–

a Confédération paysanne képviseletében G. Devers avocat,

–

a francia kormány képviseletében G. Bain, J.‑L. Carré, B. Herbaut, T. Stéhelin és B. Travard, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Unió Tanácsa képviseletében F. Naert és V. Piessevaux, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében A. Bouquet, D. Calleja Crespo, F. Clotuche‑Duvieusart és M. Konstantinidis, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról, az 1924/2006/EK és az 1925/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról és a 87/250/EGK bizottsági irányelv, a 90/496/EGK tanácsi irányelv, az 1999/10/EK bizottsági irányelv, a 2000/13/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, a 2002/67/EK és a 2008/5/EK bizottsági irányelv és a 608/2004/EK bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2011. október 25‑i 1169/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (HL 2011. L 304. 18. o.; helyesbítések: HL 2014. L 331., 40. o.; HL 2015. L 50., 48. o.; HL 2016. L 266., 7. o.; HL 2023. L 142., 41. o.), különösen a 9. és 26. cikkének; a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról, és a 922/72/EGK, a 234/79/EK, az 1037/2001/EK és az 1234/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17‑i 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (HL 2013. L 347., 671. o.), különösen a 76. cikkének; a 2013. június 21‑i 594/2013/EU bizottsági végrehajtási rendelettel (HL 2013. L 170., 43. o.) módosított, az 1234/2007/EK tanácsi rendeletnek a gyümölcs‑ és zöldség‑, valamint a feldolgozottgyümölcs‑ és feldolgozottzöldség‑ágazatra alkalmazandó részletes szabályainak a megállapításáról szóló, 2011. június 7‑i 543/2011/EU bizottsági végrehajtási rendeletnek (HL 2011. L 157., 1. o.; a továbbiakban: 543/2011 végrehajtási rendelet); az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló, 2013. október 9‑i 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (HL 2013. L 269., 1. o.; helyesbítések: HL 2013. L 287.; 90. o., HL 2016. L 267., 2. o.; HL 2018. L 173., 35. o.; a továbbiakban: Uniós Vámkódex), valamint az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Marokkói Királyság közötti társulást létrehozó euromediterrán megállapodás 1. és 4. jegyzőkönyvének módosításáról szóló, az Európai Unió és a Marokkói Királyság között levélváltás formájában létrejött megállapodás megkötéséről szóló, 2019. január 28‑i (EU) 2019/217 határozatnak (HL 2019. L 34., 1. o.) az értelmezésére, továbbá e határozatnak az EUSZ 3. cikk (5) bekezdésére és az EUSZ 21. cikkre, valamint az Egyesült Nemzetek Szervezete 1945. június 26‑án San Franciscóban aláírt Alapokmányának 1. cikkére tekintettel fennálló érvényességére irányul.

2

E kérelmet egy francia agrárszakszervezet, a Confédération paysanne, és az Agriculture et de la Souveraineté alimentaire (mezőgazdasági és élelmiszerügyi miniszter, Franciaország), valamint a ministre de l’Économie, des Finances et de la Souveraineté industrielle et numérique (gazdasági, pénzügyi, ipari és digitális szuverenitás miniszter, Franciaország) között e miniszterek azon hallgatólagos határozatának jogszerűsége tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő, amely elutasította a Confédération paysanne‑nak a Nyugat‑Szahara területén betakarított cseresznyeparadicsom és Charentais fajtájú sárgadinnye (a továbbiakban: az alapügy tárgyát képező termékek) behozatalának tilalma elrendelése iránti kérelmét.

Jogi háttér

Az uniós jog

Az 543/2011 végrehajtási rendelet

3

Az 543/2011 végrehajtási rendelet (4), (8), (12) és (16) preambulumbekezdése szerint:

4

E végrehajtási rendeletnek a „Forgalmazási előírások; termékkel rendelkező személy” című 3. cikke értelmében:

5

Ugyanezen rendelet „Jelölési információk” című 5. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőket írja elő:

6

Az 543/2011 végrehajtási rendelet II. címében szereplő, „A forgalmazási előírásoknak való megfelelés ellenőrzése” című II. fejezet tartalmazza a „Hatály” című 8. cikket, amely a következőképpen szól:

7

Az 543/2011 végrehajtási rendeletnek „A harmadik országok által az Unióba irányuló behozatalt megelőzően elvégzett megfelelőségi ellenőrzések jóváhagyása” című 15. cikke az (1) és (4) bekezdésében előírja:

8

E végrehajtási rendelet 17. cikke (3) bekezdésének első és ötödik albekezdése értelmében:

9

Az említett végrehajtási rendelet 18. cikkének (2) bekezdése előírja:

10

Az 543/2011 végrehajtási rendeletnek az e végrehajtási rendelet 3. cikkében említett forgalmazási előírásokra vonatkozó I. melléklete az A. részének 4. pontjában mint általános forgalmazási előírás feltüntetendő információként jelöli meg a termék eredetét, pontosabban a termék származási országának teljes nevét. Az említett végrehajtási rendelet B. részének 10. részében szereplő, a paradicsomra vonatkozó forgalmazási előírás értelmében minden csomagolási egységen, azonos oldalon, olvashatóan, letörölhetetlenül és kívülről jól látható módon fel kell tüntetni a származási országra, és – nem kötelező jelleggel – a termesztési tájegységre vonatkozó adatokat.

11

Marokkó az 543/2011 végrehajtási rendelet IV. mellékletében a 15. cikk alapján jóváhagyott megfelelőségi ellenőrzéseket végző harmadik országok között szerepel a „friss gyümölcsök és zöldségek” tekintetében.

Az 1169/2011 rendelet

12

Az 1169/2011 rendelet 1. cikkének (4) bekezdése a következőt mondja ki:

13

E rendeletnek „A kötelező adatok felsorolása” című 9. cikke az (1) bekezdésének i) pontjában a következőket írja elő:

14

E rendelet „Származási ország vagy az eredet helye” című 26. cikke a (2) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

Az Uniós Vámkódex

15

Az Uniós Vámkódex 59. cikke előírja:

16

E kódexnek „A származás megszerzése” című 60. cikke a következőképpen rendelkezik:

17

Az említett kódexnek a „Vámfelügyelet” című 134. cikke az (1) bekezdésében a következőket mondja ki:

Az 1308/2013 rendelet

18

Az 1308/2013 rendeletnek az „Általános elv” című 74. cikke kimondja:

19

E rendelet 75. cikke a következőket írja elő:

20

Az 1308/2013 rendeletnek „A gyümölcs‑ és zöldségágazati termékek forgalmazására vonatkozó további követelmények” című 76. cikke ekképp rendelkezik:

21

E rendelet „Harmadik országokkal folytatott kereskedelem” című III. részében szerepel a „Védintézkedések” című 194. cikk, amelynek értelmében:

Az (EU) 2015/478 rendelet

22

A behozatalra vonatkozó közös szabályokról szóló, 2015. március 11‑i (EU) 2015/478 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2015. L 83., 16. o.; a továbbiakban: a védintézkedésekről szóló alaprendelet) 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

23

A védintézkedésekről szóló alaprendelet 15. cikke előírja:

24

Ugyanezen rendelet 24. cikke (2) bekezdésének a) pontja úgy rendelkezik, hogy:

A 2019/217 határozat

25

A 2019/217 határozat 1. cikke értelmében az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Marokkói Királyság közötti társulást létrehozó euromediterrán megállapodás 1. és 4. jegyzőkönyvének módosításáról szóló, az Európai Unió és a Marokkói Királyság között levélváltás formájában létrejött megállapodás (HL 2019. L 34., 4. o.; a továbbiakban: levélváltás formájában létrejött megállapodás) az Unió nevében jóváhagyásra kerül.

26

A levélváltás formájában létrejött megállapodás értelmében:

A francia jog

27

A francia code des douanes (vámkódex) 23a. cikke értelmében:

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

28

2020. október 2‑án a Confédération paysanne keresetet nyújtott be a Conseil d’État‑hoz (államtanács, Franciaország), amely a kérdést előterjesztő bíróság, egyrészt a mezőgazdasági és élelmiszerügyi miniszter, valamint a gazdasági, pénzügyi, ipari és digitális szuverenitás miniszter által hozott, a Confédération paysanne azon kérelmét elutasító hallgatólagos határozat megsemmisítése iránt, hogy a francia Vámkódex 23a. cikke alapján rendeljék el az alapügy tárgyát képező termékek behozatalának tilalmát, másrészt pedig az iránt, hogy kötelezzék e minisztereket az említett tilalom elrendelésére. Lényegében arra hivatkozik, hogy Nyugat‑Szahara területe nem képezi a Marokkói Királyság területének részét, következésképpen az alapügy tárgyát képező termékek Marokkóból származóként való jelölése sérti a fogyasztóknak az eladásra kínált gyümölcsök és zöldségek származásáról való tájékoztatására vonatkozó uniós jogi rendelkezéseket.

29

A kérdést előterjesztő bíróság először is emlékeztet arra, hogy a releváns uniós jogi szabályozásból kitűnik, hogy a termék származási országának vagy területének feltüntetésére vonatkozó követelményt főszabály szerint már e termék behozatalának szakaszában be kell tartani. Megjegyzi továbbá, hogy e szabályozás nem biztosít kifejezetten hatáskört a tagállamok számára, hogy az e követelménynek meg nem felelő termékek behozatalát megtiltó intézkedéseket fogadjanak el. Ugyanakkor úgy véli, hogy az ilyen intézkedés többek között abban az esetben igazolható, ha az említett szabályozás figyelmen kívül hagyása „tömeges” jellegű, ami megnehezíti az Unió területére már beszállított termékek utólagos ellenőrzését.

30

Következésképpen e bíróság arra vár választ, hogy lehet‑e ezen szabályozást úgy értelmezni, hogy az megengedi a tagállamokat számára, hogy a harmadik országból származó olyan termékek behozatalát megtiltó nemzeti intézkedést fogadjanak el, amelyeken nem tüntetik fel megfelelően a származási országot vagy területet, amennyiben e gyakorlat olyan „tömeges” jellegű, ami megnehezíti az Unió területére már beszállított termékek utólagos ellenőrzését.

31

Másodszor a kérdést előterjesztő bíróság emlékeztet arra, hogy a 2016. december 21‑i Tanács kontra Front Polisario ítéletben (C‑104/16 P, EU:C:2016:973) és a 2018. február 27‑i Western Sahara Campaign UK ítéletben (C‑266/16, EU:C:2018:118) a Bíróság kimondta, hogy az önrendelkezés elvéből és a szerződések relatív hatályának elvéből következően Nyugat‑Szahara területe nem tekinthető úgy, mint amely a társulási megállapodás, valamint az ahhoz kapcsolódó megállapodások értelmében a Marokkói Királyság területének részét képezi. Megjegyzi azonban, hogy ezen ítéleteket követően a Marokkói Királyság és az Unió megkötötte a levélváltás formájában létrejött megállapodást, amelyet a 2019/217 határozat hagyott jóvá. E megállapodás a Nyugat‑Szaharából származó termékekre is kiterjeszti az Unióba exportált marokkói származású termékek számára biztosított vámkedvezményeket.

32

E bíróság hozzáteszi, hogy bár a 2019/217 határozatot az Európai Unió Törvényszékének 2021. szeptember 29‑i Front Polisario kontra Tanács ítélete (T‑279/19, EU:T:2021:639) megsemmisítette, annak joghatásait a Bíróság a Bizottság által az említett ítélettel szemben benyújtott fellebbezés tárgyában meghozandó ítélet kihirdetéséig fenntartotta. Következésképpen e bíróság rámutat arra, hogy abban az esetben, ha valamely tagállam számára megengedett lenne, hogy olyan termékek behozatalát megtiltó nemzeti intézkedést fogadjon el, amelyeken nem tüntették fel megfelelően a származási országot vagy területet, az a kérdés merül fel, hogy egyrészt a levélváltás formájában létrejött megállapodást úgy kell‑e értelmezni, hogy az alapügy tárgyát képező termékek származási országa a Marokkói Királyság, másrészt pedig a marokkói hatóságok hatáskörrel rendelkeznek az 543/2011 végrehajtási rendeletben előírt megfelelőségi igazolások kiállítására.

33

Harmadszor az előterjesztő bíróság álláspontja szerint, amennyiben e kérdésre igenlő válasz adandó, az a kérdés is felmerül, hogy a 2019/217 határozat megfelel‑e az EUSZ 3. cikk (5) bekezdésének és az EUSZ 21. cikknek, valamint az önrendelkezés szokásjogi elvének, amelyet többek között az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 1. cikke említ.

34

Végül negyedszer, a kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy Nyugat‑Szahara területének helyzetére vonatkozóan a 2016. december 21‑i Tanács kontra Front Polisario ítéletben (C‑104/16 P, EU:C:2016:973) és a 2018. február 27‑i Western Sahara Campaign UK ítéletben (C‑266/16, EU:C:2018:118) szereplő értékelésekre tekintettel a releváns uniós jogi szabályozást úgy kell‑e értelmezni, hogy az alapügy tárgyát képező termékeknek mind a behozatala, mind pedig a fogyasztók részére történő értékesítése szakaszában is fel lehet‑e tüntetni az említett termékeken a Marokkói Királyságot származási országként, vagy csak Nyugat‑Szahara területét kell feltüntetni.

35

E körülmények között a Conseil d’État (államtanács) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

Előzetes észrevételek

36

A Törvényszék a 2021. szeptember 29‑i Front Polisario kontra Tanács ítéletével (T‑279/19, EU:T:2021:639) megsemmisítette a 2019/217 határozatot.

37

A mai napon hozott, Bizottság és Tanács kontra Front Polisario ítéletével (C‑779/21 P és C‑799/21 P) a Bíróság elutasította a Törvényszék ezen ítéletével szemben benyújtott fellebbezéseket.

38

Amint az a mai napon hozott, Bizottság és Tanács kontra Front Polisario ítéletből (C‑779/21 P és C‑799/21 P) kitűnik, e határozat joghatásai 2025. október 4‑ig fennmaradnak. Ebből következik, hogy a társulási megállapodásnak a levélváltás formájában létrejött megállapodással módosított 1. és 4. jegyzőkönyve ezen időpontig továbbra is szabályozhatja az alapügyben szóban forgó termékek Unióba történő behozatalát.

39

Következésképpen e termékek behozatalát nem érintette és továbbra sem érinti a 2019/217 határozat érvénytelenségének megállapítása. Az első és a negyedik kérdésre adott válasz keretében tehát továbbra is meg kell határozni, hogy milyen származási megjelölést kell e termékeken feltüntetni, és milyen védintézkedést hozhat a tagállam, ha bebizonyosodik, hogy az említett termékeket rendszeresen helytelen származási megjelöléssel látják el.

