MACIEJ SZPUNAR

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2024. szeptember 19. ( 1 )

C‑253/23. sz. ügy

ASG 2 Ausgleichsgesellschaft für die Sägeindustrie Nordrhein-Westfalen GmbH

kontra

Land Nordrhein‑Westfalen;

az Otto Fuchs Beteiligungen KG,

a Bundeskartellamt

részvételével

(a Landgericht Dortmund [dortmundi regionális bíróság, Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – Verseny – A versenyszabályok megsértése által okozott kár megtérítése iránti keresetek – 2014/104/EU irányelv – Kártérítési követelések összevont behajtása – Jogi szolgáltatóra történő engedményezések érvényessége – Az ilyen engedményezések érvényességét kizáró nemzeti jog alkalmazhatatlansága”

I. Bevezetés

1.

Az olyan bírósági szereplők feltűnése, amelyek célja, hogy összegyűjtsék az uniós versenyjog megsértése miatt fennálló kártérítési jogokra alapított eszközöket, nem egészen új jelenség. ( 2 ) A jelen ügy azonban még soha korábban fel nem merülő alkalmat kínál a Bíróságnak arra, hogy állást foglaljon arról, hogy összeegyeztethető‑e az uniós joggal a valamely kartellel okozott károk megtérítése iránti követeléseknek az ilyen bírósági szereplők általi, a követelésengedményezés mechanizmusa útján történő behajtására vonatkozó tilalom. Pontosabban arról van szó, hogy összeegyeztethető‑e egy ilyen tilalom az EUMSZ 101. cikkel, a 2014/104/EU irányelvvel ( 3 ) és az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. cikkének első bekezdésével.

II. Jogi háttér

A. Az uniós jog

2.

A 2014/104 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Ez az irányelv bizonyos, annak biztosításához szükséges szabályokat határoz meg, hogy a valamely vállalkozás vagy vállalkozások társulása által elkövetett versenyjogi jogsértés következtében kárt szenvedett személyek az adott vállalkozással vagy vállalkozások társulásával szemben hatékonyan érvényesíthessék az elszenvedett kár teljes megtérítésére vonatkozó jogukat. Ezenfelül olyan szabályokat is megállapít, amelyek – azáltal, hogy az Unió egész területén azonos szintű védelmet biztosítanak az ilyen kárt elszenvedett valamennyi személynek – erősítik a torzulásoktól mentes belső piaci versenyt és elhárítják a belső piac megfelelő működésének akadályait.”

3.

Ezen irányelv 2. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

[…]

4.

»kártérítési kereset« a nemzeti jog szerinti olyan kereset, amelyben egy állítólagos károsult fél, egy, az állítólagos károsult fél vagy felek nevében eljáró személy, – amennyiben az uniós vagy nemzeti jog ezt lehetővé teszi – vagy az állítólagos károsult fél jogát jogutódlással megszerző természetes vagy jogi személy, beleértve az igényt megszerző személyt is, kártérítési igényt terjeszt egy nemzeti bíróság elé;

[…]”

4.

Az említett irányelv „A teljes kártérítéshez való jog” című 3. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„A tagállamok biztosítják, hogy minden, versenyjogi jogsértés következtében kárt szenvedett természetes vagy jogi személynek lehetősége legyen e kár teljes körű megtérítését követelni és teljes körű kártérítést kapni.”

5.

Ugyanezen irányelvnek „A tényleges érvényesülés és az egyenértékűség elve” című 4. cikke értelmében:

„A tényleges érvényesülés elvével összhangban a tagállamok biztosítják, hogy a kártérítési igények érvényesítésére vonatkozó valamennyi nemzeti szabály és eljárás oly módon kerüljön megállapításra és alkalmazásra, hogy ne tegyék a gyakorlatban megvalósíthatatlanná vagy túlzottan nehézzé a versenyjogi jogsértéssel okozott kár teljes megtérítésére vonatkozó uniós jog gyakorlását. Az egyenértékűség elvével összhangban az EUMSZ 101. vagy 102. cikkének megsértésén alapuló kártérítési keresetekre vonatkozó nemzeti szabályok és eljárások nem lehetnek kedvezőtlenebbek az állítólagos károsult felekre nézve, mint a nemzeti jog megsértése miatt indított, hasonló kártérítési keresetekre irányadó szabályok és eljárások.”

6.

A 2014/104 irányelv 9. cikkének (1) bekezdése a következőket mondja ki:

„A tagállamok biztosítják, hogy a valamely nemzeti versenyhatóság vagy felülvizsgálati bíróság által hozott jogerős határozatban megállapított versenyjogi jogsértés megtörténte ne legyen vitatható az EUMSZ 101. vagy 102. cikke, illetve a nemzeti versenyjog alapján a nemzeti bíróságoknál indított kártérítési perekben.”

B. A német jog

7.

A 2023. március 10‑i törvénnyel ( 4 ) módosított, 2007. december 12‑i Gesetz über außergerichtliche Rechtsdienstleistungen (a peren kívüli jogi szolgáltatásokról szóló törvény; a továbbiakban: RDG) ( 5 ) 1. §‑ának (1) bekezdése értelmében:

„E törvény szabályozza a Németországi Szövetségi Köztársaságban a peren kívüli jogi szolgáltatások nyújtására való jogosultságot. Célja a jogkereső közönségnek, a jogviszonyoknak és a jogrendnek a képesítés nélkül nyújtott jogi szolgáltatásokkal szembeni védelme. […]”

8.

Az RDG‑nek „A jogi szolgáltatás fogalma” című 2. §‑a a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Jogi szolgáltatás a más személy konkrét ügyeiben folytatott valamennyi tevékenység, amennyiben az az egyedi ügy jogi vizsgálatát teszi szükségessé.

(2)   Jogi szolgáltatás – az (1) bekezdésben foglalt feltételek fennállásától függetlenül – a harmadik személy követelésének vagy harmadik személy nevében behajtás céljából engedményezett követelésnek a behajtása, ha a követelés behajtása önálló ügyletként történik, a behajtásra vonatkozó jogi vizsgálatot és tanácsadást (követelésbehajtási szolgáltatás) is beleértve. Az engedményezett követelések az első hitelező tekintetében nem minősülnek harmadik személy követelésének.

[…]”

9.

Az RDG‑nek a „Peren kívüli jogi szolgáltatások nyújtására való jogosultság” című 3. §‑a értelmében:

„A peren kívüli jogi szolgáltatások önálló nyújtása csak az e törvény vagy bármely más törvény által vagy annak alapján megengedett mértékben engedélyezett.”

10.

Az RDG 10. §‑a többek között a következőket írja elő:

„(1)   Az illetékes hatóságnál nyilvántartásba vett természetes és jogi személyek, valamint jogképes személyegyesülések (nyilvántartásba vett személyek) különleges szakértelem alapján az alábbi területeken nyújthatnak jogi szolgáltatásokat:

1. követelésbehajtási szolgáltatások […]”

11.

Az RDG „Különleges szakértelem, szakmai címek” című 11. §‑ának (1) bekezdése kimondja:

„A követelésbehajtási szolgáltatások különleges szakértelmet igényelnek a kért behajtási tevékenység szempontjából releváns jogterületeken, különösen a polgári jog, a kereskedelmi jog, az értékpapírjog és társasági jog, továbbá a polgári eljárásjog területén, ez utóbbiba beleértve a végrehajtási jogot és a fizetésképtelenségi jogot, valamint a költségekre vonatkozó jogot.”

12.

Az RDG 12. §‑a meghatározza a nyilvántartásba vétel és a jogszabályi felhatalmazás feltételeit. Itt említésre kerül az e törvény 10. §‑ának (1) bekezdésében hivatkozott területre vonatkozó elméleti és gyakorlati szakértelem.

13.

A Rechtsdienstleistungsverordnung (a jogi szolgáltatásokról szóló rendelet) ( 6 ) 2. és 4. §‑a értelmében az RDG 12. §‑a alapján szükséges elméleti szakértelem igazolható többek között egy, az RDG 10. §‑ában említett nyilvántartásba való bejegyzéshez szükséges valamennyi ismeret megszerzését lehetővé tevő, legalább 120 órás képzés sikeres elvégzéséről szóló igazolással.

III. Az alapeljárás tényállása, a Bíróság előtti eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

14.

2020. március 31‑én az ASG 2 Ausgleichsgesellschaft für die Sägeindustrie Nordrhein‑Westfalen GmbH (a továbbiakban: ASG 2) 32 németországi, belgiumi és luxemburgi fűrészüzem által rá engedményezett jog alapján keresetet indított a kérdést előterjesztő bíróság, a Landgericht Dortmund (dortmundi regionális bíróság, Németország) előtt. Az ASG 2 kartellel okozott károk megtérítését követeli. Ebben az eljárásban azt kifogásolja a Land Nordrhein‑Westfalennel (Észak‑Rajna‑Vesztfália tartomány, Németország) szemben, hogy az EUMSZ 101. cikket megsértve legalább a 2005. június 28. és 2019. június 30. közötti időszakban egységesítette a fenyő törzsfa (a továbbiakban: hengeres faanyag) árát saját maga és az e tartománybeli más erdőtulajdonosok számára.

15.

A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy a Bundeskartellamt (szövetségi versenyhatóság, Németország) az alapeljárásbeli kereset benyújtását megelőzően vizsgálta ezt a gyakorlatot. 2009‑ben a Gesetz gegen Wettbewerbsbeschränkungen (a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény; a továbbiakban: GWB) 32b. §‑a alapján e hatóság a német jogon és az EUSZ 101. cikken alapuló kötelezettségvállalási határozatot hozott, amelynek címzettjei Észak‑Rajna‑Vesztfália tartomány, valamint a hengeres faanyag értékesítésében hasonló módon érintett más tartományok voltak (a továbbiakban: 2009. évi kötelezettségvállalási határozat).

16.

2012‑ben a szövetségi versenyhatóság az érintett piac feltételeire vonatkozó újabb vizsgálatot indított a Land Baden‑Württemberggel (Baden‑Württemberg tartomány, Németország) szemben. E vizsgálat megállapításai alapján e hatóság hatályon kívül helyezte a 2009. évi kötelezettségvállalási határozatot, és a GWB 32. §‑a alapján a jogsértés megszüntetésére való kötelezést fogadott el, amelyet azonban később a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország) megsemmisített. Észak‑Rajna‑Vesztfália tartomány tekintetében a 2009. évi kötelezettségvállalási határozaton kívül nincs más határozat.

17.

Az érintett fűrészüzemek jelenleg Észak‑Rajna‑Vesztfália tartománytól kártérítést követelnek azért a kárért, amely 2005. június 28. óta az Észak‑Rajna‑Vesztfália tartományból származó hengeres faanyagnak a szóban forgó kartell miatt állításuk szerint túl magas áron történt beszerzése miatt keletkezett.

18.

Az érintett fűrészüzemek mindegyike az ASG 2‑t bízta meg a kártérítéshez való jogának érvényesítésével, és e jogot e célból rá engedményezte. Az ASG 2 az RDG értelmében vett „jogi szolgáltatóként” az e törvény szerinti engedéllyel rendelkezik.

19.

Az ASG 2 saját nevében és saját költségén, de az engedményezők javára csoportosan érvényesítette az engedményezők követeléseit, először peren kívül, majd pedig ügyvédi képviselettel a kérdést előterjesztő bíróság előtt.

20.

A kartellel okozott kár miatti kártérítési követelés az érintett fűrészüzemek több százezer euró összegű hengeresfaanyag‑vásárlásából ered. E vásárlások összege minden egyes engedményező esetében több ezer, sőt több tízezer eurót tesz ki. Ellentételezésként az engedményezők sikerdíjat ajánlottak fel az ASG 2‑nek.

21.

Észak‑Rajna‑Vesztfália tartomány az ügy érdemében és az ASG 2 kereshetőségi joga tekintetében egyaránt vitatja a keresetet. Állítása szerint ugyanis az ASG 2 javára történő engedményezésekre az RDG megsértésével került sor, következésképpen azok a német jog értelmében semmisek.

22.

Úgy tűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság egyetért Észak‑Rajna‑Vesztfália tartomány álláspontjával, és úgy véli, hogy a német jog alapján az alapügyben szóban forgó engedményezések semmisek.

23.

E bíróság ugyanis kifejti, hogy a német jogban a jogalanyok jogai engedményezési modellek („Abtretungsmodelle”), más néven behajtásra irányuló csoportos kereset („Sammelklage‑Inkasso”) céljából egyesíthetők annak érdekében, hogy azokat azt követően peres úton érvényesítsék. E mechanizmus keretében az esetben az állítólagos károsultak az RDG szerint engedélyezett jogi szolgáltatóra engedményezik az állítólagos követeléseiket, amely szolgáltató a követeléseket a saját nevében és saját költségén, az engedményezők javára jutalék (sikerdíj) ellenében, csoportosan érvényesíti.

24.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint a behajtásra irányuló csoportos keresetet a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország) ítélkezési gyakorlata több jogterületen, nevezetesen a bérleti szerződések jogában, a légi utasok jogainak érvényesítése tekintetében, valamint az úgynevezett „Dieselgate” botrány kapcsán felmerült kártérítési igények keretében elfogadja.

25.

A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a Bundesgerichtshofnak (szövetségi legfelsőbb bíróság) a kartellel okozott kár megtérítésének sajátos összefüggésében még nem volt alkalma állást foglalni a behajtásra irányuló csoportos kereset elfogadhatóságáról. Ezzel szemben az alsóbb fokú bíróságok ebben a sajátos összefüggésben, különösen a versenyhatóságok esetleges megállapításaitól független keresetek (úgynevezett „stand‑alone” keresetek) esetében nem fogadják el az ilyen keresetet.

26.

E bíróságok szerint ugyanis a kartellel okozott kár megtérítése különösen összetett, és fennáll az összeférhetetlenség kockázata. Ezenkívül a szakértelem igazolására vonatkozó jogi kötelezettség ellenére az RDG hatálya alá tartozó követelésbehajtó szolgáltatók ritkán rendelkeznek szakértelemmel ezen a területen.

27.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint a kartellel okozott kár megtérítésének e jellemzői különösen fontosak egy önálló („stand‑alone”) kereset keretében. A versenyjogi jogsértés megállapításának hiányában ugyanis az ilyen kereset számos olyan szempont vizsgálatát igényli, amelyek nem elsősorban a polgári joghoz tartoznak, és amelyekkel „nem lehet nehézségek nélkül rögtön elsőre megbirkózni”.

28.

A kérdést előterjesztő bíróság arra hivatkozik, hogy a jogsértés ilyen megállapítása hiányában a kartellel okozott kár megtérítése érdekében indított, behajtásra irányuló csoportos kereset tehát jelentősen túllépi az RDG 2. §‑ának (2) bekezdése szerinti követelésbehajtási szolgáltatás fogalma alatt elképzelhető peren kívüli tevékenységek határát, nevezetesen a jogi szolgáltatásokról szóló rendelet 2. és 4. §‑ával összefüggésben értelmezett RDG 11. és 2. §‑a értelmében vett, a követelések behajtásával kapcsolatos, szakértő által végzett jogi vizsgálatot és tanácsadást.

29.

A kérdést előterjesztő bíróság azt állítja, hogy e körülmények között az alapügyben szóban forgó engedményezések semmisek, következésképpen az ezeken alapuló, behajtásra irányuló csoportos keresetet a kereshetőségi jog hiánya miatt érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani. Ezenkívül e kereset az engedményezők tekintetében nem vezet az elévülés nyugvásához, az engedményezők tehát már nem tudják követeléseiket saját jog alapján indított kereset keretében érvényesíteni.

30.

Egyébiránt a kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy a német jog nem biztosít más egyenértékű eszközt kartellügyekben a tömegesen elszenvedett vagy kis értékű károk megtérítéséhez való jog hatékony érvényesítésére.

31.

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság mindenekelőtt megjegyzi, hogy a német jogban előírt mechanizmusok jelentős része nem alkalmazható a vállalkozások által benyújtott kártérítési keresetekre.

32.

Ezt követően a kérdést előterjesztő bíróság rámutat, hogy a német jogban kétségkívül létezik a „valódi” faktoring formájában megvalósuló követelésengedményezés, amely nem pusztán bizalmi vagyonkezelési jellegű átruházás, hanem a követelés harmadik személyre való teljes átruházása. Mindazonáltal a kartellel kapcsolatos kár megtérítésének sajátosságaira figyelemmel ez a mechanizmus nem jelent megfelelő lehetőséget. A vételár meghatározása és a számviteli értékelés jelentős nehézségeket vet fel, mivel a kártérítés összege nem ismert. Ennélfogva a követeléseket névértékük töredékéért lehet értékesíteni, így a károsultak teljes mértékben lemondanának a kár megtérülésének bármely lehetőségéről. Az ilyen engedményezés tehát valójában nem teszi lehetővé a kártérítési követelések behajtását.

33.

Végül a kérdést előterjesztő bíróság arra hivatkozik, hogy a követeléseknek a pertársaság rendszere keretében, azaz több engedményező közös keresete formájában történő egyesítése sem jelent megfelelő lehetőséget. Egyrészt ugyanis az ilyen kereset nehezen képzelhető el olyan szolgáltató hiányában, amely biztosítja annak szervezését. Másrészt a pertársaság rendszere szerint benyújtott kereset csupán a keresetek formai egyesítését vonja maga után, mivel a kereseteket továbbra is elkülöníthetik.

34.

A kérdést előterjesztő bíróság ugyanakkor jelzi, hogy a jelen indítvány 26–28. pontjában hivatkozott okokból és más megfelelő lehetőség hiánya ellenére úgy kell tekintenie, hogy az alapügyben szóban forgó engedményezések semmisek, és el kell utasítania az előtte indított keresetet.

35.

Ebben az összefüggésben merül fel az a kérdés, hogy ellentétes‑e az uniós joggal az RDG‑nek a kérdést előterjesztő bíróság általi olyan értelmezése, amely azzal a hatással jár, hogy megtiltja a kartellel okozott károk követelésengedményezési mechanizmus útján történő behajtását (a továbbiakban: az alapügyben szóban forgó tilalom). Ha ugyanis az uniós joggal ellentétes az RDG ilyen hatással járó értelmezése, a kérdést előterjesztő bíróságnak mellőznie kell e törvény alkalmazását, így az engedményezéseket érvényesnek kell tekinteni. E bíróság úgy véli, hogy az RDG uniós joggal összhangban álló értelmezése nem lehetséges, mivel ez az értelmezés contra legem lenne.

36.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint az RDG azon értelmezése, amelynek hatása az alapügyben szóban forgó tilalom, ellentétes lehet a 2014/104 irányelvvel, valamint az uniós jog tényleges érvényesülése és a hatékony bírói jogvédelem elvével.

37.

Közelebbről, elsősorban, ami a 2014/104 irányelvet illeti, a kérdést előterjesztő bíróság kétségei ezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdésére és 2. cikke 4. pontjának harmadik fordulatára vonatkoznak. E bíróság szerint ezek a rendelkezések megerősítik a károsultaknak a kartellel okozott károk teljes megtérítésére vonatkozó jogát, és kiterjesztik azt „az állítólagos károsult fél jogát jogutódlással megszerző természetes vagy jogi személy[re], beleértve az igényt megszerző személyt is”. Ezenkívül, ami az említett irányelv 2. cikke 4. pontjának harmadik fordulatát illeti, az pontosan az alapügyben szóban forgó engedményezési mechanizmusra vonatkozik, és ugyanezen irányelv semmilyen mérlegelési mozgásteret nem hagy a tagállamok számára. A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy míg a 2. cikkének 4. pontjában szereplő második fordulat valamely tagállam belső jogára hivatkozik („egy, az állítólagos károsult fél vagy felek nevében eljáró személy, – amennyiben az uniós vagy nemzeti jog ezt lehetővé teszi –” ( 7 )), addig a harmadik fordulat nem tartalmaz hasonló hivatkozást az engedményezést illetően.

38.

Másodsorban, a kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak az alapügyben szóban forgó tilalomnak az EUMSZ 101. cikkel és az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésével való összeegyeztethetőségét illetően. Amennyiben – amint azt az ítélkezési gyakorlat ( 8 ) megköveteli – „bármely személy” teljes kártérítést követelhet a kartelljog megsértése miatt elszenvedett kárért, a tagállamoknak biztosítaniuk kell e jog tényleges érvényesülését, és különösen nem tehetik lehetetlenné vagy túlzottan nehézzé annak gyakorlását. A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a Bíróság a szerzői joggal kapcsolatban már megállapította, hogy a károsultakat nem lehet megfosztani attól a lehetőségtől – amely „elterjedt a különböző jogterületeken” –, hogy kártérítéshez való jogukat szakosodott vállalkozásokra engedményezzék, különösen azon nehézségek miatt, amelyekkel e követelések behajtása során szembesülhetnek. ( 9 )

39.

Végül harmadsorban, a kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak az alapügyben szóban forgó tilalomnak a Charta 47. cikkének első bekezdésében rögzített hatékony bírói jogvédelem elvével való összeegyeztethetőségét illetően. Ez az elv mindenki számára biztosítja a hatékony jogorvoslathoz való jogot, amely ténylegesen alkalmas az uniós jog által védett jogi helyzet érvényesítésére. Mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget tanácsadás, védelem és képviselet igénybevételéhez.

40.

A kérdést előterjesztő bíróság elismeri, hogy az Alassini és társai ítélet ( 10 ) szerint kivételesen szóba jöhet a hatékony bírói jogvédelemhez való jog sérelme, „feltéve hogy a [sérelem] a kérdéses intézkedés által követett közérdekű célkitűzéseknek megfelel, és nem jelent a kitűzött célhoz képest aránytalan és megengedhetetlen beavatkozást, amely az így biztosított jogok lényegét sértené”. A kérdést előterjesztő bíróság szerint azonban az alapügyben szóban forgó tilalom nem felel meg ezeknek a feltételeknek. Egyrészt ugyanis elképzelhetőek a károk megtéríttetésének teljes tilalmánál kevésbé korlátozó intézkedések. Másrészt, az alapügyben szóban forgó tilalom a hatékony bírói jogvédelemhez való jog lényégét érinti, mivel minden hatékony védelmet megtagadnak azoktól a személyektől, akik valamely kartell miatt kárt szenvedhettek.

41.

E körülmények között határozott úgy a Landgericht Dortmund (dortmundi regionális bíróság), hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1)

Úgy kell‑e értelmezni az uniós jogot, különösen az EUMSZ 101. cikket, az EUSZ 4. cikk (3) bekezdését, a[Charta] 47. cikkét, valamint a [2014/104] irányelv 2. cikkének 4. pontját és 3. cikkének (1) bekezdését, hogy azzal ellentétes a tagállami jog olyan értelmezése és alkalmazása, amely az EUMSZ 101. cikkbe ütköző – az említett irányelv 9. cikke, illetve az azt átültető nemzeti rendelkezések alapján kötelező erővel megállapított – jogsértés károsultját megakadályozza abban, hogy a követeléseit – különösen a tömegesen elszenvedett és kis értékű károk esetében – engedélyezett jogi szolgáltatóra engedményezze bizalmi vagyonkezelési alapon, hogy ez utóbbi azokat más állítólagos károsultak követeléseivel összevontan, follow‑on kereset útján érvényesítse, ha a kártérítési igények összevonására nincs más egyenértékű jogszabályi vagy szerződéses lehetőség, különösen mert azok nem vezetnek marasztaló ítélethez, vagy más eljárási okokból megvalósíthatatlanok, illetve gazdasági okokból objektíve észszerűtlenek, és így különösen a csekély értékű károk érvényesítése gyakorlatilag lehetetlen vagy mindenesetre túlzottan nehézkes lenne?

2)

Mindenképpen így kell‑e értelmezni az uniós jogot akkor, ha a szóban forgó kártérítési igényeket az Európai Bizottságnak vagy a nemzeti hatóságoknak az állítólagos jogsértésre vonatkozó előzetes, a 2014/104 irányelv 9. cikkén alapuló nemzeti rendelkezések értelmében kötelező erejű határozata nélkül kell érvényesíteni (ún. »stand‑alone kereset«), ha a polgári peres eljárásban a kártérítési igények összevonásának más egyenértékű jogszabályi vagy szerződéses lehetőségei az első kérdésben már kifejtett okokból nem állnak rendelkezésre, és különösen, ha az EUMSZ 101. cikk megsértését egyébként egyáltalán nem, azaz sem közjogi (public enforcement), sem magánjogi (private enforcement) jogérvényesítés útján nem perelnék?

3)

Ha a két kérdés közül legalább az egyikre igenlő választ kell adni, mellőzni kell‑e a német jog vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazását, ha az európai joggal összhangban lévő értelmezés kizárt, ami azzal a következménnyel járna, hogy az engedményezések e szempontból mindenképpen érvényesek, és lehetővé válik a hatékony jogérvényesítés?”

42.

Írásbeli észrevételeket terjesztettek elő az alapeljárás felei, a német kormány és a Bizottság. Az Otto Fuchs Beteiligungen KG (a továbbiakban: Otto Fuchs) kivételével valamennyi fél részt vett a 2024. május 7‑én tartott tárgyaláson.

IV. Elemzés

43.

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság három előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést fogalmazott meg.

44.

Az első két kérdés a nemzeti jog olyan értelmezésének az uniós joggal való összeegyeztethetőségére vonatkozik, amely azzal a hatással jár, hogy megtiltja a kartellel okozott károk követelésengedményezési mechanizmus útján történő behajtását. Ami a harmadik kérdést illeti, az arra vonatkozik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság mellőzheti‑e az uniós joggal összeegyeztethetetlen nemzeti rendelkezések alkalmazását. Ez utóbbi kérdést kizárólag arra az esetre terjesztették elő, ha a Bíróság az első két kérdés közül legalább az egyikre igenlő választ adna.

45.

Mielőtt tartalmilag foglalkoznék ezzel az első két kérdéssel, néhány rövid előzetes megjegyzést kell tenni az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságáról.

A. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első és második kérdés – a követelésengedményezési mechanizmus

1.   Az elfogadhatóságról

a)   Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésről

46.

Az Otto Fuchs, Észak‑Rajna‑Vesztfália tartomány és a Bizottság azt állítja, hogy mivel a kérdést előterjesztő bírósághoz nem „follow‑on” keresetet, hanem önálló keresetet nyújtottak be, az első kérdés nem elfogadható, mivel nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával.

47.

Egyetértek ezzel az érvvel.

48.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jogra vonatkozó, előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróságok által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmet, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson. ( 11 )

49.

Ezen állandó ítélkezési gyakorlat fényében kell megvizsgálni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatatlanságára vonatkozó érveket.

50.

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság a 2014/104 irányelv 9. cikkére hivatkozva különbözteti meg az első kérdést a másodiktól. Amíg ugyanis az első kérdés arra a helyzetre vonatkozik, amelyben valamely versenyjogi jogsértés nemzeti versenyhatóság vagy felülvizsgálati bíróság által e rendelkezés értelmében „kötelező erővel” történő megállapítását követően indítanak kártérítési keresetet („follow‑on” kereset), addig a második kérdés arra a helyzetre vonatkozik, amelyben ilyen határozat nélkül indítanak kártérítési keresetet („stand‑alone” kereset).

51.

E körülmények között, tekintettel arra, hogy az ASG 2 ugyanazon versenyjogi jogsértés tekintetében egyetlen keresetet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz, az első két kérdés közül az egyik nem felel meg sem az alapügy tényállásának, sem tárgyának.

52.

E tekintetben a 2014/104 irányelv 9. cikkének (1) bekezdése értelmében a tagállamok biztosítják, hogy a valamely nemzeti versenyhatóság vagy felülvizsgálati bíróság által hozott jogerős határozatban megállapított versenyjogi jogsértés megtörténte ne legyen vitatható az EUMSZ 101. vagy EUMSZ 102. cikk, illetve a nemzeti versenyjog alapján a nemzeti bíróságoknál indított kártérítési perekben. Ezenkívül ezen irányelv 2. cikkének 11. pontja értelmében a „jogsértést megállapító határozat” valamely versenyhatóság vagy felülvizsgálati bíróság versenyjogi jogsértést megállapító határozata. Az említett irányelv 2. cikkének 12. pontja kifejti, hogy az ilyen határozat akkor jogerős, ha az rendes jogorvoslat keretében már nem vizsgálható felül.

53.

A kérdést előterjesztő bíróság jelzi, hogy Észak‑Rajna‑Vesztfália tartomány tekintetében a 2009. évi kötelezettségvállalási határozaton kívül nincs más határozat. ( 12 ) Meg kell tehát határozni, hogy ez a határozat megállapítja‑e jogsértés fennállását, és ennélfogva a 2014/104 irányelv 9. cikkének (1) bekezdésében leírt joghatásokkal jár.

54.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szerint a szövetségi versenyhatóság a 2009. évi kötelezettségvállalási határozatban Észak‑Rajna‑Vesztfália tartomány számára konkrét küszöbértékeket állapított meg a faanyag‑értékesítési együttműködések vonatkozásában, valamint intézkedéseket határozott meg a piaci pozíciója csökkentése érdekében. Ezenkívül e bíróság jelzi, hogy az említett határozatot a GWB 32b. §‑a alapján hozták meg.

55.

Bár a GWB 32b. §‑ának szövege nem szerepel az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben, mindazonáltal meg kell állapítani, hogy annak szövege – amint azt a szövetségi versenyhatóság elismeri – megfelel az 1/2003/EK rendelet ( 13 ) 9. cikke szövegének. A német jog e rendelkezése ugyanis – e rendelet 9. cikke (1) bekezdésének első mondatához hasonlóan – kimondja, hogy amennyiben az érintett vállalkozások az e hatóság által folytatott eljárás keretében olyan kötelezettségvállalásokat ajánlanak fel, hogy az említett hatóság által számukra az előzetes értékelésben kifejezett aggályokra választ nyújtanak, a hatóság határozatával ezeket a kötelezettségvállalásokat a vállalkozások számára kötelezővé teheti. ( 14 ) Ezenkívül, amint azt az említett rendelet 9. cikke (1) bekezdésének második mondata rögzíti, az ilyen határozat joghatásai időben korlátozhatóak, ( 15 ) e határozat azonban mindenképpen azt mondja ki, hogy az érintett hatóság részéről semmilyen további intézkedés nem indokolt. ( 16 ) Végül, a szövetségi versenyhatóság határozatát szinte ugyanazon helyzetekben vonhatja vissza, mint amelyeket az 1/2003 rendelet 9. cikkének (2) bekezdése felsorol, és indíthatja újra az eljárást. ( 17 )

56.

Az 1/2003 rendelet 9. cikke alapján elfogadott, kötelezettségvállalásokra vonatkozó határozat nem tartalmaz jogerős megállapítást az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikk megsértését illetően. A vállalkozásokkal szemben a Szerződés megsértése miatt indult eljárás kötelezettségvállalási határozat nyomán történő lezárása ugyanis lehetővé teszi számukra, hogy elkerüljék a versenyjog megsértésének megállapítását és a bírság esetleges kiszabását. ( 18 ) Ezt a gondolatmenetet követve, amint azt az 1/2003 rendelet (13) preambulumbekezdése egyértelművé teszi, az ilyen határozatokban meg kell állapítani, hogy a Bizottság fellépésének már nincs alapja, „annak megállapítása nélkül, hogy volt‑e vagy fennáll‑e jogsértés”. Ennélfogva az e rendelet 9. cikke alapján folytatott eljárás keretében a Bizottságot nem terheli az a kötelezettség, hogy minősítse, illetve megállapítsa a jogsértést, mivel szerepe arra korlátozódik, hogy az előzetes értékelése során megfogalmazott problémák tükrében és az általa elérendő célokra tekintettel vizsgálja meg és adott esetben fogadja el az érintett vállalkozások által felkínált kötelezettségvállalásokat. ( 19 )

57.

A Bíróság kétségkívül pontosította, hogy a nemzeti bíróságok nem hagyhatják figyelmen kívül a Bizottság által hozott kötelezettségvállalási határozatokat, és hogy „az uniós versenyjog hatékony és egységes alkalmazására vonatkozó cél arra kötelezi a nemzeti bíróságokat, hogy vegyék figyelembe a Bizottság előzetes értékelését, és tekintsék azt arra vonatkozó valószínűsítő körülménynek, sőt prima facie bizonyítéknak, hogy a szóban forgó megállapodás az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésére tekintettel versenyellenes jellegű”. ( 20 ) Ez a szövegrészt azonban nem lehet úgy értelmezni, hogy egy kötelezettségvállalási határozat valamely versenyjogi jogsértés bármiféle megállapítását tartalmazná.

58.

Az említett szövegrész ugyanis nem bármilyen kötelezettségvállalási határozatra, hanem a Bizottság „előzetes értékelésére” vonatkozik, amely adott esetben a valamely nemzeti bíróság előtt indított kártérítési kereset szempontjából bizonyos bizonyító erővel rendelkező tényeket ismertethet. Amint azt a Bíróság maga is kifejtette, e bizonyító erő valószínűsítő körülmény vagy prima facie bizonyíték bizonyító erejéhez hasonlítható, azonban nem olyan bizonyíték, amely önmagában véve lehetővé tenné valamely versenyjogi jogsértés fennállásának megállapítását.

59.

Semmi nem utal arra, hogy a német jogban a GWB 32b. §‑a alapján elfogadott kötelezettségvállalási határozat a Bizottság által az 1/2003 rendelet 9. cikke alapján hozott határozat hatásain túlmutató hatásokkal járna. Így a nemzeti bíróság hatáskörébe tartozó vizsgálatok fenntartásával, mivel a 2009. évi kötelezettségvállalási határozat nem állapítja meg versenyjogi jogsértés fennállását, e határozat nem alkalmas arra, hogy a 2014/104 irányelv 9. cikkének (1) bekezdésében említett hatásokat kiváltsa. Meg kell tehát állapítani, hogy az első kérdés nem felel meg sem az alapeljárás tényállásának, sem tárgyának, tehát elfogadhatatlan.

60.

Ezt a megállapítást nem teszi kétségessé a szövetségi versenyhatóság azon érvelése, amely szerint a 2009. évi kötelezettségvállalási határozat, valamint az e határozattal összefüggésben a német bíróságok előtt indított eljárások fennállása miatt az alapügy hibrid „follow‑on” keresetnek minősül. E hatóság szerint az ilyen kereset a „follow‑on” kereset és a „stand‑alone” kereset között helyezkedik el. Márpedig az említett hatóság elismeri, hogy az ilyen hibrid „follow‑on” kereset keretében a kár bizonyítását megkönnyíti a nemzeti hatóság olyan tényállásra vonatkozó korábbi határozata, amely részben vagy egészben összehasonlítható az alapügyben szóban forgó tényállással. Mindazonáltal az alapeljárás felei nem hivatkozhatnak a nemzeti hatóság határozatának a 2014/104 irányelv 9. cikke értelmében vett kötelező erejére.

61.

Meg kell tehát állapítani, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés elfogadhatatlan. Az alapügyben szóban forgó kártérítési kereset önálló jellegére vonatkozó érv kivételével, amelyet az imént elemeztem, az Otto Fuchs és Észak‑Rajna‑Vesztfália tartomány többi érve nem vezethet az első kérdés elfogadhatatlanságának megállapításához. Mindazonáltal elemezni fogom ezeket az érveket, mivel egyrészt azok vizsgálata hasznosnak bizonyulhat abban az esetben, ha a Bíróság nem értene egyet az első kérdés elfogadhatatlanságával kapcsolatos álláspontommal, másrészt pedig azokra hivatkoznak azon álláspont alátámasztása érdekében, amely szerint a második kérdés sem elfogadható.

b)   Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésről

62.

Az Otto Fuchs és Észak‑Rajna‑Vesztfália tartomány számos érvet hoz fel annak alátámasztására, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés nem elfogadható.

63.

E tekintetben e felek elsősorban azt állítják, hogy mivel a kérdést előterjesztő bíróság nem nyitott kérdést fogalmaz meg, amelyet különböző lehetséges válaszok kísérnének, e bíróságnak nincsenek kétségei az uniós jog értelmezését illetően. E bíróság ugyanis az uniós jog olyan értelmezésére támaszkodik, amely lehetővé teszi számára annak megállapítását, hogy a nemzeti jogszabályok nem felelnek meg az uniós jognak.

64.

Ezt az érvet el kell utasítani. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés az uniós jog értelmezésére vonatkozik, és az alapügyhöz kapcsolódik. Kizárólag a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak meghatározása, hogy szüksége van‑e arra, hogy e kérdést illetően felvilágosítást kapjon a Bíróságtól. E bíróság egyes megállapításainak kategorikus megfogalmazása sem teszi kétségessé az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésének elfogadhatóságát. Előzetes döntéshozatalra utaló határozatában ugyanis a nemzeti bíróság lényegre törően jelezheti az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre adandó válaszra vonatkozó álláspontját is, ( 21 ) anélkül hogy azt kockáztatná, hogy a határozatát elutasítják mint elfogadhatatlant. A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság pontosan ezt tette.

65.

Másodsorban, nem lehet helyt adni annak az érvnek sem, amely szerint a második kérdés hipotetikus annyiban, amennyiben a kis értékű károkra vonatkozik és azon a feltételezésen alapul, hogy „a csekély értékű károk érvényesítése gyakorlatilag lehetetlen vagy mindenesetre túlzottan nehézkes lenne”, ha a kartelljogon alapuló kártérítési követeléseket nem lehetne összevont módon, a behajtásra irányuló csoportos kereset útján benyújtani, míg az alapügy tárgyát nem kis értékű vagy csekély értékű károk képezik.

66.

E tekintetben meg kell jegyeznem, hogy a „kis értékű” vagy „csekély értékű” kár fogalma nem minősül uniós jogi fogalomnak. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban e fogalmak csupán leíró jellegűek, és kizárólag a nemzeti bíróság rendelkezik hatáskörrel az alapügy tényállásának megállapítására és értékelésére. A „kis értékű károk” („Streuschäden”) fogalmát ugyanis a kérdést előterjesztő bíróság úgy határozza meg, mint olyan károkat, amelyek jellemzője, hogy a károsult számára minimális hátrányt képviselnek, de amelynek összege az összes károsultat összeszámítva magas. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekben szintén használt „tömegesen elszenvedett károk” („Massenschäden”) fogalmát e bíróság nem határozza meg, de úgy tűnik, hogy az arra a helyzetre utal, amelyben több személy azt állítja, hogy ugyanazon kiváltó ok miatt kárt szenvedett. A szakirodalom szerint a tömegesen elszenvedett károk a kis értékű károktól az egyes személyeket egyénileg ért károk mértéke tekintetében is különböznek. A tömegesen elszenvedett károk kellően jelentősek ahhoz, hogy minden egyénnek érdeke fűződjön az elszenvedett kár megtérítésének követeléséhez. Érvényesítésük azonban minden egyes károsult számára összetett és költséges. ( 22 )

67.

Harmadsorban, az Otto Fuchs és Észak‑Rajna‑Vesztfália tartomány azt kifogásolja, hogy a kérdést előterjesztő bíróság előzetes döntéshozatalra utaló határozatát arra a feltevésre alapította, amely szerint egyrészt a behajtásra irányuló csoportos kereseten kívül nincs más lehetőség, és másrészt, hogy ha a kartelljogon alapuló kártérítési követeléseket nem lehetne összevontan, az ilyen behajtásra irányuló csoportos kereset útján érvényesíteni, úgy a csekély értékű károk érvényesítése gyakorlatilag lehetetlen vagy mindenesetre túlzottan nehézkes lenne, és az EUMSZ 101. cikk megsértését egyébként egyáltalán nem, azaz sem közjogi, sem magánjogi jogérvényesítés útján nem perelnék.

68.

E tekintetben kétségtelen, hogy a ténybeli és a szabályozási háttérre vonatkozó megállapítások jelentik azokat az előfeltevéseket, amelyeken az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések alapulnak. Az is igaz, hogy egyes felek az alapeljárás ténybeli és szabályozási hátterének kiegészítésére vagy vitatására irányuló észrevételeket fogalmaztak meg. E felek lényegében a kérdést előterjesztő bíróság azon megállapítását kifogásolják, amely szerint a német jogban a követelésengedményezési mechanizmuson kívül nincs olyan lehetőség, amely hatékony jogorvoslatként lehetővé tenné a károsult személyek jogai védelmének biztosítását.

69.

Márpedig annak értékelése, hogy léteznek‑e más olyan mechanizmusok, amelyek lehetővé teszik a károsult személyek számára, hogy jogaikat a versenyjogi jogsértés elkövetőjével szemben gyakorolják, a nemzeti jog értelmezésének körébe tartozik. E tekintetben az uniós és a nemzeti bíróságok hatáskörmegosztásának keretén belül, mivel a kérdést előterjesztő bíróság meghatározta az általa feltett kérdések ténybeli és jogi hátterét, annak helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja. ( 23 ) Hasonlóképpen, ami a jelen ügyben szóban forgó előzetes döntéshozatalra utaló határozat ténybeli és szabályozási hátterére vonatkozó kifogást illeti, a Bíróság nem léphet a nemzeti bíróság helyébe, hogy arra válaszoljon.

70.

Mindazonáltal, mivel az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban szereplő, a ténybeli és szabályozási háttérre vonatkozó megállapítások képezik azokat az előfeltevéseket, amelyeken az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések alapulnak, úgy vélem, hogy a Bíróságnak fel kell hívnia a kérdést előterjesztő bíróság figyelmét erre a kifogásra annak érdekében, hogy lehetővé tegye számára annak meghatározását, hogy miként alkalmazza a Bíróság által értelmezett uniós jogot. Az ugyanis, hogy a Bíróság köteles határozni az előzetes döntéshozatalra utaló határozatról, nem érinti a kérdést előterjesztő bíróság azon lehetőségét, hogy adott esetben az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseinek alapjául szolgáló előfeltételeket megvizsgálhassa. ( 24 )

71.

A fentiek sérelme nélkül meg kell állapítani, hogy a második kérdés elfogadható.

2.   Az ügy érdeméről

72.

Előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy az EUMSZ 101. cikket, a 2014/104 irányelv 2. cikkének 4. pontját, 3. cikkének (1) bekezdését és 4. cikkét, valamint a Charta 47. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes a nemzeti jog olyan értelmezése, amely versenyjogi jogsértés fennállását megállapító jogerős határozat hiányában megakadályozza, hogy a kartellel okozott károk megtérítéséhez való jogot engedélyezett jogi szolgáltatóra engedményezzék bizalmi vagyonkezelési alapon, hogy ez utóbbi azokat összevontan érvényesítse, ha a kártérítési igények összevonására nincs más egyenértékű jogszabályi vagy szerződéses lehetőség, és így egyrészről a csekély értékű károk érvényesítése gyakorlatilag lehetetlen vagy mindenesetre túlzottan nehézkes lenne, és másrészről az EUMSZ 101. cikk megsértését egyáltalán nem, azaz sem közjogi, sem magánjogi jogérvényesítés útján nem perelnék.

a)   A releváns rendelkezésekről

73.

A második kérdés az EUMSZ 101. cikknek, a Charta 47. cikkének, valamint a 2014/104 irányelv rendelkezéseinek az értelmezésére irányul. Mivel e kérdés ezen irányelv értelmezésére vonatkozik, meg kell vizsgálni annak időbeli hatályát. Ezt követően röviden elemezni fogom az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésének relevanciáját.

74.

A kérdést előterjesztő bíróság abból az előfeltevésből indul ki, hogy a 2014/104 irányelv – értelmezni kért – 2. cikkének 4. pontja és 3. cikkének (1) bekezdése a jelen ügyben attól függetlenül alkalmazandó, hogy e rendelkezések eljárási vagy anyagi jogi szabályoknak minősülnek. Ezen irányelv 22. cikke (2) bekezdésének megfelelően ugyanis az irányelv releváns rendelkezései a 2014. december 26. után indított kártérítési keresetekre alkalmazandóak. Egyebekben e bíróság emlékeztet arra, hogy az alapügyben benyújtott kereset az állítólagosan 2019. június 30‑ig, vagyis jóval az említett irányelv átültetési határidejének lejártát követő időpontig elkövetett cselekményekre vonatkozik. Ennélfogva a Volvo és DAF Trucks ítélet ( 25 ) alapján ugyanezen irányelv anyagi jogi szabályait nemcsak a kartell időszakának az átültetési határidő lejártát követő részére kell alkalmazni, hanem a kartell időszakának egészére is.

75.

Bár úgy vélem, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésben említett rendelkezések az alapeljárásban alkalmazandóak, a kérdést előterjesztő bíróság elemzése nem győzött meg.

76.

Emlékeztetőül, a keresetet 2020. március 31‑én nyújtották be, és az a 2005. június 28. és 2019. június 30. közötti állítólagos gyakorlatok által okozott károk megtérítésére irányul.

77.

A 2014/104 irányelv átültetésének határidejét 2016. december 27‑ben határozták meg (a 21. cikk (1) bekezdése). Egyébiránt az ezen irányelv anyagi jogi rendelkezéseit átültető nemzeti intézkedések nem alkalmazhatók visszamenőleges hatállyal (a 22. cikk (1) bekezdése), míg az említett irányelv más rendelkezéseit, nevezetesen az eljárási rendelkezéseket átültető nemzeti szabályok nem alkalmazhatóak az olyan kártérítési keresetekre, amelyeket valamely nemzeti bíróságnál 2014. december 26. előtt indítottak (a 22. cikk (2) bekezdése). ( 26 )

78.

Így a priori a 2014/104 irányelv rendelkezései időbeli hatályának meghatározása érdekében azt kell megállapítani, hogy az érintett rendelkezés anyagi jogi rendelkezés‑e, vagy sem. Mindazonáltal, ami az ezen irányelv rendelkezései időbeli hatályának kérdését illeti, különbséget kell tenni aszerint, hogy e rendelkezések az ítélkezési gyakorlat fényében magából az EUMSZ 101. cikkből erednek‑e, vagy kizárólag az említett irányelvből fakadnak, ami szükségessé teszi időbeli alkalmazhatóságuknak az ugyanezen irányelv 22. cikkére tekintettel történő vizsgálatát. ( 27 )

79.

A versenyjogi jogsértésből eredő kár teljes megtérítéséhez való jogot nem a 2014/104 irányelv állapította meg, hanem az közvetlenül az elsődleges jognak a – Bíróság által az ezen irányelv elfogadását megelőző ítélkezési gyakorlatában értelmezett – rendelkezéseiből következik. Az említett irányelv több preambulumbekezdése megerősíti ezt a megállapítást. ( 28 ) Következésképpen a Bíróság szerint az ugyanezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdését átültető nemzeti intézkedéseknek „szükségszerűen azonnali hatállyal alkalmazandónak kell lenniük [a 2014/104] irányelv hatálya alá tartozó összes kártérítési keresetre, ahogyan azt az irányelv 22. cikkének (2) bekezdése megerősíti”. ( 29 ) E tekintetben, figyelemmel az alapeljárásban szóban forgó kereset benyújtásának – jóval az ezen irányelv átültetésére nyitva álló határidő lejártát követő – időpontjára, azaz 2020. március 31‑re, az alapügyben szóban forgó kereset tagadhatatlanul az irányelv időbeli hatálya alá tartozik. Következésképpen az alapeljárásban alkalmazandó az említett irányelv 3. cikke.

80.

A 2014/104 irányelv 2. cikke 4. pontja alapeljárásban való időbeli alkalmazásának kérdése problematikusabb. Az említett 2. cikk ugyanis, amint azt címe is jelzi, az ezen irányelvben használt fogalmak meghatározását tartalmazza. Első ránézésre a valamely uniós jogi aktusban használt jogi fogalom meghatározása nem anyagi jogi vagy eljárási jellegű. Jellegét inkább az a konkrét rendelkezés határozza meg, amelyhez e fogalom kapcsolódik.

81.

Mindazonáltal a második kérdés a 2014/104 irányelv 2. cikke 4. pontjának olyan értelmezésén alapul, amely szerint ez az irányelv meghatározza, hogy ki érvényesíthet az uniós versenyjog megsértéséből eredő kár teljes megtérítéséhez való jogot, illetve adott esetben, hogy milyen módon lehet az ilyen jogra hivatkozni. Ezenkívül úgy tűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az e rendelkezés által biztosított hatás a Bíróság által az ítélkezési gyakorlatában értelmezett EUMSZ 101. cikkből ered. Azt javaslom tehát, hogy a Bíróság állapítsa meg, hogy a 2014/104 irányelv 2. cikkének 4. pontja alkalmazandó az alapeljárásban, a Bíróság által az ugyanezen irányelv azon rendelkezéseinek időbeli hatályára vonatkozó ítélkezési gyakorlatában kialakított megoldással összhangban, amely rendelkezések az elsődleges jogból eredő megoldásokat erősítenek meg. ( 30 ) Másként fogalmazva, az alábbiakban ismertetett értelmezés mind az EUMSZ 101. cikkre, mind pedig a 2014/104 irányelv rendelkezéseire vonatkozik.

82.

Második kérdésében a kérdést előterjesztő bíróság az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésére is hivatkozik. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat olvasata alapján úgy tűnik, hogy e bíróság ezt a rendelkezést a tényleges érvényesülés elvével vagy az EUMSZ 101. cikk hatékony érvényesülésével azonosítja. Mindazonáltal elegendő ez utóbbi rendelkezést értelmezni ahhoz, hogy állást lehessen foglalni mind a tényleges érvényesülés elvéről, mind e rendelkezés hatékony érvényesüléséről. ( 31 ) Ezenkívül a 2014/104 irányelv rendszerében a tényleges érvényesülés elvét az irányelv 4. cikke testesíti meg, tehát e rendelkezést is értelmezni kell. Következésképpen azt javaslom, hogy a Bíróság tekintse úgy, hogy második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság az EUMSZ 101. cikkre, a Charta 47. cikkére és a 2014/104 irányelv 2. cikkének 4. pontjára, valamint ezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdésére és 4. cikkére hivatkozik.

b)   A követelésengedményezési mechanizmus tilalmáról

1) Általános észrevételek

83.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés megválaszolásához előzetesen meg kell határozni, hogy a nemzeti jog olyan értelmezése, amely versenyjogi jogsértés fennállását megállapító jogerős határozat hiányában megakadályozza, hogy a kartellel okozott károk megtérítéséhez való jogot az állítólagosan károsult személyek engedélyezett jogi szolgáltatóra engedményezzék bizalmi vagyonkezelési alapon, közvetlenül az uniós jog által szabályozott szempontra, vagy az egyes tagállamok jogrendjének hatálya alá tartozó kérdésre vonatkozik.

84.

E tekintetben le kell szögezni, hogy az alapügyben szóban forgó tilalom nem fosztja meg a kartellel okozott kárt szenvedett személyt a versenyjogi jogsértés károsultjakénti minőségétől. Ezzel szemben ez a tilalom abból ered, hogy semmis e személy jogának valamely engedélyezett jogi szolgáltatóra történő engedményezése, amely szolgáltató a saját nevében és saját költségén, de az engedményezők javára összevontan érvényesíti az engedményezők jogait. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megválaszolásához meg kell határozni, hogy a kártérítéshez való jog átruházása érvényességének feltételeit az uniós jog vagy az alkalmazandó nemzeti jog szabályozza.

2) A kártérítéshez való jogot keletkeztető feltételek és az e jog gyakorlására vonatkozó részletes szabályok közötti különbségtétel

85.

Célszerűnek tartom felidézni a Kokott főtanácsnok és Wahl főtanácsnok által az uniós versenyjog megsértéséért való felelősséget keletkeztető feltételek vagy akár a kártérítés követeléséhez való jogot keletkeztető feltételek, másrészt pedig a versenyjog megsértésével okozott kár megtérítéséhez való jog gyakorlására vonatkozó részletes szabályok közötti különbségtételt. E főtanácsnokok szerint lényegében, míg az előbbiek közvetlenül az uniós jog körébe tartoznak, így az uniós jog közvetlen hatályával ellentétes nemzeti intézkedést mellőzni kell, addig az utóbbiak a nemzeti jog körébe tartoznak, és a tagállamok eljárási autonómiájának klasszikus korlátozásai vonatkoznak rájuk. ( 32 )

86.

Egyetértek ezzel az értelmezéssel, a következő okokból.

87.

Elsősorban, ez a kettősség az Unió és a tagállamok közötti hatáskörmegosztásból ered. Egyrészről az EUMSZ 3. cikk (1) bekezdésének b) pontja értelmében az Unió kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a belső piac működéséhez szükséges versenyszabályok területén. Másrészről a versenyjog területén alkalmazandó egyéb szabályok, amelyek nem tartoznak e kizárólagos hatáskörbe, uniós jogi szabályok hiányában a tagállamok hatáskörébe tartoznak.

88.

Az EUMSZ 101. cikk azon versenyszabályok közé tartozik, amelyek – az EUMSZ 3. cikk (1) bekezdésének b) pontjában említettekhez hasonlóan – szükségesek a belső piac működéséhez. ( 33 )

89.

Márpedig az EUMSZ 101. cikk megsértésével okozott kár megtérítéséhez való jog túlmutat a károsult személyek által elszenvedett kár puszta megtérítésén, mivel e jog általánosabban véve megerősíti az uniós versenyszabályok hatékonyságát, és gyengíti a verseny korlátozására vagy torzítására alkalmas, gyakran rejtett megállapodásokat vagy magatartásokat, elősegítve ezzel az Unión belüli hatékony verseny fenntartását. ( 34 ) A versenyjog magánjogi érvényesítése szintén szükséges a belső piac működéséhez. Ennélfogva az EUMSZ 101. cikk megsértésével okozott kár megtérítéséhez való jog fennállását és lényeges tartalmát meghatározó feltételek megállapításának az Unió kizárólagos hatáskörébe kell tartoznia. Ezzel szemben a hatáskörrel rendelkező bíróságok meghatározása és az uniós jog közvetlen hatályára alapított jogok védelmét a jogalanyok számára biztosító keresetekre vonatkozó eljárási szabályok kialakítása az egyes tagállamok feladata. ( 35 )

90.

Másodsorban, bár a Bíróság a főtanácsnokok által alkalmazott különbségtételt nem ismerte el kifejezetten, az ítélkezési gyakorlata tükrözi azt. Közelebbről, a Bíróság rámutatott arra, hogy a bizonyítékok mérlegelésének és a bizonyítás megkövetelt szintjének szabályaitól eltérően, melyek vonatkozó uniós szabályok hiányában a tagállamok eljárási autonómiája alá tartoznak, a jogsértés tényállási elemeinek jelen kell lenniük ahhoz, hogy meg lehessen állapítani egy vállalkozás felelősségét adott összehangolt magatartásban. ( 36 ) E gondolatmenetet követve a Bíróság azt a kérdést, hogy ki hivatkozhat az ilyen jogsértéssel okozott kár megtérítéséhez való jogra, rendszeresen vizsgálta az EUMSZ 101. cikk hatékony érvényesülése szempontjából. ( 37 )

91.

Harmadsorban, a 2014/104 irányelv megerősíti ezt az értelmezést. Ezen irányelvnek „A tényleges érvényesülés és az egyenértékűség elve” című 4. cikke ugyanis pontosítja, hogy a tényleges érvényesülés elvével összhangban a tagállamok biztosítják, hogy a kártérítési igények érvényesítésére vonatkozó valamennyi nemzeti szabály és eljárás oly módon kerüljön megállapításra és alkalmazásra, hogy ne tegyék a gyakorlatban megvalósíthatatlanná vagy túlzottan nehézzé a versenyjogi jogsértéssel okozott kár teljes megtérítésére vonatkozó uniós jog gyakorlását.

92.

E körülmények között meg kell állapítani, hogy az ilyen jogsértéssel okozott kár megtérítéséhez való jog feltételeit az uniós jog határozza meg.

93.

Mivel a magánjogban általában – azon helyzet fenntartásával, amikor valamely konkrét rendelkezés korlátozza azon személyek körét, akik valamely jogi szabály megsértése károsultjainak tekinthetők – az, hogy ki jogosult a kártérítésre, a felelősséget keletkeztető feltételek – azaz a kár tényleges jellege, a kár és az állítólagos magatartás közötti okozati összefüggés, valamint a felrótt magatartás jogellenessége – együttes alkalmazásából ered. E feltételek alapján lehet megállapítani a károsult személyét, aki jogosult a kár megtérítésére. E gondolatmenetet követve az uniós jog a versenyjog megsértéséért való felelősséget keletkeztető feltételek révén meghatározza, hogy ki hivatkozhat az EUMSZ 101. cikk megsértésével okozott kár megtérítéséhez való jogra.

94.

Ha az uniós jog határozza meg, hogy ki hivatkozhat a versenyjogi jogsértéssel okozott kár teljes megtérítéséhez való jogra, még azt a kérdést is fel kell tenni, hogy meghatározza‑e az uniós jog az ilyen kártérítéshez való jog átruházható jellegét és e jog engedményezése érvényességének feltételeit is.

3) Az engedményezés érvényességének feltételei

95.

Valamely követelés ( 38 ) vagy akár jog átruházhatósága egyike azon jellemzőknek, amelyek meghatározzák, hogy e jog engedményezés tárgyát képezheti‑e. A magánjog területén lényegében az általános jellegű pénzügyi jogosultságok többsége engedményezés tárgyát képezheti. ( 39 )

96.

Azon kérdést illetően, hogy egy, az Unióval szembeni kártérítési követelés engedményezése érvényes‑e, a Bíróság megállapította, hogy az ilyen követelés engedményezés tárgyát képezheti, azonban a tagállamok jogában közös, az uniós jogrendben alkalmazandó általános elvnek megfelelően a visszaélésszerű engedményezésre az érintett hatóságokkal szemben nem lehet hivatkozni. ( 40 ) Ebből a megállapításból azonban nem vonható le az a következtetés, hogy az uniós jog meghatározza az uniós jogból eredő valamennyi kártérítési jog érvényességének feltételeit. Az EUMSZ 340. cikk második bekezdése értelmében ugyanis az Unió szerződésen kívüli felelősségére a tagállamok jogában közös általános elvek irányadók. Ennélfogva az Unió és a tagállamok közötti hatáskörmegosztás kérdése nem ugyanúgy merül fel e felelősség összefüggésében, illetve abban az esetben, ha az uniós jog – mint a jelen ügyben is – csak az érintett követelést keletkeztető feltételeket határozza meg.

97.

A légi utasok 261/2004/EK rendelet ( 41 ) által biztosított kártalanításhoz való jogának összefüggésében a Bíróság e jog harmadik személyre annak érdekében történő engedményezését, hogy az utas megóvja magát olyan nehézségektől és költségektől, amelyek visszatarthatják őt attól, hogy személyes lépéseket tegyen, úgy írta le, mint az említett kártalanításhoz való jog gyakorlásának módját. ( 42 ) A Bíróság ugyanakkor jelezte, hogy az utas követelését akkor engedményezheti harmadik személyre, „amennyiben a vonatkozó nemzeti jog előírja”. ( 43 ) Ez a megállapítás a jelen ügyre is átültethető, mivel abból kitűnik, hogy a kártérítéshez való jog engedményezése e jog gyakorlásának egy módját jelentheti, és az ilyen engedményezés feltételeit a nemzeti jog határozza meg.

98.

Kétségkívül megállapítható ugyanis, hogy a kártérítési jog mint olyan átruházhatósága magából e jog jellegéből, tehát közvetlenül az uniós jogból következik. Mindazonáltal a jelen ügy az állítólagosan károsult személyeket – a légi utasokhoz hasonlóan – közvetlenül az uniós jog alapján megillető kártérítési jog engedményezése érvényességének feltételeire vonatkozik. Így a versenyjogi jogsértéssel okozott kár teljes megtérítéséhez való jog engedményezése is e jog azzal rendelkező egyén általi gyakorlásának egy módja. Azokat a feltételeket tehát, amelyek mellett az ilyen engedményezésre sor kerülhet, a nemzeti jog határozza meg.

99.

A kérdést előterjesztő bíróság által az előzetes döntéshozatal iránti kérelmében tett megjegyzésekkel ( 44 ) ellentétben ezt az értelmezést nem kérdőjelezik meg a 2014/104 irányelv 2. cikkének 4. pontjából levonható következtetések.

4) A 2014/104 irányelv 2. cikkének 4. pontja

100.

Az a körülmény, hogy a 2014/104 irányelv 2. cikkének 4. pontja az e rendelkezésben szereplő harmadik fordulatban az olyan igényekre hivatkozik, amelyeket „az állítólagos károsult fél jogát jogutódlással megszerző természetes vagy jogi személy [terjeszt elő], beleértve az igényt megszerző személyt is”, nem jelenti azt, hogy az uniós jog előírja a tagállamok számára az engedményezési mechanizmus egy adott formáját vagy az ilyen engedményezés érvényességének konkrét feltételeit.

101.

Ez a hivatkozás ugyanis egy olyan rendelkezésben szerepel, amely a 2014/104 irányelv alkalmazásában a „kártérítési kereset” fogalmát határozza meg. Az azon kérdéssel kapcsolatos kétségeket oszlatja tehát el, hogy ezen irányelv rendelkezéseit a károsult személyek jogait jogutódlással megszerző személyek által indított eljárásokra is alkalmazni kell‑e. ( 45 ) Ezzel szemben, amint arra a Bizottság írásbeli észrevételeiben hivatkozik, ez a jogi fogalommeghatározás nem jelent arra vonatkozó kötelezettséget a tagállamok számára, hogy az anyagi jog szintjén bevezessék az engedményezés mechanizmusát. E meghatározás tehát azt sem határozza meg, hogy a versenyjogi jogsértéssel okozott kár teljes megtérítéséhez való jogot engedményezheti‑e az ilyen kárt elszenvedő személy, és ha igen, milyen feltételek mellett.

102.

Egyébiránt az engedményezés mechanizmusának elismerésére vonatkozó kötelezettséget a 2014/104 irányelv 2. cikke 4. pontjának második fordulatában szereplő, a nemzeti jogra való hivatkozásból sem lehet levezetni. Igaz ugyan, hogy ez a fordulat a nemzeti jogra való hivatkozást tartalmaz („egy, az állítólagos károsult fél vagy felek nevében eljáró személy, – amennyiben az uniós vagy nemzeti jog ezt lehetővé teszi –” ( 46 )), míg ilyen hivatkozás nem szerepel a harmadik, az állítólagos károsult fél jogainak jogutódlással történő megszerzésére vonatkozó fordulatban.

103.

Ugyanakkor egyrészt a tárgyaláson a Bizottság azzal magyarázta a 2014/104 irányelv 2. cikke 4. pontjának harmadik fordulatában a nemzeti jogra való hivatkozás hiányát, hogy ezen irányelv elfogadásakor valamennyi tagállam elismerte a kártérítési követelés engedményezésének lehetőségét. Amint azt ugyanis már jeleztem, ( 47 ) a valamely jogellenes cselekményből eredő követelés átruházása az uniós jogrendben megengedett, mivel az a tagállamok jogában közös általános elvet tükröz.

104.

Másrészt azt, hogy a 2014/104 irányelv 2. cikke 4. pontjának második fordulata – a harmadik fordulattól eltérően – az uniós jogra és a nemzeti jogra hivatkozik, ezen irányelv (13) preambulumbekezdésének fényében kell értelmezni. E preambulumbekezdés ugyanis kimondja, hogy a kártérítéshez való jog valamennyi természetes és jogi személyt megillet, ebben az összefüggésben megemlítve a „fogyasztókat, vállalkozásokat és hatóságokat”, azonban nem indokolt, hogy az említett irányelv az EUMSZ 101. és az EUMSZ 102. cikk érvényesítésére szolgáló kollektív jogorvoslati mechanizmusok bevezetését írja elő a tagállamok számára.

105.

Márpedig a kollektív keresetek jelenleg az (EU) 2020/1828 irányelv ( 48 ) hatálya alá tartoznak. Ez az irányelv úgy írja le a kollektív keresetet, mint a valamely feljogosított szervezet által a fogyasztók nevében indított keresetet. ( 49 ) Az irányelv előkészítő munkálatai során vita tárgyát képezte, hogy az irányelv hatálya kiterjedjen‑e a versenyjogi jogsértésekre. A követendő úttal kapcsolatos fenntartások miatt végül lemondtak erről. ( 50 )

106.

Az a tény, hogy az előkészítő munkálatok során ellentétes elképzelések alakultak ki a versenyjogi jogsértésekre vonatkozó kollektív keresetek uniós szintű szabályozását illetően, azt mutatja, hogy a jogellenes cselekményből eredő követelés – tagállamok jogrendjében általánosan elfogadott ( 51 ) – átruházásától eltérően az Unióban nem volt egyhangúlag elfogadott az ilyen jogorvoslat valamely meghatározott formája. Véleményem szerint ez a körülmény magyarázza, hogy a jogalkotó a 2014/104 irányelv 2. cikkének 4. pontjában a kollektív keresetek rendelkezésre állását illetően miért hivatkozott a nemzeti jogra és az uniós jogra.

107.

A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a versenyjogi jogsértéssel okozott kár megtérítéséhez való jognak egy engedélyezett jogi szolgáltatóra történő engedményezése, amely szolgáltató a saját nevében és saját költségén, de az engedményezők javára összevontan érvényesíti az engedményezők jogait, e jog gyakorlásának egy módját képezi.

c)   A követelésengedményezési mechanizmus tilalmának az uniós joggal való összeegyeztethetőségéről

108.

A versenyjogi jogsértéssel okozott kár megtérítéséhez való jog engedélyezett jogi szolgáltatóra történő engedményezése érvényességének feltételeit nem az uniós jog, hanem az alkalmazandó nemzeti jog szabályozza. Mindazonáltal az eljárási autonómia elvének megfelelően ezek a feltételek nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint azok, amelyek a hasonló jellegű, nemzeti jogon alapuló igényekre vonatkoznak (egyenértékűség elve), és nem lehetnek olyanok, hogy a gyakorlatban lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tegyék a kártérítés megszerzését (a tényleges érvényesülés elve). ( 52 ) Mivel az előzetes döntéshozatalra utaló határozat csak a tényleges érvényesülés elvére irányul, arra fogok összpontosítani. Ezen elv vizsgálata előtt rá kell mutatni, hogy a második kérdés mind a tényleges érvényesülés elvére, mind a Charta 47. cikkére vonatkozik. A kérdés tehát az, hogy az alapügyben szóban forgó tilalmat a tényleges érvényesülés elve vagy a Charta szempontjából kell elemezni.

1) A hatékony bírói jogvédelem elve

109.

A Bizottság hangsúlyozza, hogy az alapügyben szóban forgó tilalom korlátozza az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés egy módját azáltal, hogy korlátozza a versenyjogon alapuló kártérítési jogok engedményezését. A Bizottság ezt a tilalmat a tényleges érvényesülés elve és a Charta 47. cikke szempontjából vizsgálja.

110.

E tekintetben, míg a Charta 47. cikkének első bekezdése kétségkívül eljárási jellegű jogot biztosít ( 53 ) az EUMSZ 101. cikk megsértése folytán károsult személy szempontjából, az alapügyben szóban forgó tilalom anyagi jogi szempontból az engedményezés semmisségéből ered, tehát a bírósági eljárást megelőző engedményezés mechanizmusára vonatkozik. A priori lehetne azzal érvelni, hogy nem a versenyjog megsértése folytán károsult személy hatékony bírói jogvédelemhez való jogának korlátozásáról van szó. E gondolatmenetet követve ezen semmisség eljárásjogi következményei – vagyis a kereshetőségi jog hiánya – az engedményes tekintetében kizárólag az engedményezési szerződések semmisségének következményei.

111.

A Charta 47. cikke mindazonáltal azt az elgondolást rögzíti, amely szerint a hatékony jogorvoslathoz való jog és az uniós jogból eredő jog között kapcsolat áll fenn. E rendelkezés szövege szerint ugyanis a hatékony jogorvoslathoz való jog arra a helyzetre vonatkozik, amikor az Unió joga által biztosított jogokat és szabadságokat megsértették. Nem kétséges, hogy ezek lehetnek anyagi jogi jellegűek. Nem vitatott ugyanis, hogy az EUMSZ 101. cikk megsértésének állítólagos károsultjai hivatkozhatnak a Charta 47. cikkében biztosított tisztességes eljáráshoz való jogra. ( 54 )

112.

Egyébiránt a Bíróság elismerte, hogy az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint a határozott időre alkalmazott munkavállalót, akinek a munkaszerződését rendes felmondással szüntetik meg, nem kell azonnal írásban tájékoztatni az elbocsátás indokáról vagy indokairól, korlátozza a határozott időre alkalmazott munkavállaló bírósági jogorvoslathoz való jogának gyakorlását, amelynek biztosítékát többek között a Charta 47. cikke tartalmazza. A Bíróság szerint e munkavállalót ugyanis ily módon megfosztják attól a fontos információtól, amely az elbocsátása esetlegesen indokolatlan jellegének megítéléséhez, és adott esetben a felmondás megtámadására irányuló bírósági jogorvoslat előkészítéséhez szükséges. ( 55 ) Olyan anyagi jogi jellegű nemzeti szabályozásról volt tehát szó, amely eljárásjogi szinten fejtette ki hatásait, amelyek a Charta 47. cikkében biztosított jog korlátozásának voltak tekinthetők.

113.

E körülmények között az alapügyben szóban forgó tilalmat is a hatékony bírói jogvédelem elve korlátozásának kell tekinteni.

114.

Amikor a tényleges érvényesülés elvéről és a Charta 47. cikkében rögzített hatékony bírói jogvédelem elvéről van szó, a Bíróság annak meghatározására törekszik, hogy az eljárási szabályok nem vezetnek‑e ahhoz a nem elhanyagolható veszélyhez, hogy az uniós jogrend által biztosított jog jogosultjai nem gyakorolják jogaikat. ( 56 ) Másként fogalmazva, a tényleges érvényesülés elvéből eredő azon követelményt, hogy ne tegyék gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé a jog gyakorlását, ilyen esetben úgy értelmezi, hogy fennáll a jogalanyok tétlenségének veszélye.

115.

Ezenkívül, amint azt a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, ( 57 ) a hatékony bírói jogvédelem elve kétségkívül nem abszolút jellegű. Ezen elv korlátozásának azonban meg kell felelnie a Charta 52. cikke (1) bekezdésének, amely szerint valamely alapvető jog gyakorlása csak „a törvény által”, és e jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható, az arányosság elvére is figyelemmel, korlátozására csak akkor és annyiban kerülhet sor, ha és amennyiben az elengedhetetlen és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja.

116.

Márpedig, amint azt az alábbiakban bemutatom, a tényleges érvényesülés elvéből eredő követelmény esetében szintén tehetők engedmények.

117.

Javaslom tehát az alapügyben szóban forgó tilalomnak a tényleges érvényesülés elvével és a hatékony bírói jogvédelem elvével való összeegyeztethetőség szempontjából együttesen történő elemzését.

2) A tényleges érvényesülés és a hatékony bírói jogvédelem elvének együttes alkalmazása

118.

Vonatkozó uniós jogi szabályok hiányában az eljárási autonómia elvének megfelelően az uniós jog közvetlen hatályára alapított jogok védelmét a jogalanyok számára biztosító keresetekre vonatkozó eljárási szabályok kialakítása az egyes tagállamok nemzeti jogrendszerének feladata. A tényleges érvényesülés elve megköveteli, hogy a magánszemélyek uniós jogra alapított jogainak védelmére vonatkozó szabályok ne tegyék a gyakorlatban lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé e jogok gyakorlását. ( 58 )

119.

Egyértelművé kell tennem, hogy a valamely követelés engedményezésének érvényességét anyagi jogi szinten szabályozó nemzeti intézkedések a tagállamok eljárási autonómiájának fogalma értelmében „eljárási szabályoknak” minősülnek. ( 59 ) Ennélfogva a tényleges érvényesülés elvével nem ellentétes az alapügyben szóban forgó követelésengedményezési mechanizmus tilalma, amennyiben nem teszi gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé a kartellel okozott kár teljes megtérítéséhez való jog gyakorlását. Ezenkívül, amint arra rámutattam, ( 60 ) a Charta 47. cikke magában foglalja, hogy az ilyen szabályok nem vezethetnek ahhoz a nem elhanyagolható veszélyhez, hogy az uniós jogrend által biztosított valamely jog jogosultjai nem gyakorolják jogaikat.

120.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés azon az előfeltevésen alapul, hogy az alapügyben szóban forgó tilalom ilyen hatással jár, és gyakorlatilag lehetetlenné vagy mindenesetre túlzottan nehézkessé teszi a csekély értékű károk érvényesítését. Bár vitatható, hogy az alapügyben benyújtott kereset ilyen összegekre vonatkozik, úgy tűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy ez a helyzet.

121.

Mindenesetre valamely nemzeti intézkedésnek a tényleges érvényesülés elve szempontjából történő vizsgálata során nem elegendő elszigetelten foglalkozni ezzel az intézkedéssel. Épp ellenkezőleg, a szóban forgó nemzeti rendszer valamennyi elemét figyelembe kell venni.

122.

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság rámutat egyrészt arra, hogy a német jogban az alapügyben szóban forgó követelésengedményezési mechanizmuson kívül nincs más megfelelő lehetőség, másrészt pedig, hogy az ilyen mechanizmus ellentétes a nemzeti szabályozással, amely az engedményezést semmisséggel szankcionálja. A felek határozottan vitatják e két előfeltevést. Szükségtelennek tűnik megismételni az e tekintetben megfogalmazott kifogásokat. ( 61 ) Mindenesetre a Bíróság nem kérdőjelezheti meg a kérdést előterjesztő bíróság által meghatározott jogi és ténybeli hátteret. Ezzel szemben a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy felülvizsgálja ezen előfeltevések megalapozottságát. Ezeket magasabb fokú bíróságok is felülvizsgálhatják.

123.

Ezenkívül nem vitatott, hogy a valamely kartell miatt károsult személyek a német bíróságok előtt egyénileg érvényesíthetik jogaikat. Mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság szerint a kartellel kozott kár megtérítéséhez való jogok érvényesítése mind ténybeli, mind gazdasági és jogi szempontból összetett, tehát hosszadalmas, költséges és kockázatos folyamat. Ez a magas idő‑ és pénzbeli ráfordítás, valamint a peres eljárás kockázata a kis‑ és középvállalkozások számára visszatartó hatással bír, ezért a követeléseket általában – racionális apátiát mutatva – nem érvényesítik.

124.

Ilyen körülmények között felmerülhet a kérdés, hogy az egyéni keresetekre alkalmazandó eljárási szabályok maguk nem ellentétesek‑e a tényleges érvényesülés és a hatékony bírói jogvédelem elvével. Az olyan szabályok ugyanis, amelyek alkalmasak arra, hogy visszatartsanak az uniós jogrend által biztosított valamely jognak a nemzeti szervek előtti gyakorlásától, nem tartják tiszteletben ezeket az elveket. ( 62 ) Kétségtelen, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem a versenyjogi jogsértés károsultjai által egyénileg indított kártérítési keresetekre vonatkozik. Mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság feladata meggyőződni arról, hogy az egyéni kereset nem jelent hatékony eszközt az egyének védelmére, mielőtt úgy tekinthetné, hogy a követelésengedményezési mechanizmus az egyetlen megfelelő eszköz a teljes kártérítéshez való jog gyakorlására.

125.

Szintén ebben az összefüggésben úgy tűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság azt jelzi, hogy az alapügyben szóban forgó tilalom miatt és az alkalmazandó elévülési időkre tekintettel az engedményezők mindenesetre már nem tudnák egyénileg érvényesíteni követeléseiket. ( 63 ) E tekintetben a Bíróság egyértelművé tette, hogy egy olyan nemzeti intézkedés, amely arra kötelezi a jogalanyt, hogy új eljárást indítson, adott esetben egy másik bíróság előtt, az uniós jog megsértése megfelelő szankciójának meghatározása iránt, nem bizonyul összeegyeztethetőnek a tényleges érvényesülés elvével, amennyiben e jogalany számára szükségképpen eljárási hátrányokat okoz, különösen költség, időtartam és a képviseletre vonatkozó szabályok tekintetében. ( 64 )

126.

A fentiekre tekintettel, és feltételezve, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által alapul vett előfeltevések bizonyítást nyernek, meg kell állapítani, hogy az alapügyben szóban forgó tilalom rendkívül nehézzé teszi a kartellel okozott kár teljes megtérítéséhez való jog gyakorlását, és így ahhoz a nem elhanyagolható veszélyhez vezet, hogy a jogosultak nem gyakorolják jogaikat. E tilalom tehát nem tartja tiszteletben a tényleges érvényesülés és a hatékony bírói jogvédelem elvét.

127.

Azt kell még meghatározni, hogy e tilalom az alapjául szolgáló célokra tekintettel mégis összeegyeztethető lehet‑e a tényleges érvényesülés elvével.

3) A bírósági rendszer alapját képező elv

128.

A nemzeti intézkedéseknek a tényleges érvényesülés elve szempontjából történő vizsgálata keretében azokat az elveket kell figyelembe venni, amelyek az érintett nemzeti bírósági rendszer alapját képezik, így például a védelemhez való jogot, a jogbiztonság elvét, valamint az eljárások jogszerű lefolytatásának elvét. ( 65 ) A tagállam bírósági rendszerének alapját képező valamely elv biztosítása mindazonáltal nem teszi lehetővé e tagállam számára, hogy teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a tényleges érvényesülés elvét. Ezzel szemben azt kell megvizsgálni, hogy az olyan nemzeti intézkedés, amely sérti ezt az elvet, igazolható‑e a bírósági rendszer egyik ilyen alapvető elve érvényesülése biztosításának szükségességével. ( 66 ) Ezenkívül a Bíróság azt is pontosította, hogy az ilyen vizsgálat során bizonyos körülmények között figyelembe kell venni az adott helyzetek és érdekek sajátosságait az érintett bírósági rendszer alapját képező elv követelményének és az ezen elv tiszteletben tartásából eredő, az uniós jog alkalmazására nézve fennálló követelményeknek az egyensúlyba hozása érdekében. ( 67 )

129.

Azoknak az engedményeknek tehát, amelyeket a tényleges érvényesülés elve az érintett bírósági rendszer alapjául szolgáló valamely elv javára biztosít, hasonló feltételeket kell tiszteletben tartaniuk, mint amelyek az alapvető jogok korlátozására irányadóak. Ugyanis, amint azt már jeleztem, ( 68 ) valamely alapvető jog csak e jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható, továbbá az arányosság elvére figyelemmel, korlátozására csak akkor és annyiban kerülhet sor, ha és amennyiben az elengedhetetlen és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja.

130.

A jelen ügyben meg kell tehát vizsgálni, hogy az alapügyben szóban forgó tilalom igazolható‑e az ilyen szolgáltatások igénybevevőinek védelmével, figyelembe véve annak következményeit az uniós jog alkalmazása, és a versenyjogi jogsértések károsultjai szempontjából. ( 69 )

131.

Úgy tűnik, hogy az alapügyben szóban forgó tilalom a valamely versenyjogi jogsértés folytán esetlegesen károsult személyek védelméhez kapcsolódó megfontolásokon alapul. Egyrészt ugyanis e tilalom a jogi szolgáltató szükséges szakértelmére vonatkozó követelmény be nem tartásából ered, amely követelményt a szolgáltatások igénybevevőjének a képesítés nélkül nyújtott jogi szolgáltatásoktól való védelme érdekében vezették be. Másrészt az említett tilalom célja az összeférhetetlenség kockázatának elkerülése, mivel az összeférhetetlenség hátrányosan befolyásolhatja az ilyen szolgáltatások igénybevevőinek helyzetét. ( 70 )

132.

Bár a kérdést előterjesztő bíróság nem foglal állást ezzel kapcsolatban, nem zárható ki, hogy a jogi szolgáltatások igénybevevőinek védelme olyan elv, amely az érintett nemzeti bírósági rendszer alapját képezi. A valamely tagállam bírósága előtt eljárni jogosult személy általi kötelező képviselethez ( 71 ) hasonlóan ugyanis úgy tűnik, hogy az ilyen védelem célja a jogalanyok tisztességes eljáráshoz való joga és hatékony bírói jogvédelemhez való joga tiszteletben tartásának biztosítása.

133.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat olvasata arra enged következtetni, hogy az alapügyben szóban forgó tilalom automatikusan vonatkozik a követelésengedményezési mechanizmus minden olyan igénybevételére, amelyre a versenyjog területén behajtásra irányuló csoportos kereset indítása érdekében kerül sor. Bár egyes felek jelzik, hogy ez a megközelítés nem felel meg a vonatkozó nemzeti ítélkezési gyakorlatnak, az előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy e tilalom valóban automatikusan érvényesül‑e, vagy ellenkezőleg, az esetleges összeférhetetlenség fennállásának vagy az engedményes szakértelme szóban forgó kereset tárgyára és jellemzőire tekintettel fennálló elégtelenségének vizsgálatán alapul‑e. Elemzésemet azon feltevés figyelembevételével folytatom, hogy e tilalom automatikusan érvényesül. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat ugyanis megelégszik általános állítások megfogalmazásával, anélkül hogy említést tenne az ilyen összeférhetetlenség fennállásának vagy az érintett engedményes szakértelme elégtelenségének valószínűségéről. Semmi nem utal arra sem, hogy az engedményes további bizonyítékokat szolgáltathatna, és vitathatná az engedményezés semmisségét.

134.

Így az előzetes döntéshozatalra utaló határozat arra enged következtetni, hogy az alapügyben szóban forgó tilalom minden esetben illuzórikussá teszi a valamely kartell miatt károsult személyek számára annak lehetőségét, hogy a követelésengedményezési mechanizmus révén gyakorolják az uniós jogrend által biztosított jogaikat.

135.

E körülmények között, figyelembe véve az uniós jog alkalmazása és a versenyjogi jogsértések károsultjai szempontjából fennálló következményeket, és tekintettel a versenyjog magánjogi érvényesítésének az uniós jogrendben betöltött kulcsfontosságú szerepére, ( 72 ) az alapügyben szóban forgó tilalom nem igazolható a jogalanyok tisztességes eljáráshoz és hatékony jogvédelméhez való joga tiszteletben tartásának követelményével.

136.

Meg kell tehát állapítani, hogy az EUMSZ 101. cikket, a 2014/104 irányelv 2. cikkének 4. pontját, 3. cikkének (1) bekezdését és 4. cikkét, valamint a Charta 47. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes a nemzeti jog olyan értelmezése, amely versenyjogi jogsértés fennállását megállapító jogerős határozat hiányában automatikusan megakadályozza, hogy a kartellel okozott károk megtérítéséhez való jogot engedélyezett jogi szolgáltatóra engedményezzék bizalmi vagyonkezelési alapon, hogy ez utóbbi azokat összevontan érvényesítse, ha a kártérítési igények összevonására nincs más egyenértékű jogszabályi vagy szerződéses lehetőség, és így a csekély értékű károk érvényesítése gyakorlatilag lehetetlen vagy mindenesetre túlzottan nehézkes lenne. E tilalom nem igazolható a jogalanyok tisztességes eljáráshoz és hatékony bírói jogvédelemhez való joga tiszteletben tartásának követelményével.

B. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés

137.

Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EUMSZ 101. cikket, a 2014/104 irányelvet és a Charta 47. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak mellőznie kell azon nemzeti rendelkezések alkalmazását, amelyek a követelésengedményezési mechanizmus – tényleges érvényesülés és hatékony bírói jogvédelem elvét tiszteletben nem tartó – tilalmának alapját képezik.

1.   Az elfogadhatóságról

138.

Az Otto Fuchs és Észak‑Rajna‑Vesztfália tartomány vitatja az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés elfogadhatóságát. E felek lényegében arra hivatkoznak, hogy ez a kérdés – az EUMSZ 267. cikk által előírtakkal ellentétben – nem az uniós jog értelmezésére, hanem az uniós jognak nemzeti szinten egy konkrét esetben történő alkalmazására, és azon következtetésekre vonatkozik, amelyeket a kérdést előterjesztő bíróságnak a meghozandó határozata tekintetében le kell vonnia.

139.

E kérdés megfogalmazása ugyanis arra engedhet következtetni, hogy az az uniós jog alkalmazására vonatkozik. Ugyanakkor e kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy az elsőbbség elvére figyelemmel lehetővé teszi‑e az EUMSZ 101. cikk, a 2014/104 irányelv és a Charta 47. cikke egy, az uniós joggal összeegyeztethetetlen nemzeti rendelkezés mellőzését. Ez a kérdés nem irreleváns, tekintettel arra, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első két kérdés többek között a másodlagos jog értelmezésére vonatkozik, és az alapeljárás magánszemélyek között van folyamatban. Még fontosabb, hogy az említett kérdés az uniós jog értelmezésére vonatkozik.

2.   Az ügy érdeméről

140.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre adott válaszom szerint a kérdést előterjesztő bíróság által ismertetett ténybeli és jogi háttérre figyelemmel az alapügyben szóban forgó tilalom nem tartja tiszteletben a tényleges érvényesülés és a hatékony bírói jogvédelem elvét.

141.

Hangsúlyozni kell, hogy bár az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés azon az előfeltevésen alapul, hogy a nemzeti rendelkezések uniós joggal összhangban álló értelmezése kizárt, a kérdést előterjesztő bíróság mindazonáltal nem fejti ki, hogy a jelen ügyben miért ne lenne lehetséges az RDG árnyalt értelmezése. Emlékeztetni kell arra, hogy a nemzeti jog alkalmazásakor a nemzeti bíróságok kötelesek azt a lehető legteljesebb mértékben a szóban forgó uniós jogi rendelkezés szövegének és céljának fényében értelmezni, a belső jog egészét figyelembe véve és a belső jogban elismert értelmezési módszereket alkalmazva annak érdekében, hogy biztosítsák e rendelkezés teljes érvényesülését, és annak céljával összhangban álló eredményre jussanak. ( 73 )

142.

Egyébiránt kétségtelen, hogy a második kérdés többek között a 2014/104 irányelv rendelkezéseinek értelmezésére vonatkozik, és az alapeljárás magánszemélyek között van folyamatban. Ez az irányelv azonban csak megerősíti az EUMSZ 101. cikkben biztosított, a versenyjog megsértésével okozott kár teljes megtérítéséhez való jogot. Az alapügyben szóban forgó tilalom tehát egy közvetlen hatállyal bíró rendelkezésből eredő jog gyakorlásának egy módját jelenti. ( 74 )

143.

Így, ha a kérdést előterjesztő bíróság úgy ítélné meg, hogy nem tudja az alapügyben szóban forgó tilalom alapjául szolgáló rendelkezéseket a tényleges érvényesülés és a hatékony bírói jogvédelem elvével összhangban értelmezni, e bíróságnak figyelmen kívül kell hagynia e nemzeti rendelkezéseket, és meg kell állapítania, hogy az engedményezések érvényesek. ( 75 )

144.

Azt javaslom tehát, hogy a Bíróság a harmadik kérdésre azt a választ adja, hogy az EUMSZ 101. cikket, a 2014/104 irányelvet és a Charta 47. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak mellőznie kell azon nemzeti rendelkezések alkalmazását, amelyek az alapügyben szóban forgó, a tényleges érvényesülés és a hatékony bírói jogvédelem elvét tiszteletben nem tartó tilalom alapját képezik.

V. Végkövetkeztetés

145.

A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Landgericht Dortmund (dortmundi regionális bíróság, Németország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következőképpen válaszoljon:

1)

Az EUMSZ 101. cikket, a tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes szabályokról szóló, 2014. november 26‑i 2014/104/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikkének 4. pontját, 3. cikkének (1) bekezdését és 4. cikkét, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkét

a következőképpen kell értelmezni:

azokkal ellentétes a nemzeti jog olyan értelmezése, amely versenyjogi jogsértés fennállását megállapító jogerős határozat hiányában automatikusan megakadályozza, hogy a kartellel okozott károk megtérítéséhez való jogot engedélyezett jogi szolgáltatóra engedményezzék bizalmi vagyonkezelési alapon, hogy ez utóbbi azokat összevontan érvényesítse, ha a kártérítési igények összevonására nincs más egyenértékű jogszabályi vagy szerződéses lehetőség, és így a csekély értékű károk érvényesítése gyakorlatilag lehetetlen vagy mindenesetre túlzottan nehézkes lenne. E tilalom nem igazolható a jogalanyok tisztességes eljáráshoz és hatékony bírói jogvédelemhez való joga tiszteletben tartásának követelményével.

2)

Az EUMSZ 101. cikket, a 2014/104 irányelvet és az Alapjogi Charta 47. cikkét

a következőképpen kell értelmezni:

a kérdést előterjesztő bíróságnak mellőznie kell azon nemzeti rendelkezések alkalmazását, amelyek a követelésengedményezési mechanizmus – tényleges érvényesülés és hatékony bírói jogvédelem elvét tiszteletben nem tartó – tilalmának alapját képezik.


( 1 ) Eredeti nyelv: francia.

( 2 ) Erről a jelenségről lásd: Jääskinen főtanácsnok CDC Hydrogen Peroxide ügyre vonatkozó indítványa (C‑352/13, EU:C:2014:2443, 29. pont).

( 3 ) A tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes szabályokról szóló, 2014. november 26‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 349., 1. o.).

( 4 ) BGBl. 2007 I, 1. o.

( 5 ) BGBl. 2023 I, 2840. o.

( 6 ) BGBl. I, 1069. o.

( 7 ) Kiemelés tőlem.

( 8 ) A kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben a 2001. szeptember 20‑iCourage és Crehan ítéletre (C‑453/99, EU:C:2001:465, 26. pont), a 2006. július 13‑iManfredi és társai ítéletre (C‑295/04–C‑298/04, EU:C:2006:461, 90. és 95. pont), a 2019. december 12‑iOtis Gesellschaft és társai ítéletre (C‑435/18, EU:C:2019:1069, 22. pont), valamint a 2021. október 6‑iSumal ítéletre (C‑882/19, EU:C:2021:800, 33. pont) hivatkozik.

( 9 ) Lásd: 2021. június 17‑iM.I.C.M. ítélet (C‑597/19, EU:C:2021:492, 77. pont); az ezen ügyre vonatkozó indítványom (C‑597/19, EU:C:2020:1063, 88. pont).

( 10 ) 2010. március 18‑i ítélet (C‑317/08–C‑320/08, EU:C:2010:146, 63. pont).

( 11 ) Lásd újabban: 2024. június 27‑iPeigli ítélet (C‑41/23, EU:C:2024:554, 32. pont).

( 12 ) Lásd a jelen indítvány 16. pontját.

( 13 ) A Szerződés 81. és 82. cikkében meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.).

( 14 ) Lásd a GWB 32b. §‑a (1) bekezdésének első mondatát.

( 15 ) Lásd a GWB 32b. §‑a (1) bekezdésének harmadik mondatát.

( 16 ) Lásd a GWB 32b. §‑a (1) bekezdésének második mondatát.

( 17 ) Lásd a GWB 32b. §‑ának (2) bekezdését.

( 18 ) Lásd: 2010. június 29‑iBizottság kontra Alrosa ítélet (C‑441/07 P, EU:C:2010:377, 48. pont).

( 19 ) Lásd: 2010. június 29‑iBizottság kontra Alrosa ítélet (C‑441/07 P, EU:C:2010:377, 40. pont).

( 20 ) Lásd: 2017. november 23‑iGasorba és társai ítélet (C‑547/16, EU:C:2017:891, 29. pont).

( 21 ) Lásd: „Ajánlások a nemzeti bíróságok figyelmébe az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek előterjesztésére vonatkozóan” (HL 2019. C 380., 1. o., 18. pont).

( 22 ) Lásd: Wrbka, S., „European Consumer Protection Law: Quo Vadis? Thoughts on the Compensatory Collective Redress Debate”, in: Wrbka, S., van Uytsel, S., Siems, M. (szerk.), Collective Actions. Enhancing Access to Justice and Reconciling Multilayer Interests? Cambridge University Press, Cambridge, 2012, 43. o.

( 23 ) Lásd ebben az értelemben: 2023. június 29‑iInternational Protection Appeals Tribunal és társai (Merénylet Pakisztánban) ítélet (C‑756/21, EU:C:2023:523, 37. és 38. pont).

( 24 ) Lásd ebben az értelemben: 2018. június 27‑iAltiner és Ravn ítélet (C‑230/17, EU:C:2018:497, 23. pont).

( 25 ) 2022. június 22‑i ítélet (C‑267/20, EU:C:2022:494).

( 26 ) Így a 2014/104 irányelv eljárási rendelkezéseit átültető nemzeti intézkedések az irányelv átültetésének időpontját követően indított keresetekre alkalmazandók. A tagállamok tehát diszkrecionális jogkörrel rendelkeztek arra, hogy az irányelv átültetése során eldöntsék, hogy az irányelv eljárásjogi rendelkezéseinek átültetésére irányuló nemzeti intézkedések alkalmazhatók legyenek‑e a 2014. december 26. után, viszont még az említett irányelv átültetésének időpontját megelőzően indított kártérítési keresetekre is. Lásd: 2023. január 12‑iRegioJet ítélet (C‑57/21, EU:C:2023:6, 45. pont).

( 27 ) Lásd: 2023. február 16‑iTráficos Manuel Ferrer ítélet (C‑312/21, EU:C:2023:99, 33. pont).

( 28 ) Amint ugyanis az a 2014/104 irányelv (4) preambulumbekezdéséből következik, az uniós versenyjogi jogsértésekből eredő kár megtérítéséhez való jogot az uniós jog rögzíti. E gondolatmenetet követve ezen irányelv (11), illetve (12) preambulumbekezdése kimondja, hogy e jogot az EUM‑Szerződés garantálja, és hogy az említett irányelv megerősíti az uniós versenyjogi jogsértésekkel okozott kár megtérítéséhez való, az uniós jog által biztosított jogra vonatkozó uniós vívmányokat.

( 29 ) Lásd: 2023. február 16‑iTráficos Manuel Ferrer ítélet (C‑312/21, EU:C:2023:99, 35. pont).

( 30 ) Lásd a jelen indítvány 78. pontját.

( 31 ) Lásd szemléltetésképpen: 2022. szeptember 22‑iVicente (Ügyvédi munkadíj megfizetése iránti kereset) ítélet (C‑335/21, EU:C:2022:720, 54. és 75. pont).

( 32 ) Lásd ebben az értelemben: Kokott főtanácsnok Kone és társai ügyre vonatkozó indítványa (C‑557/12, EU:C:2014:45, 23. pont); Kokott főtanácsnok Otis Gesellschaft és társai ügyre vonatkozó indítványa (C‑435/18, EU:C:2019:651, 44. pont); Wahl főtanácsnok Skanska Industrial Solutions és társai ügyre vonatkozó indítványa (C‑724/17, EU:C:2019:100, 40. és 41. pont).

( 33 ) Lásd analógia útján: 2011. február 17‑iTeliaSonera Sverige ítélet (C‑52/09, EU:C:2011:83, 21. pont).

( 34 ) Lásd ebben az értelemben: 2001. szeptember 20‑iCourage és Crehan ítélet (C‑453/99, EU:C:2001:465, 27. pont); 2012. november 6‑i ítélet Otis és társai ítélet (C‑199/11, EU:C:2012:684, 42. pont).

( 35 ) Lásd ebben az értelemben: 2001. szeptember 20‑iCourage és Crehan ítélet (C‑453/99, EU:C:2001:465, 29. pont).

( 36 ) Lásd ebben az értelemben: 2016. július 21‑iVM Remonts és társai ítélet (C‑542/14, EU:C:2016:578, 21. pont); 2019. március 14‑iSkanska Industrial Solutions és társai ítélet (C‑724/17, EU:C:2019:204, 26–28. pont).

( 37 ) Lásd a 8. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

( 38 ) A német jogban az Einführungsgesetz zum Bürgerlichen Gesetzbuch (a polgári törvénykönyv bevezetéséről szóló törvény) 33. cikkének a 2009. június 25‑i Gesetz zur Anpassung der Vorschriften des Internationalen Privatrechts an die Verordnung (EG) Nr. 593/2008 (a nemzetközi magánjognak a [„Róma I”] rendelethez való igazításáról szóló törvény) (BGBl. 2009. I, 1574. o.) 1. cikkének 2009. december 17‑i hatálybalépéséig alkalmazandó változata a (2) bekezdésében úgy rendelkezett, hogy „[a]z engedményezett követelésre irányadó jog határozza meg annak átruházhatóságát, az új hitelező és a kötelezett közötti jogviszonyt, azon feltételeket, amelyek alapján az engedményezésre a kötelezettel szemben hivatkozni lehet, és a kötelezett teljesítésének a kötelem alól mentesítő hatását” (kiemelés tőlem).

( 39 ) Lásd: az európai szerződésjog közös elveinek („Principles of European Contract Law”) 11:302. cikke és a közös referenciakeret tervezetének („Draft Common Frame of Reference”) III:5:109. cikke. Lásd még: von Bar, Ch., Clive, E., Schulte‑Nölke, H., és mások (szerk.), Principles, Definitions and Model Rules of European Private Law. Draft Common Frame of Reference (DCFR), Outline Edition, Sellier European Law Publishers, München, 2009, 260. o. Az európai magánjogi mintaszabályozás e rendelkezései lényegében azokra a követelésekre és jogokra hivatkoznak, amelyek főszabály szerint nem képezhetik engedményezés tárgyát.

( 40 ) Lásd: 1979. október 4‑iIreks‑Arkady kontra EGK ítélet (238/78, EU:C:1979:226, 5. pont); 1983. március 1‑jei DEKA Getreideprodukte kontra EGK ítélet (250/78, EU:C:1983:49, 15. pont). Lásd még: Mancini főtanácsnok DEKA Getreideprodukte kontra EGK ügyre vonatkozó indítványa (250/78, EU:C:1983:5, 6. pont).

( 41 ) A visszautasított beszállás és légijáratok törlése vagy hosszú késése [helyesen: jelentős késése] esetén az utasoknak nyújtandó kártalanítás és segítség közös szabályainak megállapításáról, és a 295/91/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. február 11‑i európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2004. L 46., 1. o., magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet 8. kötet, 10. o.; helyesbítés: HL 2019. L 119., 202. o.).

( 42 ) Lásd: 2024. február 29‑iEventmedia Soluciones ítélet (C‑11/23, EU:C:2024:194, 43. pont).

( 43 ) Lásd: 2024. február 29‑iEventmedia Soluciones ítélet (C‑11/23, EU:C:2024:194, 44. pont).

( 44 ) Lásd a jelen indítvány 37. pontját.

( 45 ) A szóban forgó hivatkozás tehát a Bíróság által a 2021. június 17‑iM.I.C.M. ítéletben (C‑597/19, EU:C:2021:492, 77. pont) elemzett, egy másik irányelvre vonatkozó hasonló kérdésre válaszol. Ebben az ítéletben a Bíróság úgy határozott, hogy az engedményes igénybe veheti az érintett irányelvben előírt intézkedéseket, eljárásokat és jogorvoslatokat.

( 46 ) Kiemelés tőlem.

( 47 ) Lásd a jelen indítvány 96. pontját.

( 48 ) A fogyasztók kollektív érdekeinek védelmére irányuló képviseleti keresetekről és a 2009/22/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2020. november 25‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2020. L 409., 1. o.).

( 49 ) Lásd a 2020/1828 irányelv 3. cikkének 5. pontját.

( 50 ) Lásd ebben az értelemben: Rodger, B.J., Sousa Ferro, M., Marcos, F., „A Panacea for Competition Law Damages Actions in the EU? A Comparative View of the Implementation of the EU Antitrust Damages Directive in Sixteen Member States”, Maastricht Journal of European and Comparative Law, 2019, 26. kötet, 4. szám, 502. és 503. o. Végső soron a 2020/1828 irányelv a 2. cikke (1) bekezdésének értelmében csak a fogyasztók kollektív érdekeit hátrányosan vagy potenciálisan hátrányosan érintő jogsértések miatt indított képviseleti keresetekre alkalmazandó. Ezenkívül ez az irányelv kizárólag az I. mellékletében említett uniós jogi rendelkezések megsértésére vonatkozik, és az EUMSZ 101. cikk ott nem szerepel.

( 51 ) Lásd a jelen indítvány 96. pontját.

( 52 ) Lásd ebben az értelemben: 2022. június 28‑iBizottság kontra Spanyolország (Az uniós jog jogalkotó általi megsértése) ítélet (C‑278/20, EU:C:2022:503, 33. pont).

( 53 ) Lásd ebben az értelemben: 2010. december 22‑iDEB ítélet (C‑279/09, EU:C:2010:811, 40. pont), amelyben a Bíróság rámutatott, hogy a Charta 47. cikkében meghatározott bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz való jog a Chartának az igazságszolgáltatásra vonatkozó VI. fejezetében található, amely további eljárásjogi elveket tartalmaz.

( 54 ) Lásd ebben az értelemben: 2024. július 11‑iVolvo (A keresetlevélnek az alperes leányvállalata részére történő kézbesítése) ítélet (C‑632/22, EU:C:2024:601, 54. pont).

( 55 ) Lásd: 2024. február 20‑iX (A felmondás indokolásának hiánya) ítélet (C‑715/20, EU:C:2024:139, 78. pont).

( 56 ) Lásd ebben az értelemben: 2018. szeptember 13‑iProfi Credit Polska ítélet (C‑176/17, EU:C:2018:711, 61. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 57 ) Lásd a jelen indítvány 40. pontját.

( 58 ) Lásd: 2001. szeptember 20‑iCourage és Crehan ítélet (C‑453/99, EU:C:2001:465, 29. pont).

( 59 ) Lásd ebben az értelemben: 2020. szeptember 3‑iDelfly ítélet (C‑356/19, EU:C:2020:633, 33. pont), amelyben a Bíróság megállapította, hogy az euróról valamely nemzeti pénznemre történő átváltási művelet módjai a tagállamok eljárási autonómiájának körébe tartoznak, és tiszteletben kell tartaniuk az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét.

( 60 ) Lásd a jelen indítvány 114. pontját.

( 61 ) Lásd a jelen indítvány 68–70. pontját.

( 62 ) Lásd ebben az értelemben: 2018. szeptember 13‑iProfi Credit Polska ítélet (C‑176/17, EU:C:2018:711, 68. pont).

( 63 ) Lásd a jelen indítvány 29. pontját.

( 64 ) Lásd: 2016. szeptember 14‑iMartínez Andrés és Castrejana López ítélet (C‑184/15 és C‑197/15, EU:C:2016:680, 63. pont).

( 65 ) Lásd ebben az értelemben: 2013. június 27‑iAgrokonsulting‑04 ítélet (C‑93/12, EU:C:2013:432, 48. pont).

( 66 ) Lásd ebben az értelemben: 2009. szeptember 3‑iFallimento Olimpiclub ítélet (C‑2/08, EU:C:2009:506, 28. pont).

( 67 ) Lásd ebben az értelemben: 2021. május 20‑iX (LPG tartálykocsik) ítélet (C‑120/19, EU:C:2021:398, 74. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 68 ) Lásd a jelen indítvány 115. pontját.

( 69 ) Lásd analógia útján: 2012. október 4‑iByankov ítélet (C‑249/11, EU:C:2012:608, 78. pont).

( 70 ) Lásd a jelen indítvány 29. pontját.

( 71 ) A kötelező képviselettel és annak célkitűzéseivel kapcsolatban lásd: Ruiz‑Jarabo Colomer főtanácsnok Lancôme kontra OHIM ügyre vonatkozó indítványa (C‑408/08 P, EU:C:2009:634, 48. pont).

( 72 ) Lásd a jelen indítvány 89. pontját.

( 73 ) Lásd újabban: 2024. július 11‑iPlamaro ítélet (C‑196/23, EU:C:2024:596, 42. pont).

( 74 ) Lásd ebben az értelemben: 2024. január 25‑iEm akaunt BG ítélet (C‑438/22, EU:C:2024:71, 37. pont).

( 75 ) Lásd ebben az értelemben: 2021. október 6‑iSumal ítélet (C‑882/19, EU:C:2021:800, 70–72. pont).