulásához vezetne, valamint ellentmondana a korábban hivatkozott értelmezési szabálynak, amely szerint az ilyen mentességet előíró rendelkezéseket szigorúan kell értelmezni. ( 15 )

51.

Ezenfelül megjegyzendő, hogy az 1238/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 3. cikkének (1) bekezdésében és az 1239/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 2. cikkének (1) bekezdésében előírtakhoz hasonló feltételeket „annak érdekében [rögzítik], hogy a Bizottság és a vámhatóságok biztosíthassák, hogy a vállalatok betartják a kötelezettségvállalásokat, amikor a szabad forgalomba bocsátásra irányuló kérelmet az illetékes vámhatósághoz benyújtják. Így amennyiben e feltételek nem teljesülnek, a szabad forgalomba bocsátásra vonatkozó nyilatkozat elfogadásakor a megfelelő dömpingellenes vámot kell megfizetni”. ( 16 )

52.

Amint arra a Bíróság az Isaac International ítéletben ( 17 ) már rámutatott, különös jelentőséggel bír az olyan feltétel, amely lehetővé teszi a vámhatóságok számára a tényállás megvalósulása időpontjában annak ellenőrzését, hogy a dömpingellenes vám alóli mentesítéshez kapcsolódó valamennyi követelmény teljesült‑e. ( 18 ) Következésképpen a Vámkódex 212a. cikkének alkalmazása nem vezethet arra az eredményre, hogy a dömpingellenes vám alóli ilyen mentesség az említett feltételek tiszteletben tartásának hiánya esetén is megadható legyen. ( 19 )

53.

Úgy vélem, a jelen ügyhöz hasonló kontextusban az 1238/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontjában és az 1239/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 2. cikke (1) bekezdésének a) pontjában rögzített feltételek különös jelentőséggel bírnak. E feltételek teljesítésének elmulasztása alátámasztja azt a következtetést is, hogy a dömpingellenes vám alóli mentesség egyszerűen nem alkalmazható.

54.

Amint ugyanis arra a Bizottság az írásbeli észrevételeiben ( 20 ) utalt, nem zárható ki, hogy – a jelen ügy felpereséhez hasonlóan – valamely harmadik félnek az eljárásba való beavatkozása és a „közösségi áru” minősítésnek az áru „szabad forgalomba bocsátásától” eltérő módon – például a 2454/93/EGK bizottsági rendelet 866. cikke szerint – történő megszerzése meghiúsítja az 1238/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 3. cikkének (1) bekezdésében és az 1239/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 2. cikkének (1) bekezdésében foglalt egyéb feltételeknek való megfelelés ellenőrzését, így adott esetben veszélyezteti az Unió pénzügyi érdekeit.

55.

A fenti megfontolások tükrében úgy vélem, annak megállapítására kényszerülök, hogy nem teljesül az 1238/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontjában és az 1239/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 2. cikke (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott feltétel a Vámkódex 212a. cikkének a Vámkódex 49. cikkének (1) bekezdése szerinti határidő túllépése miatt a Vámkódex 204. cikkének (1) bekezdése szerinti vámtartozás‑keletkezés esetére történő alkalmazásakor, ha az a vállalat, amely a 2013/707/EU végrehajtási határozat mellékletében említett (az érintett árut gyártó, feladó és kiszámlázó) vállalatnak a kapcsolt vállalkozása, nem volt az érintett áru importőre és nem is gondoskodott annak szabad forgalomba bocsátásáról, még ha szándéka erre is irányult, és az érintett árut ténylegesen le is szállították részére.

C.

A harmadik kérdésről

56.

A kérdést előterjesztő bíróság által feltett harmadik kérdés kizárólag akkor merül fel, ha a második kérdésre igenlő választ kell adni. Mivel nem ez a helyzet, álláspontom szerint nem szükséges e kérdésre válaszolni. A teljesség kedvéért mégis annak megvizsgálását javaslom.

57.

A kérdést előterjesztő bíróság harmadik kérdésével arra kíván a Bíróságtól választ kapni, hogy a vámhatóságok által a Vámkódex 53. cikkének (1) bekezdése szerint meghatározott határidőn belül is be lehet‑e nyújtani az 1238/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) és c) pontja és az 1239/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 2. cikke (1) bekezdésének b) és c) pontja szerinti kötelezettségvállalási számlát és kiviteli kötelezettségvállalási igazolást a Vámkódex 212a. cikkének a Vámkódex 49. cikkének (1) bekezdése szerinti határidő túllépése miatt a Vámkódex 204. cikkének (1) bekezdése szerinti vámtartozás‑keletkezés esetére történő alkalmazásakor.

58.

Amint arra a jelen indítvány 41. pontjában már emlékeztettem, a dömpingellenes vám alóli mentességet előíró rendelkezéseket szigorúan kell értelmezni.

59.

Amint azonban azt a kérdést előterjesztő bíróság említette, a Bíróság a Tigers ítéletben megállapította, hogy a Vámkódex 78. cikke keretében a vámáru‑nyilatkozat benyújtását követően is megengedett olyan új dokumentumok benyújtása, amelyeket a vámhatóság figyelembe vehet. ( 21 )

60.

Álláspontom szerint ez a megoldás analógia útján a Vámkódex 53. cikke alapján felmerülő ügyekben is alkalmazható. Az alábbi indokok miatt helyezkedem erre az álláspontra.

61.

