EURÓPAI BIZOTTSÁG
Brüsszel, 2025.11.27.
COM(2025) 738 final
2025/0380(COD)
Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA
az (EU) 2015/1814 határozatnak az épület-, közúti közlekedési és további ágazatokra vonatkozó piaci stabilizációs tartalék tekintetében történő módosításáról
(EGT-vonatkozású szöveg)
INDOKOLÁS
1.A JAVASLAT HÁTTERE
•A javaslat indokai és céljai
Az (EU) 2023/959 irányelv módosította az üvegházhatású gázok uniós kibocsátáskereskedelmi rendszeréhez piaci stabilizációs tartalék létrehozásáról és működtetéséről szóló (EU) 2015/1814 határozatot, és piaci stabilizációs tartalékot hozott létre az épület-, közúti közlekedési és további ágazatokra vonatkozó kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS2) számára. A piaci stabilizációs tartalék célja, hogy mérsékelje az ETS2 megkezdésével kapcsolatos keresleti és kínálati egyensúlyhiány kockázatát, valamint ellenállóbbá tegye azt a piaci sokkhatásokkal szemben. A piaci stabilitás elengedhetetlen ahhoz, hogy az ETS2 megfelelően működjön, és ezáltal a rendszer elérje a céljait, azaz gazdasági ösztönzőket nyújtson az érintett ágazatok kibocsátásainak csökkentéséhez, ugyanakkor elkerülje az indokolatlan árhatásokat.
Az (EU) 2015/1814 határozat megbízza a Bizottságot azzal, hogy folyamatosan nyomon kövesse a tartalék működését, és biztosítsa annak alkalmasságát. Szükség esetén e nyomon követés alapján a Bizottságnak javaslatot kell tennie a kibocsátáskereskedelem hatékonyságának, igazgatásának és gyakorlati alkalmazásának javítására ezekben az ágazatokban.
Az ETS2 2023. júniusi hatálybalépése óta számos fejlemény szolgált további információkkal és tájékoztatással az ETS2 piacának várható jövőbeli piaci likviditásáról, árszintjeiről és volatilitásáról. E fejlemények köre kiterjed az ETS2 végrehajtása során a Bizottság és a nemzeti hatóságok által szerzett tapasztalatokra, a kibocsátások nyomon követésének és jelentésének megkezdésére, az ETS2 kibocsátási egységeinek jövőbeli árára vonatkozó előrejelzések széles skálájára, valamint a keresleti oldali piaci mutatók előrejelzésének összetettségére. Ezek a fejlemények rávilágítottak továbbá azokra a mögöttes tényezőkre is, amelyek várhatóan befolyásolni fogják a piaci stabilitást és a hosszú távú kiszámíthatóságot. E tényezők közé tartozik többek között a 2030-ra vonatkozó energia- és éghajlat-politikai célok elérésére irányuló kiegészítő tagállami szakpolitikák és intézkedések végrehajtásának gyorsasága, valamint a tartalékból 2030. december 31-ig fel nem szabadított kibocsátási egységek érvénytelenítése, ami fokozza a piaci stabilizációs tartalék hosszú távú beavatkozási képességével kapcsolatos bizonytalanságot.
Emellett a Tanács 2025. november 5-én megállapodásra jutott az európai klímarendeletre vonatkozó általános megközelítésről, amely bevezetett egy rendelkezést az ETS2 alkalmazásának egy évvel, 2028-ig történő elhalasztásáról. Az Európai Parlament 2025. november 13-án hasonló álláspontot fogadott el az ETS2 egy évvel történő elhalasztásáról. A Bizottság pedig megerősítette azon szándékát, hogy 2025 végéig intézkedéseket javasoljon az ETS2 végrehajtási keretére vonatkozóan a tagállamok nagy többsége és számos európai parlamenti képviselő által előterjesztett, az ETS2 megkezdése előtti beruházások elindításának megkönnyítésére és felgyorsítására irányuló javaslatok alapján. Ez a javaslat a bejelentett intézkedések részét képezi.
Ez a javaslat az aktualizált piaci információk, valamint a tagállamok többségétől és az érdekelt felektől érkező kérések alapján módosítja az ETS2-höz kapcsolódó piaci stabilizációs tartalék egyes paramétereit a kereslet és a kínálat közötti egyensúly likviditásának javítása és a kezdeti árszintek kiszámíthatóságának javítása érdekében, anélkül, hogy befolyásolná a piaci stabilizációs tartalék általános kialakítását. A célzott módosítások hozzájárulnak a szabályozott szervezetek rendezett, zökkenőmentes és hatékony piaci indulásának és árazási pályájának biztosításához, lehetővé téve a nemzeti hatóságok és az üzemanyag-fogyasztók számára, hogy megfelelő támogatási és kompenzációs intézkedések révén optimálisan felkészüljenek. A Bizottság emellett rendszeresen megvizsgálja és közzéteszi a piaci információkat annak érdekében, hogy a fogyasztók és az érdekelt felek tisztában legyenek a piaci feltételekkel.
•Összhang a szabályozási terület jelenlegi rendelkezéseivel
Az ETS2-höz kapcsolódó piaci stabilizációs tartalék egy olyan eszköz, amely biztosítja az ETS2 kibocsátási egységek piacának stabilitását. Az ETS2-höz kapcsolódó piaci stabilizációs tartalék más uniós szakpolitikákkal való összhangját elsősorban az ETS2 más uniós szakpolitikákkal való összhangja garantálja. A jelenlegi javaslat célzottan módosítja az ETS2 piaci stabilizációs tartalékának paramétereit, azonban nem befolyásolja a piaci stabilizációs tartalék általános kialakítását, és nem érint közvetlenül más uniós szakpolitikákat.
•Összhang az Unió egyéb szakpolitikáival
Az egyéb uniós szakpolitikákkal való összhangot a 2030-ra vonatkozó éghajlat- és energiapolitikai célok elérését szolgáló jogszabályi keret következetessége biztosítja. Ezt a 2015. október 6-i (EU) 2015/1814 európai parlamenti és tanácsi határozatot az „Irány az 55 %!” intézkedéscsomag fennmaradó részével módosító, 2023. május 10-i (EU) 2023/959 irányelvet kísérő hatásvizsgálat értékeli. Ebbe beletartoznak a közös kötelezettségvállalási rendelettel, a földhasználatról, a földhasználat-megváltoztatásról és az erdőgazdálkodásról szóló rendelettel, a személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírásokkal, a megújulóenergia-irányelvvel, az energiahatékonysági irányelvvel, valamint az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelvvel kapcsolatos hatásvizsgálatok is. Az ETS2-höz kapcsolódó piaci stabilizációs tartalék javasolt módosítása tükrözi a kereslet terén az ezen alapvető kiegészítő politikáknak köszönhetően bekövetkező változásokat.
