I.

Bevezetés

1.

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem fogyasztó és kereskedő között létrejött nemzetközi árufuvarozási szerződésre vonatkozik. E szerződés a fogyasztó személyes tárgyainak Norvégiából Litvániába történő szállítását foglalta magában.

2.

Az áruk szállítása során az Unió területére való belépéskor a kereskedő egyik munkavállalóját a svéd vámhatóság megállította, és arról tájékoztatta, hogy a szállított árukat vám terheli. A vám megfizetése után a kereskedő a költségek megtérítését kérte a fogyasztótól. A fogyasztó azonban megtagadta a vámok miatt fizetendő összeg megfizetését, azzal az indokkal, hogy a kereskedő megsértette a szerződéskötést megelőző tájékoztatási kötelezettségét, mivel nem tájékoztatta őt az áruszállításra alkalmazandó vámeljárásokról.

3.

A 2011/83/EU irányelv (a továbbiakban: a fogyasztók jogairól szóló irányelv) ( 2 ) a kereskedők által a szerződés megkötése előtt a fogyasztóknak nyújtandó tájékoztatásra vonatkozó követelményeket határozza meg abból a célból, hogy megfelelő egyensúlyt teremtsen a fogyasztóvédelem magas szintje és a vállalkozások versenyképessége között. ( 3 ) Mindazonáltal ezen irányelv nem határozza meg kifejezetten e tájékoztatási kötelezettség terjedelmét, pontosabban nem derül ki egyértelműen e rendelkezés szövegéből, hogy a nemzetközi árufuvarozási szolgáltatást nyújtó kereskedőknek milyen erőfeszítéseket kell tenniük ahhoz, hogy eleget tegyenek e kötelezettségnek.

4.

E bizonytalanság miatt a Lietuvos Aukščiausiasis Teismas (Litvánia legfelsőbb bírósága), a jelen ügyben kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy úgy kell‑e értelmezni a fogyasztói jogokról szóló irányelv 5. cikkének (1) bekezdését, hogy a fogyasztónak nemzetközi fuvarozási szolgáltatást nyújtó kereskedőnek tájékoztatnia kell a fogyasztót a fuvarozásra alkalmazandó vámeljárásokról.

II.

Az alapeljárás tényállása, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések és a Bíróság előtti eljárás

5.

Az alapeljárás felperese, D. V. (az áru feladója és a fogyasztó) telefonon szóbeli árufuvarozási szerződést kötött a „Kigas” MB alperessel (a továbbiakban: Kigas).

6.

A szerződés alapján a Kigas korlátolt felelősségű kisvállalkozás vállalta, hogy a felperes tulajdonában lévő két motorkerékpárt, egy négykerekű motorkerékpárt, két mosógépet és két szárítógépet 450 euró fejében Norvégiából Litvániába szállítja. A felek nem írtak alá írásbeli fuvarozási szerződést, és nem állítottak ki fuvarlevelet sem, amely tartalmazta volna a szállítás részleteit.

7.

A felperes 2020. június 16‑án Norvégiában átadta az árukat az alperesnek. Tanúvallomás alapján az áru átadásakor az alperes egyik munkavállalója megkérdezte a felperest, hogy meg kell‑e állni a vámnál, azonban a felperes jelezte, hogy ő az áru címzettje.

8.

2020. június 17‑én a szállítás teljesítése során az alperes munkavállalóját megállították a Norvégia és Svédország közötti határon, ahol a vámtisztviselők az ellenőrzést követően úgy határoztak, hogy az árukat az Unióba való belépéskor be kell jelenteni vámkezelésre. Ugyanezen a napon vámáru‑nyilatkozatot állítottak ki, amelyben 40 899 svéd koronát (SEK) (3890,59 euró) vámot vetettek ki a szállított árukra, amelyet az alperes megfizetett.

9.

2020. június 18‑án az alperes 4340,59 euró (450 euró a szállítási szolgáltatásért és 3890,59 euró svéd vámhatóságok által az árukra kivetett vámokért) összegű számlát állított ki a felperesnek.

10.

A fuvarozó 2020. június 20‑án a felperes egyik motorkerékpárjának kivételével az összes árut a megállapodás szerinti helyre szállította Litvániában. Az alperes ezt követően tájékoztatta a felperest, hogy a visszatartott motorkerékpárt is leszállítja, amint a számlát kifizetik.

11.

Ezt követően a felperes keresetet indított az alperes ellen a Kauno apylinkės teismas (kaunasi körzeti bíróság, Litvánia) előtt, amelyben azt kérte, hogy a bíróság i. állapítsa meg, hogy az alperes által 2020. június 18‑án kiállított számla nem rendelkezett jogalappal, és ismerje el, hogy a felperes nem köteles megfizetni a számlán feltüntetett vámot, valamint kötelezze az alperest, hogy állítson ki új számlát, amelyben csak a 450 euró szolgáltatási díj szerepel; valamint ii. kötelezze az alperest, hogy haladéktalanul szolgáltassa vissza a felperesnek a visszatartott motorkerékpárt.

12.

Az alperes e bírósághoz viszontkeresetet terjesztett elő, amelyben azt kérte, hogy a bíróság i. kötelezze a felperest, hogy fizessen 450 eurót az árufuvarozásért, és ii. ítéljen meg 3876,76 euró összegű kártérítést.

13.

A felperes a bíróság előtt azt állította, hogy az alperes nem teljesítette a fogyasztói jogokról szóló irányelv 5. cikke szerinti kötelezettségét, amely szerint a szerződés megkötése előtt köteles volt részére a szükséges tájékoztatást megadni.

14.

E rendelkezés a távollevők között kötött vagy üzlethelyiségen kívül kötött szerződésektől eltérő szerződésekkel kapcsolatban határozza meg a tájékoztatási kötelezettséget. Jóllehet az alapügyben szóban forgó szerződést telefonon kötötték meg, és ezért a fogyasztói jogokról szóló irányelv 6. cikke értelmében távollevők között kötött vagy üzlethelyiségen kívül kötött szerződésnek tekinthető, a kérdést előterjesztő bíróság a Bíróság által megküldött felvilágosításkérésre válaszul megerősítette, hogy az alapügyben szóban forgó szerződés távollevők között kötött vagy üzlethelyiségen kívül kötött szerződéstől eltérő szerződésnek minősül, és ezért arra a fogyasztói jogokról szóló irányelv 5. cikke, nem pedig 6. cikke az irányadó.

15.

A fogyasztói jogokról szóló irányelv 5. cikke (1) bekezdésének a) és c) pontja a következőképpen rendelkezik:

16.

E rendelkezések alapján a felperes azt állította, hogy az alperes azáltal, hogy nem bocsátotta rendelkezésére a vámokkal kapcsolatos releváns információkat, megsértette a fogyasztói jogokról szóló irányelv 5. cikkében előírt kötelezettségét. A felperes állítása szerint az említett kötelezettségszegés eredményeképpen nem volt köteles a vámot megfizetni.

17.

Az alperes a maga részéről azzal érvelt, hogy a fogyasztói jogokról szóló irányelv 5. cikke alapján nem volt köteles tájékoztatni a felperest a vámokról, illetve a vámeljárásokhoz szükséges dokumentumokról. Másodlagosan az alperes azzal érvelt, hogy a CMR‑egyezmény ( 4 ) 11. cikke értelmében a vámokkal kapcsolatos releváns információkat valójában feladói minőségében a felperesnek kellett volna a fuvarozó rendelkezésére bocsátania.

18.

A CMR‑egyezmény 11. cikkének 1. és 2. bekezdése a következőképpen rendelkezik:

19.

2023. május 17‑i ítéletével a Kauno apylinkės teismas (kaunasi körzeti bíróság) a felperes keresetének részben, az alperes viszontkeresetének pedig teljes egészében helyt adott, és arra kötelezte az alperest, hogy a motorkerékpárt szolgáltassa vissza a felperesnek, ugyanakkor arra kötelezte a felperest, hogy fizessen az alperesnek az áruk szállításáért 450 eurót, valamint kártérítés jogcímén 3876,76 eurót.

20.

E határozat ellen fellebbezést nyújtottak be a Kauno apygardos teismashoz (kaunasi megyei bíróság, Litvánia), amely 2023. november 16‑i határozatával helybenhagyta az alsóbb szintű bíróság határozatát.

21.

E bíróságok úgy vélték, hogy a jelen ügyben mind a Lietuvos Respublikos civilinis kodeksas (a Litván Köztársaság polgári törvénykönyve) fogyasztói szerződésekre vonatkozó rendelkezéseit, mind pedig a CMR‑egyezmény rendelkezéseit alkalmazni kell. Megállapították továbbá, hogy amennyiben a fogyasztói jogviszonyokra vonatkozó nemzeti jogszabályok és a CMR‑egyezmény 11. cikkében foglalt szabály között ellentmondás áll fenn, az utóbbi az irányadó. Ezen érvelés alapján és az alperessel egyetértésben e bíróságok úgy ítélték meg, hogy a felperes, mint az áruk feladója, nem teljesítette azon kötelezettségét, hogy az alperes rendelkezésére bocsássa a vámalakiságok elvégzéséhez szükséges dokumentumokat és információkat, és ezért a felperes köteles megtéríteni az alperesnek a vámokkal kapcsolatban felmerült költségeket.

22.

A Kauno apygardos teismas (kaunasi megyei bíróság) határozatát követően a felperes fellebbezést nyújtott be a jelen ügyben kérdést előterjesztő bírósághoz.

23.

E bíróság arra vár választ, hogy úgy kell‑e értelmezni a fogyasztói jogokról szóló irányelv 5. cikke (1) bekezdésének a) pontját, hogy a fogyasztónak nemzetközi fuvarozási szolgáltatást nyújtó kereskedő köteles tájékoztatni a fogyasztót a fuvarozásra alkalmazandó vámeljárásokról.

24.

Amennyiben ilyen kötelezettség fennáll, a kérdést előterjesztő bíróság e kötelezettség terjedelmét és hatályát kívánja tisztázni. Pontosabban, e bíróság arra keresi a választ, hogy e tájékoztatási kötelezettség megköveteli‑e a kereskedőtől, hogy i. meghatározza a fogyasztó számára a vámhatóságoknak bemutatandó konkrét dokumentumokat, és ii. kiszámítsa és közölje a fogyasztóval az alkalmazandó vámok konkrét összegét, vagy elegendő‑e pusztán tájékoztatni a fogyasztót annak lehetőségéről, hogy vámok vethetők ki.

25.

Jóllehet az alperes a nemzetközi árufuvarozás területén szakembernek minősül, a kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy arányos‑e a szakemberre hárítani annak terhét, hogy utánajárjon a részére fuvarozásra átadandó minden egyes áru sajátosságainak, és az egyes fuvarozásokkal kapcsolatos releváns követelményeknek az alkalmazandó vámok kiszámítása céljából.

26.

A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a kereskedő fogyasztói jogokról szóló irányelv 5. cikke szerinti azon kötelezettségének terjedelmére és hatályára vonatkozó kérdés megválaszolása, hogy a fogyasztót tájékoztassa a nemzetközi fuvarozás során alkalmazandó vámeljárásokról, lehetővé fogja tenni e bíróság számára annak megállapítását, hogy az alapügyben melyik félnek kell viselnie a vámeljárások nem megfelelő lefolytatásának hátrányos következményeit, és ezáltal annak meghatározását is, hogy a felek közül melyiknek kell viselnie a fuvarozás során az alperes által megfizetett vámok költségeit.

27.

E körülmények között a Lietuvos Aukščiausiasis Teismas (Litvánia legfelsőbb bírósága) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

28.

Írásbeli észrevételeket a cseh és a litván kormány, valamint az Európai Bizottság nyújtott be a Bírósághoz.

29.

A Bíróság az eljárási szabályzata 76. cikkének (2) bekezdésével összhangban úgy határozott, hogy tárgyalás nélkül hoz határozatot.

III.

Elemzés

A.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre vonatkozó előzetes észrevételek

30.

Az előterjesztő bíróság két kérdését együtt kell vizsgálni. Kérdéseivel e bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy úgy kell‑e értelmezni az kereskedőket a fogyasztói jogokról szóló irányelv 5. cikke (1) bekezdése alapján terhelő, a fogyasztóknak az értékesített áruk vagy nyújtott szolgáltatások lényeges tulajdonságairól (az 5. cikk (1) bekezdésének a) pontja) és az áruk vagy szolgáltatások teljes áráról (az 5. cikk (1) bekezdésének c) pontja) való tájékoztatására vonatkozó kötelezettséget, hogy az magában foglalja a kereskedőknek azon vámeljárásokkal kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségét, amelyeknek ezen áruk vagy szolgáltatások tárgyát képezhetik, és ha igen, akkor e tájékoztatásnak milyen részletesnek kell lennie.

31.

E kérdések elemzésének megkezdése előtt hasznosnak tartom, hogy némi kontextussal szolgáljak először is a Norvégiából az Európai Unió területére belépő árukra kivetett vámok alkalmazásával (B. rész), másodszor pedig a CMR‑egyezmény 11. cikkének a jelen ügyre való alkalmazhatóságával kapcsolatban (C. rész).

32.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre vonatkozó elemzésem két szakaszra tagolódik.

33.

Először megvizsgálom, hogy a vámeljárások észszerűen a nemzetközi árufuvarozási szolgáltatásnak a fogyasztói jogokról szóló irányelv 5. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett „lényeges tulajdonságai” egyikének tekinthetők‑e. Ezen elemzés alapján azt a következtetést vonom le, hogy a „lényeges tulajdonságok” fogalmát a nemzetközi árufuvarozási szerződéssel összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy az magában foglalja a vámeljárásokat, és így az ilyen szolgáltatást nyújtó kereskedőt arra kötelezi, hogy a szerződés megkötése előtt tájékoztassa a fogyasztót arról, hogy a szállított áruk vámkötelesek lehetnek (D. rész).

34.

Másodszor, elemzem e kötelezettség terjedelmét. Pontosabban, megvizsgálom, hogy e kötelezettség megköveteli‑e a kereskedőtől, hogy a fogyasztónak a vámok teljes összegének kiszámítása céljából részletes tájékoztatást nyújtson a vámeljárásokhoz bemutatandó konkrét dokumentumokról, valamint az egyes fuvarozásokra vonatkozó konkrét vámtételekről és ‑összegekről (E. rész).

B.

A vámeljárások összefüggései a jelen ügyben

35.

Noha Norvégia az Európai Gazdasági Térség (EGT) tagja, nem tagja az Unió vámuniójának. Az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás (a továbbiakban: EGT‑megállapodás) kiterjeszti az Unió belső piacát Norvégiára azáltal, hogy biztosítja a termékről szóló uniós rendeleteknek megfelelő áruk szabad mozgását; azonban nem szünteti meg a vámhatárokat és a vámalakiságokat Norvégia és az Európai Unió között. ( 5 )

36.

Következésképpen Norvégiából az Unió vámterületére szállított összes árut vám elé kell állítani a belépési ponton, azok importeljárások tárgyát képezik és vámkötelesek, kivéve, ha különleges mentesség vagy kedvezményes elbánás alkalmazandó rájuk.

37.

Az EGT‑megállapodás alapján a Norvégiából származó és a preferenciális származást igazoló szükséges dokumentumokkal ellátott áruk vámmentesen hozhatók be az Unióba.

38.

Ugyanakkor azon áruk, amelyek nem Norvégiából származnak, illetve amelyek preferenciális származása nem igazolható, továbbra is az uniós közös vámtarifa és az alkalmazandó behozatali héa vagy jövedéki adók hatálya alá tartoznak, függetlenül attól, hogy a szállított áruk személyes használat tárgyát vagy kereskedelmi ügylet részét képezik. ( 6 )

39.

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból nem derül ki egyértelműen, hogy a felperes részére szállított áruk az Unióból, Norvégiából vagy harmadik országból származnak‑e, és így az áruk mentesülhettek‑e a kivetett vámok alól.

40.

Mindenesetre, amint azt már megjegyeztem, ahhoz, hogy valamely személy ilyen mentességben részesülhessen, az árukat a svéd vámhatóságoknak történő bemutatáskor a származást igazoló szükséges dokumentumoknak kellett volna kísérniük. Az alapeljárás felei azonban nem vitatták, hogy a felperes (a feladó/fogyasztó) nem bocsátotta az alperes (a fuvarozó/kereskedő) rendelkezésére az ezen eljárásra vonatkozó dokumentumokat és információkat. A jelen ügyben az sem vitatott, hogy az alperes nem nyújtott részletes tájékoztatást a felperesnek a vámeljárásokról és az alkalmazandó mentességekről és az azokra vonatkozó követelményekről.

C.

A CMR‑egyezmény 11. cikkének alkalmazhatósága a jelen ügyben

41.

Mielőtt megvizsgálnám a kereskedő vámokra vonatkozó, szerződéskötést megelőző tájékoztatási kötelezettségének tartalmát és terjedelmét, röviden kitérek az alperes által a CMR‑egyezmény 11. cikkével kapcsolatban előterjesztett és a cseh kormány által írásbeli észrevételeiben támogatott érvekre.

42.

A kereskedő tájékoztatási kötelezettségének szigorú értelmezése mellett érvelve a cseh kormány azt állítja, hogy az olyan nemzetközi árufuvarozási szerződés, amely nem foglal magában vámügynöki szolgáltatást (amint az a jelen ügyben láthatóan fennáll), ( 7 ) csak az áruk szállítására kötelezi a kereskedőt, és ezért nem kötelezi arra, hogy a fogyasztót tájékoztassa a vonatkozó vámokról, mivel az ilyen szolgáltatás nem képezi a megkötött szerződés részét.

43.

Ezen érv alátámasztására a cseh kormány a CMR‑egyezmény 11. cikkére hivatkozik, amely az áruk feladóját (aki a jelen eljárásban egyben a fogyasztó is) arra kötelezi, hogy a kereskedők rendelkezésére bocsássa a vámeljárások lefolytatásához szükséges dokumentumokat és minden egyéb információt. Annak értékelése előtt, hogy az ilyen, fogyasztóra vonatkozó kötelezettség hatással van‑e a kereskedő szerződéskötést megelőző tájékoztatási kötelezettségére, először meg kell vizsgálni, hogy az ezen egyezmény alkalmazható‑e a jelen ügy tényállására.

44.

A CMR‑egyezmény a nemzetközi közúti árufuvarozás során a fuvarozó felelősségének meghatározására irányadó jogi eszköz. Ezen egyezmény 1. cikke szerint ez az egyezmény minden olyan szerződésre érvényes, amely áruknak közúton járművel díj ellenében végzett szállításáról szól, ha az áru átvételének helye és a kiszolgáltatásra kijelölt hely, – amint ezeket a fuvarozási szerződésben megjelölték, – két különböző állam területén van, amelyek közül legalább az egyik szerződő állam.

45.

A jelen ügyben a jogvita közúti árufuvarozási szerződésre vonatkozik, amely a norvégiai címet a feladás helyeként, a litvániai címet pedig teljesítési helyként tünteti fel. Mivel mind Norvégia, mind pedig Litvánia az CMR‑egyezmény ( 8 ) részes fele, az egyezmény alkalmazhatóságának az egyezmény 1. cikkében meghatározott feltételei maradéktalanul fennállnak. ( 9 )

46.

A CMR‑egyezmény elsősorban a nemzetközi közúti fuvarozás során a fuvarozó kötelezettségeit és korlátozott felelősségét szabályozza, és előírja, hogy a feladó köteles a vámalakiságok elvégzéséhez szükséges dokumentumokat és információkat rendelkezésre bocsátani.

47.

Márpedig mindjárt az elején ki kell emelni, hogy – amint azt a litván kormány írásbeli észrevételeiben is kifejtette – a CMR‑egyezmény „semmiképpen sem vonatkozik az árufuvarozási szerződésből eredő összes magánjogi kérdésre”, és a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos kérdéseket (beleértve a kereskedők tájékoztatási kötelezettségét) sem szabályozza, ha a szerződés fogyasztó és kereskedő között jön létre. ( 10 )

48.

Ezen túlmenően a fogyasztó azon kötelezettsége, hogy a CMR‑egyezmény 11. cikke szerint a vámalakiságokhoz szükséges információkat és dokumentumokat a kereskedő rendelkezésére bocsássa, csak a nemzetközi árufuvarozási szerződés megkötése után keletkezik.

49.

Ezért ez a szerződéskötést követő kötelezettség nem értelmezhető úgy, hogy az kizárja a kereskedő szerződéskötést megelőző azon kötelezettségét, hogy tájékoztassa a fogyasztót az alkalmazandó vámeljárásokról és azokról a dokumentumokról, amelyeket a fogyasztónak esetleg a fuvarozó rendelkezésére kell bocsátania. Az ezzel ellentétes következtetés álláspontom szerint szembe menne a fogyasztói jogokról szóló irányelv átfogó céljával, amely a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosítására irányul.

50.

Ezért a feladó ilyen dokumentumok rendelkezésre bocsátására vonatkozó kötelezettsége csak a szerződéskötés után keletkezik, és így nem érintheti a kereskedő szerződéskötést megelőző tájékoztatási kötelezettségét.

D.

A vámokat a nemzetközi árufuvarozási szerződés egyik lényeges tulajdonságának kell‑e tekinteni?

51.

A fogyasztói jogokról szóló irányelv 5. cikke (1) bekezdésének a) pontja egyértelműen előírja, hogy az árura vagy szolgáltatásra vonatkozó szerződés megkötése előtt a kereskedőnek minden, az áru vagy szolgáltatás lényeges tulajdonságaira vonatkozó releváns információt a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátania.

52.

A nemzetközi árufuvarozási szerződésekkel összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a „lényeges tulajdonságok” fogalma értelmezhető szigorúan, azaz úgy, hogy csak a fuvarozási jogviszonnyal kapcsolatos tájékoztatásra (mint például az áru berakodásának helye, a teljesítési hely, az útvonal és az ár) vonatkoznak, a vámeljárásokra és az azokhoz szükséges dokumentumokkal kapcsolatos tájékoztatásra azonban nem, vagy tágan, azaz úgy, hogy a lényeges tulajdonságok fogalma magában foglalja a fuvarozásra alkalmazandó vámeljárásokkal kapcsolatos tájékoztatást.

53.

A tájékoztatási kötelezettséget az irányelvvel a jogalkotó által elérni kívánt célok tágabb összefüggésében kell értelmezni.

54.

Ez alapján a fogyasztói jogokról szóló irányelv 1. cikkében meghatározott célokra, azaz a belső piac megfelelő működéséhez való hozzájárulásra és a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosítására tekintettel tágan kell értelmezni ezen irányelv hatályát, ( 11 ) ebből következően pedig az ezen irányelv 5. cikkének értelmében vett „tájékoztatás” fogalmát.

55.

Bár a Bíróságnak alig van olyan ítélkezési gyakorlata, amely a fogyasztói jogokról szóló irányelv 5. cikke szerinti tájékoztatási kötelezettség terjedelmével foglalkozik, úgy vélem, hogy arra vonatkozóan, hogy a Bíróság hogyan értelmezze e kötelezettség terjedelmét, némi hasznos iránymutatás vonható le a Bíróság azzal kapcsolatban adott értelmezéséből, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv ( 12 ) 7. cikke szerint mi tekinthető megtévesztő mulasztásnak azon lényeges információk tekintetében, amelyeket a kereskedőnek a szerződéskötést megelőzően a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátania.

56.

A Bíróság már megállapította, hogy a fogyasztói jogokról szóló irányelvben és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvben meghatározott fogalmakat lehetőség szerint azonos módon kell értelmezni, mivel mindkét irányelv az EUMSZ 114. cikken alapul, és arra irányul, hogy az általa érintett törvényi, rendeleti és közigazgatási kereteken belül magas szintű fogyasztóvédelmet biztosítson. ( 13 )

57.

A Bíróság ezért a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvet és az annak alapján kialakított ítélkezési gyakorlatot iránymutatásként használhatja a fogyasztói jogokról szóló irányelv értelmezéséhez, pontosabban annak megállapításához, hogy az uniós jogalkotónak az volt‑e a szándéka, vagy sem, hogy a második irányelv 5. cikkében megállapított tájékoztatási kötelezettség a nemzetközi árufuvarozási szerződésekkel összefüggésben magában foglalja a vámeljárásokra vonatkozó tájékoztatási kötelezettséget.

58.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 7. cikkének (4) bekezdéséből következik, és az annak alapján kialakított ítélkezési gyakorlat is megismételte, ( 14 ) hogy a kereskedő által a szerződés megkötése előtt a fogyasztónak nyújtandó tájékoztatás minden olyan lényeges információt magában foglal, amely e szerződés körülményei alapján az átlagfogyasztó tájékozott ügyleti döntéséhez szükséges, és ha az ilyen tájékoztatás elmulasztása ténylegesen vagy valószínűsíthetően ahhoz vezet, hogy az olyan ügyleti döntést hoz, amelyet egyébként nem hozott volna. ( 15 )

59.

Így, ha a kereskedő nem nyújt a fogyasztónak olyan tájékoztatást, amely valószínűsíthetően azt eredményezné, hogy a fogyasztó más ügyleti döntést hoz, ha kapott volna ilyen tájékoztatást, e mulasztás a a kereskedő fogyasztói jogokról szóló irányelv 5. cikke szerinti kötelezettségének megsértését jelenti.

60.

Úgy tűnik számomra, hogy a jelen ügyben annak megállapításához, hogy úgy kell‑e értelmezni a fogyasztói jogokról szóló irányelv 5. cikke (1) bekezdésének a) pontját, hogy a fogyasztónak nemzetközi fuvarozási szolgáltatást nyújtó kereskedő köteles tájékoztatni e fogyasztót az alkalmazandó vámeljárásokról, azt kell megvizsgálni, hogy a fogyasztó – miután tájékoztatták a vonatkozó vámeljárásokról – valószínűsíthetően más ügyleti döntést hozna‑e.

61.

Tekintettel arra a tényre, hogy a vámok jelentősen megnövelhetik a nemzetközi fuvarozás teljes költségét, ahogyan az a jelen ügyben is történt, ( 16 ) úgy vélem, hogy a vámok visszatartó hatást gyakorolhatnak a fogyasztókra, és következésképpen valószínűsíthetően visszatarthatják őket a nemzetközi fuvarozási szerződések megkötésétől.

62.

Ezenfelül az, hogy mi minősül a szerződés fogyasztók jogairól szóló irányelv 5. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett „lényeges tulajdonságának” annak eldöntése szempontjából, hogy a kereskedőnek a szerződéskötést megelőző milyen tájékoztatást kell nyújtania a fogyasztó részére, szükségszerűen a szerződés konkrét körülményeitől függ. ( 17 ) Tekintettel a nemzetközi árufuvarozási szerződések határokon átnyúló jellegére, valamint arra, hogy ezen áruk rendszerint vámkötelesek, észszerű arra következtetni, hogy a vám az ilyen típusú szerződések egyik lényeges tulajdonságát jelenti.

63.

Ezenfelül az a tény, hogy a nemzetközi árufuvarozási szerződéseket szabályozó CMR‑egyezmény külön rendelkezéseket tartalmaz a vámeljárásokkal kapcsolatos kötelezettségek tekintetében, még inkább alátámasztja azt az érvet, miszerint ezen eljárások az ilyen típusú szerződések fogyasztói jogokról szóló irányelv 5. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett „lényeges tulajdonságai” közé tartoznak.

64.

Így, figyelembe véve a nemzetközi árufuvarozási szerződések sajátos jellegét, valamint a fogyasztói jogokról szóló irányelv céljait, úgy vélem, hogy az irányelv 5. cikke (1) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy a fogyasztónak nemzetközi fuvarozási szolgáltatást nyújtó kereskedő köteles tájékoztatni a fogyasztót arról, hogy a szállított áruk vámkötelesek lehetnek.

E.

De mennyire kell részletesnek lennie ennek a tájékoztatásnak?

65.

Annak megállapításához, hogy a fogyasztói jogokról szóló irányelv 5. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az általános kötelezettséget ró a kereskedőkre arra vonatkozóan, hogy a határon átnyúló árufuvarozás során tájékoztassák a fogyasztót az esetleges vámeljárásokról, most meg kell vizsgálni e konkrét tájékoztatási kötelezettség terjedelmét, és különösen azt, hogy e kötelezettség megköveteli‑e a kereskedőtől, hogy i. részletes tájékoztatást nyújtson a szükséges konkrét dokumentumokról (az 5. cikk (1) bekezdésének a) pontja), és ii. a nyújtott szolgáltatás teljes árának kiszámítása érdekében részletes tájékoztatást nyújtson a szállításra alkalmazandó vámtételekről és ‑összegekről (az 5. cikk (1) bekezdésének c) pontja), vagy elegendő‑e, ha a tájékoztatás általánosabb jellegű.

66.

A kereskedő tájékoztatási kötelezettségének terjedelmével kapcsolatban a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi, hogy a kereskedő azon kötelezettségének teljesítése során, hogy tájékoztassa a fogyasztót arról, hogy a szállított árukra vámok alkalmazhatók, elegendő‑e a kereskedő részéről annak megállapítása, hogy a feladó (a fogyasztó) köteles gondoskodni a vámeljárásokhoz szükséges dokumentumokról, vagy a kereskedőnek részletes tájékoztatást (például listát) kell‑e nyújtania a vámhatóságoknak bemutatandó konkrét dokumentumokról.

67.

Úgy tűnik számomra, hogy e kérdés megválaszolása végső soron attól függ, hogy a kereskedő milyen konkrét szolgáltatást kínál, pontosabban attól, hogy a szerződés magában foglal‑e vámügynöki szolgáltatást, amelynek keretében a kereskedő vállalja, hogy a fogyasztó nevében eljár a vámeljárások lefolytatása érdekében.

68.

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a szerződéskötést megelőző azon kötelezettségnek megfelelően, hogy a szolgáltatás lényeges tulajdonságaival kapcsolatos minden releváns információt a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani, a nemzetközi árufuvarozási szolgáltatást nyújtó kereskedőnek tájékoztatnia kell a fogyasztót arról, hogy a megkötött szerződés részeként nyújt‑e ilyen vámügynöki szolgáltatást, vagy sem, és ennek megfelelően kinek a feladata a vámalakiságok elvégzéséhez szükséges dokumentáció beszerzése, azaz a kereskedő (ha a szerződés tartalmaz vámügynöki szolgáltatást) vagy a fogyasztó (ha a szerződés nem tartalmaz vámügynöki szolgáltatást) feladata.

69.

Véleményem szerint a fogyasztó csak az ilyen tájékoztatás kézhezvételét követően tud tájékozott ügyleti döntést hozni, mivel e tájékoztatás lehetővé teszi számára, hogy eldöntse, inkább maga intézi‑e a vámalakiságokat, vagy olyan kereskedőt bíz meg, aki ilyen szolgáltatást nyújt.

1.

A vámügynöki szolgáltatást nyújtó kereskedőkre vonatkozó tájékoztatási kötelezettség terjedelme

70.

A nemzetközi árufuvarozási szolgáltatást nyújtó kereskedők e szerződés részeként vámügynöki szolgáltatást is nyújthatnak, amelynek keretében a kereskedő a fogyasztó vámügyi képviselőjeként jár el a vámhatóságok előtt.

71.

Az ilyen szerződés keretében a kereskedő a fogyasztó nevében jár el a vámhatóságok előtti ügyekben, elvégzi a vámjogszabályok által megkövetelt cselekményeket és vámalakiságokat, és gondoskodik arról, hogy az eljárásokat lefolytassák és a fizetés megtörténjen, hogy az áruk zökkenőmentesen léphessék át a határt. ( 18 )

72.

Amennyiben a nemzetközi árufuvarozási szerződés vámügynöki szolgáltatást is tartalmaz, véleményem szerint a kereskedő köteles a fogyasztót részletesen tájékoztatni a vámalakiságok elvégzéséhez szükséges konkrét dokumentumokról. E tájékoztatás szükségszerűen a nyújtott szolgáltatás részét képezi, és ezért a kereskedőnek a fogyasztói jogokról szóló irányelv 5. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerinti, szerződéskötést megelőző tájékoztatási kötelezettségének terjedelmébe tartozik.

73.

Ezen irányelv 5. cikke (1) bekezdésének c) pontja jelentős terhet ró a kereskedőkre, amikor a potenciális fogyasztót a nyújtott szolgáltatás teljes áráról kell tájékoztatniuk. E rendelkezés nemcsak azt követeli meg a kereskedőtől, hogy lehetőség szerint tájékoztassa a fogyasztót az áru adóval növelt teljes áráról, valamint az esetleges további költségekről, hanem azt is előírja, hogy amennyiben a kereskedő a szerződés megkötése előtt nem tudja kiszámítani a teljes árat, akkor is tájékoztatnia kell a fogyasztót a teljes ár kiszámításának módjáról.

74.

Ha a kereskedő a nemzetközi fuvarozási szolgáltatásának részeként vállalja, hogy a fogyasztó vámképviselőjeként jár el, akkor a kereskedőnek a szerződés teljes áráról való tájékoztatáskor közölnie kell e szolgáltatás árát is, hogy a fogyasztó tájékozott ügyleti döntést hozhasson.

75.

A nemzetközi árufuvarozási szerződésekkel összefüggésben azonban a kereskedő nem mindig tudja kiszámítani a szolgáltatás vámokkal növelt teljes költségét, mivel a vámok pontos költségét nem mindig lehet előre észszerűen kiszámítani, és az valószínűleg számos különböző tényezőtől függ. ( 19 )

76.

Mindazonáltal a vámokra alkalmazandó vámtételekre és összegekre, valamint e különböző tényezők alkalmazására vonatkozó információk a fogyasztói jogokról szóló irányelv 5. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében vett „ár kiszámításának módja” alá tartoznak, és mint ilyen, olyan lényeges információnak minősül, amelyre az átlagfogyasztónak szüksége van ahhoz, hogy tájékozott ügyleti döntést hozzon. ( 20 )

77.

Következésképpen a nemzetközi árufuvarozási szerződés részeként vámügynöki szolgáltatást nyújtó kereskedőt az 5. cikk (1) bekezdésének c) pontja értelmében terhelő, a szolgáltatás adókat és minden további költséget magában foglaló teljes áráról való tájékoztatásra vonatkozó kötelezettséget e kereskedő úgy is teljesítheti, hogy a szerződés megkötése előtt tájékoztatja a fogyasztót arról, hogy a vámot kell fizetni, valamint részletes tájékoztatást nyújt a konkrét szállításra alkalmazandó vámtételekről és ‑összegekről, ideértve az e vámok teljes költségét esetleg befolyásoló általános tényezőkkel (például a szállított áruk értéke vagy származása) vagy bármely más, a kereskedő által nem befolyásolható változó tényezővel kapcsolatos tájékoztatást. ( 21 )

78.

E megfontolások alapján a fogyasztói jogokról szóló irányelv 5. cikke (1) bekezdésének a) és c) pontját úgy kell értelmezni, hogy a nemzetközi árufuvarozási szolgáltatás részeként a fogyasztónak vámügynöki szolgáltatást nyújtó kereskedő köteles tájékoztatni a fogyasztót a nemzetközi fuvarozásra alkalmazandó vámeljárásokról. E kötelezettség magában foglalja a vámalakiságokhoz szükséges konkrét dokumentumokkal kapcsolatos részletes tájékoztatást, valamint a konkrét vámtételekkel és ‑összegekkel kapcsolatos részletes tájékoztatást, ideértve a nyújtott szolgáltatás teljes árát befolyásoló általános tényezőkkel kapcsolatos tájékoztatást is.

2.

A vámügynöki szolgáltatást nem nyújtó kereskedőkre vonatkozó tájékoztatási kötelezettség terjedelme

79.

A fentiekre tekintettel aránytalan lehet elvárni az ilyen vámügynöki szolgáltatást nem nyújtó kereskedőtől, hogy a fogyasztónak ugyanolyan részletes tájékoztatást nyújtson a vámeljárásokról.

80.

Jóllehet egyetértek azzal, hogy ilyen kötelezettség előírása e kereskedőkkel szemben aránytalan lehet, ez nem csökkenti a kereskedők azon alapvető kötelezettségét, hogy a fogyasztóknak elegendő tájékoztatást adjanak a nyújtott szolgáltatás lényeges tulajdonságairól, hogy a fogyasztó tájékozott ügyleti döntést hozhasson.

81.

E kötelezettség terjedelmének vizsgálata során megfelelő egyensúlyt kell teremteni a fogyasztóvédelem magas szintje és a vállalkozások versenyképessége között. ( 22 ) Ennek szem előtt tartásával a kereskedő vámokkal kapcsolatos tájékoztatási kötelezettsége egyrészt nem lehet olyan széles körű, hogy aránytalan terhet jelentsen a kereskedő és erőforrásai számára, másrészt nem értelmezhető olyan szigorúan, hogy megfossza a fogyasztót a fogyasztói jogokról szóló irányelv 1. cikke által biztosított magas szintű védelemtől.

82.

E megfontolásokat szem előtt tartva egyetértek a kérdést előterjesztő bírósággal abban, hogy aránytalan lenne a vámügynöki szolgáltatást nem nyújtó fuvarozóra hárítani annak kötelezettségét, hogy meg kell vizsgálni minden egyes, nemzetközi szállításra átadott áru tulajdonságait, valamint az ezen áruk különböző országokban történő fuvarozására alkalmazandó konkrét dokumentációs követelményeket. Ez különösen igaz bizonyos vállalkozások – például a jelen ügyben érintetthez hasonló kisvállalkozások – működésének gazdasági kontextusában, amelyeknek esetleg nincs megfelelő erőforrásuk ilyen vizsgálat elvégzésére. ( 23 )

83.

A fogyasztói jogokról szóló irányelvhez hasonló fogyasztóvédelmi jogszabályok azonban azon az előfeltevésen alapulnak, hogy a fogyasztók az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest viszonylag hátrányos helyzetben vannak, mind tárgyalási lehetőségek, mind pedig tájékozottsági szint tekintetében. ( 24 ) Így a kereskedőnek elegendő tájékoztatást kell nyújtania ezen egyensúlytalanság orvoslásához, és lehetővé kell tennie a fogyasztók számára, hogy tájékozott ügyleti döntést hozzanak.

84.

De milyen szintű tájékoztatás elegendő az egyensúlytalanság orvoslásához?

85.

E kérdés megválaszolásához meg kell vizsgálni, hogy milyen típusú dokumentumok szükségesek a vámok alkalmazásához.

86.

A vámok alkalmazásának eljárási keretét uniós szinten egységesítették, ( 25 ) és a kötelező vámáru‑nyilatkozaton túl ( 26 ) a vámeljárásokra vonatkozó általános dokumentációs követelményeket a 2015/2447/EU bizottsági végrehajtási rendelet ( 27 ) határozza meg. E dokumentáció részét képezik a szállított áruk vámértékére ( 28 ) és származására ( 29 ) vonatkozó igazoló dokumentumok. Így bár a tagállamok meghatározhatják a konkrét követelményeknek megfelelő dokumentumok külön formáját, ( 30 ) az alapul szolgáló bizonyítási követelmények az egész Unióban azonosak maradnak.

87.

Erre tekintettel, mivel a nemzetközi fuvarozási szolgáltatást nyújtó kereskedők rendelkeznek speciális ismeretekkel a vámeljárásokra vonatkozó általános szabályok – beleértve az ezekhez az eljárásokhoz szükséges dokumentumokat –, például az áruk értékének vagy származásának igazolását illetően, ezért észszerűen elvárható, hogy a kereskedő olyan típusú igazoló dokumentumokkal kapcsolatban nyújtson a fogyasztónak ilyen általános tájékoztatást, amelyeket a fogyasztónak a vámeljárások lefolytatása érdekében esetlegesen a kereskedő rendelkezésére kell bocsátania, függetlenül attól, hogy ezen kereskedő vámügynöki szolgáltatást nyújt‑e vagy sem, ahhoz, hogy a fogyasztó tájékozott ügyleti döntést hozhasson.

88.

Ezen okok alapján úgy vélem, hogy a fogyasztói jogokról szóló irányelv 5. cikke (1) bekezdésének a) pontja nem értelmezhető úgy, hogy a nemzetközi árufuvarozási szerződések keretében vámügynöki szolgáltatást nem nyújtó kereskedőkkel szemben azt a kötelezettséget írja elő, hogy részletes tájékoztatást (például listát) nyújtson az egyes szállított áruk tekintetében az adott határon a vámhatóságoknak bemutatandó konkrét dokumentumokról. Véleményem szerint e rendelkezés inkább csupán arra kötelezi a kereskedőket, hogy azon igazoló dokumentumok típusairól tájékoztassák a fogyasztókat, amelyeket a fogyasztó köteles rendelkezésre bocsátani, azaz arról, hogy a fogyasztó köteles rendelkezésre bocsátani az áruk származását vagy értékét igazoló dokumentumokat, anélkül azonban, hogy megjelölné az ehhez szükséges konkrét dokumentumokat.

89.

A nyújtott szolgáltatás jellegére tekintettel a kereskedő ezen irányelv 5. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerinti azon kötelezettségét, hogy a fogyasztónak a nyújtott szolgáltatás teljes áráról tájékoztatást nyújtson, nem értelmezhető úgy, hogy az olyan kereskedőnek, amely nemzetközi árufuvarozási szolgáltatást nyújt, de vámügynöki szolgáltatást nem, részletes tájékoztatást kellene nyújtania a fogyasztó részére a konkrét vámtételekről és ‑összegekről. Ennek oka, hogy a vámok költségei észszerűen nem tekinthetők az olyan szolgáltatás „ára” részének, amely csak áruszállítást foglal magában, és nem tartalmazza a vámkezelési szolgáltatást.

90.

Egyetértek a Bizottsággal abban, hogy a fogyasztói jogokról szóló irányelv 5. cikke (1) bekezdésének c) pontjában foglalt tájékoztatási kötelezettséget a kereskedő és a fogyasztó között létrejött szerződés jellegére tekintettel kell értelmezni. Ha a szerződés nem határozza meg, hogy a fuvarozó vámügynöki szolgáltatásokat nyújt, a fuvarozó nem köteles a fogyasztónak részletes tájékoztatást nyújtani a szóban forgó árukra alkalmazandó vámtételekről és ‑összegekről.

91.

Ez azonban semmilyen módon nem zárja ki az ilyen kereskedőnek a fogyasztói jogokról szóló irányelv 5. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerinti azon kötelezettségét, hogy tájékoztassa a fogyasztót arról, hogy esetleg vámot kell fizetni.

92.

Erre tekintettel, az ilyen kereskedőnek azt követően, hogy a fogyasztónak ilyen tájékoztatást nyújtott, ki kell kötnie, hogy amennyiben a szállított áruk jellege vagy a fogyasztó által rendelkezésre bocsátott pontatlan vagy nem megfelelő dokumentáció miatt a határon vámeljárások lefolytatására kerül sor, és ennek következtében vámfizetési kötelezettség keletkezik, a kereskedő a fogyasztó nevében megfizeti a vámokat, és a fogyasztó az áruk kézbesítése után köteles a vámokat a kereskedőnek megtéríteni. Az esetleges jövőbeli költségekre vonatkozó ilyen információ észszerűen olyan lényeges információnak tekinthető, amelyre a fogyasztónak szüksége van a tájékozott ügyleti döntés meghozatalához.

93.

A fentiekre tekintettel úgy vélem, hogy a fogyasztói jogokról szóló irányelv 5. cikke (1) bekezdésének a) és c) pontját úgy kell értelmezni, hogy a nemzetközi árufuvarozási szolgáltatást, de vámügynöki szolgáltatást nem nyújtó kereskedő a szerződés megkötése előtt köteles a fogyasztót tájékoztatni arról, hogy a szállított áruk vámkötelesek lehetnek, és hogy a fogyasztónak meg kell térítenie a kereskedő részére a fogyasztó nevében megfizetett vámokat. A kereskedő e kötelezettségét úgy is teljesítheti, hogy a fogyasztónak általános tájékoztatást nyújt a vámeljárásokhoz szükséges igazoló dokumentumok típusairól, de nem köteles részletes tájékoztatást nyújtani sem e vámalakiságok elvégzéséhez szükséges konkrét dokumentumokról, sem pedig a vámtételekről és ‑összegekről.

94.

A fenti következtetéseket az alapügy tényállására alkalmazva úgy tűnik, hogy a jelen ügyben nem vitatott, hogy a felperes és az alperes között létrejött szerződés nem tartalmazott vámügynöki szolgáltatást. Az sem vitatott, hogy az alperes (a kereskedő) nem nyújtott részletes tájékoztatást a felperesnek (a fogyasztónak) a vámeljárásokról és az alkalmazandó vámtételekről.

95.

A kérdést előterjesztő bíróságnak kell értékelnie, hogy az alperes elmulasztotta‑e a lehetséges vámeljárásokkal kapcsolatos releváns információkat a felperes rendelkezésére bocsátani, és ezért megsértette‑e a fogyasztói jogokról szóló irányelv 5. cikke szerinti, szerződéskötést megelőző tájékoztatási kötelezettségét, valamint e jogsértés mértékét és következményeit a szóban forgó szerződés tekintetében.

IV.

Végkövetkeztetés

96.

A fenti megfontolásokra tekintettel azt javasolom, hogy a Bíróság a Lietuvos Aukščiausiasis Teismas (Litvánia legfelsőbb bírósága) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következőképpen válaszoljon: