JULIANE KOKOTT

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2017. december 7. ( 1 )

C‑554/16. sz. ügy

EP Agrarhandel GmbH

kontra

Bundesminister für Land‑, Forst‑, Umwelt und Wasserwirtschaft

(a Verwaltungsgerichtshof [legfelsőbb közigazgatási bíróság, Ausztria] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal iránti kérelem – Mezőgazdaság – A 73/2009/EK rendelet 117. cikke – A 2010/300/EU határozattal módosított 2001/672/EK bizottsági határozat – Anyatehénre vonatkozó támogatás – Szarvasmarhafélék áthelyezése különböző gazdaságokból hegyvidéki területen található legelőkre – A jelentendő információk jelentésére nyitva álló határidő – A határidő elmulasztásának hatása a támogathatóságra”

I. Bevezetés

1.

A jelentendő adatok elküldését vagy beérkezését kell‑e alapul venni valamely határidő betartása szempontjából? Milyen következményekkel jár a késedelmes bejelentés?

2.

E kérdések az illetékes osztrák hatóság azon határozatával kapcsolatban merülnek fel, amely azzal az indokkal utasította el az EP Agrarhandel GmbH‑nak a 2011. évi anyatehénre vonatkozó támogatás iránt több mint 40 szarvasmarha vonatkozásában benyújtott kérelmét, hogy a nyári legelőre való áthelyezésre vonatkozó bejelentés túl későn érkezett be.

3.

A Bíróságnak a jelen ügyben először a határidő betartásának szabályairól és adott esetben a bejelentési határidő elmulasztásának az állatok támogathatóságára gyakorolt hatásairól kell döntenie.

II. Jogi háttér

A.   Az uniós jog

4.

Az ügy uniós jogi hátteréül a szarvasmarhák azonosításáról és nyilvántartásáról szóló 1760/2000 rendelet, ( 2 ) az e rendelet 7. cikke alapján elfogadott, a 2010/300/EU határozattal módosított 2001/672/EK bizottsági határozat, ( 3 ) valamint az agrárpolitika keretébe tartozó közvetlen kifizetésekről szóló 73/2009/EK rendelet ( 4 ), és az annak végrehajtására vonatkozó 1121/2009/EK rendelet ( 5 ) és 1122/2009/EK rendelet ( 6 ) szolgál.

– Az 1760/2000 rendelet és a 2001/672 határozat

5.

Mindenekelőtt az 1760/2000 rendelet (7) preambulumbekezdését kell felidézni:

„Ennek eredményeképpen a fogyasztók marhahús és marhahústermékek minőségébe vetett bizalma javulni fog, megőrizhető lesz a közegészség védelmének egy magasabb szintje, a marhahúspiac tartós egyensúlya pedig megerősödik.”

6.

Az 1760/2000 rendelet 3. cikkének első bekezdése a szarvasmarhafélék azonosítási és nyilvántartási rendszerét ismerteti:

„A szarvasmarhafélék azonosítási és nyilvántartási rendszere az alábbi elemekből áll:

a)

füljelzők az állatok egyedi megjelölésére;

b)

számítógépes adatbázisok;

c)

marhalevelek;

d)

egyedi nyilvántartások minden gazdaságon.”

7.

Az 1760/2000 rendelet 7. cikkének (1) bekezdése a szarvasmarhák azonosítási és nyilvántartási rendszerének keretében az állattartókat terhelő kötelezettségeket szabályozza:

„A szállítók kivételével minden állattartó köteles:

–

naprakész nyilvántartást vezetni,

–

amint a számítógépes adatbázis teljesen működőképes, minden, a gazdaságba, illetve az onnan kifelé irányuló állatmozgást, az állatok gazdaságban történő születését, illetve halálát, továbbá ezen események időpontját, az eseménytől számított háromtól hét napos, a tagállam által meghatározott időtartamon belül az illetékes hatóságnak jelenteni. A tagállam kérésére azonban, és a 23. cikk (2) bekezdésében említett eljárásnak megfelelően a Bizottság meghatározhatja azokat a körülményeket, amelyek között a tagállamok meghosszabbíthatják a maximális időtartamot, és különleges szabályokat hozhatnak a különféle hegyvidéki területeken nyári legeltetésre hajtott szarvasmarhafélék mozgására vonatkozóan.”

8.

Az 1760/2000 rendelet 7. cikke (1) bekezdése második francia bekezdésének második mondata alapján a Bizottság elfogadta a nyári legelőre való áthelyezésre alkalmazandó különleges szabályok megállapításáról szóló 2001/672 határozatot.

9.

Mindenekelőtt az említett határozat (3) preambulumbekezdését kell felidézni:

„A különleges szabályokat úgy kell megállapítani, hogy valamennyi szarvasmarha tartási helye mindenkor azonosítható legyen.”

10.

A 2001/672 határozat 2. cikkének (2) bekezdése a jelentendő információkat szabályozza. A (4) bekezdés az állattartók által betartandó bejelentési határidőt határozza meg:

„A (2) bekezdésben említett jegyzékben foglalt információkat legfeljebb hét nappal az állatok legelőre való áthelyezését követően be kell jegyezni a szarvasmarhafélék nemzeti adatbázisába.”

11.

A 2010/300 határozat a következőképpen módosította a 2001/672 határozat 2. cikkének (4) bekezdését:

„A (2) bekezdésben említett jegyzékben foglalt információkat az 1760/2000/EK rendelet 7. cikke (1) bekezdésének megfelelően legfeljebb tizenöt nappal az állatok legelőre való áthelyezését követően jelenteni kell az illetékes hatóságnak.”

12.

A 2010/300 határozat (5) preambulumbekezdése szerint a 2001/672 határozat 2. cikke (4) bekezdésének módosítása az alábbi megfontoláson alapul:

„Bizonyos feltételek esetén a különböző gazdaságokból ugyanarra a hegyvidéki nyári legelőre hajtott állatok hét napnál hosszabb idő alatt érnek oda. A szükségtelen adminisztratív terhek csökkentése érdekében a 2001/672/EK határozatban megállapított határidőket ezért módosítani kell, hogy tekintettel legyenek erre a gyakorlati körülményre anélkül, hogy veszélyeztetnék a nyomon követhetőséget.”

– A 73/2009 rendelet

13.

A 73/2009 rendelet a közös agrárpolitika keretébe tartozó, mezőgazdasági termelők részére meghatározott közvetlen támogatási rendszerek közös szabályait állapítja meg, és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott egyes támogatási rendszereket hoz létre.

14.

A 73/2009 rendelet II. címe a közvetlen kifizetésekről szóló általános rendelkezéseket tartalmaz. A 21. és 23. cikk a jogosultsági szabályokkal kapcsolatos előírások megsértése esetén történő támogatáscsökkentést, illetve a támogatás köréből ez esetben való kizárást, illetve a kölcsönös megfeleltetés mezőgazdasági termelőre vonatkozó szabályainak megsértése esetén történő támogatáscsökkentést, illetve a kifizetésből ez esetben való kizárást szabályozza.

15.

A 73/2009 rendelet III. címe a termeléstől független egységes támogatásra vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz. A IV. cím tárgyát (az említettől eltérő) egyéb támogatási rendszerek képezik. E cím „Közösségi támogatási rendszerek” címet viselő 1. fejezetének 11. szakasza a marha‑ és borjúhúsra vonatkozó támogatást szabályozza.

16.

A 73/2009 rendelet 111. cikke ennek körében az anyatehénre vonatkozó támogatást szabályozza:

„(1)   A gazdaságában anyateheneket tartó mezőgazdasági termelő – kérelem alapján – anyatehén tartásáért járó támogatásban (»anyatehénre vonatkozó támogatás«) részesülhet. A támogatás éves támogatás formájában, naptári évenként és termelőnként az egyéni felső határon belül jár.

(2)   Az anyatehénre vonatkozó támogatás minden olyan mezőgazdasági termelőnek jár, aki

a)

[…]

b)

[…]

A tagállamok azonban az általuk meghatározott objektív és megkülönböztetéstől mentes kritériumok alapján dönthetnek úgy, hogy ezt a mennyiségi korlátot megváltoztatják vagy megszüntetik, feltéve hogy az igény benyújtásának napjától számított hat egymást követő hónapban a termelő által tartott anyatehenek száma legalább 60%‑a, az üszők száma pedig legfeljebb 40%‑a annak az anyatehén‑, illetve üszőszámnak, amelyre a termelő a támogatást igényelte. […]”

17.

A 73/2009 említett szakaszában foglalt 116. cikk a vágásra vonatkozó támogatást szabályozza. A szintén ugyanezen szakaszban található 117. cikk „A jövedelemtámogatás közös szabályai” címet viseli, és a következő rendelkezést tartalmazza:

„Az e szakasz szerinti közvetlen kifizetés az 1760/2000/EK rendelet szerint azonosított és nyilvántartott állatok tekintetében igényelhető [helyesen: Az e szakasz szerinti közvetlen kifizetés csak az 1760/2000/EK rendelet szerint azonosított és nyilvántartott állatok után nyújtható].

Mindemellett az állatot a kifizetésre jogosultnak [helyesen: támogathatónak] kell tekinteni akkor is, ha az 1760/2000/EK rendelet 7. cikke (1) bekezdésének második francia bekezdésében meghatározott információkat az állatra vonatkozó – az e rendelet 141. cikkének (2) bekezdésében említett eljárással összhangban meghatározott – birtokon tartási időszak első napján jelentették az illetékes hatóságnak.”

– Az 1121/2009 rendelet

18.

Az 1121/2009 rendelet a 73/2009 rendelet IV. címében a mezőgazdasági termelők részére meghatározott támogatási rendszerek alkalmazására vonatkozó részletes szabályokat tartalmazza. E támogatási rendszerek részét képezi az utóbbi rendelet 111. cikkében szabályozott anyatehénre vonatkozó támogatás is.

19.

Az 1121/2009 rendelet 61. cikke a 73/2009 rendelet 111. cikke (2) bekezdésének második albekezdése értelmében az anyatehénre vonatkozó támogatás egyik feltételét képező birtokon tartási időszakra vonatkozó szabályokat tartalmaz:

„A 73/2009/EK rendelet 111. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében említett, hat hónapig tartó [birtokon tartási] időszak a kérelem benyújtásának napját követő naptól kezdődik.

Ha azonban egy tagállam él az 1122/2009/EK rendelet 16. cikke (3) bekezdésének második albekezdésében meghatározott lehetőséggel, rögzítenie kell azt az időpontot, amikor az e cikk első albekezdésében [helyesen: bekezdésében] említett időszak elkezdődik.”

– Az 1122/2009 rendelet

20.

Az 1122/2009 rendelet II. része a 73/2009 rendelet „Általános rendelkezések a közvetlen kifizetésekről” címet viselő II. címének 4. fejezetében előírt integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer működtetésére vonatkozó részletes szabályokat tartalmazza.

21.

Az 1122/2009 rendelet 63. cikke a nyújtandó támogatás kiszámítása alapjának meghatározására vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza. E cikk (3) és (4) bekezdése a következőket írja elő:

„(3)   A 65. és a 66. cikk sérelme nélkül, ha az adott támogatási kérelemben bejelentett állatlétszám meghaladja az igazgatási vagy helyszíni ellenőrzések eredményeként meghatározott létszámot, akkor a támogatást a meghatározott állatok alapján kell kiszámítani.

(4)   A szarvasmarhafélék azonosítási és nyilvántartási rendszerével kapcsolatos szabálytalanság felfedezése esetén a következőket kell alkalmazni:

a)

azt a szarvasmarhát, amely két füljelzőjének egyikét elveszítette, meghatározottnak kell tekinteni, feltéve hogy a szarvasmarhafélék azonosítási és nyilvántartási rendszerének más elemei alapján egyértelműen és egyedileg azonosítani lehet;

b)

ha a szabálytalanságok a nyilvántartásban vagy a marhalevélben szereplő, nem helytálló bejegyzésekkel kapcsolatosak, az érintett állat csak akkor tekintendő meg nem határozottnak, ha egy 24 hónapos időszakban legalább két ellenőrzés alkalmával találnak ilyen hibákat. Minden más esetben az érintett állatokat az első ténymegállapítás után meg nem határozott állatoknak kell tekinteni.

A szarvasmarhafélék azonosítási és nyilvántartási rendszerének bejegyzéseivel és a rendszer felé tett bejelentésekkel kapcsolatban a 21. cikk rendelkezéseit kell alkalmazni.”

B.   A nemzeti jog

22.

Az osztrák Direktzahlungs‑Verordnung (közvetlen kifizetési rendelet) ( 7 ) 12. §‑a értelmében a szarvasmarhafélékre vonatkozó számítógépes adatbázis vonatkozó információi az anyatehénre vonatkozó támogatás iránti kérelemnek minősülnek.

23.

Az osztrák közvetlen kifizetési rendelet 13. §‑ának (1) bekezdése értelmében kérelmezőnek az a mezőgazdasági termelő minősül, aki január 1‑jén, március 16‑án vagy április 10‑én támogatható anyateheneket tart, és akinek mezőgazdasági üzemére nézve az adott év vonatkozásában egységes kérelmet nyújtanak be. Ugyanezen szakasz (2) bekezdése értelmében a 73/2009 rendelet 111. cikkének (2) bekezdése szerinti birtokon tartási időszak január 2‑án, az adott év január 1‑jét követően a gazdaságba kerülő anyatehenek tekintetében március 17‑én, az adott év január 16‑át követően a gazdaságba kerülő anyatehenek tekintetében pedig április 11‑én kezdődik.

24.

Az osztrák Rinderkennzeichnungs‑Verordnung (szarvasmarha‑azonosítási rendelet) ( 8 ) 6. §‑ának (5) bekezdése értelmében a nyári legelőre való áthelyezésre vonatkozó bejelentés postai vagy online úton tehető meg. A további bejelentések ezenfelül telefonon is megtehetők. E szakasz (6) bekezdése értelmében az alpesi legelőre való áthelyezés jelentésére nyitva álló határidő betartása vonatkozásában a beérkezés időpontja irányadó.

III. Az alapeljárás és a Bíróság előtti eljárás

25.

Az alapeljárás felperese az EP Agrarhandel GmbH. 2011. június 17‑én tehéncsordájának egy részét egy hegyvidéki legelőre helyezte át. Az alpesi legelőre való áthelyezésre vonatkozó bejelentést az EP Agrarhandel GmbH 2011. június 30‑án adta postára. Az érkeztető bélyegző szerint a bejelentés 2011. július 7‑én érkezett be az illetékes hatósághoz.

26.

2012. március 28‑i határozatával az illetékes hatóság a 2011. év vonatkozásában 398,00 euró összegű szarvasmarha‑támogatást engedélyezett az EP Agrarhandel GmbH számára a számítógépes adatbázisban szereplő információk alapján. Az EP Agrarhandel GmbH kifogást nyújtott be („jogorvoslati kérelmet” terjesztett elő) e határozattal szemben azzal az indokkal, hogy a 2011. június 17‑én áthelyezett tehenek tekintetében jogellenesen nem engedélyeztek számára anyatehénre vonatkozó támogatást.

27.

2013. december 6‑i határozatával a Bundesminister für Land‑ und Forstwirtschaft, Umwelt und Wasserwirtschaft (szövetségi mezőgazdasági és erdőgazdálkodási, környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter, Németország) elutasította a jogorvoslati kérelmet. Határozatát azzal indokolta, hogy az alpesi legelőre való áthelyezésre vonatkozó bejelentés csak a 15 napos határidő lejártát követően érkezett be az illetékes hatósághoz, és ezért az késedelmes volt. E késedelem miatt nem nyújtható támogatás.

28.

Az EP Agrarhandel GmbH keresetet indított a 2013. december 6‑i határozattal szemben az osztrák Verwaltungsgerichtshof (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Ausztria) előtt. A Verwaltungsgerichtshof (legfelsőbb közigazgatási bíróság) az EUMSZ 267. cikk alapján a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé előzetes döntéshozatal céljából:

„1)

Ellentétes‑e a [2001/672 határozat] 2. cikkének a [2010/300 határozat] által módosított (4) bekezdésével [a szarvasmarhák azonosításáról és nyilvántartásáról szóló szövetségi mezőgazdasági és erdőgazdálkodási, környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszteri rendelet] 6. §‑ának (6) bekezdéséhez hasonló olyan tagállami jogszabályi rendelkezés, amely minden, az említett rendelkezés hatálya alá tartozó határidő – ideértve ezáltal a nyári legelőre való áthelyezésre vonatkozó bejelentés határidejét is – betartása vonatkozásában a megfelelő bejelentés beérkezésének időpontját tekinti irányadónak?

2)

Milyen hatással bír a [73/2009 rendelet] 117. cikkének második bekezdése azon szarvasmarhák támogathatóságára, amelyek nyári legelőre való áthelyezését a [2001/672 határozat] 2. cikke (4) bekezdésének értelmében véve késedelmesen jelentették?

3)

Kell‑e a késedelmes bejelentés miatt szankciókat alkalmazni abban az esetben, ha a nyári legelőre való áthelyezésre vonatkozó késedelmes bejelentés a 73/2009 rendelet 117. cikkének második bekezdése alapján nem jár a támogatásra való jogosultság elvesztésével?”

29.

A Bíróság előtti eljárásban az Osztrák Köztársaság, valamint az Európai Bizottság terjesztett elő írásbeli észrevételeket.

IV. Értékelés

30.

A jelen előzetes döntéshozatali eljárás tárgyát a 2001/672 határozat 2. cikke (4) bekezdésének, valamint a 73/2009 rendelet 117. cikkének értelmezése képezi.

