A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács)
2025. május 15.(*)
„ Előzetes döntéshozatal – Vámunió – Uniós Vámkódex – Vámérték‑megállapítási módszer – 70. cikk – Ügyleti érték – Ideiglenes vételár alapján behozott áruk – A vámáru‑nyilatkozat elfogadásának időpontjában ismeretlen tényezőktől függő végleges ár ”
A C‑782/23. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Lietuvos vyriausiasis administracinis teismas (Litvánia legfelsőbb közigazgatási bírósága) a Bírósághoz 2023. december 19‑én érkezett, 2023. december 13‑i határozatával terjesztett elő
a „Tauritus” UAB
és
a Muitinės departamentas prie Lietuvos Respublikos finansų ministerijos
között,
a Kauno teritorinė muitinė
részvételével folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (harmadik tanács),
tagjai: C. Lycourgos tanácselnök, S. Rodin, N. Piçarra, O. Spineanu‑Matei (előadó) és N. Fenger bírák,
főtanácsnok: M. Campos Sánchez‑Bordona,
hivatalvezető: M. Aleksejev egységvezető,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2024. november 6‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– a litván kormány képviseletében K. Dieninis, V. Kazlauskaitė‑Švenčionienė és E. Kurelaitytė, meghatalmazotti minőségben,
– a spanyol kormány képviseletében A. Pérez‑Zurita Gutiérrez és A. Torró Molés, meghatalmazotti minőségben,
– a francia kormány képviseletében M. de Lisi és B. Travard, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében J. Jokubauskaitė és F. Moro, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2025. január 23‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló, 2013. október 9‑i 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 269., 1. o.; helyesbítések: HL 2013. L 287., 90. o.; HL 2016. L 267., 2. o.; HL 2018. L 173., 35. o.; a továbbiakban: Uniós Vámkódex) 70. cikkének és 173. cikke (3) bekezdésének az értelmezésére irányul.
2 E kérelmet a „Tauritus” UAB és a Muitinės departamentas prie Lietuvos Respublikos finansų ministerijos (a Litván Köztársaság pénzügyminisztériumának vámosztálya, a továbbiakban: vámosztály) között az utóbbi által a Tauritustól a behozatalra vonatkozó hozzáadottérték‑adó (héa) kiegészítő összege után követelt késedelmi kamatok tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.
Jogi háttér
3 Az európai uniós vámszabályozás tartalmazza többek között az Uniós Vámkódexet, a 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az Uniós Vámkódex egyes rendelkezéseire vonatkozó részletes szabályok tekintetében történő kiegészítéséről szóló, 2015. július 28‑i (EU) 2015/2446 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendeletet (HL 2015. L 343., 1. o.; helyesbítések: HL 2016. L 87., 35. o., HL 2017. L 101., 164. o., HL 2018. L 192, 62. o.), valamint az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet egyes rendelkezéseinek végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2015. november 24‑i (EU) 2015/2447 bizottsági végrehajtási rendeletet (HL 2015. L343., 558. o.; helyesbítések: HL 2016. L 87., 35. o., HL 2017. L 101., 195. o., HL 2018. L 157., 27. o., HL 12019. L 181., 124. o.).
Az Uniós Vámkódex
4 Az Uniós Vámkódex 15. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében a vámáru‑nyilatkozat benyújtásával érintett személy felelősséggel tartozik az e nyilatkozatban megadott információ pontosságáért és teljességéért.
5 E kódexnek az „Áruátengedést követő ellenőrzés” című 48. cikke előírja, hogy a vámhatóságok megerősíthetik többek között a vámáru‑nyilatkozatban feltüntetett információk pontosságát és teljességét, továbbá megvizsgálhatják a nyilatkozattevőnek az érintett áruval kapcsolatos műveletekre, valamint az ezen árukat érintő kereskedelmi ügyletekre vonatkozó számviteli és egyéb nyilvántartásait, az említett áru átengedését követően.
6 Az említett kódexnek „A vámérték megállapításának az ügyleti értéken alapuló módszere” című 70. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Az áru vámértékének elsődleges alapja az ügyleti érték, azaz az áruért az Unió vámterületére irányuló kivitel céljából történő eladáskor ténylegesen kifizetett vagy kifizetendő – szükség esetén kiigazított – ár.
(2) A ténylegesen kifizetett vagy kifizetendő ár a behozott áruért a vevő részéről az eladónak vagy a vevő részéről harmadik félnek az eladó javára teljesített vagy teljesítendő teljes kifizetés, és a behozott áru eladásának feltételeként teljesített vagy teljesítendő minden kifizetést magában kell foglalnia.
(3) Az ügyleti értéket kell alkalmazni valamennyi következő feltétel teljesítése esetén:
[…]
b) az eladás vagy az ár nem függ olyan feltételektől vagy ellenszolgáltatásoktól, amelyeknek az értéke nem határozható meg az értékelendő árut illetően;
[…]”
7 Ugyanezen kódex 71. és 72. cikke szabályozza a 70. cikk (1) bekezdésében említett kiigazításokat, amelyeket esetlegesen el kell végezni az ügyleti érték alapján meghatározott vámérték megállapításához, előírva azokat az elemeket, amelyeket adott esetben vagy hozzá kell adni a ténylegesen kifizetett vagy kifizetendő árhoz, vagy éppen ellenkezőleg, azokat nem kell beleszámítani a vámértékbe.
8 Az Uniós Vámkódex „Egyszerűsítés” című 73. cikke a következőképpen rendelkezik:
„A vámhatóságok kérelemre engedélyezhetik, hogy az alábbiakat egyedi kritériumok alapján állapítsák meg, amennyiben ezek a vám‑árunyilatkozat elfogadásának napján nem számszerűsíthetők:
a) a 70. cikk (2) bekezdésével összhangban az áru vámértékébe beszámítandó összegek; és
b) a 71. és a 72. cikkben említett összegek.”
9 E kódex 74. cikke, amely „A vámérték meghatározásának másodlagos módszerei” címet viseli, a következőket írja elő:
„(1) Ha az áru vámértéke a 70. cikk alapján nem határozható meg, akkor a (2) bekezdés a)–d) pontját kell alkalmazni – ebben a sorrendben – az első olyan pontig, amely szerint az áru vámértéke meghatározható.
[…]
(2) Az (1) bekezdés értelmében a vámérték:
a) az […] azonos áru ügyleti értéke;
b) az […] hasonló áru ügyleti értéke;
c) […] az egységáron alapuló érték […]
d) a számított érték, […]
(3) Ha a vámérték az (1) bekezdés alapján nem határozható meg, azt az Unió vámterületén rendelkezésre álló adatok alapján, az alábbiakban szereplő elvekkel és általános rendelkezésekkel összhangban lévő, valamennyi észszerű eszköz felhasználásával kell meghatározni:
a) az Általános Vám‑ és Kereskedelmi Egyezmény VII. cikkének végrehajtásáról szóló egyezmény;
b) az Általános Vám‑ és Kereskedelmi Egyezmény VII. cikke;
c) ez a fejezet.”
10 Az említett kódex „A behozatali vagy kiviteli vám összegének meghatározása” című 101. cikke az (1) és (2) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:
„(1) A fizetendő behozatali vagy kiviteli vám összegét […] a […] vámhatóság állapítja meg, […] amint rendelkezik a megfelelő információkkal.
(2) A 48. cikk sérelme nélkül a vámhatóságok elfogadhatják a fizetendő behozatali vagy kiviteli vámnak a nyilatkozattevő által meghatározott összegét.”
11 Ugyanezen kódex V. címének 2. fejezetében szerepel az „Egyszerűsített vám‑árunyilatkozat” című 3. szakasz, amely többek között e kódex 166. és 167. cikkét tartalmazza. Az „Egyszerűsített árunyilatkozat” című 166. cikk az (1) bekezdésében a következőket írja elő:
„A vámhatóságok elfogadhatják, hogy egy személy az árukat olyan egyszerűsített árunyilatkozat alapján vonja vámeljárás alá, amely adott esetben nem tartalmazza [az ezen vámeljárásra vonatkozó rendelkezések alkalmazásához szükséges] adatok vagy [az ezen vámeljárásra irányadó rendelkezések alkalmazásához szükséges] alátámasztó okmányok mindegyikét.”
12 Az Uniós Vámkódex „Kiegészítő árunyilatkozat” című 167. cikke értelmében:
„(1) A 166. cikk szerinti egyszerűsített árunyilatkozat […] esetében a nyilatkozattevőnek megadott határidőn belül kiegészítő árunyilatkozatot kell benyújtania az illetékes vámhivatalhoz, amelyben az érintett vámeljáráshoz szükséges adatok szerepelnek.
A 166. cikk szerinti egyszerűsített árunyilatkozat esetében a szükséges alátámasztó okmányoknak a megadott határidőn belül a nyilatkozattevő birtokában kell lenniük és a vámhatóságok rendelkezésére kell állniuk.
[…]
(4) A 166. cikkben említett egyszerűsített árunyilatkozat, […] és a kiegészítő árunyilatkozat egyetlen, egymástól elválaszthatatlan okiratnak tekintendő, amely […] azon a napon lép hatályba, amikor az egyszerűsített árunyilatkozatot a 172. cikknek megfelelően elfogadják […]”
13 E kódex 172. cikkének (2) bekezdése értelmében:
„Eltérő rendelkezés hiányában a bejelentett árura vonatkozó vámeljárásra irányadó rendelkezések és minden egyéb behozatali vagy kiviteli alakiság alkalmazásakor figyelembe veendő nap a vám‑árunyilatkozat vámhatóság által történő elfogadásának napja.”
14 Az említett kódex „A vám‑árunyilatkozat módosítása” című 173. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) A nyilatkozattevő számára kérelem esetén meg kell engedni, hogy a vám‑árunyilatkozat egy vagy több adatát módosítsa, azt követően, hogy azt a vámhatóság már elfogadta. […]
[…]
(3) A nyilatkozattevő kérelme esetén a vám‑árunyilatkozat elfogadása napjától számított három éven belül engedhető meg a vám‑árunyilatkozatnak az áruk átengedését követő módosítása annak érdekében, hogy a nyilatkozattevő megfeleljen az áruknak a szóban forgó vámeljárás alá vonásával kapcsolatos kötelezettségeinek.”
15 Ugyanezen kódex 286. cikke (1) és (3) bekezdésének megfelelően e kódex hatályon kívül helyezte és felváltotta a Közösségi Vámkódex létrehozásáról (Modernizált Vámkódex) szóló, 2008. április 23‑i 450/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletet (HL 2008. L 145., 1. o.).
16 Az Uniós Vámkódex 288. cikkének (2) bekezdése értelmében e kódexnek a jelen ítélet 4–14. pontjában említett valamennyi rendelkezése 2016. május 1‑jétől vált alkalmazandóvá.
A 2015/2446 felhatalmazáson alapuló rendelet
17 A 2015/2446 felhatalmazáson alapuló rendeletnek az Uniós Vámkódex 73. cikkére vonatkozó, „Egyszerűsítés” című 71. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„[Az Uniós Vámkódex] 73. cikkében említett engedély a következő feltételek teljesülése esetén adható meg:
a) [az ezen] kódex 166. cikkében említett eljárás alkalmazása az adott körülmények között aránytalan adminisztratív költségeket jelentene;
b) a megállapított vámérték nem fog jelentősen eltérni az engedély hiányában megállapított vámértéktől.”
A 2015/2447 végrehajtási rendelet
18 A 2015/2447 végrehajtási rendeletnek az Uniós Vámkódex 70. cikkének (1) bekezdésére vonatkozó, „Ügyleti érték” című 128. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:
„Az Unió vámterületére irányuló kivitelre eladott áruk ügyleti értékét a vám‑árunyilatkozat elfogadásának időpontjában, az áruknak az említett vámterületre való behozatalát közvetlenül megelőzően történő eladás alapján kell meghatározni.”
19 E végrehajtási rendeletnek az Uniós Vámkódex 70. cikkének (1) és (2) bekezdésére vonatkozó, „Árengedmények” című 130. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) A vámértéknek [az Uniós Vámkódex] 70. cikkének (1) bekezdése alapján történő meghatározása céljából az árengedményeket akkor kell figyelembe venni, ha a vám‑árunyilatkozat elfogadásakor az adásvételi szerződés rendelkezik az árengedmények alkalmazásáról és összegéről.
[…]
(3) A vám‑árunyilatkozat elfogadása utáni szerződésmódosításból eredő árengedmények nem vehetők figyelembe.”
20 Az említett végrehajtási rendeletnek az Uniós Vámkódex 70. cikke (3) bekezdésének b) pontjára vonatkozó „Feltételek és ellenszolgáltatások értékelése” című 133. cikke a következőképpen szól:
„Ha a behozott áruk eladása vagy ára olyan feltételtől vagy ellenszolgáltatástól függ, amelynek értéke az értékelendő áruk tekintetében meghatározható, ezt az értéket a ténylegesen kifizetett vagy kifizetendő ár részének kell tekinteni, […]
[…]”
21 Ugyanezen végrehajtási rendeletnek az Uniós Vámkódex 74. cikkének (3) bekezdésére vonatkozó „Tartalék módszer” című 144. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„A vámértéknek [az Uniós Vámkódex] 74. cikkének (3) bekezdése szerinti meghatározása során észszerű rugalmasság használható [az ezen kódex] 70. cikkében és 74. cikkének (2) bekezdésében előírt módszerek alkalmazásakor. Az így meghatározott értéknek a lehető legnagyobb mértékben a korábban meghatározott vámértékeken kell alapulnia.”
A 2006/112/EK irányelv
22 A közös hozzáadottértékadó‑rendszerről szóló, 2006. november 28‑i 2006/112/EK tanácsi irányelv (HL 2006. L 347., 1. o.; helyesbítések: HL 2007. L 335., 60. o.; HL 2015. L 323., 31. o.) 85. cikke a következőket írja elő:
„Termékimport esetében az adóalap a hatályos [uniós jogi] rendelkezéseknek megfelelően megállapított vámérték.”
23 Ezen irányelv 273. cikkének első bekezdése értelmében:
„A tagállamok megállapíthatnak más kötelezettségeket is, amelyeket szükségesnek ítélnek a HÉA pontos behajtása és az adócsalás megakadályozása érdekében […]”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
24 A Tauritus a 2015. október 1. és 2017. április 30. közötti időszakban dízel‑ és sugárhajtómű‑üzemanyagot hozott be Litvániába.
25 A szállítókkal kötött szerződések és az általuk kiállított proforma számlák az áruk megvásárlásáért ideiglenesen kifizetendő árat tüntették fel.
26 E szerződések előírták, hogy ezt az ideiglenes árat később az érintett üzemanyag meghatározott időszak alatti átlagos piaci árának és az ezen időszak alatti átlagos átváltási árfolyamnak megfelelően ki kell igazítani. A végleges ár lehetett magasabb, vagy alacsonyabb, mint az ideiglenes ár. Ezt a szerződésekhez mellékletként csatolt kiegészítő megállapodások útján határozták meg, amelyek alapján a végleges számlák kibocsátása történt.
27 A Tauritus az ideiglenes árat tüntette fel a behozott árukra vonatkozó vámáru‑nyilatkozataiban az áruk vámértékekén, és a „6” vámérték‑megállapítási kódot jelölte meg az ezen érték meghatározásához használt módszer tekintetében, amely az Unió vámterületén rendelkezésre álló adatok alapján, az Uniós Vámkódex 74. cikkének (3) bekezdésében meghatározott maradékmódszer, az ún. tartalékmódszer alapján megállapított vámértéknek felel meg.
28 A végleges számlák birtokában e társaság általában a vámáru‑nyilatkozataiban feltüntetett áruk értékének kiigazítása iránti kérelmeket nyújtott be.
29 A Kauno teritorinė muitinė (kaunasi vámhivatal, Litvánia; a továbbiakban: vámhivatal) által 2017. május 26‑án végzett utólagos ellenőrzés során azonban kiderült, hogy 2016. szeptember 29. és 2017. február 1. között a Tauritus tizenhárom vámáru‑nyilatkozatot nyújtott be, amelyek tekintetében utólagosan nem kérte az áruk vámértékének kiigazítását, noha 2017. február 6. és március 15. között megkapta az érintett árukra vonatkozó végleges számlákat, amelyekben az ideiglenes árnál, és ennélfogva az e nyilatkozatokban feltüntetett vámértéknél magasabb végleges árat tüntettek fel. Következésképpen e társaság ezen áruk után nem fizetett kiegészítő behozatali héát. A kérdést előterjesztő bíróság ugyanakkor pontosítja, hogy az alapügy iratainak egyetlen eleme sem indokolja annak megállapítását, hogy e tényállás csalárd szándékból ered.
30 Ezen ellenőrzést követően a vámhivatal határozatot fogadott el, amelyben a vámérték megállapításának az Uniós Vámkódex 70. cikkének (1) bekezdésében előírt „az ügyleti értéken alapuló módszerét” (a továbbiakban: „ügyleti érték” módszer) alkalmazta, és következésképpen az érintett áruk vámértékeként a végleges számlákon feltüntetett végleges árat vette figyelembe. Ennek alapján követelte a Tauritustól többek között a behozatali héa címén fizetendő kiegészítő összegek késedelmi kamatokkal növelt összegének megfizetését az érintett vámáru‑nyilatkozatok elfogadásának időpontja és 2017. szeptember 14., az ellenőrzési jelentés elkészítése közötti időszakra vonatkozóan.
31 A Tauritus e határozattal szemben panaszt nyújtott be a vámosztályhoz, majd közigazgatási jogorvoslati kérelmmel fordult a Mokestinių ginčų komisija prie Lietuvos Respublikos vyriausybėshez (a Litván Köztársaság kormánya mellett működő, adójogi jogvitákban eljáró bizottság), amelyeket elutasítottak, csakúgy mint a később az illetékes elsőfokú közigazgatási bírósághoz benyújtott fellebbezést.
32 Az e bíróság ítéletével szemben benyújtott fellebbezés tárgyában eljáró Lietuvos vyriausiasis administracinis teismas (Litvánia legfelsőbb közigazgatási bírósága) 2020. június 17‑i ítéletében megállapította, hogy a vámhivatal tévesen számította ki az áruk vámértékét az „ügyleti érték” módszer alapján, mert az áruk végleges ára nem szolgálhatott a vámáru‑nyilatkozat alapjául, mivel az e nyilatkozat benyújtásának időpontjában nem volt ismert. Az ügyet felülvizsgálat céljából visszautalták a vámosztály elé.
33 2020. december 31‑i határozatával a vámosztály helybenhagyta a vámhivatal határozatát, mivel úgy ítélte meg, hogy a Tauritusnak késedelmi kamatot kell fizetnie az érintett árukra vonatkozó kiegészítő behozatali héa után. Többek között azt állapította meg, hogy e társaságnak kérelmeznie kellett volna a vámáru‑nyilatkozatokban szereplő vámértéknek az áruk végleges ára alapján történő kiigazítását, és mivel az említett társaság az utólagos ellenőrzés megkezdése előtt nem tett eleget e kötelezettségének, a vámhivatal jogosult volt az érintett vámáru‑nyilatkozatokat módosítani, és e nyilatkozatok benyújtásának időpontjától kezdődően késedelmi kamatot követelni.
34 Mivel a Tauritus által az e határozattal szemben az illetékes elsőfokú közigazgatási bírósághoz benyújtott keresetet elutasították, e társaság ismét fellebbezést nyújtott be a Lietuvos vyriausiasis administracinis teismashoz (Litvánia legfelsőbb közigazgatási bírósága), amely a kérdést előterjesztő bíróság.
35 E bíróság úgy véli, hogy a litván vámhatóság gyakorlata megköveteli, hogy az Uniós Vámkódex 70. cikkét és 173. cikkének (3) bekezdését úgy értelmezzék, hogy lehetővé tegyék számára a fizetendő behozatalihéa‑tartozás összegének és e tartozás esedékessége időpontjának a meghatározását, amely elemeket meg kell állapítania ahhoz, hogy a késedelmikamat‑fizetési kötelezettség fennállásáról – amely az alapügy keretében egyetlen vitatott kérdés – határozzon.
36 Először is a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az Uniós Vámkódex 70. cikkéből és a 2015/2447 végrehajtási rendelet 128. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy az „ügyleti érték” módszer alkalmazása megköveteli, hogy a ténylegesen kifizetett vagy kifizetendő ár a vámáru‑nyilatkozat benyújtásának időpontjában ismert vagy megállapítható legyen. Rámutat különösen arra, hogy e kódex 70. cikke (3) bekezdésének b) pontja kizárja a szóban forgó módszer alkalmazását, ha az eladás vagy az ár olyan feltételektől vagy ellenszolgáltatásoktól függ, amelyeknek az értéke nem határozható meg az értékelendő árut illetően. Márpedig a jelen ügyben e bíróság hajlik annak megállapítására, hogy az ideiglenes ár utólagos kiigazítása az értékesítés olyan feltétele, amelynek a végleges árra gyakorolt hatását nem határozták meg, és az nem is határozható meg. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy az említett módszer alkalmazása nem volt lehetséges.
37 Ezenkívül az „ügyleti érték” módszernek az alapügyben szereplőkhöz hasonló feltételek mellett történő alkalmazása összeegyeztethetetlen az Uniós Vámkódex 15. cikke (2) bekezdésének a) pontjában előírt pontossági követelménnyel. A későbbiekben módosuló árnak a vámáru‑nyilatkozatban való feltüntetése ugyanis önkényes vagy fiktív vámérték megállapításához vezet.
38 Másodszor, a kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy az Uniós Vámkódex 173. cikkének (3) bekezdése előírja‑e az olyan árukra vonatkozó vámáru‑nyilatkozat módosítása iránti kérelem benyújtását, amelyek értékét e kódex 74. cikke alapján ideiglenes értékesítési számla alapján határozták meg, amint ezen áruk végleges ára ismertté válik.
39 E bíróság e tekintetben megjegyzi, hogy az Uniós Vámkódex 173. cikke (2) bekezdésének megfelelően az áruk átengedését követően az importőr már nem módosíthatja a vámáru‑nyilatkozatot, az e kódex 173. cikkének (3) bekezdésében előírt módosítás kivételével, amely arra irányul, hogy a nyilatkozattevő megfeleljen az áruknak a szóban forgó vámeljárás alá vonásával kapcsolatos kötelezettségeinek.
40 Márpedig e 173. cikk (3) bekezdése egy szigorúan értelmezendő kivételt fogalmaz meg, amelynek alkalmazhatósága az alapügyhöz hasonló körülmények között kétséges, mivel a vámérték meghatározására szolgáló olyan módszer alkalmazásának elmulasztása, amelyet a vámáru‑nyilatkozat benyújtásának időpontjában nem lehetett alkalmazni, nem minősül olyan hibának vagy pontatlanságnak, amelyet ki kell javítani. Az említett bíróság e tekintetben úgy véli, hogy a 2015/2447 végrehajtási rendelet nem rendelkezik a vámáru‑nyilatkozat módosításának lehetőségéről olyan esetben, amikor az érintett árukért ténylegesen fizetendő ár az adásvételi szerződésnek a vámáru‑nyilatkozat benyújtását követően végrehajtott módosításaiból ered. Ezzel szemben megjegyzi, hogy e végrehajtási rendelet 130. cikkének (3) bekezdése megtiltja az e nyilatkozat elfogadása utáni szerződésmódosításból eredő árengedmények figyelembevételét.
41 E körülmények között a Lietuvos vyriausiasis administracinis teismas (Litvánia legfelsőbb közigazgatási bírósága) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Úgy kell‑e értelmezni az [Uniós Vámkódex] 70. cikkét, hogy annak (1) bekezdése nem alkalmazandó […] olyan helyzetben, amelyben a vám‑árunyilatkozat elfogadásának időpontjában és az áruknak [az uniós] vámterületre való behozatalát közvetlenül megelőzően történő eladás alapján csak az az ideiglenesen kifizetendő ár ismert, amelyet később (azaz az árunyilatkozat benyújtását és az áruk szabad forgalomba bocsátását követően) az [adásvételi] ügyletben részt vevő felek által nem befolyásolható és az árunyilatkozat benyújtásának időpontjában nem ismert körülményekre tekintettel felfelé vagy lefelé kiigazítanak?
2) Úgy kell‑e értelmezni [az Uniós Vámkódex] 173. cikkének (3) bekezdését, hogy a nyilatkozattevő nem köteles a vámhatóságoknál az említett rendelet 74. cikkével összhangban meghatározott és bejelentett vámérték kiigazítását kérelmezni, ha […] az említett rendelet 70. cikkének (1) bekezdésében említett, az áruért ténylegesen kifizetendő ár, amely nem volt és nem is lehetett ismert az árunyilatkozat benyújtásának időpontjában, az adott áru szabad forgalomba bocsátását követően válik bizonyossá?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Az elfogadhatóságról
42 Elöljáróban a Bíróság megjegyzi, hogy az alapeljárás nem a vámhivatal által követelt héa kiegészítő összegére, hanem az ezen összegre alkalmazott késedelmi kamatokra vonatkozik, amelyek a Tauritus által egyedüli vitatottnak tűnnek. Márpedig az előterjesztő bíróság által feltett kérdések kizárólag az alapügyhöz hasonló körülmények között behozott áruk vámértékének meghatározására, és ennélfogva ilyen körülmények között a héa kiegészítő összegének megfizetése iránti követelés jogszerűségére vonatkoznak.
43 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 267. cikkel bevezetett eljárás keretében az ügyben eljáró és határozathozatalra hivatott nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik annak megítélése, hogy – tekintettel az ügy különleges jellemzőire – ítélete meghozatalához szükségesnek tartja‑e az előzetes döntéshozatalt, és ha igen, a Bíróságnak feltett kérdései relevánsak‑e. Következésképpen, ha a feltett kérdések az uniós jog értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság főszabály szerint köteles határozatot hozni (1988. április 21‑i Pardini ítélet, 338/85, EU:C:1988:194, 8. pont; 2024. október 22‑i Kolin Inaat Turizm Sanayi ve Ticaret ítélet, C‑652/22, EU:C:2024:910, 36. pont).
44 A Bíróság ugyanakkor nem dönthet előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről, ha az uniós jog nemzeti bíróság által kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az előtte folyamatban lévő alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson (2000. július 13‑i Idéal tourisme ítélet, C‑36/99, EU:C:2000:405, 20. pont; 2024. október 4‑i Biohemp Concept ítélet, C‑793/22, EU:C:2024:837, 27. pont).
45 Jelen esetben azonban nem ez a helyzet. Közelebbről, a kérdést előterjesztő bíróság kellően világosan kifejtette azokat az okokat, amelyek arra indították, hogy felvesse az uniós jog azon egyes rendelkezéseinek értelmezését, amelyeket az ítélete meghozatalához szükségesnek tart, és nem tűnik nyilvánvalónak, hogy a kért értelmezés nincs összefüggésben az alapeljárással, vagy hogy a felvetett probléma hipotetikus jellegű.
46 E megállapítást nem kérdőjelezi meg az a körülmény, hogy úgy tűnik, az alapeljárás csak a vámhatóság által követelt kamatokat érinti, mivel maga a héa összege nem vitatott.
47 Ugyanis, noha a 2006/112 irányelv 273. cikke és az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdése értelmében a tagállamokat terheli az a kötelezettség, hogy elfogadjanak minden jogalkotási és közigazgatási rendelkezést annak érdekében, hogy a területükön biztosítsák az esedékes héa teljes összegének beszedését, ideértve a késedelmi kamatok beszedését is, amennyiben az hozzájárul az ezen adó címén fizetendő összegek előírt határidőn belüli meg nem fizetése elleni küzdelemhez (lásd ebben az értelemben: 2022. október 13‑i Direktor na Direktsia „Obzhalvane i danachno‑osiguritelna praktika” ítélet, C‑1/21, EU:C:2022:788, 92. pont), e 273. cikk szövegéből az következik, hogy az ilyen intézkedéseknek hozzá kell járulniuk a héa pontos beszedésének biztosításához.
48 Márpedig az arra a módszerre vonatkozó kérdéseivel, amely szerint az adóalapot olyan körülmények között kell meghatározni, mint amelyek az alapügyben felmerültek, a kérdést előterjesztő bíróság éppen a ténylegesen fizetendő héa összegét és ezen összeg esedékességének időpontját kívánja megállapítani, amelyek – amint azt kifejti – olyan tényezők, amelyektől a Tauritus által vitatott késedelmi kamatigény szabályszerűsége függ.
49 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések ennélfogva elfogadhatók.
Az első kérdésről
50 Első kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az Uniós Vámkódex 70. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy amennyiben az áruknak az Unió vámterületére történő behozatala időpontjában kizárólag azok ideiglenes ára ismert, amely egy proforma számlán szerepel, és az adásvételi szerződés előírja, hogy az áruk végleges árát később egy végleges számla állapítja meg, olyan előre meghatározott objektív tényezők alapján, amelyek értéke független a felek szándékától, és a vámáru‑nyilatkozat elfogadásának időpontjában számukra ismeretlen, mint például bizonyos valuták árfolyamának vagy bizonyos termékek árának átlaga egy adott időszak alatt, ezen áruk vámértékét az e cikkben előírt „ügyleti érték” módszer alapján kell meghatározni.
51 Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a vámérték megállapítására vonatkozó uniós szabályozás méltányos, egységes és semleges rendszer létrehozására irányul, amely kizárja az önkényes és fiktív vámértékek alkalmazását. A vámértéknek tehát tükröznie kell az importált áru valós gazdasági értékét, és következésképpen tartalmaznia kell ezen áru minden gazdasági értékkel rendelkező elemét (2022. június 9‑i Baltic Master ítélet, C‑599/20, EU:C:2022:457, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
52 Egyébiránt magának az Uniós Vámkódexnek a 70. és 74. cikke értelmében egyrészt az áruk ügyleti értéke képezi „áru vámértékének elsődleges alapját”, másrészt pedig ezen érték meghatározásához más alapok igénybevétele a „másodlagos módszerek” körébe tartozik, amelyeket csak akkor lehet alkalmazni, „[h]a az áru vámértéke [e] 70. cikk alapján nem határozható meg”.
53 Így, amint arra a főtanácsnok az indítványának 36. pontjában rámutatott, az Uniós Vámkódex 70–74. cikke kifejezetten hierarchiát állít fel a vámérték meghatározásának ott előírt különböző módszerei között, így az importőr nem választhatja meg szabadon azt a módszert, amelyet alkalmazni fog.
54 Következésképpen a behozott áruk vámértékét elsősorban az „ügyleti érték” módszer alapján kell meghatározni, mivel feltételezhető, hogy ez a módszer a legmegfelelőbb (lásd ebben az értelemben: 2022. június 9‑i Baltic Master ítélet, C‑599/20, EU:C:2022:457, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), míg az Uniós Vámkódex 74. cikkében említett módszereket kiegészítő módszereknek kell tekinteni (lásd ebben az értelemben: 2017. december 20‑i Hamamatsu Photonics Deutschland ítélet, C‑529/16, EU:C:2017:984, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ez különösen igaz az e kódex 74. cikkének (3) bekezdésében említett maradékmódszerre, amely csak akkor alkalmazható, ha a vámérték nem határozható meg sem az „ügyleti érték” módszerrel, sem pedig az e cikk (2) bekezdésében említett másodlagos módszerek valamelyikével.
55 A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy az áruk vámértékének meghatározására szolgáló módszert illetően milyen esetleges következményekkel jár az a körülmény, hogy a vámáru‑nyilatkozat benyújtásának időpontjában csak egy ideiglenes ár ismert, mivel a végleges árat csak később kell meghatározni, amikor megállapítják azon különböző tényezők értékét, amelyek tekintetében az adás‑vételben részt vevő felek megállapodtak abban, hogy e végső árat azoktól függővé teszik.
56 Az Uniós Vámkódex 70. cikkének (1) bekezdése értelmében a behozott áru vámértéke az ügyleti értékéből, vagyis az Unió vámterületére irányuló kivitel céljából történő eladáskor az áruért ténylegesen kifizetett vagy kifizetendő árból tevődik össze, figyelemmel adott esetben az e kódex 71. és 72. cikkének megfelelően elvégzendő kiigazításokra. E 70. cikk (2) bekezdéséből következik, hogy ez az ár magában foglal a behozott áru eladásának feltételeként teljesített vagy teljesítendő minden kifizetést.
57 A Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy a proforma számlákon említett ideiglenes árnak az alapügyben szóban forgó szerződésekben előírt újraértékelése az importált áruk végleges árának meghatározására irányult. Következésképpen meg kell állapítani, hogy ezek ügyleti értékét e végleges ár képezi. A kérdést előterjesztő bíróságnak mindazonáltal kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy alkalmazható‑e ilyen ügyleti érték ezen áruk vámértékének meghatározása érdekében, mivel azok végleges ára nem volt ismert abban az időpontban, amikor az említett árukat az Unió vámterületére behozták.
58 E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az Uniós Vámkódex 70. cikke (3) bekezdésének b) pontja előírja, hogy az ügyleti módszer csak azzal a feltétellel alkalmazható, hogy az eladás vagy az ár nem függ olyan feltételektől vagy ellenszolgáltatásoktól, amelyeknek az értéke nem határozható meg az értékelendő árut illetően.
59 Márpedig – a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálat fenntartása mellett – az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az alapügyben szóban forgó áruk végleges eladási ára már az ezen árukra vonatkozó adásvételi szerződések megkötésétől kezdve meghatározható volt, tekintettel az e végleges ár meghatározására vonatkozó szerződéses feltételekre, amint arra a főtanácsnok az indítványának 43. és 44. pontjában rámutatott.
