I.

Bevezetés

1.

A rechtbank Amsterdam (amszterdami bíróság, Hollandia) által előterjesztett két előzetes döntéshozatal iránti kérelem lényegében az európai elfogatóparancs kibocsátása után valamely tagállam igazságügyi hatóságai részére átadott személy meghallgatáshoz való jogának alkalmazási szabályaira vonatkozik, az első ügyben a végrehajtó igazságügyi hatóságnak a 2002/584/IB határozat ( 2 ) 27. cikke (3) bekezdésének g) pontja és (4) bekezdése értelmében vett, az képező bűncselekmények körének kiterjesztéséhez való hozzájárulására irányuló kérelem összefüggésében, míg a második ügyben ezen igazságügyi hatóság e kerethatározat 28. cikkének (3) bekezdése értelmében vett további átadáshoz való hozzájárulása iránti kérelem összefüggésében. ( 3 )

2.

Közelebbről a Bíróságot arra kérik, hogy döntsön arról, hogy az európai elfogatóparancs alapján átadott személy mely tagállamban és milyen szabályok szerint gyakorolhatja a meghallgatáshoz való jogát azelőtt, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság megadja a kiegészítő hozzájárulását, amely kérdésekre a 2002/584 kerethatározat vagy más uniós szabályozás nem ad kifejezett választ. A jelen ügyek fő tétje tehát e meghallgatáshoz való jog terjedelmének és végrehajtási módjainak pontosítása, egyensúlyt teremtve egyrészt az európai elfogatóparancs mechanizmusának hatékonysága, amely alapvetően a kölcsönös elismerés elvén alapul, másrészt pedig az átadott személy alapvető jogainak tiszteletben tartása között.

3.

A releváns uniós jogi rendelkezéseknek az Európai Unió Alapjogi Chartájával (a továbbiakban: Charta) összefüggésben történő értelmezését követően arra a következtetésre jutok, hogy mindenekelőtt és előzetesen az átadott személynek joga van ahhoz, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság kiegészítő hozzájárulásának megadását megelőzően meghallgassák; ezt követően e jogot a végrehajtó igazságügyi hatósággal szemben és a végrehajtó tagállam jogával összhangban kell gyakorolni, és az a végrehajtó vagy a kibocsátó tagállamban is gyakorolható; végül pedig az említett jog a kibocsátó tagállam és a végrehajtó tagállam illetékes hatóságai által az alkalmazandó nemzeti szabályok alapján kölcsönösen elfogadott részletes szabályok szerint gyakorolható, feltéve hogy e jog tényleges gyakorlása biztosított.

II.

Jogi háttér

A.

Az uniós jog: a 2002/584 kerethatározat

4.

A 2002/584 kerethatározat (5), (6), (10) és (12) preambulumbekezdése a következőképpen szól:

5.

E kerethatározatnak „Az európai elfogatóparancs meghatározása és végrehajtásának kötelezettsége” című 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

6.

Az említett kerethatározat 3–4a. cikke az európai elfogatóparancs végrehajtása végrehajtó igazságügyi hatóság részéről történő kötelező vagy mérlegelhető megtagadásának okait írja elő.

7.

Ugyanezen kerethatározat „Átadási eljárás” című 2. fejezete tartalmazza a 9–25. cikket.

8.

A 2002/584 kerethatározatnak „A keresett személy jogai” című 11. cikke a következőket mondja ki:

9.

E kerethatározat „Beleegyezés az átadásba” című 13. cikke a következőképpen rendelkezik:

10.

Az említett kerethatározatnak „A keresett személy kihallgatása” című 14. cikke a következőképpen szól:

11.

Ugyanezen kerethatározat „Határozat az átadásról” című 15. cikke kimondja:

12.

A 2002/584 kerethatározatnak „A határozat meghozatala előtti állapot” című 18. cikke a következőket írja elő:

13.

E kerethatározat „A személy kihallgatása a határozat meghozatala előtt” címet viselő 19. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

14.

Az említett kerethatározatnak „Az átadás joghatásai” című 3. fejezete tartalmazza a 26–30. cikket.

15.

Ugyanezen kerethatározat „Esetleges büntetőeljárás más bűncselekmények miatt” című 27. cikke a következőket mondja ki:

16.

A 2002/584 kerethatározat „További átadás vagy kiadatás” című 28. cikke a következőképpen rendelkezik:

B.

A holland jog

17.

A 2002/584 kerethatározatot a holland jogba a 2004. április 29‑i Overleveringswet ( 4 ) (a személyek átadásáról szóló törvény) ülteti át.

18.

A személyek átadásáról szóló törvény „Hollandia általi átadás” című II. fejezetének „Az átadás feltételei” című 1. szakaszában található 14. cikke, amelynek az (1) és (3) bekezdése ülteti át a 2002/584 kerethatározat 27. cikkének (2), (3) és (4) bekezdését, a következőket mondja ki:

19.

E törvény 25. cikkének (1) és (3) bekezdése, amely a II. fejezet „Átadási eljárás” című 2. szakaszának „Az átadásról szóló határozat” című C. címe alatt található, a következőképpen rendelkezik:

III.

Az alapeljárások és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

A.

A C‑428/21. PPU. sz. ügy

20.

2021. április 13‑án a Fővárosi Törvényszék (Magyarország) a 2002/584 kerethatározat 27. cikke (3) bekezdésének g) pontja és (4) bekezdése értelmében bűncselekmények körének kiterjesztése iránti kérelmet nyújtott be a holland hatóságokhoz HM nigériai állampolgár vonatkozásában, akit egy 2020. május 25‑én végrehajtott európai elfogatóparancs alapján adtak át a magyar hatóságoknak, és tartottak fogva Magyarországon. E kérelem célja az európai elfogatóparancs alapjául szolgáló bűncselekménytől eltérő, az átadása előtt elkövetett bűncselekmény miatti büntetőeljárás lefolytatásának lehetővé tétele volt.

21.

Meghallgatása során HM kijelentette, hogy nem kíván lemondani az e kerethatározat 27. cikke (3) bekezdésének f) pontjában előírt specialitás szabálya által biztosított védelemről.

22.

E körülmények között a rechtbank Amsterdam (amszterdami bíróság, Hollandia), amelyhez bűncselekmények körének kiterjesztése iránti kérelemmel fordultak, miután elismerte HM tekintetében a bűncselekmények körének kiterjesztéséhez való hozzájárulással kapcsolatos meghallgatáshoz való jogot, úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

B.

C‑429/21. PPU. sz. ügy

23.

2021. május 3‑án a Procureur des Konings van het Parket van Brussel (brüsszeli ügyészség királyi ügyésze, Belgium) a 2002/584 kerethatározat 28. cikkének (3) bekezdése szerinti további átadás engedélyezése iránti kérelmet nyújtott be a holland hatóságokhoz, TZ holland állampolgár vonatkozásában, akit európai elfogatóparancs alapján bocsátottak a belga hatóságok rendelkezésére, és Belgiumban tartottak fogva. E kérelem célja annak lehetővé tétele volt, hogy TZ‑t átadják a német hatóságoknak az európai elfogatóparancs alapjául szolgáló bűncselekménytől eltérő, az átadása előtt elkövetett bűncselekmény miatti büntetőeljárás lefolytatása céljából.

24.

E körülmények között a rechtbank Amsterdam (amszterdami bíróság), amelyhez további átadás iránti kérelemmel fordultak, miután elismerte TZ tekintetében a további átadással kapcsolatos meghallgatáshoz való jogot, úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

IV.

A Bíróság előtti sürgősségi eljárás

25.

A kérdést előterjesztő bíróság a Bíróság eljárási szabályzatának 107. cikke alapján kérte a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmek sürgősségi eljárásban történő elbírálását. E kérelem alátámasztása érdekében arra hivatkozott, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések az EUM‑Szerződés harmadik részének V. címe alá tartozó kerethatározat értelmezésére vonatkoznak.

26.

A sürgősség kritériumát illetően a kérdést előterjesztő bíróság a C‑428/21. PPU. sz. ügyben jelezte, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem időpontjában HM Magyarországon előzetes letartóztatásban volt. E bíróság megjegyezte, hogy ha hozzájárulna a bűncselekmények körének kiterjesztéséhez, HM további cselekmények miatt is előzetes letartóztatásba kerülhetne, ami e fogva tartás időtartamának meghosszabbítását és elítélés esetén súlyosabb büntetés kiszabását vonhatná maga után. Ezzel szemben, ha az említett bíróság elutasítja a bűncselekmények körének kiterjesztésére irányuló kérelmet, a kibocsátó tagállam illetékes hatósága főszabály szerint nem lenne jogosult arra, hogy HM‑et előzetes letartóztatásba helyezze az e kérelemmel érintett cselekmények miatt, és elítélése esetén e tagállam illetékes igazságügyi hatósága főszabály szerint nem lenne jogosult az e cselekmények miatt kiszabott szabadságvesztés‑büntetés végrehajtására. Ennélfogva a kérdést előterjesztő bíróság úgy ítélte meg, hogy a Bíróságnak az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre adott válasza közvetlen és döntő befolyással van HM magyarországi fogva tartásának időtartamára.

27.

A C‑429/21. PPU. sz. ügyben a kérdést előterjesztő bíróság jelezte, hogy TZ Belgiumban fogva tartásban van, amíg a német hatóságok által vele szemben kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtása érdekében a Németországba történő további átadáshoz való hozzájárulás iránti kérelemről nem határoz. Megjegyezte, hogy a Bíróság határozata hatással van e személy Belgiumban való fogva tartásának fenntartására.

28.

E körülmények között a Bíróság első tanácsa 2021. július 29‑én úgy határozott, hogy helyt ad a kérdést előterjesztő bíróság azon kérelmének, hogy ezt a két ügyet sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban bírálják el. Úgy döntött továbbá, hogy az eljárás írásbeli és szóbeli szakaszának lefolytatása, valamint az ítélethozatal céljából egyesíti ezeket az ügyeket, és írásbeli választ igénylő kérdéseket tesz fel a holland kormánynak.

29.

Írásbeli észrevételeket nyújtott be az Openbaar Ministerie (ügyészség, Hollandia), a holland kormány és az Európai Bizottság. A holland kormány szintén írásban válaszolt a Bíróság által feltett kérdésekre. Az ügyészség, a holland, az ír, a francia és a magyar kormány, valamint a Bizottság a 2021. szeptember 8‑án tartott tárgyaláson szóbeli észrevételeket terjesztett elő.

V.

Értékelés

30.

A kérdést előterjesztő bíróság, miután megállapította, hogy az átadott személynek a kiegészítő hozzájárulás iránti kérelemmel kapcsolatos meghallgatáshoz való joga a hatékony bírói jogvédelemhez való joggal szorosan összefüggő védelemhez való jogának részét képezi, ( 5 ) a jelen két ügyben előzetes döntéshozatal céljából két kérdést terjeszt a Bíróság elé: az elsővel azt kívánja megtudni a Bíróságtól, hogy e személynek mely tagállamban kell biztosítani a meghallgatáshoz való jogának gyakorlását, a másodikkal pedig azt, hogy e jog milyen módon gyakorolható abban az esetben, ha azt a végrehajtó tagállamban kell biztosítani.

31.

E tekintetben először is hangsúlyozom, hogy a 2002/584 kerethatározat nem biztosítja kifejezetten az átadott személy számára a kiegészítő hozzájárulás iránti kérelemmel kapcsolatos meghallgatáshoz való jogot, és hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata még nem foglalkozott ezzel a kérdéssel. ( 6 )

32.

Ennélfogva, mielőtt megkezdeném a két előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés vizsgálatát, megvizsgálom, hogy e kerethatározatnak a Charta 47. cikkében foglalt hatékony bírói jogvédelemhez való jog fényében értelmezett releváns rendelkezéseit úgy kell‑e értelmezni, hogy az átadott személynek joga van ahhoz, hogy egy kiegészítő hozzájárulás iránti kérelemmel kapcsolatban meghallgassák.

A.

Az átadott személy kiegészítő hozzájárulás iránti kérelemmel kapcsolatban történő meghallgatáshoz való jogáról

33.

Megjegyzem, hogy bár az európai elfogatóparancs kibocsátásával összefüggésben a 2002/584 kerethatározat 14. cikke előírja, hogy az elfogott személynek, amennyiben nem egyezik bele az átadásába, joga van ahhoz, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság kihallgassa, e kerethatározat hallgat a már átadott személy azon jogáról, hogy a kiegészítő hozzájárulás iránti kérelemmel kapcsolatban meghallgassák.

34.

Mindemellett úgy vélem, hogy a 2002/584 kerethatározat releváns rendelkezéseinek a kerethatározat célkitűzései és a Charta 47. cikkében biztosított hatékony bírói jogvédelemhez való jog fényében történő értelmezése lehetővé teszi a kiegészítő hozzájárulás iránti kérelemmel kapcsolatos meghallgatáshoz való jog elismerését az átadott személy számára.

35.

Először is emlékeztetek arra, hogy bár a 2002/584 kerethatározat a büntetőügyekben hozott bírósági határozatok szabad mozgásának a kölcsönös elismerés elvén alapuló és a tagállamok közötti nagy fokú bizalomra épülő rendszerét hozza létre, ( 7 ) tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és összhangban van az EUSZ 6. cikkben elismert és a Chartában, ( 8 ) különösen a Charta 47. cikkének második bekezdésében kifejezésre juttatott alapelvekkel.

36.

E tekintetben a Bíróság kimondta, hogy a bármely eljárásban érvényesülő meghallgatáshoz való jog, amely szerves részét képezi a védelemhez való jog tiszteletben tartásának, amely az uniós jog Charta 47. cikkébe foglalt általános elvének minősül, mindenki számára biztosítja azt a lehetőséget, hogy hasznos és hatékony módon ismertesse álláspontját a közigazgatási eljárásban, és minden olyan határozat meghozatala előtt, amely az érdekeit hátrányosan érintheti. ( 9 )

37.

Másodszor, a Bíróság mindenekelőtt már kimondta, hogy a bűncselekmények körének kiterjesztéséhez való hozzájárulás megadásáról szóló határozat különbözik az európai elfogatóparancs végrehajtására vonatkozó határozattól, és az érintett személy tekintetében az utóbbi határozat joghatásaitól eltérő joghatásokat fejt ki. ( 10 ) Véleményem szerint ugyanez vonatkozik a további átadáshoz való hozzájárulás megadására vonatkozó határozatra is.

38.

Ezt követően a 2002/584 kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdése, valamint 28. cikke (3) bekezdésének b) és d) pontja szerint a kiegészítő hozzájárulás megadására akkor kerül sor, ha az a bűncselekmény, amelynek vonatkozásában azt kérték, az e kerethatározat szerinti átadási kötelezettséget von maga után, és azt a végrehajtás kötelező vagy mérlegelhető megtagadásának ugyanazon okai alapján tagadják meg, mint amelyeket az európai elfogatóparancs esetében az említett kerethatározat 3. és 4. cikke előír.

39.

Végül az európai elfogatóparancs végrehajtásával kapcsolatos eljáráshoz hasonlóan a bűncselekmények körének kiterjesztésére és a további átadásra vonatkozó eljárások – amint arra a kérdést előterjesztő bíróság rámutat, és ellentétben a magyar kormány által a tárgyaláson képviselt állásponttal – szintén sérthetik az átadott személy szabadsághoz való jogát, mivel az átadás alapjául szolgáló bűncselekménytől eltérő bűncselekményre vonatkoznak, e személlyel szemben súlyosabb büntetés kiszabásához vezethetnek. ( 11 )

40.

Véleményem szerint tehát párhuzamot kell vonni egyrészt az első átadás során biztosított jog, másrészt pedig a bűncselekmények körének kiterjesztése vagy a további átadás során alkalmazott jog között, és meg kell állapítani, hogy az átadott személynek a kiegészítő hozzájárulás iránti kérelemmel összefüggésben történő meghallgatásának szükségessége ugyanazokon a követelményeken alapul, mint amelyek az első átadásával kapcsolatos meghallgatáshoz való jogát igazolják. ( 12 )

41.

Következésképpen úgy vélem, hogy a 2002/584 kerethatározat Charta 47. cikkében rögzített hatékony bírói jogvédelem elvével összefüggésben értelmezett 27. cikke (3) bekezdésének g) pontját és (4) bekezdését, valamint 28. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az átadott személyt meg kell hallgatni a kiegészítő hozzájárulás iránti kérelemmel kapcsolatban.

42.

Ennek pontosítását követően a kérdést előterjesztő bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések arra vonatkoznak, hogy mely tagállamban és milyen szabályok szerint gyakorolható az átadott személy meghallgatáshoz való joga.

B.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésről

43.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés arra vonatkozik, hogy az átadott személy mely tagállamban gyakorolhatja a kiegészítő hozzájárulás iránti kérelemmel kapcsolatos meghallgatáshoz való jogát.

44.

A kérdést előterjesztő bíróság, miután megállapította, hogy a 2002/584 kerethatározat e tekintetben semmilyen szabályt nem tartalmaz, a C‑428/21. PPU. sz. ügyben lényegében két esetet vázol fel. Az első szerint az átadott személy a kibocsátó tagállamban gyakorolhatja a meghallgatáshoz való jogát, amikor e tagállam igazságügyi hatósága e személyt meghallgatja az e kerethatározat 27. cikkének (2) bekezdésében hivatkozott specialitás szabályának alkalmazásáról való esetleges lemondással kapcsolatban. A második szerint az említett személy a végrehajtó tagállamban gyakorolhatja a meghallgatáshoz való jogát a hozzájárulás megadására irányuló eljárás keretében. Ez utóbbi esetben e bíróság szerint a végrehajtó igazságügyi hatóság vagy egyszerűen tudomást szerezhet a meghallgatásról (a kibocsátó tagállamban) készült jegyzőkönyvről, vagy meghallgatást tarthat.

45.

A C‑429/21. PPU. sz. ügyben a kérdést előterjesztő bíróság szintén két esetet vázol fel. Az első szerint az átadott személy a második európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló eljárás keretében a kibocsátó tagállamban gyakorolhatja a meghallgatáshoz való jogát. A második eset szerint e személy a végrehajtó tagállamban gyakorolhatja a meghallgatáshoz való jogát.

46.

Mindenekelőtt megjegyzem, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés nem korlátozódik arra, hogy az átadott személynek mely – fizikai helyszínként értelmezett – tagállamban kell biztosítani a meghallgatáshoz való jogának gyakorlását, hanem főként arra a kérdésre vonatkozik, hogy mely tagállam bíróság tekintetében kell biztosítani az átadott személy részére meghallgatáshoz való jogának gyakorlását. ( 13 )

47.

E tekintetben először is emlékeztetek arra, hogy a 2002/584 kerethatározat 3. és 4. cikke értelmében, amelyekre e kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdése és 28. cikke (3) bekezdésének d) pontja utal, a végrehajtó igazságügyi hatóság feladata annak vizsgálata, hogy nem állnak‑e fenn az európai elfogatóparancs végrehajtása kötelező megtagadásának olyan okai, amelyek a kiegészítő hozzájárulás megtagadását is magukkal vonják. A kibocsátó tagállam igazságügyi hatósága még a kölcsönös elismerés elvére figyelemmel sem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy a kiegészítő hozzájárulás megtagadásának okairól határozzon. A végrehajtó igazságügyi hatóságra hárul tehát az a kötelezettség, hogy az átadott személyt a végrehajtó tagállam jogának megfelelően e tárgyban meghallgassa. ( 14 )

48.

Ennélfogva számomra elengedhetetlennek tűnik, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság – a jelen ügyben a holland igazságügyi hatóság – legalábbis részt vegyen az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre adott válaszban megvizsgált részletes szabályok szerint abban az eljárásban, amelyben az átadott személy gyakorolja a meghallgatáshoz való jogát, amikor ez az eljárás a kibocsátó tagállamban, a jelen esetben a C‑428/21. PPU. sz. ügyben Magyarországon, a C‑429/21. PPU. sz. ügyben pedig Belgiumban zajlik.

49.

Ezen értelmezésre tekintettel, és ellentétben azzal, amit a kérdést előterjesztő bíróság az első feltevésében felvázolt, kétlem, hogy az átadott személy minden további nélkül a kibocsátó tagállamban gyakorolhatná a meghallgatáshoz való jogát, amikor e tagállam igazságügyi hatósága a specialitás szabályának alkalmazásáról való esetleges lemondást illetően meghallgatja, vagy amikor a második végrehajtó igazságügyi hatóság határoz a második európai elfogatóparancs végrehajtásáról.

50.

Figyelemmel ugyanis arra, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság továbbra is hatáskörrel rendelkezik a kiegészítő hozzájárulási eljárást illetően, amelyet a végrehajtó tagállam joga szabályoz, számomra nyilvánvalónak tűnik, hogy az átadott személy meghallgatáshoz való joga gyakorlásának lehetővé kell tennie számára, hogy a végrehajtó tagállam joga szerint e hatóság elé terjessze álláspontját a bűncselekmények körének kiterjesztésével vagy a további átadással kapcsolatban. Amint arra a kérdést előterjesztő bíróság helyesen rámutat, a C‑428/21. PPU. sz. ügyben a kibocsátó tagállam igazságügyi hatósága nem rendelkezik hatáskörrel a bűncselekmények körének kiterjesztésével kapcsolatos döntést illetően, a C‑429/21. PPU. sz. ügyben pedig az a keret, amelyben a második végrehajtó igazságügyi hatóság határoz a második európai elfogatóparancs végrehajtásáról, nem szükségszerűen ugyanaz, mint amelyben az első végrehajtó igazságügyi hatóság határoz a további átadásról. ( 15 )

51.

Egyébiránt az, hogy bizonyos helyzetekben a 2002/584 kerethatározat lehetővé teszi az átadott személy számára, hogy az átadását követően lemondjon a specialitás szabályáról, vagy hogy beleegyezzen a további átadásba a kibocsátó tagállam illetékes igazságügyi hatóságai előtt és e tagállam jogával összhangban, ( 16 ) véleményem szerint nem ellentétes e következtetéssel. Ezt a lehetőséget ugyanis, amely eltérést enged attól a szabálytól, amely szerint a specialitás szabályáról való lemondásra vagy az átadásba való beleegyezésre általában a végrehajtó tagállam illetékes igazságügyi hatósága előtt kerül sor, ( 17 ) e személynek a kibocsátó tagállamban való jelenléte, valamint az indokolja, hogy ilyen helyzetekben, amikor a „döntés” csak az átadott személyen múlik, az uniós jogalkotó a hatékonyság érdekében lehetővé tette, hogy az a kibocsátó tagállam illetékes hatóságai előtt gyakorolhassa azon jogait, amelyeket rendesen a végrehajtó igazságügyi hatóság előtt gyakorolna.

52.

Másodszor, ami azon hely meghatározását illeti, ahol az átadott személyt meg kell hallgatni, előzetesen megjegyzem, hogy az EUMSZ 267. cikk első bekezdése értelmében a Bíróság hatáskörrel rendelkezik előzetes döntés meghozatalára a Szerződések értelmezése vagy az uniós intézmények, szervek vagy hivatalok jogi aktusainak érvényessége vagy értelmezése tekintetében. Az uniós jog tényleges ügyekre történő alkalmazása, a fortiori a tagállamokat az uniós jogi keretrendszer végrehajtása során megillető mérlegelési mozgástér keretében elfogadott nemzeti szabályok alkalmazása azonban lényegében a nemzeti bíróságokra tartozik. ( 18 ) Ezzel szemben a Bíróság feladata az általános keret egyértelművé tétele, valamint adott esetben iránymutatás szolgáltatása a rendelkezésre álló jogi eszközök uniós joggal való összeegyeztethetőségéről.

53.

Ennek pontosítását követően úgy vélem, hogy mivel a 2002/584 kerethatározat nem tartalmaz ilyen értelmű szabályokat, az átadott személy meghallgatáshoz való jogának gyakorlására vonatkozó gyakorlati szabályokat a végrehajtó tagállam és a kibocsátó tagállam illetékes igazságügyi hatóságai közötti megállapodás útján kell meghatározni, tiszteletben tartva az eljárási autonómia elvét és figyelembe véve azt a tényt, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság rendelkezik hatáskörrel a kiegészítő hozzájárulásról szóló határozat elfogadására, valamint hogy az érintett igazságügyi hatóságok közötti valamennyi megállapodásnak tiszteletben kell tartania az átadott személy alapvető jogait és többek között a hatékony bírói jogvédelemhez való jogát.

54.

Maga a 2002/584 kerethatározat is szolgáltat példákat az illetékes igazságügyi hatóságok közötti együttműködéssel kapcsolatban. Így e kerethatározat 19. cikkének (2) bekezdése azt írja elő, hogy az európai elfogatóparancsról való döntésig a keresett személyt a végrehajtó tagállam jogának, „a kibocsátó és a végrehajtó igazságügyi hatóság közötti közös megállapodásban meghatározott feltételeknek” megfelelően hallgatják ki, e kerethatározat 31. cikkének (2) bekezdése pedig azt rögzíti, hogy a tagállamok az említett kerethatározat elfogadásakor hatályban lévő két‑ vagy többoldalú megállapodásokat vagy megegyezéseket továbbra is alkalmazhatják, illetve a 2002/584 kerethatározat hatálybalépését követően két‑ vagy többoldalú megállapodásokat vagy megegyezéseket köthetnek, amennyiben e fennálló vagy új megállapodások vagy megegyezések lehetővé teszik e kerethatározat rendelkezéseinek kiterjesztését vagy kibővítését, és hozzájárulnak az olyan személyek átadásával kapcsolatos eljárások további egyszerűsítéséhez és megkönnyítéséhez, akik ellen európai elfogatóparancsot adtak ki.

55.

Egyébiránt az a lehetőség, hogy a gyakorlati végrehajtási részletszabályok meghatározását a végrehajtó és a kibocsátó igazságügyi hatóság közötti megállapodásra hagyják, összhangban van az Unióban a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés rendszerének jellegével és logikájával, ( 19 ) valamint a 2002/584 kerethatározat szellemével, amely a büntetőügyekben hozott bírósági határozatok szabad mozgásának a kölcsönös elismerés elvén alapuló rendszerét hozza létre, és amely a tagállamok közötti nagy fokú bizalomra épül. ( 20 )

56.

Ami közelebbről a kérdést előterjesztő bíróság által felvázolt eseteket illeti, egyrészt úgy vélem, hogy a releváns uniós szabályozásban semmi nem zárja ki, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által felvázolt második esetnek megfelelően az átadott személyt a végrehajtó igazságügyi hatóság hallgassa meg a végrehajtó tagállamban, a kiegészítő hozzájárulás megadására irányuló eljárás keretében, noha e személynek a kibocsátó tagállamban való jelenléte, illetve fogva tartása – mint az alapügyekben ‑ a gyakorlatban különösen nehézkessé teszi az érintett hatóságok, illetve személy számára ezt az egyébként elvont szempontból a legközvetlenebb megoldást. ( 21 )

57.

Másrészt úgy vélem, hogy a releváns uniós szabályozással nem ellentétes az sem, hogy az átadott személyt a kibocsátó tagállamban is meghallgathassák. Az a tény, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság hatáskörrel rendelkezik a kiegészítő hozzájárulás iránti kérelem elbírálására a végrehajtó tagállam jogának megfelelően, nem jelenti azt, hogy az átadott személy számára lehetővé kell tenni, hogy feltétlenül ez utóbbi tagállam területén gyakorolhassa a meghallgatáshoz való jogát.

58.

Amint ugyanis az már említésre is került, a 2002/584 kerethatározat ugyanis – az érintett személyek alapvető jogainak tiszteletben tartása mellett – a büntetőügyekben hozott bírósági határozatok szabad mozgásának a kölcsönös elismerés elvén alapuló és a tagállamok közötti nagy fokú bizalomra épülő rendszerét hozza létre. Ezenkívül a Bíróság már kimondta, hogy e kerethatározat 27. és 28. cikkét – mivel azok a kölcsönös elismerés elve alóli eltérést engedő szabályokat írnak elő – nem lehet úgy értelmezni, mint amelyek az említett kerethatározat által kitűzött azon cél semlegesítéséhez vezetnek, amely a tagállamok igazságügyi hatóságai közötti átadások megkönnyítésére és meggyorsítására irányul, azon kölcsönös bizalomra tekintettel, amelynek fenn kell állnia közöttük. ( 22 ) Az ezzel ellentétes megoldás de facto a például a kiadatás területén alkalmazandó eljárásokhoz hasonló nagyon nehézkes eljárások ismételt bevezetését eredményezné, veszélyeztetve az ugyanezen kerethatározat által bevezetett mechanizmus hatékonyságát.

59.

Ebben az összefüggésben úgy vélem továbbá, hogy az uniós joggal nem ellentétes az, hogy az átadott személy kiegészítő hozzájárulás iránti kérelemmel összefüggésben történő meghallgatására a specialitás szabályáról való esetleges lemondásra vagy a további átadás elfogadására irányuló eljárás során kerüljön sor, ( 23 ) feltéve hogy a e meghallgatás e két eljárástól egyértelműen elkülönül, és az érintett személyt tájékoztatták arról, hogy a kiegészítő hozzájárulás iránti kérelemmel kapcsolatos álláspontját a végrehajtó igazságügyi hatóságnak címezi, és azt a végrehajtó tagállam joga szerint fogják elbírálni.

60.

E körülmények között azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre azt a választ adja, hogy a 2002/584 kerethatározatot, különösen a Charta 47. cikkével összefüggésben értelmezett 27. cikke (3) bekezdésének g) pontját és (4) bekezdését, valamint 28. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az első európai elfogatóparancs végrehajtását követően átadott személy számára lehetővé kell tenni, hogy a kiegészítő hozzájárulás iránti kérelemmel összefüggésben az e kérelem elbírálására hatáskörrel rendelkező igazságügyi hatósággal szemben gyakorolja meghallgatáshoz való jogát, függetlenül attól, hogy e személyt a végrehajtó tagállamban vagy a kibocsátó tagállamban hallgatják meg.

C.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésről

61.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés arra vonatkozik, hogy az átadott személy számára milyen módon kell biztosítani a kiegészítő hozzájárulás iránti kérelemmel kapcsolatban a meghallgatáshoz való jogának gyakorlását abban az esetben, ha e személynek e jogát a végrehajtó tagállamban kell tudnia gyakorolnia.

62.

A kérdést előterjesztő bíróság mindkét alapügyben pontosítja, hogy az átadott személyeket nem idézték, és nem voltak jelen a kiegészítő hozzájárulás iránti kérelmek elbírálása során, továbbá képviseletük céljából ügyvéd sem járt el. A C‑428/21. PPU. sz. ügyben e bíróság azt is pontosítja, hogy a bűncselekmények körének kiterjesztéséhez való hozzájárulás iránti kérelemhez csatolták az átadott személy kihallgatásáról a kibocsátó tagállam (Magyarország) igazságügyi hatósága általi készített jegyzőkönyvet, és e személy kijelentette, hogy nem kíván lemondani a specialitás szabályának alkalmazásáról.

63.

Előzetesen emlékeztetek arra, hogy az uniós jog konkrét esetekre történő alkalmazása alapvetően a nemzeti bíróságok hatáskörébe tartozik, míg a Bíróság adott esetben iránymutatást adhat a rendelkezésre álló jogi eszközök uniós joggal való összeegyeztethetőségéről. ( 24 )

64.

Ennek pontosítását követően, hasonlóan ahhoz, amire az első kérdésre adott válaszomban rámutattam, ( 25 ) úgy vélem, hogy különös szabály hiányában az átadott személy kiegészítő hozzájárulás iránti kérelemmel kapcsolatos meghallgatáshoz való jogának gyakorlására vonatkozó részletes szabályokat a végrehajtó tagállam és a kibocsátó tagállam érintett igazságügyi hatóságai közötti megállapodás útján kell meghatározni, tiszteletben tartva az eljárási autonómia elvét és figyelembe véve azt a tényt, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság rendelkezik hatáskörrel a kiegészítő hozzájárulásról szóló határozat elfogadására, valamint hogy az érintett igazságügyi hatóságok közötti valamennyi megállapodásnak tiszteletben kell tartania az átadott személy alapvető jogait és többek között a hatékony bírói jogvédelemhez való jogát.

65.

Ami közelebbről az átadott személy kiegészítő hozzájárulás iránti kérelemmel kapcsolatos meghallgatáshoz való joga gyakorlásának konkrét módjait illeti, először is úgy vélem, hogy az illetékes nemzeti hatóságok – amennyiben ezt a nemzeti szabályozás lehetővé teszi – az Unióban a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés jogi keretét alkotó egyéb eszközökre is támaszkodhatnak. Ez a keret szolgálhat hivatkozási pontként e hatóságok számára, elkerülve azt, hogy az alkalmazandó normák sokfélesége vagy a kiegészítő hozzájárulás iránti kérelem kapcsán érintett két tagállamban az átadott személyre vonatkozó garanciák helytelen és időigényes megkettőzése veszélyeztethesse az európai elfogatóparancs mechanizmusának hatékonyságát. ( 26 )

66.

Ezen eszközök közül mindenekelőtt kiemelem az átadott személy ideiglenes átadását, amelyet többek között a 2014/41 irányelv 22. és 23. cikke ír elő a büntetőügyekben folytatott európai nyomozási cselekmény foganatosítása érdekében, ( 27 ) jóllehet az érintett hatóságok számára különösen terhes intézkedésről van szó. Véleményem szerint ugyanez vonatkozik a végrehajtó igazságügyi hatóságnak az átadott személy meghallgatása céljából a kibocsátó tagállamba való esetleges elutazására.

67.

Ezt követően utalok az audiovizuális közvetítés mechanizmusaira, különösen a videokonferenciára. Ezen eszközök használatát többek között a 2014/41 irányelv 24. cikke írja elő, amely lehetővé teszi az igazságügyi hatóság számára, hogy európai nyomozási határozatot bocsásson ki annak érdekében, hogy gyanúsítottként vagy vádlottként egy másik tagállam területén tartózkodó személyt hallgassanak ki. Anélkül, hogy meg kívánnám sérteni a nemzeti hatóságok előjogait, számomra úgy tűnik, hogy ez az eszköz különösen alkalmas arra, hogy lehetővé tegye a kibocsátó tagállamban tartózkodó átadott személy számára, hogy gyakorolhassa a végrehajtó igazságügyi hatóság általi meghallgatáshoz való jogát azt megelőzően, hogy ez utóbbi határozatot hozna a kiegészítő hozzájárulás iránti kérelemről, anélkül hogy szükséges lenne a végrehajtó tagállamba való átszállítása. ( 28 )

68.

Végül úgy vélem, hogy a jelen ügyhöz hasonló helyzetekben az uniós joggal nem ellentétes az sem, hogy az átadott személy meghallgatáshoz való jogát az írásbeli eljárás igénybevételével lehessen gyakorolni. Ezt az eljárást többek között az (EU) 2016/343 irányelv ( 29 ) 8. cikke írja elő, amely míg az (1) bekezdésében kimondja, hogy a tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsítottaknak és a vádlottaknak joguk van a tárgyalásukon jelen lenni, a (6) bekezdésében rögzíti, hogy ez a cikk nem érinti azokat a nemzeti szabályokat, amelyek előírják, hogy az eljárást, vagy annak bizonyos szakaszait írásban folytassák le, amennyiben ez a tisztességes eljáráshoz való joggal összhangban áll.

69.

Véleményem szerint egy ilyen eljárás lehetővé tehetné az érintett személy számára, hogy kifejtse véleményét, és a végrehajtó hatóság a tények ismeretében határozzon a kiegészítő hozzájárulás iránti kérelemről, e hatóság azon lehetőségének sérelme nélkül, hogy kiegészítő információkat kérjen a kibocsátó tagállam illetékes igazságügyi hatóságától a 2002/584 kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdése alapján.

70.

A 2002/584 kerethatározat ilyen értelmezése álláspontom szerint egyébként összhangban van az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény (kihirdette: az 1993. évi XXXI. törvény, a továbbiakban: EJEE) 6. cikkére vonatkozó ítélkezési gyakorlatával, amelynek megfelel a Charta 47. cikkének második bekezdése. ( 30 )

71.

Az EJEB szerint ugyanis a kiadatási eljárás, amelyből lényegében az európai elfogatóparancs rendszere következik, nem kérdőjelezi meg valamely felperes polgári jogi jogait és kötelezettségeit, és nem függ össze az EJEE 6. cikke (1) bekezdése értelmében vett büntetőjogi vádak megalapozottságával sem. ( 31 ) Mindenesetre az EJEB rámutatott, hogy az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése nem ír elő abszolút kötelezettséget a nyilvános tárgyalás tartására vonatkozóan, és nem követeli meg feltétlenül valamennyi eljárásban tárgyalás tartását. ( 32 ) E tekintetben, bár igaz, hogy az uniós jog a Charta 52. cikke (3) bekezdésének megfelelően kiterjedtebb védelmet nyújthat, mint amely az említett 6. cikk (1) bekezdéséből következik, a Bíróság tudomásul vette az EJEB ezen ítélkezési gyakorlatát, kifejtve, hogy ugyanígy sem a Charta 47. cikkének második bekezdése, sem annak bármely más rendelkezése nem ír elő ilyen kötelezettséget. ( 33 )

72.

Másodszor hozzáteszem, hogy függetlenül az átadott személy meghallgatáshoz való joga gyakorlati végrehajtási módjaitól, elengedhetetlen, hogy biztosítékokat alakítsanak ki annak érdekében, hogy minden körülmények között biztosítsák az átadott személy meghallgatáshoz való jogának hatékony gyakorlását. E biztosítékok véleményem szerint elsősorban az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogra, valamint a tolmácsoláshoz és a lényeges eljárási iratok ( 34 ) lefordításához való hozzáférésre vonatkoznak, amennyiben e jogok gyakorlása szükséges.

73.

Konkrétan, az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos eljárásokban az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogot többek között a 2013/48/EU irányelv ( 35 ) 10. cikke írja elő. E rendelkezés magában foglalja először is az ügyvédi segítség igénybevételéhez való tényleges jogot, ezt követően az ügyvéddel való találkozáshoz és kommunikációhoz való jogot, végül pedig az ahhoz való jogot, hogy az ügyvéd jelen legyen az érintett személy kihallgatása során, valamint hogy azon részt vegyen.

74.

Ezenkívül véleményem szerint fontos, hogy abban az esetben, ha az átadott személy a végrehajtó igazságügyi hatóság távollétében gyakorolja a kibocsátó tagállam illetékes hatóságai előtt a meghallgatáshoz való jogát, e személy nyilatkozatait jegyzőkönyvben rögzítsék, amelyet megküldenek a végrehajtó igazságügyi hatóságnak, és amelyből kitűnik, hogy az említett személyt kifejezetten felhívták arra, hogy nyilatkozzon a kiegészítő hozzájárulás iránti kérelemről. ( 36 )

75.

E körülmények között azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre azt a választ adja, hogy a 2002/584 kerethatározat Charta 47. cikkével összefüggésben értelmezett 27. cikkének (4) bekezdését és 28. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy amennyiben az átadott személy a bűncselekmények körének kiterjesztése vagy a további átadáshoz való hozzájárulás iránti kérelemmel összefüggésben gyakorolja a meghallgatáshoz való jogát a végrehajtó tagállamban, e jogot a kibocsátó tagállam és a végrehajtó tagállam illetékes hatóságai által kölcsönösen elfogadott szabályok szerint lehet gyakorolni, az alkalmazandó nemzeti szabályozások alapján, feltéve hogy e jog tényleges gyakorlása biztosított.

VI.

Végkövetkeztetés

76.

A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a rechtbank Amsterdam (amszterdami bíróság, Hollandia) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következő választ adja: