2006.5.11.   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 124/13


A TANÁCS HATÁROZATA

(2006. március 20.)

az Európai Közösség és az Amerikai Egyesült Államok között, az 1994. évi Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) XXIV. cikke 6. pontja és XXVIII. cikke értelmében, a Ciprusi Köztársaság, a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Szlovák Köztársaság és a Szlovén Köztársaság engedményes listáinak ezen országok Európai Unióhoz történő csatlakozása során történt módosítására vonatkozó, levélváltás formájában létrejött megállapodás megkötéséről

(2006/333/EK)

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre és különösen annak 133. cikkére, a 300. cikk (2) bekezdése első albekezdésének első mondatával összefüggésben,

tekintettel a Bizottság javaslatára,

mivel:

(1)

2004. március 22-én a Tanács felhatalmazta a Bizottságot arra, hogy az 1994. évi Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) XXIV. cikkének 6. pontja értelmében egyes WTO-tagállamokkal, a Ciprusi Köztársaságnak, a Cseh Köztársaságnak, az Észt Köztársaságnak, a Lengyel Köztársaságnak, a Lett Köztársaságnak, a Litván Köztársaságnak, a Magyar Köztársaságnak, a Máltai Köztársaságnak, a Szlovák Köztársaságnak és a Szlovén Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozása során tárgyalásokat kezdjen.

(2)

A Bizottság az EK-Szerződés 133. cikke által létrehozott bizottsággal konzultálva, a Tanács által kiadott tárgyalási irányelvek keretén belül tárgyalásokat folytatott.

(3)

A Bizottság az Európai Közösség és az Amerikai Egyesült Államok közötti, levélváltás formájában létrejött megállapodás megkötéséről szóló tárgyalásokat lezárta. Az említett megállapodást ennek megfelelően jóvá kell hagyni.

(4)

Az e határozat végrehajtásához szükséges intézkedéseket a Bizottságra ruházott végrehajtási hatáskörök gyakorlására vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 1999. június 28-i 1999/468/EK tanácsi határozattal (1) összhangban kell elfogadni,

A KÖVETKEZŐKÉPPEN HATÁROZOTT:

1. cikk

Az Európai Közösség és az Amerikai Egyesült Államok között, az 1994. évi Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) XXIV. cikkének 6. pontja értelmében, a Ciprusi Köztársaság, a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Szlovák Köztársaság és a Szlovén Köztársaság engedményes listáinak ezen országok Európai Unióhoz történő csatlakozása során történt módosítására vonatkozó, levélváltás formájában megkötött megállapodás a Közösség nevében jóváhagyásra kerül.

A levélváltás formájában megkötött megállapodás szövegét csatolták e határozathoz.

2. cikk

A Bizottság az e határozat 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott eljárással összhangban elfogadja a levélváltás formájában megkötött megállapodást végrehajtó részletes szabályokat.

3. cikk

(1)   A Bizottság munkáját a gabonafélék piacának közös szervezéséről szóló, 2003. szeptember 29-i 1784/2003/EK tanácsi rendelet (2) 25. cikkével létrehozott Gabonapiaci Irányítóbizottság vagy az érintett termék piacának közös szervezéséről szóló rendelet vonatkozó cikkével létrehozott megfelelő bizottság segíti.

(2)   Az erre a bekezdésre történő hivatkozás esetén az 1999/468/EK határozat 4. és 7. cikkét kell alkalmazni. Az 1999/468/EK határozat 4. cikkének (3) bekezdésében előírt határidő egy hónap.

(3)   A bizottság elfogadja eljárási szabályzatát.

4. cikk

A Tanács elnöke felhatalmazást kap arra, hogy kijelölje a levélváltás formájában megkötött megállapodásnak a Közösséget (3) jogilag kötelező aláírására jogosult személy(eke)t.

Kelt Brüsszelben, 2006. március 20-án.

a Tanács részéről

az elnök

U. PLASSNIK


(1)   HL L 184., 1999.7.17., 23. o.

(2)   HL L 270., 2003.10.21., 78. o. Az 1154/2005/EK bizottsági rendelettel (HL L 187., 2005.7.19., 11. o.) módosított rendelet.

(3)  E megállapodás hatálybalépésének időpontját közzéteszik az Európai Unió Hivatalos Lapjában.


