T-270/0262002A02700005.000128391284911T2004.07.08-I ÍTÉLET — T-270/02. SZ. ÜGYMLP FINANZDIENSTLEISTUNGEN KONTRA OHIM (BESTPARTNER)<TI><P><HT TYPE="UC">Az Elsőfokú Bíróság ítélete</HT> (második tanács)</P><P><DATE ISO="20040708">2004. július 8.</DATE><NOTE NOTE.ID="E0001" NUMBERING="STAR"><P>njárás nyelve, német.</P></NOTE></P></TI>

A T-270/02. sz. ügyben,

az MLP Finanzdienstleistungen AG (Heidelberg [Németország], képviseli: W. Göpfert ügyvéd)

felperesnek

a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) (képviseli: G. Schneider, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

az OHIM harmadik fellebbezési tanácsának 2002. június 26-i (R-206/2002-3. sz. ügy), a bestpartner szóvédjegy lajstromozását megtagadó határozata ellen benyújtott kereset tárgyában,

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA (második tanács),

tagjai: J. Pirrung elnök, A. W. H. Mei; és N. J. Forwood bírák,

hivatalvezető: D. Christensen tanácsos,

tekintettel az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2002. augusztus 28-án benyújtott keresetlevélre,tekintettel az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2002. december 19-én benyújtott válaszbeadványra,tekintettel a 2003. december 16-i pervezető intézkedésekre,a 2004. február 3-i szóbeli tárgyalást követően,

meghozta a következő

<TI><P>ítéletet</P></TI><TI><P>Előzmények</P></TI>1A felperes a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20-i 40/94/EK módosított tanácsi rendelet (HL 1994. L 11., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) alapján 2001. június 20-án közösségi védjegybejelentést tett a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalnál (védjegyek és formatervezési minták) (a továbbiakban: OHIM).2A lajstromoztatni kívánt védjegy a bestpartner szómegjelölés volt.3A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15-i Nizzai Megállapodás szerinti 36., 38. és 42. osztályba tartozó szolgáltatásokkal kapcsolatban tették, az alábbi leírással:

A 36. osztályba tartozó biztosítás, biztosítási tanácsadás, biztosítások közvetítése; pénzügyi szolgáltatások, pénzügyi tanácsadás, tanácsadás takarékés befektetési ügyekben, beruházási tanácsadás; pénzügyi elemzés, befektetésközvetítés, különösen alapok vonatkozásában; tőkebefektetés; vagyonkezelés harmadik személyek részére; ingatlanszerzési tanácsadás, ingatlankezelés tervezése harmadik személyek részére;

A 38. osztályba tartozó internetes szolgáltatás, azaz információk létrehozása, feldolgozása és nyújtása az interneten keresztül;

A 42. osztályba tartozó adatfeldolgozás harmadik személyek részére; szöveg- és adatfeldolgozás, valamint folyamatirányítás céljából történő programfejlesztés, -kidolgozás, -javítás és -frissítés; műszaki és alkalmazási tanácsadás számítógépek és adatfeldolgozó programok tekintetében; internetszolgáltatói szolgáltatás, azaz az interneten jelentkező ágazatspecifikus problémák megoldására szolgáló programok kidolgozása, weblapok alkotása és tervezése, azaz internethozzáférés és hálózati kapcsolat létrehozása, fenntartása és karbantartása.

42002. január 2-i határozatával az elbíráló a 40/94 rendelet 38. cikke alapján elutasította a lajstromozás iránti kérelmet a rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) és c) pontjaira, valamint (2) bekezdésére hivatkozással, azzal az indokolással, hogy a bejelentett megjelölés gyakori kifejezés, és azt olyan leíró reklámjelmondatnak tekintenék, amely - legalábbis az Európai Unió angol ajkú területein - nem rendelkezik megkülönböztetőképességgel. 2002. február 27-én a felperes a 40/94 rendelet 59. cikke alapján fellebbezést nyújtott be az elbíráló határozata ellen az OHIM-nál.52002. június 26-i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) a harmadik fellebbezési tanács a fellebbezést azzal az indokolással utasította el, hogy a bejelentett megjelölés egyrészt nem rendelkezik megkülönböztetőképességgel, másrészt kizáróla leíró elemekből áll.<TI><P>A felek kérelmei</P></TI>6A felperes azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;

az OHIM-ot kötelezze az eljárási költségek viselésére.

7Az OHIM azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

utasítsa el a keresetet;

a felperest kötelezze az eljárási költségek viselésére.

<TI><P>Indokolás</P></TI><TI><P>A felek érvei</P></TI>8A felperes keresetét egyrészt a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértésére alapozza, mely szerint a fellebbezési tanács rosszul ítélte meg a bejelentett védjegy megkülönböztetőképességét, másrészt a rendelet 7. cikke (1) bekezdése c) pontjának megsértésére, mely szerint a fellebbezési tanács helytelenül alkalmazta a rendelkezésre állás szükségességével kapcsolatos feltételt.9A felperes előadja, hogy mind a best, mind a partner fogalmak eltérően értelmezhetők. Az e fogalmak kombinációjaként keletkező bestpartner szónak nincs is egyértelmű jelentése, és lehetővé teszi, hogy a célzott - átlagos, ám a biztosítási és pénzügyi szolgáltatások területén különösen figyelmes és körültekintő - fogyasztói kör a felperes által nyújtott szolgáltatások között különbséget tegyen. A bestpartner szó ilyen egybeírt formában neologizmus, szótárban nem található kifejezés, amelyet az egyes részei alapján külön kell megvizsgálni.10A felperes szerint ezért az általa pénzügyi és biztosítási szolgáltatások, valamint internetes adatfeldolgozás védjegyeként lajstromoztatni kívánt megjelölés ezen szolgáltatások tekintetében nem leíró jellegű. Ennélfogva nem áll fenn a rendelkezésre állás szükségessége, amely alapját képezi a bejegyzés megtagadásának. A felperes e tekintetben az Elsőfokú Bíróság T-135/99. sz., Taurus-Film kontra OHIM [Cine Action] ügyben 2001. január 31-én hozott ítéletének (EBHT 2001., IIII-2843 379. o.) 29. pontjára hivatkozik, amikor azt állítja, hogy valamely megjelölés nem leíró jellegű akkor, ha a megjelölés és a szolgáltatás közötti kapcsolat bizonytalan és határozatlan. A felperes szerint csak azok az elemek tartoznak a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjában említett kizáró okok közé, amelyek egyértelműen és félreérthetetlen módon, közvetlenül leíró jellegűek. Jelen esetben a szóban forgó ügyben a bestpartner megjelölés reklámjelmondatnak tekintendő.11A megtámadott határozat 4. pontjában említett internetes kutatás eredményével kapcsolatban a felperes kifejti, hogy az a körülmény, hogy a kérdéses kifejezés az üzleti forgalomban széles körben használatos, nem elégséges ok arra, hogy védjegyként történő lajstromozását a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja alapján megtagadják. Mint azt a felperes szerint az általa felhozott, a szóban forgó megjelölés internetes domainnevek körében történő használatát jelző példák is mutatják, ennek a megjelölésnek az üzleti forgalomban való használata alkalmas annak megjelölésére, hogy a szolgáltatások valamely meghatározott vállalkozástól származnak.12A fenti körülményekből következően a bestpartner megjelölés rendelkezik a megkülönböztetőképességnek az ítélkezési gyakorlat által megkövetelt minimumával (az Elsőfokú Bíróság T-34/00. sz., Eurocool Logistik kontra OHIM [EUROCOOL] ügyben 2002. február 27-én hozott ítélete [EBHT 2002., II-683. o.] 39. pontja). A megkülönböztetőképesség hiánya nem származhat pusztán annak megállapításából, hogy a szóban forgó megjelölés nem tartalmaz többletgondolatot, vagy hogy az nem szokatlan vagy meglepő (az Elsőfokú Bíróság T-87/00. sz., Bank für Arbeit und Wirtschaft kontra OHIM [EASYBANK] ügyben 2001. április 5-én hozott ítéletének [EBHT 2001., II-1259. o.] 39. pontja).13Egyebekben az a tény, hogy hasonló védjegyek - úgymint bestpartner classic és bestpartner topinvest - az OHIM-nál és a Közösség tagállamaiban lajstromozásra kerültek, annak jeleként értékelhető, hogy a bejelentett megjelölés alkalmas arra, hogy védjegyként lajstromozzák.14Végül a felperes az OHIM elé terjesztett érvelésre hivatkozik és előadja, hogy az keresetének integráns részét képezi.15Az OHIM a felperes teljes érvelését vitatja. A fellebbezési tanács jogosan tagadta meg a felperes által bejelentett védjegy bejegyzését, különösen mivel az többek között nem rendelkezik a megkülönböztetőképesség szükséges minimumával.<TI><P>Az Elsőfokú Bíróság álláspontja</P></TI>16Mindenekelőtt a felperes keresetlevelének végén található kérelemmel kapcsolatban kell állást foglalni, miszerint az általa az OHIM-nál benyújtott írásbeli beadvány a fölösleges ismétlések elkerülése végett teljes terjedelmében a kereset részének tekintendő. Jóllehet a Bíróság eljárási szabályzata 44. cikkének 1. §ára - amely az eljárási szabályzat 130. cikkének 1. §a és 132. cikkének 1. §a alapján a szellemi tulajdon terén is alkalmazandó - vonatkozó állandó ítélkezési gyakorlat szerint a keresetlevél szövegének egyes pontjait alá lehet támasztani és ki lehet egészíteni a mellékletként csatolt ügyiratkivonatokra történő hivatkozással, ám a további iratokra történő általános hivatkozás nem pótolja a jogi érvelés azon lényeges elemeinek hiányát, amelyeket a keresetlevélnek a fent említett előírások szerint tartalmaznia kell (az Elsőfokú Bíróság T-305/94 - T-307/94., T-313/94 - T-316/94., T-318/94., T-325/94., T-328/94., T-329/94. és T-335/94. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ügyekben 1999. április 20-án hozott ítéletének [EBHT 1999., II-931. o.] 39. pontja). Mivel a felperes a keresetlevélben az általa az OHIM-hoz benyújtott iratokra hivatkozik, a kereset elfogadhatatlan, mivel ez az általános utalás nem kapcsolható a keresetlevélben előadott jogalaphoz.17Elsősorban azt kell érdemben felidézni, hogy a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében a megjelölés, amely nem alkalmas megkülönböztetésre, nem részesülhet védjegyoltalomban.18Ezenfelül a 40/94 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése értelmében az (1) bekezdést akkor is alkalmazni kell, ha a kizáró ok csak a Közösség egy részében áll fenn.19Valamely megjelölés megkülönböztetőképessége egyrészről azon szolgáltatások és áruk vonatkozásában ítélhető meg, amelyre a lajstromozást kérték, másrészről az érintett vásárlóközönség által a megjelölésnek tulajdonított értelem szempontjából kell értékelni (vö. például az Elsőfokú Bíróság T-355/00. sz., DaimlerChrysler kontra OHIM ügyben [TELE AID] 2002. március 20-án hozott ítéletének [EBHT 2002., II-1939. o.] 51. pontjával).20Ezen túlmenően nem csupán az összetételt alkotó szavak kifejezett és közvetlen értelmére kell tekintettel lenni, hanem az általa közvetített másodlagos jelentésre is.21A szóban forgó ügyben a felek előterjesztésükben azt a tényt állították az előtérbe, hogy a best és a partner angol szavak, ám megállapítható, hogy ezek a szavak esetleges csekély eltéréssel a Közösség más nyelvein, így hollandul és németül is léteznek. Mivel azonban valamely védjegy lajstromozásának megtagadásához elegendő, hogy valamely kizáró ok a Közösség egy részén álljon fenn, egyértelmű, hogy amennyiben megállapítást nyerne valamely kizáró ok fennállása a Közösség angol ajkú részében, mely két tagállamot foglal magában, e kizáró ok fennállása nem lenne kihatással a szóban forgó jogvita kimenetelére a Közösség más részeiben. Következésképpen a szóban forgó eljárás szempontjából abból kell kiindulni, hogy az irányadó fogyasztói kör angol ajkú.22Ezenfelül figyelembe kell venni, hogy a bejelentéssel érintett szolgáltatások sajátosságaiból adódóan az irányadó fogyasztói kör különösen körültekintő és figyelmes fogyasztókból áll.23A szóban forgó megjelölés kizárólag az angol nyelvű best és partner szavakból tevődik össze. A best szó a minőség fogalmára utal, és azt adja a célzott fogyasztói kör tudomására, hogy a legjobb minőségű áruról vagy szolgáltatásról van szó. A partner szót különböző összefüggésekben használják, így a szolgáltatásnyújtás területén is, kapcsolatok vagy partneri viszony leírására, és ezáltal a megbízhatóság és a tartósság pozitív tartalmú mögöttes jelentésének közvetítésére. A fellebbezési tanács a megtámadott határozat 24. pontjában helyesen állapította meg, hogy a modern reklámok nyelvhasználatában ez a kifejezés arra szolgál, hogy a szolgáltatásnyújtó és a fogyasztó kapcsolatát leírja oly módon, hogy az egyik a másik üzleti partnere.24A fentiekből megállapítható, hogy a best és a partner szavak olyan általános fogalmak, amelyek csupán valamely vállalkozás által ügyfeleiknek nyújtott szolgáltatás minőségét írják le (vö. ennek kapcsán az Elsőfokú Bíróság T-I9/99. sz., DKV kontra OHIM ügyben [COMPANYLINE] 2000. január 12-én hozott ítéletének [EBHT 2000., II-1. o.] 26. pontját, amelyet megerősített a Bíróság C-104/00. P. sz., DKV kontra OHIM ügyben fellebbezés tárgyában 2002. szeptember 19-énhozott ítéletének [EBHT 2002., I-7561. o.] 13-25. pontja).25Következésképpen e szavak mindegyike önmagában is az érintett szolgáltatásokat írja le. Azok a fogalmak, amelyek egyes árukat vagy szolgáltatásokat írnak le, nem alkalmasak megkülönböztetésre ezen áruk vagy szolgáltatások tekintetében (az Elsőfokú Bíróság T-323/00. sz., SAT.1 kontra OHIM ügyben [SAT.2] 2002. július 2-án hozott ítéletének [EBHT 2002., II-2839. o.] 40. pontja; az ítélet ellen fellebbezés van folyamatban). Más következtetésre akkor lehetne jutni, ha a két szó egybeírásával létrejött fogalomnak más jelentése lenne, mint a két egymás mellé tett szónak.26A két szó grafikai vagy tartalmi változtatás nélküli egybeírása nem eredményez olyan többletjelleget, amely a megjelölést összességében alkalmassá tehetné arra, hogy az érintett vásárlóközönség a felperes szolgáltatásait más vállalkozások szolgáltatásaitól megkülönböztesse (lásd ennek kapcsán a COMPANYLINE-ítélet [hivatkozás a 24. pontban] 26. pontját). A bestpartner szómegjelölés ugyanis éppúgy a két alkotó szó jelentését - legjobb partner - fejezi ki, mint az ugyanezekből a szavakból képezett, de különírt best partner kifejezés. Az a tény, hogy az - akár külön-, akár egybeírt - fogalom nem szerepel a szótárakban, nem változtat ezen a megítélésen.27Következésképpen a bestpartner megjelölés az adott fogyasztói kör tekintetében nem rendelkezik az ítélkezési gyakorlat által megkövetelt megkülönböztetőképesség minimális mértékével (lásd az EUROCOOL-ítélet [hivatkozás a 12. pontban] 39. pontját), és ezért a fellebbezési tanács helyesen döntött úgy, hogy a szóban forgó bejelentés a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott ok miatt nem teszi lehetővé a lajstromozást.28A 40/94 rendelet 7. cikkének (1) bekezdése szerint valamely megjelölés már abban az esetben sem lajstromozható közösségi védjegyként, ha a felsorolt feltétlen kizáró okoknak csak egyike fennáll (a COMPANYLINE-ítélet [hivatkozás a 24. pontban] 30. pontja). Mindezekből következően a szóban forgó kereset elutasítandó anélkül, hogy szükséges lenne a felperes által a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjára vonatkozóan tett előterjesztés vizsgálata.<TI><P>A költségekről</P></TI>29Az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 87. cikkének 2. §a szerint az Elsőfokú Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, az OHIM kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján,

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (második tanács)

a következőképpen határozott: :

1)A keresetet elutasítja.2)A felperest kötelezi a költségek viselésére.

Pirrung

Meij

Forwood

Kihirdetve Luxembourgban, a 2004. július 8-i nyilvános ülésen.

H. Jung

hivatalvezető

J. Pirrung

elnök