JULIANE KOKOTT

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2022. február 3. ( 1 )

C‑567/20. sz. ügy

A. H.

kontra

Zagrebačka banka d.d.

(az Općinski građanski sud u Zagrebu [zágrábi városi polgári bíróság, Horvátország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal iránti kérelem – Fogyasztóvédelem – A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételek – 93/13/EGK irányelv – A 6. cikk (1) bekezdése – A 10. cikk (1) bekezdésének második albekezdése – Az irányelv időbeli hatálya – A Bíróság hatásköre – A tagállam Unióhoz történő csatlakozását megelőző szerződéskötés – Az 1. cikk (2) bekezdése – A kötelező érvényű törvényi vagy rendeleti rendelkezéseket tükröző feltételek kizárása”

I. Bevezetés

1.

A 93/13 irányelv ( 2 ) 6. cikkének (1) bekezdése annak biztosítására kötelezi a tagállamokat, hogy a fogyasztói szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételek ne jelentsenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve. Ennek során a szerződést lehetőség szerint a tisztességtelen feltételek nélkül kell fenntartani. Ha jogalkotói beavatkozás révén kivételesen új feltétel lép egy ilyen szerződésben szereplő tisztességtelen feltétel helyébe, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint biztosítani kell, hogy ezáltal helyreálljon azon jogi és ténybeli állapot, amelyben a fogyasztó az érintett kikötés hiányában lenne. A fogyasztónak különösen arra kell lehetőséget kapnia, hogy az eladó vagy szolgáltató által a tisztességtelen szerződési feltétel alkalmazásával a fogyasztó rovására jogalap nélkül szerzett összes előny visszatérítését követelje (úgynevezett visszafizetési kötelezettség). ( 3 )

2.

Az alapügyben a felperes lényegében úgy véli, hogy a horvát jogalkotó által végrehajtott 2015. évi átfogó módosítás, amely jogot biztosított a fogyasztók számára a svájci frank alapú kölcsönök euróra történő visszamenőleges átváltására, e tekintetben nem volt megfelelő. A törvény által előírt szerződésmódosítások valójában nem eredményezték a jogalap nélkül megfizetett teljes összegeknek a fogyasztók részére történő visszatérítését.

3.

Az ügy sajátossága abban rejlik, hogy a felperes kölcsönszerződését már 2007‑ben, tehát a Horvát Köztársaság Unióhoz történő csatlakozása előtt megkötötték. A tisztességtelen feltételeknek az említett átfogó törvénymódosításon alapuló felváltására azonban csak a csatlakozás után került sor. E körülmények között az ügy felveti annak kérdését, hogy alkalmazható‑e a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése időbeli szempontból az alapeljárásban a szóban forgó törvényi szabályozáson alapuló visszafizetési kötelezettség tekintetében. Más szóval, tisztázni kell, hogy a valamely tagállam csatlakozását követően elfogadott szabályozásnak a csatlakozást megelőzően megkötött szerződésben foglalt tisztességtelen feltételek tekintetében is biztosítania kell‑e ezt a visszafizetési kötelezettséget.

II. Jogi háttér

A.   Az uniós jog

1. A Horvát Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozására vonatkozó dokumentumok

4.

Az Európai Unió tagállamai és a Horvát Köztársaság között létrejött, a Horvát Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló szerződés ( 4 ) 3. cikkének (3) bekezdése értelmében e szerződés 2013. július 1‑jén lép hatályba, feltéve, hogy addig az időpontig valamennyi megerősítő okiratot letétbe helyezik.

5.

A Horvát Köztársaság csatlakozásának feltételeiről, valamint az Európai Unióról szóló szerződés, az Európai Unió működéséről szóló szerződés és az Európai Atomenergia‑közösséget létrehozó szerződés kiigazításáról szóló okmány ( 5 ) 2. cikkének első bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A csatlakozás időpontjától kezdődően az eredeti szerződések rendelkezései és az intézmények által a csatlakozást megelőzően elfogadott jogi aktusok Horvátország számára kötelezőek, és az említett szerződésekben, illetve az ebben az okmányban megállapított feltételekkel alkalmazandók Horvátországban.”

6.

A 2012. évi csatlakozási okmány 46. cikkének első mondata szerint a csatlakozás időpontjától Horvátországot – az eredeti szerződésekkel összhangban – az EUMSZ 288. cikk szerinti irányelvek és határozatok címzettjének kell tekinteni.

2. A 93/13 irányelv

7.

A 93/13 irányelv tizenharmadik preambulumbekezdése a következőképpen szól:

„[…] a tagállamoknak azok a törvényi vagy rendeleti rendelkezései, amelyek közvetve vagy közvetlenül meghatározzák a fogyasztói szerződések feltételeit, vélhetően nem tartalmaznak tisztességtelen feltételeket; […] ezért nem tűnik szükségesnek, hogy alárendeljék ennek az irányelvnek azokat a feltételeket, amelyek kötelező érvényű törvényi vagy rendeleti rendelkezéseket […] tükröz[ne]k […]; […] ebben a vonatkozásban az 1. cikk (2) bekezdésében szereplő »kötelező [helyesen: kötelező érvényű] törvényi vagy rendeleti rendelkezések« kifejezés azokat a szabályokat is lefedi, amelyeket a jogszabály szerint akkor kell alkalmazni a szerződő felek között, ha ők másban nem állapodtak meg”.

