Fontos megjegyezni, hogy a 2000/60 irányelv (25) preambulumbekezdése megerősíti, hogy környezeti célkitűzéseket kell meghatározni annak biztosítására, hogy a felszíni és a felszín alatti vizek jó állapotát az egész Unióban elérjék, és hogy a vizek állapotának a romlását uniós szinten megelőzzék. Ráadásul ezen irányelv 4. cikke (1) bekezdése a) pontja i. alpontjának szövegéből – amely kimondja, hogy „a tagállamok végrehajtják a szükséges intézkedéseket, hogy megakadályozzák az összes felszíni víztest állapotának romlását” – kitűnik, hogy a tagállamoknak kötelező ilyen intézkedéseket elfogadniuk. E tekintetben egy olyan egyedi projekt engedélyezését, mint amelyet a 2007. évi határozat említ, ilyen végrehajtásként kell értelmezni (lásd ebben az értelemben: 2015. július 1‑jei Bund für Umwelt und Naturschutz Deutschland ítélet, C‑461/13, EU:C:2015:433, 31., 32. és 35. pont).

Így a Bíróság kimondta, hogy a 2000/60 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja nem csupán a vízgyűjtő‑gazdálkodási tervezés egyszerű célkitűzéseit állapítja meg pragmatikus megfogalmazásban, hanem – amint az érintett víztest ökológiai állapotát meghatározták – az ezen irányelv által előírt eljárás minden egyes lépésében kötelező hatállyal rendelkezik (2015. július 1‑jei Bund für Umwelt und Naturschutz Deutschland ítélet, C‑461/13, EU:C:2015:433, 43. pont).

E tekintetben az eltérések ezen irányelv 4. cikkének (7) bekezdésében előírt rendszere olyan elemnek minősül, amely megerősíti azt az értelmezést, miszerint a víztestek állapotromlásának a megakadályozása kötelező jelleggel bír (lásd ebben az értelemben: 2015. július 1‑jei Bund für Umwelt und Naturschutz Deutschland ítélet, C‑461/13, EU:C:2015:433, 44. pont).

Ezenkívül hangsúlyozni kell, hogy az e rendelkezésben előírt eltérési kategóriák struktúrája lehetővé teszi annak megállapítását, hogy az említett irányelv 4. cikke nem kizárólag alapkötelezettségekből áll, hanem egyedi projekteket is érint. Ugyanis az eltérési indokok többek között akkor alkalmazandók, amikor az említett 4. cikk célkitűzéseinek be nem tartása a felszíni víztest fizikai jellemzőinek új keletű változásaiból következik, és ebből kedvezőtlen hatások adódnak vagy új, fenntartható emberi fejlesztési tevékenység következménye. Márpedig ez előfordulhat projektek új engedélyezésének következtében. Ugyanis valamely projektet és a vízgyűjtő‑gazdálkodási tervek megvalósítását lehetetlen egymástól függetlenül elképzelni (lásd ebben az értelemben: 2015. július 1‑jei Bund für Umwelt und Naturschutz Deutschland ítélet, C‑461/13, EU:C:2015:433, 47. pont).

Következésképpen ezen egyedi projektekre vonatkozik a víztestek állapotromlásának a megakadályozására vonatkozó, a 2000/60 irányelv 4. cikkében megállapított kötelezettség.

Ezen állapotot az ökológiai minőségi arányok alapján határozzák meg, amelyeket a felszíni vizek minden egyes kategóriája esetében öt osztályra osztanak fel a biológiai minőségi elemek azon határértékén keresztül, amely e különböző osztályok, vagyis a „kiváló”, „jó”, „mérsékelt”, „gyenge” és „rossz” osztály közötti határokat jelzi (2015. július 1‑jei Bund für Umwelt und Naturschutz Deutschland ítélet, C‑461/13, EU:C:2015:433, 57. pont).

E tekintetben a Bíróság pontosította, hogy meg kell állapítani, hogy valamely felszíni víztest 2000/60 irányelv 4. cikke (1) bekezdése a) pontjának i. alpontja értelmében vett állapotromlása áll fenn, amint az ezen irányelv V. melléklete értelmében vett minőségi elemek legalább egyikének az állapota egy osztállyal romlik, még ha e romlás nem is jelenti az egészében vett felszíni víztest alacsonyabb osztályba való besorolását. Azonban, ha az e melléklet értelmében vett érintett minőségi elem már a legalacsonyabb osztályban található, ezen elem bármely romlása a felszíni víztest állapotromlásának minősül (2015. július 1‑jei Bund für Umwelt und Naturschutz Deutschland ítélet, C‑461/13, EU:C:2015:433, 69. pont).

A jelen ügyben a Bírósághoz benyújtott iratokból kitűnik, hogy a vitatott projektben említett vízerőmű építéséhez szükséges munkálatok 8 km‑es szakaszon érintik a Fekete‑Sulm folyását. E folyó 2000/60 irányelv értelmében vett ökológiai állapotának a meghatározása céljából az Institut für Bodenkultur Wien (Agronómiai Intézet, Bécs, Ausztria) által a 2006. év folyamán készített szakértői jelentés megállapította, hogy az említett folyó felszíni víztestjének állapota „kiváló” volt, és hogy e projektet az ezen állapot általa előidézendő romlása miatt el kell utasítani. A Fekete‑Sulm felszíni víztestjének „kiválóként” való osztályozása egy meghatározott időszakra kiterjedő olyan tervezés végleges eredményén alapult, amely a 2000/60 irányelv 13. cikke alapján a 2009. évi terv kidolgozásához vezetett.

Egyébiránt az első felszólító levélre adott válaszában az Osztrák Köztársaság nem vitatta azt a tényt, hogy a vitatott projekt végrehajtása a Fekete‑Sulm felszíni víztestjének állapotromlását idézi elő, hanem az állapotromlás tilalmától való, a 2000/60 irányelv 4. cikke (7) bekezdésének c) pontjában előírt eltérésre hivatkozott, azzal érvelve, hogy elsődleges közérdek miatt folyamodott egyre inkább olyan megújuló energiaforrásokhoz, mint a vízenergia.

Végül, amint az Osztrák Köztársaság az ellenkérelmének 20. pontjában megjegyzi, a 2007. évi határozat 192. és azt követő oldalain Stájerország kormányzója maga is elismerte, hogy a projekt „a felszíni víz legalább részleges állapotromlásával” és „a »kiváló szintnek« az érintett OK 8026600 részleges szakaszon való fenntartásával” jár, amely közérdek, és hogy „a OK 8026600 »felsőbb« víztest[en] körülbelül 8 km‑es szakaszon a vízjogról szóló törvény 30a. cikkében említett állapotok egyikét érinti az egy fokozattal történő, vagyis a »kiválóról« »jóra« való állapotromlás”.

Ilyen körülmények között úgy tűnik, hogy a 2007. évi határozat által értékelt vitatott projekt a Fekete‑Sulm felszíni víztestjének állapotromlását idézheti elő.

Emlékeztetni kell arra, hogy – az eltérés engedélyezésére is figyelemmel – el kell kerülni a felszíni víztestek bármiféle állapotromlását. Így az ilyen állapotromlás megakadályozására vonatkozó kötelezettség a 2000/60 irányelv végrehajtásának minden egyes szakaszában kötelező marad, és a felszíni víztest valamennyi olyan típusára és állapotára alkalmazandó, amely esetében vízgyűjtő‑gazdálkodási tervet fogadtak el. Az érintett tagállamnak következésképpen meg kell tagadnia valamely projekt engedélyezését, ha ez utóbbi az adott víztest állapotának romlását okozhatja, vagy valamely felszíni víztest esetében veszélyezteti a jó állapot elérését, kivéve ha meg kell állapítani, hogy az említett projekt az ezen irányelv 4. cikkének (7) bekezdésében előírt eltérés alá tartozik (lásd ebben az értelemben: 2015. július 1‑jei Bund für Umwelt und Naturschutz Deutschland ítélet, C‑461/13, EU:C:2015:433, 50. pont).

Így a Bíróság kimondta, hogy ha valamely projekt olyan káros hatásokat gyakorolhat a vizekre, mint amelyeket az említett irányelv 4. cikkének (7) bekezdése említ, az mindeneste akkor engedélyezhető, ha ugyanezen irányelv 4. cikke (7) bekezdésének a)‑d) pontjában említett feltételek teljesülnek (2012. szeptember 11‑i Nomarchiaki Aftodioikisi Aitoloakarnanias és társai ítélet, C‑43/10, EU:C:2012:560, 67. és 69. pont).

A jelen ügyben annak meghatározása érdekében, hogy a 2007. évi határozatot a 2000/60 irányelv 4. cikkének (7) bekezdésében előírt követelmények tiszteletben tartásával fogadták‑e el, először is meg kell vizsgálni, hogy valamennyi gyakorlati intézkedést megtettek‑e a vitatott projekt érintett víztest állapotára gyakorolt ártalmas hatásának a mérséklése érdekében, másodszor azt, hogy e projekt elvégzésének okait kifejezetten feltüntették és indokolták‑e, harmadszor azt, hogy az említett projekt nyomós közérdeket szolgál‑e, és/vagy hogy a környezetre és a társadalomra tekintettel fennálló hasznok, amelyek az ezen irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében meghatározott célkitűzések megvalósításából fakadnak, felülmúlják‑e az emberi egészség, az emberi biztonság megtartása vagy a fenntartható fejlődés tekintetében az ugyanezen projekt végrehajtásából fakadó hasznokat, negyedszer pedig azt, hogy a hasznos célkitűzések a műszaki megvalósíthatóság vagy az aránytalan költségek miatt nem érhetők‑e el más olyan módon, ami a környezet számára jóval előnyösebb (lásd ebben az értelemben: 2012. szeptember 11‑i Nomarchiaki Aftodioikisi Aitoloakarnanias és társai ítélet, C‑43/10, EU:C:2012:560, 67. pont).

Az Osztrák Köztársaság, azon érvelés érdekében, hogy a vitatott projekt megfelel a 2000/60 irányelv 4. cikkének (7) bekezdésében előírt követelményeknek, azt állítja, hogy a Fekete‑Sulmon történő vízerőmű‑építés célja a megújuló energia fejlesztése. Azonban a Bizottság lényegében úgy véli, hogy az Osztrák Köztársaság ezen érvvel csupán azt állítja, hogy a megújuló energia termelése általában megfelel a nyomós közérdeknek, annak pontosítása nélkül, hogy a vitatott projekt az állapotromlás tilalmának elvétől való eltérés alá tartozik‑e.

E tekintetben mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy a Bizottság állításával ellentétben a jelen ítélet 66. pontjában bemutatott feltételek közül a második egyértelműen teljesül a jelen ügyben, mivel a 2007. évi határozat részletesen előadja a vitatott projekt okait, annak a környezetre gyakorolt hatását és e projekt állítólagos előnyeit.

Ezt követően hangsúlyozni kell, hogy az olyan vízerőmű építése, mint amelyet a vitatott projekt említ, valóban lehet nyomós közérdek.

E tekintetben bizonyos mérlegelési mozgásteret kell elismerni a tagállamoknak annak meghatározása tekintetében, hogy valamely egyedi projekt ilyen közérdekkel bír‑e. Ugyanis a 2000/60 irányelv, amelyet az EK 175. cikk (1) bekezdése (jelenleg az EUMSZ 192. cikk (1) bekezdése) alapján fogadtak el, közös elveket állapít meg, és átfogó intézkedési keretet határoz meg a vízvédelem területén, emellett biztosítja a koordinációt, az integrációt, valamint hosszabb távon az általános elvek és azon struktúrák kidolgozását, amelyek lehetővé teszik az Unióban a víz védelmének és felhasználásának ökológiai szempontból járható útját. Ezen elveket és e keretet a továbbiakban a tagállamoknak kell kidolgozniuk egyedi intézkedések elfogadásán keresztül. Így ezen irányelv nem írja elő a tagállamok szabályozásainak teljes harmonizációját a vízügy területén (2006. november 30‑i Bizottság kontra Luxemburg ítélet, C‑32/05, EU:C:2006:749, 41. pont; 2014. szeptember 11‑i Bizottság kontra Németország ítélet, C‑525/12, EU:C:2014:2202, 50. pont; 2015. július 1‑jei Bund für Umwelt und Naturschutz Deutschland ítélet, C‑461/13, EU:C:2015:433, 34. pont).

Márpedig e mérlegelési mozgástér keretében az Osztrák Köztársaság jogosan vélte úgy, hogy a vitatott projekt, amelynek a célja a megújuló energia termelésének a vízenergiával való előmozdítása, nyomós közérdek.

Ugyanis az EUMSZ 194. cikk (1) bekezdése előírja, hogy a belső piac létrehozása, illetve működése keretében, valamint a környezet megőrzésének és javításának szükségességére tekintettel az Unió energiapolitikájának céljai – a tagállamok közötti szolidaritás szellemében – az energiapiac működésének biztosítása, az energiaellátás biztonságának garantálása az Unión belül, az energiahatékonyság és az energiatakarékosság, valamint az új és megújuló energiaforrások kifejlesztésének előmozdítása és az energiahálózatok összekapcsolásának előmozdítása (2012. szeptember 6‑i Parlament kontra Tanács ítélet, C‑490/10, EU:C:2012:525, 65. pont).

Ezenkívül a megújuló energiaforrások előmozdítását, amelynek az Unió elsőrangú jelentőséget tulajdonít, többek között azon tény figyelembevétele igazolja, hogy az említett erőforrások kiaknázása hozzájárul a környezetvédelemhez és a fenntartható fejlődéshez, biztonságosabbá és változatosabbá teszi az energiaellátást, és lehetővé teszi az Egyesült Nemzetek éghajlatváltozási keretegyezményéhez csatolt Kiotói Jegyzőkönyv célkitűzéseinek gyorsabb megvalósítását (2013. szeptember 26‑i IBV & Cie ítélet, C‑195/12, EU:C:2013:598, 56. pont).

Végül hangsúlyozni kell, hogy a jelen ügyben a nemzeti hatóságok mérlegelték a vitatott projekttől várt hasznokat és a Fekete‑Sulm felszíni víztestjének e projektből fakadó állapotromlását. E mérlegelés alapján megállapíthatták, hogy e projekt a fenntartható fejlődésre tekintettel hasznos, hogy valamennyi gyakorlati intézkedést megtettek az e projekt által az említett felszíni víztest állapotára gyakorolt ártalmas hatásnak a mérséklése érdekében, és hogy az ugyanezen projekt által kitűzött célok a műszaki megvalósíthatóság vagy az aránytalan költségek miatt nem érhetők el más olyan módokon, amelyek a környezet számára jóval előnyösebbek.

E tekintetben, amint a jelen ítélet 37. pontjában szerepel, a Bírósághoz benyújtott iratokból kitűnik, hogy a 2007. évi határozat elfogadásához Stájerország kormányzója többek között az Energiagazdálkodási és Energiainnovációs Intézet által készített tanulmányra támaszkodott, amelyet a vízerőmű építésének engedélyezését kérelmezők adtak át neki.

E tanulmány készítői valóban emlékeztettek arra, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóság feladata a szóban forgó érdekek, különösen a vitatott projekttől várt hasznoknak és a projekt által a Fekete‑Sulm felszíni víztestjének állapotára gyakorolt hatásoknak a mérlegelése.

Azonban, miután emlékeztetett arra, hogy az említett tanulmány „érthető és meggyőző módon állapította meg, hogy a vízenergia általában és a [vitatott projekt] különösen megfelel az elsőrendű közérdeknek, és nagy jelentősége van (a régió) fenntartható fejlődésében”, Stájerország kormányzója maga hangsúlyozta, hogy e tanulmány készítői „részletesen bemutatták a projektnek a viszonylag rövid távolságon nagy mértékben történő vízesés miatti jó energetikai mérlegét, valamint a projektnek a helyi gazdaságra gyakorolt gazdasági szempontjait”, „hogy meggyőző módon került bemutatásra az, hogy a projekt a CO2 kibocsátásával járó fosszilis energiatermelés helyettesítésén keresztül pozitívan járul hozzá a globális felmelegedés csökkenéséhez”, és hogy a tanulmány „megvilágította azt is, hogy a [projekt] hasznos célkitűzései nem érhetők el más olyan eszközökkel, amelyek a környezet számára jóval előnyösebbek lennének”. Ezenkívül a Bírósághoz benyújtott iratokból az is kitűnik, hogy gyakorlati intézkedéseket vettek tervbe a vitatott projekt által az érintett felszíni víztest állapotára gyakorolt ártalmas hatás mérséklése, és különösen annak korlátozása érdekében, hogy e projekt akadályozza a halak vándorlását, ezért e vándorlást elősegítő intézkedéseket helyeztek kilátásba.

Így a 2007. évi határozat e tanulmányra tekintettel a következőket állapította meg: „A [vitatott projektnek] a környezetre, az éghajlatra és a gazdaságra gyakorolt regionális és régióközi hasznai, amelyeket meggyőző módon világított meg egy jelentés, ellentétesek [e] projektnek a [WRG] 30a. cikkében említett állapotokra gyakorolt ezen ártalmas hatásával (amely szinte elhanyagolható a lehetséges többi ártalmas hatáshoz képest). Mivel az [említett] projekten keresztül jelentős mennyiségű tiszta energia állhat rendelkezésre, az arról határozó hatóságnak ezen intézkedésben a fenntartható energetikai fejlődés tekintetében fontos közérdeket kell látnia. Azon ügy jelen körülményeinek a mérlegelését követően, amelyről határozni kell, a hatóság arra a következtetésre jut, hogy a »Fekete‑Sulm« vízerőmű megépítésében fennálló közérdek egyértelműen a [WRG] 30. és azt követő cikkeiben, valamint a 104. és 104a. cikkében felsorolt környezetvédelmi célkitűzésekkel kapcsolatban megállapított ártalmas hatások felett áll.”

Ezt követően a 2009. évi terv a 2000/60 irányelv 4. cikke (7) bekezdésének b) pontja értelmében magában foglalt egy, a vitatott projekttől várt hasznokra – vagyis a regionális termelés 2 ezrelékét és a nemzeti termelés 0,4 ezrelékét képviselő vízenergia‑termelésre – vonatkozó elemzést.

Így a Bizottság állításával ellentétben Stájerország kormányzója egészében elemezte a vitatott projektet, beleértve annak a 2000/60 irányelv célkitűzéseire gyakorolt közvetlen és közvetett hatását, és mérlegelte e projekt előnyeit, valamint annak a Fekete‑Sulm felszíni víztestjének állapotára gyakorolt ártalmas hatásait. Ezen elemzés keretében különösen figyelembe vette azt a tényt, hogy e folyó nagyon jó ökológiai minőséggel bír, azonban megállapította, hogy figyelembe véve az említett projekttől várt különböző előnyöket, az ahhoz kapcsolódó közérdek nyilvánvalóan az ezen irányelv által kitűzött, az állapotromlás megakadályozásának a célját érintő ártalmas hatások felett áll. Tehát nem csupán absztrakt módon azon elsőrendű közérdekre hivatkozott, amelyet a megújuló energiatermelés jelent, hanem részletes és magára az e projektre vonatkozó egyedi tudományos elemzésre támaszkodott annak megállapítását megelőzően, hogy teljesültek az állapotromlás tilalmától való eltérés feltételei.

A fentiekből következik, hogy Stájerország kormányzója, aki az Intézet olyan tanulmánya alapján határozott, amely számára releváns információt szolgáltathatott a vitatott projekt következményeit illetően, figyelembe vette a 2000/60 irányelv 4. cikkének (7) bekezdésében előírt feltételek összességét, és jogosan állapíthatta meg, hogy azok teljesültek.

A Stájerország kormányzója által végzett értékelés érdemben való vitatása érdekében a Bizottság különösen azt állítja, hogy a vízenergia csak egy megújuló energiaforrás a többi mellett, és hogy a vitatott projektben említett vízerőmű által termelt energiának csak elhanyagolható hatása lesz mind a regionális, mind a nemzeti szintű energiaellátásban. Azonban a Bizottság olyan meghatározott kifogásainak hiányában, amelyek lehetővé tennék például annak megállapítását, hogy a jelen ítélet 75. pontjában említett tanulmány, amelynek a következtetéseit magában foglalta a 2007. évi határozat, mennyiben hiányos vagy téves, e projektnek a Fekete‑Sulm felszíni víztestjének állapotára gyakorolt ökológiai hatás nem kielégítő elemzése miatt, vagy a vízenergia termelésének kilátásaival kapcsolatos megbízhatóság hiánya miatt, és olyan összehasonlító elemek hiánya miatt, amelyek lehetővé tennék a tervezett energiatermelés említett projekt terjedelméhez képest gyengének való minősítését, a Bizottság nem bizonyította a hivatkozott hiányosságokat.

A fenti megállapítások összességéből következik, hogy a Bizottság keresetét mint megalapozatlant el kell utasítani.