2009.2.5.   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 36/18


A TANÁCS HATÁROZATA

(2008. július 24.)

a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet és az Európai Közösség között a légiközlekedés-védelmi ellenőrzésekről és a kapcsolódó kérdésekről létrejött együttműködési egyetértési megállapodás aláírásáról és ideiglenes alkalmazásáról

(2009/97/EK)

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre és különösen annak 80. cikke (2) bekezdésére, összefüggésben 300. cikke (2) bekezdése első albekezdésének első mondatával,

tekintettel a Bizottság javaslatára,

mivel:

(1)

A Tanács 2007. november 30-án felhatalmazta a Bizottságot az Európai Közösség és a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) közötti, a légiközlekedés-védelmi ellenőrzésekről és a kapcsolódó kérdésekről szóló megállapodásra irányuló tárgyalások megkezdésére.

(2)

A Bizottság a Közösség nevében tárgyalásokat folytatott az ICAO-val a légiközlekedés-védelmi ellenőrzéseket és kapcsolódó kérdéseket érintő együttműködési egyetértési megállapodásról, összhangban a Bizottságot a tárgyalások megkezdésre felhatalmazó tanácsi határozat I. mellékletében foglalt tárgyalási irányelvekkel és a II. mellékletében foglalt ad hoc eljárással.

(3)

Az egyetértési megállapodás egy későbbi időpontban történő megkötésére figyelemmel az egyetértési megállapodást alá kell írni, és azt ideiglenesen alkalmazni kell,

A KÖVETKEZŐKÉPPEN HATÁROZOTT:

1. cikk

A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet és az Európai Közösség között a légiközlekedés-védelmi ellenőrzésekről és kapcsolódó kérdésekről létrejött együttműködési egyetértési megállapodást a Tanács a Közösség nevében jóváhagyja, figyelemmel az említett egyetértési megállapodás megkötéséről szóló tanácsi határozatra.

Az egyetértési megállapodás szövegét csatolták e határozathoz.

2. cikk

A Tanács elnöke felhatalmazást kap, hogy kijelölje az egyetértési megállapodásnak a Közösség nevében történő aláírására felhatalmazott személy(ek)et, figyelemmel annak megkötésére.

3. cikk

A viszonosságra is figyelemmel az egyetértési megállapodást az aláírásától a megkötéséhez szükséges eljárások befejezéséig ideiglenesen alkalmazni kell.

Kelt Brüsszelben, 2008. július 24-én.

a Tanács részéről

az elnök

B. HORTEFEUX


FORDÍTÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI EGYETÉRTÉSI MEGÁLLAPODÁS

a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet és az Európai Közösség között a légiközlekedés-védelmi ellenőrzésekről és a kapcsolódó kérdésekről

A NEMZETKÖZI POLGÁRI REPÜLÉSI SZERVEZET („ICAO”)

és

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG („EK”),

a továbbiakban: a felek;

EMLÉKEZTETVE a Chicagóban, 1944. december 7-én aláírt Nemzetközi Polgári Repülési Egyezményre (a továbbiakban: Chicagói Egyezmény) és különösen annak a védelemről szóló 17. mellékletére (a továbbiakban: 17. melléklet),

SZEM ELŐTT TARTVA az ICAO közgyűlésének A35-9. számú állásfoglalását, amely az ICAO általános védelmi ellenőrzési programjának (USAP) folytatására kötelezte az ICAO főtitkárát, amely program a Chicagói Egyezmény szerződő államaiban (a továbbiakban: szerződő államok) szabályos időközönként elvégzett, kötelező, rendszeres és összehangolt védelmi felülvizsgálatokból áll,

EMLÉKEZTETVE a polgári légi közlekedés védelme területén közös szabályok létrehozásáról szóló, 2002. december 16-i 2320/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1), (a továbbiakban: 2320/2002/EK rendelet) és a polgári légi közlekedés védelmének közös szabályairól és a 2320/2002/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. március 11-i 2008/300/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (2) (a továbbiakban: 2008/300/EK rendelet), amely a szükséges végrehajtási intézkedések elfogadásakor a 2320/2002/EK rendelet helyébe fog lépni,

TUDOMÁSUL VÉVE a polgári légiközlekedés-védelem területén történő bizottsági vizsgálatok lefolytatására vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 2003. augusztus 22-i 1486/2003/EK bizottsági rendeletet (3), és különösen annak 16. cikkét, amely szerint ellenőrzési programjának megtervezésekor a Bizottság figyelembe veszi a kormányközi szervezetek által tervezett vagy az utóbbi időben elvégzett védelmi ellenőrzéseket a különféle védelmi vizsgálati és ellenőrzési tevékenységek általános eredményességének biztosítása érdekében,

FIGYELEMBE VÉVE a vonatkozó közösségi jogszabályok alkalmazását és különösen az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2001. május 30-i 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletet (4) és az eljárási szabályzatának módosításáról szóló, 2001. november 29-i 2001/844/EK, ESZAK, Euratom bizottsági határozatot (5) (a továbbiakban: 2001/844/EK, ESZAK, Euratom határozat) és különösen annak 10. és 26. szakaszát, valamint módosításait,

SZEM ELŐTT TARTVA, hogy a 17. melléklet rendelkezéseinek nagy részét a 2320/2002/EK rendelet is magában foglalja, és az Európai Bizottság a rendelet alkalmazásának nyomon követése céljából ellenőrzéseket végez az Európai Unió (a továbbiakban: EU) tagállamaiban,

FIGYELEMBE VÉVE, hogy az ICAO felülvizsgálati programjának és az Európai Bizottság ellenőrzési programjának elsődleges célja a légiközlekedés-védelem fokozása a vonatkozó előírások alkalmazásának értékelése, az esetleges hiányosságok feltárása és szükség esetén a hiányosságok kezelésének biztosítása révén,

FIGYELEMBE VÉVE, hogy a légiközlekedés-védelmi ellenőrzések és a kapcsolódó kérdések terén kívánatos a korlátozott erőforrások optimálisabb kihasználását és a párhuzamos tevékenységek elkerülését biztosítva – és ezalatt az ICAO USAP programjának egyetemességét és integritását fenntartva – kölcsönös együttműködést kialakítani,

FIGYELEMBE VÉVE, hogy az Európai Bizottság rendelkezik az Európai Közösség légiközlekedés-védelmi jogszabályainak végrehajtását biztosító végrehajtási jogkörrel,

FIGYELEMBE VÉVE az ICAO tanácsa 176. ülésének határozatát, amely szerint az ICAO légiközlekedés-védelmi felülvizsgálatainak lehetőleg annak értékelésére kell irányulniuk, hogy az adott állam mennyire képes megfelelő nemzeti szintű ellenőrzést biztosítani, továbbá amely megbízta a főtitkárt, hogy vizsgálja meg az együttműködés lehetőségeit és az erőforrások leghatékonyabb használatát ott, ahol léteznek kötelező helyi, kormányszintű felülvizsgálati programok,

1.   Általános rendelkezések

1.1.   A 17. melléklet azon rendelkezései, amelyeket az Európai Közösségek jogszabályai nem foglalnak magukban, nem tartoznak ezen együttműködési egyetértési megállapodás hatálya alá.

1.2.   A 17. melléklet azon rendelkezései tekintetében, amelyekre kiterjednek az Európai Közösségek jogszabályai, az ICAO értékeli az Európai Bizottságnak az EU tagállamainak illetékes nemzeti hatóságaira irányuló ellenőrzéseit, és az együttműködési egyetértési megállapodás 3. szakaszának megfelelően igazolja, hogy a polgári légiközlekedés-védelemre vonatkozó közösségi jogszabályok által kötelezett szerződő államok ezen előírásoknak megfelelnek.

1.3.   Bármelyik fél kérésére, de legalább évente egyszer meg kell vitatni az ICAO által az Európai Közösségben elvégzett értékelések végrehajtását.

1.4.   Az ICAO ellenőrei esetenként megfigyelőként részt vehetnek az Európai Bizottság által az EU repülőterein végrehajtott ellenőrzéseken, miután az Európai Bizottság az érintett tagállam erre vonatkozó kifejezett beleegyezését kézhez kapta.

2.   Az Európai Bizottság által az Európai Közösségben végrehajtott ellenőrzésekkel kapcsolatban az ICAO számára rendelkezésre bocsátandó információk

2.1.   Összhangban a 2001/844/EK, ESZAK, Euratom határozattal a következő „RESTREINT UE” szintű, EU minősített információkat kell az ICAO felhatalmazott személyzete számára rendelkezésre bocsátani:

A.

A 2320/2002/EK rendelet 4. cikkének (2) bekezdése vagy a 300/2008/EK rendelet 4. cikke alapján elfogadott közös légiközlekedés-védelmi szabályok és előírások; valamint

B.

