–

UB képviseletében F. Zeven advocaat,

–

a holland kormány képviseletében M. H. S. Gijzen és J. Langer, meghatalmazotti minőségben,

–

a belga kormány képviseletében L. Jans és M. Van Regemorter, meghatalmazotti minőségben,

–

a német kormány képviseletében J. Möller és R. Kanitz, meghatalmazotti minőségben,

–

a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna és D. Lutostańska, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében F. Blanc, M. Debieuvre és L. Haasbeek, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek tömeges beáramlása esetén nyújtandó átmeneti védelem minimumkövetelményeiről, valamint a tagállamok e személyek befogadása és a befogadás következményeinek viselése tekintetében tett erőfeszítései közötti egyensúly előmozdítására irányuló intézkedésekről szóló, 2001. július 20‑i 2001/55/EK tanácsi irányelv (HL 2001. L 212., 12. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 162. o.) 17. cikke (2) bekezdésének, valamint a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló, 2013. június 26‑i 2013/32/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 180., 60. o.; helyesbítés: HL 2016. L 198., 50. o.) 31. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Minister van Asiel en Migratie (menekült‑ és migrációügyi miniszter, Hollandia; a továbbiakban: miniszter) és UB között annak tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, hogy a miniszter felfüggesztheti‑e az UB által benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem vizsgálatát mindaddig, amíg UB a 2001/55 irányelv alapján átmeneti védelemben részesül.

Jogi háttér

Az uniós jog

A 2001/55 irányelv

3

A 2001/55 irányelv (18) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:

4

Ezen irányelv 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

5

Az említett irányelv 2. cikkének a), c) és d) pontja a következőket írja elő:

6

Ugyanezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében:

7

A 2001/55 irányelv 17. cikke a következőképpen rendelkezik:

8

Ezen irányelv 19. cikke a következőket írja elő:

A 2011/95/EU irányelv

9

A harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült‑ vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13‑i 2011/95/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2011. L 337., 9. o.; helyesbítések: HL 2017. L 167., 58. o.; HL 2019. L 19., 20. o.) „Cél” című 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

10

Ezen irányelv 2. cikkének h) és i) pontja rögzíti:

A 2013/32 irányelv

11

A 2013/32 irányelv „Célkitűzés” című 1. cikke értelmében:

12

A 2013/32 irányelv „Fogalommeghatározások” című 2. cikke a b) pontjában a következőket írja elő:

13

A 2013/32 irányelv „Hatály” című 3. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

14

Ezen irányelv „Vizsgálati eljárás” című 31. cikkének (3)–(5) bekezdése a következőket írja elő:

A holland jog

A közigazgatási bírósági eljárásokról szóló általános törvény

15

Az 1992. június 4‑i Algemene wet bestuursrecht (a közigazgatási eljárásokról szóló általános törvény, Stb. 1992., 315. sz.) 6:12. cikke a következőket írja elő:

16

A közigazgatási bírósági eljárásokról szóló általános törvény 8:55d. cikke a következőképpen rendelkezik:

A külföldiek jogállásáról szóló 2000. évi törvény

17

A 2000. november 23‑i Vreemdelingenwet 2000 (a külföldiek jogállásáról szóló 2000. évi törvény, Stb. 2000., 495. sz.) 42. cikke a következőket írja elő:

18

E törvény 43. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

19

Az említett törvény 43a. cikke értelmében:

A külföldiek jogállásáról szóló törvény végrehajtásáról szóló királyi rendelet

20

A 2000. november 23‑i Besluit tot uitvoering van de Vreemdelingenwet (a külföldiek jogállásáról szóló törvény végrehajtásáról szóló királyi rendelet, Stb. 2000, 497) 3.1a. cikke a következőképpen rendelkezik:

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

21

2022. március 7‑én az ujgur származású kínai állampolgár UB ukrán állampolgárságú házastársával és gyermekével Hollandiába érkezett. 2022. április 13‑án menedékjog iránti kérelmet nyújtott be a Ter Apel‑i (Hollandia) menedékkérők központi befogadásának nyilvántartási központjában.

22

A hatáskörrel rendelkező hatóság, miután megkezdte e menedékjog iránti kérelem vizsgálatát, ennek keretében megállapította, hogy UB – mint olyan ukrán állampolgár családtagja, aki 2022. február 24. előtt feleségével és gyermekével Ukrajnában élt – jogosult volt az átmeneti védelemre. E körülmények között ugyanazon a napon, amikor UB‑t meghallgatták az említett menedékjog iránti kérelemmel kapcsolatban, a miniszter arról tájékoztatta őt, hogy annak vizsgálatát nem kell folytatni, mivel megfelel az e védelemben való részesüléshez szükséges feltételeknek. Álláspontja szerint ugyanazon menedékjog iránti kérelem elbírálása folytatódhat az átmeneti védelem időtartamának lejártakor.

23

2024. január 16‑i felszólító levelében UB azt rótta fel a miniszternek, hogy nem határozott a 2013/32 irányelvben előírt határidőkön belül a menedékjog iránti kérelméről. Figyelemmel arra, hogy e levél elküldését követő két héten belül nem hoztak határozatot, UB mulasztás megállapítása iránti keresetet nyújtott be a rechtbank Den Haag, zittingsplaats Arnhemhez (Arnhemben eljáró hágai bíróság, Hollandia).

24

A rechtbank Den Haag, zittingsplaats Arnhem (Arnhemben eljáró hágai bíróság) megállapította, hogy a menedékjog iránti kérelem megvizsgálására irányuló, a 2013/32 irányelvben említett eljárás befejezésére nyitva álló legfeljebb 21 hónapos határidő minden esetben e menedékjog iránti kérelem benyújtásától kezdődik. Következésképpen a jelen ügyben, mivel UB menedékjog iránti kérelmét 2022. április 13‑án nyújtották be, e bíróság úgy ítélte meg, hogy a miniszternek legkésőbb 2024 januárjáig határoznia kellett volna e menedékjog iránti kérelemről. Mivel a miniszter nem hozott megfelelő időben határozatot, az említett bíróság arra kötelezte, hogy az ítéletétől számított nyolc héten belül határozzon az említett menedékjog iránti kérelemről, a késedelem minden napjára 100 euró, legfeljebb 7500 euró összegű kényszerítő bírság megfizetésével.

25

A miniszter keresetet indított a rechtbank Den Haag, zittingsplaats Arnhem (Arnhemben eljáró hágai bíróság) ítéletével szemben a Raad van State (államtanács, Hollandia), a kérdést előterjesztő bíróság előtt.

26

E keresettel a miniszter azt állítja, hogy sem a 2013/32 irányelvnek a menedékjog iránti kérelemre vonatkozó határozat meghozatalát érintő határidőket pontosító rendelkezéseinek szövegéből, sem pedig az „ezen irányelv alapjául szolgáló elgondolásból” nem tűnik ki, hogy e határidők a 2001/55 irányelv által szabályozott kivételes helyzetekben is alkalmazandók lennének.

27

A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy a 2001/55 irányelvet 2004. december 16‑án ültették át a holland jogba. E bíróság szerint ezen átültetésből az következik, hogy menedékjog iránti kérelmet kell benyújtani az átmeneti védelemben való részesüléshez. Az ilyen menedékjog iránti kérelemre vonatkozó határozathozatali határidőt az átmeneti védelem időtartamára felfüggesztik, így az említett menedékjog iránti kérelemről csak az átmeneti védelem időtartamának lejártát követően kell határozni.

28

A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az előtte folyamatban lévő jogvita eldöntéséhez meg kell állapítania, hogy miként kell meghatározni a nemzetközi védelem iránti kérelemről szóló határozat meghozatalára előírt határidőt, ha az ilyen kérelmet benyújtó személy átmeneti védelemben is részesül.

