Ideiglenes változat

DEAN SPIELMANN

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2026. július 9.(1)

C‑170/25. P. sz. ügy

Európai Bizottság

kontra

TP

„ Fellebbezés – Közbeszerzési szerződések – Az Unió pénzügyi érdekeinek védelme – A felperesnek a 2018. évi költségvetési rendelet által szabályozott odaítélési eljárásokban való részvételből, az uniós források felhasználása céljára való kiválasztásból, valamint a 11. Európai Fejlesztési Alapból finanszírozott odaítélési eljárásokból kétéves időtartamra történő kizárása – A 2018. évi költségvetési rendelet 136. cikke (1) bekezdésének e) pontja – Az eljárás alá vont személy magatartásának konkrét és egyedi értékelésére vonatkozó kötelezettség – A kizárásra vonatkozó határozat jogi minősítése – Megsemmisítés iránti és kártérítési kereset ”






 Bevezetés

1.        A jelen fellebbezéssel az Európai Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül az Európai Unió Törvényszékének 2024. december 18‑i TP kontra Bizottság ítéletét (T‑776/22, a továbbiakban: megtámadott ítélet, EU:T:2024:908), amellyel a Törvényszék megsemmisítette a TP‑t az (EU, Euratom) 2018/1046 rendelet(2) által szabályozott vagy az (EU) 2018/1877 rendelet(3) által finanszírozott odaítélési eljárásokban való részvételből és az Európai Unió Alapjainak végrehajtására vonatkozó kiválasztási eljárásból kizáró 2022. október 1‑jei határozatát (a továbbiakban: vitatott határozat).

2.        A Bíróság kérésének megfelelően elemzésemet a fellebbezés első jogalapjára korlátozom. Először azt vizsgálom meg, hogy az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselőt (a jelen esetben a Bizottságot) az ilyen kizárásra vonatkozó határozat meghozatalakor automatikusan kötik‑e a szerződés tekintetében joghatósággal rendelkező, korábban eljáró bíróság megállapításai, vagy sem. Másodszor azt fogom elemezni, hogy – amint azt a Törvényszék megállapította – a kizárásra vonatkozó határozat meghozatalához az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselőnek egyedi vizsgálatot kell‑e végeznie, még az egyetemlegesen felelős vállalkozásokból álló konzorcium esetében is, ami alkalmat ad arra, hogy megvizsgáljam a kizárási intézkedés jogi természetét.

 Jogi háttér

 A 2018. évi költségvetési rendelet

3.        A 2018. évi költségvetési rendeletnek „Az Unió pénzügyi érdekeinek védelme a kockázatok felismerése, a kizárás és a pénzügyi szankciók kiszabása révén” című 135. cikke a következőket írja elő:

„(1)      Az Unió pénzügyi érdekeinek védelme érdekében a Bizottság korai felismerési és kizárási rendszert hoz létre és működtet.

A rendszer célja a következők elősegítése:

a)      az Unió pénzügyi érdekeire kockázatokat jelentő, (2) bekezdésben említett személyek és szervezetek korai felismerése;

b)      az olyan, (2) bekezdésben említett személyek és szervezetek kizárása, akik vagy amelyek valamelyik, a 136. cikk (1) bekezdésében említett kizárást indokoló helyzetben vannak;

c)      pénzügyi szankciók kiszabása valamely címzettre a 138. cikknek megfelelően.

(2)      A korai felismerési és kizárási rendszer a következőkre alkalmazandó:

a)      a résztvevők és címzettek;

b)      azon szervezetek, amelyek kapacitására a részvételre jelentkező vagy az ajánlattevő támaszkodni szándékozik, vagy a szerződő fél alvállalkozói;

[…]

(4)      Az e cikk (2) bekezdésében említett személyek vagy szervezetek kizárására vagy a valamely címzettel szemben pénzügyi szankciók kiszabására vonatkozó határozatnak jogerős ítéleten vagy – a 136. cikk (1) bekezdésében említett kizárást indokoló helyzetekben – jogerős közigazgatási határozaton, vagy a 136. cikk (2) bekezdésében említett helyzetekben a 143. cikkben említett testület általi előzetes jogi minősítésen kell alapulnia, e helyzetek központosított értékelését biztosítandó. […]”

4.        A 2018. évi költségvetési rendelet „Kizárási kritériumok és a kizárásokra vonatkozó határozat” című 136. cikke a következőket írja elő:

„(1)      Az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő köteles kizárni a 135. cikk (2) bekezdésének a) pontjában említett személyt vagy szervezetet az e rendelet hatálya alá tartozó odaítélési eljárásokban való részvétel vagy az uniós források felhasználása céljára való kiválasztás lehetőségéből, ha ez a személy vagy szervezet az alábbiak közül egy vagy több kizárást indokoló helyzetben érintett:

[…]

e)      az adott személy vagy szervezet a költségvetésből finanszírozott valamely jogi kötelezettségvállalás teljesítése során lényeges hiányosságokkal teljesítette a főbb kötelezettségeit:

i.      ami a jogi kötelezettségvállalás idő előtti felmondásához vezetett;

ii.      ami kötbér kivetéséhez vagy más, szerződéses szankciókhoz vezetett; vagy

iii.      amit az engedélyezésre jogosult tisztviselő, az [Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF)] vagy a Számvevőszék tárt fel a műveletellenőrzések, ellenőrzések, illetve vizsgálatok folyamán;

[…]

(2)      Az e cikk (1) bekezdésének c), d), f), g) és h) pontjában említett esetekben vagy az e cikk (1) bekezdése e) pontjában említett esetben jogerős ítélet vagy adott esetben jogerős közigazgatási határozat hiányában az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselőnek az említett pontokban foglalt magatartás előzetes jogi minősítése alapján, a feltárt tények vagy a 143. cikkben említett testület ajánlásában szereplő egyéb megállapítások figyelembevételével kell kizárnia a 135. cikk (2) bekezdésében említett személyt vagy szervezetet.

[…]

Az első albekezdésben említett tények és megállapítások különösen a következőket jelentik:

a)      az (EU) 2017/1939 rendelet[(4)] szerinti megerősített együttműködésben részt vevő tagállamok vonatkozásában esetében az Európai Ügyészség, valamint a Számvevőszék, az OLAF vagy a belső ellenőr által elvégzett ellenőrzések és vizsgálatok keretében, illetve az engedélyezésre jogosult tisztviselő felelősségi körébe tartozó bármely egyéb műveletellenőrzés, ellenőrzés vagy kontroll keretében megállapított tények;

b)      nem jogerős közigazgatási határozatok, amely kategória magában foglalhatja a szakmai etikai normák betartásának ellenőrzéséért felelős illetékes felügyeleti szerv által hozott fegyelmi intézkedéseket is;

c)      a 62. cikk (1) bekezdése első albekezdésének c) pontja szerint uniós forrásokat felhasználó személyek és szervezetek döntéseiben említett tények;

d)      a 62. cikk (1) bekezdése első albekezdésének b) pontja szerinti, az uniós forrásokat felhasználó szervezetek által a 142. cikk (2) bekezdésének d) pontjával összhangban továbbított információk;

e)      a Bizottságnak az uniós versenyjog megsértésével kapcsolatos határozatai vagy egy illetékes nemzeti hatóságnak az uniós versenyjog vagy a nemzeti versenyjog megsértésével kapcsolatos határozatai.

[...]”

 A 2014/24/EU irányelv

5.        A 2014/24/EU irányelv(5) 57. cikke (4) bekezdésének g) pontja értelmében:

„(4)      Az ajánlatkérő szerv kizárhat gazdasági szereplőt a közbeszerzési eljárásban való részvételből, illetve a tagállamok kötelezhetik az ajánlatkérő szervet a gazdasági szereplő kizárására a következő esetek bármelyikében:

[…]

g)      ha a gazdasági szereplő részéről jelentős mértékű vagy tartós meg nem felelés volt tapasztalható valamely korábbi közbeszerzési szerződésből vagy egy ajánlatkérő szervvel kötött korábbi szerződésből vagy korábbi koncessziós szerződésből eredő lényeges követelmény teljesítésében és ez az említett korábbi szerződés lejárat előtti megszüntetéséhez, kártérítési követeléshez vagy egyéb hasonló szankciókhoz vezetett.”

 A jogvita előzményei

6.        A jogvita előzményei a megtámadott ítélet alapján a következőképpen foglalhatók össze.

7.        2009. június 26‑án az elsőfokú eljárás felperese, a TP konzorciumi megállapodást kötött egy másik partnertársasággal annak érdekében, hogy részt vegyen a Bizottság által indított, építési beruházásra irányuló, építmény korszerűsítésére irányuló közbeszerzési eljárásban.

8.        A Bizottság úgy határozott, hogy a szerződést a TP és annak partnertársasága által alkotott konzorciumnak ítéli oda. E célból 2009. október 5‑én szerződést kötöttek. A munkálatok 2009 novemberében kezdődtek és 2011 novemberében fejeződtek be.

9.        2012 februárjában a létesítmény működési zavarait állapították meg. A munkálatokkal megbízott mérnök által készített tanulmány alapján a partnertársaság – a konzorcium nevében – javításokat végzett. Mivel az elvégzett javításokat nem találta kielégítőnek, a Bizottság 2013. december 17‑én a szerződés idő előtti felmondására vonatkozó értesítést küldött a konzorciumnak. 2014. január 14‑én a konzorcium maga is az e szerződés felmondásáról szóló értesítést küldött.

