Ideiglenes változat

LAILA MEDINA

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2026. június 4.(1)

C‑229/25. sz. ügy

GQ,

IF

kontra

MVCI Management, S.L.,

MVCI Holidays, S.L.,

MVCI Playa Andaluza Holidays, S.L.

(a Juzgado de Primera Instancia No 2 de Marbella [marbellai 2. sz. elsőfokú bíróság, Spanyolország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„ Előzetes döntéshozatal – Ingatlan időben megosztott használati jogának megszerzése – 94/47/EK irányelv – Ingatlan időben megosztott használatára vonatkozó szerződések – 2008/122/EK irányelv – Időben megosztott használati jogra vonatkozó vagy hasonló szerződések semmisségének megállapítása iránti kereset – A semmisnek nyilvánított szerződés alapján megfizetett összegek visszatérítése iránti kereset – A megfizetett szerződéses ár meghatározott részének az előlegfizetési tilalom megsértése miatti szankcióként történő megfizetése iránti kereset – A tényleges érvényesülés elve – Elévülési idő – Az elévülési idő kezdő időpontja ”






I.      Bevezetés

1.        A 2008/122/EK irányelvben(2) szereplő fogalommeghatározás szerint a „»szálláshely időben megosztott használati jogára vonatkozó szerződés« […] egy évnél hosszabb időtartamra szóló szerződés, amelynek keretében a fogyasztó ellenszolgáltatás fejében megszerzi egy vagy több éjszakai szálláshely egynél több igénybevételi időszakra vonatkozó használatának jogát”. Az időben megosztott használati jogra vonatkozó szerződések elsősorban üdülési célú szálláshelyekre vonatkoznak.(3) E szerződéseket eredetileg a 2008/122 irányelvvel hatályon kívül helyezett 94/47/EK irányelv(4) (a továbbiakban együtt: az időben megosztott használati jogra vonatkozó irányelvek) szabályozta. A 2008/122 irányelv a fogyasztóvédelmet kiterjesztette az időben megosztott használati jogra vonatkozó szerződésekhez hasonló üdülési termékekre.

2.        Az időben megosztott használati jogra vonatkozó irányelvek célja a fogyasztóvédelem erősítése a 2008/122 irányelv értékeléséről szóló európai bizottsági jelentés(5) szerint hosszú távú kötelezettségvállalások vagy a fogyasztókat veszélyeztető jelentős pénzügyi kockázatok által jellemzett időben megosztott használati jogra vonatkozó (vagy hasonló) szerződések területén. Ezt a szerződéskötést megelőzően és a szerződésben nyújtandó tájékoztatásra vonatkozó szabályok, az elállási jog és az előlegfizetés tilalma biztosítják.

3.        A jelen ügy az időben megosztott használati jogra vonatkozó irányelveknek a tájékoztatásra és az előlegfizetés tilalmára vonatkozó szabályainak megsértése esetére a nemzeti jog által biztosított jogorvoslatokra alkalmazandó elévülési időre vonatkozó szabályoknak a tényleges érvényesülés elvéből fakadó lehetséges korlátozásait érinti. A jelen ügy lehetőséget nyújt a Bíróságnak arra, hogy első alkalommal vizsgálja meg az időben megosztott használati jogok területén alkalmazandó uniós fogyasztóvédelmi szabályokat az eljárási autonómia – a tényleges érvényesülésének elve által korlátozott – elvének szempontjából.

II.    Jogi háttér

A.      Az uniós jog

1.      A 94/47 irányelv

4.        A 94/47 irányelv 3. cikke a következőképpen rendelkezett:

„(1)      A tagállamok jogszabályaikban rendelkeznek annak biztosításáról, hogy az értékesítő köteles az ingatlantulajdonra vagy ingatlantulajdonokra vonatkozó információt igénylő személyek rendelkezésére bocsátani egy tájékoztatót, amely az ingatlantulajdon vagy ingatlantulajdonok általános leírásán túlmenően, legalább a melléklet a)–g), i) és l) pontjában leírt adatokra vonatkozóan is rövid és pontos információt nyújt, továbbá utal a további információhoz jutás módjára.

(2)      A tagállamok jogszabályaikban rendelkeznek annak biztosításáról, hogy az (1) bekezdésben meghatározott információ, amelyet az (1) bekezdésben megjelölt tájékoztatóban kell feltüntetni, a szerződés szerves részét képezze.

[…]”

5.        A 94/47 irányelv 4. cikke értelmében:

„A tagállamok jogszabályaikban rendelkeznek annak biztosításáról, hogy:

–        az írásban megkötött szerződés legalább a mellékletben felsorolt elemeket tartalmazza,

[…]”

6.        A 94/47 irányelv 6. cikke a következőket mondta ki:

„A tagállamok jogszabályaikban rendelkeznek minden olyan előleg tilalmáról, amelyet a vásárló annak az időtartamnak a lejárta előtt fizetne, amelynek folyamán még élhet elállási jogával.”

2.      A 2008/122 irányelv

7.        A 2008/122 irányelv „A szerződéskötést megelőző tájékoztatás” című 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Kellő időben azt megelőzően, hogy a fogyasztót bármilyen szerződés vagy ajánlat kötné, a kereskedő világos és érthető módon pontos és elégséges tájékoztatást nyújt a fogyasztónak a következőképpen:

a)      a szálláshely időben megosztott használati jogára vonatkozó szerződés esetében: az I. mellékletben foglalt tájékoztatási formanyomtatványon és az e formanyomtatvány 3. részében előírt tájékoztatás”.

8.        A 2008/122 irányelv „A szálláshely időben megosztott használati jogára vonatkozó szerződés, a hosszú távra szóló üdülési termékre vonatkozó szerződés, a viszontértékesítési szerződés és a csereszerződés” című 5. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A 4. cikk (1) bekezdésében említett tájékoztatás a szerződés elválaszthatatlan részét képezi és nem módosítható, kivéve ha a felek erről kifejezetten megállapodnak […]”

9.        Ezen irányelv „Előlegfizetés” című 9. cikkének (1) bekezdése a következőket mondja ki:

„A tagállamok biztosítják, hogy a szálláshely időben megosztott használati jogára vonatkozó szerződések, a hosszú távra szóló üdülési termékekre vonatkozó szerződések és a csereszerződések esetében a 6. cikk szerinti elállási határidő lejártát megelőzően tilos a fogyasztó által a kereskedőnek vagy bármely harmadik személynek nyújtott előleg, biztosíték, a számlán lévő pénz zárolása, kifejezett tartozáselismerés vagy bármely más ellenszolgáltatás.”

B.      A spanyol jog

1.      A 42/1998. sz. törvény

10.      Az 1998. december 15‑i Ley 42/1998, sobre derechos de aprovechamiento por turno de bienes inmuebles de uso turístico y normas tributarias (az ingatlanok időben megosztott használati jogairól és az adóintézkedésekről szóló 42/1998. sz. törvény; a BOE 1998. december 16‑i 300. száma, 42076. o.) 1. cikkének 7. bekezdése a következőket írta elő:

„Semmis az a szerződés, amelynek alapján három évnél hosszabb időre bármilyen más, dologi (in rem) vagy kötelmi (in personam) jogot alapítanak vagy ruháznak át jogellenesen, amely jog egy vagy több ingatlannak az év meghatározott vagy meghatározható időszakában történő használatára vonatkozik, és a szerző vagy az engedményes részére vissza kell fizetni a megfizetett bérleti díjat vagy ellenértéket az elszenvedett károk megtérítése mellett.”

11.      E törvény 11. cikke a következőképpen rendelkezett:

„1.      Tilos a vevő által az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidő lejárta előtt vagy az előző cikkben említett felmondási jog fennállása alatt az átruházó részére történő előlegfizetés. […]

2.      Ha a vevő bármilyen összeget megelőlegezett az átruházó részére, bármikor jogosult ezen összeg kétszeresének visszafizetését követelni, és választhat, hogy a szerződés megkötésétől számított három hónapon belül felmondja‑e a szerződést, vagy a szerződés teljes körű teljesítését követeli.”

2.      A 4/2012. sz. törvény

12.      A 42/1998. sz. törvényt felváltotta a 2012. július 6‑i Ley 4/2012, de contratos de aprovechamiento por turno de bienes de uso turístico, de adquisición de productos vacacionales de larga duración, de Reventa y de intercambio y normas tributarias (a turisztikai célú ingatlanok időben megosztott használati jogára, a hosszú távra szóló üdülési termékekre és ezek viszontértékesítésére és cseréjére vonatkozó szerződésekről, valamint az azokat érintő adójogi szabályokról szóló 4/2012. sz. törvény; a BOE 2012. július 7‑i 162. száma, 49192. o.).

13.      A 4/2012. sz. törvény 13. cikke a következőképpen rendelkezik:

„1.      Az ingatlan időben megosztott használati jogára vonatkozó szerződések, a hosszú távra szóló üdülési termékekre vonatkozó szerződések és a csereszerződések esetében az elállási határidő lejártát megelőzően tilos a fogyasztó által a kereskedőnek vagy bármely harmadik személynek nyújtott előleg, biztosíték, a számlán lévő pénz zárolása, kifejezett tartozáselismerés vagy bármely más ellenszolgáltatás.

[…]

3.      Az e tilalommal ellentétes cselekmények semmisek, és a fogyasztó az ilyen címen kifizetett vagy biztosítékként nyújtott összeg kétszeresét követelheti.”