29

E tekintetben e bíróság megjegyzi, hogy a 2001/55 irányelv 17. cikke (2) bekezdésének szó szerinti értelmezéséből kitűnik, hogy e rendelkezést „nyílt megfogalmazás” szerint fogalmazták meg. Álláspontja szerint, noha az érintett tagállam feladata, hogy befejezze a menedékjog iránti kérelem vizsgálatát akár az átmeneti védelem időtartama alatt, akár ezen időszak lejártát követően, az említett rendelkezés nem pontosítja, hogy a menedékjog iránti kérelem vizsgálatának mikor kell ténylegesen megkezdődnie, és azt sem, hogy e vizsgálat mennyi ideig tarthat.

30

Az említett bíróság tágabban úgy véli, hogy a 2001/55 irányelv és a 2013/32 irányelv releváns rendelkezéseinek szövege nem ad döntő választ a jelen ügyben felmerülő jogkérdést illetően.

31

Azon összefüggés vizsgálata során, amelybe a 2001/55 irányelv illeszkedik, ugyanezen bíróság megjegyzi, hogy ezen irányelvvel az uniós jogalkotó elismerte annak szükségességét, hogy a tagállamokban „azonnali és átmeneti védelmet” lehessen nyújtani a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek számára, különösen akkor, ha fennáll annak veszélye is, hogy a tagállamok menekültügyi rendszere nem képes megfelelően kezelni a nemzetközi védelmet kérelmezők beáramlását. Mindazonáltal sem a 2001/55 irányelv, sem a 2013/32 irányelv, sem a menekültstátusz megadására és visszavonására vonatkozó tagállami eljárások minimumszabályairól szóló, 2005. december 1‑jei 2005/85/EK tanácsi irányelv (HL 2005. L 326., 13. o.; helyesbítés: HL 2006. L 236., 35. o.) nem ír elő eltérést biztosító rendelkezéseket a 2001/55 irányelv hatálya alá tartozó helyzetekre vonatkozóan.

32

Tágabb értelemben a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a 2001/55 irányelv és a 2013/32 irányelv, valamint a Bíróság ítélkezési gyakorlatának együttes vizsgálata alapján nem lehet bizonyossággal arra következtetni, hogy fennáll annak lehetősége, hogy az átmeneti védelem időtartama alatt az átmeneti védelemben részesülő személy által benyújtott menedékjog iránti kérelemről ne határozzon.

33

E körülmények között a Raad van State (államtanács, Hollandia) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

34

Két kérdésével, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2001/55 irányelv 17. cikkének (2) bekezdését és a 2013/32 irányelv 31. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes, ha valamely tagállam hatóságai automatikusan felfüggesztik az átmeneti védelemben részesülő személyek által az átmeneti védelem időszaka alatt benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmek vizsgálatát oly módon, hogy a nemzetközi védelem iránti e kérelmekről szóló határozat meghozatalára nyitva álló határidő csak ezen időszak lejártát követően kezdődik vagy folytatódik.

35

A 2001/55 irányelv célja, amint arra ezen irányelv 1. cikke rámutat, a hazájukba visszatérni nem képes, lakóhelyüket elhagyni kényszerült, harmadik országból származó személyek tömeges beáramlása esetén nyújtandó átmeneti védelem minimumkövetelményeinek meghatározása, valamint a tagállamok e személyek befogadására, illetve a befogadás következményeinek viselésére tett erőfeszítései közötti egyensúly elősegítése. Amint az ezen irányelv 2. cikkének a) pontjából következik, e védelem megvalósításának célja többek között annak elkerülése, hogy a nemzetközi védelem megadására irányuló rendszer a menekült jogállás megszerzése iránti kérelmek említett személyek általi tömeges és egyidejű benyújtásának legyen kitéve, mind ugyanezen személyek, mind pedig a nemzetközi védelmet kérelmező más személyek érdekében.

36

Ez az átmeneti és azonnali védelemre vonatkozó rendelkezés, amely az EUMSZ 80. cikkben említett, a menekültpolitika végrehajtása során a szolidaritás és a felelősség tagállamok közötti igazságos megosztása elvének kifejeződése, ugyanakkor – amint azt az említett irányelv (2) és (13) preambulumbekezdése, valamint 2. cikkének a) pontja hangsúlyozza – kivételes jellegű, és azt a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek tömeges beáramlása esetére kell fenntartani. Egyébiránt e rendelkezés a 2011/95 irányelv értelmében vett nemzetközi védelem megadásából eredő jogoknál korlátozottabb jogokat biztosít a kedvezményezettjei számára (2024. december 19‑i Kaduna ítélet, C‑244/24 és C‑290/24, EU:C:2024:1038, 82. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

37

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak szövegét, hanem adott esetben annak szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi. Az uniós jogi rendelkezés keletkezése szintén felfedhet az értelmezése szempontjából releváns tényezőket (lásd: 1983. november 17‑i Merck ítélet, 292/82, EU:C:1983:335, 12. pont; 2013. október 3‑i Inuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑583/11 P, EU:C:2013:625, 50. pont; 2026. március 26‑i Gonrieh ítélet, C‑819/25 PPU, EU:C:2026:252, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38

Elsősorban a 2001/55 irányelv 17. cikke (2) bekezdésének szövegéből kitűnik, hogy e rendelkezés a nemzetközi védelem iránti kérelmeknek az átmeneti védelem időszakának lejártát követő vizsgálatára vonatkozó részletes szabályok megállapítására szorítkozik, anélkül azonban, hogy meghatározná e kérelmek ezen időszak alatt történő vizsgálatának részletes szabályait, és különösen azt, hogy a tagállamoknak lehetősége van‑e arra, hogy az említett időszak alatt ne végezzenek ilyen vizsgálatot.

39

Másodsorban, ami a 2001/55 irányelv 17. cikke (2) bekezdésének szövegkörnyezetét, valamint e 17. cikk (2) bekezdésének keletkezését illeti, először is emlékeztetni kell arra, hogy a 2001/55 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése pontosítja, hogy az átmeneti védelem nem érinti a genfi egyezmény szerinti menekültstátus elismerését, míg ezen irányelv 17. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy az átmeneti védelemben részesülő személyeknek „bármikor” be kell tudniuk nyújtani menedékjog iránti kérelmet.

40

Egyébiránt az említett irányelv 19. cikkének (2) bekezdéséből az következik, hogy amennyiben a menedékjog iránti kérelem vizsgálatát követően a menekült jogállást vagy adott esetben más típusú védelmet nem biztosítják az átmeneti védelemre jogosult vagy abban részesülő személy számára, az átmeneti védelemre való jogosultságot megszerzi, vagy azt megtartja az átmeneti védelem időtartamából hátralévő időszakra.

41

Következésképpen a 2001/55 irányelv fent említett rendelkezéseiből kitűnik, hogy az uniós jogalkotónak nem állt szándékában olyan rendszert létrehozni, amelyben a nemzetközi védelemre vonatkozó eljárások alkalmazását jogszabály erejénél fogva mellőzik vagy felfüggesztik, hanem éppen ellenkezőleg, azt irányozta elő, hogy az ilyen eljárásokat az átmeneti védelem alkalmazási időszaka alatt le lehessen folytatni.

42

Másodszor, amint arra a főtanácsnok az indítványának 42–45. pontjában rámutatott, a 2001/55 irányelv előkészítő munkálataiból kitűnik, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmek vizsgálata átmeneti védelem időszaka alatti felfüggesztésének lehetőségéről szóló megállapodás hiányában a tagállamok úgy döntöttek, hogy ezt a lehetőséget nem vezetik be ezen irányelvbe, noha az szerepelt a Bizottság eredeti javaslatában.

43

Következésképpen nem állapítható meg, hogy az uniós jogalkotó a 2001/55 irányelv 17. cikkének (2) bekezdésében hallgatólagosan előírta volna az említett lehetőséget.

44

Következésképpen a 2001/55 irányelv fent említett rendelkezéseiből, valamint 17. cikke (2) bekezdésének keletkezéstörténetéből kitűnik, hogy az uniós jogalkotónak nem állt szándékában olyan rendszert létrehozni, amelyben a nemzetközi védelemre vonatkozó eljárások alkalmazását a jogszabály erejénél fogva mellőzhetnék vagy felfüggeszthetnék, hanem éppen ellenkezőleg, azt irányozta elő, hogy az ilyen eljárásokat az átmeneti védelem alkalmazási időszaka alatt le lehessen folytatni.

45

Harmadszor, figyelembe kell venni a 2011/95 irányelvben és a 2013/32 irányelvben foglalt, a nemzetközi védelemre vonatkozó eljárásokat meghatározó általános szabályokat is. E tekintetben meg kell állapítani egyrészt, hogy a 2011/95 irányelv 1. cikke úgy rendelkezik, hogy ezen irányelv célja a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, a menekültek és a kiegészítő védelemre jogosultak egységes jogállására, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályoknak a megállapítása. Ezenkívül ezen 1. cikknek az említett irányelv 2. cikkének h) és i) pontjával való együttes értelmezéséből az következik, hogy az irányelv minden olyan védelem iránti kérelmet szabályoz, amely úgy értelmezhető, hogy menekült jogállás megszerzésére irányul, és amelyet valamely harmadik ország állampolgára vagy hontalan személy nyújt be valamely tagállamhoz.

46

Másrészt a 2013/32 irányelv 1. cikkéből és 3. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik, hogy ezt az irányelvet, amelynek célja a 2011/95 irányelv szerinti nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárások megállapítása, a tagállamok területén – ideértve a határt, a felségvizeket vagy a tranzitzónákat is – benyújtott valamennyi nemzetközi védelem iránti kérelemre alkalmazni kell.

47

E rendelkezésekből következik, hogy az uniós jogalkotó egyáltalán nem zárta ki a 2011/95 és a 2013/32 irányelv hatálya alól azokat a nemzetközi védelmet kérelmezőket, akik az ezen védelem iránti kérelem benyújtásának időpontjában már átmeneti védelemben részesülnek.

48

Következésképpen, mivel a 2011/95 irányelv és a 2013/32 irányelv nem tartalmaz ezzel ellentétes pontosítást, meg kell állapítani, hogy az ezen irányelvekben megállapított általános szabályok általában alkalmazandók az ilyen nemzetközi védelmet kérelmezőkre. Közelebbről, a 2013/32 irányelv 31. cikkében említett határidőket úgy kell tekinteni, hogy azok főszabály szerint a nemzetközi védelem iránti kérelem vizsgálata során alkalmazandók, függetlenül attól, hogy az e védelmet kérelmező személy már átmeneti védelemben részesül‑e.

49

E következtetést megerősíti az a tény, hogy az uniós jogalkotó bizonyos mérlegelési mozgásteret biztosított a tagállamok számára a nemzetközi védelem iránti kérelmek vizsgálatára vonatkozó határidő meghosszabbítása tekintetében, amennyiben az ilyen meghosszabbítást objektív okok igazolják.

50

Közelebbről, a 2013/32 irányelv 31. cikke (3) bekezdése harmadik albekezdésének b) pontja előírja, hogy a tagállamok a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálására előírt hat hónapos határidőt legfeljebb további kilenc hónappal meghosszabbíthatják, ha nagyszámú harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy egyidejűleg folyamodik nemzetközi védelemért oly módon, hogy az a gyakorlatban rendkívül megnehezíti az eljárás hat hónapos határidőn belüli lefolytatását.

51

Ezenkívül a 2013/32 irányelv 31. cikke (3) bekezdésének negyedik albekezdéséből kitűnik, hogy a tagállamok kellően indokolt körülmények esetén legfeljebb három hónappal túlléphetik az ezen irányelv 31. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében és harmadik albekezdésének b) pontjában említett hat és kilenc hónapos határidőt, amennyiben ez a nemzetközi védelem iránti kérelem megfelelő és teljes körű vizsgálatának biztosításához szükséges.

52

Egyébiránt a 2013/32 irányelv 31. cikkének (4) és (5) bekezdéséből kitűnik, hogy a tagállamok elhalaszthatják a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálására irányuló eljárás lezárását, amennyiben a származási országban fennálló bizonytalan, várhatóan ideiglenes helyzet miatt észszerűen nem várható el, hogy az eljáró hatóság az e 31. cikk (3) bekezdésében előírt határidőkön belül határozzon, feltéve hogy a 21 hónapos végső határidőt nem lépték túl.

53

Ebből következik, hogy az említett 31. cikk többek között lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy túllépjék a nemzetközi védelem iránti kérelmek megvizsgálására rendszerint előírt hat hónapos határidőt olyan helyzetekben, amelyeket a nemzetközi védelmi rendszereikre nehezedő nyomás növekedése jellemez, mint amelyek igazolhatják a 2001/55 irányelvben előírt átmeneti védelem alkalmazását, így ugyanezen 31. cikk azt mutatja, hogy az uniós jogalkotó megfelelően figyelembe vette azokat az adminisztratív nehézségeket, amelyeket az egyidejűleg benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmek számának növekedése okozhat.

54

Harmadszor, nem tekinthető úgy, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmek vizsgálatának vagy az ilyen kérelem vizsgálatára vonatkozó határidőknek az átmeneti védelem időszaka alatti általános és automatikus felfüggesztése szükséges ezen irányelv célkitűzései megvalósításának biztosításához.

55

Kétségtelen, hogy – amint arra a jelen ítélet 35. pontja emlékeztet – az átmeneti védelem végrehajtásának célja annak elkerülése, hogy a nemzetközi védelem megadására irányuló rendszert túlterhelje a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek menekült jogállás iránti kérelmeinek tömeges és egyidejű előterjesztése, mégpedig mind e lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek, mind pedig a nemzetközi védelmet kérelmező más személyek érdekében.

56

Mindazonáltal az említett irányelv arra is törekszik, hogy megőrizze a védelmet élvező harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek azon tényleges lehetőségét, hogy személyes helyzetük megfelelő vizsgálatát követően nemzetközi védelemben részesüljenek, ugyanakkor azonnal kisebb terjedelmű védelmet biztosít számukra (2025. november 20‑i Framholm ítélet, C‑195/25, EU:C:2025:904, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

57

Márpedig ez utóbbi cél az ellen szól, hogy a tagállami hatóságok számára lehetőséget biztosítsanak arra, hogy általános és automatikus jelleggel felfüggesszék a nemzetközi védelem iránti kérelmek vizsgálatát az átmeneti védelem időtartama alatt.

58

Ráadásul a 2001/55 irányelvvel létrehozott átmeneti védelmi mechanizmusnak az Európai Unió egésze tekintetében történő végrehajtása nem jelenti szükségszerűen azt, hogy valamely tagállam a védelmi rendszerének kapacitásait meghaladó számú nemzetközi védelem iránti kérelemmel szembesül. Ennélfogva az átmeneti védelemben részesülő személy által benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem vizsgálata nem halasztható el pusztán amiatt, hogy az ilyen vizsgálat ellentétes lehet a jelen ítélet 55. pontjában felidézett céllal.

59

Egyébiránt az átmeneti védelemben részesülő személyek által benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmek vizsgálatának esetleges általános és automatikus felfüggesztése az átmeneti védelem időtartamának lejártakor a hatáskörrel rendelkező hatóságokat azon tehernek teheti ki, hogy egyidejűleg nagyszámú nemzetközi védelem iránti kérelmet kell megvizsgálniuk, így ez az intézkedés valójában nem tűnik alkalmasnak azon cél elérésére, hogy megvédje a nemzeti rendszereket a nemzetközi védelem iránti kérelmek tömeges és egyidejű benyújtása által okozott túlterheléstől.

60

Mindazonáltal nem zárható ki teljes mértékben, hogy kivételesen az, hogy az átmeneti védelemben részesülő személyek jelentős számú nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtanak be rövid időn belül, a gyakorlatban objektíve lehetetlenné teszi a tagállam számára, hogy – az átmeneti védelmi rendszerének kapacitásaira tekintettel és az ilyen beáramlás kezelésére észszerűen elképzelhető valamennyi intézkedés ellenére – e kérelmek összességét a 2013/32 irányelv 31. cikkében említett határidők szigorú tiszteletben tartásával vizsgálja meg.

61

Noha az ilyen objektív lehetetlenség fennállása a jelen ítélet 35–59. pontjában kifejtett okokból nem igazolhatja az átmeneti védelemben részesülő személyek által benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmek vizsgálatának általános és automatikus felfüggesztését, az érintett tagállamot a 2001/55 irányelv célkitűzései megvalósításának biztosítása és valamennyi nemzetközi védelmet kérelmező jogainak védelme érdekében arra késztetheti, hogy olyan intézkedéseket hozzon, mint e nemzetközi védelem iránti kérelmek szakaszos vizsgálata, adott esetben prioritások meghatározásával.

62

Az ilyen intézkedések tehát adott esetben arra késztethetik a tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságait, hogy ideiglenesen elhalasszák az átmeneti védelemben részesülő személyek által benyújtott egyes nemzetközi védelem iránti kérelmek vizsgálatát, anélkül hogy szisztematikusan biztosítható lenne, hogy e kérelmek mindegyikét végül a 2013/32 irányelv 31. cikkében előírt határidők szigorú betartásával lehessen megvizsgálni.

63

Abban az esetben, ha a hatáskörrel rendelkező hatóságok ilyen intézkedéseket hajtottak végre, az alapügyben szereplőhöz hasonló kereset tárgyában eljáró, hatáskörrel rendelkező bíróságoknak kell meggyőződniük arról, hogy e határidők esetleges túllépése egyrészt nem az átmeneti védelemben részesülő személyek által benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmek vizsgálatának általános és automatikus felfüggesztéséről szóló határozatból ered, másrészt pedig csak az említett határidők betartásának objektív lehetetlenségével szembeni fellépéshez szükséges intézkedésekből ered, elkerülve ezzel az érintett tagállam nemzetközi védelmi rendszerének túlterhelését.

64

A fentiek összességéből az következik, hogy a 2001/55 irányelv 17. cikkének (2) bekezdését és a 2013/32 irányelv 31. cikkét a következőképpen kell értelmezni:

–

azokkal ellentétes, ha valamely tagállam hatóságai automatikusan felfüggesztik az átmeneti védelemben részesülő személyek által az átmeneti védelem időszaka alatt benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmek vizsgálatát oly módon, hogy a nemzetközi védelem iránti e kérelmekről szóló határozat meghozatalára nyitva álló határidő csak ezen időszak lejártát követően kezdődik vagy folytatódik;

–

a hatáskörrel rendelkező hatóságok kivételes esetekben ideiglenesen elhalaszthatják a nemzetközi védelem iránti egyes említett kérelmek vizsgálatát, akár e határozathozatali határidő túllépésével is, amennyiben e túllépés olyan intézkedésekből ered, amelyeket annak érdekében fogadtak el, hogy elhárítsák az említett határozathozatali határidő szigorú betartásának objektív lehetetlenségét, elkerülve ugyanakkor az érintett tagállam nemzetközi védelmi rendszerének túlterhelését, és amelyek e célból szükségesek.

A költségekről

65

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

–

azokkal ellentétes, ha valamely tagállam hatóságai automatikusan felfüggesztik az átmeneti védelemben részesülő személyek által az átmeneti védelem időszaka alatt benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmek vizsgálatát oly módon, hogy a nemzetközi védelem iránti e kérelmekről szóló határozat meghozatalára nyitva álló határidő csak ezen időszak lejártát követően kezdődik vagy folytatódik;

–

a hatáskörrel rendelkező hatóságok kivételes esetekben ideiglenesen elhalaszthatják a nemzetközi védelem iránti egyes említett kérelmek vizsgálatát, akár e határozathozatali határidő túllépésével is, amennyiben e túllépés olyan intézkedésekből ered, amelyeket annak érdekében fogadtak el, hogy elhárítsák az említett határozathozatali határidő szigorú betartásának objektív lehetetlenségét, elkerülve ugyanakkor az érintett tagállam nemzetközi védelmi rendszerének túlterhelését, és amelyek e célból szükségesek.