10.      A Bizottság és a konzorcium a vitájukat egy vitarendezési bizottság elé terjesztették. 2014. július 3‑án a vitarendezési bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a létesítmény működésével kapcsolatos problémákat a tervezési és kivitelezési hibák kombinációja okozta, amelyek felelőssége mind a Bizottságnak, mind pedig a konzorciumnak betudható volt. A Bizottság új tanulmányt kért a munkálatokról, amely 2017. július 17‑én egy jelentés közléséhez vezetett. Többek között e jelentés alapján a Bizottság 2017. szeptember 15‑én a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) választottbírósági szabályzata alapján választottbírósági eljárást indított.

11.      2020. február 11‑én az ICC égisze alatt megalakított választottbíróság (a továbbiakban: választottbíróság) részítéletet hozott, amelyben megállapította, hogy a vitatott szerződés alapján elvégzett munkában 6757 hiba áll fenn, amelyekért a Bizottságnak 60%‑os, illetve a konzorciumnak 40%‑os megosztott felelőssége volt. A 2022. július 19‑i végleges ítéletével e választottbíróság a konzorcium magatartását súlyos gondatlanságnak minősítette, és a TP‑t, valamint a partnertársaságot egyetemlegesen kötelezte az építmény javításához szükséges költségeknek megfelelő összeg megfizetésére az Unió részére. A választottbíróság két ítélete ellen jogorvoslati kérelmet nyújtottak be.

12.      2021 februárjában a Bizottság a 2018. évi költségvetési rendelet 143. cikke alapján létrehozott intézményközi testülethez fordult, amelynek – többek között – az a feladata, hogy a Bizottság vagy egyéb uniós intézmény és szerv által elé terjesztett esetekben a kizárásra és a pénzügyi szankcióra vonatkozó döntések szükségességére vonatkozó ajánlásokat tegyen.

13.      2022. október 1‑jén e testület ajánlása alapján a Bizottság elfogadta a vitatott határozatot.

 A vitatott határozat

14.      E határozatban a Bizottság először is – a konzorciumra utalva – felidézte a részleges és végleges választottbírósági ítéletek alapján megállapított körülményeket és tényeket, nevezetesen azt, hogy a felelősség 60%‑ban a projektgazdát (jelen esetben a Bizottságot), 40%‑ban pedig a szerződő felet (jelen esetben a konzorciumot) terhelte, továbbá hogy a konzorcium kötelezettségszegéseinek jelentős mértékére tekintettel a TP‑nek a konzorcium részeként tanúsított magatartása súlyos gondatlanságnak minősül. Ezt követően a vitatott határozatban a Bizottság megvizsgálta a TP érveit, és azokat egyenként elutasította. Végül a Bizottság a ténybeli helyzetet értékelte, és megállapította a hivatkozott különböző szerződéses kötelezettségeknek a TP – „mint a konzorcium tagja” – általi megszegését.

15.      A Bizottság így – illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselőként – a TP‑re alkalmazandó enyhítő és súlyosító körülményekre tekintettel úgy határozott, hogy két évre kizárja a 2018. évi költségvetési rendelet hatálya alá tartozó odaítélési eljárásokban való részvételből és az uniós források felhasználása céljára való kiválasztásból, valamint a 2018/1877 rendelet alapján a 11. Európai Fejlesztési Alapból finanszírozott közbeszerzési eljárásokból, mivel súlyos kötelezettségszegéseket követett el az uniós költségvetés által finanszírozott szerződés végrehajtásához kapcsolódó fő kötelezettségek teljesítése során, ami e szerződés idő előtti felmondásához vezetett.

 A megtámadott ítélet

16.      A Törvényszék Hivatalához 2022. december 13‑án benyújtott keresetlevelével a TP keresetet indított a vitatott határozat megsemmisítése, az elszenvedett kár megtérítése, valamint a Bizottságnak a költségek viselésére való kötelezése iránt. A TP a kérelmének alátámasztására három jogalapra hivatkozott. A megtámadott ítéletben a Törvényszék helyt adott a TP által hivatkozott első jogalapnak, és megsemmisítette a vitatott határozatot, úgy ítélve meg, hogy nem szükséges megvizsgálni a kereset másik két jogalapját.

17.      Közelebbről, az első jogalapja keretében a felperes azt állította, hogy a 2018. évi költségvetési rendelet 136. cikke (1) bekezdésének e) pontja az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselőt arra kötelezi, hogy egyedileg vizsgálja meg az eljárás alá vont személy vagy szervezet magatartását, amit a Bizottság a jelen ügyben nem végzett el.

18.      A Törvényszék először is ismertette az ezen érvre való válaszadásra vonatkozó két szakaszból álló megközelítését.(6) Ezt követően az első szakaszban elvégezte e rendelkezés nyelvtani, rendszertani és teleologikus értelmezését, és megállapította, hogy nincs automatikus kapcsolat egyrészt a szerződéses kötelezettségek megsértésének a szerződés tekintetében joghatósággal rendelkező bíróság (a jelen esetben a választottbíróság) általi megállapítása és a kizárásra vonatkozó határozatnak az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő (a jelen esetben a Bizottság) általi elfogadása között(7). Végül a második szakaszban megvizsgálta, hogy fennállt‑e az eljárás alá vont személy magatartásának a kizárásra vonatkozó határozat elfogadását megelőző egyedi vizsgálatára vonatkozó kötelezettség, és igenlő következtetésre jutott.(8) A jelen ügyben a Törvényszék kimondta, hogy a Bizottság – amint azt a tárgyaláson elismerte – a vitatott határozatban arra szorítkozott, hogy a felperesnek a konzorcium tagjaként fennálló egyetemleges felelősségére támaszkodott, anélkül hogy figyelembe vette volna az egyéni magatartását, és anélkül, hogy megvizsgálta volna az egyes szerződő feleknek az egyéni felelősségét.(9)

 A Bíróság előtti eljárás és a felek kérelmei

19.      A Bíróság Hivatalához 2025. február 28‑án előterjesztett beadványában a Bizottság fellebbezést nyújtott be a megtámadott ítélettel szemben. Azt kéri, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, és maga határozzon a jogvitában az ellenkérelme alapján elutasítva a vitatott határozattal szemben benyújtott megsemmisítés iránti keresetet. Másodlagosan azt kéri, hogy a Bíróság utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé a megsemmisítés iránti kereset másik két jogalapjának vizsgálata céljából. A Bizottság kéri, hogy a TP‑t kötelezzék a jelen eljárás és a Törvényszék előtti eljárás valamennyi költségének viselésére.

20.      A TP azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezést, és kötelezze a Bizottságot a jelen eljárás valamennyi költségének viselésére.

 Elemzés

21.      Fellebbezésének alátámasztására a Bizottság két jogalapra hivatkozik.(10) A jelen indítványban egyedül elemzett első jogalapja keretében a Bizottság azt állítja, hogy a Törvényszéknek a megtámadott ítéletből következő kétlépcsős érvelése a Törvényszék téves jogalkalmazásához vezetett a 2018. évi pénzügyi rendelet 136. cikke (1) bekezdésének e) pontja értelmezése során. Először is arra hivatkozik, hogy e cikk nem zárja ki, hogy a kizárásra vonatkozó határozata elsődlegesen vagy akár kizárólag a választottbíróság megállapításain alapuljon (első lépcső). Másodszor vitatja, hogy az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő köteles lenne egyedileg megvizsgálni az eljárás alá vont szervezet magatartását, mielőtt kizárásra vonatkozó határozatot fogadna el, amennyiben a szerződő konzorciumon belül egyetemleges felelősség áll fenn (második lépcső).

22.      A Bizottság e két érvét sorban egymást követően fogom elemezni.

 A szerződés tekintetében joghatósággal rendelkező bíróság megállapításainak a kizárásra vonatkozó határozatra gyakorolt hatásai: az automatikus hatás hiánya

23.      Előzetes emlékeztetni kell arra, hogy az uniós intézmények, szervek, hivatalok vagy ügynökségek által odaítélt közbeszerzési szerződésekre alkalmazandó szabályok nemcsak az ajánlatkérő szerv és a gazdasági szereplő között kötött szerződésből eredő szerződéses keretből származnak, hanem a 2018. évi költségvetési rendelet rendelkezései által létrehozott adminisztratív keretből is.

24.      Így az ajánlatkérő intézmény (jelen esetben a Bizottság) és a szerződéses partnere közötti szerződéses jogviszonnyal párhuzamosan ezen intézmény illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselője a 2018. évi költségvetési rendelet alapján – bizonyos körülmények között – kizárásra vonatkozó határozatot hozhat az olyan személlyel vagy szervezettel szemben, aki vagy amely kockázatot jelent az Unió pénzügyi érdekeire. Az ilyen személyt vagy szervezetet ekkor bejegyzik az uniós költségvetésből finanszírozott szerződésekből kizárt személyek és szervezetek jegyzékébe(11).

25.      A Bizottság érvelése egyrészt a szerződéses keret, másrészt pedig a kizárásra vonatkozó határozatot szabályozó 2018. évi költségvetési rendeletből származó adminisztratív keret közötti viszony kérdését veti fel.

26.      A Bizottság, még ha úgy is tűnik, hogy elismeri, hogy az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselőnek el kell végeznie a tények jogi minősítését, lényegében azt állítja, hogy a Törvényszék megállapításával ellentétben ez a minősítés automatikusan következhet a szerződés tekintetében joghatósággal rendelkező bíróság határozatából.