FORDÍTÁS

Az Európai Közösség és az Amerikai Egyesült Államok között, az 1994. évi Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) XXIV. cikke 6. pontja és XXVIII. cikke értelmében, a Ciprusi Köztársaság, a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Szlovák Köztársaság és a Szlovén Köztársaság engedményes listáinak ezen országok Európai Unióhoz történő csatlakozása során történt módosítására vonatkozó,

LEVÉLVÁLTÁS FORMÁJÁBAN LÉTREJÖTT MEGÁLLAPODÁS

A.   Az Európai Közösségek levele

Genf, 2006. március 22.

Tisztelt Uram!

Az 1994. évi GATT XXIV. cikkének 6. pontja, valamint XXVIII. cikke alapján folytatott tárgyalásoknak megfelelően, amelyek a Ciprusi Köztársaság, a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Szlovák Köztársaság és a Szlovén Köztársaság engedményes listáin szereplő engedményeknek ezen országok Európai Unióhoz való csatlakozása során történő módosítását érintették, és e tárgyalások lezárása érdekében az alábbi megállapodás született az Európai Közösség és az Amerikai Egyesült Államok között:

Legkésőbb 2006. április 1-jéig az EK – az e levél mellékletében meghatározott módosításokkal – beépíti az EK-25 (a 25 tagállammal rendelkező Európai Közösség) vámterületére érvényes listájába és kötelező erejűvé teszi azokat az engedményeket, amelyek szerepeltek az EK-15 (a 15 tagállammal rendelkező Európai Közösség) vámterületére vonatkozó CXL. listán.

Az EK a lehető leghamarabb, de legkésőbb 2006. július 1-jétől csökkenti a vámtarifákat, és a mellékletben feltüntetett módon kiigazítja a vámkontingenseket.

A vámkontingensek tekintetében a teljes évi kontingensmennyiség áll rendelkezésre attól függetlenül, mikor állapítják meg a kontingenseket.

Bármely fél kérésére a megállapodásban szereplő ügyekkel kapcsolatban bármely időpontban sor kerülhet konzultációkra.

Kérem, a nemzeti eljárásokkal összhangban folytatott megfontolások után erősítse meg, hogy e megállapodással kormánya egyetért, és e levél, valamint az Ön megerősítő válasza által megállapodás jön létre, amely levele keltétől lép hatályba.

Kérem, Uram, fogadja megkülönböztetett nagyrabecsülésem kifejezését.

Az Európai Közösség részéről

MELLÉKLET

0304 20 58 (fagyasztott szürke tőkehalfilé/hekk): 6,1 % rögzített vámtétel

0304 20 85 (fagyasztott alaszkai tőkehalfilé): 14,2 % rögzített vámtétel

0304 90 05 (halpaszta/surimi): 14,2 % rögzített vámtétel

3920 91 00 (polivinil-butirál): 6,1 % rögzített vámtétel

7609 00 00 (alumínium csőszerelvény): 5,9 % rögzített vámtétel

8102 93 00 (molibdénhuzal): 6,1 % rögzített vámtétel

—

további 4 003 tonna (erga omnes) az EK-vámkontingens a következőkre: „szarvasmarhafélék húsa, fagyasztva; bontott vagy bontatlan elülsőnegyedek; csont nélkül”, és „élelmezési célra alkalmas hús vágási mellékterméke és belsősége, fagyasztva; sovány és zsíros dagadó. Az importált húst feldolgozásra kell használni” (vámtarifaszámok: 0202 20 30 , 0202 30 , 0206 29 91 ),

—

az EK-vámkontingest (erga omnes) ki kell igazítani „a következő hegyiszarvasmarha-fajtákhoz tartozó élő szarvasmarhafélék, nem vágásra szánt üszők és tehenek: szürke, barna, sárga és foltos szimentáli és Pinzgau” esetében 710 darabra (vámtarifaszámok: 0102 90 05 , 0102 90 29 , 0102 90 49 , 0102 90 59 , 0102 90 69 ), a kontingensen belüli mennyiségre vonatkozó vámtétel 6 %,

—

az EK-vámkontingest (erga omnes) ki kell igazítani „a következő hegyiszarvasmarha-fajtákhoz tartozó élő szarvasmarhafélék, nem vágásra szánt üszők és tehenek: foltos szimentáli, Schwyz és friburgi” esetében 711 darabra (vámtarifaszámok: 0102 90 05 , 0102 90 29 , 0102 90 49 , 0102 90 59 , 0102 90 69 , 0102 90 79 ), a kontingensen belüli mennyiségre vonatkozó vámtétel 4 %,

—

az EK-vámkontingens (erga omnes) kiigazítása a „hizlalásra szánt, 300 kg élősúlyt meg nem haladó súlyú, élő szarvasmarhafélék” esetében 24 070 darabra (vámtarifaszámok: 0102 90 05 , 0102 90 29 , 0102 90 49 ), a kontingensen belüli mennyiségre vonatkozó vámtétel 16 % + 582 EUR/t,

—

az országspecifikus (USA) vámkontingens 16 665 tonna baromfi (vámtarifaszámok) és kontingensen belüli mennyiségre vonatkozó vámtételek:

—

0207 11 10 (131 EUR/t)

—

0207 11 30 (149 EUR/t)

—

0207 11 90 (162 EUR/t)

—

0207 12 10 (149 EUR/t)

—

0207 12 90 (162 EUR/t)

—

0207 13 10 (512 EUR/t)

—

0207 13 20 (179 EUR/t)

—

0207 13 30 (134 EUR/t)

—

0207 13 40 (93 EUR/t)

—

0207 13 50 (301 EUR/t)

—

0207 13 60 (231 EUR/t)

—

0207 13 70 (504 EUR/t)

—

0207 14 10 (795 EUR/t)

—

0207 14 20 (179 EUR/t)

—

0207 14 30 (134 EUR/t)

—

0207 14 40 (93 EUR/t)

—

0207 14 50 (0 %)

—

0207 14 60 (231 EUR/t)

—

0207 14 70 (0 %)

—

0207 24 10 (170 EUR/t)

—

0207 24 90 (186 EUR/t)

—

0207 25 10 (170 EUR/t)

—

0207 25 90 (186 EUR/t)

—

0207 26 10 (425 EUR/t)

—

0207 26 20 (205 EUR/t)

—

0207 26 30 (134 EUR/t)

—

0207 26 40 (93 EUR/t)

—

0207 26 50 (339 EUR/t)

—

0207 26 60 (127 EUR/t)

—

0207 26 70 (230 EUR/t)

—

0207 26 80 (415 EUR/t)

—

0207 27 10 (0 %)

—

0207 27 20 (0 %)

—

0207 27 30 (134 EUR/t)

—

0207 27 40 (93 EUR/t)

—

0207 27 50 (339 EUR/t)

—

0207 27 60 (127 EUR/t)

—

0207 27 70 (230 EUR/t)

—

0207 27 80 (0 %)

—

további 49 tonna (erga omnes) az EK-vámkontingens a „bontott csirke, frissen, hűtve vagy fagyasztva” tekintetében (vámtarifaszámok: 0207 11 10 , 0207 11 30 , 0207 11 90 , 0207 12 10 , 0207 12 90 ),

—

további 4 070 tonna (erga omnes) az EK-vámkontingens a „baromfidarabok, frissen, hűtve vagy fagyasztva” tekintetében (vámtarifaszámok: 0207 13 10 , 0207 13 20 , 0207 13 30 , 0207 13 40 , 0207 13 50 , 0207 13 60 , 0207 13 70 , 0207 14 20 , 0207 14 30 , 0207 14 40 , 0207 14 60 ),

—

további 1 605 tonna (erga omnes) az EK-vámkontingens a „darabok szárnyasokból” tekintetében (vámtarifaszám: 0207 14 10 ), a kontingensen belüli mennyiségre vonatkozó vámtétel 795 EUR/t,

—

további 201 tonna (erga omnes) az EK-vámkontingens a „pulykahús, frissen, hűtve vagy fagyasztva” tekintetében (vámtarifaszámok: 0207 24 10 , 0207 24 90 , 0207 25 10 , 0207 25 90 , 0207 26 10 , 0207 26 20 , 0207 26 30 , 0207 26 40 , 0207 26 50 , 0207 26 60 , 0207 26 70 , 0207 26 80 , 0207 27 30 , 0207 27 40 , 0207 27 50 , 0207 27 60 , 0207 27 70 ),

—

további 2 485 tonna (erga omnes) az EK-vámkontingens a „pulykadarabok, fagyasztva” tekintetében (vámtarifaszám: 0207 27 10 , 0207 27 20 , 0207 27 80 ),

—

4 722 tonna országspecifikus (USA) vámkontingens „fagyasztott, csontozott sonka és tarja” tekintetében (vámtarifaszámok: ex 0203 19 55 és ex 0203 29 55 ), a kontingensen belüli mennyiségre vonatkozó vámtétel 250 EUR/t,

—

további 1 265 tonna (erga omnes) az EK-vámkontingens a „fagyasztott, csontozott sonka és tarja” tekintetében (vámtarifaszámok: ex 0203 19 55 , ex 0203 29 55 ),

—

további 67 tonna (erga omnes) az EK-vámkontingens a „hasított sertés vagy hasított félsertés, frissen, hűtve vagy fagyasztva” tekintetében (vámtarifaszámok: 0203 11 10 , 0203 21 10 ),

—

további 35 tonna (erga omnes) az EK-vámkontingens a „darabolt házisertés, frissen, hűtve vagy fagyasztva, csontos vagy csontozott, kivéve a külön kiszerelt vesepecsenyét” tekintetében (vámtarifaszámok: 0203 12 11 , 0203 12 19 , 0203 19 11 , 0203 19 13 , 0203 19 55 , 0203 19 59 , 0203 22 11 , 0203 22 19 , 0203 29 11 , 0203 29 13 , 0203 29 15 , 0203 29 55 , 0203 29 59 ),

—

további 2 tonna (erga omnes) az EK-vámkontingens „kolbász, száraz vagy kenhető, főzés nélkül” tekintetében (vámtarifaszámok: 1601 00 91 , 1601 00 99 ),

—

további 61 tonna (erga omnes) az EK-vámkontingens „sertésből készült konzervált hús” tekintetében (vámtarifaszámok: 1602 41 10 , 1602 42 10 , 1602 49 11 , 1602 49 13 , 1602 49 15 , 1602 49 19 , 1602 49 30 , 1602 49 50 ),

—

az EK-vámkontingens kiigazítása 5 676 tonnára „élő juh, a fajtatiszta tenyészállatok kivételével” tekintetében (vámtarifaszámok 0104 10 30 , 0104 10 80 , 0104 20 90 ), a kontingensen belüli mennyiségre vonatkozó vámtétel 10 %,

—

további 60 tonna (erga omnes) az EK-vámkontingens a „pizzasajtok” tekintetében (vámtarifaszámok: ex 0406 10 20 , ex 0406 10 80 ),

—

további 38 tonna (erga omnes) az EK-vámkontingens az „ementáli” tekintetében (vámtarifaszámok: ex 0406 30 10 , 0406 90 13 ),

—

további 213 tonna (erga omnes) az EK-vámkontingens a „gruyère, sbrinz” tekintetében (vámtarifaszámok: ex 0406 30 10 , 0406 90 15 ),

—

további 7 tonna (erga omnes) az EK-vámkontingens a „feldolgozásra szánt sajtok” tekintetében (vámtarifaszámok: 0406 90 01 ),

—

további 5 tonna (erga omnes) az EK-vámkontingens a „cheddar” tekintetében (vámtarifaszám: 0406 90 21 ),

—

további 25 tonna (erga omnes) az EK-vámkontingens a „friss sajtok” tekintetében (vámtarifaszámok: 0406 10 20 , ex 0406 10 80 , 0406 20 90 , 0406 30 31 , 0406 30 39 , 0406 30 90 , 0406 40 10 , 0407 40 50 , 0407 40 90 , 0406 90 17 , 0406 90 18 , 0406 90 23 , 0406 90 25 , 0406 90 27 , 0406 90 29 , 0406 90 31 , 0406 90 33 , 0406 90 35 , 0406 90 37 , 0406 90 39 , 0406 90 50 , ex 0406 90 63 , 0406 90 69 , 0406 90 73 , ex 0406 90 75 , ex 0406 90 76 , 0406 90 78 , ex 0406 90 79 , ex 0406 90 81 , 0406 90 82 , 0406 90 84 , 0406 90 86 , 0406 90 87 , 0406 90 88 , 0406 90 93 , 0406 90 99 ),

—

7 tonna (erga omnes) vámkontingens megnyitása hántolatlan rizs tekintetében (vámtarifaszám: 1006 10 ), a kontingensen belüli mennyiségre vonatkozó vámtétel 15 %,

—

1 634 tonna (erga omnes) vámkontingens megnyitása előmunkált rizs tekintetében (vámtarifaszám: 1006 20 ), a kontingensen belüli mennyiségre vonatkozó vámtétel 15 %,

—

további 25 516 tonna (erga omnes) az EK-vámkontingens a teljesen hántolt és félig hántolt rizs tekintetében (vámtarifaszám: 1006 30 ), a kontingensen belüli mennyiségre vonatkozó vámtétel 0 %,

—

további 31 788 tonna (erga omnes) az EK-vámkontingens a törmelékrizs tekintetében (vámtarifaszám: 1006 40 ), a kontingensen belüli mennyiségre vonatkozó vámtétel 0 %,

—

további 6 215 tonna (erga omnes) az EK-vámkontingens az árpa tekintetében (vámtarifaszám: 1003 00 ), a kontingensen belüli mennyiségre vonatkozó vámtétel 16 EUR/t,

—

további 6 787 tonna (erga omnes) az EK-vámkontingens a közönséges búza tekintetében (vámtarifaszám: 1001 90 99 ), a kontingensen belüli mennyiségre vonatkozó vámtétel 12 EUR/t,

—

242 074 tonna (erga omnes) vámkontingens megnyitása kukorica tekintetében (vámtarifaszám: 1005 10 90 , 1005 90 00 ), a kontingensen belüli mennyiségre vonatkozó vámtétel 0 %,

—

további 1 413 tonna (erga omnes) az EK-vámkontingens nyers nádcukor tekintetében (vámtarifaszám: 1701 11 10 ), a kontingensen belüli mennyiségre vonatkozó vámtétel 98 EUR/t,

—

1 253 tonna (erga omnes) vámkontingens megnyitása fruktóz tekintetében (vámtarifaszám: 1702 50 00 ), a kontingensen belüli mennyiségre vonatkozó vámtétel 20 %,

—

további 44 tonna (erga omnes) az EK-vámkontingens a sárgarépa és fehérrépa tekintetében (vámtarifaszám: 0706 10 00 ),

—

további 34 tonna (erga omnes) az EK-vámkontingens uborka tekintetében (vámtarifaszám: 0707 00 05 ),

—

472 tonna (erga omnes) vámkontingens megnyitása paradicsom tekintetében (vámtarifaszám: 0702 00 00 ),

—

2 838 tonna (erga omnes) vámkontingens megnyitása tartósított ananász, citrusgyümölcs, körte, kajszibarack, cseresznye, őszibarack és eper tekintetében (vámtarifaszámok: 2008 20 11 , 2008 20 19 , 2008 20 31 , 2008 20 39 , 2008 20 71 , 2008 30 11 , 2008 30 19 , 2008 30 31 , 2008 30 39 , 2008 30 79 , 2008 40 11 , 2008 40 19 , 2008 40 21 , 2008 40 29 , 2008 40 31 , 2008 40 39 , 2008 50 11 , 2008 50 19 , 2008 50 31 , 2008 50 39 , 2008 50 51 , 2008 50 59 , 2008 50 71 , 2008 60 11 , 2008 60 19 , 2008 60 31 , 2008 60 39 , 2008 60 60 , 2008 70 11 , 2008 70 19 , 2008 70 31 , 2008 70 39 , 2008 70 51 , 2008 70 59 , 2008 80 11 , 2008 80 19 , 2008 80 31 , 2008 80 39 , 2008 80 70 ), a kontingensen belüli mennyiségre vonatkozó vámtétel 20 %,

—

7 044 tonna (erga omnes) vámkontingens megnyitása gyümölcslé tekintetében (vámtarifaszámok: 2009 11 11 , 2009 11 19 , 2009 19 11 , 2009 19 19 , 2009 29 11 , 2009 29 19 , 2009 39 11 , 2009 39 19 , 2009 49 11 , 2009 49 19 , 2009 79 11 , 2009 79 19 , 2009 80 11 , 2009 80 19 , 2009 80 32 , 2009 80 33 , 2009 80 35 , 2009 80 36 , 2009 80 38 , 2009 90 11 , 2009 90 19 , 2009 90 21 , 2009 90 29 ), a kontingensen belüli mennyiségre vonatkozó vámtétel 20 %,

—

további 29 tonna (erga omnes) az EK-vámkontingens szőlőlé tekintetében (vámtarifaszámok: 2009 61 90 , 2009 69 11 , 2009 69 19 , 2009 69 51 , 2009 69 90 ),

—

további 295 tonna (erga omnes) az EK-vámkontingens friss vagy hűtött újburgonya tekintetében (vámtarifaszám: ex 0701 90 50 ),

—

a fehérjekoncentrátumokra (vámtarifaszám: 2106 10 80 ) vonatkozó 9 %-os értékvám eltörlése,

—

az országspecifikus (USA) vámkontingens 10 000 tonna kukoricaglutén (vámtarifaszám: ex 2303 10 11 ), a kontingensen belüli mennyiségre vonatkozó vámtétel 16 %,

—

532 tonna (erga omnes) vámkontingens megnyitása tészta tekintetében (vámtarifaszám: 1902 ; 1902 20 10 és 1902 20 30 kivételével), a kontingensen belüli mennyiségre vonatkozó vámtétel 11 %,

—

107 tonna (erga omnes) vámkontingens megnyitása csokoládé tekintetében (vámtarifaszám: 1806 ), a kontingensen belüli mennyiségre vonatkozó vámtétel 43 %,

—

921 tonna (erga omnes) vámkontingens megnyitása élelmiszer-készítmények tekintetében (vámtarifaszám: 2106 90 98 ), a kontingensen belüli mennyiségre vonatkozó vámtétel 18 %,

—

191 tonna (erga omnes) vámkontingens megnyitása gabonából készült élelmiszer-készítmények tekintetében (vámtarifaszámok: 1901 90 99 , 1904 30 00 , 1904 90 80 , 1905 90 20 ), a kontingensen belüli mennyiségre vonatkozó vámtétel 33 %,

—

2 058 tonna (erga omnes) vámkontingens megnyitása kutya- és macskaeledel tekintetében (vámtarifaszámok: 2309 10 13 , 2309 10 15 , 2309 10 19 , 2309 10 33 , 2309 10 39 , 2309 10 51 , 2309 10 53 , 2309 10 59 , 2309 10 70 ), a kontingensen belüli mennyiségre vonatkozó vámtétel 7 %.

Az EU-15 pontos tarifális megnevezése vonatkozik valamennyi fenti vámtarifaszámra és kontingensre.

B.   Az Amerikai Egyesült Államok levele

Genf, 2006. március 22.

Tisztelt Uram!

Hivatkozom az Ön levelére, amely a következőket állapítja meg:

„Az 1994. évi GATT XXIV. cikke 6. pontja, valamint XXVIII. cikke alapján folytatott tárgyalásoknak megfelelően, amelyek a Ciprusi Köztársaság, a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Szlovák Köztársaság és a Szlovén Köztársaság engedményes listáin szereplő engedményeknek ezen országok Európai Unióhoz való csatlakozása során történő módosítását érintették, és e tárgyalások lezárása érdekében az alábbi megállapodás született az Európai Közösség és az Amerikai Egyesült Államok között:

Legkésőbb 2006. április 1-jéig az EK – az e levél mellékletében meghatározott módosításokkal – beépíti az EK-25 (a 25 tagállammal rendelkező Európai Közösség) vámterületére érvényes listájába és kötelező erejűvé teszi azokat az engedményeket, amelyek szerepeltek az EK-15 (a 15 tagállammal rendelkező Európai Közösség) vámterületére vonatkozó CXL. listán.

Az EK a lehető leghamarabb, de legkésőbb 2006. július 1-jétől csökkenti a vámtarifákat, és a mellékletben feltüntetett módon kiigazítja a vámkontingenseket.

A vámkontingensek tekintetében a teljes évi kontingensmennyiség áll rendelkezésre attól függetlenül, mikor állapítják meg a kontingenseket.

Bármely fél kérésére a megállapodásban szereplő ügyekkel kapcsolatban bármely időpontban sor kerülhet konzultációkra.

Kérem, a nemzeti eljárásokkal összhangban folytatott megfontolások után erősítse meg, hogy e megállapodással kormánya egyetért, és e levél, valamint az Ön megerősítő válasza által megállapodás jön létre, amely levele keltétől lép hatályba.”

Ezennel örömmel fejezem ki kormányom egyetértését.

Kérem, Uram, fogadja megkülönböztetett nagyrabecsülésem kifejezését.

Az Amerikai Egyesült Államok részéről