31.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés a 2001/672 határozat 2. cikkének (4) bekezdésében szereplő „[az] […] információkat […] legfeljebb tizenöt nappal az állatok legelőre való áthelyezését követően jelenteni kell az illetékes hatóságnak” szövegrész értelmezésére irányul. A kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy e szövegrész azt jelenti‑e, hogy az információknak az említett időtartamon belül kell beérkezniük az illetékes hatósághoz, vagy elegendő azok határidőn belüli elküldése. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett további két kérdés az adott esetben késedelmes bejelentés jogkövetkezményeire vonatkozik. A második kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy a 73/2009 rendelet 117. cikkének második bekezdése azzal jár‑e, hogy az állatokat a késedelmes bejelentés ellenére támogathatónak kell tekinteni, a harmadik kérdéssel pedig azt, hogy ez esetben kell‑e a késedelmes bejelentés miatt szankciókat alkalmazni.

32.

Elöljáróban meg kell állapítani, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések megválaszolásához figyelembe kell venni a 2001/672 határozat 2. cikkének (4) bekezdése és a 73/2009 rendelet 117. cikke között fennálló kapcsolatot, valamint azon szabályozások céljait, amelyeknek e rendelkezések részét képezik.

33.

A 73/2009 rendelet a közös agrárpolitika keretébe tartozó közvetlen támogatási rendszerekre vonatkozó szabályokat állapít meg. E közvetlen támogatások egyike, az anyatehénre vonatkozó támogatás a hústermelésre szánt borjakat tartó gazdaságok jövedelemtámogatását szolgálja és a termeléstől független egységes alaptámogatást egészíti ki. Az anyatehénre vonatkozó támogatás az említett rendelet 117. cikkének első bekezdése alapján az 1760/2000 rendelet szerint azonosított és nyilvántartott állatok után nyújtható.

34.

Az 1760/2000 rendelet célja a fogyasztók marhahús minőségébe vetett bizalmának javítása, a közegészség védelme egy magasabb szintjének megőrzése és a marhahúspiac tartós egyensúlyának megerősítése. ( 9 ) Az e célból létrehozott azonosítási és nyilvántartási rendszer többek között azon alapul, hogy a tagállamok nemzeti szarvasmarha‑adatbázisokat hoznak létre, amelyekben az állatok azonosító adatait, az összes, az adott tagállam területén található gazdaságot, továbbá az állatok mozgásait rögzítik. E rendszernek folyamatosan teljesnek és hatékonynak kell lennie, oly módon, hogy az illetékes hatóság valamely szarvasmarha tartási helyét mindenkor azonosíthassa, és képes legyen járvány esetén a lehető legrövidebb időn belül azonosítani az állat származását és azonnal bevezetni a közegészség védelméhez szükséges intézkedéseket. ( 10 )

35.

Az 1760/2000 rendelet 7. cikkének (1) bekezdése alapján az azonosítási és nyilvántartási rendszer keretében az állattartó köteles többek között minden mozgást az illetékes hatóságoknak jelenteni. E bejelentést főszabály szerint háromtól – legfeljebb – hét napos időtartamon belül kell megtenni. A szarvasmarhafélék nyári legelőre való áthelyezését illetően az említett cikk felhatalmazza a Bizottságot a bejelentési időtartam meghosszabbítására és különleges szabályok elfogadására. A Bizottság ezt 2001/672 határozatával tette meg.

36.

A 73/2009 rendelet 117. cikkének második bekezdése végezetül úgy rendelkezik, hogy az állatokat támogathatónak kell tekinteni akkor is, ha az 1760/2000 rendelet 7. cikkének (1) bekezdésében meghatározott információkat az állatra vonatkozó birtokon tartási időszak első napján jelentik az illetékes hatóságnak.

A.   A 2001/672 határozat 2. cikkének (4) bekezdése szerinti határidő betartásának szabályairól (első kérdés)

37.

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy ellentétes‑e a 2001/672 határozat 2. cikkének (4) bekezdésével az osztrák szarvasmarha‑azonosítási rendelet 6. §‑ának (6) bekezdéséhez hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely szerint a szarvasmarhafélék nyári legelőre való áthelyezésére vonatkozó bejelentésnek a 15 napos határidőn belül be kell érkeznie az illetékes hatósághoz.

38.

A jelen ügyben a határidő a legelőre való 2011. június 17‑i áthelyezéssel 2011. június 18‑án 00 óra 00 perckor kezdődött, és 2011. július 4‑én 24 óra 00 perckor járt le. ( 11 ) Ha – mint az Osztrák Köztársaság – a bejelentés beérkezését (2011. július 7.) vesszük alapul, a bejelentés késedelmes volt. Ha azonban az EP Agrarhandel GmbH‑val és a Bizottsággal egyetértve a bejelentés elküldését (2011. június 30.) vesszük alapul, a bejelentésre határidőn belül került sor.

39.

A 2001/672 határozat 2. cikkének (4) bekezdése csak azt írja elő, hogy „[az] […] információkat […] legfeljebb tizenöt nappal az állatok legelőre való áthelyezését követően jelenteni kell az illetékes hatóságnak”. ( 12 )

40.

Abból a körülményből, hogy nincs kifejezetten szabályozva, hogy a határidő betartása szempontjából a bejelentés beérkezése vagy elküldése bír‑e jelentőséggel, nem következik azonban az, hogy a tagállamok szabályozási mozgástérrel rendelkeznének. Ez ugyanis veszélyeztetné az uniós jog egységes alkalmazását, a gazdasági szereplők közötti egyenlőséget ( 13 ) és a szarvasmarha‑adatbázisok működését. Elfogadhatók azonban olyan nemzeti intézkedések, amelyek arra szorítkoznak, hogy a koherencia, illetve azok jobb megértése érdekében átveszik az uniós jogi szabályozás bizonyos elemeit. ( 14 ) Pusztán ilyen átvételről van szó az osztrák szarvasmarha‑azonosítási rendelet 6. §‑ának (6) bekezdése esetében akkor, ha a 2001/672 határozat 2. cikkének (4) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a bejelentés beérkezése az irányadó.

41.

E körülmények között értelmezés útján kell megállapítani, hogy milyen eseményt vesz alapul a 2001/672 határozat 2. cikkének (4) bekezdése. Ennek során a szöveg (erről lásd az 1. pontot) mellett különösen azt a környezetet, amelyben a szabályozást alkalmazzák (erről lásd a 2. pontot), valamint a szabályozás célját (erről lásd a 3. pontot) is figyelembe kell venni.

1. A szabályozás szövegéről

42.

A 2001/672 határozat 2. cikke (4) bekezdésének német változata („sind […] zu übermitteln” [„jelenteni kell”]) véleményem szerint inkább amellett szól, hogy a bejelentés határidőn belüli beérkezését kell alapul venni. A bejelentési folyamat ugyanis az elküldéssel kezdődik, és csak az információ beérkezésével zárul le. Hasonló a helyzet a francia („sont communiquées”), az olasz („sono comunicate”), a spanyol („se comunicará”) és a holland („worden meegedeelt”) nyelvi változat szerinti „közölni”, illetve „értesíteni” szavak használata esetében is.

43.

El kell azonban ismerni, hogy e fogalmak általánosak és ezért többféleképpen értelmezhetők. ( 15 ) Ezt mutatja már a Borgmann ítélet is, amelyben a Bíróság azt az álláspontot képviselte, hogy a „továbbítani”, illetve „értesíteni” szavak használata „inkább arra utal, hogy az adatokat a határidő lejárta előtt el kell küldeni”, az általa elvégzett értelmezés során azonban nem szorítkozott a nyelvtani értelmezésre. ( 16 )

44.

Az a szövegkörnyezet, amelyben a 2001/672 határozat 2. cikkének (4) bekezdése a „jelenteni” szót használja, szintén nem teremt egyértelmű helyzetet. Egyfelől a címzett külön történő említése („jelenteni kell az illetékes hatóságnak”) arra utaló jelként értelmezhető, hogy a bejelentésnek be is kell érkeznie a hatósághoz. ( 17 ) Másfelől a „legfeljebb tizenöt nappal […] követően” szövegrész arra való utalásként is felfogható, hogy még a 15. napon is lehetségesnek kell lennie az információk eredményes jelentésének. E tekintetben viszont azt is figyelembe kell venni, hogy például a portugál nyelvi változat („no prazo de 15 dias”, vagyis tizenöt napon belül) más értelemben van megfogalmazva, és a 2001/672 határozat 2. cikkének (4) bekezdése nem írja elő, hogy a bejelentést postai úton kell megtenni. Ellenkezőleg, az információk – mint azt például az osztrák szarvasmarha‑azonosítási rendelet 6. §‑ának (5) bekezdése mutatja – online úton vagy telefonon is jelenthetők.

45.

E megfontolások alapján leszögezhető, hogy a különböző nyelvi változatok nem vezetnek egyértelmű eredményre. Az uniós jog egységes értelmezésének és alkalmazásának biztosítása érdekében ezért a szóban forgó rendelkezést azon szabályozás általános környezetére és céljára tekintettel kell értelmezni, amelynek az a részét képezi. ( 18 )

2. A szabályozás környezetéről

46.

A szabályozási környezetet illetően leszögezhető, hogy a 2001/672 határozat 2. cikkének (4) bekezdése az 1760/2000 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének második francia bekezdésén alapul.

