Azon kérdést illetően, hogy az 1367/2006 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének első mondata szerinti „a környezetbe történő kibocsátással kapcsolatos információk” fogalmát megszorítóan kell‑e értelmezni, nyilvánvalóan olyan értelmezést kell elfogadni, amely nem üresíti ki teljesen az EUMSZ 339. cikk és az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdése első francia bekezdésének hatályát annyiban, amennyiben e cikkek valamely meghatározott természetes és jogi személy szakmai titkait és kereskedelmi érdekeit védik. Ugyanis ahogyan azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 29. pontjában hangsúlyozta, az intézmények dokumentumaihoz való hozzáférés e rendeletben előírt jogának vannak bizonyos korlátai, amelyek a köz‑ vagy magánérdeken alapulnak, köztük valamely meghatározott természetes és jogi személy szakmai titkainak és kereskedelmi érdekeinek védelmén.

Mindazonáltal a Bizottság állításával ellentétben e fogalom mégsem értelmezhető megszorítóan.

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően ugyanis az 1049/2001 rendelet célja – amint az a rendelet (4) preambulumbekezdéséből és 1. cikkéből kitűnik –, hogy a nyilvánosság számára a lehető legszélesebb körű hozzáférési jogot biztosítsa az intézmények dokumentumaihoz (lásd különösen: 2010. szeptember 21‑i Svédország és társai kontra API és Bizottság ítélet, C‑514/07 P, C‑528/07 P és C‑532/07 P, EU:C:2010:541, 69. pont; 2013. október 17‑i Tanács kontra Access Info Europe ítélet, C‑280/11 P, EU:C:2013:671, 28. pont). Ugyanígy az 1367/2006 rendelet célja – ahogyan azt annak (1) cikke kimondja – annak biztosítása, hogy az uniós intézményeknél és szerveknél tárolt környezeti információkat a nyilvánosság számára a lehető legszélesebb körben rendelkezésre bocsássák és egyre bővülő körben terjesszék.

Így az e dokumentumokhoz való lehető legszélesebb körű hozzáférés elve alóli kivételeket, különösen az 1049/2001 rendelet 4. cikkében előírtakat amiatt, hogy e hozzáférés korlátozásával eltérnek ezen elvtől, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében szigorúan kell értelmezni és alkalmazni (lásd ebben az értelemben: 2010. szeptember 21‑i Svédország és társai kontra API és Bizottság ítélet, C‑514/07 P, C‑528/07 P és C532/07 P, EU:C:2010:541, 73. pont; 2013. október 17‑i Tanács kontra Access Info Europe ítélet, C‑280/11 P, EU:C:2013:671, 30. pont). E megszorító értelmezés szükségességét másfelől az 1367/2006 rendelet (15) preambulumbekezdése is megerősíti.

Azonban az 1367/2006 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének első mondata, azon vélelem felállításával, amely szerint a vizsgálatokkal kapcsolatos információk kivételével „a környezetbe történő kibocsátással kapcsolatos információk” hozzáférhetővé tételét úgy kell tekinteni, mint amely jelentősebb közérdeket képvisel, mint valamely meghatározott természetes vagy jogi személy kereskedelmi érdekeinek védelméhez fűződő érdek, oly módon, hogy az említett kereskedelmi érdekekre nem lehet hivatkozni ezen információk hozzáférhetővé tételével szemben, nyilvánvalóan eltér az érdekek mérlegelésének az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (2) bekezdésében előírt szabályától, ahogyan arra többek között a CLI rámutat. Mindazonáltal az említett 6. cikk (1) bekezdésének első mondata így lehetővé teszi az uniós intézményeknél és szerveknél tárolt információkhoz való, lehető legteljesebb körű hozzáférés elvének konkrét alkalmazását, oly módon, hogy e rendelkezések megszorító értelmezése nem igazolható.

Ilyen körülmények között a Törvényszék a megtámadott ítélet 49. és 53. pontjában téves jogalkalmazás nélkül nem fogadta el az 1367/2006 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének első mondata szerinti „a környezetbe történő kibocsátással kapcsolatos információk” fogalmának megszorító értelmezését.

A Bizottság azon érvével kapcsolatban, amely szerint az 1367/2006 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének első mondata szerinti „a környezetbe történő kibocsátással kapcsolatos információk” fogalmát úgy kell értelmezni, mint amely az olyan ipari létesítményekből származó kibocsátásra korlátozódik, mint amilyenek a gyárak és erőművek, mindenekelőtt hangsúlyozni kell, hogy ezen intézmény állításától eltérően a Törvényszék a megtámadott ítélet 54–56. pontjában kifejezetten válaszolt ezen érvre, mielőtt azt elutasította volna.

