Ideiglenes változat
A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)
2026. október 22.(*)
„ Előzetes döntéshozatal – Állami támogatások – (EU) 2017/352 rendelet – Kötelező kikötői révkalauz‑szolgáltatás – Nemzeti szabályozás, amely közjogi jogalanyok számára kizárólagos jogot biztosít e szolgáltatás nyújtására – A »támogatás« fogalma – Gazdasági tevékenység – Közhatalmi jogkörök – A hajózás biztonsága ”
A C‑117/25. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet az Înalta Curte de Casaţie şi Justiţie (legfőbb semmítő‑ és ítélőszék, Románia) a Bírósághoz 2025. február 4‑én érkezett, 2024. november 20‑i határozatával terjesztett elő
a Canal Sea Services SRL,
a Maritime Pilot SRL,
az Asociația Piloților Maritimi din România „Euxin Pilot”,
a Black Sea Pilots SRL,
az Asociația Piloților Maritimi „Trident”,
a Black Waters SA,
az Asociația Piloților Maritimi Independenți „Tomis”
és
a Ministerul Transporturilor, Infrastructurii și Comunicațiilor,
a Compania Națională „Administrația Porturilor Maritime” SA
között,
RJ,
NC,
FR
részvételével folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (első tanács),
tagjai: F. Biltgen tanácselnök, S. Gervasoni (előadó), A. Kumin, I. Ziemele és M. Bošnjak bírák,
főtanácsnok: A. Biondi,
hivatalvezető: V. Di Bucci,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– a Canal Sea Services SRL képviseletében M. Mihalache és A. Ramazan avocat,
– a Compania Națională „Administrația Porturilor Maritime” SA képviseletében O. Oprea, T. Pepi, M. Teodorescu és A. Vasilescu‑Naiden, meghatalmazotti minőségben,
– a román kormány képviseletében E. Gane, B.‑I. Ciulacu és A. Wellman, meghatalmazotti minőségben,
– a belga kormány képviseletében P. Cottin és M. Van Regemorter, meghatalmazotti minőségben,
– a francia kormány képviseletében B. Dourthe és T. Lechevallier, meghatalmazotti minőségben,
– az olasz kormány képviseletében S. Fiorentino és P. Passolunghi, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében M. Farley, L. Nicolae és B. Sasinowska, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2026. március 26‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének, valamint a kikötői szolgáltatások nyújtását és a kikötők pénzügyi átláthatóságára vonatkozó közös szabályokat biztosító keretrendszer létrehozásáról szóló, 2017. február 15‑i (EU) 2017/352 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (HL 2017. L 57., 1. o.) az értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet az egyfelől a Canal Sea Services SRL, a Maritime Pilot SRL, a Black Sea Pilots SRL és a Black Waters SA kikötői társaságok, továbbá az Asociația Piloților Maritimi din România „Euxin Pilot”, az Asociația Piloților Maritimi „Trident” és az Asociația Piloților Maritimi Independenți „Tomis” szakmai szövetségek, valamint három, révkalauzként foglalkoztatott természetes személy, RJ, NC és FR, másfelől pedig a Ministerul Transporturilor, Infrastructurii și Comunicațiilor (közlekedési, infrastrukturális és hírközlési minisztérium, Románia) (a továbbiakban: közlekedési minisztérium) és a Compania Națională „Administrația Porturilor Maritime” SA között folyamatban lévő azon jogvita keretében terjesztették elő, amelynek tárgyát az képezi, hogy jogszerű‑e a közlekedési minisztérium által 2020. május 19‑én elfogadott, a tengerjáró és folyami-tengeri hajók részére kötelező révkalauz‑szolgáltatás nyújtásáról szóló rendelet (a továbbiakban: vitatott rendelet).
Jogi háttér
Az uniós jog
Az EUM‑Szerződés
3 Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Ha a Szerződések másként nem rendelkeznek, a belső piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet.”
A 2017/352 rendelet
4 A 2017/352 rendelet létrehozza a kikötői szolgáltatások nyújtásának keretrendszerét, továbbá közös szabályokat állapít meg a pénzügyi átláthatóságra, valamint a kikötői szolgáltatások és a kikötői infrastruktúra díjaira vonatkozóan annak érdekében, hogy lehetővé tegye a kikötők teljes körű integrációját a szállítási láncokba, ezáltal pedig hozzájáruljon a transzeurópai közlekedési hálózat és a belső piac hatékonyabb működéséhez.
5 E rendelet (6), (24) és (39) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:
„(6) A kikötői infrastruktúrák és a kikötői szolgáltatások finanszírozásával, illetve a használatukra vonatkozó díjszabással kapcsolatos átlátható, tisztességes és megkülönböztetésmentes rendelkezéseket magában foglaló egyértelmű keretrendszer létrehozása alapvető szerepet játszik annak biztosításában, hogy a kikötők üzleti stratégiája és beruházási tervei, valamint adott esetben a kikötőkre vonatkozó általános nemzeti szakpolitikai keretrendszer teljes mértékben összhangban legyenek a versenyszabályokkal. Az állami támogatások tisztességes és hatékony ellenőrzését, és ily módon a piaci torzulások megakadályozását különösen a pénzügyi kapcsolatok átláthatósága teheti lehetővé. [Az Európai Unió Tanácsa] ezért 2014. június 5‑i következtetéseiben felszólította [az Európai] Bizottságot a tengeri kikötőknek nyújtott állami támogatásra vonatkozó irányelvek megvizsgálására annak érdekében, hogy biztosítani lehessen a tisztességes versenyt és a kikötői beruházások stabil jogi keretét.