14.      A 4/2012. sz. törvény 23. cikkének 7. bekezdése értelmében:

„A következő bekezdés rendelkezéseinek kivételével semmis az a szerződés, amelynek alapján egy évnél hosszabb időtartamra bármilyen más, dologi vagy kötelmi jogot alapítanak vagy ruháznak át jogellenesen, amely jog egy vagy több ingatlannak az év meghatározott vagy meghatározható időszakában történő használatára vonatkozik, és vissza kell fizetni a szerző vagy az engedményes részére a megfizetett bérleti díjat vagy ellenértéket az elszenvedett károk megtérítése mellett.”

3.      A polgári törvénykönyv

15.      A Código Civil (polgári törvénykönyv) 1964. cikkének 2. bekezdése 15 éves elévülési időt írt elő a különös elévülési idő alá nem tartozó kötelmi jogi igények esetében. E cikk módosítását(6) követően e rendelkezés a következőképpen szól:

„A különös elévülési idő alá nem tartozó kötelmi jogi igények attól a naptól számított öt év alatt évülnek el, amikortól a kötelezettség teljesítése követelhető.”

16.      A polgári törvénykönyv 1969. cikke úgy rendelkezik továbbá, hogy valamennyi fajta kereset elévülési ideje, eltérő tartalmú különös rendelkezés hiányában, azon a napon kezdődik, amikor a kereset érvényesítésének lehetősége megnyílik.

III. A tényállás, a nemzeti eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

17.      GQ és IF, két fogyasztó, két, időben megosztott használati jogra vonatkozó vagy hasonló szerződést kötött az MVCI Management S.L.‑lel, az MVCI Holidays S.L.‑lel és az MVCI Playa Andaluza Holidays S.L.‑lel (a továbbiakban: MVCI Holidays) 2007. május 23‑án, illetve 2016. március 21‑én.

18.      GQ és IF keresetet indított a kérdést előterjesztő bíróság előtt e szerződések semmisségének azok időtartama és azok tárgya egyértelmű meghatározásának elmulasztása miatt történő megállapítása iránt. Ezenkívül a szerződésben foglalt, használattal csökkentett vételár visszatérítését (a továbbiakban: a vételár visszatérítése iránti kereset), valamint a megfizetett szerződéses ár meghatározott részének az előlegfizetési tilalom megsértése miatti szankcióként történő megfizetését (a továbbiakban: az előleg visszatérítése iránti kereset) is kérték.

19.      Az MVCI Holidays azt állította, hogy nem áll fenn semmisségi ok, és nem került sor előlegfizetésre. Másodlagosan azzal érvelt, hogy a vételár visszatérítése iránti kereset és az előleg visszatérítése iránti kereset elévült a polgári törvénykönyv 1964. cikkének 2. bekezdése alapján.

20.      A vételár visszatérítése iránti keresetet illetően a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy a polgári jog általános szabályait kell alkalmazni. A nemzeti szabályozás és ítélkezési gyakorlat szerint a valamely szerződés semmisségének megállapítása iránti kereset nem évül el, a semmis szerződés teljesítése során nyújtott szolgáltatások visszatérítése iránti keresetre azonban a kötelmi jogi igények elévülési ideje vonatkozik.

21.      Az előleg visszatérítése iránti keresetet illetően a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) megállapította, hogy az időben megosztott használati jog vagy hasonló jog címén előre teljesített kifizetések semmisek, hogy a szerződéses ár meghatározott része kétszeresének megfelelő összegnek a kereskedő általi megfizetése polgári jogi szankciónak minősül, és hogy annak követelése független a szerződéstől való elállástól vagy a szerződés felmondásától.

22.      A kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy sem a Bíróság, sem a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) nem döntött a vételár visszatérítése iránti kereset vagy az előleg visszatérítése iránti kereset elévülési ideje kezdő időpontjának (dies a quo) konkrét kérdésében.

23.      Az alsóbb szintű nemzeti bíróságok mindazonáltal átültették a Bíróságnak a tisztességtelen feltételek semmisségének a 93/13/EGK irányelv alapján történő megállapításából eredő visszatérítés iránti keresetek elévülési idejére vonatkozó ítélkezési gyakorlatát.(7) Ezen ítélkezési gyakorlat szerint a tisztességtelennek ítélt szerződési feltétel alapján teljesített kifizetések visszatérítése iránti igény érvényesítésére vonatkozó elévülési idő kezdő időpontjának a szerződés megkötésének időpontjában történő meghatározása ellentétes lehet a tényleges érvényesülés elvével.(8) Ezzel szemben a valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegét megállapító határozat jogerőre emelkedésének időpontjában kezdődő elévülési idő összeegyeztethető a tényleges érvényesülés elvével.

24.      Ezen ítélkezési gyakorlatnak megfelelően az említett nemzeti bíróságok úgy ítélték meg, hogy a vételár visszatérítése iránti kereset és az előleg visszatérítése iránti kereset elévülési idejének akkor kell kezdődnie, amikor az időben megosztott használati jog megszerzésére irányuló szerződés vagy valamely hasonló szerződés semmisségét kimondják.

25.      A kérdést előterjesztő bíróság véleménye szerint az elévülési szabályok ilyen értelmezése nem helyes az egyrészt az időben megosztott használati jogra vonatkozó (vagy hasonló) szerződés semmisségének megállapításával összefüggésben a vételár visszatérítése iránt indított kereset és az előleg visszatérítése iránt indított kereset, másrészt a tisztességtelen szerződési feltétel alapján megfizetett összegek visszatérítése iránti kereset közötti lényeges különbségekre tekintettel. Valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegének megállapítása esetén ugyanis ez a megállapítás attól függ, hogy a bíróság a fogyasztói szerződésekre vonatkozó szabályok megsértését állapítja‑e meg a tisztességtelen jelleg és az átláthatóság tesztje alapján. Ha azonban egy szerződést azért nyilvánítanak semmisnek, mert azt „jogellenesen” kötötték, vagy ha tiltott előlegfizetésre került sor, a jogi követelmények megsértése a szerződés megkötésének vagy az előleg megfizetésének időpontjától kezdve közvetlenül megállapítható.

26.      A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy ez a megközelítés alkalmazandó olyan helyzetben, amelyben – mint a jelen ügyben is – az időben megosztott használati jogra vonatkozó vagy hasonló szerződés időtartama meghaladja a törvény által megengedett maximális időtartamot, vagy ha azt állították, hogy az ilyen szerződés nem tartalmazza az ingatlan helyrajzi számát és azt az időtartamot, amelyre a megszerzett jog vonatkozik. E helyzetek olyan körülményeknek felelnek meg, amelyeket a szerződő felek közvetlenül észlelnek anélkül, hogy azokat előzetesen a bíróságnak meg kellene állapítania. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha tiltott előlegfizetésre került sor.

27.      A kérdést előterjesztő bíróság véleménye szerint ilyen helyzetekben a dies a quo egy vételár visszatérítése iránti kereset esetében a szerződés megkötésének időpontjában, egy előleg visszatérítése iránti kereset esetében pedig a tiltott előlegfizetés időpontjában határozható meg.

28.      A kérdést előterjesztő bíróság szerint ez az értelmezés a következő okok miatt összeegyeztethető a tényleges érvényesülés elvével. Először is, a spanyol jogrendszer nagyon hosszú elévülési időt ír elő a vételár visszatérítése iránti keresetre; a polgári törvénykönyv 2015‑ig alkalmazandó szövege 15 évet, majd ezt követően 5 évet ír elő. Másodszor, az egyszerű peren kívüli igényérvényesítés elegendő az elévülési idő megszakításához. Harmadszor, nem áll fenn annak a veszélye, hogy az elévülési idő azelőtt letelik, hogy a fogyasztó tudomást szerezhetne arról, hogy a megkötött szerződés vagy a teljesített kifizetés semmis, amennyiben az esetleges semmiség alapja a szerződés megkötésétől vagy a kifizetés teljesítésétől kezdve azonnal azonosítható.

29.      A kérdést előterjesztő bíróság véleménye szerint ez az értelmezés a jogbiztonsághoz is hozzájárul. Ha az elévülési idő kezdő időpontja a szerződés semmissége vagy a tiltott előlegfizetés megtörténte bíróság általi megállapításának napjában lenne megállapítva, a vételár vagy az előleg visszatérítése iránti megfelelő igényre ténylegesen nem vonatkozna elévülési idő.

30.      Végül az eltérő értelmezés ellentétes lenne a jogbiztonság elvével. A releváns jogviszonyok akár évtizedekre is visszanyúlhatnak. Fennáll a veszélye a lehetséges felperesek stratégiai magatartásra bátorításának, akik megpróbálnák elhúzni igényeik érvényesítését, ami azzal a gazdasági előnnyel jár, hogy kamatot számítanak fel e szerződés megkötésének időpontjától vagy az előlegfizetés időpontjától kezdve.

31.      E körülmények között a Juzgado de Primera Instancia No 2 de Marbella (marbellai 2. sz. elsőfokú bíróság, Spanyolország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1)      Úgy kell‑e értelmezni a [94/47] és a [2008/122] irányelvet, valamint a Bíróságnak az uniós jog tényleges érvényesülésének elvére vonatkozó ítélkezési gyakorlatát, hogy azokkal nem ellentétes egy olyan nemzeti szabályozás [vagy nemzeti] ítélkezési gyakorlat, amely a visszatérítés iránti igény elévülési idejének kezdetét az ingatlanok időben megosztott használati vagy hasonló jogára vonatkozó szerződés megkötésének időpontjában határozza meg azokban az esetekben, amikor a szerződés semmissége a szerződés megkötésének időpontjától kezdve közvetlenül értékelhető körülményekből, például a szerződés túl hosszú időtartamából vagy a szerződés tárgyának határozatlan jellegéből ered?

2)      Úgy kell‑e értelmezni a [94/47] és a [2008/122] irányelvet, valamint a Bíróságnak az uniós jog tényleges érvényesülésének elvére vonatkozó ítélkezési gyakorlatát, hogy azokkal nem ellentétes egy olyan nemzeti szabályozás [vagy nemzeti] ítélkezési gyakorlat, amely a[z előleg (a szerződéses ár előlegfizetés útján megfizetett része) visszatérítése] iránti igény elévülési idejének kezdő időpontját abban az időpontban határozza meg, amikor a tiltott kifizetéseket az ingatlanok időben megosztott használati vagy hasonló jogára vonatkozó szerződés alapján teljesítették?”

32.      GQ és IF, az MVCI Holidays, a spanyol kormány, valamint a Bizottság írásbeli észrevételeket terjesztett elő.

IV.    Értékelés

A.      Az első kérdésről

33.      Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti bíróságok és a Bíróság között az EUMSZ 267. cikkel bevezetett együttműködési eljárás keretében a Bíróság feladata, hogy a nemzeti bíróságnak az előtte folyamatban lévő ügy eldöntéséhez hasznos választ adjon. Ennek érdekében a Bíróságnak adott esetben át kell fogalmaznia az elé terjesztett kérdéseket. E tekintetben a Bíróságnak kell a nemzeti bíróság által szolgáltatott információk összessége és különösen az előzetes döntéshozatalra utaló határozat indokolása alapján meghatározni az uniós jog azon rendelkezéseit, amelyeknek az értelmezése a jogvita tárgyára figyelemmel szükséges.(9)

34.      Az alapügy tárgyát két, időben megosztott használati jogra vonatkozó vagy hasonló szerződés képezi. A 2007. május 23‑án megkötött szerződés a 94/47 irányelv időbeli hatálya alá tartozik, míg a 2016. március 21‑én megkötött szerződés a 2008/122 irányelv időbeli hatálya alá tartozik.

35.      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban szereplő információkból kitűnik, hogy az alapügyben szóban forgó, időben megosztott használati jogra vonatkozó (vagy hasonló) szerződések semmisségének megállapítása iránti kereset keretében a fogyasztók a jogi követelmények megsértését állítják, mivel a vonatkozó szerződések meghaladták a spanyol jog által megengedett maximális időtartamot. A fogyasztók ezenkívül azt állítják, hogy a szerződések nem tartalmazzák az érintett lakás helyrajzi számát és azt az időtartamot, amelyre a megszerzett jog vonatkozik, így nem határozzák meg egyértelműen a szerződés tárgyát.

36.      A 94/47 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése és a 2008/122 irányelv 4. cikke szerint a szerződés megkötése előtt a kereskedő köteles bizonyos információkat a fogyasztó rendelkezésére bocsátani.(10) A 94/47 irányelv 3. cikkének (2) bekezdéséből és 4. cikkéből, valamint a 2008/122 irányelv 5. cikkének (2) bekezdéséből az következik, hogy e tájékoztatásnak a szerződésben kell szerepelnie annak szerves, illetve elválaszthatatlan részeként.(11)

37.      Első kérdésével tehát a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy úgy kell‑e értelmezni a 94/47 irányelv 3. és 4. cikkét, valamint a 2008/122 irányelv 4. és 5. cikkét a tényleges érvényesülés elvével összefüggésben, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás vagy ítélkezési gyakorlat, amely szerint a fogyasztó által egy időben megosztott használati jogra vonatkozó (vagy hasonló) semmis szerződés alapján megfizetett összegek visszatérítése iránti kereset elévülési ideje a szerződés megkötésének időpontjában kezdődik olyan helyzetben, amelyben e szerződés semmissége kikövetkeztethető a megkötésének időpontjában közvetlenül megállapítható körülményekből, például a szerződés túl hosszú időtartamából vagy a szerződés tárgyának határozatlan jellegéből.

1.      Az elfogadhatóságról

38.      A Bizottság és a spanyol kormány kétségeit fejezi ki az első kérdés elfogadhatóságát illetően. Konkrétabban mindkét érdekelt fél azt állítja, hogy az időben megosztott használati jogra vonatkozó irányelvek nem tartalmaznak az időben megosztott használati jogra vonatkozó (vagy hasonló) szerződés maximális időtartamára és a szerződés ezen időtartam túllépése esetén történő esetleges semmissé válására vonatkozó szabályokat. A maximális időtartamra vonatkozó szabály ezért nem tartozik ezen irányelvek hatálya alá. A Bizottság szerint ugyanez a helyzet az ingatlan (spanyol) ingatlan‑nyilvántartásban szereplő helyrajzi száma esetében is. A spanyol kormány úgy véli, hogy bár az említett irányelvek részben szabályozzák a szerződés tárgyának pontos leírását, e leírás kereskedő általi elmulasztásához nem kapcsolódnak konkrét következmények.

39.      Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bíróság és a nemzeti bíróságok között az EUMSZ 267. cikk alapján létrehozott együttműködés keretében kizárólag az alapügyben eljáró és a meghozandó bírósági határozatért felelős nemzeti bíróság feladata, hogy az ügy sajátosságaira tekintettel megítélje az előzetes döntéshozatalra utaló határozatnak az ítélete meghozatala tekintetében fennálló szükségességét, valamint a Bíróság elé terjesztett kérdések relevanciáját. Következésképpen, ha a feltett kérdések az uniós jog értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság főszabály szerint köteles határozatot hozni. Ennélfogva az uniós jogra vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell.(12)

40.      A nemzeti bíróságok által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem Bíróság általi elutasítása tehát csak abban az esetben lehetséges, amennyiben nyilvánvaló, hogy az uniós jog értelmezése, amelyet a nemzeti bíróság kért, nem függ össze az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, illetve ha a szóban forgó probléma hipotetikus jellegű, vagy a Bíróság nem rendelkezik azon ténybeli és jogi elemek ismeretével, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a feltett kérdéseket hatékonyan megválaszolja.(13)

41.      A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés a kereskedő által a fogyasztónak a szerződéskötést megelőzően és a szerződésben nyújtandó tájékoztatás terjedelmének tisztázását igényli. E kérdés ezenkívül az időben megosztott használati jogra vonatkozó irányelvek alapján elfogadott nemzeti rendelkezések kereskedő általi be nem tartásának a tagállamok által meghatározott következményeire, valamint az elévülési időre vonatkozó, alkalmazandó nemzeti szabályoknak a tényleges érvényesülés elvére tekintettel történő értékelésére vonatkozik.

42.      E körülmények között úgy vélem, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés elfogadható.

2.      A kérdés érdeméről

43.      Az első kérdés megválaszolásához előzetesen meg kell vizsgálni, hogy az időben megosztott használati jogra vonatkozó irányelvek hatálya alá tartoznak‑e a GQ és IF állítása szerint a jelen esetben megsértett nemzeti jogi rendelkezések. A vételárnak az időben megosztott használati jogra vonatkozó (vagy hasonló) szerződés semmisége miatt történő visszatérítése iránti kereset elévülési idejére vonatkozó nemzeti szabályoknak ugyanis csak e feltétel teljesülése esetén kell megfelelniük az említett irányelvekből eredő követelményeknek.(14)

a)      Az időben megosztott használati jogra vonatkozó irányelvek tájékoztatási követelményei és hatálya

44.      Először is, ami az időben megosztott használati jogra vonatkozó (vagy hasonló) szerződés maximális időtartamára vonatkozó nemzeti követelményt illeti,(15) rá kell mutatni arra, hogy – amint azt a spanyol kormány és a Bizottság is megjegyezte – az időben megosztott használati jogra vonatkozó irányelvek nem tartalmaznak ilyen követelményt. Az időben megosztott használati jogra vonatkozó irányelvek meghatározzák az időben megosztott használati jogra vonatkozó (vagy hasonló) szerződés minimális időtartamát,(16) a maximális időtartamot azonban nem.

45.      A 94/47 irányelv minimális harmonizációra irányuló irányelv.(17) A tagállamok ezért továbbra is bevezethettek a fogyasztók számára kedvezőbb, a szerződés maximális időtartamára vonatkozó követelményt.

46.      A 2008/122 irányelv maximális harmonizációs megközelítést követ. Amint az ezen irányelv (3) preambulumbekezdéséből kitűnik, a tagállamoknak nem megengedett, hogy nemzeti jogrendszerükben olyan nemzeti rendelkezéseket tartsanak fenn, vagy abba olyan nemzeti rendelkezéseket vezessenek be, amelyek eltérnek az ezen irányelvben meghatározottaktól. Amint az azonban ugyanezen preambulumbekezdésből szintén kitűnik, ilyen összehangolt rendelkezések hiányában a tagállamok „a[z uniós] joggal összhangban szabadon fenntarthatnak vagy bevezethetnek nemzeti jogszabályokat”.

