<TI><P>A Törvényszék álláspontja</P></TI>55Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 87. cikk (1) bekezdésének értelmében vett támogatásnak való minősítéshez az e rendelkezésben írt valamennyi feltétel teljesülése szükséges (a Bíróság C-142/87. sz., Belgium kontra Bizottság, ún. Tubemeuse-ügyben 1990. március 21-én hozott ítéletének [EBHT 1990., I-959. o.] 25. pontja, valamint a C-341/06. P. és C-342/06. P. sz., Chronopost és La Poste kontra Ufex és társai egyesített ügyekben 2008. július 1-jén hozott ítéletének [EBHT 2008., I-4777. o.] 121. pontja).56Először is, a beavatkozásnak az állam által vagy állami forrásból kell történnie. Másodszor, alkalmasnak kell lennie arra, hogy érintse a tagállamok közötti kereskedelmet. Harmadszor, a kedvezményezett számára előnyt kell megtestesítenie. Negyedszer, torzítania kell a versenyt, vagy a verseny torzításával kell fenyegetnie (a Bíróság C-451/03. sz. Servizi Ausiliari Dottori Commercialisti ügyben 2006. március 30-án hozott ítéletének [EBHT 2006., I-2941. o.] 56. pontja és a fenti 55. pontban hivatkozott Chronopost és La Poste kontra Ufex és társai egyesített ügyekben hozott ítéletének 122. pontja).57Emlékeztetni kell arra, hogy az EK 87. cikk (1) bekezdése szerinti előnynek azok az intézkedések minősülnek, amelyek különböző formákban könnyítik a vállalkozások költségvetésére rendszerint nehezedő terheket, és amelyek ezáltal szubvenciónak tekinthetők (a Bíróság 30/59. sz., De Gezamenlijke Steenkolenmijnen in Limburg kontra Főhatóság ügyben 1961. február 23-án hozott ítélete [EBHT 1961., 1. és 39. o.], a C-256/97. sz. DM Transport ügyben 1999. június 29-én hozott ítéletének [EBHT 1999., I-3913. o.] 19. pontja és a C-276/02. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben 2004. szeptember 14-én hozott ítéletének [EBHT 2004., I-8091. o.] 24. pontja), mint például különösen az áruk vagy szolgáltatások kedvező feltételekkel történő rendelkezésre bocsátása (lásd az Elsőfokú Bíróság T-274/01. sz., Valmont kontra Bizottság ügyben 2004. szeptember 16-án hozott ítéletének [EBHT 2004., II-3145. o.] 44. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).58A jelen ügyben a felperes vitatja a vitatott intézkedés állami támogatásnak minősítését, mivel a kedvezményezetteknek való előnynyújtás feltétele nem teljesül, tekintettel arra, hogy az említett intézkedés célja pusztán a kártalanítás.59Tudvalevő, hogy a vállalkozások számára nyújtott kártalanítás egyes formái nem képeznek támogatást.60Ennek megfelelően a Bíróság a 106/87–120/87. sz., Asteris és társai egyesített ügyekben 1988. szeptember 27-én hozott ítéletének (EBHT 1988., 5515. o.) 23. és 24. pontjában megállapította, hogy az olyan állami támogatások jogi természete, amelyeket a hatóságok egyes vállalkozásokat vagy termékeket előnyben részesítő intézkedései alkotnak, alapvetően különbözik a nemzeti hatóságok által adott esetben a magánszemélyek részére a nekik okozott kár ellentételezése érdekében fizetendő kártérítéstől, és az említett kártérítés nem képez az EK 87. cikk és EK 88. cikk értelmében vett támogatást.61A Bíróság azt is megállapította, hogy amennyiben a közpénzből nyújtott támogatásokat kifejezetten közszolgáltatási kötelezettség végrehajtásával megbízott vállalkozásoknak adták annak érdekében, hogy ellentételezzék a közszolgáltatási kötelezettség teljesítése során felmerülő költségeket, és ezek meghatározott feltételeknek megfelelnek, az ilyen támogatások nem tartoznak az EK 87. cikk (1) bekezdésének hatálya alá (a Bíróság C-280/00. sz., Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ügyben 2003. július 24-én hozott ítéletének [EBHT 2003., I-7747. o.] 94. pontja).62A Bizottság a jelen ügyben megállapítja, hogy az állam által a vagyon kisajátítása fejében nyújtott kártalanítás általában nem minősül állami támogatásnak (a megtámadott határozat (70) preambulumbekezdése).63A vitatott intézkedést a Terni részére az energiaellátás tekintetében – e társaság vízerőművének 1962-ben történt államosítása következtében nyújtott kártalanítás címén – első ízben kedvezményes díjszabást biztosító intézkedés alkalmazásának meghosszabbítása képezi.64Az 1165/63. sz. rendelet e kártalanítást meghatározó 6. cikkének szövege a következő:Az ENEL köteles a Terni részére […] évente 1025000000 kWh (egymilliárd-huszonötmillió kWh), 170000 kW (százhetvenezer kW) teljesítményű villamos energiát – amely a Terni által […] 1961-ben az 1643[/62]. sz. törvény 1. cikkében említettek között nem szereplő tevékenységekhez használt villamos energia mennyiségének felel meg – és évente 595000000 kWh (ötszázkilencvenötmillió kWh), további 100000 kW (százezer kW) teljesítményű villamos energiát biztosítani az 1643[/62]. sz. törvény hatályba lépésének időpontjában folyamatban lévő tevékenységekhez.
Az említett szolgáltatást 1992. december 31-ig a felek által meghatározott, a Terni létesítményeiben található szállítási helyeken kell teljesíteni.
65Ezen előre meghatározott mennyiségű villamos energiát az 1165/63. sz. rendelet 7. cikkében meghatározott kedvezményes díjon kell biztosítani a következők szerint:Az évi 1025000000 kWh mennyiség […] tekintetében a kilowattóránkénti díj a Terni […] villamosenergia-üzletága által a társaság többi üzletágai esetében az 1959 és 1961 közötti időszakban alkalmazott átlagos belső átruházási ár alapján kerül meghatározásra.
A Terni […] évi 1025000000 kWh-t […] meghaladó és 595000000 kWh-ig […] terjedő villamosenergia-fogyasztását illetően az előző bekezdésben említett díj kilowattóránként 0,45 [olasz] lírával fog emelkedni.
66Úgy tűnik tehát, hogy a Ternit célzó intézkedés három tényezőből tevődik össze: a villamos energia mennyiségéből, annak árából és a kedvezményes rendszer időtartamából.67A Bizottság úgy véli, hogy az eredeti intézkedés kártalanítást képezett, megfelelő volt, és nem jelentett előnyt a kedvezményezettek számára az említett intézkedés által előírt teljes időtartam során, azaz 1992-ig. Az 1165/63. sz. rendelet 6. cikkének szó szerinti olvasatára és az említett díjszabás alkalmazására vonatkozó 30 éves időtartam egyértelmű meghatározására hivatkozva a Bizottság előadja, hogy e díjszabás alkalmazásának meghosszabbítása nem tekinthető a kártalanítás szerves részének, és megállapítja, hogy a 80/05. sz. törvény 11. cikke (11) bekezdése rendelkezéseinek megfelelően 2005. január 1-jétől biztosított említett díjszabás az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében állami támogatásnak minősül (a megtámadott határozat (78), (79), (94) és (117) preambulumbekezdése).68A felperes – a nemzeti kártalanítási rendelkezések dinamikus értelmezésére támaszkodva – vitatja e megállapítást. Előadja, hogy e rendelkezések különleges – mivel rugalmas – kártalanítási mechanizmust vezetnek be, mivel a kártalanítást meghatározó három tényező közül – az áron és az időtartamon kívül – a villamos energia mennyisége az egyedüli, amelyet véglegesen meghatároztak.69E mechanizmus célja a Terni 1962. évi államosítást megelőző gazdasági egyensúlyának biztosítása, amely a többi villamosenergia-önellátóhoz képest – legyen az a Terni versenytársa vagy sem – rendkívüli és diszkriminatív intézkedés. E körülmények között a jogalkotó szándéka arra irányult, hogy a Ternit olyan mechanizmus révén kártalanítsa, amely e társaság virtuális önellátóként való kezelésén alapul, és a Terni és a kisajátítással nem érintett önellátók párhuzamos kezelésének állandó biztosítását célozza.70Az olasz hatóságok tehát a kártalanítás eredeti logikájának megfelelően meghosszabbították a Terni-díjszabás alkalmazását az önellátók vízerőmű-koncesszióinak megújításai alapján, mivel e meghosszabbítás a kártalanítási intézkedés végrehajtásának kötelező aktusát képezi, és ezen intézkedéstől nem különíthető el.71Ezen érvelés nem fogadható el.72Először is hangsúlyozni kell, hogy a jelen jogvita az olaszországi villamosenergia-ágazat az olasz alkotmány 43. cikkén alapuló államosításának keretébe illeszkedik, amelynek a végrehajtására vonatkozó egyedüli jogforrást az 1165/63. sz. rendelettel kiegészített 1643/62. sz. törvény alkotja.73Ennélfogva az utóbbi szövegekre kell hivatkozni az államosítás teljes körű megértéséhez – beleértve az állam által egyoldalúan elhatározott tulajdonátruházás esetében jogszabály által előírt kártalanítást is.74Márpedig az 1165/63. sz. rendelet 6. cikkének – teljes mértékben egyértelmű – megfogalmazásából következik, hogy a Terni-díjszabást kártalanítás céljából előre meghatározott időszakra alkalmazták, a hosszabbítás lehetősége nélkül. Ennek megfelelően e cikk úgy rendelkezik, hogy a Terni részére a villamosenergia-ellátást 1992. december 31-ig kell biztosítani, így az időpont említésével kizárja a rendelkezés időbeli hatályával kapcsolatos esetleges értelmezési nehézségeket.75Ezenkívül a felperes sem az 1643/62. sz. törvény, sem az 1165/63. sz. rendelet olyan rendelkezését nem ismerteti, amely előírja a Terni-díjszabás időbeli hatályának felülvizsgálatát az előírt lejárati időponton túlmenő meghosszabbításának lehetőségével. Ezzel szemben meg kell jegyezni, hogy a nemzeti jogalkotó kifejezetten előírta a Terni részére biztosított villamosenergia-ellátásra vonatkozó ár felülvizsgálatának lehetőségét az 1165/63. sz. rendelet 8. cikkében.76Annak hangsúlyozásával, hogy a nemzeti jogalkotó az államosítás idején figyelembe vette az önellátók vízerőmű-koncesszióinak lejárati időpontját az 1992. december 31-i időpont 1165/63. sz. rendeletben való rögzítésekor, a felperes előadja, hogy a Terni-díjszabás időbeli hatályának a koncessziókat figyelembe vevő felülvizsgálatát kifejezetten lehetővé tevő rendelkezés hiányát az a tény indokolja, hogy e koncessziók meghosszabbítása ugyanezen jogalkotó számára és ugyanebben az időszakban bizonyosan előreláthatatlan eseményt képezett.77Emlékeztetni kell arra, hogy a koncessziók érvényességi idejének eredeti meghatározása már magában hordozta az e koncessziók lejáratkori sorsának kérdését, tehát a törvényi meghosszabbítás vagy közbeszerzési eljárás következtében történő meghosszabbításuk olyan eseménynek minősül, amellyel jóval előre lehetett számolni, és amely nem volt bizonyosan előreláthatatlan. Az ügy irataiból következik, hogy a nemzeti szabályozásban a Terni-díjszabás időbeli hatályának felülvizsgálatát lehetővé tevő kifejezett rendelkezés hiánya – úgy tűnik – a jogalkotó arra vonatkozó döntésének puszta következménye, hogy a Ternit az energiaellátásra vonatkozó kedvezményes díjszabás biztosítása révén – az államosítás időpontjában véglegesen és pontosan meghatározott időtartamban – kártalanítsák.78Még annak feltételezése esetén is, hogy a felperes javaslatának megfelelően a kérdéses nemzeti jogszabályok értelmezése céljából – egyértelmű megfogalmazásuk ellenére – figyelembe kellene venni a szövegkörnyezetet és a nemzeti jogalkotó szándékát, a fentiekben kifejtett elemzés nem vonható kétségbe.79Először is a felperes ismerteti az előkészítő parlamenti munkákat, pontosabban a képviselőház 1962. szeptember 18-i délutáni ülésének és a Köztársaság Szenátusa 1962. november 15-i délutáni ülésének munkáit.80Az első hivatkozást illetően a következő részletet említi:[M]it tehetünk tehát [a Terni kártalanítása érdekében]? […] A bizottság eredetileg egy igen pontos kritériumot fogadott el: a Terni által jelenleg működtetett telepeknek az 1961-ben fogyasztott mennyiségű villamos energiával történő ellátását az ebben az évben alkalmazott árakon. Ezzel szemben bevezethetünk egy kritériumot.
81A szenátus ülését illetően a felperes megállapítja, hogy kifejezetten megállapították, hogy a Terni részére nyújtott kártalanítás különleges módjának célja természetesen az, hogy ne zavarják meg e társaság belső egyensúlyát.82E két hivatkozás legfeljebb a parlamenti képviselők arra irányuló törekvését mutatja, hogy egyrészt megőrizzék a Terni pénzügyi egyensúlyát – a Terninek elvileg mentesülnie kellett volna az 1643/62. sz. törvény alól –, másrészt, hogy elfogadjanak valamely kártalanítási követelményt vagy mechanizmust, ami a szabályozásban valóban kifejeződik a különleges kártalanítási mód választásával, amint azt az 1165/63. sz. rendelet 6. cikkében foglaltak tanúsítják.83Tudvalevő, hogy a kártalanítást a jelen ügyben nem a kisajátított vagyon piaci értéke alapján megállapított rögzített összeg, hanem a rögzített mennyiségű villamos energia olyan áron történő rendelkezésre bocsátását előirányzó mechanizmus jelentette, amelyet a Terni – a kisajátított koncesszió hátralévő időtartamának arányos részében – akkor fizetett volna ki, ha megtartotta volna termelőlétesítményeit, ami a jogalkotó azon törekvését fejezi ki, hogy ne zavarja meg a Terni belső egyensúlyát.84Igaz, hogy a Terni-díjszabás alkalmazásának időtartama röviddel meghaladja a Terni fennmaradó koncessziójának időtartamát, és hogy a Bizottság megállapítása szerint ez úgy értelmezhető, hogy az olasz hatóságok az említett díjszabás lejáratának időpontját az olaszországi vízerőmű-koncessziók általános megszüntetésének időpontjához kívánták igazítani (a megtámadott határozat (77) preambulumbekezdése).85Mindamellett a nemzeti jogalkotó pontosan meghatározta a Terni-díjszabás alkalmazása lejártának időpontját más időbeli utalásnak az 1165/63. sz. rendeletben való említése nélkül, és a felperes nem bizonyítja, hogy a parlamenti munkákból a jogalkotó arra irányuló akarata tűnik ki, hogy a Terni-díjszabás alkalmazásának időtartama az önellátók vízerőmű-koncessziói időtartamához igazodjon akként, hogy az utóbbiak megújítása automatikusan az említett díjszabás alkalmazásának meghosszabbítását eredményezze.86Másodsorban a felperes a nemzeti jogalkotó szándékának [az olasz legfelső bíróságok általi] egyértelmű értelmezésére hivatkozik, és e tekintetben idézi a Corte suprema di cassazione 2003. november 21-i 17686. sz. ítéletét és a Consiglio di Stato 2005. február 21-i 606. sz. ítéletét, amelyek álláspontja szerint még 1992 után is megerősítették annak szükségességét, hogy a Terni részére a kisajátítással nem érintett önellátókéhoz hasonló bánásmódot biztosítsanak.87Mindazonáltal irreleváns e két ítéletre hivatkozni, mivel azokat a 9/91. sz. törvény elfogadását követően hozták, amely az 1992. december 31-i lejárati időpontot követően meghosszabbította a Terni részére kártalanítás címén kedvezményes díjszabás biztosítását előíró rendelkezések alkalmazását.88Emellett ezen ítéleteket – ahogy azt a felperes megállapítja – olyan ügyekben [hozták], amelyek tárgya teljes mértékben eltért a jelen ügyétől. A nemzeti bíróságokhoz nem azzal a kérdéssel fordultak, hogy az olasz hatóságok a Terni-díjszabás alkalmazásának 1992. december 31-e utáni meghosszabbításával megsértették-e a tagállamok EK 88. cikk (3) bekezdésében rögzített azon kötelezettségét, hogy valamely új támogatást ne hajtsanak végre a Bizottság erről való tájékoztatása nélkül.89Az e bíróságok elé terjesztett kérdés arra irányult, hogy a villamos energia nemzeti díjszerkezetének változását követően a Terni köteles-e viselni a villamosenergia-ellátás további költségeit. A bíróságok a fenti 87. pontban kifejtett jogi háttér alapján nemleges választ adtak a Terni részére biztosított villamosenergia-ellátás árának meghatározására vonatkozó azon különleges rendszer létjogosultságára támaszkodva, amelyet az államosítást követően a Terni kártalanítása érdekében elfogadtak.90Úgy határoztak, hogy a Terni-díjszabás azon lehetőség Terni javára történő fenntartását célozta, hogy a Terni összességükben azon költségekhez hasonló költségeken [jusson villamos energiához], amelyeket saját maga viselt volna, ha a későbbiekben is az általa előállított energiát tudta volna használni”, és hogy e társaságtól nem lehetett [a villamosenergia-ellátásért] azon további költségeket igényelni, amelyek alól mentesült volna, ha folytathatta volna a villamos energia saját fogyasztás céljából történő előállítását, tehát továbbra is használhatta volna az ily módon saját maga által előállított energiát.91Ezen indokolás ellentmond a felperes álláspontjának. Állításaival ellentétben a nemzeti bíróságok nem tekintették úgy, hogy a Terni által az ENEL-nek fizetett villamosenergia-díjnak a többi önellátóéhoz hasonlónak kell maradnia, hanem hogy azon költségekkel kell egyeznie, amelyeket a Terni maga viselt volna, ha a későbbiekben is az általa előállított energiát tudta volna használni, amely csupán a vízerőmű-koncessziója alapján, és annak időtartama alatt volt lehetséges.92A kártalanítás villamosenergia-díjra vonatkozó – a nemzeti bíróságok által ily módon meghatározott – logikájának megfelelően a Terni-díjszabás időbeli hatályát – amint arra a Bizottság helyesen hivatkozik – nem lehetett elválasztani a kisajátított koncesszió hátralévő időtartamától, és nem lehetett az önellátók vízerőmű-koncesszióinak jövőbeni alakulásához kötni.93Másodsorban meg kell jegyezni, hogy a vízerőmű-koncessziók meghosszabbításának a 1643/62. sz. törvényt és az 1165/63. sz. rendeletet követő szabályozása ellentmond e jogszabályok felperes által képviselt értelmezésének, amely szerint utóbbiak a Terni-díjszabás időbeli hatályát – dinamikus és implicit utalással – az önellátók vízerőmű-koncesszióinak időtartamához kapcsolják, ezáltal e koncessziók meghosszabbítása automatikusan az említett díjszabás alkalmazásának meghosszabbítását eredményezi.94Ezen értelmezés már annak a ténynek is ellentmond, hogy a Terni-díjszabás alkalmazásának meghosszabbításaihoz – amelyek korántsem automatikusan következtek be – jogalkotási beavatkozásokra volt szükség az 1165/63. sz. rendeletben eredetileg meghatározott kártalanítás módosítása céljából.95A Terni-díjszabás alkalmazásának első meghosszabbítása a 9/91. sz. törvény 20. cikkének (4) bekezdéséből ered, amely törvény emellett az akkor meglévő vízerőmű-koncessziókat is meghosszabbította 2001-ig. E törvényt nem lehet csupán – amint azt a felperes teszi – a Terni-díjszabás alkalmazásának és az önellátók vízerőmű-koncessziói időtartamának 2001-ig történt együttes meghosszabbításaként összefoglalni, mivel kettős célja volt; egyrészt a Terni-díjszabás alkalmazásának meghosszabbítása, másrészt e díjszabás 2007 végéig – vagyis a meglévő vízerőmű-koncessziók lejáratánál későbbi, így attól független időpontig – való megszüntetése (lásd a megtámadott határozat (19) preambulumbekezdését). E két tényező nem választható el egymástól, és valójában az említett díjszabás időtartamának az önellátók helyzetéhez képesti autonómiáját bizonyítja.96A Terni jogutódjai és az önellátók helyzetének e különválasztását az a tény is alátámasztja, hogy az olasz hatóságok 1999-ben csupán a meglévő vízerőmű-koncessziók 2010-ig való meghosszabbítása érdekében tettek intézkedéseket.97A Terni-díjszabás alkalmazásának második meghosszabbítása a 80/05. sz. törvény 11. cikkének (11) bekezdéséből következik, amely kimondja:Az érintett vállalkozások termelése fejlesztésének és átszervezésének lehetővé tétele érdekében a villamosenergia-ellátásra vonatkozó, a – módosításokkal – 2003. április 17-i 83. sz. […] törvénnyé alakított 2003. február 18-i 25. sz. törvényerejű rendelet 1. cikke (1) bekezdésének c) pontjában említett kedvezőbb díjszabás alkalmazása – a 2004. december 31-én hatályos díjszabási feltételekkel – 2010 végéig meghosszabbításra kerül.
98Az említett rendelkezés még csak nem is hivatkozik a vízerőmű-koncessziókra, és semmiféle olyan utalást nem tartalmaz, amely arra engedne következtetni, hogy a jogalkotó szándéka a Terni-díjszabás időbeli hatályának az említett koncessziók időtartamához való igazítására irányult.99Ellenkezőleg, ugyanezen rendelkezésből az tűnik ki, hogy a Terni-díjszabás csupán a kedvezményes díjszabási feltételek egyike, amely alkalmazása meghosszabbításának célja az érintett vállalkozások termelése fejlesztésének és átszervezésének lehetővé tétele. A megtámadott határozat (67) preambulumbekezdése – amely az olasz hatóságok által a hivatalos vizsgálati eljárás során tett észrevételek összefoglalásának részét képezi – megállapítja, hogy az említett hatóságok a következőt hangsúlyozzák:[A] 80/05. sz. törvény 11. cikkének (11) bekezdésében megállapított díj időbeli hatályának vitatott meghosszabbítása egy tágabb beruházási programhoz kapcsolódik, amelyet a ThyssenKrupp végez a Terni-Narni ipari területen. E cselekvési terv alapján a térségben új villamosenergia-termelő kapacitás kerül kiépítésre. A díj tehát ideiglenes megoldás az említett villamosenergia-termelő kapacitás üzembe helyezéséig, eltörlése pedig veszélyeztetné a jelenleg zajló beruházásokat.
100A megtámadott határozat (61) preambulumbekezdésében foglaltak szerint az olasz hatóságok a második meghosszabbítás politikai okait illetően a következőket állapították meg:[A] díjszabásra az Olaszországban működő, nagy energiafogyasztó társaságok és az [Európai Unió]-beli versenytársaik közötti egyenlő feltételek kialakítása érdekében van szükség, mivel az utóbbiak szintén csökkentett energiaárakat fizetnek (díj vagy szerződés alapján), a villamosenergia-termelés és -szállítás folyamatban lévő infrastrukturális projektjeinek lezárultáig. A díj eltörlése esetén a kérdéses társaság tevékenységeit az [Unión] kívülre helyezné át. Ez elkerülhetetlenül ipari válsághoz vezetne, és számtalan munkahely megszűnne az érintett térségekben. Az [Olasz Köztársaság] szerint tehát a díj alkalmazásának meghosszabbítását átmeneti megoldásnak kell tekinteni.
101Nem olyan intézkedésről van tehát szó, amely a Terni részére vízerőműve 1962-ben történt államosítása következtében nyújtott kártalanítás jogszerű folytatását képezi.102Ezenkívül meg kell jegyezni, hogy a Terni-díjszabás alkalmazásának ezen meghosszabbítására a vízerőmű-koncessziók 79/99. sz. rendelet alapján történő megújítása után hat évvel került sor, amely időtartam ellentmond a vitatott intézkedés és az említett koncessziók meghosszabbítása közötti állítólagos kapcsolatnak.103A felperes előadja, hogy az, hogy a Terni-díjszabás alkalmazásának ugyanezen időpontban, 1999-ben történő meghosszabbítására nem került sor, azzal indokolható, hogy a 9/91. sz. törvény a fokozatos megszüntetés rendszerét vezette be tekintettel arra, hogy az említett díjszabás alkalmazását 2007-ben meg kellett szüntetni. Elegendő azt megállapítani, hogy ezen érv – amely korántsem támasztja alá a felperes álláspontját – csupán a Terni-díjszabás és a vízerőmű-koncessziókkal rendelkező önellátók helyzetének különválasztását erősíti meg.104Ezt, a Terni-díjszabás tervezett és fokozatos megszüntetése, valamint meghosszabbításának 1999-ben való elmaradása közötti objektív kapcsolatra vonatkozó megállapítást nem vonhatja kétségbe a felperes által megfogalmazott azon egyszerű feltevés, amely szerint a kérdéses díjszabás alkalmazását a villamosenergia-díjnak a piac liberalizálását követően várt csökkenésére tekintettel nem hosszabbították meg 1999-ben, amely feltevést a felperes végeredményben semmivel sem támasztotta alá.105Valójában úgy tűnik, hogy az olasz hatóságok 1991-ben úgy határoztak, hogy fokozatosan megszüntetik a Terni-díjszabás alkalmazását, és hogy 2005-ben meggondolták magukat, mivel a vitatott intézkedés a többek között a felperes által eszközölt beruházásokat kísérte.106Végül meg kell jegyezni, hogy néhány hónappal a Terni-díjszabás alkalmazásának meghosszabbítását követően a 266/05. sz. törvény újfent meghosszabbította (2020-ig) a vízerőmű-koncessziókat anélkül, hogy a hosszabbítást a Terni-díjszabás esetében előírta volna.107Harmadrészt hangsúlyozni kell, hogy irrelevánsnak tűnik a felperesnek az 1991. augusztus 6-i határozatra, továbbá általánosabban a Bizottság állítólagos ellentmondásaira alapított érvelése.108A felperes először is előadja, hogy a 9/91. sz. törvény alkalmazását illetően kifogást nem tartalmazó, 1991. augusztus 6-i határozatból, továbbá a Bizottság és az olasz hatóságok közötti levélváltásból következik, hogy ezen intézmény azt a megállapítást fogadta el, amely szerint a Terni-díjszabás alkalmazásának 1991-ben történt meghosszabbítása az 1643/62. sz. törvény és az 1165/63. sz. rendelet által a Terni részére biztosított kártalanítási intézkedés jogszerű folytatását képezte, és erre tekintettel e díjszabási rendszer nem tartozott az állami támogatásokra vonatkozó közösségi szabályozás hatálya alá.109Tudvalevő, hogy a Bizottság – azt követően, hogy az olasz hatóságok bejelentették a 9/91. sz. törvényt, amelynek 20. cikkének (4) bekezdése első ízben meghosszabbította a Terni-díjszabás alkalmazását – elfogadta az 1991. augusztus 6-i határozatot, amelynek értelmében úgy döntött, hogy nem emel kifogást.110A megtámadott határozatban a Bizottság megállapítja – anélkül, hogy azt a felperes vitatta volna –, hogy a 9/91. sz. törvényt a szintén az energetikai ügyekre vonatkozó 10/91. sz. törvénnyel egyidejűleg jelentették be részére, és hogy azok a dokumentumok, amelyek alapján a Bizottság határozott, csupán rövid leírást és értékelést tartalmaztak az állami támogatás tekintetében releváns cikkekről. A 9/91. sz. törvény 20. cikkének a Terni-díjszabás alkalmazását meghosszabbító (4) bekezdését nem említették (lásd a megtámadott határozat (20) és (134) preambulumbekezdését).111A Bizottság hozzáteszi, hogy ennyire csekély információ mellett sajnos nincs mód az akkoriban alkalmazott okfejtés visszakövetésére, és különösen annak megállapítására, hogy a Bizottság megvizsgálta-e és jóvá kívánta-e hagyni a Terni-díjszabást, mindenesetre úgy az Olasz Köztársaság által benyújtott bejelentés, mint a jóváhagyásról szóló határozat a törvény egészére vonatkozott (a megtámadott határozat (135) és (136) preambulumbekezdése).112A felperes állításaival ellentétben a Bizottság a két törvényben előírt támogatást az állami támogatásra vonatkozó szabályokkal összhangban összeegyeztethetőnek nyilvánította (a megtámadott határozat (20) preambulumbekezdése).113E megállapítást alátámasztja az 1991. augusztus 6-i határozat szövege, amelyben a Bizottság megállapította, hogy mivel a közösségi energiapolitika egyik célkitűzése az energiatakarékosság, a [szóban forgó] törvények által előírt pénzügyi ösztönzés vizsgálatát követően az olasz hatóságok által meghatározott rendelkezéseket illetően tett kötelezettségvállalásokra tekintettel úgy határozott, hogy e rendelkezések alkalmazásával szemben nem emel kifogást. A környezetvédelmi célkitűzésre és a nemzeti hatóságok kötelezettségvállalásaira ugyanezen határozat következő bekezdéseiben kifejtett hivatkozás – többek között a regionális támogatásokra előírt felső határ említésével együtt – megerősíti, hogy a 9/91. sz. és a 10/91. sz. törvényben foglalt intézkedéseket – azt követően, hogy eredetileg támogatásoknak tekintették őket – a közös piaccal való összeegyeztethetőségük miatt engedélyezték, még ha az 1991. augusztus 6-i határozat kifejezetten nem is határozza meg az alkalmazott mentességet.114Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy a kifogást nem tartalmazó határozat a 659/1999 rendelet 4. cikkének (3) bekezdésében szereplő meghatározás szerint – amely rendelet a közösségi ítélkezési gyakorlattal (a Bíróság C-521/06. P. sz., Athinaïki Techniki kontra Bizottság ügyben 2008. július 17-én hozott ítéletének [EBHT 2008., I-5829. o.] 5. pontja) összhangban szabályozza és megszilárdítja az állami támogatások terén kialakított ellenőrzési gyakorlatot – annak a helyzetnek felel meg, amikor a Bizottság előzetes vizsgálatot követően úgy találja, hogy nem merül fel kétség a bejelentett intézkedés közös piaccal való összeegyeztethetőségét illetően, amennyiben az az EK 87. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozik, és úgy határoz, hogy az intézkedés összeegyeztethető az említett piaccal.115A felperes ezenfelül arra hivatkozik a Ministero dell’Industria, del Commercio e dell’Artigianato (olasz ipari, Kereskedelmi és Kézműipari minisztérium) 1991. szeptember 19-én kelt, az állami részesedések olasz minisztériumához címzett levele alapján, hogy a Bizottság az olasz hatóságokhoz fordult, hogy az Ilva társaság – korábban Terni – részére feltételezetten nyújtott támogatásra vonatkozó információt kérjen tőlük, és hogy a Bizottság az említett hatóságok azon válaszának beérkezését követően, amely szerint a Terni-díjszabás alkalmazásának a 9/91. sz. törvény alapján való meghosszabbítása nem képezett állami támogatást, hanem az 1643/62. sz. törvény által előírt kártalanítás meghosszabbításának módját jelentette, nem vitatta ezt az értelmezést.116Amellett, hogy a Bizottság vitatja e válasznak az olasz hatóságok általi elküldését, nem lehet pusztán a Bizottságnak a 659/1999 rendelet rendelkezései szerinti határozat meghozatalának elmaradásából az intézmény 9/91. sz. törvényben előírt intézkedéssel – amelyet már teljes egészében tartalmazott az 1991. augusztus 6-i határozat – kapcsolatos bármely állásfoglalására következtetni.117Mindenesetre hangsúlyozni kell, hogy nem a Terni-díjszabás alkalmazásának a 9/91. sz. törvény által történt meghosszabbítása alkotja a jelen kereset tárgyát képező megtámadott határozat elfogadásához vezető vitatott intézkedést, és hogy a felperes által az 1991. augusztus 6-i határozatra, továbbá a Bizottság és az olasz hatóságok közötti állítólagos levélváltásra alapított érvelés a bizalomvédelem elvének ezen intézmény általi állítólagos megsértésére vonatkozó vita körébe tartozik, amely a felperes által előterjesztett utolsó megsemmisítési jogalap tárgya.118A felperes másodsorban arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat ellentmondásos, mivel a Bizottság abban a vitatott intézkedést állami támogatásnak minősíti, és egyúttal elismeri, hogy a meghosszabbítások lényege a megújított koncessziókkal érintett vízerőmű-üzemeltetőkhez hasonló elbánás fenntartása volt (a megtámadott határozat (92) preambulumbekezdése), és hogy az eredeti időtartamot a vízerőmű-koncessziók lejárati időpontja alapján határozták meg (a megtámadott határozat (77) preambulumbekezdése), továbbá hogy az olasz jogalkotó által 1962-ben választott kártalanítási módszer indokolt volt, mivel semlegesítette további olyan károk kockázatát, amelyek a Terninél […] pl. az energiaárak növekedésével jelentkeztek volna (a megtámadott határozat (73) preambulumbekezdése), amely utóbbi állítás annak implicit elismerését jelenti, hogy a Terni által a kisajátítás következtében elszenvedett kár szorosan kapcsolódik azon előnyhöz, amelyben a többi önellátó részesülhetne.119Ezen érvelés a megtámadott határozatnak, pontosabban (92) preambulumbekezdésének hiányos és szubjektív olvasatából ered, amely preambulumbekezdés összefoglalja a Bizottság elemzését, és amelynek a szövege a következő:A Terni-díjszabás időbeli meghosszabbítását illetően a Bizottság méltányolja, hogy az indokolás a megújított koncessziókkal érintett vízerőmű-üzemeltetőkhez hasonló elbánás fenntartása volt. Mindenesetre ilyen párhuzamosságról, amely a kártalanítási mechanizmus lényege, csak [30] évre rendelkeztek a kisajátítási rendszerben, nem pedig határozatlan időre. Ezért a (73)–(78) [preambulum]bekezdésben már kifejtett okokból az említett meghosszabbítások nem tekinthetők úgy, hogy kártalanítási jellegűek.
120A Bizottság a következőt teszi hozzá a megtámadott határozat (93) preambulumbekezdésében:Egy ilyen következtetés a díjszabás második meghosszabbítása esetében is nyilvánvaló. Ez a meghosszabbítás a vállalkozások teljes díjra való átállását megkönnyítő kivonási mechanizmust szakított félbe, ami pedig az olasz hatóságok azon meggyőződését jelezte, hogy a társaságokat teljes mértékben kártalanították. [Az Olasz Köztársaság] maga kellőképpen kifejtette a második meghosszabbításhoz vezető okokat, amelyek kizárólag az iparpolitikával kapcsolatosak (lásd [az Olasz Köztársaság] észrevételeit a fenti (60) bekezdésben).
121A Bizottság érvelésében tehát egyáltalán nem fedezhető fel kétértelműség vagy ellentmondás; a Bizottság álláspontja szerint a Terni kártalanítása módjának megválasztását meghatározó logika nem igazolhatja a Terni-díjszabás alkalmazásának a nemzeti jogalkotó által pontosan meghatározott 30 éves időtartamon túli meghosszabbítását.122Végül meg kell jegyezni, hogy a felperes érvelése határozatlan időtartamú és mennyiségét tekintve korlátlan összegű kártalanítás végrehajtásához vezetne, amelynek jogszerűségét a felperes sem a nemzeti jogrend, sem az EJEB ítélkezési gyakorlatának szempontjából nem bizonyítja.123Emlékeztetni kell arra, hogy az olasz hatóságok a Terni vízerőművének államosítására vonatkozó határozatot az olasz alkotmány 43. cikkével összhangban hozták, amely kimondja, hogy [a] törvény közérdekből egyes, lényeges közérdeket képviselő és alapvető közszolgáltatásokat vagy energiaforrásokat érintő vagy monopolhelyzetben lévő vállalkozásokat vagy vállalkozáscsoportokat kártalanítás ellenében végzett kisajátítással kezdettől fogva lefoglalhat vagy átruházhat az állam, az állami szervek vagy munkavállalói, illetve fogyasztói közösségek részére.124A felperes megállapítja, hogy a Corte suprema di cassazione és a Corte costituzionale (olasz alkotmánybíróság) ítélkezési gyakorlata szerint a kártalanításnak megfelelőnek és komolynak kell lennie, továbbá igazodnia kell a vagyontárgy értékéhez figyelembe véve annak – a lehetséges gazdasági használatuk révén felismert – lényeges sajátosságait.125A Bizottság nem vitatja ezen állításokat, és a Corte costituzionale 1980. január 30-i 5/1980. sz. ítéletét idézi, amely a következőket állapítja meg:[A] kisajátítottnak biztosított kártalanítást […], még ha nem is képezi az elszenvedett veszteség teljes megtérítését – amennyiben az egyének jogait össze kell egyeztetni a kisajátítás által megvalósítani célzott közérdekkel – mindazonáltal nem lehet jelentéktelen vagy pusztán szimbolikus mértékben meghatározni, hanem annak jelentős helyreállítást kell képviselnie. Ennek lehetővé tétele érdekében a kártalanítás kiszámítását illetően a törvény értelmében a vagyontárgy értékét kell alapul venni a lehetséges gazdasági használata révén felismert lényeges sajátosságaira tekintettel.
126Tudvalevő, hogy az 1165/63. sz. rendelet 6. cikkében előírt kártalanítási módszert az államosított vagyon, vagyis a beruházás amortizálását lehetővé tevő időtartamban fennálló koncesszió alapján működtetett vízerőművek sajátosságai alapján határozták meg.127Az Olasz Köztársaság ennek megfelelően a kártalanításnak nem a kisajátított vagyon piaci értéke által meghatározott átalányösszeg révén történő nyújtását választotta, hanem a rögzített mennyiségű villamos energia olyan áron történő rendelkezésre bocsátását, amelyet a Terni akkor fizetett volna ki, ha megtartotta volna termelőlétesítményeit. Ebben az összefüggésben a nemzeti hatóságok ésszerűen a Terni koncessziójának hátralévő időtartamát vették figyelembe a Terni-díjszabás időbeli hatályának meghatározása céljából, amely utóbbi még röviddel meg is haladta az említett koncesszió időtartamát.128Amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (75) preambulumbekezdésében kiemeli, a kártalanítás teljes összege tehát a Terni-díjszabás időbeli hatályától függ.129A felperes szerint az említett díjszabás időbeli hatályát – a nemzeti jogalkotó által elfogadott kártalanítási mechanizmus eredeti logikájának megfelelően – rendszeresen meg kell hosszabbítani a kisajátítással nem érintett önellátók koncesszióinak meghosszabbításai alapján annak érdekében, hogy a villamosenergia-díj alakulására tekintettel folyamatosan semlegesítsék az államosítás káros hatásait.130Az 1165/63. sz. rendelet 6. cikke a felperes által képviselt értelmezés szerint azt jelentené, hogy a Terni vízerőművének államosítását követő kártalanítást határozatlan időtartamra nyújtották, hogy az az összegének kiszámítását illetően akár évekkel az államosítás után bekövetkezett eseményektől függ, és hogy ennek következtében úgy a kártalanítás összege, mint a kisajátított eszköz értéke meghatározatlan és korlátlan.131Márpedig meg kell állapítani, hogy a felperes egyetlen olyan szabályra, közösségi jogelvre, a nemzeti jogrend rendelkezésére, sem a nemzeti ítélkezési gyakorlat valamely határozatára nem hivatkozik, amely megalapozhatná az általa képviselt azon értelmezést, amely valamely meghatározott összegű kártalanítás határozatlan időtartamban való nyújtásához vezetne, vagy általában lehetővé tenné a kártalanítás megállapítása utáni események figyelembevételét az államosított vagy kisajátított vagyontárgy értékelésének, következésképpen a kártalanítás mértékének módosítása céljából.132Egyébiránt úgy tűnik, hogy a felperes elismeri ezen értelmezés lehetetlenségét azáltal, hogy elfogadja a közérdekű kisajátítás törvényi és rendeleti rendelkezéseinek egységesítéséről szóló, 2001. június 8-i 327. sz. köztársasági elnöki rendeletnek a Bizottság által hivatkozott 32. cikkében foglaltakat. E tekintetben a felperes közli, hogy kétségkívül igaz, hogy a kisajátításért valamely határozatlan időtartamú intézkedéssel nem nyújtható kártalanítás, és hogy utóbbit a kisajátítás időpontjában előreláthatóan és pontosan meg kell határozni. Az említett rendelet 32. cikke valóban úgy rendelkezik, hogy a kisajátítás ellenében nyújtott kártalanítást a vagyontárgynak az átruházási megállapodás időpontjában vagy a kisajátítási rendelet közzétételének időpontjában meglévő tulajdonságai alapján kell kiszámítani.133A felperes mindamellett előadja, hogy az eredeti rugalmas kártalanítási mechanizmus – tekintettel a Ternit ért kisajátítás kivételes jellegére – az [EJEE] első kiegészítő jegyzőkönyvének 1. cikkében említett elveknek és az [EJEB] ítélkezési gyakorlatának is megfelel.134Az említett cikk – amelynek címe A tulajdon védelme – a következőképpen rendelkezik:Minden természetes vagy jogi személynek joga van javai tiszteletben tartásához. Senkit sem lehet tulajdonától megfosztani, kivéve ha ez közérdekből és a törvényben meghatározott feltételek, valamint a nemzetközi jog általános elvei szerint történik.
Az előző bekezdésben foglaltak nem korlátozzák az államok jogát olyan törvények alkalmazására, melyeket szükségesnek ítélnek ahhoz, hogy a javaknak a köz érdekében történő használatát szabályozhassák, illetőleg az adók, más közterhek vagy bírságok megfizetését biztosítsák.
135Elegendő azt megállapítani, hogy e rendelkezés rögzíti a tulajdonhoz való jogot és meghatározza annak korlátait, továbbá hogy az ezen szövegre való hivatkozás egyedül nem támasztja alá a felperes jelen ügyben tett megállapítását.136Az EJEB ítélkezési gyakorlatát illetően a felperes a Lallement kontra Franciaország ügyben 2002. április 11-én hozott ítéletet idézi, amely szerint a kisajátított vagyontárgy értékével ésszerű arányban álló kártalanítás követelménye néha magában foglalhatja a kisajátított vagyontárgy adott értékénél jóval nagyobb összegek előirányzásának szükségességét is.137Az említett – mezőgazdasági célra használt ingatlan kisajátítására vonatkozó – ítéletben az EJEB arra emlékeztet, hogy a tulajdon tiszteletben tartásához való jog gyakorlásába beleavatkozó intézkedésnek – mint amilyen a kisajátítás is – igazságos egyensúlyt kell kialakítania a közösség által megfogalmazott közérdek és az egyén alapvető jogainak védelmére vonatkozó követelmény között. A kisajátítást illetően ezen egyensúly általában akkor valósul meg, ha a kisajátítással érintett a vagyontárgy forgalmi értékével ésszerű arányban álló kártalanítást kap, még ha a közérdek jogos célkitűzései a teljes piaci értéknél alacsonyabb összegű megtérítés mellett szólnak is. Az EJEB úgy véli, hogy amikor a kisajátított vagyontárgy a kisajátítással érintett munkaeszköze, a nyújtott kártalanítás – az állam mérlegelési jogkörének sérelme nélkül – akkor nem áll ésszerű arányban a vagyontárgy értékével, ha semmilyen módon nem fedezi e sajátos veszteséget, vagy nem teszi lehetővé ezen eszköznek a kisajátítás utáni helyreállítását (18., 20., 23. pont).138Márpedig vitatható a felperes által a Terni helyzete és az említett ítélet alapjául szolgáló azon helyzet között alkalmazott analógia, amely mezőgazdasági területek olyan kisajátításában áll, amely veszélyezteti a termelő termelőeszközeit és kereső tevékenységének folytatását, emellett az EJEB ítélete sem tartalmaz kifejezett utalást a kisajátított vagyontárgy adott értékénél jóval nagyobb összegek előirányzásának szükségességét illetően.139Ezen ítélet valóban azon az arányossági viszonyon alapul, amelynek a kártalanítás összege és a kisajátított vagyontárgy adott értéke között fenn kell állnia, amely indok nem egyeztethető össze az 1165/63. sz. rendelet 6. cikke azon értelmezésének eredményével, amelyben a felperes az időbeli pontosítás hiányára tekintettel a Terni-díjszabás alkalmazásának kedvező korlátlan vagy állandó jog létezésének megállapítására jut.140A fentiek összességéből következik, hogy a Terni-díjszabás alkalmazásának a vitatott intézkedés által 2005-ben történő meghosszabbítása nem tekinthető a Terni részére az általa 1962-ben elszenvedett kisajátításért nyújtott kártalanítás szerves részének. A felperes ezen állítása sokkal inkább a kártalanításnak a nemzeti jogalkotó által elfogadott – a Terni virtuális önellátókénti kezelésén alapuló – eredeti logikájának továbbgondolásából ered. Ezenfelül a Terni-díjszabás alkalmazására előírt időbeli korláttól való eltérésre irányul, és az 1165/63. sz. rendelet 6. cikke egyértelmű és pontos szövegének elferdítéséhez vezet.141A Bizottság tehát – miután kijelentette, hogy nem kétséges, hogy a villamos energia rendes villamosenergia-díjakhoz képest alacsony árakon történő nyújtása egyértelmű gazdasági előnyt jelent a kedvezményezettek számára, akiknek ezáltal csökkennek a gyártási költségeik, és megerősödik versenyhelyzetük (a megtámadott határozat (99) preambulumbekezdése) – helyesen állapította meg, hogy a Terni jogutódjainak 2005. január 1-jétől biztosított kedvezményes díjszabás az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősül.142Következésképpen az EK 87. cikk (1) bekezdésének megsértésére alapított jogalapot el kell utasítani.