8.

Ennek megfelelően az irányelv 1. cikkének (2) bekezdése kimondja, hogy

„[a]zok a feltételek, amelyek kötelező érvényű törvényi vagy rendeleti rendelkezéseket, valamint olyan nemzetközi egyezmények alapelveit vagy rendelkezéseit tükrözik, amely egyezményeknek a tagállamok vagy a Közösség aláíró [helyesen: aláírói], különösen a fuvarozás területén, nem tartoznak az ebben az irányelvben előírt rendelkezések hatálya alá.”

9.

Az irányelv 6. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok előírják, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket.”

10.

Az irányelv 7. cikkének (1) bekezdése értelmében „[a] tagállamok a fogyasztók és a szakmai versenytársak érdekében gondoskodnak arról, hogy megfelelő és hatékony eszközök álljanak rendelkezésre ahhoz, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását”.

11.

Az irányelv 10. cikkének (1) bekezdése a következőképpen szól:

„A tagállamok legkésőbb 1994. december 31‑ig hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek megfeleljenek. Erről haladéktalanul tájékoztatják a Bizottságot.

Minden 1994. december 31‑e után megkötött szerződésre az ebben az irányelvben előírt rendelkezések alkalmazandók.”

B.   A horvát jog

12.

2015. szeptember 30‑án elfogadták a Zakon o izmjeni i dopunama Zakona o potrošačkom kreditiranjut (a fogyasztói hitelről szóló törvényt módosító és kiegészítő törvény, a továbbiakban: 2015. évi törvény), ( 6 ) és e törvény alapján a fogyasztók részére felajánlották a kölcsönkötelezettség svájci frankról euróra történő átváltásának lehetőségét. A 2015. évi törvény 19e. cikke arra kötelezi a hitelezőket, hogy a törvény hatálybalépéstől számított 45 napon belül vagy új kölcsönszerződés vagy a fennálló kölcsönszerződést kiegészítő megállapodás megkötését ajánlják fel a fogyasztóknak. A fogyasztók 30 napos határidőn belül fogadhatják el a kölcsön átalakítását. Ennek hiányában a korábbiaknak megfelelően kell törleszteni a kölcsönt.

13.

Az átváltás céljából a 2015. évi törvény konkrét módszertant határozott meg a fogyasztó adóssága új összegének kiszámításához. Ez lényegében azon alapul, hogy a fogyasztó által a ténylegesen fennálló kölcsön jogcímén kifizetett valamennyi összeget egy fiktív euróalapú kölcsön feltételeivel hasonlítják össze. Ezáltal 2015. szeptember 30‑ra a kölcsön olyan új, euróban kifejezett fennmaradó tőkeösszege áll rendelkezésre, amely alapján a kölcsönfelvevő ezen időponttól kezdve továbbtörleszti kölcsönét.

14.

A 2015. évi törvény célja – amint az e törvény 19b. cikkéből kitűnik – a svájci frank alapú kölcsönökkel rendelkező kölcsönfelvevőknek az euróalapú kölcsönökkel rendelkező kölcsönfelvevőkkel azonos helyzetbe hozása.

15.

A Zakon o obveznim odnosima (a kötelmi viszonyokról szóló törvény) 2018. április 5‑i változata ( 7 ) 148. cikkének (1) bekezdése és 326. cikke szerint a semmis szerződés nem válik érvényessé valamely semmisségi ok későbbi megszűnése miatt, sem pedig a szerződés meghosszabbításával. E törvény 322. cikke értelmében a semmis jogügyletet úgy kell tekinteni, mintha arra soha nem került volna sor, és a felek nem erősíthetik meg, módosíthatják, vagy tehetik érvényessé jogilag azt jogügylettel.

III. A tényállás és az alapeljárás

16.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szerint 2007. október 15‑én az alapeljárás felperese, A. H., mint fogyasztó az alapeljárás alperesével, a Zagrebačka bankával lakáscélú kölcsönmegállapodást kötött egy svájci frankban meghatározott, de horvát kunában kifizetett összegről. A sablonszerűen megfogalmazott szerződésben a felek megállapodtak többek között abban, hogy a kölcsön törlesztendő összege svájci frank alapú, és hogy az alkalmazandó változó kamatlábat a bank egyoldalúan módosíthatja.

17.

2015. szeptember 30‑án elfogadták a 2015. évi törvényt. ( 8 )

18.

Ezt követően az alapeljárás felperese 2016. január 8‑án a kölcsönszerződést kiegészítő megállapodást kötött a Zagrebačka bankával a 2015. évi törvényben előírt átváltás elvégzése érdekében, és így a kölcsön újraszámított tőkeösszegét 2015. szeptember 30‑tól euró alapon határozták meg, és új kamatszámítási módszert alkalmaztak.

19.

2019. június 12‑én az alapeljárás felperese keresetet indított a Zagrebačka banka ellen a kérdést előterjesztő bíróság, az Općinski građanski sud u Zagrebu (zágrábi városi polgári bíróság, Horvátország) előtt. Keresetével egyrészt annak megállapítását kéri, hogy az eredeti szerződésében foglalt, a svájci frankban történő indexálásra vonatkozó feltétel és a változó kamatlábra vonatkozó feltétel mind a horvát jog, mint az uniós jog alapján tisztességtelen és ezért semmis. Indokolásképpen a Trgovački sud u Zagrebu (zágrábi kereskedelmi bíróság, Horvátország) előtti kollektív bírósági eljárásra hivatkozik, amelyben jogerősen megállapítást nyert az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló, devizakikötésre vonatkozó feltételek tisztességtelen jellege.

20.

A felperes egy általa készíttetett szakvélemény alapján másrészt arra kéri kötelezni a bankot, hogy térítse vissza részére mindazon előnyöket, amelyekben a bank e feltételek alapján jogalap nélkül részesült. Az alapeljárás felperese szerint ugyanis a 2015. évi törvény rendelkezései, illetve a törvényben előírt kiegészítő megállapodás nem helyezi őt vissza teljes mértékben abba a helyzetbe, amelyben akkor lett volna, ha az eredeti szerződés nem tartalmazott volna tisztességtelen feltételeket. Semmilyen módon nem mondott le ezekről a fogyasztóként őt megillető jogokról sem.

21.

2020. március 4‑én a Vrhovni sud Republike Hrvatske (a Horvát Köztársaság legfelsőbb bírósága) jogegységi eljárásban valamennyi alsóbb fokú bíróságra nézve kötelező jelleggel úgy határozott, hogy a 2015. évi törvény alapján kötött kiegészítő megállapodás abban az esetben is joghatásokat vált ki, és abban az esetben is érvényes, ha a kölcsönszerződésnek a változó kamatlábra és devizakikötésre vonatkozó feltételei semmisek. Ennek körében nem adott egyértelműen választ a fogyasztókat a kölcsön átváltása ellenére megillető visszatérítés kérdésére.

22.

A bank véleménye szerint azonban ezt a határozatot úgy kell értelmezni, hogy a 2015. évi törvényben előírt átváltás és a kölcsönszerződést kiegészítő megállapodás megkötése miatt már nincs jogalapja az eredeti szerződésben foglalt feltételek tisztességtelen jellege megállapításának és így a megfelelő visszatérítésnek, mivel a kölcsönt visszamenőlegesen úgy számították ki, mintha azt euróban határozták volna meg.

23.

A kérdést előterjesztő bíróság számára egyértelmű, hogy az alapeljárás felperese nem mondott le a teljes visszatérítésről és érdekeinek jogi védelméről. Ezenkívül bizonyítást nyert, hogy a kölcsön fennmaradó tőkéje az átváltás ellenére még mindig magasabb annál, mint amekkora lett volna akkor, ha kiküszöbölték volna a tisztességtelen feltételeket. Az e feltételek tisztességtelen jellege miatt a bank által szerzett előnyök összege meghatározható.

IV. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések és a Bíróság előtti eljárás

24.

E körülmények között az Općinski građanski sud u Zagrebu (zágrábi városi polgári bíróság) felfüggesztette az eljárást, és az EUMSZ 267. cikk alapján előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

„1)

Úgy kell‑e értelmezni a Bíróság ítélkezési gyakorlatában, különösen a [2019. március 14‑iDunai ítéletben (C‑118/17, EU:C:2019:207)] adott értelmezés szerint [a 93/13 irányelv] 6. cikkének (1) bekezdését, hogy a kölcsönfelvevő fogyasztó és a bank közötti szerződéses viszonyba történő jogalkotói beavatkozás nem foszthatja meg a fogyasztókat attól a jogtól, hogy a bank által a tisztességtelen szerződési feltételek alkalmazásával a fogyasztók rovására jogalap nélkül szerzett összes előny visszatérítéséhez való jog érvényesítése érdekében bírósági úton vitassák az eredeti szerződés vagy a törvény alapján megkötött kiegészítő megállapodás feltételeit, abban az esetben, ha a jogalkotó beavatkozása következtében a fogyasztók önként beleegyeztek az eredeti szerződéses viszony módosításába a bankok számára törvényben előírt, arra vonatkozó kötelezettség alapján, hogy a fogyasztók részére ajánlják fel e lehetőséget, és nem pedig – mint a Dunai ügyben – közvetlenül a beavatkozó törvény alapján?

2)

Az első kérdésre adott igenlő válasz esetén az e két személy, a kölcsönfelvevő és a bank, között folyamatban lévő eljárásban eljáró nemzeti bíróság – amely a Zakon o izmjeni i dopunama Zakona o potrošačkom kreditiranjunak (a fogyasztói hitelről szóló törvényt módosító és kiegészítő törvény) a Vrhovni sud (legfelsőbb bíróság, Horvátország) által értelmezett rendelkezéseit nem tudja a 93/13 irányelv követelményeivel összhangban értelmezni – jogosult‑e és/vagy köteles‑e arra, hogy ezen irányelv és a Charta 38. és 47. cikke alapján mellőzze e nemzeti törvénynek a Vrhovni sud (legfelsőbb bíróság) általi értelmezésnek megfelelő alkalmazását?”

25.

A Bíróság előtti írásbeli eljárásban az alapeljárás felperese, a Zagrebačka banka, a horvát kormány, valamint az Európai Bizottság terjesztett elő észrevételeket ezen előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekkel kapcsolatban.

V. Jogi értékelés

26.

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy ellentétes‑e a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével a valamely tagállam Unióhoz történő csatlakozását követően elfogadott olyan nemzeti szabályozás, amely arra kötelezi a bankokat, hogy ajánlják fel kiegészítő megállapodás megkötését annak a fogyasztónak, akivel e tagállam csatlakozását megelőzően meghatározott típusú kölcsönszerződést kötöttek, ha e megállapodás jogszabályban előírt tartalma nem eredményezi a kölcsönszerződésben eredetileg szereplő tisztességtelen feltételekre tekintettel a bank által szerzett összes előny teljes visszatérítését.

27.

Más szóval, a kérdést előterjesztő bíróság meg szeretné tudni, hogy a horvát jogalkotó a 2015. évi törvény rendelkezéseivel eleget tesz‑e a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében foglalt követelményeknek, különösen az ítélkezési gyakorlat által megkövetelt visszafizetési kötelezettségre ( 9 ) tekintettel.

28.

A kérdést előterjesztő bíróságnak ezzel összefüggésben mindenekelőtt azt illetően vannak kétségei, hogy a 93/13 irányelv 1. cikkének (2) bekezdésére tekintettel felülvizsgálhatja‑e a 2015. évi törvényen alapuló kiegészítő megállapodást annak az említett irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével való összeegyeztethetősége szempontjából. ( 10 ) A 93/13 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése szerint ugyanis azok a feltételek, amelyek kötelező érvényű törvényi vagy rendeleti rendelkezéseket tükröznek, nem tartoznak az ebben az irányelvben előírt rendelkezések hatálya alá.

29.

Először azonban tisztázni kell, hogy a 93/13 irányelv, különösen a 6. cikk (1) bekezdése alkalmazható‑e a jelen ügy tényállására. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis a Bíróságnak valamely uniós jogi rendelkezéssel kapcsolatban előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megválaszolására vonatkozó hatásköre azt feltételezi, hogy e rendelkezés alkalmazható az alapeljárásbeli tényállásra. ( 11 )

A.   A 93/13 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének az alapeljárásban való időbeli hatályáról (a Bíróság hatásköre)

30.

Az eredeti, svájci frank alapú kölcsönszerződés 2007. október 15‑én jött létre az alapeljárás felperese és a Zagrebačka banka között. A Horvát Köztársaság azonban csak 2013. július 1‑jei hatállyal csatlakozott az Unióhoz. 2016. január 8‑án a felek megkötötték a 2015. évi törvényen alapuló kiegészítő megállapodást, amellyel a kölcsön visszamenőlegesen euróalapúvá vált.

31.

A Bíróság az uniós jog értelmezésére kizárólag e jognak az új tagállamnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásától kezdődő alkalmazása tekintetében rendelkezik hatáskörrel. ( 12 ) Az uniós jog főszabály szerint nem alkalmazható automatikusan az új tagállam csatlakozását megelőző eseményekre. Valamely új tagállam csatlakozási okmánya ugyanakkor alapvetően az uniós jog rendelkezéseinek az említett államban történő közvetlen és teljes körű alkalmazásának elvén alapul, az ettől való eltérés csak akkor lehetséges, ha arról átmeneti rendelkezések kifejezetten rendelkeznek. ( 13 ) Ezért ha valamely új tagállam csatlakozási szerződése másként nem rendelkezik, az uniós jogot főszabály szerint a csatlakozás időpontjától kezdődően a csatlakozást megelőzően keletkezett helyzetek jövőbeli hatására is alkalmazni kell. ( 14 )

32.

Ami azonban a 93/13 irányelvet illeti, az tartalmaz egy különös rendelkezést az időbeli alkalmazhatóságára vonatkozóan.

33.

A 93/13 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének második albekezdése értelmében ez az irányelv kizárólag az 1994. december 31., azaz az átültetési határideje lejártának napja után megkötött szerződésekre alkalmazandó. A Bíróság ebből azt a következtetést vonja le, hogy a 93/13 irányelv rendelkezéseinek valamely fogyasztói szerződésre való időbeli alkalmazhatósága szempontjából kizárólag e szerződés megkötésének időpontja bír jelentőséggel, míg az az időszak, amelynek folyamán a szerződés joghatást vált ki, nem releváns. ( 15 ) Ennek megfelelően azon tagállamok tekintetében, amelyek csak 1994. december 31. után csatlakoztak az Unióhoz, és amelyek számára a 93/13 irányelv csak csatlakozásukkor vált kötelezővé, ez az irányelv csak az érintett tagállam csatlakozásának időpontját követően megkötött szerződésekre alkalmazandó. ( 16 )

34.

A 93/13 irányelv tehát nem alkalmazható a 2007. októberi eredeti kölcsönszerződésre.

35.

Így csak a kiegészítő megállapodás 2016. évi megkötése, illetve a 2015. évi törvény elfogadása jöhet szóba az uniós jog alkalmazásának a Horvát Köztársaság Unióhoz történő csatlakozását követően felmerült kapcsolótényezőjeként.

36.

Az alapeljárás tárgya azonban éppen nem önmagában a kiegészítő megállapodás 2015. évi törvényen alapuló feltételeinek állítólagos tisztességtelenség jellege, vagy az azokból származó előnyök visszatérítése. ( 17 ) Az alapeljárás felperesének kérelme sokkal inkább a 2007. évi szerződésben foglalt feltételek állítólagos tisztességtelenség jellegéből a bank által szerzett összes előny visszatérítésére irányul. A fenti körülmények alapján a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy a 2015. évi törvény és az azon alapuló, a kölcsönszerződést kiegészítő megállapodás korlátozhatja‑e a felperesnek az ezen eredeti feltételek tisztességtelen jellegével kapcsolatos jogait.

37.

A Dunai ügyhöz és az OTP Jelzálogbank és társai ügyhöz ( 18 ) hasonlóan tehát arról van szó, hogy e kiegészítő megállapodás, illetve a 2015. évi törvény milyen hatással van a Horvát Köztársaságnak a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdéséből eredő azon kötelezettségére, hogy biztosítsa a kölcsönszerződésben eredetileg szereplő feltételekkel összefüggésben a bank által szerzett összes előny teljes visszatérítését.

38.

A 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdéséből azonban csak akkor eredhet egyáltalán ilyen kötelezettség, ha az irányelv alkalmazható az eredeti szerződésre. ( 19 ) Azonban – amint már kifejtettem ( 20 ) – nem ez a helyzet.

39.

Az uniós jog szempontjából ugyanis Horvátországot az Unióhoz történő csatlakozását követően – és így a 2015. évi törvény elfogadásának időpontjában – sem terhelte arra vonatkozó kötelezettség, hogy az Unióhoz történő csatlakozás előtt megkötött fogyasztói szerződések tekintetében intézkedéseket hozzon annak biztosítására, hogy az adott esetben e szerződésekben foglalt tisztességtelen feltételek ne jelentsenek kötelezettséget a fogyasztókra nézve (a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése). Emellett Horvátországnak megfelelő és hatékony eszközöket sem kellett biztosítania az ilyen szerződések tekintetében ahhoz, hogy megszüntesse a tisztességtelen feltételek eladók vagy szolgáltatók általi alkalmazását (lásd a 93/13 irányelv 7. cikkének (1) bekezdését). Ilyen kötelezettség hiányában azonban a visszatérítési lehetőségek új törvény, illetve az azon alapuló kiegészítő megállapodás általi esetleges korlátozása sem tartozhat a 93/13 irányelv hatálya alá.

40.

A teljes visszatérítés biztosítására vonatkozó kötelezettség azon előnyök tekintetében sem áll fenn, amelyeket a bank csak a csatlakozás után, tehát a jelen esetben a 2013. július 1. és 2016. január 8. közötti időszakban szerzett egy ilyen szerződésből. Ezek az előnyök ugyanis szintén a 2007. évi szerződésben szereplő feltételek esetleges tisztességtelen jellegén alapulnak, amelyek tekintetében azonban a 93/13 irányelv az alkalmazhatóságának hiánya miatt nem nyújthat jogorvoslatot.

41.

A 93/13 irányelv alkalmazása során nem lehetséges a csatlakozást megelőző és az azt követő időszakra való ilyen felosztás, ahogyan arra például a Milivojević ügyben az alapvető szabadságok alkalmazhatóságára tekintettel sor került. ( 21 ) Ez ugyanis ellentétes lenne az irányelv 10. cikke (1) bekezdése második albekezdésének céljával. Eszerint az irányelv vagy teljes egészében alkalmazandó egy szerződésre annak minden joghatásával együtt, vagy – 1995. január 1‑je, illetve az érintett tagállam csatlakozása előtti szerződéskötés esetén – egyáltalán nem alkalmazandó, mégpedig akkor sem, ha a szerződés az említett időpontot követően is joghatást vált ki. ( 22 )

42.

A 93/13 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének második albekezdése ebben az összefüggésben egyértelművé teszi, hogy a jogalkotó nem kívánta, hogy az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó között már létrejött szerződésnek attól az időponttól kezdve, vagy akár visszamenőlegesen meg kelljen felelnie az irányelv rendelkezéseinek, amikor az irányelv a tagállamokban teljes mértékben kötelezővé válik. Az ezen időpontot megelőzően felmerült tényeket nem kell utólag anyagi jogi szempontból újraértékelni. ( 23 )

43.

E tekintetben nem fogadható el a Bizottság azon érve, hogy kizárólag az a döntő, hogy a 2015. évi törvényt azt követően fogadták el, hogy a Horvát Köztársaságra nézve kötelezővé vált a 93/13 irányelv, és e törvénynek ezért meg kell felelnie az irányelv, különösen a 6. cikk (1) bekezdése követelményeinek. Az alapeljárás tárgyát ugyanis nem a 2015. évi törvénynek az irányelv rendelkezéseivel való absztrakt összeegyeztethetősége képezi. Ez egyáltalán nem is lehetne önmagában a 93/13 irányelvvel kapcsolatos értelmezési kérdés tárgya, mivel e tekintetben minden esetben szükség van egy fogyasztói szerződéssel fennálló kapcsolatra. ( 24 )

44.

Az SKP ügyben a Bíróság ennek megfelelően megállapította, hogy a 93/13 irányelv célja, hogy közelítse a tagállamoknak az eladó vagy szolgáltató és fogyasztó között kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekre vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseit. Az irányelv tehát kizárólag az ilyen szerződési feltételekre, nem pedig például nemzeti (eljárási) szabályokra vonatkozik. ( 25 ) Mivel azonban az egyetlen olyan szerződést, amely az említett ügyben szerepet játszott, a Szlovák Köztársaság Unióhoz történő csatlakozását megelőzően kötötték meg, a Bíróság nyilvánvalóan elfogadhatatlannak nyilvánította az előzetes döntéshozatalra előterjesztett érintett kérdést. ( 26 )

45.

Következésképpen tehát az alapeljárás felperesének kérelmére és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések tárgyára tekintettel kizárólag a 93/13 irányelvnek az eredeti kölcsönszerződésre való alkalmazhatósága bír jelentőséggel. Mivel jelen esetben a 93/13 irányelv nem alkalmazható az eredeti kölcsönszerződésre, a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések megválaszolására.

B.   Másodlagosan: a 93/13 irányelvnek a kiegészítő megállapodásra való alkalmazhatóságáról

46.

Igaz ugyan, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések kifejezetten csak a kölcsönszerződésben eredetileg szereplő feltételekből származó összes előny visszatérítésének kötelezettségére vonatkoznak. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból azonban kitűnik, hogy az alapeljárás felperese arra is hivatkozik, hogy a kiegészítő megállapodással történő átváltás során tisztességtelen változó kamatlábak alkalmazására került sor.

47.

Amennyiben tehát az alapügyben (többek között) a kiegészítő megállapodásban foglalt feltételek tisztességtelenség jellegéről van szó – aminek megítélése a kérdést előterjesztő bíróság feladata –, annyiban a helyzetre kiterjed a 93/13 irányelv időbeli hatálya. A szóban forgó feltételek tartalmi vizsgálata mindazonáltal ennek ellenére kizárt.

48.

A 2015. évi törvényen alapuló kiegészítő megállapodás ugyanis a 93/13 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése alapján nem tartozik ezen irányelv hatálya alá. E rendelkezés értelmében azok a feltételek, amelyek kötelező érvényű törvényi vagy rendeleti rendelkezéseket tükröznek, nem tartoznak az ebben az irányelvben előírt rendelkezések hatálya alá.

49.

A Bíróság úgy értelmezi a 93/13 irányelv 1. cikkének (2) bekezdését, hogy ezen irányelv hatálya nem terjed ki a kötelező érvényű nemzeti jogszabályi rendelkezéseket tükröző azon feltételekre, amelyek a kölcsönszerződés fogyasztóval történő megkötését követően egy törvény révén váltak a szerződés részévé, és amelyek arra irányulnak, hogy más szabályt léptessenek a szerződés valamely semmis feltétele helyébe. ( 27 )

50.

Igaz ugyan, hogy a jelen esetben az előző pontban hivatkozott ügyektől eltérően nem közvetlenül a 2015. évi törvény léptet más szabályokat a feltételek helyébe. Ellenkezőleg, e csere a fogyasztó beleegyezésétől függ. A törvény e tekintetben lehetőséget kínál a felek számára arra, hogy vagy új kölcsönszerződést vagy a fennálló kölcsönszerződést kiegészítő megállapodást kössenek. Önmagában a fogyasztó beleegyezésének megkövetelése azonban nem jelenti azt, hogy a feltételek nem tekinthetők kötelező érvényű törvényi szabályozást tükröző feltételeknek. A jelen esetben a 2015. évi törvény arra kötelezi a bankokat, hogy meghatározott határidőn belül megfelelő ajánlatot tegyenek a fogyasztóknak. A fogyasztók számára a beleegyezés egyetlen alternatívája az eredeti szerződés fenntartása azon feltételekkel együtt, amelyeket a jogalkotó tisztességtelennek és rájuk nézve hátrányosnak ítél. Az esetleges kiegészítő megállapodás tartalmát emellett teljes mértékben meghatározza a törvény, és azt nem az eladó vagy szolgáltató adja meg.

51.

A 93/13 irányelv tizenharmadik preambulumbekezdése szerint ezen irányelv 1. cikkének (2) bekezdése azon a feltevésen alapul, hogy a tagállamoknak azok a törvényi vagy rendeleti rendelkezései, amelyek közvetve vagy közvetlenül meghatározzák a fogyasztói szerződések feltételeit, nem tartalmaznak tisztességtelen feltételeket, hanem egyensúlyt teremtenek a fogyasztók és az eladók vagy szolgáltatók jogai között. ( 28 ) Amint az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, a horvát jogalkotónak is éppen ez volt a célja. Ilyen körülmények között abból kell kiindulni, hogy a szóban forgó feltételek a 93/13 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése értelmében vett kötelező érvényű törvényi szabályozást „tükröznek”.

52.

Ebből következik, hogy a helyzetre a 93/13 irányelv tárgyi hatálya sem terjed ki.

VI. Végkövetkeztetés

53.

A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy az Općinski građanski sud u Zagrebu (zágrábi városi polgári bíróság, Horvátország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre a következő választ adja:

Az Európai Unió Bírósága nem rendelkezik hatáskörrel az Općinski građanski sud u Zagrebu (zágrábi városi polgári bíróság) által a 2020. október 15‑i határozattal előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések megválaszolására.


( 1 ) Eredeti nyelv: német.

( 2 ) A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv (HL 1993. L 95., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 288. o.; a továbbiakban: 93/13 irányelv).

( 3 ) 2016. december 21‑iGutiérrez Naranjo és társai ítélet (C‑154/15, C‑307/15 és C‑308/15, EU:C:2016:980, 61. és 62. pont); 2019. március 14‑iDunai ítélet (C‑118/17, EU:C:2019:207, 41. és 44. pont); 2021. április 29‑iBank BPH ítélet (C‑19/20, EU:C:2021:341, 77. és 78. pont).

( 4 ) HL 2012. L 112., 14. o.

( 5 ) HL 2012. L 112., 21. o.

( 6 ) Narodne novine, br. 102/2015.

( 7 ) Narodne novine, br. 35/05, 41/08, 125/11, 78/15 és 29/18.

( 8 ) A 2015. évi törvény tartalmát illetően lásd a jelen indítvány 12. és 13. pontját.

( 9 ) Lásd e tekintetben: 2016. december 21‑iGutiérrez Naranjo és társai ítélet (C‑154/15, C‑307/15 és C‑308/15, EU:C:2016:980, 61. és 62. pont); 2019. március 14‑iDunai ítélet (C‑118/17, EU:C:2019:207, 41. és 44. pont); 2021. április 29‑iBank BPH ítélet (C‑19/20, EU:C:2021:341, 77. és 78. pont).

( 10 ) A kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben különösen a 2019. március 14‑iDunai ítéletre (C‑118/17, EU:C:2019:207) hivatkozik.

( 11 ) Lásd ebben az értelemben: 1997. július 17‑iLeur‑Bloem ítélet (C‑28/95, EU:C:1997:369, 26. pont); 2020. január 30‑iGenerics (UK) és társai ítélet (C‑307/18, EU:C:2020:52, 26. pont); 2020. március 26‑iMiasto Łowicz és Prokurator Generalny ítélet (C‑558/18 és C‑563/18, EU:C:2020:234, 31–33. pont).

( 12 ) 2014. április 3‑iPohotovosť végzés (C‑153/13, EU:C:2014:1854, 24. pont); 2014. július 3‑iTudoran végzés (C‑92/14, EU:C:2014:2051, 27. pont); 2020. július 9‑iRaiffeisen Bank és BRD Groupe Societé Générale ítélet (C‑698/18 és C‑699/18, EU:C:2020:537, 41. pont).

( 13 ) 2017. március 9‑iPula Parking ítélet (C‑551/15, EU:C:2017:193, 24. pont).

( 14 ) Lásd: 2002. január 29‑iPokrzeptowicz‑Meyer ítélet (C‑162/00, EU:C:2002:57, 50. pont); 2019. február 14‑iMilivojević ítélet (C‑630/17, EU:C:2019:123, 42. és 43. pont).

( 15 ) 2014. július 3‑iTudoran végzés (C‑92/14, EU:C:2014:2051, 28. pont); 2020. július 9‑iRaiffeisen Bank és BRD Groupe Societé Générale ítélet (C‑698/18 és C‑699/18, EU:C:2020:537, 42. pont).

( 16 ) Lásd: 2012. november 8‑iSKP végzés (C‑433/11, EU:C:2012:702, 33–35. pont); 2014. július 3‑iTudoran végzés (C‑92/14, EU:C:2014:2051, 28. pont); 2020. július 9‑iRaiffeisen Bank és BRD Groupe Societé Générale ítélet (C‑698/18 és C‑699/18, EU:C:2020:537, 43. és 44. pont).

( 17 ) Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból mindenesetre nem tűnik ki, hogy a felperes szempontjából önmagában jelentős egyenlőtlenséget idézne elő a kárára az a kötelezettség, hogy a hitel immár euróban kifejezett és megfelelően kiigazított fennmaradó tőkeösszegét kunában kell törleszteni. A kamatkiigazítási feltétel tisztességtelen jellegének kérdését illetően lásd másodlagosan alább a jelen indítvány 46. és azt követő pontjait.

( 18 ) 2019. március 14‑iDunai ítélet (C‑118/17, EU:C:2019:207, 38. pont); 2021. szeptember 2‑iOTP Jelzálogbank és társai ítélet (C‑932/19, EU:C:2021:673, 30. pont).

( 19 ) Így a Bíróság a 2016. december 21‑iGutiérrez Naranjo és társai ítéletben (C‑154/15, C‑307/15 és C‑308/15, EU:C:2016:980, 58. pont) például azt feltételezi a 93/13 irányelv által előírt védelemmel kapcsolatos fejtegetései során, hogy „a 93/13 irányelv hatálya alá tartozó szerződési feltétel tisztességtelen jellegé[ről]” van szó. Lásd még a 2012. november 8‑iSKP végzést (C‑433/11, EU:C:2012:702, 35. pont), amelyben a Bíróság „az alapeljárásban [szereplő] egyetlen, eladó vagy szolgáltató és fogyasztó között létrejött szerződés[t veszi alapul], amelyre az előzetes döntéshozatalra utaló határozat hivatkozik”. Ez a probléma nem merült fel a jelen indítvány 37. pontjában említett ügyekben.

( 20 ) Lásd már a jelen indítvány 33. és 34. pontját.

( 21 ) 2019. február 14‑iMilivojević ítélet (C‑630/17, EU:C:2019:123, 41–43. pont).

( 22 ) Lásd ebben az értelemben: 2014. július 3‑iTudoran végzés (C‑92/14, EU:C:2014:2051, 26–28. pont); 2020. július 9‑iRaiffeisen Bank és BRD Groupe Societé Générale ítélet (C‑698/18 és C‑699/18, EU:C:2020:537, 42. pont).

( 23 ) Lásd ebben az értelemben Bobek főtanácsnok Pula Parking ügyre vonatkozó indítványát (C‑551/15, EU:C:2016:825, 35. pont), amely szerint a Bíróság hatáskörét ki kell zárni akkor, ha máskülönben korábbi, a csatlakozás előtti események anyagi jogi szempontból történő újraértékelésére kerülne sor.

( 24 ) Más volt ezért a helyzet a már említett 2019. február 14‑iMilivojević ítéletben (C‑630/17, EU:C:2019:123), amelynek tárgyát az alapvető szabadságoknak a Horvát Köztársaság csatlakozását követően elfogadott törvényre való alkalmazhatósága képezte. Ebben az ügyben a Bíróság megállapította hatáskörét, noha az alapügyben e törvénynek a csatlakozást megelőzően megkötött kölcsönszerződésre gyakorolt hatása volt a kérdéses. Az a körülmény, hogy ez a törvény a csatlakozást megelőzően megkötött kölcsönszerződésekre is vonatkozott, nem eredményezheti az alapvető szabadságok figyelmen kívül hagyását. Mivel a szóban forgó törvény a vita tárgyát képező kölcsönszerződésnek a csatlakozást követően kiváltott hatásait is módosította, az alapügy az uniós jog, nevezetesen az érintett alapvető szabadságok hatálya alá tartozott.

( 25 ) Lásd: 2012. november 8‑iSKP végzés (C‑433/11, EU:C:2012:702, 33. és 34. pont).

( 26 ) 2012. november 8‑iSKP végzés (C‑433/11, EU:C:2012:702, 35. és 37. pont).

( 27 ) Lásd: 2018. szeptember 20‑iOTP Bank és OTP Faktoring ítélet (C‑51/17, EU:C:2018:750, 62–64. és 70. pont); 2019. március 14‑iDunai ítélet (C‑118/17, EU:C:2019:207, 37. pont); 2021. szeptember 2‑iOTP Jelzálogbank és társai ítélet (C‑932/19, EU:C:2021:673, 28. és 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 28 ) Lásd ebben az értelemben: 2013. március 21‑iRWE Vertrieb ítélet (C‑92/11, EU:C:2013:180, 28. pont); 2019. április 3‑iAqua Med ítélet (C‑266/18, EU:C:2019:282, 33. pont); 2020. március 26‑iMikrokasa és Revenue Niestandaryzowany Sekurytyzacyjny Fundusz Inwestycyjny Zamknięty ítélet (C‑779/18, EU:C:2020:236, 54. pont).