I.

Bevezetés

1.

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyát az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalap (EAGGF) finanszírozási rendszerének részét képező műveletekből és a mezőgazdasági lefölözésekből és vámokból eredő követelések behajtására vonatkozó kölcsönös jogsegélyről szóló, 1976. március 15‑i 76/308/EGK tanácsi irányelv ( 2 ) 6. cikke (2) bekezdésének és 10. cikkének az egyes lefölözésekből, vámokból, adókból és egyéb intézkedésekből eredő követelések behajtására irányuló kölcsönös segítségnyújtásról szóló, 2008. május 26‑i 2008/55/EK tanácsi irányelv ( 3 ) 6. cikke második bekezdésével és 10. cikkével összefüggésben való értelmezése képezi.

2.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet az État belge (belga állam) és a felszámolás alatt álló Pantochim SA közötti eljárásban terjesztették elő. Az előterjesztett kérdések lényegében azzal kapcsolatosak, hogy a Pantochim belga állammal szemben fennálló adókövetelése beszámítható‑e a német állam ugyanezen társasággal szemben hozzáadottérték‑adó (a továbbiakban: héa) címén fennálló követelésébe. A német állam a belga jogba átültetett 76/308 irányelv alapján a belga államtól jogsegélyt kért a szóban forgó tartozás behajtásához.

3.

Most a jelen ügy tényállására kívánok rátérni, azonban ezt megelőzően a vonatkozó jogszabályokat kell ismertetni.

II.

Jogi háttér

A.

Az uniós jog

1.

A 76/308 irányelv

4.

A 76/308 irányelv 6. cikkének eredeti változata a következőképpen rendelkezik:

5.

A 76/308 irányelv 10. cikkének eredeti változata a következőképpen rendelkezik:

2.

2008/55 irányelv

6.

A 2008/55 irányelv (1) preambulumbekezdése a következőképpen rendelkezik:

7.

A 2008/55 irányelv 6. cikke a következőképpen rendelkezik:

8.

A 2008/55 irányelv 10. cikke a következőképpen rendelkezik:

3.

2010/24/EU irányelv

9.

A 2008/55 irányelvet 2012. január 1‑jei hatállyal hatályon kívül helyezte az adókból, vámokból, illetékekből és egyéb intézkedésekből eredő követelések behajtására irányuló kölcsönös segítségnyújtásról szóló, 2010. március 16‑i 2010/24/EU tanácsi irányelv ( 4 ) 29. cikke.

10.

A 2010/24 irányelv 10. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

11.

A 2010/24 irányelv 13. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

12.

A 2010/24 irányelv 13. cikkének (5) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

B.

A belga jog

13.

A loi du 20 juillet 1979 concernant l’assistance mutuelle en matière de recouvrement des créances relatives à certaines cotisations, droits, taxes et autres mesures (az egyes lefölözésekből, vámokból, adókból és egyéb intézkedésekből eredő követelések behajtására irányuló kölcsönös segítségnyújtásról szóló, 1979. július 20‑i törvény; Moniteur belge, 1979. augusztus 30., 9457. o.; a továbbiakban: 1979. július 20‑i törvény) 12. cikke a következőképpen rendelkezik:

14.

E törvény 15. cikke a következőképpen szól:

15.

A loi‑programme du 27 décembre 2004 (Moniteur belge, 2004. december 31., 87006. o.; a továbbiakban: 2004. december 27‑i programtörvény) 334. cikkének a 2009. január 7‑ig hatályos változata a következőképpen rendelkezik:

16.

A loi‑programme du 22 décembre 2008 (Moniteur belge, 2008. december 29., 68649. o.; a továbbiakban: 2008. december 22‑i programtörvény) 194. cikkével módosított 2004. december 27‑i programtörvény 334. cikkének első bekezdése a loi du 25 décembre 2016 (a továbbiakban: 2016. december 25‑i törvény) révén történő módosítását megelőzően, a tényállásra vonatkozó, 2009. január 8‑tól kezdődően alkalmazandó változatában a következőképpen rendelkezik:

III.

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

17.

2001. június 26‑án a tribunal de commerce de Charleroi (charleroi kereskedelmi bíróság, Belgium) ítéletével elrendelte a Pantochim részvénytársaság felszámolását. A Pantochim e felszámolás során teljeskörűen megfizette a belga állammal szemben kedvezményes héa adónemben fennálló tartozását.

18.

A felszámolási eljárás során a belga állam a német állammal szemben fennálló, 634 275,50 euró héakövetelésből és kamatokból álló tartozást is bejelentett. Ezt a héatartozást (a továbbiakban: német héatartozás) rendes tartozásként a kötelezettségek között rögzítették. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy a német állam a belga jogba átültetett 76/308 irányelv alapján a szóban forgó tartozás behajtása érdekében jogsegéllyel fordult a belga államhoz.

19.

A szóban forgó kérdés amiatt merül fel, mert a Pantochimnak jelentős adókövetelése áll fenn a belga állammal szemben. Amikor a belga állam jelezte, hogy a 2004. december 27‑i programtörvény 334. cikke alapján be kívánja számítani a Pantochimmel szemben fennálló adótartozását a német államot megillető adókövetelésbe, a Pantochim társaság felszámolói pert indítottak a belga állam ellen. A tribunal de première instance du Hainaut, division Mons (hainauti elsőfokú bíróság, monsi kirendeltség, Belgium) határozatában kimondta, hogy a belga állam nem jogosult e tartozás beszámítására. A másodfokon eljáró Cour d’appel de Mons (monsi fellebbviteli bíróság, Belgium) a 2016. június 27‑i ítéletével helybenhagyta ezt a határozatot, és arra kötelezte a belga államot, hogy fizessen meg 502 991,47 EUR összeget és kamatokat a Pantochim társaságnak.

20.

Ezt követően a belga állam felülvizsgálati kérelmet terjesztett a Cour de cassation (semmítőszék, Belgium) elé. A belga állam álláspontja szerint a Cour d’appel de Mons (monsi fellebbviteli bíróság) – többek között – megsértette a 76/308 irányelv 6. cikkének (2) bekezdését azáltal, hogy megakadályozta, hogy a belga állam úgy hajtsa be a német állammal szemben fennálló tartozást, mintha saját követeléséről lenne szó. Ezenfelül a belga állam álláspontja szerint a tartozásoknak a 2004. december 27‑i programtörvény 334. cikkével összhangban történő beszámítása nem minősül a 76/308 irányelv 10. cikke szerinti „kedvezményes elbánásnak”.

21.

A Cour de cassation (semmítőszék) a Cour d’appel de Mons (monsi fellebbviteli bíróság) több, a belga állam által vitatott megállapítására is rámutatott.

22.

Egyrészt a Cour d’appel de Mons (monsi fellebbviteli bíróság) úgy ítélte meg, hogy „a programtörvény 334. cikke nem zárja ki kifejezetten a polgári törvénykönyv beszámításra vonatkozó rendelkezéseit”, amelyek „ugyanolyan minőségben eljáró azonos személyek közötti […] két kölcsönös tartozás fennállását” követelik meg. A Cour d’appel de Mons (monsi fellebbviteli bíróság) rámutatott arra, hogy „még ha a német állam követelését ugyanúgy lehet is behajtani, mint a belga állam saját követelését, az attól még a német állam követelése marad”, ily módon „nem lehetséges a törvényi beszámítás, mivel nem állnak fenn kölcsönös tartozások ugyanazon személyek között, mivel a belga állam saját [Pantochim társasággal] szemben fennálló tartozását kívánja beszámítani a [Pantochim társaság] német állammal szemben fennálló tartozásával”. E bíróság egyebekben kijelentette, hogy „még ha sui generis beszámításnak kellene is tekinteni az adójogi beszámítást”, a programtörvény 334. cikke akkor „sem terjeszti ki a beszámítást a belga állam követelésein kívül más követelésekre”.

23.

Másrészt a Cour d’appel de Mons (monsi fellebbviteli bíróság) úgy vélte, hogy az irányelvek rendelkezései nem módosítják a fentieket, mivel bár „vitathatatlanul azt írják elő, hogy azon követeléseket, amelyek vonatkozásában a segítségnyújtást kérték, ugyanúgy és ugyanolyan módon hajtják be, mint a megkeresett állam követeléseit”, „a behajtandó követelések csak akkor részesülnek ugyanolyan kedvezményes bánásmódban, mint az azon tagállamban keletkezett követelések, ahol a megkeresett hatóság székhelye található, ha ezen állam jogszabálya, illetve a megkereső állam és a megkeresett állam között kötött egyezmény előírja”. A Cour d’appel de Mons (monsi fellebbviteli bíróság) ehhez hozzátette, hogy „az irányelvben szereplő meghatározás hiányában a »kedvezményes bánásmód« kifejezést szokásos jelentésében előnyként vagy előjogként kell értelmezni”.

24.

Ilyen körülmények között a Cour de cassation (semmítőszék) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

IV.

A Bíróság előtti eljárás

25.

Írásbeli észrevételeket a Pantochim, a belga kormány és a spanyol kormány, valamint az Európai Bizottság nyújtott be. A Bíróság úgy határozott, hogy az ügy elbírálására tárgyalás tartása nélkül kerül sor.

V.

Elemzés

A.

Előzetes megjegyzések

26.

A Cour de cassation (semmítőszék) előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé terjesztett kérdéseiben utal a 76/308 irányelv és a 2008/55 irányelv egyes rendelkezéseire. A Cour de cassation (semmítőszék) nem utal a 2010/24 irányelvre. Úgy vélem, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések vizsgálata előtt azt kell eldönteni, hogy időbeli hatályánál fogva mely irányelv alkalmazandó. Ez azért fontos, mert a 76/308 irányelv 6. cikke (2) bekezdésének, a 2008/55 irányelv 6. cikke második bekezdésének, a 2010/24 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének és a 2010/24 irányelv 13. cikke (1) bekezdése első albekezdésének szövege között van némi eltérés, bár e rendelkezések célja természetesen azonos. Ez ugyanakkor nem mondható el a 76/308 irányelv 10. cikkéről, ( 5 ) a 2008/55 irányelv 10. cikkéről és a 2010/24 irányelv 13. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdéséről. ( 6 )

27.

A Bíróság a 2004. július 1‑jei Tsapalos és Diamantakis ítélet (C‑361/02 és C‑362/02, EU:C:2004:401) 20. pontjában megállapította, hogy a 76/308 irányelv – a keletkezésükre vagy terjedelmükre vonatkozó szabályozás meghatározása nélkül – kizárólag egy másik tagállamban keletkezett bizonyos követeléstípusok elismerésére és végrehajtására vonatkozik, így ezen irányelv rendelkezéseit eljárási szabályoknak kell tekinteni. Álláspontom szerint a Bíróság által tett e megállapítás a 2008/55 irányelvre és a 2010/24 irányelvre is vonatkozik.

28.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az eljárási szabályokat általában a hatálybalépésükkor folyamatban lévő jogvitákra is alkalmazni kell, ellentétben az anyagi jogi szabályokkal, amelyeket általában úgy értelmeznek, mint amelyek a hatálybalépésük előtt keletkezett helyzetekre nem vonatkoznak. ( 7 )

29.

A 2010/24 irányelv 29. cikke akként rendelkezik, hogy a 2008/55 irányelv 2012. január 1‑jétől hatályát veszti, és hogy a hatályon kívül helyezett 2008/55 irányelvre való hivatkozásokat a 2010/24 irányelvre való hivatkozásként kell értelmezni. ( 8 ) A 2010/24 irányelv nem tartalmaz átmeneti rendelkezéseket.

30.

Ennélfogva úgy vélem, hogy a 76/308 irányelv vagy a 2008/55 irányelv helyett inkább a 2010/24 irányelvet kell alkalmazni a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárásra.

B.

Az első kérdésről

31.

A kérdést előterjesztő bíróság az első kérdésével lényegében arra kíván választ kapni, hogy úgy kell‑e értelmezni a 2010/24 irányelv 13. cikke (1) bekezdésének első albekezdését – amely akként rendelkezik, hogy „bármely behajtási megkeresés tárgyát képező követelést úgy kell kezelni, mintha az a megkeresett tagállam követelése lenne” –, hogy a megkereső tagállam (a jelen eljárásban Németország) követelése a megkeresett tagállam (a jelen eljárásban Belgium) követelésének minősül.

32.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a 76/308 irányelv kölcsönös segítségnyújtásra vonatkozó közös szabályokat állapított meg annak érdekében, hogy biztosítsa az egyes lefölözésekből, vámokból és adókból eredő követelések behajtását. ( 9 ) E megállapítás a 2010/24 irányelvre is vonatkozik. ( 10 ) A 2010/24 irányelv ugyanis a tagállamok pénzügyi érdekeinek és a belső piac semlegességének jobb védelme, valamint a segítségnyújtás hatékonyabbá és eredményesebbé tétele érdekében a 2008/55 irányelvvel kodifikált 76/308 irányelv hatályának azon követelésekre való kiterjesztésére irányul, amelyekre eddig nem vonatkozott. Összefoglalva tehát, a 2010/24 irányelv általánosságban e kölcsönös segítségnyújtás elősegítésére és megkönnyítésére törekszik, tekintettel a segítségnyújtás iránti egyre gyakoribb megkeresésekre. ( 11 )

33.

A 2010/24 irányelv 1. cikke értelmében az az irányelv meghatározza azokat a szabályokat, amelyek alapján a tagállamoknak minden tagállamban segítséget kell nyújtaniuk a 2. cikkben hivatkozott, másik tagállamban felmerülő követelések behajtásához. A 2010/24 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének a) pontja akként rendelkezik, hogy jogsegély iránti megkeresés – többek között – a tagállamok által vagy nevében, vagy az Unió nevében kivetett valamennyi adó, vám és illeték behajtásával kapcsolatban terjeszthető elő. ( 12 ) A 2010/24 irányelv 10. cikkének (1) bekezdésével összhangban valamely tagállam megkeresett hatósága egy másik tagállam megkereső hatóságának kérésére behajtja a megkereső tagállamban végrehajtást engedélyező okirat tárgyát képező követeléseket.

34.

A Bíróság a 2018. április 26‑i Donnellan ítélet (C‑34/17, EU:C:2018:282) 48. pontjában megállapította, hogy a 2010/24 irányelv 13. cikkének (1) bekezdése értelmében a behajtás iránti kérelem tárgyát képező követelést ugyanúgy kell kezelni, mint a megkeresett hatóság székhelye szerinti tagállam hasonló követelését, mivel „ez utóbbi a megkeresett tagállamnak a jogrendjében az azonos, illetve hasonló adókra vagy díjakra irányuló követelésekre alkalmazandó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezései értelmében ráruházott hatáskör és eljárások keretében jár el” ( 13 ).

35.

Rá kell mutatni ugyanakkor e megállapításnak a 2018. április 26‑i Donnellan ítéletben (C‑34/17, EU:C:2018:282) rögzített korlátaira. Az említett ítélet szövegéből egyértelműen kiderül, hogy a Bíróság abban az ügyben a megkeresett tagállam eljárásjogi kötelezettségeire utalt. Ennélfogva úgy vélem, hogy bár a 2010/24 irányelv 13. cikke (1) bekezdésének első albekezdése értelmében valamely megkereső tagállam követeléseit eljárásjogi szempontból a megkeresett tagállam követeléseivel egyenértékűnek ( 14 ) kell tekinteni, e rendelkezés hatálya korlátozott. Anyagi jogi szempontból az ilyen követelés konkrétan nem minősül a megkeresett tagállam által támasztott esetleges követelésnek.

36.

Ez egyértelműen kitűnik a 13. cikk (1) bekezdésének szövegéből és összefüggéseiből. Például a 2010/24 irányelv 13. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdése szerint „az érintett tagállamok eltérő megállapodása vagy a megkeresett tagállam jogszabályának eltérő rendelkezése hiányában a megkeresett tagállam nem köteles más tagállamok követeléseinek ugyanolyan elsőbbséget biztosítani, mint amilyet a megkeresett tagállamban felmerülő hasonló követelések élveznek” ( 15 ). Ez önmagában is elegendő annak igazolásához, hogy a megkeresett tagállam követeléseit a megkereső tagállam követeléseitől meglehetősen különböző és önálló követelésként kezelik. E rendelkezés a maga módján a 2010/24 irányelv 13. cikke (1) bekezdésének első albekezdésében szereplő rendelkezés korlátaira is rámutat, mivel ha a megkereső állam követelését valójában úgy kell kezelni, hogy az e tekintetben lényegében azonos a megkereső állam követelésével, a 2010/24 irányelv ezen rendelkezésének harmadik albekezdése meglehetősen felesleges és szükségtelen lenne.

37.

Álláspontom szerint ezért a 2010/24 irányelv joghatása az, hogy a megkereső tagállam a megkeresett tagállam egyfajta megbízottjaként jár el ez utóbbi követelésének végrehajtása céljából. ( 16 ) A követelésnek a megkeresett tagállamra történő kifejezett engedményezése hiányában – és semmi nem utal arra, hogy a jelen ügyben ilyen engedményezés történt volna – továbbra is a megkereső tagállam követeléséről van szó. ( 17 )

38.

Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy a 2010/24 irányelv 1. cikkével összhangban a megkeresett tagállamnak az a szerepe, hogy segítséget nyújtson a megkereső tagállamnak ez utóbbi követelésének behajtásához. Következésképpen egyetértek a spanyol kormány azon megállapításával, ( 18 ) hogy a megkereső tagállam követelése nem hasonlítható a megkeresett tagállam követeléséhez, és hogy a megkereső tagállam követelése nem minősül a megkeresett tagállam követelésének. ( 19 )

39.

A Bíróság e tekintetben a 2019. március 14‑i Metirato ítélet (C‑695/17, EU:C:2019:209) 40. pontjában nemrégiben megállapította, hogy „mivel a 2010/24 irányelv nem határoz meg részletes szabályokat a megkeresett tagállam által behajtott összegeknek a megkereső tagállam részére való átutalását megelőző megőrzésére vonatkozóan, annak megállapítása a behajtott összegek és az alkalmazandó kamatok átutalására irányuló kötelezettség tiszteletben tartása mellett a tagállamok hatáskörébe tartozik” ( 20 ).

40.

A fentiek tükrében úgy vélem, hogy a 2010/24 irányelv 13. cikke (1) bekezdésének első albekezdését – amely akként rendelkezik, hogy „bármely behajtási megkeresés tárgyát képező követelést úgy kell kezelni, mintha az a megkeresett tagállam követelése lenne” – egyszerűen akként kell értelmezni, hogy ez utóbbi a megkeresett tagállamnak a jogrendjében az azonos, illetve hasonló adókra vagy díjakra irányuló követelésekre alkalmazandó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezései értelmében ráruházott hatáskör és eljárások keretében jár el. A 2010/24 irányelv 13. cikke (1) bekezdése első és harmadik albekezdésének olvasatából is kitűnik, hogy a megkereső tagállam követelése ugyanakkor e tekintetben nem minősül a megkeresett tagállam anyagi jogi követelésének.

C.

A második kérdésről

41.

A kérdést előterjesztő bíróság a második kérdésével lényegében annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy úgy kell‑e értelmezni a 76/308 irányelv 10. cikkében és a 2008/55 irányelv 10. cikkében szereplő „kedvezményes bánásmód” fogalmát, hogy az a követeléshez kapcsolódó olyan preferenciális jogra utal, amely párhuzamos követelések esetén elsőbbségi jogot biztosít más követelésekkel szemben, vagy pedig magában foglal minden olyan mechanizmust, amelynek eredményeként párhuzamos követelések esetén a követelés preferenciális kifizetésére kerül sor.

42.

A jelen indítvány 30. pontjában foglaltaknak megfelelően úgy vélem, hogy a kérdést előterjesztő bíróság előtt jelenleg folyamatban lévő ügyre a 76/308 irányelv vagy a 2008/55 irányelv helyett inkább a 2010/24 irányelv alkalmazandó. A kérdést előterjesztő bíróság tehát a 2010/24 irányelv 13. cikke (1) bekezdése harmadik albekezdésének értelmezését kéri. E tekintetben arra kíván választ kapni, hogy úgy kell‑e értelmezni a „kedvezményes bánásmód” fogalmát, hogy az olyan preferenciális jog, amely párhuzamos követelések esetén elsőbbségi jogot biztosít más követelésekkel szemben, vagy pedig magában foglal minden olyan mechanizmust, amelynek eredményeként párhuzamos követelések esetén a követelés preferenciális kifizetésére kerül sor. Álláspontom szerint a kérdést előterjesztő bíróság e kérdés alaki megfogalmazása ellenére nem jelölte meg, hogy a saját jogrendszere alapján az említett két választási lehetőség hogyan is térne el egymástól a gyakorlatban.

43.

Ennélfogva ezt a kérdést némileg elvontan, az irányelv által használt megfogalmazásra összpontosítva vizsgálom meg.

44.

Megjegyzendő, hogy a 2010/24 irányelv 13. cikke (1) bekezdése harmadik albekezdésének angol nyelvű változata egyáltalán nem utal a „kedvezményes bánásmód” kifejezésre. ( 21 ) Ehelyett úgy szól, hogy az érintett tagállamok eltérő megállapodása vagy a megkeresett tagállam jogszabályának eltérő rendelkezése hiányában a megkeresett tagállam nem köteles más tagállamok követeléseinek ugyanolyan elsőbbséget biztosítani, ( 22 ) mint amilyet a megkeresett tagállamban felmerülő hasonló követelések élveznek. ( 23 )

45.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az olyan uniós jogi rendelkezés kifejezéseit, amely értelmének és hatályának meghatározása érdekében nem utal kifejezetten a tagállamok jogára, rendszerint önállóan kell értelmezni, és ezt az értelmezést a rendelkezés összefüggéseinek és az érintett szabályozás által követett célnak a figyelembevételével kell elvégezni. ( 24 ) Ezenfelül a 2010/24 irányelvben szereplő „elsőbbség” (és/vagy a francia nyelvi változat „privilèges” ( 25 )) fogalmának meghatározása hiányában annak jelentését és hatályát a mindennapi nyelv szerinti általános jelentése ( 26 ), valamint azon általános összefüggések figyelembevételével kell meghatározni, amelyekben használják azt. ( 27 )

46.

Az „elsőbbség[nek]” a kizárólag a 2010/24 irányelv (14) preambulumbekezdésében és 13. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdésében megjelenő fogalmát a szóban forgó irányelv nem határozza meg, és annak meghatározása céljából a tagállamok jogára sem utal. A 2010/24 irányelv (14) preambulumbekezdése lényegében akként szól, hogy a megkeresett hatóságnak a segítségnyújtás iránti megkeresés teljesítése során az ugyanazon vagy hasonló adókra, vámokra és illetékekre irányuló követelésekre vonatkozó nemzeti jogszabályok értelmében ráruházott hatáskörét „általában nem kell alkalmazni a megkeresett tagállamban felmerülő követeléseknek biztosított elsőbbség tekintetében. Lehetővé kell azonban tenni az érintett tagállamok közötti megállapodások alapján az elsőbbség más tagállamok követeléseire való kiterjesztését is.” ( 28 )

47.

A 2010/24 irányelv 13. cikke „A behajtási megkeresés teljesítése” címet viseli. A 2010/24 irányelv 13. cikke (1) bekezdésének első albekezdése lényegében akként rendelkezik, hogy a megkeresett hatóság a megkeresett tagállamnak a valamely behajtási megkeresés tárgyát képező követelések behajtására alkalmazandó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezései értelmében ráruházott hatáskör és eljárások keretében jár el. E tekintetben minden ilyen követelést a megkeresett tagállam követeléseként kell kezelni, hacsak az irányelv eltérően nem rendelkezik.

48.

Álláspontom szerint a 2010/24 irányelv 13. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdése nem az e rendelkezés első albekezdése alóli kivételként vagy attól való eltérésként került megfogalmazásra: az nem a behajtási megkeresés teljesítésével kapcsolatos hatáskörökre és eljárásokra, hanem valami másra utal. E rendelkezés általános összefüggései és szövege alapján úgy vélem, hogy az bizonyos körülmények között a megkeresett tagállam követeléseinek érvényesítése tekintetében biztosított további jogokat vagy kedvezményeket a 2010/24 irányelv 13. cikke (1) bekezdésének első albekezdésében említett hatáskörökön és eljárásokon felül, és azokat meghaladóan kiterjeszti a megkereső tagállam követeléseire. Ahogyan arra már rámutattam, mindez az első kérdéssel kapcsolatos azon következtetést támasztja alá, hogy a megkereső állam követelése anyagi jogi szempontból nem kezelhető a megkeresett állam által támasztott követelésként, mivel mindez – ismét csak – szükségtelen lenne, ha a követelés anyagi jogi szempontból ilyen követelésnek minősülne.

49.

Úgy vélem, hogy mivel az „elsőbbség” kifejezés a 2010/24 irányelv 13. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdésében tág értelemben és feltételhez nem kötötten jelenik meg, az magában foglal minden olyan mechanizmust, amelynek eredményeként párhuzamos követelések esetén a megkeresett tagállam követelésének preferenciális kifizetésére kerül sor. E kifejezés – többek között – a megkeresett tagállam követelései esetében a megkeresett tagállam fizetésképtelenségi rendszerében a kifizetési sorrendben vagy rangsorban elfoglalt helyük tekintetében az e követeléseknek biztosított preferenciális vagy elsőbbségi jogot foglalja magában. ( 29 ) Ennek megfelelően a megkeresett tagállam jogosult – de nem köteles – a megkereső tagállam követelései esetében ilyen preferenciális vagy elsőbbségi jogot biztosítani a 2010/24 irányelv 13. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdésében előírt módon. ( 30 )

D.

A harmadik kérdésről

50.

A kérdést előterjesztő bíróság e kérdésével arról kíván megbizonyosodni, hogy párhuzamos követelések esetén a követeléseknek a 2004. december 27‑i programtörvény 334. cikkéhez vagy a 2008. december 22‑i programtörvény 194. cikkéhez hasonló nemzeti jogi rendelkezés által rögzített feltételek mellett történő beszámítását a 2010/24 irányelv 13. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdése értelmében vett elsőbbségnek kell‑e tekinteni.

51.

Ahogyan azt a Bizottság az írásbeli észrevételeiben megjegyezte, a kétoldalú vagy kölcsönös követelések beszámítására vonatkozó általános hatáskör a nemzeti jog alapján a követelések behajtására vonatkozóan fennálló hatáskörök és eljárások részét képezi. E beszámítási hatáskör nem csak a megkeresett tagállam (a jelen ügyben a belga állam) követeléseire, hanem kétoldalú vagy kölcsönös követelések fennállása esetén más hitelezők követeléseire is vonatkozik. ( 31 ) Ennélfogva úgy vélem, hogy a kétoldalú vagy kölcsönös követelések beszámítására vonatkozó hatáskör főszabály szerint a 2010/24 irányelv 13. cikke (1) bekezdése első albekezdésének hatálya alá tartozik. ( 32 ) Következésképpen, ha a Pantochim és a német állam között kétoldalú vagy kölcsönös követelések állnak fenn, azokat főszabály szerint beszámíthatják egymással szemben, feltéve, hogy az említett feltétel és a belga jogban előírt minden más feltétel teljesül.

52.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapján talán nem kellően egyértelmű, hogy a 2004. december 27‑i programtörvény 334. cikke vagy a 2008. december 22‑i programtörvény 194. cikke eltér‑e a beszámítás belga polgári törvénykönyvben rögzített általános szabályaitól. Úgy tűnik, hogy ezen általános szabályok értelmében az azonos minőségben eljáró ugyanazon személyek közötti kétoldalú vagy kölcsönös követeléseknek kell fennállniuk, amit a nemzeti bíróságnak kell megvizsgálnia. Következésképpen nem egyértelmű, hogy a megkeresett tagállamnak (a jelen ügyben a belga államnak) a 2010/24 irányelv 2. cikke hatálya alá tartozó követelései a beszámítási szabályok alkalmazását illetően más hitelezők követeléseihez képest eltérő bánásmódban részesülnek‑e.

53.

A kérdést előterjesztő bíróság ugyanis a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemben idézett a Cour d’appel de Mons (monsi fellebbviteli bíróság) 2016. június 27‑i ítéletéből, amelyben az megállapította, hogy a 2004. december 27‑i programtörvény és a 2008. december 22‑i programtörvény sem tér el a beszámítás belga polgári törvénykönyvben rögzített általános szabályaitól, amelyek értelmében – ahogyan azt már említettem – azonos személyek között kölcsönös követeléseknek kell fennállniuk. Ezenfelül a Cour d’appel de Mons (monsi fellebbviteli bíróság) álláspontja szerint, még ha a német állam követelését be is lehetne hajtani a belga állam tartozásaként, az továbbra is a német állam tartozása marad, és kölcsönös tartozások hiányában nem kerülhet sor beszámításra.

54.

A kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelmében az előtte folyamatban lévő felülvizsgálati eljárásban a belga állam által előadott egyes érvekre is hivatkozott. A kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben előadta, hogy a belga állam érvelése szerint a 2004. december 27‑i programtörvény és a 2008. december 22‑i programtörvény a beszámítás olyan sui generis szabályozását írja elő, amely nem feltételez kölcsönösséget az adótartozások és adókövetelések között. A belga állam előadta, hogy az ilyen követelések tehát beszámíthatók a 2010/24 irányelv értelmében előterjesztett behajtási megkeresés alapján.

55.

A belga kormány a Bírósághoz benyújtott írásbeli észrevételeiben azzal érvel, hogy a harmadik kérdés elfogadhatatlan, mivel a kérdést előterjesztő bíróság nem fejtette ki a beszámítás belga polgári törvénykönyv szerinti szabályait, és nem magyarázta el a 2004. december 27‑i programtörvényben és a 2008. december 22‑i programtörvényben rögzített beszámítási mechanizmust.

56.

Némi habozás után egyet kell értenem ezzel az érveléssel. Mivel az előzetes döntéshozatal iránti kérelem és a Bíróság rendelkezésére álló iratanyag sem tartalmaz tényleges magyarázatot az említett állítólagosan sui generis mechanizmus működésére, és arra vonatkozóan, hogy adott esetben az milyen mértékben tér el a beszámítás belga polgári törvénykönyvben rögzített általános szabályaitól, nem tudom érdemben megvizsgálni azt, hogy a szóban forgó mechanizmus a 2010/24 irányelv 13. cikke (1) bekezdésének első albekezdése szerinti „hatáskörök és eljárások” kifejezés körébe tartozik‑e, vagy inkább az ezen irányelv 13. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdése értelmében vett elsőbbségnek minősül‑e.

57.

A belga kormány – az elfogadhatatlanságra vonatkozó érveléséhez képest másodlagosan – előadja, hogy a sui generis mechanizmus pusztán a behajtási eljárást egyszerűsíti le, következésképpen az nem tekinthető kedvezményes bánásmódnak (elsőbbségnek).

58.

Arra az esetre, ha a Bíróság úgy ítélné meg, hogy a harmadik kérdés elfogadhatatlan, és ha – a belga kormány érvelésének megfelelően – a szóban forgó mechanizmus pusztán leegyszerűsíti a behajtási eljárást, és a belga állam követelései kifizetésének sorrendje vagy rangsora tekintetében nem biztosít preferenciális vagy elsőbbségi jogot, illetve a jelen ügyben hitelező belga államot egyébként nem részesíti előnyben, ( 33 ) álláspontom szerint a szóban forgó mechanizmus a 2010/24 irányelv 13. cikke (1) bekezdése első albekezdésében említett hatáskörök és eljárások körébe tartozik.

59.

Mindezek alapján valamely tagállam a nemzeti adósságbeszedési szabályai keretében általános beszámítási hatáskört biztosíthat az összes tartozásra vonatkozóan, és a hitelező személyétől függetlenül eltekinthet a kölcsönösségi követelmény alkalmazásától. Amennyiben ugyanis a 2004. december 27‑i programtörvénynek és a 2008. december 22‑i programtörvénynek ez volna a joghatása – amit teljes egészében a nemzeti bíróságok feladata megvizsgálni és megállapítani –, e fokozott beszámítási hatáskört a nemzeti jog által fizetésképtelenség esetén – a 2010/24 irányelv 13. cikke (1) bekezdésének első albekezdésében előirányzott módon – előírt rendes „hatáskörök és eljárások” részének kellene tekinteni.

60.

Az is megjegyzendő, hogy a Bizottság érvelése szerint úgy tűnik, hogy a szóban forgó mechanizmus a belga állam számára a kifizetéssel kapcsolatban olyan preferenciális jogot biztosít, amely eltér a beszámítás általános szabályaitól, tehát azt – ilyenként – a 2010/24 irányelv 13. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdése értelmében vett kedvezményes bánásmódnak (elsőbbségnek) kell tekinteni. ( 34 ) Bár sajnálatos, hogy a kérdést puszta feltevés alapján kell elbírálni, ha a 2004. december 27‑i programtörvénynek és a 2008. december 22‑i programtörvénynek az a joghatása, hogy – a tartozás kölcsönösségére vonatkozó követelmény mellőzése révén – olyan preferenciális vagy fokozott beszámítási jogot biztosít a belga állam számára, amely más hitelezőket nem illet meg, álláspontom szerint a 2010/24 irányelv 13. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdése értelmében vett „elsőbbség” valósul meg.

61.

Természetesen ilyen esetben ez még önmagában semmin nem változtatna, mivel emlékeztetni kell arra, hogy a 2010/24 irányelv 13. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdése azt is előírja, hogy az érintett tagállamok kifejezett eltérő megállapodása vagy a megkeresett tagállam jogszabályának eltérő rendelkezése hiányában a megkeresett tagállam a megkereső tagállam hasonló követeléseinek nem köteles ilyen elsőbbséget biztosítani.

62.

A Bíróság rendelkezésére álló iratanyagból, különösen pedig az 1979. július 20‑i törvény 15. cikkéből ( 35 ) kitűnik, hogy a megkereső tagállam követelései a belga jogrendszer alapján valójában nem részesülnek ilyen kedvezményes bánásmódban vagy elsőbbségben, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata. ( 36 )

63.

Ezenfelül a 2010/24 irányelv 13. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdése – az első albekezdéshez hasonló módon – erre vonatkozó megfogalmazás hiányában nem változtat a megkereső tagállam követelésének minősítésén, és nem eredményezi annak a megkeresett tagállamra történő átruházását. Ebből tehát az következik, hogy az ilyen elsőbbség nem eredményezheti azt, hogy a megkereső tagállam követelése a megkeresett tagállam követelésének minősüljön. Az egyértelműség kedvéért továbbá úgy vélem, hogy a 2010/24 irányelv célja alapján – amely többek között annak biztosítása, hogy a megkeresett tagállam segítséget nyújtson a megkereső tagállamnak az utóbbi követeléseinek behajtása során – az elsőbbség 2010/24 irányelv 13. cikke (1) bekezdése harmadik albekezdése alapján történő biztosításának nem a megkereső tagállam hátrányára kell lennie, inkább annak előnyét kell szolgálnia.

VI.

Végkövetkeztetés

64.

A fenti megfontolásokra figyelemmel azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Court de cassation (semmítőszék, Belgium) által előterjesztett kérdésekre a következőképpen válaszoljon: