A fellebbező az első jogalapjával azt rója fel a Törvényszéknek, hogy többször is tévesen alkalmazta a jogot, mivel úgy vélte, hogy az általa kért információkhoz való hozzáférés új dokumentum létrehozását igényli.

Először is, ellentétben azzal, ami a megtámadott ítélet 54. és 58. pontjából kitűnik, a 2011. október 26‑i Dufour kontra EKB ítélet (T‑436/09, EU:T:2011:634) 110., 112., 116. és 118. cikkéből szerinte az következik, hogy az olyan egységesített relációs adatbázis, mint amilyen a fellebbező által kért információkat tartalmazza, egyetlen dokumentumnak tekintendő. Következésképpen a Törvényszék tévesen tett különbséget az adatbázisban szereplő információk és az abból kinyerhető dokumentumok között.

Ugyanezen ítélet 93., 94., 108. és 109. pontjából következik, hogy a dokumentum 1049/2001 rendelet szerinti fogalma magában foglalja mind az összes egyéni fájlokat, mind pedig azoknak az adott adatbázisban való valamennyi előfordulását. Ugyanígy a különböző fájlokból kinyert adatok bármely kombinációja dokumentumot alkot, mivel az egységesített adatbázisban mindenfajta keresés lehetséges.

Másodszor a Törvényszék a megtámadott ítélet 68–70. pontjában szerinte tévesen értelmezte a létező dokumentum 1049/2001 rendelet szerinti fogalmát. A 2011. október 26‑i Dufour kontra EKB ítélet (T‑436/09, EU:T:2011:634) 150. pontjából ugyanis kitűnik, hogy minden, valamely adatbázisban szereplő információkhoz való hozzáférés iránti kérelem az 1049/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdése értelmében vett „létező dokumentumra” vonatkozik, feltéve, hogy a szükséges keresés az ezen adatbázisra tekintettel „rendelkezésre álló keresőeszközök” segítségével elvégezhető.

Az egységesített relációs adatbázis esetében a rendelkezésre álló keresőeszközök olyan kezelőrendszerek, amelyek a strukturált lekérdezési nyelvű keresések (Structured Query Language, a továbbiakban: SQL‑keresések) alapján működnek. Ezek olyan lekérdezések, amelyeket a felhasználó szabadon fogalmazhat meg. Következésképpen a Törvényszék helytelenül ítélt úgy, hogy az olyan SQL‑keresés, amelyet még nem használnak adatbázis‑kezelésre, az olyan új keresőeszköz programozásának felel meg, amely a 2011. október 26‑i Dufour kontra EKB ítélet (T‑436/09, EU:T:2011:634) szerint nem áll „rendelkezésre”.

A Törvényszék ezáltal tévesen jutott arra a következtetésre, hogy az ezen ítélet 153. pontja szerinti szokásos vagy rutinkereséseket az előre beállított SQL‑keresések segítségével hajtják végre.

Harmadszor és utoljára a „létező dokumentum” fogalmának a Törvényszék általi értelmezése alkalmas arra, hogy az 1049/2001 rendeletet megfossza hatékony érvényesülésétől. Így minden olyan információhoz való hozzáférés kizárt, amelyre vonatkozóan nincs előre beállított SQL‑keresés. Ebből kifolyólag az intézmények számára vonzó lehet az elektronikus dokumentumok elrejtése, többek között azáltal, hogy több részre bontják azokat, amelyeket az előre beállított SQL‑keresések nem tudnak megtalálni. Ezenkívül, mivel az intézmények nem tudnak új SQL‑kereséseket alkalmazni, nehézségekbe ütközik az e rendelet 4. cikkében előírt egy vagy több kivétel hatálya alá tartozó olyan adatok automatikus elrejtése, mint a személyes adatok.

A Bizottság az első jogalap elutasítását kéri.

Kétségtelen, hogy az elektronikus adatbázis alapján lehetséges az abban szereplő összes információ kinyerése. Ugyanakkor azon lehetőség, hogy ilyen adatbázisból dokumentum hozható létre, nem enged arra következtetni, hogy e dokumentumot az 1049/2001 rendelet értelmében létezőnek kell minősíteni.

A Bíróság ugyanis korábban már kimondta, hogy az intézmények dokumentumaihoz való hozzáférési jog csak a létező és az érintett intézmény birtokában lévő dokumentumokra vonatkozik és az 1049/2001 rendeletre nem lehet hivatkozni valamely intézmény olyan dokumentum létrehozására való kötelezése céljából, amely nem létezik (lásd ebben az értelemben: 2014. október 2‑i Strack kontra Bizottság ítélet, C‑127/13 P, EU:C:2014:2250, 38. és 46. pont). Ebből következik, hogy – ahogy azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 55. pontjában helyesen megállapította – az a hozzáférés iránti kérelem, amely alapján a Bizottságnak új dokumentumot kellene létrehoznia – még akkor is, ha ezt létező és a birtokában lévő dokumentumokban már szereplő adatok alapján kellene megtennie – kívül esik az 1049/2001 rendelet keretein.

A Törvényszék tehát többek között a megtámadott ítélet 56–59. pontjában helyesen vizsgálta azt a kérdést, hogy az elektronikus adatbázisban szereplő információk kinyerése milyen mértékben teszi lehetővé létező dokumentum előállítását, és nem minősül új dokumentum létrehozásának.

Hangsúlyozni kell azonban, hogy a statikus jellegű – többek között papír vagy egyszerű elektronikus fájl formátumú – dokumentumokat illetően a dokumentum létezésének meghatározásához elegendő azt vizsgálni, hogy az adathordozó és annak tartalma létezik‑e.

Ezzel ellentétben az elektronikus adatbázisok dinamikus jellegével aligha egyeztethető össze az ilyen eljárásmód, mivel a valamely adatbázisban már szereplő információk alapján nagyon könnyen előállítható dokumentum nem szükségszerűen a szó szoros értelmében vett létező dokumentum, amint arra a főtanácsnok is rámutatott az indítványának 46. cikkében.

Következésképpen az elektronikus adatbázisokat illetően a létező és az új dokumentum között ezen adatbázisok technikai sajátosságaihoz igazított, és az 1049/2001 rendelet célkitűzésének megfelelő szempont alapján kell különbséget tenni, amely – amint az a (4) preambulumbekezdéséből és az 1. cikkének a) pontjából kitűnik – arra irányul, hogy „a dokumentumokhoz a lehető legszélesebb körű hozzáférést biztosítsa”.

Nem vitatott, hogy az elektronikus adatbázisokban szereplő információkat – felépítésük függvényében és a programozásuk keretein belül – a programozási nyelv segítségével különböző módon lehet csoportosítani, összekötni és megjeleníteni. Ugyanakkor az ilyen adatbázisok programozása és kezelése nem tartozik a végfelhasználók általi szokásos felhasználás keretein belül végzett műveletek közé. Ez utóbbiak ugyanis a valamely adatbázisban szereplő információkhoz előre beállított keresőeszközök alkalmazásával férnek hozzá. Ezen eszközök lehetővé teszik az egységesített műveletek könnyű végrehajtását olyan információk megjelenítése érdekében, amelyekre szokásosan szükségük van. Ennek keretében jelentős ráfordítás a részükről nem szükséges.

E körülmények között létező dokumentumnak kell minősíteni minden olyan információt, amely valamely elektronikus adatbázisból annak szokásos alkalmazása keretében előre beállított keresőeszközzel kinyerhető, még ha ezen információk ebben a formában még nem is jelentek meg, vagy az intézmények alkalmazottai még soha nem is kerestek rájuk.

Ebből az következik, hogy az 1049/2001 rendelet követelményeinek való megfelelés érdekében az intézmények arra kényszerülhetnek, hogy a valamely adatbázisban szereplő adatok alapján a létező keresőeszközök segítségével dokumentumot hozzanak létre.

Ezzel szemben, amint arra a főtanácsnok is rámutatott indítványának 47. pontjában, minden olyan információ, amelynek valamely adatbázisból való kinyeréséhez jelentős ráfordítás szükséges, új dokumentumnak és nem már létező dokumentumnak tekintendő.

Ebből következően minden olyan információt új dokumentumnak kell tekinteni, amelynek megszerzéséhez módosítani szükséges akár valamely elektronikus adatbázis felépítését, akár az információk kinyeréséhez éppen rendelkezésre álló keresőeszközöket.

A létező dokumentum fogalmának ilyen értelmezése, amely – a fellebbező érvelése szerint – távol áll attól, hogy az 1049/2001 rendeletet megfossza hatékony érvényesülésétől, e rendeletnek az intézmények dokumentumaihoz való, lehető legszélesebb körű nyilvános hozzáférés biztosítására irányuló céljához kapcsolódik. Az adatbázisokban szereplő adatokhoz való hozzáférést kérelmezők ugyanis főszabály szerint ugyanazon információkhoz férnek hozzá, mint az intézmények alkalmazottai.

A fellebbező arra is helytelenül hivatkozik, hogy a létező dokumentum fogalmának ugyanezen értelmezése megfosztja az intézményeket attól a lehetőségtől, hogy az 1049/2001 rendelet 4. cikkében előírt egy vagy több kivétel hatálya alá tartozó adatokat új SQL‑keresések segítségével elrejtsék, annak érdekében, hogy a dokumentumhoz csak részleges hozzáférést engedjenek.

A fellebbező e vonatkozásban nem veszi figyelembe, hogy különbséget kell tenni egyrészt az annak megállapítását lehetővé tévő szempontok, hogy a hozzáférés iránti kérelem létező dokumentumra vonatkozik‑e, másrészt az ilyen dokumentum közlésének technikai részletek között. Amennyiben a kért dokumentum létezik, az intézményeknek lehetőségük van bármely technikai eszköz igénybevételére annak érdekében, hogy szükség esetén bizonyos adatokat elrejtsen.

Ezenkívül a fellebbező azon állítását illetően, amely szerint az intézmények elrejthetnek elektronikus dokumentumokat, meg kell állapítani, hogy a dokumentum törlésére vagy megsemmisítésére vonatkozó elvont lehetőség ugyanolyan mértékben érinti a fizikai adathordozón lévő és az adatbázisból előállított dokumentumokat.

A fenti megfontolások összessége alapján a fellebbező azon állítását kell megvizsgálni, amely szerint a Törvényszék a megtámadott ítélet 68–70. pontjában jogilag tévesen minősítette azt a dokumentumot, amelyre a GESTDEM 2012/3258 eljárásban a hozzáférés iránti kérelem irányult.

A megtámadott ítélet 67. pontjából kitűnik, hogy a szóban forgó adatbázis lehetővé teszi az információk SQL‑keresés segítségével történő kinyerését, és a fellebbező a Törvényszék előtt nem vitatta, hogy a kérelme szerinti adatkombinációhoz való hozzáférés előfeltétele egy informatikai programozás, vagyis új SQL‑keresések kidolgozása.

A jelen ítélet 31–40. pontjában szereplő megfontolásokra tekintettel a Törvényszék nem követett el hibát, amikor a megtámadott ítélet 68. pontjában megállapította, hogy a programozással járó műveletek nem hasonlíthatók az érintett adatbázisban, a Bizottság számára ezen adatbázis tekintetében rendelkezésre álló keresőeszközök segítségével végzett szokásos vagy rutinkereséshez, és ezáltal a kért információk miatt új dokumentum létrehozására volt szükség.

Ugyanazon indokból a Törvényszék akkor sem követett el hibát, amikor a megtámadott ítélet 69. és 70. pontjában megállapította, hogy a jelen esetben a Bizottság számára a szóban forgó adatbázis tekintetében rendelkezésre álló keresőeszközök előre beállított SQL‑keresések.

A jelen ítélet előző pontjaiban tett megállapítások tekintetében a fellebbező azon érvelését mint hatástalant el kell utasítani, amelynek értelmében a Törvényszék a megtámadott ítélet 54. és 58. pontjában állítólag helytelenül tett különbséget egyrészt a valamely adatbázisban szereplő információk, másrészt az abból kinyerhető dokumentumok között.

A fentiek összességére tekintettel az első jogalapot el kell utasítani.

A fellebbező a második jogalapjában úgy véli, hogy a Törvényszéknek a megtámadott ítéletet 80. pontjában szereplő azon következtetése, amely szerint a kérelme nem létező dokumentumokra vonatkozott, több téves előfeltevésen alapul.

Először is azt állítja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 61., 67. és 73. pontjában elferdítette a tényeket. A fellebbező szerint kérelme igenis létező dokumentumokra irányult, mivel az összes olyan dokumentumhoz elektronikus formában való hozzáférésre vonatkozott, amelyek alapján el tudja készíteni a táblázatot. Ezzel szemben nem igényelte az ilyen táblázat létrehozását, és ebből kifolyólag a kérelme nem írt elő semmilyen adatválogatást. A fellebbező csak e kérelem kezelésének megkönnyítése érdekében javasolta az SQL‑keresések alkalmazását.

Mindenesetre az EPSO által a teszteket teljesítő pályázóknak kiküldött, az eredményeket tartalmazó egyéni fájlok közlése lehetővé tette a fellebbező számára a kérdéses táblázat elkészítését.

Másodszor a fellebbező arra hivatkozik, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 58., 66. és 68. pontjában helytelenül állapította meg, hogy a hozzáférés iránti kérelme az érintett adatbázisban nem szereplő osztályozás szerint rendezett információkra vonatkozott.

Ugyanis, ellentétben azzal, amit a Törvényszék a megtámadott ítélet 62. és 63. pontjában megállapított, a szóban forgó adatbázis több mint 500 egységesített táblázatba rendeződik, és összetett művelet nélkül lehetővé tesz bármilyen keresést, ideértve a fellebbező által igényelt keresést is. Egyébiránt az egységesített adatbázis táblázatának minden egyes mezője egyedi azonosítóhoz kapcsolódik. Következésképpen a fellebbező kérelmének minden paraméterét ilyen azonosító helyettesíthetné, anélkül hogy szükséges lenne hozzáférhetővé tenni az érintett mező tartalmát.

Harmadszor és végül a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 66. és 67. pontjában elferdítette a bizonyítékokat. Egyrészt helytelenül támaszkodott a jogszerűség vélelmére a Bizottság azon nyilatkozatával kapcsolatban, amely szerint a kért dokumentumok nem léteznek. A fellebbező vitatta e nyilatkozatot, amelynek már maga a szóban forgó adatbázis jellege is ellentmond. Másrészt, a hozzáférés iránti kérelemből is világosan kitűnik, hogy annak eleget lehet tenni azáltal, hogy a fellebbező hozzáférést kap a releváns létező dokumentumokhoz.

A Bizottság a második jogalap elutasítását kéri.

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából következik, hogy az elé terjesztett ügy tényállásának a Törvényszék általi értékelése nem minősül a Bíróság felülvizsgálata alá tartozó jogkérdésnek, amennyiben a Törvényszék megállapításai nem tartalmaznak az ügy irataiból nyilvánvalóan kitűnő ténybeli tévedéseket vagy elferdítést.

Márpedig a fellebbező azon érvelése, amely a Törvényszéknek a dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelem terjedelmének, a kért információk rendelkezésre állásának, a rendelkezésre álló információk minőségének és felépítésének, a fellebbező kérelmének teljesítésére alkalmas létező keresőeszközök képességének, valamint az olyan műveletek terjedelmének téves elemzésére vonatkozik, amely műveleteket a Bizottságnak a fellebbező kérelmének kedvező elbírálásához végre kellett volna hajtania, a tények Törvényszék általi értékelésének vitatására irányul, anélkül hogy az ügy iratainak bármilyen elferdítését bizonyítaná. Így ez az érvelés elfogadhatatlan.

Következésképpen a második jogalapot el kell utasítani.

Az eddigi megfontolások egészére tekintettel a fellebbezést teljes egészében el kell utasítani.