Az Európai Bizottság által végrehajtott, az EU tagállamainak illetékes hatóságaira irányuló ellenőrzések tekintetében:

a)

a tervezett európai bizottsági ellenőrzésekkel kapcsolatos általános információk, beleértve az illetékes nemzeti hatóságoknál elvégzett ellenőrzések ütemtervét, és amint rendelkezésre áll, az ezt érintő bármely módosítást vagy változást;

b)

az illetékes nemzeti hatóságoknál és a repülőtereken elvégzett ellenőrzések állapota, a végleges vizsgálati jelentés kiadásának és az érintett tagállam által elkészített cselekvési terv kézhezvételének időpontja;

c)

az Európai Bizottság ellenőrzési módszertana;

d)

az illetékes nemzeti hatóságoknál elvégzett ellenőrzésekről készült jelentés, valamint az illetékes nemzeti hatóság ellenőrzésével kapcsolatban az érintett tagállam által benyújtott cselekvési terv, amely meghatározza a megállapított hiányosságok kezelésére meghozandó intézkedéseket és azok határidejét; valamint

e)

az illetékes nemzeti hatóságnál történt ellenőrzéssel kapcsolatos, az Európai Bizottság által meghozott nyomon követő intézkedések.

2.2.   Az ICAO ezen együttműködés keretében kizárólag azokra az Európai Bizottság által biztosított EU minősített információkra korlátozza a felhatalmazott személyek hozzáférését, amelyek a szükséges ismeret részét képezik. A felhatalmazott személyek nem adják át harmadik személy részére ezeket az információkat. Az ICAO meghoz minden olyan szükséges jogi és belső intézkedést, amely az Európai Bizottság által szolgáltatott adatok titkosságának megőrzéséhez szükséges.

2.3.   Az Európai Bizottság és az ICAO ezen együttműködési egyetértési megállapodás alapján megegyezik az Európai Bizottság által szolgáltatott minősített információk védelmére kialakított további eljárásokról. Ezek az eljárások lehetővé teszik az Európai Bizottság számára annak ellenőrzését, hogy az ICAO mely védelmi intézkedéseket hajtotta végre.

3.   Az Európai Bizottság légiközlekedés-védelmi ellenőrzési rendszerének ICAO általi értékelése

3.1.   Az Európai Bizottság légiközlekedés-védelmi ellenőrzési rendszerének ICAO általi értékelése a 2. szakaszban foglalt európai bizottsági követelmények és információk elemzését tartalmazza. Ha szükséges, az ICAO képviselői látogatást tesznek az Európai Bizottság Energiaügyi és Közlekedésügyi Főigazgatóságának székhelyén (Brüsszel, Belgium).

3.2.   Az Európai Bizottság légiközlekedés-védelmi ellenőrzési rendszerének ICAO általi értékelését érintő konkrét feladatokról és gyakorlati intézkedésekről az ICAO és az Európai Bizottság közötti levélváltás útján kell megállapodni.

4.   Vitarendezés

4.1.   Az ezen együttműködési egyetértési megállapodás értelmezésével vagy alkalmazásával kapcsolatban felmerülő bármilyen nézeteltérést vagy vitás kérdést a felek tárgyalás útján rendezik.

4.2.   Az ezen együttműködési egyetértési megállapodásban, illetve azzal kapcsolatban semmi sem érvényteleníti a felek bármely kiváltságát vagy mentességét.

5.   Egyéb megállapodások

5.1.   Az ezen együttműködési egyetértési megállapodás nem váltja fel és semmiben nem érinti a felek között létrejött egyéb együttműködési formákat.

6.   Felülvizsgálat – hatálybalépés

6.1.   A felek az USAP program jelenlegi szakaszának végén – vagy ha bármely fél szükségesnek tartja, korábban – felülvizsgálják az ezen együttműködési egyetértési megállapodás végrehajtását.

6.2.   Az együttműködési egyetértési megállapodás a hatálybalépéséig az aláírás időpontjától kezdve ideiglenesen alkalmazandó.

6.3.   Az együttműködési egyetértési megállapodás az azon két értesítés közül a későbbi időpontját követő második hónap első napján lép hatályba, amelyekben a felek tájékoztatták egymást belső eljárásaik befejezéséről.

Kelt Montrealban, a kétezer-nyolcadik év szeptemberének tizenhetedik napján, angol nyelven, két példányban.

az Európai Közösség részéről

a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet részéről


(1)   HL L 355., 2002.12.30., 1. o.

(2)   HL L 97., 2008.4.9., 72. o.

(3)   HL L 213., 2003.8.23., 3. o.

(4)   HL L 145., 2001.5.31., 43. o.

(5)  A 2005/94/EK, Euratom, a 2006/70/EK, Euratom és a 2006/548/EK, Euratom határozat.