–

az association Unedic délégation AGS de Marseille képviseletében I. Piquet‑Maurin avocate,

–

a francia kormány képviseletében R. Bénard és T. Lechevallier, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében F. Clotuche‑Duvieusart és F. van Schaik, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelméről szóló, 2008. október 22‑i 2008/94/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2008. L 283., 36. o.) értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet egyfelől az association Unedic délégation AGS de Marseille (a továbbiakban: AGS de Marseille), másfelől V, W, X, Y és Z (a továbbiakban: érintett munkavállalók), valamint a K társaság felszámolója között az e társaság felszámolás alá vonását követően a szóban forgó munkavállalók fennálló követelései tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

Jogi háttér

Az uniós jog

3

A 2008/94 irányelv (3) és (7) preambulumbekezdése kimondja:

4

Ezen irányelv 1. cikke a következőket írja elő:

5

Az említett irányelv 2. cikke a következőképpen rendelkezik:

6

Ugyanezen irányelv 3. cikke értelmében:

7

A 2008/94 irányelv 4. cikke a következőképpen szól:

8

Ezen irányelv 11. cikke a következőket írja elő:

9

Az említett irányelv 12. cikke a következőképpen rendelkezik:

A francia jog

10

A code du travail (a munka törvénykönyve) alapeljárásban alkalmazandó változatának (a továbbiakban: a munka törvénykönyve) L. 3253‑6. cikke a következőképpen rendelkezik:

11

E törvénykönyv L. 3253‑8. cikke a következőket írja elő:

12

Az említett törvénykönyv L. 3253‑14. cikke értelmében:

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

13

2017 szeptemberében és októberében a szóban forgó munkavállalókat részmunkaidős határozott idejű szerződéssel vette fel a K társaság.

14

2018. június 26‑án a K társaságot csődeljárás alá vonták.

15

2018. július 9‑én a szóban forgó munkavállalók azonnali hatállyal felmondták a munkaszerződésüket.

16

A tribunal de commerce (cégbíróság, Franciaország) 2018. július 24‑i ítéletével elrendelte a K társaság felszámolását.

17

2018. július 31‑én a szóban forgó munkavállalók a conseil de prud’hommes de Draguignanhoz (draguignani munkaügyi bíróság, Franciaország) fordultak a K társaság felszámolásából eredő kötelezettségeivel szembeni követeléseik megállapítása iránt, e társaság azon mulasztásai alapján, amelyeket e munkavállalók kellően súlyosnak tartanak.

18

2020. július 2‑i ítéleteivel e bíróság először is megállapította, hogy a szóban forgó munkavállalók munkaszerződésének rendkívüli felmondás útján történő megszüntetése a tényleges és súlyos ok nélküli elbocsátás hatásaival járt, másodszor a K. társaság felszámolása során követeléseiket – többek között a munkabérhátralékokat, a fizetett szabadságokat, a felmondási időre járó munkabért, a tényleges és súlyos ok nélküli elbocsátás esetén járó kártérítést – a tartozásaik között szerepelteti, harmadszor pedig megállapította, hogy hivatkozni lehet a közös ítéletre a marseille‑i AGS‑szel szemben, amely garanciát vállalt az említett követelések tárgyát képező összegek tekintetében.

19

2020. július 28‑án az AGS de Marseille keresetet nyújtott be a conseil de prud’hommes de Draguignanhoz (draguignani munkaügyi bíróság) a határozathozatal elmulasztása miatt.

20

2021. szeptember 23‑i ítéleteivel e bíróság megállapította, hogy a 2020. július 2‑i ítéleteket nem kell kijavítani.

21

E körülmények között az AGS de Marseille az említett 2021. szeptember 23‑i ítéletekkel szemben fellebbezést nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz, a cour d’appel d’Aix‑en‑Provence‑hoz (Aix‑en‑Provence‑i fellebbviteli bíróság, Franciaország).

22

Amint az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, a munkaszerződés rendkívüli felmondással történő megszüntetése a francia jogban e szerződés egyoldalú megszüntetésének a munkavállaló számára fenntartott módja, amellyel a munkavállaló úgy dönt, hogy megszünteti az említett szerződést azzal az indokkal, hogy a munkáltató olyan súlyos mulasztást követett el, amely megakadályozza a munkaszerződés fenntartását. Abban az időpontban, amikor a munkavállaló rendkívüli felmondással megszünteti a munkaszerződést, a munkaviszony azonnali hatállyal megszűnik.

23

Ezenkívül a kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy abban az esetben, ha a munkaszerződés valamelyik résztvevője által megkeresett bíróság úgy ítéli meg, hogy a munkavállaló által hivatkozott tények igazolják ezt a rendkívüli felmondást, akkor a munkaszerződés megszüntetése a tényleges és súlyos ok nélküli elbocsátás jogkövetkezményeivel jár. Következésképpen a munkáltató köteles megfizetni az ilyen elbocsátáshoz kapcsolódó kártérítést, azaz a felmondási időre járó munkabért és fizetett szabadságot, a törvényes vagy szerződéses végkielégítést, valamint a valós és súlyos ok nélküli elbocsátásért járó kártérítést.

24

Franciaországban minden, magánszférához tartozó munkáltató köteles biztosítani munkavállalóit a munkavállalói követelések garanciarendszerének kezelését végző egyesületnél (a továbbiakban: AGS), védintézkedési, csődeljárási és felszámolási eljárás esetén a munkaszerződés teljesítése alapján nekik járó pénzösszegek megfizetése elmulasztásának kockázata ellen.

25

Mindazonáltal a Cour de cassation (semmítőszék, Franciaország) állandó ítélkezési gyakorlata szerint a munkaszerződésnek a munka törvénykönyve L. 3253‑8. cikkének 2. pontjában említett időszakok alatti megszüntetése esetén az AGS által nyújtott garancia csak az ilyen, a vagyonfelügyelő, a felszámoló vagy az érintett munkáltató kezdeményezésére történő megszüntetésből eredő követeléseket fedezi. Következésképpen az említett garancia kizárt a munkaszerződés munkavállaló általi rendkívüli felmondás útján történő megszüntetése, nyugdíjba vonulása vagy a munkaszerződés bírósági úton történő megszüntetése esetén.

26

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy 2019. július 10‑i ítéletében a Cour de cassation (semmítőszék, Franciaország) úgy határozott, hogy nem fordul elsőbbségi alkotmányossági kérdéssel a Conseil constitutionnelhez (alkotmánytanács, Franciaország) a munka törvénykönyve L. 3253‑8. cikke 2. pontjának a Cour de cassation (semmítőszék) általi értelmezésének tényleges terjedelme kapcsán, mivel egyrészt az e rendelkezésben előírt garancia célja a társaság üzleti tevékenységének folytatása, a foglalkoztatás fenntartása és a kötelezettségek teljesítése céljából bekövetkezett munkaviszony-megszüntetésből eredő követelések AGS általi megelőlegezése, másrészt pedig az, hogy a szóban forgó, a Cour de cassation (semmítőszék) által következetesen értelmezett nemzeti szabályozás – amely kizárja az AGS garanciáját olyan szerződés megszüntetések esetére, amelyek nem a vagyonfelügyelő, a felszámoló vagy az érintett munkáltató kezdeményezéséből erednek – a tárgyával közvetlen kapcsolatban álló helyzetek közötti különbségen alapuló eltérő bánásmódot valósít meg.

27

Ugyanakkor a kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy a munkaszerződésnek a munkáltató fizetésképtelensége miatti megszüntetése esetén úgy tűnik, hogy a 2008/94 irányelv nem teszi függővé a garanciaintézetnek a munkaviszony megszűnése esetén járó végkielégítés címén történő beavatkozását e megszüntetés kezdeményezőjétől.

