A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (öt bíróval eljáró kilencedik tanács)

2026. június 3. ( *1 )

„Verseny – Összefonódások – Információkérés – A 139/2004/EK rendelet 11. cikkének (3) bekezdése – A jogalap megválasztása – Hatáskörrel való visszaélés – Indokolási kötelezettség – Az önkényes jelleg hiánya – Impossibilium nulla obligatio est – Arányosság – A kért információk szükséges jellege – Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény 10. cikke – A véleménynyilvánítás szabadsága – Az újságírói források védelme – Jogellenességi kifogás – Az Alapjogi Charta 7. cikke – A magán‑ és a családi élet tiszteletben tartásához való jog”

A T‑1097/23. sz. ügyben,

a Vivendi SE (székhelye: Párizs [Franciaország], képviselik: P. Gassenbach, P. Wilhelm, E. Dumur, O. Thomas, S. Schrameck, F. de Bure, Y. Boubacir és M. Oiknine ügyvédek)

felperes

az Európai Bizottság (képviselik: P. Caro de Sousa, B. Cullen és D. Viros, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

támogatja:

az Európai Unió Tanácsa (képviselik: A.‑L. Meyer és N. Coghlan, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó fél,

A TÖRVÉNYSZÉK (öt bíróval eljáró kilencedik tanács),

a tanácskozások során tagjai: L. Truchot elnök, M. Jaeger, J. Schwarcz, M. Sampol Pucurull és T. Perišin (előadó) bírák,

hivatalvezető: H. Eriksson tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára,

tekintettel a 2025. május 14‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

1

Az EUMSZ 263. cikkre alapított keresetében a felperes Vivendi SE a 2023. október 27‑i C(2023) 7463 final bizottsági határozattal (a továbbiakban: 2023. október 27‑i határozat) módosított, a 139/2004/EK tanácsi rendelet 11. cikke (3) bekezdésének alkalmazására vonatkozó eljárásban (M.11184 – Vivendi/Lagardère ügy) 2023. szeptember 19‑én hozott C(2023) 6428 final bizottsági határozat (a továbbiakban: 2023. szeptember 19‑i határozat) (a továbbiakban: megtámadott határozat) megsemmisítését kéri.

A jogvita előzményei

2

A felperes a Vivendi‑csoport – egy, a médiára és szórakoztatásra szakosodott, nemzetközi dimenzióval rendelkező francia csoport – anyavállalata, amely csoport a leányvállalatain keresztül különböző piacokon van jelen.

3

2022. október 24‑én a felperes a Lagardère SA – egy többek között a médiaágazatban tevékenykedő francia csoport – feletti kizárólagos irányítás megszerzésében álló összefonódást jelentett be az Európai Bizottságnak.

4

2023. június 9‑i határozatával a Bizottság engedélyezte a tervezett összefonódást azzal a feltétellel, hogy a felperes teljesíti a kiadói ágazatában folytatott, könyvekkel és egy sajtótermékkel kapcsolatos összes tevékenységének átruházására vonatkozó kötelezettségvállalásokat (a továbbiakban: az összefonódást engedélyező 2023. június 9‑i határozat).

5

2023. július 25‑i levelében a Bizottság tájékoztatta a felperest az összefonódás esetleges idő előtti megvalósítására vonatkozó hivatalos vizsgálat megindításáról (a továbbiakban: a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló, 2023. július 25‑i levél).

A 2023. szeptember 19‑i határozat

6

Az összefonódás esetleges idő előtti megvalósítására vonatkozó hivatalos vizsgálat keretében a Bizottság a 2023. szeptember 19‑i határozattal információkérést intézett a felpereshez a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló, 2004. január 20‑i 139/2004/EK tanácsi rendelet (az EK összefonódás‑ellenőrzési rendelete) (HL 2004. L 24., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 3. kötet, 40. o.; helyesbítés: HL 2022. L 103., 18. o.) 11. cikkének (3) bekezdése alapján, 2023. október 27‑én lejáró határidővel. E határozat lényegében arra kötelezi a felperest, hogy gyűjtse össze és adja át a Bizottságnak egyrészt a 2020. január 1‑jétől 2023. szeptember 19‑ig tartó időszakban (a továbbiakban: érintett időszak) tizenöt, név szerint azonosított természetes személy, valamint azok utódai és elődei (a továbbiakban: érintett személyek) által különböző kommunikációs eszközök útján megosztott, kapott, küldött vagy e személyek birtokában lévő, bizonyos keresőkifejezéseket tartalmazó dokumentumokat, másrészt pedig az érintett időszakban négy, név szerint azonosított személy között váltott dokumentumokat, akik közül kettő az érintett személyek között is szerepel.

7

Közelebbről, a megtámadott határozat melléklete I. pontjának (1) bekezdése előírja, hogy „[a]z […] információkérés céljából a »Lagardère« a Lagardère S.A.‑t jelöli, a »Vivendi« [pedig] a Vivendi SE‑t és a Bolloré‑csoportot jelöli”.

8

A 2023. szeptember 19‑i határozat melléklete I. pontjának (2) bekezdése a következőképpen határozza meg a „dokumentum” fogalmát:

„A »dokumentum(ok)« fogalma a következőket jelenti: a Vivendi birtokában vagy tulajdonában lévő, illetve ellenőrzése alatt álló valamennyi számítógépes fájl, amely korlátozás nélkül tartalmazza a következőket:

a)

elektronikus formában tárolt bármely információ, beleértve az e‑maileket és azonnali üzeneteket (Whatsapp, SMS, Telegram, Signal stb.), szövegszerkesztést és pdf‑dokumentumokat, táblázatkezelést és prezentációkat, valamint a Bizottság 2023. augusztus 16‑i 1. számú információkérésének 6. kérdésére válaszul jegyzékbe vett dokumentumok valamennyi szoftverét és egyéb információkezelési és tárolási rendszereit;

b)

dokumentumok tervezetei, metaadatai és azon dokumentumok másolatai, amelyek eredeti példányai – az adott esettől függően – nincsenek a Vivendi birtokában vagy ellenőrzése alatt;

c)

a félreértések elkerülése végett a dokumentum fogalma a következőket is magában foglalja:

i.

az összes magán‑ és/vagy személyes e‑mail‑fiókban lévő dokumentumokat (feltéve, hogy e fiókokat legalább egyszer szakmai kommunikációhoz használták), valamint az összes mobileszközön lévő dokumentumokat, ideértve a mobiltelefonokat vagy táblagépeket is (beleértve a magán‑ és/vagy személyes mobiltelefonokat vagy táblagépeket is, feltéve hogy azokat legalább egyszer szakmai kommunikációhoz használták), ideértve az azonnali üzeneteket és az SMS‑eket is; és

ii.

azon dokumentumokat, amelyek – bár a végfelhasználó törölte őket – továbbra is rendelkezésre állnak vagy hozzáférhetők a Vivendi informatikai rendszereiben (pl. back‑up‑okban).”

9

A 2023. szeptember 19‑i határozat melléklete I. pontjának (4) bekezdése az „érintett időszak” fogalmát a 2020. január 1‑jétől az ezen információkérés napjáig, azaz 2023. szeptember 19‑ig tartó időszakként határozza meg.

10

A 2023. szeptember 19‑i határozat melléklete II. pontjának (5) bekezdése úgy határozza meg az „érintett személyek” fogalmát, hogy az magában foglal tizenöt, név szerint azonosított személyt, „valamint minden olyan személyt, aki az előbbiek által az [é]rintett [i]dőszakban betöltött különböző álláshelyeket e személyeket megelőzően vagy őket követően töltötte be”. E határozat melléklete II. pontjának (6) bekezdése szerint e személyek „olyan dokumentumokat kaphattak, küldhettek vagy birtokolhatnak, amelyeket a Bizottság lényegesnek tart ahhoz, hogy meg tudja vizsgálni, hogy a Vivendi beavatkozása és/vagy konzultációja és/vagy bevonása a Lagardère által hozott bizonyos döntésekbe minősíthető‑e meghatározó befolyás Vivendi általi gyakorlásának”.

11

A 2023. szeptember 19‑i határozat melléklete III. pontjának (7) bekezdése megköveteli, hogy a felperes nyújtsa be egyrészt az említett melléklet II. pontjának (5) bekezdésében név szerint azonosított érintett személyek (valamint utódaik és elődeik) által az érintett időszakban küldött vagy kapott azon dokumentumokat, amelyek tartalmazzák az e melléklet VII. pontjában felsorolt keresőkifejezések legalább egyikét, másrészt pedig az e melléklet III. pontja (7) bekezdésének a)–c) pontjában név szerint azonosított négy személy között az érintett időszakban váltott dokumentumokat.

12

A 2023. szeptember 19‑i határozat mellékletének IV., V. és VI. pontja kifejti, hogy a felperesnek milyen módon kell benyújtania a kért dokumentumokat, továbbá részletezi a kísérő jelentés tartalmát, valamint a válasz teljességére vonatkozó nyilatkozatokra alkalmazandó követelményeket. Ugyanezen melléklet VII. pontja a keresőkifejezéseket sorolja fel.

A 2023. szeptember 19‑i határozat elfogadását követő fejlemények

13

2023. október 11‑i elektronikus levelében a felperes az információkérésre való válaszadás érdekében a határidő három hónappal történő meghosszabbítását kérte. E tekintetben kifejtette, hogy az információkérés számos nehézséget vetett fel, és szokatlan gyűjtő, kezelő és egyeztető munkát tesz szükségessé, valamint jelentős emberi és technikai erőforrások mozgósítását követeli meg.

14

2023. október 12‑i elektronikus levelében a Bizottság felkérte a felperest, hogy pontosítsa az általa tapasztalt nehézségek jellegét és jelentőségét.

15

2023. október 14‑i elektronikus levelében a felperes kifejtette, hogy e nehézségek egy része többek között az érintett személyek, a felperes más alkalmazottai vagy vezető tisztségviselői, illetve az információkérés által esetlegesen érintett más személyek magánéletének tiszteletben tartását és az újságírói források védelmét biztosító megfelelő eljárási garanciák hiányához kapcsolódik.

16

A 2023. október 18‑i konferenciahívás alkalmával a Bizottság megerősítette a felperesnek, hogy azon dokumentumok, amelyek újságírói forrásokat fedhetnek fel, az ügyvédi titoktartási kötelezettség védelme érdekében bevezetett eljárás mintájára különleges védelemben fognak részesülni.

17

2023. október 19‑én a felperes jelezte, hogy nem tudja megkövetelni a 2023. szeptember 19‑i határozat melléklete II. pontja (5) bekezdésének i) pontjában szereplő rendelkezésben említett személy elektronikus postafiókjaihoz és mobiltelefonjaihoz való hozzáférést, mivel az összefonódást engedélyező 2023. június 9‑i határozatban meghatározott feltételekből és kötelezettségekből eredően jelenleg „hold separate” helyzet áll fenn közte és egyik leányvállalata között.

18

2023. október 26‑i elektronikus levelében a Bizottság felhívta a felperest, hogy küldje meg számára a sajtókártyával rendelkező érintett személyek listáját, és vitassa meg vele azon gyakorlati szabályokat, amelyek lehetővé teszik az újságírói források védelmének és a 2023. szeptember 19‑i határozatban említett dokumentumok átadásának összeegyeztetését.

19

2023. október 27‑én, a 2023. szeptember 19‑i határozatban megállapított határidő lejártának napján a felperes semmilyen dokumentumot nem nyújtott be. Ugyanezen a napon a Bizottság elfogadta a 2023. október 27‑i határozatot. Az említett határozat 1. cikkében a Bizottság törölte az érintett személyek listájáról a 2023. szeptember 19‑i határozat melléklete II. pontja (5) bekezdésének i) pontjában említett személyt. Ugyanezen határozat 2. cikke az eredetileg a 2023. szeptember 19‑i határozat 1. cikkében megállapított 2023. október 27‑i határidőt 2023. december 1‑jéig meghosszabbította.

20

A Törvényszék Hivatalához 2023. november 23‑án benyújtott keresetlevelével a felperes keresetet indított a megtámadott határozat, vagyis a 2023. október 27‑i határozattal módosított 2023. szeptember 19‑i határozat megsemmisítése iránt.

A kereset megindítását követő tényállás

21

2023. december 6‑i levelében a Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának főigazgatója jelezte, hogy a különleges személyes adatoknak vagy újságírói forrásoknak a védelmét érintő valamennyi dokumentum a vonatkozó jogszabályok és ítélkezési gyakorlat szerinti eljárási garanciákban részesül majd, és az említett eljárási garanciákat részletesen kifejtette (a továbbiakban: 2023. december 6‑i levél).

22

2024. január 24‑én a Bizottság elfogadta a 139/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdésének és 15. cikke (1) bekezdésének alkalmazására vonatkozó eljárásról szóló C(2024) 571 final határozatot (a továbbiakban: 2024. január 24‑i határozat). Először is e határozat 1. cikke a 2023. október 27‑i határozat 2. cikkében megállapított, 2023. december 1‑jei határidőt 2024. február 7‑ig meghosszabbította. Másodszor, a 2024. január 24‑i határozat 2. cikke a 139/2004 rendelet 15. cikke alapján a felperessel szemben az említett határozat 1. cikkében megállapított időpontot követő első munkanaptól kezdődően a késedelem minden egyes napjára a felperes átlagos napi forgalmának 5%‑át meg nem haladó kényszerítő bírságot szabott ki. Harmadszor, a 2024. január 24‑i határozat (13) preambulumbekezdésének a) pontja a különleges személyes adatok védelmének biztosítása érdekében a megtámadott határozathoz képest további eljárási garanciákat határoz meg azáltal, hogy bevezeti a 2023. december 6‑i levélben javasolt, virtuális adatszobára vonatkozó eljárást. A 2024. január 24‑i határozat (13) preambulumbekezdésének b) pontja eljárási garanciákat határoz meg az újságírói források védelme érdekében, megerősítve a 2023. december 6‑i levélben javasolt eljárást.

23

A felperes tanácsadóival folytatott levélváltást követően a 2024. január 30‑i konferenciahívás alkalmával a Bizottság elfogadta, hogy a megtámadott határozattal érintett személyek közötti információcserék és a szigorúan a személyes szférába tartozó kapcsolatok a virtuális adatszobába kerüljenek.

24

2024 februárjában a felperes benyújtotta a Bizottságnak a megtámadott határozatban meghatározott kritériumoknak megfelelő dokumentumok egy részét.

25

2024 szeptembere és decembere között a felperes további dokumentumokat küldött a Bizottságnak, így 2024 decemberében a Bizottság a felperestől megkapta azon dokumentumokat, amelyek megfelelnek a megtámadott határozatban meghatározott kritériumoknak, kivéve az ügyvédi titoktartási kötelezettség, az újságírói források titkossága és az érintett személyek magánélete körébe tartozó dokumentumokat.

Az ideiglenes intézkedés iránti eljárás

26

A Törvényszék Hivatalához 2023. november 24‑én benyújtott külön beadványában a felperes ideiglenes intézkedés iránti kérelmet terjesztett elő többek között a megtámadott határozat végrehajtásának felfüggesztése iránt.

27

A 2023. november 28‑i Vivendi kontra Bizottság végzésben (T‑1097/23 R, nem tették közzé) a Törvényszék elnöke elrendelte a megtámadott határozat végrehajtásának a T‑1097/23. R. sz. ügyben folytatott eljárást befejező végzés meghozataláig történő felfüggesztését, a felperes azon kötelezettségének sérelme nélkül, hogy folytassa az információk gyűjtését, és elektronikus adathordozón őrizze meg az e határozattal érintett valamennyi dokumentumot.

28

A 2024. január 19‑iVivendi kontra Bizottság végzésben (T‑1097/23 R, nem tették közzé, EU:T:2024:15) a Törvényszék elnöke az ideiglenes intézkedés iránti kérelmet elutasította.

29

A 2024. február 6‑iVivendi kontra Bizottság végzésben (C‑90/24 P(R)‑R, EU:C:2024:121) a Bíróság elnökhelyettese elrendelte a megtámadott határozatban a felperessel szemben előírt kötelezettség felfüggesztését, a felperes azon kötelezettségének sérelme nélkül, hogy az e határozatban említett valamennyi dokumentum megőrzésének biztosítása érdekében minden szükséges intézkedést megtegyen.

30

2024. április 11‑iVivendi kontra Bizottság végzésével (C‑90/24 P(R), EU:C:2024:318) a Bíróság elnökhelyettese hatályon kívül helyezte a 2024. január 19‑iVivendi kontra Bizottság végzést (T‑1097/23 R, nem tették közzé, EU:T:2024:15). Ezenkívül megállapította, hogy a sürgősségre vonatkozó feltétel teljesül, és visszautalta az ügyet a Törvényszék elé, hogy határozzon a fumus boni iurisra vonatkozó feltételről, és adott esetben végezze el a fennálló érdekek egymással szembeni mérlegelését.

31

A 2024. június 13‑iVivendi kontra Bizottság végzésben (T‑1097/23 R‑RENV, nem tették közzé, EU:T:2024:381) a Törvényszék elnökhelyettese részben helyt adott a felperes által előterjesztett, egyrészt a megtámadott határozat végrehajtásának felfüggesztésére, másrészt az arra irányuló kérelemnek, hogy a Törvényszék elővigyázatossági intézkedésként rendelje el, hogy a felperes a megtámadott határozattal érintett összes dokumentumot egy külön erre a célra rendelt olyan elektronikus adathordozón őrizze meg, amelyet elektronikus bélyegzővel ellátva átad egy kívülálló, független bizalmi személynek.

32

2024. július 3‑án a felperes fellebbezést nyújtott be a 2024. június 13‑iVivendi kontra Bizottság végzés (T‑1097/23 R‑RENV, nem tették közzé, EU:T:2024:381) hatályon kívül helyezése iránt. Ezzel párhuzamosan a felperes azt kérte, hogy a Bíróság függessze fel e végzés és a megtámadott határozat végrehajtását.

33

A 2024. július 8‑iVivendi kontra Bizottság végzéssel (C‑470/24 P(R)‑R, nem tették közzé, EU:C:2024:592) felfüggesztették a felperes azon kötelezettségét, hogy gyűjtse össze és közölje a Bizottsággal a megtámadott határozatban említett dokumentumokat, mégpedig a jelen ideiglenes intézkedés iránti eljárást befejező végzés vagy a C‑470/24. P.(R.) sz. ügyben benyújtott fellebbezés tárgyában hozandó végzés meghozataláig – attól függően, hogy melyik végzés meghozatalára kerül sor hamarabb –, a felperes azon kötelezettségének sérelme nélkül, hogy e dokumentumok összességének megőrzése érdekében tegyen meg minden szükséges intézkedést.

34

A 2024. július 26‑iVivendi kontra Bizottság végzésben (T‑1097/23 R‑RENV‑INTP, nem tették közzé, EU:T:2024:516) a Törvényszék elnökhelyettese a 2024. június 13‑iVivendi kontra Bizottság végzés (T‑1097/23 R‑RENV, nem tették közzé, EU:T:2024:381) rendelkező része 1. pontjának értelmezése iránti kérelmet mint elfogadhatatlant elutasította.

35

A 2024. augusztus 16‑iVivendi kontra Bizottság végzésben (C‑470/24 P(R), nem tették közzé, EU:C:2024:674) a Bíróság elnökhelyettese a felperes által a C‑470/24. P.(R.) sz. ügyben benyújtott fellebbezést elutasította.

A felek kérelmei

36

A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–

a megtámadott határozatot semmisítse meg;

–

kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.

37

Az Európai Unió Tanácsa által támogatott Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–

utasítsa el a keresetet;

–

kötelezze a felperest a költségek viselésére.

A jogkérdésről

38

Keresetének alátámasztása érdekében a felperes hét jogalapra hivatkozik, amelyek közül az első téves jogalap megválasztásán és hatáskörrel való visszaélésen, a második az indokolási kötelezettség megsértésén, a harmadik a közhatalom önkényes vagy aránytalan beavatkozásával szembeni védelem elvének megsértésén, a negyedik az „impossibilium nulla obligatio est” elvének – a Bolloré‑csoporttól származó dokumentumok szolgáltatása iránti kérelmet illetően történt – megsértésén, az ötödik az arányosság elvének megsértésén, a hatodik az újságírói források védelmének megsértésén, a hetedik pedig a magánélet tiszteletben tartásához való jog védelmét szolgáló megfelelő biztosítékok hiányán alapul.

39

A Törvényszék célszerűnek tartja mindjárt az elején megvizsgálni a második, az indokolási kötelezettség megsértésére alapított jogalapot.

A második, az indokolási kötelezettség megsértésére alapított jogalapról

40

Második jogalapjával a felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság megsértette az EUMSZ 296. cikk alapján őt terhelő általános indokolási kötelezettséget és a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdése alapján őt terhelő különös indokolási kötelezettséget, mivel nem határozta meg kellően egyértelműen a vizsgálatának tárgyát és terjedelmét.

41

A második jogalap lényegében négy részből áll. Az első részben a felperes arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat nem jelöli meg egyértelműen az információkérés tárgyát, mivel nem említi meg az elfogadását indokoló konkrét és objektív megfontolásokat. A második részben a felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat indokolása a kért információk tárgyi, időbeli és személyi hatályát illetően hiányos. A harmadik részben a felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban nem fejtette ki a Bolloré‑csoport e határozat hatálya alá vonását igazoló okokat. A negyedik részben a felperes lényegében azt állítja, hogy a megtámadott határozat egyrészt az információkérő határozatnak a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdése alapján történő alkalmazását, másrészt pedig a gyors fellépés szükségességét illetően nincs kellően megindokolva.

Előzetes észrevételek

42

Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az európai uniós intézmények jogi aktusainak az EUMSZ 296. cikkben megkövetelt indokolásának igazodnia kell a szóban forgó jogi aktus jellegéhez, továbbá abból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a jogi aktust kibocsátó intézmény érvelésének úgy, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, a hatáskörrel rendelkező bíróság pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét. Az indokolás követelményét az ügy összes körülményére, különösen a jogi aktus tartalmára, a felhozott indokok jellegére, valamint a jogi aktus címzettjei, illetve az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében vett, a jogi aktus által érintett más személyek magyarázathoz jutás iránti érdekére figyelemmel kell értékelni. Nem szükséges, hogy az indokolás valamennyi jelentőséggel bíró tény‑ és jogkérdésre külön kitérjen, mivel azt a kérdést, hogy valamely aktus indokolása megfelel‑e az EUMSZ 296. cikk követelményeinek, nem pusztán a szövegére figyelemmel kell megítélni, hanem az összefüggéseire, valamint az érintett tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére való tekintettel is (lásd: 2016. március 10‑iHeidelbergCement kontra Bizottság ítélet, C‑247/14 P, EU:C:2016:149, 16. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

43

Közelebbről egy információkérő határozat indokolását illetően emlékeztetni kell arra, hogy a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdése meghatározza annak lényegi elemeit (lásd analógia útján: 2016. március 10‑iHeidelbergCement kontra Bizottság ítélet, C‑247/14 P, EU:C:2016:149, 17. pont).

44

E rendelkezés ugyanis kimondja, hogy a Bizottság „megjelöli kérelmének jogalapját és célját, meghatározza a kért információt és a szolgáltatására nyitva álló határidőt”. Ugyanezen rendelkezés egyébiránt pontosítja, hogy a Bizottság „[m]egjelöli a [139/2004 rendelet] 14. cikk[é]ben előírt szankciókat”, „megjelöli vagy kiszabja a[z ugyanezen rendelet] 15. cikk[é]ben meghatározott[…] [szankciókat]”, és „[m]egjelöli továbbá a határozat bíróság előtti megtámadására vonatkozó jogot”.

45

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy főszabály szerint valamely uniós jogi aktus valamennyi nyelvi változatának azonos értéket kell tulajdonítani. Az uniós jog értelmezése egységességének a megőrzése érdekében ezért az e változatok közötti eltérés esetén az érintett rendelkezést azon szabályozás általános rendszere és célja alapján kell értelmezni, amelynek a részét képezi. A jogi aktus valamely nyelvi változatának megfogalmazása nem szolgálhat tehát e jogi aktus értelmezésének kizárólagos alapjául, illetve e tekintetben nem élvezhet elsőbbséget a többi nyelvi változattal szemben. Az ilyen megközelítés ugyanis összeegyeztethetetlen lenne az uniós jog egységes alkalmazásának követelményével (lásd: 2018. február 20‑iBelgium kontra Bizottság ítélet, C‑16/16 P, EU:C:2018:79, 49. és 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

46

A jelen ügyben pontosítani kell, hogy a 139/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdésének francia nyelvű változata előírja, hogy a határozat útján történő információkérésben a Bizottság megjelöli e kérelem jogalapját és „objet”‑jét (tárgyát). Márpedig e rendelkezés többi nyelvi változata a „cél” fogalmának megfelelő kifejezéseket használ, mint például az angol, a német, a holland, az olasz, a görög és a horvát nyelvű változat, amelyek a „purpose”, „Zweck”, „doel”, „scopo”, „σκοπό”, illetve „svrhu” kifejezést használják, a spanyol nyelvű változat kivételével, amely az „objeto” (tárgy) kifejezést használja. A többi nyelvi változatban használt kifejezésekből, valamint e rendelkezés összefüggéseire és a szóban forgó rendelet által követett célra tekintettel tehát kitűnik, hogy a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdésében a jogalkotó a 139/2004 rendelet 11. cikkének (2) bekezdésében, illetve [az EUMSZ 101.] és [EUMSZ 102. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 18. cikkének (2) és (3) bekezdésében szereplő, az alábbi 48. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat által értelmezett „cél” fogalmára kívánt hivatkozni.

47

A különös indokolási kötelezettség alapvető követelménynek minősül, nemcsak azért, hogy az információkérés indokoltsága kitűnjön, hanem azért is, hogy az érintett vállalkozások megérthessék együttműködési kötelességük mértékét védelemhez való joguk megtartása mellett (lásd analógia útján: 2016. március 10‑iHeidelbergCement kontra Bizottság ítélet, C‑247/14 P, EU:C:2016:149, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

48

A „kérelem céljának” megjelölésére vonatkozó kötelezettség azt jelenti, hogy a Bizottságnak a kérelmében meg kell jelölnie a vizsgálatának tárgyát, tehát meg kell határoznia a versenyszabályokba ütköző állítólagos jogsértést (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2016. március 10‑iHeidelbergCement kontra Bizottság ítélet, C‑247/14 P, EU:C:2016:149, 20. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

49

E tekintetben a Bizottság nem köteles a feltételezett jogsértésekről birtokában lévő valamennyi információt közölni az információkérő határozat címzettjével, és nem köteles e jogsértések pontos jogi minősítésére sem, amennyiben világosan megjelöli az általa vizsgálni kívánt feltételezéseket (lásd analógia útján: 2016. március 10‑iHeidelbergCement kontra Bizottság ítélet, C‑247/14 P, EU:C:2016:149, 21. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

50

Ez a kötelezettség különösen azzal magyarázható, hogy – amint az a 139/2004 rendelet 11. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik – a Bizottság az e rendeletben ráruházott feladatok végrehajtása érdekében egyszerű kérelemmel vagy határozattal felkérheti a vállalkozásokat vagy vállalkozások társulásait, hogy nyújtsák be a „szükséges valamennyi információt” (lásd analógia útján: 2016. március 10‑iHeidelbergCement kontra Bizottság ítélet, C‑247/14 P, EU:C:2016:149, 22. pont).

51

Ebből következik, hogy a Bizottság kizárólag olyan információk közlését kérheti, amelyek alkalmasak arra, hogy lehetővé tegyék számára azon feltételezett jogsértések kivizsgálását, amelyek a vizsgálatot indokolják, és amelyek feltüntetésre kerültek az információkérésben (lásd analógia útján: 2016. március 10‑iHeidelbergCement kontra Bizottság ítélet, C‑247/14 P, EU:C:2016:149, 23. pont).

52

Márpedig, mivel az információk szükségességét az információkérésben megjelölt célhoz viszonyítva kell értékelni, ezt a célt kellő pontossággal kell megjelölni, hiszen ellenkező esetben az információ szükségességét nem lehet meghatározni, és az uniós bíróság nem tudja gyakorolni felülvizsgálati jogkörét (lásd analógia útján: 2016. március 10‑iHeidelbergCement kontra Bizottság ítélet, C‑247/14 P, EU:C:2016:149, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

53

Így az információkérő határozat indokolásának megfelelő jellege attól függ, hogy a Bizottság kellően egyértelműen meghatározta‑e az általa vizsgálni kívánt feltételezett jogsértéseket (lásd analógia útján: 2016. március 10‑iHeidelbergCement kontra Bizottság ítélet, C‑247/14 P, EU:C:2016:149, 25. pont).

54

A 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdése szerinti információkérő határozattal kapcsolatos indokolási kötelezettség terjedelmének értékelésekor figyelembe kell venni a vizsgálat azon szakaszát is, amelyben e határozatot meghozták, valamint azt, hogy a Bizottság már rendelkezett‑e bizonyos, a feltételezett jogsértésekre vonatkozó információkkal, vagy sem (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2019. április 9‑iQualcomm és Qualcomm Europe kontra Bizottság ítélet, T‑371/17, nem tették közzé, EU:T:2019:232, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

55

E megfontolások fényében kell megvizsgálni a megtámadott határozat indokolásának megfelelő jellegét.

A második jogalapnak az információkérés tárgyára vonatkozó elégtelen indokolásra alapított, első részéről

56

A második jogalap első részében a felperes lényegében arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat nem jelöli meg egyértelműen az információkérés tárgyát, mivel nem említi meg az elfogadását indokoló konkrét és objektív megfontolásokat, és különösen a feltételezett jogsértéseket. Közelebbről, a felperes szerint a megtámadott határozat egyáltalán nem részletezi azon „panaszokat” és „elemeket”, amelyekről a Bizottságnak tudomása volt, és amelyeket a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló 2023. július 25‑i levélben megemlít, a megtámadott határozatban azonban nem.

57

A Bizottság vitatja a felperes érvelését.

58

E tekintetben a megtámadott határozat (1)–(3) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy egyrészt a Bizottság a Lagardère felperes általi felvásárlását azzal a feltétellel engedélyezte, hogy a felperes teljesíti a könyvkiadói ágazatban folytatott (és a felperes leányvállalatában, az Editisben összevont) valamennyi tevékenységének és a Gala sajtóterméknek az átruházására vonatkozó kötelezettségvállalásokat, és másrészt a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában a felperesre továbbra is vonatkozott az e felvásárlás felfüggesztésére vonatkozó kötelezettség, mivel a Bizottság még nem hagyta jóvá az Editis és a Gala átruházása tekintetében a vevőt, valamint az átruházás feltételeit.

59

A megtámadott határozat (4) preambulumbekezdésében a Bizottság emlékeztet arra, hogy a 139/2004 rendelet 11. cikkének (1) bekezdése értelmében minden olyan információt kérhet, amely az említett rendelet által ráruházott feladatok ellátásához szükséges.

60

A megtámadott határozat (5) preambulumbekezdésében a Bizottság megemlíti a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdése alapján elfogadott információkérés indokolására vonatkozó követelményeket is. E tekintetben kifejti, hogy „[h]a [a Bizottság] az […] [említett] rendelet 11. cikkének (3) bekezdése értelmében határozatban kéri, hogy valamely vállalkozás szolgáltasson információt, megjelöli a kérelem jogalapját és célját, meghatározza a kért információt és a szolgáltatására nyitva álló határidőt[; a Bizottság] megjelöli továbbá az […] [ugyanezen] rendelet 14. cikkében előírt szankciókat, és megjelöli vagy kiszabja [az e] rendelet 15. cikkében meghatározott szankciókat[; e]mellett tájékoztat arról a jogról, hogy a határozat a Bírósággal felülvizsgáltatható”.

61

Az információkérés célját a megtámadott határozat (6) és (7) preambulumbekezdése fejti ki, amelyek a következőket írják elő:

„(6)

Annak érdekében, hogy a Bizottság értékelni tudja, hogy a Vivendi gyakorolt‑e olyan meghatározó befolyást a Lagardère‑re, amely a bejelentési kötelezettség megsértését és/vagy a felfüggesztési kötelezettség megsértését és/vagy a Vivendi/Lagardère összefonódását engedélyező bizottsági határozathoz kapcsolódó feltételek és kötelezettségek be nem tartását jelentheti, a Bizottság úgy határozott, hogy a Lagardère‑től bizonyos számú dokumentum, belső levélváltás és külső kommunikáció benyújtását kéri. E dokumentumok és kommunikáció a Lagardère által hozott azon döntésekkel kapcsolatosak, amelyek tekintetében a Vivendi olyan döntő szerepet játszhatott, amely hasonló a többségi részvényes által betöltött szerephez. Az információkérést a jelen határozat melléklete tartalmazza.

(7)

A jelen határozat alapján kért és a mellékletben szereplő dokumentumok és kommunikáció alapvető fontosságúak ahhoz, hogy a Bizottság elemezni tudja, hogy a Vivendi beavatkozása és/vagy konzultációja és/vagy bevonása a Lagardère által hozott bizonyos döntésekbe a Vivendi által gyakorolt meghatározó befolyásnak minősíthető‑e a (6) preambulumbekezdésben leírtak szerint. Az érintett dokumentumok és kommunikáció olyan operatív szinergiák megvalósítására vonatkoznak, mint például a Vivendi és a Lagardère audiovizuális jogalanyai közötti közös programok, a Lagardère‑csoporthoz tartozó Europe 1 rádióállomás műsorrendjének meghatározása, a Lagardère‑csoport kiadványain dolgozó újságírók kinevezése és távozása, a Lagardère‑csoport olyan magazinszerkesztői döntései, amelyekre a Vivendi vagy fő részvényese, a Bolloré‑csoport vezetői befolyást gyakorolhattak, valamint a Vivendi‑csoport jogalanyainak a Lagardère‑hez tartozó helyiségekbe történő átköltöztetése. Vonatkoznak továbbá a (Lagardère‑hez tartozó) Hachette könyvkiadói csoport által hozott olyan stratégiai döntésekre, amelyek tekintetében a Vivendi meghatározó befolyás gyakorlásának minősíthető szerepet játszhatott, mint például a Vivendi egyik leányvállalatával szembeni peres eljárástól való elállás vagy az amerikai kiadó felvásárlására vonatkozó ajánlat benyújtásának elmaradása […], valamint egyes, közismerten a Bolloré‑csoporthoz kapcsolódó tagoknak a Lagardère igazgatótanácsába való kinevezésének feltételei.”

62

Meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat (6) és (7) preambulumbekezdésében a Bizottság jelzi a 139/2004 rendelet rendelkezéseibe ütköző, általa vizsgálni kívánt feltételezett jogsértéseket, és körülhatárolja a vizsgálatának tárgyát, a fenti 48. és 49. pontban felidézett ítélkezési gyakorlat értelmében.

63

Így a megtámadott határozat (6) és (7) preambulumbekezdésének tartalma világosan és egyértelműen leírja a Bizottság vizsgálatának tárgyát. Az ilyen információk a fenti 48–53. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően lehetővé teszik az e határozat elfogadását indokoló feltételezett jogsértések kellő pontossággal történő meghatározását is.

64

Következésképpen az ilyen indokolás eleget tesz a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdése értelmében vett, az információkérés céljának megjelölésére vonatkozó kötelezettségnek.

65

E következtetést nem kérdőjelezheti meg a felperes azon érve, miszerint a megtámadott határozat nem tartalmaz semmilyen pontosítást azon „panaszokat” és „elemeket” illetően, amelyekről a Bizottságnak tudomása volt, és amelyeket a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló 2023. július 25‑i levélben megemlít, a megtámadott határozatban azonban nem.

66

Egyrészt, amint azt a felperes elismeri, a Bizottság a kérelem célját a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló, 2023. július 25‑i levélben is megjelölte, amelyről a felperesnek a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában tudomása volt.

67

Másrészt a fenti 49. pontban hivatkozott állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság nem köteles a feltételezett jogsértésekről birtokában lévő valamennyi információt közölni az információkérő határozat címzettjével, és nem köteles e jogsértések pontos jogi minősítésére sem, amennyiben világosan megjelöli az általa vizsgálni kívánt feltételezéseket.

68

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a megtámadott határozatot a 139/2004 rendelet szerinti közigazgatási eljárás előzetes vizsgálati szakasza keretében hozták meg, amelynek célja annak lehetővé tétele, hogy a Bizottság összegyűjtse az említett rendeletből eredő kötelezettségek megsértésének fennállását alátámasztó valamennyi releváns elemet, és előzetesen állást foglaljon az eljárás irányát és későbbi alakulását illetően (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2011. szeptember 29‑iElf Aquitaine kontra Bizottság ítélet, C‑521/09 P, EU:C:2011:620, 113. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

69

Márpedig az ítélkezési gyakorlat szerint nem lehet a Bizottságot arra kötelezni, hogy az előzetes vizsgálati szakaszban az általa vizsgálni kívánt feltételezett jogsértéseken túl megjelölje a valószínűsítő körülményeket, vagyis azon elemeket, amelyek őt a versenyjogba ütköző jogsértés feltételezéséhez vezették. Egy ilyen kötelezettség ugyanis megkérdőjelezné az ítélkezési gyakorlat által kialakított, a vizsgálat hatékonyságának megőrzése és az érintett vállalkozás védelemhez való jogának megőrzése közötti egyensúlyt (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2014. március 14‑iCementos Portland Valderrivas kontra Bizottság ítélet, T‑296/11, EU:T:2014:121, 37. pont).

70

E tényezőkre tekintettel meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat indokolása lehetővé teszi egyrészt a felperes számára annak ellenőrzését, hogy a kért információk szükségesek‑e a vizsgálathoz, másrészt lehetővé teszi az uniós bíróság számára felülvizsgálati jogkörének gyakorlását. Ennélfogva a felperes tévesen hivatkozik az EUMSZ 296. cikkben és a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdésében előírt indokolási kötelezettség megsértésére a Bizottság vizsgálatának tárgyát, és azon magatartások leírását illetően, amelyek fennállását ezen intézmény a vizsgálata keretében ellenőrizni kívánja.

71

A fenti megfontolásokra tekintettel a második jogalap első részét el kell utasítani.

A második jogalapnak a kért információk tárgyi, időbeli és személyi hatályára vonatkozó indokolás hiányára alapított, második részéről

72

A második jogalap második részében a felperes arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat egyáltalán nem tartalmaz olyan indokolást, amely igazolhatná a kért információk tárgyi, időbeli és személyi hatályát, különösen a keresőkifejezések megválasztását, az érintett személyek megjelölésének kritériumait, valamint a megtámadott határozat által lefedett érintett időszakot.

73

A Bizottság vitatja a felperes érveit.

74

E tekintetben, amint az a fenti 6–12. és 19. pontból kitűnik, meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat és különösen annak melléklete világosan meghatározza a kért információk tárgyi, időbeli és személyi hatályát. Amint arra a Bizottság helyesen hivatkozik, pusztán az a tény, hogy a megtámadott határozat nem tartalmaz külön indokolást minden egyes kért információra vagy minden egyes keresőkifejezésre vonatkozóan, önmagában nem tekinthető elégtelen indokolásnak.

75

Az ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis nem követelhető meg a Bizottságtól, hogy – még mielőtt bármilyen információkérést küldene – ismerje a kért dokumentumok tartalmát, valamint azoknak a vizsgálattal kapcsolatos jelentőségét (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2012. március 22‑iSlovak Telekom kontra Bizottság ítélet, T‑458/09 és T‑171/10, EU:T:2012:145, 55. pont).

76

A fenti 42–54. pontban felidézett rendelkezésekre és ítélkezési gyakorlatra tekintettel, információkérő határozat esetén az indokolási kötelezettség nem terjed addig, hogy a Bizottságnak minden egyes kért információ vagy – mint a jelen ügyben – minden egyes alkalmazni kért keresőkifejezés tekintetében konkrétan meg kellene indokolnia, hogy milyen okokból véli úgy, hogy az adott információ vagy keresőkifejezés egyrészt szükséges a vizsgálatához, másrészt pedig, hogy az csak az e vizsgálat szempontjából releváns információkat tartalmaz, illetve azonosít.

77

Egyébiránt, amint az a fenti 42. pontból következik, az indokolási kötelezettség tiszteletben tartását nemcsak a szóban forgó jogi aktus szövegére, hanem összefüggéseire, vagyis a jelen ügyben a 139/2004 rendelet szerinti közigazgatási eljárás előzetes vizsgálati szakaszában már meghozott aktusokra is tekintettel kell értékelni (lásd a fenti 68. pontot).

78

Közelebbről, a megtámadott határozathoz hasonló információkérésnek kizárólag az a célja, hogy a Bizottság számára lehetővé tegye egy meghatározott ténybeli és jogi helyzet tényleges fennállásának és hatókörének megállapításához szükséges információk és dokumentumok összegyűjtését (lásd analógia útján: 2016. március 10‑iHeidelbergCement kontra Bizottság ítélet, C‑247/14 P, EU:C:2016:149, 37. pont).

79

A fentiekre tekintettel a felperes nem hivatkozhat eredményesen a kért információk tárgyi, időbeli és személyi hatályára vonatkozó indokolás hiányára.

80

Végül meg kell állapítani, hogy a felperesnek a kért információk szükséges jellegének vitatására irányuló érvei a megtámadott határozat érdemi jogszerűségének körébe tartoznak, és az indokolási kötelezettség megsértésére alapított jogalap vizsgálata keretében nem vehetők figyelembe (lásd ebben az értelemben: 2019. április 9‑iQualcomm és Qualcomm Europe kontra Bizottság ítélet, T‑371/17, nem tették közzé, EU:T:2019:232, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ennélfogva a Törvényszék ezen érveket az ötödik jogalap vizsgálata keretében elemzi majd.

81

A fenti megfontolásokra tekintettel a második jogalap második részét el kell utasítani.

A második jogalapnak a Bolloré‑csoport bevonására vonatkozó indokolás hiányára alapított, harmadik részéről

82

A második jogalap harmadik részében a felperes úgy véli, hogy a megtámadott határozat a Bolloré‑csoportnak az információkérés hatálya alá vonását illetően semmilyen indokolást nem tartalmaz. A Bizottságnak a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló, 2023. július 25‑i levélben kifejtett és a megtámadott határozatban röviden megismételt feltételezései nem a Bolloré‑csoport által a Lagardère‑re, hanem a felperes által a Lagardère‑re gyakorolt meghatározó befolyásra vonatkoznak. Így a felperes úgy véli, hogy olyan harmadik személy – nevezetesen a Bolloré‑csoport – birtokában lévő információk kérése, amely személy felett ő semmilyen irányítást nem gyakorol, egyáltalán nem indokolt.

83

A Bizottság vitatja a felperes érvelését.

84

E tekintetben elegendő rámutatni arra, hogy a megtámadott határozat (7) preambulumbekezdése kifejti, hogy az említett dokumentumok többek között a Lagardère bizonyos olyan döntéseire vonatkoznak, „amelyekre a Vivendi vagy fő részvényese, a Bolloré‑csoport vezetői befolyást gyakorolhattak”. Egyébiránt, amint azt a Bizottság hangsúlyozza, az összefonódást engedélyező 2023. június 9‑i határozat, valamint a felperes által a Bizottságnak benyújtott, az összefonódás bejelentésére szolgáló formanyomtatvány tényként kezeli, hogy a Bolloré‑csoport és a Vivendi a versenyjog értelmében vett egyetlen vállalkozást alkot.

85

Következésképpen a felperes a Bolloré‑csoportnak az információkéréssel érintett személyek listájára való felvételét illetően tévesen hivatkozik az indokolási kötelezettség megsértésére.

86

Így a második jogalap harmadik részét el kell utasítani.

A második jogalap negyedik részéről, amely egyrészt az információkérő határozatnak a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdése alapján történő alkalmazására, másrészt pedig a gyors fellépés szükségességére vonatkozó elégtelen indokoláson alapul

87

A negyedik részben a felperes lényegében azt állítja, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban nem fejti ki a jogilag megkövetelt módon azon okokat, amelyek miatt a 139/2004 rendelet 11. cikkének (2) bekezdése szerinti egyszerű információkérés vagy a 139/2004 rendelet 13. cikke szerinti helyszíni vizsgálat helyett a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdése alapján határozat útján történő információkérést tartotta szükségesnek. Egyébiránt úgy véli, hogy a megtámadott határozat indokolása a gyors fellépés szükségességét illetően hiányos.

88

A Bizottság vitatja a felperes érvelését.

89

A jelen ügyben a megtámadott határozat (8) preambulumbekezdésében az szerepel, hogy „[a] jogsértés megállapítására irányuló jelen eljárás keretében a Bizottság úgy véli, hogy csak az összefonódás‑ellenőrzési rendelet 11. cikkének (3) bekezdése alapján hozott határozat tudja biztosítani azt, hogy a Vivendi a Bizottság által az [említett] határozatban azonosított kritériumoknak megfelelő összes dokumentumot benyújtsa[; u]gyanis az összefonódás‑ellenőrzési rendelet 11. cikkének (3) bekezdése szerinti eljárás alkalmazása az egyetlen olyan, az összefonódás‑ellenőrzési rendeletben előírt eljárás, amely lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy a címzett vállalkozásokat szankció terhe mellett teljes körű válaszadásra kötelezze[; t]ovábbá a Bizottság úgy véli, hogy gyors fellépésre van szükség annak elkerülése érdekében, hogy releváns dokumentumokat eltávolítsanak a Vivendi fájljaiból, különösen akkor, ha az üzeneteket bizonyos idő elteltével törlik, vagy ha egy munkatárs távozása után bizonyos, e munkatárstól származó dokumentumokat nem tárolnak nagyon hosszú ideig[; a] 11. cikk (3) bekezdése alapján hozott határozat mellett való döntés megfelel e gyorsasági célkitűzésnek”.

90

Így a Bizottság a megtámadott határozat (8) preambulumbekezdésében kifejti, hogy csak a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdése alapján hozott határozat tette lehetővé annak biztosítását, hogy a felperes szankció terhe mellett a Bizottság által azonosított kritériumoknak megfelelő összes dokumentumot benyújtsa, illetve az annak elkerülése érdekében való gyors fellépést, hogy releváns dokumentumokat töröljenek a felperes fájljaiból.

91

Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat – a 139/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdésének e határozat jogalapjaként való alkalmazását illetően – a fenti 42. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében megfelelően meg van indokolva.

92

E következtetést a felperes által felhozott többi érv sem kérdőjelezheti meg.

93

Először is, ami a 139/2004 rendelet 11. cikkének (2) bekezdésén alapuló egyszerű információkérés helyett a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdése szerinti határozat útján történő információkérés alkalmazását illeti, a 139/2004 rendelet 11. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság jogosult „egyszerű kérelemmel vagy határozattal” információkat kérni, anélkül hogy e rendelkezés az ilyen határozat elfogadását egy előzetes egyszerű kérelemtől tenné függővé.

94

Az egyszerű információkérés és a határozat közötti választásnak az ügy sajátosságaira tekintettel a megfelelő vizsgálat szükségességétől kell függenie (lásd analógia útján: 2014. március 14‑iHolcim [Deutschland] és Holcim kontra Bizottság ítélet, T‑293/11, nem tették közzé, EU:T:2014:127, 84. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

95

A Bizottság ugyanis a 139/2004 rendelet 11., 14. és 15. cikkének alkalmazása tekintetében széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik (2024. október 4‑ithyssenkrupp kontra Bizottság ítélet, C‑581/22 P, EU:C:2024:821, 380. pont).

96

Amint arra a Bizottság rámutat, ami a 139/2004 rendelet 11. cikkének (2) bekezdése alapján küldött egyszerű információkérést illeti, az említett rendelet 14. cikke (1) bekezdésének b) pontja csak helytelen vagy félrevezető információk esetén ír elő szankciót, míg az ugyanezen rendelet 11. cikkének (3) bekezdése alapján határozat útján küldött információkérések esetében a válasz hiányos vagy késedelmes jellege ugyanezen rendelet 14. cikke (1) bekezdése c) pontjának megfelelően a szankció további indokainak minősül.

97

A határozat útján történő információkérés abban különbözik az egyszerű információkéréstől, hogy amennyiben a Bizottság az előbbit alkalmazza, bírságot vagy kényszerítő bírságot szabhat ki annak érdekében, hogy a vállalkozást a 139/2004 rendelet 14. cikke (1) bekezdésének c) pontja, illetve 15. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján hiánytalan és pontos információszolgáltatásra kötelezze (lásd ebben az értelemben: 2024. október 4‑ithyssenkrupp kontra Bizottság ítélet, C‑581/22 P, EU:C:2024:821, 379. pont).

98

A jelen ügyben, amint az a megtámadott határozatnak a fenti 89. pontban idézett (8) preambulumbekezdéséből kitűnik, a Bizottság a jogilag megkövetelt módon kifejti, hogy a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdése szerinti eljárás alkalmazása lehetővé teszi számára, hogy a határozatában a címzett vállalkozásokat szankció terhe mellett teljes körű válaszadásra kötelezze.

99

Másodszor, ami a 139/2004 rendelet 13. cikke szerinti helyszíni vizsgálat helyett a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdése szerinti határozattal történő információkérés alkalmazását illeti, emlékeztetni kell arra, hogy az alábbi 141. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint a helyszíni vizsgálatok az információkéréshez képest kényszerítőbb jellegűek, és különösen jelentős hatást gyakorolnak az érintett vállalkozás jogi helyzetére.

100

Következésképpen nem követelhető meg a Bizottságtól, hogy alátámassza azon döntését, hogy miért nem alkalmaz olyan intézkedést, mint a helyszíni vizsgálat, amely a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdésében foglalt információkérésnél szigorúbb eljárásnak minősül.

101

Harmadszor, ami a gyors cselekvés szükségességét illeti, amint az a megtámadott határozatnak a fenti 89. pontban idézett (8) preambulumbekezdéséből kitűnik, a Bizottság úgy vélte, hogy gyors fellépésre van szükség annak elkerülése érdekében, hogy releváns dokumentumokat eltávolítsanak a felperes fájljaiból, különösen akkor, ha az üzeneteket bizonyos idő elteltével törlik, vagy ha egy munkatárs távozása után bizonyos, e munkatárstól származó dokumentumokat nem tárolnak elég hosszú ideig. A Bizottság szerint a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdése szerinti határozat útján történő információkérés melletti döntés megfelelt e gyorsasági célkitűzésnek.

102

A fenti tényezőkre tekintettel meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat mind a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdése szerinti információkérő határozat alkalmazása, mind pedig a gyors fellépés szükségessége tekintetében megfelelően meg van indokolva.

103

Végül emlékeztetni kell arra, hogy az indokolási kötelezettség olyan lényeges eljárási szabálynak minősül, amelyet külön kell választani az indokolás megalapozottságának kérdésétől, amely a vitatott jogi aktus érdemi jogszerűségére vonatkozik. Valamely határozat indokolása ugyanis az e határozat alapjául szolgáló indokok formális ismertetéséből áll. Ha ezen indokok hibában szenvednek, az a határozat érdemi jogszerűségét érinti, de annak indokolását nem, amely megfelelő lehet annak ellenére, hogy hibás indokokat fejt ki (lásd: 2008. július 10‑iBertelsmann és Sony Corporation of America kontra Impala ítélet, C‑413/06 P, EU:C:2008:392, 181. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

104

Ennélfogva a felperesnek a megtámadott határozat indokolása hibás jellegének bizonyítására irányuló többi érve az indokolási kötelezettség megsértésére alapított jogalap keretében hatástalan.

105

Amennyiben a felperes valójában a 139/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdése alkalmazásának megalapozottságát vitatja, ezen érvelés vizsgálatára az első jogalap első és harmadik része keretében kerül sor (lásd a lenti 109–125. és 130–144. pontot). Hasonlóképpen, amennyiben a felperes valójában a gyors fellépés szükségességét vitatja, ezen érvelés elemzésére az ötödik jogalap második része keretében kerül sor (lásd a lenti 279–299. pontot).

106

Végül a felperes azon érve, miszerint a Bizottság – „szokásos gyakorlatával” szakítva – nem tartotta tiszteletben az alkalmazandó fokozott indokolási kötelezettséget, nincs részletesebben kifejtve, és nincs kellően alátámasztva, következésképpen azt el kell utasítani.

107

Következésképpen a második jogalap negyedik részét, és ennélfogva a második jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

Az első, a téves jogalap megválasztására és a hatáskörrel való visszaélésre alapított jogalapról

108

Első jogalapjával a felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság a megtámadott határozat elfogadásához nem alkalmazhatta volna a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdését. Az első jogalap lényegében három részből áll. Az első részben a felperes arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat nem valamely összefonódás hatásainak értékelésére vonatkozik. A második részben a felperes előadja, hogy a megtámadott határozat nem tartja tiszteletben a szükségesség és pontosság e határozattal együtt járó követelményeit. A harmadik részben a felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság visszaélt hatáskörével.

Az első jogalap arra alapított első részéről, hogy a megtámadott határozat nem valamely összefonódás hatásainak értékelésére vonatkozik

109

Az első jogalap első részében a felperes arra hivatkozik, hogy a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdése csak a Bizottságnak bejelentett összefonódások belső piaccal való összeegyeztethetőségének értékelése céljából történő információkérésekhez szolgálhat jogalapként. Ráadásul a 139/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdésének alkalmazása már nem indokolt akkor, ha az összefonódás piacra gyakorolt hatásainak vizsgálata befejeződött, ami fennáll többek között akkor, ha az összefonódást a Bizottság engedélyezte.

110

Márpedig a jelen ügyben a felperes szerint a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdése nem szolgálhat a megtámadott határozat jogalapjaként, mivel e határozat nem arra irányul, hogy információkat szerezzen a Lagardère feletti irányítás felperes általi megszerzésének a belső piaccal való összeegyeztethetőségéről, és azt mindenesetre az összefonódás Bizottság általi jóváhagyását követően hozták meg.

111

A Bizottság vitatja a felperes érvelését.

112

A 139/2004 rendelet 11. cikkének (1) bekezdése értelmében „[a] Bizottság az [említett] rendeletből fakadó feladatainak végrehajtásához szükséges valamennyi információt egyszerű kérelemmel vagy határozattal igényelheti a 3. cikk (1) bekezdése b) pontjában említett személyektől, valamint vállalkozásoktól és vállalkozások társulásaitól”.

113

Így a 139/2004 rendelet 11. cikke (1) bekezdésének szövegéből az következik, hogy a Bizottság minden olyan információt bekérhet, amely az említett rendelet által ráruházott feladatok ellátásához szükséges.

114

Kétségtelen, hogy – amint azt a felperes állítja – megállapítást nyert, hogy a Bizottság csak annyiban gyakorolhatja a 139/2004 rendelet 11. cikke által ráruházott jogköröket, amennyiben úgy ítéli meg, hogy nem rendelkezik az érintett összefonódás közös piaccal való összeegyeztethetőségéről történő döntéshez szükséges valamennyi információval (lásd: 2009. február 4‑iOmya kontra Bizottság ítélet, T‑145/06, EU:T:2009:27, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

115

Mindazonáltal, amint azt a Bizottság hangsúlyozza, ezen érvelés azt az elvet tükrözi, miszerint a Bizottság által kért információk szükségességét az információkérésben említett célra tekintettel kell értékelni. Az említett érvelés nem kérdőjelezi meg azt, hogy a 139/2004 rendelet 11. cikke (1) bekezdésének megfelelően a Bizottság minden olyan információt bekérhet, amely az említett rendelet által ráruházott feladatok ellátásához szükséges.

116

A jelen ügyben az információkérés célját a megtámadott határozatnak a fenti 61. pontban idézett (6) és (7) preambulumbekezdése jelöli meg. E preambulumbekezdésekből kitűnik, hogy a Bizottság annak értékelése érdekében kérte a szóban forgó információkat, hogy a felperes gyakorolt‑e olyan meghatározó befolyást a Lagardère‑re, amely a bejelentési kötelezettség megsértését és/vagy a felfüggesztési kötelezettség megsértését és/vagy az összefonódást engedélyező 2023. június 9‑i határozathoz kapcsolódó feltételek és kötelezettségek be nem tartását jelentheti. Ezen információk lényegesek ahhoz, hogy lehetővé tegyék a Bizottság számára annak vizsgálatát, hogy a felperes beavatkozása és/vagy konzultációja és/vagy bevonása a Lagardère által hozott bizonyos döntésekbe a felperes által gyakorolt meghatározó befolyásnak minősíthető‑e.

117

Meg kell állapítani, hogy az információkérésnek a megtámadott határozat fenti 61. pontban idézett (6) és (7) preambulumbekezdésében ismertetett célja a 139/2004 rendelet által a Bizottságra ruházott feladatok körébe tartozik.

118

Amint ugyanis a 139/2004 rendelet 8. cikke (2) bekezdésének második albekezdéséből kitűnik, a Bizottság az összefonódást a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánító határozatához olyan feltételeket és kötelezettségeket fűzhet, amelyek célja annak biztosítása, hogy az érintett vállalkozások eleget tegyenek az összefonódás belső piaccal való összeegyeztethetővé tétele érdekében a Bizottsággal szemben vállalt kötelezettségeiknek.

119

Továbbá a 139/2004 rendelet „Összefonódás felfüggesztése” című 7. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy „[a]z 1. cikkben meghatározott közösségi léptékű, vagy a 4. cikk (5) bekezdése alapján a Bizottság által vizsgálandó összefonódás nem valósulhat meg bejelentése előtt, vagy míg a 6. cikk (1) bekezdésének b) pontja, a 8. cikk (1) bekezdése vagy a 8. cikk (2) bekezdése alapján hozott határozat, vagy a 10. cikk (6) bekezdése szerinti vélelem a közös piaccal összeegyeztethetőnek nem nyilvánította”.

120

A jelen ügyben a megtámadott határozat (1) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy „[az összefonódást engedélyező] 2023. június 9‑i határozatban a Bizottság a Lagardère […] Vivendi […] általi felvásárlását azzal a feltétellel engedélyezte, hogy a Vivendi teljesíti a könyvkiadói ágazatban folytatott (és a Vivendi leányvállalatában, az Editisben összevont) valamennyi tevékenységének és a Gala sajtóterméknek az átruházására vonatkozó kötelezettségvállalásokat”.

121

A megtámadott határozat (3) preambulumbekezdése szerint „[a] Vivendi által tett átruházási kötelezettségvállalások egyébiránt előírják, hogy a Lagardère Vivendi általi felvásárlása nem fejezhető be mindaddig, amíg a Bizottság jóvá nem hagyta a vevőt és az átruházás feltételeit […; az említett] határozat időpontjában a Vivendi továbbra is a felfüggesztési kötelezettség hatálya alá tartozik, mivel a Bizottság még nem adta meg ezen engedélyeket”.

122

Így a 139/2004 rendelet 7. cikkének megfelelően a Bizottság feladata volt annak biztosítása, hogy a felperes tiszteletben tartsa az összefonódást engedélyező 2023. június 9‑i határozatban előírt feltételeket, és hogy meggyőződjön arról, hogy a felperes eleget tesz az említett rendeletből eredő kötelezettségeinek.

123

A fenti megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy az olyan információk felkutatása, amelyek lehetővé tehetik a 139/2004 rendeletből eredő kötelezettségek megsértésére vonatkozó gyanú vizsgálatát, az említett rendelet által a Bizottságra ruházott azon feladatok egyikét képezi, amelyek ellátása érdekében a Bizottság az említett rendelet 11. cikkének (1) bekezdése értelmében minden szükséges információt bekérhet. Következésképpen ezen információk felkutatása a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdése alapján elfogadott információkérés által követett célok körébe tartozik.

124

Ebből következik, hogy a Bizottság a megtámadott határozat elfogadása érdekében érvényesen támaszkodhatott a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdésére.

125

Ennélfogva az első jogalap első részét el kell utasítani.

Az első jogalapnak a szükségesség és pontosság követelményeinek be nem tartására alapított, második részéről

126

Az első jogalap második részében a felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottságra ruházott, információkérésre vonatkozó jogkör csupán azt teszi lehetővé számára, hogy a 139/2004 rendelet 11. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „szükséges” információk benyújtását kérje. Így a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdése alapján elfogadott információkérésre a szükségesség és pontosság követelményei vonatkoznak, amelyeknek a megtámadott határozat nem felel meg, amely határozat „kutakodó célt” követ, és olyan dokumentumok összességére irányul, amelyeket a Bizottság előzetesen nem azonosított.

127

A Bizottság vitatja a felperes érvelését.

128

E tekintetben elegendő megállapítani, hogy a felperes által az első jogalap második részében előadott érvek valójában annak vitatására irányulnak, hogy a megtámadott határozat megfelel a pontosság és szükségesség követelményeinek.

129

Ennélfogva ezen érvek inkább az indokolási kötelezettség megsértésére alapított második jogalaphoz és az arányosság elvének megsértésére alapított ötödik jogalaphoz tartoznak, így elemzésükre e jogalapok keretében kerül sor.

Az első jogalapnak a hatáskörrel való visszaélésre alapított, harmadik részéről

130

Az első jogalap harmadik részében a felperes arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat hatáskörrel való visszaélést valósít meg, mivel nem azt a célt követi, hogy információkat gyűjtsön egy összefonódás belső piaccal való összeegyeztethetőségének értékelése céljából, mivel az összefonódást 2023. június 9‑én, azaz három hónappal a megtámadott határozat elfogadása előtt már engedélyezték. Egyébiránt a felperes szerint a megtámadott határozat valójában „kutakodó vizsgálat” lefolytatására irányul. Márpedig a megtámadott határozat – annak ellenére, hogy olyannyira beavatkozó jellegű intézkedésnek minősül, mint egy helyszíni vizsgálat – nem nyújt semmilyen, az ilyen helyszíni vizsgálatokhoz kapcsolódó eljárási garanciát, különösen olyan ellenőrzési módszert, amely lehetővé tenné a helyszíni vizsgálat alá vont vállalkozás képviselői számára, hogy a nem releváns, védett, illetve különleges személyes adatokat tartalmazó dokumentumokkal kapcsolatban észrevételeket tegyenek, és elérjék e dokumentumok eltávolítását. A felperes szerint a Bizottság alkalmazhatta volna a helyszíni vizsgálatokra alkalmazandó szigorúbb jogi keretet.

131

A Bizottság vitatja a felperes érvelését.

132

Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a hatáskörrel való visszaélés fogalma arra a helyzetre utal, amikor valamely közigazgatási hatóság a hatásköreit olyan cél érdekében gyakorolja, amely eltér attól a céltól, amelyre tekintettel ezen hatáskörökkel felruházták. Valamely határozat csak akkor valósít meg hatáskörrel való visszaélést, ha az objektív, releváns és egybehangzó valószínűsítő körülmények alapján olyan határozatnak bizonyul, amelyet ilyen cél elérése érdekében hoztak meg. Egy több célt követő határozat nem valósít meg hatáskörrel való visszaélést még akkor sem, ha a megfelelő célok mellett nem indokolt célja is van, feltéve hogy ez nem hiúsítja meg az érdemi célt (lásd: 2009. február 4‑iOmya kontra Bizottság ítélet, T‑145/06, EU:T:2009:27, 99. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

133

Ennélfogva meg kell vizsgálni, hogy a felperes által hivatkozott tényezők arra utaló objektív, releváns és egybehangzó valószínűsítő körülményeknek minősülnek‑e, hogy a Bizottság a megtámadott határozatot a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdésében előírt céltól eltérő célból fogadta el.

134

E tekintetben a fenti 123. és 124. pontból kitűnik, hogy a 139/2004 rendeletből eredő kötelezettségek megsértésére vonatkozó gyanú vizsgálatát lehetővé tévő információk felkutatása az említett rendelet által a Bizottságra ruházott feladatok egyikét képezi. Következésképpen ezen információk felkutatása a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdése alapján elfogadott információkérés jogilag megengedett céljai közé tartozik, amely rendelkezés lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy határozattal kérje a vállalkozásoktól az e rendelet által ráruházott feladatok ellátásához szükséges valamennyi információ benyújtását.

135

Ebből következik, hogy mivel a megtámadott határozatban kért információk annak vizsgálatára irányulnak, hogy a felperes megsértette‑e a bejelentési vagy felfüggesztési kötelezettséget, illetve az összefonódást a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánító határozathoz kapcsolódó feltételek tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettséget, amely feladat a 139/2004 rendelet értelmében a Bizottság kizárólagos hatáskörébe tartozik, a Bizottság nem gyakorolta hatásköreit más célra, mint amelyre azokat ráruházták.

136

E következtetést nem kérdőjelezi meg a felperes azon érve, miszerint a Bizottság alkalmazhatta volna a helyszíni vizsgálatokra alkalmazandó szigorúbb jogi keretet, amely több eljárási garanciát nyújt.

137

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely jogi aktus csak akkor valósít meg hatáskörrel való visszaélést, ha objektív, releváns és egybehangzó valószínűsítő körülmények alapján nyilvánvaló, hogy azt kizárólag vagy legalábbis elsősorban azon céloktól eltérő cél elérése érdekében fogadták el, amelyekre a szóban forgó jogkört biztosították, vagy az ügy körülményeinek kezelésére az EUM‑Szerződés által kifejezetten előírt eljárás megkerülése érdekében fogadták el (lásd: 2015. május 5‑iSpanyolország kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑146/13, EU:C:2015:298, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

138

Márpedig nincs kifejezetten előírva az, hogy a jelen ügy körülményei között a helyszíni vizsgálatokra alkalmazandó eljárást kell alkalmazni.

139

Továbbá az, hogy a helyszíni vizsgálat az információkérés alternatívájának minősülhet, nem jelenti azt, hogy a megtámadott határozat elfogadásával a Bizottság a hatásköreit más célra gyakorolta, mint amely célból e hatásköröket ráruházták.

140

Egyébiránt rá kell mutatni arra, hogy a 139/2004 rendelet 13. cikkének (2) bekezdése alapján a Bizottság alkalmazottaira ruházott helyszíni vizsgálati jogkörök felsorolásából kitűnik, hogy az említett helyszíni vizsgálatok terjedelme igen széles lehet (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2007. július 12‑iCB kontra Bizottság ítélet, T‑266/03, nem tették közzé, EU:T:2007:223, 71. pont), mivel lehetővé teszik a Bizottság számára többek között azt, hogy belépjen az érintett vállalkozások helyiségeibe, üzleti könyvekből és üzleti kimutatásokból másolatokat vagy kivonatokat készítsen vagy igényeljen, vagy akár zár alá vegye e vállalkozás üzlethelyiségeit, üzleti könyveit vagy kimutatásait a helyszíni vizsgálat időtartamára. A helyszíni vizsgálati jogkörök gyakorlása tehát az információkéréstől eltérő következményekkel jár.

141

Amint arra a Bizottság hivatkozik, az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a helyszíni vizsgálatok az információkéréshez képest kényszerítőbb jellegűek, és különösen jelentős hatást gyakorolnak az érintett vállalkozás jogi helyzetére (lásd ebben az értelemben: 2008. július 8‑iAC‑Treuhand kontra Bizottság ítélet, T‑99/04, EU:T:2008:256, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

142

Egyébiránt a felperes állításával ellentétben a megtámadott határozat szövegének olvasatából kitűnik, hogy a Bizottság bevezetett bizonyos eljárási garanciákat egyrészt – bizonyos dokumentumok vonatkozásában – az ügyvédi titoktartási kötelezettség védelmének (e határozat melléklete IV. pontja (10) bekezdésének j) pontja), másrészt pedig a különleges személyes adatok védelmének (e határozat melléklete IV. pontja (10) bekezdésének l) pontja) biztosítása érdekében.

143

A fentiekből következik, hogy a felperes nem bizonyította, hogy a megtámadott határozat hatáskörrel való visszaélést valósít meg.

144

Következésképpen az első jogalap harmadik részét, és ennélfogva az első jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

A harmadik, a közhatalom önkényes vagy aránytalan beavatkozásával szembeni védelem elvének megsértésére alapított jogalapról

145

Harmadik jogalapjával a felperes arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat nem alapul olyan kellően komoly valószínűsítő körülményeken, amelyek alapján feltételezhető lenne a versenyszabályok megsértése, ami a közhatalom önkényes vagy aránytalan beavatkozását tiltó elv megsértésének minősül.

146

Először is a felperes úgy véli, hogy a megtámadott határozat nem ad tájékoztatást azon információk jellegéről, eredetéről és tartalmáról, amelyekre a Bizottság e határozat elfogadásakor támaszkodott. A hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló, 2023. július 25‑i levél csupán azt jelzi, hogy a Bizottság „panaszokat kapott, és tudomására jutottak a Vivendi által a Lagardère‑re gyakorolt meghatározó befolyásra vonatkozó információk”, anélkül hogy ezeket részletezné.

147

Másodszor a felperes azt állítja, hogy úgy tűnik, hogy a Bizottság rendelkezésére álló információkat harmadik személyek, többek között a Riporterek Határok Nélkül (RSF) szervezet szolgáltatták. A felperes szerint ezen információk nem teszik lehetővé a jogsértésre vonatkozó feltételezés megalapozását, mivel hamisak és kétes eredetűek, ugyanis az RSF a felperessel és a Bolloré‑csoporttal szemben köztudottan régóta ellenséges.

148

Harmadszor a felperes előadja, hogy a megtámadott határozat bármilyen objektív jogalap nélkül és önkényesen kiválasztott, „közel négyéves” időszakot lefedő dokumentumok átadását követeli meg.

149

Negyedszer a felperes arra hivatkozik, hogy a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló, 2023. július 25‑i levél kizárólag olyan „panaszokra” és „információkra” utal, amelyek szerint ő meghatározó befolyást gyakorolt a Lagardère‑re, anélkül hogy e levél bármilyen utalást tenne a Bolloré‑csoportot terhelő információkra. Márpedig a megtámadott határozat melléklete ugyanúgy vonatkozik rá, mint a Bolloré‑csoportra, ami így azt bizonyítja, hogy a Bizottság a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában nem rendelkezett kellően komoly valószínűsítő körülményekkel ahhoz, hogy feltételezhető legyen vele szemben a jogsértés fennállása.

150

Végül a felperes azt kéri, hogy a Törvényszék az eljárási szabályzatának 89. és 90. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében kötelezze a Bizottságot minden olyan dokumentum, irat és egyéb információ benyújtására, amelyek alapján a megtámadott határozat meghozatalának időpontjában úgy ítélte meg, hogy olyan kellően komoly valószínűsítő körülmények állnak a rendelkezésére, amelyek indokolják az említett határozat elfogadását, amely a (2), (6) és (7) preambulumbekezdésében kifejtett feltételezett jogsértésekre vonatkozik.

151

A Bizottság vitatja a felperes érvelését.

152

Emlékeztetni kell arra, hogy a bármely természetes vagy jogi személy magántevékenységi körébe való önkényes vagy aránytalan közhatalmi beavatkozás elleni védelem követelménye az uniós jog általános elvét képezi (lásd: 2014. március 14‑iCementos Portland Valderrivas kontra Bizottság ítélet, T‑296/11, EU:T:2014:121, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

153

Márpedig ezen általános elv tiszteletben tartása érdekében valamely információkérő határozatnak azon meghatározott ténybeli és jogi helyzet valósságának és jelentőségének vizsgálatához szükséges iratok begyűjtésére kell irányulnia, amelyekkel kapcsolatban a Bizottság már rendelkezik olyan, kellően komoly valószínűsítő körülményeknek minősülő információkkal, amelyek alapján feltételezhető a versenyszabályok megsértése (lásd: 2014. március 14‑iCementos Portland Valderrivas kontra Bizottság ítélet, T‑296/11, EU:T:2014:121, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

154

Egyébiránt az 1/2003 rendelet 18. cikkének (3) bekezdése értelmében vett információkérésekre vonatkozó ítélkezési gyakorlat szerint, amely mutatis mutandis a jelen ügyre is átültethető, az 1/2003 rendelet által a Bizottságra ruházott széles vizsgálati jogkörre tekintettel a Bizottság feladata annak értékelése, hogy valamely információ szükséges‑e a versenyszabályok megsértésének feltárásához. Még akkor is, ha már rendelkezik a jogsértés fennállására utaló valószínűsítő körülményekkel, sőt bizonyítékokkal, a Bizottság jogszerűen tekintheti szükségesnek olyan kiegészítő információk kérését, amelyek lehetővé teszik számára, hogy jobban körülhatárolja a jogsértés terjedelmét, időtartamát vagy az érintett vállalkozások körét (lásd analógia útján: 2021. január 28‑iQualcomm és Qualcomm Europe kontra Bizottság ítélet, C‑466/19 P, EU:C:2021:76, 69. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

155

Ami az uniós bíróság által a Bizottságnak az információk szükséges jellegére vonatkozó értékelését illetően gyakorolt felülvizsgálatot illeti, a Bíróság kimondta, hogy e jelleget az információkérésben említett célra, vagyis a jogsértések Bizottság által vizsgálni kívánt gyanújára tekintettel kell értékelni. Az információkérés és a feltételezett jogsértés közötti összefüggés követelménye teljesül, ha a Bizottság a kérelem időpontjában észszerűen feltételezheti, hogy ezen információk segíthetik őt e jogsértés fennállásának megállapításában (lásd analógia útján: 2021. január 28‑iQualcomm és Qualcomm Europe kontra Bizottság ítélet, C‑466/19 P, EU:C:2021:76, 70. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ezenkívül, amint azt a Törvényszék a fenti 54. pontban hangsúlyozta, az információkérő határozattal kapcsolatos indokolási kötelezettség terjedelmének értékelésekor figyelembe kell venni továbbá a vizsgálat szakaszát, valamint azt is, hogy a Bizottság már rendelkezik‑e bizonyos, a feltételezett jogsértésekre vonatkozó információkkal, vagy sem.

156

Végül az állandó ítélkezési gyakorlat szerint – és amint az az EUSZ 6. cikk (3) bekezdésében is megerősítésre került – az alapvető jogok azon általános jogelvek szerves részét képezik, amelyek tiszteletben tartását a Bíróság biztosítja. A Bíróság így több alkalommal is kimondta, hogy a védelemhez való jognak a versenyügyekben folytatott közigazgatási eljárások során való tiszteletben tartása az uniós jog általános elvének minősül (lásd: 2011. szeptember 29‑iElf Aquitaine kontra Bizottság ítélet, C‑521/09 P, EU:C:2011:620, 112. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

157

Ami az EUMSZ 101. cikk alkalmazására vonatkozó eljárást illeti, a Bizottság előtt zajló közigazgatási eljárás két külön, egymást követő szakaszra oszlik, amelyek mindegyike saját belső logikának felel meg: vagyis egyrészt egy előzetes vizsgálati szakaszra, másrészt pedig egy kontradiktórius szakaszra. Az előzetes vizsgálati szakasz – amely a kifogásközlésig terjed – célja annak lehetővé tétele, hogy a Bizottság összegyűjtse a versenyszabályok megsértésének fennállását alátámasztó vagy azt cáfoló valamennyi releváns elemet, és előzetesen állást foglaljon az eljárás irányát és későbbi alakulását illetően. A kontradiktórius szakasznak viszont – amely a kifogásközléstől a végleges határozat elfogadásáig tart – lehetővé kell tennie a Bizottság számára, hogy a kifogásolt jogsértés tekintetében végleges határozatot hozzon (lásd analógia útján: 2011. szeptember 29‑iElf Aquitaine kontra Bizottság ítélet, C‑521/09 P, EU:C:2011:620, 113. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

158

Ami az előzetes vizsgálati szakaszt illeti, annak kezdete az az időpont, amikor a Bizottság az uniós jogalkotó által ráruházott hatáskörében eljárva olyan intézkedéseket tesz, amelyekkel jogsértés elkövetését kifogásolja, és amelyek jelentős következményekkel járnak a gyanúsított vállalkozások helyzetére. Az érintett vállalkozás csak a közigazgatási kontradiktórius szakasz kezdetén, a kifogásközlés révén szerez tudomást mindazokról a lényeges bizonyítékokról, amelyekre a Bizottság az eljárás e szakaszában támaszkodik, és e vállalkozásnak csak ekkor áll jogában az iratokba betekinteni a védelemhez való joga hatékony gyakorlásának biztosítása érdekében. Következésképpen az érintett vállalkozás csak a kifogásközlés megküldése után élhet teljes mértékben a védelemhez való jogával. Az ugyanis, ha e jogot a kifogásközlés megküldését megelőző szakaszra is kiterjesztenék, veszélyeztetné a Bizottság vizsgálatának hatékonyságát, mivel az érintett vállalkozás már az előzetes vizsgálati szakaszban azonosíthatná, hogy mely információk ismertek a Bizottság számára, és ennélfogva mely információk tarthatók még előtte titokban (lásd analógia útján: 2014. március 14‑iCementos Portland Valderrivas kontra Bizottság ítélet, T‑296/11, EU:T:2014:121, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

159

Ugyanakkor a Bizottság által az előzetes vizsgálati szakaszban lefolytatott bizonyításfelvétel, különösen a vizsgálati intézkedések és az információkérések, jellegüknél fogva jogsértést rónak fel, és jelentős következményekkel járhatnak a gyanúsított vállalkozások helyzetére. Következésképpen el kell kerülni azt, hogy a védelemhez való jog orvosolhatatlanul sérülhessen a közigazgatási eljárás ezen szakaszában, mivel a bizonyításfelvétel keretében tett intézkedések meghatározók lehetnek a vállalkozások felelősségét megalapozó magatartások jogellenes jellegét alátámasztó bizonyítékok megállapítása tekintetében (lásd analógia útján: 2014. március 14‑iCementos Portland Valderrivas kontra Bizottság ítélet, T‑296/11, EU:T:2014:121, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

160

Ebben az összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság azon kötelezettsége, hogy az információkérés jogalapját és célját megjelölje, alapvető követelménynek minősül azért, hogy az érintett vállalkozásoktól kért információk indokoltsága kitűnjön, valamint azért, hogy e vállalkozások megérthessék, hogy a védelemhez való joguk megtartása mellett milyen mértékű együttműködésre kötelesek. Ebből következik, hogy a Bizottság kizárólag olyan információk közlését kérheti, amelyek alkalmasak arra, hogy lehetővé tegyék számára azon feltételezett jogsértések kivizsgálását, amelyek a vizsgálatot indokolják, és amelyek feltüntetésre kerültek az információkérésben (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2014. március 14‑iCementos Portland Valderrivas kontra Bizottság ítélet, T‑296/11, EU:T:2014:121, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

161

Utalni kell továbbá a fenti 69. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatra is.

162

A jelen ügyben a felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság megsértette a közhatalom önkényes vagy aránytalan beavatkozását tiltó elvet azáltal, hogy a megtámadott határozatot anélkül fogadta el, hogy olyan kellően komoly valószínűsítő körülmények álltak volna a rendelkezésére, amelyek alapján feltételezhető lenne a versenyszabályok megsértése.

163

Először is, ami a felperes azon állítását illeti, miszerint a megtámadott határozat nem tartalmaz információkat a határozat alapjául szolgáló valószínűsítő körülményekről, emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a fenti 64. és 70. pontból kitűnik – a megtámadott határozat indokolása eleget tesz a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdése értelmében vett, az információkérés céljának megjelölésére vonatkozó kötelezettségnek.

164

Egyébiránt a fenti 157. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a megtámadott határozatot az előzetes vizsgálati szakaszban hozták meg, amelynek célja annak lehetővé tétele, hogy a Bizottság összegyűjtse a versenyszabályok megsértésének fennállását alátámasztó vagy azt cáfoló valamennyi releváns elemet, és előzetesen állást foglaljon az eljárás irányát és későbbi alakulását illetően.

165

Így a fenti 69. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően nem követelhető meg a Bizottságtól, hogy a megtámadott határozatban az általa vizsgálni kívánt feltételezett jogsértéseken túl megjelölje a valószínűsítő körülményeket, vagyis azon elemeket, amelyek őt a 139/2004 rendeletből eredő szabályok megsértésének feltételezéséhez vezették.

166

Másodszor, ami a felperes azon érvét illeti, miszerint úgy tűnik, hogy a Bizottság rendelkezésére álló információkat harmadik személyek szolgáltatták, és ezen információk nem teszik lehetővé a jogsértésre vonatkozó feltételezés alátámasztását, a Bizottsághoz hasonlóan rá kell mutatni arra, hogy a felperes nem fejtette ki azon okokat, amelyek miatt a harmadik személyektől, és különösen az eljárásban érdekelt harmadik felektől származó dokumentumok eredete érintené a megtámadott határozat jogszerűségét. Az iratokból ugyanis kitűnik, hogy a Bizottság a 139/2004 rendelet 18. cikke (4) bekezdésének megfelelően elismerte az RSF érdekelt harmadik fél minőségét.

167

Harmadszor, ami a felperesnek a Bolloré‑csoport bevonására vonatkozó érvét illeti, amint az a fenti 84. pontból kitűnik, a megtámadott határozat (7) preambulumbekezdése kifejti, hogy az e határozatban említett dokumentumok többek között a Lagardère bizonyos olyan döntéseire vonatkoznak, „amelyekre a Vivendi vagy fő részvényese, a Bolloré‑csoport vezetői befolyást gyakorolhattak”. Egyébiránt, amint azt a Bizottság hangsúlyozza, az összefonódást engedélyező 2023. június 9‑i határozat, valamint a felperes által a Bizottságnak benyújtott, az összefonódás bejelentésére szolgáló formanyomtatvány tényként kezeli, hogy a Bolloré‑csoport és a felperes a versenyjog értelmében vett egyetlen vállalkozást alkot. Így a Bizottság a megtámadott határozat meghozatalának időpontjában észszerűen feltételezhette, hogy az e csoporttól származó információk segíthetik őt annak megállapításában, hogy megsértették‑e a 139/2004 rendelet rendelkezéseit.

168

Negyedszer, ami az érintett időszakot illeti, amint az az alábbi 218–222. pontból kitűnik, tekintettel arra, hogy a felperesnek a Lagardère tőkéjében való első részesedésszerzésére 2020 márciusában került sor, a Bizottság a megtámadott határozat időpontjában észszerűen feltételezhette, hogy a 2020. január 1‑jétől kezdődő időszakra vonatkozó információk segíthetik őt annak megállapításában, hogy megsértették‑e a 139/2004 rendelet rendelkezéseit, különösen, mivel ezen információk megkönnyítik az események összességének és bekövetkezésük körülményeinek megfelelő megértését.

169

A fentiekre tekintettel a harmadik jogalapot el kell utasítani.

170

Az arra irányuló bizonyításfelvétel iránti kérelmet illetően, hogy a Bizottságot kötelezzék minden olyan dokumentum, irat és egyéb információ benyújtására, amelyek alapján a megtámadott határozat időpontjában úgy ítélte meg, hogy feltételezett jogsértésekre utaló valószínűsítő körülmények állnak a rendelkezésére, emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 158. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint az érintett vállalkozás csak a kifogásközlés megküldését követően élhet teljes mértékben a védelemhez való jogával. Az ugyanis, ha e jogot a kifogásközlés megküldését megelőző szakaszra is kiterjesztenék, veszélyeztetné a Bizottság vizsgálatának hatékonyságát, mivel az érintett vállalkozás már az előzetes vizsgálati szakaszban azonosíthatná, hogy mely információk ismertek a Bizottság számára, és ennélfogva mely információk tarthatók még előtte titokban.

171

Egyfelől a Törvényszék csak akkor tarthatja szükségesnek ilyen vizsgálat elvégzését, ha erre irányuló kérelmet terjesztenek elé, és ha a 139/2004 rendelet 13. cikkének (4) bekezdése alapján hozott határozat címzett vállalkozásai olyan elemeket terjesztenek elő, amelyek kétségbe vonhatják az említett határozat elfogadásához a Bizottság rendelkezésére álló valószínűsítő körülmények kellően komoly jellegét (lásd analógia útján: 2014. november 25‑iOrange kontra Bizottság ítélet, T‑402/13, EU:T:2014:991, 88. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

172

Másfelől emlékeztetni kell arra, hogy a határozat indokolásának felülvizsgálata is lehetővé teszi a bíróság számára, hogy gondoskodjék az önkényes és aránytalan beavatkozásokkal szembeni védelem elvének tiszteletben tartásáról, mivel az említett indokolás lehetővé teszi, hogy kitűnjön az érintett vállalkozásoknál tervezett beavatkozás indokoltsága (lásd: 2014. november 25‑iOrange kontra Bizottság ítélet, T‑402/13, EU:T:2014:991, 89. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

173

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdése meghatározza azon alapvető elemeket, amelyeknek egy információkérő határozatban szerepelniük kell, a Bizottság számára többek között előírva, hogy jelölje meg a kérelem célját. A fenti 52., 53. és 160. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy e kötelezettség keretében a Bizottság feladata, hogy kellő pontossággal jelölje meg az általa vizsgálni kívánt feltételezett jogsértéseket.

174

Következésképpen olyan körülmények között, amikor a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy a Bizottság által vizsgálni kívánt feltételezések, és azok az elemek, amelyekre az információkérésnek ki kell terjednie, kellő pontossággal meghatározottak, a Törvényszék megállapíthatja az információkérő határozat önkényes jellegének hiányát, anélkül hogy érdemben meg kellene vizsgálnia a határozat elfogadásakor a Bizottság rendelkezésére álló valószínűsítő körülmények tartalmát (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2014. november 25‑iOrange kontra Bizottság ítélet, T‑402/13, EU:T:2014:991, 91. pont). Kizárólag a Törvényszék dönthet az előtte folyamatban lévő ügyekkel kapcsolatban rendelkezésére álló információk kiegészítésének esetleges szükségességéről (lásd: 2022. június 22‑ithyssenkrupp kontra Bizottság ítélet, T‑584/19, nem tették közzé, EU:T:2022:386, 344. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

175

Márpedig meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat esetében ez a helyzet, mivel annak a fenti 61. pontban idézett (6) és (7) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a feltételezett versenykorlátozások jellege kellően pontosan és részletesen meg van határozva. Továbbá a megtámadott határozat világosan kifejti, hogy a felperes magatartása miért tartozhat az egyes feltételezett versenyellenes magatartások körébe.

176

E körülmények között a Törvényszék kizárólag a megtámadott határozatban említett okok alapján megállapíthatja e határozat önkényes jellegének hiányát, anélkül hogy szükséges lenne arra kötelezni a Bizottságot, hogy nyújtsa be a birtokában lévő azon információkat, amelyek igazolják, hogy rendelkezett kellően komoly, a megtámadott határozat elfogadását lehetővé tévő valószínűsítő körülményekkel.

Az „impossibilium nulla obligatio est” elvnek a Bolloré‑csoporttól származó dokumentumok szolgáltatása iránti kérelem miatti megsértésére alapított, negyedik jogalapról

177

Negyedik jogalapjával a felperes lényegében arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat sérti az „impossibilium nulla obligatio est” elvét, mivel őt arra kötelezi, hogy a Bolloré‑csoport birtokában vagy tulajdonában lévő, illetve ellenőrzése alatt álló dokumentumokat (a továbbiakban: a Bolloré‑csoporttól származó dokumentumok) bocsásson a Bizottság rendelkezésére.

178

Először is a felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat csak vele és vezető tisztségviselőivel szemben vált ki kötelező joghatásokat. Ezzel szemben a részvényesei, köztük a Bolloré‑csoport, akik nem címzettjei a megtámadott határozatnak, akiket e határozat 1. cikke nem említ, és akik nem képezték a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdésén alapuló külön határozat tárgyát, tartózkodhatnak attól, hogy alávessék magukat a megtámadott határozatban foglalt meghagyásnak.

179

Másodszor a felperes hangsúlyozza, hogy a megtámadott határozat olyan kötelezettséget ír elő számára, amelyet a keletkezésétől kezdve objektíve teljességgel lehetetlen volt teljesíteni, mivel a Bolloré‑csoporttól származó dokumentumok beszerzésére szólítja fel, aki a számos részvényese közül az egyik olyan részvényes, amely felett a felperes semmilyen irányítást nem gyakorol. Amint a Bizottság által 2017. április 24‑én arra vonatkozóan adott engedélyből kitűnik, hogy a Bolloré‑csoport megszerezze a felperes feletti irányítást, a Bolloré‑csoport gyakorol irányítást a felperes felett, és nem fordítva. A felperes e tekintetben rámutat arra, hogy a francia jog egyetlen szabálya sem teszi lehetővé a gazdasági társaságok számára, hogy dokumentumok benyújtását követeljék valamely részvényesüktől, és általánosabban, hogy bármilyen kényszerítő jogkört gyakoroljanak vele szemben. És megfordítva, semmi nem kötelezi a referenciarészvényest arra, hogy önként eleget tegyen egy harmadik társaság általi felszólításnak, még akkor sem, ha ez utóbbi társaság részesedéssel rendelkezik a tőkéjében.

180

Harmadszor a felperes úgy véli, hogy a Bizottság azáltal, hogy lehetetlen kötelezettséget ír elő a számára, de facto arra kötelezi, hogy megsértse az őt terhelő együttműködési kötelezettséget, és a 139/2004 rendelet 14. cikke (1) bekezdésének c) pontja alapján jogsértés és bírság kockázatának teszi ki.

181

Negyedszer a felperes azzal érvel, hogy a megtámadott határozat hatáskörrel való visszaélést valósít meg, mivel annak ellenére, hogy a felperes a címzettje, a Bizottság célja a Bolloré‑csoporttól származó dokumentumok közvetett módon történő megszerzése. A felperes szerint a megtámadott határozat megfosztja a Bolloré‑csoportot az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 47. cikkében, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4‑én aláírt egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 6. és 13. cikkében biztosított hatékony bírói jogvédelemhez való jogától.

182

A Bizottság vitatja a felperes érvelését.

183

Elöljáróban egyrészt emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az az elv, amely kimondja, hogy „lehetetlen teljesítésére senki nem kötelezhető”, az uniós jog általános elvei közé tartozik (lásd: 2018. november 6‑iScuola Elementare Maria Montessori kontra Bizottság, Bizottság kontra Scuola Elementare Maria Montessori és Bizottság kontra Ferracci ítélet, C‑622/16 P–C‑624/16 P, EU:C:2018:873, 79. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

184

E tekintetben, amint az az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, valamely jogi aktus végrehajtásával kapcsolatos esetleges eljárási vagy egyéb nehézségek nem befolyásolhatják ezen aktus jogszerűségét. Ezzel szemben a Bizottság nem írhat elő határozatban olyan kötelezettséget, amelyet a keletkezésétől kezdve objektíve teljességgel lehetetlen teljesíteni, mivel ez esetben a határozata érvénytelen (lásd: 1999. június 17‑iBelgium kontra Bizottság ítélet, C‑75/97, EU:C:1999:311, 86. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

185

Az ilyen lehetetlenséghez két együttes feltétel teljesülése szükséges, nevezetesen egyrészt a hivatkozott nehézségek tényleges jellege, másrészt pedig a végrehajtás alternatív módjainak hiánya (lásd ebben az értelemben: 2018. november 6‑iScuola Elementare Maria Montessori kontra Bizottság, Bizottság kontra Scuola Elementare Maria Montessori és Bizottság kontra Ferracci ítélet, C‑622/16 P–C‑624/16 P, EU:C:2018:873, 91., 92. és 96. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

186

Másrészt emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a vizsgálati intézkedés alá vont vállalkozást aktív együttműködési kötelezettség terheli, amely magában foglalja azt, hogy köteles a Bizottság rendelkezésére bocsátani minden, a vizsgálat tárgyával kapcsolatos információt (lásd analógia útján: 2019. április 9‑iQualcomm és Qualcomm Europe kontra Bizottság ítélet, T‑371/17, nem tették közzé, EU:T:2019:232, 119. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

187

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat 2. cikke egyértelműen jelzi, hogy az említett határozat címzettje a „Vivendi SE”.

188

Márpedig a megtámadott határozat melléklete I. pontjának (1) bekezdése előírja, hogy „[a]z […] információkérés céljából a »Lagardère« a Lagardère S.A.‑t jelöli, a »Vivendi« [pedig] a Vivendi SE‑t és a Bolloré‑csoportot jelöli”. Az említett melléklet I. pontjának (2) bekezdése többek között előírja, hogy „[a] »dokumentum(ok)« fogalma a következőket jelenti: a Vivendi [azaz a felperes és a Bolloré‑csoport] birtokában vagy tulajdonában lévő, illetve ellenőrzése alatt álló valamennyi számítógépes fájl”.

189

Egyébiránt a megtámadott határozat (7) preambulumbekezdése kimondja, hogy „[a]z érintett dokumentumok és kommunikáció olyan operatív szinergiák megvalósítására vonatkoznak, […] amelyekre a Vivendi vagy fő részvényese, a Bolloré‑csoport vezetői befolyást gyakorolhattak”.

190

A felperes azt állítja, hogy lehetetlen volt számára az, hogy a Bolloré‑csoporttól származó dokumentumokat illetően eleget tegyen a megtámadott határozatnak, mivel semmilyen irányítást vagy kényszerítő jogkört nem gyakorol az említett csoport felett, amely a felperes egyik részvényese.

191

Márpedig semmi nem enged arra következtetni, hogy a megtámadott határozat végrehajtásának ilyen lehetetlensége a szóban forgó kötelezettség keletkezésének időpontjában fennállt. A felperes ugyanis nem terjesztett elő egyetlen olyan bizonyítékot sem, amely alapján meg lehetne állapítani, hogy a megtámadott határozatban előírt kötelezettséget a fenti 184. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében a keletkezésétől kezdve objektíve teljességgel lehetetlen volt teljesíteni.

192

Végezetül, amint azt a Törvényszék által 2025. április 2‑án elfogadott pervezető intézkedésekre válaszolva maga a felperes is elismeri, a felperes eleget tett a megtámadott határozatból eredő azon kötelezettségének, hogy átadja a Bizottságnak a Bolloré‑csoporttól származó dokumentumokat, megerősítve ezáltal, hogy a megtámadott határozat végrehajtása lehetséges volt a számára. A felperes ugyanis azt állítja, hogy valamennyi kért dokumentumot megküldte a Bizottságnak, kivéve az ügyvédi titoktartási kötelezettség, az újságírói források titkossága és az érintett személyek magánélete körébe tartozó dokumentumokat.

193

A Bizottság megerősíti, hogy a felperes tanácsadóinak 2024. február 6‑i e‑mailjére, valamint az általuk benyújtott kísérő jelentésre tekintettel a felperes össze tudott gyűjteni és be tudott nyújtani a Bolloré‑csoporttól származó dokumentumokat, így a megtámadott határozatnak az említett dokumentumokat illetően való végrehajtása okafogyottá tesz minden, az állítólagos lehetetlenségre alapított érvelést.

194

Ebben az összefüggésben meg kell állapítani, hogy a két fél egyetért abban, hogy a felperes tiszteletben tartotta az aktív együttműködési kötelezettségét, amint az a fenti 186. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból következik, mivel eleget tett a megtámadott határozatból eredő azon kötelezettségének, hogy a Bolloré‑csoporttól származó dokumentumokat is átadja a Bizottságnak.

195

A felperes azonban azt állítja, hogy a Bolloré‑csoport birtokában lévő dokumentumok e csoport általi „önkéntes” átadása, amelyre a Bizottság által vele szemben 2024. január 24‑én elfogadott, kényszerítő bírságot kiszabó határozatra, és arra a kockázatra tekintettel került sor, hogy a megtámadott határozat végre nem hajtása esetén újabb, bírságot és kényszerítő bírságot kiszabó határozatokat fogadnak el, a negyedik jogalap értékelése szempontjából nem releváns. A felperes szerint az említett jogalap értékelése szempontjából csupán az a kérdés, hogy a megtámadott határozat elfogadásakor lehetetlen volt‑e számára, hogy eleget tegyen a vele szemben előírt kötelezettségnek, nem pedig az, hogy teljesen lehetetlen volt‑e az, hogy a megtámadott határozatban említett dokumentumok átadására sor kerül például valamely esemény vagy olyan harmadik személy egyoldalú és bizonytalan külső döntése következtében, aki felett a felperes semmilyen de facto vagy de iure irányítást nem gyakorolt.

196

Márpedig meg kell állapítani, hogy az a tény, hogy a felperesnek sikerült eleget tennie a megtámadott határozatból eredő azon kötelezettségének, hogy összegyűjtse és a Bizottság rendelkezésére bocsássa a Bolloré‑csoporttól származó dokumentumokat, azt bizonyítja, hogy e kötelezettséget a keletkezésétől kezdve nem volt objektíve teljességgel lehetetlen teljesíteni.

197

Amint azt a Bizottság hangsúlyozza, az ítélkezési gyakorlat szerint valamely határozatból eredő kötelezettség teljesítésének lehetetlensége nem érvénytelenítheti az említett határozatot akkor, ha e lehetetlenség csak e kötelezettség teljesítésének szakaszában merül fel. A fenti 184. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból ugyanis az következik, hogy a megtámadott jogi aktus végrehajtását érintő esetleges eljárási vagy egyéb nehézségek nem befolyásolhatják a jogi aktus jogszerűségét.

198

Következésképpen a Bizottsághoz hasonlóan rá kell mutatni arra, hogy még ha a felperesnek nem is sikerült volna megszereznie a Bolloré‑csoporttól származó dokumentumokat, ez nem jelentené szükségszerűen azt, hogy az információkérésből eredő kötelezettséget a fenti 184. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében a keletkezésétől kezdve objektíve teljességgel lehetetlen volt teljesíteni.

199

A fentiekből következik, hogy a felperes nem bizonyította, hogy a megtámadott határozatból eredő azon kötelezettség, hogy a Bolloré‑csoporttól származó dokumentumokat bocsássa a Bizottság rendelkezésére, annak keletkezésétől kezdve objektíve teljességgel lehetetlen volt.

200

E következtetést nem kérdőjelezheti meg a felperesnek a fenti 181. pontban említett azon érve, miszerint a megtámadott határozat hatáskörrel való visszaélést valósít meg, mivel arra irányul, hogy közvetetten szerezzen be a Bolloré‑csoporttól származó dokumentumokat, és az említett csoportot megfosztja a hatékony bírói jogvédelemhez való jogától.

201

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a védelemhez való jog megsértése jellegénél fogva egyénhez kötődő jogellenességnek minősül, amelyre tehát magának az érintett személynek kell hivatkoznia. Így valamely alanyi jog megsértésére csak az a személy hivatkozhat, akinek a jogát állítólag megsértették, harmadik személyek azonban nem (lásd: 2022. május 4‑iCRIA és CCCMC kontra Bizottság ítélet, T‑30/19, nem tették közzé, EU:T:2022:266, 87. és 88. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

202

Meg kell tehát állapítani, hogy a felperesnek csak az őt megillető eljárási jogok érvényesítése érdekében áll fenn eljáráshoz fűződő érdeke. Mivel a felperesnek a Bolloré‑csoport védelemhez való jogának érvényesítése kapcsán nem áll fenn eljáráshoz fűződő érdeke, az említett jog megsértésére alapított kifogás – amennyiben azt a felperes hozza fel – elfogadhatatlan (lásd ebben az értelemben: 2011. május 12‑iRégion Nord‑Pas‑de‑Calais és Communauté d’agglomération du Douaisis kontra Bizottság ítélet, T‑267/08 és T‑279/08, EU:T:2011:209, 77. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

203

Mindenesetre a felperes nem bizonyította objektív, releváns és egybehangzó valószínűsítő körülmények alapján azt, hogy a Bizottság a jogi aktus elfogadása érdekében olyan célból gyakorolta hatásköreit, amely eltér attól a céltól, amelyre tekintettel ezen hatáskörökkel felruházták, mivel egyrészt a 139/2004 rendelet 11. cikkének (1) bekezdése lehetővé teszi számára, hogy az említett rendelet által ráruházott feladatok ellátásához szükséges valamennyi információt bekérje (lásd a fenti 123. és 124. pontot), és másrészt a Bizottság a megtámadott határozat meghozatalának időpontjában észszerűen feltételezhette, hogy a Bolloré‑csoport birtokában lévő dokumentumok közlése segítheti őt a feltételezett jogsértések fennállásának megállapításában (lásd a lenti 279–299. pontot).

204

A fenti megfontolásokra tekintettel a negyedik jogalapot el kell utasítani.

Az ötödik, az arányosság elvének megsértésére alapított jogalapról

205

Az ötödik jogalap, amely keretében a felperes arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat sérti az arányosság elvét, két részre oszlik, amelyek közül az első azon alapul, hogy a kért dokumentumok nem állnak kapcsolatban a feltételezett jogsértéssel, a második pedig azon, hogy a meghagyás aránytalan munkaterhet ró a felperesre.

Előzetes észrevételek

206

Emlékeztetni kell arra, hogy az arányosság elve, amely az uniós jog egyik alapelve, megköveteli, hogy az intézmények aktusai ne haladják meg a szóban forgó szabályozás által kitűzött jogszerű célok elérésére alkalmas és ahhoz szükséges mértéket, így amennyiben több alkalmas intézkedés kínálkozik, a kevésbé kényszerítő intézkedéshez kell folyamodni, és az okozott hátrányok a kitűzött célokhoz képest nem lehetnek aránytalanul nagyok (lásd: 2001. július 12‑iJippes és társai ítélet, C‑189/01, EU:C:2001:420, 81. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

207

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a vizsgálati intézkedés alá vont vállalkozást aktív együttműködési kötelezettség terheli, amely magában foglalja, hogy köteles a Bizottság rendelkezésére bocsátani minden, a vizsgálat tárgyával kapcsolatos információt (lásd: 2019. április 9‑iQualcomm és Qualcomm Europe kontra Bizottság ítélet, T‑371/17, nem tették közzé, EU:T:2019:232, 119. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

208

Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy e jogkör Bizottság általi gyakorlását behatárolja többek között az arányosság elve. A vállalkozással szemben előírt információszolgáltatási kötelezettség ugyanis nem jelenthet számára aránytalan terhet a vizsgálat érdekében szükségeshez képest (lásd: 2019. április 9‑iQualcomm és Qualcomm Europe kontra Bizottság ítélet, T‑371/17, nem tették közzé, EU:T:2019:232, 120. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

209

Mindazonáltal önmagában az a tény, hogy az információkérés jelentős munkaterhet ró a vállalkozásra, önmagában nem elegendő annak bizonyításához, hogy e kérelem aránytalan jellegű a vizsgálat érdekében szükségeshez képest, amely szükségesség különösen a Bizottság által vizsgálni kívánt feltételezett jogsértésekhez és a szóban forgó eljárás körülményeihez kapcsolódik (lásd: 2019. április 9‑iQualcomm és Qualcomm Europe kontra Bizottság ítélet, T‑371/17, nem tették közzé, EU:T:2019:232, 121. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

210

Egyébiránt, amint az a fenti 75. pontban kiemelésre került, nem követelhető meg a Bizottságtól, hogy – még mielőtt bármilyen információkérést küldene – ismerje a kért dokumentumok tartalmát, valamint azoknak a vizsgálattal kapcsolatos jelentőségét.

211

Amint az a fenti 154. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, a 139/2004 rendelet által a Bizottságra ruházott széles vizsgálati jogkörre tekintettel a Bizottság feladata annak értékelése, hogy valamely információ szükséges‑e a versenyszabályok megsértésének feltárásához. Még akkor is, ha már rendelkezik a jogsértés fennállására utaló valószínűsítő körülményekkel, sőt bizonyítékokkal, a Bizottság jogszerűen tekintheti szükségesnek olyan kiegészítő információk kérését, amelyek lehetővé teszik számára, hogy jobban körülhatárolja a jogsértés terjedelmét, időtartamát vagy az érintett vállalkozások körét.

212

Amint arra a Törvényszék a fenti 155. pontban emlékeztetett, ami az uniós bíróság által a Bizottságnak az információk szükséges jellegére vonatkozó értékelését illetően gyakorolt felülvizsgálatot illeti, a Bíróság kimondta, hogy e jelleget az információkérésben említett célra, vagyis a jogsértések Bizottság által vizsgálni kívánt gyanújára tekintettel kell értékelni. Az információkérés és a feltételezett jogsértés közötti összefüggés követelménye teljesül, ha a Bizottság a kérelem időpontjában észszerűen feltételezheti, hogy ezen információk segíthetik őt e jogsértés fennállásának megállapításában.

213

Mivel az információk szükségességét az információkérésben megjelölt célhoz viszonyítva kell értékelni, e célt kellő pontossággal kell megjelölni, hiszen ellenkező esetben az információ szükségességét nem lehet meghatározni, és az uniós bíróság nem tudja gyakorolni felülvizsgálati jogkörét (lásd analógia útján: 2016. március 10‑iSchwenk Zement kontra Bizottság ítélet, C‑248/14 P, nem tették közzé, EU:C:2016:150, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

214

Az ötödik jogalap két részét az ítélkezési gyakorlatban kialakított ezen elvek fényében kell megvizsgálni.

Az ötödik jogalap arra alapított első részéről, hogy a kért dokumentumok nem állnak kapcsolatban a feltételezett jogsértéssel

215

A felperes arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat hatálya messze túllépi a határozat célját, vagyis „hogy a Bizottság elemezni tudja, hogy a Vivendi beavatkozása és/vagy konzultációja és/vagy bevonása a Lagardère által hozott bizonyos döntésekbe a Vivendi által gyakorolt meghatározó befolyásnak minősíthető‑e”. E tekintetben kilenc kifogást hoz fel.

– Az érintett időszak kiválasztására vonatkozó, első kifogásról

216

A felperes azt állítja, hogy a közel négyéves érintett időszak kiválasztása, amelynek kezdete 2020. január 1‑je, önkényes, mivel ezen időpontban semmilyen konkrét esemény nem következett be.

217

A Bizottság vitatja a felperes érvelését.

218

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 139/2004 rendelet arra kötelezi a Bizottságot, hogy ügyeljen arra, hogy az európai léptékű összefonódások ne valósuljanak meg az említett rendelet 7. cikkét megsértve azok bejelentése és engedélyezése előtt.

219

A jelen ügyben emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozat fenti 61. pontban idézett (6) preambulumbekezdésének megfelelően a megtámadott határozat célja információk gyűjtése annak értékelése érdekében, hogy a felperes gyakorolt‑e olyan meghatározó befolyást a Lagardère‑re, amely a bejelentési kötelezettség megsértését és/vagy a felfüggesztési kötelezettség megsértését és/vagy az összefonódást engedélyező 2023. június 9‑i határozathoz kapcsolódó feltételek és kötelezettségek be nem tartását jelentheti.

220

Egyébiránt az iratokból kitűnik, hogy a felperesnek a Lagardère tőkéjében való első részesedésszerzésére, valamint a megtámadott határozat melléklete II. pontja (5) bekezdésének a) pontjában említett érintett személyhez közel álló személyeknek a Lagardère vezető szerveibe való kinevezésére 2020 márciusában került sor.

221

Következésképpen, amint az a fenti 168. pontból kitűnik, rá kell mutatni arra, hogy a Bizottság a megtámadott határozat meghozatalának időpontjában észszerűen feltételezhette, hogy a 2020. január 1‑jétől kezdődő időszakra vonatkozó információk segíthetik őt a jogsértés fennállásának megállapításában, mivel ezen információk megkönnyítik az események összességének és bekövetkezésük körülményeinek megfelelő megértését.

222

Ennélfogva az ötödik jogalap első részének első kifogását el kell utasítani.

– A bizonyos érintett személyek és bizonyos keresőkifejezések megjelölésére vonatkozó, második kifogásról

223

A felperes vitatja tizenöt érintett személynek a megtámadott határozatban való megjelölését, hangsúlyozva, hogy e személyek némelyike semmilyen kapcsolatban nem áll a Lagardère‑rel vagy az összefonódással. Úgy véli, hogy az érintett személyek kiválasztását láthatóan a Bizottság azon szándéka vezérelte, hogy kérelmével a felperes vállalkozáson és a Bolloré‑csoporton belül dolgozó közéleti személyiségeket és emblematikus vezetőket, különösen a megtámadott határozat melléklete II. pontja (5) bekezdésének d) pontjában említett érintett személyt vegye célba.

224

Egyébiránt azt állítja, hogy az olyannyira általános keresőkifejezések alkalmazásának előírása, mint amelyek a megtámadott határozat mellékletének VII. pontjában szereplő keresőkifejezéseket tartalmazó táblázat első sorában szerepelnek, a vizsgálatra tekintettel nincs igazolva, és nincs objektíven megindokolva.

225

A Bizottság vitatja a felperes érvelését.

226

Először is a Bizottsághoz hasonlóan meg kell jegyezni, hogy bár a felperes tizenöt érintett személy kiválasztását vitatja, valójában csak a megtámadott határozat melléklete II. pontja (5) bekezdésének d) pontjában említett érintett személyre vonatkozóan ad elő konkrét érveket.

227

Közelebbről, amint azt a Bizottság hangsúlyozza, meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat e személyt a felperes felügyelőbizottságának tagja és a felperest irányító részvényes vezérigazgató‑helyettese minőségében említi.

228

Így, tekintettel arra, hogy e személy meghatározó szerepet játszik a Vivendi‑csoport társaságaiban, észszerűen feltételezhető volt, hogy az e személy birtokában lévő bizonyos dokumentumok lehetővé tehetik a Bizottság számára a feltételezett jogsértések fennállásának megállapítását.

229

Másodszor, a Bizottsághoz hasonlóan rá kell mutatni arra, hogy két személynek – akikre a megtámadott határozat mellékletének VII. pontjában szereplő táblázat első sorában említett keresőkifejezések utalnak – a Lagardère igazgatótanácsába való érkezésére a Lagardère felperes általi felvásárlásának kulcsfontosságú eseményeivel egy időben került sor. Így e személyek egyikét először 2020 márciusában nevezték ki a Lagardère felügyelőbizottságába, vagyis nagyjából akkor, amikor a felperes elkezdett részvényeket vásárolni a Lagardère‑ben. A másik személyt 2022. február 16‑án nevezték ki, és a Lagardère‑csoport és a felperes közötti közeledés befejezését követően benyújtotta lemondását.

230

Következésképpen a Bizottság észszerűen feltételezhette, hogy e keresőkifejezések lehetővé tehetik számára a feltételezett jogsértések fennállásának megállapítását.

231

A fenti megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozat meghozatalának időpontjában észszerűen feltételezhette, hogy a fenti 226. pontban említett érintett személytől származó dokumentumok és a fenti 229. pontban említett keresőkifejezéseket tartalmazó dokumentumok alkalmasak arra, hogy lehetővé tegyék számára a feltételezett jogsértések fennállásának megállapítását. Végül, mivel a többi személy megjelölésének vitatása nem képezi a keresetlevélben konkrét érvek tárgyát, azt mint megalapozatlant el kell utasítani.

232

Ennélfogva az ötödik jogalap első részének második kifogását el kell utasítani.

– A 2023. október 27‑i határozat elfogadására vonatkozó, harmadik kifogásról

233

A felperes azt állítja, hogy a 2023. október 27‑i határozat elfogadása azt bizonyítja, hogy az információkérés hatálya alól kivont elemek a vizsgálat szempontjából nem voltak lényegesek, és hogy a vele szemben előírt meghagyás aránytalan volt.

234

A Bizottság vitatja a felperes érvelését.

235

E tekintetben a Bizottsághoz hasonlóan elegendő rámutatni arra, hogy a 2023. október 27‑i határozat elfogadása nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a felperessel szemben a megtámadott határozatban előírt meghagyás aránytalan volt. Épp ellenkezőleg, e határozat elfogadása azt bizonyítja, hogy a Bizottság elismerte, hogy a felperes nincs abban a helyzetben, hogy hozzáférjen a megtámadott határozat melléklete II. pontja (5) bekezdésének i) pontjában említett személy adataihoz a könyvkiadás területén a felperes és egyik leányvállalata között jelenleg fennálló „hold separate” helyzet miatt (lásd a fenti 17. és 19. pontot).

236

Ennélfogva az ötödik jogalap első részének harmadik kifogását el kell utasítani.

– A bizonyos személyek közötti teljes levelezés közlésére vonatkozó, negyedik kifogásról

237

A felperes arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat arra kötelezi őt, hogy – bármilyen, a vizsgálat tárgyára tekintettel meghatározott keresőkifejezés nélkül – az érintett időszak egészére vonatkozóan közölje a megtámadott határozat melléklete III. pontja (7) bekezdésének a)–c) pontjában említett személyek által egymásnak megküldött összes dokumentumot, ami szükségszerűen a vizsgálat tárgyát meghaladó információk Bizottságnak történő átadásához vezet.

238

A Bizottság vitatja a felperes érvelését.

239

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat melléklete III. pontja (7) bekezdésének a)–c) pontja értelmében a Bizottság felhívta a felperest, hogy a teljes érintett időszak vonatkozásában bocsássa rendelkezésére a négy meghatározott személy által egymásnak megküldött összes dokumentumot.

240

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a felperes azon érve, miszerint aránytalan megkövetelni tőle azt, hogy az e négy személy közötti teljes levelezést nyújtsa be, nem bizonyíthatja az arányosság elvének megsértését, mivel valamely információ kontextusa megkönnyítheti annak megértését, és tisztázhatja az információnak a vizsgálat szempontjából való relevanciáját.

241

Egyébiránt, amint azt a Bizottság hangsúlyozza, az, hogy a Bizottság kizárólag négy személyt, nem pedig az összes érintett személyt illetően kérte a teljes információcserét, azt bizonyítja, hogy a Bizottság a lehető legnagyobb mértékben korlátozta a kérelem terjedelmét annak érdekében, hogy hozzáférjen a vizsgálat céljára tekintettel szükséges dokumentumokhoz, vagyis azon dokumentumokhoz, amelyek lehetővé teszik számára a feltételezett jogsértések fennállásának megállapítását.

242

Ráadásul a felperes nem bizonyította, hogy a „több tízezer dokumentum” száma, amelyet saját becslése szerint a megtámadott határozatban szereplő keresési kritériumoknak megfelelő dokumentumok száma kitesz, aránytalan terhet jelent azon „több százezer dokumentum” számához képest, amelyet a keresetlevél 96. pontjában szereplő saját állítása szerint az összefonódás vizsgálata keretében benyújtott.

243

A fenti megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozat meghozatalának időpontjában észszerűen feltételezhette, hogy a fenti 239. pontban említett személyek közötti teljes levelezés megküldése segítheti őt a feltételezett jogsértések fennállásának megállapításában.

244

Ennélfogva az ötödik jogalap első részének negyedik kifogását el kell utasítani.

– A keresőkifejezések megválasztására vonatkozó, ötödik kifogásról

245

A felperes úgy véli, hogy a megtámadott határozat arra kötelezi őt, hogy az érintett személyek összes szakmai és/vagy személyes kommunikációs eszközén mintegy száz keresőkifejezést futtasson le, anélkül hogy részletezné azok kiválasztásának módját. E tekintetben úgy véli, hogy a megtámadott határozat nem tartalmaz olyan konkrét indokolást, amely lehetővé tenné az említett egyes keresőkifejezések kiválasztásának és azok kombinációjának igazolását, továbbá hogy a birtokában lévő számos dokumentum megfelelhet e keresőkifejezések mindegyikének, anélkül hogy kapcsolatban állna a Bizottság vizsgálatának tárgyával, hogy a keresőkifejezések egyikéhez sem kötöttek az információcsere időszakára és a Bizottság által célzott dokumentumok időpontjára vonatkozó korlátozást, és hogy bizonyos keresőkifejezések olyan dokumentumokat tárhatnak fel, amelyek az érintett személyek magánéletére, politikai vagy vallási meggyőződésére, valamint az újságírói források kilétére, illetve az ilyen forrásokkal folytatott információcsere tartalmára vonatkoznak.

246

Azt is előadja, hogy a keresőkifejezéseknek a megtámadott határozatban említett kommunikációs eszközökön való lefuttatása a vizsgálat tárgyára tekintettel irreális eredményekhez vezet, és hogy aránytalan egyrészt azt kérni tőle, hogy egy közel négyéves időszak vonatkozásában olyan egyedi eseményekre utaló keresőkifejezés‑kombinációkat alkalmazzon, mint például cikkeknek a Paris Matchban való megjelenése, név szerint megjelölt személyek felvétele vagy elbocsátása, másrészt pedig aránytalan az, hogy a teljes érintett időszak vonatkozásában alkalmazza a felvételekkel, illetve elbocsátásokkal kapcsolatos keresőkifejezéseket.

247

A Bizottság vitatja a felperes érvelését.

248

Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmányának 21. cikke és az eljárási szabályzat 76. cikkének d) pontja értelmében a keresetlevélnek tartalmaznia kell a jogvita tárgyát és a felhozott jogalapok rövid ismertetését. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a kereset elfogadhatóságához az szükséges, hogy azok a lényeges ténybeli és jogi körülmények, amelyeken a kereset alapul, legalább röviden, de összefüggően és érthetően kitűnjenek magából a keresetlevél szövegéből. A keresetlevél szövegének egyes pontjait ugyan alátámaszthatják és kiegészíthetik a csatolt iratok meghatározott részeire történő hivatkozások, a más, akár a keresetlevélhez mellékelt iratokra való általános hivatkozás azonban nem pótolhatja a jogi érvelés azon lényegi elemeinek hiányát, amelyeknek a fent említett rendelkezések értelmében a keresetlevélben kell szerepelniük. Továbbá a Törvényszéknek nem feladata, hogy a mellékletekben megkeresse és azonosítsa azokat a jogalapokat és érveket, amelyek a kereset alapját képezhetik, mivel a mellékleteknek kizárólag bizonyító és kisegítő szerepük van (lásd: 2012. május 24‑iMasterCard és társai kontra Bizottság ítélet, T‑111/08, EU:T:2012:260, 68. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

249

A jelen ügyben a keresőkifejezéseket illetően meg kell állapítani, hogy a felperesnek az A.13. mellékletben szereplő kifogásokat összefoglaló táblázatra való utalását mint elfogadhatatlant el kell utasítani, mivel az nem tartja tiszteletben az eljárási szabályzat 76. cikkének d) pontjából eredő követelményeket. Így kizárólag a keresetlevélben említett és kifogásolt kifejezések vitathatók érvényesen.

250

Ami a keresetlevél 161. pontjában említett keresőkifejezéseket illeti, meg kell állapítani, hogy azok alkalmasak a Bizottság vizsgálata szempontjából potenciálisan releváns dokumentumok azonosítására.

251

Közelebbről, ami a megtámadott határozat mellékletének VII. pontjában szereplő táblázat első sorában említett kifejezést illeti, amint az a fenti 220. és 229. pontból kitűnik, e kifejezés azon személyre utal, akinek a Lagardère igazgatótanácsába való felvétele egybeesett a felperes és a Lagardère egymáshoz közeledésének kulcsfontosságú eseményeivel. E személyt ugyanis először 2020 márciusában nevezték ki a Lagardère felügyelőbizottságába, ami megfelel annak az időszaknak, amely során a felperes elkezdett részvényeket vásárolni a Lagardère‑ben. Egyébiránt e személy már hosszú ideje személyes kapcsolatban állt a megtámadott határozat melléklete II. pontja (5) bekezdésének a) pontjában említett érintett személlyel.

252

Ami a megtámadott határozat mellékletének VII. pontjában szereplő táblázat harmadik sorában említett „Europe” keresőkifejezést illeti, amint arra a Bizottság rámutat, az a Lagardère‑hez tartozó „Europe 1” rádiócsatorna nevének rövidítése, amelyre a szenátus egyik jelentése, valamint számos újságcikk a Lagardère olyan jogalanyaként hivatkozott, amelyre a Bolloré‑csoport befolyást gyakorolt.

253

A megtámadott határozat mellékletének VII. pontjában szereplő táblázat kilencedik sorában említett „Couv* ET Z” keresőkifejezést illetően meg kell állapítani, hogy e kifejezés önmagában nem tartozik a megtámadott határozat hatálya alá. E kifejezést ugyanis legalább a „PM” vagy a „Paris Match” kifejezésnek kellene kísérnie ahhoz, hogy a megtámadott határozat hatálya alá tartozzon. Egyébiránt, amint arra a Bizottság rámutat, e kifejezés használatával az volt a célja, hogy információkat szerezzen a Paris Match 2021. szeptember 23‑i számának egy, a megtámadott határozat melléklete II. pontja (5) bekezdésének a) pontjában említett érintett személyhez közel álló személyre vonatkozó tudósításáról. Így észszerű és arányos volt annak a Bizottság általi feltételezése, hogy e keresőkifejezések kombinációja lehetővé teheti számára a feltételezett jogsértések fennállásának megállapítását.

254

Ami a megtámadott határozat mellékletének VII. pontjában szereplő táblázat második sorában említett „Presbourg” keresőkifejezést illeti, amint azt a Bizottság hangsúlyozza, arról az utcáról van szó, amelyben a Lagardère történelmi székhelye Párizsban (Franciaország) található. Ráadásul bizonyos médiaforrások arról számoltak be, hogy a Lagardère székhelyén heti rendszerességgel találkozókat tartottak a „Vivendi kulcsembereinek” jelenlétében a Paris Match tudósításainak jóváhagyása céljából, ami 2021 előtt nem volt megszokott gyakorlat. Így a Bizottság észszerűen vélte úgy, hogy e kifejezést vagy a Lagardère megjelölésére, vagy pedig bizonyos olyan, a felperes és a Lagardère közötti találkozók helyszínének megjelölésére használták, amelyek tartalma a vizsgálat szempontjából releváns lehet a feltételezett jogsértések fennállásának megállapítása céljából.

255

Ami a megtámadott határozat mellékletének VII. pontjában szereplő táblázat hatodik sorában említett „Couv ET Paris Match” keresőkifejezést illeti, a fenti 254. pontból kitűnik, hogy bizonyos médiaforrások arról számoltak be, hogy a Lagardère székhelyén heti rendszerességgel találkozókat tartottak a „Vivendi kulcsembereinek” jelenlétében a Paris Match tudósításainak jóváhagyása céljából. Így észszerű és arányos volt az, hogy a Bizottság az érintett időszakra vonatkozóan kérte a Paris Match tudósításaira vonatkozó döntésekkel kapcsolatos dokumentumok megküldését.

256

Ami a megtámadott határozat mellékletének VII. pontjában szereplő táblázat 35., 43., 44. és 45. sorában említett keresőkifejezéseket illeti, amint arra a Bizottság rámutat, a Vivendi‑csoporthoz tartozó jogalanyok olyan újságíróiról vagy rovatvezetőiről van szó, akik mostantól kezdve a Europe 1‑ben is jelen vannak, és akik a Vivendi és a Lagardère Europe 1 rádióállomása közötti lehetséges szinergiákra vonatkozó számos megbeszélés tárgyát képezték, amely szinergiákra a megtámadott határozat (7) preambulumbekezdése hivatkozik. Így, mivel e személyek álltak a felperes és a Lagardère közötti azon szinergiák középpontjában, amelyekre már azt megelőzően sor került, hogy a Bizottság a két csoport összefonódását engedélyezte volna, észszerű és arányos volt az, hogy a Bizottság a feltételezett jogsértések fennállásának megállapítása érdekében kérje az e keresőkifejezéseknek megfelelő dokumentumok közlését.

257

A fenti megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy a felperes nem bizonyította a vitatott keresőkifejezések aránytalan jellegét.

258

Végezetül, ami a felperesnek az egyes keresőkifejezések megválasztásának igazolására vonatkozó konkrét indokolás hiányára alapított érvelését illeti, azt a fenti 74–79. pontban elvégzett elemzés alapján el kell utasítani.

259

Következésképpen az ötödik jogalap első részének ötödik kifogását el kell utasítani.

– A megtámadott határozat melléklete II. pontja (5) bekezdésének o) pontjában említett érintett személyhez tartozó dokumentumok közlésére vonatkozó, hatodik kifogásról

260

A felperes előadja, hogy a megtámadott határozat arra kötelezi őt, hogy az érintett időszak kezdetétől, azaz 2020. január 1‑jétől nyújtsa be a megtámadott határozat melléklete II. pontja (5) bekezdésének o) pontjában említett érintett személyhez – a magazinok területén működő egyik leányvállalatának elnökéhez – tartozó dokumentumokat. Márpedig a felperes az e leányvállalat feletti irányítást csak 2021. június 1‑jén szerezte meg. Így a felperes szerint az e leányvállalaton belül ezen időpontot megelőző időszakban váltott dokumentumok bekérése aránytalan, mivel e jogalany akkoriban semmilyen kapcsolatban nem állt vele, és a Lagardère‑rel sem.

261

A Bizottság vitatja a felperes érvelését.

262

E tekintetben, valamint a fenti 154. és 211. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat fényében meg kell állapítani, hogy a 139/2004 rendelet által a Bizottságra ruházott széles vizsgálati jogkörre tekintettel a Bizottság szükségesnek ítélhette a megtámadott határozat melléklete II. pontja (5) bekezdésének o) pontjában említett érintett személyhez – a felperesnek a magazinok területén tevékenykedő egyik leányvállalata elnökéhez – tartozó dokumentumok bekérését, még az azt megelőző időszak vonatkozásában is, hogy a felperes 2021. június 1‑jén megszerezte az e leányvállalat feletti irányítást.

263

A Bizottság ugyanis a megtámadott határozat meghozatalának időpontjában észszerűen feltételezhette, hogy a 2020. január 1‑jétől kezdődő időszakra vonatkozó információk segíthetik őt a feltételezett jogsértések fennállásának megállapításában, különösen, mivel ezen információk megkönnyítik az események összességének és bekövetkezésük körülményeinek megfelelő megértését.

264

Ebből következik, hogy az ötödik jogalap első részének hatodik kifogását el kell utasítani.

– A Bolloré‑csoporttól származó dokumentumok közlésére vonatkozó, hetedik kifogásról

265

A felperes azzal érvel, hogy a megtámadott határozat arra kötelezi, hogy nyújtsa be a Bizottságnak a Bolloré‑csoporttól származó dokumentumokat, jóllehet ez utóbbit nem érinti a Bizottság által indított hivatalos vizsgálat, amely arra vonatkozik, hogy a felperes milyen körülmények között szerezte meg állítólag idő előtt a Lagardère feletti irányítást.

266

A Bizottság vitatja a felperes érvelését.

267

E tekintetben elegendő emlékeztetni arra, hogy a megtámadott határozatnak a fenti 61. pontban idézett (7) preambulumbekezdése kifejti, hogy az említett dokumentumok többek között a Lagardère bizonyos olyan döntéseire vonatkoznak, „amelyekre a Vivendi vagy fő részvényese, a Bolloré‑csoport vezetői befolyást gyakorolhattak”.

268

Egyébiránt, amint arra a Törvényszék a fenti 84. és 167. pontban emlékeztetett, az összefonódást engedélyező 2023. június 9‑i határozat, valamint a felperes által a Bizottságnak benyújtott, az összefonódás bejelentésére szolgáló formanyomtatvány tényként kezeli, hogy a Bolloré‑csoport és a Vivendi a versenyjog értelmében vett egyetlen vállalkozást alkot.

269

Így a Bizottság a megtámadott határozat meghozatalának időpontjában észszerűen feltételezhette, hogy a Bolloré‑csoport birtokában lévő dokumentumok közlése segítheti őt a feltételezett jogsértések fennállásának megállapításában, mivel a Lagardère bizonyos döntéseit befolyásolhatták a Vivendinek vagy fő részvényesének, a Bolloré‑csoportnak a vezetői.

270

Így az ötödik jogalap első részének hetedik kifogását el kell utasítani.

– Az azon kötelezettségre vonatkozó nyolcadik kifogásról, hogy a teljes beszélgetést át kell adni akkor, ha valamely üzenet az információkérés hatálya alá tartozik

271

A felperes hangsúlyozza, hogy amennyiben valamely, telefonon vagy azonnali üzenetküldő alkalmazáson keresztül váltott üzenet formáját öltő dokumentum az információkérés hatálya alá tartozik, a megtámadott határozat arra kötelezi a felperest, hogy az érintett időszak egésze vonatkozásában a teljes beszélgetést nyújtsa be. A felperes szerint az ilyen követelmény meghaladja a vizsgálat céljából szükséges mértéket, mivel csupán egyetlen releváns üzenet léte ürügyén a Bizottság a teljes érintett időszak vonatkozásában hozzáférést kér az érintett személyek összes beszélgetéséhez, beleértve a személyes telefonjaikon folytatott beszélgetéseket is. A Bizottság kérhette volna például csupán a releváns üzenetet megelőző és azt követő 24 órában váltott üzeneteket.

272

A Bizottság vitatja a felperes érvelését.

273

E tekintetben elegendő emlékeztetni arra, hogy – amint az a fenti 240. pontból kitűnik – a bizonyos személyek közötti teljes levelezés benyújtására vonatkozó kötelezettség abban az esetben, ha csak egyetlen információcsere is megfelel a megtámadott határozatban említett keresőkifejezéseknek, nem bizonyíthatja az arányosság elvének megsértését, mivel valamely információ kontextusa megkönnyítheti annak megértését, és tisztázhatja az információnak a vizsgálat szempontjából való relevanciáját.

274

Következésképpen az ötödik jogalap első részének nyolcadik kifogását el kell utasítani.

– Az érintett személyek magánéletének és az újságírói források védelmének megsértésére vonatkozó, kilencedik kifogásról

275

A felperes arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat arra kötelezi őt, hogy az érintett személyek magánéletének körébe tartozó információkat, valamint az újságírói források védelmét sértő információkat adjon át a Bizottságnak. A felperes szerint azon túlmenően, hogy az ilyen meghagyás sérti a magánélet védelméhez való jogot és a francia szociális jogot, a lefoglalt dokumentumok körének a szakmai szférán kívülre történő ilyen kiterjesztése a vizsgálat szükségleteire tekintettel nem szükséges, következésképpen sérti az arányosság elvét.

276

A Bizottság vitatja a felperes érvelését.

277

E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy a kilencedik kifogással a felperes lényegében megismétli a hatodik jogalapnak az újságírói források védelmének megsértésére alapított második részében hivatkozott érveket, valamint a magánélet tiszteletben tartásához való jog védelmét szolgáló megfelelő biztosítékok hiányára alapított hetedik jogalapot. Ennélfogva a hatodik jogalap második részének vizsgálata (lásd a lenti 340–381. pontot) és a hetedik jogalap vizsgálata (lásd a lenti 382–460. pontot) keretében előadottakkal azonos indokok miatt az ötödik jogalap első részének kilencedik kifogását el kell utasítani.

278

A fenti megfontolásokra tekintettel az ötödik jogalap első részét el kell utasítani.

Az ötödik jogalap arra alapított második részéről, hogy a megtámadott határozat aránytalan terhet ró a felperesre

279

A felperes arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat a vizsgálat szükségleteire tekintettel túlzott terhet ró rá, mivel arra kötelezi őt, hogy vállalkozásán belül több különböző helyszínen is tömeges belső keresést végezzen. Ahhoz, hogy ennek eleget tegyen, külön erre a célra rendelt humán és technikai erőforrásokat kellett mozgósítania, és két külső vállalkozás szolgáltatásait is igénybe kellett vennie. A felperes szerint a megtámadott határozatban szereplő keresési kritériumoknak megfelelő elemek száma a több tízezret is elérte.

280

Egyébiránt a felperes szerint a megtámadott határozatban a meghagyás teljesítésére előírt és eredetileg 2023. október 27‑ében megállapított, körülbelül egy hónapos határidő kivitelezhetetlen volt, és nem tette lehetővé számára, hogy meggyőződjön a benyújtott dokumentumok hiánytalan, pontos és torzításmentes jellegéről.

281

A felperes kifejti, hogy semmilyen gyorsasági követelmény nem állt fenn, mivel a vizsgálat megindítását már 2023 júniusában nyilvánosan bejelentették, majd a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló, 2023. július 25‑i levélben tették hivatalossá, és az említett levélnek megfelelően meg kellett őriznie azon dokumentumokat, amelyek relevánsak lehetnek, függetlenül attól, hogy milyen válaszadási határidőt írtak elő vele szemben.

282

Végül a felperes szerint a megtámadott határozat a vizsgálat szükségleteihez képest aránytalan munkaterhet ró rá, mivel részben olyan információkra vonatkozik, amelyek már a Bizottság birtokában vannak, mivel azokat a Lagardère feletti irányítás megszerzésének vizsgálata keretében átadták.

283

A Bizottság vitatja a felperes érvelését.

284

Előzetesen a fenti 206. és 208. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra kell utalni.

285

A jelen ügyben a felperes a megtámadott határozatra adandó válasszal együtt járó munkateher aránytalan jellegét hangsúlyozza, anélkül azonban, hogy e kifogást alátámasztaná.

286

Kétségtelen, hogy nem vitatott, hogy a megtámadott határozatban kért információk jelentős számúak és széles körűek, így az e kérelemre adandó válasz jelentős munkaterhet jelentett a felperes számára.

287

Mindazonáltal, amint az a fenti 209. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, nem állapítható meg, hogy a felperes munkaterhe a Bizottság által vizsgálni kívánt feltételezett jogsértésekre vonatkozó vizsgálat szükségleteire tekintettel aránytalan lenne.

288

Egyrészt emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozat fenti 61. pontban idézett (6) preambulumbekezdésének megfelelően a megtámadott határozat célja információk összegyűjtése annak értékelése érdekében, hogy a Vivendi gyakorolt‑e olyan meghatározó befolyást a Lagardère‑re, amely a bejelentési kötelezettség megsértését és/vagy a felfüggesztési kötelezettség megsértését és/vagy az összefonódást engedélyező 2023. június 9‑i határozathoz kapcsolódó feltételek és kötelezettségek be nem tartását jelentheti.

289

A megtámadott határozatnak a fenti 61. pontban szintén idézett (7) preambulumbekezdésében a Bizottság azt állítja, hogy a kért információk lényegesek ahhoz, hogy lehetővé tegyék számára annak vizsgálatát, hogy a felperes beavatkozása és/vagy konzultációja és/vagy bevonása a Lagardère által hozott bizonyos döntésekbe a felperes által gyakorolt meghatározó befolyásnak minősíthető‑e. Egyebekben felsorolja a felperes azon magatartásait, amelyek a 139/2004 rendeletből eredő kötelezettségek egy vagy több megsértésének minősülhetnek, és amelyekkel kapcsolatban vizsgálatot kíván folytatni.

290

A vizsgálat tárgyát képező feltételezett jogsértések vizsgálata tehát számos adat összetett elemzését teszi szükségessé, amely adatok nagy része csak a felperes számára hozzáférhető.

291

Következésképpen a megtámadott határozat hatálya és a vizsgálat célja alkalmas arra, hogy jelentős számú információ átadását tegye indokolttá.

292

Másrészt a felperes egyetlen érve sem alkalmas annak bizonyítására, hogy a megtámadott határozat meghaladja a vizsgálat céljára tekintettel szükséges mértéket.

293

Először is, amint azt a Bizottság hangsúlyozza, a gyorsaság követelménye indokolta a 2023. szeptember 19‑i határozatban megállapított 2023. október 27‑i határidőt (lásd a fenti 101. pontot).

294

Arra is emlékeztetni kell, hogy – amint az a fenti 19. és 22. pontból kitűnik – a 2023. szeptember 19‑i határozatban eredetileg megállapított határidőt kétszer is meghosszabbították. Közelebbről, először is a 2023. október 27‑i határozat 2. cikke a 2023. október 27‑i határidőt 2023. december 1‑jéig hosszabbította meg. Ezt követően a 2024. január 24‑i határozat 1. cikke a 2023. december 1‑jei határidőt 2024. február 7‑ig hosszabbította meg.

295

Márpedig a felperesnek az ötödik jogalap második része keretében előadott érvelése kizárólag a 2023. szeptember 19‑i határozatban 2023. október 27‑ében megállapított eredeti határidőre összpontosít, anélkül hogy figyelembe venné többek között az említett határidőnek a 2023. október 27‑i határozattal történt, 2023. december 1‑jéig való meghosszabbítását, amint egyébként nem veszi figyelembe a határidőnek a 2024. január 24‑i határozattal történt, 2024. február 7‑ig való meghosszabbítását sem. Következésképpen a felperesnek a megtámadott határozatban előírt határidőre vonatkozó érvelését el kell utasítani.

296

Másodszor, amint az a fenti 242. pontból kitűnik, a felperes nem bizonyította a megtámadott határozatban előírt munkateher aránytalan jellegét.

297

Végül meg kell állapítani, hogy a felperes azon érve, miszerint a megtámadott határozat részben olyan információkra vonatkozik, amelyek már a Bizottság birtokában vannak, mivel azokat a Lagardère feletti irányítás felperes általi megszerzésének vizsgálata keretében átadták, egyáltalán nincs alátámasztva, így azt el kell utasítani, mivel nem felel meg az eljárási szabályzat 76. cikkének d) pontjában előírt egyértelműség és pontosság követelményének.

298

A fentiekből következik, hogy a felperes nem bizonyította, hogy a Bizottság a megtámadott határozat elfogadásával megsértette az arányosság elvét.

299

Ennélfogva az ötödik jogalap második részét, következésképpen pedig az ötödik jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

A hatodik, az újságírói források védelmének megsértésére alapított jogalapról

300

Hatodik jogalapjával a felperes arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat sérti az újságírói forrásoknak a Charta 11. cikkében és az EJEE 10. cikkében biztosított védelmét. E jogalap két részre oszlik, amelyek közül az első a 139/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdésének jogellenességével kapcsolatos kifogáson, a második pedig az újságírói források védelmének megsértésén alapul.

Előzetes észrevételek

301

A Chartának „A véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadsága” című 11. cikkének (1) bekezdése értelmében mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához, ami magában foglalja a véleményalkotás szabadságát, valamint az információk és eszmék megismerésének és közlésének szabadságát anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhatna, továbbá országhatárokra való tekintet nélkül.

302

A Charta 52. cikke (3) bekezdésének megfelelően a Chartában foglalt jogok tartalma és terjedelme megegyezik az EJEE‑ben biztosított megfelelő jogok tartalmával és terjedelmével, ami ugyanakkor nem akadályozza meg, hogy az uniós jog szélesebb körű védelmet nyújtson (lásd: 2024. október 4‑iReal Madrid Club de Fútbol ítélet, C‑633/22, EU:C:2024:843, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

303

A Charta 11. cikkének értelmezésére tekintettel az uniós bíróságnak tehát a védelem minimális szintjeként figyelembe kell vennie az EJEE 10. cikkében biztosított megfelelő jogokat, ahogyan azokat az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) értelmezi (lásd: 2024. október 4‑iReal Madrid Club de Fútbol ítélet, C‑633/22, EU:C:2024:843, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

304

Az EJEE „Véleménynyilvánítás szabadsága” című 10. cikke a következőképpen szól:

„1.   Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát és az információk, eszmék megismerésének és közlésének szabadságát országhatárokra tekintet nélkül és anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhasson. Ez a Cikk nem akadályozza, hogy az államok a rádió‑, televízió‑ vagy mozgókép vállalatok működését engedélyezéshez kössék.

2.   E kötelezettségekkel és felelősséggel együtt járó szabadságok gyakorlása a törvényben meghatározott, olyan alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a területi sértetlenség, a közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírneve vagy jogai védelme, a bizalmas értesülés közlésének megakadályozása, vagy a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából.”

305

Emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a Charta 11. cikkében biztosított alapvető jog a demokratikus és pluralista társadalom egyik lényegi alapját képezi, és azon értékek közé tartozik, amelyeken az EUSZ 2. cikk értelmében az Unió alapul (lásd: 2016. december 21‑iTele2 Sverige és Watson és társai ítélet, C‑203/15 és C‑698/15, EU:C:2016:970, 93. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

306

Az EJEB az EJEE 10. cikkének hatálya alá tartozó ügyekben mindig is különösen figyelmes vizsgálatnak vetette alá a véleménynyilvánítás szabadsága tiszteletben tartásának garanciáit, mivel e szabadság a demokratikus társadalom egyik lényegi alapját képezi. A sajtónak nyújtandó garanciák különös jelentőséggel bírnak, és az újságírói források védelme a sajtószabadság egyik sarokköve. Az ilyen védelem hiánya visszatarthatná az újságírói forrásokat attól, hogy segítsék a sajtót abban, hogy közérdekű kérdésekről tájékoztassa a nyilvánosságot. Következésképpen a sajtó kevésbé tudná betölteni nélkülözhetetlen „őrszem” szerepét, és csorbulhatna a pontos és megbízható információk szolgáltatására való képessége (EJEB, 2021. május 25., Big Brother Watch és társai kontra Egyesült Királyság, CE:ECHR:2021:0525JUD005817013, 442. §).

307

A források felfedésére vonatkozó meghagyás káros hatással lehet nemcsak a forrásokra, amelyek kilétét esetleg felfedik, hanem a meghagyás hatálya alá tartozó olyan újságokra vagy más kiadványokra is, amelyek jóhírnevét – a lehetséges jövőbeli források körében – hátrányosan érintheti a felfedés, valamint a nyilvánosság azon tagjaira is, akiknek érdekük fűződik ahhoz, hogy a névtelen források által közölt információkat megkapják. Mindazonáltal alapvető különbség van aközött, ha a hatóságok az újságírót a forrásai kilétének felfedésére kötelezik, és aközött, ha az újságíró forrásainak megismerése érdekében házkutatást végeznek annak otthonában és munkahelyén. A házkutatás, még ha nem is vezet eredményre, súlyosabb intézkedésnek minősül, mint a forrás kilétének felfedésére irányuló felszólítás, mivel az újságíró munkahelyére behatoló nyomozók az újságíró birtokában lévő valamennyi dokumentumhoz hozzáférnek (EJEB, 2021. május 25., Big Brother Watch és társai kontra Egyesült Királyság, CE:ECHR:2021:0525JUD005817013, 443. §).

308

Az újságírói források védelmének sérelme csak akkor tekinthető összeegyeztethetőnek az EJEE 10. cikkével, ha azt közérdeken alapuló nyomós kényszerítő ok indokolja. Ezenkívül az újságírói források védelméhez való jog bármilyen sérelmét a szóban forgó elv jelentőségével összefüggésben törvényben meghatározott eljárási garanciáknak kell kísérniük. A megkövetelt garanciák sorában az első helyen annak a lehetőségnek kell szerepelnie, hogy az intézkedést bírósággal vagy bármely más független és pártatlan döntéshozó szervvel felül lehessen vizsgáltatni, amely hatáskörrel rendelkezik arra, hogy a kért információk átadása előtt eldöntse, hogy fennáll‑e olyan közérdeken alapuló kényszerítő ok, amely elsőbbséget élvez az újságírói források védelmének elvével szemben, és ellenkező esetben megakadályozza az olyan információkhoz való, nem nélkülözhetetlen hozzáférést, amelyek a források kilétének felfedéséhez vezethetnek (EJEB, 2021. május 25., Big Brother Watch és társai kontra Egyesült Királyság, CE:ECHR:2021:0525JUD005817013, 444. §).

309

A megelőző jellegű felülvizsgálat szükségességére tekintettel a bíróságnak vagy más független és pártatlan szervnek tehát képesnek kell lennie arra, hogy a felfedni kért információkra tekintettel – még azok bármilyen felfedése előtt – elvégezze a potenciális kockázatok és a szóban forgó érdekek egymással szembeni e mérlegelését, biztosítva ezáltal, hogy a felfedést elérni kívánó hatóságok érvei megfelelő elbírálásra kerülhessenek. A meghozandó döntésre egyértelmű kritériumoknak kell vonatkozniuk, különösen azon kérdést illetően, hogy egy kevésbé beavatkozó intézkedés elegendő lehet‑e a megállapított nyomós közérdek szolgálatához. A bíróságnak vagy más illetékes szervnek jogosultnak kell lennie arra, hogy a felfedést elrendelő meghagyás kibocsátását megtagadja, vagy hogy korlátozottabb terjedelmű vagy jobban behatárolt meghagyást bocsásson ki annak érdekében, hogy az érintett források elkerülhessék kilétük felfedését – függetlenül attól, hogy az átadni kért dokumentumokban konkrétan meg vannak‑e nevezve, vagy sem –, azzal az indokkal, hogy az ilyen információk közlése az újságírói források kiléte veszélyeztetésének komoly kockázatával járna. Sürgős esetben lehetségesnek kell lennie olyan eljárás lefolytatásának, amely lehetővé teszi azon információk azonosítását és elkülönítését – még a hatóságok általi felhasználásukat megelőzően –, amelyek lehetővé tehetik a források azonosítását, azon információktól, amelyek nem járnak ilyen kockázattal (EJEB, 2021. május 25., Big Brother Watch és társai kontra Egyesült Királyság, CE:ECHR:2021:0525JUD005817013, 445. §).

A hatodik jogalapnak a 139/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdésének jogellenességével kapcsolatos kifogásra alapított, első részéről

310

A hatodik jogalap első részében a felperes az EUMSZ 277. cikk alapján jogellenességi kifogást hoz fel a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdésével szemben, arra hivatkozva, hogy az sérti az EJEE 10. cikkét, mivel nem ír elő olyan előzetes különös bírósági jogorvoslatot, amely lehetővé tenné a független jogi felülvizsgálatot az olyan információk átadását elrendelő határozat elfogadása előtt, amelyek az újságírói források védelmének hatálya alá tartozhatnak. Válaszában a felperes hozzáteszi, hogy az EUMSZ 278. és EUMSZ 279. cikkben előírt jogorvoslati lehetőségek nem elegendőek e joghézag kitöltéséhez.

311

A Tanács által támogatott Bizottság vitatja a felperes érvelését.

312

Előzetesen, az EUMSZ 277. cikk szerint az Unió intézményei, szervei vagy hivatalai által elfogadott, általános hatállyal bíró jogi aktusokra vonatkozó jogvitában bármelyik fél élhet az EUMSZ 263. cikk második bekezdésében meghatározott eszközökkel annak érdekében, hogy az Európai Unió Bírósága előtt a szóban forgó jogi aktus alkalmazhatatlanságára hivatkozzon.

313

Az EUMSZ 277. cikk azt az alapelvet fejezi ki, amely bármely fél számára biztosítja azt a jogot, hogy az általa keresettel megtámadható jogi aktus megsemmisítése érdekében járulékos módon a megtámadott aktus jogalapját képező korábbi intézményi aktusok érvényességét vitassa, ha ez a fél nem rendelkezett azzal a joggal, hogy ezen jogi aktusok ellen az EUMSZ 263. cikk alapján közvetlen keresetet nyújtson be, és a következményeiket tehát anélkül viseli, hogy lehetősége lett volna a megsemmisítésüket kérni. Azon általános hatályú jogi aktusnak, amelynek a jogellenességére hivatkoznak, a kereset tárgyát képező ügyben közvetlenül vagy közvetve alkalmazandónak kell lennie, és közvetlen jogi kapcsolatnak kell fennállnia a megtámadott egyedi határozat és a kérdéses általános hatályú jogi aktus között (lásd ebben az értelemben: 2020. szeptember 8‑iBizottság és Tanács kontra Carreras Sequeros és társai ítélet, C‑119/19 P és C‑126/19 P, EU:C:2020:676, 67–69. pont; lásd továbbá ebben az értelemben: 2013. szeptember 16‑iMamoli Robinetteria kontra Bizottság ítélet, T‑376/10, EU:T:2013:442, 48. és 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

314

A jelen ügyben kétségtelen, hogy – amint azt a felperes hangsúlyozza – az EJEB‑nek a fenti 306–309. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlata szerint az újságírói források védelmének sérelmét a szóban forgó elv jelentőségével összefüggésben törvényben meghatározott eljárási garanciáknak kell kísérniük, amelyek sorában az első helyen kell szerepelnie az ezen ítélkezési gyakorlat által megállapított szabályok szerinti, megelőző jellegű felülvizsgálat lehetőségének.

315

Márpedig, amint azt a Tanács hangsúlyozza, az elsődleges jog által létrehozott teljes jogorvoslati és eljárási rendszer biztosítja az EJEB fenti 306–309. pontban említett ítélkezési gyakorlata által megkövetelt eljárási garanciákat, és különösen azt a lehetőséget, hogy az intézkedést bírósággal vagy bármely más független és pártatlan döntéshozó szervvel felül lehessen vizsgáltatni, amely hatáskörrel rendelkezik arra, hogy a kért információk átadása előtt eldöntse, hogy fennáll‑e olyan közérdeken alapuló kényszerítő ok, amely elsőbbséget élvez az újságírói források védelmének elvével szemben, és ellenkező esetben megakadályozza az olyan információkhoz való, nem nélkülözhetetlen hozzáférést, amelyek a források kilétének felfedéséhez vezethetnek.

316

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EUM‑Szerződés egyrészt a 263. és 277. cikkével, másrészt pedig a 267. cikkével olyan teljes jogorvoslati és eljárási rendszert hozott létre, amelynek célja, hogy biztosítsa az uniós jogi aktusok jogszerűségének felülvizsgálatát, az uniós bíróságra ruházva azt (lásd: 2015. április 28‑iT & L Sugars és Sidul Açúcares kontra Bizottság ítélet, C‑456/13 P, EU:C:2015:284, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

317

Az uniós jogalkotó másodlagos jogi aktus elfogadásával nem hozhat létre az EUM‑Szerződésben nem szereplő jogorvoslati lehetőséget, mivel e Szerződés olyan teljes jogorvoslati és eljárási rendszert hozott létre, amelynek célja, hogy biztosítsa az intézmények jogi aktusok jogszerűségének felülvizsgálatát, az uniós bíróságra ruházva azt (lásd: 2024. szeptember 5‑iECHA ítélet, C‑256/23 és C‑290/23, EU:C:2024:683, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

318

Amint azt a Tanács hangsúlyozza, mivel a Chartának az EJEE 10. cikkében biztosított megfelelő jogok figyelembevételével értelmezett 11. cikke bizonyos kritériumoknak megfelelő jogorvoslati lehetőség meglétét követeli meg, e jogorvoslati lehetőséget a Szerződések által létrehozott jogorvoslati rendszerben kell keresni, és annak tiszteletben kell tartania e jogorvoslati rendszert.

319

Márpedig az ilyen jogorvoslati lehetőségnek a Szerződések által létrehozott teljes jogorvoslati rendszeren belüli létezését megerősítette az ügyvédi titoktartási kötelezettségre vonatkozó ítélkezési gyakorlat.

320

Így az 1982. május 18‑iAM & S Europe kontra Bizottság ítéletből (155/79, EU:C:1982:157, 32. pont) kitűnik, hogy a teljes jogorvoslati rendszer az ügyvédi titoktartási kötelezettség tekintetében megfelelő védelmet nyújt. Közelebbről a Bíróság az említett ítéletben megállapította, hogy egyrészt az, hogy az érintett vállalkozás által az állítólagosan az ügyvédi titoktartási kötelezettség körébe tartozó dokumentumok közlését elrendelő határozat ellen benyújtott kereset az EGK‑Szerződés 185. cikke (jelenleg EUMSZ 278. cikk) értelmében nem bír halasztó hatállyal, választ adhat a Bizottság által kifejezett azon aggodalomra, hogy a Bíróság előtti eljárásban előírt határidő milyen következményekkel járhat a Bizottság által a Szerződés versenyszabályainak tiszteletben tartása tekintetében elvégzendő vizsgálat hatékonyságára nézve. Másrészt védte az érintett vállalkozás érdekeit az EGK‑Szerződés 185. és 186. cikkében (jelenleg EUMSZ 278. és EUMSZ 279. cikk), valamint az eljárási szabályzat akkoriban alkalmazandó változatának 83. cikkében biztosított azon lehetőség, hogy elrendeljék a meghozott határozat végrehajtásának felfüggesztését, vagy bármely más ideiglenes intézkedést hozzanak.

321

Ebből következik, hogy a teljes jogorvoslati rendszer még azelőtt biztosítja a megelőző jellegű bírósági felülvizsgálat lehetőségét, hogy a Bizottság hozzáférne a titoktartási kötelezettség körébe tartozó információkhoz.

322

Közelebbről, a Bizottságnak az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikk tiszteletben tartásával kapcsolatos vizsgálati hatáskörére vonatkozó, a jelen ügyben mutatis mutandis alkalmazandó ítélkezési gyakorlat szerint, ha valamely vállalkozás az ügyvédi titoktartási kötelezettségre hivatkozik valamely dokumentumnak a vizsgálat során történő lefoglalásával szemben, a Bizottság e kérelmet elutasító határozata joghatásokat vált ki e vállalkozás tekintetében, a jogi helyzetét jelentősen megváltoztatva. E határozat ugyanis az érintett vállalkozástól megtagadja az uniós jog által előírt védelemben való részesülést, és a versenyszabályok megsértését megállapító végleges határozattól független, végleges jelleget ölt (lásd ebben az értelemben: 2007. szeptember 17‑iAkzo Nobel Chemicals és Akcros Chemicals kontra Bizottság ítélet, T‑125/03 és T‑253/03, EU:T:2007:287, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

323

E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy a vállalkozás számára nyitva álló azon lehetőség, hogy keresetet indítson a versenyszabályok megsértését megállapító esetleges határozattal szemben, nem elegendő ahhoz, hogy megfelelő jogvédelmet biztosítson a számára. Egyrészt előfordulhat, hogy a közigazgatási eljárás nem vezet jogsértést megállapító határozathoz. Másrészt ilyen határozat hozatala esetén az e határozattal szemben rendelkezésre álló jogorvoslat semmiképpen nem nyújt eszközt a vállalkozás számára ahhoz, hogy megelőzze azokat a visszafordíthatatlan hatásokat, amelyeket a titoktartási kötelezettség által védett dokumentumok jogellenes megismerése idézne elő (lásd: 2007. szeptember 17‑iAkzo Nobel Chemicals és Akcros Chemicals kontra Bizottság ítélet, T‑125/03 és T‑253/03, EU:T:2007:287, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

324

Ebből következik, hogy a Bizottság azon határozata, amely elutasít valamely meghatározott dokumentum titoktartási kötelezettség alapján történő védelemben részesítése iránti kérelmet – és adott esetben elrendeli a szóban forgó dokumentum benyújtását –, olyan konkrét eljárást zár le, amely elkülönül attól az eljárástól, amelynek lehetővé kell tennie a Bizottság számára, hogy a versenyszabályok megsértésének fennállásáról határozzon, és ennélfogva megsemmisítés iránti keresettel megtámadható jogi aktusnak minősül, amellyel együtt szükség esetén ideiglenes intézkedés iránti kérelem is benyújtható többek között abból a célból, hogy a Törvényszék függessze fel a végrehajtását mindaddig, amíg nem határoz az alapkeresetről (2007. szeptember 17‑iAkzo Nobel Chemicals és Akcros Chemicals kontra Bizottság ítélet, T‑125/03 és T‑253/03, EU:T:2007:287, 48. pont).

325

E tekintetben, az ügyvédi titoktartási kötelezettség védelme elvének különleges jellegére figyelemmel, amely elv célja egyrészt a jogalanyok védelemhez való joga teljes körű gyakorlásának garantálása, másrészt azon követelmény érvényesülésének biztosítása, hogy valamennyi jogalanynak lehetősége legyen arra, hogy ügyvédjével teljesen szabadon konzultáljon, meg kell állapítani, hogy valamely bizalmas dokumentum tartalmának a Bizottság általi megismerése önmagában ennek az elvnek a megsértését jelenti. A titoktartási kötelezettség védelme tehát túlterjed azon a követelményen, hogy a vállalkozás által az ügyvédjének szolgáltatott információk vagy az ügyvéd által nyújtott tanács tartalma nem használható fel a vállalkozással szemben a versenyszabályok megsértését szankcionáló határozatban (2007. szeptember 17‑iAkzo Nobel Chemicals és Akcros Chemicals kontra Bizottság ítélet, T‑125/03 és T‑253/03, EU:T:2007:287, 86. pont).

326

Az ügyvédi titoktartási kötelezettség tekintetében nyújtott védelem továbbá azzal jár, hogy a Bizottság, miután meghozta az e címen benyújtott kérelmet elutasító határozatát, csak azt követően ismerheti meg a szóban forgó dokumentumok tartalmát, hogy lehetőséget biztosított az érintett vállalkozásnak arra, hogy ténylegesen a Törvényszékhez forduljon. E tekintetben a Bizottságnak meg kell várnia az elutasító határozata elleni keresetindításra nyitva álló határidő lejártát, mielőtt megismerné e dokumentumok tartalmát. Mindenesetre, mivel az ilyen keresetnek nincs halasztó hatálya, az érintett vállalkozás ideiglenes intézkedés iránti kérelemben kérheti az e védelem iránti kérelmet elutasító határozat végrehajtásának felfüggesztését (lásd: 2007. szeptember 17‑iAkzo Nobel Chemicals és Akcros Chemicals kontra Bizottság ítélet, T‑125/03 és T‑253/03, EU:T:2007:287, 88. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

327

A jelen ügyben, amint arra a Törvényszék a fenti 16. pontban rámutatott, a Bizottság 2023. október 18‑án megerősítette a felperesnek, hogy azon dokumentumok, amelyek újságírói forrásokat fedhetnek fel, az ügyvédi titoktartási kötelezettség védelme érdekében bevezetett eljárás mintájára különleges védelemben fognak részesülni. Az ilyen védelem nyújtását a 2023. december 6‑i levél megismételte (lásd a fenti 21. pontot), a 2024. január 24‑i határozat pedig hivatalossá is tette (lásd a fenti 22. pontot).

328

Az ügyvédi titoktartási kötelezettségre vonatkozó, a jelen ügyben mutatis mutandis alkalmazandó, a fenti 320. és 322–326. pontban felidézett ítélkezési gyakorlat fényében meg kell állapítani, hogy a Szerződések által létrehozott teljes jogorvoslati rendszer hatékony bírói jogvédelmet ír elő, amely tiszteletben tartja az újságírói források védelmére vonatkozóan az EJEB‑nek az EJEE 10. cikkére vonatkozó ítélkezési gyakorlata által megkövetelt valamennyi eljárási garanciát, amely rendelkezés megfelel a Charta 11. cikkének.

329

E következtetést nem kérdőjelezhetik meg a felperes által a válaszában felhozott érvek.

330

Először is a felperes azt állítja, hogy az EUMSZ 263., EUMSZ 278. és EUMSZ 279. cikkben előirányzott eljárások nem „előzetesek” az EJEB ítélkezési gyakorlata által megkövetelt értelemben, mivel azokat csak azt követően lehet „megindítani”, hogy a Bizottság információkérést fogadott el.

331

Márpedig hangsúlyozni kell, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 263. cikk értelmében vett, megsemmisítés iránti keresettel megtámadható jogi aktusnak minősülnek azon intézkedések, amelyek a felperes jogi helyzetét jelentősen megváltoztatva a felperes érdekeit érintő kötelező joghatásokat váltanak ki. A közbenső intézkedések, amelyek célja a végleges határozat előkészítése, főszabály szerint nem minősülnek megtámadható jogi aktusnak. Az ítélkezési gyakorlatból azonban kitűnik, hogy az előkészítő eljárás során hozott olyan jogi aktusok, amelyek önmagukban is végpontját jelentik valamely külön – a Bizottság számára az ügy érdemében való határozathozatalt lehetővé tévő eljárástól elkülönülő – eljárásnak, és a felperes jogi helyzetét jelentősen megváltoztatva a felperes érdekeit érintő kötelező joghatásokat váltanak ki, szintén megtámadható jogi aktusnak minősülnek (lásd: 2007. szeptember 17‑iAkzo Nobel Chemicals és Akcros Chemicals kontra Bizottság ítélet, T‑125/03 és T‑253/03, EU:T:2007:287, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

332

A fenti 322. és 323. pontban hivatkozott, a jelen ügyben analógia útján alkalmazandó ítélkezési gyakorlat fényében rá kell mutatni arra, hogy amennyiben valamely vállalkozás valamely dokumentumnak a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdése szerinti információkérés keretében történő lefoglalásával szemben az újságírói források védelmére hivatkozik, az e kérelmet elutasító bizottsági határozat joghatásokat vált ki e vállalkozás tekintetében, jelentősen megváltoztatva annak jogi helyzetét. E határozat ugyanis az érintett vállalkozástól megtagadja az uniós jog által előírt védelemben való részesülést, és a versenyszabályok megsértését megállapító végleges határozattól független, végleges jelleget ölt.

333

Ebből következik, hogy a Bizottság olyan határozata, amely megtagadja meghatározott dokumentumnak az újságírói források védelme alapján történő védelemben részesítését – és adott esetben elrendeli a szóban forgó dokumentum benyújtását –, olyan konkrét eljárást zár le, amely elkülönül attól az eljárástól, amelynek lehetővé kell tennie a Bizottság számára, hogy a versenyszabályok megsértésének fennállásáról határozzon, és ennélfogva megsemmisítés iránti keresettel megtámadható jogi aktusnak minősül, amellyel együtt szükség esetén ideiglenes intézkedés iránti kérelem is benyújtható többek között abból a célból, hogy a Törvényszék függessze fel a végrehajtását mindaddig, amíg nem határoz az alapkeresetről.

334

Az újságírói források védelme továbbá azzal jár, hogy a Bizottság, miután meghozta az e címen benyújtott kérelmet elutasító határozatát, csak azt követően ismerheti meg a szóban forgó dokumentumok tartalmát, hogy lehetőséget biztosított az érintett vállalkozásnak arra, hogy ténylegesen a Törvényszékhez forduljon, és e célból meg kell várnia, hogy az elutasító határozatával szembeni kereset benyújtására nyitva álló határidő leteljen. Mindenesetre, mivel az ilyen keresetnek nincs halasztó hatálya, az érintett vállalkozás ideiglenes intézkedés iránti kérelemben kérheti az e védelem iránti kérelmet elutasító határozat végrehajtásának felfüggesztését.

335

Így nem lehet helyt adni a felperes azon érvének, miszerint az EUMSZ 263., EUMSZ 278. és EUMSZ 279. cikkben előirányzott eljárások nem „előzetesek” az EJEB ítélkezési gyakorlata által megkövetelt értelemben.

336

Másodszor a felperes azt állítja, hogy a végrehajtás felfüggesztésének vagy más ideiglenes intézkedéseknek az ideiglenes intézkedés iránti eljárás keretében történő elrendelésének feltételei eltérnek az újságírói források védelmét behatároló feltételtől, vagyis az újságírói források védelmének elvével szemben elsőbbséget élvező, közérdeken alapuló kényszerítő ok fennállásától.

337

Márpedig a Tanácshoz hasonlóan meg kell jegyezni, hogy a fennálló érdekeknek az ideiglenes intézkedésről határozó bíró által adott esetben elvégzett, egymással szembeni mérlegelésére vonatkozó feltétel lényegében megfelel az újságírói források védelmének körébe tartozó információk értékelésére alkalmazandó jogi kritériumnak, amely annak meghatározásában áll, hogy fennáll‑e olyan közérdeken alapuló kényszerítő ok, amely az újságírói források védelmének elvével szemben elsőbbséget élvez.

338

A fenti megfontolásokra tekintettel a felperes által a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdésével szemben az EUMSZ 277. cikk alapján felhozott jogellenességi kifogásnak nem lehet helyt adni.

339

Ennélfogva a hatodik jogalap első részét el kell utasítani.

A hatodik jogalapnak az újságírói források védelmének megsértésére alapított, második részéről

340

A hatodik jogalap második részében a felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat sérti az újságírói források védelmét, mivel az érintett személyek között név szerint megemlít két újságírót, valamint ez utóbbiaknak – a megtámadott határozat keresőkifejezéseiben említett, a Vivendi‑csoporthoz köthető újságírókkal folytatott – kommunikációját célozza.

341

Egyébiránt a felperes hangsúlyozza, hogy maga a Bizottság is elismerte az újságírói források védelmének szükségességét, mivel a vizsgálattal megbízott tisztviselők és a felperes tanácsadói között lezajlott, 2023. október 18‑i telefonbeszélgetés során a Bizottság jelezte, hogy megoldást keres a felperes által azonosított e probléma orvoslására. Ez a felperes szerint azt bizonyítja, hogy a Bizottság tudatában volt a megtámadott határozat által okozott nehézségnek. A felperes szerint azonban a jelen kereset benyújtásának időpontjában a megtámadott határozat – szankciók terhe mellett – továbbra is arra kötelezte, hogy mindezen információkat benyújtsa.

342

Válaszában a felperes hangsúlyozza, hogy a megtámadott határozat az újságírói források védelmét illetően semmilyen eljárási garanciát nem tartalmaz. A Bizottság csak a jelen kereset benyújtását követően egy egyszerű levélben – amelynek tartalmát később átvette a 2024. január 24‑i határozat – írta elő az említett garanciákat, ami nem orvosolhatja visszaható hatállyal a megtámadott határozatot érintő hibákat.

343

A Bizottság vitatja a felperes érveit.

344

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy mivel a kereset elfogadhatóságának feltételei az eljárásgátló okok fennállása miatti elfogadhatatlanság körébe tartoznak, a Törvényszék feladata annak hivatalból történő vizsgálata, hogy a felperesnek fűződik‑e érdeke a megtámadott határozat megsemmisítéséhez (lásd: 2022. december 21‑iE. Breuninger kontra Bizottság ítélet, T‑525/21, EU:T:2022:835, 17. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

345

Az ítélkezési gyakorlat szerint valamely természetes vagy jogi személy által indított megsemmisítés iránti kereset csupán abban az esetben elfogadható, amennyiben e személynek érdeke fűződik a megtámadott jogi aktus megsemmisítéséhez. Ez az érdek feltételezi, hogy e jogi aktus megsemmisítése önmagában jogi következményekkel járhat, és a kereset ezért – eredményét tekintve – az azt indító fél javára szolgálhat. Ezen érdek bizonyítékát, amelyet a keresetindítás időpontjára vonatkozóan kell elbírálni, és amely minden bírósági jogorvoslat lényeges és elsődleges feltételének minősül, a felperesnek kell szolgáltatnia (lásd: 2019. március 27‑iCanadian Solar Emea és társai kontra Tanács ítélet, C‑236/17 P, EU:C:2019:258, 91. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

346

A felperes eljáráshoz fűződő érdekének – a kereset tárgyára tekintettel – a kereset benyújtásakor kell fennállnia, ellenkező esetben a kereset elfogadhatatlannak minősül. A jogvita e tárgyának – az eljáráshoz fűződő érdekhez hasonlóan – a bírósági határozat kihirdetéséig fenn kell maradnia, ellenkező esetben a kereset okafogyottá válik; ez feltételezi, hogy a kereset – eredményét tekintve – alkalmas arra, hogy az azt indító fél javára szolgáljon (lásd ebben az értelemben: 2020. április 30‑iIzba Gospodarcza Producentów i Operatorów Urządzeń Rozrywkowych kontra Bizottság ítélet, C‑560/18 P, EU:C:2020:330, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

347

Kétségtelen, hogy a felperes eljáráshoz fűződő érdeke nem szűnik meg szükségszerűen amiatt, hogy a megtámadott jogi aktus az eljárás során már nem fejt ki joghatást. Az e jogi aktussal érintett személynek ugyanis fennmaradhat az ahhoz fűződő érdeke, hogy e jogi aktust megsemmisítsék helyzete helyreállítása, vagy annak érdekében, hogy a megtámadott jogi aktus kibocsátója a jövőben megfelelő módosításokat tegyen, és ily módon kerülje el a megtámadott jogi aktushoz állítólagosan kapcsolódó jogellenesség megismétlődésének kockázatát. Még azokban az esetekben is, amikor a körülményekből adódóan lehetetlennek bizonyul a megsemmisített jogi aktust kibocsátó intézmény számára az e megsemmisítést kimondó ítélet végrehajtásához szükséges intézkedések megtételére vonatkozó kötelezettség teljesítése, a megsemmisítés iránti kereset megőrizhet egy esetleges felelősség megállapítása iránti kereset alapjául szolgáló érdeket (lásd: 2022. június 30‑iCamerin kontra Bizottság ítélet, C‑63/21 P, nem tették közzé, EU:C:2022:516, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

348

A felperesnek azonban bizonyítania kell az eljáráshoz fűződő érdekét, megfelelően igazolva az e jogi aktus megsemmisítéséhez fűződő érdekét (lásd ebben az értelemben: 2022. június 30‑iCamerin kontra Bizottság ítélet, C‑63/21 P, nem tették közzé, EU:C:2022:516, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

349

Ugyanez vonatkozik a valamely jogalapra való hivatkozáshoz fűződő érdekre (2017. február 28‑iJingAo Solar és társai kontra Tanács ítélet, T‑157/14, nem tették közzé, EU:T:2017:127, 69. pont).

350

A Bíróság ítélkezési gyakorlatából az is következik, hogy a felperes eljáráshoz fűződő érdekének fennmaradását in concreto kell értékelni, figyelembe véve különösen a hivatkozott jogellenesség következményeit, valamint az állítólagosan elszenvedett kár jellegét (2013. május 28‑iAbdulrahim kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑239/12 P, EU:C:2013:331, 65. pont).

351

E tekintetben az ítélkezési gyakorlat szerint valamely megsemmisítési jogalap az eljáráshoz fűződő érdek hiánya miatt elfogadhatatlan, amennyiben – még ha feltételezhető is e jogalap megalapozottsága – a megtámadott jogi aktusnak az említett jogalap alapján történő megsemmisítése nem vezethetne a felperes számára kedvező eredmény elérésére (lásd: 2011. június 9‑iEvropaïki Dynamiki kontra EKB ítélet, C‑401/09 P, EU:C:2011:370, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

352

A jelen ügyben mindenekelőtt emlékeztetni kell arra a ténybeli háttérre, amelybe a hatodik jogalap második része illeszkedik, különösen amint az a fenti 15–21. pontból kitűnik.

353

Közelebbről, a felperes által a Bizottságnak küldött 2023. október 14‑i elektronikus levelet követően (lásd a fenti 15. pontot) a Bizottság a 2023. október 18‑i konferenciahívás során megerősítette a felperesnek, hogy azon dokumentumok, amelyek újságírói forrásokat fedhetnek fel, az ügyvédi titoktartási kötelezettség védelme érdekében bevezetett eljárás mintájára különleges védelemben fognak részesülni (lásd a fenti 16. pontot). Ezt követően a Bizottság a 2023. október 26‑i elektronikus levelében felhívta a felperest, hogy küldje meg számára a sajtókártyával rendelkező érintett személyek listáját, és vitassa meg vele az újságírói források védelmének biztosítását lehetővé tévő gyakorlati szabályokat (lásd a fenti 18. pontot).

354

2023. október 27‑én, azaz a kért dokumentumok közlésére a 2023. szeptember 19‑i határozatban előírt határidő lejártának napján a felperes semmilyen dokumentumot nem nyújtott be. Ugyanezen a napon a Bizottság elfogadta a 2023. október 27‑i határozatot (lásd a fenti 19. pontot).

355

A Törvényszék Hivatalához 2023. november 23‑án benyújtott keresetlevelével a felperes keresetet nyújtott be a megtámadott határozat megsemmisítése iránt (lásd a fenti 20. pontot).

356

2023. december 6‑i levelében a Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának főigazgatója megismételte, hogy a különleges személyes adatok, illetve az újságírói források védelmét érintő valamennyi dokumentum a vonatkozó jogszabályok és ítélkezési gyakorlat szerinti eljárási garanciákban részesül majd, és az említett eljárási garanciákat részletesen kifejtette (lásd a fenti 21. pontot).

357

Közelebbről, a 2023. december 6‑i levél 14. pontjában az esetlegesen újságírói forrásokat tartalmazó dokumentumokat illetően a Bizottság az ügyvédi titoktartási kötelezettség védelmének biztosítása érdekében bevezetettekhez hasonló eljárási garanciák alkalmazását javasolta. Gyakorlatilag előírták, hogy a megtámadott határozat által érintett, sajtókártyával rendelkező személyek átnézhetik a megtámadott határozatban meghatározott kritériumoknak megfelelő dokumentumokat, azonosíthatják az ilyen védelem körébe tartozó információkat, és olyan változatot nyújthatnak be, amelyben az újságírói forrásokat azonosító információk ki vannak takarva (vagy ennek hiányában, amennyiben betekinthető változat benyújtása nem lehetséges, a dokumentum kivehető a benyújtandó dokumentumok köréből). Mivel a felperes felelős a megtámadott határozat hatálya alá tartozó valamennyi dokumentum teljes körű és helyes benyújtásáért, a felperes köteles benyújtani a többi dokumentumot, valamint egy összefoglaló táblázatot, amely részletezi a törölt információk jellegét, illetve a benyújtandó dokumentumok köréből kivont dokumentumokat.

358

Amint az a fenti 22. pontból kitűnik, az újságírói források védelmére vonatkozó ilyen garanciákat a 2024. január 24‑i határozat hivatalossá tette, amely határozat (13) preambulumbekezdésének b) pontja előírja, hogy a megtámadott határozat által érintett, sajtókártyával rendelkező személyek átnézhetik majd a megtámadott határozatban meghatározott kritériumoknak megfelelő dokumentumokat, azonosíthatják az ilyen védelem körébe tartozó információkat, és olyan változatot nyújthatnak be, amelyben az újságírói forrásokat azonosító információk ki vannak takarva, vagy ennek hiányában, amennyiben betekinthető változat benyújtása nem lehetséges, a dokumentum kivehető a benyújtandó dokumentumok köréből. E rendelkezés azt is előírja, a felperes köteles benyújtani a többi dokumentumot, valamint egy összefoglaló táblázatot, amely részletezi a törölt információk jellegét, illetve a benyújtandó dokumentumok köréből kivont dokumentumokat.

359

Ki kell emelni, hogy 2024. január 25‑i levelében a Bizottság tájékoztatta a Törvényszéket a 2024. január 24‑i határozat elfogadásáról, és felhívta a felperest, hogy az eljárási szabályzat 86. cikke alapján igazítsa ki a keresetlevelét. E levelet csatolták az iratokhoz, és 2024. február 1‑jén kézbesítették a felperesnek.

360

E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy kétségtelen, hogy valamely uniós jogi aktus jogszerűségét az aktus meghozatalának időpontjában fennálló ténybeli és jogi elemek függvényében kell értékelni (lásd ebben az értelemben: 2013. október 17‑iSchaible ítélet, C‑101/12, EU:C:2013:661, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

361

Az ítélkezési gyakorlat szerint azonban, ha egy magánszemélyt közvetlenül és személyében érintő határozat vagy rendelet helyébe az eljárás során azonos tárgyú jogi aktus lép, azt olyan új ténynek kell tekinteni, amely lehetővé teszi a felperes számára kereseti kérelmeinek és jogalapjainak megfelelő módosítását. Ellentétes lenne ugyanis a gondos igazságszolgáltatással és a pergazdaságosság követelményével a felperes új kereset benyújtására való kötelezése. Ezenkívül igazságtalan lenne, ha az érintett intézmény, a valamely jogi aktus ellen az uniós bíróság elé terjesztett keresetlevélben foglalt bírálatokkal való szembenézés jegyében, a megtámadott jogi aktust megfelelően módosíthatná, vagy helyébe egy másikat léptethetne, és az eljárás során hivatkozhatna erre a módosításra vagy jogszabályváltásra annak érdekében, hogy a másik felet megfossza eredeti kérelmeinek és jogalapjainak a későbbi jogi aktusra való kiterjesztésének vagy az e jogi aktussal szembeni további kérelmek vagy jogalapok előterjesztésének lehetőségétől (lásd: 2013. szeptember 6‑iBank Melli Iran kontra Tanács ítélet, T‑35/10 és T‑7/11, EU:T:2013:397, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

362

Az eljárási szabályzat akkoriban alkalmazandó változata 86. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében, ha a megsemmisíteni kért jogi aktus helyébe azonos tárgyú másik jogi aktus lép, vagy azt módosítja, a felperes az eljárás szóbeli szakaszának befejezését, illetve a Törvényszék azon határozatát megelőzően, hogy az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határozzon, ezen új körülmény figyelembevétele érdekében kiigazíthatja a keresetlevelét. A keresetlevél kiigazítását külön iratban és az EUMSZ 263. cikk hatodik bekezdése szerinti azon határidőn belül kell elvégezni, amelyen belül a keresetlevél kiigazítását indokoló jogi aktus megsemmisítése kérhető.

363

A jelen ügyben elsősorban, a felperesnek a válaszában, a pervezető intézkedésekre adott válaszában, valamint a tárgyaláson kifejtett álláspontja az, hogy a 2024. január 24‑i határozat elfogadása nem járhat azzal a hatással, hogy a megtámadott határozatot érintő hibákat az eljárás során visszamenőlegesen orvosolja. A felperes azt is kifejti, hogy a jelen kereset kizárólag a megtámadott határozatra vonatkozik, amelyet a 2024. január 24‑i határozat nem módosított, amelynek 1. cikke a 2023. október 27‑i határozat 2. cikkét módosítja, 2. cikke pedig kényszerítő bírság kiszabását helyezi kilátásába. Így a felperes szerint a keresetnek a keresetlevélben meghatározott tárgyát nem volt indokolt módosítani.

364

Márpedig meg kell állapítani, hogy a 2024. január 24‑i határozat lényegében három szempontból módosítja a megtámadott határozatot.

365

Először is, amint az a fenti 22. pontból kitűnik, a 2024. január 24‑i határozat 1. cikke előírja a 2023. október 27‑i határozatban megállapított 2023. december 1‑jei határidő 2024. február 7‑ig történő meghosszabbítását, amely határidő pedig a 2023. szeptember 19‑i határozatban megállapított 2023. október 27‑i határidő meghosszabbítása volt.

366

Másodszor, a 2024. január 24‑i határozat (13) preambulumbekezdésének a) pontja a különleges személyes adatok védelmének biztosítása érdekében a megtámadott határozathoz képest további eljárási garanciákat határoz meg azáltal, hogy bevezeti a 2023. december 6‑i levélben javasolt, virtuális adatszobára vonatkozó eljárást.

367

Harmadszor, a 2024. január 24‑i határozat (13) preambulumbekezdésének b) pontja eljárási garanciákat határoz meg az újságírói források védelme érdekében, megerősítve a 2023. december 6‑i levélben javasolt eljárást. E garanciák lényegében megegyeznek azokkal, amelyeket az ügyvédi titoktartási kötelezettség védelme érdekében bevezetett eljárás mintájára a Bizottság és a felperes informálisan megvitatott (lásd a fenti 353–357. pontot).

368

Másodsorban, amint azt a Törvényszék a fenti 359. pontban jelezte, meg kell állapítani, hogy a felperest nem fosztották meg attól a lehetőségtől, hogy az eredeti kereseti kérelmeit és jogalapjait kiterjessze a 2024. január 24‑i határozatra, vagy további kérelmeket és jogalapokat terjesszen elő a fenti 361. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében.

369

Egyébiránt, amint az a fenti 353–357. pontból kitűnik, meg kell jegyezni, hogy a felperes a Bizottsággal folytatott párbeszéde keretében a keresetlevél 2023. november 23‑i benyújtását megelőzően tudomást szerzett a Bizottság arra irányuló erőfeszítéseiről, hogy az ügyvédi titoktartási kötelezettség védelme érdekében bevezetett eljárás mintájára megoldást találjon az újságírói források védelmére.

370

A felperes azonban úgy döntött, hogy a jelen kereset keretében nem igazítja ki a keresetlevelét a 2024. január 24‑i határozat figyelembevétele érdekében, és egyébként új keresetet sem nyújt be az említett határozattal szemben.

371

Harmadsorban, amint az a fenti 345–348. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, valamely természetes vagy jogi személy által indított megsemmisítés iránti kereset csupán abban az esetben elfogadható, amennyiben e személynek érdeke fűződik a megtámadott jogi aktus megsemmisítéséhez. Ez az érdek – amelyet a felperesnek kell bizonyítania – feltételezi, hogy e jogi aktus megsemmisítése önmagában jogi következményekkel járhat, és a kereset ezért – eredményét tekintve – az azt indító fél javára szolgálhat.

372

A jelen ügyben a pervezető intézkedésekre válaszolva a felperes azt állítja, hogy továbbra is érdeke fűződik ahhoz, hogy a hatodik jogalap második része keretében vitassa az újságírói források titkosságának védelmére irányuló eljárási garanciák fennállását, mivel egyrészt a Bizottság a megtámadott határozat jogszerűségét érintő hibákat nem orvosolhatja visszamenőlegesen, másrészt pedig az előirányzott garanciák nem voltak alkalmasak arra, hogy megelőzzék az újságírói források védelmének bármiféle sérelmét. A felperes e tekintetben új, a 2024. január 24‑i határozatban megállapított garanciák elégséges voltának vitatására irányuló érveket terjeszt elő.

373

Márpedig egyrészt az említett garanciák elégséges voltának vitatására irányuló és első alkalommal a pervezető intézkedésekre adott válasz szakaszában hivatkozott új érveket mint elfogadhatatlanokat el kell utasítani (lásd ebben az értelemben: 2025. január 29‑iBen Ali kontra Tanács ítélet, T‑178/23, nem tették közzé, EU:T:2025:114, 54. pont).

374

Másrészt meg kell állapítani, hogy e válasszal a felperes nem bizonyította az eljáráshoz fűződő érdekének a hatodik jogalap második része keretében való fennmaradását. A felperes többek között nem fejti ki azon okokat, amelyek miatt a megtámadott határozat megsemmisítése a 2024. január 24‑i határozat elfogadását követően a javára szolgálhat, amely utóbbi határozattal kapcsolatban a felperes úgy döntött, hogy azt a jelen kereset keretében nem vitatja.

375

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a 2024. január 24‑i határozat elfogadását megelőzően a felperes semmilyen dokumentumot nem nyújtott be a Bizottságnak.

376

Amint ugyanis az iratokból kitűnik, és amint azt a felperes a tárgyaláson megerősítette, a felperes először 2024 februárjában, majd 2024 szeptemberében és decemberében nyújtott be dokumentumokat a Bizottságnak. A tárgyaláson a felperes jelezte, hogy 2024 decemberében a Bizottság megkapta a megtámadott határozat keresőkifejezéseinek megfelelő dokumentumokat, kivéve az ügyvédi titoktartási kötelezettség, az újságírói források titkossága és az érintett személyek magánélete körébe tartozó dokumentumokat.

377

A megtámadott határozat ennélfogva az elfogadásának időpontja, azaz 2023. szeptember 19. és a 2024. január 24‑i határozat hatálybalépése között e tekintetben nem váltott ki joghatásokat.

378

Ennélfogva a felperesnek semmilyen előnye nem származhat a megtámadott határozatnak az újságírói források védelmére vonatkozó eljárási garanciák hiánya alapján történő esetleges megsemmisítéséből.

379

Végezetül rá kell mutatni arra, hogy a jelen kereset keretében a felperes nem terjeszt elő kártérítési kérelmet, és nem hivatkozik semmilyen, a fenti 347. pontban említett ítélkezési gyakorlat értelmében vett fennmaradó érdekre.

380

A fenti megfontolásokra tekintettel megállapítható, hogy a felperes nem igazolta az eljáráshoz fűződő érdekének a hatodik jogalap második része keretében való fennmaradását.

381

Ennélfogva a hatodik jogalap második részét, következésképpen pedig a hatodik jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

A hetedik, a magánélet tiszteletben tartásához való jog védelmét szolgáló megfelelő biztosítékok hiányára alapított jogalapról

382

Hetedik jogalapjával a felperes arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat nem tartalmaz megfelelő garanciákat a Charta 7. cikkében és az EJEE 8. cikkében biztosított, a magánélet tiszteletben tartásához való jog védelmére.

383

A felperes szerint azt, hogy a megtámadott határozat őt arra kötelezi, hogy bizonyos munkavállalóinak és vezető tisztségviselőinek magánéletéhez kapcsolódó dokumentumokat nyújtson be, lényegében a következő tényezők bizonyítják. Először is az érintett időszak vonatkozásában a megtámadott határozat hatálya alá tartoznak azok a magán‑ és/vagy személyes mobiltelefonok vagy táblagépek (a továbbiakban: személyes kommunikációs eszközök), amelyeket legalább egyszer szakmai célra használtak. Másodszor, a megtámadott határozat melléklete III. pontja (7) bekezdésének megfelelő dokumentumokat teljes egészükben be kell nyújtani. Harmadszor, a megtámadott határozat egyáltalán nem utal a magánélet titkosságának védelmét szolgáló eljárási garanciákra. Negyedszer, a megtámadott határozatban foglalt meghagyás ellentétes a francia munkajoggal. Ha a felperes eleget tenne a megtámadott határozatban előírt azon kötelezettségnek, hogy egyes munkavállalóinak és vezető tisztségviselőinek személyes szférájába tartozó dokumentumokat gyűjtsön, kezeljen és küldjön meg a Bizottságnak, büntetőjogi szankcióknak tenné ki magát, és megsértené e személyeknek a magánélet tiszteletben tartásához való jogát.

384

E tekintetben kifejti, hogy a francia jog szerint a munkáltató nem férhet hozzá a munkavállaló által a munkahelyén küldött vagy kapott levelekhez vagy e‑mailekhez, valamint a munkavállalónak a munkahelyén birtokában lévő olyan dokumentumaihoz, amelyeket a munkavállaló személyes dokumentumként azonosított, kivéve ha az érintett a betekintés során jelen van, vagy ha arra meghívták. Egyébiránt a munkáltató nem tekinthet bele a munkavállaló által a – szakmai postafiókjától elkülönülő – személyes postafiókjáról küldött vagy oda kapott e‑mailekbe, illetve a munkavállaló által valamely személyes azonnali üzenetküldő alkalmazáson folytatott beszélgetésekbe, anélkül hogy ne követné el a levéltitok megsértésének bűncselekményét, éspedig még akkor is, ha a munkavállaló a személyes azonnali üzenetküldő alkalmazást a munkáltató által rendelkezésére bocsátott számítógépre telepítette, vagy azon tekintette meg.

385

Válaszában a felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság összekeveri a „személyes adatoknak” és a „magánélet” körébe tartozó információknak a fogalmát. Márpedig a felperes szerint a „személyes adatok” fogalma szűkebb, mint a „magánélet” tágabb fogalma. Úgy véli, hogy az a védelem, amelyet a Bizottság – állítása szerint – kizárólag a személyes adatoknak tart fenn, nem vonatkozik olyan információkra, amelyeket – anélkül, hogy szigorúan személyesek lennének – érint a magánélet tiszteletben tartásához való alapvető jog.

386

A Bizottság vitatja a felperes érvelését.

387

A Charta 7. cikke értelmében „[m]indenkinek joga van ahhoz, hogy magán‑ és családi életét, otthonát és kapcsolattartását tiszteletben tartsák”.

388

A Charta 7. cikke olyan jogokat tartalmaz, amelyek megfelelnek az EJEE 8. cikkének (1) bekezdésében biztosított jogoknak, amely rendelkezés értelmében mindenkinek joga van arra, hogy magán‑ és családi életét, lakását és levelezését tiszteletben tartsák (lásd: 2022. december 8‑iGoogle [Állítólagosan valótlan tartalomra utaló linkek törlése] ítélet, C‑460/20, EU:C:2022:962, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A Charta 52. cikke (3) bekezdésének megfelelően tehát a Charta 7. cikkének tartalmát és terjedelmét az EJEE 8. cikkének az EJEB ítélkezési gyakorlata által értelmezett (1) bekezdésével azonosnak kell tekinteni (lásd: 2015. december 17‑iWebMindLicenses ítélet, C‑419/14, EU:C:2015:832, 70. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

A megtámadott határozatból eredő, a Charta 7. cikkében biztosított jog gyakorlásába való beavatkozás fennállásáról

389

Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a személyes adatok harmadik személlyel – így például valamely hatósággal – való közlése a Charta 7. cikkében biztosított alapvető jogba történő beavatkozásnak minősül, függetlenül attól, hogy a közölt információkat utóbb mire használják, éspedig olyan körülmények hiányában is, amelyek lehetővé teszik e beavatkozás „súlyosnak” minősítését. Ugyanez a helyzet a személyes adatok megőrzését, valamint a hatóságoknak az említett adatokhoz felhasználás céljából történő hozzáférését illetően. Nincs jelentősége annak, hogy a magánélettel kapcsolatos érintett információk különleges jellemzőkkel bírnak‑e, vagy hogy az érintetteknek ez a beavatkozás okozott‑e kellemetlenségeket, vagy sem (lásd ebben az értelemben: 2018. október 2‑iMinisterio Fiscal ítélet, C‑207/16, EU:C:2018:788, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2022. június 21‑iLigue des droits humains ítélet, C‑817/19, EU:C:2022:491, 96. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). E tekintetben nincs jelentősége annak, hogy az érintett adatok szakmai tevékenységre vonatkozhatnak (lásd ebben az értelemben: 2022. november 22‑iLuxembourg Business Registers ítélet, C‑37/20 és C‑601/20, EU:C:2022:912, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

390

Ennek keretében a Bíróságnak már volt alkalma megállapítani, hogy elektronikus leveleknek valamely természetes személy üzleti vagy kereskedelmi helyiségeiben vagy valamely kereskedelmi társaság helyiségeiben végzett házkutatás során történő lefoglalása a Charta 7. cikkében biztosított jog gyakorlásába történő beavatkozásnak minősül (lásd ebben az értelemben: 2015. december 17‑iWebMindLicenses ítélet, C‑419/14, EU:C:2015:832, 70–73. és 80. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

391

A jelen ügyben, amint az a fenti 6–12. és 19. pontból kitűnik, a megtámadott határozat lényegében arra kötelezi a felperest, hogy gyűjtse össze és adja át a Bizottságnak egyrészt a melléklete II. pontjának (5) bekezdésében név szerint azonosított tizennégy érintett személy (valamint utódaik és elődeik) által az érintett időszakban küldött vagy kapott azon dokumentumokat, amelyek tartalmazzák az e melléklet VII. pontjában felsorolt keresőkifejezések legalább egyikét, másrészt pedig az e melléklet III. pontja (7) bekezdésének a)–c) pontjában név szerint azonosított négy személy között az érintett időszakban váltott dokumentumokat. E kötelezettség kiterjed mind a szakmai kommunikációs eszközök, mind a személyes kommunikációs eszközök útján történt információcserére, feltéve hogy ez utóbbi kommunikációs eszközöket legalább egyszer szakmai kommunikáció céljára használták.

392

E körülmények között az összegyűjtendő, kezelendő és a Bizottságnak megküldendő dokumentumok a felperes egyes munkavállalóinak és vezető tisztségviselőinek magánéletével kapcsolatos információkat is tartalmazhatnak. Következésképpen a megtámadott határozat végrehajtása a Charta 7. cikkében biztosított jogba való beavatkozást eredményezhet.

393

A beavatkozás súlyosságát illetően emlékeztetni kell arra, hogy egyrészt a megtámadott határozatban előírt kötelezettség kiterjed a személyes kommunikációs eszközök útján folytatott információcserére is, amennyiben ezen eszközöket legalább egyszer szakmai kommunikációhoz használták. Másrészt a megtámadott határozat nemcsak azt írja elő, hogy át kell adni a teljes érintett időszakban a fenti 391. pontban említett személyek által egymás között megosztott dokumentumokat, hanem a melléklete III. pontjának (9) bekezdésében azt a kötelezettséget is előírja, hogy át kell adni a bizonyos személyek közötti teljes levelezést, amennyiben csak egyetlen információcsere is megfelel az említett határozatban szereplő keresőkifejezéseknek.

394

Ennélfogva a megtámadott határozat végrehajtása igen sokszínű, előre nehezen meghatározható és potenciálisan széles körű személyes adatok közléséhez vezethet. Ráadásul a személyes kommunikációs eszközökről gyűjtött információk több információt adhatnak az érintett személyek magánéletének érzékeny szempontjairól, mint a szakmai kommunikációs eszközökről származó információk. Ebből következik, hogy az ilyen adatok összességükben véve lehetővé teszik az érintett személyek magánéletére vonatkozó konkrét következtetések levonását.

395

Márpedig az érintett személyek magánéletére vonatkozó olyan érzékeny információk közlése, amelyek lehetővé teszik e személyek magánéletére vonatkozó konkrét következtetések levonását, a Charta 7. cikkében biztosított alapvető jogba történő súlyos beavatkozásnak minősül (lásd ebben az értelemben: 2022. augusztus 1‑jei Vyriausioji tarnybinės etikos komisija ítélet, C‑184/20, EU:C:2022:601, 105. pont; 2022. november 22‑iLuxembourg Business Registers ítélet, C‑37/20 és C‑601/20, EU:C:2022:912, 41–44. pont; 2024. április 30‑iLa Quadrature du Net és társai [Személyes adatok és a hamisítás elleni küzdelem] ítélet, C‑470/21, EU:C:2024:370, 96. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

396

Ennélfogva a megtámadott határozatban előírt, a Bizottságnak való átadásra vonatkozó kötelezettség a Charta 7. cikkében biztosított alapvető jogba való súlyos beavatkozás kockázatával jár.

397

Mivel a megtámadott határozat a Charta 52. cikkének (1) bekezdése értelmében a magánélet tiszteletben tartásához való jog gyakorlása korlátozásának minősül, meg kell vizsgálni, hogy az ilyen korlátozás az e rendelkezésben előírt feltételeknek megfelelően igazolt‑e.

A megtámadott határozatból eredő beavatkozás igazolásáról

398

A Charta 52. cikke (1) bekezdésének első mondata szerint a Chartában elismert jogok és szabadságok gyakorlása csak a törvény által (az ítélkezési gyakorlatban a „törvényesség elvének” nevezett követelmény), és e jogok és szabadságok lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. A Charta 52. cikke (1) bekezdésének második mondata szerint az arányosság elvére figyelemmel e jogok és szabadságok korlátozására csak akkor és annyiban kerülhet sor, ha és amennyiben az elengedhetetlen és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja.

– A törvényesség elvének tiszteletben tartásáról

399

A Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a törvényesség elvének tiszteletben tartása azt feltételezi, hogy az ilyen korlátozást lehetővé tévő jogalap annak hatályát kellően egyértelműen és pontosan határozza meg (lásd ebben az értelemben: 2023. január 26‑iMinisterstvo na vatreshnite raboti [A biometrikus és genetikai adatok rendőrség általi nyilvántartásba vétele] ítélet, C‑205/21, EU:C:2023:49, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

400

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a Charta 7. cikkében biztosított alapvető jog gyakorlásának a megtámadott határozat végrehajtásából eredő korlátozását uniós jogalkotási aktus írja elő. A Bizottság ugyanis a megtámadott határozatot a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdése alapján fogadta el, amely hatáskört biztosít a számára arra, hogy határozatban vállalkozásokat és vállalkozások társulásait az említett rendelet által ráruházott feladatok ellátásához szükséges információszolgáltatásra kérje (lásd a fenti 112–124. pontot).

401

A 139/2004 rendelettel a Bizottságra ruházott hatáskörök gyakorlása hozzájárul a Szerződésekben előírt versenyjogi rendszer fenntartásához, amelynek tiszteletben tartása a vállalkozásokra nézve kötelező (lásd analógia útján: 2018. június 20‑iČeské dráhy kontra Bizottság ítélet, T‑621/16, nem tették közzé, EU:T:2018:367, 105. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

402

Mivel a 139/2004 rendelet kellően egyértelműen és pontosan biztosítja a Bizottság számára az információkérő határozatok elfogadására vonatkozó hatáskört, a megtámadott határozat tiszteletben tartja a Charta 52. cikkének (1) bekezdése értelmében vett törvényesség elvét.

– A Charta 7. cikkében biztosított alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásáról

403

Az ítélkezési gyakorlat szerint az olyan szabályozást, amely lehetővé teszi a hatóságok számára, hogy általános jelleggel hozzáférjenek az elektronikus kommunikációk tartalmához, úgy kell tekinteni, hogy az sérti a magánélet tiszteletben tartásához való, a Charta 7. cikkében biztosított alapvető jog lényeges tartalmát (lásd: 2015. október 6‑iSchrems ítélet, C‑362/14, EU:C:2015:650, 94. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

404

Hasonlóképpen az olyan intézkedés, amely lehetővé teszi a hatóságok számára, hogy teljes képet kapjanak az érintett személyek magán‑ és családi életéről, a Charta 7. cikkében biztosított alapvető jog lényeges tartalmát sértheti (2022. június 21‑iLigue des droits humains ítélet, C‑817/19, EU:C:2022:491, 120. pont); 2022. november 22‑iLuxembourg Business Registers ítélet, C‑37/20 és C‑601/20, EU:C:2022:912, 50–52. pont; 2024. március 21‑iLandeshauptstadt Wiesbaden ítélet, C‑61/22, EU:C:2024:251, 80. és 81. pont).

405

Mindazonáltal valamely alapvető jog korlátozása tiszteletben tartja annak lényeges tartalmát, amennyiben nem kérdőjelezi meg e jogot mint olyat, különösen akkor, ha meghatározott feltételek mellett alkalmazandó, feltéve hogy az említett feltételek teljesülnek (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2015. október 6‑iDelvigne ítélet, C‑650/13, EU:C:2015:648, 48. pont; 2017. szeptember 27‑iPuškár ítélet, C‑73/16, EU:C:2017:725, 64. pont).

406

A jelen ügyben először is, bár igaz, hogy a megtámadott határozat alapján gyűjtött és a Bizottságnak átadott információk nagyon konkrét információkat tárhatnak fel az érintett személyek magánéletére vonatkozóan, az ilyen információk csak elszórtan és járulékosan utalhatnak az említett személyek magánéletének bizonyos aspektusaira. Ezen információk ugyanis a magánélet körébe tartozó adatok olyan különböző kategóriáira vonatkoznak, amelyek nem feltétlenül kapcsolódnak egymáshoz, és nem alkotnak homogén egységet.

407

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat időbeli, személyi és tárgyi hatályát behatárolja az érintett időszak (a melléklete I. pontjának (4) bekezdése), az érintett személyek (a melléklete II. pontjának (5) bekezdése) és a keresőkifejezések (a mellékletének VII. pontja) pontos meghatározása, így e határozat nem kötelezi a felperest arra, hogy a munkavállalói és vezető tisztségviselői között váltott összes dokumentumot összegyűjtse és átadja a Bizottságnak (lásd a fenti 391. pontot).

408

Azt is le kell szögezni, hogy a megtámadott határozat csak akkor vonatkozik a személyes kommunikációs eszközökre, ha azokat legalább egyszer szakmai célokra használták, amint az az említett határozat melléklete I. pontjának (2) bekezdéséből kitűnik (lásd a fenti 8. és 391. pontot). E feltétel lehetővé teszi, hogy a megtámadott határozat hatályát kizárólag azon személyekre korlátozzák, akik személyes kommunikációs eszközeiket szakmai célokra használták. E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy a szóban forgó információkérés a versenyszabályokba ütköző jogsértések bizonyítására irányul, amely területen az érintett személyek között a szakmai adathordozóktól eltérő kommunikációs eszközökön is sor kerülhet releváns információcserére.

409

Ezenfelül hangsúlyozni kell, hogy a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdése alapján elfogadott, a megtámadott határozathoz hasonló információkérő határozat célja nem a szóban forgó személyek magánéletéhez kapcsolódó információk vagy személyes adataik mint olyanok gyűjtése, hanem az említett rendeletből eredő kötelezettségek feltételezett megsértésének kivizsgálásához szükséges információk gyűjtése. Ez azt jelenti, hogy az érintett személyek magánéletére vonatkozó információkat és személyes adataikat – kivéve, ha azok üzleti szempontból relevánsak, és ezért az ilyen jogsértés fennállásának bizonyításához hasznosak – csak járulékos jelleggel gyűjtik (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2002. október 22‑iRoquette Frères ítélet, C‑94/00, EU:C:2002:603, 45. pont).

410

Másodszor, a megtámadott határozattal járó beavatkozást behatárolják a különleges személyes adatok védelmére vonatkozó eljárási garanciák. A megtámadott határozat melléklete IV. pontja (10) bekezdésének l) pontja ugyanis előírja, hogy amennyiben bizonyos dokumentumok a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. április 27‑i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendeletben (általános adatvédelmi rendelet) (HL 2016. L 119., 1. o.; helyesbítések: HL 2016. L 314., 72. o.; HL 2018. L 127., 2. o.; HL 2021. L 74., 35. o.; a továbbiakban: GDPR) meghatározott különleges személyes adatokat tartalmaznak, e dokumentumokat titkosítva és elkülönítve kell rendelkezésre bocsátani, és azokat „különleges személyes adatokként” kell azonosítani.

411

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a GDPR (10) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 9. cikkének (1) bekezdése szerint a „különleges személyes adatok” fogalma olyan személyes adatokra utal, amelyek kezelése faji vagy etnikai származást, politikai véleményt, vallási vagy világnézeti meggyőződést vagy szakszervezeti tagságot fed fel, valamint a genetikai adatokra, a biometrikus adatokra, amelyek kezelése lehetővé teszi a természetes személyek egyedi azonosítását, valamint a természetes személyek egészségére, szexuális életére vagy szexuális irányultságára vonatkozó adatokra utal.

412

Így a megtámadott határozat a különleges személyes adatokra vonatkozóan olyan konkrét eljárási garanciákat állapít meg, amelyek biztosítják, hogy ezen adatokat titkosítva és elkülönítve küldjék meg.

413

Mindenesetre rá kell mutatni arra, hogy – amint az a fenti 22. pontból kitűnik – a megtámadott határozatot a 2024. január 24‑i határozat módosította és kiegészítette. Közelebbről, e határozat (13) preambulumbekezdésének a) pontjából kitűnik, hogy ami a személyes adatokat illeti, a megtámadott határozat hatálya alá tartozó azon dokumentumokat, amelyek nem kapcsolódnak a felperes üzleti tevékenységeihez, és amelyek a GDPR 9. cikke, illetve a természetes személyeknek a személyes adatok uniós intézmények, szervek, hivatalok és ügynökségek általi kezelése tekintetében való védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 45/2001/EK rendelet és az 1247/2002/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. október 23‑i (EU) 2018/1725 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2018. L 295., 39. o.; helyesbítés: HL 2019. L 290., 42. o.) 10. cikke értelmében vett különleges személyes adatokat tartalmaznak, a 2020. október 29‑iFacebook Ireland kontra Bizottság végzés (T‑451/20 R, nem tették közzé, EU:T:2020:515) és a 2020. október 29‑iFacebook Ireland kontra Bizottság végzés (T‑452/20 R, nem tették közzé, EU:T:2020:516) rendelkező részének 2. pontja szerinti virtuális adatszobában lehet elhelyezni annak lehetővé tétele érdekében, hogy a Bizottság megvizsgálhassa, hogy azok nem relevánsak‑e a vizsgálata szempontjából.

414

A tárgyaláson a Bizottság kifejtette, hogy a megtámadott határozat melléklete IV. pontja (10) bekezdésének l) pontjában és a 2024. január 24‑i határozat (13) preambulumbekezdésének a) pontjában előírt eljárási garanciák egymást kiegészítik.

415

A 2024. január 24‑i határozattal bevezetett virtuális adatszobára vonatkozó eljárás lehetővé teszi a megtámadott határozat végrehajtásának pontosabb behatárolását azáltal, hogy a különleges személyes adatok védelmének biztosítása érdekében további eljárási garanciákat biztosít. E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy a személyes adatok védelméhez való, a Charta 8. cikkének (1) bekezdésében kimondott jog szorosan kapcsolódik a Charta 7. cikkében biztosított, a magánélet tiszteletben tartásához való joghoz, amint az az alábbi 444. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból és az alábbi 442–454. pontban elvégzett elemzésből kitűnik.

416

Harmadszor, a Bizottság versenyjogi vizsgálata keretében szolgáltatott információk átadására és kezelésére olyan általános eljárási garanciák vonatkoznak, amelyek célja többek között ezen adatok biztonságának, integritásának és bizalmas jellegének biztosítása.

417

A személyes adatokról ugyanis adott esetben csak a Bizottságnak a vizsgálattal megbízott alkalmazottai és tisztviselői szerezhetnek tudomást. Márpedig a Bizottság alkalmazottaira az EUMSZ 339. cikk és a 139/2004 rendelet 17. cikke értelmében szigorú szolgálati titoktartási kötelezettség hárul. Ez utóbbi rendelkezés megtiltja a Bizottság alkalmazottai és tisztviselői számára, hogy a megszerzett információkat nyilvánosságra hozzák, vagy hogy azokat a megszerzésük céljától eltérő célokra használják fel. Ezenkívül a Bizottság tisztviselőit és alkalmazottait köti az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzatának 17. cikke, amely előírja, hogy a tisztviselő még szolgálati jogviszonyának megszűnését követően is „tartózkodik a feladatainak ellátása során tudomására jutott információk jogosulatlan nyilvánosságra hozatalától, kivéve, ha az említett információt már nyilvánosságra hozták, vagy az a nyilvánosság számára hozzáférhető”.

418

Ebből következik, hogy nem tekinthető úgy, hogy a megtámadott határozat sérti a Charta 7. cikkének lényeges tartalmát.

– Az Unió által elismert általános érdekű célkitűzések követéséről

419

Az ítélkezési gyakorlat szerint a versenyjognak a belső piac működéséhez elengedhetetlen célja annak biztosítása, hogy a verseny ne torzuljon ezen a piacon a közérdek, az egyéni vállalkozások és a fogyasztók kárára (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2022. március 22‑ibpost ítélet, C‑117/20, EU:C:2022:202, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2022. március 22‑iNordzucker és társai ítélet, C‑151/20, EU:C:2022:203, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2018. június 20‑iČeské dráhy kontra Bizottság ítélet, T‑621/16, nem tették közzé, EU:T:2018:367, 105. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

420

Ennek keretében rá kell mutatni arra, hogy a megtámadott határozat a 139/2004 rendelet 11. cikke által a Bizottságra ruházott hatáskörök megnyilvánulásának minősül, amely hatáskörök célja, hogy lehetővé tegyék számára a Szerződések által ráruházott feladat ellátását, vagyis hogy biztosítsa a versenyjog tiszteletben tartását a belső piacon.

421

A versenyjog tényleges alkalmazásához fűződő általános érdek jelentőségét az EJEB is hangsúlyozza. Közelebbről, tekintettel arra, hogy a versenyjogba ütköző jogsértések negatív hatásokat gyakorolhatnak a piaci versenyre, valamint tekintettel a jogsértések felderítésének és kivizsgálásának nehézségére, fontos, hogy a versenyhatóságok és más bűnüldöző szervek össze tudják hangolni az ezen versenyellenes magatartások feltárására és szankcionálására irányuló erőfeszítéseiket. A versenyjog érvényesítése elengedhetetlen a gazdasági piacok teljesítménybeli potenciáljának és tisztességes jellegének megőrzéséhez, és ezáltal az ország gazdasági jólétéhez (lásd: EJEB, 2025. április 1., Ships Waste Oil Collector B.V. és társai kontra Hollandia, CE:ECHR:2025:0401JUD000279916, 197. §, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

422

E cél olyan általános érdekű célkitűzésnek minősül, amely igazolhatja a Charta 7. cikkében biztosított alapvető jogba való – akár súlyos – beavatkozást (lásd ebben az értelemben: 2015. június 18‑iDeutsche Bahn és társai kontra Bizottság ítélet, C‑583/13 P, EU:C:2015:404, 20. pont).

423

Következésképpen a megtámadott határozat hozzájárul az Unió által elismert általános érdekű célkitűzés megvalósításához.

– Az arányosság elvének tiszteletben tartásáról

424

A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az arányosság elve megköveteli, hogy azok a korlátozások, amelyeket többek között az uniós jogi aktusok a Chartában kimondott jogokra és szabadságokra nézve maguk után vonhatnak, ne haladják meg az elérni kívánt jogszerű célok megvalósításához, illetve mások jogai és szabadságai védelmének biztosításához megfelelő és szükséges mértéket, ami azt jelenti, hogy ha több megfelelő intézkedés közül lehet választani, a kevésbé korlátozó intézkedéshez kell folyamodni, és az okozott hátrányok a kitűzött célokhoz képest nem lehetnek aránytalanul nagyok. A Charta 7. cikkében biztosított jogokat érintő korlátozás igazolásának lehetőségét tehát az ilyen korlátozással járó beavatkozás súlyosságának felmérésével, valamint annak ellenőrzésével kell értékelni, hogy az e korlátozás által elérni kívánt általános érdekű célkitűzés jelentősége arányban áll‑e a beavatkozás súlyosságával (lásd: 2022. december 8‑iOrde van Vlaamse Balies és társai ítélet, C‑694/20, EU:C:2022:963, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

–

A korlátozás megfelelő jellegéről

425

Ami a magánélet tiszteletben tartásához való jog megtámadott határozatból eredő korlátozásának megfelelő jellegét illeti, meg kell állapítani, hogy a fenti 419–423. pontra tekintettel a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdése alapján elfogadott olyan információkérő határozat, mint a megtámadott határozat, megfelelő intézkedésnek minősül a belső piacon a hatékony és torzulásmentes verseny védelmére irányuló általános érdekű célkitűzés eléréséhez, mivel arra kötelezi az érintett társaságokat, hogy gyűjtsék össze és adják át a Bizottsággal a versenyellenes magatartások fennállásának megállapításához szükséges információkat.

–

A korlátozás szükségességéről

426

Ami a magánélet tiszteletben tartásához való jog korlátozásának szükségességére vonatkozó követelményt illeti, e követelmény nem teljesül akkor, ha az elérni kívánt általános érdekű célkitűzés észszerűen ugyanolyan hatékonyan elérhető más, az érintett személyek alapvető jogait kevésbé sértő eszközökkel is. Ezzel szemben a szükségesség követelménye teljesül akkor, ha a szóban forgó adatkezelés célja észszerűen nem érhető el ugyanolyan hatékonyan más, az érintett személyek alapvető jogait – különösen a Charta 7. cikkében biztosított, a magán‑ és családi élet tiszteletben tartásához való jogot – kevésbé sértő eszközökkel (lásd ebben az értelemben: 2024. október 4‑iBezirkshauptmannschaft Landeck [Mobiltelefonon tárolt személyes adatokhoz való hozzáférésre tett kísérlet] ítélet, C‑548/21, EU:C:2024:830, 87. és 88. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

427

Ebben az összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy nem vitatott, hogy digitalizált környezetben a vállalkozáson belüli vagy a vállalkozások közötti információcserére nagyrészt elektronikus úton, szakmai vagy akár személyes kommunikációs eszközök révén kerül sor.

428

Márpedig fennállna a veszélye annak, hogy a versenyjog területén a Bizottságot megillető vizsgálati jogköröket megfosztják a hatékony érvényesüléstől, ha a vállalkozások kivonhatnák magukat az információkérésre való válaszadás kötelezettsége alól pusztán azzal az indokkal, hogy bizonyos dokumentumok tartalmazzák a „személyes” vagy „magán” szó említését, vagy hogy azok cseréjére személyes kommunikációs eszközök útján kerül sor, azon kérdés vizsgálata nélkül, hogy e dokumentumok tartalmaznak‑e valójában a szóban forgó vállalkozások üzleti tevékenységével kapcsolatos információkat.

429

Így a versenyjog tényleges érvényesülésének biztosítása érdekében a Bizottság számára lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a szakmai, sőt akár személyes kommunikációs eszközökön lévő minden olyan információt bekérjen, amely szükséges a 139/2004 rendelet által ráruházott feladatok ellátásához, feltéve hogy a személyes kommunikációs eszközöket szakmai célokra is használták, tiszteletben tartva ugyanakkor a Charta 7. cikkében biztosított, a magánélet tiszteletben tartásához való jogot.

430

Ennélfogva a felperes számára a megtámadott határozatban előírt azon kötelezettséget, hogy gyűjtse össze és adja át a Bizottságnak a határozatban említett dokumentumokat, valamint – járulékosan – a magánéletre vonatkozó adatok gyűjtését, amely e határozattal együtt jár, szükségesnek kell tekinteni a belső piaci verseny védelmére irányuló általános érdekű cél eléréséhez, mivel e cél észszerűen nem érhető el ugyanolyan hatékonyan más, az alapvető jogokat – különösen a Charta 7. cikkében biztosított, a magánélet tiszteletben tartásához való jogot – kevésbé sértő eszközökkel.

–

A korlátozás szigorúan arányos jellegéről

431

A Charta 7. cikkében biztosított alapvető jog gyakorlását érintő korlátozás szigorúan arányos jellegének értékelése magában foglalja az adott ügy valamennyi releváns körülményének mérlegelését. Ilyen körülménynek minősül többek között a szóban forgó alapvető jogok gyakorlása korlátozásának az illetékes hatóságok által hozzáférhető adatok jellegétől és érzékenységétől függő súlyossága, az e korlátozás által követett általános érdekű cél jelentősége, az érintett dokumentumok tulajdonosa és a szóban forgó jogsértés közötti kapcsolat, illetve a szóban forgó adatoknak a tényállás megállapítása szempontjából fennálló relevanciája (lásd: 2024. október 4‑iBezirkshauptmannschaft Landeck [Mobiltelefonon tárolt személyes adatokhoz való hozzáférésre tett kísérlet] ítélet, C‑548/21, EU:C:2024:830, 89. és 90. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

432

Először is, ami a beavatkozás súlyosságát illeti, amint az a fenti 396. pontból kitűnik, a megtámadott határozatban előírt, a Bizottságnak való átadási kötelezettség a Charta 7. cikkében biztosított alapvető jogba való súlyos beavatkozás kockázatával jár.

433

Mindazonáltal rá kell mutatni arra, hogy a megtámadott határozat nem biztosít teljes körű és ellenőrizetlen hozzáférést a Bizottság számára az érintett személyek személyes kommunikációs eszközein található valamennyi adathoz, és nem irányul olyan folyamatos, nem célzott és szisztematikus ellenőrzési rendszer létrehozására, amely magában foglalná a felperes valamennyi alkalmazottja és vezető tisztségviselője, illetve az említett határozat által egyébként érintett személyek személyes adatainak automatizált értékelését (lásd ebben az értelemben: 2022. június 21‑iLigue des droits humains ítélet, C‑817/19, EU:C:2022:491, 98–111. pont; 2024. október 4‑iBezirkshauptmannschaft Landeck [Mobiltelefonon tárolt személyes adatokhoz való hozzáférésre tett kísérlet] ítélet, C‑548/21, EU:C:2024:830, 91–95. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

434

Ugyanis először is rá kell mutatni arra, hogy a megtámadott határozat értelmében gyűjtött dokumentumok keretében a magánéletre vonatkozó adatok inkább csak szétszórtan jelenhetnek meg a vállalkozásra vonatkozó üzleti információk keresése során. Ebben az összefüggésben ezen adatok önmagukban nem teszik lehetővé, hogy további adatkezelés nélkül bárki is teljes képet kapjon az érintett magánéletéről, ami semmiképpen sem a vizsgálat célja.

435

Másodszor, amint az a fenti 8. és 408. pontban pontosításra került, a megtámadott határozatban foglalt kötelezettség csak akkor terjed ki az érintett személyek szakmai kommunikációs eszközein és személyes kommunikációs eszközein – mint például személyes mobiltelefonjain – megvalósult információcserére, ha azokat legalább egyszer szakmai célokra használták. Ennélfogva az információkérés terjedelme a megtámadott határozat melléklete III. pontjának (7) bekezdésében említett – és személyes kommunikációs eszközökről származó – dokumentumok átadására vonatkozó kötelezettséget illetően korlátozottnak bizonyul, a Charta 7. cikkében biztosított, a magánélet tiszteletben tartásához való jog sérelmének korlátozása érdekében.

436

Harmadszor rá kell mutatni arra, hogy az érintett személyeket a felperes vagy fő részvényese szervezeti egységein belül ellátott feladataik és társasági megbízatásuk jelentősége, vagy pedig sajtókártyával rendelkező személy minőségük alapján választották ki, mivel az információkérés annak megállapítására irányul, hogy a felperes gyakorolt‑e meghatározó befolyást a Lagardère‑re, amint az a fenti 10. pontban felidézett körülményekből kitűnik. Ennélfogva a megtámadott határozat nemcsak hogy arra szorítkozik, hogy az érintett dokumentumoknak a felperes felső vezetéséhez tartozó személyektől való összegyűjtését kéri, hanem a sajtókártyával rendelkező személyek információinak átadását is szigorúan behatárolja, amint az a fenti 353–358. pontból kitűnik.

437

Másodszor, a fenti 419–423. pontban felidézett körülményekből kitűnik, hogy a belső piacon a hatékony és torzulásmentes verseny védelmére irányuló célkitűzés jelentősége igazolhatja a Charta 7. cikkében biztosított alapvető jog tiszteletben tartásához való jogba való – akár súlyos – beavatkozást.

438

Harmadszor, ami az érintett kommunikációs eszközök tulajdonosa és a szóban forgó jogsértés között fennálló kapcsolatot illeti, rá kell mutatni arra, hogy a szakmai kommunikációs eszközökön és az olyan személyes kommunikációs eszközökön esetlegesen található, magánélethez kapcsolódó adatok gyűjtése és az azokhoz való hozzáférés, amelyeket legalább egyszer szakmai célokra használtak, főszabály szerint járulékos jellegű az olyan üzleti jellegű információk keresése keretében, amelyek megalapozzák a vizsgálat alá vont vállalkozás felelősségét. Ebből következik, hogy a versenyjogi vizsgálattal érintett személyes adatok gyűjtése és az azokhoz való hozzáférés főszabály szerint nem az ezen adatokkal rendelkező természetes személy versenyjogi felelősségének megállapítására irányul, hanem csak azon jogi személy felelősségének megállapítására, amellyel e természetes személy munkaviszonyban áll.

439

Negyedszer emlékeztetni kell arra, hogy az utólagos bírósági felülvizsgálat fennállása alapvető biztosítéka annak, hogy a szóban forgó intézkedés összeegyeztethető legyen a Charta 7. cikkével (lásd ebben az értelemben: 2015. június 18‑iDeutsche Bahn és társai kontra Bizottság ítélet, C‑583/13 P, EU:C:2015:404, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Egyébiránt a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdése, amely alapján a megtámadott határozatot elfogadták, ebben az értelemben szögezi le, hogy az információkérő határozatoknak meg kell jelölniük az ilyen határozatok uniós bíróság előtti megtámadására vonatkozó jogot.

440

Ennélfogva, ami a Charta 7. cikkében biztosított, a magánélet tiszteletben tartásához való jog megtámadott határozattal bevezetett korlátozásainak szigorúan arányos jellegét illeti, a megtámadott határozat végrehajtásával járó hátrányok nem aránytalanok az e határozat által követett, a belső piaci verseny védelmére irányuló általános érdekű célhoz képest (lásd a fenti 419–423. pontot).

441

E következtetést nem kérdőjelezheti meg a felperes többi érve.

442

Először is, ami a felperes által a „személyes adatok” fogalma és a „magánélet” körébe tartozó információk fogalma között hivatkozott különbségtételt illeti, igaz, hogy a megtámadott határozat a GDPR 9. cikkének (1) bekezdésében meghatározott különleges személyes adatokra vonatkozóan állapít meg eljárási garanciákat.

443

Mindazonáltal hangsúlyozni kell, hogy önmagában az a tény, hogy a megtámadott határozatban megállapított eljárási garanciák kizárólag a különleges személyes adatokra vonatkoznak, általánosságban a magánélet körébe tartozó adatokra azonban nem, önmagában nem jelenti azt, hogy az említett határozat nem tartja tiszteletben a Charta 7. cikkében biztosított, a magánélet tiszteletben tartásához való alapvető jogot.

444

A személyes adatok védelméhez való, a Charta 8. cikkének (1) bekezdésében kimondott jog ugyanis szorosan kapcsolódik a Charta 7. cikkében biztosított, a magánélet tiszteletben tartásához való joghoz (2010. november 9‑iVolker und Markus Schecke és Eifert ítélet, C‑92/09 és C‑93/09, EU:C:2010:662, 47. pont; 2011. november 24‑iAsociación Nacional de Establecimientos Financieros de Crédito ítélet, C‑468/10 és C‑469/10, EU:C:2011:777, 41. pont).

445

E tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a magánélethez való jognak a személyes adatok kezelése tekintetében történő tiszteletben tartása, amely a Charta 7. és 8. cikkében került elismerésre, az azonosított vagy azonosítható természetes személyre vonatkozó valamennyi információra kiterjed (2010. november 9‑iVolker und Markus Schecke és Eifert ítélet, C‑92/09 és C‑93/09, EU:C:2010:662, 52. pont). Így, amennyiben a személyes adatok GDPR értelmében vett jogszerű kezelésének feltételei teljesülnek, az adatkezelést főszabály szerint úgy kell tekinteni, hogy az megfelel a Charta 7. és 8. cikkében meghatározott követelményeknek is (2023. június 5‑iBizottság kontra Lengyelország [A bírák függetlensége és magánélete] ítélet, C‑204/21, EU:C:2023:442, 332. pont).

446

A jelen esetben emlékeztetni kell arra, hogy a GDPR 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a felperes jogszerű személyesadat‑kezelést végez akkor, amikor az ilyen adatokat tartalmazó, a megtámadott határozat értelmében kért dokumentumokat átadja a Bizottságnak.

447

Ezenfelül, a 2018/1725 rendelet 5. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében az uniós intézmények jogszerűen kezelhetnek személyes adatokat, ha ez közérdekből vagy az ezen intézményekre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat teljesítéséhez szükséges.

448

E tekintetben a megtámadott határozat a 139/2004 rendelet által a Bizottságra ruházott hatáskörök gyakorlásának megnyilvánulása, amely rendelet – amint az a fenti 420. pontból kitűnik – hozzájárul a Szerződésekben előírt versenyjogi rendszer fenntartásához, amelynek tiszteletben tartása a vállalkozásokra nézve kötelező.

449

Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 7. cikkében biztosított alapvető jog nem korlátlan jogosultságként jelenik meg, hanem azt a társadalomban betöltött szerepére tekintettel kell figyelembe venni (lásd ebben az értelemben: 2022. június 21‑iLigue des droits humains ítélet, C‑817/19, EU:C:2022:491, 112. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

450

A jelen ügyben, amint az a fenti 403–418. és 424–440. pontban elvégzett elemzésből kitűnik, a Charta 7. cikkében biztosított, a magánélet tiszteletben tartásához való jog megtámadott határozat általi korlátozásai nem sértik az alapvető jog lényeges tartalmát, és nem aránytalanok az említett határozat által követett, a belső piacon fennálló hatékony és torzulásmentes verseny védelmére irányuló célkitűzéshez képest.

451

Így a felperes azon érve, miszerint a megtámadott határozatban előírt eljárási garanciák nem alkalmazandók az érintett személyek magánéletének körébe tartozó összes adatra, hanem kizárólag a különleges személyes adatokra, önmagában nem kérdőjelezheti meg a megtámadott határozatnak a Charta 7. cikkében biztosított alapvető joggal való összeegyeztethetőségét.

452

Mindenesetre, bár igaz, hogy a megtámadott határozat csak a különleges személyes adatokra vonatkozó garanciákat említ, a fenti 23. pontból az is kitűnik, hogy a Bizottság a virtuális adatszoba által jelentett garanciát a magánszférába tartozó adatokra is alkalmazta.

453

Meg kell jegyezni, hogy kétségtelen, hogy a virtuális adatszoba hatályának a magánszférába tartozó dokumentumokra való e kiterjesztését nem formalizálta határozat.

454

Mindazonáltal, amint az az alábbi 472. és 473. pontból kitűnik, a Bizottság tanúsította az érintett személyek magánéletének védelme iránti elkötelezettségét azáltal, hogy helyt adott a felperes által 2025. január 21‑én benyújtott, a magánélethez kapcsolódó információkat tartalmazó bizonyos dokumentumok eltávolítása iránti kérelemnek.

455

Másodszor, ami a felperesnek a megtámadott határozat melléklete III. pontjának (9) bekezdésében foglalt azon követelményre vonatkozó érvét illeti, hogy az említett melléklet III. pontja (7) bekezdésének megfelelő dokumentumokat teljes egészükben rendelkezésre kell bocsátani, elegendő emlékeztetni arra, hogy – amint az a fenti 240. pontból kitűnik – az ilyen érv nem bizonyíthatja az arányosság elvének megsértését, mivel valamely információ kontextusa megkönnyítheti annak megértését, és tisztázhatja az információnak a vizsgálat szempontjából való relevanciáját.

456

Harmadszor a felperes azt állítja, hogy előfordulhat, hogy a megtámadott határozat alapján olyan iratokat adnak át a Bizottságnak, amelyek a magánélet titkosságának körébe tartozó, vagy bizonyos érintett személyek „politikai véleményére” vagy „vallási meggyőződésére” vonatkozó személyes adatokat tartalmaznak. E tekintetben a Bizottsághoz hasonlóan meg kell jegyezni, hogy előfordulhat, hogy a felperes üzleti tevékenységével összefüggő dokumentumok között szerepelnek bizonyos, „politikai véleményt” vagy „vallási meggyőződést” tartalmazó olyan dokumentumok, amelyek relevánsak lehetnek a Bizottság vizsgálata szempontjából, mivel e vizsgálat részben arra vonatkozik, hogy politikai, vallási vagy világnézeti témákat illetően gyakoroltak‑e esetleg meghatározó befolyást a Lagardère‑csoport publikációira vagy jogalanyaira. Egyébiránt a felperes nem jelöl meg olyan alternatív vagy további keresőkifejezéseket, amelyek valószínűleg kevésbé fednének fel az érintett személyek politikai véleményére vonatkozó adatokat.

457

Negyedszer, ami a felperes azon érvét illeti, miszerint a megtámadott határozatban foglalt meghagyás ellentétes a francia munkajoggal, mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jog elsőbbségének elve az uniós jognak a tagállamok jogával szembeni elsődlegességét mondja ki, és arra kötelezi a tagállamok valamennyi szervét, hogy biztosítsák a különböző uniós jogi normák teljes érvényesülését, mivel a tagállamok joga nem befolyásolhatja e különböző normáknak az említett államok területére nézve elismert hatását (lásd: 2022. január 18‑iThelen Technopark Berlin ítélet, C‑261/20, EU:C:2022:33, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

458

A jelen ügyben mindenesetre meg kell jegyezni, hogy a felperes nem szolgáltat konkrét elemzést a francia jog konkrét rendelkezéseiről, amelyeket a keresetlevél 160. és 161. lábjegyzete csupán megemlíti.

459

További magyarázatok vagy bizonyítékok hiányában a felperesnek a francia munkajogra alapított érvét el kell utasítani, mivel az nem felel meg az eljárási szabályzat 76. cikkének d) pontjában előírt pontossági követelményeknek.

460

Ennélfogva a hetedik jogalapot el kell utasítani.

A felperes által előterjesztett kiegészítő bizonyítékokról

A 2024. július 26‑án benyújtott bizonyítékokról

461

A Törvényszék Hivatalához 2024. július 26‑án benyújtott beadványában a felperes az eljárási szabályzat 85. cikkének (3) bekezdésére hivatkozva további bizonyítékokat terjesztett elő, amelyek a közte és a Bizottság között azzal a kérdéssel kapcsolatban folytatott több levélváltásban állnak, hogy az RSF rendelkezhetett‑e, illetve tudomást szerezhetett‑e a Bizottság által az M.10433 – Vivendi/Lagardère számon nyilvántartásba vett összefonódás‑ellenőrzési eljárás keretében neki címzett kifogásközlésről, és ha igen, milyen körülmények között.

462

2024. augusztus 19‑i észrevételeiben a Bizottság azt állítja, hogy a felperes által benyújtott bizonyítékok elfogadhatatlanok, mivel az eljárási szabályzat 85. cikkének (3) bekezdésében foglalt feltételek nem teljesülnek azért, mert a felperes e bizonyítékok előterjesztése során tanúsított magatartásának betudható igazolatlan késedelem áll fenn. A Bizottság szerint a felperes nem fejti ki, hogy miért várt tíz hónappal az RSF 2023. június 15‑i nyilatkozatát követően annak érdekében, hogy megpróbálja „megtudni, hogy az RSF milyen körülmények között rendelkezhetett a Bizottság aktájában szereplő bizalmas dokumentummal, illetve szerezhetett arról tudomást”, vagy hogy kérje a Bizottságtól „belső vizsgálat indítását”, holott ezt jóval az első beadványváltás előtt megtehette volna. Mindenesetre a Bizottság arra hivatkozik, hogy a bizonyítékok a kereset elbírálása szempontjából nyilvánvalóan irrelevánsak. A Bizottság szerint a felperes e bizonyítékokkal csupán egy, az RSF és a felperes közötti korábbi jogvitát akar eszközként felhasználni, és azok semmilyen módon nem támasztják alá a felperes által a jogalapjainak alátámasztása érdekében már kifejtett érvelést. E bizonyítékok benyújtása csupán a felperes azon stratégiájának újabb megnyilvánulása, hogy a vizsgálat lefolytatását számos kérelem és eljárási kérdés benyújtásával késleltesse.

463

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzat 85. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a]z eljárás szóbeli szakaszának befejezését, illetve a Törvényszék azon határozatát megelőzően, hogy az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határozzon, a felperes és az alperes kivételesen további bizonyítékokat terjeszthet elő vagy ajánlhat fel, feltéve hogy a késedelmes előterjesztés vagy felajánlás igazolt”.

464

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a felperes által benyújtott levelek a keresetlevél (2023. november 23.) és a válasz (2024. április 8.) benyújtását követő időpontra vonatkoznak. A felperes tehát nem tudta e bizonyítékokat sem a válaszhoz, sem – még kevésbé – a keresetlevélhez csatolni (lásd ebben az értelemben: 2021. január 13‑iBezouaoui és HB Consultant kontra Bizottság ítélet, T‑478/18, nem tették közzé, EU:T:2021:2, 79. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ennélfogva e körülmények között az említett bizonyítékokat elfogadhatóknak kell tekinteni.

465

Mindazonáltal, amint azt a Bizottság hangsúlyozza, e bizonyítékok a jelen kereset elbírálása szempontjából nem relevánsak.

466

Mindenekelőtt ugyanis meg kell jegyezni, hogy a Bizottság szerint ezen intézmény az M.10433 – Vivendi/Lagardère ügyben nem küldte meg a kifogásközlés betekinthető változatát az RSF‑nek, akit az említett ügyben nem ismertek el érdekelt harmadik félként, mivel nem kérte azt. Ebből következik, hogy az RSF e változathoz olyan érdekelt harmadik személy révén férhetett hozzá, aki nem tett eleget a titoktartási kötelezettségeinek, és akit a Bizottság nem tudott beazonosítani.

467

Márpedig valamely érdekelt harmadik személy magatartása nem tudható be a Bizottságnak.

468

Ezenkívül, amint azt a Bizottság hangsúlyozza, a Bizottság nem fedhet fel harmadik fél számára üzleti titkokat, bizalmas információkat vagy különleges személyes adatokat.

469

A 139/2004 rendelet végrehajtásáról és a 802/2004/EK bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2023. április 20‑i (EU) 2023/914 bizottsági végrehajtási rendelet (HL 2023. L 119., 22. o.) 16. cikkének (2) bekezdése ugyanis előírja, hogy „[h]a kifogásközlést vagy kiegészítő kifogásközlést bocsátott ki, a Bizottság harmadik személyeknek megküldheti a kifogásközlés betekinthető változatát vagy más megfelelő eszközökkel tájékoztathatja őket az eljárás jellegéről és tárgyáról[; hogy e] célból a bejelentő felek a kifogásközlés kézhezvételétől számított öt munkanapon belül meghatározzák azokat az információkat, amelyeket a 18. cikk (3) bekezdésének második és harmadik albekezdése értelmében bizalmasnak tekintenek a kifogásokban[; hogy a] Bizottság kizárólag a 139/2004[…] rendelet szerinti releváns eljárások céljára történő felhasználása érdekében bocsátja harmadik felek rendelkezésére a kifogások betekinthető változatát[; és hogy a] harmadik felek a kifogások betekinthető változatának kézhezvételét megelőzően elfogadják a felhasználás említett korlátozását”.

470

A jelen ügyben azonban az ügy iratainak egyetlen eleme sem bizonyítja a felperesre vonatkozó bizalmas információk Bizottság általi bármilyen felfedését. Végeredményben a felperes egyáltalán nem támasztja alá azon érvét, miszerint az RSF‑nek az M.10433 – Vivendi/Lagardère ügyben a kifogásközlés betekinthető változatához való hozzáférése hatással lehetett a megtámadott határozat jogszerűségére.

471

Ebből következik, hogy a felperes által 2024. július 26‑án benyújtott bizonyítékok a jelen kereset elbírálása szempontjából nem relevánsak.

A 2025. február 6‑án benyújtott bizonyítékokról

472

A Törvényszék Hivatalához 2025. február 6‑án benyújtott beadványában a felperes az eljárási szabályzat 85. cikkének (3) bekezdésére hivatkozva benyújtott egy, a Bizottsághoz 2025. január 21‑én intézett levelet, amelyben azt kérte a Bizottságtól, hogy távolítsa el az aktából a 2024 szeptemberében és októberében átadott dokumentumok között szereplő, a magánélethez kapcsolódó információkat tartalmazó dokumentumokat (a továbbiakban: eltávolítás iránti kérelem), valamint az eltávolítás iránti kérelemben említett több dokumentumot.

473

A Bizottság 2025. február 25‑i észrevételeiben kifejti, hogy – az érintett dokumentumokat törölve és e törlést a 2025. február 19‑i elektronikus levelében megerősítve – helyt adott az eltávolítás iránti kérelemnek. Egyébiránt a felperes egyáltalán nem fejti ki azt, hogy mely keresőkifejezések vezettek e dokumentumok átadásához, sem pedig azt, hogy e dokumentumok mennyiben tartoznak a megtámadott határozat hatálya alá, miközben a felperes maga is kijelenti, hogy azokat egyáltalán nem kellett volna benyújtania. A Bizottság rámutat továbbá arra, hogy a felperes által a megtámadott határozatra válaszul benyújtott valamennyi dokumentum és fájl szakmai eszközökről származik, és hogy a felperes megtagadta virtuális adatszoba létrehozását. Végül a Bizottság hangsúlyozza, hogy elfogadta, hogy kizárja az információkérés hatálya alól a magánszférába tartozó, maga a felperes által azonosított információcseréket.

474

E tekintetben elegendő megállapítani, hogy mivel egyrészt a felperes elismeri, hogy az eltávolítás iránti kérelemmel érintett dokumentumokat technikai hiba miatt adták át a Bizottságnak, és azokat egyáltalán nem is kellett volna felvenni az általa 2024 szeptemberében és októberében átadott dokumentumok közé, és mivel másrészt a Bizottság az eltávolítás iránti kérelemnek helyt adott, a felperes által 2025. február 6‑án benyújtott bizonyítékok a jelen kereset elbírálása szempontjából már nem relevánsak.

Végkövetkeztetés

475

Mivel a felperes által felhozott jogalapok egyike sem megalapozott, a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

A költségekről

476

Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A felperest, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell saját költségeinek, valamint a Bizottság részéről felmerült költségeknek a viselésére, ideértve a T‑1097/23. R., C‑90/24. P.(R.)‑R., C‑90/24. P.(R.), T‑1097/23. R‑RENV. és C‑470/24. P.(R.)‑R. számon nyilvántartásba vett ideiglenes intézkedés iránti eljárások költségeit is.

477

Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján az eljárásba beavatkozó tagállamok és intézmények maguk viselik saját költségeiket. Következésképpen a Tanács maga viseli saját költségeit.

 

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (öt bíróval eljáró kilencedik tanács)

a következőképpen határozott:

 

1)

A Törvényszék a keresetet elutasítja.

 

2)

A Vivendi SE viseli saját költségeit, valamint az Európai Bizottság részéről felmerült költségeket, ideértve a T‑1097/23. R., C‑90/24. P.(R.)‑R., C‑90/24. P.(R.), T‑1097/23. R‑RENV. és C‑470/24. P.(R.)‑R. számon nyilvántartásba vett ideiglenes intézkedés iránti eljárások költségeit is.

 

3)

Az Európai Unió Tanácsa maga viseli saját költségeit.

 

Truchot

Jaeger

Schwarcz

Sampol Pucurull

Perišin

Kihirdetve Luxembourgban, a 2026. június 3‑i nyilvános ülésen.

Aláírások


( *1 ) Az eljárás nyelve: francia.