52009PC0606




[pic] | AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA |

Brüsszel, 2009.10.30.

COM(2009)606 végleges

Javaslat

A TANÁCS HATÁROZATA

az Európai Közösség, valamint az Izlandi Köztársaság, a Liechtensteini Hercegség, a Norvég Királyság és a Svájci Államszövetség közötti, az utóbbiaknak az Európai Bizottságot a schengeni vívmányok végrehajtását, alkalmazását és fejlesztését érintő végrehajtási hatásköreinek gyakorlásában segítő bizottságok munkájában való részvételéről szóló megállapodás aláírásáról

INDOKOLÁS

POLITIKAI ÉS JOGI HÁTTÉR

1999. május 18-án az Európai Unió Tanácsa megállapodást kötött az Izlandi Köztársasággal és a Norvég Királysággal ezen államoknak a schengeni vívmányok végrehajtására, alkalmazására és fejlesztésére irányuló társulásáról[1].

2004. október 26-án az Európai Unió, az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség aláírta a Svájci Államszövetségnek a schengeni vívmányok végrehajtására, alkalmazására és fejlesztésére irányuló társulásáról szóló megállapodást. A megállapodás 2008. március 1-jén lépett hatályba[2].

2006. június 21-én parafálták a Liechtensteini Hercegségnek az Európai Unió Tanácsa, az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség közötti, a Svájci Államszövetségnek a schengeni vívmányok végrehajtására, alkalmazására és fejlesztésére irányuló társulásáról szóló megállapodáshoz való csatlakozásáról szóló, az Európai Unió Tanácsa, az Európai Közösség, a Svájci Államszövetség és a Liechtensteini Hercegség közötti jegyzőkönyvet (a továbbiakban: társulási jegyzőkönyv). A jegyzőkönyvet 2008. február 28-án írták alá.

A társulási megállapodások a társult államok kormányainak, valamint az Európai Unió Tanácsának és az Európai Közösségek Bizottságának képviselőiből álló vegyes bizottság felállításáról rendelkeztek.

Következésképpen a társult államok képviselői olyan vegyes bizottságok ülésein vesznek részt, amelyek a társult államok képviselőivel bővített tanácsi munkacsoportok formájában üléseznek. A Coreper és a Tanács szintjén ezen ülések elnöki tisztjét hathavonta felváltva töltik be az Európai Unió képviselői, illetve a társult állam kormányának képviselője.

A vegyes bizottságban való részvétel lehetőséget biztosít a társult államok számára, hogy időben hangot adhassanak bármely olyan aggodalmuknak, amely a schengeni vívmányok valamennyi társult állam által kötelezően elfogadandó fejlesztése, valamint e vívmányok végrehajtása tekintetében merül fel. A vegyes bizottságban folytatott vitát követően a schengeni vívmányok fejlesztésére hozott intézkedéseket a Tanács és az Európai Parlament a szerződésekben meghatározott megfelelő határozathozatali eljárásban elfogadja. A társult államok tehát a határozat kialakításában részt vesznek, a határozathozatalban azonban nem.

A schengeni vívmányokkal fennálló e sui generis társulás miatt a Tanácsnak levélváltás formájában kell megkötnie a Bizottságot a schengeni vívmányok végrehajtását, alkalmazását és fejlesztését érintő végrehajtási hatásköreinek gyakorlásában segítő bizottságokról (a továbbiakban: schengeni komitológiai bizottságok) szóló megállapodásokat.

A Norvégiával és Izlanddal kötött megállapodás hangsúlyozza, hogy az említett bizottságok munkája során azért van szükség ezen államok társulására, hogy részt vehessenek a társulási megállapodások által lefedett területeken zajló határozathozatali folyamatban. Az Európai Közösség elkötelezte magát amellett, hogy szükség esetén megtárgyalja és megköti azon megállapodásokat, amelyek segítségével ezen országok megfelelő feltételek mellett társulhatnak a schengeni komitológiai bizottságok munkájához.

A Svájci Államszövetség tekintetében a Bizottság vonatkozó nyilatkozata, továbbá a Tanács és a Svájci Államszövetség között levélváltás formájában létrejött megállapodás az Európai Közösség kifejezett kötelezettségvállalásáról rendelkezik, amelynek értelmében a Közösség megtárgyalja és megköti azon megállapodást, amelynek segítségével Svájc megfelelő feltételek mellett társulhat a schengeni komitológiai bizottságok munkájához.

A Liechtensteini Hercegség tekintetében a társulási jegyzőkönyvhöz csatolt vonatkozó nyilatkozat rendelkezik Liechtensteinnek a schengeni komitológiai bizottságokban való részvételéről.

Az e dokumentummal érintett megállapodás megkötéséig a társult államok a fenti ad hoc levélváltás értelmében megfigyelőként vesznek részt a schengeni komitológiai bizottságok munkájában.

Noha két schengeni társulási alapmegállapodás létezik, a társult államoknak a schengeni komitológiai bizottságok munkájában való részvételét érintően egyetlen megállapodást lenne célszerű kötni, hogy valamennyi társult állammal szemben megvalósuljon az egyenlő bánásmód és a következetesség.

A hatékonyság érdekében, valamint hogy ne legyen szükség külön tárgyalásokra, Liechtenstein már a társulási jegyzőkönyv megkötésének lezárulását megelőzően társult a schengeni komitológiai bizottságokban való részvételéről szóló tárgyalásokhoz. Liechtensteinre a schengeni komitológiai bizottságokban való részvételről szóló megállapodás a társulási jegyzőkönyv hatálybalépésének napjáig nem alkalmazandó.

Noha a Bizottság a megállapodásról szóló tárgyalás lefolytatására 2006. május 15-én megkapta a felhatalmazást, a valamennyi társult országgal folytatott tárgyalások csak 2008. október 17-én kezdődhettek meg, mivel Norvégia a tárgyalások folytatására vonatkozó felhatalmazást csak 2008-ban kapta meg, Svájc pedig azt kérte, hogy társulási megállapodása a tárgyalások megkezdéséig ne lépjen hatályba. A tárgyalásokat 2009. június 30-án lezárták és a megállapodástervezetet parafálták.

A tagállamok tájékoztatására és a velük folytatott konzultációra a Tanácson belül a határ-munkacsoport és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) munkacsoport keretében került sor.

A megállapodás jogalapjául az EK-Szerződés 62. cikke, a 63. cikke első albekezdésének 3. pontja és 202. cikkének harmadik francia bekezdése szolgál, összefüggésben a 300. cikk (2) és (3) bekezdésével.

A TÁRGYALÁSOK EREDMÉNYE

A Bizottság véleménye szerint a Tanács által a tárgyalási irányelvekben meghatározott célkitűzéseket sikerült elérni, valamint az Európai Közösség, valamint az Izlandi Köztársaság, a Liechtensteini Hercegség, a Norvég Királyság és a Svájci Államszövetség közötti, az utóbbiaknak az Európai Bizottságot a schengeni vívmányok végrehajtását, alkalmazását és fejlesztését érintő végrehajtási hatásköreinek gyakorlásában segítő bizottságok munkájában való részvételéről szóló megállapodás tervezete elfogadható a Közösség számára.

A megállapodástervezet végleges tartalma a következőképpen foglalható össze:

Cél és hatály

A megállapodás kimondja, hogy a társult államok megfigyelőként társulnak a Bizottságot a schengeni ügyekben segítő jelenlegi és jövőbeli komitológiai bizottságok munkájához. A jövőben a Bizottság a schengeni komitológiai bizottságok jegyzékét rendszeresen frissíti és a Hivatalos Lapban közzéteszi.

Következésképpen a megállapodás egyértelmű jogokat és kötelezettségeket teremt a társult államoknak a schengeni komitológiai bizottságokban történő hatékony részvétele érdekében. Rendelkezik továbbá arról is, hogy a bizottság összehívásakor a társult államok képviselői az ülést érintő valamennyi vonatkozó dokumentumot megkapják, továbbá hogy a schengeni vívmányok fejlesztését megvalósító javasolt intézkedés kapcsán észrevételeket tehessenek, illetve az ilyen intézkedések alkalmazása során észlelt bármely problémának hangot adhassanak; mindazonáltal ezen államok képviselői nem vesznek részt a bizottságok szavazásában, valamint visszavonulnak, amikor a bizottság szavazni kíván.

A megállapodásnak megfelelően a Bizottság bejelenti a társult államoknak a schengeni vívmányok fejlesztését megvalósító jogi aktusokat és intézkedéseket.

A megállapodás – a társulási alapmegállapodásokban meghatározott szabályokat megerősítve – kimondja, hogy a társult államok függetlenül döntenek majd azon összes intézkedés végrehajtása tekintetében, amelyeket a schengeni vívmányok alkalmazását és fejlesztését érintő, schengeni komitológiai eljárásokban fogadnak el.

A megállapodás továbbá meghatározza a társult államok pénzügyi hozzájárulását a schengeni komitológiai bizottságokban való részvételükből eredő adminisztratív költségekhez. Az említett bizottságok ülésein részt vevő képviselők utazási költségeit nem térítik vissza.

Hangsúlyozni kell, hogy az Izlandi Köztársaságnak, a Norvég Királyságnak és a Liechtensteini Hercegségnek a Bizottságot a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 1995. október 24-i 95/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben[3] meghatározott végrehajtási hatáskörei gyakorlásában segítő bizottságban való részvételéről az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás rendelkezik, míg a Svájci Államszövetség említett bizottságban való részvételéről a Svájccal kötött társulási megállapodáshoz csatolt levélváltásban határoztak.

Dánia, az Egyesült Királyság és Írország különleges helyzetét a preambulum említi.

Nyilatkozat

Az Izlandi Köztársaságnak, a Liechtensteini Hercegségnek, a Norvég Királyságnak és a Svájci Államszövetségnek a schengeni vívmányok végrehajtásához, alkalmazásához és fejlesztéséhez való különleges társulásáról szóló együttes nyilatkozat hangsúlyozza, hogy e különleges társulás az Európai Közösség és az említett országok közötti együttműködés egyetlen egyéb területe vonatkozásában sem tekintendő jogi vagy politikai precedensnek.

KÖVETKEZTETÉSEK

A fenti eredményekre figyelemmel a Bizottság javasolja, hogy a Tanács:

- határozzon a megállapodásnak a Közösség nevében történő aláírásáról, és hatalmazza fel a Tanács elnökét a Közösség nevében aláírásra jogosult személy(ek) kijelölésére,

- az Európai Parlamenttel folytatott konzultációt követően hagyja jóvá az Európai Közösség, valamint az Izlandi Köztársaság, a Liechtensteini Hercegség, a Norvég Királyság és a Svájci Államszövetség közötti, az utóbbiaknak az Európai Bizottságot a schengeni vívmányok végrehajtását, alkalmazását és fejlesztését érintő végrehajtási hatásköreinek gyakorlásában segítő bizottságok munkájában való részvételéről szóló csatolt megállapodást.

- Javaslat

A TANÁCS HATÁROZATA

az Európai Közösség, valamint az Izlandi Köztársaság, a Liechtensteini Hercegség, a Norvég Királyság és a Svájci Államszövetség közötti, az utóbbiaknak az Európai Bizottságot a schengeni vívmányok végrehajtását, alkalmazását és fejlesztését érintő végrehajtási hatásköreinek gyakorlásában segítő bizottságok munkájában való részvételéről szóló megállapodás Közösség nevében történő aláírásáról

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre és különösen annak 62. cikkére, 63. cikke első albekezdésének 3. pontjára, 66. cikkére és 202. cikkének harmadik francia bekezdésére, összefüggésben a 300. cikk (2) bekezdése első albekezdésének második mondatával,

tekintettel a Bizottság javaslatára,

mivel:

1. A Bizottság 2006. május 15-i felhatalmazását követően az Izlandi Köztársasággal, a Liechtensteini Hercegséggel, a Norvég Királysággal és a Svájci Államszövetséggel az utóbbiaknak az Európai Bizottságot a schengeni vívmányok végrehajtását, alkalmazását és fejlesztését érintő végrehajtási hatásköreinek gyakorlásában segítő bizottságok munkájában való részvételéről szóló tárgyalások lezárultak.

2. Későbbi megkötésére tekintettel a 2009. június 30-án parafált megállapodást alá kell írni és a csatolt együttes nyilatkozatot el kell fogadni.

3. Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez csatolt, a schengeni vívmányoknak az Európai Unió keretébe történő beillesztéséről szóló jegyzőkönyv, valamint a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának a schengeni vívmányok egyes rendelkezéseinek alkalmazásában való részvételére vonatkozó kéréséről szóló, 2000. május 29-i 2000/365/EK tanácsi határozat[4] értelmében e határozat az Egyesült Királyság helyzetét nem érinti.

4. Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez csatolt, a schengeni vívmányoknak az Európai Unió keretébe történő beillesztéséről szóló jegyzőkönyv, valamint Írországnak a schengeni vívmányok egyes rendelkezései alkalmazásában való részvételére vonatkozó kéréséről szóló, 2002. február 28-i 2002/192/EK tanácsi határozat[5] értelmében e határozat Írország helyzetét nem érinti.

5. Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez csatolt, Dánia helyzetéről szóló jegyzőkönyv értemében e határozat Dánia helyzetét nem érinti,

A KÖVETKEZŐKÉPPEN HATÁROZOTT:

1. cikk

Az Európai Közösség, valamint az Izlandi Köztársaság, a Liechtensteini Hercegség, a Norvég Királyság és a Svájci Államszövetség közötti, az utóbbiaknak az Európai Bizottságot a schengeni vívmányok végrehajtását, alkalmazását és fejlesztését érintő végrehajtási hatásköreinek gyakorlásában segítő bizottságok munkájában való részvételéről szóló megállapodás és a hozzá csatolt együttes nyilatkozat a megállapodás megkötésétől függően a Közösség nevében aláírásra kerül.

A megállapodás és az együttes nyilatkozat szövegét csatolták e határozathoz.

2. cikk

A Tanács elnöke felhatalmazást kap, hogy kijelölje a megállapodás aláírására jogosult személy(eke)t, a megállapodás megkötésére is figyelemmel.

Kelt Brüsszelben,.

a Tanács részéről

az elnök

MELLÉKLET

MEGÁLLAPODÁS

az Európai Közösség, valamint az Izlandi Köztársaság, a Liechtensteini Hercegség, a Norvég Királyság és a Svájci Államszövetség között, az utóbbiaknak az Európai Bizottságot a schengeni vívmányok végrehajtását, alkalmazását és fejlesztését érintő végrehajtási hatásköreinek gyakorlásában segítő bizottságok munkájában való részvételéről

Az EURÓPAI KÖZÖSSÉG,

valamint

AZ IZLANDI KÖZTÁRSASÁG, a továbbiakban: Izland,

A LIECHTENSTEINI HERCEGSÉG, a továbbiakban: Liechtenstein,

A NORVÉG KIRÁLYSÁG, a továbbiakban: Norvégia és

A SVÁJCI ÁLLAMSZÖVETSÉG, a továbbiakban: Svájc,

a továbbiakban együttesen: a társult államok,

TEKINTETTEL az Európai Unió Tanácsa, valamint az Izlandi Köztársaság és a Norvég Királyság között, az utóbbiaknak a schengeni vívmányok végrehajtására, alkalmazására és fejlesztésére irányuló társulásáról szóló, 1999. május 18-án kötött megállapodásra (a továbbiakban: az Izlanddal és Norvégiával kötött megállapodás),

TEKINTETTEL a 2004. október 26-án az Európai Unió, az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség által aláírt megállapodásra a Svájci Államszövetségnek a schengeni vívmányok végrehajtására, alkalmazására és fejlesztésére irányuló társulásáról (a továbbiakban: a Svájccal kötött társulási megállapodás),

TEKINTETTEL a Liechtensteini Hercegségnek az Európai Unió, az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség közötti, a Svájci Államszövetségnek a schengeni vívmányok végrehajtására, alkalmazására és fejlesztésére irányuló társulásáról szóló megállapodáshoz való csatlakozásáról szóló, az Európai Unió, az Európai Közösség, a Svájci Államszövetség és a Liechtensteini Hercegség között 2008. február 28-án aláírt jegyzőkönyvre (a továbbiakban: a Liechtensteinnel kötött társulási jegyzőkönyv),

TEKINTETTEL az Európai Unió Tanácsa és az Izlandi Köztársaság és a Norvég Királyság között az Európai Bizottságot annak végrehajtó hatásköreinek gyakorlásában segítő bizottságokról szóló, 1999. május 18-án levélváltás formájában kötött megállapodásra,

TEKINTETTEL az Európai Unió Tanácsa és a Svájci Államszövetség között az Európai Bizottságot annak végrehajtó hatásköreinek gyakorlásában segítő bizottságokról szóló, 2004. október 26-án levélváltás formájában kötött megállapodásra,

TEKINTETTEL az Európai Bizottságot végrehajtási hatásköreinek gyakorlásában segítő bizottságokban való részvételről szóló, a Liechtensteinnel kötött társulási jegyzőkönyvhöz fűzött, 2008. február 28-án aláírt nyilatkozatra,

FIGYELEMBE VÉVE, hogy a schengeni vívmányoknak az Európai Közösségek Bizottsága (a továbbiakban: a Bizottság) által végrehajtási hatáskörei gyakorlásával elfogadott olyan új jogi aktusai és intézkedései, amelyeknél az e megállapodásban meghatározott eljárásokat alkalmazta, egyidejűleg az Európai Unió, az Európai Közösség és az érintett tagállamok, továbbá a társult államok esetében is alkalmazandók,

FIGYELEMBE VÉVE annak szükségességét, hogy biztosítani kell a schengeni vívmányok új jogi aktusainak vagy intézkedéseinek alkalmazását és egységes végrehajtását, amihez viszont a társult államoknak a Bizottságot végrehajtási hatásköreinek gyakorlásában segítő bizottságok munkájában való részvétele szükséges olyankor, amikor a schengeni vívmányok fejlesztését megvalósító jogi aktusokra vagy intézkedésekre vonatkozó határozatok születnek,

MIVEL a társulási megállapodások nem tartalmaznak részletes szabályokat a társult államoknak a Bizottságot végrehajtási hatáskörei gyakorlásában segítő bizottságok munkájában való részvételére vonatkozóan olyan esetekre, amikor a schengeni vívmányok fejlesztését megvalósító jogi aktusok vagy intézkedésekre vonatkozó határozatok születnek,

MIVEL az Izlandi Köztársaságnak, a Norvég Királyságnak és a Liechtensteini Hercegségnek a Bizottságot a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 1995. október 24-i 95/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben[6] meghatározott végrehajtási hatáskörei gyakorlásában segítő bizottságban való részvételéről az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás rendelkezik, míg a Svájci Államszövetség említett bizottságban való részvételéről a Svájccal kötött társulási megállapodáshoz csatolt levélváltásban határoztak,

A KÖVETKEZŐKBEN ÁLLAPODTAK MEG:

1. cikk

E megállapodás a schengeni vívmányokat módosító, illetve az e vívmányokra építő jogi aktusokra és intézkedésekre vonatkozik, amelyeket a Bizottság a schengeni vívmányok végrehajtását, alkalmazását és fejlesztését érintő végrehajtási hatásköreinek gyakorlásával fogad el.

2. cikk

1. A társult államok megfigyelőként társulnak az e megállapodás 1. mellékletében említett, a Bizottságot a schengeni vívmányok végrehajtását, alkalmazását és fejlesztését érintő végrehajtási hatásköreinek gyakorlásában segítő bizottságok (a továbbiakban: schengeni komitológiai bizottságok) munkájához.

2. Amikor a schengeni vívmányokat módosító vagy az e vívmányokra építő új jogi aktus a Bizottságot végrehajtási hatásköreinek gyakorlásában segítő új bizottságot hoz létre, a társult államok a bizottságot létrehozó jogi aktus hatálybalépésének napjától társulnak az említett bizottság munkájához.

3. A Bizottság a schengeni komitológiai bizottságok jegyzékét rendszeresen frissíti és közzéteszi az Európai Unió Hivatalos Lapjában .

3. cikk

1. A társult államok képviselői az e cikkben ismertetettek szerint társulnak a schengeni komitológiai bizottságok munkájához.

2. A társult államok a schengeni komitológiai bizottságban lehetőséget kapnak arra, hogy

- olyan problémákat ismertessenek, amelyek a schengeni vívmányok végrehajtását, alkalmazását vagy fejlesztését érintő adott jogi aktus vagy intézkedés tekintetében merülnek fel, illetve reagálhassanak a többi küldöttség által tapasztalt problémákra,

- kifejthessék véleményüket az általuk aggályosnak tartott rendelkezések megfogalmazása vagy alakulása, illetőleg végrehajtása tekintetében felmerülő bármely kérdés kapcsán.

3. A társult államoknak jogában áll javaslatokat tenni a schengeni komitológiai bizottságokban. Megvitatásuk után e javaslatokat a Bizottság javaslattétel vagy kezdeményezés céljából fontolóra veheti.

4. A társult államok nem vesznek részt a schengeni komitológiai bizottságok szavazásában, valamint visszavonulnak, amikor a bizottság szavazni kíván.

5. Amikor a schengeni komitológiai bizottságot összehívják, a társult államok képviselői és az Európai Unió tagállamai egyidejűleg megkapják a napirendet, valamint azon intézkedések tervezeteit, amelyek kapcsán véleményüket kérik, megkapnak továbbá valamennyi egyéb vonatkozó munkadokumentumot is.

6. A schengeni komitológiai bizottságok dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésre vonatkozó elveknek és feltételeknek egyezniük kell a Bizottság dokumentumaira vonatkozó elvekkel és feltételekkel[7].

7. E megállapodás alkalmazásában, valamint a schengeni komitológiai bizottságok eljárási szabályainak meghatározása során e cikkre hivatkozni kell.

4. cikk

Amikor a Bizottság a schengeni vívmányokat módosító, illetve az e vívmányokra építő javaslatokat dolgoz ki, nem hivatalosan ugyanolyan módon kéri fel a javaslatok kidolgozásával kapcsolatos tanácsadásra a társult államok szakértőit, mint az Európai Unió tagállamainak (a továbbiakban: a tagállamok) szakértőit.

5. cikk

1. A schengeni vívmányok fejlesztését megvalósító új jogi aktusok és intézkedések elfogadásának jogát az Európai Unió erre hatáskörrel rendelkező intézményei fenntartják[8].

A (3) bekezdésre figyelemmel

- az (1) bekezdésben említett jogi aktusok és intézkedések az Európai Unió, az Európai Közösség és érintett tagállamai, valamint a társult államok vonatkozásában egyidejűleg lépnek hatályba, kivéve ha e jogi aktusok vagy intézkedések kifejezetten ettől eltérően rendelkeznek,

- az (1) bekezdésben említett jogi aktusoknak és intézkedéseknek az egyes társult államok általi elfogadása jogokat és kötelezettségeket keletkeztet egyrészről az érintett társult állam, másrészről az Európai Unió, az Európai Közösség és az e jogi aktusokkal és intézkedésekkel kötelezett tagállamaik között.

2. A társult államokat értesíteni kell az (1) bekezdésben említett olyan jogi aktusok és intézkedések elfogadásáról, amelyekre az e megállapodásban meghatározott eljárásokat alkalmazták.

Az (1) bekezdésben említett jogi aktusok és intézkedések elfogadásáról a Bizottság Főtitkársága e cikkre hivatkozva értesíti a társult államokat, amennyiben e jogi aktusok és intézkedések elfogadását bejelentette a tagállamoknak.

Amennyiben a Bizottság Főtitkársága az (1) bekezdésben említett jogi aktusok és intézkedések elfogadását a tagállamoknak nem jelentette be, úgy e cikkre hivatkozva a Bizottságnak az érintett jogi aktusok és intézkedések elfogadásáért felelős főigazgatósága közli a társult államokkal az adott jogi aktusok és intézkedések elfogadását.

3. Az egyes társult államok függetlenül határoznak arról, hogy elfogadják-e az (1) bekezdésben említett jogi aktusok és intézkedések tartalmát, továbbá hogy végrehajtják-e őket saját belső jogrendjükben. E határozatokat az érintett jogi aktusokról vagy intézkedésekről szóló bizottsági értesítést követő harminc napon belül bejelentik a Bizottságnak.

Az (1) bekezdésben említett jogi aktusok és intézkedések társult államok általi elfogadása, valamint elfogadásuk elmaradásának következményei tekintetében a következő rendelkezéseket kell alkalmazni:

- Izland és Norvégia – az Izlanddal és Norvégiával kötött társulási megállapodás 8. cikke,

- Svájc – a Svájccal kötött társulási megállapodás 7. cikke,

- Liechtenstein – a Liechtensteinnel kötött társulási jegyzőkönyv 5. cikke.

6. cikk

1. Az e megállapodás végrehajtásával kapcsolatos adminisztratív költségek tekintetében a társult államok bruttó nemzeti termékének az összes részt vevő állam bruttó nemzeti termékéhez viszonyított százalékával összhangban 500 000 EUR, az Európai Unió inflációs rátáját tükröző, évente kiigazított összeg erejéig hozzájárulnak az Európai Közösségek általános költségvetéséhez.

Ezen 500 000 EUR összeget levélváltás formájában kell kiigazítani, amennyiben a társult államok részvételével működő schengeni komitológiai bizottságok számának alakulása, illetve az ülések gyakorisága úgy kívánja.

2. A Bizottság a schengeni komitológiai bizottságok ülésein részt vevő képviselők utazási költségeit nem téríti meg.

7. cikk

1. E megállapodás letéteményese az Európai Unió Tanácsának főtitkára.

2. Az Európai Közösség és a társult államok saját eljárásuknak megfelelően jóváhagyják e megállapodást.

3. E megállapodás hatálybalépéséhez az Európai Közösség és legalább egy társult állam jóváhagyása szükséges.

4. E megállapodás az Európai Közösség és az érintett társult állam között a vonatkozó jóváhagyási vagy ratifikációs okmány letéteményesnél történő letételét követő második hónap első napján lép hatályba.

5. Liechtenstein tekintetében e megállapodás csak akkor lép hatályba, amikor a Liechtensteinnel kötött társulási jegyzőkönyv hatályba lépett.

8. cikk

1. Norvégia, illetve Izland tekintetében e megállapodás akkor veszti hatályát, amikor az Izlanddal, illetve Norvégiával kötött társulási megállapodás hatályát veszti.

2. Svájc tekintetében e megállapodás akkor veszti hatályát, amikor a Svájccal kötött társulási megállapodás hatályát veszti.

3. Liechtenstein tekintetében e megállapodás akkor veszti hatályát, amikor a Liechtensteinnel kötött társulási jegyzőkönyv hatályát veszti.

4. A hatályvesztésről a letéteményt értesíteni kell.

9. cikk

E megállapodás és az együttes nyilatkozat egyetlen eredeti példányban, angol, bolgár, cseh, észt, dán, finn, francia, görög, holland, lengyel, lett, litván, magyar, máltai, német, olasz, portugál, román, spanyol, svéd, szlovák, szlovén, izlandi és norvég nyelven készült, amely szövegek mindegyike egyaránt hiteles.

Kelt Brüsszelben,

az Európai Közösség részéről

az Izlandi Köztársaság részéről

a Liechtensteini Hercegség részéről

a Norvég Királyság részéről

a Svájci Államszövetség részéről

1. MELLÉKLET

Jegyzék az Európai Bizottságot a schengeni vívmányok végrehajtását, alkalmazását és fejlesztését érintő végrehajtási hatásköreinek gyakorlásában segítő bizottságokról

- a vízumok egységes formátumának meghatározásáról szóló, 1995. május 29-i 1683/95/EK tanácsi rendelettel[9] létrehozott bizottság,

- a Schengeni Információs Rendszer második generációjának (SIS II) létrehozásáról, működtetéséről és használatáról szóló, 2006. december 20-i 1987/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel[10] és a Schengeni Információs Rendszer második generációjának (SIS II) létrehozásáról, működtetéséről és használatáról szóló, 2007. június 12-i 2007/533/IB tanácsi határozattal[11] létrehozott bizottság, e bizottság segíti továbbá az Európai Bizottságot a következő jogszabályok alkalmazásában is:

- az Európai Parlament és a Tanács 767/2008/EK rendelete (2008. július 9.) a vízuminformációs rendszerről (VIS) és a rövid távú tartózkodásra jogosító vízumokra vonatkozó adatok tagállamok közötti cseréjéről (VIS-rendelet)[12],

- a Tanács 1104/2008/EK rendelete (2008. október 24.) a Schengeni Információs Rendszerről (SIS 1+) a Schengeni Információs Rendszer második generációjára (SIS II) történő átállásról[13],

- a Tanács 839/2008/EK rendelete (2008. október 24.) a Schengeni Információs Rendszerről (SIS 1+) a Schengeni Információs Rendszer második generációjára (SIS II) történő átállásról[14],

- a Sirene Kézikönyv módosítási eljárásáról szóló, 2004. február 19-i 2004/201/IB tanácsi határozat és a Sirene Kézikönyv módosítási eljárásáról szóló, 2004. február 19-i 378/2004/EK tanácsi rendelettel[15] létrehozott, az Európai Bizottságot a Sirene Kézikönyv módosításában segítő bizottság,

- az egy biztonságos, webalapú információs és koordinációs hálózat létrehozásáról a tagállamok migrációigazgatási szolgálatai részére szóló, 2005. március 16-i 2005/267/EK tanácsi határozatával[16] létrehozott bizottság,

- a személyek határátlépésére irányadó szabályok közösségi kódexének (Schengeni határ-ellenőrzési kódex) létrehozásáról szóló, 2006. március 15-i 562/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletével[17] létrehozott, az Európai Bizottságot a külső határok tekintetében segítő bizottság,

- a Szolidaritás és a migrációs áramlások igazgatása általános program keretében a 2007–2013-as időszakra a Külső Határok Alap létrehozásáról szóló, 2007. május 23-i 2007/574/EK európai parlamenti és tanácsi határozattal[18] létrehozott „Szolidaritás és a migrációs áramlások igazgatása” bizottság,

- [emlékeztetőül: a Közösségi Vízumkódex létrehozásáról szóló, …-i …/…/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel[19] létrehozott vízumbizottság].

A SZERZőDő FELEK EGYÜTTES NYILATKOZATA SCHENGENI VÍVMÁNYOK VÉGREHAJTÁSÁHOZ, ALKALMAZÁSÁHOZ ÉS FEJLESZTÉSÉHEZ VALÓ KÜLÖNLEGES TÁRSULÁSRÓL

A szerződő felek együttesen kijelentik, hogy az Izlandi Köztársaságnak, a Liechtensteini Hercegségnek, a Norvég Királyságnak és a Svájci Államszövetségnek a schengeni vívmányok végrehajtásához, alkalmazásához és fejlesztéséhez való különleges társulás az Európai Közösség és az említett államok közötti együttműködés egyetlen egyéb területe vonatkozásában sem tekintendő jogi vagy politikai precedensnek.[pic][pic][pic]

[1] HL L 176., 1999.7.10., 36. o.

[2] HL L 53., 2008.2.27., 52. o.

[3] HL L 281., 1995.11.23., 31. o.

[4] HL L 131., 2000.6.1., 43. o.

[5] HL L 64., 2002.3.7., 20. o.

[6] HL L 281., 1995.11.23., 31. o.

[7] Az Európai Parlament és a Tanács 1049/2001/EK rendelete (2001. május 30.) az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről (HL L 145., 2001.5.31., 43. o.).

[8] E megállapodás aláírásával egyidejűleg ezen aktusok vagy intézkedések elfogadása a Bizottságra ruházott végrehajtási hatáskörök gyakorlására vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, legutóbb a 2006. július 17-i 2006/512/EK határozattal (HL L 200., 2006.7.22., 11. o.) módosított, 1999. június 28-i 1999/468/EK tanácsi határozattal (HL L 184. 1999.7.17., 23. o.) összhangban megtörténik.

[9] HL L 164., 1995.7.14., 1–4. o.

[10] HL L 381., 2006.12.28., 4. o.

[11] HL L 205., 2007.8.7., 63. o.

[12] HL L 218., 2008.8.13., 60. o.

[13] HL L 299., 2008.11.8., 1. o.

[14] HL L 299., 2008.11.8., 43. o.

[15] HL L 64., 2004.3.2., 5. és 45. o.

[16] HL L 83., 2005.4.1., 48. o.

[17] HL L 105., 2006.4.13., 1. o.

[18] HL L 144., 2007.6.6., 22. o.

[19] HL L…., .…, ..o.