47.      Amint azt említettem, a 2008/122 irányelv nem harmonizálja az időben megosztott használati jogra vonatkozó szerződés maximális időtartamának szempontját. A tagállamok ezért továbbra is fenntarthatnak vagy bevezethetnek ilyen követelményt, amennyiben nem tűnik úgy, hogy az hatással lehet az említett irányelv bármely más harmonizált rendelkezésére. Következésképpen az e követelmény megsértésének következményeire, valamint az azon elévülési időre vonatkozó nemzeti szabályok, amelyen belül megindítható a vételár visszatérítése iránti kereset, a tagállamok számára fenntartott hatáskör gyakorlásába illeszkednek. E körülmények között nem szükséges értékelni e nemzeti szabályokat a tényleges érvényesülés elvére tekintettel.(18)

48.      Másodszor, ami a szerződés tárgyának meghatározására vonatkozó követelményt illeti, a kérdést előterjesztő bíróság konkrétabban arra a követelményre hivatkozott, hogy a fogyasztót tájékoztatni kell az ingatlannak az ingatlan‑nyilvántartásban szereplő helyrajzi számáról és arról az időtartamról, amelyre a megszerzett jog vonatkozik.(19)

49.      Rá kell mutatni arra, hogy az időben megosztott használati jogra vonatkozó irányelvek megkövetelik, hogy a szerződés tartalmazza az ingatlan és fekvése, illetve helyszíne pontos és részletes leírását.(20) Ezen irányelvek nem tartalmaznak további támpontokat az e követelménynek eleget tevő konkrét elemeket illetően. Ebben a tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 288. cikkből következik, hogy a tagállamok az irányelv átültetésekor kötelesek annak teljes érvényesülését biztosítani, az irányelv végrehajtását biztosító módozatok és eszközök megválasztását illetően azonban széles mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek.(21)

50.      Az időben megosztott használati jogra vonatkozó irányelvek szerinti, pontos és részletes leírásra vonatkozó követelmény végrehajtása a tagállamokra van bízva. A tagállamok ezért rendelkezhetnek úgy, hogy az ingatlannak az ingatlan‑nyilvántartásban szereplő helyrajzi száma az a konkrét eszköz, amely biztosítja e követelmény teljesülését. Az ingatlan helyrajzi számára vonatkozó tájékoztatást ezért az időben megosztott használati jogra vonatkozó irányelvek hatálya alá tartozónak kell tekinteni.

51.      Ami azt az időtartamot illeti, amelyre a jog vonatkozik, ez az elem a fogyasztó rendelkezésére bocsátandó információk részét képezi.(22)

52.      A szerződés tárgyának egyértelmű meghatározására vonatkozó nemzeti követelményt ezért – legalábbis az időben megosztott használati jog időtartamának meghatározása tekintetében(23) – a 94/47 irányelv és a 2008/122 irányelv hatálya alá tartozónak kell tekinteni.

b)      A vételár visszatérítése iránti kereset elévülési ideje

53.      Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy amennyiben a vonatkozó információkat nem bocsátották a fogyasztó rendelkezésére az időben megosztott használati jogra vonatkozó (vagy hasonló) szerződés megkötése előtt, a fogyasztónak meghosszabbított elállási határidő áll rendelkezésére.(24) Az időben megosztott használati jogra vonatkozó irányelvek nem írnak elő konkrét szankciót, különösen arra az esetre nézve, ha a kereskedő az elállási határidő lejártáig nem tesz eleget az ezen irányelvekben megállapított tájékoztatási követelményeknek. Ilyen helyzetben a tagállamok felelőssége, hogy – az elállási jogon felül – megfelelő szankciókat írjanak elő.(25) E szankcióknak a 2008/122 irányelv 15. cikkének (2) bekezdésével összhangban hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lenniük.

54.      Amint az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, a spanyol jog szerint a szerződéskötést megelőzően és a szerződésben nyújtandó tájékoztatásra vonatkozó követelmények megsértésének következménye a szerződés semmissége, amely a megfizetett ellenérték visszatérítéséhez való jogot keletkeztet.(26) Ezt a visszatérítéshez való jogot úgy értelmezte a nemzeti ítélkezési gyakorlat, hogy az a szerződés fennmaradó időtartamával arányos pénzösszegekre vonatkozik az ingatlan használatának figyelembevétele érdekében.(27)

55.      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból az is kitűnik, hogy az időben megosztott használati jogra vonatkozó (vagy hasonló) szerződés semmisségének megállapítása iránti kereset és a vételár visszatérítése iránti kereset elévülési idejére a polgári jog általános elévülési szabályai vonatkoznak. Ezen általános szabályok szerint a szerződés semmisségének megállapítása iránti keresetre nem vonatkozik elévülési idő. A semmis szerződés teljesítése során nyújtott szolgáltatások visszatérítése iránti keresetre ezzel szemben a kötelmi jogi igények általános elévülési ideje vonatkozik. Eltérő tartalmú különös rendelkezés hiányában a vételár visszatérítése iránti kereset elévülési idejének kezdő időpontja (dies a quo) az az időpont, amikor a kereset érvényesítésének lehetősége megnyílik.(28) A kérdést előterjesztő bíróság szerint az időben megosztott használati jogra vonatkozó (vagy hasonló) szerződések esetében ezen időpontnak a szerződéskötés időpontját kell tekinteni.

56.      A kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy a semmisnek nyilvánított időben megosztott használati jogra vonatkozó (vagy hasonló) szerződések esetében az általános elévülési szabályokat kell‑e alkalmazni, vagy a Bíróság tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó ítélkezési gyakorlatát(29) kell‑e átültetnie az időben megosztott használati jogra vonatkozó (vagy hasonló) szerződésekre. Ha az említett ítélkezési gyakorlat kell alkalmazni, az elévülési idő kezdő időpontjának a szerződés semmisségét megállapító végleges ítélet meghozatala időpontjának kell lennie.

57.      E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy az időben megosztott használati jogra vonatkozó irányelvek nem tartalmaznak az azon esetben rendelkezésre álló nemzeti jogorvoslatok esetében alkalmazandó elévülési időre vonatkozó különös szabályokat, ha a kereskedő nem tesz eleget a tájékoztatási követelményeknek.

58.      A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az adott területre vonatkozó uniós szabályozás hiányában a jogalanyok számára biztosított jogok védelmének garantálására irányuló bírósági felülvizsgálatra vonatkozó eljárási szabályok meghozatala az eljárási autonómia elve alapján az egyes tagállamok belső jogrendjébe tartozik, azzal a feltétellel azonban, hogy e szabályok nem lehetnek kedvezőtlenebbek a hasonló jellegű belső jogi helyzetekre vonatkozókhoz képest (az egyenértékűség elve), és nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jog által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve).(30)

59.      A tényleges érvényesülés elve a 2008/122 irányelvnek a bírósági és közigazgatási jogorvoslatra vonatkozó általános szabályt tartalmazó 13. cikkében is kifejezésre jut, amely szerint a tagállamoknak a fogyasztók érdekeinek védelmében megfelelő és hatékony eszközöket kell biztosítaniuk annak érdekében, hogy a kereskedők az irányelvben foglalt kötelezettségeiket teljesítsék.

60.      Ezen elvet illetően – a jelen eljárásban csupán ezen elv releváns – rá kell mutatni arra, hogy minden olyan esetben, amikor felmerül a kérdés, hogy valamely nemzeti eljárási rendelkezés lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé teszi‑e az uniós jog alkalmazását, meg kell vizsgálni, hogy milyen e rendelkezésnek az egész eljárásban betöltött helye, hogy hogyan zajlik az eljárás, és melyek a sajátosságai a különböző nemzeti fórumok előtt. Ebből a szempontból adott esetben azon elveket is figyelembe kell venni, amelyek a nemzeti bírósági rendszer alapjául szolgálnak, mint például a védelemhez való jog, a jogbiztonság elve, valamint az eljárás szabályos lefolytatásának elve.(31)

61.      Ami az alapügyben szóban forgó elévülési idő jellemzőinek elemzését illeti, ezen elemzésnek az ilyen határidő tartamára és alkalmazásának részletszabályaira kell vonatkoznia, ideértve az e határidő megindulása tekintetében alkalmazott szabályt.(32)

62.      Ami a semmisnek nyilvánított időben megosztott használati jogra vonatkozó (vagy hasonló) szerződés alapján megfizetett vételár visszatérítése iránti keresetre vonatkozó elévülési idő hosszát illeti, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a jogbiztonság érdekében meghatározott, észszerű jogvesztő keresetindítási határidők nem olyan jellegűek, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tennék az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását, ha e határidők gyakorlati szempontból elegendők ahhoz, hogy lehetővé tegyék a fogyasztó számára a hatékony jogorvoslat előkészítését és benyújtását.(33)

63.      A Bíróság ugyanis elismerte, hogy a fogyasztóvédelem nem abszolút jellegű, és hogy a jogbiztonság érdekében meghatározott, észszerű jogvesztő keresetindítási határidők összeegyeztethetők az uniós joggal.(34)

64.      A jelen ügyben a vételár visszatérítése iránti igény érvényesítésére vonatkozó elévülési idő korábban 15 év volt, majd 5 évre csökkent. E határidők, feltéve hogy előre meghatározottak és ismertek, főszabály szerint elegendőek ahhoz, hogy lehetővé tegyék az érintett fogyasztó számára a hatékony jogorvoslat előkészítését és benyújtását.(35) Ez annál is inkább igaz, mivel – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság kifejtette – a nemzeti szabályok lehetővé teszik az elévülési idő egyszerű peren kívüli igényérvényesítés révén történő megszakítását.(36)

65.      Másodszor, ami az elévülési idő kezdő időpontját illeti, a Bíróság a 93/13 irányelvvel összefüggésben megállapította, hogy a tisztességtelen kikötést tartalmazó szerződés megkötésének időpontja mint ilyen nem képezheti az elévülési idő kezdő időpontját.(37)

66.      A Bíróság e megállapítása néhány fontos, lényegében a fogyasztónak az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest fennálló hátrányos helyzetével, a fogyasztók tisztességtelen szerződési feltételekről való tudomásának hiányával vagy a jogaik terjedelme észlelésének hiányával és adott esetben a tisztességtelen feltételt tartalmazó szerződés hosszú időtartamával kapcsolatos megfontoláson alapul.(38)

67.      E kontextusban a Bíróság megállapította, hogy a szerződés megkötésekor kezdődő elévülési idő alkalmazása, mivel azzal jár, hogy a fogyasztó csak az e szerződés aláírását követő meghatározott határidőn belül követelheti a tisztességtelennek ítélt szerződési feltétel teljesítése során eszközölt kifizetések visszatérítését, függetlenül attól, hogy tudomása volt‑e vagy észszerűen tudomást szerezhetett‑e ezen szerződési feltétel tisztességtelen jellegéről, alkalmas arra, hogy túlzottan megnehezítse a fogyasztó 93/13 irányelvben biztosított jogainak gyakorlását, és ezáltal figyelmen kívül hagyja a jogbiztonság elvével összefüggésben értelmezett tényleges érvényesülés elvét.(39)

68.      Ezzel szemben abban az időpontban, amikor a szerződési feltétel tisztességtelen jellegét megállapító és azt ezen okból semmisnek nyilvánító határozat jogerőssé válik, főszabály szerint úgy kell tekinteni, hogy a fogyasztó egyértelmű tudomással rendelkezik e feltétel szabálytalanságáról. Ennélfogva e fogyasztónak főszabály szerint ezen időponttól kezdve áll módjában hatékonyan érvényesíteni a 93/13 irányelv által számára biztosított jogokat.(40)

69.      A Bíróság mindazonáltal pontosította, hogy a 93/13 irányelvvel nem ellentétes az, hogy az eladónak vagy szolgáltatónak lehetősége legyen annak bizonyítására, hogy az említett fogyasztó még azt megelőzően tudott vagy észszerűen tudomást szerezhetett a feltétel tisztességtelen jellegéről, hogy az említett feltétel semmisségét megállapító ítéletet hoztak volna.(41)

70.      E tekintetben meg kell állapítani, hogy a 93/13 irányelvhez és más uniós fogyasztóvédelmi irányelvekhez hasonlóan az időben megosztott használati jogra vonatkozó irányelvek által bevezetett védelmi rendszer azon az elven alapul, hogy a fogyasztó az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest hátrányos helyzetben van, mind tárgyalási lehetőségei, mind pedig információs szintje tekintetében. Ez a helyzet az eladó vagy szolgáltató által előzetesen meghatározott feltételek elfogadásához vezet, anélkül hogy a fogyasztó befolyásolni tudná ezek tartalmát.(42)

71.      Az időben megosztott használati jogra vonatkozó (vagy hasonló) szerződések gyakran határon átnyúló jellegűek, mivel azok megkötésére gyakran nem a fogyasztó lakóhelye, illetve az érintett ingatlantulajdon szerinti országban kerül sor.(43) Ezenkívül, amint arra fent már rámutattam, e szerződéseket hosszú távra kötik, és azokat hosszú távú kötelezettségvállalások és a fogyasztókat veszélyeztető jelentős pénzügyi kockázatok jellemzik.(44)

72.      Az időben megosztott használati jogra vonatkozó (vagy hasonló) szerződés megkötését megelőző, illetve az ahhoz vezető, a szerződési feltételekre és a szerződéskötés következményeire vonatkozó információknak a fogyasztó számára alapvető jelentőségük van. Ez utóbbi többek között ezen információk alapján dönti el, hogy az eladó vagy szolgáltató által előzetesen meghatározott feltételeket magára nézve elfogadja‑e mint kötőerejűeket.(45)

73.      A tájékoztatási követelmény ezért szükséges annak biztosításához, hogy a fogyasztó tudatában legyen kötelezettségeinek. Az időben megosztott használati jogra vonatkozó (vagy hasonló) szerződés megfelelő teljesítéséhez, és különösen a fogyasztó jogainak gyakorlásához szükség van azon elemek fogyasztó általi megismerésére és megfelelő megértésére, amelyeket e szerződésnek kötelezően tartalmaznia kell.(46)

74.      A tájékoztatási követelmények alapvető fontosságára és arra tekintettel, hogy a fogyasztónak jogainak tudatában kell lennie, fontos megvizsgálni, hogy fennáll‑e annak a veszélye, hogy a vételár visszatérítésének egy időben megosztott használati jogra vonatkozó (vagy hasonló) semmis szerződés alapján történő követeléséhez való jog már azt megelőzően elévül, hogy a fogyasztók megállapíthatnák a tájékoztatás hiányosságát.

75.      Egyes, inkább leíró jellegű információk – például a kereskedő személyazonossága, az ingatlan leírása vagy a létesítményekre és szolgáltatásokra vonatkozó információk – tekintetében első ránézésre úgy tűnik, hogy a szokásosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó képes észlelni ezen információk hiányát, amint megismeri az ingatlant.

76.      Annak végső értékelése azonban, hogy a fogyasztónak ténylegesen lehetősége van‑e tudni a vonatkozó információk hiányáról, a szerződés pontos szövegétől és körülményeitől függ. Míg az ingatlanra vonatkozó információk hiányát könnyebbnek tűnik megállapítani, ha az időben megosztott használati jogok egy konkrét ingatlanegységre vonatkoznak, addig nem feltétlenül ez a helyzet akkor, ha e jogok különböző lehetséges szálláshelyegységekre vonatkoznak.(47)

77.      A tudomás hiányának veszélye nagyobb az időben megosztott használati jogra vonatkozó (vagy hasonló) szerződés szerinti jogok gyakorlására vonatkozó információk tekintetében. Ezek különösen azok az információk, amelyek hosszú távon hatással vannak a fogyasztó pénzügyi kötelezettségvállalására, és amelyek hiányáról a fogyasztó valószínűleg csak a szerződés hosszú időszakot felölelő teljesítése során szerez tudomást.

78.      A költségekre, a szerződés felbontásához való jogra és a szerződéses jogok viszontértékesítéséhez való jogra vonatkozó információk különösen szemléletesek e tekintetben.(48) A fogyasztó nagy valószínűséggel akkor észleli a költségek és a fenntartási díjak esetleges emelése kiszámításának módszerére vonatkozó információk hiányát, amikor az eladó megpróbálja érvényesíteni e költségeket a fogyasztóval szemben. Ugyanez a helyzet például a szerződés felbontására vagy a szerződéses jogok viszontértékesítésével kapcsolatos rendszerben való részvétel lehetőségére vonatkozó információk esetében is. A fogyasztó nem feltétlenül van tudatában a szerződés felbontásához vagy a szerződéses jogok viszontértékesítéséhez való joggal kapcsolatos esetleges korlátozásoknak és költségeknek addig, amíg ténylegesen meg nem próbálja gyakorolni e jogokat.(49)

79.      Azt sem szabad elfelejteni, hogy a 2008/122 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése egyértelműen kimondja, hogy „világos és érthető módon pontos és elégséges tájékoztatást” kell nyújtani. A tájékoztatás nem világos vagy hiányos jellege hatással lehet a fogyasztó azon képességére, hogy felmérje jogainak és kötelezettségeinek terjedelmét, és megfoszthatja őt jogai gyakorlásának lehetőségétől.(50)

80.      Ha a fogyasztó (a polgári jogban jelenleg alkalmazandó elévülési időnek megfelelően) csak az időben megosztott használati jogra vonatkozó (vagy hasonló) szerződés aláírását követő első öt évben kérhetné a semmis szerződés alapján teljesített kifizetések visszatérítését, akkor e helyzetek mindegyikében fennállna annak a veszélye, hogy az elévülési idő lejár az időben megosztott használati jogra vonatkozó szerződés lejárta előtt, még ha a hiányzó információk jelentősége csak a szerződés teljesítésének egy későbbi szakaszában válik is nyilvánvalóvá.

81.      Az ilyen elévülési rendszer szisztematikus jelleggel megfoszthatja a fogyasztókat annak a lehetőségétől, hogy a teljesített kifizetések visszatérítését követelhessék a szerződésnek a tájékoztatási követelmények megsértése nemzeti jogban előírt következményének minősülő semmissége alapján.

82.      Az ilyen rendszer a szerződésnek a tájékoztatási követelmények megsértése következményének minősülő semmisségének hatékonyságát és visszatartó erejét is alááshatja. Ha a fogyasztóknak joguk lenne a szerződés semmisségének megállapítását kérni, de nem lenne joguk a teljesített kifizetések visszatérítéséhez, ez annak veszélyével járna, hogy az egyik fél jogtalan előnyhöz jut a másik fél kárára. Amint azt GQ és IF lényegében előadta, a kereskedő, miután teljes mértékben hasznosította az ingatlant, visszavezetheti azt az időben megosztott használati jogok piacára (vagy a bérleti, illetve ingatlanpiacra), míg a fogyasztó a jövőben nem használhatja az ingatlant, és elveszíti az ilyen használatért már megfizetett pénzösszegeket.

83.      Ezért az alapügyben szóban forgó elévülési idő kezdő időpontját illetően fennáll annak a nem elhanyagolható veszélye, hogy ezen idő meghatározásának módjára tekintettel a fogyasztó számára gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé válik jogainak gyakorlása a tájékoztatási követelmények megsértése esetében.

84.      Ezzel szemben a szerződés semmisségét megállapító végleges határozat meghozatalának időpontjában a fogyasztó főszabály szerint teljes mértékben tudatában lesz jogainak, és képes lesz eljárást indítani a vételár visszatérítése iránt.

85.      Végül, amennyiben a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy az elévülési idő kezdő időpontjának a szerződéskötést követő időpontban történő meghatározása ellentétes lehet‑e a jogbiztonság elvével, és stratégiai pereskedésre bátoríthatja‑e a fogyasztókat, rá kell mutatni arra, hogy a kötelező tájékoztatásnak a szerződéskötést megelőző szakaszban, illetve a szerződéskötés szakaszában és a szerződés teljesítésének bármely későbbi szakaszában történő elmulasztásával a kereskedő maga teremt olyan helyzetet, amelyet az időben megosztott használati jogra vonatkozó irányelvek tiltanak.(51) Ezenkívül, amint azt a nemzeti bíróság kifejtette, a vételár visszatérítése iránti kereset nem terjed ki a teljes megfizetett összegre, hanem ki van zárva az az időszak, amely alatt az ingatlant használták (vagy az ingatlan legalábbis használható volt).

86.      A tényleges érvényesülés elvével mindazonáltal nem ellentétes az, hogy a kereskedőnek lehetősége legyen annak bizonyítására, hogy a fogyasztó még azt megelőzően tudott vagy észszerűen tudomást szerezhetett a tájékoztatási követelmények megsértéséről, hogy a szerződés (e jogsértés miatti) semmisségét megállapító ítéletet hoztak volna. Ilyen helyzetben az elévülési idő a fogyasztó tudomásszerzésének ezen időpontjától kezdődik.(52)

87.      A fentiekre tekintettel úgy vélem, hogy a 97/47 irányelv 3. és 4. cikkét, valamint a 2008/122 irányelv 4. és 5. cikkét úgy kell értelmezni a tényleges érvényesülés elvével összefüggésben, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás vagy ítélkezési gyakorlat, amely szerint a fogyasztó által egy időben megosztott használati jogra vonatkozó (vagy hasonló) semmis szerződés alapján megfizetett összegek visszatérítése iránti kereset elévülési ideje a szerződés megkötésének időpontjában kezdődik függetlenül attól, hogy a fogyasztónak tudomása volt‑e, vagy lehetősége volt‑e tudomást szerezni azon információkról, amelyeket a kereskedő nem vagy nem világos módon bocsátott rendelkezésre. A fogyasztó főszabály szerint a szerződés semmisségét megállapító végleges határozat meghozatalának időpontjában van teljes mértékben jogainak tudatában. A tényleges érvényesülés elvével mindazonáltal nem ellentétes az, hogy a kereskedőnek lehetősége legyen annak bizonyítására, hogy a fogyasztó már ezen időpontot megelőzően tudott vagy észszerűen tudomást szerezhetett a szerződést semmisségét eredményező körülményekről.

B.      A második kérdésről

88.      A 94/47 irányelv 6. cikke és a 2008/122 irányelv 9. cikke megtiltja az olyan előleget, amelyet a fogyasztó annak az időtartamnak a lejárta előtt fizetne, amelynek folyamán még élhet elállási jogával.

89.      Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság – a jelen indítvány 33. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel – lényegében arra vár választ, hogy úgy kell‑e értelmezni a 94/47 irányelv 6. cikkét és a 2008/122 irányelv 9. cikkét a tényleges érvényesülés elvével összefüggésben, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás vagy ítélkezési gyakorlat, amely szerint az előleg (a szerződéses ár előlegfizetés útján megfizetett része) visszatérítése iránti kereset elévülési ideje abban az időpontban kezdődik, amikor e kifizetéseket az időben megosztott használati jogra vonatkozó vagy hasonló szerződés alapján teljesítették.

90.      A 94/47 irányelv (11) és (12) preambulumbekezdéséből, valamint a 2008/122 irányelv (11) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az előlegfizetés tilalmának célja az elállási jog által biztosított fogyasztóvédelem erősítése. Az elállási jog biztosítására annak érdekében került sor, hogy a fogyasztóknak lehetősége legyen arra, hogy teljes mértékben megérthessék a szerződésből fakadó jogaikat és kötelezettségeiket. Ha a kereskedő az elállási jog gyakorlására nyitva álló időszak alatt előlegfizetést követelhetne, ez visszatarthatná a fogyasztót e jog gyakorlásától.

91.      A 94/47 irányelv 10. cikkéből és a 2008/122 irányelv 15. cikkéből az következik továbbá, hogy az előlegfizetési tilalom megsértése esetén alkalmazandó szankciórendszer kialakítása a tagállamok feladata.

92.      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a spanyol jog szerint az előlegfizetés tiltott, és e tilalom megsértése esetén a kereskedő köteles az előlegként kapott összegek kétszeresét visszafizetni.

93.      Felmerül a kérdés, hogy ellentétes‑e a tényleges érvényesülés elvével(53) az előleg visszatérítése iránti kereset elévülési ideje kezdő időpontjának (a polgári jog általános szabályaival összhangban) az e kifizetés teljesítésének időpontjában történő meghatározása. Akárcsak az első kérdés esetében, a kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak különösen azzal kapcsolatban, hogy át kell‑e ültetni az időben megosztott használati jogra vonatkozó irányelvekre a Bíróságnak a tisztességtelen szerződési feltételekkel összefüggésben kialakított ítélkezési gyakorlatát.

94.      E tekintetben – amint arra fent már rámutattam(54) – nem szabad elfelejteni, hogy a Bíróságnak a tisztességtelen szerződési feltételek alapján megfizetett összegek visszatérítésére vonatkozó elévülési időre vonatkozó nemzeti szabályokkal kapcsolatos ítélkezési gyakorlata több megfontoláson alapul, köztük a fogyasztó hátrányos helyzetén, valamint azon a tényen, hogy lehetséges, hogy a fogyasztó nincs tudatában a szerződésben szereplő kikötés tisztességtelen jellegének, vagy nem méri fel jogainak terjedelmét.

95.      Amint azt korábban szintén említettem,(55) az időben megosztott használati jogra vonatkozó szerződések esetében a fogyasztó a kereskedőhöz képest hátrányos helyzetben van. Az uniós jogalkotó pontosan ezért tiltja az előlegfizetést annak biztosítása érdekében, hogy a fogyasztó ne tántorodjon el elállási jogának gyakorlásától.

96.      A 93/13 irányelv szerinti tisztességtelen szerződési feltételekkel és az időben megosztott használati jogra vonatkozó irányelvek szerinti tájékoztatási követelményekkel ellentétben azonban a fogyasztók az előlegfizetési tilalom esetében nem ugyanolyan mértékben vannak kitéve annak a veszélynek, hogy az elévülési idő lejár, mielőtt jogaikról tudomást szereznének.

97.      A hosszú távra kötött szerződések esetében előfordulhat, hogy a fogyasztóban egy későbbi szakaszban tudatosul valamely feltétel tisztességtelen jellege, amikor e feltétel hatást gyakorol szerződéses kötelezettségvállalására, vagy azt érvényesítik vele szemben. Hasonlóképpen, a már kifejtett okok(56) miatt e fogyasztó csak az időben megosztott használati jogra vonatkozó (vagy hasonló) szerződés teljesítésének későbbi szakaszában tudatosulhat az információk hiánya vagy nem világos jellege (ez hatással lehet a fogyasztó azon képességére, hogy felmérje jogainak és kötelezettségeinek terjedelmét). A kereskedő általi kötelezettségszegés hatásai valószínűleg csak a szerződéses jogviszony fennállása alatt válnak nyilvánvalóvá. Amíg a kereskedő nem bocsátja rendelkezésre az információkat, a vonatkozó jogi követelmények megsértése folyamatos.

98.      Az előlegfizetés tilalma ezzel szemben egyetlen jogsértésre vonatkozik, amelynek hatásai valószínűleg a szerződéses jogviszony korábbi szakaszában válnak nyilvánvalóvá. Nem áll fenn annak a tényleges veszélye, hogy a fogyasztó csak évekkel a kifizetés teljesítést követően szerez tudomást a tilalomról, például amikor valamilyen díjat számítanak fel vele szemben, vagy bizonyos jogokat kíván gyakorolni.

99.      Azt is meg kell jegyezni, hogy az előlegfizetési tilalom védelmi célja a szerződéses jogviszony kezdetén érvényesül erőteljesen. A tilalom bevezetésére annak érdekében került sor, hogy a fogyasztó ne tántorodjon el a szerződéstől való elállástól. E cél mindazonáltal egyre gyengébben érvényesül a szerződés teljesítésének évei során. Ez még inkább igaznak tűnik az alapügyben szereplőhöz hasonló olyan helyzetben, amelyben a fogyasztó nemcsak hogy nem állt el a szerződéstől, hanem időben megosztott használati jogra vonatkozó (vagy hasonló) új szerződést kötött kilenc évvel az első szerződés megkötését követően.

100. Ezenfelül – amint azt a Bizottság lényegében előadta – a fogyasztónak a jogai megállapítására való tényleges képessége eltér egy tisztességtelen szerződési feltétel és egy előlegfizetésre vonatkozó jogi tilalom esetében. Bár a tisztességtelen szerződési feltételt úgy kell tekinteni, mint amely soha nem létezett, e feltétel tisztességtelen jellegének megállapítása főszabály szerint a szerződéses kikötés bíróság általi értékelését igényli, amelynek elvégzése nem várható el a fogyasztótól. Az időben megosztott használati jogra vonatkozó irányelvek szerinti tájékoztatási követelményeknek való megfelelés kérdése szintén bíróság általi értelmezést igényelhet.

101. Az előlegfizetés tilalma mindazonáltal nem igényel értelmezést. Az ilyen kifizetések tiltottak, és ezt egyértelműen kimondják az időben megosztott használati jogra vonatkozó irányelvek és a nemzeti végrehajtási szabályok. Egy szokásosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó képes megállapítani a tilalom fennállását. A fogyasztónak elegendő kiszámítania, hogy az előlegfizetésre a (meghosszabbított) elállási határidőn belül került‑e sor.

102. Nem hiszem, hogy eltérő következtetés vonható le a Bíróság azon ítélkezési gyakorlatából, amely szerint nem várható el a fogyasztótól, hogy olyan lépéseket tegyen, amelyek már a jogi kutatás körébe tartoznak.(57) Ez az ítélkezési gyakorlat olyan helyzetre vonatkozott, amelyben nem volt vélelmezhető, hogy a fogyasztó észszerűen tudomást szerezhetett arról, hogy a szerződésében foglalt valamely feltétel ugyanolyan körben érvényesül, mint egy olyan szabványfeltétel, amelynek tisztességtelen jellegét egy tagállam nemzeti legfelsőbb bírósága megállapította. Ez egyértelműen eltér attól a helyzettől, amikor a jogalkotó tilalmat állapít meg.

103. A kifizetések teljesítését követő észszerű elévülési idő megállapítása a jogbiztonságot is biztosítja egy egyértelmű tilalmat magában foglaló helyzetben. Pénzügyi szankciónak egy régen megfizetett előleg miatti követelése bizonyítási problémákat okozhat, és sértheti az ellenérdekű fél védelemhez való jogát.(58) Ezenfelül – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság kifejtette – ez magában hordozza annak a veszélyét, hogy a szankciót követelő fél a lehető legkésőbb kéri e szankció kiszabását, hogy kamatot követeljen a visszatérített összeg után, még ha a tilalom körülményei egyértelműek is a szerződéses jogviszony kezdetén.

104. Az alapügyben a polgári jog általános szabályai szerint a fogyasztó az előleg megfizetésének időpontjától számított 5 éves (a polgári törvénykönyv korábban alkalmazandó változata szerint pedig 15 éves) elévülési időn belül indíthat keresetet az előleg visszatérítése iránt. Ez az időszak elég hosszúnak tűnik ahhoz, hogy a fogyasztó szankciót követelhessen. Ez annál is inkább így van, mivel – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság megállapította – a peren kívüli igényérvényesítés elegendő ezen időszak megszakításához.

105. Ezért úgy vélem, hogy a tényleges érvényesülés elvével nem ellentétes a szerződéses ár visszatérítése iránti kereset elévülésére vonatkozó nemzeti szabálynak az általános polgári jog alapján az előlegfizetési tilalom megsértésének esetére történő megállapítása.

106. A fentiekre tekintettel úgy vélem, hogy a 94/47 irányelv 6. cikkét és a 2008/122 irányelv 9. cikkét úgy kell értelmezni a tényleges érvényesülés elvével összefüggésben, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás vagy ítélkezési gyakorlat, amely szerint az előleg (a szerződéses ár előlegfizetés útján megfizetett része) visszatérítése iránti kereset elévülési ideje abban az időpontban kezdődik, amikor a tiltott kifizetéseket az időben megosztott használati jogra vonatkozó vagy (hasonló) szerződés alapján teljesítették.

V.      Végkövetkeztetések

107. A fentiek alapján azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Juzgado de Primera Instancia No 2 de Marbella (marbellai 2. sz. elsőfokú bíróság, Spanyolország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következőképpen válaszoljon:

1)      Az ingatlanok időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerződések egyes szempontjai vonatkozásában a fogyasztók védelméről szóló, 1994. október 26‑i 94/47/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. és 4. cikkét, valamint a szálláshelyek időben megosztott használati jogára, a hosszú távra szóló üdülési termékekre, ezek viszontértékesítésére és cseréjére vonatkozó szerződések egyes szempontjai tekintetében a fogyasztók védelméről szóló, 2009. január 14‑i 2008/122/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 4. és 5. cikkét a tényleges érvényesülés elvével összefüggésben a következőképpen kell értelmezni:

e rendelkezésekkel ellentétes az olyan nemzeti szabályozás vagy ítélkezési gyakorlat, amely szerint a fogyasztó által egy időben megosztott használati jogra vonatkozó (vagy hasonló) semmis szerződés alapján megfizetett összegek visszatérítése iránti kereset elévülési ideje a szerződés megkötésének időpontjában kezdődik függetlenül attól, hogy a fogyasztónak tudomása volt‑e, vagy lehetősége volt‑e tudomást szerezni azon információkról, amelyeket a kereskedő nem vagy nem világos módon bocsátott rendelkezésre. A fogyasztó főszabály szerint a szerződés semmisségét megállapító végleges határozat meghozatalának időpontjában van jogainak teljes tudatában. A tényleges érvényesülés elve azonban nem zárja ki, hogy a kereskedő bizonyítsa, hogy a fogyasztó már ezen időpontot megelőzően tudott vagy észszerűen tudomást szerezhetett a szerződést semmisségét eredményező körülményekről.

2)      A 94/47 irányelv 6. cikkét és a 2008/122 irányelv 9. cikkét a tényleges érvényesülés elvével összefüggésben a következőképpen kell értelmezni:

e rendelkezésekkel nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás vagy ítélkezési gyakorlat, amely szerint a szerződéses ár előlegfizetés útján megfizetett részének visszatérítése iránti kereset elévülési ideje abban az időpontban kezdődik, amikor a tiltott kifizetéseket az időben megosztott használati jogra vonatkozó vagy (hasonló) szerződés alapján teljesítették.


1      Eredeti nyelv: angol.


2      A szálláshelyek időben megosztott használati jogára, a hosszú távra szóló üdülési termékekre, ezek viszontértékesítésére és cseréjére vonatkozó szerződések egyes szempontjai tekintetében a fogyasztók védelméről szóló, 2009. január 14‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2009. L 33., 10. o.).


3      Staudinger, A., „Timeshare Contracts”, in: Max‑Planck Encyclopaedia of European Private Law, Max‑EuP,  2012. Az időben megosztott használati jogokkal kapcsolatos iparág eredetéről lásd: Edmonds, J., International Timesharing, 3. kiadás, Longman, London, 1991, 1. o.


4      Az ingatlanok időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerződések egyes szempontjai vonatkozásában a fogyasztók védelméről szóló, 1994. október 26‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 1994. L 280., 83. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 13. kötet, 315. o.).


5      A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak, Jelentés a [2008/122 irányelv] értékeléséről, COM(2015) 644 final, 2015. december 16. (a továbbiakban: a 2008/122 irányelv értékeléséről szóló bizottsági jelentés).


6      A módosítás a 2015. október 5‑i Ley 42/2015, de reforma de la Ley 1/2000, de 7 de enero, de Enjuiciamiento Civil (a polgári perrendtartásról szóló, január 7‑i 1/2000. sz. törvény módosításáról szóló 42/2015. sz. törvénnyel; a BOE 2015. október 6‑i 239. száma, 90240. o.) történt.


7      A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i tanácsi irányelv (HL 1993. L 95., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 288. o.).


8      2024. április 25‑i Banco Santander (Az elévülési idő kezdete) ítélet (C‑561/21, EU:C:2024:362, 34. pont).


9      2026. április 16‑i Nitrogénművek ítélet (C‑519/24, EU:C:2026:297, 19. és 20. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


10      Az információkat a 2008/122 irányelvben „tájékoztatási formanyomtatványnak” nevezett tájékoztatóban kell rendelkezésre bocsátani. Lásd a jelen indítvány 4. és 7. pontját.


11      Lásd a jelen indítvány 5. és 8. pontját.


12      2025. december 2‑i Stichting Right to Consumer Justice and Stichting App Stores Claims ítélet (C‑34/24, EU:C:2025:936, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


13      Ugyanott.


14      Lásd ebben az értelemben: 2023. március 9‑i Sogefinancement ítélet (C‑50/22, EU:C:2023:177, 26. pont).


15      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem hivatkozik a maximális időtartam követelményét meghatározó nemzeti rendelkezésekre. A spanyol kormány és a Bizottság észrevételeiből mindazonáltal kitűnik, hogy ilyen követelményt a 42/1998. sz. törvény 3. cikke és a 4/2012. sz. törvény 24. cikke határoz meg.


16      A 94/47 irányelv 2. cikkének első franciabekezdése szerint az időben megosztott használati jogra vonatkozó szerződést „legalább három évre” kell megkötni. Ez az időtartam a „szálláshely időben megosztott használati jogára vonatkozó szerződés” fogalmának a 2008/122 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének a) pontjában szereplő meghatározása szerint egy évnél hosszabb időtartamra csökkent.


17      A 94/47 irányelv 11. cikke szerint a tagállamok a vásárlók védelme szempontjából kedvezőbb rendelkezéseket fogadhattak el, vagy tarthattak fenn.


18      Lásd ebben az értelemben: 2023. március 9‑i Sogefinancement ítélet (C‑50/22, EU:C:2023:177, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


19      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem hivatkozik az e követelményeket meghatározó nemzeti rendelkezésekre. A spanyol kormány és a Bizottság észrevételeiből mindazonáltal kitűnik, hogy e követelményeket a 42/1998. sz. törvény 9. cikke 1. bekezdésének 1.º pontja és a 4/2012. sz. törvény 30. cikke 1. bekezdésének 3.º pontja határozza meg.


20      Lásd a 94/47 irányelv mellékletének c) pontját és a 2008/122 irányelv I. melléklete 3. része 2. pontjának első bekezdését.


21      2020. június 11‑i Prezident Slovenskej republiky ítélet (C‑378/19, EU:C:2020:462, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


22      A 94/47 irányelv mellékletének b) pontja általánosabban a szerződés tárgyát képező jog „gyakorlásának feltételei[re]” hivatkozik. A jog gyakorlására rendelkezésre álló időtartam e feltételek részének tekinthető. A 2008/122 irányelv I. mellékletének 1. része az időben megosztott használati jogra vonatkozó szerződésekre vonatkozó információk között felsorolja „[a] szerződés tárgyát képező jog gyakorlásának pontos időtartam[át] és szükség esetén érvényességi idej[ét]”.


23      E fenntartást arra az esetre teszem, ha a Bíróság úgy ítéli meg, hogy a helyrajzi szám megadására vonatkozó követelmény nem tartozik az időben megosztott használati jogra vonatkozó irányelvek hatálya alá.


24      Ebben az esetben az elállási határidő a 94/47 irányelv 5. cikke (1) bekezdésének harmadik franciabekezdésében és a 2008/122 irányelv 6. cikke (3) bekezdésének b) pontjában meghatározott időtartam elteltével jár le.


25      A szankciók előírására vonatkozó nemzeti felelősség a 94/47 irányelv 10. cikkéből és a 2008/122 irányelv 15. cikkéből ered. A 2008/122 irányelv 6. cikke (3) bekezdésének második albekezdése szerint az elállási jogon felül a tagállamoknak a 15. cikkel összhangban megfelelő szankciókat kell előírniuk, különösen arra az esetre nézve, ha a kereskedő az elállási határidő lejártáig nem tesz eleget az ezen irányelvben megállapított tájékoztatási követelményeknek.


26      Lásd a jelen indítvány 10. és 14. pontját. A szerződés semmissége a vonatkozó nemzeti szabályozásban meghatározott követelmények bármelyike megsértésének következménye, a szerződés tárgyának meghatározására vonatkozó követelményt is ideértve.


27      GQ és IF e tekintetben a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) 2016. március 29‑i 192/2016. sz. ítéletére (ES:TS:2016:1298) hivatkozik.


28      Lásd a jelen indítvány 15. és 16. pontját.


29      Lásd a jelen indítvány 23. pontját.


30      2026. március 19‑i UniCredit Bank és Momentum Credit ítélet (C‑679/24, EU:C:2026:223, 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


31      Ugyanott, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.


32      Lásd analógia útján: 2021. június 10‑i BNP Paribas Personal Finance ítélet (C‑776/19–C‑782/19, EU:C:2021:470, 30. pont).


33      2020. július 9‑i Raiffeisen Bank és BRD Groupe Societé Générale ítélet (C‑698/18 és C‑699/18, EU:C:2020:537, 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


34      2021. június 10‑i BNP Paribas Personal Finance ítélet (C‑776/19–C‑782/19, EU:C:2021:470, 32. pont).


35      2021. június 10‑i BNP Paribas Personal Finance ítélet (C‑776/19–C‑782/19, EU:C:2021:470, 41. pont).


36      Lásd a jelen indítvány 28. pontját.


37      2026. március 19‑i UniCredit Bank és Momentum Credit ítélet (C‑679/24, EU:C:2026:223, 69. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


38      Lásd a Bíróság részletes indokolását a 2026. március 19‑i UniCredit Bank és Momentum Credit ítéletben (C‑679/24, EU:C:2026:223, 70. és 71. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


39      2024. április 25‑i Banco Santander (Az elévülési idő kezdete) ítélet (C‑561/21, EU:C:2024:362, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


40      2024. április 25‑i Banco Santander (Az elévülési idő kezdete) ítélet (C‑561/21, EU:C:2024:362, 35. pont).


41      2024. április 25‑i Banco Santander (Az elévülési idő kezdete) ítélet (C‑561/21, EU:C:2024:362, 38. pont).


42      Lásd analógia útján: 2023. december 21‑i BMW Bank és társai ítélet (C‑38/21, C‑47/21 és C‑232/21, EU:C:2023:1014, 259. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


43      Lásd a 94/47 irányelv (11) preambulumbekezdését és a 2008/122 irányelv értékeléséről szóló bizottsági jelentést (hivatkozás az 5. lábjegyzetben, 2. o.).


44      Lásd a jelen indítvány 2. pontját.


45      Lásd analógia útján: 2025. október 30‑i Mercedes-Benz Bank és Volkswagen Bank ítélet (C‑143/23, EU:C:2025:837, 66. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


46      Lásd analógia útján: 2025. október 30‑i Mercedes-Benz Bank és Volkswagen Bank ítélet (C‑143/23, EU:C:2025:837, 68. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


47      Ha e szálláshelyegységek például ugyanazon csoporthoz tartozó különböző szállodákban érhetők el.


48      Lásd a vonatkozó információkat a 94/47 irányelv mellékletének j), k) és l) pontjában, valamint a 2008/122 irányelv I. melléklete 3. részének 4–6. pontjában.


49      A 2008/122 irányelv értékeléséről szóló bizottsági jelentésből (hivatkozás az 5. lábjegyzetben, 7. és azt követő oldalak) kitűnik, hogy fogyasztóvédelmi kérdések merülnek fel különösen az objektíven nem indokolt fenntartási vagy szolgáltatási díjak, a szerződés felmondásának eljárásai és feltételei, valamint az időben megosztott használati jogok cseréje tekintetében. Lásd még: Conway, L., „Timeshares: Common problems faced by UK owners – Research briefing”, House of Commons Library, 2025. július 25., rámutatva az időben megosztott használati jogokkal kapcsolatos gyakori problémák között az éves díjak túlzott emelésére, a viszontértékesítéssel kapcsolatos problémákra, a kilépéssel kapcsolatos kérdésekre és az örökkévalósági kikötésekre (amelyek rendkívül megnehezítik a fogyasztó számára a szerződés felbontását).


50      Amennyiben az információt tartalmazó feltétel tisztességtelen és átláthatatlan, a 93/13 irányelv alapján kiegészítő jellegű fogyasztóvédelmi eszközök állnak a fogyasztó rendelkezésére. Ha a fogyasztót nyomásgyakorlással vették rá a szerződés aláírására, a fogyasztó a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2005. május 11‑i 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre („Irányelv a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról”) (HL 2005. L 149., 22. o.) is hivatkozhat. Lásd: a 2008/122 irányelv értékeléséről szóló bizottsági jelentés, hivatkozás az 5. lábjegyzetben, 10. o.; Downes, N., „More about timeshare: A revised directive or a regulation? Incidence of other instruments of consumer protection”, 16. kötet, 4. szám, 2008, European Review of Private Law, 607–625. o.


51      Lásd analógia útján: 2024. április 25‑i Banco Santander (Az elévülési idő kezdete) ítélet (C‑561/21, EU:C:2024:362, 40. pont).


52      Ez lenne a helyzet például akkor, ha bizonyíték áll rendelkezésre a kereskedő és a fogyasztó közötti korábbi kommunikációra, amelynek során a kereskedő a fogyasztó rendelkezésére bocsátja a hiányzó információkat. Ilyen helyzetben az elévülési idő attól az időponttól kezdődik, amikor a fogyasztó megkapja az említett információkat.


53      Lásd a jelen indítvány 58. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.


54      Lásd a jelen indítvány 66. pontját.


55      Lásd a jelen indítvány 70. pontját.


56      A jelen indítvány 75. és 76. pontja.


57      2024. április 25‑i Banco Santander (Az elévülési idő kezdete) ítélet (C‑561/21, EU:C:2024:362, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


58      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a felek között vita tárgyát képezi, hogy sor került‑e tiltott előlegfizetésre. Ez jól szemlélteti azokat a nehézségeket, amelyekkel a bíróságok szembesülnek, amikor arról kell dönteniük, hogy kiszabjanak‑e szankciót több mint 15 évvel e kifizetések teljesítését követően (ez a helyzet az alapügyben szóban forgó, 2007‑ben kötött időben megosztott használati jogra vonatkozó első szerződés esetében).