Az első kérdésről

40

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti bíróságok és a Bíróság között az EUMSZ 267. cikkel bevezetett együttműködési eljárás keretében a Bíróság feladata, hogy a nemzeti bíróságnak az előtte folyamatban lévő ügy eldöntéséhez hasznos választ adjon. Mindezek tükrében a Bíróságnak adott esetben át kell fogalmaznia az elé terjesztett kérdéseket. A Bíróság továbbá figyelembe vehet olyan uniós jogi normákat, amelyekre a nemzeti bíróság kérdésében nem hivatkozott. Az a körülmény ugyanis, hogy valamely nemzeti bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést formálisan bizonyos uniós jogi rendelkezésekre hivatkozva fogalmazta meg, nem akadálya annak, hogy a Bíróság megadja e bíróság számára az uniós jog értelmezésének minden olyan elemét, amely hasznos lehet az utóbbi előtt folyamatban lévő ügy eldöntéséhez, akár hivatkozott ezekre a kérdéseinek megfogalmazásában, akár nem. E tekintetben a Bíróságnak kell a nemzeti bíróság által szolgáltatott információk összessége és különösen az előzetes döntéshozatalra utaló határozat indokolása alapján meghatározni az uniós jog azon rendelkezéseit, amelyeknek az értelmezése a jogvita tárgyára figyelemmel szükséges (2022. december 22‑i Ministre de la Transition écologique és Premier ministre [Levegőszennyezéssel kapcsolatos állami felelősség] ítélet, C‑61/21, EU:C:2022:1015, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

41

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság magyarázataiból kitűnik, hogy a Confédération paysanne lényegében azt kérte a mezőgazdasági és élelmiszerügyi minisztertől, valamint a gazdasági, pénzügyi, ipari és digitális szuverenitás minisztertől, hogy rendelje el az alapügy tárgyát képező termékek Nyugat‑Szahara területéről történő behozatalának tilalmát, mivel az említett termékek címkézésén helytelenül tüntették fel a származási országot. Első kérdésével az előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy az uniós jog, és különösen az 1169/2011 rendelet, az 1308/2013 rendelet, az 543/2011 végrehajtási rendelet, valamint az Uniós Vámkódex megengedi‑e a tagállamok számára ilyen intézkedés elfogadását.

42

Amint arra a főtanácsnok indítványának 21. pontjában rámutatott, az áruk Unióba történő behozatala az Unió által harmadik országokkal vagy nemzetközi szervezetekkel fenntartott kereskedelmi kapcsolatok körébe tartozik, amelyeket az EUMSZ 207. cikk (1) bekezdésének megfelelően a közös kereskedelempolitika szabályoz.

43

E rendelkezésből és különösen az (1) bekezdésének második mondatából, amely szerint a közös kereskedelempolitika „az Unió külső tevékenységeinek” keretei közé illeszkedik, ugyanis az következik, hogy az említett politika a harmadik államokkal fenntartott kereskedelmi kapcsolatokra vonatkozik (lásd ebben az értelemben: 2013. július 18‑i Daiichi Sankyo és Sanofi‑Aventis Deutschland ítélet, C‑414/11, EU:C:2013:520, 50. pont; 2013. október 22‑i Bizottság kontra Tanács ítélet, C‑137/12, EU:C:2013:675, 56. pont).

44

Márpedig, mivel az előterjesztő bíróság által feltett első kérdés az alapügy tárgyát képező termékek tagállami behozatalára, nem pedig az értékesítésük feltételeire vonatkozik, azt a közös kereskedelempolitikát szabályozó uniós jogi aktusokra, illetve más uniós jogi aktusokban szereplő, kereskedelempolitikai eszközökkel kapcsolatos rendelkezésekre tekintettel kell megvizsgálni.

45

E körülmények között meg kell állapítani, hogy e kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ a Bíróságtól, hogy az EUMSZ 207. cikket, a védintézkedésekről szóló alaprendeletet és az 1308/2013 rendeletet úgy kell‑e értelmezni, hogy azok lehetővé teszik a tagállamok számára, hogy egyoldalúan olyan intézkedést fogadjanak el, amely megtiltja azon mezőgazdasági termékek behozatalát, amelyek címkézése rendszeresen nem felel meg a származási ország vagy terület megjelölésére vonatkozó uniós jogszabályoknak.

46

E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 3. cikk (1) bekezdésének e) pontja kizárólagos hatáskört biztosít az Unió számára a közös kereskedelempolitika területén. Az EUMSZ 207. cikk (1) bekezdésének megfelelően e politika egységes elveken alapul, és azt az Unió tevékenységének elvei és célkitűzései által meghatározott keretek között kell folytatni.

47

Másrészt az EUMSZ 2. cikk (1) bekezdése értelmében, amennyiben egy meghatározott területen a Szerződések kizárólagos hatáskört ruháznak az Unióra, e területen kizárólag az Unió alkothat és fogadhat el kötelező erejű jogi aktust, a tagállamok pedig csak annyiban alkothatnak és fogadhatnak el ilyen aktusokat e területen, amennyiben őket az Unió erre felhatalmazza, vagy ha azok célja az Unió által elfogadott jogi aktusok végrehajtása.

48

Ebből következik, hogy a tagállamok nem fogadhatnak el egyoldalúan olyan intézkedést, amely megtiltja a valamely harmadik területről vagy országból származó termékek bizonyos kategóriájának behozatalát, mivel az ilyen behozatalt egyébként az Unió által kötött kereskedelmi megállapodás megengedi és szabályozza, kivéve ha az uniós jog kifejezetten felhatalmazza őket ilyen intézkedés elfogadására.

49

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a védintézkedésekről szóló alaprendelet 1. cikke lényegében előírja, hogy a textiltermékek és a bizonyos harmadik országokból – amelyek között nem szerepel sem a Marokkói Királyság, sem Nyugat‑Szahara – származó termékek kivételével a harmadik országokból származó termékek uniós behozatala szabad, és így mentes a mennyiségi korlátozástól, azzal a kiegészítéssel, hogy mindez nem járhat az e rendelet V. fejezete alapján meghozható védintézkedések sérelmével. Az említett rendelet 15. cikkének (1) bekezdéséből következően, amennyiben fennáll annak kockázata, hogy az uniós termelőket komoly kár éri, a Bizottság védintézkedéseket fogad el valamely tagállam kérésére vagy saját kezdeményezésére.

50

Ezenkívül az 1308/2013 rendelet 194. cikke, amely e rendeletnek a harmadik országokkal folytatott kereskedelemre vonatkozó III. részében szerepel, a védintézkedésekről szóló alaprendelet 15. cikkében szereplőhöz hasonló védelmi rendszert hoz létre, mivel az is az 1308/2013 rendelet hatálya alá tartozó termékek uniós importjával szemben a Bizottság által hozott intézkedéseken alapul.

51

Következésképpen a jelen ítélet 49. és 50. pontjában említett két rendeletnek megfelelően elfogadható védintézkedésekre vonatkozó rendelkezések nem teszik lehetővé a tagállamok számára, hogy egyoldalúan olyan intézkedést fogadjanak el, amely megtilt bizonyos uniós termékbehozatalt.

52

Kétségtelen, hogy a védintézkedésekről szóló alaprendelet 24. cikke (2) bekezdésének a) pontja előírja, hogy e rendelet nem gátolja a következő tagállami intézkedések elfogadását vagy alkalmazását: „olyan tilalmak, mennyiségi korlátozások vagy felügyeleti intézkedések, amelyeket a közerkölcs, a közbiztonság, a közrend, az emberek, az állatok, a növények egészségének és életének védelme, a művészi, történelmi vagy régészeti értéket képviselő nemzeti kincsek védelme vagy az ipari és kereskedelmi tulajdon védelme indokol”. Amint arra a főtanácsnok indítványának 40. pontjában lényegében rámutatott, e rendelkezés – az EUMSZ 36. cikkben említettekhez hasonló okokból – az egységes piac belső vonatkozásait illetően lehetővé teszi (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2002. május 30‑i Expo Casa Manta ítélet, C‑296/00, EU:C:2002:316, 34. pont), hogy a tagállamok beavatkozzanak az Unióba irányuló szabad importba, amelyet a védintézkedésekről szóló alaprendelet 1. cikkének (2) bekezdése biztosít.

53

Mindazonáltal, amint az magából e rendelet 24. cikke (2) bekezdése a) pontjának szövegéből is kitűnik, e rendelkezés nem érinti az egyéb uniós rendelkezéseket. Az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló esetben, amely mezőgazdasági termékek behozatalára vonatkozik, ezen egyéb rendelkezések közé tartozik többek között az 1308/2013 rendelet 194. cikke, amely – amint az a jelen ítélet 50. pontjában megállapításra került – a Bizottság számára tartja fenn az 1308/2013 rendelet hatálya alá tartozó termékek uniós behozatalaival szembeni védintézkedések elfogadására vonatkozó hatáskört. Következésképpen a védintézkedésekről szóló alaprendelet 24. cikke (2) bekezdésének a) pontját nem lehet úgy értelmezni, hogy az felhatalmazza a tagállamokat arra, hogy egyoldalúan védintézkedéseket fogadjanak el mezőgazdasági termékek behozatalával szemben.

54

Végeredményben az alapügy tárgyát képező termékek behozatalának tilalmára vonatkozó általános intézkedés, amelynek a Francia Köztársaság általi elfogadását a jelen esetben a Confédération paysanne kéri, ez utóbbi szerint arra irányul, hogy biztosítsa a fogyasztók eladásra kínált gyümölcsök és zöldségek származásáról való tájékoztatására vonatkozó uniós jogi rendelkezések tiszteletben tartását. Abban az esetben azonban, ha az exportőrök rendszeresen figyelmen kívül hagyják az említett rendelkezéseket, adott esetben nem a tagállam, hanem a Bizottság feladata, hogy a társulási megállapodásban előírt együttműködési mechanizmusok által meghatározott keretek között beavatkozzon.

55

A fenti indokok összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 207. cikket, a védintézkedésekről szóló alaprendeletet és az 1308/2013 rendeletet úgy kell értelmezni, hogy azok nem teszik lehetővé a tagállamok számára, hogy egyoldalúan olyan intézkedést fogadjanak el, amely megtiltja azon mezőgazdasági termékek behozatalát, amelyek címkézése rendszeresen nem felel meg a származási ország vagy terület megjelölésére vonatkozó uniós jogszabályoknak.

A második és a harmadik kérdésről

56

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy az előterjesztő bíróság a második és a harmadik kérdést csak arra az esetre tette fel, ha a Bíróság úgy ítéli meg, hogy az első kérdésre igenlő választ kell adni.

57

Márpedig, amint az a jelen ítélet 55. pontjában megállapításra került, ezen első kérdésre nemleges választ kell adni.

58

Következésképpen sem a második, sem a harmadik kérdésre nem szükséges válaszolni.

A negyedik kérdésről

Az elfogadhatóságról

59

A francia kormány és a Bizottság lényegében úgy véli, hogy ha az első kérdésre adott válaszból az következne, hogy az olyan intézkedés elfogadása, mint amelyet az alapeljárás felperese kért, nem egyeztethető össze az uniós joggal, az a kérdés, hogy az alapügyben szóban forgó termékek ténylegesen betartják‑e az élelmiszerek származásának feltüntetésére vonatkozó uniós szabályozást, nem releváns a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő jogvita elbírálása szempontjából.

60

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bíróság és a nemzeti bíróságok között az EUMSZ 267. cikk alapján létrehozott együttműködés keretében kizárólag az alapügyben eljáró és a meghozandó bírósági határozatért felelős nemzeti bíróság feladata, hogy az ügy sajátosságaira tekintettel megítélje mind az előzetes döntéshozatalra utalásnak az ítélete meghozatala tekintetében fennálló szükségességét, mind pedig a Bíróság elé terjesztendő kérdéseinek relevanciáját. Következésképpen, ha a feltett kérdések az uniós jog értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság főszabály szerint köteles határozatot hozni (2023. március 21‑i Mercedes‑Benz Group [A hatástalanító berendezéssel ellátott járművek gyártóinak felelőssége] ítélet, C‑100/21, EU:C:2023:229, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

61

Ezért az uniós jogra vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor tagadhatja meg a nemzeti bíróság által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem elbírálását, ha az uniós szabály kért értelmezése nyilvánvalóan nincs összefüggésben az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli és jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson (2023. március 21‑i Mercedes‑Benz Group [A hatástalanító berendezéssel ellátott járművek gyártóinak felelőssége] ítélet, C‑100/21, EU:C:2023:229, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

62

A jelen ügyben, noha az első kérdés csak az alapügy tárgyát képező termékek behozatalára vonatkozik, a negyedik kérdés ezzel szemben egyaránt vonatkozik az említett termékek behozatalának és a fogyasztók részére történő értékesítésüknek a szakaszára is. Írásbeli észrevételeiben a Confédération paysanne egyébként több alkalommal hivatkozik arra, hogy az alapügy tárgyát képező termékek származását azok forgalmazásához pontosan meg kell jelölni.

63

A kérdést előterjesztő bíróság ekképpen kifejti, hogy az alapügyben előterjesztett keresetben felhozott jogalapok megválaszolásához azt kell meghatározni, hogy az alapügy tárgyát képező termékek csomagolásán származási országként Nyugat‑Szahara területét kell‑e feltüntetni, és nem pedig a Marokkói Királyság területét a behozataluk és a forgalmazásuk szakaszában is.

64

A fentiekből következően a negyedik kérdés olyan uniós jogi rendelkezések értelmezésére vonatkozik, amelyek kapcsolódnak az alapeljárás tárgyához. Ebben az összefüggésben az említett kérdést a jelen ítélet 60. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében relevánsnak kell tekinteni.

65

Ebből következően a negyedik kérdés elfogadható.

Az ügy érdeméről

66

A jelen ítélet 40. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatból lényegében az következik, hogy annak érdekében, hogy a kérdést előterjesztő bíróság részére az előtte folyamatban lévő ügy eldöntéséhez hasznos választ adjon, a Bíróság feladata, hogy szükség esetén átfogalmazza az elé terjesztett kérdéseket, és adott esetben olyan uniós jogi normákat vegyen figyelembe, amelyekre a nemzeti bíróság a kérdésében nem hivatkozott.

67

A jelen ügyben a negyedik kérdés az 1169/2011 rendelet 9. és 26. cikkének, valamint az 1308/2013 rendelet 76. cikkének értelmezésére irányul, amely rendelkezések többek között az érintett élelmiszerek származásának megjelölésére vonatkozó kötelezettségeket írnak elő.

68

Ezzel kapcsolatban az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az alapügy tárgyát képező termékek zöldségek és gyümölcsök. Márpedig egyrészt az 1169/2011 rendelet 1. cikkének (4) bekezdéséből az következik, hogy e rendelet a meghatározott élelmiszerekre alkalmazandó külön uniós rendelkezésekben előírt jelölési követelmények sérelme nélkül alkalmazandó, amit lényegében megerősít az említett rendelet 26. cikkének (1) bekezdése. Másrészt az 1308/2013 rendelet 75. cikke (3) bekezdésének j) pontjával összefüggésben értelmezett 75. cikke (1) bekezdésének b) pontja kimondja, hogy a gyümölcsökre és zöldségekre alkalmazandó forgalmazási előírások vonatkozhatnak a származási helyükre, míg e rendelet 76. cikke pontosítja, hogy a végső fogyasztónak szánt friss gyümölcsök és zöldségek csak akkor hozhatók forgalomba, ha fel van tüntetve a származási ország, és e szabályok a forgalmazás valamennyi szakaszára vonatkoznak, ideértve a behozatalt és a kivitelt is.

69

Ezzel párhuzamosan az 543/2011 végrehajtási rendelet 1. cikkének (1) bekezdése megállapítja az – 1308/2013 rendelettel hatályon kívül helyezett – 1234/2007 rendelet részletes alkalmazási szabályait. E végrehajtási rendelet (4) preambulumbekezdése szerint a fogyasztók részére frissen történő árusításra szánt gyümölcs‑ és zöldségágazati termékeket kizárólag akkor lehet forgalmazni, ha fel van tüntetve a származási ország. Konkrétan, a Charentais fajtájú sárgadinnye az említett végrehajtási rendelet I. mellékletének A. részében előírt általános forgalmazási előírások hatálya alá tartozik, míg a cseresznyeparadicsom az ugyanezen végrehajtási rendelet I. melléklete B. részének 10. részében előírt különös forgalmazási előírások vonatkoznak, a forgalmazási előírások e két típusa egyébiránt a hatályuk alá tartozó termékek származásának feltüntetésére vonatkozó követelményeket is magában foglal. A fentiekből tehát az következik, hogy mivel az 1308/2013 rendelet és az 543/2011 végrehajtási rendelet különös követelményeket ír elő az alapügy tárgyát képező termékek származásának feltüntetésével kapcsolatban, az 1169/2011 rendelet nem releváns a negyedik kérdés megválaszolása szempontjából.

70

E körülmények között meg kell állapítani, hogy negyedik kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az 1308/2013 rendelet 76. cikkét az 543/2011 végrehajtási rendelet 3. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben úgy kell‑e értelmezni, hogy a behozatal és a fogyasztók részére történő értékesítés szakaszában az alapügyben szóban forgó termékek címkézésén származási országukként Nyugat‑Szaharát kell feltüntetni, a Marokkói Királyságot pedig nem lehet feltüntetni.

71

Először is, amint az a jelen ítélet 68. és 69. pontjából kitűnik, az alapügy tárgyát képező termékek tekintetében releváns forgalmazási előírások előírják, hogy a forgalmazás valamennyi szakaszában, beleértve a behozatalt és a kivitelt is, kötelező a származási ország feltüntetése.

72

Az 543/2011 végrehajtási rendelet (8) preambulumbekezdése, amelynek fényében az e végrehajtási rendelet 3. cikkének (1) bekezdésében előírt követelményeket értelmezni kell, lényegében kimondja, hogy – többek között a fogyasztók félrevezetésének megelőzése érdekében – a forgalmazási előírások által előírt jelölési információkat a csomagoláson és/vagy címkén jól látható módon fel kell tüntetni.

73

A fentiekből következik, hogy a származási ország megjelölése, amelynek mindenképpen szerepelnie kell az olyan termékeken, mint az alapügy tárgyát képező termékek, nem lehet megtévesztő (lásd analógia útján: 2019. november 12‑i Organisation juive européenne és Vignoble Psagot ítélet, C‑363/18, EU:C:2019:954, 25. pont).

74

Másodszor meg kell jegyezni, hogy a Bíróság az 1308/2013 rendelettel kapcsolatban már kimondta, hogy a „származási országnak” az e rendelet 76. cikkében szereplő fogalmát szintén az Uniós Vámkódexre való hivatkozással kell meghatározni (lásd ebben az értelemben: 2019. szeptember 4‑i Zentrale zur Bekämpfung unlauteren Wettbewerbs Frankfurt am Main ítélet, C‑686/17, EU:C:2019:659, 46. pont).

75

E kódex 59. cikkének c) pontja értelmében ugyanis a 60. és 61. cikkében előírt, az áruk nem preferenciális származásának meghatározására vonatkozó szabályok alkalmazandók egyéb, az áruk származásával kapcsolatos olyan uniós intézkedésekre, mint az 1308/2013 rendelet 76. cikke és az 543/2011 végrehajtási rendelet 3. cikkének (1) bekezdése.

76

Ebből következik, hogy az Uniós Vámkódexre való hivatkozással kell meghatározni a „származási ország” fogalmát, amely egyaránt szerepel az 543/2011 végrehajtási rendelet I. melléklete A. részének 4. pontjában és ugyanezen melléklet B. része – a többek között a cseresznyeparadicsomra vonatkozó – 10. részének VI. szakaszában is (lásd analógia útján: 2019. szeptember 4‑i Zentrale zur Bekämpfung unlauteren Wettbewerbs Frankfurt am Main ítélet, C‑686/17, EU:C:2019:659, 50. pont).

77

Így az Uniós Vámkódex 60. cikke értelmében egy adott „országból” vagy „területről” származónak kell tekinteni azokat az árukat, amelyeket vagy teljes egészében ezen országban vagy területen hoztak létre vagy állítottak elő, vagy amelyek utolsó lényeges feldolgozása vagy megmunkálása az említett országban vagy területen történt.

78

Következésképpen az alapügy tárgyát képező termékek származási országa az az ország vagy terület, ahol azokat betakarították.

79

Ami először is az „ország” kifejezést illeti, rá kell mutatni egyrészt arra, hogy e kifejezést az EU‑Szerződés és az EUM‑Szerződés számos alkalommal az „állam” kifejezés szinonimájaként használja. Ezért az uniós jog egységes értelmezésének biztosítása érdekében ugyanezt az értelmet kell tulajdonítani e kifejezésnek az Uniós Vámkódex, az 1308/2013 rendelet és az 543/2011 végrehajtási rendelet tekintetében is (lásd analógia útján: 2019. november 12‑i Organisation juive européenne és Vignoble Psagot ítélet, C‑363/18, EU:C:2019:954, 28. pont).

80

Továbbá, ami magát az „állam” fogalmát illeti, azt úgy kell értelmezni, hogy olyan szuverén jogalanyt jelöl, amely a földrajzi határain belül a nemzetközi jog által elismert jogkörök teljességét gyakorolja (2019. november 12‑i Organisation juive européenne és Vignoble Psagot ítélet, C‑363/18, EU:C:2019:954, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

81

Ami pedig végül a „terület” kifejezést illeti, az Uniós Vámkódex 60. cikkének vagylagos megfogalmazásából következik, hogy e kifejezés az „országoktól”, és ebből következően az „államoktól” eltérő entitásokat jelöl (2019. november 12‑i Organisation juive européenne és Vignoble Psagot ítélet, C‑363/18, EU:C:2019:954, 30. pont).

82

Amint azt a Bíróság már megállapította, az ilyen entitások közé tartoznak többek között azok a földrajzi területek, amelyek ugyan valamely állam joghatósága vagy nemzetközi felelőssége alá tartoznak, a nemzetközi jog szempontjából ezen állam jogállásától elkülönülő saját jogállással rendelkeznek (lásd ebben az értelemben: 2018. február 27‑i Western Sahara Campaign UK ítélet, C‑266/16, EU:C:2018:118, 62–64. pont; 2019. november 12‑i Organisation juive européenne és Vignoble Psagot ítélet, C‑363/18, EU:C:2019:954, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

83

A fentiekből az következik, hogy az Uniós Vámkódex 60. cikkére tekintettel az alapügy tárgyát képező termékek származási országának feltüntetésére vonatkozó kötelezettség – amely egyrészt az 543/2011 végrehajtási rendelet I. mellékletének A. részében előírt általános forgalmazási előírásokból, valamint az e melléklet B. részének 10. részében szereplő különös forgalmazási előírásokból ered, másrészt pedig az 1308/2013 rendelet 76. cikkének (1) bekezdéséből – nemcsak a jelen ítélet 79. és 80. pontja szerinti értelemben vett „országokból” származó termékekre alkalmazandó, hanem az ezen ítélet 81. és 82. pontja szerinti értelemben vett „területekről” származó termékekre is.

84

Harmadszor a jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kiderül, hogy az alapügy tárgyát képező termékeket Nyugat‑Szahara területén takarították be.

85

Márpedig Nyugat‑Szahara területe a Marokkói Királyságétól elkülönülő területnek minősül (2016. december 21‑i Tanács kontra Front Polisario ítélet, C‑104/16 P, EU:C:2016:973, 92. pont; 2018. február 27‑i Western Sahara Campaign UK ítélet, C‑266/16, EU:C:2018:118, 62. pont).

86

Az uniós vámjogszabályok területén alkalmazandó, a nemzetközi árukereskedelemmel kapcsolatos európai statisztika területén alkalmazandó ország‑ és területnómenklatúráról, valamint más vállalkozásstatisztikák földrajzi bontásáról szóló, 2020. október 12‑i (EU) 2020/1470 bizottsági végrehajtási rendelet (HL 2020. L 334., 2. o.) I. melléklete továbbá különböző kódokat és megnevezéseket ír elő Nyugat‑Szahara és a Marokkói Királyság tekintetében.

87

E körülmények között Nyugat‑Szahara területét az Uniós Vámkódex 60. cikke, következésképpen pedig az 1308/2013 rendelet, valamint az 543/2011 végrehajtási rendelet értelmében vámterületnek kell tekinteni. Ezért az alapügy tárgyát képező termékeken a származási ország megjelöléseként kizárólag Nyugat‑Szahara mint ilyen tüntethető fel, mivel az említett termékeket e területen takarították be.

88

Minden más megjelölés a jelen ítélet 73. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlat értelmében megtévesztő lenne. Megtéveszthetné ugyanis a fogyasztókat az alapügy tárgyát képező termékek valódi származását illetően, mivel e megjelölés alapján azt gondolhatnák, hogy e termékek más helyről származnak, mint ahol azokat betakarították (lásd ebben az értelemben: 2019. november 12‑i Organisation juive européenne és Vignoble Psagot ítélet, C‑363/18, EU:C:2019:954, 51. pont).

89

A fenti indokok összességére tekintettel a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1308/2013 rendelet 76. cikkét az 543/2011 végrehajtási rendelet 3. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy a behozatal és a fogyasztók részére történő értékesítés szakaszában az alapügy tárgyát képező termékek címkézésén származási országként kizárólag Nyugat‑Szaharát kell megjelölni.

A költségekről

90

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

1)

Az EUMSZ 207. cikket, a behozatalra vonatkozó közös szabályokról szóló, 2015. március 11‑i (EU) 2015/478 európai parlamenti és tanácsi rendeletet, valamint a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról, és a 922/72/EGK, a 234/79/EK, az 1037/2001/EK és az 1234/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17‑i 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletet

2)

Az 1308/2013 rendelet 76. cikkét a 2013. június 21‑i 594/2013/EU bizottsági végrehajtási rendelettel módosított, az 1234/2007/EK tanácsi rendeletnek a gyümölcs‑ és zöldség‑, valamint a feldolgozottgyümölcs‑ és feldolgozottzöldség-ágazatra alkalmazandó részletes szabályainak a megállapításáról szóló, 2011. június 7‑i 543/2011/EU bizottsági végrehajtási rendelet 3. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben