Bevezetés

1.

A jelen fellebbezésekben a fellebbezők a Törvényszék két ítéletének, a 2015. szeptember 9i LG Electronics kontra Bizottság ítélet ( 2 ) és a 2015. szeptember 9i Philips kontra Bizottság ítélet ( 3 ) hatályon kívül helyezését kérik, amelyekben a Törvényszék elutasította az EUMSZ 101. cikk és az EGTMegállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/39.437 – „Televízió és számítógépmonitorképcsövek”ügy) 2012. december 5én hozott C(2012) 8839 végleges bizottsági határozat (a továbbiakban: vitatott határozat) megsemmisítése iránti kérelmeiket, valamint a fellebbezőkkel szemben kiszabott bírságok csökkentése iránti kérelmeiket.

2.

A szóbeli szakasz lefolytatása, valamint az ítélethozatal céljából egyesített fellebbezések ( 4 ) többek között egy új kérdést is felvetnek a valamely leányvállalat által elkövetett jogsértő magatartás anyavállalatnak való betudása esetén a védelemhez való jog tiszteletben tartásával kapcsolatban. Pontosabban annak meghatározásáról van szó, hogy sérüle az anyavállalat védelemhez való joga, ha az Európai Bizottság neki címzi a kifogásközlést, azt azonban a szóban forgó cselekményeket elkövető leányvállalatnak nem küldi meg, különösen akkor, ha ez a leányvállalat csődbe ment, megfosztva ezzel az anyavállalatot a dokumentumaihoz való hozzáféréstől.

A jogviták előzményei

3.

A jogvita előzményei a megtámadott ítéletek alapján a következőképpen foglalhatók össze:

4.

A vitatott határozatban a Bizottság megállapította, hogy a katódsugárcsövek (a továbbiakban: CRT) világszinten elsődleges gyártói megsértették az EUMSZ 101. cikket és az 1992. május 2i, Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás (HL 1994. L 1., 3. o.) 53. cikkét azáltal, hogy egyrészt a számítógépekhez való színes képcsövek (a továbbiakban: CDT) piacát, másrészt pedig a televíziókhoz való színes képcsövek (a továbbiakban: CPT) piacát érintő két külön jogsértésben vettek részt.

5.

Az LG Electronics Inc. (a továbbiakban: LGE) a nagyközönségnek szánt elektronikai berendezések szállítója. A Koninklijke Philips Electronics NV (a továbbiakban: Philips) az elektronikai termékekkel foglalkozó Philipscsoport végső anyavállalata.

6.

Az LGE és a Philips 2011. július 1jéig gyártott CRTket. Ebben az időpontban mindkét fellebbező átruházta a CRT terén kifejtett teljes tevékenységét egy közös vállalkozásra, az LPDcsoportra, amelynek élén az LG Philips Displays Holding BV állt.

7.

A vitatott határozatban a Bizottság megállapította, hogy egyfelől az LGE és leányvállalatai, másfelől pedig a Philips leányvállalatai részt vettek a CDTkkel és CPTkkel kapcsolatos kartellben, egészen addig, amíg 2011. július 1jén a CRTkkel kapcsolatos tevékenységeiket át nem ruházták az LPDcsoportra. Következésképpen a Bizottság megállapította az LGE és a Philips felelősségét e két jogsértés miatt.

8.

Továbbá a Bizottság úgy vélte, hogy a fellebbezőket anyavállalatokként is – együttesen és egyetemlegesen – felelősségre kell vonni az LPDcsoportnak a CDTkkel és CPTkkel kapcsolatos kartellben való, 2011. július 1. és 2006. január 30. közötti részvétele miatt.

9.

A Bizottság így a vitatott határozat 1. cikke (1) bekezdésének c) és d) pontjában megállapította, hogy a Philips 1997. január 28. és 2006. január 30. között, az LGE pedig 1996. október 24. és 2006. január 30. között részt vett a CDTkkel kapcsolatos kartellben. A Bizottság továbbá a vitatott határozat 1. cikke (2) bekezdésének f), illetve g) pontjában megállapította, hogy a Philips 1999. szeptember 21. és 2006. január 30. között, az LGE pedig 1997. december 3. és 2006. január 30. között részt vett a CPTkkel kapcsolatos kartellben.

10.

A CDTkkel kapcsolatos jogsértést illetően a Bizottság a vitatott határozat 2. cikke (1) bekezdésének c)–e) pontjában a Philipsszel szemben 73 185 000 euró bírságot, az LGEvel szemben 116 536 000 euró bírságot, és a két társaság együttes és egyetemleges felelőssége alapján 69 048 000 euró bírságot szabott ki. A CPTkkel kapcsolatos jogsértést illetően a Bizottság a vitatott határozat 2. cikke (2) bekezdésének c)–e) pontjában a Philipsszel szemben 240 171 000 euró bírságot, az LGEvel szemben 179 061 000 euró bírságot, és a két társaság együttes és egyetemleges felelőssége alapján 322 892 000 euró bírságot szabott ki.

A Törvényszék előtti eljárás és a megtámadott ítéletek

11.

A Törvényszék Hivatalához 2013. február 14én, illetve 15én benyújtott keresetlevelével az LGE és a Philips keresetet terjesztett elő a vitatott határozat mindkettőjüket érintő részének megsemmisítése iránt, másodlagosan pedig az említett határozatban velük szemben kiszabott bírságok összegének csökkentése iránt.

12.

Keresetének alátámasztására az LGE hét jogalapra hivatkozott. Az első jogalap az LGE védelemhez való jogának megsértésén alapul, mivel az LPDcsoportot kizárták az eljárásból. Az LGEítélet 67–91. pontjában a Törvényszék megvizsgálta, és mint hatástalant, de mindenesetre megalapozatlant elutasította ezt a jogalapot. A Törvényszék az LGE által felhozott többi jogalapot is, ennélfogva a keresetet teljes egészében elutasította.

13.

Keresetének alátámasztására a Philips nyolc jogalapra hivatkozott. A második jogalap az EUMSZ 101. cikk, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás 53. cikkének, az 1/2003/EK rendelet ( 5 ) 27. cikke (1) bekezdésének, a védelemhez való jog, ideértve a meghallgatáshoz való jogot, és a megfelelő ügyintézés elvének megsértésén alapult, mivel a Bizottság nem az LPDcsoportnak tudta be a felelősséget a neki felrótt jogsértésekért. A Törvényszék ezt a jogalapot a Philips ítélet 74–99. pontjában megvizsgálta, és azt elutasította. A Törvényszék az LGE által felhozott többi jogalapot is, ennélfogva a keresetet teljes egészében elutasította.

A felek kérelmei

14.

Az LGE azt kéri, hogy a Bíróság (C588/15 P ügy):

–

helyezze hatályon kívül az LGEítéletet,

–

semmisítse meg a vitatott határozat 1. cikke (1) bekezdésének d) pontját, és (2) bekezdésének g) pontját, valamint a 2. cikke (1) bekezdésének d) és e) pontját, és (2) bekezdésének d) és e) pontját,

–

csökkentse a vele szemben kiszabott bírságok összegét, és

–

a Bizottságot kötelezze mindkét eljárás költségeinek viselésére.

15.

A Philips azt kéri, hogy a Bíróság (C622/15 P ügy):

–

helyezze hatályon kívül a Philips ítéletet,

–

semmisítse meg a vitatott határozat 1. cikke (1) bekezdésének c) pontját, és (2) bekezdésének f) pontját, valamint a 2. cikke (1) bekezdésének c) és e) pontját, és (2) bekezdésének c) és e) pontját,

–

csökkentse a vele szemben kiszabott bírságok összegét, és

–

a Bizottságot kötelezze mindkét eljárás költségeinek viselésére.

16.

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezéseket, és a fellebbezőket kötelezze a költségek viselésére.

Elemzés

17.

Fellebbezéseik alátámasztására az LGE három, a Philips pedig négy jogalapra hivatkozik, amelyek részben fedik egymást.

18.

A Bíróság kívánságát követve az elemzésemben csupán az LGE első fellebbezési jogalapjára és a Philips második fellebbezési jogalapjára térek ki; mindkettő a védelemhez való jog abból eredő megsértésén alapul, hogy a kifogásközlést nem címezték a közös leányvállalatuknak, az LPDcsoportnak.

A megtámadott ítéletek

Az LGEítélet

19.

Az első fokon előadott első jogalapjával az LGE azt állította, hogy a Bizottság megsértette a védelemhez való jogát, mivel a kifogásközlést és a vitatott határozatot nem címezte az LPDcsoportnak.

20.

A Törvényszék ezt a jogalapot az LGEítélet 67–91. pontjában megvizsgálta, és azt elutasította.

21.

Egyrészt a védelemhez való jog tiszteletben tartására és a felelősség anyavállalatnak való betudására vonatkozó ítélkezési gyakorlat felidézését követően a Törvényszék megállapította, hogy a Bizottságnak nem róható fel semmiféle szabálytalanság amiatt, hogy a jogsértést nem tudta be az LPDcsoportnak, és hogy ennélfogva a felperes által a védelemhez való joga megsértésének bizonyítására előadott érvek hatástalanok (az LGEítélet 68–83. pontja).

22.

Másrészt az LGEítélet 84–91. pontjában a Törvényszék ezt a jogalapot mint megalapozatlant elutasította, az LGE arra alapított érvére válaszolva, hogy az LPDcsoport dokumentumaihoz való hozzáférés hiányában nem tudta biztosítani a védelmét. A Törvényszék e tekintetben megállapította, hogy mivel ezek a dokumentumok nem szerepeltek a Bizottság által a vitatott határozat elfogadásához figyelembe vett dokumentumok között, a felperes nem állíthatja, hogy nem tudta megfelelően kifejteni álláspontját az ezen intézmény által figyelembe vett dokumentumokkal kapcsolatban (az LGEítélet 85. pontja).

23.

Továbbá a Törvényszék kiemelte, hogy az általános gondossági kötelezettség értelmében a felperes köteles volt – még a közös vállalkozás felszámolása mellett is – gondoskodni a tevékenysége nyomonkövethetőségét lehetővé tevő tényezők könyveiben és archivált irataiban történő gondos megőrzéséről, többek között annak érdekében, hogy esetleges bírósági vagy közigazgatási eljárások esetében a szükséges bizonyítékok a rendelkezésére álljanak (az LGEítélet 86. és 87. pontja), mégpedig a holland csődjogból és az LPDcsoport felszámolóbiztosa együttműködésének hiányából eredő nehézségek ellenére is (az LGEítélet 88. és 89. pontja).

24.

Végül a Törvényszék ezt meghaladóan kifejtette, hogy még ha a Bizottság nem is vonta formálisan közigazgatási eljárás alá az LPDcsoportot, e csoport több társaságához információkéréssel fordult, és helyiségeikben helyszíni vizsgálatot folytattak le (az LGEítélet 90. pontja).

A Philips ítélet

25.

Az első fokon előterjesztett második jogalapjának második részében a Philips azt állította, hogy a Bizottság nem tette számára lehetővé a védekezéséhez szükséges információkhoz való hozzáférést, azáltal hogy az LPDcsoportot nem vonta közigazgatási eljárás alá.

26.

A Törvényszék ezt a jogalapot a Philips ítélet 90–99. pontjában megvizsgálta, és azt elutasította.

27.

A védelemhez való jog tiszteletben tartására és a felelősség anyavállalatnak való betudására vonatkozó ítélkezési gyakorlat felidézését követően a Törvényszék megállapította, hogy a Bizottság nem követett el semmiféle szabálytalanságot azáltal, hogy a magatartásáért nem tudta be a felelősséget az LPDcsoportnak (a Philips ítélet 91–97. pontja).

28.

Ezt meghaladóan a Törvényszék megjegyezte, hogy az általános gondossági kötelezettség értelmében a Philips köteles volt – még a közös vállalkozás felszámolása mellett is – gondoskodni a tevékenysége nyomonkövethetőségét lehetővé tevő tényezők könyveiben és archivált irataiban történő gondos megőrzéséről, többek között annak érdekében, hogy esetleges bírósági vagy közigazgatási eljárások esetében a szükséges bizonyítékok a rendelkezésére álljanak. Mindenesetre a Törvényszék pontosította, hogy az ügy irataiból kitűnik, hogy a Bizottság az LPDcsoport több társaságához fordult információkéréssel (a Philips ítélet 97. pontja).

29.

Továbbá a Törvényszék megjegyezte, hogy a felperes annak érdekében, hogy az együttműködése alapján a bírság csökkentésében részesüljön, információkat szolgáltatott a Bizottságnak az LPDcsoport kartellben való részvételével kapcsolatban, ami azt jelenti, hogy e tekintetben számos információval rendelkezett, amelyeket felhasználhatott a hatékony védekezésének biztosítására (a Philips ítélet 98. pontja).

A felek érvelése

Az LGE érvelése

30.

Az LGE azzal érvel, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor azt állapította meg, hogy a Bizottság nem sértette meg a védelemhez való jogát, amikor úgy határozott, hogy a kifogásközlést nem küldi meg az LPDcsoportnak.

31.

Az LGE elsősorban az első fokon előadott első jogalap hatástalanként való elutasítását vitatja (az LGEítélet 83. pontja). Azt állítja, hogy a megtámadott ítélet 73–82. pontjában kifejtett indokok más, a Törvényszék előtt általa fel nem hozott kérdésre vonatkoznak, mégpedig arra, hogy a Bizottság tévesen vontae a jogsértésért az LGEt felelősségre. Véleménye szerint az a következtetés, hogy a Bizottság az LGEnek tudhatta be a felelősséget, nem teszi a védelemhez való jog megsértésére alapított jogalapot hatástalanná.

32.

Az LGE azt kifogásolja, hogy a Törvényszék korlátlan mérlegelési jogkört ismer el a Bizottság számára annak eldöntésében, hogy a kifogásközlést az anyavállalatnak vagy pedig a leányvállalatnak címzie.

33.

Az LGE szerint olyan körülmények között, mint amelyekről a jelen ügyben szó van, e mérlegelési jogkör gyakorlását a védelemhez való jog tiszteletben tartása behatárolja. A Bizottság kontra Tomkins ítéletből ( 6 ) kitűnik, hogy amennyiben a leányvállalat a nyilvántartásai vagy a személyi állomány meghallgatása alapján mentő bizonyítékokat ad elő, ezek a bizonyítékok automatikusan az anyavállalat javára írandók. Következésképpen az anyavállalatnak a védelemhez való jog gyakorlását illető képessége függ a leányvállalat eljárásban való részvételétől.

34.

Az LGE azzal érvel, hogy ha a jelen ügyben az LPDcsoport védekezhetett volna, és sikerült volna mentő bizonyítékokat felmutatnia, azokat következésképpen automatikusan a javára kellene írni. Így az LGE a Solvay kontra Bizottság ítéletre ( 7 ) hivatkozva azt állítja, hogy nem kizárt, hogy amennyiben a Bizottság az LPDcsoportnak címezte volna a kifogásközlést, a védelme szempontjából hasznos bizonyítékokat tudott volna előadni.

35.

Egyébként az a gyakorlat, hogy mind a leányvállalat, mind pedig az anyavállalat címzettként szerepel, az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk alkalmazására vonatkozó bizottsági eljárásokról szóló kézikönyvből ( 8 ) ered. Irreleváns az, hogy a Bizottság az LPDcsoporthoz kérdőíveket intézett, hiszen mentő bizonyítékok forrásaként a kérdőívek nem egyenértékűek a kifogásközléssel. Annak, aki védekezik, először ismernie kell a kifogásokat ahhoz, hogy a védelemhez való jogát teljes mértékben gyakorolhassa.

36.

Másodsorban az LGE az LGEítélet azon indokait kifogásolja, amelyek a jogalapjának – mint megalapozatlannak – elutasításához vezettek.

37.

Az LGE szerint az, hogy a Bizottság által elfogadott bizonyítékokkal kapcsolatban észrevételeket tehetett, és az, hogy a Bizottság az LPDcsoporttól tájékoztatást kapott, nem elegendő a védelemhez való jog tiszteletben tartásának biztosításához. Továbbá az LGE kifogásolja a Törvényszék azon megállapítását, amely szerint köteles volt gondoskodni a közös vállalkozás tevékenységének nyomonkövethetőségét lehetővé tevő tényezők könyveiben és archivált irataiban történő gondos megőrzéséről (az LGEítélet 86. pontja). Ez a feladat azokra az esetekre vonatkozik, amikor az anyavállalat harmadik személyre ruházza át leányvállalatát, és szerződés útján ténylegesen biztosítani tudja a dokumentumokhoz való hozzáférés folytonosságát. Az LGE kifejti, hogy a leányvállalata feletti irányítást ennek csődbemenetele miatt elveszítette, mivel a vagyonfelügyelő nem volt köteles számára biztosítani a dokumentumokhoz való hozzáférés folytonosságát.

A Philips érvelése

38.

A Philips azzal érvel, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor azt állapította meg, hogy a Bizottság nem követett el eljárási szabálytalanságot akkor, amikor a kifogásközlést nem címezte az LPDcsoportnak (a Philips ítélet 75–82. pontja).

39.

A Philips nem vitatja, hogy a Bizottság a jogsértésért való felelősséget betudhatja a leányvállalat magatartására meghatározó befolyást gyakorló anyavállalatnak. Megjegyzi, hogy ez nem ad választ arra a kérdésre, hogy a Bizottság kötelese mindkét jogalanyt közigazgatási eljárás alá vonni. Azzal érvel, hogy a jelen ügyben a felelőssége a leányvállalat felelősségéből „tisztán származtatott”, és hogy a Total kontra Bizottság ítélet ( 9 ) értelmében az LPDcsoport közvetlen felelőssége megállapításának hiányában az anyavállalatkénti felelőssége „meghaladja” a szóban forgó leányvállalat felelősségét.

40.

A Philips kifejti, hogy a leányvállalata nem képezte ugyanazon vállalkozás részét a közigazgatási eljárás során, mivel 2006. január 30tól kezdve felszámolóbiztos irányítása alá került. A Philips kijelenti, hogy amiatt, hogy a leányvállalatát nem vonták közigazgatási eljárás alá, és különösen amiatt, hogy nem kapta meg a kifogásközlést, nem volt alkalma arra – és arra nem is volt köteles –, hogy a Bizottság állításaival szemben védekezzen. Ezenkívül csakis az LPDcsoport felszámolóbiztosa rendelkezett a csoport tevékenységére vonatkozó dokumentumokkal, és hallgathatta meg az érintett munkavállalókat. A leányvállalatának csődbemenetelére tekintettel a Philips kifejti, hogy lehetetlennek bizonyult a dokumentumokhoz való hozzáférés biztosítása a védelméhez szükséges bizonyítékok beszerzése érdekében.

41.

A Philips szerint a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie azt, hogy elveszítette a leányvállalata feletti irányítást, és már nem fért hozzá az LPDcsoport dokumentumaihoz. A Philips kifejti, hogy amennyiben a Bizottság az LPDcsoportot közigazgatási eljárás alá vonta volna, akkor védekezhetett volna, ezáltal pedig ő is jobban biztosíthatta volna a védelmét. A Bizottság azon határozata, hogy az LPDcsoportot kizárja a közigazgatási eljárásból, tehát megfosztotta a Philipset a védelemhez való joga teljes érvényesítésének lehetőségétől.

A Bizottság érvelése

42.

A Bizottság azt állítja, hogy a szóban forgó jogalapok – mivel ténybeli értékelésekre vonatkoznak – elfogadhatatlanok, de mindenképpen megalapozatlanok.

43.

A Bizottság azzal érvel, hogy a következetes ítélkezési gyakorlat ( 10 ) szerint jogosult arra, hogy az egy vállalkozást alkotó jogalanyok – anyavállalat és leányvállalat – egyik és/vagy másik tagjával szemben szabjon ki szankciót. A Bizottság szerint a fellebbezők tévesen érvelnek azzal, hogy a leányvállalat felelősségének mindennemű csökkentése automatikusan az anyavállalat javára írandó. Semmi nem indokolja az anyavállalat felelősségének csökkentését a leányvállalat jogait érintő eljárási szabálytalanságok, például a kifogásközlés leányvállalattal való érvényes közlésének hiánya esetén.

44.

Ezenkívül a Bizottság azt állítja, hogy a Solvay kontra Bizottság ítéletben ( 11 ) kidolgozott megoldás nem ültethető át a jelen ügyre. Azzal érvel, hogy ez az ítélet a Bizottság dokumentumaihoz való hozzáférésre vonatkozott, és nem lehet rá hivatkozni annak alátámasztására, hogy a Bizottságnak biztosítania kell az olyan információkhoz való hozzáférést, amelyek nincsenek is a birtokában. A jelen ügyben a Bizottság az LPDcsoportra vonatkozó releváns információkra úgy tett szert, hogy kérdőívet intézett hozzá, és helyszíni vizsgálatot tartott. Az LGE ezekhez a bizonyítékokhoz hozzáfért a védekezése keretében. A Bizottság nem köteles azt biztosítani, hogy a társaságokat – az alperesen kívül – mentő bizonyítékok előterjesztésére ösztönözzék. Az LGEnek a Bizottság eljárási kézikönyvére vonatkozó érvére válaszolva a Bizottság kifejti, hogy ez a kézikönyv nem kötelező erejű, és az adott ügy körülményeihez igazítható, úgyhogy a lefolytatott eljárás kézikönyvtől való eltérése nem elegendő a téves jogalkalmazás bizonyításához.

45.

A Bizottság szerint a Törvényszék nem értelmezte az anyavállalatnak a leányvállalat dokumentumaihoz való hozzáférés fenntartására vonatkozó gondossági kötelezettségét feltétlen kötelezettségként. Éppen ellenkezőleg, a Törvényszék megvizsgálta az ügy tényállását, és megjegyezte, hogy az LGE és a Philips szoros kapcsolatot ápolt az LPDcsoporttal a jogsértés teljes időszakában, és így az archívumaikban – vagy bármely más módon – releváns információkat őrizhetnek.

Értékelés

A fellebbezési jogalapok terjedelméről

46.

Az anyavállalatnak a leányvállalat kartellben való részvétele miatti felelősségének megállapítására vonatkozó feltételek következetes ítélkezési gyakorlat tárgyát képezik.

47.

Emlékeztetek arra, hogy az uniós versenyjog a vállalkozások, vagyis a gazdasági egységek tevékenységére vonatkozik, amelyeket jogi szempontból több természetes vagy jogi személy alkothat. Ha egy ilyen gazdasági egység megsérti a versenyszabályokat, a személyes felelősség elve szerint neki kell felelnie ezért a jogsértésért. A jogsértést egyértelműen a jogi személynek, a kifogásközlés és a Bizottság határozata címzettjének kell betudni. ( 12 )

48.

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az anyavállalatnak lehet betudni a leányvállalat magatartását különösen abban az esetben, ha e leányvállalat nem önállóan határozza meg saját piaci magatartását. Ebben az esetben ugyanis az anyavállalat és leányvállalata az EUMSZ 101. cikk értelmében egyetlen vállalkozást alkot, úgyhogy a Bizottság valamely határozatot az anyavállalatnak címezheti anélkül, hogy köteles lenne ez utóbbinak a jogsértésben való személyes részvételét bizonyítani. ( 13 )

49.

A közelmúltig ez a kérdés azonban ellentmondásos volt a mechanizmus azon elgondolását érintően, amely lehetővé teszi a jogsértésben részt nem vevő anyavállalat felelősségének megállapítását. ( 14 ) Egyrészt ugyanis a Bíróság megállapította, hogy a szóban forgó esetben „úgy tekintendő, mintha az anyavállalat maga követte volna el” az uniós versenyjogi szabályok megsértését. ( 15 ) Másrészt a Bíróság kimondta, hogy az anyavállalat felelőssége kizárólag a leányvállalat felelősségéből „származtatott felelősség” ( 16 ).

50.

Egy közelmúltban hozott ítéletben a Bíróság tisztázta, hogy az anyavállalat, amelynek a leányvállalat magatartását betudták, személyesen felel az uniós versenyszabályok megsértéséért, amely – a leányvállalt felett gyakorolt meghatározó, és ennek révén a leányvállalat piaci magatartását meghatározni képes befolyás miatt – úgy tekintendő, mintha azt maga követte volna el. ( 17 ) Így amennyiben az anyavállalat felelőssége a leányvállalatának jogsértő magatartásából ered, a versenyellenes cselekményeket továbbra is úgy kell tekinteni, hogy azokat maga az anyavállalat követte el, mivel e társaság a leányvállalatával gazdasági egységet képezett. ( 18 )

51.

Megjegyzem, hogy a jelen fellebbezések valóban hasonló kérdéskörre vonatkoznak, de egy sokkal szűkebb, az anyavállalat védelemhez való joga hatékony gyakorlásának szemszögéből, arra az esetre nézve, ha a korábbi leányvállalat a közigazgatási eljárás során már nem áll ezen anyavállalat irányítása alatt.

52.

A jelen fellebbezésekben ugyanis a fellebbező anyavállalatok nem vitatják a felelősségnek a közös leányvállalat, az LPDcsoport jogsértő cselekedeteiért való betudását. A fellebbezők által előadott jogalapok mindkét fellebbezésben a védelemhez való jog tiszteletben tartásának abból eredő megsértésén alapulnak, hogy a Bizottság a kifogásközlést nem címezte az LPDcsoportnak, és hogy ennélfogva a fellebbezők a javukra nem hivatkozhattak azokra az esetleges mentő bizonyítékokra, amelyeket ez a leányvállalat a saját védelmére felhozhatott volna. ( 19 )

A védelemhez való jog állítólagos megsértéséről

53.

A Bíróságnak a jelen ügyben a Törvényszék által alkalmazott állandó ítélkezési gyakorlata szerint ( 20 ) a versenyfelügyeleti közigazgatási eljárások során a védelemhez való jog tiszteletben tartása az uniós jog általános elvének minősül. ( 21 )

54.

A védelemhez való jog tiszteletben tartása megköveteli, hogy a közigazgatási eljárás során az érintett személyeknek lehetőségük legyen megfelelően kifejteni álláspontjukat a tényállás és a hivatkozott körülmények valószerűségéről és jelentőségéről, valamint azokról a dokumentumokról, amelyeket a Bizottság a jogsértés fennállására vonatkozó állításának alátámasztására felhasznált. ( 22 )

55.

A jelen fellebbezések felvetik a kérdést, hogy ezeket a követelményeket tiszteletben tartottáke az anyavállalat tekintetében abban az esetben, ha a Bizottság úgy határoz, hogy a kifogásközlést nem címzi a kartellben részt vevő leányvállalatnak, jóllehet ez a leányvállalat csődbe ment, úgyhogy az anyavállalat a leányvállalat rendelkezésére álló dokumentumokhoz már nem tud hozzáférni, és a munkavállalóit nem tudja meghallgatni.

56.

Megjegyzem, hogy az 1/2003 rendelet 27. cikkének (1) bekezdése ( 23 ) szerinti kifogásközlés a védelemhez való jog tiszteletben tartásának elvét alkalmazó, alapvető eljárási garanciának minősül, amennyiben lehetővé teszi a címzettje számára, hogy az ellene indult közigazgatási eljárás során az érveit megfelelően kifejthesse. ( 24 ) A kifogásközlésnek egyértelműen meg kell jelölnie azt a természetes vagy jogi személyt, akivel szemben később bírság szabható ki, és azt ez utóbbinak kell címezni, megjelölve, hogy vele szemben milyen minőségében kifogásolják az állítólagos tényeket. ( 25 )

57.

Ily módon a kifogásközlés a védelemhez való jog egyéni – a versenyfelügyeleti közigazgatási eljárással érintett minden egyes jogi személy által történő – gyakorlásának lehetővé tételére irányul.

58.

Ennélfogva ezen eljárási garanciának valamely – kifogásközlést kézhez vevő – anyavállalat tekintetében történő tiszteletben tartását nem teszi kétségessé önmagában az, hogy a kifogásközlést nem címezték más jogi személynek, mégpedig a jogsértésben közvetlenül részt vevő leányvállalatának.

59.

Véleményem szerint ez a megállapítás annak ellenére érvényes, hogy a leányvállalat által a kifogásközlésre adott válaszban előadott esetleges mentő bizonyítékok az anyavállalat javára szolgálhatnának.

60.

Figyelembe véve akár egy olyan helyzet sajátosságát, amelyben ugyanaz a jogsértés az egyazon gazdasági egységet alkotó több jogi személynek is betudható, nem hiszem, hogy valamely jogi személy eljárás alá vonása a védelemhez való jogukat önállóan gyakorló, más jogi személyek védekezési eszközeként lenne értékelhető.

61.

Amint az az 1/2003 rendelet 27. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik, a kifogásközlés megküldése olyan kötelező eljárási követelménynek minősül, amely arra irányul, hogy biztosítsa a jogsértést megállapító határozat címzettje számára a védelemhez való jog gyakorlását. ( 26 ) Márpedig, amennyiben a Bizottság jogszerűen úgy határoz, hogy nem kezdeményezi a leányvállalat felelősségre vonását – amit a jelen fellebbezésekben nem vitatnak ( 27 ) –, nem köteles megküldeni a kifogásközlést ennek a leányvállalatnak.

62.

Ebből következik, hogy – amint azt a Törvényszék a jelen ügyben helyesen megállapította (az LGEítélet 83. pontja és a Philips ítélet 97. pontjának első mondata) – a jogsértés leányvállalatnak történő formális betudásának hiánya, valamint a kifogásközlés e leányvállalatnak történő megküldésének hiánya nem minősül olyan szabálytalanságnak, amely veszélyeztetheti e csoport anyavállalatainak védelemhez való jogát.

63.

A fellebbezők mindazonáltal azt állítják, hogy ez nem vonatkozik arra az esetre, ha a kartellben közvetlenül részt vevő leányvállalat dokumentumai az anyavállalatai számára már nem hozzáférhetők. E tekintetben kifejtik, hogy a védelemhez való jog megsértése ilyen esetben abból ered, hogy nem szolgálhatnak a javukra azok az esetleges mentő bizonyítékok, amelyeket a leányvállalat előadhatott volna.

64.

Ezt az érvelést nem találom meggyőzőnek.

65.

Véleményem szerint a fellebbezők – különösen a Solvay kontra Bizottság ítélet ( 28 ) alapján – tévesen hivatkoznak a Bíróságnak a mentő bizonyítékok közlésére vonatkozó ítélkezési gyakorlatára.

66.

Ez az ítélkezési gyakorlat ( 29 ) a Bizottság irataiban található mentő bizonyítékokhoz való hozzáférésre vonatkozik. Márpedig a fellebbezők által a jelen fellebbezések keretében előadott érvek nem a bizottsági iratokhoz, sem pedig a Bizottság által a közigazgatási eljárás során összegyűjtött más bizonyítékokhoz való hozzáférésre vonatkoznak, ( 30 ) hanem az olyan bizonyítékokhoz való hozzáférésre, amelyek esetlegesen a Bizottság rendelkezésére állhatnának, ha azokat az LPDcsoport benyújtotta volna.

67.

Megjegyzem, hogy a versenyfelügyeleti eljárások meghatározzák a Bizottság bizonyításfelvételi eszközeit, valamint az iratbetekintés szabályait, lehetővé téve az érintett felek számára a Bizottság rendelkezésére álló bizonyítékok megismerését. ( 31 )

68.

A jelen ügyben, amint az az LGEítélet 92. pontjából és a Philips ítélet 97. pontjából kitűnik, a Bizottság az LPDcsoport több társaságához fordult információkéréssel, és a helyiségeikben helyszíni vizsgálatot folytatott le. E körülmények között, amennyiben a fellebbezők úgy értékelték, hogy a Bizottság által az LPDcsoport tekintetében elfogadott pervezető intézkedések nem bizonyulnak elegendőnek, a Bizottságnál az ezen csoport birtokában lévő releváns bizonyítékok összegyűjtése érdekében más megfelelő intézkedések meghozatalát kellett volna kezdeményezniük.

69.

A fent kifejtettek összességére tekintettel a Törvényszék helyesen utasította el az LGEítélet 68–83. pontjában és a Philips ítélet 91–97. pontjában a fellebbezők által előadott azon érveket, amelyek szerint a Bizottság megsértette a védelemhez való jogukat azáltal, hogy a kifogásközlést nem címezte az LPDnek.

70.

Egyébiránt, még ha kétség merülne is fel azzal kapcsolatban, hogy az LGEítélet 68–83. pontjában és a Philips ítélet 91–97. pontjában található indokolás teljes mértékben választ ade a fellebbezők első fokon előadott érvelésére, valamint azzal kapcsolatban, hogy az LGEítélet 83. pontja az első fokon előadott jogalapot helyesen utasítjae el nem mint megalapozatlant, hanem mint hatástalant, az adott esetben a megtámadott ítéletek indokolására vonatkozóan felhozott ilyen kifogás akkor sem eredményezheti ezen ítéletek hatályon kívül helyezését, mivel az érintett jogalapok elutasítása mindenképpen megalapozottnak tűnik a fent kifejtett indokok alapján. ( 32 )

71.

Végül, a fellebbezőknek a megtámadott ítéletek azon indokolására vonatkozó érveit illetően, amely szerint minden vállalkozás köteles gondoskodni a tevékenységének nyomonkövethetőségét lehetővé tevő tényezők gondos megőrzéséről (az LGEítélet 86–89. pontja és a Philips ítélet 97. pontja), megjegyzem, hogy amint az a Törvényszék által a hivatkozott pontokban használt „mindenesetre” és „ráadásul” kifejezésekből kitűnik, ezek a kifogások a megtámadott ítéletek tárgyához szorosan nem tartozó indokok ellen irányulnak, ennélfogva pedig hatástalanok.

Végkövetkeztetés