27.      Ezt az érvelést, mivel lehetővé tenné az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő számára, hogy ne végezze el a szóban forgó kötelezettségszegések egyedi vizsgálatát, számomra úgy tűnik, hogy el kell utasítani.

28.      Kétségtelen ugyanis, hogy a két jogi – a szerződéses és az adminisztratív – keret nem független egymástól, mivel a kizárásra vonatkozó határozatot többek között akkor fogadják el, ha az érintett személy vagy szervezet a 2018. évi költségvetési rendelet 136. cikke (1) bekezdésének e) pontjában előírt helyzetben van, vagyis „a költségvetésből finanszírozott valamely jogi kötelezettségvállalás teljesítése során lényeges hiányosságokkal teljesítette a főbb kötelezettségeit”. Ebben az összefüggésben a szerződéses kötelezettségek megszegésére vonatkozó, a szerződés tekintetében joghatósággal rendelkező bíróság által tett ténybeli megállapítások alapul szolgálhatnak ahhoz, hogy az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő a 2018. évi költségvetési rendeleten alapuló kizárásra vonatkozó határozatot fogadjon el.(12) Ennyiben szoros kapcsolat áll fenn a szerződéses kötelezettségszegés és a kizárásra vonatkozó közigazgatási intézkedés között. Ez egyébként nem is vitatott.

29.      Az ilyen kapcsolat azonban nem jár azzal a következménnyel, hogy a szerződés tekintetében joghatósággal rendelkező bíróság megállapításai automatikusan a kizárásra vonatkozó határozatot vonják maguk után, mégpedig a következő okok miatt.

30.      Először is, a 2018. évi költségvetési rendelet 136. cikke (1) bekezdése e) pontjának szövege az érintett szerződő fél „főbb” kötelezettségeinek „lényeges” megszegésére utal. Ebből az következik, hogy nem minden – a szerződés idő előtti felmondásához, illetve kötbér vagy szerződéses kártérítés alkalmazását megalapozó – szerződésszegés felel meg szükségszerűen a kizárásra vonatkozó határozat alkalmazási feltételeinek. A kizárásra vonatkozó határozat elfogadására illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő mérlegelési mozgástere nem vonható kétségbe, és az nemcsak az érintett szerződéses kötelezettség „főbb” jellegére, hanem a szóban forgó szerződésszegés „súlyosságára” is vonatkozik(13).

31.      E tekintetben hangsúlyozom, hogy a szerződéses szankció (a szerződés idő előtti felmondása és/vagy kártérítés fizetése) és a közigazgatási jellegű kizárás nem ugyanazt a célt követi, mivel az első arra irányul, hogy a gazdasági szereplő szerződéses kötelezettségszegését szankcionálja a szerződéses partnerével szemben, míg a második az Unió pénzügyi érdekeinek védelmére irányuló eltérő célt követi. Vita esetén a keresetek alapja és a felhívható jogalapok – egyrészt a szerződés tekintetében joghatósággal rendelkező bíróság, másrészt a kizárás jogszerűségét vizsgáló bíróság előtt – eltérőek(14). A két intézkedés jogi jellege és célkitűzései közötti ezen különbség maga után vonja, hogy az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselőnek el kell szakadnia a szerződéses logikától, hogy a saját értékelését végezze el az uniós költségvetés védelmére vonatkozó célkitűzésre tekintettel.

32.      Így, amint arra a Törvényszék a megtámadott ítélet 41. pontjában rámutatott, a 2018. évi költségvetési rendeletből eredő ezen feltételek, amelyek különböznek a szerződés feltételeitől, megalapozzák az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő arra vonatkozó mérlegelési mozgásterét, hogy a szóban forgó tényeket a szerződés bírósága által végzett minősítéstől eltérő módon minősítse.

33.      Másodszor, a szerződéses kötelezettségek megszegésének a szerződés tekintetében joghatósággal rendelkező bíróság általi megállapítása és a kizárásra vonatkozó határozatnak az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő általi elfogadása közötti automatikus kapcsolat hiánya azon kontextusból is következik, amelybe a 2018. évi költségvetési rendelet 136. cikke (1) bekezdése illeszkedik.

34.      E rendelet (76) preambulumbekezdése ugyanis előírja, hogy „[a] kizárásra vonatkozó határozat meghozatalának vagy a pénzügyi szankciók kiszabásának lehetősége független a szerződésben előírt szankciók, például a kötbér alkalmazásának lehetőségétől”(15).

35.      A 2018. évi költségvetési rendelet 136. cikkének (2) bekezdésével összhangban továbbá jogerős ítélet hiányában, mint a jelen ügyben, az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselőnek a feltárt tények vagy az említett rendelet 143. cikkben említett testület ajánlásában szereplő egyéb megállapítások „figyelembevételével” kell értékelnie a helyzetet.

36.      Végeredményben, amint azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 46. pontjában hangsúlyozta, a 2018. évi költségvetési rendelet 136. cikke (1) bekezdése e) pontjának megfogalmazása eltér e rendelkezés b), c), d), f), g) és h) pontjának megfogalmazásától, mivel az e) pont közvetlenül a szóban forgó magatartásra utal, nem pedig arra az ítéletre vagy közigazgatási határozatra, amelyben az engedélyezésre jogosult tisztviselőtől elkülönülő hatóság, például a szerződés tekintetében joghatósággal rendelkező bíróság előzetesen minősítette e magatartást.

37.      Ez a megközelítésbeli különbség megerősíti, hogy a szerződéses keretben elvégzett minősítés, noha a figyelembe veendő tényezők közé tartozik, mégsem kötheti automatikusan az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselőt, aki megőrzi mérlegelési mozgásterét a kizárásra vonatkozó határozat elfogadása körében.

38.      Hozzáteszem, hogy a 2018. évi költségvetési rendelet 136. cikkének (3) bekezdése alapján az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő kizárásra vonatkozó határozatát az arányosság elvének betartásával kell meghozni, és figyelembe kell venni többek között a helyzet súlyosságához, a szóban forgó magatartás óta eltelt időhöz, a fennállásának időtartamához és ismétlődéséhez, a szándékos vagy gondatlan jellegéhez, a szóban forgó összegekhez és az eljárás alá vont személy együttműködéséhez kapcsolódó súlyosító vagy enyhítő körülményeket. Az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő mérlegelési mozgásterét tehát szükségszerűen az arányosság elvének alkalmazásával kell gyakorolni, ami kizárja a Bizottság által szorgalmazott automatikus kapcsolatot.(16)

39.      Hasonlóképpen, a 2018. évi költségvetési rendelet 136. cikkének más bekezdései az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő mérlegelési mozgásterét foglalják magukban. Így e rendelkezés (5) bekezdése előírja, hogy „az Unió pénzügyi érdekeire nézve súlyos és közvetlen fenyegetés” esetén ideiglenes kizárás rendelhető el az e rendelet 143. cikkben említett testület előzetes ajánlása nélkül is, ami az említett fenyegetés értékelését feltételezi. Hasonlóképpen, e rendelkezés (6) és (7) bekezdése olyan eseteket ír elő, amelyekben a kizárást nem alkalmazzák, különösen abban az esetben, ha az eljárás alá vont személy vagy szervezet korrekciós intézkedéseket hajtott végre, ami azt jelenti, hogy az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő e tekintetben a mérlegelési mozgásterét gyakorolja.

40.      Ebből az következik, hogy az a kontextus, amelybe a 2018. évi költségvetési rendelet 136. cikke (1) bekezdésének e) pontja illeszkedik, alátámasztja az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő mérlegelési mozgásterének fennállását, valamint a szerződés tekintetében joghatósággal rendelkező bíróság megállapításai és a kizárásra vonatkozó határozat közötti automatikus kapcsolat hiányát.

41.      Úgy vélem, hogy ezt a következtetést nem kérdőjelezi meg a Bizottság azon érvelése, amely szerint a szerződő felek szerződéses magatartásának vizsgálata alapvető fontosságú, és amely szerint az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselőnek mindig meg kell indokolnia a kizárásra vonatkozó határozatát, függetlenül attól, hogy a hivatkozott indok a szerződéses kötelezettségek megszegése vagy a 2018. évi költségvetési rendelet 136. cikkének (1) bekezdésében előírt más ok. Véleményem szerint ugyanis ezek az elemek egyáltalán nem összeegyeztethetetlenek az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő e területen fennálló mérlegelési mozgásterével, különösen annak megállapítása tekintetében, hogy a kötelezettségszegés „lényeges‑e”, és hogy „főbb” kötelezettségekre vonatkozik‑e. Az, hogy e tekintetben meg kell indokolnia a kizárásra vonatkozó határozatát, éppen a mérlegelési mozgásterét támasztja alá, amelyet indokolással kell alkalmaznia oly módon, hogy lehetővé tegye az esetleges további jogorvoslatot. Különösen nem zárható ki, hogy az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő úgy ítéli meg, hogy a szerződés tekintetében joghatósággal rendelkező bíróság által megállapított szerződésszegések nem olyan jellegűek, hogy kizárásra vezessenek, vagy hogy azok elévültek, vagy hogy ezek a szerződésszegések egy másik szervezetnek tudhatók be, vagy hogy a felelős szervezet időközben olyan intézkedéseket hajtott végre, amelyek alapján megállapítható, hogy nem vagy már nem jelent kockázatot az uniós költségvetésre. Végül az ilyen értelmezés megfelel a Bizottság által hivatkozott megfelelő ügyintézés elvének is, amely magában foglalja a hatáskörrel rendelkező intézmény azon kötelezettségét, hogy gondosan és részrehajlás nélkül vizsgálja meg az adott ügy valamennyi releváns körülményét.

42.      Ebben az összefüggésben, noha a szerződés tekintetében joghatósággal rendelkező bíróság ténybeli megállapításait az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő figyelembe veheti, sőt figyelembe kell vennie a 2018. évi költségvetési rendelet 136. cikke (1) bekezdésének e) pontjában említett magatartás jogi minősítése során, mindazonáltal ez utóbbi feladata, hogy a szóban forgó magatartást e rendelet sajátos keretére és speciális célkitűzéseire tekintettel értékelje. Nem látom, hogy ez – amint azt a Bizottság állítja – mennyiben róna „túlzottan nagy bizonyítási terhet” az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselőre, mivel nem bizonyítási teherre vonatkozó kérdésről, hanem a korábban feltárt megállapítások vagy tények alapján független értékelésének lefolytatásáról van szó.

43.      Harmadszor, ami a 2018. évi költségvetési rendelet 136. cikke (1) bekezdése e) pontjának teleologikus és történeti értelmezését illeti, a Bizottság – másodlagosan – azt állítja, hogy a Törvényszéknek a szerződéses kötelezettségszegés megállapítása és a kizárásra vonatkozó határozat illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő általi elfogadása közötti automatikus kapcsolat hiányára vonatkozó téves értelmezése abból a téves megállapításból is következik, amely szerint az uniós jogalkotó önálló szankciórendszert kívánt létrehozni, és ennélfogva úgy ítélte meg, hogy a kizárást indokoló helyzetek szankcióknak tekinthetők.

44.      Emlékeztetek arra, hogy a szóban forgó rendelkezés történeti és teleologikus értelmezése keretében a Törvényszék kimondta, hogy az uniós jogalkotó kezdettől fogva önálló szankciórendszert kívánt létrehozni, amelyet az idők során, és különösen a 2018. évi költségvetési rendelet elfogadása során fenntartottak és továbbfejlesztettek(17). Márpedig – a Törvényszék szerint – „nem vélelmezhető, hogy automatikus kapcsolat áll fenn egyrészt a nemzeti vagy uniós jogszabály által előírt kötelezettség megszegésének az engedélyezésre jogosult illetékes tisztviselőtől elkülönülő hatóság általi megállapítása, másrészt pedig a költségvetési rendelettel létrehozott önálló szankciórendszerbe illeszkedő kizárási intézkedés illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő általi elfogadása között”(18). Hozzáteszi, hogy az e rendeletben előírt önálló szankciórendszer a létrehozása óta olyan különös közérdekű célokat követ, amelyek elkülönülnek a szerződés megfelelő teljesítésétől, illetve a szerződő felek védelmétől és káraik megtérítésétől, amelyet a szerződéses felelősségi rendszer biztosítani kíván. A Törvényszék arra a következtetésre jut, hogy a 2018. évi költségvetési rendelet által létrehozott szankciórendszer által követett célok és a szerződéses felelősségi rendszer által követett célok közötti különbség megerősíti az automatikus kapcsolat hiányát.(19)

45.      Számomra úgy tűnik, hogy még ha fenntartásokkal kezelnénk is a Törvényszék által használt és a Bizottság által vitatott megfogalmazásokat, a Törvényszék érvelését el kell fogadni.

46.      Felmerülhet ugyanis a kérdés, hogy az európai jogalkotó a 2018. évi költségvetési rendelettel fenn kívánta‑e tartani a 2015/1929 rendelettel(20) módosított 966/2012 költségvetési rendelet(21) hatálya alatt a kizárásra vonatkozó határozatokra alkalmazott „szankciókénti” minősítést. E tekintetben megjegyzem, hogy – amint azt a Bizottság hangsúlyozta – az (EU, Euratom) 2015/1929 rendelettel módosított 966/2012/EU, Euratom rendelet a kizárásra vonatkozó határozatok tekintetében a „közigazgatási szankciók” kifejezést használta.(22) Márpedig már nem ez a helyzet a 2018. évi költségvetési rendeletben, amely aktualizálja és egyszerűsíti az uniós költségvetés megállapítására és végrehajtására vonatkozó szabályokat(23).

47.      A Törvényszék érvelése azonban annak bizonyítására irányul, amellyel egyet kell érteni, hogy a 2018. évi költségvetési rendeletben előírt kizárási rendszer a létrehozása óta olyan különös közérdekű célokat követ, amelyek elkülönülnek a szerződés megfelelő teljesítésétől, illetve a szerződő felek védelmétől és káraik megtérítésétől, amelyet a szerződéses felelősségi rendszer biztosítani kíván.

48.      Ennélfogva úgy tűnik számomra, hogy a kizárásra vonatkozó határozatokat illetően az önálló „szankciós” rendszerként való minősítés tekintetében a Bizottság által állított hiba nem minősül hatékony érvnek annak bizonyítására, hogy a Törvényszék tévedett a szerződés tekintetében joghatósággal rendelkező bíróság megállapítása és a kizárásra vonatkozó határozat közötti automatikus kapcsolat hiányát érintően.

49.      A fentiekből az következik, hogy még ha fennállnak is bizonyos kapcsolatok a 2018. évi költségvetési rendeletből eredő kizárási rendszer és a szerződéses keret között, ezek nem vezethetnek automatikus kapcsolat megállapításához a szerződés tekintetében joghatósággal rendelkező bíróság megállapításai és a kizárásra vonatkozó határozat között.

 Az eljárás alá vont személy magatartásának egyedi vizsgálatára vonatkozó kötelezettségről

50.      Érvelésének második szakaszában a Törvényszék a 2018. évi költségvetési rendelet 136. cikke (1) bekezdésének e) pontját értelmezve arra a következtetésre jutott, hogy az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő által végzett vizsgálatnak egyedinek és konkrétnak kell lennie. Először is a 2014/24 irányelv keretében hozott HSC Baltic és társai ítélettel(24) való analógiára támaszkodott annak megállapításához, hogy a 2018. évi költségvetési rendeletnek az uniós intézmények és szervek általi alkalmazása keretében még inkább fennáll az a kötelezettség, hogy az eljárás alá vont személy magatartását konkrétan és egyedileg kell értékelni.(25) Másodszor, a megtámadott ítélet 72–73. pontjában kimondta, hogy ez a kötelezettség a büntetések egyéniesítése általános elvére tekintettel még inkább érvényes, mivel a Bíróság a Vialto Consulting kontra Bizottság ítéletben a kizárási szankciót elsődlegesen büntető jellegűnek minősítette(26). Harmadszor hozzátette, hogy az érintett intézménynek vagy szervezetnek lehetősége van az egyes résztvevők által teljesített szolgáltatások azonosítására, annak érdekében, hogy meg lehessen határozni az egyes résztvevők egyéni felelősségét a 2018. évi költségvetési rendelet által bevezetett szankciórendszerre tekintettel, amely elkülönül az esetleges egyetemleges szerződéses felelősségüktől(27).

51.      A Bizottság három szempontból vitatja a Törvényszék érvelésének e második szakaszát. Először is vitatja a HSC Baltic ítélettel való analógia relevanciáját. Másodszor azt állítja, hogy az egyetemleges felelősség az ajánlatkérő szerv érdekeinek védelmére irányul, nem zárja ki a TP egyéni felelősségét, és hogy a Törvényszék értelmezése megakadályozza az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselőt abban, hogy kellően figyelembe vegye a szerződő felek felelősségét. Harmadszor arra hivatkozik, hogy a Törvényszék tévesen minősítette a kizárásra vonatkozó határozatot büntetőjogi szankciónak.

 A HSC Baltic ítélettel való analógia relevanciájáról

52.      A Bizottság először is a megtámadott ítélet 64–71. pontját vitatja, amelyekben a Törvényszék a 2018. évi költségvetési rendelet 136. cikke (1) bekezdésének e) pontját a 2014/24 irányelv 57. cikke (4) bekezdésének g) pontjával analógia útján értelmezte. A Bizottság szerint a jelen ügy és a HSC Baltic ítélet alapjául szolgáló ügy jogi és ténybeli háttere eltérő. A Bizottság az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő által a 2018. évi költségvetési rendelet 136. cikke (1) bekezdése e) pontjának alkalmazása céljából alkalmazott kritériumok és a nemzeti hatóságok által a 2014/24 irányelv 57. cikke (4) bekezdésének g) pontját átültető releváns nemzeti szabályok alapján követett kritériumok közötti különbségtételt hangsúlyozza, mivel ez az irányelv csak olyan keretszabályozást ír elő, amelyet át kell ültetni a nemzeti jogokba.

53.      Ez az érv engem nem győz meg.

54.      Igaz ugyanis, hogy a jelen fellebbezési ügy jogi és ténybeli háttere különbözik a HSC Baltic ítélet alapjául szolgáló ügy jogi és ténybeli hátterétől. Közelebbről, a tagállami hatóságok által a közbeszerzési eljárásokból való kizárásra alkalmazandó szabályok az irányelvekből, és különösen a HSC Baltic ítélet alapjául szolgáló ügyben szóban forgó 2014/24 irányelvből erednek, amelyeket át kell ültetni,(28) ellentétben az uniós intézmények által odaítélt közbeszerzési szerződéseket szabályozó 2018. évi költségvetési rendelettel.

55.      Mindemellett mindkét esetben a közbeszerzésre és a közbeszerzési eljárásokból való kizárásra vonatkozó szabályokra alkalmazandó joganyagról van szó. A szóban forgó két rendelkezés továbbá hasonló, és ugyanazon fogalmakra utalnak(29). Közös céljuk, hogy lehetővé tegyék az ajánlatkérő szervek számára, hogy bármely gazdasági szereplőt kizárják a közbeszerzési eljárásban való részvételből, amennyiben az megbízhatatlan. Egyébiránt a 2018. évi költségvetési rendelet egyes preambulumbekezdései kifejezetten utalnak a 2014/14 irányelvre(30).

56.      Ennélfogva – véleményem szerint – el kell fogadni azt az analógiát, amelyet a Törvényszék a 2018. évi költségvetési rendelet 136. cikke (1) bekezdése e) pontjának értelmezése során a 2014/24 irányelv 57. cikke (4) bekezdése g) pontjának hasonló rendelkezéseire vonatkozó ítélkezési gyakorlattal alkalmazott az uniós jog koherenciájának, valamint az uniós jogalkotó által e területen követett célok tiszteletben tartásának biztosítása érdekében.(31)

57.      Márpedig a HSC Baltic ítéletben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a 2014/24 irányelv nemzeti jogba való átültetésének tiszteletben kell tartania azt, hogy egy gazdasági szereplőt valamely szerződésnek a teljesítése során jelentős mértékű vagy tartós meg nem felelés miatt történő felmondása esetén nem lehet automatikusan megbízhatatlannak minősíteni, és nem állhat ideiglenes kizárás hatálya alatt, anélkül hogy a magatartását előzetesen „konkrétan és egyénileg” értékelték volna valamennyi releváns körülmény figyelembevételével, amelyeket többek között e gazdasági szereplő az ilyen minősítés megcáfolása érdekében terjesztett elő.(32)

58.      Ennélfogva úgy vélem, hogy a Törvényszék ebből helyesen vonta le azt a következtetést, hogy „a 2018. évi költségvetési rendeletnek az uniós intézmények és szervek általi alkalmazása keretében még inkább fennáll az a kötelezettség, hogy az eljárás alá vont személy magatartását minden olyan releváns tényező fényében konkrétan és egyedileg kell értékelni, amelyet a tagállamnak a 2014/24 irányelv átültetése tekintetében rendelkezésére álló mérlegelési mozgástér ellenére elő kell írnia a jogszabályaiban”(33).

59.      Hozzáteszem, hogy a Törvényszék által alkalmazott analógiától függetlenül az arányosság elve alkalmazandó a kizárás területén(34), és arra kötelezi az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselőt, hogy az ilyen határozat elfogadásakor valamennyi releváns körülmény alapján végezze el a gazdasági szereplő vagy az érintett szervezet magatartásának konkrét és egyedi értékelését.(35)

60.      A fenti megfontolásokra tekintettel úgy vélem, hogy a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot a HSC Baltic ítélettel való analógia alkalmazásával, és annak megállapításával, hogy az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselőnek, mielőtt a 2018. évi költségvetési rendelet 136. cikke (1) bekezdésének e) pontja alapján kizárná az eljárás alá vont személyt, konkrétan és egyedileg kell értékelnie ennek a magatartását, ami az arányosság elvéből is következik.

 A szerződő csoport tagjai egyetemleges jogi felelősségének hatásáról

61.      Másodszor, a Bizottság lényegében azt állítja, hogy a 2018. évi költségvetési rendelet 136. cikke (1) bekezdésének e) pontja azokra a helyzetekre alkalmazandó, amelyekben a szerződő felek egyetemlegesen felelősek a szerződés teljesítéséért, anélkül hogy az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselőnek különbséget kellene tennie a konzorcium azon egyes partnereinek jogi kötelezettségvállalásai között, amelyekkel a szerződést megkötötték.(36) A Bizottság hangsúlyozza, hogy ezen egyetemleges felelősség az ajánlatkérő szerv érdekeinek védelmére irányul, és nem zárja ki a TP egyéni felelősségét. Arra is rámutat, hogy a két szerződéses partner egyéni felelősségének meghatározása feltételezné az egyes feladataik konkrét elhatárolását, ami az említett partnerek belső szervezeti rendjének körébe tartozik, nem pedig az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselőnek a feladata.

62.      Ezt az érvelést – véleményem szerint – el kell utasítani.

63.      Amint ugyanis azt a Bizottság hangsúlyozza, a 2018. évi költségvetési rendelet 136. cikke (1) bekezdésének e) pontja azokra a helyzetekre alkalmazandó, amelyekben a szerződő felek egyetemlegesen felelősek a szerződés teljesítéséért, és ez az egyetemleges felelősség nem zárja ki a csoport valamely tagjának egyéni felelősségét.

64.      Ugyanakkor a szerződéses keretben alkalmazandó egyetemlegesség, amely az ajánlatkérő szerv érdekeinek védelmére irányulhat, az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő által a 2018. évi költségvetési rendelet alapján elfogadott kizárás adminisztratív keretében nem mentesítheti ezen engedélyezésre jogosult tisztviselőt a kizárással érintett személy magatartásának egyedi vizsgálata alól.

65.      A szerződéses egyetemleges felelősség ugyanis elkülönül a csoportot – a jelen esetben konzorciumot – alkotó egyes szereplők egyéni felelősségétől, amely kizárásra vonatkozó határozat elfogadásához vezethet. Közelebbről, a csoportot alkotó szereplők egyes feladatai és kötelezettségei nem feltétlenül azonosak. A jelen ügyben erről tanúskodik a konzorciumi megállapodás. Hasonlóképpen nem zárható ki olyan súlyosabb mulasztások fennállása sem egy gazdasági szereplő részéről, amelyek nagyobb egyéni felelősséget vagy eltérő súlyú egyéni felelősségi láncolatot indokolnak. Ennélfogva az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselőnek a kizárásra vonatkozó határozat elfogadása előtt ellenőriznie kell, hogy a 2018. évi költségvetési rendelet 136. cikke (1) bekezdésének e) pontjában meghatározott jogi feltételek minden egyes érintett gazdasági szereplő tekintetében egyedileg teljesülnek‑e.

66.      E tekintetben, amint arra a Törvényszék a megtámadott ítélet 76. és 77. pontjában rámutatott, az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselőnek főszabály szerint lehetősége van arra, hogy az érintett szervezetektől kérje azon dokumentáció megküldését, amely lehetővé teheti számára a társulás egyes tagjai egyéni magatartásának értékelését, valamint megkövetelje, hogy azonosíthatók legyenek az egyes résztvevők által teljesített szolgáltatások annak érdekében, hogy adott esetben meg lehessen határozni az egyes résztvevők egyéni felelősségét. E megfontolásokat megerősíti a 2018. évi költségvetési rendelet 136. cikke (1) bekezdése e) pontjának iii. alpontja, amely előírja, hogy „az engedélyezésre jogosult tisztviselő [..] vizsgálatok folyamán” feltárhatja a hiányosságokat.

67.      A Bíróságnak a tagállamok ajánlatkérő szervei által odaítélt közbeszerzési szerződésekre vonatkozó ítélkezési gyakorlata – mutatis mutandis – megerősíti ezt a megközelítést.

68.      Amint ugyanis arra a megtámadott ítélet 67. pontja emlékeztet, a HSC Baltic ítéletben a Bíróság kétségtelenül kimondta, hogy a 2014/24 irányelv átültetése érdekében rendelkezésükre álló mozgástér keretében a tagállamok előírhatnak olyan vélelmet, amely szerint minden, a közbeszerzési szerződés megfelelő teljesítéséért jogilag felelős gazdasági szereplő úgy tekinthető, hogy e szerződés teljesítése során hozzájárult az említett szerződés megszűnéséhez vezető, jelentős mértékű vagy tartós hiányosságok kialakulásához vagy fenntartásához. Mindazonáltal a Bíróság egyértelművé tette, hogy amennyiben a szerződést gazdasági szereplők olyan csoportjának ítélték oda, amelynek az e hiányosságokhoz és az azok orvoslása érdekében tett esetleges erőfeszítésekhez való egyéni hozzájárulásai nem szükségképpen azonosak, az ilyen nemzeti jogban felállított vélelemnek megdönthetőnek kell lennie, ellenkező esetben sérülnének e kizárási ok alapvető jellemzői és az arányosság elve. A Bíróság szerint „az ilyen csoport tagjainak egyetemleges jogi felelősségétől függetlenül a 2014/24 irányelv 57. cikke (4) bekezdésének g) pontjában előírt kizárási ok alkalmazásának ezen egyéni magatartás vétkes vagy gondatlan jellegén kell alapulnia”(37).

69.      Hasonlóképpen a Bíróság megállapította, hogy amennyiben a gazdasági szereplők társulásában tagként részt vevő valamely gazdasági szereplő a társulás esetében a kizárási okok fennállása hiányának vagy a kiválasztási szempontok társulás általi teljesítésének ellenőrzéséhez szükséges információk szolgáltatása során anélkül tett hamis nyilatkozatot, hogy erről partnerei tudtak volna, e társulás összes tagjával szemben a teljes közbeszerzési eljárásból való kizárásra irányuló intézkedést nem lehet hozni(38). A Klaipėdos ítéletben a Bíróság hozzátette, hogy az arányosság elve értelmében a kizárása vonatkozó határozatra fordított figyelemnek „még nagyobbnak kell lennie akkor, ha a […] kizárás nem a neki betudható kötelezettségszegés miatt, hanem egy olyan szervezet által elkövetett kötelezettségszegés miatt terheli az ajánlattevőt, amelynek kapacitásaira támaszkodni kíván, és amely felett semmilyen ellenőrzési jogkörrel nem rendelkezik”(39).

70.      Az ilyen egyediesített megközelítést – még csoport vagy egyetemleges felelősség esetén is – megerősíti a 2018. évi költségvetési rendelet 136. cikke (6) bekezdésének a) pontja, amely előírja, hogy az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselőnek figyelembe kell vennie a valamely személy vagy szervezet által végrehajtott és a megbízhatóságának igazolását lehetővé tevő elegendő mértékű korrekciós intézkedéseket(40). Márpedig nem kizárt, hogy valamely csoport vagy konzorcium esetében egyetlen személy hajt végre korrekciós intézkedéseket, és hogy így egyedül ő tudja igazolni a megbízhatóságát, míg a csoport többi tagja esetében nem ez a helyzet.(41)

71.      Így kizárólag a kizárási intézkedés egyedi értékelése biztosíthatja az arányosság elvének tiszteletben tartását tekintet nélkül a jelen ügyhöz hasonló konzorciumon belüli szerződéses egyetemlegességre. A megtámadott ítéletet ezért – véleményem szerint – e tekintetben helyben kell hagyni.

 A kizárás jogi jellegéről

72.      Harmadszor, az eljárás alá vont személy magatartásának konkrét és egyedi értékelésére vonatkozó kötelezettséggel kapcsolatos érvelésének megerősítése érdekében a Törvényszék a „kizárási szankció” „büntető” jellegére és a „büntetések egyéniesítésének általános elvére” hivatkozott.(42)

73.      A Bizottság azt állítja, hogy a kizárási intézkedés nem tekinthető sem megtorló intézkedésnek, sem szankciónak.

74.      Mivel a Törvényszék által a megtámadott ítélet 72. és 73. pontjában használt kifejezések büntetőjogi jellegű szankció fennállására utalnak, meg kell vizsgálni először is, hogy e tekintetben téves jogalkalmazást kell‑e megállapítani, másodszor pedig az ilyen megállapítás következményeit.

–       A kizárás jogi minősítése

75.      Egyrészt a Bizottság állításával ellentétben úgy vélem, hogy a kizárási intézkedés „szankciónak” minősíthető.

76.      Kétségtelen, hogy – amint azt a Bizottság többek között a 2018. évi költségvetési rendelet különböző változatainak keletkezéstörténetére támaszkodva hangsúlyozza – e rendelet 136. cikkének (1) bekezdése anélkül határozza meg a különböző kizárási kritériumokat, hogy a kizárási intézkedést szankciónak minősítené. Ugyanakkor az említett rendelet 138. cikke az e rendelet 136. cikkének (3) bekezdésében foglalt kritériumokra tekintettel aránytalannak bizonyuló kizárásra vonatkozó határozat alternatívájaként kiszabható „pénzügyi szankciók” kifejezést használja. Egy kifejezetten „szankciónak” minősített intézkedés helyettesítheti tehát a kizárási intézkedést. Ennélfogva úgy vélem, hogy nem zárható ki, hogy ez utóbbi maga is „szankciónak” legyen minősíthető.

77.      Ezenkívül a kizárási intézkedés, miközben az Unió pénzügyi érdekeinek védelmére irányul, megfosztja az érintett személyt attól a jogától, hogy részt vegyen az Európai Unió közbeszerzési szerződésének elnyerését lehetővé tevő eljárásban, és ebben az értelemben szankciónak minősíthető(43).

78.      Hozzáteszem, hogy a kizárás közigazgatási jellege(44) nem zárja ki, hogy szankcióról lehessen szó. Ez az intézkedés ugyanis – véleményem szerint – a közigazgatási szankciók azon halmazába tartozik, amelyek, bár nincsenek egyértelműen körülhatárolva,(45) az uniós jogban jelentős fejlődésen mentek keresztül, ahogy az Európai Unió a saját normarendszerét kiépítette(46). A közigazgatási cselekvés hatékonysága ugyanis olyan intézkedések széles eszköztárát igényli (pénzbírság, elkobzás, támogatási rendszerekből való kizárás, tevékenység végzésétől történő eltiltás, vagyoni eszközök befagyasztása, engedély visszavonása, tiltólistára vétel stb.), amelyek célja változó (pl. büntetés, kártérítés, megelőzés, elrettentés, korrekció…).

79.      Másrészt nem egyszerű annak a megítélése, hogy az így szankciónak minősített kizárási intézkedés büntetőjogi jellegű‑e. A közigazgatási és a büntetőjogi szankció közötti határvonal átjárhatóságát ugyanis gyakran kiemelték.(47) Mindemellett az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban:EJEB) által az 1976. június 8‑i Engel és társai kontra Hollandia ítéletben(48) kialakított, a Bíróság által átvett(49) három kritériumra tekintettel történő elemzés véleményem szerint megengedi azt a következtetést, hogy a jelen ügyben büntetőjogi jelleg nem áll fenn.

80.      Bár a szóban forgó intézkedés jogi minősítése ugyanis önmagában nem tűnik ki a 2018. évi költségvetési rendeletből, a többi kritérium elemzése alapján a szóban forgó kizárási intézkedés nem minősíthető büntetőjogi szankciónak.

81.      Ami a felrótt jogsértés jellegét illeti, a megsértett norma nem általános hatályú, és csak azokra a gazdasági szereplőkre vonatkozik, amelyek szabad elhatározásukból döntöttek az uniós közbeszerzési eljárásban való részvétel mellett. Ebben az összefüggésben, amelyben az uniós közbeszerzési eljárásban való részvétel lehetősége attól a feltételtől függ, hogy az érintett személynek meg kell felelnie a megbízhatóságra vonatkozó valamennyi garanciának, az ilyen követelmény be nem tartása esetén kiszabott szankció az alkalmazandó korai felismerési és kizárási rendszer szerves részét képező különös közigazgatási eszköznek minősül.(50)

82.      A korai felismerési és kizárási rendszert továbbá az Unió pénzügyi érdekeinek védelme érdekében hozták létre.(51) A célja, hogy megkönnyítse az Unió pénzügyi érdekeire kockázatot jelentő személyek vagy szervezetek korai felismerését, és megkönnyítse a kizárásukat a 2018. évi költségvetési rendelet hatálya alá tartozó eljárásokban való részvételből. A kizárásra vonatkozó határozat tehát annak lehetővé tételére irányul, hogy az uniós költségvetésre kockázatot jelentő helyzetre vonatkozó információkat nyilvántartsák az e rendelet 142. cikkében említett adatbázisban. Következésképpen a kizárás célja a megelőzés, sőt az elővigyázatosság, nem pedig a megtorlás.

83.      Végül úgy vélem, hogy az érintett gazdasági szereplővel szemben legfeljebb hároméves időtartamra kiszabott ideiglenes kizárás, amely megakadályozza őt abban, hogy európai közbeszerzési szerződésekre ajánlatot nyújtson be, anélkül hogy egyébként megtiltaná számára a gazdasági tevékenysége gyakorlását, nem olyan szigorú, hogy büntető jellegűnek lehessen minősíteni.(52)

84.      Ennélfogva úgy vélem, hogy a szóban forgó kizárásra vonatkozó határozat közigazgatási, nem pedig büntetőjogi jellegű szankciónak minősül. Kétségtelen, hogy – amint azt a Törvényszék hangsúlyozta – a Bíróság a Vialto ítéletben a kizárásra vonatkozó szankciót és az e kizárás közzétételére vonatkozó intézkedést összehasonlítva kimondta, hogy az első „elsődlegesen büntető jellegű”, míg a második inkább „visszatartásra és a megelőzésre irányuló célt” követ, kiemelve, hogy mindazonáltal egymást kiegészítő jellegűek, mivel ugyanarra a célra irányulnak, hogy valamennyi érintettet arra ösztönözzék, hogy tartózkodjanak a szabályok esetleges megsértésétől(53). Noha a Bíróság által a kizárási szankció „büntető” jellegére való utalás félreértésre adhat okot, álláspontom szerint azonban – különösen a kizárás közzétételére irányuló intézkedéssel való összehasonlítással összefüggésben – ez önmagában nem jelenti azt, hogy e szankció a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében büntető jellegű.

85.      Következésképpen a Bizottsághoz hasonlóan úgy vélem, hogy téves jogalkalmazás állapítható meg, amennyiben a kizárás „büntető” jellegére és a „büntetések” egyéniesítésének általános elvére hivatkozva a Törvényszék a kizárásra vonatkozó határozatot büntetőjogi szankciónak kívánta minősíteni.

–       Az alkalmazandó garanciák terjedelmére gyakorolt következmények

86.      Még ha a Bíróság egyetért is velem a Törvényszék téves jogalkalmazásának megállapításával a kizárási szankció „büntetőjogi” minősítésével kapcsolatban, úgy vélem, hogy az ilyen megállapítás nem eredményezheti a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését.

87.      Megjegyzem ugyanis, hogy amennyiben a megtámadott ítélet utal is a kizárási intézkedés büntetőjogi jellegére a „büntető” kifejezés révén,(54) ezt csak a fent említett releváns tényezők összességéből következő azon következtetés megerősítése érdekében teszi („annál is inkább”), amely szerint az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő köteles az eljárás alá vont személy magatartását az összes releváns tényező fényében konkrétan és egyedileg értékelni. Hasonlóképpen, a megtámadott ítélet 73. pontja a büntetések egyéniesítése általános elvének tiszteletben tartását, amely a kizárás büntetőjogi jellegére utal, szintén az eljárás alá vont személy egyéni magatartásának – az ilyen kizárás vele szembeni elfogadása előtti – vizsgálatára vonatkozó kötelezettség igazolására említi.

88.      Márpedig, még ha – a szankció büntető jellegének hiányában – a büntetőjoghoz kapcsolódó garanciák nem is alkalmazandók, az eljárás alá vont személy egyéni magatartásának vizsgálatára vonatkozó kötelezettség továbbra is fennáll. Az olyan közigazgatási szankciót ugyanis, mint a jelen ügyben szóban forgó kizárás, noha nem a büntetőjog körébe tartozik, mégis garanciák övezik, többek között, hogy az eljárás alá vont személy egyéni magatartásának vizsgálatát követően fogadják el, ami különösen az arányosság elvének alkalmazásából következik.(55)

89.      Ebből az következik, hogy a kizárási szankció büntető jellegére való hivatkozás, bár jogilag téves, nem terheli téves jogalkalmazás a Törvényszék azon megállapítását, amely az eljárás alá vont személy magatartásának konkrét és egyedi értékelésére vonatkozó kötelezettséget érinti.

90.      Következésképpen úgy vélem, hogy a fellebbezés első jogalapját el kell utasítani.

 Végkövetkeztetés

91.      A fenti megfontolásokra tekintettel és a fellebbezés második jogalapja megalapozottságának vizsgálata nélkül azt javaslom, hogy a Bíróság az első jogalapot mint megalapozatlant utasítsa el.


1      Eredeti nyelv: francia.


2      Az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról, az 1296/2013/EU, az 1301/2013/EU, az 1303/2013/EU, az 1304/2013/EU, az 1309/2013/EU, az 1316/2013/EU, a 223/2014/EU és a 283/2014/EU rendelet és az 541/2014/EU határozat módosításáról, valamint a 966/2012/EU, Euratom rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. július 18‑i európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2018. L 193., 1. o.; a továbbiakban: 2018. évi költségvetési rendelet).


3      A 11. Európai Fejlesztési Alapra alkalmazandó pénzügyi szabályzatról és az (EU) 2015/323 rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. november 26‑i tanácsi rendelet (HL 2018. L 307., 1. o.).


4      Az Európai Ügyészség létrehozására vonatkozó megerősített együttműködés bevezetéséről szóló, 2017. október 12‑i tanácsi rendelet (HL 2017. L 283., 1. o.).


5      A közbeszerzésről és a 2004/18/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. február 26‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 94., 65. o.; helyesbítések: HL 2015. L 275., 68. o.; HL 2020. L 211., 22. o.; HL L, 2023/90063).


6      Lásd a megtámadott ítélet 29–32. pontját.


7      Lásd a megtámadott ítélet 60. pontját.


8      Lásd a megtámadott ítélet 61–78. pontját.


9      Lásd a megtámadott ítélet 80., 82. és 83. pontját.


10      Második jogalapjával a Bizottság azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot annak megállapításával, hogy az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő nem vizsgálta meg a TP‑nek a szerződéses kötelezettségek megszegéséért való egyéni felelősségét.


11      A korai előrejelző rendszer helyébe egy központi adatbázis, majd a 2018. évi költségvetési rendelet keretében a 2016‑ban bevezetett „korai felismerési és kizárási rendszer” (EDES) lépett (lásd Bernard‑Glanz, C. és Levi, L., „Du système d’alerte précoce au système de détection rapide et d’exclusion: les droits fondamentaux vont mieux mais…”, L’Observateur de Bruxelles, 4. évf., 106. sz., 2016, 35–41. o).


12      Lásd analógia útján: 2023. december 21‑i Infraestruturas de Portugal és Futrifer Indústrias Ferroviárias ítélet (C‑66/22, EU:C:2023:1016, 78. pont).


13      Lásd analógia útján a „súlyos” szakmai kötelezettségszegés tekintetében: 2012. december 13‑i Forposta és ABC Direct Contact ítélet (C‑465/11, EU:C:2012:801, 30. és 31. pont). Ebből az következik, hogy „a szerződés vagy annak egy része hibás, pontatlan vagy hiányos teljesítése adott esetben bizonyíthatja a szóban forgó gazdasági szereplő korlátozott szakmai felkészültségét, viszont nem automatikusan egyenértékű a súlyos kötelességszegéssel.”, amihez főszabály szerint szükséges, hogy „az érintett gazdasági szereplő magatartására vonatkozó konkrét és egyedi mérlegelést folytassanak le”. Lásd még a 2018. évi pénzügyi rendelet 136. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében vett súlyos szakmai kötelezettségszegés kapcsán: 2026. január 28‑i UH kontra Bizottság ítélet (T‑1052/23, EU:T:2026:52, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). E fogalomról lásd még: Hamer, C. R., „The Possibility to Exclude an Economic Operator that Cannot Be Trusted”, EPPPL, 15. kötet, 1. szám, 2020, 42–52. o.


14      Az uniós bíróság tehát egyrészt a szerződésben foglalt választottbírósági kikötés alapján benyújtott, az EUMSZ 272. cikk alapuló keresettel kapcsolatban szerződést elbíráló bíróság lehet, másrészt jogszerűséget vizsgáló bíróság az EUMSZ 263. cikken alapuló megsemmisítés iránti kereset tekintetében, amely a szerződéses jogviszonyon kívül hatásait kifejtő kizárásra vonatkozó határozatra irányuló jogszerűségi jogalapokat tartalmaz.


15      Kiemelés tőlem.


16      Lásd e tekintetben a nemzeti ajánlatkérő szervek által odaítélt közbeszerzési szerződések analógiájára: in De la Rosa, S., „Chapitre 2 – La passation des marchés”, Droit européen de la commande publics, Bruylant, Brüsszel, 2024, 3. kiadás, 474–568. o., különösen 488. o., 587. sz.


17      Lásd a megtámadott ítélet 56. pontját.


18      Lásd a megtámadott ítélet 57. pontját.


19      Lásd a megtámadott ítélet 59. pontját.


20      2015. október 28‑i európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2015. L 286., 1. o.). A kizárás szankcióként való jogi minősítéséről lásd a jelen indítvány 75–85. pontját.


21      Az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról és az 1605/2002 tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. október 25‑i (EU, Euratom) európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 298., 1. o.).


22      Lásd a 2015/1929 rendelettel módosított 966/2012 rendelet 105a. és 106. cikkét.


23      Megjegyzem azonban, hogy a 2018. évi költségvetési rendelet 231. cikke (2) bekezdésének szövege a következő: „Az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő e rendelet 136. és 137. cikkének […] megfelelően hatékony, arányos és visszatartó erejű közigazgatási és pénzügyi szankciókat alkalmazhat.”


24      2023. január 26‑i ítélet (C‑682/21, a továbbiakban: HSC Baltic ítélet, EU:C:2023:48).


25      Lásd a megtámadott ítélet 64–71. pontját.


26      2024. május 30‑i ítélet (C‑130/23 P, a továbbiakban: Vialto ítélet, EU:C:2024:439, 31. pont).


27      Lásd a megtámadott ítélet 75–77. pontját.


28      A tagállamok mérlegelési mozgásterének többek között a fakultatív kizárási okokkal kapcsolatos elemzéséhez lásd: Coutron, L., „L’étendue du pouvoir d’exclusion d’une candidature dans la jurisprudence récente de la Cour de justice de l’Union européenne”, in L’exclusion de la procédure de passation de la commande publique. L’examen des candidatures et des offres, Bouhier, V. (szerk.), „Colloques & Essais” sorozat, Institut francophone pour la justice et la démocratie, 166. kötet, 2023, 79–117. o.


29      A 2014/24 irányelv 57. cikke (4) bekezdésének g) pontja ugyanis kizárást ír elő abban az esetben, ha megállapítást nyer, hogy „a gazdasági szereplő részéről jelentős mértékű vagy tartós meg nem felelés volt tapasztalható valamely korábbi közbeszerzési szerződésből […] eredő lényeges követelmény teljesítésében”. A 2018. évi költségvetési rendelet 136. cikke (1) bekezdésének e) pontja valamely jogi kötelezettségvállalás teljesítése során a főbb kötelezettségek lényeges hiányosságokkal való teljesítésére utal.


30      A 2018. évi költségvetési rendelet (96) preambulumbekezdése előírja, hogy „[a]z uniós intézmények által saját számlára kötött közbeszerzési szerződésekre alkalmazandó közbeszerzési szabályoknak és elveknek a [2014/24] irányelvben meghatározott szabályokon kell alapulniuk.” Hasonlóképpen, ami közelebbről a kizárásokat illeti, e rendelet (77) preambulumbekezdése előírja, hogy „[a] kizárásnak a [2014/24] irányelvben foglaltakhoz hasonlóan meghatározott időre kell szólnia, és tiszteletben kell tartania az arányosság elvét”, ami azt mutatja, hogy a jogalkotó részéről a koherencia követelménye a kizárási intézkedésekre is vonatkozik. Lásd még az említett rendelet (105) preambulumbekezdését, amely többek között kimondja, hogy „a [2014/24] irányelvvel összhangban lehetővé kell tenni, hogy bármilyen sorrendben ellenőrizni lehessen egy adott gazdasági szereplő esetleges kizárását, az alkalmasági követelmények és értékelési szempontok alkalmazását, valamint a közbeszerzési dokumentumoknak való megfelelést.”


31      Lásd ebben az értelemben: Jääskinen főtanácsnok Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyre vonatkozó indítványa (C‑582/08, EU:C:2010:286, 44. pont). Lásd még a fogyasztóvédelmi jog területén: 2025. május 8‑i Pielatak ítélet (C‑410/23, EU:C:2025:325, 38. pont).


32      HSC Baltic ítélet (46. és 47. pont). Lásd még: 2012. december 13‑i Forposta és ABC Direct Contact ítélet (C‑465/11, EU:C:2012:801, 31. pont).


33      Lásd a megtámadott ítélet 68. pontját. Kiemelés tőlem.


34      A 2018. évi költségvetési rendelet 136. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy „[a]z illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselőnek a kizárásra vonatkozó határozataiban […] be kell tartani az arányosság elvét […]”. Lásd még e rendelet (71) preambulumbekezdését, amely kimondja, hogy „[a]mikor az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő egy személy vagy szervezet kizárásáról, vagy egy személlyel vagy szervezettel szembeni pénzügyi szankció kiszabásáról, valamint a kapcsolódó információ közzétételéről határoz, be kell tartania az arányosság elvét […]”.


35      Lásd – többek között – analógia útján: 2023. december 21‑i Infraestruturas de Portugal és Futrifer Indústrias Ferroviárias ítélet (C‑66/22, EU:C:2023:1016, 77–83. pont).


36      Amennyiben a Bizottság azt állítja, hogy – a Törvényszék megállapításával ellentétben – az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő nem jogi vélelmen alapuló felelősség alapján fogadta el a TP kizárására vonatkozó határozatot, hanem a választottbírósági határozatokból levonható ténybeli következtetésekre támaszkodott, úgy vélem, hogy ez az érvelés a jelen indítvány keretében nem vizsgált második jogalap körébe tartozik.


37      HSC Baltic ítélet (48. és 49. pont). Kiemelés tőlem.


38      Lásd: 2021. szeptember 7‑i Klaipėdos regiono atliekų tvarkymo centras ítélet (C‑927/19, a továbbiakban: „Klaipėdos ítélet”, EU:C:2021:700, 158. pont).


39      Lásd: Klaipėdos ítélet (156. és 157. pont). Lásd még: 2024. szeptember 26‑i Luxone és Sofein ítélet (C‑403/23 és C‑404/23, EU:C:2024:805, 65. és 66. pont), amely olyan kizárásra vonatkozik, amely érinti „a gazdasági szereplők teljes társulását […] és nem a tagjai összességének betudható kötelezettségszegés miatt, hanem csak egy vagy több tag által elkövetett kötelezettségszegés miatt, és anélkül, hogy e társulás vezetője bármilyen ellenőrzési jogkörrel rendelkezett volna azon gazdasági szereplő(k) felett, amellyel (amelyekkel) együtt ilyen társulást szándékozott alkotni”.


40      A 2014/24 irányelv keretében alkalmazott korrekciós intézkedésekről („self‑cleaning”) lásd többek között: van Garsse, S. és de Mars, S., „Exclusion and Self‑Cleaning in the 2014 Public Sector Directive”, in EU Directive 2014/24 on public procurement: a new turn for competition in public markets?, Marique, Y. és Wauters, K., (szerk.), Larcier, Brüsszel, 2016, 121–138. o. Lásd még: Hjelmeng, E. és Søreide, T., „Debarment in public procurement: rationales and realization”, in Integrity and Efficiency in Sustainable Public Contracts, Racca, G. M. és Yukins, C. (szerk.), Bruylant, Brüsszel, 2014, 215–232. o.


41      Lásd analógia útján a korrekciós intézkedések tekintetében: 2020. június 11‑i Vert Marine ítélet, (C‑472/19, EU:C:2020:468, 16. és 17. pont); 2021. január 14‑i RTS infra és Aannemingsbedrijf Norré‑Behaegel ítélet (C‑387/19, EU:C:2021:13, 26–28. pont). Lásd még a Klaipėdos ítéletet (153. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


42      Hivatkozom a megtámadott ítélet 72. és 73. pontjára.


43      Lásd ebben az értelemben: 1987. március 18‑i Maizena és társai ítélet (137/85, EU:C:1987:493, 13. pont); 1992. október 27‑i Németország kontra Bizottság ítélet (C‑240/90, EU:C:1992:408, 25. pont), amelyeknek a közös agrárpolitikai szabályozások által előírt olyan szankciók képezték a tárgyát, mint például – az átalányjelleggel és az érintett gazdasági szereplő esetleges kötelezettségszegésétől függetlenül kiszabott – biztosíték elvesztése, valamint valamely gazdasági szereplő ideiglenes kizárása a mezőgazdasági jövedelemtámogatásból. A Bíróság megállapította, hogy az ilyen szankciók nem büntetőjogi jellegűek.


44      A kizárásról közigazgatási szerv (az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő) dönt egy szintén közigazgatási jellegű testület ajánlása alapján. Lásd e tekintetben: Potteau, A., „Chronique Finances publiques de l’UE – Les bases de négociation du cadre financier pluriannuel post‑Brexit (2021–2027)”, RTDEur., 2. szám, 2019., 527–536. o.


45      Lásd Moderne, F., „Le pouvoir de sanction administrative au confluent du droit interne et des droits européens”, RFDA, 1. sz., 1997., 1–26. o.; Degoffe, M., „L’ambiguïté de la sanction administrative”, AJDA, HS, 2001., 27–33. o.; Hardy, G., „Chapitre 2. – Sanction administrative”, in Un droit „administratif” européen, Feilhès, L., (szerk.), 1. kiadás, Bruylant, Brüsszel, 2022, 51–65. o., különösen 53. o., 97. sz.; de Moor‑van Vugt, A., „Administrative Sanctions in EU Law”, in Administrative Sanctions in the European Union, Jansen, O., (szerk.), Larcier, Brüsszel, 2013, 607–639. o. (e könyv tekintetében lásd: Hofmann, H. C. H., „Book Review: Administrative Sanctions in the European Union”, Common Market Law Review, 52. kötet, 5. szám, 2015, 1420–1421. o.; Jansen, O., „Pouvoirs de contrôle et de sanction de la mise en œuvre du droit de l’Union” in Traité de droit administratif européen, Auby, J.‑B. és Dutheil de la Rochère, J. (szerk.), Bruylant, Brüsszel, 2022, 3. kiadás, 753–797. o., különösen 761. o.


46      Itt különösen a versenyjogra, a pénzügyi érdekek védelmére, a bankjogra, a közlekedésre vagy a közös agrárpolitikára lehet gondolni.


47      Lásd: Caeiro, P., „The influence of the EU on the »blurring« between administrative and criminal law”, Do labels still matter? Blurring boundaries between administrative and criminal law. The influence of the EU, Galli, F. és Weyembergh, A., (szerk.), Éditions de l’Université liberté de Bruxelles, Brüsszel, 2014, 171–190. o.; Weyembergh, A. és Joncheray, N., „Punitive Administrative Sanctions and Procedural Safeguards: A Blurred Picture That Needs to Be addressed”, New Journal of European Criminal Law, 7. kötet, 2. szám, 2016., 190–209. o.; Hardy, G., „Chapitre 2. – Sanction administrative”, i. m., 51–65. o.; Karner, M., „Procedural Rights in the outskirts of Criminal Law: European Union Administrative Fines”, Human Rights Law Review, 4. sz., 2022., 1–24. o.


48      CE:ECHR:1976:0608JUD000510071, 82. §. Nevezetesen először is a jogsértés belső jog szerinti jogi minősítése (itt az uniós jog szerinti, amelyet a jelen ügyben az EJEB ítélkezési gyakorlata értelmében vett „belső jognak” kell tekinteni), másodszor magának a jogsértésnek a jellege, harmadszor pedig az érintett személlyel szemben kiszabható szankció súlya.


49      Lásd: 2012. június 5‑i Bonda ítélet (C‑489/10, EU:C:2012:319, 37. pont és az azt követő pontok), amelyben nem minősítették büntetőjogi szankciónak a mezőgazdasági termelőt a támogatásból kizáró intézkedést abban az évben, amely tekintetében valótlan tartalmú nyilatkozatot tett a támogatásra jogosult terület vonatkozásában.


50      Lásd – analógia útján – a mezőgazdasági támogatási rendszer tekintetében: 2002. július 11‑i Käserei Champignon Hofmeister ítélet (C‑210/00, EU:C:2002:440, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


51      Lásd a 2018. évi költségvetési rendelet 135. cikkének címét.


52      Lásd még analógia útján: 2012. június 5‑i Bonda ítélet (C‑489/10, EU:C:2012:319, 37. pont és az azt követő pontok).


53      Vialto ítélet (31. pont).


54      Lásd a megtámadott ítélet 72. pontját.


55      Lásd a jelen indítvány 59. és 71. pontját.