NIILO JÄÄSKINEN
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2011. december 15.(1)
C‑572/10. sz. ügy
Clément Amédée
kontra
Garde des Sceaux, Ministre de la Justice et des Libertés
és
Ministre du Budget, des Comptes publics, de la Fonction publique et de la Réforme de l’État
(A Saint‑Denis de la Réunion‑i közigazgatási bíróság [Franciaország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Szociálpolitika – Időbeli alkalmazhatóság (Barber-jegyzőkönyv) – Férfi és női munkavállalók – Egyenlő díjazás – Öregségi nyugdíjak – A köztisztviselőknek gyermeknevelés céljából, a szakmai tevékenység megszakítása esetén, nemre való tekintet nélkül nyújtott kedvezmény – A férfi köztisztviselők számára a női köztisztviselőknek járó szülési szabadsággal egyenértékű, fizetett szabadság igénybevételét lehetővé tévő jogi keretek hiánya – Közvetett hátrányos megkülönböztetés”
I – Bevezetés
1. A jelen ügyben a Bíróság elé terjesztett kérdések C. Amédée és a ministre de la Justice et des Libertés (a továbbiakban: igazságügyminiszter), valamint a ministre du Budget, des Comptes publics, de la Fonction publique et de la Réforme de l’État (a továbbiakban: pénzügyminiszter) között a C. Amédée részére annak korábbi köztisztviselői minőségére tekintettel megadott öregségi nyugdíjat megállapító határozat jogszerűsége tárgyában folyó perben merültek fel.
2. C. Amédée azt rója fel a francia hatóságoknak, hogy azok kárt okoztak neki azáltal, hogy őt mint férfi köztisztviselőt megfosztották a magukat a gyermekük nevelésének szentelő szülőknek járó azon kedvezménytől, amelyet szerinte a női köztisztviselők könnyebben tudnak érvényesíteni azon két hónapos szülési szabadságnak köszönhetően, amelyben ők automatikusan részesülnek, és amelynek időtartama alatt díjazást is kapnak. C. Amédée a közösségi joggal összeegyeztethetetlennek tartja az említett kedvezmény megadásának azon törvényi feltételét, amely a szakmai tevékenység egybefüggő, legalább két hónap időtartamú megszakítására vonatkozik, amiatt hogy ez a követelmény de facto azt eredményezi, hogy a férfi munkavállalókkal szemben közvetett hátrányos megkülönböztetést alkalmaznak.
3. A Saint-Denis de la Réunion‑i közigazgatási bíróság (Franciaország) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem, amelynek előterjesztésére egy fellebbezési szakban lévő eljárásban került sor, az EUMSZ 157. cikk(2), a szociálpolitikáról szóló megállapodás(3) 6. cikke (3) bekezdésének, valamint a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének a szociális biztonság területén történő fokozatos megvalósításáról szóló, 1978. december 19‑i 79/7/EGK tanácsi irányelv(4) értelmezésére vonatkozik.
4. Ugyanakkor elöljáróban emlékeztetnék arra, hogy figyelemmel arra a tényre, hogy C. Amédée nyugdíjazására 2003. december 22‑i hatállyal került sor, ezért azok a rendelkezések, amelyek alapján a jelen ügyben előterjesztett kérdések vizsgálandók, valójában az e területen ebben az időpontban alkalmazandó rendelkezések, nevezetesen az EK 141. cikk(5) és a 96/97/EK irányelvvel(6) módosított, a férfiak és a nők közti egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatási szociális biztonsági rendszerekben történő megvalósításáról szóló, 1986. július 24‑i 86/378/EGK irányelv(7).
5. Felhívom a figyelmet arra, hogy a Bíróságnak a Griesmar‑ügyben(8) már volt alkalma ítéletet hozni a francia köztisztviselők nyugdíjrendszerével, különösen egy, az alapeljárás tárgyát képezővel egyenértékű kedvezményre vonatkozó, azonban a francia jogalkotó által 2003‑ban éppen a közösségi jog említett ítéletben megállapított megsértésének orvoslásaként bevezetett módosítást megelőző szövegváltozatú rendelkezéssel kapcsolatban.(9) Az új szabályozás tehát eltér az említett korábbi ítélet tárgyát képező szabályozástól abban, hogy annak idején a biológiai értelemben vett anyaság puszta ténye is elegendő volt ahhoz, hogy a női köztisztviselők e kedvezményben részesüljenek, míg a gyermekeiket nevelő férfi köztisztviselőknek egyáltalán nem volt lehetőségük a jogvita tárgyát képező kedvezmény igénylésére.
6. Ezenkívül megjegyzem, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem rendkívüli jelentőségűnek tűnik, hiszen a C. Amédée által a Bíróság elé terjesztett észrevételekből az derül ki, hogy az eljáró bíróságnál közel ötven, a jelen ügyhöz hasonló tárgyú kereseti kérelem vár elbírálásra, és az említett bíróság azt a megoldást választotta, hogy ezen – előtte folyamatban lévő – ügyeket „sorban” bírálja el.
II – A jogi háttér
7. A nemzeti jog jelen ügyben releváns rendelkezései a polgári és katonai öregségi nyugdíjról szóló francia törvénynek (a továbbiakban: nyugdíjtörvény) a nyugdíjreformról szóló, 2003. augusztus 21‑i 2003‑775. sz. törvénnyel (a továbbiakban: 2003‑775. sz. törvény)(10) módosított rendelkezései.
8. Az e törvény III. címében szereplő, „A közszolgálatra vonatkozó rendelkezések” című 48. cikkének I. pontját a nyugdíjtörvény L. 12. cikkének b) pontja a következőképpen módosította:
„A tényleges szolgálati időhöz a Conseil d’État rendelete által meghatározott feltételek szerint hozzá kell számítani az alábbi kedvezményeket: [...]
b) valamennyi 2004. január 1‑je előtt született törvényes vagy természetes gyermekük után, illetve valamennyi olyan gyermekük után, akiknek örökbefogadására 2004. január 1‑jét megelőzően került sor, amennyiben a gyermek huszonegyedik életévének betöltéséig a gyermeket legalább kilenc éven át ők nevelték, az L. 18. cikk II. szakaszában felsorolt azon egyéb gyermekek után pedig, akiknek nevelésbe vételére 2004. január 1‑je előtt került sor, a köztisztviselők és a hivatásos katonák egy év kedvezményben részesülnek, amelyet hozzá kell számítani a tényleges szolgálati időhöz, amennyiben tevékenységüket a Conseil d’État rendeletében meghatározott feltételek szerint szakították meg.”
9. A 2003‑775. sz. törvény 48. cikkének I. pontja szintén kiegészítette a nyugdíjtörvényt, az L. 12. cikk b) pontjával, amely úgy rendelkezik, hogy „[a] b) pontban foglalt kedvezmény azokat a női köztisztviselőket vagy katonákat illeti meg, akik a közszolgálatban történő alkalmazásukat megelőzően, tanulmányaik idején szültek gyermeket, amennyiben felvételükre a versenyvizsgára való jelentkezéshez szükséges felsőfokú oklevél megszerzését követő két éven belül sor került, és velük szemben a tevékenység megszakítására vonatkozó feltétel nem érvényesíthető”.
10. A 2003‑775. sz. törvény 48. cikkének II. pontja úgy rendelkezik, hogy: „[a] nyugdíjtörvény L. 12. cikke b) pontjának […] az I. pont 2. alpontjának szövegéből következő rendelkezéseit a 2003. május 28‑tól kezdve elszámolt nyugdíjakra kell alkalmazni”.
11. A 2003. december 26‑i 2003‑1305. sz. rendelet(11) (a továbbiakban: 2003‑1305. sz. rendelet) 6. cikke a nyugdíjtörvényt egy új, R. 13. cikkel egészítette ki, amely a következőképpen határozza meg azokat a feltételeket, amelyek esetén a köztisztviselők az ugyanezen törvény új L. 12. cikkének b) pontjában foglalt kedvezményt igénybe vehetik:
„Az L. 12. cikk b) pontjának rendelkezései által nyújtott kedvezmény előfeltétele a szakmai tevékenység legalább – egymást követő – két hónappal történő megszakítása szülési szabadság, örökbefogadási szabadság, szülői szabadság, szülői jelenléti szabadság [...], vagy a nyolcévesnél fiatalabb gyermek nevelése miatti rendelkezésre állás szükségessége miatt adott szabadság [...] címén.”
