A munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló 96/71/EK irányelv módosításáról szóló,
A munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló,
A tagállamok a munkaviszonyra alkalmazandó jogtól függetlenül biztosítják, hogy az 1. cikk (1) bekezdésében említett vállalkozások az egyenlő bánásmód elve alapján garantálják a területükön kiküldetésben lévő munkavállalók számára az alábbiakkal kapcsolatos olyan, foglalkoztatásra vonatkozó feltételeket, amelyeket a munkavégzés helye szerinti tagállamban: törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezés, és/vagy olyan kollektív szerződés vagy választottbírósági ítélet határoz meg, amelyet a (8) bekezdés értelmében általánosan alkalmazandónak nyilvánítottak, vagy amely az említett bekezdés értelmében egyéb módon alkalmazandó: Az i) pont kizárólag a kiküldött munkavállalóknak abban az esetben felmerülő utazási, étkezési és szállás költségeire vonatkozik, amikor a kiküldetésük helye szerinti tagállamban található szokásos munkavégzési helyükre el és onnan vissza kell utazniuk, illetve amikor a munkáltatójuk az említett szokásos munkavégzési helyről ideiglenesen egy másik munkavégzési helyre küldi őket. Ezen irányelv alkalmazásában a díjazás fogalmát azon tagállam nemzeti joga és/vagy gyakorlata alapján kell meghatározni, amelynek a területén a munkavállaló kiküldetésben tartózkodik, és az magában foglalja a díjazás minden olyan elemét, amelyet a szóban forgó tagállamban kötelezővé nyilvánítottak nemzeti törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezés útján, vagy általánosan alkalmazandónak nyilvánított vagy a (8) bekezdésnek megfelelően egyébként alkalmazandó kollektív szerződés vagy választottbírósági ítélet útján. […]
Amennyiben a kiküldetés tényleges időtartama meghaladja a 12 hónapot, a tagállamok a munkaviszonyra alkalmazandó jogtól függetlenül biztosítják, hogy az 1. cikk (1) bekezdésében említett vállalkozások az e cikk (1) bekezdésében említett, foglalkoztatásra vonatkozó feltételeken túl az egyenlő bánásmód elve alapján garantálnak a területükön kiküldetésben lévő munkavállalók esetében valamennyi olyan alkalmazandó, foglalkoztatásra vonatkozó feltételt, amelyek a munkavégzés helye szerinti tagállamban meghatározásra kerültek: törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezés útján, és/vagy olyan kollektív szerződés vagy választottbírósági ítélet útján, amelyet általánosan alkalmazandónak nyilvánítottak, vagy amely a (8) bekezdésnek megfelelően egyéb módon alkalmazandó. E bekezdés első albekezdése nem alkalmazandó az alábbiakra: Amennyiben a szolgáltató indokolással ellátott értesítést nyújt be, a szolgáltatásnyújtás helye szerinti tagállam 18 hónapra meghosszabbítja az első albekezdésben említett időtartamot. Amennyiben az 1. cikk (1) bekezdésében említett vállalkozás egy kiküldött munkavállalót egy ugyanazt a feladatot ugyanazon a helyen ellátó másik kiküldött munkavállalóval helyettesít, a kiküldetés időtartamának – e bekezdés alkalmazásakor – az egyes kiküldött munkavállalók kiküldetése időtartamának összesített időtartamával kell megegyeznie. Az ezen bekezdés negyedik albekezdésében említett
a 2018/957 irányelv 1. cikke 2. pontja a) alpontjának rendelkezései, amelyek a 96/71 irányelv új 3. cikke (1) bekezdésének c) pontját és harmadik albekezdését állapítják meg; a 2018/957 irányelv 1. cikke 2. pontja b) alpontjának rendelkezései, amelyekkel az (1a) bekezdés kerül beillesztésre a 96/71 irányelv 3. cikkébe; a 2018/957 irányelv 1. cikke 2. pontjának c) alpontja; a 2018/957irányelv 3. cikkének (3) bekezdése.
A 96/71 irányelv 2. cikke értelmében
A Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében
A rendelkezésre álló legújabb statisztikák szerint 2017‑ben 2,8 millió transznacionális kiküldetésre került sor, amelyek átlagos időtartama kevesebb, mint 4 hónap volt kiküldetésenként, ami összességében az uniós teljes foglalkoztatásnak csak 0,2%‑át teszi ki. Lásd: De Wispelaere, F. és Pacolet, J.,
Egyfelől a szolgáltatások nyújtásának szabadsága a belső piacon. Erre figyelemmel meg kell szüntetni azokat a korlátozásokat, amelyek megakadályozzák, hogy valamely alacsony bérköltségű tagállam vállalkozásai azért küldjék ki munkavállalóikat, hogy azok valamely nagyobb bérköltségű tagállamban nyújtsanak szolgáltatásokat. E vállalkozások származás szerinti államai a hangsúlyt a szolgáltatások szabad nyújtása megkönnyítésének szükségességére helyezik. Ezért azt szorgalmazzák, hogy az ideiglenes kiküldetésben lévő munkavállalók a származás szerinti állam jogának hatálya alatt maradjanak, és rájuk a lehető legkevesebb vonatkozzon a rendeltetési hely szerinti állam jogszabályaiból. Másfelől az ideiglenesen kiküldetésben lévő munkavállalók munkafeltételei és szociális körülményei védelmének logikája. A rendeltetési hely szerinti államok megkövetelik, hogy e munkavállalókra ugyanazok a munkajogi szabályok vonatkozzanak, mint a területükön dolgozó többi munkavállalóra (ugyanazon munkáért ugyanazon bért kapva ebben az államban). Ily módon az őket kiküldő vállalkozások nem támaszthatnak tisztességtelen versenyt a területükön letelepedett vállalkozásokkal szemben, és el kell kerülni a bekövetkező, úgynevezett szociális dömpinget amellett, hogy a kiküldetésben lévő munkavállalók számára magasabb szintű védelmet biztosítanak.
Az általános tendencia az, hogy a kisebb bérköltségű államok
Lásd például:
Seco és Desquenne & Giral ítélet.
Guiot ítélet.
Arblade és társai ítélet, 58. és 59. pont; Maksimovic és társai ítélet, 31. pont.
Arblade és társai ítélet, 34. és 35. pont;
Arblade és társai ítélet, 80. pont. Lásd például: Mazzoleni és ISA ítélet, 27. pont;
Lásd: Seco és Desquenne & Giral ítélet, 10. pont.
Lásd: Guiot ítélet, 15. pont; Arblade és társai ítélet 51. pont.
Wolff & Müller ítélet, 35., 36. és 41. pont.
14. pont.
Maksimovic és társai ítélet, 26. pont; De Clercq és társai ítélet, 47. pont.
A Čepelnik ítélet szerint az EUMSZ 56. cikkel ellentétes az, hogy a fogadó állam hatáskörrel rendelkező hatóságai az ebben a tagállamban letelepedett megrendelőt arra kötelezhetik, hogy függessze fel a valamely más (a származás szerinti) tagállamban letelepedett szerződéses partnerének járó kifizetéseket, vagy akár arra is, hogy a fogadó állam munkajogi szabályainak bizonyított megsértése esetén az e szerződéses partnerre esetlegesen kiszabható bírság megfizetésének biztosítása céljából a még fizetendő vállalkozói díjnak megfelelő összegű biztosítékot nyújtson. 50. pont. Ugyanebben az értelemben határoz a Maksimovic és társai ítélet is. 50. pont. Valamely harmadik ország munkavállalóinak a valamely tagállamban székhellyel rendelkező, szolgáltatást nyújtó vállalkozás által történő kiküldetése tekintetében a Bíróság már kimondta, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadsága EUMSZ 56. cikk értelmében vett korlátozásának minősül az a nemzeti szabályozás, amely a más tagállamban székhellyel rendelkező vállalkozás által az adott állam területén végzett szolgáltatásnyújtást közigazgatási engedély kibocsátásához köti.
Ez a leggyakoribb tényállás: egy tagállamban letelepedett vállalkozás transznacionális szolgáltatásnyújtás keretében munkavállalókat küld ki egy másik tagállam területére saját nevében és saját irányítása alatt. A kiküldő vállalkozás és a szolgáltatásnak valamely másik tagállamban működő címzettje között szerződés jön létre, feltéve hogy e vállalkozás és a munkavállaló a kiküldetés idején munkaviszonyban áll egymással. Lásd:
(13) preambulumbekezdés. Kiemelés tőlem.
Egyfelől, az irányelv a nemzeti vállalkozások és azon vállalkozások közötti tisztességes verseny biztosítására irányul, amelyek transznacionális szolgáltatásokat nyújtanak: ez utóbbiak munkavállalóik tekintetében egy korlátozott kérdéskör vonatkozásában kötelesek elismerni a fogadó tagállamban rögzített munka‑ és foglalkoztatási feltételeket. Másfelől az irányelv azt szándékozik biztosítani, hogy a kiküldetésben lévő munkavállalókra az említett kérdéskörre vonatkozó munka‑ és foglalkoztatási feltételeket illetően a fogadó tagállam védelmi minimumszabályait alkalmazzák, mialatt azok területén ideiglenes jelleggel végzik tevékenységüket.
E vonatkozásban a következőkre utalok: Eckhard Voss, Michele Faioli, Jean‑Philippe Lhernould, Feliciano Iudicone, Fondazione Giacomo, Posting of Workers Directive – current situation and challenges, European Parliament, 2016, http://www.europarl.europa.eu/RegData/etudes/STUD/2016/579001/IPOL_STU(2016)579001_EN.pdf; és Fotonopoulou Basurko, O.,
Ami a A Bíróságnak esetről esetre kellett pontosítania, hogy mely elemek tartoznak (vagy sem) az említett minimális bérszintbe, különösen a Bizottság kontra Németország, az Isbir, valamint a Sähköalojen ammattiliitto ítéletekben.
Laval un Partneri ítélet, többek között: 80. és 81. pont.
Uo., 111. pont.
A
Kilpatrick, C.,
Lásd a következő elemzést: Van Nuffel, P. és Afanasjeva, S.,
Perdisini, M. és Pallini, M.,
A 2014/67 irányelv az úgynevezett
Lásd: Marchal Escalona, N.,
A 96/71 irányelvet módosító európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló,
Németország, Ausztria, Belgium, Franciaország, Luxemburg, Hollandia és Svédország egy közös levélben fejezték ki a 96/71 irányelv modernizációja melletti támogatásukat, azzal a céllal, hogy bevezetésre kerüljön az Ezzel szemben Bulgária, a Cseh Köztársaság, Szlovákia, Észtország, Magyarország, Lettország, Litvánia, Lengyelország és Románia egy másik közös levélben azt állította, hogy a 96/71 irányelv felülvizsgálata korai lenne, és azt el kell addig halasztani, amíg nem jár le a 2014/67 irányelv átültetésének határideje, és annak hatásait később kell értékelni. E tagállamok aggodalmukat fejezték ki, mivel szerintük
A munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv módosításáról szóló irányelvre irányuló javaslatnak a szubszidiaritás elve tekintetében történő, a (2.) jegyzőkönyv szerinti felülvizsgálatáról az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak és a nemzeti parlamenteknek szóló,
Lásd a következő elemzést: Van Nuffel, P. és Afanasjeva, S.,
A szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet, valamint a 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló 987/2009/EK rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló,
Az Európai Munkaügyi Hatóság létrehozásáról, a 883/2004/EK, a 492/2011/EU és az (EU) 2016/589 rendelet módosításáról, valamint az (EU) 2016/344 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló,
Uo., 31. pont. Uo., 32. pont. Uo., 42. pont. Szintén az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében, ha valamely harmonizációs jogszabály kerül elfogadásra, Uo., 38. pont.
Ennek megfelelően az (1) preambulumbekezdés szerint
Egyfelől az arra vonatkozó garancia, hogy a tagállamok vállalkozásai transznacionális szolgáltatásokat nyújthassanak, A (2) preambulumbekezdésben ez olvasható: Másfelől, a kiküldetésben lévő munkavállalók jogainak védelme, A (3) preambulumbekezdés újra megerősíti a társadalmi igazságosságra és a szociális védelemre irányuló célt, amely a kiküldetésben lévő munkavállalókat kívánja védeni. Az (5)–(9) preambulumbekezdés szintén a kiküldetésben lévő munkavállalók védelmére vonatkozik.
Ezt a (24) preambulumbekezdés ismétli meg:
A kiküldetés maximális időtartamát egy évben (vagy kivételesen 18 hónapban) rögzíti. Ezen idő elteltével a kiküldetésben lévő munkavállaló Marchal Escalona, N. által használt elnevezés, Az egy évnél (vagy kivételesen 18 hónapnál) rövidebb időtartamra kiküldött munkavállalókat illetően megnövekszik azon kérdéskörök száma, amelyekre kötelezően ki kell terjeszteni a helyi állampolgárokkal egyenlő bánásmódot. Ennek h) pontja a következőkre vonatkozik: Javulnak a munkaközvetítő irodák vagy munkaerő‑kölcsönző vállalkozások által kiküldött munkavállalók munkafeltételei. Jelenleg a tagállamoknak biztosítaniuk kell (korábban ez opcionális volt), hogy e szervezetek a munkavállalók számára azokat a munkafeltételeket garantálják, amelyek a 2008/104/EK irányelv A munkaerő‑kölcsönzés keretében történő munkavégzésről szóló,
A jelen indítvány 41–44. pontja.
Cseh Köztársaság kontra Parlament és Tanács ítélet, 42. pont.
Uo., 38. és 39. pont.
a) pontja előírja a tagállamok közötti együttműködés ösztönzését célzó intézkedések elfogadását szociális téren, kizárva bármely harmonizációt; b) pontja bizonyos szociális kérdésekben előírja a
E vonatkozásban meg kell állapítani, hogy maga a 96/71 irányelv a minimálbérnek az anyagi meghatározásához semmilyen támpontot nem ad. Az irányelv alkalmazása szempontjából tehát az érintett tagállam feladata annak meghatározása, hogy melyek annak alkotóelemei, de csak amennyiben ez a jogszabályokból, releváns nemzeti szintű kollektív megállapodásokból vagy azok nemzeti bíróság általi értelmezéséből következő meghatározás nem fejt ki a tagállamok közötti szolgáltatásnyújtás szabadságát korlátozó hatást. Isbir ítélet, 36. és 37. pont.
Valamely jogi aktus csak akkor jogellenes hatáskörrel való visszaélés miatt, ha objektív, releváns és egybehangzó valószínűsítő körülmények alapján nyilvánvaló, hogy azt kizárólag vagy legalábbis elsősorban olyan céltól eltérő cél elérése érdekében fogadták el, amelyre a szóban forgó jogkört biztosították, vagy az ügy körülményeinek kezelésére az EUMSZ által kifejezetten előírt eljárás megkerülése érdekében fogadták el (
az 1. cikk 2. pontjának a) alpontjára, amely a az 1. cikk 2. pontjának b) alpontjára, amely a 96/71 irányelv 3. cikkébe beilleszti az (1a) bekezdést, előírva a fogadó állam munka‑ és foglalkoztatási feltételeinek szinte teljes körű alkalmazását a 12 hónapot meghaladó kiküldetésben lévő munkavállalók tekintetében, és a 3. cikk (3) bekezdésére, amely a közúti közlekedésre vonatkozik.
Cseh Köztársaság kontra Parlament és Tanács ítélet, 76. pont.
Uo., 77. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat. Uo., 78. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat. Uo., 79. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat. Az EU‑Szerződéshez és az EUM‑Szerződéshez csatolt, a szubszidiaritás és az arányosság elvének alkalmazásáról szóló 2. jegyzőkönyv 5. cikke értelmében a jogalkotási aktusok tervezeteinek figyelembe kell venniük annak szükségességét, hogy a gazdasági szereplőkre háruló terheket a lehető legkisebbre csökkentsék, és hogy azok arányban álljanak az elérendő célkitűzésekkel. Uo., 81. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
Az
A belső piaci szolgáltatásokról szóló
A 883/2004 rendelet végrehajtási eljárásának megállapításáról szóló,
1. cikkének (6) bekezdése értelmében munkajog alatt a következőket kell érteni:
Čepelnik ítélet, 29–36. pont.
A 2006/123 irányelv (86) preambulumbekezdése szintén megerősíti, hogy ez, a szolgáltatások belső piaci kereskedelmének jogterületét harmonizáló általános jogszabály nem terjed ki azon munka‑ és foglalkoztatási feltételekre, amelyeket a 96/71 irányelv értelmében egy más tagállam területén történő szolgáltatásnyújtás céljából kiküldetésben lévő munkavállalókra kell alkalmazni.
Arblade és társai ítélet, 34. pont.
De Clercq és társai ítélet, 45–47. pont,
Laval un Partneri ítélet, 80. pont.
SWD(2016) 52 final,
Cseh Köztársaság kontra Parlament és Tanács ítélet, 77. pont.
A kivétel azon alapul, hogy kívánatos lenne a lehető legnagyobb mértékben elősegíteni a szolgáltatásnyújtás szabadságát, és elkerülni a szükségtelen és költséges adminisztratív és másfajta nehézségeket, amelyek nem szolgálják sem a munkavállalók, sem a vállalkozások, sem pedig a szociális biztonsági intézmények érdekeit.
A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról (
Az e szabály alóli egyetlen kivételt a 96/71 irányelv 3. cikkének (7) bekezdése tartalmazza, amely előírja, hogy a fogadó tagállam munkajogi szabályainak alkalmazása nem akadályozza a munkavállalók számára kedvezőbb feltételek alkalmazását. Ez azt jelenti, hogy a kiküldetésben lévő munkavállalóra továbbra is vonatkozhatnak a származási ország szerinti munkajogi szabályok és munkafeltételek, amikor azok kedvezőbbek, mint a fogadó államban. E körülmények között a fogadó államnak el kell ismernie a származási ország szabályozása alkalmazásának érvényességét, és nem írhat elő további akadályokat a munkavállalók azon kiküldetése tekintetében, amelynek célja szolgáltatások transznacionális nyújtása.
Cseh Köztársaság kontra Parlament és Tanács ítélet, 77. pont.
Olyan minimális védelmet nyújtó kötelező szabályok magjáról van szó, amelyeket azon kérdésekben kell alkalmazni, amelyek tekintetében a fogadó állam megkövetelheti belső jogának tiszteletben tartását (Laval un Partneri ítélet, 59. pont;
Kiemelés tőlem.
A
Lásd a 2018/957 irányelv (19) preambulumbekezdését.
Cseh Köztársaság kontra Parlament és Tanács ítélet, 78. pont;
A francia kormány a tárgyaláson e gyakorlati nehézségekre hivatkozott, kiemelve, hogy Franciaországban megkülönböztetik a minimálbért (SMIC) és a 96/71 irányelv szerinti
38–70. pont.
a munkavállalók bércsoportokba történő besorolásán alapuló, időbér‑ vagy teljesítménybér‑alapú, a fogadó tagállam vonatkozó kollektív megállapodásai által szabályozott minimálbér‑számítás lehetősége, azzal a feltétellel, hogy e számítást és az említett besorolást kötelező erejű és átlátható szabályok szerint végzik, aminek vizsgálata a nemzeti bíróság feladata; napidíj, ugyanolyan feltételek szerint, mint amelyek mellett e díjat a munkavállalók részére a fogadó tagállamon belüli kiküldetésük esetén fizetett minimálbérbe belefoglalják; olyan napi útidőtérítés, amelyet azzal a feltétellel fizetnek a munkavállalók részére, hogy a napi oda‑vissza utazás egy óránál többet vesz igénybe; a minimális fizetett éves szabadság idejére fizetendő szabadságpénz.
Sähköalojen ammattiliitto ítélet, 39. pont.
Lásd: Fondazione Giacomo Brodolini (FGB),
e rendelkezés szerint A 3. cikk (1a) bekezdésének értelmében A Bizottság az egyéni munkaszerződésekre vonatkozó jogrendszer cseréjét javasolta a hosszú távú kiküldetésben lévő munkavállalók esetében, és azt ajánlotta, hogy tekintetükben a fogadó ország munkajogát alkalmazzák. Lásd: a Bizottság COM(2016) 128 javaslatának (2a) cikke és az SWD(2016) 52 final hatástanulmány, 25. o. A hosszú távú kiküldetésben lévő munkavállalók és a helyi munkavállalók közötti egyenlőség
Dobersberger ítélet, 24. pont;
Szpunar főtanácsnok Dobersberger ügyre vonatkozó
Lásd: a 96/71 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése.
Lásd: a 2014/67 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének b) pontja. A Tanács
A nemzetközi közúti árufuvarozási piachoz való hozzáférés közös szabályairól szóló,
A 96/71 irányelvnek a közúti közlekedésben dolgozó, kiküldetésben lévő munkavállalókra történő alkalmazása elemzés tárgyát alkotja a C‑815/18. sz. Federatie Nederlandse Vakbeweging ügyben, amely folyamatban van a nagytanács előtt.
A 2006/22 irányelvnek a végrehajtási követelmények tekintetében történő módosításáról, valamint a 96/71 irányelvhez és a 2014/67 irányelvhez kapcsolódóan a közúti szállítási ágazatban dolgozó járművezetők kiküldetésére vonatkozó különös szabályok meghatározásáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló,
A magyar kormány egyfelől azt állítja, hogy a 2018/957 irányelv ellentétes az 593/2008 rendelettel, valamint a jogbiztonság és a normavilágosság elvével, mivel úgy módosítja e rendelet alkalmazását, hogy nem változtatja meg annak szövegét, ami jelentős jogbizonytalanságot kelt helyes alkalmazása tekintetében. Másfelől a magyar kormány azt állítja, hogy a
A
Lásd a következő elemzést: Van Hoek, A.,
Lásd: Wahl főtanácsnok
A 96/71 irányelv valójában nem szorítja ki a
a rendes kiküldetésben lévő munkavállalókat illetően azon feltételekre (munkafeltételekre, a munkavállalók biztonságának és egészségének védelmével kapcsolatos feltételekre) vonatkozó rendelkezések, amelyek a 3. cikk (1) bekezdésében foglalt kimerítő felsorolásban kerülnek részletezésre; a hosszú távú kiküldetésben lévő munkavállalókat illetően, azokra az említett feltételeken túl a fogadó állam többi szabályát kell alkalmazni, a fentebb kifejtett értelemben (a 3. cikk (1a) bekezdése).
Lásd:
Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a jogbiztonság elve megköveteli, hogy a jogszabályok egyértelműek, pontosak és hatásaikat illetően előre láthatók legyenek annak érdekében, hogy az érintettek az uniós joggal kapcsolatos helyzetekben és jogviszonyokban eligazodhassanak (
Így hangzott el a tárgyaláson.