52014PC0262

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az EGT Vegyes Bizottságban az EGT-megállapodás az egyes, a négy alapszabadságon kívül eső területeken folytatott együttműködésről szóló 31. jegyzőkönyvének módosításával kapcsolatosan az Európai Unió nevében elfogadandó álláspontról /* COM/2014/0262 final - 2014/0140 (NLE) */


INDOKOLÁS

1.           A JAVASLAT HÁTTERE

A belső piac működéséhez szükséges jogbiztonság és homogenitás biztosítása érdekében az EGT Vegyes Bizottságnak az összes vonatkozó uniós jogszabály elfogadását követően azokat a lehető leghamarabb bele kell foglalnia az EGT-megállapodásba, valamint lehetővé kell tennie az EGT-tag EFTA-államok számára, hogy részt vegyenek az EGT-vonatkozású uniós fellépésekben vagy programokban.

2.           AZ ÉRDEKELT FELEKKEL FOLYTATOTT KONZULTÁCIÓK ÉS A HATÁSVIZSGÁLATOK EREDMÉNYEI

Az EGT Vegyes Bizottságának határozattervezete (a javasolt tanácsi határozathoz csatolva) az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás 31. jegyzőkönyvének (egyes, a négy alapszabadságon kívül eső területeken folytatott együttműködésről) módosítására irányul, annak érdekében, hogy kiterjessze az EGT-megállapodás Szerződő Feleinek együttműködését a munkavállalók szabad mozgására, a szociális biztonsági rendszerekre és a migráns munkavállalókra vonatkozó intézkedések koordinálására, beleértve a harmadik országokból érkező migráns munkavállalókat.

3.           A JAVASLAT JOGI ELEMEI

Az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás végrehajtására vonatkozó rendelkezésekről szóló 2894/94/EK tanácsi rendelet 1. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a Tanács a Bizottság javaslata alapján kialakítja az ilyen határozatokról az Unió nevében elfogadandó álláspontját.

A Bizottság benyújtja az EGT Vegyes Bizottság határozattervezetét a Tanácsnak az Unió álláspontjaként történő elfogadásra. A Bizottság remélhetőleg mihamarabb elő tudja terjeszteni ezt az álláspontot az EGT Vegyes Bizottságban.

2014/0140 (NLE)

Javaslat

A TANÁCS HATÁROZATA

az EGT Vegyes Bizottságban az EGT-megállapodás az egyes, a négy alapszabadságon kívül eső területeken folytatott együttműködésről szóló 31. jegyzőkönyvének módosításával kapcsolatosan az Európai Unió nevében elfogadandó álláspontról

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 46. és 48. cikkére, összefüggésben 218. cikkének (9) bekezdésével,

tekintettel az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás végrehajtására vonatkozó rendelkezésekről szóló, 1994. november 28-i 2894/94/EK tanácsi rendeletre[1] és különösen annak 1. cikke (3) bekezdésére,

tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,

mivel:

(1)       Az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás[2] (a továbbiakban: az EGT-megállapodás) 1994. január 1-jén lépett hatályba.

(2)       Az EGT-megállapodás 98. cikke alapján az EGT Vegyes Bizottság határozhat – többek között – az EGT-megállapodás 31. jegyzőkönyvének módosításáról.

(3)       Az EGT-megállapodás 31. jegyzőkönyve a négy alapszabadságon kívül eső különleges területeken folytatott együttműködésre vonatkozó különös szabályokat tartalmaz.

(4)       Helyénvaló kiterjeszteni az EGT-megállapodás Szerződő Felei közötti együttműködést a munkavállalók szabad mozgására, valamint a szociális biztonsági rendszerekre és a migráns munkavállalókra, többek között a harmadik országokból származó migráns munkavállalókra vonatkozó intézkedések összehangolására.

(5)       Az EGT-megállapodás 31. jegyzőkönyvét ezért ennek megfelelően módosítani kell annak érdekében, hogy a kibővített együttműködés 2014. január 1-jei kezdettel lehetővé váljon.

(6)       Az Unió által az EGT Vegyes Bizottságban képviselendő álláspontnak a mellékelt határozattervezeten kell alapulnia,

ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:

1. cikk

Az Európai Uniónak az EGT Vegyes Bizottságban az EGT-megállapodás 31. jegyzőkönyvének módosításával kapcsolatosan elfogadandó álláspontja az e határozathoz mellékelt EGT vegyes bizottsági határozattervezeten alapul.

2. cikk

Ez a határozat az elfogadásának napján lép hatályba.

Kelt Brüsszelben, -án/-én.

                                                                       a Tanács részéről

                                                                       az elnök

[1]               HL L 305., 1994.11.30., 6. o.

[2]               HL L 1., 1994.1.3., 3. o.

MELLÉKLET AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG …/2014 HATÁROZATA ([ÉÉÉÉ…hónap.NN.]) az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás egyes, a négy alapszabadságon kívül eső területeken folytatott együttműködésről szóló 31. jegyzőkönyvének módosításáról

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG,

tekintettel az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásra (a továbbiakban: az EGT-megállapodás) és különösen annak 86. és 98. cikkére,

mivel:

(1) Helyénvaló kiterjeszteni az EGT-megállapodás Szerződő Felei közötti együttműködést a munkavállalók szabad mozgására, valamint a szociális biztonsági rendszerekre és a migráns munkavállalókra, többek között a harmadik országokból származó migráns munkavállalókra vonatkozó intézkedések összehangolására.

(2) Az EGT-megállapodás 31. jegyzőkönyvét ezért ennek megfelelően módosítani kell annak érdekében, hogy a kibővített együttműködés 2014. január 1-jei kezdettel lehetővé váljon,

ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:

1. cikk

Az EGT-megállapodás 31. jegyzőkönyvének 5. cikke a következőképpen módosul:

1. A szöveg a (12) bekezdés után az alábbi bekezdéssel egészül ki:

„13.   2014. január 1-jétől az EFTA-államok részt vesznek az Európai Unió 2014-es pénzügyi évre szóló általános költségvetésébe bejegyzett, következő költségvetési tételhez kapcsolódó fellépésekben:

-        04 03 01 03. jogcím: «A munkavállalók szabad mozgása, valamint a szociális biztonsági rendszerek és a migráns munkavállalókra, többek között a harmadik országokból származó migráns munkavállalókra vonatkozó intézkedések összehangolása».”

2. Az (5) bekezdésben a „valamint 2012. január 1-jétől részt vesznek a tizenkettedik francia bekezdésben említett, a 2012-es és a 2013-as pénzügyi évre vonatkozó költségvetési tételekből finanszírozott cselekvésekben” szövegrész helyébe a „2012. január 1-jétől részt vesznek a (12) bekezdésben említett, a 2012-es és 2013-as pénzügyi évre vonatkozó költségvetési tételekből finanszírozott fellépésekben, valamint 2014. január 1-jétől részt vesznek a (13) bekezdésben említett, a 2014-es pénzügyi évre vonatkozó költségvetési tételből finanszírozott fellépésekben” szövegrész lép.

3. A (6) és (7) bekezdésben a „(8) és (12) bekezdés” szövegrész helyébe az „(8), (12) és (13) bekezdés” szövegrész lép.

2. cikk

Ez a határozat az azt követő napon lép hatályba, amikor az EGT-megállapodás 103. cikkének (1) bekezdésében előírt utolsó bejelentést megtették*.

Ez a határozat 2014. január 1-jétől alkalmazandó.

3. cikk

Ezt a határozatot az Európai Unió Hivatalos Lapja EGT-re vonatkozó részében és EGT-kiegészítésében ki kell hirdetni.

Kelt Brüsszelben, …

                                                                       az EGT Vegyes Bizottság részéről

                                                                       az elnök                                                                                                                                                                                                                                                                                             az EGT Vegyes Bizottság                                                                        titkárai

*               [Alkotmányos követelmények fennállását nem jelezték.] [Alkotmányos követelmények fennállását jelezték.]