47.

Bár az utóbbi rendelkezésben használt „[minden állattartó köteles] az illetékes hatóságnak jelenteni” megfogalmazás szintén nem egyértelmű. ( 19 ) Az említett kapcsolat azonban nyilvánvalóvá teszi, hogy a 15 napos határidő meghatározása különös kivételt képez az 1760/2000 rendelet 7. cikke (1) bekezdése második francia bekezdésének első mondata szerinti elv alól. Ez utóbbi rendelkezés szerint az állatmozgások jelentésére rendelkezésre álló időtartam 3 és – legfeljebb – 7 nap között lehet. A 2001/672 határozat 2. cikkének (4) bekezdését illetően ebből a szigorú értelmezés követelménye ered a kivételek megszorító értelmezésének általános elve alapján. ( 20 )

48.

Az említett kapcsolat továbbá amellett szól, hogy a 2001/672 határozat 2. cikkének (4) bekezdése és az 1760/2000 rendelet 7. cikkének (1) bekezdése szerinti határidő betartásának szabályait egységesen kell értelmezni. A bejelentés elküldésének alapulvétele azonban ez esetben ellentétben állna a tagállamoknak biztosított azon lehetőséggel, hogy „háromtól hét napos” maximális időtartamot határozzanak meg. A tagállamok szabályozási lehetősége gyakorlatilag semlegesítődne az eltérő hosszúságú postai utak miatt. Ha viszont a bejelentés beérkezését vesszük alapul, a tagállamoknak ténylegesen ki kell tölteniük mozgásterüket. Mint azt például az osztrák szarvasmarha‑azonosítási rendelet 6. §‑ának (5) bekezdése mutatja, amely szerint azok a bejelentések, amelyekre e rövid határidő vonatkozik, nemcsak postai úton, hanem online úton vagy telefonon is megtehetők, a határidő betartása ez esetben nem lehetetlen az állattartók számára.

49.

Ezen túlmenően a 2001/672 határozat 2. cikkének eredeti (4) bekezdése a bejelentés határidőn belüli beérkezését kívánta meg. Mivel az „információkat legfeljebb hét nappal az állatok legelőre való áthelyezését követően be kell[ett] jegyezni a szarvasmarhafélék nemzeti adatbázisába”, ez logikus módon az információk e határidő lejárta előtti beérkezését feltételezte. A Bizottságtól eltérően elfogadhatatlannak tartom azt a következtetést, hogy a „be kell jegyezni [az adatbázisba]” fordulat törlése azt jelenti, hogy immár elegendő a bejelentés 15 napos határidőn belüli elküldése.

50.

Először is semmi sem utal arra, hogy a 2010/300 határozat módosítani kívánta volna a határidő betartásának szabályait. A 2010/300 határozat preambulumbekezdései ugyanis egyedül „a [2001/672] határozatban megállapított határidők[…] módosít[ásának]” szükségességével indokolják a módosítást. ( 21 )

51.

Másodszor, a szöveg módosulása azzal magyarázható, hogy a 2001/672 határozat 2. cikkének (4) bekezdése az 1760/2000 rendelet 7. cikke (1) bekezdése második francia bekezdésének szövegéhez igazodik, és kifejezetten az állattartók kötelezettségeként van megfogalmazva.

52.

Harmadszor, a bejelentés elküldésének alapulvétele azzal járna, hogy az eredeti határidő nemcsak több mint megkétszereződne, hanem még az X tényezővel, a postai út időtartamával is meghosszabbodna. Mint azt a jelen ügy mutatja (elküldés 2011. június 30‑án, beérkezés július 7‑én), a postai út jelentős időt vehet igénybe. A határidő ezáltal egészen egyértelműen és esetről esetre eltérő mértékben meghosszabbodna. Ez nemcsak a kivételek szigorú értelmezésének követelményével ellentétes, hanem jogbizonytalansághoz is vezet, és veszélyezteti a nemzeti szarvasmarha‑adatbázisok naprakészségét. A jogalkotó ennyire nagyvonalú szabályozás elfogadására irányuló szándékának véleményem szerint meg kellett volna jelennie a 2010/300 határozat szövegében vagy legalábbis preambulumbekezdéseiben.

53.

Végeredményben tehát a 2001/672 határozat 2. cikke (4) bekezdésének szabályozási környezete amellett szól, hogy a bejelentésnek továbbra is a határidőn belül kell beérkeznie az illetékes hatósághoz.

3. A szabályozás céljáról

54.

Ezen értelmezést alátámasztják a 2001/672 határozat és az 1760/2000 rendelet céljai.

55.

Az 1760/2000 rendelet (7) preambulumbekezdéséből kiderül, hogy az azonosítási és nyilvántartási rendszer azt szolgálja, hogy „[javuljon] a fogyasztók marhahús és marhahústermékek minőségébe vetett bizalma […], megőrizhető le[gyen] a közegészség védelmének egy magasabb szintje, a marhahúspiac tartós egyensúlya pedig megerősöd[jön]”. Ennek megfelelően a 2001/672 határozat (3) preambulumbekezdése értelmében e határozat rendelkezéseinek célja, hogy „valamennyi szarvasmarha tartási helye mindenkor azonosítható legyen.” ( 22 ) E célokat kell alapul vennie a határidő betartásának szabályaival kapcsolatos értelmezésnek is.

56.

Ez a bejelentés beérkezésének alapulvétele mellett szól, mivel a nemzeti adatbázisok naprakészsége szempontjából jelentős különbséget jelent, hogy az illetékes hatóság legfeljebb tizenöt nappal később értesül‑e az állatok áthelyezéséről, vagy ez az egyedi esettől függően hosszabb ideig tart‑e a postai utat jellemző késedelmek miatt.

57.

A Bizottsággal szemben nem gondolom azt sem, hogy ez a bejelentés határidőn belüli beérkezésének kockázatát el nem várható módon méltánytalanul az állattartóra hárítaná. Tekintettel a nemzeti nyilvántartás naprakészsége által a közegészség védelmében, valamint a marhahúspiac átláthatóságában és tartós egyensúlyában betöltött jelentőségre, elvárható, hogy az állattartó megfelelő időben adja postára vagy küldje el más módon a jelentendő információkat, hogy azok a határidőn belül beérkezzenek a hatósághoz. A bejelentésre a legelőre való áthelyezéstől kezdve lehetőség van. Ha az állattartó olyan sokáig vár a bejelentés postára adásával, hogy a határidőn belüli beérkezés bizonytalanná válik, legalább az elvárható tőle, hogy az információkat online úton jelentse a hatóságnak. E lehetőségre kifejezetten hivatkozik az osztrák szarvasmarha‑azonosítási rendelet 6. §‑ának (5) bekezdése. Ezen túlmenően a határidő elmulasztásához vezető rendkívüli körülményeket figyelembe veszik a jogkövetkezmények szintjén. ( 23 ) A fenti indokok alapján azt sem gondolom, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve a bejelentés elküldésének alapulvételét kívánná meg. ( 24 )

58.

E tekintetben az állatok áthelyezésének bejelentésére vonatkozó szóban forgó határidőt a tejmennyiségnek a Borgmann ügy tárgyát képező és minden év május 15‑ig teljesítendő bejelentésére vonatkozó határidőtől is meg kell különböztetni. ( 25 ) Ez utóbbi bejelentés célja ugyanis a tejre kivetett kiegészítő illeték megfelelő időben történő kiszámítása és megállapítása, hogy az szeptember 1‑jéig megfizethető legyen. E célt nem veszélyezteti a bejelentés határidőn belüli elküldésének alapulvétele. Az állatok áthelyezése határidőn belüli jelentésének célja azonban – mint azt a 2001/672 határozat (3) preambulumbekezdése leszögezi – éppen az, hogy „valamennyi szarvasmarha tartási helye mindenkor azonosítható legyen”, és az azonosítási és nyilvántartási rendszer – mint azt a Bíróság hangsúlyozza – „teljes mértékben hatékony és folyamatosan megbízható legyen, oly módon, hogy lehetővé tegye az illetékes hatóságok számára, hogy járvány esetén a lehető legrövidebb időn belül azonosítsák az állat származását, és azonnal elfogadják a szükséges intézkedéseket a közegészség bármiféle veszélyeztetésének megelőzése érdekében”. ( 26 )

59.

Ezenfelül a 2010/300 határozat (5) preambulumbekezdése tájékoztatással szolgál a 2001/672 határozat 2. cikke (4) bekezdése módosításának valódi céljáról. A módosítás azon körülményre van tekintettel, hogy „a különböző gazdaságokból ugyanarra a […] nyári legelőre hajtott állatok hét napnál hosszabb idő alatt ér[het]nek oda”. A „szükségtelen adminisztratív terhek” csökkentése érdekében a határidőket ezért „módosítani” kellett. A korábbi jogi helyzetben az keletkeztethetett szükségtelen adminisztratív terheket, hogy az az állattartó, akinek ahhoz, hogy az állatait különböző gazdaságokból ugyanarra a legelőre hajtsa, több mint hét napra van szüksége, nem tudta az összes állat áthelyezését egyetlen egységes bejelentésben jelenteni. Mivel ugyanis a bejelentési határidő egy állat vonatkozásában ezen állat áthelyezésével kezdődik, a határidő ilyen esetben az utolsó állat áthelyezésének időpontjában már lejárt volna.

60.

A határidő tizenöt napra növelése az állattartót és a hatóságot több párhuzamos bejelentés miatt terhelő szükségtelen adminisztratív terhek csökkentését szolgálja. Nem szükséges azonban a bejelentés elküldését alapul venni e cél eléréséhez. Mint már említést nyert, sem a 2001/672 határozat 2. cikkének (4) bekezdése, sem az 1760/2000 rendelet 7. cikke nem írja elő, hogy a bejelentést postai úton kell megtenni. Ellenkezőleg, az információk online úton vagy telefonon is jelenthetők. ( 27 ) Még ha azonban az állattartó a postai megküldés mellett dönt is, a 15 napos határidőt úgy kell kimérni, hogy elegendő idő maradjon a határidőn belüli beérkezésre.

4. Közbenső következtetések

61.

A fenti megfontolásokkal összhangban úgy kell értelmezni a 2001/672 határozat 2. cikkének (4) bekezdését, hogy a nyári legelőre való áthelyezésre vonatkozó bejelentésnek legfeljebb tizenöt nappal az állatok legelőre való áthelyezését követően be kell érkeznie az illetékes hatósághoz. Nem ellentétes tehát az uniós joggal az ezt előíró nemzeti szabályozás.

62.

Az első kérdést tehát a következőképpen kell megválaszolni:

Nem ellentétes a 2001/672 határozat 2. cikkének a 2010/300 határozat által módosított (4) bekezdésével az olyan nemzeti szabályozás, amely a nyári legelőre való áthelyezésre vonatkozó bejelentés határidejének betartása vonatkozásában a megfelelő bejelentés beérkezésének időpontját tekinti irányadónak.

B.   Azon anyatehenek támogathatóságáról, amelyek nyári legelőre való áthelyezését késedelmesen jelentették (második kérdés)

63.

A kérdést előterjesztő bíróság második kérdésére csak az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre adandó válaszra vonatkozó javaslat elfogadása esetén kell választ adni.

64.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló körülmények között a 73/2009 rendelet 117. cikkének második bekezdése értelmében támogathatónak kell‑e tekinteni az állatokat annak ellenére, hogy azok nyári legelőre való áthelyezését a 2001/672 határozat 2. cikke (4) bekezdésének értelmében véve késedelmesen jelentették.

65.

Mivel a Bizottság és a kérdést előterjesztő bíróság kétségeinek ad hangot azt illetően, hogy a nyári legelőre való áthelyezésre vonatkozó késedelmes bejelentés a 73/2009 rendelet 117. cikkének első bekezdése alapján a támogatásra való jogosultság elvesztésével jár‑e egyáltalán, először e vonatkozással kell foglalkozni (erről lásd az 1. pontot). Ha ugyanis a késedelmes bejelentés nem bír hatással a támogathatóságra, akkor nem merül fel a 73/2009 rendelet 117. cikke második bekezdésének alkalmazására vonatkozó kérdés (erről lásd a 2. pontot). Ha a késedelmes bejelentés főszabály szerint a támogatás elvesztésével jár, és nem tartozik az említett kivétel hatálya alá, azt kell megvizsgálni, hogy ezen eredmény ellentétes‑e az arányosság elvével (erről lásd a 3. pontot).

1. A 73/2009 rendelet 117. cikke első bekezdésének alkalmazásáról

66.

Ha az állattartó nem tartja be a 2001/672 határozat 2. cikkének (4) bekezdése szerinti határidőt, ezzel megsérti a határidőn belüli bejelentésre vonatkozó, az 1760/2000 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének második francia bekezdésében előírt kötelezettségét. Sem a 2001/672 határozat, sem az 1760/2000 rendelet nem szabályozza e szabálytalanság következményeit. A 73/2009 rendelet 117. cikkének első bekezdése mindazonáltal úgy rendelkezik, hogy közvetlen kifizetés csak az 1760/2000 rendelet szerint azonosított és nyilvántartott állatok után nyújtható.

67.

Már az említett cikk szövegéből is egyértelműen következik, hogy a támogatás nyújtásának előfeltétele, hogy az érintett állattartók betartsák a szarvasmarhák azonosítására és nyilvántartására vonatkozó uniós szabályokat. ( 28 ) A 7. cikk az 1760/2000 rendelet „A szarvasmarhafélék azonosítása és nyilvántartása” címet viselő I. címében foglalt rendelkezések körébe tartozik. Az I. címben foglalt 3. cikk egyértelművé teszi továbbá, hogy a szarvasmarhafélék azonosítási és nyilvántartási rendszere többek között a számítógépes adatbázisokból áll. Ezen adatbázisokat az állattartók által a hatóságnak a 7. cikk alapján jelentendő információk alkotják.

68.

Tehát csak az kérdéses, hogy önmagában a határidőn túli bejelentés azzal jár‑e, hogy a szarvasmarha nem tekinthető nyilvántartottnak.

69.

Emellett szól először is az, hogy az 1760/2000 rendelet 7. cikke a bejelentési határidőket kógens jelleggel állapítja meg, a hosszabb határidő előírásának lehetőségét pedig pontosan meghatározza és korlátozza. ( 29 ) A 2010/300 határozattal módosított 2001/672 határozat ugyan tizenöt napra hosszabbítja meg a határidőt, de a szövege szintén kógens jellegű. Annak értelmében az információkat „legfeljebb tizenöt nappal az […] áthelyezés[t] követően jelenteni kell”. E részletes szabályok pontos meghatározása azonban nem érvényesülne hatékonyan, ha az állattartók szabadon elmulaszthatnák ezeket a bejelentési határidőket. ( 30 )

70.

E következtetés mellett szól maga a 73/2009 rendelet 117. cikkének második bekezdése is. E rendelkezés szerint „[m]indemellett” az állatot támogathatónak kell tekinteni „akkor is”, ha a jelentendő információkat az állatra vonatkozó birtokon tartási időszak első napján jelentették az illetékes hatóságnak. Ez arra enged következtetni, hogy a szarvasmarha főszabály szerint csak akkor támogatható a 73/2009 rendelet 117. cikkének első bekezdése alapján, ha a jelentendő információkat valamely más, mégpedig az 1760/2000 rendelet 7. cikke szerinti időpontban jelentették. Az az ezzel ellentétes következtetés, hogy a bejelentés időpontja nem jár következménnyel a támogathatóságra nézve, nem meggyőző, mivel a bejelentés ez esetben bármikor pótolható lehetne. A 117. cikk második bekezdése azonban ez esetben felesleges lenne.

71.

Ezen értelmezést alátámasztják a 2001/672 határozat és az 1760/2000 rendelet – 56. pontban ismertetett – célkitűzései. E célkitűzések elérése érdekében – mint azt a Bíróság megállapította – az azonosítási és nyilvántartási rendszernek teljes mértékben hatékonynak és folyamatosan megbízhatónak kell lennie, oly módon, hogy például járvány esetén lehetővé tegye az állatok hatékony nyomon követését. ( 31 ) Ez azonban nem lehetséges akkor, ha az állattartó nem az előírt határidőkön belül jelenti be a számítógépes adatbázisba szarvasmarháinak áthelyezését. Ha a 73/2009 rendelet 117. cikke szerinti támogathatóság nem függne a határidő betartásától, az állattartókat pénzügyileg semmi sem ösztönözné arra, hogy kötelezettségeiknek az előírt időn belül eleget tegyenek. ( 32 )

72.

Ezt az értelmezési eredményt a 73/2009 rendelet végrehajtására elfogadott 1122/2009 rendelet is alátámasztja. Ez utóbbi rendelet 63. cikkének (3) bekezdése értelmében a támogatást nem a támogatási kérelemben bejelentett állatlétszám, hanem az ellenőrzések eredményeként „meghatározott” létszám alapján kell kiszámítani. Az említett cikk (4) bekezdése b) pontjának második mondata értelmében az azonosítási és nyilvántartási rendszerrel kapcsolatos szabálytalanság felfedezése esetén az állatokat főszabály szerint meg nem határozott állatoknak kell tekinteni. A rendelet 63. cikke csak a nyilvánvaló hibák helyesbítése ( 33 ) és az egyik füljelző elvesztése ( 34 ) tekintetében ír elő kivételeket ez alól. A nyilvántartásban vagy a marhalevélben szereplő, nem helytálló bejegyzések enyhébb megítélés alá esnek annyiban, amennyiben ez esetben az állat csak a két éven belül előforduló második szabálytalanság esetén tekintendő meg nem határozottnak. ( 35 ) Az 1122/2009 rendelet 75. cikkének (1) bekezdése értelmében továbbá kivétel vonatkozik azokra az esetekre, amelyekben a mezőgazdasági termelőt vis maior vagy rendkívüli körülmény akadályozta kötelezettségei teljesítésében. A bejelentési határidő elmulasztásának következményei tehát különleges helyzetekben enyhíthetők a jogkövetkezmények szintjén. Minden más esetben azonban, így a jelen esetben is, meg nem határozottnak tekintendők az állatok. Azokat ezért nem veszik figyelembe a kiszámítás alapjának meghatározása során. Azok után ennélfogva nem jár támogatás.

73.

Végül ezen eredmény, amely szerint a legelőre való áthelyezésre vonatkozó késedelmes bejelentés főszabály szerint az anyatehénre vonatkozó támogatás elvesztésével jár, a Bíróság által a Maatschap Schonewille‑Prins ítéletben ( 36 ) kialakított ítélkezési gyakorlattal is összhangban áll. A Bíróság ezen ítéletben úgy határozott a vágási támogatással kapcsolatban, hogy az 1760/2000 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének második francia bekezdéséből eredő bejelentési kötelezettség megsértése e támogatás elvesztésével jár. ( 37 )

74.

A Bizottság által ezen ítélkezési gyakorlat alkalmazásával szemben felhozott kifogások az alábbiak miatt nem meggyőzőek.

75.

Először is le kell szögezni, hogy nem bírhat jelentőséggel, hogy az említett ítélet tárgyát a vágási támogatás, a jelen ügy tárgyát pedig az anyatehénre vonatkozó támogatás képezi. A Bíróság ítélete ugyanis az 1254/1999 rendelet ( 38 ) 21. cikkének szövegén alapul. ( 39 ) E rendelkezés a 73/2009 rendelet 117. cikke első bekezdésének szövegével csaknem azonos módon azt szabályozza, hogy a támogathatóság a jelenlegi 1760/2000 rendelet rendelkezéseinek betartásától függ. ( 40 ) Ezen túlmenően az említett rendelkezések e feltételt nem például konkrétan a vágási, illetve az anyatehénre vonatkozó támogatás tekintetében szabályozzák, hanem olyan általános rendelkezésekről van szó, amelyeket az adott szakasz szerinti összes közvetlen kifizetésre alkalmazni kell. E kifizetések körébe tartozik az anyatehénre vonatkozó és a vágási támogatás is. ( 41 )

76.

Azt a kifogást is el kell utasítani, hogy a jelen ügyben azért indokolt más eredményre jutni, mert a legelőre való áthelyezés bejelentése „a gazdaságba, illetve az onnan kifelé irányuló állatmozgás[…]” bejelentésétől eltérően nem konstitutív, hanem csak ideiglenes jelleggel bír az állatállomány szempontjából, és kisebb jelentőséggel bír a levágás és az azonnali fogyasztás tekintetében.

77.

Először is a Maatschap Schonewille‑Prins ítélet nem például a szarvasmarha levágásának késedelmes bejelentésére, hanem a szarvasmarha gazdaságba való beszállításának késedelmes bejegyzésére vonatkozott. ( 42 ) Mivel azonban ez ugyanúgy nem közvetlenül a marhahús fogyasztó általi fogyasztását előzi meg, mint a nyári legelőre való áthelyezés bejelentése, e szempont nem játszhatott szerepet a Bíróság számára.

78.

Másodszor, a kifogás azon a téves feltevésen alapul, hogy a nyári legelőre való áthelyezés esetében nem az 1760/2000 rendelet 7. cikke (1) bekezdése második francia bekezdésének első mondata szerinti, „a gazdaságba, illetve az onnan kifelé irányuló állatmozgás[ról]” van szó. Az 1760/2000 rendelet 2. cikkének második francia bekezdésében szereplő fogalommeghatározás szerint ugyanis „gazdaság” bármely olyan létesítmény vagy építmény, amelyben főszabály szerint az állatokat tartják. A nyári legelőre való áthelyezés tehát e fogalom körébe tartozik, nem tér el attól. A határidő elmulasztásával járó jogkövetkezmények közötti megfelelő különbségtételhez tehát az 1760/2000 rendelet 7. cikkének szövege nem ad támpontot. Ugyanez vonatkozik a 2001/672 határozatra is.

79.

Harmadszor, a 2001/672 határozat és az 1760/2000 rendelet fenti 55. és 71. pontban említett céljaira tekintettel sem indokolt a bejelentési határidő típusa szerinti megkülönböztetés. Mivel állatjárvány ugyanúgy kitörhet a nyári legelőn, mint a gazdaságban, a nyári legelőre való áthelyezést is a lehető leggyorsabban jelenteni kell a gyakorlatilag elvárható keretek között.

80.

Végeredményként le kell szögezni, hogy a nyári legelőre való áthelyezésre vonatkozó késedelmes bejelentés azzal jár, hogy az érintett állatok nem minősülnek a 73/2009 rendelet 117. cikke első bekezdésének értelmében véve az 1760/2000 rendelet szerint nyilvántartottnak, és ezért főszabály szerint nem támogathatók.

2. A 73/2009 rendelet 117. cikke második bekezdésének alkalmazásáról

81.

E körülmények között tisztázni kell, hogy a jelen ügyben szóban forgóhoz hasonló helyzetben azzal jár‑e a 73/2009 rendelet 117. cikkének második bekezdése, hogy az állatokat kivételesen mégis támogathatónak kell tekinteni. Ennek az a feltétele, hogy a jelentendő információkat az állatra vonatkozó birtokon tartási időszak első napján jelentették az illetékes hatóságnak.

82.

A „birtokon tartási időszak” az az időszak, amely alatt a mezőgazdasági üzem területén kell tartani azt az állatot, amely után támogatást igényeltek. ( 43 ) A 73/2009 rendelet 111. cikke (2) bekezdésének második albekezdése az anyatehénre vonatkozó támogatás tekintetében „az igény benyújtásának napjától számított” hat hónapos birtokon tartási időszakot ír elő. Az igény benyújtásának napjaként az osztrák közvetlen kifizetési rendelet 13. §‑ának (1) bekezdése január 1‑jét, március 16‑át és április 10‑ét határozza meg. ( 44 ) A birtokon tartási időszak első napja tehát e rendelet 13. §‑ának (2) bekezdése szerint az adott év január 2‑a, illetve március 17. vagy április 11. (a január 1‑jét, illetve március 16‑át követően a gazdaságba kerülő anyatehenek tekintetében). ( 45 )

83.

Mivel az áthelyezésre a jelen ügyben 2011. június 17‑én került sor, olyan eseményről van szó, amely időben a birtokon tartási időszak utolsó lehetséges kezdőnapját (április 11.) követi. A jelentendő információkat tehát nem az állatra vonatkozó birtokon tartási időszak első napján jelentették az illetékes hatóságnak. Az, hogy erre a jelen ügyben szóban forgóhoz hasonló helyzetekben lehetőség sem lett volna, nyilvánvalóvá teszi a 73/2009 rendelet 117. cikke második bekezdésének kivételjellegét. Az állattartónak csak azon esetekben van lehetősége a bejelentési kötelezettség korábbi állattartó általi megsértése ellenére támogatást kapni, amelyekben az állattartó az utolsó lehetséges birtokon tartási időszak kezdete előtt jelent be új állatot a nemzeti adatbázisba.

84.

Végeredményben tehát az Osztrák Köztársasággal egyetértésben úgy vélem, hogy a 73/2009 rendelet 117. cikkének második bekezdése nem alkalmazható a jelen ügyben szóban forgóhoz hasonló helyzetekre.

3. A 73/2009 rendelet 117. cikkének arányosságáról

85.

Végül annak kérdése merül fel tehát, hogy megfelel‑e az arányosság elvének a 73/2009 rendelet 117. cikke annyiban, amennyiben abból a nyári legelőre való áthelyezésre vonatkozó késedelmes bejelentés következményeként az anyatehénre vonatkozó támogatás elvesztése következik.

86.

Mivel a mezőgazdaság területén az uniós jogalkotó széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, amely megfelel az EUMSZ 40–EUMSZ 43. cikk által számára biztosított politikai hatásköröknek, a Bíróság arányossági felülvizsgálatának arra kell korlátozódnia, hogy e jogalkotó nyilvánvalóan túllépte‑e a számára biztosított mérlegelési jogkört. ( 46 )

87.

E tekintetben először is le kell szögezni, hogy amikor az uniós jogalkotó – mint a 73/2009 rendelet 117. cikkének első bekezdésében – valamely támogatás nyújtásához támogathatósági feltételeket határoz meg, az e feltételek valamelyikének be nem tartásából eredő kizárás nem szankció, hanem csupán a jog által előírt feltételek be nem tartásának az egyszerű következménye. ( 47 )

88.

Ha tehát az uniós jogalkotó – mint az 1122/2009 rendelet 23. cikkének (1) bekezdésében – úgy rendelkezik, hogy a támogatási kérelem késedelmes benyújtása csak csökkenést eredményez a nyújtott összegből, ez nem általános elvet tükröz, hanem a jogalkotó arra vonatkozó tudatos döntésén alapul, hogy a határidő betartása kivételesen nem fontos. ( 48 )

89.

Ezzel szemben – mint az különösen a jelen indítvány 69. és 71. pontjából következik – a 2001/672 határozat 2. cikkének (4) bekezdésében meghatározott bejelentési határidő betartásának kötelezettsége különös jelentőséggel bír az azonosítási és nyilvántartási rendszer céljai szempontjából. Ezenfelül – mint azt a jelen indítvány 73. pontja megállapítja – különleges körülményekre, például a vis maior eseteire vonatkozó kivételek is biztosítva vannak.

90.

Az uniós jogalkotó tehát nem lépte túl nyilvánvalóan a számára biztosított mérlegelési jogkört. ( 49 ) A 73/2009 rendelet 117. cikke tehát végeredményben nem sérti az arányosság elvét.

4. Közbenső következtetések

91.

A fenti megfontolásokra tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdést a következőképpen kell megválaszolni:

A 73/2009 rendelet 117. cikkének második bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az a nyári legelőre való, a birtokon tartási időszak kezdetét követő áthelyezésre vonatkozó késedelmes bejelentés esetén nem jár azzal, hogy a késedelmesen jelentett állatokat ennek ellenére támogathatónak kell tekinteni.

C.   A szankciókról (harmadik kérdés)

92.

Ha a Bíróság elfogadja az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első és második kérdésre adandó válaszra vonatkozó javaslatomat, akkor az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdést nem kell megválaszolni. A kérdést előterjesztő bíróság ugyanis csak arra az esetre teszi fel azt, ha a nyári legelőre való áthelyezésre vonatkozó bejelentés késedelmesnek tekintendő ugyan, de végeredményben nem jár az anyatehénre vonatkozó támogatás elvesztésével.

93.

A kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy ez esetben kell‑e a késedelmes bejelentés miatt szankciókat alkalmazni. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés indokolásából kiderül, hogy a kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben a 73/2009 rendelet 21. és 23. cikkén alapuló és az 1122/2009 rendelet 23. cikke szerinti támogatáscsökkentésre, és a támogatás köréből, illetve a kifizetésből való kizárásra gondol.

94.

A kérdésre nemleges választ kell adni. Jóllehet a 73/2009 rendelet és az 1122/2009 rendelet az említett rendelkezésekben megfelelő szankciókat ír elő a támogatási kérelem késedelmes benyújtásának, ( 50 ) a jogosultsági szabályokkal kapcsolatos előírások megsértésének ( 51 ) és a kölcsönös megfeleltetés mezőgazdasági termelőre vonatkozó szabályai megsértésének ( 52 ) esetére. Az 1122/2009 rendelet 74. cikkének első bekezdése és 73. cikkének (1) bekezdése értelmében azonban e támogatáscsökkentéseket és támogatás köréből való kizárásokat nem kell alkalmazni, ha a mezőgazdasági termelő tényszerűen pontos információt nyújtott be. Mivel az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben semmi sem utal arra, hogy a késedelmesen jelentett információk pontatlanok lettek volna, a nyári legelőre való áthelyezésre vonatkozó késedelmes bejelentés miatt nem kell e rendelkezések alapján szankciókat alkalmazni.

95.

A harmadik kérdést tehát úgy kellene megválaszolni, hogy abban az esetben, ha a nyári legelőre való áthelyezésre vonatkozó késedelmes bejelentés a 73/2009 rendelet 117. cikkének második bekezdése alapján nem jár a támogatásra való jogosultság elvesztésével, a 73/2009 rendelet 21. cikke, az 1122/2009 rendelet 65. cikke, a 73/2009 rendelet 23. cikke, az 1122/2009 rendelet 70–72. cikke és az 1122/2009 rendelet 23. cikke szerinti támogatáscsökkentéseket és támogatás köréből, illetve kifizetésből való kizárásokat nem kell alkalmazni, ha a késedelmesen jelentett információk tényszerűen pontosak.

V. Végkövetkeztetések

96.

A fenti megfontolások alapján azt javaslom, hogy a Bíróság a Verwaltungsgerichtshof (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Ausztria) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket a következőképpen válaszolja meg:

1)

Nem ellentétes a 2001/672/EK határozat 2. cikkének a 2010/300/EU határozat által módosított (4) bekezdésével az olyan nemzeti szabályozás, amely a nyári legelőre való áthelyezésre vonatkozó bejelentés határidejének betartása vonatkozásában a megfelelő bejelentés beérkezésének időpontját tekinti irányadónak.

2)

A 73/2009/EK rendelet 117. cikkének második bekezdése a nyári legelőre való, a birtokon tartási időszak kezdetét követő áthelyezésre vonatkozó késedelmes bejelentés esetén nem jár azzal, hogy a késedelmesen jelentett állatokat támogathatónak kell tekinteni.


( 1 ) Eredeti nyelv: német.

( 2 ) A 2006. november 20‑i 1791/2006/EK tanácsi rendelettel (HL 2006. L 363., 1. o.; helyesbítés: HL 2014. L 201., 38. o.) módosított, a szarvasmarhák azonosítási és nyilvántartási rendszerének létrehozásáról, továbbá a marhahús és marhahústermékek címkézéséről, valamint a 820/97/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2000. július 17‑i 1760/2000/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2000. L 204., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 30. kötet, 248. o.).

( 3 ) A szarvasmarhafélék hegyvidéki területen található nyári legelőre való áthelyezésére alkalmazandó különleges szabályok megállapításáról szóló, 2001. augusztus 20‑i bizottsági határozat (HL 2001. L 235., 23. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 33. kötet, 341. o.).

( 4 ) A 2011. augusztus 5‑i 785/2011/EU bizottsági végrehajtási rendelettel (HL 2011. L 203., 10. o.) módosított, a közös agrárpolitika keretébe tartozó, mezőgazdasági termelők részére meghatározott közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott egyes támogatási rendszerek létrehozásáról, az 1290/2005/EK, a 247/2006/EK és a 378/2007/EK rendelet módosításáról, valamint az 1782/2003/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. január 19‑i 73/2009/EK tanácsi rendelet (HL 2009. L 30., 16. o.; helyesbítések: HL 2009. L 213., 30. o.; HL 2010. L 43., 7. o.).

( 5 ) A 2011. december 21‑i 1368/2011/EU bizottsági végrehajtási rendelettel (HL 2011. L 341., 33. o.) módosított, a 73/2009/EK tanácsi rendeletnek az ugyanezen rendelet IV. és V. címében a mezőgazdasági termelők részére meghatározott támogatási rendszerek tekintetében történő alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2009. október 29‑i 1121/2009/EK bizottsági rendelet (HL 2009. L 316., 27. o.).

( 6 ) A 2011. december 21‑i 1368/2011/EU bizottsági végrehajtási rendelettel (HL 2011. L 341., 33. o.) módosított, a 73/2009/EK tanácsi rendeletnek a kölcsönös megfeleltetés, a moduláció és az integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer tekintetében, az említett rendeletben létrehozott, mezőgazdasági termelők részére meghatározott közvetlen támogatási rendszerek keretében történő végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról, valamint az 1234/2007/EK tanácsi rendeletnek a kölcsönös megfeleltetés tekintetében, a borágazatban meghatározott támogatási rendszer keretében történő végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2009. november 30‑i 1122/2009/EK bizottsági rendelet (HL 2009. L 316., 65. o.).

( 7 ) Verordnung des Bundesministers für Land‑ und Forstwirtschaft, Umwelt und Wasserwirtschaft über Direktzahlungen im Rahmen der gemeinsamen Agrarpolitik (a közös agrárpolitika keretébe tartozó közvetlen támogatásokról szóló szövetségi mezőgazdasági és erdőgazdálkodási, környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszteri rendelet); BGBl. II, 491/2009. sz.

( 8 ) Verordnung des Bundesministers für Land‑ und Forstwirtschaft, Umwelt und Wasserwirtschaft über die Kennzeichnung und Registrierung von Rindern (a szarvasmarhák azonosításáról és nyilvántartásáról szóló szövetségi mezőgazdasági és erdőgazdálkodási, környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszteri rendelet); BGBl. II, 201/2008. sz.; a BGBl. II, 66/2010. sz. szerinti módosított változatban.

( 9 ) Lásd különösen az 1760/2000 rendelet (7) preambulumbekezdését.

( 10 ) Lásd a 2001/672 határozat (3) preambulumbekezdését és a 2007. május 24‑iMaatschap Schonewille‑Prins ítéletet (C‑45/05, EU:C:2007:296, 41. pont).

( 11 ) Ez különös rendelkezések hiányában a határidőkre, időpontokra és határnapokra vonatkozó szabályok meghatározásáról szóló, 1971. június 3‑i 1182/71/EGK, Euratom tanácsi rendelet (HL 1971. L 124., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 1. kötet, 51. o.; helyesbítés: HL 2014. L 291., 20. o.) 3. cikkének (1) bekezdéséből, 3. cikke (2) bekezdésének b) pontjából, valamint 3. cikkének (3) és (4) bekezdéséből következik.

( 12 ) E cikk (2) bekezdése értelmében a legelő nyilvántartási kódját és minden szarvasmarhaféle tekintetében az egyedi azonosító számot, a származási gazdaság azonosító számát, a legelőre való megérkezés napját és a legelő elhagyásának várható idejét kell bejelenteni.

( 13 ) Lásd: 2004. november 11‑iToeters és Verberk ítélet (C‑171/03, EU:C:2004:714, 40. pont); Poiares Maduro főtanácsnok Toeters és Verberk ügyre vonatkozó indítványa (C‑171/03, EU:C:2004:341, 30. pont).

( 14 ) Lásd: 1985. március 28‑iBizottság kontra Olaszország ítélet (272/83, EU:C:1985:147, 27. pont); a Skoma‑Lux ügyre vonatkozó indítványom (C‑161/06, EU:C:2007:525, 55. pont); Saugmandsgaard Øe főtanácsnok Swiss International Air Lines ügyre vonatkozó indítványa (C‑272/15, EU:C:2016:573, 32. pont).

( 15 ) Ebben az értelemben az 1392/2011/EK rendelet (HL 2001. L 187., 19. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 33. kötet, 104. o.) 5. cikke (2) bekezdésének német („übermittelt”), francia („communique”), olasz („trasmette”), portugál („comunicará”) és spanyol („transmitirá”) változatával kapcsolatban: Tizzano főtanácsnok Borgmann ügyre vonatkozó indítványa (C‑1/02, EU:C:2003:393, 44. pont).

( 16 ) Lásd: 2004. április 1‑jei Borgmann ítélet (C‑1/02, EU:C:2004:202, 23–25. pont).

( 17 ) E tekintetben lásd: Poiares Maduro főtanácsnok Toeters és Verberk ügyre vonatkozó indítványa (C‑171/03, EU:C:2004:341, 33. pont).

( 18 ) Lásd: 2017. május 17‑iERGO Poist’ovňa ítélet (C‑48/16, EU:C:2017:377, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); 2000. március 9‑iEKW és Wein & Co ítélet (C‑437/97, EU:C:2000:110, 42. pont); 2004. április 1‑jei Borgmann ítélet (C‑1/02, EU:C:2004:202, 25. pont).

( 19 ) Lásd e szövegrész francia („signale”), angol („report”), olasz („comunica”), spanyol („informar”), portugál („notificar”) és holland („stelt […] in kennis”) változatát is.

( 20 ) Lásd: 2010. április 22‑iBizottság kontra Egyesült Királyság ítélet (C‑346/08, EU:C:2010:213, 39. pont); 2015. február 26‑iWucher Helicopter és Euro‑Aviation Versicherung ítélet (C‑6/14, EU:C:2015:122, 24. pont).

( 21 ) A 2010/300 határozat (5) preambulumbekezdése.

( 22 ) Kiemelés tőlem. Felhívom a figyelmet arra, hogy a „mindenkor” kifejezés e preambulumbekezdés szinte minden nyelvi változatában megtalálható. Úgy tűnik számomra, hogy az a tény, hogy e kifejezés hiányzik a francia változatból, csupán elírás.

( 23 ) Lásd a jelen indítvány 73. pontjában az 1122/2009 rendelet 75. cikkének (1) bekezdésével kapcsolatban kifejtetteket.

( 24 ) Lásd azonban ebben az értelemben: Tizzano főtanácsnok Borgmann ügyre vonatkozó indítványa (C‑1/02, EU:C:2003:393, 46. pont).

( 25 ) 2004. április 1‑jei Borgmann ítélet (C‑1/02, EU:C:2004:202, 26–29. pont).

( 26 ) 2007. május 24‑iMaatschap Schonewille‑Prins ítélet (C‑45/05, EU:C:2007:296, 41. pont).

( 27 ) Lásd a jelen indítvány 48. és 57. pontját.

( 28 ) Lásd: 2007. május 24‑iMaatschap Schonewille‑Prins ítélet (C‑45/05, EU:C:2007:296, 32. pont).

( 29 ) Lásd a 7. cikk (1) bekezdésének bevezető félmondatát („minden állattartó köteles”), a második francia bekezdés első mondatát („háromtól hét napos, a tagállam által meghatározott időtartamon belül”), valamint a második mondatban a határidő maximális időtartamként történő megjelölését. Lásd továbbá: 2007. május 24‑iMaatschap Schonewille‑Prins ítélet (C‑45/05, EU:C:2007:296, 36. pont).

( 30 ) Lásd: 2007. május 24‑iMaatschap Schonewille‑Prins ítélet (C‑45/05, EU:C:2007:296, 37. pont).

( 31 ) 2007. május 24‑iMaatschap Schonewille‑Prins ítélet (C‑45/05, EU:C:2007:296, 41. pont).

( 32 ) Mint azt a jelen indítvány 92–95. pontjában az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdéssel kapcsolatban kifejtettek mutatják, az állattartóknak pénzügyi szankcióktól sem kellene tartaniuk.

( 33 ) Az 1122/2009 rendelet 63. cikke (4) bekezdésének második albekezdése és 21. cikke.

( 34 ) Az 1122/2009 rendelet 63. cikke (4) bekezdésének a) pontja.

( 35 ) Az 1122/2009 rendelet 63. cikke (4) bekezdése b) pontjának első mondata.

( 36 ) 2007. május 24‑iMaatschap Schonewille‑Prins ítélet (C‑45/05, EU:C:2007:296).

( 37 ) 2007. május 24‑iMaatschap Schonewille‑Prins ítélet (C‑45/05, EU:C:2007:296, 43. pont); lásd továbbá Léger főtanácsnok Maatschap Schonewille‑Prins ügyre vonatkozó indítványát (C‑45/05, EU:C:2006:466), aki ennek ellenkezőjét javasolta megállapítani.

( 38 ) A marha‑ és borjúhús piacának közös szervezéséről szóló, 1999. május 17‑i 1254/1999/EK tanácsi rendelet (HL 1999. L 160., 21. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 25. kötet, 339. o.).

( 39 ) Lásd: 2007. május 24‑iMaatschap Schonewille‑Prins ítélet (C‑45/05, EU:C:2007:296, 29–35. pont).

( 40 ) Az 1254/1999 rendelet 21. cikkének a Maatschap Schonewille‑Prins ítélet szempontjából irányadó változata értelmében: „E fejezet szerinti közvetlen kifizetésre a 820/97/EK rendelet szerint azonosított és nyilvántartott állatok minősülhetnek jogosultnak [helyesen: Az e fejezet szerinti közvetlen kifizetés csak a 820/97/EK rendelet szerint azonosított és nyilvántartott állatok után nyújtható].”

( 41 ) Az 1254/1999 rendelet 21. cikke az 1. fejezet (3–25. cikk) részét képezi. Az ezért az anyatehénre vonatkozó és a vágási támogatásra (6., illetve 11. cikk) egyaránt vonatkozik. A 73/2009 rendelet 117. cikkének első bekezdése „[a]z e szakasz szerinti közvetlen kifizetés[re]” és ezáltal a 11. szakasz (108–119. cikk) szerinti összes támogatásra vonatkozik. E támogatások körébe tartozik az anyatehénre vonatkozó és a vágásra vonatkozó támogatás (111., illetve 116. cikk) is.

( 42 ) Lásd: 2007. május 24‑iMaatschap Schonewille‑Prins ítélet (C‑45/05, EU:C:2007:296, 26. pont).

( 43 ) Az 1122/2009 rendelet 2. cikkének 21. pontja, az 1121/2009 rendelet 61. cikke, a 73/2009 rendelet 111. cikke (2) bekezdésének második albekezdése.

( 44 ) Lásd az 1121/2009 rendelet 62. cikkének (2) bekezdését.

( 45 ) Lásd az 1121/2009 rendelet 61. cikkének (2) bekezdését.

( 46 ) Lásd: 2007. május 24‑iMaatschap Schonewille‑Prins ítélet (C‑45/05, EU:C:2007:296, 46. pont); 2013. október 17‑iSchaible ítélet (C‑101/12, EU:C:2013:661, 48. pont).

( 47 ) 2007. május 24‑iMaatschap Schonewille‑Prins ítélet (C‑45/05, EU:C:2007:296, 47. pont); lásd továbbá ebben az értelemben: 2004. november 11‑iToeters és Verberk ítélet (C‑171/03, EU:C:2004:714, 47. pont).

( 48 ) Lásd ebben az értelemben: 2004. november 11‑iToeters és Verberk ítélet (C‑171/03, EU:C:2004:714, 49. pont).

( 49 ) Lásd ebben az értelemben: 2007. május 24‑iMaatschap Schonewille‑Prins ítélet (C‑45/05, EU:C:2007:296, 49–52. pont).

( 50 ) Az 1122/2009 rendelet 23. cikke.

( 51 ) A 73/2009 rendelet 21. cikke, az 1122/2009 rendelet 65. cikke.

( 52 ) A 73/2009 rendelet 23. cikke, az 1122/2009 rendelet 70–72. cikke.