28

Ezt az értelmezést megerősíti a 2008. január 17‑i Velasco Navarro ítélet (C‑246/06, EU:C:2008:19, 35. és 36. pont), amely szerint az uniós jogot végrehajtó nemzeti szabályozást az egyenlőség elvének tiszteletben tartásával kell értelmezni.

29

E körülmények között a cour d’appel d’Aix‑en‑Provence (Aix‑en‑Provence‑i fellebbviteli bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

A Bíróság hatásköréről

30

Az AGS de Marseille írásbeli észrevételeiben azt állítja, hogy mivel a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel a nemzeti jog és a jelen esetben a munka törvénykönyve L. 3253‑8. cikkének értelmezésére, nem lehet jogosult az előterjesztett kérdések megválaszolására sem.

31

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 267. cikkel bevezetett eljárás keretében a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy a nemzeti törvényi vagy rendeleti rendelkezéseket értelmezze, sem pedig arra, hogy e rendelkezéseknek az uniós joggal való összeegyeztethetőségéről határozzon. Az állandó ítélkezési gyakorlatból ugyanis kitűnik, hogy az EUMSZ 267. cikk szerinti előzetes döntéshozatal iránti kérelem keretében a Bíróság csak az Európai Unióra ruházott hatáskörök korlátain belül értelmezheti az uniós jogot (2023. december 14‑i Getin Noble Bank [A visszatérítési igények elévülésének határideje] ítélet, C‑28/22, EU:C:2023:992, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

32

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az előterjesztett kérdések kifejezetten a 2008/94 irányelv értelmezésére vonatkoznak.

33

Következésképpen nem állapítható meg, hogy a kérdések a francia jog értelmezésére vonatkoznak, és ennélfogva az AGS de Marseille‑nek a Bíróság hatáskörének hiányára alapított érvét el kell utasítani.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

Az elfogadhatóságról

34

Anélkül, hogy formálisan elfogadhatatlansági kifogást emelt volna az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekkel szemben, a francia kormány írásbeli észrevételeiben azt állítja, hogy kétségtelen, hogy amint az az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, a munka törvénykönyvének a Cour de cassation (semmítőszék) által értelmezett L. 3253‑8. cikkének 2. pontja előírja a munkavállalók első kérdésben említett követeléseire vonatkozó garancia kizárását. Ugyanakkor e kormány szerint abban az esetben, ha a munkavállaló a munkaszerződését a fizetésképtelenségi eljárás megindítását követően szünteti meg rendkívüli felmondással, a garanciaintézet a munka törvénykönyve L. 3253‑8. cikke 1. pontjának megfelelően mindenképpen köteles biztosítani a szóban forgó munkavállalót ezen időpontban megillető munkabér-követeléseket.

35

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy kizárólag az alapügyben eljáró nemzeti bíróság feladata az előzetes döntéshozatal szükségességének és az általa a Bíróság elé terjesztett kérdések relevanciájának értékelése, amelyek relevanciáját vélelmezni kell. A Bíróság tehát főszabály szerint köteles határozatot hozni, ha a feltett kérdés az uniós jog valamely szabályának értelmezésére vagy érvényességére vonatkozik, kivéve ha a kért értelmezés nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs a jogvita tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy e kérdésre célravezető választ adhasson (2023. június 15‑i Getin Noble Bank [Kölcsönszerződés teljesítésének felfüggesztése] ítélet, C‑287/22, EU:C:2023:491, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

36

A jelen ügyben egyrészt az alapeljárás a munkavállalói követelések garanciaintézet általi kielégítésének következményeire vonatkoznak abban az esetben, amikor a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkaszerződés a munkavállaló kezdeményezésére szűnik meg. Nem vitatott tehát, hogy az ilyen helyzet a 2008/94 irányelv hatálya alá tartozik. Másrészt a kérdést előterjesztő bíróság jelzi, hogy ezen irányelv értelmezésének nehézségével szembesül, mivel úgy tűnik, hogy ezen irányelv nem teszi függővé a garanciaintézetnek a munkaviszony megszűnése esetén járó végkielégítés címén történő beavatkozását e munkaviszony megszüntetését kezdeményezőtől.

37

Következésképpen az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatók.

Az ügy érdeméről

38

Négy kérdésével, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2008/94 irányelvet úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy a munkavállalók munkaszerződésből vagy munkaviszonyokból származó, fennálló követeléseit az említett irányelv 3. cikkével összhangban létrehozott garanciaintézet által a munkavállalók követeléseinek kifizetését biztosító rendszer fedezi, amennyiben a munkaszerződés megszüntetése a vagyonfelügyelő, a felszámoló vagy az érintett munkáltató kezdeményezésére történik, de kizárja az ilyen követelések e garanciaintézet általi fedezését, ha az érintett munkavállaló a munkaszerződését a munkáltatója részéről a szerződés fenntartását megakadályozó, kellően súlyos mulasztás miatt szüntette meg rendkívüli felmondással, és a nemzeti bíróság e rendkívüli felmondást indokoltnak ítélte.

39

E kérdések megválaszolásához először is emlékeztetni kell arra, hogy a 2008/94 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése értelmében ezen irányelvet a munkaszerződésből vagy munkaviszonyból származó, a 2. cikk (1) bekezdésének értelmében fizetésképtelen munkáltatókkal szembeni munkavállalói követelések esetén kell alkalmazni.

40

Az említett irányelv 3. cikkének első bekezdése kimondja, hogy a tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a garanciaintézetek ugyanezen irányelv 4. cikkének sérelme nélkül biztosítsák a munkavállalók munkaszerződésből vagy munkaviszonyokból származó, fennálló követeléseinek a kielégítését, és amennyiben a nemzeti jog ezt előírja. a végkielégítést is a munkaviszony megszűnése esetén.

41

A 2008/94 irányelv 4. cikke értelmében, amennyiben a tagállamok korlátozzák a garanciaintézetek fizetési kötelezettségét, meghatározzák annak az időszaknak a hosszát, amely alatt a garanciaintézet köteles kifizetni a fennálló követeléseket. A tagállamok felső határt állapíthatnak meg az említett intézmények által teljesítendő kifizetésekre.

42

Másodszor, amint az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, a munka törvénykönyvének L. 3253‑6. cikke arra kötelezi a magánszféra munkáltatóit, hogy biztosítsák munkavállalóikat „a munkaszerződés teljesítése alapján nekik járó pénzösszegek” megfizetése elmulasztásának kockázatával szemben.

43

E tekintetben figyelembe kell venni, hogy – amint arra a Bizottság írásbeli észrevételeiben rámutatott – a munkaszerződésnek az alapügyben szereplőhöz hasonló megszűnéséből eredő követelések a 2008/94 irányelv 3. cikke értelmében vett, a munkaviszony megszűnése miatti végkielégítés iránti követeléseknek minősülnek.

44

Harmadszor meg kell állapítani, hogy ezen irányelv szövegében semmi nem enged arra következtetni, hogy a munkavállalói követelések garanciaintézet általi kifizetését valamely tagállam kizárhatná abban az esetben, ha a munkaszerződés megszüntetését e munkavállaló a munkáltató mulasztása miatt kezdeményezi. A 2008/94 irányelv ugyanis semmilyen különbséget nem tesz e követeléseknek az említett intézmény általi fedezését illetően aszerint, hogy a munkaszerződés megszüntetésének kezdeményezője a munkavállaló‑e, vagy sem.

45

Természetesen az egyes tagállamok feladata, hogy a nemzeti jog keretein belül a 2008/94 irányelv 3. cikke első bekezdésének hatálya alá tartozó kártérítéseket meghatározzák (2018. június 28‑i Checa Honrado ítélet, C‑57/17, EU:C:2018:512, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

46

Ugyanakkor a tagállamok számára az említett irányelvben elismert azon lehetőség, hogy meghatározzák a garanciaintézet által teljesítendő követeléseket, az egyenlőségnek és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának általános elvéből fakadó követelmények alá tartozik. Ez az elv megköveteli, hogy a hasonló helyzeteket ne kezeljék eltérően, kivéve ha a különbségtétel objektív módon igazolható (2018. június 28‑i Checa Honrado ítélet, C‑57/17, EU:C:2018:512, 31. és 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

47

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a munkaszerződésnek a munkavállaló által – a munkáltató részéről a szerződés fenntartását megakadályozó, kellően súlyos mulasztások miatt történő – rendkívüli felmondással történő megszüntetése, amelyet a nemzeti bíróság indokoltnak tekint, nem tekinthető a munkavállaló szándékából eredőnek, mivel az valójában a munkáltató említett mulasztásainak következménye.

48

Következésképpen olyan helyzetben, mint amelyről az alapügyben szó van, meg kell állapítani, hogy a munkaszerződésüket felmondó munkavállalók összehasonlítható helyzetben vannak azon munkavállalókkal, akiknek a szerződése a vagyonfelügyelő, a felszámoló vagy az érintett munkáltató kezdeményezésére szűnt meg (lásd analógia útján: 2018. június 28‑i Checa Honrado ítélet, C‑57/17, EU:C:2018:512, 39. pont).

49

A francia kormány írásbeli észrevételeiben azt állítja, hogy a Cour de cassation (semmítőszék) által értelmezett munka törvénykönyve L. 3253‑8. cikkének 2. pontjából eredő, azon alapuló eltérő bánásmódot, hogy a munkaszerződés megszüntetését kezdeményező munkavállaló‑e, vagy sem, a társaság tevékenységének folytatása, a foglalkoztatás fenntartása és a kötelezettségek teljesítése igazolja. E kormány szerint a munkaszerződésnek a munkavállaló kezdeményezésére történő olyan megszüntetése, mint amilyen e szerződés rendkívüli felmondással történő megszüntetése, és amelyre a fizetésképtelenségi eljárás megindítását követően kerül sor, nem felel meg e követelményeknek.

50

E tekintetben azonkívül, hogy a munkaszerződésnek a munkavállaló által rendkívüli felmondással történő megszüntetése nem tekinthető e munkavállaló szándékából eredőnek abban az esetben, ha az valójában a munkáltató mulasztásának következménye, amint az a jelen ítélet 47. pontjában említésre került, fontos megjegyezni, hogy az említett követelmények nem fedhetik el a 2008/94 irányelv szociális célját.

51

Márpedig e szociális cél – amint az ezen irányelv (3) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 1. cikke (1) bekezdéséből kitűnik – abban áll, hogy valamennyi munkavállaló számára garantáljon egy minimális szintű uniós védelmet a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkaszerződésből vagy munkaviszonyokból származó fennálló követelések kielégítése révén (2018. június 28‑i Checa Honrado ítélet, C‑57/17, EU:C:2018:512, 46. pont).

52

A fentiek összességére tekintettel az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy a 2008/94 irányelvet úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy a munkavállalók munkaszerződésből vagy munkaviszonyból származó, fennálló követeléseit az ezen irányelv 3. cikkének megfelelően létrehozott, nemzeti garanciaintézet általi kielégítését biztosító rendszer fedezi, amennyiben a munkaszerződés megszüntetése a vagyonfelügyelő, a felszámoló vagy az érintett munkáltató kezdeményezésére történik, de kizárja az ilyen követelések e garanciaintézet általi fedezését, ha az érintett munkavállaló a munkaszerződését a munkáltatója részéről a szerződés fenntartását megakadályozó, kellően súlyos mulasztás miatt szüntette meg rendkívüli felmondással és a nemzeti bíróság e rendkívüli felmondást indokoltnak ítélte.

A költségekről

53

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.