Először is, az 1238/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 3. cikke (1) bekezdésének és az 1239/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 2. cikke (1) bekezdésének szövegéből az következik, hogy az e rendeletekben előírt dömpingellenes vám és kiegyenlítő vám alóli mentesüléshez a szabad forgalomba bocsátásra bejelentett behozatalt kötelezettségvállalási számlának, illetőleg kiviteli kötelezettségvállalási igazolásnak kell kísérnie. Ez a megfogalmazás azonban nem utal arra, hogy a számlát mikor kell bemutatni.

62.

Amennyiben ugyanis az említett megfogalmazás arra utal, hogy a „megfelelő” pillanat a vámáru‑nyilatkozat megtételének időpontja, ugyanígy megjegyzendő, hogy a Bíróság és a főtanácsnok a Tigers ügyben ( 22 ) a Kínai Népköztársaságból származó asztali és konyhai kerámiaáruk behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről és a kivetett ideiglenes vám végleges beszedéséről szóló, 2013. május 13‑i 412/2013/EU tanácsi végrehajtási rendeletet ( 23 ) illetően kiemelte, hogy más dömpingellenes rendeletekkel szemben az 1238/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet vagy az 1239/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet egyéb más rendelkezése sem írja elő azt az időpontot, amikor a kötelezettségvállalási számlát és a kiviteli kötelezettségvállalási igazolást be kell mutatni a vámhatóságnak. ( 24 )

63.

Ezenfelül a Bíróság – noha a Vámkódex 62. cikke olyan hasonló szabályt ír elő, amely szerint „a bejelentéshez mellékelni kell azokat az iratokat, amelyek azokhoz a vámeljárásra vonatkozó rendelkezések alkalmazásához szükségesek, amelyre az árut bejelentették” – megállapította, hogy „az említett rendelkezés nem írja elő, hogy milyen következményekkel jár az, ha az e nyilatkozathoz mellékelt dokumentumok […] nem megfelelő[k]”. ( 25 )

64.

Másodszor, a vámáru‑nyilatkozat megtételének időpontja kizárólag az 1238/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 3. cikkének (1) bekezdésében és az 1239/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 2. cikkének (1) bekezdésében említett esetben, vagyis akkor releváns, ha a vámtartozás a szabad forgalomba bocsátás bejelentését követően keletkezik.

65.

A jelen ügyben nem ez a helyzet. Amennyiben a Bíróság elfogadja, hogy a Vámkódex 212a. cikke a Vámkódex 49. cikkének (1) bekezdése szerinti határidő túllépése miatt a Vámkódex 204. cikkének (1) bekezdése szerinti vámtartozás‑keletkezés esetére alkalmazandó, el kell ismerni, hogy a kötelezettségvállalási számla és a kiviteli kötelezettségvállalási igazolás bemutatásának időpontja a bejelentés időpontjának nem felelhet meg. Amint azt már megjegyeztem, a jelen ügyben ez nem történt meg.

66.

Ennélfogva, mivel a Vámkódex 53. cikkének (1) bekezdése lehetővé – és még kötelezővé is – teszi a vámhatóság számára, hogy megtegyen „minden szükséges intézkedést, […] az olyan áru helyzetének rendezésére, amelyre vonatkozóan az annak vámjogi sorsa meghatározásához szükséges alakiságok elvégzését a 49. cikkben meghatározott időn belül nem kezdték meg”, ( 26 ) a szabályok megkerülésének megelőzése érdekében lehetővé kell tenni, hogy ezen eljárás keretében a kötelezettségvállalási számlát és a kiviteli kötelezettségvállalási igazolást be lehessen nyújtani a vámhatóság által meghatározott határidőn belül vagy legkésőbb az áruk kiadását megelőzően.

67.

Ez a logika összhangban áll a dömpingellenes vám és a kiegyenlítő vám céljával, amely a jelen indítvány 34. pontjában már megjelöltek szerint valamely uniós ágazat sérelmének az elkerülésére, és nem a vámszabályok megsértésének büntetésére irányul. Tágabb értelemben, ez a logika egyébként megfelel a Vámkódex céljának, amely e kódex (5) preambulumbekezdése alapján többek között arra irányul, hogy biztosítsa az abban foglalt adók helyes alkalmazását. ( 27 )

68.

A fenti megfontolások tükrében számomra úgy tűnik, hogy a vámhatóságok által meghatározott határidőn belül vagy legkésőbb az áru kiadását megelőzően is be lehet nyújtani az 1238/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) és c) pontja, és az 1239/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 2. cikke (1) bekezdésének b) és c) pontja szerinti kötelezettségvállalási számlát és kiviteli kötelezettségvállalási igazolást a Vámkódex 212a. cikkének a Vámkódex 49. cikkének (1) bekezdése szerinti határidő túllépése miatt a Vámkódex 204. cikkének (1) bekezdése szerinti vámtartozás‑keletkezés esetére történő alkalmazásakor.

VI.

Végkövetkeztetés

69.

Ennek megfelelően azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Finanzgericht Hamburg (hamburgi pénzügyi bíróság, Németország) által előterjesztett első két kérdésre a következőképpen válaszoljon:

70.

Arra az esetre, ha a Bíróság nem ért egyet a második kérdésre vonatkozó álláspontommal, azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Finanzgericht Hamburg (hamburgi pénzügyi bíróság) által előterjesztett harmadik kérdést a következőképpen válaszolja meg: