NICHOLAS EMILIOU
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2022. március 10.(1)
C‑207/21. P. sz. ügy
Európai Bizottság
kontra
Lengyel Köztársaság
„Fellebbezés – Az (EU) 2017/1442 végrehajtási határozat megsemmisítése– Az EUSZ 16. cikk (4) és (5) bekezdése – Az átmeneti rendelkezésekről szóló (36. sz.) jegyzőkönyv 3. cikkének (2) és (3) bekezdése – Időbeli hatály – A Tanács szavazási szabályai – Minősített többség”
I. Bevezetés
1. A (viszonylag kevés) bennfentestől eltekintve az Európai Unió Tanácsán belüli döntéshozatalt szolgáló szavazási módokat hagyományosan mindenki igazi rébusznak tekintette. A nehezen kiharcolt és gondosan megfogalmazott kompromisszumok miatt ugyanis e szavazási módok sajnos nem büszkélkedhettek az egyszerűség erényével.
2. A Tanács szavazási módjai az utóbbi 70 év során – a Szerződések kifejezett módosításaiból, valamint a formálisan vagy informálisan elfogadott más típusú szabályokból vagy magatartásokból eredően – számos változáson mentek keresztül.(2) A Lisszaboni Szerződéssel ugyanis a Tanács szavazási szabályait ismételten átdolgozták, és bizonyos mértékben egyszerűsítették.(3)
3. Egyszerűen megfogalmazva, a Tanács a megvitatott kérdéstől függően egyszerű többséggel, minősített többséggel vagy egyhangúlag hoz határozatot.(4) A minősített többség – amely a Tanácson belül a leggyakoribb és legfontosabb szavazási módszer – a kivételektől eltekintve jelenleg kettős többségként van meghatározva. Az EUSZ 16. cikk (4) bekezdése értelmében a minősített többséghez az esetek többségében(5) „a Tanács tagjai legalább 55%‑ának – legalább tizenöt tag által leadott, egyben az Unió népességének legalább 65%‑át kitevő tagállamokat képviselő –”, szóban forgó jogi aktus elfogadását támogató szavazata szükséges.
4. E kettős többségi rendszer azonban nem a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével, hanem csak 2014. november 1‑jétől vált alkalmazandóvá. Ezenkívül az átmeneti rendelkezésekről szóló (36. sz.) jegyzőkönyvnek(6) megfelelően a 2014. november 1‑jétől 2017. március 31‑ig tartó átmeneti időszak során a Tanács bármely tagja kérhette, hogy jogi aktusra vonatkozó szavazásra a jegyzőkönyv 3. cikkében előírt szabályok szerint kerüljön sor, amelyek lényegében megfelelnek a Nizzai Szerződés minősített többségre vonatkozó hatályos szabályainak.
5. A jelen ügy tárgyát e jegyzőkönyv időbeli hatálya képezi. Dióhéjban összefoglalva, a jelen ügyben kérdésként vetődik fel, hogy a „régi” minősített többségi szabályok alkalmazásához elegendő volt‑e, ha a Tanács valamely tagja e szabályok alkalmazását 2014. november 1. és 2017. március 31. között kérte, vagy a szavazásnak is ezen időszak alatt kellett megtörténnie.
II. Uniós jogi háttér
A. Az EU‑Szerződés és a 36. sz. jegyzőkönyv
6. Az EUSZ 16. cikk (4) és (5) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„(4) 2014. november 1‑jétől a minősített többséghez a Tanács tagjai legalább 55%‑ának – legalább tizenöt tag által leadott, egyben az Unió népességének legalább 65%‑át kitevő tagállamokat képviselő – szavazata szükséges.
A blokkoló kisebbségnek a Tanács legalább négy tagjából kell állnia, ennek hiányában a minősített többséget elértnek kell tekinteni.
A minősített többségi szavazásra alkalmazandó egyéb szabályokat az [EUMSZ] 238. cikkének (2) bekezdése állapítja meg.
(5) A 2014. október 31‑ig, valamint a 2014. november 1. és 2017. március 31. között alkalmazandó, a minősített többség meghatározására vonatkozó átmeneti rendelkezéseket az átmeneti rendelkezésekről szóló jegyzőkönyv állapítja meg.”
7. A 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikke a következőképpen szól:
„(1) Az [EUSZ] 16. cikkének (4) bekezdésével összhangban az említett bekezdésben foglalt rendelkezések, valamint az [EUMSZ] 238. cikkének (2) bekezdésében foglalt rendelkezések, amelyek az Európai Tanácsban és a Tanácsban a minősített többség meghatározására vonatkoznak, 2014. november 1‑jén lépnek hatályba.
(2) 2014. november 1. és 2017. március 31. között, amennyiben egy jogi aktust minősített többséggel kell elfogadni, a Tanács bármely tagja kérheti, hogy a jogi aktust a (3) bekezdésben meghatározott minősített többséggel fogadják el. Ebben az esetben a (3) és (4) bekezdést kell alkalmazni.
(3) A következő rendelkezések – az [EUMSZ] 235. cikkének (1) bekezdése második albekezdésének sérelme nélkül – 2014. október 31‑ig hatályban maradnak:
Amennyiben az Európai Tanács, illetve a Tanács eljárásához minősített többség szükséges, tagjaik szavazatait a következőképpen kell súlyozni:
[…] [(7)]
A jogi aktusok elfogadásához a tagok többsége által leadott legalább 260 igen szavazat szükséges, ha azokat a Szerződések értelmében a Bizottság javaslata alapján kell elfogadni. Egyéb esetekben a jogi aktusok elfogadásához legalább a tagok kétharmada által leadott, legalább 260 igen szavazat szükséges.
Ha az Európai Tanács vagy a Tanács valamely jogi aktusát minősített többséggel kell elfogadni, az Európai Tanács, illetve a Tanács bármely tagja kérheti annak megvizsgálását, hogy a minősített többséget adó tagállamok képviselik‑e az Unió népességének legalább 62%‑át. Amennyiben ez a feltétel nem teljesül, a jogi aktus nem kerül elfogadásra.
(4) 2014. október 31‑ig azokban az esetekben, amikor a Szerződések értelmében a Tanácsnak nem az összes tagja vesz részt a szavazásban, nevezetesen az [EUMSZ] 238. cikkének (3) bekezdésével összhangban meghatározott minősített többségre történő hivatkozás esetén, a minősített többséget a súlyozott szavazatok ugyanolyan arányában, és a Tanács tagjainak ugyanolyan arányában, valamint adott esetben a tagállamok népességének ugyanolyan százalékában kell meghatározni, mint ahogyan azt az e cikk (3) bekezdése meghatározza.”
B. A 182/2011/EU rendelet
8. A Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról szóló, 2011. február 16‑i 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet(8) 5. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„(1) Amennyiben a vizsgálóbizottsági eljárás alkalmazandó, a bizottság az [EUSZ] 16. cikkének (4) és (5) bekezdésében, és adott esetben, a Bizottság javaslata alapján elfogadandó jogi aktusokkal kapcsolatban az EUMSZ 238. cikkének (3) bekezdésében meghatározott többséggel nyilvánít véleményt. A tagállamok bizottságbeli képviselőinek szavazatait az ugyanezen cikkekben meghatározott módon kell súlyozni.
(2) Ha a bizottság véleménye kedvező, a Bizottság elfogadja a végrehajtási jogi aktus tervezetét.”
C. A 2010/75/EU irányelv
9. Az ipari kibocsátásokról (a környezetszennyezés integrált megelőzése és csökkentése) szóló, 2010. november 24‑i 2010/75/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv(9) 1. cikkének megfelelően az irányelv „az ipari tevékenységekből származó környezetszennyezés integrált megelőzésére és csökkentésére vonatkozó szabályokat” határozza meg, valamint „olyan szabályokat [tartalmaz], amelyeket a szennyező anyagok kibocsátásának megelőzésére vagy, ahol az nem lehetséges, a levegőbe, vízbe vagy a talajba történő kibocsátások csökkentésére és a hulladék keletkezésének megelőzésére dolgoztak ki a környezet egészének magas szintű védelme érdekében.”
10. A 2010/75 irányelv 14. cikkének (3) bekezdése értelmében a tüzelőberendezések működési „engedély[é]ben foglalt feltételeket” az elérhető legjobb technikára (BAT) vonatkozó következtetésekből „kiindulva kell megállapítani.”
11. A 2010/75 irányelv 13. cikkének és a 2010/75 irányelvben említett adatgyűjtéssel, a BAT‑referenciadokumentumok kidolgozásával és minőségbiztosításukkal kapcsolatos iránymutatásokra vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 2012. február 10‑i 2012/119/EU bizottsági végrehajtási határozat(10) mellékletének megfelelően a BAT‑következtetéseket két szakaszban fogadják el.
12. Az első szakasz abból áll, hogy BAT‑referenciadokumentumoknak kidolgozása céljából a Bizottság információcserét szervez az Európai Bizottság, a tagállamok, az érintett iparágak és a környezetvédelemmel foglalkozó nem kormányzati szervek részvételével. Ebben az összefüggésben egy technikai munkacsoport – az adott ágazatra vonatkozó információcsere eredményét figyelembe véve – a BAT‑referenciadokumentumokkal kapcsolatos dokumentumokat dolgoz ki. A BAT‑referenciadokumentumok végső tervezetét megküldik a 2010/75 irányelv 13. cikkének (3) bekezdésében meghatározott fórumnak, amely véleményezi a BAT‑referenciadokumentumok elvégzett technikai munkából következően javasolt tartalmát.
13. A 2010/75 irányelv 13. cikke (5) bekezdésének és 75. cikke (2) bekezdésének megfelelően a második szakaszban a Bizottság a 2010/75 irányelv 75. cikkével létrehozott, a tagállamok képviselőiből álló bizottsághoz (a továbbiakban: bizottság) a BAT‑következtetésekre vonatkozó végrehajtási határozattervezetet nyújt be. A bizottság az 182/2011 rendelet 5. cikkében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében az EUSZ 16. cikk (4) és (5) bekezdésében meghatározott minősített többséggel véleményt nyilvánít a Bizottság végrehajtási határozattervezetéről. Amennyiben ez a vélemény kedvező, a Bizottság elfogadja a BAT‑következtetéseket tartalmazó végrehajtási határozatot.
III. Ténybeli háttér
14. A Bizottság 2017. március 9‑én a bizottság elnökeként a nagy tüzelőberendezések tekintetében a 2010/75 irányelv szerinti BAT‑következtetéseket megállapító végrehajtási határozattervezetet nyújtott be a bizottsághoz.
15. A Bizottság 2017. március 23‑i levelében 2017. április 28‑re előirányzott ülésre hívta a bizottság tagjait. Ennek az ülésnek az volt a célja, hogy szavazzanak az említett végrehajtási határozat tervezetére vonatkozó véleményről. A levélhez a Bizottság napirendtervezetet mellékelt.
16. 2017. március 30‑án a Lengyel Köztársaság kérte, hogy a bizottság a végrehajtási határozat tervezetére vonatkozó véleményről a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének (3) bekezdésében megállapított szabályok szerint szavazzon.
17. 2017. április 4‑én az Európai Unió Tanácsának jogi szolgálata a tagállamok állandó képviselőinek bizottsága elé terjesztette véleményét, amely szerint ahhoz, hogy egy jogi aktus tervezetéről a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését megelőzően alkalmazandó szabályok szerint szavazzanak, lényegében az szükséges, hogy az adott tagállam ez irányú kérelmet terjesszen elő legkésőbb 2017. március 31‑ig, és hogy a kérelem tárgyát képező szavazásra ugyancsak ezen időpontot megelőzően kerüljön sor.
18. 2017. április 10‑én a Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatósága a Lengyel Köztársaság 2017. március 30‑i kérelmét elutasította azzal az indokkal, hogy a véleményről történő szavazás 2017. április 28‑ra, azaz a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének (2) bekezdésében előírt 2017. március 31‑i határidőt követően van előirányozva.
19. 2017. április 28‑án a bizottság ülést tartott, amelyen a tagok szavaztak a végrehajtási határozat módosított tervezetére vonatkozó vélemény elfogadásáról. A szavazásra az EUSZ 16. cikk (4) bekezdésében megállapított szabályok, nem pedig a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének (3) bekezdésében megállapított szabályok alkalmazásával került sor. A szavazás a bizottságnak a tervezetre vonatkozó kedvező véleményéhez vezetett, miután a népesség 65,14%‑át képviselő 20 tagállam és az említett bizottság tagjainak 71,43%‑a igennel szavazott. Nyolc tagállam, köztük a Lengyel Köztársaság nemmel szavazott.
20. 2017. július 31‑én, e szavazást követően, a Bizottság elfogadta a 2010/75 irányelv szerinti elérhető legjobb technikákkal (BAT) kapcsolatos következtetéseknek a nagy tüzelőberendezések tekintetében történő meghatározásáról szóló (EU) 2017/1442 végrehajtási határozatot (a továbbiakban: vitatott határozat).(11)
21. A vitatott határozat többek között a rendelkezésre álló legjobb műszaki megoldásokhoz kapcsolódó kibocsátási szinteket írja elő a nitrogén‑oxidok (NOx), a higany (Hg) és a hidrogén‑klorid (HCl) tekintetében a nagy tüzelőberendezések, azaz olyan létesítmények számára, amelyek névleges fűtőteljesítménye, függetlenül a használt fűtőanyag típusától, legalább 50 megawatt (MW).
IV. A megtámadott ítélet
22. A Lengyel Köztársaság 2017. október 11‑én öt megsemmisítési jogalapra történő hivatkozással a vitatott határozat megsemmisítése iránti keresetet nyújtott be a Törvényszékhez.
23. A Törvényszék előtti eljárásban a Bolgár Köztársaság és Magyarország a Lengyel Köztársaság kérelmeinek támogatása céljából, míg a Belga Királyság, a Francia Köztársaság és a Svéd Királyság a Bizottság kérelmeinek támogatása céljából avatkozott be.
24. A Törvényszék 2021. január 27‑i ítéletével(12) helyt adott Lengyel Köztársaság által felhozott első megtámadási jogalapnak, amely szerint a vitatott határozatot a 36. sz. jegyzőkönyv minősített többségre vonatkozó „régi” szabályai, nem pedig a Lisszaboni Szerződés „új” szabályai szerint kellett volna elfogadni.
25. A Törvényszék e következtetésre a 36. sz. jegyzőkönyv különböző nyelvi változatainak tükrében „a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikke (2) bekezdésének szó szerinti, rendszertani, teleológiai és történeti értelmezését” elvégezve jutott.(13)
26. Először is, a Törvényszék a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikke (2) bekezdésének szó szerinti értelmezést illetően megállapította, hogy e rendelkezés szövege a különböző nyelvi változatok alapján sem egyértelmű. A Törvényszék álláspontja szerint ugyanis a szövegből nem egyértelmű, hogy az olyan jogi aktust, amellyel kapcsolatban a Tanács bármely tagja 2014. november 1. és 2017. március 31. között azt kérte, hogy a minősített többség „régi” szabályai szerint fogadják el, ugyancsak ebben az időszakban kellett‑e elfogadni.(14)
27. Másodszor, a Törvényszék álláspontja szerint a szóban forgó rendelkezés történeti elemzése ugyancsak nem teszi világosabbá e rendelkezés helyes értelmezését. A felek által benyújtott dokumentumokat a Törvényszék ugyanis nem tekintette bizonyító erejűnek.(15)
28. Harmadszor, a Törvényszék a teleologikus értelmezést illetően megjegyezte, hogy a 36. sz. jegyzőkönyv célja, egyetlen preambulumbekezdése értelmében, „a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtt alkalmazandó Szerződések intézményi rendelkezései és az említett szerződésben előírt rendelkezések közötti átmenet megszervezése”. A 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének (2) bekezdése e tekintetben feljogosította a tagállamokat arra, hogy meghatározott időszakon keresztül kérhessék a minősített többség „régi” szabályainak alkalmazását. A Bizottság által előadott értelmezés – a Törvényszék által tett megállapítás szerint – megfosztja hatékony érvényesülésétől a szóban forgó jog gyakorlására vonatkozó időszak kifejezett meghatározását. Ez ugyanis jelentősen csökkentené azon határidő hosszát, amelyen belül valamely tagállam ténylegesen kérheti a Nizzai Szerződés szabályai szerinti szavazást. Ezzel szemben a Törvényszék úgy vélte, hogy a Lengyel Köztársaság által javasolt értelmezés alkalmas annak biztosítására, hogy a tagállam ezen időszak egésze során ténylegesen gyakorolhassa ezt a jogot.(16)
29. Negyedszer, a Törvényszék arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezt a következtetést alátámasztja a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikke (2) bekezdésének rendszertani értelmezése. E rendelkezés részét képezi azoknak a rendelkezéseknek, amelyek célja három átmeneti szakasz meghatározása a minősített többség Lisszaboni Szerződéssel bevezetett szabályainak alkalmazására vonatkozóan. Következésképpen a Törvényszék álláspontja szerint a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének (2) bekezdését nem az EUSZ 16. cikk (4) bekezdésében rögzített szabály alóli kivételnek, hanem olyan átmeneti jellegű rendelkezésnek kell tekinteni, amelynek hatékony érvényesülését biztosítani kell.(17)
30. Ebben az összefüggésben a Törvényszék hozzátette, hogy a Bizottság állításával ellentétben a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikke (2) bekezdésének Lengyel Köztársaság által előadott értelmezése megfelel annak a feltételnek, amely szerint az átmeneti rendelkezéseket szigorúan kell értelmezni. Megjegyezte, hogy a Tanács tagjainak a kérelem benyújtásához való joga időben továbbra is korlátozott. Ezenkívül a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy nem igazolható a Bizottság azon érve, amely szerint ez az értelmezés ellentétes lenne a Lisszaboni Szerződés által követett, a tanácsi szavazás demokratikus legitimitásának megerősítésére irányuló célkitűzéssel. A Törvényszék e tekintetben rámutatott arra, hogy a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének (2) bekezdése az elsődleges jog részét képezi, így annak hatékony érvényesülését nem befolyásolhatja hátrányosan „az EUSZ 16. cikk (4) bekezdésének idő előtti alkalmazása”.(18)
31. Végül a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikke (3) bekezdésének elfogadott értelmezése megfelel a jogbiztonság elvének. Kifejezetten korlátozott volt az az időszak, amelyen belül a Tanács bármely tagja kérhette a minősített többség „régi” szabályainak alkalmazását. Ezzel szemben a Bizottság által előadott értelmezés bizonytalanná tette, hogy mely időszakon belül gyakorolható e jog, mivel ez végső soron a szavazás tényleges időpontjától függ, amely esemény számos változótól függhet. Ezenkívül a Törvényszék álláspontja szerint a Bizottság által javasolt értelmezés lehetőséget teremtett volna a szóban forgó átmeneti rendelkezés kijátszására, mivel annak alkalmazását a jogi aktus tervezetéről történő szavazás időpontjának 2017. március 31. utánra történő puszta elhalasztásával meg lehet hiúsítani.(19)
32. A fenti megfontolások tükrében a Törvényszék arra a következtetésre jutott, hogy a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének (2) bekezdését akként kell értelmezni, hogy valamely jogi aktus tervezetének a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének (3) bekezdésében előírt, minősített többségre vonatkozó szabályok alkalmazásával történő elfogadásához elegendő, hogy egy tagállam az e szabályok alkalmazására vonatkozó kérelmet terjeszt elő 2014. november 1. és 2017. március 31. között, és nem szükséges, hogy a szóban forgó jogi aktus tervezetére vonatkozó szavazásra ugyancsak az ezen időpontok közötti időszakban kerüljön sor.(20)
33. Következésképpen a Törvényszék a megtámadott ítéletben:
– megsemmisítette a vitatott határozatot;
– úgy rendelkezett, hogy a vitatott határozat joghatásait fenn kell tartani az azt felváltani hivatott és a minősített többségnek az átmeneti rendelkezésekről szóló 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének (3) bekezdésében előírt szabályai szerint elfogadott új jogi aktus – észszerű, a jelen ítélet kihirdetésétől számított 12 hónapot meg nem haladó határidőn belül történő – hatálybalépéséig;
– kötelezte a Bizottságot a saját költségeinek és a Lengyel Köztársaság költségeinek viselésére, valamint a Belga Királyságot, a Bolgár Köztársaságot, a Francia Köztársaságot, Magyarországot és a Svéd Királyságot a saját költségeik viselésére.
V. A Bíróság előtti eljárás
34. A Bizottság a Bírósághoz 2021. április 2‑án benyújtott fellebbezésében azt kéri, hogy a Bíróság:
– helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet;
– utasítsa el a Lengyel Köztársaság által előterjesztett első megsemmisítési jogalapot;
– utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé a többi megsemmisítési jogalap elbírálása érdekében, és
– a költségekről jelenleg ne határozzon.
35. A Bizottság ugyanezen a napon külön beadványban kérte, hogy a Bíróság az ügyet a Bíróság eljárási szabályzata 133. cikkének megfelelően gyorsított eljárásban bírálja el.
36. A Lengyel Köztársaság a 2021. június 28‑án benyújtott ellenkérelmében azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezést, és a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére. Másodlagosan, arra az esetre, ha a Bíróság hatályon kívül helyezné a megtámadott ítéletet, a Lengyel Köztársaság azt kéri, hogy a Bíróság utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé, hogy az határozzon a többi megsemmisítési jogalapról.
37. A Bíróság elnöke 2021. július 7‑i határozatával elutasította a Bizottság gyorsított eljárás iránti kérelmét.
VI. Értékelés
38. A Bizottság a Bíróság előtt indított keresetének alátámasztása céljából egyetlen, a megtámadott ítélet 38–60. pontja ellen irányuló fellebbezési jogalapra hivatkozik.
A. A felek érvei
39. A Bizottság előadja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a bizottság már pusztán amiatt is köteles volt a jogi aktus tervezetéről a minősített többség 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkében foglalt szabályainak megfelelően szavazni, hogy valamely tagállam az átmeneti időszak 2017. március 31‑i lejárta előtt nyújtott be kérelmet e szabályok alkalmazása iránt, függetlenül attól, hogy az e tervezetre vonatkozó szavazás 2017. március 31. után történt. A Bizottság úgy véli, hogy a Törvényszék ezáltal tévesen, az EUSZ 16. cikk (4) és (5) bekezdésébe ütközően értelmezte a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkét.
40. A Bizottság fellebbezési jogalapja lényegében két részre osztható.
41. Az első részben a Bizottság az EUSZ 16. cikk (5) bekezdésének állítólagos megsértésére összpontosít. Álláspontja szerint a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy e rendelkezés szövege nem egyértelmű. A Bizottság azt állítja, hogy e rendelkezés szerint 2017. március 31. után nem állhat fenn átmeneti időszak. A Bizottság álláspontja szerint tehát a Törvényszék a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének az EUSZ 16. cikk (5) bekezdésével össze nem egyeztethető értelmezését fogadta el. Ezenkívül a Bizottság azzal érvel, hogy az átmeneti szabályokat szigorúan kell értelmezni, nehogy feleslegesen (és korlátlanul) meghosszabbodjon az átmeneti időszak és az abból eredő jogbizonytalanság. A Bizottságnak és a tagállamoknak ugyanis képeseknek kell lenniük arra, hogy előre lássák azt az időszakot, amely alatt a Nizzai Szerződés szavazási szabályai továbbra is alkalmazandók. Ez az időpont nem függhet a jogi aktus tervezetére vonatkozó szavazás tényleges időpontjától, mivel ez az időpont számos körülménytől függhet.
42. A Bizottság álláspontja szerint a szavazásra alkalmazandó szabályokkal kapcsolatos bizonytalanságot tovább súlyosbítja Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból való 2020. január 31‑i kilépése (a továbbiakban: Brexit). A Brexit következtében a bizottságban – a vitatott határozat megsemmisítésének eredményeként – a BAT‑következtetéseket megállapító új végrehajtási határozat tervezetének jóváhagyásához szükséges többség mindenesetre eltér a 2017‑ben szükséges többségtől.
43. A Bizottság fellebbezési jogalapjának második részében az EUSZ 16. cikk (4) bekezdésének állítólagos megsértésére hivatkozik. A Bizottság azzal érvel, hogy a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének a Törvényszék által elfogadott értelmezése részben megfosztja az EUSZ 16. cikk (4) bekezdésében meghatározott, kettős többségre vonatkozó szabályt a hatékony érvényesülésétől. A Lisszaboni Szerződéssel bevezetett új többségi szabályok „demokratikusabbak” a korábbi szabályoknál, mivel növelik a Tanács szavazatainak reprezentativitását. A 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének a Törvényszék általi értelmezése tehát késlelteti az új szabályok teljes körű alkalmazását, figyelmen kívül hagyva ezzel a Lisszaboni Szerződés alkotói által követett célt.
44. Ezzel szemben a Lengyel Köztársaság osztja a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének a Törvényszék általi értelmezését. Álláspontja szerint e rendelkezés valamennyi nyelvi változatban egyértelmű abban a tekintetben, hogy a Tanács tagjai 2014. november 1. és 2017. március 31. között kérhetik a minősített többség „régi” szabályainak alkalmazását. A Lengyel Köztársaság hangsúlyozza, hogy az EUSZ 16. cikk (4) és (5) bekezdése az új szavazási szabályok alkalmazásának módját és időzítését illetően a 36. sz. jegyzőkönyvre utal. Álláspontja szerint tehát a Bizottság tévesen állítja, hogy az említett jegyzőkönyv 3. cikkének a Törvényszék általi értelmezése a Szerződés fent említett rendelkezéseibe ütközik.
45. A Lengyel Köztársaság továbbá úgy véli, hogy a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének a Törvényszék által követett értelmezése nem vezet e rendelkezés határozatlan ideig tartó alkalmazásához. Nyilvánvaló, hogy a minősített többség „régi” szabályai alkalmazásának kérelmezéséhez való jog 2017. március 31‑ét követően nem gyakorolható. A Lengyel Köztársaság álláspontja szerint valójában a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének a Bizottság által javasolt értelmezése eredményez bizonytalanságot a rendszerben. A Lengyel Köztársaság rámutat ugyanis arra, hogy a régi szabályok alkalmazása olyan időponttól függ, amely – amint azt a Bizottság maga is elismeri – számos változó függvénye. Végül a Lengyel Köztársaság vitatja, hogy az új szavazási szabályok a régiekhez képest demokratikusabbak lennének. Azzal érvel, hogy e szempont mindenesetre irreleváns a szóban forgó különböző rendelkezések értelmezését illetően, amely rendelkezések – amint arra a Törvényszék a megtámadott ítéletben helyesen rámutat – mind az elsődleges uniós jog részét képezik.
B. A fellebbezési jogalap értékelése
46. Elöljáróban fontosnak tartom megjegyezni, hogy bár a jogtudomány eltérő véleményeket fogalmazott meg,(21) álláspontom szerint a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének (2) bekezdése alanyi jogot biztosított a Tanács tagjainak arra, hogy valamely jogi aktusnak a minősített többség „régi” szabályai szerint történő elfogadását kérjék. A Tanács e jogra való hivatkozás esetén nem rendelkezett mérlegelési mozgástérrel azt illetően, hogy helyt adjon‑e a kérelemnek. E rendelkezés ugyanis kifejezetten rögzíti, hogy ilyen körülmények között a régi szabályokat „kell alkalmazni”.(22) Ezt az értelmezést fogadta el a Törvényszék is a megtámadott ítéletben, így úgy tűnik, a felek egyetértenek e kérdésben.
47. Mindemellett a jelen ügyben az a döntő kérdés, hogy a minősített többség „régi” szabályainak alkalmazásához elegendő volt‑e, hogy valamely tagállam e szabályok alkalmazását kérje 2014. november 1. és 2017. március 31. között, vagy a szavazásnak is ezen időszak alatt kellett történnie.
48. E tekintetben elöljáróban megjegyzem, hogy nem tartom meggyőzőnek a Bizottságnak a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikke (2) bekezdésének a Törvényszék által elfogadott értelmezésével szemben előadott érveit. Az alábbiakban kifejtett okokból azt javaslom tehát a Bíróságnak, hogy utasítsa el a Bizottság fellebbezését, és hagyja helyben a megtámadott ítéletet.
49. Először is egyetértek a Bizottsággal abban, hogy a releváns rendelkezések (Szerződés és jegyzőkönyv) szövege nem olyan kétértelmű, mint ahogy azt a Törvényszék a megtámadott ítéletben sugallja. Mindazonáltal úgy vélem, hogy e rendelkezések szó szerinti értelmezése valójában a Törvényszék által elfogadott értelmezést, nem pedig a Bizottság által előadott értelmezést erősíti meg.
50. Habár nem mennék el addig, hogy azt állítsam, a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikke (2) bekezdésének szövege az egyértelműség példája, vitathatatlan, hogy e rendelkezés olyan „kérelemre” utal, amely „2014. november 1. és 2017. március 31. között” terjeszthető elő. Másképpen megfogalmazva, úgy tűnik, hogy az e rendelkezésben előírt átmeneti időszak a Tanács tagjainak arra a lehetőségére vonatkozik, hogy gyakorolják a minősített többség „régi” szabályainak alkalmazására vonatkozó jogukat. A 36. sz. jegyzőkönyv különböző nyelvi változatainak összehasonlítása megerősíti ezt az értelmezést.(23)
51. Másodszor, az előbbiekkel szorosan összefügg az, hogy az EUSZ 16. cikk (4) és (5) bekezdése e megállapítást nem kérdőjelezi meg. E rendelkezések ugyanis nem tartalmaznak olyan elemet, amely láthatólag ellentmondana a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikke (2) bekezdése javasolt értelmezésének.
52. Az EUSZ 16. cikk (4) bekezdése tartalmazza a „minősített többség” 2014. november 1‑jétől alkalmazandó új meghatározását. Az, hogy a minősített többség „régi” szabályai szerinti szavazásra kivételesen 2017. március 31. után is sor kerülhet, semmit nem változtat azon, hogy ezen időpontot követően a minősített többség meghatározásának alapját általában az EUSZ 16. cikk (4) bekezdésében szereplő kettős többségi szabály képezi.
53. Az EUSZ 16. cikk (5) bekezdése pedig egyszerűen a következőképpen szól: i) egyes átmeneti rendelkezések 2014. november 1. és 2017. március 31. között alkalmazandók, és (ii) e rendelkezéseket „az átmeneti rendelkezésekről szóló jegyzőkönyv” állapítja meg. A 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének (2) bekezdése vitathatatlanul ezen átmeneti rendelkezések egyike. A Bizottság érvelésével ellentétben nem látom be, hogy az EUSZ 16. cikk (5) bekezdése szó szerinti értelemben hogyan szolgálna bármilyen útmutatással a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikke (2) bekezdésének értelmezését illetően. Közelebbről az, hogy a 36. sz. jegyzőkönyvben szereplő egyes átmeneti rendelkezéseket 2014. november 1. és 2017. március 31 között kell alkalmazni, nem zárja ki, hogy amennyiben kellő időben hivatkoznak rájuk, e rendelkezések még az utóbbi időpontot követően is kifejthessenek bizonyos joghatást.
54. Harmadszor, a Bizottság érvelésével ellentétben nem hiszem, hogy a Törvényszék a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikke (2) bekezdésének általa történő értelmezésével határozatlan időre meghosszabbította volna az átmeneti időszakot, vagy jogbizonytalanságot idézett volna elő. Ahogyan arra a Lengyel Köztársaság helyesen rámutat, csak a meghatározott időpontig (2017. március 31.) benyújtott kérelmek váltják ki a minősített többség „régi” szabályainak alkalmazását. Hozzáteszem, hogy ahhoz, hogy érvényes lehessen a kérelem, az kizárólag az ezen időpontig elfogadás céljából szabályszerűen benyújtott jogi aktusok tervezeteire vonatkozhat. Ennélfogva önmagában az, hogy a jogi aktus tervezetére vonatkozó szavazásra 2017. március 31‑ét követően is sor kerülhet, nem járt az átmeneti időszak „határozatlan időre történő meghosszabbításával”.
55. Ez a helyzet a jogbiztonság elvét megsértve a Tanács elnöke és tagjai számára sem teremt bizonytalan helyzetet. Ezen elv értelmében a jogszabályoknak egyértelműeknek és pontosaknak kell lenniük, azok alkalmazásának pedig a jogalanyok számára előre láthatónak kell lennie. Pontosabban, a szabályoknak lehetővé kell tenniük az érdekeltek számára az ennek alapján őket terhelő kötelezettség terjedelmének pontos ismeretét, mivel képeseknek kell lenniük arra, hogy egyértelműen megismerhessék jogaikat és kötelezettségeiket, és ezeknek megfelelően járjanak el.(24)
56. Nem látom be, hogy a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikke (2) bekezdésének a Törvényszék által elfogadott értelmezése miért lenne ellentétes ezzel az elvvel. Ha ugyanis az e rendelkezés szerinti kérelmet az abban előírt határidőn belül nyújtották be, mind a Bizottság, mind a Tanács tagjai bizonyosak lehetnek a szavazásra alkalmazandó szabályokat illetően. Ezzel szemben, ha a Bizottság által előadott értelmezést kellene követni, a releváns szavazási szabályok az elnökség által a szavazásra választott időpont függvényében változnának. A Tanács tagjai nem ismerhetnék meg az alkalmazandó többséget azt megelőzően, hogy az elnökség kitűzi a szavazás időpontját.(25)
57. Ezenkívül – ahogyan azt a Törvényszék megjegyezte(26)– a Bizottság által javasolt értelmezés megkönnyítené a 36. sz. jegyzőkönyv szabályainak megkerülését. A szavazás időpontja ugyanis – a Tanács bármely tagja által a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének (2) bekezdése alapján megfogalmazott kérés meghiúsítása céljából – stratégiailag is megválasztható. Ugyanakkor ez egy másik olyan szempont, amely jogbizonytalanságot teremthet a szavazási szabályok alkalmazása tekintetében.
58. Végül ezzel kapcsolatban nem látom be, hogy a (2020. január 31‑i) Brexitre vonatkozó megfontolások mennyiben lennének kihatással (a munkáját 2007 októberében befejező kormányközi konferencián elfogadott) 36. sz. jegyzőkönyvben szereplő szabályok értelmezésére. Nem eredményez jogbizonytalanságot pusztán az, hogy napjainkban a bizottságban a BAT‑következtetéseket megállapító végrehajtási határozatra vonatkozó tervezet jóváhagyásához szükséges többség eltér a 2017‑ben (a vitatott határozat elfogadásakor) szükséges többségtől. E tekintetben az a fontos, hogy a jogi aktus tervezetének jóváhagyásához szükséges többség a releváns szabályok alapján egyértelmű legyen a bizottság elnöke és tagjai számára, amit a Bizottság nem vitat.
59. Ezenkívül nagyon is lehetséges, hogy a Brexitet követően a Tanács Nizzai Szerződésben előírt szavazási szabályainak alkalmazása bizonyos olyan bonyodalmakat von maga után, amelyek nem merülnek fel a Lisszaboni Szerződés által bevezetett – bizonyos mértékben egyszerűbb – szabályok alapján. Mindazonáltal ez pusztán annak a következménye, hogy a tagállamok úgy döntöttek, a Brexitet követően nem módosítják azonnal az uniós szerződéseket, és továbbra is a céljuk és tárgyuk tükrében, valamint a tényleges érvényesülés elvére tekintettel értelmezett meglévő szabályokat alkalmazzák. Nem látom be, hogy a 2007‑ben előre nem látott és előre nem látható jelenlegi körülményekhez kapcsolódó gyakorlati szempont hogyan tekinthető a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikke (2) bekezdése szilárd értelmezési feltételének.
60. Negyedszer, nem vagyok meggyőződve arról, hogy a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikke (2) bekezdésének a megtámadott ítéletben elfogadott értelmezése ellentétes lenne az átmeneti rendelkezések szigorú értelmezésének elvével. E tekintetben megjegyzem, hogy a Bizottság egyetlen olyan ügyre(27) hivatkozik, amelyben a Bíróság szűken értelmezte az egyes átmeneti rendelkezésekben szereplő általános szabálytól való eltérést.(28) A jelen ügyben a szóban forgó átmeneti rendelkezés nem valamely általános szabálytól való eltérést vezet be, hanem – lehetővé téve a régi rendelkezés huzamosabb alkalmazását – egy új rendelkezés fokozatos bevezetésére vonatkozik.(29) Nem vagyok biztos abban, hogy a két helyzet teljesen összehasonlítható, amit a Bizottság az észrevételeiben nem kívánt kifejteni.
61. Mindenesetre, ami még fontosabb, hogy ha általánosságban el is fogadható, hogy az átmeneti rendelkezéseket nem lehet túl tágan értelmezni,(30) ez nem jelenti azt, hogy e rendelkezéseket láthatólag a szövegükkel ellentétesen lehetne értelmezni.(31) A kivételek és eltérések szigorú értelmezésének e követelménye azt sem jelenti, hogy az azok meghatározására használt kifejezéseket oly módon lehetne értelmezni, hogy azok ne tudják kifejteni hatásukat.(32)
62. Ezzel kapcsolatban egyébként egyetértek a Lengyel Köztársasággal abban, hogy a Bizottság által javasolt értelmezés lerövidítené a 36. sz. jegyzőkönyvben meghatározott határidőt, amelyen belül a Tanács tagjai ténylegesen élhetnének azzal a joggal, hogy a minősített többség „régi” szabályainak alkalmazását kérjék.(33) E tekintetben hozzáteszem, hogy mivel általában több hét telik el a javaslat benyújtása és az e javaslatra vonatkozó tényleges szavazás között, a 36. sz. jegyzőkönyvben előírt időtartam lerövidülése egyáltalán nem elhanyagolható.
63. Ötödször, nem hiszem, hogy a Bíróság feladata annak megítélése, hogy – a Bizottság érvelésének megfelelően – a Lisszaboni Szerződéssel bevezetett szavazási szabályok a Nizzai Szerződés alapján alkalmazandó szabályokhoz képest jellegüknél fogva „demokratikusabbak”‑e, és így a tanácsi szavazás legitimációját is megerősítik. Olyan érvről van szó, amelyet a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikke (2) bekezdésének értelmezése szempontjából egyszerűen irrelevánsnak tartok.
64. Számomra mindenesetre úgy tűnik, hogy a demokrácia elvének akkor már jobban megfelel a Lisszaboni Szerződés alkotói – akik miután az uniós szerződések módosításairól folytatott tárgyalásokra demokratikus felhatalmazást kaptak, megegyeztek néhány átmeneti szabály beiktatásában – egyértelmű szándékának teljes körű érvényesítése. Ugyanis nem vitatott, hogy a Lisszaboni Szerződés alkotóinak az volt a szándéka, hogy bizonyos rugalmassággal vezessék be az új szavazási szabályokat, és ennek érdekében két átmeneti időszakot határoztak meg. Ez az indoka a 36. sz. jegyzőkönyvnek, amely – amint azt a Törvényszék a megtámadott ítéletben megjegyezte – a Szerződések mellett szintén elsődleges jognak minősül.(34) Következésképpen az említett jegyzőkönyv rendelkezéseinek időbeli hatályát nem lehet indokolatlanul korlátozni annak alapján, hogy a Bizottság miket tekint demokratikusabb szabályoknak.
65. A fentiek tükrében számomra meghökkentő a Bizottság azon állítása, hogy a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikke (2) bekezdésének a Törvényszék által elfogadott értelmezése meghiúsítaná a Lisszaboni Szerződés alkotói által követett célok egyikét. E tekintetben azt is megjegyzem, hogy – amint az a megtámadott ítéletből kitűnik(35)– a felek által első fokon benyújtott dokumentumok egyikéből sem tűnik ki a Lisszaboni Szerződés alkotóinak arra irányuló szándéka, hogy az új, kettős többségi szabályokat akkor is alkalmazzák, ha ez de facto megfosztaná a Tanács tagjait a 36. sz. jegyzőkönyvben biztosított jogoktól.
66. Általánosabb jelleggel arra keresem a választ, hogy a Bizottság ténylegesen nem becsüli‑e túl a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikke (2) bekezdése joghatásainak az átmeneti időszak lejártát követően képviselt jelentőségét. A minősített többség „régi” szabályai szerinti szavazás 2017. március 31. után történő alkalmazására a jelen indítvány 54. pontjában említett korlátozások miatt csak kivételesen kerülhetett sor. Az az érvelés, hogy e rendelkezésnek a Törvényszék általi értelmezése ellentétes a demokrácia elvével, vagy meghiúsíthatja a Lisszaboni Szerződés alkotói által követett célok valamelyikét, arra a Monty Python jelenetre emlékeztet, amelyben néhány vadász gépfegyvert, rakétavetőt és tűzérséget vet be egy szúnyog megölésére. Ugyanakkor, e jelenet végkifejletével ellentétben, az ilyen mértékű túlzás számomra nem tűnik sikernek.
67. Következésképpen úgy vélem, hogy a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikke (2) bekezdésének a Törvényszék által a megtámadott ítéletben alkalmazott értelmezése helyes. Ennélfogva azt javaslom, hogy a Bíróság utasítsa el a Bizottság által benyújtott fellebbezést.
VII. A költségekről
68. Az eljárási szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése szerint a fellebbezési eljárásban is alkalmazandó 138. cikkének (1) bekezdése értelmében a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.
69. A Lengyel Köztársaság kérte a pervesztes fél költségek viselésére kötelezését.
70. Mivel álláspontom szerint a Bizottság pervesztes, kötelezni kell a jelen fellebbezési eljárás költségeinek viselésére.
VIII. Végkövetkeztetés
71. A fentiek tükrében azt javaslom a Bíróságnak, hogy:
– utasítsa el a fellebbezést;
– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.
1 Eredeti nyelv: angol.
2 Lásd többek között az úgynevezett 1966. évi „luxemburgi kompromisszumot” (a Tanács Luxembourgban, 1966. január 17‑én, 18‑án, 27‑én és 28‑án tartott rendkívüli ülésén elfogadott következtetések; az Európai Közösségek hírlevele, 1966. március, 3–66., 5–11. o.), az úgynevezett 1994. évi „joanninai kompromisszumot” (az 1995. január 1‑jei tanácsi határozattal [HL 1995. C 1., 1. o.] módosított, a Tanács minősített többséggel történő döntéshozataláról szóló 1994. március 29‑i tanácsi határozat [HL 1994. C 105., 1. o.]), legutóbb pedig a Lisszaboni Szerződés mellékletét képező, az Európai Unióról szóló szerződés 16. cikkének (4) bekezdéséről és az Európai Unió működéséről szóló szerződés 238. cikkének (2) bekezdéséről szóló (7.) nyilatkozatot (HL 2008. C 115., 338. o.).
3 Történeti áttekintésért és további hivatkozásokért lásd többek között: Jacqué, J. P. „Le vote au Conseil de l’Union européenne”, in Blanquet, M., La prise de décision dans le système de l’Union européenne, Bruylant, 2011, 61–89. o.; Dann, P., „The Council”, in Schütze, R.; Tridimas, T., Oxford Principles of European Union Law, I. köt., Oxford, 2018, 540–544. o.
4 Lásd különösen az EUSZ 16. cikk (3)–(5) bekezdését, az EUMSZ 238. cikket és a Tanács eljárási szabályzatának elfogadásáról szóló 2009. december 1‑jei módosított 2009/937/EU tanácsi határozat (HL 2009. L 325., 35. o.) 11. cikkét.
5 Ez a helyzet akkor, amikor a Tanács a Bizottság vagy az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének javaslata alapján jár el (lásd az EUMSZ 238. cikk (2) bekezdését). Azon esetek nagy többségéről van szó, amelyekben a Tanácsnak minősített többséggel kell szavaznia.
6 HL 2016. C 202., 321. o. (a továbbiakban: 36. sz. jegyzőkönyv).
7 Kitakart táblázat.
8 HL 2011. L 55., 13. o.
9 HL 2010. L 334., 17. o.; helyesbítések: 2012. HL L 158., 25. o.; HL 2017. L 22., 86. o.; HL 2017. L 158., 51. o.
10 HL 2012. L 63., 1. o.
11 HL 2017. L 212., 1. o.
12 Lengyelország kontra Bizottság ítélet (T‑699/17, EU:T:2021:44; a továbbiakban: megtámadott ítélet).
13 Lásd a megtámadott ítélet 34. pontját.
14 Uo., 35. és 36. pont.
15 Uo., 37. pont.
16 Uo., 38–42. pont.
17 Uo., 43–49. pont.
18 Uo., 50–52. pont.
19 Uo., 53–55. pont.
20 Uo., 56. pont.
21 Lásd többek között: Ponzano, P., „Comment to Article 16 TEU”, in Curti Gialdino, C. (szerk.): Codice dell’Unione europea – Operativo, Simone, 2012, 196–197. o.
22 Kiemelés tőlem.
23 Lásd többek között a spanyol („entre el 1 de noviembre de 2014 y el 31 de marzo de 2017 […] cualquier miembro del Consejo podrá solicitar”), a német („für den Zeitraum vom 1. November 2014 bis zum 31. März 2017 […] kann ein Mitglied des Rates beantragen”), a görög („aπό την 1η Νοεμβρίου 2014 έως την 31η Μαρτίου 2014 […] ένα μέλος του Συμβουλίου μπορεί να ζητά να θεσπισθεί”), a francia („entre le 1er novembre 2014 et le 31 mars 2017 […] un membre du Conseil peut demander”), a horvát („u razdoblju od 1.11.2014. do 31.3.2017 […] član Vijeća može zatražiti”) és az olasz változatot („nel periodo dal 1o novembre 2014 al 31 marzo 2017 […] un membro del Consiglio può chiedere”).
24 Lásd például: 2014. július 1‑jei Ålands Vindkraft ítélet (C‑573/12, EU:C:2014:2037, 127. és 128. pont).
25 Ezzel kapcsolatban meggyőző módon lásd a megtámadott ítélet 55. pontját.
26 Uo.
27 2010. szeptember 2‑i Kirin Amgen ítélet (C‑66/09, EU:C:2010:484, 30–33. pont).
28 Ezzel kapcsolatban lásd még: Bot főtanácsnok Kirin Amgen ügyre vonatkozó indítványa (C‑66/09, EU:C:2010:96, 5. és 57. pont).
29 Vö. még a megtámadott ítélet 47. pontjával.
30 Lásd a megtámadott ítélet 50. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.
31 Lásd a jelen indítvány fenti 48. és 49. pontját.
32 Lásd többek között: 2021. szeptember 30‑i Icade Promotion ítélet (C‑299/20, EU:C:2021:783, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Lásd még e tekintetben: 2010. október 14‑i Union syndicale Solidaires Isère ítélet (C‑428/09, EU:C:2010:612, 40. pont).
33 Ezzel kapcsolatban meggyőzően ismételten lásd a megtámadott ítélet 41. pontját.
34 A megtámadott ítélet 51. pontja.
35 Uo., 37. pont.