Ami a Törvényszék értékelésének megalapozottságát illeti, nyilvánvalóan rá kell mutatni arra, hogy az Århusi Egyezmény alkalmazására vonatkozó útmutató 2000. évi változata az ezen egyezmény 4. cikke (4) bekezdésének d) pontjában szereplő „kibocsátás” fogalmának meghatározásához a 96/61 irányelv 2. cikkének 5. pontjában használt meghatározás alkalmazását javasolta, és ezen útmutató 2014. évi változata már a 2010/75 irányelv 3. cikkének (4) pontjában előírt meghatározásra hivatkozik, amely szó szerint átveszi az előbbi irányelvben használt meghatározást.

Márpedig lényegében az tűnik ki ezen irányelvekből, hogy azok értelmében „kibocsátásnak” valamely anyag, rezgés, hő vagy zaj közvetlen vagy közvetett kiengedése minősül, az azokban meghatározott bizonyos ipari létesítmények egyedi vagy diffúz forrásaiból a levegőbe, a vízbe vagy a talajba.

Mindazonáltal ahogyan arra a Törvényszék a megtámadott ítélet 55. pontjában helyesen rámutatott, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy noha ezen útmutató olyan magyarázó jellegű dokumentumnak tekinthető, amely adott esetben más releváns elemekkel együttesen figyelembe vehető az Århusi Egyezmény értelmezése céljából, az abban szereplő elemzéseknek egyáltalán nincs kötelező erejük, és nem rendelkeznek olyan normatív jelleggel, mint amellyel ezen egyezmény rendelkezései bírnak (lásd különösen: 2013. december 19‑i Fish Legal és Shirley ítélet, C‑279/12, EU:C:2013:853, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

Márpedig egyrészt az 1367/2006 rendeletben nem utal semmi arra, hogy az e rendelet 6. cikke (1) bekezdésének első mondata szerinti „környezetbe történő kibocsátás” fogalmát az olyan ipari létesítményekből származó kibocsátásra kellene korlátozni, mint amilyenek a gyárak és az erőművek.

E korlátozás nem vezethető le az Århusi Egyezményből sem, amelyet figyelembe kell venni az 1367/2006 rendelet értelmezése során, mivel ezen egyezmény 1. cikke kimondja, hogy e rendelet célja az, hogy hozzájáruljon az ezen egyezmény alapján fennálló kötelezettségek végrehajtásához, az egyezmény rendelkezéseinek uniós intézményekre és szervekre történő alkalmazását szolgáló szabályok meghatározása által.

Éppen ellenkezőleg, ahogyan azt a Bíróság a mai napon kihirdetett Bayer CropScience és Stichting De Bijenstichting ítélet (C‑442/14) 72. pontjában hangsúlyozta, az ilyen korlátozás ellentétes volna magának az Århusi Egyezmény 4. cikke (4) bekezdése első albekezdése d) pontjának szövegével. E rendelkezés ugyanis kimondja, hogy a környezetvédelem szempontjából releváns kibocsátási adatoknak nyilvánosnak kell lenniük. Márpedig az ipari létesítményektől eltérő forrásból – mint amilyen a növényvédő szerek növényeken vagy a talajon való használata – származó kibocsátással kapcsolatos információk ugyanolyan relevánsak a környezetvédelem szempontjából, mint az ipari eredetű kibocsátásra vonatkozó információk.

Másrészt az 1367/20064 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének első mondata értelmében vett „környezetbe történő kibocsátás” fogalmának bizonyos ipari létesítményekből – mint amilyenek a gyárak és az erőművek – származó kibocsátásra történő korlátozása sértené az ezen rendelet által követett, a környezeti információkhoz való lehető legszélesebb körű hozzáférés célkitűzését (lásd analógia útján: a mai napon kihirdetett Bayer CropScience és Stichting De Bijenstichting, C‑442/14, 73. pont).

Végül a Németországi Szövetségi Köztársaság állításaival ellentétben az ilyen korlátozást nem volna igazolható az uniós jog koherenciájának, különösen az 1367/2006 rendelet és a 96/61 irányelv és a 2010/75 irányelv közötti koherencia megőrzésével. Ugyanis a „kibocsátás” fogalmának ez utóbbi irányelvekben szereplő, a bizonyos ipari létesítményekből származó kibocsátásra történő korlátozását maguknak az említett irányelveknek a célja igazolja, amely pontosan az ipari tevékenységekből származó környezetszennyezés integrált megelőzésére és csökkentésére vonatkozó szabályok meghatározásában áll, ahogyan azt a 2010/75 irányelv 1. cikke jelzi. Ezzel szemben az ilyen korlátozás nem igazolható az 1367/2006 rendelet célkitűzése alapján, amely az uniós intézmények és szervek birtokában lévő környezeti információhoz való hozzáférésre alkalmazandó szabályok meghatározásában áll, e rendelet 1. cikkének megfelelően. Egyébként hangsúlyozni kell, hogy a „kibocsátás” fogalma az uniós jogban nem egységes, hanem az adott alkalmazási terület szerint változik. Így e fogalomnak a 96/61 irányelvben és a 2010/75 irányelvben adott meghatározása eltér a környezeti felelősségről szóló, 2004. április 21‑i 2004/35/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2004. L 143., 56. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 8. kötet, 357. o.) 2. cikkének 8. pontja szerinti meghatározástól, vagy akár az egyes légköri szennyezők nemzeti kibocsátási határértékeiről szóló, 2001. október 23‑i 2001/81/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 309., 22. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 6. kötet, 320. o.) 3. cikkének e) pontjában szereplő meghatározástól.

Végül hangsúlyozni kell, hogy ellentétben azzal, amit többek között a CLI, a Cefic, az ECPA és a Németországi Szövetségi Köztársaság állít, az ilyen korlátozás nem alapulhat az 1367/2006 rendelet 2. cikke (1) bekezdése d) pontjának ii. alpontján sem.

Igaz, hogy e rendelkezés, amely felsorolja azon tényezőket, melyek a „környezeti információ” fogalmi körébe tartozhatnak, első pillantásra különbséget tenni látszik a „kibocsátás” a „bevezetés” és a „kijuttatás” fogalma között, amiből a CLI, a Cefic, az ECPA és a Németországi Szövetségi Köztársaság szerint az következik, hogy az e rendelet 6. cikke (1) bekezdésének első mondata szerinti „környezetbe történő kibocsátás” fogalmát a bizonyos ipari létesítményekből származó kibocsátásra kellene korlátozni, kizárva a környezetbe való más bevezetést vagy kijuttatást.

Mindazonáltal egyrészt a „kibocsátás” a „bevezetés” és a „kijuttatás” fogalma közötti e különbségtétel idegen az Århusi Egyezménytől, amely a 4. cikke (4) bekezdése első albekezdésének d) pontjában annak kimondására szorítkozik, hogy nem lehet a kereskedelmi és ipari információ bizalmas jellegére hivatkozni a „környezetvédelem szempontjából releváns kibocsátási adatok” hozzáférhetővé tételének megtagadása érdekében (lásd: a mai napon kihirdetett Bayer CropScience és Stichting De Bijenstichting ítélet, C‑442/14, 62. pont).

Másrészt az ilyen különbségtétel irreleváns az 1367/2006 rendelet által követett, a környezeti információkhoz való hozzáférés célkitűzésére tekintettel, és mesterkélt volna. Emellett e fogalmak között jelentős átfedés van, ahogyan arról az ezen irányelv 2. cikke (1) bekezdése d) pontjának ii alpontjában szereplő „egyéb módon való kijuttatás” kifejezés használata is tanúskodik, amiből az következik, hogy a kibocsátás és a bevezetés is a környezetbe való kijuttatásnak minősül (lásd analógia útján: a mai napon kihirdetett Bayer CropScience és Stichting De Bijenstichting ítélet, C‑442/14, 63. és 65. pont).

Következésképpen az 1367/2006 rendelet 6. cikke (1) bekezdése első mondatának értelmezése céljából nem szükséges megkülönböztetni a környezetbe történő „kibocsátás”, „bevezetés” és „kijuttatás” fogalmát (lásd analógia útján: a mai napon kihirdetett Bayer CropScience és Stichting De Bijenstichting ítélet, C‑442/14, 67. pont).

A fenti megfontolásokra tekintettel a Törvényszék téves jogalkalmazás nélkül állapíthatta meg a megtámadott ítélet 54–56. pontjában, hogy az e rendelkezések értelmében vett, „a környezetbe történő kibocsátással kapcsolatos információk” fogalma nem korlátozódik a bizonyos ipari létesítményekből származó kibocsátással kapcsolatos információkra.

A Bizottság azon érvét illetően, amely szerint az 1367/2006 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének első mondata szerinti „a környezetbe történő kibocsátással kapcsolatos információk” fogalma csupán a környezetbe való tényleges kibocsátásokra vonatkozik, ami a vitatott információk esetén nem áll fenn, a Bizottság állításának megfelelően valóban hangsúlyozni kell, hogy e fogalom nem foglalja magában a hipotetikus kibocsátással kapcsolatos információkat.

Ugyanis az 1367/2006 rendelet 1. cikke (1) bekezdésének az e rendelet 2. cikke (1) bekezdésének d) pontjával összefüggésben értelmezett b) pontjából lényegében kitűnik, hogy az említett rendelet célja az olyan tényezőkre vonatkozó információkhoz való hozzáférés jogának biztosítása, amelyek hatással vannak vagy hatással lehetnek a környezet elemeire, különösen a levegőre, a vízre és a talajra. Márpedig nem ez a helyzet a pusztán hipotetikus kibocsátás esetén (lásd analógia útján: a mai napon kihirdetett Bayer CropScience és Stichting De Bijenstichting ítélet, C‑442/14, 80. pont).

Mindazonáltal a Bizottság érvelésével ellentétben e fogalom nem korlátozható a szóban forgó növényvédő szer vagy hatóanyag növényeken vagy talajon való használata során ténylegesen a környezetbe juttatott kibocsátással kapcsolatos információkra, amely kibocsátás többek között aszerint változik, hogy a mezőgazdasági termelők ténylegesen mekkora mennyiségű terméket használnak és hogy a kereskedelmi forgalomba hozott végtermék pontosan milyen összetevőkből áll.

Így ugyancsak az említett fogalom körébe tartoznak a szóban forgó növényvédő szer vagy hatóanyag előre látható, környezetbe történő kibocsátására vonatkozó információk, ha e kibocsátásra e termék vagy anyag rendes vagy reális felhasználási feltételei mellett kerül sor, amely felhasználási feltételek megfelelnek annak, amire vonatkozólag a szóban forgó termék forgalombahozatali engedélyét kiadták, és amelyek megfelelnek az abban a zónában uralkodó viszonyoknak, ahol a növényvédő szert használni kívánják (lásd analógia útján: a mai napon kihirdetett Bayer CropScience és Stichting De Bijenstichting ítélet, C‑442/14, 78. és 79. pont).

Ugyanis noha valamely termék vagy anyag forgalomba hozatala általában nem elegendő annak megállapításához, hogy e terméket vagy anyagot szükségszerűen a környezetbe juttatják, és hogy az azzal kapcsolatos információk a „környezetbe történő kibocsátásra” vonatkoznak, más a helyzet a növényvédő szerekhez vagy az e termékben megtalálható anyagokhoz hasonló termékek esetében, amelyeket a rendes használat keretében rendeltetésüknél fogva a környezetbe juttatnak. Ilyen esetben a szóban forgó termék vagy az e termékben megtalálható anyag rendes vagy reális felhasználási feltételek melletti, előre látható, környezetbe való kibocsátása nem hipotetikus, és az 1367/2006 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének első mondata szerinti „környezetbe történő kibocsátás” fogalma körébe tartozik (lásd analógia útján: a mai napon kihirdetett Bayer CropScience és Stichting De Bijenstichting ítélet, C‑442/14, 78. és 79. pont).

Következésképpen a Bizottság tévesen állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkamazta a jogot annak megállapításakor, hogy a vitatott dokumentumok „a környezetbe történő kibocsátással kapcsolatos információkat” tartalmaztak, mivel e dokumentum nem tartalmaz információt a szóban forgó termék használata során ténylegesen a környezetbe juttatott kibocsátás jellegére és mennyiségére vonatkozóan.

Végül meg kell határozni, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 53. pontjában megállapíthatta‑e, hogy elegendő, ha valamely információ „kellően közvetlen” módon kapcsolódik a környezetbe történő kibocsátáshoz, ahhoz, hogy az 1367/2006 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének első mondata hatálya alá tartozzon, vagy a Bizottság állításának megfelelően a szóban forgó információ és a kibocsátás közötti kellően közvetlen kapcsolat fennállására vonatkozó ilyen szempontot el kell utasítani, mivel annak semmiféle jogi alapja nincs.

E tekintetben az 1367/2006 rendelet 6. cikke (1) bekezdése első mondatának szövegéből kitűnik, hogy e rendelkezés azon információkra vonatkozik, amelyek „a környezetbe való kibocsátásra vonatkoznak”, vagyis amelyek ilyen kibocsátást érintenek vagy arra vonatkoznak, nem pedig az olyan információkra, amelyek akár közvetlen, akár közvetett kapcsolatban állnak a környezetbe történő kibocsátással. Ezen értelmezést erősíti meg az Århusi Egyezmény 4. cikke (4) bekezdése első albekezdésének d) pontja, amely „kibocsátási adatokra” utal.

Az 1367/2006 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének első mondata által követett, „a környezetbe történő kibocsátással kapcsolatos információkhoz” való főszabály szerinti hozzáférés biztosításának célkitűzésére tekintettel e fogalmat úgy kell érteni, mint amely magában foglalja többek között azon adatokat, amelyek lehetővé teszik a nyilvánosság számára annak megismerését, hogy ténylegesen mi jut a környezetbe, vagy előreláthatóan mi fog a környezetbe jutni a szóban forgó termék vagy anyag rendes vagy reális felhasználási feltételek melletti használata esetén, amely felhasználási feltételek megfelelnek annak, amire vonatkozólag a szóban forgó termék vagy anyag forgalombahozatali engedélyét kiadták, és amelyek megfelelnek az abban a zónában uralkodó viszonyoknak, ahol az említett terméket vagy anyagot használni kívánják. Így az említett fogalmat úgy kell értelmezni, mint amely kiterjed többek között az említett termék vagy anyag ilyen feltételek melletti tényleges vagy előre látható kibocsátásának jellegére, összetételére, mennyiségére, időpontjára és helyszínére vonatkozó adatokra.

„A környezetbe történő kibocsátással kapcsolatos információk” fogalmi körébe kell sorolni azon információkat is, amelyek lehetővé teszik a nyilvánosság számára annak ellenőrzését, hogy helyes‑e a tényleges vagy előre látható kibocsátás azon értékelése, amelynek alapján a hatáskörrel rendelkező hatóság engedélyezte a szóban forgó terméket vagy anyagot, valamint az e kibocsátás környezetre gyakorolt hatásaira vonatkozó adatokat. Ugyanis az 1367/2006 rendelet (2) preambulumbekezdéséből lényegében az következik, hogy a környezeti információkhoz való, e rendelet által garantált hozzáférés arra irányul, hogy előmozdítsa a nyilvánosság hatékonyabb részvételét a döntéshozatalban, növelve ezzel a döntéshozatal számonkérhetőségét, valamint hozzájárulva a lakossági tudatossághoz és az elfogadott határozatok támogatottságához. Márpedig ahhoz, hogy meggyőződhessenek arról, hogy a környezeti ügyekben hatáskörrel rendelkező hatóságok által hozott határozatok megalapozottak és hatékonyan részt vehessenek a környezeti ügyekre vonatkozó döntéshozatali eljárásokban, a nyilvánosságnak hozzá kell férnie azon információkhoz, amelyek lehetővé teszik számára annak ellenőrzését, hogy a kibocsátást megfelelően értékelték, és képesnek kell lenniük arra, hogy észszerűen megértsék, hogyan érintheti a környezetet az említett kibocsátás.

Ezzel szemben, noha nincs helye „a környezetbe történő kibocsátással kapcsolatos információk” fogalma megszorító értelmezésének, ahogyan az a jelen ítélet 55. pontjában szerepel, e fogalom nem foglalhat magában minden, a környezetbe történő kibocsátással akár bármilyen közvetlen kapcsolatban álló információt. Ugyanis, noha az említett fogalmat úgy kell értelmezni, mint amely kiterjed ezen információkra, e fogalom nagyrészt kimerítené az 1367/2006 rendelet 2. cikke (1) bekezdésének d) pontja szerinti „környezeti információ” fogalmát. Az ilyen értelmezés tehát teljesen megfosztaná a hatékony érvényesüléstől az intézmények számára az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének első francia bekezdésében előírt azon lehetőséget, hogy megtagadhassák a környezeti információk hozzáférhetővé tételét többek között azon az alapon, hogy, hogy az ilyen hozzáférhetővé tétel sértené valamely meghatározott természetes vagy jogi személy kereskedelmi érdekeinek védelmét, és megbontaná azon egyensúlyt, amelyet az uniós jogalkotó az átláthatóság célkitűzése és ezen érdekek védelme között kialakítani kívánt. Az ilyen értelmezés aránytalanul sértené az EUMSZ 339. cikkben biztosított szakmai titok védelmét is.

A fentiekből következik, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot amikor a megtámadott ítélet 53. pontjában kimondta, hogy ahhoz, hogy az 1367/2006 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének első mondata szerinti „a környezetbe történő kibocsátással kapcsolatos információ” fogalmi körébe tartozzon, elegendő, ha valamely információ kellően közvetlen kapcsolatban áll a környezetbe történő kibocsátással.

Következésképpen, mivel az egyetlen fellebbezési jogalap első része megalapozott, a megtámadott ítéletet hatályon kívül kell helyezni anélkül, hogy szükség volna az egyetlen fellebbezési jogalap többi részének vizsgálatára.