A fellebbezőknek az arányosság elvének és az alapvető jogoknak a 2011/278 határozat révén történő megsértésével kapcsolatos jogalapjaival és érveivel összefüggésben a Törvényszék valamennyi megtámadott ítéletben előzetesen a következőket rögzítette: 20  – Lásd: DK Recycling und Roheisen GmbH kontra Bizottság ítélet (T‑630/13, EU:T:2014:833, 50. pont); Arctic Paper Mochenwangen kontra Bizottság ítélet (T‑634/13, EU:T:2014:828, 49. pont); Romonta kontra Bizottság ítélet (T‑614/13, EU:T:2014:835, 53. pont); Raffinerie Heide kontra Bizottság ítélet (T‑631/13, EU:T:2014:830, 51. pont). „Meg kell állapítani, hogy az alapvető jogoknak és az arányosság elvének a kibocsátási egységek ingyenes kiosztására vonatkozóan a 2011/278 határozatban megállapított szabályokban a túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzula hiánya miatti megsértését nem lehet eleve kizárni, mivel a 2003/87 irányelvnek az e határozat jogalapját képező 10a. cikke nem zárja ki kibocsátási egységeknek egy ehhez hasonló klauzula alapján történő, a Bizottság általi ingyenes kiosztását. Elsősorban ugyanis, a 2003/87 irányelv 10a. cikke (1) bekezdésének első és második albekezdése értelmében, a Bizottságnak a 2003/87 irányelv nem alapvető fontosságú elemeinek kiegészítéssel történő módosítására irányuló, uniós szintű, és teljes mértékben harmonizált végrehajtási intézkedéseket kellett megállapítania a kibocsátási egységek ingyenes kiosztására vonatkozóan. A túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó, valamennyi tagállamra alkalmazandó klauzula Bizottság általi megállapítása tiszteletben tartotta volna az e végrehajtási intézkedések uniós szintű, teljes mértékű harmonizációjával kapcsolatos követelményt. Ezen túlmenően, amennyiben egy ehhez hasonló klauzula kizárólag rendkívüli esetekre vonatkozott volna, következésképpen pedig nem tette volna kétségessé a 2003/87 irányelvvel létrehozott rendszert, nem arra irányult volna, hogy ezen irányelv alapvető fontosságú elemeit módosítsa. Másodsorban, a 2003/87 irányelv 10a. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdése értelmében a Bizottságnak – lehetőség szerint – előzetes referenciaértékeket kellett meghatároznia. Ha nem lehetett termék‑referenciaértéket levezetni, de keletkeztek a kibocsátási egységek ingyenes kiosztására jogosító üvegházhatást okozó gázok, a Bizottság mérlegelési jogkörrel rendelkezett szabályok megállapítására, amit – három referenciaérték hierarchikus sorrendbe állításával – meg is tett. E mérlegelési jogkör keretében a Bizottság tehát, főszabály szerint, a kibocsátási egységek túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzula alapján történő ingyenes kiosztását is előírhatta volna.”

A Bizottság vitatja a Törvényszék ezen értékelését, és előadja, hogy a 2003/87 irányelv nem ruházott rá olyan diszkrecionális jogkört, amelynek alapján a 2011/278 határozatban egy, a túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzulát vezethetett volna be.

Először is a Törvényszék álláspontjával ellentétben a 2003/87 irányelv 10a. cikkének (1) bekezdése, amikor a „lehetőség szerint” és az „elviekben” kifejezéseket használja, csak a különböző ágazatok és alágazatok vonatkozásában elfogadandó szabályozási megközelítést illetően biztosít teret a Bizottságnak, lehetővé téve számára, hogy szükség esetén referenciaértékeket határozzon meg, nem a termékek vonatkozásában, hanem más szempontok szerint, ahogy azt a 2011/278 határozatban is tette, amely megállapította a hő‑ és tüzelőanyag‑refererenciaértékeket, valamint egy szempontot a technológiai kibocsátások vonatkozásában.

Másodszor, a 2003/87 irányelv 10a. cikke (1) bekezdésének fontos vetületét képezi az a 2009/29 irányelv (23) preambulumbekezdésében rögzített követelmény, amely szerint a kibocsátási egységek ingyenes kiosztásának szabályait sajátos ágazati megközelítés alapján kell elfogadni, és azoknak „közösségi szintű, teljes mértékben harmonizált” szabályoknak kell lenniük, annak érdekében, hogy minimálisra korlátozzák a verseny torzulásait, és elkerüljék a kibocsátások növelésének ösztönzését. Egy olyan szabály, amely megengedi, hogy egy létesítménynek több kibocsátási egységet osszanak ki, mint egy másik, minden szempontból összehasonlítható létesítménynek, azon esetet kivéve, ha e szabályok alkalmazása az előbbi létesítmény számára „túlzott pénzügyi nehézségeket” okozna, nem felel meg e követelménynek, és módosítja az alap‑jogiaktus, vagyis a 2003/87 irányelv alapvető fontosságú vetületeit.

E körülmények között, mivel a fellebbezők nem hivatkoztak a 2003/87 irányelv jogellenességére, a Bizottság szerint érveik hatástalanok, e megállapítás pedig önmagában elegendő valamennyi fellebbezés elutasításához.

Válaszaikban a DK Recycling, az Arctic Paper és a Romonta előadják, hogy a Törvényszék nem tévedett, amikor úgy ítélte meg, hogy a 2003/87 irányelv nem zárja ki, hogy a Bizottság a 2011/278 határozatba egy, a túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzulát illesszen. Konkrétabban, a Romonta előadja, hogy sem az ezen irányelv által követett ágazati megközelítés, sem az uniós szintű harmonizált kiosztás követelménye nem igazolja azt az értelmezést, amely szerint a Bizottság nem illeszthetett volna be egy ilyen klauzulát a 2011/278 határozatba. Végül, amennyiben a Bíróság úgy ítélné meg, hogy a Törvényszék elemzése e tekintetben téves, a DK Recycling és az Arctic Paper másodlagosan arra hivatkoznak, hogy a 2003/87 irányelv összeegyeztethetetlen az Európai Unió Alapjogi Chartájával (a továbbiakban: Charta) és az arányosság elvével.

Az első részben a DK Recycling és az Arctic Paper azt kifogásolják, hogy a Törvényszék nem állapította meg, hogy a túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzula hiányában a 2011/278 határozat nem garantálja kellőképpen az alapvető jogok tiszteletben tartását, mivel nem veszi figyelembe azokat a helyzeteket, amelyekben a létesítmény üzemeltetőinek kivételes terhekkel kell szembesülniük. A Bíróság ítélkezési gyakorlata 50  – Schmidberger‑ítélet (C‑112/00, EU:C:2003:333, 81. pont); Agrarproduktion Staebelow ítélet (C‑504/04, EU:C:2006:30, 37. pont). szerint a Törvényszéknek esetről esetre meg kellett volna vizsgálnia az alapvető jogok tiszteletben tartását, ellenőrizve, hogy az egyes esetekben kialakult terhek nem elviselhetetlenek‑e. A Törvényszék nagyobb jelentőséget tulajdonított a kibocsátási jogok kereskedelmének rendszere által követett általános céloknak, mint az egyéni alapvető jogoknak.

A második részben a DK Recycling és az Arctic Paper előadják, hogy a Törvényszék nem vette kellő mértékben figyelembe a Bíróság ítélkezési gyakorlatát, amely szerint az arányosság elve megköveteli, hogy a terhek enyhítését célzó átmeneti intézkedéseket fogadjanak el annak elkerülése érdekében, hogy a harmonizációs folyamatban egyes konkrét piaci szereplőkre olyan terheket helyezzenek, amelyek ezen utóbbiakat létükben fenyegetik. 51  – T. Port‑ítélet (C‑68/95, EU:C:1996:452, 37., 38. és 43. pont). A túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzula hiányában a 2011/78 határozat nem vette figyelembe azon vállalkozások helyzetét, amelyek számára a kibocsátási egységek rendszere túlzott gazdasági terhekkel jár, és nem tartalmaz semmilyen olyan intézkedést, amely alkalmas lenne elégséges egyéni védelem biztosítására az alapvető jogokat érintő elfogadhatatlan beavatkozásokkal szemben.

A harmadik részben a DK Recycling és az Arctic Paper előadják, hogy a túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzula a tagállamok közös alkotmányos hagyományainak kifejeződése, az EUSZ 6. cikk (3) bekezdésének és a Charta 52. cikke (4) bekezdésének megfelelően. A Törvényszék tehát tévesen alkalmazta a jogot, amikor figyelmen kívül hagyta az ilyen klauzula előírásának a német jogban a Bundesverfassungericht (alkotmánybíróság, Németország) által elismert szükségességére vonatkozóan a fellebbezők által előadott érveket.

E jogalap három részével a DK Recycling és az Arctic Paper lényegileg arra hivatkoznak, hogy a Törvényszék megsértette az alapvető jogaikat, amikor nem szankcionálta a túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzula hiányát a 2011/278 határozatban. A jelen indítvány 35., 72. és 74. pontjában ismertetett megfontolások fényében úgy vélem, hogy e jogalapot egészében el kell utasítani, mint hatástalant. Az alábbi okfejtésekben tömören, másodlagos jelleggel kifejtem azokat az okokat, amelyek miatt úgy vélem, hogy a három rész mindenféleképpen megalapozatlan.

Az első részt illetően rámutatok, hogy a szóban forgó megtámadott ítéletekben a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzula hiánya beavatkozást jelent az alapvető jogokba, amely azonban igazolt a Charta 52. cikkének (1) bekezdése alapján. Elemzésében a Törvényszék mérlegelte az érintett érdekeket, teljes mértékben figyelembe véve mind a szabályozás által követett célokat, mind a létesítmények üzemeltetőinek alapvető érdekeit. Még konkrétan a fellebbezők sajátos helyzetére is hivatkozott. 52  – Lásd: a DK Recycling esetében: DK Recycling und Roheisen kontra Bizottság ítélet (T‑630/13, EU:T:2014:833, 88. pont); az Arctic Paper esetében: Arctic Paper und Mochenwangen kontra Bizottság ítélet (T‑634/13, EU:T:2014:828, 87. pont). Ezenkívül a DK Recycling által hivatkozott ítélkezési gyakorlat álláspontom szerint nem alapozhatja meg azt az érvet, amely szerint a Törvényszék elemzésében megsértette az alapvető jogoknak a Charta 16. és 17. cikkében garantált tartalmát, illetve védelmi szintjét. 53  – Ami konkrétan a vállalkozás szabadságának (a Charta 16. cikke) korlátozásait illeti, lásd: Sky Österreich ítélet (C‑283/11, EU:C:2013:28, 46. és azt követő pontok); Deutsches Weintor ítélet (C‑544/10, EU:C:2012:526, 56–59. pont); ami a tulajdonhoz való jog (a Charta 17. cikke) korlátozását illeti, konkrétan a környezet védelmének előmozdítása érdekében, lásd: ERG és társai ítélet (C‑379/08 és C‑380/08, EU:C:2010:127, 80. és azt követő pontok).

A második részt illetően kétlem, hogy a jelen esetben releváns lenne a DK Recycling és az Arctic Paper által hivatkozott ítélkezési gyakorlat. A T. Port‑ítélet (C‑68/95, EU:C:1996:452) ugyanis egy olyan helyzetet érintett, amelyben egy közösségi rendelet kifejezetten a túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozott. 54  – Konkrétan a banánpiac közös szervezéséről szóló, 1993. február 13‑i 404/94/EGK tanácsi rendelet (HL L 47., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 13. kötet, 388. o.) 30. cikke. Márpedig ez a jelen esetben nyilvánvalóan nem áll fenn, így a hivatkozott ítélkezési gyakorlat nem alkalmas a Törvényszék elemzésének megkérdőjelezésére.

A harmadik részt illetően véleményem szerint elegendő azt megállapítani, hogy az iratokban nem szerepel olyan elem, amely alapján a német jogalkotó által elfogadotthoz hasonló, a túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó szabály a tagállamok közös alkotmányos hagyományai kifejeződésének minősülne. A DK Recycling és az Arctic Paper nem terjesztenek elő olyan körülményt, amely a tagállamok jogrendjében az állítólagosan a Bundesverfassunggericht (szövetségi alkotmánybíróság, Németország) által követett értelmezés mellett szóló „uralkodó tendenciára” mutatna rá. 55  – Lásd e tekintetben: Akzo Nobel Chemicals és Akcros Chemicals kontra Bizottság ítélet (C‑550/07 P, EU:C:2010:512, 74. pont); Kokott főtanácsnok Akzo Nobel Chemicals és Akcros Chemicals kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványa (C‑550/07 P, EU:C:2010:229, 93–96. pont); Bot főtanácsnok Melloni ügyre vonatkozó indítványa (C‑399/11, EU:C:2012:600, 29. lábjegyzet).

Az első részben a DK Recycling és az Arctic Paper vitatják a Törvényszéknek a 2011/278 irányelv annak ellenére megfelelő jellegére vonatkozó következtetését, hogy hiányzik a túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzula. 56  – A DK Recycling und Roheisen GmbH kontra Bizottság ítélet (T‑630/13, EU:T:2014:833, 70. pont); az Arctic Paper Mochenwangen kontra Bizottság ítélet (T‑634/13, EU:T:2014:828, 69. pont). Azt kifogásolják, hogy a Törvényszék nem vizsgálta meg, hogy e határozat alkalmas‑e arra, hogy elegendő egyéni védelmet biztosítson az alapvető jogok aránytalan megsértéseivel szemben. Ezenkívül a Törvényszék figyelmen kívül hagyta a gazdasági fejlődés és a munkalehetőségek 2003/87 irányelv (5) preambulumbekezdéséből következő védelmének egyéni dimenzióját.

A második részben a DK Recycling és az Arctic Paper vitatják a Törvényszék azon következtetését, amely szerint a 2011/278 határozatban előírt kiosztási rendszer a túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzula hiánya ellenére szigorú értelemben nem aránytalan. Egyrészt a Törvényszék elmulasztott kitérni az esetlegesen a konkrét helyzetekben előálló kivételes kényszerekre, és ezáltal elmulasztotta figyelembe venni azt, hogy a mérlegelés során kellő védelmet kell biztosítani az egyéni jogok számára. Ennek eredményeként tévesen ítélte meg az ezen érdekek közötti megfelelő egyensúlyt. Másrészt a DK Recycling és az Arctic Paper vitatják, hogy: (i) a kiosztási rendszer kevésbé ösztönöz a kibocsátások alkalmazkodásra irányuló gazdasági vagy műszaki intézkedések révén történő csökkentésére, (ii) a túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzula összeegyeztethetetlen a szennyező fizet elvével, valamint (iii) a 2003/87 irányelv 10a. cikkének (6) bekezdését olyan rendelkezésnek kell tekinteni, amelynek hatása a kibocsátási egységek kereskedelmi rendszere által eredményezett kényszer enyhítése. 57  – Lásd: a DK Recycling und Roheisen GmbH kontra Bizottság ítélet (T‑630/13, EU:T:2014:833, 89., 78. és 82. pont); az Arctic Paper Mochenwangen kontra Bizottság ítélet (T‑634/13, EU:T:2014:828, 88., 77. és 81. pont).

E jogalap lényegileg a Törvényszék azon következtetésének vitatására irányul, amely szerint az alapvető jogokba való, abból eredő beavatkozás, hogy a 2011/278 határozatból hiányzik a túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzula, nem aránytalan a kibocsátási egységek kereskedelmi rendszere által követett célokra figyelemmel. Mivel e jogalap a túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzulának a 2011/278 határozatban fennálló hiányára vonatkozik, a jelen indítvány fenti 35., 72. és 74. pontjában szereplő megfontolásokból az következik, hogy azt el kell utasítani mint hatástalant. Másodlagosan úgy vélem, hogy e jogalap nem megalapozott. 58  – Az alapvető jogok kapcsán megállapított beavatkozás arányosságának ellenőrzése kapcsán lásd: Digital Rights Ireland és társai ítélet (C‑293/12 és C‑594/12, EU:C:2014:238, 46. és azt követő pontok); Kokott főtanácsnok Philip Morris Brands és társai ügyre vonatkozó indítványa (C‑547/14, EU:C:2015:853, 46. és azt követő pontok, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

Az első rész tekintetében a Törvényszék által a 2011/278 határozatnak az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei kereskedelmi rendszere céljainak elérésére való alkalmassága tekintetében végzett vizsgálat álláspontom szerint mentes a hibáktól. A Törvényszék az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően azonosította ezen rendszer céljait és részcéljait, valamint állapította meg azt, hogy a 2011/278 határozatban szereplő, az ingyenes kiosztásra vonatkozó szabályok a túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzula hiányában alkalmasak e célok elérésére. 59  – Lásd: DK Recycling und Roheisen GmbH kontra Bizottság ítélet (T‑630/13, EU:T:2014:833) 63–64. és 66–68. pont; Arctic Paper Mochenwangen kontra Bizottság ítélet (T‑634/13, EU:T:2014:828) 62–65. és 65–68. pont. A fellebbezésekben kifejtettekkel ellentétben úgy vélem, hogy a 2003/87 irányelv (5) preambulumbekezdésében feltüntetett cél a gazdasági fejlődés és a munkalehetőségek egészében vett védelmére vonatkozik, és nem terjed ki az adott helyzetben, többek között pénzügyi nehézségben lévő valamennyi létesítmény védelmére.

Ami a második részt illeti, az a körülmény, hogy az ingyenes kibocsátási egységek kiosztásának szabályai – amelyek ágazati alapon meghatározott, általános alkalmazandó objektív paramétereken alapulnak, és nem vesznek figyelembe a konkrét egyedi helyzetekre vonatkozó sajátos körülményeket – 60  – Lásd a jelen indítvány 54. pontját. nem tartalmaznak a túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzulát, semmiképpen nem jelenti azt, hogy az e szabályokat által előírt terhek túlzottak a követett célokhoz képest. Az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a környezetvédelem azon közérdekű célok között szerepel, amelyek igazolhatják az alapvető jogok korlátozását, 61  – ERG és társai ítélet (C‑379/08 és C‑380/08, EU:C:2010:127, 81. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). valamint, hogy e cél megvalósítása attól a szigortól függ, amellyel az e célra irányuló általános szabályokat alkalmazzák. 62  – Lásd ebben az értelemben, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységeinek kereskedelmi rendszerét illetően: Billerud Karlsborg és Billerud Skärblacka ítélet (C‑203/12, EU:C:2013:664, 26. pont). Márpedig, ahogy arra a Törvényszék megalapozottan rámutatott, a túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzula, amely az egyedi körülményeket figyelembe veszi, e szigor enyhítésének a kockázatával járna. 63  – Lásd: DK Recycling und Roheisen GmbH kontra Bizottság ítélet (T‑630/13, EU:T:2014:833) 89. pont; Arctic Paper Mochenwangen kontra Bizottság ítélet (T‑634/13, EU:T:2014:828, 88. pont). Másrészt az a tény, hogy az ilyen szabályok súlyosabban érinthetnek egyes vállalkozásokat, mint másokat, nem eredményezi azt, hogy azok aránytalan jellegűek lesznek. Az ilyen általános szabályok jellegéből fakad ugyanis, hogy bizonyos létesítményekre nagyobb hatással vannak, mint más létesítményekre. 64  – Lásd: Lengyelország kontra Bizottság ítélet (T‑370/11, EU:T:2013:113, 85. és 105. pont). E szabályok aránytalansága adott esetben esetlegesen az előzetes referenciaértékek hibás számításából eredhet. Ilyen érvre azonban a szóban forgó fellebbezésekben nem hivatkoztak. Végül álláspontom szerint mind a Törvényszék szennyező fizet elvére vonatkozó elemzése, 65  – Azt semmiképpen sem kérdőjelezheti meg a Standley és társai ítélet (C‑293/97, EU:C:1999:215) fellebbezésekben hivatkozott 52. pontja. mind pedig a részéről a különleges szabályokra, így a 2003/87 irányelv 10a. cikkének (12) bekezdésére való hivatkozás mentes a hibáktól.

Következésképpen, mivel álláspontom a DK Recycling és az Arctic Paper által fellebbezéseikben előterjesztett két jogalap hatástalan, azt javaslom a Bíróságnak, hogy utasítsa el a fellebbezéseket mint hatástalanokat.

A Raffinerie Heide azt kifogásolja, hogy a Törvényszék nem foglalt állást az arra alapított jogalapjáról, hogy a Bizottság tévesen tagadta meg a diszkrecionális jogkörének az abból a célból való gyakorlását, hogy az alapvető jogok fényében megvizsgálja a német hatóságok által előterjesztett „túlzott nehézségekkel jellemzett eseteket”, melyek között a Raffinerie Heide esete is szerepelt.

A megtámadott ítéletben a Törvényszék megállapította egyrészt azt, hogy a 2011/278 határozat nem tette lehetővé a Bizottság számára, hogy engedélyezze az ingyenes kibocsátási egységek kiosztását egy túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzula alapján. Másrészt megállapította, hogy amennyiben egy tagállam egy létesítmény részére olyan ingyenes kibocsátási egységeket oszt ki, amelyeket nem a 2003/87 irányelv 10a. cikkének (1) bekezdésében, és így a 2011/278 határozatban hivatkozott szabályoknak megfelelően számítottak ki, akkor a Bizottság a 2003/87 irányelv 11. cikkének (3) bekezdése alapján köteles megtagadni e létesítmény felvételét, anélkül, hogy e tekintetben mérlegelési jogkörrel rendelkezne. 66  – Lásd: Raffinerie Heide kontra Bizottság ítélet (T‑631/13, EU:T:2014:830, 41–44. pont).

E megállapításokból kitűnik, hogy a Bizottság – anélkül, hogy mérlegelési jogkörrel rendelkezett volna – köteles volt megtagadni a szóban forgó létesítmények felvételét, és nem vizsgálhatta volna meg egyedileg azokat az eseteket, amelyeket a német hatóságok a 2011/278 határozatban szereplő szabályok körén kívül terjesztettek elé. A 2003/87 irányelv fent említett szabályainak jogellenességére való hivatkozás hiányában a Törvényszék e megállapításai álláspontom szerint elegendőek a Raffinerie Heide által előtte hivatkozott érv megválaszolására. E körülmények között a Raffinerie Heide nem hivatkozhat a meghallgatáshoz való joga, illetve az indokolási kötelezettség megsértésére. E jogalapot tehát el kell utasítani.

Az első részben a Raffinerie Heide előadja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a 2011/278 határozat kizárja további ingyenes kibocsátási egységeknek a túlzott nehézségekkel jellemzett egyedi esetekben való kiosztását, és e tekintetben semmilyen mérlegelési jogkört nem biztosít a Bizottság számára. A második részben a Raffinerie Heide előadja, hogy a vitatott határozat elfogadása során a Bizottság a 2003/87 irányelv 11. cikkének (3) bekezdése alapján további ingyenes kibocsátási egységeket oszthatott volna ki a túlzott nehézségekkel jellemzett helyzetben levő létesítményeknek.

A jelen indítvány 43–71. pontjában ismertetett megfontolásokból kitűnik, hogy a Bizottság nem volt felhatalmazva arra, hogy a 2011/278 határozatban ingyenes kibocsátási egységek kiosztását írja elő egy túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzula alapján. Következésképpen az első részt el kell utasítani. Az említett megfontolásokból az is kitűnik, hogy a kibocsátási egységek ilyen klauzulán alapuló ingyenes kiosztása összeegyeztethetetlen egy, a 2003/87 irányelv alapvető fontosságú elemét alkotó részcéllal. Ebből következik, hogy ezen irányelv egyetlen más rendelkezése sem képezheti ilyen kiosztás alapját. Következésképpen a második részt is el kell utasítani.

Harmadik jogalapja keretében a Raffinerie Heide előadja, hogy a Törvényszék megsértette a Bizottságot terhelő, az alapvető jogokkal összeegyeztethető értelmezési kötelezettséget, és ennélfogva megsértette a Charta 51. cikkének (1) bekezdését. Noha a 2011/278 határozatot úgy tekintették, hogy az nem biztosít semmilyen mérlegelési jogkört a Bizottság számára a túlzott nehézségekkel jellemzett helyzetek figyelembevétele érdekében, a Bizottság a 2003/87 irányelvet köteles volt az alapvető jogok fényében értelmezni, következésképpen arra is köteles volt, hogy figyelembe vegye az elé terjesztett túlzott nehézségekkel jellemzett helyzeteket, köztük a Raffinerie Heide helyzetét. Az intézményeket terhelő, az alapvető jogokkal összeegyeztethető értelmezési kötelezettségtől való eltérés nem igazolható azzal az indokkal, hogy a Bizottság nem rendelkezett erre felhatalmazással.

Rá kell mutatni, hogy e jogalapra nem hivatkoztak a Törvényszék előtt, és nem is magából a megtámadott ítéletből következik. 67  – Bizottság és társai kontra Siemens Österreich és társai ítélet (C‑231/11 P–C‑233/11 P, EU:C:2014:256, 102. pont); Areva és társai kontra Bizottság ítélet (C‑247/11 P és C‑253/11 P, EU:C:2014:257, 118. és 170. pont). E körülmények között, mivel a jogvita tárgyát módosítja, azt elfogadhatatlannak kell tekinteni. 68  – Lásd: a jelen indítvány 72. pontja és 49. lábjegyzete.

A Raffinerie Heide úgy ítéli meg, hogy a Törvényszék elferdítette az általa arra vonatkozóan benyújtott bizonyítékokat, hogy helyzete vis maiort valósít meg. E bizonyítékok között hivatkozik arra, hogy 2011‑ben egy adminisztratív kötelezettség folytán beruházásokat végzett, hogy e beruházásokat a környezet védelmét célzó intézkedés érdekében használta fel, hogy hitelt kellett felvennie e beruházások finanszírozásának biztosítása érdekében, valamint arra, hogy kérte a német hatóságoktól, hogy ismerjék el a túlzott nehézségekkel jellemzett eset fennállását, amelyre azok pozitív választ adtak.

E jogalap álláspontom szerint nyilvánvalóan megalapozatlan. A bizonyítékok elferdítése csak akkor valósul meg, ha a meglévő bizonyítékok értékelése új bizonyítékok felhasználásának szükségessége nélkül is nyilvánvalóan tévesnek tűnik. 69  – Lásd többek között: The Sunrider Corporation kontra OHIM végzés (C‑142/14 P, EU:C:2015:371, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Márpedig a Raffinerie Heidét érintő megtámadott ítélet (T‑631/13, EU:T:2014:830) 45. pontjában a Törvényszék hiba elkövetése nélkül ismertette azokat az indokokat, amelyek miatt úgy ítélte meg, hogy a Raffinerie Heide nem volt vis maior helyzetben.

Az első részben a Raffinerie Heide vitatja a Törvényszéknek a 2011/278 határozat megfelelő jellegére vonatkozó elemzését. A túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzula hiányában e határozat: (i) nem tartalmaz semmilyen, a gazdasági fejlődés és a munkalehetőségek megőrzésére irányuló részcélnak megfelelő rendelkezést, sőt sérti azt; (ii) ellentétes a fokozatos alkalmazkodás céljával, mivel azokat a létesítményeket, amelyek nem rendelkeznek pénzügyi forrásokkal teljesítményük javítására, be kell zárni; (iii) ilyen módon ösztönzi a termelés áthelyezését a kibocsátási egységek kereskedelmi rendszerén kívül álló harmadik országokba, és (iv) arra kényszeríti a bizonytalan helyzetben levő, de teljesítő létesítményeket, hogy elhagyják a piacot.

A második részben a Raffinerie Heide vitatja a Törvényszéknek a 2011/278 határozat szükséges jellegére vonatkozó elemzését. Egyrészt a Törvényszék megfordította a bizonyítási terhet, amikor azt követelte meg, hogy az alapvető jogok jogosultja bizonyítsa jogai megállapított megsértésének szükségességét, holott az uniós intézménynek kell bizonyítania azt, hogy az intézkedése összeegyeztethető az arányosság elvével. Másrészt, ha a Bizottság figyelembe venne túlzott nehézségekkel jellemzett, pontos és körülhatárolt eseteket, az kevésbé korlátozó intézkedés lenne, mint azok elemzésének általános elutasítása.

A harmadik részben a Raffinerie Heide vitatja a Törvényszéknek a 2011/278 határozat szigorú értelemben vett arányosságára vonatkozó elemzését. Először is a 2011/278 határozatban nem szerepel, hogy a Törvényszék által megkövetelt mérlegelést elvégezték volna. Másodszor, a Törvényszék téves szempontot alkalmazott az arányosság értékelésére. A Törvényszék által a megtámadott ítélet (T‑631/13, EU:T:2014:830) 82–86. pontjában hivatkozott intézkedések olyan általános szabályok, amelyek csupán az alapvető jogoknak a 2003/87 irányelv által okozott sérelmének a kiküszöbölésére irányulnak, de nem alkalmasak az alapvető jogok korlátozásának igazolására a jelen ügyben. Harmadszor, amikor az említett megtámadott ítélet 88. pontjában úgy ítélte meg, hogy a 2011/278 határozat csak akkor aránytalan, ha „tipikusan” fenyegeti a létesítmények üzemeltetőinek fennmaradását, a Törvényszék téves szempontot alkalmazott, és figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzula a konkrét esetekben felmerülő olyan atipikus következmények figyelembevételére irányul, amelyeket közhatalmi intézkedések okozhatnak. Ezenkívül a Raffinerie Heide szerint az egyedi helyzetének az említett megtámadott ítélet 89. pontjában szereplő vázlatos ismertetése nem tette lehetővé annak alátámasztását, hogy esetében a 2011/278 határozat alkalmazása arányos. A Törvényszék nem válaszolt arra a kérdésre, hogy a 2011/278 határozatban szereplő szabályok minden esetben megfelelőek‑e. A T. Port‑ítélet (C‑68/95, EU:C:1996:452) megerősítette, hogy a túlzott nehézségekkel jellemzett helyzetek vizsgálata esetről esetre abszolút szükségesnek bizonyulhat a közös piacszervezés arányos jellegének garantálása érdekében.

E jogalap lényegileg a Törvényszék azon következtetésének vitatására irányul, amely szerint az alapvető jogokat érintő, abból fakadó beavatkozás, hogy a 2011/278 határozat nem tartalmaz a túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzulát, a kibocsátási egységek kereskedelmi rendszere által követett célokra figyelemmel nem aránytalan. Mivel e jogalap azon alapul, hogy a 2011/278 határozat nem tartalmaz ilyen klauzulát, a jelen indítvány 35., 72. és 74. pontjából kitűnik, hogy azt el kell utasítani mint hatástalant. Másodlagosan úgy vélem, hogy e jogalap nem megalapozott.

Az első részt illetően a Bizottsághoz hasonlóan rá kell mutatni, hogy a 2003/87 irányelv maga tartalmaz a gazdasági fejlődés és a munkalehetőségek megőrzésére irányuló részcélnak megfelelő, illetve az áthelyezés elkerülését célzó rendelkezéseket. 70  – Lásd: Raffinerie Heide kontra Bizottság ítélet (T‑631/13, EU:T:2014:830, 82. és azt követő pontok). Az ingyenes kibocsátási egységek kiosztásának kialakítása továbbá önmagában véve a létesítmények kereskedelmi rendszerhez való fokozatos alkalmazkodást célozza, de e cél elérése tekintetében meg kell felelni a 2003/87 irányelv céljainak és részcéljainak. Márpedig több alkalommal rámutattam, hogy a Raffinerie Heide által javasolthoz hasonló klauzula összeegyeztethetetlen a verseny megőrzésének részcéljával. Végül, mivel az előzetes referenciaértékek meghatározására szolgáló elvek rögzítésének kiindulópontja a 2003/87 irányelv 10a. cikkének (2) bekezdése szerint az ágazat vagy alágazat közösségi létesítményei leghatékonyabb 10%‑ának átlagteljesítménye, meg kell állapítani, hogy a Raffinerie Heide állításával ellentétben az ingyenes kibocsátási egységek kiosztásának rendszere a nagyobb teljesítményt nyújtó létesítmények előnyben részesítésére irányul.

A második rész első elemét illetően rá kell mutatni, hogy a megtámadott ítéletnek (T631/13, EU:T:2014:830) a Raffinerie Heide által hivatkozott 72. és 73. pontjában a Törvényszék nem fordította meg a bizonyítási terhet, pusztán egy a 2011/278 határozat szükségességére vonatkozó olyan érvre válaszolt, amelynek alapját az azt előadó Raffinerie Heidének kellett bizonyítania. A második elem pontosan megismétli a Törvényszék előtt már előadott érvelést, amelyet az hiba elkövetése nélkül utasított el. 71  – Lásd: Raffinerie Heide kontra Bizottság ítélet (T‑631/13, EU:T:2014:830, 72. és 73. pont).

A harmadik rész kapcsán rá kell mutatni először arra, hogy az, hogy a 2011/278 határozat preambulumbekezdései nem említik kifejezetten a szóban forgó érdekek mérlegelését, nem jelenti azt, hogy a Bizottság e határozatban nem végzett ilyen mérlegelést. Másodszor, a Raffinerie Heide nem vitatja a Törvényszék azon, az említett megtámadott ítélet 89. pontjában szereplő megállapítását, amely szerint e fellebbező nehézségei saját gazdasági és pénzügyi magatartásából erednek. Ami a harmadik elemet illeti, visszautalok a jelen indítvány 81. és 87. pontjában szereplő megfontolásokra.

Következésképpen, a fentiek összességének fényében a Raffinerie Heide fellebbezésének elutasítását javaslom.

Az első részben a Romonta előadja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy értelmezte a 2011/278 határozatot, hogy az kimerítő jellegű, és ilyen módon azt állapította meg, hogy a túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzula alapján kért további kibocsátási egységek kiosztása az e határozatban szereplő kifejezett feltüntetése hiányában kizárt. A Romonta szerint a további kibocsátási egységek kiosztásának még ilyen klauzula hiányában is meg kellett volna történnie, mivel ebben az ügyben vis maior miatt bekövetkezett túlzott nehézségekkel jellemzett esetről volt szó. A fizetésképtelenség kockázata ugyanis nem volt előre látható, mivel az csak 2011‑ben vált valószínűvé, amikor a Bizottság úgy döntött, hogy nem határoz meg termékreferenciát a lignitviaszra. E kockázat továbbá elkerülhetetlen volt, mivel műszaki okokból a Romonta nem tudott volna más tüzelőanyagokra átállni termelésének biztosítása érdekében.

E tekintetben, a 2011/278 határozat kimerítő jellegét illetően, a 2003/87 irányelv 10a. cikke (1) bekezdésének szövegéből, amely „közösségi szintű, teljes mértékben harmonizált végrehajtási intézkedésekre” hivatkozik, egyértelműen kitűnik, hogy az ingyenes kibocsátási egységek kiosztásának a 2011/278 határozatban rögzített szabályai olyan teljes harmonizációt végeznek, amely semmilyen teret sem hagy nemzeti szabályoknak. E szabályok tehát kimerítő jellegűek.

Ezenfelül, ahogy arra a Törvényszék is rámutatott, az ítélkezési gyakorlat szerint a vis maior előfeltétele egy olyan befolyásolhatatlan és elháríthatatlan külső ok, amely objektíve lehetetlenné teszi, hogy az érintett személyek teljesíteni tudják kötelezettségeiket. 72  – Lásd: Billerud Karlsborg és Billerud Skärblacka ítélet (C‑203/12, EU:C:2013:664, 31. pont); Romonta kontra Bizottság ítélet (T‑614/13, EU:T:2014:835, 48. pont).

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából azonban kitűnik, hogy a vis maior fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az olyan, rendkívüli és előreláthatatlan, az arra hivatkozón kívül álló körülményekre vonatkozik, amelyek következményeit a legnagyobb gondosság mellett sem lehet elkerülni. 73  – Eurofit‑ítélet (C‑99/12, EU:C:2013:487, 31. pont). A Bíróság ilyen módon elismerte, hogy az egyszerű belső zavar nem minősülhet ilyen körülménynek. Lásd: Billerud Karlsborg és Billerud Skärblacka ítélet (C‑203/12, EU:C:2013:664, 31. pont). Márpedig egyetértek a Törvényszéknek az egyébként a Romonta által sem vitatott álláspontjával, amely szerint annak a puszta kockázata, hogy a vállalkozás fizetésképtelenné válik és megfelelő eszközök hiányában nem tud eleget tenni átadási kötelezettségének, nem elegendő a vis maiort képező körülmények fennállásának megállapításához. Ez elegendő az első rész elutasításához.

A második részben a Romonta másodlagosan úgy ítéli meg, hogy a Törvényszék pontatlanul alkalmazta az arányosság elvét a 2011/278 határozat megfelelő jellegének értékelése során. E rész három elemre oszlik. Először is a Romonta a Törvényszékkel ellentétben úgy ítéli meg, hogy a túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzula nem ellentétes a szennyező fizet elvével, azon kettős indok alapján, hogy az utóbbi nem élvez elsőbbséget az arányosság elvéhez képest, valamint, hogy az ingyenes kibocsátási egységek kiosztásának rendszere nem a szennyező fizet elvre jellemző ok‑okozati összefüggés alapján működik, hanem a terméktől és az iparpolitikai döntésektől függően. A Romonta továbbá úgy ítéli meg, hogy az iparág javát szolgáló intézkedések elégtelenek a terhek kompenzálására és a 2011/278 határozat megfelelő jellegének igazolására. Végezetül előadja, hogy a Törvényszék megsértette a Charta 52. cikkének (1) bekezdésében rögzített arányosság elvének „egyedi tartalmát”, amikor nem vette figyelembe a túlzott nehézségeket elszenvedő vállalkozások egyedi helyzetét a határozat megfelelő jellegének elemzése során.

E második rész lényegileg a Törvényszék azon megállapításának vitatására irányul, amely szerint az alapvető jogokba való, abból eredő beavatkozás, hogy a 2011/278 határozatból hiányzik a túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzula, nem aránytalan. A jelen indítvány fenti 35., 72. és 74. pontjában szereplő megfontolások fényében e jogalapot mint hatástalant el kell utasítani. Másodlagosan úgy vélem, hogy e jogalap semmiképpen sem megalapozott.

Az első elemet illetően már rámutattam, hogy helyesnek tartom a Törvényszéknek a szennyező fizet elvére vonatkozó elemzését. Ezt az elemzést nem kérdőjelezheti meg a Standley és társai ítéletre 74  – C‑293/97, EU:C:1999:215, 52. pont. való hivatkozás, amelyen a Romonta első érve alapul. Ezenkívül a második érvet illetően, mivel a szennyező fizet elve az EUMSZ 191. cikk (2) bekezdésében úgy szerepel, mint az Unió környezetpolitikájának egyik vezérelve, egyértelmű, hogy minden másodlagos jogi szabályozásnak meg kell felelnie ezen elvnek. A második és a harmadik elemet illetően visszautalok a jelen indítvány 87. pontjára.

E megállapítások összességének fényében az első jogalapot el kell utasítani.

A Romonta előadja, hogy a Törvényszék megsértette a foglalkozás megválasztásának a szabadságát, illetve a tulajdonhoz való jogát, melyeket a Charta 15. és 16. cikke ír elő. Előadja, hogy a Törvényszék tévesen tekintette úgy, hogy a 2011/278 határozatban a túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzula hiánya nem érinti a Romonta alapvető jogainak a lényeges tartalmát, tekintve, hogy az ilyen klauzula hiánya olyan jogsértést jelent, amelynek hatása egyenértékű a szakmai tevékenység gyakorlásának közvetlen tilalmával, illetve a tulajdontól való megfosztással, mivel a Romonta nem folytathatja tevékenységét.

E jogalappal a Romonta előadja, hogy a Törvényszék megsértette az alapvető jogait, amikor nem szankcionálta a túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzulának a 2011/278 határozatban fennálló hiányát. A jelen indítvány 35., 72. és 74. pontjában ismertetett megfontolások fényében úgy vélem, hogy e jogalap hatástalan. Másodlagosan úgy vélem, hogy az megalapozatlan. A szóban forgó megtámadott ítélet 61. pontjában ugyanis a Törvényszék megalapozottan állapította meg, hogy a 2011/278 határozatban a túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzula hiánya nem érinti sem a foglalkozás megválasztása szabadságának és a vállalkozás szabadságának, sem pedig a tulajdonhoz való jognak a lényeges tartalmát, mivel nem akadályozza meg a szakmai és vállalkozási tevékenységnek mint olyannak a kibocsátási egységek kereskedelmi rendszerébe tartozó létesítmények üzemeltetői általi gyakorlását, és nem is fosztja meg ezen utóbbiakat tulajdonuktól. Ezt a jogalapot tehát el kell utasítani.

A Romonta előadja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, mivel nem állapította meg a szubszidiaritás elvének a megsértését. Álláspontja szerint a 2011/278 határozat a környezetvédelem területére vonatkozik, amely a megosztott hatáskörök körébe tartozik. Márpedig az Unió által nem gyakorolt megosztott hatáskörök a tagállamokat illetik. A Törvényszék által kimondottakkal ellentétben a 2011/278 irányelv nem állapított meg kimerítő kiosztási szabályokat. A túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzula hiánya olyan szabályozási hézag, amely lehetővé tette Németországi Szövetségi Köztársaság számára, hogy jogszabályt alkosson e kérdéssel kapcsolatban, a Romonta vonatkozásában a szabályozási célok elérése érdekében.

A szubszidiaritás elve szerint, melyet az EUSZ 5. cikk (1) bekezdésének az EUMSZ 5. cikk (3) bekezdésével összefüggésben értelmezett második mondata ír elő, azokon a területeken, amelyek nem tartoznak kizárólagos hatáskörébe, az Unió csak akkor és annyiban jár el, amikor és amennyiben a tervezett intézkedés céljait a tagállamok sem központi, sem regionális vagy helyi szinten nem tudják kielégítően megvalósítani, így azok a tervezett intézkedés terjedelme vagy hatása miatt az Unió szintjén jobban megvalósíthatók (EUSZ 5. cikk (3) bekezdése).

E tekintetben egyrészt rá kell mutatni, hogy a Romonta érvelésének előfeltevése téves. Ahogy ugyanis a jelen indítvány 107. pontjában megállapítottam, a Törvényszék nem követett el hibát, amikor megállapította, hogy a 2011/278 határozat kimerítő jellegű. Másrészt fellebbezésében a Romonta még csak meg sem próbálja cáfolni a Törvényszék azon, a megtámadott ítélet 106. pontjában szereplő megállapítását, amely szerint nem vitatta azt, hogy a kibocsátási egységek uniós kereskedelmi rendszerének a 2003/87 irányelvvel való létrehozását nem lehet a tagállamok egyéni tevékenysége révén megfelelően elérni, és hogy e rendszer létrehozása terjedelme és hatásai miatt uniós szinten jobban megvalósítható. Ilyen körülmények között e jogalapot el kell utasítani.

Először is a Romonta előadja, hogy a Törvényszék azon, a Romonta által megtámadott ítélet 70. pontjában szereplő megállapítása, amely szerint a túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzula megléte esetén a létesítmények üzemeltetői kevésbé lennének ösztönözve kibocsátásaik csökkentésére, ellentmondásban áll a Törvényszék egy másik, a Romonta által megtámadott ítélet 81. pontjában szereplő megállapításával, amely szerint az említett klauzula alapján a további kibocsátási egységek kiosztása valamennyi érintett ágazatban és alágazatban az egységes ágazatközi korrekciós tényező alkalmazása miatt a többi üzemeltetőnek ingyenesen kiosztandó kibocsátási egységek számának csökkenésével járna. A Romonta előadja, hogy az ilyen klauzula nem azt eredményezné, hogy kisebb lenne az ösztönzés a kibocsátások csökkentésére, hanem azt, hogy a szóban forgó ösztönzés elmozdulna a nagyobb teljesítményű üzemeltetők felé. Másodszor a Romonta úgy ítéli meg, hogy a Törvényszék nem elemezte kellő mértékben a kibocsátások harmadik országokba való áthelyezésének kockázatát. E tekintetben nem vette kellően figyelembe az éghajlatváltozásokkal szembeni világméretű védekezés célját. Harmadszor a Romonta úgy ítéli meg, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 89. pontjában is ellentmondásba keveredik, amikor egyrészt azt állítja, hogy a túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzula a vállalkozás saját gazdálkodásából eredő gazdasági és pénzügyi nehézségek leküzdését szolgálja, másrészt pedig a 90. pontban azt, hogy a Romonta gazdasági nehézségei kizárólag abból erednek, hogy a gázhoz, nem pedig a lignitviaszhoz kapcsolódó hő‑referenciaértéket alkalmaztak, vagyis a Bizottságnak betudható körülményből.

E tekintetben először is nincs semmilyen ellentmondás a szóban forgó megtámadott ítélet 70. és 81. pontjában szereplő megfontolások között. Ahogy a Törvényszéknek az utóbbi pontban rögzített okfejtéséből kitűnik, a túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzula bevezetése növelné a nagyobb teljesítménnyel rendelkező vállalkozások számára a kibocsátások csökkentése érdekében szükségszerű alkalmazkodásból eredő költségeket, ami ellentétes a környezeti területen alapelvnek számító szennyező fizet elvével. Ez az állítás teljes mértében összhangban van a 70. pontban szereplő állítással. Másodszor, nem érzékelek semmilyen hibát a Törvényszék által a szóban forgó megtámadott ítélet 71. pontjában követett okfejtésben. Harmadszor, a szóban forgó megtámadott ítélet 90. pontjának a Romonta érvelésében hivatkozott első mondatában a Törvényszék pusztán megismételte az előbbi érvét, és valójában nem állapította meg a Romonta gazdasági nehézségeinek okait.

A fentiekre figyelemmel ezt a jogalapot is el kell utasítani, és ebből következően el kell utasítani a Romonta fellebbezésének egészét.