[…]
(24) Az [Európai] Unió számos tengeri kikötővel rendelkezik, amelyekben a kikötői szolgáltatások megszervezése különböző modelleket követ. Nem volna ezért helyes egyetlen modell kötelező előírása. A kikötőt üzemeltető szerv vagy az illetékes hatóság számára lehetővé kell tenni egy adott kikötői szolgáltatást nyújtók számának korlátozását, amennyiben egy vagy több ok ezt indokolja.
[…]
(39) A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet A.960. sz. állásfoglalása szerint minden révkalauz‑szolgáltatás rendkívül magas szakértelmet és helyismeretet igényel a révkalauz részéről. Ezen túlmenően a révkalauz‑szolgáltatás általában kötelező, és gyakran maguk a tagállamok szervezik vagy nyújtják. Ezenkívül [a kikötő szerint illetékes állam általi ellenőrzésről szóló, 2009. április 23‑i] 2009/16/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv [(HL 2009. L 131., 57. o.; helyesbítés: HL 2013. L 32., 23. o.)] azzal bízza meg a révkalauzokat, hogy jelentsék az illetékes hatóságoknak, ha bármiféle olyan látható rendellenességet észlelnek, amely veszélyezteti a vízi jármű biztonságos útját, vagy amely a tengeri környezetet veszélyeztetheti, vagy arra ártalmas lehet. […] A közérdekű funkciók és a kereskedelmi megfontolások közötti potenciális összeütközések elkerülése érdekében e rendelet II. fejezetét nem kell alkalmazni a révkalauz‑szolgáltatásokra. Mindazonáltal a tagállamok számára lehetőséget kell adni annak eldöntésére, hogy alkalmazzák‑e a II. fejezetet a révkalauz‑szolgáltatásokra. Amennyiben úgy döntenek, hogy alkalmazzák, a döntésről a vonatkozó információk terjesztésének biztosítása céljából tájékoztatni kell a Bizottságot.”
6 Az említett rendelet „Tárgy és hatály” című 1. cikkének (2) bekezdése a következőket írja elő:
„E rendeletet a következő kategóriákba tartozó kikötői szolgáltatások (a továbbiakban: kikötői szolgáltatások) nyújtására kell alkalmazni vagy a kikötők területén belül vagy a kikötőkhöz vezető vízi útvonalakon:
[…]
f) révkalauz‑szolgáltatás; […]
[…]”
7 Ugyanezen rendelet 2. cikkének 8. pontja akként határozza meg a „révkalauz‑szolgáltatás” fogalmát, hogy az nem más, mint „egy vízi jármű révkalauz vagy révkalauz‑állomás segítségével történő irányítása annak érdekében, hogy az adott vízi jármű biztonságosan befusson a kikötőbe, illetve biztonságosan kifusson a kikötőből a kikötőhöz vezető vízi úton vagy biztonságosan közlekedjen a kikötőn belül”.
8 A 2017/352 rendelet „Kikötői szolgáltatások nyújtása” című II. fejezete az e szolgáltatásokra vonatkozó korlátozások mérséklésére irányuló rendelkezéseket tartalmaz, szabályozva többek között az említett szolgáltatások szervezését, közelebbről pedig az ilyen szolgáltatások nyújtásával kapcsolatos azon minimumkövetelményeket, amelyek a szolgáltatók szakmai képesítésére, vagy akár a hajózás vagy a környezet biztonságával kapcsolatos követelmények tiszteletben tartására vonatkoznak, továbbá szabályozva az említett minimumkövetelmények tiszteletben tartásának ellenőrzését, a szolgáltatók számának korlátozását, valamint a közszolgáltatási kötelezettségeket.
9 E rendelet „Mentességek” című 10. cikke, amely e II. fejezetben található, a következőképpen rendelkezik:
„(1) E fejezet, valamint a 21. cikk […] a révkalauz‑szolgáltatásra nem vonatkozik.
(2) A tagállamok dönthetnek úgy, hogy alkalmazzák ezt a fejezetet és a 21. cikket a révkalauz‑szolgáltatásokra. Amennyiben egy tagállam így dönt, tájékoztatja erről a Bizottságot.”
10 Az említett rendelet „Pénzügyi átláthatóság és önállóság” című III. fejezete előírja a közigazgatási szervek és az állami finanszírozásban részesülő, kikötőt üzemeltető szerv közötti pénzügyi kapcsolatok átláthatóságát. Egyébiránt e fejezet meghatározza a kikötői szolgáltatások díjaira vonatkozó szabályokat is.
A 2009/16 irányelv
11 A 2009/16 irányelv 23. cikkének (1) bekezdése előírta, hogy a révkalauzok, „ha szokásos feladataik teljesítése közben bármiféle olyan látható rendellenesség tudomásukra jut, amely veszélyezteti a hajó biztonságos útját, vagy amely a tengeri környezet veszélyeztetésével fenyeget, haladéktalanul tájékoztatják a kikötő szerinti állam […] illetékes hatóságait”.
A román jog
12 A vitatott rendelet jogalapja az 1999. január 29‑i Ordonanța Guvernului nr. 22/1999 privind administrarea porturilor și a căilor navigabile, utilizarea infrastructurilor de transport naval aparținând domeniului public, precum și desfășurarea activităților de transport naval în porturi și pe căile navigabile interioare (a kikötők és vízi útvonalak üzemeltetéséről, a köztulajdonban lévő tengeri közlekedési infrastruktúra használatáról, valamint a tengeri közlekedési tevékenységeknek a kikötőkben és a belvízi utakon történő folytatásáról szóló 22/1999. sz. kormányrendelet) (Monitorul Oficial al României, I. rész, 2010. július 22‑i 511. szám), az alapjogvitára alkalmazandó változata szerint (a továbbiakban: 22/1999. sz. kormányrendelet).
13 A 22/1999. sz. kormányrendelet 5. cikke a következőket írja elő:
„A kikötők és a belvízi utak igazgatásáról, a 19. § (1) bekezdése b) pontjának 1. alpontjában előírt biztonsági szolgáltatások nyomon követéséről vagy nyújtásáról, valamint a 19. § (1) bekezdése c) pontjának 1. alpontjában előírt kiegészítő tevékenységek végzéséről a kikötők és/vagy a belvízi utak hatóságai (a továbbiakban: hatóságok) gondoskodnak.”
14 A 22/1999. sz. kormányrendelet 19. cikke (1) bekezdésének b) pontja a „vízi szállítási tevékenységekhez kapcsolódó tevékenységeket” akként határozza meg, mint amelyek magukban foglalják többek között „a kikötőkben és belvízi utakon nyújtott biztonsági szolgáltatásokat (a továbbiakban: biztonsági szolgáltatások), mint például: a kikötőkbe érkező és onnan induló, valamint az ugyanazon kikötőn belüli kikötőhelyek között és a belvízi utakon közlekedő tengerjáró és folyami‑tengeri hajók révkalauzolása, valamint a tengerjáró és folyami‑tengeri hajók vontatása a kikötőkben.” E cikk (2) bekezdése értelmében „[a]zokat a tengeri szállítási tevékenységeket, amelyeket kizárólag engedélyezett gazdasági szereplők végezhetnek, valamint az engedélyezés részletes szabályait és kritériumait a közlekedésért felelős miniszter rendeletben állapítja meg”.
15 A 22/1999. sz. kormányrendelet 47. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) A biztonsági szolgáltatásokat az állam felügyelete alatt, a [közlekedési] minisztériumon keresztül nyújtják.
(2) Biztonsági szolgáltatásnak minősül a kikötőkbe érkező és onnan induló, valamint az ugyanazon kikötőn belüli kikötőhelyek között és a belvízi utakon közlekedő tengerjáró és folyami‑tengeri hajók révkalauzolása, valamint a tengerjáró és folyami‑tengeri hajók vontatása a kikötőkben.”
16 A 22/1999. sz. kormányrendelet 48. cikke kimondja, hogy „[a] biztonsági szolgáltatásokat minden felhasználó számára állandó jelleggel, megkülönböztetésmentes módon, egységesen és folyamatosan, a minőséget, az időtartamot és az árat illetően azonos feltételek mellett kell nyújtani”, e kormányrendelet 49. cikke pedig hozzáteszi, hogy „[a] [közlekedési] minisztérium feladata azon kikötők, belvízi utak, övezetek vagy ezen övezetek részei, valamint azon hajókategóriák meghatározása, amelyek esetében a révkalauz‑szolgáltatás kötelező”.
17 A 22/1999. sz. kormányrendelet 50. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Tengerjáró és folyami‑tengeri hajók esetében a révkalauz‑szolgáltatást azokban a kikötőkben, ahol ezt a szolgáltatást kötelezővé tették, a kikötői hatóságok biztosítják:
a) a hatóság révkalauzi testületén keresztül;
b) a 19. cikk (2) bekezdésével összhangban engedélyezett szakosodott gazdasági szereplőkön keresztül, a hatóság és az említett gazdasági szereplők között megkülönböztetés‑mentes módon megkötött szerződés alapján;
c) a révkalauz‑szolgáltatásnak a hatóság által a 19. cikk (2) bekezdésével összhangban engedélyezett, szakosodott gazdasági szereplők részére történő biztosítása révén.
(2) Amennyiben az (1) bekezdésben említett kikötőkben nincs olyan engedéllyel rendelkező gazdasági szereplő, amely képes lenne az előírt révkalauz‑szolgáltatás nyújtására, vagy ha objektív okok miatt lehetetlen a megkötött koncessziós szerződések teljesítése, e szolgáltatásokat a hatóságok és a 19. cikk (2) bekezdésével összhangban felhatalmazott gazdasági szereplők biztosítják, a törvénynek megfelelően odaítélt szerződések alapján.
(3) Amennyiben a révkalauz‑szolgáltatást engedéllyel rendelkező gazdasági szereplők végzik, e gazdasági szereplők tájékoztatják a hatóságokat a révkalauz‑díjakról és az általuk nyújtott könnyítésekről.
(4) A hatóságok közzéteszik azon engedéllyel rendelkező gazdasági szereplők jegyzékét, amelyekkel révkalauz‑szerződéseket kötöttek, valamint az általuk alkalmazott díjakat és az általuk nyújtott könnyítéseket.
(5) Az (1) bekezdésben említett gazdasági szereplőknek a hatóság által a kikötői infrastruktúra használatáért megállapított díjat kell fizetniük.
(6) A tengerjáró hajókkal kapcsolatos révkalauz‑szolgáltatás ellátásának részletes szabályait a közlekedésért felelős miniszter rendeletben hagyja jóvá.”
18 A 22/1999. sz. kormányrendelet X1. fejezetén belül a 661. cikk létrehozza a „tengerészeti felügyeleti tanácsot”, amelynek a 662. cikk (2) bekezdésének d) pontja értelmében többek között a következő a feladata:
„a kikötői hatóságok által […] a biztonsági szolgáltatások nyújtásáért alkalmazott díjakra vonatkozó szabályok jóváhagyása, valamint e díjak kiadási tételek szerinti bontásának jóváhagyása, továbbá annak ellenőrzése, hogy e díjak a nyújtott szolgáltatás költségéhez viszonyítva arányosak‑e”.
19 Egyébiránt a 2009/16 irányelvet a román jogba átültető Hotărârea de Guvern nr. 811/2010 privind controlul statului portului (a kikötő szerinti állam általi ellenőrzésről szóló 811/2010. sz. kormányhatározat) 23. cikkének (1) bekezdése értelmében „[a] révkalauzok […] haladéktalanul tájékoztatják [a román tengerészeti hatóságot] a feladataik ellátása során feltárt olyan látható rendellenességekről, amelyek veszélyeztethetik a hajó biztonságos útját, vagy veszélyt jelenthetnek a tengeri környezetre”.
20 Az Ordonanța Guvernului nr. 42/1997 privind transportul maritim și pe căile navigabile interioare (a tengeri szállításról és a belvízi utakról szóló 42/1997. sz. kormányrendelet) 116. cikkének (2) bekezdése hozzáteszi, hogy „[a]mennyiben a révkalauz úgy ítéli meg, hogy a hajó veszélyt jelent a hajózás biztonságára vagy a kikötő biztonságosságára nézve, vagy ha a révkalauz szabálytalanságokat észlel a manőver végrehajtása során, kérheti a kikötőmesteri hivatalt, hogy a biztonságos hajózást lehetővé tevő feltételek helyreállításáig függessze fel a révkalauz által vezetett hajó hajózását vagy manőverét”.
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
21 2012‑ben a közlekedési minisztérium rendeletet fogadott el, amely előírta, hogy Brajla, Konstanca, Galac, Sulina és Tulcsa (Románia) kikötőiben a révkalauz‑szolgáltatást szakosodott gazdasági szereplők közreműködésével, az e gazdasági szereplők és a kikötői hatóságok között hátrányos megkülönböztetéstől mentesen létrejött szolgáltatási szerződések alapján kell biztosítani. E rendeletet 2017‑ben módosították annak előírása érdekében, hogy a révkalauz‑szolgáltatást e kikötők némelyikében csak az „Administrația Fluvială a Dunării de Jos” Galați (galaci alsó‑dunai folyami hatóság, Románia) autonóm ügynökség révkalauzi testületének közreműködésével lehet biztosítani.
22 E rendelkezéseket hatályon kívül helyezte a vitatott rendelet, amely megszüntette annak lehetőségét, hogy a magánvállalkozások engedélyt szerezzenek tengerjáró és folyami‑tengeri hajók részére történő révkalauz‑szolgáltatás nyújtására, illetve annak lehetőségét, hogy ilyen szolgáltatás nyújtása érdekében koncessziós szerződéseket kössenek. Közelebbről, a vitatott rendelet 1–3. cikke bizonyos kikötőkben (Brajla, Konstanca, Galac, Sulina és Tulcsa) a tengerjáró hajók és a folyami‑tengeri hajók számára, bizonyos övezetekben – nevezetesen a Duna bizonyos csatornáiban és ágaiban – pedig az összes hajó számára kötelezővé tette, hogy révkalauz‑szolgáltatást vegyenek igénybe, olyan kivételektől eltekintve, amelyek többek között a katonai és a kedvtelési célú hajókra korlátozódnak. Szintén e cikkek értelmében e szolgáltatást ezentúl kizárólag a közvállalkozás vagy autonóm ügynökség jogállásával rendelkező olyan közjogi jogalanyok révkalauzi testületeinek közreműködésével nyújtják, mint például az „Administrația Fluvială a Dunării de Jos” Galați, a Compania Națională „Administrația Porturilor Maritime” SA Constanța (konstancai „tengeri kikötők hatósága” nemzeti részvénytársaság, Románia) és a Compania Națională „Administrația Canalelor Navigabile” SA („hajózható csatornák hatósága” nemzeti részvénytársaság, Románia) (a továbbiakban együtt: kikötői hatóság), mindegyik esetében a hatáskörébe tartozó kikötőkben vagy övezetekben.
23 A kikötői révkalauzok által támogatott kikötői társaságok és kikötői szövetségek megsemmisítés iránti keresetet indítottak a vitatott rendelettel szemben a Curtea de Apel Constanța (konstancai ítélőtábla, Románia) előtt azzal az indokkal, hogy e rendelet sérti az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését azáltal, hogy a kikötői hatóság részére kizárólagos jogot biztosít a révkalauz‑szolgáltatás nyújtására. A közlekedési minisztérium ezzel szemben azt állította, hogy a vitatott rendelet összhangban van az állami támogatásokra vonatkozó szabályokkal, mivel a gazdasági tevékenység fennállására vonatkozó feltétel nem teljesül azon ténynél fogva, hogy a révkalauz‑szolgáltatás a 2017/352 rendeletnek megfelelően nincs megnyitva a verseny előtt.
24 2021. december 22‑i ítéletével a Curtea de Apel Constanța (konstancai ítélőtábla) e keresetet mint megalapozatlant elutasította. Többek között úgy ítélte meg, hogy a 2017/352 rendelet értelmében a tagállami kikötőkben nyújtott révkalauz‑szolgáltatás mentesítést kapott a versenyszabályok alkalmazása alól, tekintettel azokra a következményekre, amelyeket e szolgáltatás a biztonságra és a környezetvédelemre gyakorolhat, a kikötőkért és hajózási útvonalakért felelős hatóságok pedig kötelesek biztosítani, hogy az említett szolgáltatás nyújtása hatékonyan történjen. E bíróság azt is megállapította, hogy a vitatott rendelet elfogadásakor figyelembe vették a Consiliul Concurenței (versenytanács, Románia) 2016. augusztus 10‑i határozatát, amely piaci hiányosságot állapított meg, nevezetesen a jelen ügyben azt, hogy a révkalauz‑szolgáltatással korábban megbízott gazdasági szereplők megsértették a versenyszabályokat.
25 Az alapeljárás felperesei ezen ítélettel szemben felülvizsgálati kérelmet terjesztettek az Înalta Curte de Casaţie şi Justiţie (legfőbb semmítő‑ és ítélőszék, Románia), amely a kérdést előterjesztő bíróság. E bíróság azt kérte a Bizottságtól, hogy adjon ki számára véleményt a szóban forgó szabályozás uniós joggal való összeegyeztethetőségéről.
26 E véleményben a Bizottság először is úgy ítélte meg, hogy a vitatott rendelet kizárólagos jogot biztosított a kikötői hatóságnak arra, hogy bizonyos övezetekben és bizonyos kikötőkben révkalauz‑szolgáltatást nyújtson; másodszor, hogy ezt az intézkedést állami forrásokból nyújtották, az államnak tudható be, szelektív előnyt biztosított a kedvezményezettjeinek, és érinthette a tagállamok közötti kereskedelmet; harmadszor pedig, hogy a nemzeti bíróság feladata annak meghatározása, hogy a révkalauz‑tevékenység gazdasági tevékenységnek minősül‑e, a vitatott rendelet pedig torzítja‑e a versenyt.
27 A kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a szóban forgó révkalauz‑szolgáltatás gazdasági tevékenységnek vagy közhatalmi jogkörök gyakorlásába tartozó tevékenységnek minősül‑e, abban az esetben pedig, ha gazdasági tevékenységről van szó, összeegyeztethető‑e az uniós joggal az, ha e szolgáltatást a vitatott rendelet kizárólag közjogi jogalanyok részére biztosítja. A kérdést előterjesztő bíróság különösen arra keresi a választ, hogy az említett szolgáltatás nyújtása a 2017/352 rendelet értelmében mentesülhet‑e a versenyszabályok alkalmazása alól, illetve hogy az e szolgáltatás megszervezésének módjára vonatkozóan a vitatott rendeletben meghatározott szabályok az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése által tiltott olyan állami monopóliumnak minősülhetnek‑e, amely a letelepedés szabadságának vagy a szolgáltatásnyújtás szabadságának megsértéséhez vezethet.
28 E körülmények között az Înalta Curte de Casație și Justiție (legfőbb semmítő‑ és ítélőszék, Románia) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:
„Az [EUMSZ] 107. cikk (1) bekezdésének, valamint a [2017/352 rendeletnek] az értelmezése alapján az, ha valamely tagállam olyan intézkedést tesz, amely arra irányul, hogy a kötelező kikötői révkalauz‑szolgáltatásokat kizárólag bizonyos állami szervek nyújtsák, noha e szolgáltatásokat korábban más (nem állami) magánvállalkozások is nyújtották, az uniós jognak megfelelő jogi monopóliumot hoz‑e létre, lévén hogy a versenyalapú piactól való eltérés megengedett formájának minősül, vagy épp ellenkezőleg, a belső piaccal összeegyeztethetetlen olyan állami támogatásnak minősül, amely kizárja a piaci és a piacért folytatott versenyt?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
29 Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését és a 2017/352 rendeletet akként kell‑e értelmezni, hogy a valamely tagállam által elfogadott olyan intézkedés, amely bizonyos kikötői közjogi jogalanyok javára monopóliumot hoz létre annak érdekében, hogy a kötelező révkalauz‑tevékenységet e jogalanyokra bízza, a belső piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatásnak minősül.
30 Annak érdekében, hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára hasznos választ lehessen adni, emlékeztetni kell arra, hogy ahhoz, hogy valamely tagállam által elfogadott intézkedést állami támogatásnak lehessen minősíteni, az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése feltételezi többek között olyan előny fennállását, amelyet valamely vállalkozásnak nyújtottak. E tekintetben hangsúlyozni kell egyrészt azt, hogy az uniós versenyjog rendelkezéseinek alkalmazásában a vállalkozás fogalma minden olyan jogalanyra kiterjed, amely gazdasági tevékenységet folytat, függetlenül annak jogállásától és finanszírozási módjától. Másrészt, minden olyan tevékenység gazdasági tevékenységnek minősül, amely áruk vagy szolgáltatások adott piacon történő kínálatával jár (lásd ebben az értelemben: 2015. október 22‑i EasyPay és Finance Engineering ítélet, C‑185/14, EU:C:2015:716, 36. és 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
31 Ezzel szemben nem gazdasági jellegűek azok a tevékenységek, amelyek közhatalmi jogkörök gyakorlásához kapcsolódnak (lásd ebben az értelemben: 2008. július 1‑jei MOTOE‑ítélet, C‑49/07, EU:C:2008:376, 24. pont; 2022. március 24‑i GVN kontra Bizottság ítélet, C‑666/20 P, EU:C:2022:225, 70. pont).
32 Pontosabban, az ilyen közhatalmi jogkörök közé tartoznak mind a lényegüknél fogva ilyen jellegű tevékenységek, vagyis azok, amelyek az állam alapvető funkciói közé tartoznak (lásd ebben az értelemben: 1994. január 19‑i SAT Fluggesellschaft ítélet, C‑364/92, EU:C:1994:7, 24., 25. és 27. pont; 1997. március 18‑i Diego Calì & Figli ítélet, C‑343/95, EU:C:1997:160, 22. pont), mind pedig a kapcsolódásnál fogva ilyen jellegű tevékenységek, vagyis azok, amelyek e funkciókhoz elválaszthatatlanul kapcsolódnak. Amint az ugyanis kitűnik a Bíróság ítélkezési gyakorlatából, amennyiben egy közjogi szervezet olyan gazdasági tevékenységet folytat, amelyet el lehet választani a közhatalmi jogosítványainak gyakorlásától, e jogalany az említett tevékenységet illetően vállalkozásként jár el, míg ha az említett gazdasági tevékenység nem választható el a közhatalmi jogosítványainak gyakorlásától, az adott jogalany által végzett valamennyi tevékenység a közhatalmi jogosítványaihoz kapcsolódó tevékenységnek tekintendő (lásd ebben az értelemben: 2009. március 26‑i SELEX Sistemi Integrati kontra Bizottság ítélet, C‑113/07 P, EU:C:2009:191, 71–77. pont; 2012. július 12‑i Compass‑Datenbank ítélet, C‑138/11, EU:C:2012:449, 38. pont).
33 Annak meghatározásához, hogy valamely meghatározott tevékenység közhatalmi jogkörök gyakorlásához kapcsolódik‑e, meg kell vizsgálni annak jellegét, célját és a rá vonatkozó szabályokat (lásd ebben az értelemben: 2025. július 10‑i INTERZERO és társai ítélet, C‑254/23, EU:C:2025:569, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
34 A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy miként kell minősíteni a tengeri révkalauz‑tevékenységet, ahogyan azt a 22/1999. sz. kormányrendelet és a vitatott rendelet szabályozza.
35 E tekintetben mindjárt az elején ki kell emelni – amint azt indítványának 25. és 26. pontjában a főtanácsnok is hangsúlyozta –, hogy a 2017/352 rendelet, amely az uniós közlekedéspolitika körébe tartozik, és amelynek célja a tengeri szállítás előmozdítása, nem jár olyan hatással, hogy rögzítse e tevékenység közhatalmi jogosítvány jellegét, sem pedig olyan hatással, hogy az említett tevékenységet mentesítse általában a versenyszabályok, különösen pedig az EUMSZ 107. cikk alkalmazása alól.
36 Kétségtelen, hogy a 2017/352 rendelet 10. cikke előírja, hogy e rendelet II. fejezete – amennyiben a tagállamok másként nem döntenek – nem alkalmazandó a révkalauz‑szolgáltatásra, amelyet az említett rendelet 2. cikkének 8. pontja akként határoz meg, hogy az nem más, mint „egy vízi jármű révkalauz vagy révkalauz‑állomás segítségével történő irányítása annak érdekében, hogy az adott vízi jármű biztonságosan befusson a kikötőbe, illetve biztonságosan kifusson a kikötőből a kikötőhöz vezető vízi úton vagy biztonságosan közlekedjen a kikötőn belül”.
37 Mindazonáltal a révkalauzi tevékenység e II. fejezet hatálya alól történő kizárása nem vonható egy tekintet alá e tevékenységnek a versenyszabályok hatálya alóli kizárásával. A II. fejezet ugyanis kifejezetten a piacra lépésre és a kikötői szolgáltatások nyújtásának szervezésére vonatkozik. E fejezet minimumkövetelményeket állapít meg az ilyen szolgáltatások nyújtására vonatkozóan, különös tekintettel a szolgáltatók szakmai képesítéseire, valamint a hajózás biztonságával, a biztonságossággal vagy a környezetvédelemmel kapcsolatos követelményeknek való megfelelésre. Rendelkezik továbbá az e minimumkövetelményeknek való megfelelés ellenőrzésére szolgáló mechanizmusokról, valamint – bizonyos feltételek mellett – a szolgáltatók száma korlátozásának lehetőségéről. E rendelkezések célja így elsősorban a kikötői szolgáltatások nyújtásához való hozzáférés szervezésének és feltételeinek keretek közé szorítása, valamint az olyan korlátozások csökkentése, amelyek adott esetben akadályozhatják e szolgáltatások nyújtását.
38 A 2017/352 rendelet 10. cikkét ennélfogva akként kell értelmezni, mint amely kizárólag e II. fejezet hatályát határolja körül, nem pedig úgy, mint amely a révkalauz‑tevékenység gazdasági vagy nem gazdasági jellegét illetően bármiféle elvi minősítést alapozna meg. Ezt az értelmezést megerősíti az is, hogy a rendelet többi rendelkezése továbbra is alkalmazandó erre a tevékenységre. Ez a helyzet e rendeletnek többek között a III. fejezete esetében, amely a kikötői hatóságok és a kikötői szolgáltatók pénzügyi átláthatóságára és önállóságára vonatkozik. Márpedig, amint az kitűnik az említett rendelet (6) preambulumbekezdéséből, a pénzügyi átláthatóság követelményei többek között annak biztosítására irányulnak, hogy a kikötőkre vonatkozó nemzeti szakpolitika teljes mértékben összhangban legyen a versenyszabályokkal, különösen az állami támogatásokra vonatkozó szabályokkal.
39 Következésképpen a 2017/352 rendelet nem határozza meg a révkalauzi tevékenység EUMSZ 107. cikk értelmében vett gazdasági vagy nem gazdasági jellegét. Mindenesetre az, hogy adott esetben kizárásra kerül e rendelet II. fejezetének az e tevékenységre való alkalmazása, nem tekinthető úgy, mint amely az uniós jogalkotó azon szándékát tárja fel, hogy elismerje, hogy e tevékenység közhatalmi jogkörök gyakorlásához kapcsolódik.
40 Ennélfogva, mivel – amint az kitűnik a Bíróság rendelkezésére álló iratanyagból – a román hatóságok nem éltek a 2017/352 rendelet 10. cikkében biztosított azon lehetőséggel, hogy a révkalauzt az e rendelet II. fejezetében foglalt rendelkezések hatálya alá vonják, annak vizsgálata érdekében, hogy az alapügyben szóban forgó révkalauz‑tevékenység gazdasági jellegű‑e, vagy közhatalmi jogkörök gyakorlásához kapcsolódik, elsősorban a révkalauzolásra alkalmazandó nemzeti rendelkezéseket, továbbá e tevékenység gyakorlásának konkrét módjait és finanszírozásának feltételeit kell alapul venni.
41 A 22/1999. sz. kormányrendelet rendelkezései értelmében „a kikötőkbe érkező és onnan induló, valamint az ugyanazon kikötőn belüli kikötőhelyek között és a belvízi utakon közlekedő tengerjáró és folyami‑tengeri hajók révkalauzolása” állami ellenőrzés mellett nyújtott „biztonsági szolgáltatásnak” minősül. Ezenkívül e szolgáltatást „[a révkalauzokat igénybe vevő] minden felhasználó számára állandó jelleggel, megkülönböztetésmentes módon, egységesen és folyamatosan, a minőséget, az időtartamot és az árat illetően azonos feltételek mellett kell nyújtani”. Szintén az említett rendelkezések szerint bizonyos kikötők, övezetek vagy hajókategóriák esetében a révkalauz igénybevételének kötelező jellegét a közlekedésért felelős miniszter határozza meg. E tekintetben a vitatott rendeletnek pontosan az a célja, hogy az általa kijelölt bizonyos kikötőkben és bizonyos övezetekben előírja a révkalauzolás kötelező jellegét.
42 A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet által kibocsátott, a 2017/352 rendelet (39) preambulumbekezdésében említett A.960. sz. állásfoglalás folyományaképpen, amely állásfoglalás szerint minden révkalauz‑szolgáltatás rendkívül magas szakértelmet és helyismeretet igényel a révkalauz részéről, a román kormány az írásbeli észrevételeiben pontosította, hogy a révkalauz szakma romániai gyakorlásának megkezdése és a révkalauzok tevékenységének fenntartása egy sor olyan kritériumtól függ, amelyek többek között ahhoz kapcsolódnak, hogy magas szintű szakmai képesítést kell szerezni, oklevelekkel kell rendelkezni, és azokat rendszeresen meg kell újítani. Az oklevelek e rendszeres megújítása magában foglalja a képzéseken való részvételt és azok befejezését, valamint azt is, hogy legalább hány révkalauzolási manővert kell végrehajtani.
43 A révkalauzok feladatait a kikötő szerinti állam általi ellenőrzésről szóló 811/2010. sz. kormányhatározatban pontosították, előírva, hogy a révkalauzoknak haladéktalanul tájékoztatniuk kell a kikötő szerinti állam illetékes hatóságait azokról az esetleges látható rendellenességekről, amelyeket a feladataik ellátása során tárnak fel, és amelyek veszélyeztethetik a hajó biztonságos útját, vagy veszélyt jelenthetnek a tengeri környezetre. Továbbá a tengeri szállításról és a belvízi utakról szóló 42/1997. sz. rendelet szerint, amennyiben a révkalauz úgy ítéli meg, hogy a hajó veszélyt jelent a hajózás biztonságára vagy a kikötő biztonságosságára nézve, vagy ha a révkalauz szabálytalanságokat észlel a manőver végrehajtása során, kérheti a kikötőmesteri hivatalt, hogy a biztonságos hajózást lehetővé tevő feltételek helyreállításáig függessze fel a révkalauz által vezetett hajó hajózását vagy manőverét.
44 A fenti nemzeti rendelkezésekből következik, hogy a román jogalkotó annak érdekében tette kötelezővé a révkalauz‑tevékenységet bizonyos kikötők, bizonyos övezetek vagy bizonyos hajókategóriák tekintetében, hogy alapvető állami funkciók gyakorlását biztosítsa.
45 Egyrészt ugyanis a kikötői hatóság által végzett révkalauz‑tevékenységnek konkrétan az a célja, hogy gondoskodjon a tengeri és kikötői forgalom biztonságáról, valamint a tengeri környezetet fenyegető veszélyek megelőzése révén a kikötő környezetének védelméről. Ezen általános érdekű feladatok az alapvető állami funkciók közé tartoznak (lásd ebben az értelemben: 1997. március 18‑i Diego Calì & Figli ítélet, C‑343/95, EU:C:1997:160, 22. pont), a jelen ügyben pedig azokat ugyanezen kikötői hatóság vállalja magára.
46 Másrészt, a révkalauzok nem csupán arra szorítkoznak, hogy saját maguk tiszteletben tartsák a hajózás biztonságára és a kikötőben a környezet védelmére vonatkozó szabályokat. Azáltal, hogy révkalauzi tevékenységük ellátása érdekében a hajók fedélzetére lépnek, továbbá jelzik az illetékes kikötői hatóságoknak az esetleges szabálytalanságokat, ami akár a hajózás felfüggesztéséhez is vezethet, a révkalauzok meggyőződnek arról, hogy e hajók megfelelnek az említett biztonsági és környezetvédelmi szabályoknak.
47 Harmadrészt, az, hogy a révkalauzok az érintett kikötőkben és övezetekben – a katonai és kedvtelési célú hajókra korlátozódó kivételektől eltekintve – minden hajó esetében szisztematikusan közreműködnek, azt jelenti, hogy az e kikötőkbe és övezetekbe belépő, onnan induló vagy azon belül közlekedő hajók legnagyobb része révkalauzolás alá esik.
48 E megfontolásokból következik, hogy a kikötői hatóság által végzett révkalauz‑tevékenység elválaszthatatlan azoktól a tevékenységektől, amelyek általános jelleggel a tengeri és kikötői forgalom ellenőrzésére és biztonságának biztosítására, valamint az érintett kikötőben a környezet védelmének biztosítására irányulnak. A révkalauzolás ugyanis közvetlenül hozzájárul az ellenőrzési tevékenységek által követett, a kikötőkben a biztonság és a környezetvédelem biztosítására irányuló célkitűzéshez, e biztonság és e védelem biztosítékaként (lásd ebben az értelemben: 2009. március 26‑i SELEX Sistemi Integrati kontra Bizottság ítélet, C‑113/07 P, EU:C:2009:191, 76. pont).
49 A közhatalmi jogkörök gyakorlásához való e kapcsolódás nem azokon a kizárólagos jogokon alapul, amelyeket az alapügyben a révkalauz‑tevékenység gyakorlása céljából a kikötői hatóság részére biztosítanak, ezáltal pedig független e jogok biztosításától. Ennélfogva nem lehet úgy tekinteni, hogy e tevékenység gazdasági jellegének hiánya önmagában abból eredne, hogy valamely tagállam – mint a jelen ügyben is – úgy dönt, hogy közérdekű megfontolások alapján valamely tevékenységet kivon a verseny alól azáltal, hogy egy kizárólagos jogokkal megbízott jogalany javára jogi monopóliumot hoz létre (lásd ebben az értelemben: 2025. július 10‑i INTERZERO és társai ítélet, C‑254/23, EU:C:2025:569, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
50 Egyébiránt a jelen ügyben az a körülmény is közömbös, hogy a révkalauz‑tevékenység díjköteles, mivel az e díjszabással kapcsolatos szabályok a román hatóságok – a jelen esetben egy független közjogi szervezet, az úgynevezett „tengerészeti felügyeleti tanács” – által kerülnek jóváhagyásra. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis az a tény, hogy a valamely közjogi szervezet által nyújtott és ez utóbbi szervezet közhatalmi jogosítványainak gyakorlásához kapcsolódó szolgáltatást díjazás ellenében nyújtják, nem elegendő ahhoz, hogy a végzett tevékenységet gazdasági tevékenységnek, az azt gyakorló jogalanyt pedig vállalkozásnak minősítsék, amennyiben e díjazást a hatóságok hagyják jóvá (lásd ebben az értelemben: 1997. március 18‑i Diego Calì & Figli ítélet, C‑343/95, EU:C:1997:160, 22–25. pont).
51 Végül az a körülmény, hogy a révkalauz‑tevékenység az alapügyben alkalmazandó román szabályozástól eltérő kontextusban gazdasági tevékenységnek minősülhetett, vagy hogy a 2017/352 rendelet nem mentesíti e tevékenységet a versenyszabályok alkalmazása alól, nem teszi lehetővé annak kizárását, hogy az alapügyben szóban forgó révkalauz‑tevékenység közhatalmi jogkörök gyakorlásához kapcsolódhasson. Amint az ugyanis kitűnik a jelen ítélet 32. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatból, lehetséges, hogy olyan tevékenységek, amelyek főszabály szerint gazdasági jellegűek, elveszítsék e jellegüket, amikor közhatalmi jogkörök gyakorlásához kapcsolódnak, amennyiben elválaszthatatlanok e jogkörök gyakorlásától.
52 Így a 22/1999. sz. kormányrendelet és a vitatott rendelet által szabályozott révkalauz‑tevékenységet úgy kell tekinteni, mint amely közhatalmi jogkörök gyakorlásához kapcsolódik. Ennélfogva nem minősíthető gazdasági tevékenységnek, ami azt is kizárja, hogy a vitatott rendelet, amely kizárólagos jogokat biztosít e tevékenység gyakorlására, az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatást nyújtson, anélkül hogy meg kellene vizsgálni, hogy a jelen ügyben teljesülnek‑e azok az egyéb feltételek, amelyeknek fenn kell állniuk ahhoz, hogy valamely intézkedés állami támogatásnak minősüljön.
53 Az eddigi megfontolások összességére tekintettel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését és a 2017/352 rendeletet akként kell értelmezni, hogy a valamely tagállam által elfogadott olyan intézkedés, amely bizonyos kikötői közjogi jogalanyok javára monopóliumot hoz létre annak érdekében, hogy a hajók kötelező, a hatóságok által jóváhagyott díjszabás ellenében történő révkalauzolásának tevékenységét e jogalanyokra bízza, nem minősül állami támogatásnak, amennyiben e tevékenység elválaszthatatlan az e jogalanyokra bízott azon általános érdekű feladatoktól, amelyek a tengeri közlekedés ellenőrzésével és biztonságával, valamint a kikötőben a környezet védelmével kapcsolatosak.
A költségekről
54 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:
Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését, valamint a kikötői szolgáltatások nyújtását és a kikötők pénzügyi átláthatóságára vonatkozó közös szabályokat biztosító keretrendszer létrehozásáról szóló, 2017. február 15‑i (EU) 2017/352 európai parlamenti és tanácsi rendeletet
a következőképpen kell értelmezni:
a valamely tagállam által elfogadott olyan intézkedés, amely bizonyos kikötői közjogi jogalanyok javára monopóliumot hoz létre annak érdekében, hogy a hajók kötelező, a hatóságok által jóváhagyott díjszabás ellenében történő révkalauzolásának tevékenységét e jogalanyokra bízza, nem minősül állami támogatásnak, amennyiben e tevékenység elválaszthatatlan az e jogalanyokra bízott azon általános érdekű feladatoktól, amelyek a tengeri közlekedés ellenőrzésével és biztonságával, valamint a kikötőben a környezet védelmével kapcsolatosak.
Aláírások
* Az eljárás nyelve: román.