2.JOGALAP, SZUBSZIDIARITÁS ÉS ARÁNYOSSÁG
•Jogalap
A javaslat jogalapja az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 192. cikkének (1) bekezdése. Az EUMSZ 191. cikkével és az EUMSZ 192. cikkének (1) bekezdésével összhangban az Európai Uniónak több célkitűzés eléréséhez is hozzá kell járulnia, beleértve a következőket is: a környezet minőségének megőrzése, védelme és javítása, valamint a regionális vagy világméretű környezeti problémák leküzdésére, és különösen az éghajlatváltozás elleni küzdelemre irányuló intézkedések ösztönzése nemzetközi szinten. Az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer (EU ETS) hozzájárul az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez; a piaci stabilizációs tartalék az EU ETS irányelv által létrehozott kibocsátási egységek piacának stabilitását biztosító eszközként fontos szerepet játszik az EU ETS működésében.
•Szubszidiaritás (nem kizárólagos hatáskör esetén)
Az éghajlatváltozás határokon átnyúló probléma. A határokon átnyúló problémák esetében az összehangolt uniós fellépés hatékonyabban egészítheti ki és erősítheti meg a nemzeti és helyi fellépéseket, mint a tagállamok összehangolatlan fellépése. Az uniós szintű koordináció növeli az éghajlat-politikai fellépés hatékonyságát.
A tagállamok ezért egyoldalúan eljárva nem tudják kielégítően megvalósítani az egész EU-ra kiterjedő, teljes mértékben harmonizált rendszerként működő EU ETS célkitűzéseit. A rendszer léptéke és hatásai miatt ezek a célkitűzések uniós szinten jobban megvalósíthatók. Hasonlóképpen elmondható az is, hogy mivel a piaci stabilizációs tartalék egy, az ETS2 kibocsátási egységek EU ETS irányelv által létrehozott piacának stabilitását szolgáló eszköz, célkitűzését nem lehet a tagállamok összehangolatlan fellépésével kielégítően megvalósítani.
Az (EU) 2015/1814 határozat az éghajlatváltozás elleni küzdelem területén hozott meglévő uniós intézkedés. Az EUMSZ 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően az e javaslat részeként történő módosítás nem valósítható meg nemzeti vagy helyi szinten, hanem uniós szintű fellépést igényel.
•Arányosság
A javaslat megfelel az arányosság elvének, mivel nem lépi túl a 2030-ra kitűzött uniós üvegházhatásúgázkibocsátás-csökkentési cél költséghatékony eléréséhez szükséges mértéket, és egyúttal biztosítja az ETS2 kibocsátási egységek EU ETS irányelv által létrehozott piacának megfelelő működését.
•A jogi aktus típusának megválasztása
A piaci stabilizációs tartalékot megállapító határozat módosítására a határozat a megfelelő eszköz.
3.AZ UTÓLAGOS ÉRTÉKELÉSEK, AZ ÉRDEKELT FELEKKEL FOLYTATOTT KONZULTÁCIÓK ÉS A HATÁSVIZSGÁLATOK EREDMÉNYEI
•A jelenleg hatályban lévő jogszabályok utólagos értékelése / célravezetőségi vizsgálata
A javaslat figyelembe veszi az EU ETS irányelv végrehajtása során a közúti közlekedési, épület- és további ágazatokra vonatkozó kibocsátáskereskedelmi rendszer tekintetében az irányelv 2023. júniusi hatálybalépése óta szerzett tapasztalatokat. Az EU ETS és a piaci stabilizációs tartalék 2021. évi felülvizsgálatához készített hatásvizsgálat kiemeli, hogy az ETS2 kibocsátási egységek ára az ezen ágazatok dekarbonizációját támogató kiegészítő szakpolitikák és intézkedések végrehajtásától fog függni. A nemzeti energia- és klímatervek Bizottság általi 2025-ös értékelése azt mutatja, hogy jelentős előrelépés történt a 2030-ra vonatkozó energia- és éghajlat-politikai célok elérését célzó kiegészítő tagállami szakpolitikák és intézkedések terén. Azonosítja továbbá a közúti közlekedési és építőipari ágazatban még fennálló hiányosságokat is, amelyeket e célok elérése érdekében kezelni kell.
•Az érdekelt felekkel folytatott konzultációk
A javaslat az ETS2-höz kapcsolódó piaci stabilizációs tartalék paramétereinek célzott módosításáról rendelkezik, amellyel az a célja, hogy javítsa annak működését az ETS2 kibocsátási egységek piacának beindulásáig. A javaslat az EU ETS és a piaci stabilizációs tartalék 2021. évi felülvizsgálata során az érdekelt felekkel folytatott konzultációra, valamint a tagállamok többségének ezt követő visszajelzéseire, továbbá az ETS2 végrehajtásával kapcsolatos különböző kérdésekről az illetékes nemzeti hatóságokkal és érdekelt felekkel a rendszer működésének és hatékonyságának javítása érdekében folytatott rendszeres megbeszélésekre épül. Az ETS2-re vonatkozó rövid és hosszú távú külső ár-előrejelzésekben a kiegészítő politikák és intézkedések eltérő értelmezései az ETS2 kibocsátási egységek jövőbeli áraival kapcsolatos várakozások széles skáláját eredményezik. A tagállamok többsége aggodalmát fejezte ki az ETS2 kibocsátási egységek kezdeti árszintjeivel kapcsolatos bizonytalanság miatt, azok ugyanis megnehezítik az ezen ágazatok dekarbonizációjához szükséges kiegészítő szakpolitikák és támogatási intézkedések előkészítését.
Az ETS2 rendszer működési integritásának és kiszámíthatóságának biztosítása érdekében a piaci stabilizációs tartalék célzott módosításainak gyorsan hatályba kell lépniük. A javaslatra további időbeli korlátok érvényesek, mivel az kapcsolatban áll a kibocsátási egységek árverés útján történő értékesítésének időbeli ütemezéséről, lebonyolításáról és egyéb vonatkozásairól szóló, 2023. október 17-i (EU) 2023/2830 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet módosításával. Ez a módosítás előrehozza a kibocsátási egységek árverés útján történő értékesítését 2026 második felére, ami azt jelenti, hogy ennek a javaslatnak az ETS2 kibocsátási egységek piacának beindulásáig hatályba kell lépnie.
•Szakértői vélemények összegyűjtése és felhasználása
E körülmények és az ütemterv alapján a Bizottság visszajelzéseket gyűjtött a tagállamoktól és az érdekelt felektől annak érdekében, hogy olyan intézkedéseket fogadjon el, amelyek a legeredményesebben biztosítják a javaslat célkitűzéseinek elérését, azaz az ETS2 kibocsátási egységek piacának jobb likviditását, stabilitását és kiszámíthatóságát.
•Hatásvizsgálat
Bár e javaslat esetében nem végeztek külön hatásvizsgálatot, az ETS2-höz kapcsolódó piaci stabilizációs tartalékot létrehozó (EU) 2023/959 irányelvet kísérő hatásvizsgálat több eleme is hozzájárul a piaci stabilizációs tartalék paramétereinek e javaslatban szereplő célzott módosításainak értékeléséhez.
Az (EU) 2015/1814 határozat értelmében a Bizottság feladata, hogy folyamatosan nyomon kövesse a tartalék működését, és szükség esetén a nyomon követés alapján javaslatot tegyen a hatékonyság, az igazgatás és a gyakorlati alkalmazás javítására irányuló felülvizsgálatra.
A 2021. évi bizottsági javaslatot kísérő hatásvizsgálat már megállapította, hogy az ETS2-höz kapcsolódó piaci stabilizációs tartalék kezdeti paramétereinek meghatározása rendkívül összetett, és elismerte, hogy ezeket a paramétereket ezért egy későbbi szakaszban tovább kell majd fejleszteni. További összetettséget eredményez az is, hogy az érdekelt feleknek az ETS2 áraival kapcsolatos várakozásai széles skálán mozognak, ami a kiegészítő politikák és intézkedések különböző értelmezéseiből fakad.
A javaslat az ETS2-höz kapcsolódó piaci stabilizációs tartalék paramétereinek célzott módosításáról rendelkezik – ugyanakkor nem változtat a piaci stabilizációs tartalék általános kialakításán – annak biztosítása érdekében, hogy aktualizált információk alapján, még a rendszer teljes körű működésbe lépése előtt tovább javuljon a rendszer hatékonysága.
•Alapjogok
A javaslat tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és tekintettel van az Európai Unió Alapjogi Chartája által elismert elvekre. Különösen hozzájárul a magas színvonalú környezetvédelem célkitűzésének a Charta 37. cikkében meghatározott, fenntartható fejlődés elvével összhangban történő megvalósításához.
4.KÖLTSÉGVETÉSI VONZATOK
Az ETS2 jelentős bevételt fog generálni a tagállamok költségvetései számára, amelyet a társadalmi méltányosság kérdéseinek kezelésére kell felhasználni. Az árverésekből származó bevételek nagy része a tagállamokhoz kerül, a javaslat ezért elsősorban e kapcsolat miatt közvetett hatást gyakorolhat a nemzeti költségvetésekre. A piaci likviditás javulása növelheti a tagállamok árverésekből származó bevételeit. Ezt azonban várhatóan ellensúlyozza majd a piaci többletlikviditás árra gyakorolt hatása. A javaslat az áringadozás csökkentése révén hozzá fog járulni ahhoz is, hogy az árak hosszú távon kiszámíthatóbban legyenek a tagállamok számára.
Amint az a mellékelt pénzügyi és digitális kimutatásban is szerepel, e javaslat végrehajtásához nem indokolt bővíteni a Bizottság kapacitását.
5.EGYÉB ELEMEK
•Végrehajtási tervek, valamint a nyomon követés, az értékelés és a jelentéstétel szabályai
A javaslat az ETS2-höz kapcsolódó piaci stabilizációs tartalék paramétereinek célzott módosításáról rendelkezik – tiszteletben tartva ugyanakkor a piaci stabilizációs tartalék általános kialakítását –, amellyel az a célja, hogy javítsa annak működését az ETS2 kibocsátási egységek piacának működésbe lépéséig. A javaslat az EU ETS és a piaci stabilizációs tartalék 2021. évi felülvizsgálatának következtetéseire épül, és figyelembe veszi a tagállamok többségétől és más érdekelt felektől kapott visszajelzéseket.
Az (EU) 2015/1814 határozat javasolt módosításain túlmenően a Bizottság a 2003/87/EK irányelv 30h. cikkének alkalmazásával kapcsolatban a következőket állapítja meg:
„Az épület-, közúti közlekedési és további ágazatokhoz kötődő európai szén-dioxid-piac kiszámíthatóságának és biztonságának növelése érdekében a Bizottság úgy ítéli meg, hogy amennyiben a 2003/87/EK irányelv 30h. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltétel hat hónap elteltével ismét teljesül, a 30h. cikk (6) bekezdésének alkalmazásától a (7) bekezdésben meghatározott eljárással összhangban el kell tekinteni.”
•A javaslat egyes rendelkezéseinek részletes magyarázata
A javaslat három, a piaci likviditás javítására irányuló intézkedést tartalmaz, melyek célja a piac kiszámíthatóságának erősítése, a volatilitás csökkentése és a túlzott áremelkedések további kezelése:
·A piac hosszú távú likviditásának és kiszámíthatóságának javítása érdekében az 1. cikk (1) bekezdése elhagyja a 2030. december 31-ig a tartalékból fel nem szabadított kibocsátási egységek érvénytelenítésére vonatkozó második mondatot. A jelenlegi állapot szerint a piaci stabilizációs tartalékban lévő kezdeti 600 millió kibocsátási egység csak 2030. december 31-ig érvényes, ezt követően pedig a tartalékból fel nem szabadított kibocsátási egységek nem lesznek érvényesek. E rendelkezés eltörlése hozzájárul a piaci kiszámíthatóság és bizalom növeléséhez a pénzügyi szereplők és a piaci szereplők körében, ezáltal pedig idővel előmozdítja az árstabilitást.
·Az 1. cikk (3) bekezdése módosítja a felszabadítási rátára vonatkozó mechanizmust annak érdekében, hogy a tartalékból fokozatosabban és gyorsabban szabaduljanak fel a kibocsátási egységek. A piaci stabilizációs tartalékból való felszabadítást javasol abban az esetben, ha a forgalomban lévő kibocsátási egységek teljes száma (TNAC) 210 és 260 millió között alakul. A felszabadítandó egységek mértéke ilyen esetben 100 millió kibocsátási egység, valamint a TNAC és a 210 milliós küszöbérték közötti különbség kétszeresének különbözete lesz. A javaslat ezzel kezeli azt az „értékhatár-hatást”, amely akkor jelentkezne, amikor a TNAC nagyon közel kerül a piaci stabilizációs tartalékban lévő kibocsátási egységek felszabadítását kiváltó alsó küszöbértékhez. Ebben az esetben már egyetlen, a TNAC-n belüli kibocsátási egység kiválthatja a felszabadítást – attól függően, hogy a TNAC a küszöbérték felett vagy alatt van-e. Az ennek bekövetkezésével kapcsolatos bizonytalanság maga után vonja az áringadozás kialakulásának kockázatát. Ez a módosítás hozzájárul a piaci kínálat hirtelen és meredek ingadozásának megelőzéséhez és az áringadozás csökkentéséhez, ezáltal előmozdítja a fokozott piaci stabilitást és a stabil árjelzést az ETS2 kibocsátási egységek piacán.
·Az 1. cikk (4) bekezdése 20 millió kibocsátási egységgel növeli a 2003/87/EK irányelv 30h. cikkének (2) bekezdése szerinti, a túlzottan magas árakra vonatkozó szabályozási mechanizmus keretében felszabadítandó kibocsátási egységek számát. A cél e mechanizmus indokolatlan áringadozásokra való reagálásának további javítása és a piac kiszámíthatóságának fokozása. A 2003/87/EK irányelv olyan mechanizmusról rendelkezik, amely biztosítja az árstabilitást az ETS2 első éveiben azáltal, hogy 20 millió kibocsátási egységet szabadít fel a piaci stabilizációs tartalékból, amennyiben a szén-dioxid-ár meghaladja a 45 EUR/tonna szintet. A 30h. cikk (7) bekezdésével összhangban ez az intézkedés 12 hónapon belül kétszer is alkalmazható. Ez a módosítás gondosan megerősíti ezt a mechanizmust azáltal, hogy lehetővé teszi nagyobb számú kibocsátási egység piacon való felszabadítását a piaci bizalom további javítása érdekében, ami fontos a dekarbonizációs beruházások tervezése szempontjából.
2025/0380 (COD)
Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA
az (EU) 2015/1814 határozatnak az épület-, közúti közlekedési és további ágazatokra vonatkozó piaci stabilizációs tartalék tekintetében történő módosításáról
(EGT-vonatkozású szöveg)
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 192. cikke (1) bekezdésére,
tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,
a jogalkotási aktus tervezete nemzeti parlamenteknek való megküldését követően,
tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményére,
tekintettel a Régiók Bizottságának véleményére,
rendes jogalkotási eljárás keretében,
mivel:
(1)Az Egyesült Nemzetek Éghajlatváltozási Keretegyezménye alapján, 2015 decemberében elfogadott Párizsi Megállapodás (a továbbiakban: Párizsi Megállapodás) 2016 novemberében hatályba lépett. A Párizsi Megállapodás részes felei megállapodtak abban, hogy a globális átlaghőmérséklet emelkedését jóval 2 °C alatt tartják az iparosodás előtti szinthez képest, és folytatják az arra irányuló erőfeszítéseket, hogy a hőmérséklet-emelkedést az iparosodás előtti szint feletti 1,5 °C-ra korlátozzák.
(2)Az (EU) 2015/1814 európai parlamenti és tanácsi határozat piaci stabilizációs tartalékot hozott létre annak érdekében, hogy mérsékelje az épület-, közúti közlekedési és további ágazatokra vonatkozó kibocsátáskereskedelem megkezdésével kapcsolatos keresleti és kínálati egyensúlyhiány kockázatát, valamint ellenállóbbá tegye azt a piaci sokkhatásokkal szemben.
(3)A tartalék várható működésének – a legújabb információk figyelembevételével való – elemzése azt mutatja, hogy egyes paraméterek célzott módosítása hozzájárulna a piac kiszámíthatóságának javításához és az ármozgások stabilitásához az új rendszer első éveiben.
(4)A piac hosszú távú kiszámíthatóságának növelése érdekében az épület-, közúti közlekedési és további ágazatok számára tartalékba helyezett, fel nem szabadított kibocsátási egységeknek 2030. december 31. után is érvényben kell maradniuk.
(5)Abban az esetben, ha a forgalomban lévő kibocsátási egységek teljes száma 260 millió kibocsátási egység alá csökkenne, a kibocsátási egységek fokozatosabb és rugalmasabb felszabadítása hozzájárulna ahhoz, hogy a piac még stabilabb és kiszámíthatóbb legyen a piaci szereplők számára. Ezért a felszabadítási mechanizmusnak figyelembe kell vennie a forgalomban lévő kibocsátási egységek teljes száma és az alsó küszöbérték közötti különbséget.
(6)Az indokolatlan áringadozásokra való reagálási képességének további javítása és a piac kiszámíthatóságának növelése érdekében körültekintően meg kell erősíteni az épület-, közúti közlekedési és további ágazatokra vonatkozó kibocsátáskereskedelmi rendszer első három évében az árstabilitás fokozására irányuló mechanizmust. Ez nagyobb mennyiségű kibocsátási egység felszabadítását vonhatja maga után. Ha az intézkedés alkalmazására ugyanazon 12 hónapos időszakon belül kétszer kerül sor, a további felszabadításnak is kétszer kell megtörténnie.
(7)Az (EU) 2015/1814 határozatot ezért ennek megfelelően módosítani kell,
ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:
1. cikk
Az (EU) 2015/1814 határozat 1a. cikke a következőképpen módosul:
1.Az (3) bekezdés második mondatát el kell hagyni.
2.Az (4) bekezdés második mondata helyébe a következő szöveg lép: „Az e cikk alapján egy adott évben forgalomban lévő kibocsátási egységek teljes száma az említett fejezet hatálya alá tartozó, kiadott kibocsátási egységek összesített száma, levonva abból a [2027.] január 1. és az ugyanazon adott év december 31. közötti időszakra vonatkozó, az említett fejezet hatálya alá tartozó hitelesített kibocsátások tonnában kifejezett összesített mennyiségét, valamint az említett fejezet hatálya alá tartozó, a 2003/87/EK irányelv 12. cikkének (4) bekezdésével összhangban esetlegesen törölt kibocsátási egységeket.”
3.Az (5) bekezdés a következő albekezdéssel egészül ki: „Amennyiben egy adott évben a forgalomban lévő kibocsátási egységek teljes száma 210 és 260 millió között alakul, a tartalékból további kibocsátási egységeket kell felszabadítani. A kiegészítő összeg kiszámításához 100 millióból le kell vonni a forgalomban lévő kibocsátási egységek teljes száma és a 210 milliós küszöbérték közötti különbség kétszeresét. Ezt a kiegészítő mennyiséget az adott év szeptember 1-jétől kezdődően hozzá kell adni a 2003/87/EK irányelv 10. cikkének (2) bekezdése alapján a tagállamok által árverés útján értékesítendő kibocsátási egységek mennyiségéhez.”
4.A (7) bekezdés az első és a második mondat között a következő mondattal egészül ki: „Amennyiben a kibocsátási egységeket a 2003/87/EK irányelv 30h. cikkének (2) bekezdésével összhangban szabadítják fel a tartalékból, további 20 millió kibocsátási egységgel kell növelni a tartalékból felszabadítandó mennyiséget.”
2. cikk
Ez a határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.
Kelt Brüsszelben, -án/-én.
az Európai Parlament részéről
a Tanács részéről
az elnök
az elnök
PÉNZÜGYI ÉS DIGITÁLIS KIMUTATÁS
Tartalomjegyzék
1.A JAVASLAT/KEZDEMÉNYEZÉS FŐBB ADATAI
1.1.A javaslat/kezdeményezés címe
1.2.Az érintett szakpolitikai terület(ek)
1.3.Célkitűzés(ek)
1.3.1.Általános célkitűzés(ek)
1.3.2.Egyedi célkitűzés(ek)
1.3.3.Várható eredmény(ek) és hatás
1.3.4.Teljesítménymutatók
1.4.A javaslat/kezdeményezés tárgya:
1.5.A javaslat/kezdeményezés indoklása
1.5.1.Rövid vagy hosszú távon kielégítendő szükséglet(ek) a kezdeményezés végrehajtásának részletes ütemtervével
1.5.2.Az uniós részvételből származó hozzáadott érték (adódhat többek között a koordinációból eredő előnyökből, a jogbiztonságból, a fokozott hatékonyságból vagy a kiegészítő jellegből). E szakaszban „az uniós részvételből származó hozzáadott érték” azt az uniós fellépésből adódó értéket jelenti, amely többletként jelentkezik ahhoz az értékhez képest, amely a tagállamok egyedüli fellépése esetén jött volna létre.
1.5.3.Hasonló korábbi tapasztalatok tanulsága
1.5.4.A többéves pénzügyi kerettel való összeegyeztethetőség és lehetséges szinergiák egyéb megfelelő eszközökkel
1.5.5.A rendelkezésre álló különböző finanszírozási lehetőségek értékelése, ideértve az átcsoportosítási lehetőségeket is
1.6.A javaslat/kezdeményezés és az abból származó pénzügyi hatás időtartama
1.7.Tervezett költségvetés-végrehajtási módszer(ek)
2.IRÁNYÍTÁSI INTÉZKEDÉSEK
2.1.A nyomon követésre és a jelentéstételre vonatkozó rendelkezések
2.2.Irányítási és kontrollrendszer(ek)
2.2.1.A költségvetés-végrehajtási módszer(ek)nek, a finanszírozás-végrehajtási mechanizmus(ok)nak, a kifizetési feltételeknek és a javasolt kontrollstratégiának az indokolása
2.2.2.Az azonosított kockázatokkal és a csökkentésükre létrehozott belső kontrollrendszerekkel kapcsolatos információk
2.2.3.A kontrollok költséghatékonyságának becslése (a kontroll költségeinek és az érintett forrásoknak az aránya) és indokolása, valamint a hibakockázat várható szintjeinek értékelése (kifizetéskor és záráskor)
2.3.A csalások és a szabálytalanságok megelőzésére irányuló intézkedések
3.A JAVASLAT/KEZDEMÉNYEZÉS BECSÜLT PÉNZÜGYI HATÁSA
3.1.A többéves pénzügyi keret érintett fejezete(i) és a költségvetés érintett kiadási sora(i)
3.2.A javaslatnak az előirányzatokra gyakorolt becsült pénzügyi hatása
3.2.1.Az operatív előirányzatokra gyakorolt becsült hatás összefoglalása
3.2.1.1.A megszavazott költségvetésből származó előirányzatok
3.2.2.Operatív előirányzatokból finanszírozott becsült kimenet (decentralizált ügynökségek esetében nem kell kitölteni)
3.2.3.Az igazgatási előirányzatokra gyakorolt becsült hatás összefoglalása
3.2.3.1. A megszavazott költségvetésből származó előirányzatok
3.2.4.Becsült humánerőforrás-szükségletek
3.2.4.1.A megszavazott költségvetésből finanszírozott
3.2.5.A digitális technológiával kapcsolatos beruházásokra gyakorolt becsült hatás áttekintése
3.2.6.A jelenlegi többéves pénzügyi kerettel való összeegyeztethetőség
3.2.7.Harmadik felek finanszírozási hozzájárulása
3.3.Becsült bevételi hatás
4.Digitális vetületek
4.1.Digitális vonatkozású követelmények
4.2.Adatok
4.3.Digitális megoldások
4.4.Interoperabilitási értékelés
4.5.A digitális végrehajtást támogató intézkedések
1.A JAVASLAT/KEZDEMÉNYEZÉS FŐBB ADATAI
1.1.A javaslat/kezdeményezés címe
Javaslat – Az Európai Parlament és a Tanács határozata az (EU) 2015/1814 határozatnak az épület-, közúti közlekedési és további ágazatokra vonatkozó piaci stabilizációs tartalék tekintetében történő módosításáról
1.2.Az érintett szakpolitikai terület(ek)
Éghajlat-politikai fellépés
3. fejezet – Természeti erőforrások és környezet
9. cím – Környezetvédelem és éghajlat-politika
1.3.Célkitűzés(ek)
1.3.1.Általános célkitűzés(ek)
A javaslat célja, hogy fokozza az épület-, közúti közlekedési és további ágazatokra vonatkozó piaci stabilizációs tartalék hatékonyságát a kereslet és a kínálat egyensúlyának vonatkozásában.
1.3.2.Egyedi célkitűzés(ek)
A javaslat az épület-, közúti közlekedési és további ágazatokra vonatkozó piaci stabilizációs tartalék paramétereinek célzott módosításáról rendelkezik annak érdekében, hogy javítsa annak működését az ETS2 teljes mértékben működőképessé válásáig.
1.3.3.Várható eredmény(ek) és hatás
Tüntesse fel, milyen hatásokat gyakorolhat a javaslat/kezdeményezés a kedvezményezettekre/célcsoportokra.
A javaslat várhatóan javítani fogja a piac likviditását, stabilitását és kiszámíthatóságát az ETS2 teljes mértékben működőképessé válásáig.
1.3.4.Teljesítménymutatók
Határozza meg az előrehaladás és az eredmények nyomon követésére szolgáló mutatókat.
A tartalék a kibocsátási egységek piaci kínálatának és keresletének strukturális egyensúlyával foglalkozik.
1.4.A javaslat/kezdeményezés tárgya:
új intézkedés,
kísérleti projektet / előkészítő intézkedést követő új intézkedés,
✓ meglévő intézkedés meghosszabbítása,
egy vagy több intézkedés összevonása vagy átalakítása egy másik/új intézkedéssé.
1.5.A javaslat/kezdeményezés indoklása
1.5.1.Rövid vagy hosszú távon kielégítendő szükséglet(ek) a kezdeményezés végrehajtásának részletes ütemtervével
Az épület-, közúti közlekedési és további ágazatokra vonatkozó piaci stabilizációs tartalék paramétereinek célzott módosításai azt a célt kívánják elérni, hogy javítsák annak működését az ETS2 teljes körű működésbe lépéséig.
1.5.2.Az uniós részvételből származó hozzáadott érték (adódhat többek között a koordinációból eredő előnyökből, a jogbiztonságból, a fokozott hatékonyságból vagy a kiegészítő jellegből). E szakaszban „az uniós részvételből származó hozzáadott érték” azt az uniós fellépésből adódó értéket jelenti, amely többletként jelentkezik ahhoz az értékhez képest, amely a tagállamok egyedüli fellépése esetén jött volna létre.
Az épület-, közúti közlekedési és további ágazatokra vonatkozó kibocsátáskereskedelmi rendszer uniós szintű eszköz.
1.5.3.Hasonló korábbi tapasztalatok tanulsága
Tekintettel a 2030-ra kitűzött kibocsátáscsökkentési célra és a 2050-ig elérendő klímasemlegességi célkitűzésre, határozottabb uniós fellépésre van szükség – többek között egy hatékonyabb, jól működő és reziliensebb szén-dioxid-piac biztosítása révén.
1.5.4.A többéves pénzügyi kerettel való összeegyeztethetőség és lehetséges szinergiák egyéb megfelelő eszközökkel
A javaslat célja a meglévő szakpolitikai keret kiegészítése.
Összeegyeztethető továbbá a 2021–2027-es időszakra vonatkozó többéves pénzügyi kerettel.
1.5.5.A rendelkezésre álló különböző finanszírozási lehetőségek értékelése, ideértve az átcsoportosítási lehetőségeket is
1.6.A javaslat/kezdeményezés és az abból származó pénzügyi hatás időtartama
̈ határozott időtartam
–
időtartam: ÉÉÉÉ [HH/NN]-tól/-től ÉÉÉÉ [HH/NN]-ig,
–
pénzügyi hatás: ÉÉÉÉ-tól/-től ÉÉÉÉ-ig a kötelezettségvállalási előirányzatok esetében és ÉÉÉÉ-tól/-től ÉÉÉÉ-ig a kifizetési előirányzatok esetében.
✓ határozatlan időtartam
–beindítási időszak: ÉÉÉÉ-tól/-től ÉÉÉÉ-ig,
–azt követően: rendes ütemű végrehajtás.
1.7.Tervezett költségvetés-végrehajtási módszer(ek)
✓ közvetlen irányítás a Bizottság által,
–✓ a Bizottság szervezeti egységein keresztül, ideértve az uniós küldöttségek személyzetét,
–
végrehajtó ügynökségen keresztül,
megosztott irányítás a tagállamokkal,
közvetett irányítás a költségvetés végrehajtásával kapcsolatos feladatoknak a következőkre történő átruházásával:
– harmadik országok vagy az általuk kijelölt szervek,
– nemzetközi szervezetek és ügynökségeik (nevezze meg),
– az Európai Beruházási Bank és az Európai Beruházási Alap,
– a költségvetési rendelet 70. és 71. cikkében említett szervek,
– közjogi szervek,
– magánjog alapján működő, közfeladatot ellátó szervek, amennyiben megfelelő pénzügyi garanciákkal rendelkeznek,
– valamely tagállam magánjoga alapján működő, köz- és magánszféra közötti partnerség végrehajtásával megbízott és megfelelő pénzügyi garanciákkal rendelkező szervek,
– az Európai Unióról szóló szerződés V. címének értelmében a közös kül- és biztonságpolitika terén konkrét fellépések végrehajtásával megbízott, és a vonatkozó alap-jogiaktusban ekként megjelölt szervek vagy személyek,
–valamely tagállamban létrehozott, valamely tagállam magánjoga vagy uniós jog alapján működő szervek, amelyek az ágazatspecifikus szabályokkal összhangban megbízást kaphatnak uniós források vagy költségvetési garanciák végrehajtására, amennyiben e szervek közjogi szervek vagy közfeladatot ellátó magánjogi intézmények ellenőrzése alá tartoznak, és az ellenőrző szerv által vállalt egyetemleges felelősség formáját öltő vagy azzal egyenértékű pénzügyi garanciával rendelkeznek, amely pénzügyi garancia minden intézkedés esetében az uniós támogatás maximális összegére korlátozódhat.
Megjegyzések
A kezdeményezés irányítását továbbra is a jelenlegi munkacsoport végzi. Nincs szükség új személyzetre.
2.IRÁNYÍTÁSI INTÉZKEDÉSEK
2.1.A nyomon követésre és a jelentéstételre vonatkozó rendelkezések
A javaslat az európai klímarendeletre épül, a Bizottság által végzett ugyanazon értékeléseket is beleértve (a jelenlegi helyzethez hasonlóan). Az európai klímarendelet az energiaunióról és az éghajlat-politika irányításáról szóló rendelet által létrehozott, az üvegházhatású gázok kibocsátására és az éghajlatváltozással kapcsolatos egyéb információkra vonatkozó szilárd átláthatósági keretre épül, és nem ír elő további jelentéstételi folyamatokat a tagállamok számára.
2.2.Irányítási és kontrollrendszer(ek)
2.2.1.A költségvetés-végrehajtási módszer(ek)nek, a finanszírozás-végrehajtási mechanizmus(ok)nak, a kifizetési feltételeknek és a javasolt kontrollstratégiának az indokolása
Nem alkalmazandó. A javaslat nem pénzügyi programot hajt végre, hanem hosszú távú szakpolitikát fogalmaz meg. Az irányítási mód, a finanszírozás végrehajtási mechanizmusai, a kifizetési szabályok és a hibaarányokkal kapcsolatos ellenőrzési stratégiák nem alkalmazandók.
2.2.2.Az azonosított kockázatokkal és a csökkentésükre létrehozott belső kontrollrendszerekkel kapcsolatos információk
Az EU ETS irányelv értelmében a Bizottság rendszeresen értékeli a lehetséges ajánlások és további intézkedések terén elért eredményeket.
2.2.3.A kontrollok költséghatékonyságának becslése (a kontroll költségeinek és az érintett forrásoknak az aránya) és indokolása, valamint a hibakockázat várható szintjeinek értékelése (kifizetéskor és záráskor)
A kezdeményezés nem teremt olyan jelentős új kontrollt/kockázatokat, amelyekre ne terjedne ki a meglévő belső ellenőrzési keretrendszer. A költségvetési rendelet alkalmazásán túl nincs tervbe véve egyéb konkrét intézkedés.
2.3.A csalások és a szabálytalanságok megelőzésére irányuló intézkedések
A költségvetési rendelet alkalmazásán túl nincs tervbe véve egyéb konkrét intézkedés.
3.A JAVASLAT/KEZDEMÉNYEZÉS BECSÜLT PÉNZÜGYI HATÁSA
3.1.A többéves pénzügyi keret érintett fejezete(i) és a költségvetés érintett kiadási sora(i)
·Meglévő költségvetési sorok
A többéves pénzügyi keret fejezetei, azon belül pedig a költségvetési sorok sorrendjében.
|
A többéves pénzügyi keret fejezete
|
Költségvetési sor
|
Kiadás típusa
|
Hozzájárulás
|
|
|
Szám
|
diff./nem diff.
|
EFTA-országoktól
|
tagjelölt országoktól és potenciális tagjelöltektől
|
más harmadik országoktól
|
egyéb címzett bevétel
|
|
3
|
09.02.03.00
|
Diff.
|
IGEN
|
IGEN
|
NEM
|
IGEN
|
|
|
[XX.YY.YY.YY]
|
diff./nem diff.
|
IGEN/NEM
|
IGEN/NEM
|
IGEN/NEM
|
IGEN/NEM
|
|
|
[XX.YY.YY.YY]
|
diff./nem diff.
|
IGEN/NEM
|
IGEN/NEM
|
IGEN/NEM
|
IGEN/NEM
|
·Létrehozandó új költségvetési sorok
A többéves pénzügyi keret fejezetei, azon belül pedig a költségvetési sorok sorrendjében.
|
A többéves pénzügyi keret fejezete
|
Költségvetési sor
|
Kiadás típusa
|
Hozzájárulás
|
|
|
Szám
|
diff./nem diff.
|
EFTA-országoktól
|
tagjelölt országoktól és potenciális tagjelöltektől
|
más harmadik országoktól
|
egyéb címzett bevétel
|
|
|
[XX.YY.YY.YY]
|
diff./nem diff.
|
IGEN/NEM
|
IGEN/NEM
|
IGEN/NEM
|
IGEN/NEM
|
|
|
[XX.YY.YY.YY]
|
diff./nem diff.
|
IGEN/NEM
|
IGEN/NEM
|
IGEN/NEM
|
IGEN/NEM
|
|
|
[XX.YY.YY.YY]
|
diff./nem diff.
|
IGEN/NEM
|
IGEN/NEM
|
IGEN/NEM
|
IGEN/NEM
|
3.2.A javaslatnak az előirányzatokra gyakorolt becsült pénzügyi hatása
3.2.1.Az operatív előirányzatokra gyakorolt becsült hatás összefoglalása
–✓
A javaslat/kezdeményezés nem vonja maga után operatív előirányzatok felhasználását.
–
A javaslat/kezdeményezés az alábbi operatív előirányzatok felhasználását vonja maga után:
3.2.1.1.A megszavazott költségvetésből származó előirányzatok
millió EUR (három tizedesjegyig)
|
A többéves pénzügyi keret fejezete
|
Szám
|
|
|
Főigazgatóság: <…….>
|
Év
|
Év
|
Év
|
Év
|
A 2021–2027-es többéves pénzügyi keretből ÖSSZESEN
|
|
|
2024
|
2025
|
2026
|
2027
|
|
|
Operatív előirányzatok
|
|
Költségvetési sor
|
Kötelezettségvállalási előirányzatok
|
(1a)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
|
Kifizetési előirányzatok
|
(2a)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
Költségvetési sor
|
Kötelezettségvállalási előirányzatok
|
(1b)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
|
Kifizetési előirányzatok
|
(2b)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
Meghatározott egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási jellegű előirányzatok
|
|
Költségvetési sor
|
|
(3)
|
|
|
|
|
0,000
|
|
A(z) <…….> Főigazgatósághoz tartozó
előirányzatok ÖSSZESEN
|
Kötelezettségvállalási előirányzatok
|
= (1a) + (1b) + (3)
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
|
Kifizetési előirányzatok
|
=(2 a)+(2b)+(3)
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
|
Kifizetési előirányzatok
|
=(2 a)+(2b)+(3)
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
|
Év
|
Év
|
Év
|
Év
|
A 2021–2027-es többéves pénzügyi keretből ÖSSZESEN
|
|
|
2024
|
2025
|
2026
|
2027
|
|
|
Operatív előirányzatok ÖSSZESEN
|
Kötelezettségvállalási előirányzatok
|
(4)
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
|
Kifizetési előirányzatok
|
(5)
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
Meghatározott egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási jellegű előirányzatok ÖSSZESEN
|
(6)
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
A többéves pénzügyi keret <….> FEJEZETÉHEZ tartozó előirányzatok
|
Kötelezettségvállalási előirányzatok
|
=(4)+(6)
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
ÖSSZESEN
|
Kifizetési előirányzatok
|
=(5)+(6)
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
3.2.2.Operatív előirányzatokból finanszírozott becsült kimenet (decentralizált ügynökségek esetében nem kell kitölteni)
Kötelezettségvállalási előirányzatok, millió EUR (három tizedesjegyig)
|
Tüntesse fel a célkitűzéseket és a kimeneteket
|
|
|
2024.
év
|
2025.
év
|
2026.
év
|
2027.
év
|
A táblázat a hatás időtartamának bemutatásához szükséges további évekkel bővíthető (lásd az 1.6. szakaszt).
|
ÖSSZESEN
|
|
|
KIMENETEK
|
|
|
Típus
|
Átlagos költség
|
Szám
|
Költség
|
Szám
|
Költség
|
Szám
|
Költség
|
Szám
|
Költség
|
Szám
|
Költség
|
Szám
|
Költség
|
Szám
|
Költség
|
Összesített szám
|
Összköltség
|
|
1. EGYEDI CÉLKITŰZÉS…
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
– Kimenet
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
– Kimenet
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
– Kimenet
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1. egyedi célkitűzés részösszege
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2. EGYEDI CÉLKITŰZÉS …
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
– Kimenet
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2. egyedi célkitűzés részösszege
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
ÖSSZESEN
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
3.2.3.Az igazgatási előirányzatokra gyakorolt becsült hatás összefoglalása
–✓
A javaslat/kezdeményezés nem vonja maga után igazgatási jellegű előirányzatok felhasználását.
–
A javaslat/kezdeményezés az alábbi igazgatási jellegű előirányzatok felhasználását vonja maga után:
3.2.3.1. A megszavazott költségvetésből származó előirányzatok
|
MEGSZAVAZOTT ELŐIRÁNYZATOK
|
Év
|
Év
|
Év
|
Év
|
2021–2027 ÖSSZESEN
|
|
|
2024
|
2025
|
2026
|
2027
|
|
|
7. FEJEZET
|
|
Humánerőforrás
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
Egyéb igazgatási kiadások
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
7. FEJEZETI részösszeg
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
7. FEJEZETEN kívül
|
|
Humánerőforrás
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
Egyéb igazgatási jellegű kiadások
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
7. FEJEZETEN kívüli részösszeg
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
|
|
ÖSSZESEN
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
3.2.4.Becsült humánerőforrás-szükségletek
–✓
A javaslat/kezdeményezés nem igényel humánerőforrást.
–
A javaslat/kezdeményezés az alábbi humánerőforrás-igénnyel jár:
3.2.4.1.A megszavazott költségvetésből finanszírozott
A becsléseket teljes munkaidős egyenértékben (FTE) kell kifejezni
|
MEGSZAVAZOTT ELŐIRÁNYZATOK
|
Év
|
Év
|
Év
|
Év
|
|
|
2024
|
2025
|
2026
|
2027
|
|
A létszámtervben szereplő álláshelyek (tisztviselők és ideiglenes alkalmazottak)
|
|
20 01 02 01 (a központokban és a bizottsági képviseleteken)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
20 01 02 03 (az Unió küldöttségeinél)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
01 01 01 01 (közvetett kutatás)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
01 01 01 11 (közvetlen kutatás)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
Egyéb költségvetési sorok (kérjük megnevezni)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
• Külső munkatársak (teljes munkaidős egyenértékben)
|
|
20 02 01 (CA, SNE a teljes keretből)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
20 02 03 (CA, LA, SNE és JPD az Unió küldöttségeinél)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
Igazgatási támogatási sor
[XX.01.YY.YY]
|
- a központokban
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
|
- az Unió küldöttségeinél
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
01 01 01 02 (CA, SNE – közvetett kutatás)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
01 01 01 12 (CA, SNE – közvetlen kutatás)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
Egyéb költségvetési sorok a 7. fejezetben (kérjük megnevezni)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
Egyéb költségvetési sorok a 7. fejezeten kívül (kérjük megnevezni)
|
0
|
0
|
0
|
0
|
|
ÖSSZESEN
|
0
|
0
|
0
|
0
|
3.2.5.A digitális technológiával kapcsolatos beruházásokra gyakorolt becsült hatás áttekintése
Kötelező: a javaslat/kezdeményezés által érintett, digitális technológiával kapcsolatos beruházásokra vonatkozó legjobb becslést fel kell tüntetni az alábbi táblázatban.
Kivételes esetben a 7. fejezethez tartozó előirányzatokat – amennyiben azokra a javaslat/kezdeményezés végrehajtásához szükség van –, a kijelölt sorban kell feltüntetni.
Az 1–6. fejezethez tartozó előirányzatokat „operatív programokkal kapcsolatos szakpolitikai informatikai kiadások”-ként kell feltüntetni. Ez a kiadás a kezdeményezés végrehajtásához közvetlenül kapcsolódó informatikai platformok/eszközök újrafelhasználására/vásárlására/fejlesztésére és az azokhoz kapcsolódó beruházásokra (pl. engedélyek, tanulmányok, adattárolás stb.) felhasználandó operatív költségvetést takarja. Az e táblázatban megadott információknak összhangban kell lenniük a 4. szakaszban („Digitális vetületek”) bemutatott részletes információkkal.
|
Digitális és informatikai előirányzatok ÖSSZESEN
|
Év
|
Év
|
Év
|
Év
|
A 2021–2027-es többéves pénzügyi keretből ÖSSZESEN
|
|
|
2024
|
2025
|
2026
|
2027
|
|
|
7. FEJEZET
|
|
Informatikai kiadások (vállalati)
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
7. FEJEZETI részösszeg
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
7. FEJEZETEN kívül
|
|
Operatív programokkal kapcsolatos szakpolitikai informatikai kiadások
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
7. FEJEZETEN kívüli részösszeg
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
|
|
|
ÖSSZESEN
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
0,000
|
3.2.6.A jelenlegi többéves pénzügyi kerettel való összeegyeztethetőség
A javaslat/kezdeményezés:
–✓
teljes mértékben finanszírozható a többéves pénzügyi keret érintett fejezetén belüli átcsoportosítás révén,
Nincs szükség további forrásokra. A kezdeményezés irányítását továbbra is a jelenlegi munkacsoport végzi.
–
a többéves pénzügyi keret lekötetlen mozgásterének és/vagy a többéves pénzügyi keretről szóló rendeletben meghatározott különleges eszközöknek a felhasználását teszi szükségessé,
–
a többéves pénzügyi keret módosítását teszi szükségessé.
3.2.7.Harmadik felek finanszírozási hozzájárulása
A javaslat/kezdeményezés:
–✓
nem irányoz elő harmadik felek általi társfinanszírozást,
–
előirányoz harmadik felek általi társfinanszírozást az alábbi becslések szerint:
előirányzatok, millió EUR (három tizedesjegyig)
|
|
2024.
év
|
2025.
év
|
2026.
év
|
2027.
év
|
Összesen
|
|
Tüntesse fel a társfinanszírozó szervet
|
|
|
|
|
|
|
Társfinanszírozott előirányzatok ÖSSZESEN
|
|
|
|
|
|
3.3.
Becsült bevételi hatás
–✓
A javaslatnak/kezdeményezésnek nincs pénzügyi hatása a bevételre.
–
A javaslatnak/kezdeményezésnek van pénzügyi hatása:
–
a javaslat a saját forrásokra gyakorol hatást,
–
a javaslat az egyéb bevételekre gyakorol hatást,
–
adja meg, hogy a bevétel kiadási sorokhoz van-e rendelve.
millió EUR (három tizedesjegyig)
|
Bevételi költségvetési sor:
|
Az aktuális költségvetési évben rendelkezésre álló előirányzatok
|
A javaslat/kezdeményezés hatása
|
|
|
|
2024. év
|
2025. év
|
2026. év
|
2027. év
|
|
… jogcímcsoport
|
|
|
|
|
|
4.Digitális vetületek
4.1.Digitális vonatkozású követelmények
|
A javaslat nem állapít meg digitális vonatkozású követelményeket.
|
4.2.Adatok
|
A javaslat nem állapít meg digitális vonatkozású követelményeket.
|
4.3.Digitális megoldások
|
A javaslat nem állapít meg digitális vonatkozású követelményeket.
|
4.4.Interoperabilitási értékelés
|
A javaslat nem állapít meg digitális vonatkozású követelményeket.
|
4.5.A digitális végrehajtást támogató intézkedések
|
A javaslat nem állapít meg digitális vonatkozású követelményeket.
|