Ideiglenes változat
A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)
2026. október 15.(*)
„ Előzetes döntéshozatal – Az Európai Unió kiváltságai és mentességei – EUMSZ 343. cikk – Az Európai Unió kiváltságairól és mentességeiről szóló (7.) jegyzőkönyv – Az Európai Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai – 12. cikk – A nemzeti adók alóli mentesség – Ajándékozási illeték – A 13. cikk első bekezdése – Ezen adókötelezettség a tisztviselő lakóhelye szerinti tagállamban, amennyiben az nem a származási állam, és nem az az állam, amelyben a tisztviselő feladatait ellátja – Az Unió tisztviselőinek és egyéb alkalmazottainak adózás szempontjából irányadó lakóhelye ”
A C‑275/25. sz. [Kolwager](i) ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Bundesfinanzhof (szövetségi pénzügyi bíróság, Németország) a Bírósághoz 2025. április 9‑én érkezett, 2024. november 20‑i határozatával terjesztett elő
a Finanzamt B
és
A
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (első tanács),
tagjai: F. Biltgen tanácselnök, S. Gervasoni (előadó), A. Kumin, I. Ziemele és M. Bošnjak bírák,
főtanácsnok: N. Emiliou,
hivatalvezető: V. Di Bucci,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– A képviseletében D. Salm Rechtsanwalt,
– a német kormány képviseletében J. Möller és P.‑L. Krüger, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében M. Heller és L. Hohenecker, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2026. április 23‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem az Európai Unió kiváltságairól és mentességeiről szóló (7.) jegyzőkönyv (HL 2012. C 326., 266. o.) (a továbbiakban: 7. jegyzőkönyv) 13. cikke első bekezdése első mondatának értelmezésére vonatkozik.
2 Ezen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet A, az Európai Beruházási Bank (EBB) egyik alkalmazottja, és a Finanzamt B (adóhatóság, Németország) között az ajándékozási illeték németországi megfizetése tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő.
Jogi háttér
Az uniós jog
Az EUM‑Szerződés
3 Az EUMSZ 343. cikk a következőképpen rendelkezik:
„Az Uniót a tagállamok területén megilletik a feladatai ellátásához szükséges kiváltságok és mentességek az Európai Unió kiváltságairól és mentességeiről szóló 1965. április 8‑ai jegyzőkönyvben megállapított feltételek szerint. Ugyanez vonatkozik az Európai Központi Bankra és az Európai Beruházási Bankra.”
A (7.) jegyzőkönyv
4 A (7.) jegyzőkönyv egyetlen preambulumbekezdést tartalmaz, amelynek szövege a következő:
„FIGYELEMBE VÉVE, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés 343. cikkének és az Európai Atomenergia‑közösséget (Euratom) létrehozó szerződés 191. cikkének megfelelően az Európai Uniót és az Euratomot a tagállamok területén megilletik a feladataik ellátásához szükséges kiváltságok és mentességek,”
5 E jegyzőkönyv 12. cikke értelmében:
„Az Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai az Unió által számukra fizetett illetmények, bérek és járandóságok után kötelesek adót fizetni az Unió javára az Európai Parlament és a[z Európai Unió] Tanács[a] által rendes jogalkotási eljárás keretében, az érintett intézményekkel folytatott konzultációt követően elfogadott rendeletekben meghatározott feltételeknek és eljárásnak megfelelően.
Az Unió által számukra kifizetett illetmények, bérek és járandóságok tekintetében nemzeti adókötelezettség alól mentességet élveznek.”
6 Az említett jegyzőkönyv 13. cikke a következőképpen rendelkezik:
„A jövedelemadó, a vagyonadó és az örökösödési adó alkalmazásakor, valamint az Unió tagállamai között a kettős adóztatás elkerülésére vonatkozóan kötött egyezmények alkalmazásakor az Unió azon tisztviselőit és egyéb alkalmazottait, akik – kizárólag az Unió szolgálatában végzett feladataik ellátása miatt – az Unió szolgálatába történő belépéskor az adózás szempontjából lakóhelyük szerinti országon kívüli tagállam területére helyezik át tartózkodási helyüket, mind a tényleges tartózkodási helyük szerinti országban, mind az adózás szempontjából lakóhelyük szerinti országban úgy kezelik, mintha ez utóbbi országban tartanák fent lakóhelyüket, amennyiben ez az ország tagja az Uniónak. Ezt a rendelkezést alkalmazni kell a házastársakra is, amennyiben ez utóbbiak nem végeznek külön kereső tevékenységet, illetve az e cikkben említett személyek által eltartott és az ő gondozásuk alatt álló gyermekekre is.
Az előző bekezdésben említett személyeknek a tartózkodásuk szerinti országban található ingó vagyona ebben az országban mentességet élvez az örökösödési adó alól; az adó megállapítása céljából az ilyen tulajdont úgy kell tekinteni, mintha az adózás szempontjából lakóhely szerinti országban volna található, figyelemmel harmadik országok jogaira, valamint a kettős adóztatásra vonatkozó nemzetközi egyezmények rendelkezéseinek lehetséges alkalmazására is.
E cikk rendelkezéseinek alkalmazásakor a kizárólag egyéb nemzetközi szervezetek szolgálatában végzett feladatok ellátása érdekében megszerzett lakóhelyek nem vehetők figyelembe.”
7 Ugyanezen jegyzőkönyv 17. cikkének a szövege a következő:
„Az Unió tisztviselőinek és egyéb alkalmazottainak kizárólag az Unió érdekében lehet különféle kiváltságokat, mentességeket és könnyítéseket adni.
[…]”
8 A (7.) jegyzőkönyv 21. cikkének első bekezdése kimondja:
„Ezt a jegyzőkönyvet továbbá […] alkalmazni kell az Európai Beruházási Bankra, a Bank szerveinek tagjaira, alkalmazottaira, valamint a tagállamoknak a Bank tevékenységében részt vevő képviselőire.”
A német jog
Az öröklési és ajándékozási illetékről szóló törvény
9 Az Erbschaft‑ und Schenkungsteuergesetz (az öröklési és ajándékozási illetékről szóló törvény), 1997. február 27‑én kihirdetett (BGBl I, 1997, 378. o.) alapügyre alkalmazandó változatának „Illetékköteles ügyletek” című 1. §‑a a következőképpen rendelkezik:
„(1) Öröklésiilleték‑köteles (vagy ajándékozásiilleték‑köteles):
1. a haláleset folytán történő vagyonszerzés;
2. az élők közötti ajándékozás;
[…]
(2) Eltérő rendelkezés hiányában a jelen törvény haláleset folytán történő vagyonszerzésre vonatkozó rendelkezései az ajándékozásra és a meghatározott célra történő juttatásra […] is alkalmazandók.”
10 E törvénynek „Az illetékkötelezettség személyi hatálya” című 2. §‑a előírja:
„(1) Illetékkötelezettség keletkezik:
1. az 1. § (1) bekezdésének 1–3. pontjában szabályozott esetekben, ha a halála időpontjában az örökhagyó, az ajándékozás időpontjában az ajándékozó vagy az illetékfizetési kötelezettség keletkezésének időpontjában (9. §) a vagyonszerző belföldi illetőségű személy [Inländer], az egész vagyonra (korlátlan illetékkötelezettség). Belföldi illetőséggel rendelkezőnek minősülnek:
a) azok a természetes személyek, akik belföldön lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel rendelkeznek; […]”
11 Az említett törvénynek az „Élők közötti ajándékozás” című 7. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Élők közötti ajándékozásnak minősül:
1. minden élők közötti nagylelkű juttatás, amennyiben a kedvezményezett annak révén a juttató rovására gazdagodik;
[…]”
12 Ugyanezen törvény „Az illetékfizetési kötelezettség keletkezése” című 9. cikkének szövege a következő:
„(1) Illetékfizetési kötelezettség keletkezik:
1. haláleset folytán történő vagyonszerzés esetén az elhunyt halálával; […]
2. élők közötti ajándékozás esetén a juttatás időpontjával;
[…]”
Az adózás rendjéről szóló törvény
13 Az Abgabenordnung (az adózás rendjéről szóló törvény) 2002. október 1‑jén kihirdetett változata (BGBl I, 2002., 3866. o.; helyesbítés: BGBl I, 2003., 61. o.) alapügyre alkalmazandó változatának „Lakóhely” című 8. §‑a a következőképpen rendelkezik:
„Egy természetes személy ott rendelkezik lakóhellyel, ahol lakással rendelkezik olyan körülmények között, amelyek arra engednek következtetni, hogy ezt a lakást fenntartja és használja.”
14 Ezen törvény „Szokásos tartózkodási hely” című 9. §‑a kimondja:
„Egy természetes személy ott rendelkezik szokásos tartózkodási hellyel, ahol olyan körülmények között tartózkodik, amelyek alapján megállapítható, hogy ezen a helyen vagy területen nem csak ideiglenesen tartózkodik. E törvény alkalmazásában szokásos tartózkodási helynek mindig és kezdettől fogva a hat hónapos időtartamot meghaladó folyamatos tartózkodás helyét kell tekinteni; a rövid időtartamú megszakításokat nem kell figyelembe venni. A második mondat nem alkalmazandó, ha a tartózkodás kizárólag látogatási, üdülési, gyógy‑ vagy hasonló magánjellegű célokat szolgál, és időtartama nem haladja meg az egy évet.”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
15 A 1995 óta az EIB alkalmazottja; ekkor költözött Ausztriából Luxemburgba, hogy megkezdje a munkavégzést e szervezetnél. 2010‑ben, házasságkötése után ismét költözött, hogy feleségével együtt Németországban éljen. Ezzel párhuzamosan luxemburgi lakását tovább használta.
16 2013‑ban 300 000 euró összegű készpénzt kapott ajándékba Ausztriában lakó fiútestvérétől.
17 2017. április 13‑i határozatával a német adóhatóság 56 000 euróban állapította meg az A által ezen ajándékozás után fizetendő illeték összegét.
18 A‑nak a határozat ellen benyújtott fellebbezését, amelyben a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdésének első mondatára hivatkozott, és azt állította, hogy úgy kell kezelni, mintha adózás szempontjából lakóhelye kizárólag Ausztriában lenne, 2019. augusztus 1‑jei határozattal elutasították. E hatóság úgy ítélte meg, hogy A Németországban adózás szempontjából további lakóhellyel rendelkezett, az adózás szempontjából ausztriai lakóhellyel párhuzamosan, hogy ez utóbbi lakóhely fiktív volt, és hogy A‑t ezért Németországban korlátlan illetékkötelezettség terheli.
19 2021. szeptember 16‑i ítéletével a Finanzgericht Rheinland‑Pfalz (Rajna‑vidék‑Pfalz‑i pénzügyi bíróság, Németország) helyt adott az A által benyújtott keresetnek, azzal az indokkal, hogy a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdésének első mondatában meghatározott kritériumot – amely az adózás szempontjából irányadó lakóhelytől eltérő országban való letelepedés okára vonatkozik – A uniós szolgálatba lépésének időpontjában kellett értékelni. E bíróság szerint a későbbi változások, különösen a magánjellegű okokból történő költözés nem bír jelentőséggel mindaddig, amíg az alkalmazott az Unió szolgálatában marad, és a tényleges lakóhelye földrajzi kapcsolatban áll a munkavégzésének helyével.
20 A német adóhatóság felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Bundesfinanzhofhoz (szövetségi pénzügyi bíróság, Németország), amely a kérdést előterjesztő bíróság, a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdése első mondatának megsértésére hivatkozva. A hatóság álláspontja szerint ez a rendelkezés nem alkalmazandó az ajándékozási illetékre, és mindenesetre nem releváns a jelen ügyhöz hasonló olyan esetben, amikor az uniós tisztviselő hivatalba lépése után személyes okokból további lakóhelyet létesít egy másik tagállamban.
21 A kérdést előterjesztő bíróság lehetségesnek tartja, hogy az ajándékozási illeték a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdése első mondatának hatálya alá tartozik, ugyanakkor kétségei vannak e tekintetben.
22 E bíróság szerint, ha e rendelkezést alkalmazni kellene az ajándékozási illetékre, úgy lehetne tekinteni, hogy A ezen adó szempontjából nem rendelkezik adózás szempontjából lakóhellyel Németországban. Ez lenne a helyzet, ha e rendelkezést úgy kellene értelmezni, hogy a származási tagállamban – a jelen esetben Ausztriában – adózás szempontjából meglévő lakóhelyen kívül az Unió tisztviselője vagy egyéb alkalmazottja nem rendelkezhet más lakóhellyel adózás szempontjából. A fellebbviteli bíróság azonban vonakodik egy ilyen értelmezést elfogadni abban az esetben, amikor egy uniós tisztviselő vagy egyéb alkalmazott pályafutása során egy olyan tagállamban – jelen esetben Németországban – létesít lakóhelyet, amely nem azonos azzal a tagállammal, ahol feladatait ellátja – jelen esetben Luxemburg –, miközben tényleges lakóhelyét az utóbbi tagállamban megtartja.
23 A kérdést előterjesztő bíróság ezért először is szükségesnek tartja annak tisztázását, hogy a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdésének első mondata alkalmazandó‑e az ajándékozási illetékre.
24 E bíróság megjegyzi, hogy az ajándékozási illetéket e rendelkezés nem említi kifejezetten, ellentétben a jövedelemadóval, a vagyonadóval és az örökösödési adóval (öröklési illetékkel). Arra is rámutat, hogy a német jog az ajándékozási illetéket olyan önálló adótípusnak tekinti, amely egyébként a jövedelemadóhoz, a vagyonadóhoz és az örökösödési adóhoz (öröklési illetékhez) képest olyan különbségeket mutat, amelyek a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdése első mondatának tárgyi hatálya alá vonása ellen szólnak.
25 Mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság elismeri, hogy az ajándékozási illeték a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdésének első mondatában szereplő jövedelemadó fogalmához hasonlítható, mivel a megajándékozott gazdagodását adóztatja. E bíróság szerint egyes tagállamok, mint például a Dán Királyság, az Észt Köztársaság, a Litván Köztársaság és a Cseh Köztársaság, jövedelemadót vetnek ki az ajándékozásokra.
26 A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az ajándékozási illeték a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdésének első mondata értelmében vett örökösödési adóhoz is hasonlítható. Ez az illeték ugyanis az örökösödési adó szükséges kiegészítésének minősül, mivel ezen adó ajándékozás útján könnyen megkerülhető. A német jogban az „előrehozott öröklés” elve alapján az ajándékozási illetéket lényegében ugyanazon jogszabályi előírások szerint vetik ki, mint az örökösödési adót. Más tagállamok, mint például a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, az Olasz Köztársaság és a Lengyel Köztársaság, ugyanígy járnak el.
27 Abban az esetben, ha a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdésének első mondata alkalmazandó az ajándékozási illetékre, a kérdést előterjesztő bíróság másodsorban arra keresi a választ, hogy e rendelkezéssel ellentétes‑e az, hogy az az uniós tisztviselő, aki kizárólag az Unió szolgálatában végzett feladatai ellátása miatt a származási tagállamától eltérő tagállam területén telepedett le, adózás szempontjából lakóhellyel rendelkezhet a feladatai ellátásának helye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban ilyen illetékkötelezettség céljából.
28 E körülmények között a Bundesfinanzhof (szövetségi pénzügyi bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Alkalmazható‑e a [(7.)] jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdésének első mondata az ajándékozási illeték kivetésére?
2) Az első kérdésre adandó igenlő válasz esetén kizárja‑e e rendelkezés, hogy az Unió azon tisztviselője vagy egyéb alkalmazottja, aki kizárólag az Unió szolgálatában végzett feladatainak ellátása miatt a származási tagállamon kívüli tagállam területére helyezte át tartózkodási helyét, az adózás szempontjából további lakóhelyet létesítsen a munkavégzési hely szerinti államtól eltérő tagállamban, ha egyidejűleg tényleges lakóhelyet tart fenn a munkavégzési hely szerinti államban?"
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Az első kérdésről
29 Első kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdésének első mondatát úgy kell‑e értelmezni, hogy az alkalmazandó az ajándékozási illetékre.
30 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez annak kifejezéseit, szövegkörnyezetét, valamint annak a szabályozásnak a célkitűzéseit kell figyelembe venni, amelynek az említett rendelkezés részét képezi (1983. november 17‑i Merck ítélet, 292/82, EU:C:1983:335, 12. pont; 2025. augusztus 1‑jei Alace és Canpelli ítélet, C‑758/24 és C‑759/24, EU:C:2025:591, 91. pont).
31 Először, a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdésének első mondata szerint „[a] jövedelemadó, a vagyonadó és az örökösödési adó alkalmazásakor, valamint az Unió tagállamai között a kettős adóztatás elkerülésére vonatkozóan kötött egyezmények alkalmazásakor az Unió azon tisztviselőit és egyéb alkalmazottait, akik – kizárólag az Unió szolgálatában végzett feladataik ellátása miatt – az Unió szolgálatába történő belépéskor az adózás szempontjából lakóhelyük szerinti országon kívüli tagállam területére helyezik át tartózkodási helyüket, mind a tényleges tartózkodási helyük szerinti országban, mind az adózás szempontjából lakóhelyük szerinti országban úgy kezelik, mintha ez utóbbi országban tartanák fent lakóhelyüket, amennyiben ez az ország tagja az Uniónak.”
32 E rendelkezés szövegéből kitűnik, hogy az különbséget tesz egyrészt az uniós tisztviselők és egyéb alkalmazottak adózás szempontjából irányadó lakóhelye – amelyet úgy kell tekinteni, hogy megőriztek abban a tagállamban, ahol az Uniónál való szolgálatba lépésük időpontjában a lakóhelyük volt (a továbbiakban: származási állam) –, másrészt pedig azon tényleges tartózkodási hely között, amelyet e tisztviselők és egyéb alkalmazottak a származási államuktól eltérő tagállam területén létesítettek (a továbbiakban: lakóhely szerinti állam), kizárólag az Unió szolgálatában végzett feladataik ellátása miatt.
33 Az említett rendelkezés így előírja, hogy a származási államuktól eltérő tagállamban való letelepedésük ellenére az Unió azon tisztviselői és egyéb alkalmazottai, akik kizárólag az Unió szolgálatában végzett feladataik ellátása miatt telepedtek le e másik tagállam területén, a jövedelemadó, a vagyonadó és az öröklési adó alkalmazása tekintetében megőrzik adózás szempontjából lakóhelyüket a származási államukban.
34 Meg kell állapítani, hogy az ajándékozási illetéket nem említi a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdésének első mondata, amely kifejezetten csak három adókategóriára vonatkozik, nevezetesen a jövedelemadóra, a vagyonadóra és az öröklési adóra, anélkül hogy meghatározná azokat.
35 E tekintetben a német kormány azt állítja, hogy a jövedelemadó és a vagyonadó, valamint az öröklési adó fogalmát a nemzeti jogra való hivatkozással kell meghatározni.
36 Igaz, hogy a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a köztisztviselő származási államában a lakóhely szerinti államban a tulajdonát képező lakás bérleti értéke alapján fizetendő jövedelemadót a származási állam nemzeti jogának kritériumai alapján kell meghatározni (lásd ebben az értelemben: 1993. május 25‑i Kristoffersen ítélet, C‑263/91, EU:C:1993:207, 11–13. pont). Mindazonáltal az a tény, hogy a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdésének első mondata a nemzeti adók alkalmazása céljából az Unió tisztviselőinek és egyéb alkalmazottainak adózás szempontjából irányadó lakóhelyét meghatározó szabályt tartalmaz, nem jelenti azt, hogy azok az adókategóriák, amelyekre e szabályt alkalmazni kell, megfelelnek a tagállamok jogszabályaiban foglalt fogalommeghatározásoknak.
37 Az ilyen értelmezés ugyanis összeegyeztethetetlen lenne a (7.) jegyzőkönyv által bevezetett, az Unió tisztviselőire és egyéb alkalmazottaira vonatkozó adózási rendszer egységes alkalmazása biztosításának szükségességével (lásd e tekintetben: 1993. június 17‑i X ítélet, C‑88/92, EU:C:1993:246, 14. pont).
38 Egyrészt ahhoz vezetne, hogy a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdése első mondatának hatálya a nemzeti jog által elfogadott különböző adókategóriák sajátos meghatározásaitól függene. Attól függően, hogy a jövedelemadó, a vagyonadó és az öröklési adó fogalmai a nemzeti jog szerint magukban foglalják‑e az ajándékozási illetéket, az Unió tisztviselőnek és egyéb alkalmazottainak adózás szempontjából irányadó lakóhelye ez utóbbi illeték beszedése céljából már nem a (7.) jegyzőkönyv e rendelkezésétől, hanem a tagállamok választásától függene.
39 Másrészt ez az értelmezés a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdése első mondatának alkalmazása során olyan bizonytalanságot eredményezne, amely adóztatási joghatósági összeütközéshez vezethet, nyitva hagyva azt a kérdést, hogy a jövedelem‑ és vagyonadó, valamint az öröklési illeték fogalmát a származási állam vagy a lakóhely szerinti állam nemzeti joga szerint kell‑e értelmezni. Amint arra a főtanácsnok indítványának 32. pontjában rámutatott, ha az egyik állam jogrendszere az ajándékozási illetéket a jövedelemadó egyik fajtájának tekinti, míg a másik állam jogrendszere a (7.) jegyzőkönyv 13. cikkének első bekezdése első mondatában említett kategóriáktól teljesen elkülönülő adónemnek minősíti azt, e rendelkezés alkalmazhatósága eltérne attól függően, hogy melyik nemzeti jog vonatkozik rá.
40 A fentiekből következik, hogy a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdésének első mondata értelmében vett jövedelemadó, vagyonadó, valamint öröklési adó fogalma az uniós jog önálló fogalmainak minősülnek, amelyeket a tagállamokban alkalmazott minősítésektől függetlenül egységesen kell értelmezni (lásd analógia útján: 2021. január 20‑i Finanzamt Saarbrücken ítélet, C‑288/19, EU:C:2021:32, 39. pont).
41 Kétségtelen, hogy – amint az a jelen ítélet 34. pontjában már megállapításra került – a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdése első mondatának szövege nem tartalmazza e fogalmak meghatározását. Mindazonáltal e rendelkezés rendszeréből kitűnik, és amint arra a főtanácsnok az indítványának 44. és 45. pontjában lényegében rámutatott, hogy az ajándékozási illeték bizonyos alapvető közös jellemzőkkel rendelkezik mind az e szövegben kifejezetten említett öröklési illetékkel, mind pedig a jövedelemadóval, amennyiben a vagyon ingyenes átruházását vagy az ilyen átruházásból eredő gazdagodást terheli. E közös jellemzőkre tekintettel az ajándékozás a legtöbb tagállam jogrendjében az öröklési illeték vagy a jövedelemadó hatálya alá tartozik.
42 Másodszor, ami e rendelkezés szövegkörnyezetét és a (7.) jegyzőkönyv által követett célkitűzéseket illeti, először is az e jegyzőkönyv egyetlen preambulumbekezdésében felidézett EUMSZ 343. cikkből kitűnik, hogy az említett jegyzőkönyv biztosítja az Unió számára „a feladatai ellátásához szükséges kiváltságok[at] és mentességek[et]”.
43 Ebből következik, hogy az Unió tisztviselőit és egyéb alkalmazottait megillető kiváltságokat, mentességeket és kedvezményeket úgy kell értelmezni, hogy azok a legkedvezőbbek legyenek az Unió küldetésének teljesítése szempontjából.
44 Ebben a tekintetben az Unió érdeke – annak érdekében, hogy vonzóvá tegye a tisztviselők és egyéb alkalmazottak számára az Unió szolgálatába lépést –, hogy egyértelmű szabályok segítségével kiküszöbölhetők legyenek azok az adminisztratív nehézségek, amelyek a tagállamok közötti mobilitással járnak, és amelyek az Unió valamely intézménye általi felvétel esetén leggyakrabban felmerülnek. Ebből a szempontból a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdésének első mondata alapján az adózás szempontjából korábban fennálló lakóhely megtartása megkíméli az Unió tisztviselőit és egyéb alkalmazottait azoktól a bizonytalanságoktól és ügyintézési teendőktől, amelyeket e szabály hiányában az adózás szempontjából irányadó lakóhelyük egy másik tagállamba történő áthelyezése vonna maga után.
45 Az ajándékozási illetéknek a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdése első mondatának hatálya alóli kizárása azt eredményezné, hogy az Unió azon tisztviselői és egyéb alkalmazottai, akik az Unió szolgálatába lépés céljából elhagyták származási országukat, két adóilletőséggel rendelkeznek: az első ebben az államban a jövedelem‑ és vagyonadó, valamint az öröklési adó alkalmazása tekintetében, a második pedig abban a tagállamban, ahol az Unió tisztviselője vagy egyéb alkalmazottja tényleges lakóhellyel rendelkezik, kizárólag az ajándékozási illeték alkalmazása céljából.
46 Ráadásul ezen, az adózás szempontjából második lakóhely meghatározása összetettebbnek bizonyulhat. A (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdésének első mondata értelmében ugyanis az Unió tisztviselője vagy egyéb alkalmazottja adózás szempontjából irányadó lakóhelyének a származási államban való fenntartása nemcsak az e cikkben említett adók alkalmazására vonatkozik, hanem „az Unió tagállamai között a kettős adóztatás elkerülésére vonatkozóan kötött egyezmények alkalmazására” is. Következésképpen abban az esetben, ha a származási állam és a lakóhely szerinti állam közötti kétoldalú adóegyezményt úgy kell értelmezni, hogy az alkalmazandó az ajándékozás adóztatására, felmerül a kérdés, hogy az ajándékozási illeték alkalmazása céljából az adózás szempontjából irányadó lakóhelyet a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdésének első mondata határozza‑e meg, és így az továbbra is a származási államé marad‑e.
47 A (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdése első mondatának ilyen összetett és bizonytalan értelmezése, amelyet ráadásul e rendelkezés rendszere sem támogat, ellentétes lenne az e rendelkezés által az Unió érdekében követett célkitűzéssel, amely arra irányul, hogy lehetővé tegye az Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai adójogi helyzetének egyszerű és kiszámítható módon történő meghatározását azon adók tekintetében, amelyekre e rendelkezés vonatkozik, az uniós intézmények, szervek és hivatalok vonzerejének előmozdítása érdekében.
48 Másodszor, a (7.) jegyzőkönyv 17. cikkéből kitűnik, hogy „[a]z Unió tisztviselőinek és egyéb alkalmazottainak kizárólag az Unió érdekében lehet különféle kiváltságokat, mentességeket és könnyítéseket adni”.
49 E cikkből következik, hogy az e jegyzőkönyvben előírt kiváltságokat, mentességeket és könnyítéseket, mivel azokat nem az Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai, és nem a tagállamok érdekében biztosítják, úgy kell értelmezni, hogy azok mindkét fél érdekei tekintetében semlegesek.
50 Következésképpen a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdésének első mondatában foglalt szabály – amint arra a főtanácsnok indítványának 40. és 41. pontjában lényegében rámutatott – nem biztosít adóelőnyt sem az Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai, sem pedig azon tagállamok számára, amelyekben a feladataik ellátása érdekében letelepednek, mivel az e rendelkezésben említett adók alkalmazásában e tisztviselők és egyéb alkalmazottak megőrzik adózás szempontjából irányadó lakóhelyüket származási államukban. Másfelől biztosítja, hogy a származási államot ne fosszák meg indokolatlanul az olyan személyek feletti adóztatási joghatóságától, akik egyébként továbbra is ott rendelkeznek adóilletőséggel.
51 Ezzel szemben a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdése első mondatának olyan értelmezése, amely szerint az ajándékozási illeték ki van zárva azon adókategóriák köréből, amelyek tekintetében e cikk előírja a származási államban az adózás szempontjából irányadó lakóhely fenntartását, ellentétes lenne a jelen ítélet 49. pontjában említett semlegességi célkitűzéssel.
52 Egyrészt ugyanis az adózás szempontjából irányadó lakóhelynek az ajándékozási illetéknek a lakóhely szerinti államba történő áthelyezése adózási szempontból előnyös lenne az Unió egyes tisztviselői és egyéb alkalmazottai számára, míg mások számára hátrányos lenne, a származási államban, illetve a lakóhely szerinti államban alkalmazandó, az ajándékozás adóztatására vonatkozó szabályoktól függően. Másrészt ez az áthelyezés adójogi szempontból előnyös lenne azon tagállamoknak, amelyekben az uniós intézmények székhelye található, és ahol ennélfogva általában az uniós tisztviselők és alkalmazottak alkalmazási helye található, és hátrányos helyzetbe hozná a többi tagállamot.
53 Harmadszor, a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdése első mondatának hatékony érvényesülése részben sérülne, ha e rendelkezést úgy értelmeznénk, hogy az nem alkalmazandó az ajándékozási illetékre. Ezen értelmezés szerint ugyanis az Unió azon tisztviselői és egyéb alkalmazottai, akik feladataik ellátása céljából a felvételük időpontjában másik tagállamba helyezték át lakóhelyüket, az örökösödési adó (öröklési illeték) és az ajándékozási illeték alkalmazása tekintetében eltérő tagállamokban rendelkeznének adóilletőséggel, és így e két adó tekintetében eltérő nemzeti adórendszerek hatálya alá tartoznának.
54 E körülmények között fennállna az örökösödési adó (öröklési illeték) ajándékozás révén történő megkerülésének veszélye abban az esetben, ha az ajándékozásra a lakóhely szerinti államban alkalmazandó adó (illeték) előnyösebb lenne, mint a származási államban alkalmazandó örökösödési adó (öröklési illeték).
55 Ez a lehetőség veszélyeztetné a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdése első mondatának hatékony érvényesülését, mivel e rendelkezés az örökösödési adó (öröklési illeték) kivetése szempontjából fenntartja a származási államban az adózás szempontjából irányadó lakóhelyet.
56 Amint arra a főtanácsnok indítványának 45. pontjában lényegében rámutatott, a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdése első mondatának olyan értelmezése, amely az ajándékozási illeték beszedése céljából az Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai adózás szempontjából irányadó lakóhelyének a származási államban tartja fenn, ezzel szemben lehetővé teszi, hogy mind az ajándékozásra, mind pedig az öröklésre, amelyben e tisztviselők és egyéb alkalmazottak részesülnek, koherens adózási rendszer vonatkozzon, figyelembe véve az e két típusú átruházásból eredő hasonlóságokat, amint az a tagállamok adójogában általában történik.
57 A fenti megfontolások fényében az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdésének első mondatát úgy kell értelmezni, hogy az alkalmazandó az ajándékozási illetékre.
A második kérdésről
58 Az első kérdésre adandó igenlő válasz esetén a kérdést előterjesztő bíróság a második kérdésével arra vár választ, hogy a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdésének első mondata kizárja‑e „hogy az Unió azon tisztviselője vagy egyéb alkalmazottja, aki kizárólag az Unió szolgálatában végzett feladatainak ellátása miatt a származási tagállamon kívüli tagállam területére helyezte át tartózkodási helyét, az adózás szempontjából további lakóhelyet létesítsen a munkavégzési hely szerinti államtól eltérő tagállamban, ha egyidejűleg tényleges lakóhelyet tart fenn a munkavégzési hely szerinti államban”.
59 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti bíróságok és a Bíróság között az EUMSZ 267. cikkel bevezetett együttműködési eljárás keretében a Bíróság feladata, hogy a nemzeti bíróságnak az előtte folyamatban lévő ügy eldöntéséhez érdemi választ adjon. Ebből a szempontból adott esetben a Bíróságnak át kell fogalmaznia az elé terjesztett kérdéseket (2026. július 16‑i AEDT és État du Grand‑Duché de Luxembourg ítélet, C‑158/25, EU:C:2026:591, 21. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
60 E tekintetben pontosítani kell, hogy a kérdést előterjesztő bíróság a második kérdésében arra a lehetőségre hivatkozik, hogy az Uniónak a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdése első mondatának hatálya alá tartozó tisztviselője vagy egyéb alkalmazottja a származási államban lévő adózás szempontjából irányadó lakóhelyén kívül „adózás szempontjából másik lakóhellyel” is rendelkezhet a feladatai ellátásának helye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban.
61 Mindazonáltal, amint az a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdése első mondatának szövegéből kitűnik, amely egyes számban használja az adózás szempontjából lakóhely szerinti ország fogalmát, az Unió azon tisztviselőit és egyéb alkalmazottait, akik feladataik ellátása miatt elhagyják származási országukat annak érdekében, hogy egy másik tagállam területén telepedjenek le, úgy kell tekinteni, mint akik adózás szempontjából csak egy lakóhelyet tartanak meg, amely a származási államukban található. Ezt az értelmezést megerősíti e rendelkezésnek a jelen ítélet 47. pontjában felidézett célja, amely arra irányul, hogy lehetővé tegye az Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai adójogi helyzetének egyszerű és előre látható módon történő meghatározását azon adók tekintetében, amelyekre e rendelkezés alkalmazandó.
62 Ebből következik, hogy a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdésének első mondata értelmében nem képzelhető el, hogy A a származási államában található adózás szempontjából irányadó lakóhelyén kívül adózás szempontjából további lakóhellyel is rendelkezzen a lakóhely szerinti államban, a jelen esetben Németországban.
63 Egyébiránt a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdésének első mondata értelmében e rendelkezésnek az Unió tisztviselőjére vagy egyéb alkalmazottjára való alkalmazása attól a feltételtől függ, hogy azok „kizárólag az Unió szolgálatában végzett feladataik ellátása miatt” a származási államuktól eltérő tagállam területén létesítsenek lakóhelyet. A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy e feltétel teljesül‑e, mivel A, az EBB személyi állományának e szerv luxemburgi székhelyén dolgozó tagja, személyes okokból Németországba helyezte át lakóhelyét, még akkor is, ha megtartott egy általa használt lakást Luxemburgban, ahol így tényleges lakóhellyel rendelkezik.
64 A fenti észrevételekre tekintettel a második kérdést át kell fogalmazni annak érdekében, hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára hasznos választ lehessen adni.
65 E kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdésének első mondatát úgy kell‑e értelmezni, hogy az Unió azon tisztviselője vagy egyéb alkalmazottja, aki feladatainak ellátása érdekében a származási államától eltérő tagállam területén létesített lakóhelyet, de ezt követően személyes okokból a feladatai ellátásának helye szerinti tagállamtól eltérő tagállamba helyezte át lakóhelyét, megtartja az adózás szempontjából irányadó lakóhelyét a származási államában.
66 Először is meg kell jegyezni, hogy a második kérdésre adandó biztos és egyértelmű válasz nem vezethető le önmagában a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdése első mondatának szövegéből. Bár e rendelkezés kifejezetten előírja, hogy a székhely szerinti tagállamtól eltérő tagállamban való letelepedésnek kizárólagos oka kell, hogy legyen az Európai Unió szolgálatában végzett feladatok ellátása, szövege két különböző értelmezésre ad lehetőséget
67 Az első értelmezés szerint a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdésének első mondata úgy értelmezhető, hogy az az Unió tisztviselőire és egyéb alkalmazottaira akkor alkalmazandó, ha lakóhelyüket kizárólag abban a tagállamban létesítik, ahol feladataikat ellátják. A tisztviselők vagy egyéb alkalmazottak adózás szempontjából irányadó lakóhelye szerinti országon kívüli tagállamban létesített lakóhelyének említése „kizárólag az Unió szolgálatában végzett feladataik ellátása miatt” ilyen értelmezést követel meg. A lakóhely létesítésének ezen indoka árnyalható, amelyet a főtanácsnok indítványának 77. és 78. pontjában javasolt, és amely szerint a lakóhely más tagállamban való létesítésének nem kizárólag, hanem döntően az Unió szolgálatában végzett feladatok ellátásához kell kapcsolódnia. Így értelmezve a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdésének első mondata nem lenne alkalmazható, amennyiben a tisztviselő vagy egyéb alkalmazott személyes okokból a feladatai ellátásának helye szerinti tagállamtól eltérő tagállam területén létesít lakóhelyet.
68 A második értelmezés szerint a származási államtól eltérő tagállamban való letelepedésnek a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdésének első mondatában említett indoka kizárólag a tisztviselő vagy egyéb alkalmazott azon döntésére vonatkozik, hogy lakóhelyét a származási államától eltérő tagállamba helyezi át annak érdekében, hogy feladatait az Unió szolgálatában el tudja látni, anélkül hogy ilyen értelmezés esetén a lakóhely szerinti államnak szükségszerűen a feladatok ellátásának helye szerinti államnak kellene lennie. Így értelmezve e rendelkezés önmagában nem zárná ki, hogy az érintett megtarthassa adózás szempontjából lakóhelyét a származási államában, még akkor sem, ha személyes okokból a feladatai ellátásának helye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban telepedik le.
69 Mivel önmagában a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdése első mondatának szövege nem ad iránymutatást, hogy a fent említett egyik vagy másik értelmezés részesítendő‑e előnyben, másodszor azt a szövegkörnyezetet kell megvizsgálni, amelybe e rendelkezés illeszkedik.
70 E tekintetben egyrészt a (7.) jegyzőkönyv 17. cikkéből kitűnik, hogy e jegyzőkönyv szabályait kizárólag az Unió érdekében állapították meg. Másrészt a (7.) jegyzőkönyv 12. és 13. cikke az adóztatási joghatóság megosztását írja elő az Unió, azon állam, amelyben a tisztviselő az Unió szolgálatába lépése előtt az adózás szempontjából lakóhellyel rendelkezett, valamint azon állam között, amelyben ugyanaz a tisztviselő az Unió szolgálatában végzett feladatainak ellátása miatt letelepedett. A Bíróság e rendelkezésekből azt a következtetést vonta le, hogy a (7.) jegyzőkönyv 13. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az Unió tisztviselője vagy egyéb alkalmazottja adózás szempontjából irányadó lakóhelyének meghatározása nem függhet az érdekelt döntésétől (lásd ebben az értelemben: 1993. június 17‑i X ítélet, C‑88/92, EU:C:1993:246, 10., 11. és 13. pont).
71 Márpedig ez lenne a helyzet, ha a tisztviselő vagy egyéb alkalmazott személyes okokból áthelyezhetné lakóhelyét az Unió szolgálatában végzett feladatai ellátásának helye szerinti államtól eltérő tagállamba, és ott létesíthetne adózás szempontjából lakóhelyet, ily módon adózás szempontjából a származási államától eltérő lakóhelyet választva, még akkor is, ha feladatai ellátása nem szűnne meg.
72 Következésképpen a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdése első mondatának a Bíróság által értelmezett szövegkörnyezete lehetővé teszi annak megállapítását, hogy a lakóhelynek a származási államtól eltérő tagállamban való létesítésére vonatkozó, e rendelkezésben említett ok nem értelmezhető úgy, mint amely azzal a következménnyel jár, hogy a tisztviselőt vagy egyéb alkalmazottat mindaddig, amíg az Unió szolgálatában áll, kivonja e rendelkezés hatálya alól azáltal, hogy lakóhelyét a feladatai ellátásának helye szerinti tagállamtól eltérő tagállamba helyezi át.
73 Harmadszor, ezt az értelmezést megerősíti a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdése első mondatának a jelen ítélet 47. pontjában felidézett célja, amely arra irányul, hogy az Unió intézményei, szervei és hivatalai vonzereje érdekében lehetővé tegye az Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai adójogi helyzetének egyszerű és előre látható módon történő meghatározását azon adóztatások tekintetében, amelyekre vonatkozik.
74 E célkitűzéssel ellentétes lenne, ha a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdésének első mondatában szereplő, a származási államtól eltérő tagállamban való lakóhely létesítésére vonatkozó indokot úgy kellene értelmezni, hogy az kizárja e rendelkezés hatálya alól azokat a tisztviselőket és egyéb alkalmazottakat, akik a feladataikat ellátó tagállamtól eltérő tagállamban létesítettek lakóhelyet.
75 A lakóhely megválasztása ugyanis általában több megfontolás eredménye, amelyek nemcsak szakmaiak, hanem gazdaságiak, személyesek és családiak is, és amelyek számos preferenciát és korlátot tükröznek.
76 Márpedig, bár a tisztviselők vagy egyéb alkalmazottak – amikor elhagyják származási államukat, hogy az Unió szolgálatába lépjenek – leggyakrabban abban a tagállamban laknak, ahol feladataikat ellátják, előfordulhat, hogy rákényszerülnek vagy úgy döntenek, hogy családi érdekeltségeik központját egy olyan tagállamban létesítik vagy oda helyezik át, amely nem azonos azzal, ahol feladataikat ellátják.
77 Még ha feltételezzük is, hogy a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdése első mondatának szövege lehetővé teszi a jelen ítélet 67. pontjában említett árnyalást, úgy, hogy a feladatoknak az Unió szolgálatában történő ellátása csupán a lakóhely megválasztásának meghatározó, de nem kizárólagos kritériuma lenne, az ilyen értelmezés bizonytalanná tenné e rendelkezés alkalmazását, mivel azt az Unió tisztviselőit és egyéb alkalmazottait e választás során vezérlő szubjektív indítékok értékelésétől tenné függővé.
78 Ezzel szemben a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdése első mondatának azon értelmezése, amely szerint e rendelkezést alkalmazni kell az Unió azon tisztviselőire és egyéb alkalmazottaira, akik kizárólag az Unió szolgálatában végzett feladataik ellátása miatt a származási államuktól eltérő tagállamba helyezik át lakóhelyüket, ideértve azt az esetet is, amikor a feladataik ellátása szerinti tagállamtól eltérő tagállamban rendelkeznek lakóhellyel, ami azzal a következménnyel jár, hogy az Unió e tisztviselői és egyéb alkalmazottai az adózás szempontjából továbbra is a származási államukban rendelkeznek lakóhellyel, lehetővé teszi a tisztviselők és egyéb alkalmazottak lakóhelyének az adózás szempontjából történő egyértelmű és előre látható meghatározását, anélkül hogy az alkalmazással kapcsolatban nehézségek merülnének fel.
79 Ezen értelmezés szerint az Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai megtartják az adózás szempontjából irányadó lakóhelyüket származási államukban, függetlenül attól, hogy esetleg úgy döntenek‑e, hogy a lakóhelyüket a feladataik ellátásának helye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban létesítik vagy oda helyezik át. Az ilyen választás tehát nem változtatja meg az adózás szempontjából a lakóhelyet, amint az a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdésének első mondata alkalmazásában meghatározásra került.
80 Mindenesetre emlékeztetni kell arra, hogy az Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai lakóhelyének megválasztását többek között az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzatának 20. cikke szabályozza, amely arra kötelezi az uniós tisztviselőt, hogy „az alkalmazás helyén vagy olyan helyen kell laknia, amely nincs nagyobb távolságra az alkalmazás helyétől, mint ami feladatainak megfelelő ellátásával összeegyeztethető”. Hasonlóképpen, az EBB igazgatótanácsa által 1960. április 20‑án elfogadott személyzeti szabályzat A‑ra alkalmazandó változatának 10. cikke előírja, hogy „[k]ülönleges engedély hiányában a személyi állomány tagjai kötelesek az alkalmazás helyén vagy annak közelében lakni”.
81 A fenti észrevételek fényében a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdésének első mondatát úgy kell értelmezni, hogy az Unió azon tisztviselője vagy egyéb alkalmazottja, aki feladatainak ellátása érdekében a származási államától eltérő tagállam területén létesített lakóhelyet, de ezt követően személyes okokból a feladatai ellátásának helye szerinti tagállamtól eltérő tagállamba helyezte át lakóhelyét, megtartja adózás szempontjából lakóhelyét a származási államában.
A költségekről
82 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:
1) Az Európai Unió kiváltságairól és mentességeiről szóló (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdésének első mondatát úgy kell értelmezni, hogy az az ajándékozásra vonatkozó illetékre is alkalmazandó.
2) Az Európai Unió kiváltságairól és mentességeiről szóló (7.) jegyzőkönyv 13. cikke első bekezdésének első mondatát úgy kell értelmezni, hogy az Európai Unió azon tisztviselője vagy egyéb alkalmazottja, aki feladatainak ellátása érdekében a származási tagállamától eltérő tagállam területén létesített lakóhelyet, de ezt követően személyes okokból a feladatai ellátásának helye szerinti tagállamtól eltérő tagállamba helyezte át lakóhelyét, megtartja adózás szempontjából lakóhelyét a származási államában.
Aláírások
* Az eljárás nyelve: német.
i A jelen ügy neve fiktív. Az nem egyezik az eljárásban részt vevő egyetlen fél valódi nevével sem.