III – Az alapeljárás, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések és a Bíróság előtti eljárás
12. C. Amédée volt köztisztviselő részére egy 2003. december 22‑i határozattal, azaz 2003. május 28‑át – a 2003‑775. sz. törvény 48. cikkének II. pontjában foglalt átmeneti rendelkezésben meghatározott lejárati határidőt – követően engedélyezték az előnyugdíjazást. A nyugdíjtörvénynek az említett törvénnyel módosított rendelkezéseit tehát alkalmazni kell az ő esetére.
13. Az érintett igényelte a gyermekek után járó, a nyugdíjtörvény L. 12. cikkének b) pontjában említett kedvezményt. E kedvezményt megtagadták tőle, azzal az indokkal, hogy nem felelt meg az említett törvény R. 13. cikkében szereplő feltételeknek.
14. Az első eljárásban C. Amédée keresetet indított az e kedvezményt tőle megtagadó határozat hatályon kívül helyezése iránt, a Saint-Denis de la Réunion‑i közigazgatási bíróság előtt. E keresetet az említett bíróság 2005. július 22‑én elutasította, majd ezt a Conseil d’État a 2007. augusztus 22‑i ítéletével megerősítette.
15. 2009. május 23‑án C. Amédée ismét keresetet indított a Saint‑Denis de la Réunion‑i közigazgatási bíróság előtt, amelyben azt kérte, hogy a bíróság kötelezze a francia államot azon kárának megtérítésére, amely őt a 2003‑775. sz. törvény, valamint annak fent említett végrehajtási rendelete rendelkezéseinek jogellenessége, továbbá az említett bíróság és a Conseil d’État hivatkozott határozatai miatt érte, mivel azok nyilvánvalóan sértik a közösségi jog magánszemélyek részére jogokat keletkeztető rendelkezéseit.
16. C. Amédée szerint a 2003‑775. sz. törvénnyel bevezetett, a tevékenység megszakítására vonatkozó feltétel közvetett hátrányos megkülönböztetést képez a férfiakkal szemben, akiknek részére annak igénybevétele nem megengedett. Arra hivatkozik, hogy a női köztisztviselők az említett feltételnek automatikusan megfelelnek, a nekik járó szülési szabadság automatikus, kötelező és fizetett jellegének köszönhetően, míg a férfi köztisztviselők többsége meg van fosztva a kedvezménytől, amiatt hogy nincs olyan jogszabályi háttér, amely lehetővé tenné számukra a szülési szabadsággal egyenértékű feltételek mellett a tevékenységük megszakítását.
17. Ezen összefüggésre tekintettel a 2010. november 25‑én kihirdetett ítéletével a Saint-Denis de la Réunion‑i közigazgatási bíróság felfüggesztette az eljárást, és a következő kérdéseket terjesztette előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:
„1) Úgy lehet‑e tekinteni a nyugdíjtörvénynek […] a 2003. augusztus 21‑i törvény 48. cikkével módosított L. 12. cikkének b) pontja és ugyanezen törvénykönyvnek a 2003. december 26‑i rendelet 6. cikkével módosított R. 13. cikkének rendelkezéseit, hogy azok a vér szerinti gyermekek szülei között az [EUMSZ] 157. cikk [korábban EK 141. cikk](12) értelmében vett közvetett hátrányos megkülönböztetéshez vezetnek azon férfiak arányait illetően, akik megfelelnek a szakmai tevékenység legalább két hónapig tartó folyamatos megszakítása feltételének, mégpedig azért, mert hiányzik a jogi háttér, amely lehetővé tenné, hogy fizetett szabadság keretében tegyenek eleget ennek a feltételnek?
2) Az első kérdésre adandó igenlő válasz esetén, ezt a közvetett hátrányos megkülönböztetést indokolhatja‑e a szociálpolitikáról szóló 14. jegyzőkönyvhöz csatolt megállapodás 6. cikkének (3) bekezdése?
3) A második kérdésre adandó nemleges válasz esetén a 79/7 […] irányelv rendelkezései kizárják‑e a nyugdíjtörvény L. 12. cikke b) pontjának és R. 13. cikke rendelkezéseinek fenntartását?
4) Az első kérdésre adandó igenlő, valamint a második és harmadik kérdésre adandó nemleges válasz esetén a fenti cikkek rendelkezései felülvizsgálatának csupán az általuk megvalósított hátrányos megkülönböztetésre kell‑e szorítkoznia, vagy pedig ez azt is jelenti, hogy egyik nembeli köztisztviselő sem veheti igénybe a kedvezményt?”
18. A Bíróság Hivatalához 2011. március 21‑én érkezett levél értelmében a kérdéseket előterjesztő bíróság arról tájékoztatta a Bíróságot, hogy a Saint Denis de La Réunion‑i közigazgatási bíróság 2010. november 25‑én hozott ítéletével szemben az igazságügyminiszter 2011. február 15‑én fellebbezést nyújtott be a bordeaux‑i közigazgatási fellebbviteli bírósághoz. Az említett fellebbviteli bíróság megküldte a bíróságnak a 2011. június 9‑i azon beadványt, amelyben a pénzügyminiszter, azonos indokok miatt, ezen ítélet hatályon kívül helyezését kérte. 2011. július 6‑án arról tájékoztatták a Bíróságot, hogy C. Amédée szabályszerű csatlakozó fellebbezést nyújtott be, többek között az előzetes döntéshozatal iránti kérelemre vonatkozó ítélet hatályon kívül helyezése, illetve az abban szereplő kérdések megváltoztatása iránt. 2011. november 8‑án ugyanez a bíróság tudatta, hogy 2011. december 15‑én tárgyalást tart az alapügyben.
19. A Bíróság előtt folyamatban lévő eljárásban C. Amédée, a francia kormány és az Európai Bizottság írásbeli és szóbeli észrevételeket terjesztett elő.
IV – Elemzés
A – Előzetes észrevételek
1. A ténybeli adatokról
20. Számomra úgy tűnik, hogy C. Amédée nem azt állítja, hogy megszakította volna munkaviszonyát, sem azt, hogy csökkentett munkaidőben dolgozott volna azért, hogy gyermekeinek nevelésének szentelhesse magát, és hogy emiatt őt az előmenetel tekintetében hátrányok érték volna. Mindössze azt állítja, hogy őt neménél fogva hátrányos megkülönböztetés érte, mivel azok a női köztisztviselők, akik munkaviszonyukat egyhuzamban legalább két hónap szülési szabadsággal megszakították, automatikusan részesülnek a szóban forgó kedvezményben, szemben a férfi köztisztviselőkkel.
21. Figyelemmel arra a tényre, hogy az alapügy felperese nem szolgáltatott adatot a Bíróságnak arról, hogy ő valóban a gyermekei nevelésének szentelte volna magát szakmai tevékenységének megszakításával, illetve munkaidejének lecsökkentésével, miként azt a fent hivatkozott Griesmar‑ügyben a Bíróság, úgy tűnik, megkövetelte, ezért felmerülhet az előterjesztő bíróság által előterjesztett kérdések feltételes jellege.(13) Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően az előzetes döntéshozatalra utaló határozat – és annak következtében a Bíróság hatásköre fennállásának – indokolása nem állhat általános vagy feltételes jellegű kérdésekre vonatkozó szakmai vélemények megfogalmazásából.(14)
2. Az időbeliségről
22. Számomra fontosnak tűnik kiemelni a jelen ügyben a közösségi jog, különösen az EK 141. cikk időbeli alkalmazásának problémáját. Az EK‑Szerződéshez csatolt 17. sz. jegyzőkönyv(15) ugyanis úgy rendelkezik, hogy főszabály szerint az EK 141. cikk alkalmazásában a valamely foglalkoztatási szociális biztonsági rendszer alapján nyújtott juttatások csakis akkor tekinthetők díjazásnak, amennyiben azok már az 1990. május 17‑ét (a Barber‑ügyben hozott ítéletet(16)) megelőzően létrejött jogviszonyok időtartama tekintetében is nyújthatók voltak.
23. A 17. sz. jegyzőkönyv (az ún. „Barber-jegyzőkönyv”) alkalmazhatóságának kérdése már eldőlt a Griesmar‑ügyben hozott ítélettel(17), a Bíróság azonban e kérdéssel kapcsolatban még nem foglalt kifejezetten állást. Mindazonáltal számomra úgy tűnik, hogy a Bíróság követte azt a vélelmet, miszerint az említett jegyzőkönyv nem volt alkalmazható ebben az ügyben, mivel a meghatározó időpont a nyugdíj megállapításának időpontja, amely későbbi volt, mint 1990. május 17‑e.
24. A jelen ügyben a 2003‑775. sz. törvénnyel megreformált francia szabályozást illetően az a kérdés merül fel, hogy megadható‑e a szóban forgó kedvezmény C. Amédée alkalmazásának 1990. május 17‑ét megelőző időszakai vonatkozásában is, emlékeztetve arra, hogy a kedvezményt keletkeztető tény a szakmai tevékenység legalább két hónapra történő megszakítása, a 2003‑1305. sz. rendelet 6. cikkében meghatározott azon esetek valamelyikében, amelyeket az R. 13. cikk iktatott be a nyugdíjtörvénybe.
25. Megjegyzem, hogy C. Amédée gyermekei, akiknek tekintetében ő a kedvezményhez való jogára hivatkozik, az ügyiratok alapján 1981. június 7‑én, 1984. január 14‑én és 1985. november 13‑án születtek, vagyis a „Barber-jegyzőkönyvben” szereplő lejárati határidő előtt. Legfiatalabb gyermeke születésének időpontjára figyelemmel és a nyugdíjtörvény R. 13. cikkében felsorolt különféle szabadságokra tekintettel számomra nem tűnik evidensnek azon időszak meghatározása, amelynek tekintetében az érintettnek az öregségi nyugdíjrendszer alapján járó jogosultságait meghatározzák, és amelynek az általa igényelt kedvezmény is részét képezné. C. Amédée maga is utal arra, hogy ő nem vehetett igénybe szülői szabadságot gyermekeinek megszületését követően, mivel ezt a típusú szabadságot a férfi köztisztviselők nem vehették igénybe az 1986‑ot követő francia jogi szabályozás szerint.
26. A kérdés tehát az, hogy mely időpontot kell meghatározónak tekinteni e kedvezmény C. Amédée részére történő esetleges megadása szempontjából. Véleményem szerint ezt illetően három lehetőség képzelhető el: vagy a C. Amédée gyermekei születését követő szülési szabadságok időpontját, vagy azt az időpontot, amikor C. Amédée a 2003‑1305. sz. rendelet 6. cikkében foglalt szabadságok valamelyikét igénybe vehette volna; vagy öregségi nyugdíja 2003 decemberében történt megállapításának időpontját. Az első megoldás esetén az EK 141. cikk ratione temporis nem lenne alkalmazható a jelen ügyre, figyelemmel az érintett három gyermekének születési idejére. Ami a másik két megoldást illeti, azok az 1990. május 17‑e előtti alkalmazási időszakokra vonatkoznak.
27. A szóban forgó kedvezmény jellegére való figyelemmel, amely inkább tekinthető kiegészítő tényezőnek, semmint valamely megszerzett és az adott alkalmazási időszak során teljesített hozzájárulások alapján biztosított nyugdíjjogosultságnak(18), hiszen azt a nyugdíj kiszámításánál, annak megállapítása napján kell figyelembe venni, számomra úgy tűnik, hogy a Bíróság elé került jelen ügy az EK 141. cikk időbeli hatályával kapcsolatos. Ugyanígy, annak értékelését, hogy sérült‑e a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elve, véleményem szerint úgy kell elvégezni, hogy az érintett köztisztviselő nyugdíjba vonulásának idejét kell alapul venni, és nem azt az időszakot, amikor ő a gyermekei nevelésére a jogszabályok szerint meghatározott szabadságokat akkor vehette volna igénybe, ha nő(i köztisztviselő) lett volna.
B – Az esetlegesen fennálló közvetett hátrányos megkülönböztetésről
28. Első kérdésével a nemzeti bíróság lényegében azt kérdezi, hogy az a látszólag semleges kritérium, amely a legalább két hónap folyamatos idejű megszakításra vonatkozik, hatásait tekintve, főként az e feltételnek megfelelő férfiak arányát illetően, ez utóbbiakkal szemben közvetett hátrányos megkülönböztetést képez‑e, különösen arra való tekintettel, hogy a férfiaknak – a szülési szabadságon lévő nőkkel szemben – nincs lehetősége fizetett szülői szabadság igénybevételére.
29. Emlékeztetek arra, hogy közvetett hátrányos megkülönböztetés az, ha egy látszólag semleges rendelkezés, feltétel vagy gyakorlat egyes személyeket másokhoz képest hátrányosan érint. Az ilyen különbségtételt a közösségi jogrend tiltja, kivéve ha az jogszerű céllal objektív módon igazolható, továbbá e cél megvalósításának eszközei megfelelőek és szükségesek.(19)
30. Bevezetésként megjegyzendő, hogy a Bíróság korábban már kimondta, hogy a francia köztisztviselők nyugdíjrendszere alapján folyósított nyugdíjak az EK 141. cikk tárgyi hatálya alá tartoznak.(20) Számomra úgy tűnik, hogy a 2003‑775. sz. törvénnyel módosított nyugdíjtörvény L. 12. cikkében foglalt kedvezmény valójában egy foglalkoztatási alapon nyújtott díjazás, amelyre az EK 141. cikkben szereplő, férfi és női munkavállalók közötti egyenlőség elve vonatkozik.
31. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az egyenlő bánásmód elve, mint a közösségi jog általános elve tiltja azt, hogy hasonló eseteket különbözőképpen vagy hogy különböző eseteket egyformán kezeljenek, hacsak az ilyen bánásmód objektíve nem igazolt.(21) Így tehát a díjazásbeli egyenlőségre vonatkozó követelménynek, amely a hátrányos megkülönböztetés általános elvének egyik konkrét kifejeződése, az az előfeltétele, hogy az érintett férfi és a női munkavállalók összehasonlítható helyzetben legyenek.(22) Az ezen összehasonlíthatóságra vonatkozó kritérium tehát alapvető elemét képezi az esetlegesen fennálló hátrányos megkülönböztetés kivizsgálásának.
32. A fent hivatkozott Griesmar‑ügyben hozott ítéletben a Bíróság kimondta, hogy az említett ügy tényállásának idején Franciaországban alkalmazott nyugdíjrendszer közvetlen hátrányos megkülönböztetést teremtett, hiszen a szolgálati időre vonatkozó kedvezményhez való jogot, amelyet a nyugdíjbavonulás időpontjában adtak meg, kizárólag a gyermekes női köztisztviselők részére tartotta fenn, miközben a férfiakkal szembeni e bánásmódbeli eltérés nem volt igazolt. Ezen ítéletet követően terjesztették ki a kedvezményrendszerhez való hozzáférést a férfi köztisztviselőkre is, a nyugdíjtörvénybe a 2003‑775. sz. törvénnyel beiktatott L. 12. cikk b) pontjával. Egy új igénybevételi feltétel is megállapításra került, nevezetesen a szakmai tevékenység legalább két – egymást követő – hónappal történő megszakítása szülési szabadság, örökbefogadási szabadság, szülői szabadság, szülői jelenléti szabadság vagy a rendelkezésre állás szükségessége miatt adott szabadság címén, megjegyezve, hogy – nyugdíjtörvény R. 13. cikkében ekként felsorolt – e szabadságfajták közül az elsőt nem számítva, amelyet a 2003–1305. sz. rendelet iktatott be a törvénybe, valamennyi a férfiak részére is – fakultatív jelleggel – éppúgy rendelkezésre áll, mint a nők számára, és egyik sem biztosít díjazáshoz való jogot.
33. A kötelező és fizetett szülési szabadságot az európai uniós szinten elfogadott szabályozás írja elő.(23) E jogot, amelyet a vér szerinti anya részére a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) egyezményei is elismernek,(24) a Bíróság úgy fogja fel, mint a szociális jog olyan védelmi eszközét, amely különös jelentőséggel bír.(25)
34. E szabadság kötelező jellegének célja kettős: egyrészt arra irányul, hogy védelmet nyújtson a nő biológiai állapotára tekintettel a terhesség alatt, másrészt hogy védje a nő és gyermeke közötti különleges viszonyt a szülést követő időszak során, megelőzve az azon terhek felhalmozódása miatt keletkező zavarokat e kapcsolatban, amelyek a szakmai tevékenység ezzel egyidejű gyakorlásából erednének.(26)
35. A szülési szabadság pénzügyi aspektusait illetően a 92/85 irányelv úgy rendelkezik, hogy az e szabadságra vonatkozó rendelkezések hatékony érvényesülésének biztosítása érdekében, a munkaszerződéshez fűződő jogok egésze továbbra is megilleti a várandós, gyermekágyas vagy szoptató női munkavállalót, különösen az, hogy a részére továbbra is díjazás és/vagy megfelelő ellátás járjon.(27) Az ítélkezési gyakorlat szerint ugyan ezen ellátás összegének nem kell egyenlőnek lennie az érintett illetményének teljes összegével, hanem ahhoz képest csökkentett is lehet, e csökkentés határa ahhoz a követelményhez igazodik, hogy ez az összeg nem lehet olyan alacsony, hogy visszatartsa a nőket a gyermekvállalástól, veszélyeztetve ezzel az uniós jog által megvalósítani kívánt védelem célját.(28) A díjazás fenntartása azon nők számára, akik a jogszabályok szerint kötelesek megszakítani szakmai tevékenységüket azért, hogy szülési szabadságot vegyenek ki, azoknak a hátrányoknak a kiegyenlítéséhez szükséges intézkedés, amelyekkel a nőknek szakmai előmenetelük során a munkahelytől a szülés miatti távollétük folytán szembesülniük kell.(29)
36. E szülési szabadság speciális esetén kívül az uniós jog nem írja elő a tagállamoknak azt, hogy más jellegű, családi okokból igényelt, fizetett szabadságokról is rendelkezzenek. Így a 96/34/EK irányelvnek(30) megfelelően a szülői szabadsághoz való egyéni jog – gyermek születése vagy örökbefogadása esetén – mind a férfi, mind a női munkavállalók részére biztosított, a gyermekről való gondoskodás elősegítése érdekében, legalább három hónapig. A szöveg pontosítja, hogy e szabadság a gyermek meghatározott életkoráig, legfeljebb a gyermek nyolc éves koráig vehető igénybe. Ezzel szemben az ezen irányelv mellékletében szereplő keretmegállapodásban említett szabadság időtartama alatt a munkaszerződésre, illetve a munkaviszonyra irányadó szabályozás a tagállamok hatáskörébe tartozik.(31) Következésképpen a tagállamoknak nincs arra vonatkozó kötelezettsége, hogy az érintett szülőknek a szülői szabadságuk időtartamára díjazást biztosítsanak, vagy azt fenntartsák.
37. A nyugdíjtörvény R. 13. cikkében szereplő és a jogvita tárgyát képező kedvezményhez való jogra alapot adó szabadságokat, amelyeket fentebb felsoroltam, mindkét nem köztisztviselői igénybe vehetik, a szülési szabadság kivételével, amelynek kedvezményezettje szükségszerűen csakis nő lehet. Ez utóbbi megállapítás ellenére a Bizottság mégis – tévesen – azt állítja, hogy a nők a szülési szabadságnak köszönhetően automatikusan megfelelnek annak a feltételnek, amely a munkaviszony legalább két hónapos, egyhuzamban történő megszakítására vonatkozik. Ugyanis lehetséges, hogy a női köztisztviselő még a közszolgálatba való felvételét megelőzően szült, olyan feltételek mellett, hogy a nyugdíjtörvény L. 12. cikkének b) pontjában foglalt különleges szabály nem volt alkalmazható. Ebben az esetben a kedvezményre vonatkozó joga a munkaviszonynak a szülési szabadságon kívüli, az említett cikkben említett valamely más típusú szabadsággal történő megszakításától függ majd. Ugyanezen észrevétel vonatkozik azokra a nőkre, akik a munkaviszonyukat nem vér szerinti gyermek – vagyis akár örökbefogadott gyermek, akár házastársuk gyermeke, akár a nyugdíjtörvény L. 18. cikkében említett más kategóriába tartozó gyermek(32) – nevelése miatt szakították meg.
38. Figyelemmel a szülési szabadság sajátos szabályaira, azon a véleményen vagyok, hogy azoknak az anyáknak a helyzete, akik munkaviszonyukat e szabadság miatt voltak kötelesek megszakítani, nem összehasonlítható azoknak a helyzetével, akik saját akaratukból választhatják a nyugdíjtörvény R 13. cikkében foglalt egyéb szabadságok valamelyik formáját.
39. Szintén az ítélkezési gyakorlatból következik az, hogy az egyenlő díjazás elvével nem ellentétes, ha valamely előnyt csak a női munkavállalók részére biztosítanak, amennyiben ez az ilyen munkavállalókat ért azon szakmai hátrányok kiegyenlítésére szolgál, amelyek őket a munkahelytől a szülés miatti távollétükből eredően érik.(33) Az említett elv megsértése ebben az összefüggésben kizárt, hiszen a férfi munkavállalók helyzete eltér a női munkavállalókétól annyiban, hogy a vér szerinti anyákkal ellentétben, akik kötelesek megszakítani a munkaviszonyukat, a vér szerinti apáknak választási lehetőségük van azt illetően, hogy kifejezetten a gyermekeik nevelésének akarják‑e magukat szentelni, vagy sem. E megállapítást nem érinti az a tény, hogy a szülési szabadság anyagi feltételei tagállamtól függően eltérőek, illetve kedvezőbbek lehetnek, mint a családi okokból igényelhető egyéb szabadságok.(34)
40. Természetesen a jelen ügy keretein belül tekinthetjük úgy, hogy a férfiak és a nők összehasonlítható helyzetben vannak a francia szabályozásra tekintettel, hiszen a kedvezménynek az a szerepe, hogy kompenzálja az előmenetellel kapcsolatban a gyermekét nevelő apát vagy anyát érő azon hátrányokat, amelyek az eltelt időből eredhetnek.(35) A szóban forgó nemzeti szabályozás ugyanis a köztisztviselőkre, bármely neműek is, szülői minőségükben vonatkozik. Ezen a ponton a női köztisztviselők helyzete összehasonlíthatónak tűnik a férfi köztisztviselőkével.
41. A Griesmar‑ügyben hozott ítéletben a Bíróság kimondta, hogy azt kell eldönteni, hogy az ügy tényállása idején hatályban lévő feltételek alapján nyújtott kedvezmény, nevezetesen a kizárólag a nőknek és nekik kizárólag amiatt nyújtott kedvezmény, hogy gyermekük van, azon szakmai hátrányok kompenzálására szolgált‑e, amelyek abból eredően érték az anyákat, hogy munkahelyüktől a szülést követő időszakban távol voltak, amely esetben a férfi munkavállalók helyzete nem hasonlítható össze a női munkavállalókéval, vagy hogy az alapvetően azoknak a szakmai hátrányoknak a kompenzálására irányult‑e, amelyek a női köztisztviselőket abból eredően érték, hogy gyermekeik nevelésének szentelték magukat, amely esetben azt kell megvizsgálni, hogy összehasonlítható‑e a férfi és a női köztisztviselők helyzete.(36)
42. Ehhez hasonlóan, a Bíróságnak már volt alkalma a tagállamok által bevezetett különféle szociálpolitikai intézkedések korlátairól nyilatkozni, többek között a fent hivatkozott Roca Álvarez‑ügyben hozott ítéletben, amely a szoptatási szabadsággal volt kapcsolatos, amelyet a spanyol jogszabályok szerint azon nők és férfiak részére tartottak fenn, akiknek házastársa munkavállaló volt. Azon tény miatt, hogy e szabadságot el lehetett választani a szoptatás biológiai aktusától, és azt akár a munkavállaló apa, akár a munkavállaló anya is igénybe vehette, a Bíróság úgy ítélte meg, hogy ez a szabadság valójában nem a gyermek etetésének és rá fordított időnek felelt meg. Ezek után, mivel a gyermekhez fűződő e viszonyt az apa éppúgy biztosítani tudja, mint az anya, a Bíróság azt állapította meg, hogy a szóban forgó szabadságot a munkavállalóknak a szülői minőségükre való tekintettel biztosították.(37) Így tehát a Bíróság nem csupán egy férfi és egy nő helyzetét tudta összehasonlítani szülői feladataik szemszögéből vizsgálva, hanem azt az aspektust is el tudta különíteni, a női munkavállalóknak biztosított szociális védelem területén, amely a nő biológiai állapotának védelmére irányul, és amely rá anyai minőségében vonatkozik.
43. A gyermek megszületése után az anyára, illetve az apára háruló kötelezettségeket illetően teendő különbség inkább az említett gyermek nevelésében való személyes részvételre vonatkozó bizonyítási kérdéssel kapcsolatos. A Griesmar‑ügyben hozott ítéletben a Bíróság nem követelte meg azt, hogy a kedvezményt minden vér szerinti apának adják meg azért, hogy ez utóbbiakat teljesen egyenlő helyzetbe hozzák a vér szerinti anyával. A Bíróság egyértelműen rámutatott arra, hogy a kedvezményhez való jogot a férfi köztisztviselőnek csak akkor kell megadni, hogy az bizonyítani tudja, hogy személyesen részt vett a gyermekei nevelésében.(38)
44. Így tehát önmagában nem jogellenes a férfinek a gyermeke nevelésében való személyes és tényleges részvétele bizonyításának megkövetelése, miként azt az érintett nemzeti rendelkezések is teszik, és ami túlmutat a gyermekét anyagilag támogató, egyszerű, vér szerinti apai minőségen az e jogcímen járó kedvezmény igénybevételéhez. Ami viszont a nőket illeti, mivel a szülési szabadság minden vér szerinti anya számára kötelező, és mivel ezen időszakban az anya vélelmezhetően a gyermeke nevelésének szenteli magát, az olyan kivételes eseteket leszámítva, mint a szülést követő gyenge egészségi állapot, a kedvezményt az ő számukra ennek külön bizonyítása nélkül megadják, hiszen az ő esetükben egyfajta vélelem áll fenn a gyermek nevelését illetően.
45. Az a tény, hogy a nők munkaerő-piaci helyzete a férfiakéval összehasonlítva nehezebb, mind a díjazást, mind a szakmai előmenetelt illetően, javarészt azzal magyarázható, hogy a két nem között egyenlőtlenül oszlik meg a gyermekek nevelésével járó erőfeszítések terhe.(39) Ugyanis, függetlenül a szülési szabadság miatti munkaviszony-megszakításaiktól, a nők sokkal inkább hajlandóak szakmai tevékenységükön családi okok miatt változtatni, mint a férfiak, szülői szabadság vagy olyan más időbeosztás keretében, mint a munkaidő lecsökkentése, még akkor is, ha ahhoz nem jár anyagi kompenzáció.(40)
46. A szóban forgó nemzeti rendelkezések feltételként szabják a szakmai tevékenység tényleges megszakítását, amely egy megszorító jellegű feltétel. Ugyanakkor e feltétel nem tűnik alkalmasnak arra, hogy a férfiak számára inkább korlátozza e kedvezmény igénybevételét, mint a nők számára, hiszen minden apa, aki munkaviszonyát gyermekének nevelése miatt legalább két hónap egybefüggő időtartamra megszakítja, megkaphatja e kedvezményt, jóllehet a francia jogalkotó által figyelembe vett időtartam pontosan a szülési szabadság minimális időtartamának felel meg. Önmagában az a körülmény, hogy a gyakorlatban több nő veszi igénybe a jogvita tárgyát képező kedvezményt, mint ahány férfi, nem elegendő annak megállapításához, hogy itt egy közvetett hátrányos megkülönböztetés forrásával állunk szemben. Véleményem szerint a férfiak nem hivatkozhatnak arra, hogy őket hátrányos megkülönböztetés éri, csupán amiatt, mert ők nem akarják egyenlő részben megosztani a szülői minőséggel együtt járó feladatokat a nőkkel.
47. Természetesen az említett feltétel nem veszi figyelembe a szakmai tevékenység átalakításának azon egyéb módjait, amelyeket a vér szerinti apák, akárcsak az örökbefogadó anyák vagy a nevelőszülők, vehetnek igénybe annak érdekében, hogy a gyermek nevelésének tudják magukat szentelni, nevezetesen a rövidebb idejű szülői szabadságokat vagy a részmunkaidő választását. Mindenesetre az a tény, hogy az alapeljárás idején hatályos francia jogszabályok(41) csak a munkaidő csökkentését ismerték el, azonos joghatással járhatott, mint a munkaviszony teljes megszakítása, önmagában véve nem teszi hasonlóvá azon személyek helyzetét, akik szülési szabadságot kellett igénybe venniük, azokéval, akik számára a szakmai tevékenységük családi okok miatti megszakításának kérdése csupán a választásuktól függ.
48. Véleményem szerint tulajdonképpen a hatásukat illetően nagy az eltérés a szülési, örökbefogadási vagy szülői szabadság keretében távollévő munkavállalók távollétének – az érintett szülő előmenetelét lelassító, sőt akár felfüggesztő – teljes időtartama és a munkaidő alakításának azon egyéb módjai között, mint például a részmunkaidő, amely csupán korlátozott távollétet von maga után, és így kevésbé nehezíti meg a munkáltató számára azt, hogy szembenézzen az érintett munkavállaló feladatkörének más személy általi ellátásának és átszervezésének szükségességével. A Bíróság helyes indokok alapján alakította ki azt az álláspontot, miszerint a terhesség és az anyaság valóban hátrányosabb helyzetbe hozhatja a nőket szakmai előmenetelük során.(42)
49. A nemzeti jogalkotó, véleményem szerint, széles mérlegelési mozgástérrel(43) rendelkezik azt illetően, hogy mi legyen az a minimális küszöb, amelyet az érintett szülőnek a gyermeknevelésre kell szánnia, ha ezen a jogcímén kedvezményt akar igénybe venni, tudva azt, hogy az olyan plusz nyugdíjjogosultsággal jár, amelyhez az érintett munkavállaló a rendes járulékfizetési szabályoknak megfelelően valójában nem járult hozzá.
50. Például elegendő lenne‑e 10%‑os munkaidő-csökkentést választani ahhoz, hogy e kedvezményt igénybe lehessen venni, vagy elegendő lenne ahhoz legfeljebb két hétre korlátozódó szülői szabadságot választani? Véleményem szerint a példaként említett két eset egyáltalán nem lenne egyenértékű a szülési szabadság miatti két hónapos kötelező munkaviszony-megszakítással, hiszen azok nem járnak az előmenetel ezzel összehasonlítható feláldozásával, és mindenképpen rendkívül aránytalanok lennének a megadott kedvezményhez képest, amely az öregségi nyugdíj kiszámításánál egy további évnek felel meg.
51. Akárhogy is, én mindenesetre úgy vélem, hogy annak eldöntése, hogy vajon a tevékenység megszakítása vagy a munkaidő csökkentése indokolja‑e – és ha igen, milyen mértékben – a kedvezmény megadását a nyugdíjjogosultságok terén, mindenekelőtt politikai jellegű értékelés körébe tartozik, még akkor is, ha jogi korlátai vannak. A szociálpolitikai megfontolások, mint például az a szándék, hogy ne vegyék el a női munkavállalók kedvét a szüléstől, meghatározóak lehetnek e tekintetben. Így tehát nem lehet mechanikus megközelítést alkalmazni a férfiak és nők foglalkoztatás és munka terén vett helyzetének összehasonlításakor.
C – Az esetleges közvetett hátrányos megkülönböztetés igazolásáról
52. Második kérdésével az előterjesztő bíróság arra szeretne választ kapni, hogy a szóban forgó nemzeti rendelkezések által meghatározott előny által esetlegesen kiváltott közvetett hátrányos megkülönböztetés igazolható‑e a szociálpolitikáról szóló megállapodás 6. cikkének (3) bekezdésére tekintettel, amely úgy rendelkezett, hogy az említett cikk nem akadályozza a tagállamokat abban, hogy „bizonyos előnyöket nyújtó intézkedéseket tartsanak fenn vagy fogadjanak el abból a célból, hogy a nők számára a szakmai tevékenység folytatását megkönnyítsék, vagy hogy a szakmai előmenetelükben őket ért hátrányokat megakadályozzák vagy kiegyenlítsék”.
53. Hangsúlyozom, hogy az Amszterdami Szerződés 1999. május 1‑jén történt hatálybalépését követően az említett rendelkezések bekerültek az EK 141. cikk (4) bekezdésébe, amely valójában a szóban forgó nemzeti rendelkezés közösségi joggal való összeegyeztethetőségének megítélése szempontjából – ratione temporis – a releváns rendelkezés, miként arra a jelen indítvány bevezetésében már rámutattam.
54. Tekintettel a Bíróságnak az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre adandóan általam javasolt nemleges válaszára, és figyelemmel a jelen esetben az utaló határozatban az előterjesztő bíróság által ezen másodlagos jellegű kérdés hatástalannak való minősítésére, úgy vélem, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdést – arra való válaszadás céljából – nem szükséges vizsgálni.
55. Ugyanakkor szeretnék néhány megjegyzést tenni ezzel kapcsolatban, arra az esetre, ha a Bíróság nem követné az első kérdést illetően általam adni javasolt választ.
56. Véleményem szerint adott esetben a második kérdésre is választ lehet adni, követve azt az álláspontot, amelyet a Bíróság a fent hivatkozott Griesmar‑ügyben alakított ki, a jelen ügyben előterjesztettel megegyező kérdés tárgyában, amely szintén a francia köztisztviselők nyugdíjrendszerével volt kapcsolatos. Az említett ítélet kimondta, hogy a nyugdíjtörvény akkoriban alkalmazandó változata L. 12. cikkének b) pontjában foglalt kedvezmény mértéke nem volt olyan pozitív jellegű intézkedésnek tekinthető, amely abban segítette volna a nőket, hogy szakmai életüket a férfiakéval teljesen egyenlő módon tudják alakítani, a szociálpolitikáról szóló megállapodás 6. cikkének (3) bekezdése értelmében véve, hiszen az mindössze arra szorítkozott, hogy az anyáknak egy szolgálati időre vonatkozó kedvezményt adott a nyugdíjbavonuláskor, ugyanazon rendszerben, mint amely az apákra vonatkozott, anélkül, hogy orvosolta volna azokat a problémákat, amelyekkel a nők a szakmai előmenetelük során szembesülnek.(44)
57. Ugyanezen okok miatt jelen esetben az a kedvezmény, amelyről a 2003‑775. sz. törvény és a 2003‑1305. sz. rendelet rendelkezései rendelkeznek, nem igazolható az EK 141. cikk (4) bekezdése alapján. E következtetés a fent hivatkozott Griesmar‑ügyben hozott ítéletből vonható le, amelyet a Bíróság nagytanácsban eljárva hozott meg. Márpedig ezen ítélkezési gyakorlattól csak az ezzel egyenértékű bírói formáció (nagytanács) térhetne el esetleg.
58. Ezekután, véleményem szerint az elfogadott megközelítés vitatható. A Bíróság ugyanis egy olyan koncepció mellett döntött, amely a szakmai előmenetel során az elfogadható hátrányoknak egy szűk körét tolerálja, azon érintett közösségi jogi rendelkezések értelmében, amelyek kizárják azt, hogy azokat a nyugdíjbavonulás utánra halasztott módon kompenzálják, vagyis akkor, amikor az érintett köztisztviselők már nem dolgoznak. Ez tulajdonképpen arra kötelezi a tagállamokat, hogy megszilárdítsák a nők és a férfiak közötti gazdasági egyenlőtlenséget, beleértve a nyugdíjazásukat is, miként azt a francia kormány a jelen ügyben tartott tárgyaláson kiemelte,(45) ami számomra kevéssé tűnik összeegyeztethetőnek a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvével.
59. Az ezen ítélkezési gyakorlatban rejlő logika számomra nem tűnik fenntarthatónak, hiszen a foglalkoztatási szociális biztonsági rendszereket illetően a hátrányos megkülönböztetés tilalmának alkalmazása minden esetben az egyenlő munkáért fizetendő egyenlő díjazás elvén alapul. Megjegyzem, hogy bár az öregségi nyugdíjnak természetszerűleg díjazás jellege van, azonban egy olyan díjazásnak képezi részét, amely a szakmai tevékenység megszüntetésének időpontjára halasztódik. Márpedig a nőket hátrányok érik e téren, mivel a terhesség és szülés lelassítja a szakmai előmenetelüket, miként azt a Bíróság korábban már megállapította.(46) Figyelemmel arra, hogy azok az intézkedések, amelyeket a tagállamok a nők által a szülői kötelezettségeik előmenetelükkel párhuzamos teljesítése miatt elszenvedett hátrányok kompenzálása céljából hozhatnak, számomra vagy kizártnak (mint például a terhességhez kötődő díjazási kedvezmény esete, amely közvetlen nemen alapuló hátrányos megkülönböztetést képez), vagy erősen korlátozottnak tűnnek (miként az a fent hivatkozott Kalanke‑ügyben hozott ítélet is említi, az úgynevezett „pozitív” diszkriminációt illetően, amely a nők szakmai előmenetelének kedvez), az a tény pedig, hogy némi plusz nyugdíjjogosultságot adnak, számomra gyakorta az egyetlen eszköznek tűnik annak megakadályozására, hogy ezen egyenlőtlenség a nyugdíjbavonulás után is fennálljon.
D – Az érintett nemzeti rendelkezések 79/7 irányelvvel való összeegyeztethetőségéről
60. Harmadik kérdésével a nemzeti bíróság azt kérdezi, hogy a 79/7 irányelv rendelkezéseit úgy kell‑e értelmezni, hogy azok akadályát képezik az alapeljárás tárgyát képező nemzeti rendelkezések fenntartásának.
61. C. Amédée, a francia kormány és a Bizottság közös álláspontja szerint mindhárman úgy vélik, hogy a 79/7 irányelv nem alkalmazható a jelen ügyben. Miként azt már a jelen indítvány bevezetésében kifejtettem, én is ezen az állásponton vagyok.
62. Ugyanis a 79/7 irányelv, amely a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmódra vonatkozik a szociális biztonság területén, az általában az „első pillérbe” sorolt kategóriába tartozó, törvényileg szabályozott védelmi rendszerek(47) keretében nyújtott juttatásokra vonatkozik.(48) Ezzel szemben az alapeljárás a francia köztisztviselők öregséginyugdíj-rendszere alapján kapott nyugdíjjal kapcsolatos, amely a foglalkoztatási rendszerek kategóriájába tartozik, miként azt a Bíróság korábban már megállapította,(49) ami a „második pillérnek” felel meg. Az érintett nyugdíjbavonulása idején, azaz 2003 decemberében az ilyen foglalkoztatási jellegű öregségi nyugdíjakra a 96/97 irányelvvel módosított 86/378 irányelv vonatkozott, mely utóbbi két irányelvet 2009. augusztus 15‑i hatállyal a 2006/54 irányelv módosította.
63. Mivel a 79/7 irányelv tárgyi hatályánál fogva nem alkalmazható az alapeljárásbeli tényállásra, ezért úgy vélem, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdést nem szükséges megválaszolni.
E – Az érintett nemzeti rendelkezések közösségi joggal való esetleges összeegyeztethetetlenségének jogi következményeiről
64. A kérdéseket előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdésében szereplő kérelmet attól a hármas körülménytől teszi függővé, hogy az első kérdésre igenlő válasz születik, illetve, hogy mind a második, mind a harmadik kérdésre nemleges válasz születik. Ebből konkrétan az a következtetés adódik, hogy a Bíróság szerinte úgy ítéli majd meg, hogy az elsődleges közösségi jog értelmében a szóban forgó nemzeti rendelkezések közvetett hátrányos megkülönböztetést eredményeznek, egyrészt anélkül, hogy ez törvényes lenne, másrészt pedig anélkül, hogy másodlagos közösségi jog egyébként akadályát képezné az említett rendelkezések fenntartásának.
65. Lényegében a kérdéseket előterjesztő bíróság arra kíváncsi, hogy milyen jogi következmények adódnának a nyugdíjtörvény L. 12. cikkének b) pontjában és R. 13. cikkében említett gyermekek után járó kedvezmény közösségi joggal való összeegyeztethetetlenségéből. Azt kérdezi, hogy mivel a vélelmezett közvetett hátrányos megkülönböztetés kiküszöbölésére szolgáló intézkedéseket a francia jogalkotó még nem fogadta el, ezért ez az összeegyeztethetetlenség mindössze azt vonná maga után, hogy az említett rendelkezésekből eredő hátrányos megkülönböztetés alkalmazását ki kell zárni azon férfi köztisztviselők irányában, akiket sújtana, illetve olyankor, amikor az akadályát képezné annak, hogy az érintett kedvezményben mind a női, mind a férfi köztisztviselők részesülni tudjanak.
66. Ugyanakkor, figyelemmel a Bíróságnak a többi előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést illetően általam elfogadni javasolt álláspontra, nevezetesen az első kérdésre adandó nemleges válaszra, és ennek következtében a második kérdést illetően a határozathozatal szükségtelenségére, a harmadik kérdést illetően pedig a tárgy hiányának megállapítására, úgy vélem, hogy a jelen kérdésre nem szükséges válaszolni, hiszen az a három feltétel, amelyet a kérdéseket előterjesztő bíróság kifejezetten előfeltételként szabott, véleményem szerint nem teljesül.
67. Ennek ellenére emlékeztetek arra, hogy miként az a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából következik, amennyiben feltételezzük, hogy az uniós jogba ütköző hátrányos megkülönböztetés esetének fennállása bebizonyosodik, mindaddig, amíg az ezen bánásmódbeli egyenlőtlenség orvoslására szolgáló nemzeti jogszabályok módosítása nem történik meg, a nemzeti hatóságoknak meg kell tennie az uniós jog tiszteletben tartását biztosító megfelelő általános vagy egyedi intézkedéseket. Miként arra C. Amédée és a Bizottság rámutatott, a munkáltatói minőségben eljáró érintett hatóságok ez esetben kötelesek hivatalból megadni a személyek kedvezőtlenül érintett csoportjának, jelen esetben a férfi nemhez tartozó köztisztviselőknek ugyanazokat a bánásmódbeli előnyöket, amelyekben a privilegizált kategóriába tartozó személyek, vagyis a női nemhez tartozó köztisztviselők részesülnek. A Bíróság már azt is többször megállapította, hogy a maga részéről a nemzeti bíróság is köteles kizárni az olyan belső szabályozás alkalmazását, amely a közösségi jog értelmében diszkriminatív jellegű, anélkül, hogy erre őt külön kérni kellene, vagy hogy arra várna, hogy azt először a nemzeti jogalkotó helyezze hatályon kívül, és köteles a kedvezőtlenül érintett csoport tagjaira ugyanazt a rendszert alkalmazni, amely a többi munkavállalót kedvezményben részesíti. Ez a kötelezettség attól függetlenül köti a nemzeti bíróságot, hogy létezik‑e a nemzeti jogban olyan rendelkezés, amely számára erre hatáskört biztosít.(50).
68. Ha a Bíróság a közvetett hátrányos megkülönböztetés fennállását állapítja meg, akkor minden szükséges iránymutatást meg kell adnia a kérdéseket előterjesztő bíróság részére ahhoz, hogy az határozatot tudjon hozni azokban a kérdésekben, hogy milyen konkrét szabályok szerint és mennyi ideig kell a férfi köztisztviselőknek változtatniuk szakmai tevékenységükön ahhoz, hogy gyermekük nevelésének tudják szentelni magukat, annak igazolása érdekében, hogy a szóban forgó kedvezményt a részükre megadják. Konkrétan a Bizottság vetette fel azt a kérdést, amelyről a Bíróságnak ebben az esetben döntenie kellene, nevezetesen azt, hogy a nyugdíjtörvény R. 13. cikkében szereplő, a tevékenység legalább két hónapra történő teljes felfüggesztésére vonatkozó feltétel nem túlságosan szigorú‑e, különösen a férfiak szempontjából, és így annak alkalmazását nem kellene‑e figyelmen kívül hagyni, mivel kizárja azt, hogy azok az apák, akik valamely más formában szentelik magukat a gyermekeik nevelésének, például az előmenetel megszakítása, többek között részmunkaidőre való áttérés formájában, e kedvezményben részesüljenek.
V – Végkövetkeztetések
69. Az előbbi megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a következőképpen válaszoljon a Saint-Denis de la Réunion‑i közigazgatási bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre:
„1) Az olyan nemzeti rendelkezések, mint az alapeljárás tárgyát képezők, amelyek a gyermek neveléséhez kötődő, szolgálati időre vonatkozó kedvezmény megadásához a szakmai tevékenység legalább két egymást követő hónapra történő megszakítását követelik meg, nem tekinthetők közvetett hátrányos megkülönböztetést teremtőnek az EK 141. cikkre figyelemmel, pusztán amiatt, hogy öregségi nyugdíjuk megállapítása során a nők nagyobb arányban részesülnek e kedvezményben, mint a férfiak, azon törvényileg kötelező és fizetett szülési szabadság miatt, amelynek alanya a vér szerinti anya.
2) Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre adott nemleges válaszra való tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és a negyedik kérdés megválaszolására nincs szükség.
3) A férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének a szociális biztonság területén történő fokozatos megvalósításáról szóló, 1978. december 19‑i 79/7/EGK tanácsi irányelv rendelkezéseire vonatkozó, előzetes döntéshozatalra terjesztett harmadik kérdés tárgytalanná vált, és ennek következtében azt nem szükséges megválaszolni.”
1 – Eredeti nyelv: francia.
2 – Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat „az [EUSZ] 157. cikkre, azaz a korábbi [EK] 141. cikkre” utal. Nyilvánvalóan elírásról van szó, hiszen az EU‑Szerződésnek nincs 157. cikke, továbbá a férfi és női munkavállalók egyenlő díjazásának elvére vonatkozó EK 141. cikket valójában az EUMSZ 157. cikk váltotta fel.
3 – Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának kivételével az Európai Közösség tagállamai között 1992. február 7‑én kötött, szociálpolitikáról szóló megállapodás (HL 1992. C 191., 91. o.), amely az EU‑Szerződés mellékletét képező, szociálpolitikáról szóló 14. jegyzőkönyvben szerepel (a továbbiakban: a szociálpolitikáról szóló megállapodás).
4 – HL 1979. L 6., 24. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 215. o.
5 – E cikknek csupán a (3) bekezdése tér el az EUMSZ 157. cikktől annyiban, hogy azon intézkedések elfogadásának szabályairól rendelkezik, amelyek az esélyegyenlőség, valamint a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvének alkalmazását hivatottak biztosítani a foglalkoztatás és a munkaügy területén.
6 – A férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatási szociális biztonsági rendszerekben történő megvalósításáról szóló 86/378/EGK irányelv módosításáról szóló, 1996. december 20‑i tanácsi irányelv (HL 1997. L 46., 20. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 3. kötet, 232. o.).
7 – HL L 225., 40. o.
8 – A C‑366/99. sz. ügyben 2001. november 29‑én hozott ítélet (EBHT 2001., I‑9383. o.).
9 – Accoyer, B., A nyugdíjrendszer reformjáról szóló törvénytervezetről szóló, nemzetgyűlésnek készített 898. sz. jelentés, 1. kötet, második rész, 2003. június, különösen a 77. és azt követő oldalak.
10 – A JORF 193. száma, 2003. augusztus 22., 14310. o. E törvény 2004. január 1‑jén lépett hatályba, azonban 48. cikkének II. pontja kimondja, hogy „[a] nyugdíjtörvény L. 12. cikke b) pontjának [ugyanezen 48. cikk] I. pontja 2. alpontjának szövegéből következő rendelkezéseit a 2003. május 28‑ától kezdve elszámolt nyugdíjakra kell alkalmazni”.
11 – A 2003‑775. sz. törvény végrehajtására kiadott rendelet (a JORF 301. száma, 2003. december 30., 22473. o.). Az említett rendelet rendelkezései, az említett törvény rendelkezéseihez hasonlóan, 2004. január 1‑jén léptek hatályba. A rendelet időbeli alkalmazhatósága az ezen időpontot megelőzően, de a törvény visszaható hatályának megfelelő kezdő időpontot, azaz (annak 48. cikke II. pontjának megfelelően) 2003. május 28‑át követően elszámolt nyugdíjakra, úgy tűnik számomra, hogy a kérdéseket előterjesztő bíróság és a felek által vélelmezett.
12 – Lásd fentebb a 2. sz. lábjegyzetet.
13 – Megjegyzem, hogy a kérdéseket előterjesztő bíróság által feltett előzetes döntéshozatali kérdések feltételes jellege attól a választól függ, amelyet az ügy érdemét illetően a Bíróság esetlegesen adni fog azzal kapcsolatban, hogy egy szülőnek milyen mértékben kell magát gyermekei nevelésének szentelnie ahhoz, hogy jogosult legyen a szóban forgó nemzeti rendelkezések alkalmazásában e kedvezményre.
14 – Többek között a C‑422/93–C‑424/93. sz., Zabala Erasun és társai egyesített ügyekben 1995. június 15‑én hozott ítélet (EBHT 1995., I‑1567. o.) 29. pontja, és a C‑13/01. sz. Safalero‑ügyben 2003. szeptember 11‑én hozott ítélet (EBHT 2003., I‑8679. o.) 40. pontja, valamint az ezen ítéletekben hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
15 – Az EK 141. cikkre vonatkozó 1992‑es (17. sz.) jegyzőkönyv, amelynek megfelelője az EUMSZ 157. cikkre vonatkozó (33. sz.) jegyzőkönyv.
16 – A C‑262/88. sz. ügyben 1990. május 17‑én hozott ítélet (EBHT 1990., I‑1889. o.).
17 Lásd Alber főtanácsnok fent hivatkozott Griesmar‑ügyre vonatkozó indítványának 41. és 42. pontját, amelyek a Bizottság véleményét tükrözik e tekintetben.
18 – Lásd analógiaként a C‑147/08. sz. Römer‑ügyben 2011. május 10‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 66. pontját, valamint a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló, 2009. szeptember 16‑i 987/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 284., 1. o.) 44. és 94. cikkét.
19 – Lásd többek között a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló, 2006. július 5‑i 2006/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (átdolgozott szöveg) (HL L 204., 23. o.) 2. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő definíciót.
20 – A fent hivatkozott Griesmar‑ügyben hozott ítélet 38. pontja.
21 – Lásd többek között a C‑217/91. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben 1993. július 7‑én hozott ítélet (EBHT 1993., I‑3923. o.) 37. pontját és a C‑236/09. sz., Association belge des Consommateurs Test-Achats és társai ügyben 2011. március 1‑jén hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 28. pontját.
22 – A C‑218/98. sz., Abdoulaye és társai ügyben 1999. szeptember 16‑án hozott ítélet (EBHT 1999., I‑5723. o.) 16. pontja.
23 – A várandós, a gyermekágyas vagy szoptató munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről (tizedik egyedi irányelv a 89/391/EGK irányelv 16. cikke (1) bekezdésének értelmében) szóló, 1992. október 19‑i 92/85/EGK tanácsi irányelv (HL L 348., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 2. kötet, 110. o.).
24 – Az anyaság védelméről szóló három ILO‑egyezmény (az 1919. évi 3. sz., az 1952. évi 103. sz. és a 2000. évi 183. sz.) a gyermek születését követően kötelezően igénybe veendő, hathetes szabadságról rendelkezik, amely időszak során az anya nem térhet vissza a munkába. Ez arra szolgál, hogy a munkáltató ne kényszeríthesse az anyát az újbóli munkába állásra, amely veszélyeztethetné az anya és a gyermek egészségét. Ez az elv alapvető alkotóeleme az ILO normái által biztosított védelemnek. Lásd La maternité au travail, Une revue de la législation nationale, Bureau international du Travail (Nemzetközi Munkaügyi Hivatal), Genf, második kiadás, 2010., 13. o., a dokumentum angol és spanyol nyelven is rendelkezésre áll.
25 – A C‑116/06. sz., Kiiski‑ügyben 2007. szeptember 20‑án hozott ítélet (EBHT 2007., I‑7643. o.) 49. pontja.
26 – A C‑411/96. sz., Boyle és társai ügyben 1998. október 27‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑6401. o.) 41. pontja, a fent hivatkozott Kiiski‑ügyben hozott ítélet 46. pontja és a C‑104/09. sz. Roca Álvarez‑ügyben 2010. szeptember 30‑án hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 27. pontja, valamint az ezen ítéletekben hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
27 – Lásd ezen irányelv tizenhatodik preambulumbekezdését, valamint 8. és 11. cikkét.
28 – A C‑191/03. sz. McKenna‑ügyben 2005. szeptember 8‑án hozott ítélet (EBHT 2005., I‑7631. o.) 42. és 59. pontja, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
29 – A fent hivatkozott Abdoulaye és társai ügyben hozott ítélet 19. pontja különböző példákat hoz fel e hátrányokra. A Bíróság rendszeresen emlékeztet arra, hogy a terhesség és a szülés, de facto hátrányosabb helyzetbe hozza a nőket szakmai életük folyamán: lásd többek között a 184/83. sz. Hofmann‑ügyben 1984. július 12‑én hozott ítélet (EBHT 1984., 3047. o.) 27. pontját, valamint a C‑450/93. sz. Kalanke‑ügyben 1995. október 17‑én hozott ítélet (EBHT 1995., I‑3051. o.) 18. és azt követő pontjait.
30 – Az UNICE, a CEEP és az ESZSZ által a szülői szabadságról kötött keretmegállapodásról szóló 1996. június 3‑i tanácsi irányelv (HL L 145., 4. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 2. kötet, 285. o.), különösen az említett keretmegállapodás 2. szakaszának 1. pontja.
31 – A hatásköri utalásra emlékeztet a fent hivatkozott Kiiski‑ügyben hozott ítélet 35. és 36. pontja is.
32 – Vagyis az a gyermek, akire vonatkozóan a szülői felügyeleti jogot a nyugdíjjogosult vagy annak házastársa javára átengedték, a tényleges és állandó felügyeleti joggal rendelkező nyugdíjjogosult vagy házastársának gyámsága alá helyezett gyermek, vagy a gyermek tényleges és állandó felügyeleti jogával rendelkező nyugdíjjogosult vagy házastársának háztartásába befogadott gyermek.
33 – Lásd a fent hivatkozott Abdoulaye és társai ügyben hozott ítélet 20. és 22. pontját és a Griesmar‑ügyben hozott ítélet 41. pontját.
34 – Emlékeztetek arra, hogy sem az ILO‑egyezmények, sem az uniós jog nem kötelezik a tagállamokat arra, hogy olyan szülői szabadságról rendelkezzenek, amelyek díjazással járnak. A szülési szabadság és a szülői szabadság közötti eltérésekről, különösen az előbbi kötelező jellegét illetően, lásd a C‑220/02. sz. Österreichischer Gewerkschaftsbund ügyben 2004. június 8‑án hozott ítélet (EBHT 2004., I‑5907. o.) 60. pontját.
35 – Lásd a Nemzetgyűlés 898. sz. jelentését a nyugdíjreformról szóló törvénytervezetről, i. m. 85. és azt követő oldalak.
36 – A fent hivatkozott Griesmar‑ügyben hozott ítélet 46. és azt követő pontjai.
37 – A fent hivatkozott Roca Álvarez‑ügyben hozott ítélet 28–31. pontja.
38 – A fent hivatkozott Griesmar‑ügyben hozott ítélet 67. pontja.
39 – A női és férfi szerepek hagyományos felosztásáról a szülői feladatkör gyakorlását illetően lásd a fent hivatkozott Roca Álvarez‑ügyben hozott ítélet 36. pontját.
40 – A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal tanulmánya azt mutatja, hogy tekintettel az ILO‑nak az anyaság védelméről szóló nemzeti jogszabályokra vonatkozó adatbázisára, amely 167 országra terjed ki, a férfiak sokkal ritkábban vesznek ki szülői szabadságot, mint a nők (i. m., 59. o.). Ami a munkaidő csökkentését illeti, a Bizottság emlékeztetett arra, hogy az Eurostat által a 2009‑es évre vonatkozóan készített statisztikák alapján az látható, hogy Franciaországban a nők 30%‑a, míg a férfiaknak csupán 6%‑a dolgozik részmunkaidőben.
41 – Miként az az ügyiratokból kiderül, a Francia Köztársasággal szemben 2004‑ben indított kötelezettségszegési eljárást követően a szóban forgó kedvezmény megszerzéséhez megkövetelt feltételeket kibővítették, oly módon, hogy a tevékenység lecsökkentését most már ugyanúgy elfogadják, mint a tevékenység megszakítását (lásd a nyugdíjrendszer reformjáról szóló, 2010. november 9‑i 2010‑1330. sz. törvényt, a JORF 261. száma, 2010. november 10., 20034. o., és a 2010. december 30‑i 2010‑1741. sz. végrehajtási rendeletet, a JORF 303. száma, 2010. december 31., 94. sz. szöveg).
42 – Lásd a fent hivatkozott Abdoulaye és társai ügyben, a fent hivatkozott Hofmann‑ügyben és a fent hivatkozott Kalanke‑ügyben hozott ítéleteket.
43 – Lásd analógiaként a C‑123/10. sz. Brachner‑ügyben 2011. október 20‑án hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 73. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.
44 – A fent hivatkozott Griesmar‑ügyben hozott ítélet 60–67. pontja.
45 – A Francia Köztársaság képviselője kiemelte, hogy Franciaországban a női köztisztviselők statisztikailag felülreprezentáltak a férfiakhoz képest a munkaviszonynak – akár gyermekük megszületését követő, akár a gyermek nevelése miatti – megszüntetését illetően, és ebből az következik, hogy nyugdíjuk átlagosan 10–20%‑kal alacsonyabb a férfiak nyugdíjánál.
46 – Lásd a fent hivatkozott Abdoulaye és társai ügyben, a Hofmann‑ügyben és a Kalanke‑ügyben hozott ítéleteket.
47 – Lásd ezen irányelv 3. cikkének (1) és (3) bekezdését.
48 – Lásd például a fent hivatkozott Römer‑ügyre vonatkozó indítványom 58. és 59. pontját.
49 – A fent hivatkozott Griesmar‑ügyben hozott ítélet 25. és azt követő pontjai, valamint a C‑206/00. sz. Mouflin‑ügyben 2001. december 13‑án hozott ítélet (EBHT 2001., I‑10201. o.) 23. pontja.
50 – Lásd többek között C‑28/93. sz. van den Akker‑ügyben 1994. szeptember 28‑án hozott ítélet (EBHT 1994.,. I‑4527. o.) 16. és azt követő pontjait; a C‑231/06–C‑233/06. sz., Jonkmann és társai egyesített ügyekben 2007. június 21‑én hozott ítélet (EBHT 2007., I‑5149. o.) 39. és azt követő pontjait és C‑399/09. sz. Landtová‑ügyben 2011. június 22‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 51. pontját, valamint az ezen ítéletekben hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.