60 A behozott áruk ideiglenes árának az alapügyben szóban forgó szerződésekben előírt újraértékelése ugyanis objektív, előre meghatározott és az e szerződésekben részes felek akaratán kívüli tényezőktől függött. Ezenkívül a Bíróság rendelkezésére álló iratokból az tűnik ki, hogy e felek kötelesek voltak ezt az újraértékelést elvégezni.
61 Mivel a jelen ügyben az áruk végleges ára meghatározhatónak tűnt ezen áruknak az Unió vámterületére történő behozatalának időpontjában, pusztán az a körülmény, hogy ezt az árat ebben az időpontban nem határozták meg, nem elegendő annak kizárásához, hogy az említett áruk vámértékét azok ügyleti értéke alapján határozzák meg. Magából az Uniós Vámkódex 70. cikkének szövegéből ugyanis kitűnik, hogy ez az ügyleti érték nemcsak az érintett árukért ténylegesen kifizetett árnak felelhet meg, hanem az ezen árukért „kifizetendő árnak”.
62 Egyébként pedig a 2020. november 19‑i 5th AVENUE Products Trading ítéletből (C‑775/19, EU:C:2020:948, 8., 9., 43. és 47. pont) az következik, hogy az áruk importőre által egy adott területen elért éves forgalom bizonyos százalékának megfelelő összeget, amely az eredetileg kiszámlázott áron felül kizárólagos forgalmazási jog ellenében az eladónak jár, bele kell foglalni ezen áruk vámértékébe, jóllehet ezt az összeget csak utólag határozzák meg.
63 Ezenkívül meg kell állapítani, hogy az Uniós Vámkódex 166. és 167. cikke egy egyszerűsített vámáru‑nyilatkozati eljárást ír elő, amely lehetővé teszi az áruk ügyleti értéke szerződéses átértékelésének figyelembevételét, amelyet az ezen árukra vonatkozó vámáru‑nyilatkozat elfogadását követően kell elvégezni, hasonlóan azon újraértékeléshez, amelyről az alapügyben szóban forgó szerződések rendelkeznek.
64 E kódex 166. cikke (1) bekezdésének megfelelően ugyanis a vámhatóságok engedélyezhetik az áruk vámeljárás alá vonását olyan egyszerűsített árunyilatkozat alapján, amely nem tartalmazza az azon vámeljárásra vonatkozó rendelkezések alkalmazásához szükséges adatok egy részét, amelyhez az árut bejelentették, vagy az ezen alkalmazáshoz szükséges kísérőokmányokat, mivel az említett kódex 167. cikke előírja, hogy a nyilatkozattevő megadott határidőn belül olyan kiegészítő árunyilatkozatot nyújt be, amelyben az érintett vámeljáráshoz szükséges adatok szerepelnek, és a szükséges alátámasztó okmányokat a vámhatóságok rendelkezésére bocsájtja.
65 Ezen eljárás keretében a proforma számlán feltüntetett ideiglenes árnak megfelelő vámértéket említő egyszerűsített árunyilatkozatot lehet benyújtani, amelyet a végleges számlán feltüntetett végleges árnak megfelelő vámértéket említő kiegészítő nyilatkozat követ.
66 Amint azt a főtanácsnok az indítványának 58., illetve 65–67. pontjában lényegében hangsúlyozta, az alapügy körülményeihez hasonló körülmények között az Uniós Vámkódex 166. és 167. cikkében előírt egyszerűsített vámáru‑nyilatkozati eljárás alkalmazása lehetővé teszi egyrészt azon vámérték bejelentését, amely az elsőbbségi „ügyleti érték” módszernek megfelelően tükrözi a behozott áruk valós gazdasági értékét, vagyis az azok beszerzéséért ténylegesen kifizetett vagy kifizetendő árat, másrészt pedig az e kódex 15. cikke (2) bekezdésének a) pontjában előírt pontosság és teljesség követelménynek való megfelelést, többek között azáltal, hogy előzetesen jelzi a vámhatóságoknak, hogy a behozott árukat ideiglenesen olyan értéken jelentik be, amely nem felel meg azok ügyleti értékének.
67 Hozzá kell tenni, hogy a vámérték meghatározásának az Uniós Vámkódex 73. cikkében előírt egyszerűsítése nem tűnik alkalmazhatónak az alapügyben szereplőhöz hasonló körülmények között, ennek megállapítása azonban a kérdést előterjesztő bíróság feladata.
68 Kétségtelen, hogy e cikk értelmében a vámhatóságok engedélyezhetik, hogy az e kódex 70. cikkének (2) bekezdése alapján a vámértékben feltüntetendő összegeket konkrét kritériumok alapján határozzák meg, amennyiben azok a vámáru‑nyilatkozat elfogadásának időpontjában nem számszerűsíthetők.
69 Ugyanakkor a 2015/2446 felhatalmazáson alapuló rendelet 71. cikkének (1) bekezdése alapján ezen engedély megadása két feltételtől függ, nevezetesen egyrészt attól, hogy az Uniós Vámkódex 166. és 167. cikkében előírt egyszerűsített vámáru‑nyilatkozati eljárás alkalmazása aránytalan adminisztratív költséget jelentene, másrészt pedig, hogy az ilyen különös kritériumok alapján meghatározott vámérték nem tér el jelentősen az ilyen engedély hiányában meghatározott vámértéktől.
70 Márpedig függetlenül attól, hogy az ilyen egyszerűsítés alkalmazása olyan előzetes engedélyezést igényel, amelyről az alapügy körülményei alapján feltételezhető, hogy azt a jelen ügyben nem kérték, egyáltalán nem tűnik úgy, hogy az egyszerűsített vámáru‑nyilatkozati eljárás alkalmazása aránytalan adminisztratív költséget jelentett volna az alapügyben szóban forgó importőr számára.
71 Következésképpen, a fentiekből az következik, hogy ilyen körülmények között az importált áruk értékét az „ügyleti érték” módszer alapján kell meghatározni, az Uniós Vámkódex 166. és 167. cikkében előírt egyszerűsített vámáru‑nyilatkozati eljárás alkalmazásával kell meghatározni.
72 Ezt a következtetést nem kérdőjelezi meg a 2017. december 20‑i Hamamatsu Photonics Deutschland ítélet (C‑529/16, EU:C:2017:984). Amint ugyanis arra a főtanácsnok indítványának 45. pontjában rámutatott, a Bíróság által ebben az ítéletben kifejtett megfontolások nem ültethetők át az alapügy körülményeire.
73 E tekintetben meg kell állapítani egyrészt, hogy az ezen ítélet alapjául szolgáló ügy az ugyanazon csoporthoz tartozó társaságok között létrejött transzferárak felülvizsgálatára vonatkozott, a reziduális nyereségnek az e csoporthoz tartozó jogalanyok közötti, az anyavállalat által meghatározott kritériumok alapján történő utólagos felosztása alapján.
74 Elvileg azonban egy áru valós gazdasági értéke, amelyet a vámértéknek tükröznie kell (lásd ebben az értelemben: 2022. június 9‑i Baltic Master ítélet, C‑599/20, EU:C:2022:457, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), nem következhet a nyereségnek az adásvételben részt vevő felek között az e felek valamelyike által hozott döntés alapján történő utólagos felosztásából.
75 Másrészt a 2017. december 20‑i Hamamatsu Photonics Deutschland ítélet (C‑529/16, EU:C:2017:984) az alapügytől eltérő jogi kontextusba illeszkedik, mivel különösen egy olyan rendelkezésnek – a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12‑i 2913/92/EGK tanácsi rendelet (HL 1992. L 302., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 4. kötet, 307. o.) 78. cikke (1) bekezdésének – az alkalmazására vonatkozik, amely a vámáru‑nyilatkozat felülvizsgálatára irányuló eljárásra vonatkozik, amely nem szerepel az Uniós Vámkódexben.
76 Végül meg kell jegyezni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott azon körülmény, hogy a nyilatkozattevő csalárd szándék nélkül járt el, nem releváns. Az Uniós Vámkódex 15. cikke ugyanis arra kötelezi a vámalakiságok elvégzésében részt vevő valamennyi személyt, hogy a vámáru‑nyilatkozatban pontos és teljes körű információkat szolgáltassanak, mivel e kötelezettség be nem tartása az e kódex 42. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „a vámjogszabályok betartása elmulasztásának” minősül, mivel e fogalom nem kizárólag a csalárd tevékenységekre vonatkozik, hanem magában foglalja az uniós vámjogszabályok bármely be nem tartását, függetlenül attól, hogy arra szándékosan vagy gondatlanságból, vagy éppen az érintett gazdasági szereplő bármely vétkes magatartásának hiányában került‑e sor (lásd ebben az értelemben: 2023. november 23‑i J. P. Mali ítélet, C‑653/22, EU:C:2023:912, 28. és 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
77 A fenti megfontolások összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy az Uniós Vámkódex 70. cikkét úgy kell értelmezni, hogy amennyiben az áruknak az Unió vámterületére történő behozatala időpontjában kizárólag azok ideiglenes ára ismert, amely egy proforma számlán szerepel, és az adásvételi szerződés előírja, hogy az áruk végleges árát később egy végleges számla állapítja meg, olyan előre meghatározott objektív tényezők alapján, amelyek értéke független a felek szándékától, és a vámáru‑nyilatkozat elfogadásának időpontjában számukra ismeretlen, mint például bizonyos valuták árfolyamának vagy bizonyos termékek árának átlaga egy adott időszak alatt, ezen áruk vámértékét az e cikkben előírt „ügyleti érték” módszer alapján kell meghatározni, főszabály szerint az e kódex 166. és 167. cikkében előírt egyszerűsített vámáru‑nyilatkozati eljárás alkalmazásával.
A második kérdésről
78 Második kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az Uniós Vámkódex 173. cikkének (3) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy amennyiben az alapügyben szóban forgóhoz hasonló értékesítés tárgyát képező áruk vámértékét e kódex 74. cikke (3) bekezdésének megfelelően az eredeti számlán feltüntetett ideiglenes árak alapján jelentették be, a nyilatkozattevőnek engedélyt kell kérnie a vámáru‑nyilatkozat módosítására, miután ezen áruk végleges ára ismertté vált.
79 Mivel az első kérdésre adott válaszból az következik, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló körülmények között az áruk vámértékét az Uniós Vámkódex 70. cikkének megfelelően kell bejelenteni, a második kérdésre nem szükséges válaszolni.
A költségekről
80 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:
Az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló, 2013. október 9‑i 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 70. cikkét
a következőképpen kell értelmezni:
amennyiben az áruknak az Európai Unió vámterületére történő behozatala időpontjában kizárólag azok ideiglenes ára ismert, amely egy proforma számlán szerepel, és az adásvételi szerződés előírja, hogy az áruk végleges árát később egy végleges számla állapítja meg, olyan előre meghatározott objektív tényezők alapján, amelyek értéke független a felek szándékától, és a vámáru‑nyilatkozat elfogadásának időpontjában számukra ismeretlen, mint például bizonyos valuták árfolyamának vagy bizonyos termékek árának átlaga egy adott időszak alatt, ezen áruk vámértékét az e cikkben előírt „ügyleti érték” módszer alapján kell meghatározni, főszabály szerint az e rendelet 166. és 167. cikkében előírt egyszerűsített vámáru‑nyilatkozati eljárás alkalmazásával.
Aláírások
* Az eljárás nyelve: litván.