1

Az EUMSZ 263. cikkre alapított keresetében a felperes, Aleksandra Melnichenko a következő jogi aktusok megsemmisítését kéri, amennyiben azok a hozzájuk mellékelt jegyzékekre (a továbbiakban: szóban forgó jegyzékek) felveszik a felperes nevét, és azokon továbbra is fenntartják azt:

–

először is, az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatti korlátozó intézkedésekről szóló 2014/145/KKBP határozat módosításáról szóló, 2022. június 3‑i (KKBP) 2022/883 tanácsi határozat (HL 2022. L 153., 92. o.), valamint az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatti korlátozó intézkedésekről szóló 269/2014/EU rendelet végrehajtásáról szóló, 2022. június 3‑i (EU) 2022/878 tanácsi végrehajtási rendelet (HL 2022. L 153., 15. o.) (a továbbiakban együttesen: eredeti jogi aktusok);

–

másodszor, az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatti korlátozó intézkedésekről szóló 2014/145/KKBP határozat módosításáról szóló, 2022. szeptember 14‑i (KKBP) 2022/1530 tanácsi határozat (HL 2022. L 239., 149. o.), valamint az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatti korlátozó intézkedésekről szóló 269/2014/EU rendelet végrehajtásáról szóló, 2022. szeptember 14‑i (EU) 2022/1529 tanácsi végrehajtási rendelet (HL 2022. L 239., 1. o.) (a továbbiakban együttesen: 2022. szeptemberi jogi aktusok);

–

harmadszor, az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatti korlátozó intézkedésekről szóló 2014/145/KKBP határozat módosításáról szóló, 2023. március 13‑i (KKBP) 2023/572 tanácsi határozat (HL 2023. L 75. I., 134. o.), valamint az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatti korlátozó intézkedésekről szóló 269/2014/EU rendelet végrehajtásáról szóló, 2023. március 13‑i (EU) 2023/571 tanácsi végrehajtási rendelet (HL 2023. L 75. I., 1. o.) (a továbbiakban együttesen: 2023. márciusi jogi aktusok), továbbá az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatti korlátozó intézkedésekről szóló 2014/145/KKBP határozat módosításáról szóló, 2023. április 13‑i (KKBP) 2023/811 tanácsi határozat (HL 2023. L 101., 67. o.), valamint az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatti korlátozó intézkedésekről szóló 269/2014/EU rendelet végrehajtásáról szóló, 2023. április 13‑i (EU) 2023/806 tanácsi végrehajtási rendelet (HL 2023. L 101., 1. o.) (a továbbiakban együttesen: 2023. áprilisi jogi aktusok; az eredeti jogi aktusokkal, a 2022. szeptemberi jogi aktusokkal és a 2023. márciusi jogi aktusokkal együttesen pedig: megtámadott jogi aktusok).

A felek kérelmei

27

Az EuroChem Group és a SUEK által támogatott felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–

állapítsa meg, hogy a módosított 2014/145 határozat 2. cikkének (1) bekezdése, valamint a módosított 269/2014 rendelet 3. cikkének (1) bekezdése alkalmazhatatlan annyiban, amennyiben e jogi aktusok a szóban forgó jegyzékekben szereplő személyekkel és szervezetekkel „összefüggésbe hozható” jogalanyokra hivatkoznak;

–

semmisítse meg a megtámadott jogi aktusokat annyiban, amennyiben azok a felperest érintik;

–

a Tanácsot kötelezze a költségek viselésére.

28

A Belga Királyság által támogatott Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék:

–

utasítsa el keresetet;

–

a felperest kötelezze a költségek viselésére.

A jogkérdésről

29

Keresetének alátámasztása érdekében a felperes lényegében öt jogalapra hivatkozik, amelyeket a következőkre alapít: az elsőt „nyilvánvaló mérlegelési hibára”; a másodikat az indokolási kötelezettség megsértésére; a harmadikat az arányosság elvének és az alapvető jogoknak a megsértésére; a negyediket a módosított 2014/145 határozat 2. cikkének (1) bekezdésében és a módosított 269/2014 rendelet 3. cikkének (1) bekezdésében foglalt kritériummal szembeni jogellenességi kifogásra, amely rendelkezések azon természetes és jogi személyekre, szervezetekre vagy szervekre vonatkoznak, akik összefüggésbe hozhatók olyan személlyel, akivel szemben az említett határozat 2. cikke (1) bekezdésének a)–h) pontjában és az említett rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a)–h) pontjában meghatározott jegyzékbevételi kritériumok valamelyike alapján korlátozó intézkedéseket fogadtak el (a továbbiakban: összefüggés kritériuma), az ötödiket pedig a meghallgatáshoz való jog megsértésére.

A harmadik, az alapvető jogok megsértésére alapított jogalapról

105

Egyébiránt az EuroChem Group és a SUEK által támogatott felperes hozzáteszi, hogy mivel soha nem állt kapcsolatban az orosz döntéshozókkal, az ő szankcionálása semmilyen módon nem járul hozzá a módosított 269/2014 rendelet azon célkitűzéseinek megvalósításához, amelyek abban állnak, hogy nyomást gyakoroljanak az orosz hatóságokra, továbbá ellentétes az Uniónak a globális élelmezésbiztonság biztosítására irányuló politikájával. A felperesre vonatkozó e korlátozó intézkedések fenntartása tehát nem szükséges, és nem is megfelelő.

106

A Belga Királyság által támogatott Tanács vitatja a felperes érveit.

107

Emlékeztetni kell arra, hogy a magán‑ és családi élet, továbbá az otthon és a kapcsolattartás tiszteletben tartásához való jogot a Charta 7. cikke, a tulajdonhoz való jogot a 17. cikke, az uniós polgároknak a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát pedig a 45. cikke rögzíti.

108

Ami először is a Charta 7. és 17. cikkében biztosított alapvető jogokat illeti, a jelen ügyben a szóban forgó korlátozó intézkedések biztosítási intézkedéseknek minősülnek, amelyeknek nem az a céljuk, hogy az érintett személyeket megfosszák a tulajdonhoz való joguktól, valamint a magán‑ és családi élet, az otthon és a kapcsolattartás tiszteletben tartásához való joguktól. Ugyanakkor az érintett intézkedések a jelen ügyben vitathatatlanul az említett alapvető jogok korlátozásával járnak, kivéve a kapcsolattartás tiszteletben tartásához való jogot, amelynek korlátozása nem nyert bizonyítást (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2014. március 12‑i Al Assad kontra Tanács ítélet, T‑202/12, EU:T:2014:113, 115. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

109

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint azonban a Charta 7. és 17. cikkében biztosított alapvető jogok nem élveznek abszolút védelmet az uniós jogban, hanem azokat a társadalomban betöltött szerepük alapján kell megítélni (lásd: 2014. március 12‑i Al Assad kontra Tanács ítélet, T‑202/12, EU:T:2014:113, 113. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

110

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 52. cikkének (1) bekezdése előírja egyrészt, hogy „a Chartában elismert jogok és szabadságok gyakorlása csak a törvény által, és e jogok lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható”, másrészt pedig, hogy „[a]z arányosság elvére figyelemmel, korlátozásukra csak akkor és annyiban kerülhet sor, ha és amennyiben az elengedhetetlen és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja”.

111

Így ahhoz, hogy az alapvető jogok és szabadságok gyakorlásának valamely korlátozása az uniós jognak megfeleljen, négy feltételnek kell teljesülnie. Először is, e korlátozásnak „törvény által [előírtnak]” kell lennie, abban az értelemben, hogy az uniós intézménynek, amely olyan intézkedéseket fogad el, amelyek korlátozhatják valamely természetes vagy jogi személy alapvető jogait, ennek érdekében jogalappal kell rendelkeznie. Másodszor, a korlátozásnak tiszteletben kell tartania e jogok lényeges tartalmát. Harmadszor, az Unió által ilyenként elismert általános érdekű célkitűzést kell szolgálnia. Negyedszer, arányosnak kell lennie (lásd: 2022. július 27‑i RT France kontra Tanács ítélet, T‑125/22, EU:T:2022:483, 145. és 222. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

112

Márpedig a jelen ügyben meg kell állapítani, hogy e négy feltétel teljesül.

113

Egyrészt meg kell állapítani, hogy a magán‑ és családi élet, valamint az otthon tiszteletben tartásához való jog, továbbá a tulajdonhoz való jog felperes általi gyakorlására vonatkozó korlátozásokat „törvény írja elő”, mivel azokat olyan jogi aktusok tartalmazzák, amelyek többek között általános hatályúak, nevezetesen a módosított 2014/145 határozat és a módosított 269/2014 rendelet, és amelyek az uniós jogban egyértelmű jogalappal rendelkeznek, nevezetesen az előbbi jogalapját az EUSZ 29. cikk, az utóbbi jogalapját pedig az EUMSZ 215. cikk képezi.

114

Másrészt, mivel a megtámadott jogi aktusok hat hónapig alkalmazandók, és azokat folyamatosan felül kell vizsgálni, amint azt a módosított 2014/145 határozat 6. cikke előírja, a fenti 114. pontban említett korlátozások átmenetiek és visszafordíthatók. Ennélfogva meg kell állapítani, hogy e korlátozások nem sértik a felperes magán‑ és családi élet, valamint az otthon tiszteletben tartásához való jogának, továbbá a tulajdonhoz való jogának lényeges tartalmát. Ezenkívül a megtámadott jogi aktusok rendelkeznek az alkalmazott korlátozó intézkedésektől való eltérések engedélyezésének lehetőségéről. Különösen, ami a pénzeszközök befagyasztását illeti, a módosított 2014/145 határozat 2. cikkének (3) és (4) bekezdése, valamint a módosított 269/2014 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése, 5. cikkének (1) bekezdése és 6. cikkének (1) bekezdése rendelkezik arról a lehetőségről egyfelől, hogy engedélyezzék a befagyasztott pénzeszközök felhasználását alapvető szükségletek fedezésére vagy bizonyos kötelezettségvállalások teljesítésére, másfelől pedig, hogy különleges jogosítványokat biztosítsanak pénzeszközök, egyéb vagyoni értékek vagy egyéb gazdasági erőforrások befagyasztásának feloldására.

115

Harmadrészt, a fenti 113. pontban említett korlátozások arra irányulnak, hogy nyomást gyakoroljanak az orosz hatóságokra annak érdekében, hogy azok véget vessenek az Ukrajnát destabilizáló intézkedéseiknek és politikáiknak. Ez esetben ugyanis olyan általános érdekű célkitűzésről van szó, amely a KKBP keretében követett és az EUSZ 21. cikk (2) bekezdésének b) és c) pontjában említett olyan célkitűzések hatálya alá tartozik, mint a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok és a nemzetközi jog elveinek megszilárdítása és erősítése, valamint a béke megőrzése, a konfliktusok kialakulásának megelőzése, a nemzetközi biztonság megerősítése, valamint a polgári lakosság védelme (lásd analógia útján: 2016. november 30‑i Rotenberg kontra Tanács ítélet, T‑720/14, EU:T:2016:689, 176. pont).

116

Negyedrészt, az arányosság elvét illetően emlékeztetni kell arra, hogy ez az elv az uniós jog alapelveként megköveteli, hogy az uniós intézmények jogi aktusai ne lépjék túl azt a mértéket, amely alkalmas és szükséges a szóban forgó szabályozás által elérni kívánt célok megvalósításához. Így amikor több alkalmas intézkedés közül lehet választani, a legkevésbé kényszerítőt kell igénybe venni, és az okozott hátrányok nem lehetnek túlzottak az elérni kívánt célokhoz képest (lásd: 2016. november 30‑i Rotenberg kontra Tanács ítélet, T‑720/14, EU:T:2016:689, 178. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

117

Ami a fenti 114. pontban említett korlátozások megfelelő jellegét illeti, ki kell emelni – tekintettel azokra az általános érdekű célkitűzésekre, amelyek olyan alapvető jelentőségűek a nemzetközi közösség számára, mint amelyek a megtámadott jogi aktusokban szerepelnek –, hogy e korlátozások tekintetében már eleve kizárt, hogy azok ne legyenek megfelelőek. Ezenkívül, ami e korlátozások szükségességét illeti, meg kell állapítani, hogy az olyan alternatív és kevésbé korlátozó intézkedések, mint az előzetes engedélyezési rendszer, nem teszik lehetővé a kitűzött célok ugyanolyan hatékony elérését. Ráadásul átmeneti és visszafordítható korlátozásokról van szó, amelyek rendelkeznek az eltérés lehetőségéről. Következésképpen meg kell állapítani, hogy a felperesnek okozott hátrányok nem aránytalanok az ezen aktusok által követett cél jelentőségéhez képest.

118

Egyébiránt, ami a felperes azon érvét illeti, amely szerint a fenti 113. pontban említett korlátozások nem arányosak azon veszélyek miatt, amelyeket a világ élelmezésbiztonságára nézve keletkeztetnek, ezt az érvet mint hatástalant el kell utasítani, mivel nem áll semmilyen kapcsolatban a felperes tulajdonhoz való jogával, és nem áll kapcsolatban a magán‑ és családi élet tiszteletben tartásához, valamint az otthonának tiszteletben tartásához való jogával sem.

119

Ebből következik, hogy a fenti 113. pontban említett korlátozások nem aránytalanok a korlátozó intézkedések által követett célkitűzésekhez képest.

120

Másodszor, ami a felperes azon érvét illeti, amelyet a tagállamok területén való szabad mozgáshoz való, a Charta 45. cikkének (1) bekezdésében biztosított jogának megsértésére alapít, meg kell állapítani, hogy a Charta 52. cikkének (2) bekezdése értelmében a Charta által elismert, a Szerződések egyes rendelkezéseiben szabályozott jogok csak az ott meghatározott feltételek és korlátozások mellett gyakorolhatók. Amint az a Chartához fűzött magyarázatokból (HL 2007. C 303., 17. o.) következik, a Charta 45. cikkének (1) bekezdésében biztosított jog az EUMSZ 20. cikk (2) bekezdésének a) pontjában biztosított jog. E jog érvényesülési körét az EUMSZ 21. cikk fejti ki.

121

Márpedig meg kell állapítani, hogy az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése értelmében a tagállamok területén való szabad mozgás és tartózkodás szabadsága a Szerződésekben és a végrehajtásukra hozott intézkedésekben megállapított korlátozásokkal és feltételekkel gyakorolható. Az említett fenntartás, amelyet az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdésének első tagmondata fogalmaz meg, mivel többes számban hivatkozik a Szerződésekre, magában foglalja az EU‑Szerződést és a végrehajtására hozott intézkedéseket is. Ebből következik, hogy az uniós polgárok szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való, a Charta 45. cikkének (1) bekezdésében biztosított jogának gyakorlását a KKBP területén korlátozhatják az EUSZ 29. cikk alapján elfogadott olyan jogi aktusok, mint a megtámadott jogi aktusok (lásd ebben az értelemben: 2014. november 5‑i Mayaleh kontra Tanács ítélet, T‑307/12 és T‑408/13, EU:T:2014:926, 195. és 196. pont; 2015. december 4‑i Sarafraz kontra Tanács ítélet, T‑273/13, nem tették közzé, EU:T:2015:939, 194. és 195. pont).

122

Ugyanakkor, amint azt a fenti 112. pont is felidézte, ahhoz, hogy a Chartában biztosított jogok gyakorlásának korlátozásai összeegyeztethetők legyenek az uniós joggal, meg kell felelniük a Charta 52. cikkének (1) bekezdésében foglalt feltételeknek, vagyis: azokat törvénynek kell előírnia, tiszteletben kell tartaniuk az említett jogok lényeges tartalmát, az Unió által ilyenként elismert általános érdekű célt kell szolgálniuk, és nem lehetnek aránytalanok. Ez a Charta által elismert azon jogokra is vonatkozik, amelyek a Szerződések rendelkezéseinek tárgyát képezik (lásd ebben az értelemben: 2015. október 6‑i Delvigne ítélet, C‑650/13, EU:C:2015:648, 46. pont; Szpunar főtanácsnok Agenzia delle dogane e dei monopoli és Ministero dell’Economia e delle Finanze ügyre vonatkozó indítványa, C‑452/20, EU:C:2021:855, 60. pont). Ennélfogva a Charta 45. cikkének (1) bekezdésében biztosított jog gyakorlására vonatkozóan a KKBP végrehajtása keretében bevezetett korlátozásoknak meg kell felelniük az említett feltételeknek.

123

A jelen ügyben egyrészt, a felperes tagállamok területén való szabad mozgáshoz való jogának a megtámadott jogi aktusokból eredő korlátozásait „törvény írja elő”, mivel azokat olyan jogi aktusok tartalmazzák, amelyek többek között általános hatályúak, nevezetesen a módosított 2014/145 határozat és a módosított 269/2014 rendelet, és amelyek az uniós jogban egyértelmű jogalappal rendelkeznek, nevezetesen az előbbi jogalapját az EUSZ 29. cikk, az utóbbi jogalapját pedig az EUMSZ 215. cikk képezi.

124

Másrészt, ami azt a kérdést illeti, hogy a fenti 123. pontban említett korlátozások tiszteletben tartják‑e a felperes tagállamok területén való szabad mozgáshoz való jogának „lényeges tartalmát”, a szóban forgó korlátozó intézkedések jellegéből és terjedelméből kell kiindulni (lásd ebben az értelemben: 2022. július 27‑i RT France kontra Tanács ítélet, T‑125/22, EU:T:2022:483, 153. pont).

125

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a fenti 123. pontban említett korlátozások tiszteletben tartják a felperes tagállamok területén való szabad mozgáshoz való jogának „lényeges tartalmát”. Mindenekelőtt ugyanis a módosított 2014/145 határozat 1. cikkének (2) bekezdése értelmében az említett korlátozások tiszteletben tartják a nemzetközi jog azon elvét, amely szerint az állam nem tagadhatja meg saját állampolgáraitól a területére való belépés és az ott‑tartózkodás jogát. Továbbá a módosított 2014/145 határozat 6. cikke értelmében a szóban forgó jegyzékeket időszakonként felül kell vizsgálni annak érdekében, hogy azokról töröljék azon személyek neveit, akik már nem felelnek meg a jegyzékbevételi kritériumoknak. Végül az említett korlátozások nem kérdőjelezik meg magát a jogot, mivel azzal a hatással járnak, hogy meghatározott feltételek mellett és bizonyos személyek egyedi helyzete folytán ideiglenesen felfüggesztik e személyeknek a tagállamok területén való szabad mozgáshoz való jogát, amennyiben az említett feltételek továbbra is teljesülnek (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2015. október 6‑i Delvigne ítélet, C‑650/13, EU:C:2015:648, 48. pont).

126

Harmadrészt, a fenti 123. pontban említett korlátozások a fenti 115. pontban említett általános érdekű célra irányulnak.

127

Negyedrészt, a fenti 123. pontban említett korlátozások megfelelő jellegét illetően meg kell állapítani, hogy e korlátozások alkalmasak a fenti 115. pontban említett általános érdekű cél elérésére, mivel hozzájárulnak annak megvalósításához.

128

Ami a fenti 123. pontban említett korlátozások szükségességét illeti, meg kell állapítani, hogy a felperes nem bizonyította, hogy a Tanács az előírt intézkedéseknél kevésbé korlátozó, de ugyanolyan alkalmas intézkedések elfogadását is fontolóra vehette volna. Egyébiránt a szóban forgó korlátozó intézkedések alkalmazására a módosított 2014/145 határozat 1. cikkének (6) bekezdése szerinti eltérések rendszere vonatkozik, amely lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy eltérjenek az előírt intézkedésektől, többek között akkor, ha valamely személy utazását sürgető humanitárius szükség igazolja.

129

Ráadásul, elismerve ugyan a szóban forgó korlátozó intézkedések alkalmazása folytán a felperest érintő, általa leírt hátrányos következményeket, meg kell állapítani, hogy az említett intézkedések által követett célkitűzések jelentőségére tekintettel a fenti 123. pontban említett korlátozások nem nyilvánvalóan aránytalanok (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2009. október 14‑i Bank Melli Iran kontra Tanács ítélet, T‑390/08, EU:T:2009:401, 71. pont).

130

Ezenkívül a felperes nem terjeszt elő semmilyen konkrét bizonyítékot a szóban forgó korlátozó intézkedések alkalmazásából eredő hátrányos következmények állítólagos súlyosságának alátámasztására. Amennyiben arra hivatkozik, hogy nem tud elutazni a család svájci lakóhelyére, e körülmény az Unión belüli szabad mozgáshoz való jogának megsértésére alapított érvének elemzése keretében nem releváns.

131

Ebből következik, hogy a fenti 123. pontban említett korlátozások tiszteletben tartják a Charta 52. cikkének (1) bekezdésében foglalt feltételeket.

132

A felperes azon érvét illetően, amely szerint a 2004. október 19‑i Zhu és Chen ítélet (C‑200/02, EU:C:2004:639, 46. pont) analógia útján történő alkalmazása az EUMSZ 21. cikk értelmében biztosítja számára a valamely tagállamban való tartózkodás származékos jogát, amennyiben ez az uniós polgársággal rendelkező kiskorú gyermekeit megillető tartózkodási jog gyakorlásának biztosításához szükséges, meg kell állapítani, hogy az említett ítéletből eredő megfontolások nem ültethetők át a jelen ügyre, mivel a felperes uniós polgárként önálló joggal rendelkezik a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz. Márpedig ez a jog nem abszolút, a fenti megfontolásokból pedig kitűnik, hogy a felperes Unión belüli szabad mozgáshoz való jogának korlátozása igazoltnak tekinthető.

133

Egyébiránt, amennyiben a felperes a harmadik ország állampolgárságával rendelkező férjének a tagállamok területén történő mozgáshoz és tartózkodáshoz való származékos jogára hivatkozik, ezt az érvet mint hatástalant szintén el kell utasítani, mivel nem alkalmas a felperes Unión belüli szabad mozgáshoz való joga megsértésének bizonyítására.

134

Azzal kapcsolatban, hogy a felperes az ő kiskorú gyermekeit megillető, a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogra hivatkozik, emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 24. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy a hatóságok és a magánintézmények gyermekekkel kapcsolatos tevékenységében a gyermek mindenek felett álló érdekének kell az elsődleges szempontnak lennie.

135

Márpedig a jelen ügyben meg kell jegyezni egyfelől, hogy a felperes a beadványaiban, valamint a tárgyaláson kifejtette, hogy önálló módon nem hivatkozik a gyermekei azon jogának megsértésére, hogy az Unióban szabadon mozoghassanak és tartózkodhassanak. Másfelől, amennyiben a felperes annak bizonyítása érdekében hivatkozik gyermekei helyzetére, hogy az Unión belüli szabad mozgáshoz való saját jogának korlátozása állítólagosan aránytalan, meg kell állapítani, hogy ez az érv nincs alátámasztva. A felperes ugyanis annak előadására szorítkozik, hogy a vele szemben előírt korlátozó intézkedések arra kötelezik gyermekeit, hogy elhagyják az Unió területét. Ezenkívül a tárgyaláson ezzel kapcsolatban feltett kérdésre válaszolva megelégedett annak általános kijelentésével, hogy családtagjai akadályozva vannak abban, hogy az Unióban és Svájcban található lakóhelyükön együtt éljenek, továbbá arra szorítkozott, hogy hivatkozzon a gyermekei és az Európában élő nagyszüleik közötti családi kapcsolatok megszakadására, valamint a gyermekek oktatásának félbeszakadására. Márpedig meg kell állapítani, hogy a szóban forgó korlátozó intézkedések egyfelől nem a felperes gyermekeire vonatkoznak, másfelől pedig nem korlátozzák a felperes azon jogát, hogy az állampolgársága szerinti uniós tagállam területére szabadon beutazzon és ott tartózkodjon. Ennélfogva a felperes tévesen állítja, hogy az említett intézkedések folytán gyermekei kénytelenek lesznek elhagyni e területet. Végeredményben emlékeztetni kell arra, hogy a módosított 2014/145 határozat 1. cikkének (6) bekezdése felhatalmazza a tagállamokat arra, hogy eltérjenek a szóban forgó intézkedésektől, többek között akkor, ha valamely személy utazását sürgető humanitárius szükség igazolja, e rendelkezést pedig a Charta 24. cikke (2) bekezdésének fényében akként kell értelmezni és alkalmazni, hogy közben figyelembe veszik a gyermek mindenek felett álló érdekét.

136

A fentiekre tekintettel a harmadik jogalapot, végeredményben pedig a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

A költségekről

137

Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A felperest, mivel pervesztes lett, a Tanács kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

1)

A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)

A Törvényszék Aleksandra Melnichenkót kötelezi a költségek viselésére.

3)

Az EuroChem Group AG, a Siberian Coal Energy Company AO (SUEK) és a Belga Királyság maga viseli saját költségeit.