Ideiglenes változat

ANDREA BIONDI

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2026. május 21.(1)

C‑459/24. P. sz. ügy

Ideella föreningen Svenska Bankföreningen med firma Svenska Bankföreningen, Näringsverksamhet

kontra

Európai Bizottság

„ Fellebbezés – Állami támogatás – Svéd adójog – Kockázati adó – Az Európai Bizottság azon határozata, hogy nem emel kifogást – Szelektivitás – Az intézkedés célja ”

I.      Bevezetés

1.        Az állami támogatások és az adózás kapcsán a szelektivitás kérdése óhatatlanul „jelentős nehézségeket okoz” – hogy Kokott főtanácsnoktól idézzem a visszafogott megfogalmazás művészetének e kiváló példáját.(2)

2.        Valóban magától értetődő, hogy az adózás nem csupán a közkiadások finanszírozásához szükséges bevételek előteremtését célzó eszköz. Számos átfogóbb célkitűzést is szolgál, ideértve a jövedelem újraelosztását, a nemzetközi versenyképesség előmozdítását, az adósságkezelést, és sajnos időnként bizonyos adófizetői csoportok számára indokolatlan előnyök biztosítását. Ilyen összefüggésben a szelektivitás alkalmazása a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének érvényesítésére szolgáló eszközként különösen fontos – és eredendően kihívást jelentő – feladatnak bizonyul a sajátos jellegénél fogva megkülönböztetéssel és mérlegelési jogkör gyakorlásával járó nemzeti szabályozás kapcsán.

3.        Az efféle nehézségek azonban nem gátolhatják indokolatlanul az állami támogatásokra vonatkozó uniós jogban megszilárdult elvek működését. A Bíróság már az Olaszország kontra Bizottság ítéletben – amely legjobb tudomásom szerint első ízben foglalkozott az állami támogatások összefüggésében egy adóintézkedéssel – megfogalmazta az állami támogatások ellenőrzésének két alapelvét. Az első elv az, hogy a támogatás fogalma objektív jellegű, és nem függ attól, hogy a nemzeti szabályozási hatáskörök mely területén merül fel. A második elv szerint az, hogy egy adott területen – ideértve az adózást – nemzeti hatáskör áll fenn, nem mentesíti annak gyakorlását az uniós joggal való összeegyeztethetőség vizsgálata alól.(3)

4.        E megállapítások nem csupán történeti vagy jogtudományi szempontból meghatározóak. Közvetlenül és kiemelkedően jelentősek a jelen fellebbezés keretében, mivel felvetik a kérdést, hogy az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében szelektív‑e a több mint száz szereplőből álló versenypiacon kizárólag kilenc hitelintézetre alkalmazott adó.

5.        Az Ideella föreningen Svenska Bankföreningen med firma Svenska Bankföreningen, Näringsverksamhet (a továbbiakban: fellebbező) egy svéd bankszövetség, amely 31 tagját képviseli közös érdekű ügyekben mind nemzeti, mind nemzetközi szinten, a 2024. április 17‑i Svenska Bankföreningen és Länsförsäkringar Bank kontra Bizottság(4) (a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri. A Törvényszék ezen ítéletével elutasította a fellebbező és egyik tagja, a Länsförsäkringar Bank AB által az SA.56348 (2021/N) – Svédország: a hitelintézetekre kivetett svéd adó állami intézkedésről szóló, 2021. november 24‑i COM(2021) 8637 final európai bizottsági határozat (a továbbiakban: vitatott határozat) megsemmisítése iránt benyújtott keresetet.

II.    A jogvita előzményei, a vitatott határozat és a megtámadott ítélet

6.        2021. szeptember 3‑án a Svéd Királyság az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésének megfelelően bejelentette a Bizottságnak a hitelintézetek által fizetendő kockázati adóról szóló törvény tervezetét, valamint a külföldiadó‑hitelről szóló törvény módosításának tervezetét (együttesen: törvénytervezet).(5) A Svéd Királyság mindazonáltal úgy vélte, hogy a bevezetett adó (a továbbiakban: kockázati adó) nem felel meg az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésében előírt szelektivitási kritériumoknak, tehát nem minősül állami támogatásnak. A törvénytervezetet elfogadták, a törvény pedig 2022. január 1‑jén hatályba lépett.

7.        A jelen fellebbezés szempontjából a törvénytervezet tartalma a megtámadott ítélet 5–9. pontja alapján a következőképpen foglalható össze.

8.        A törvénytervezet 2.1. pontjának 1. szakasza értelmében a hitelintézetek kötelesek az adót az állam javára megfizetni.

9.        A törvénytervezet 2.1. pontjának 4. szakasza szerint a svéd hitelintézetek akkor tartoznak az adó hatálya alá, ha az adóév kezdetén fennálló tartozásaik összege meghaladja a törvénytervezetben meghatározott küszöbértéket.(6) A törvénytervezet említett szakaszra vonatkozó indokolása a svéd jogra hivatkozik a hitelintézetek, vagyis a svéd bankok és a hitelpiacon tevékenykedő svéd társaságok, valamint a külföldi bankok és a külföldi hitelintézetek meghatározása céljából. Ebből következik, hogy kilenc hitelintézet tartozik az adó hatálya alá (a megtámadott ítélet 5. és 6. pontja).

10.      A törvénytervezet 2.1. pontjának 5. szakasza 150 milliárd svéd korona (SEK) (hozzávetőleg 13,3 milliárd euró) összegben határozza meg a 2022‑ben kezdődő adóévekre vonatkozó küszöbértéket. A 2023‑ban vagy később kezdődő adóévekben a küszöbérték 150 milliárd SEK, amelyet meg kell szorozni egy olyan számmal, amely azt jeleníti meg, hogy milyen arány áll fenn a 2022. évi ár alapösszege, és az azon évre vonatkozó ár alapösszege között, amelynek során a szóban forgó adóév megkezdődött; ezt az arányt két tizedesjegyen lefelé kerekített, két százalékponttal növelt százalékos értékben kell kifejezni (a megtámadott ítélet 7. pontja).

11.      A 2.1. pont 6. szakasza az olyan hitelintézetek helyzetére vonatkozó különös rendelkezéseket tartalmaz, amelyek valamely hitelintézet‑csoport részét képezik (a megtámadott ítélet 8. pontja).

12.      A törvénytervezet 2.1. pontjának 9. szakasza az adó mértékét az adóköteles hitelintézet tartozásai összegének 0,05 %‑ában határozza meg. A törvénytervezet 2.2. pontja akként rendelkezik, hogy az adó mértékét a 2023‑as adóévben 0,06 %‑ra emelik (a megtámadott ítélet 9. pontja).

13.      A Bizottság az (EU) 2015/1589 rendelet(7) 4. cikkének (3) bekezdése szerinti előzetes vizsgálatot követően elfogadott vitatott határozatban megállapította, hogy az adó nem minősül az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak, mivel nem felel meg az e rendelkezésben előírt szelektivitási kritériumnak.

14.      A fellebbező és egyik tagja (együttesen: az elsőfokú eljárás felperesei) keresetet indítottak a Törvényszék előtt a vitatott határozat megsemmisítése iránt. E felek egyetlen jogalapra hivatkoztak, miszerint eljárási jogaikat megsértették. Azzal érveltek, hogy a kockázati adó elemzése során a Bizottságnak komoly nehézségekbe kellett volna ütköznie, és a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (4) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárást kellett volna indítania, lehetővé téve e felek számára az álláspontjuk kifejtését. E felek ezzel összefüggésben vitatták a Bizottság által az adó szelektív jellegéről végzett értékelést. A Svéd Királyság az ügyben a Bizottság támogatása érdekében avatkozott be.

15.      A Törvényszék a megtámadott ítéletében megállapította, hogy az elsőfokú eljárás felperesei nem bizonyították, hogy a Bizottság részéről olyan kétségeknek kellett volna felmerülniük a kockázati adónak az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett minősítésével kapcsolatban, amelyek alapján a Bizottságnak meg kellett volna indítania a hivatalos vizsgálati eljárást. Következésképpen a Törvényszék a keresetet teljes egészében elutasította, és a felpereseket kötelezte a költségek viselésére.

III. Elemzés

A.      Bevezető megjegyzések

16.      A Bíróság a fenti 3. pontban meghatározott elvekkel összhangban következetesen hangsúlyozta, hogy a tagállamok olyan területeken történő beavatkozásai, amelyek az uniós jogban nem képezték harmonizáció tárgyát, változatlanul az EUM‑Szerződés állami támogatások ellenőrzésére vonatkozó rendelkezéseinek hatálya alá tartoznak. A tagállamoknak így tartózkodniuk kell minden olyan adóintézkedés meghozatalától, amely a belső piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatásnak minősülhet.(8) Ez nem csupán üres frázis, hanem egy széleskörűbb és megszilárdult elv konkrét megnyilvánulása: a nemzeti hatáskör korlátozott, amennyiben az uniós jog gyakorlását vagy alkalmazását érinti.

17.      Az állami támogatásokra vonatkozó szabályok tehát nem tekinthetők önálló „rendszernek”, hanem az uniós belső piac irányításának elengedhetetlen alkotóelemei. Jóllehet ugyanis a Bizottságnak nem szükséges elvégeznie az összes olyan uniós szabály részletes értékelését, amelyet egy nemzeti intézkedés esetleg megsértett, a Bíróság számos alkalommal kimondta, hogy az uniós jog rendelkezéseit vagy általános elveit sértő állami támogatás nem nyilvánítható a belső piaccal összeegyeztethetőnek.(9)

18.      A jelen ügyben a svéd kockázati adó nemcsak egyértelműen befolyásolhatja az állami támogatásokra vonatkozó jog alkalmazását, hanem nyilvánvalóan érint egy már jelentős mértékben harmonizált uniós jogterületet is, mégpedig a pénzügyi rendszer stabilitásának megőrzését célzó uniós banki szabályozási keretet (a továbbiakban: uniós banki szabályozási keret).

19.      Az uniós banki szabályozási keret magában foglalja többek között(10) a bankok helyreállítási és szanálási keretét, azaz a bankok helyreállításáról és szanálásáról szóló irányelvet(11), a prudenciális követelmények keretét, nevezetesen a tőkekövetelmény‑rendeletet(12) és a tőkekövetelmény‑irányelvet(13), valamint a betétbiztosítási rendszer keretét, amelyet a betétbiztosítási rendszerekről szóló irányelv(14) alkot. Ezenkívül tartalmazza a bankunióban letelepedett hitelintézetekre alkalmazandó 806/2014/EU rendeletet is.(15)

20.      A tőkekövetelmény‑rendelet a tőkekövetelmény‑irányelvvel együtt alkotja a prudenciális tőkekövetelmények elsősorban a hitelintézetekre vonatkozó prudenciális szabályokat szabályozó jogi keretét.(16) A 2008. évi globális pénzügyi válságot követően az uniós jogalkotó szükségesnek ítélte az Európai Unió banki környezetének védelmét azáltal, hogy a hitelintézetekre a vonatkozó kockázatokkal arányos tőkekövetelményeket írt elő.(17) Ami a betétbiztosítási rendszerekről szóló irányelvet illeti, a belső piac megerősítését célozta a letelepedés és a pénzügyi szolgáltatások nyújtása szabadságának elősegítésével, miközben fokozza a bankrendszer stabilitását és a betétesek védelmét.(18) A jogalkotó célja a bankok helyreállításáról és szanálásáról szóló irányelvvel arra irányult, hogy az instabil vagy csődhelyzetben lévő intézmények tekintetében megfelelően korai és gyors beavatkozáshoz szükséges eszközkészlettel lássa el a hatóságokat, biztosítandó azt, hogy az intézmény folyamatosan elláthassa kritikus pénzügyi és gazdasági funkcióit, hogy a minimumra csökkenjen az intézmény csődjének a gazdaságra és a pénzügyi rendszerre gyakorolt hatása.(19)

21.      Az uniós banki szabályozási keretbe tett e hosszú kitérő csupán annak leszögezésére szolgál, hogy álláspontom szerint a kockázati adóhoz hasonló adóintézkedések bevezetése nem sértheti a keret által követett célok megvalósítását, még ha annak egyetlen rendelkezése sem korlátozza kifejezetten a tagállamok jogát az ilyen adóintézkedések elfogadására.(20) Nézőpontom szerint a tagállamok adóügyekben való autonómiájának dacára a Bizottságnak az uniós banki szabályozási keret átfogó jellege miatt különös gondossággal kellett volna eljárnia az e szabályokba ütköző nemzeti adóintézkedés vizsgálata során, ideértve az intézkedés szelektivitásának értékelését.

22.      Mindazonáltal emlékeztetek arra, hogy a nemzeti adóintézkedésekben rejlő sajátos kihívások ellenére a szelektivitás az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti értékelését minden esetben a Bíróság ítélkezési gyakorlatában kialakult és bevált, három lépésből álló vizsgálat keretében kell elvégezni.(21) E vizsgálat az érintett konkrét nemzeti hatásköröktől függetlenül egységesen alkalmazandó a különféle nemzeti intézkedésekre, és kellően rugalmas az adóintézkedések sajátosságainak figyelembevételéhez.

23.      A szelektivitás három lépésből álló vizsgálata értelmében ahhoz, hogy valamely nemzeti adóintézkedést „szelektívnek” minősíthessen, a Bizottságnak először is azonosítania kell a referencia‑rendszert, vagyis az érintett tagállamban alkalmazandó „normál” adószabályozást, másodszor pedig bizonyítania kell, hogy a szóban forgó adóintézkedés eltér e referencia‑rendszertől, mivel különbséget tesz az ez utóbbi rendszer által kitűzött célra tekintettel összehasonlítható ténybeli és jogi helyzetben lévő gazdasági szereplők között. Az „állami támogatás” fogalma azonban nem vonatkozik olyan intézkedésekre, amelyek különbséget tesznek a szóban forgó jogrendszer által kitűzött célra tekintettel összehasonlítható ténybeli és jogi helyzetben lévő vállalkozások között, és ezért a priori szelektív jellegűek, amennyiben az érintett tagállam bizonyítja, harmadszor, hogy e megkülönböztetés igazolt, mivel az ezen intézkedéseket magában foglaló rendszer jellegéből vagy felépítéséből ered.(22)

24.      A Bíróság rámutatott arra, hogy a szelektivitási vizsgálat első lépésében a referencia‑rendszer meghatározása különösen fontos az adóintézkedések esetében, mivel az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett gazdasági előny fennállását csupán egy úgynevezett „általános” adóztatáshoz viszonyítva lehet megállapítani.(23) E tekintetben a Bíróság pontosította, hogy amennyiben a szóban forgó adóintézkedés elválaszthatatlan az érintett tagállam általános adórendszerétől, e rendszert kell figyelembe venni. Másfelől, amennyiben kitűnik, hogy az ilyen intézkedés egyértelműen elválasztható az említett általános rendszertől, nem zárható ki, hogy a figyelembe veendő referencia‑rendszer szűkebb, mint ezen általános rendszer, vagy akár azonos lehet magával az intézkedéssel is, ha az önálló jogi logikát követő szabályként jelenik meg, és ezen intézkedésen kívül nem lehet meghatározni koherens szabályösszességet.(24)

25.      Természetesen a tagállam feladata az egyes adók alapvető jellemzőinek meghatározása. E jellemzők közé tartozik az adókulcs, az adóalap, a számítási módszerek, az adóztatandó tényállások és a küszöbértékek. A Bíróság egy közelmúltbeli ítéletében egyértelművé tette, hogy a mentességek is ilyen jellemzőnek tekintendők.(25) E jellemzők határozzák meg főszabály szerint a referencia‑rendszert, illetve az „általános” adórendszert a szelektivitás feltételének elemzése céljából.(26) Ez azonban nem érinti annak lehetőségét, hogy a Bíróság megállapítsa, hogy maga a referenciakeret, ahogyan azt a nemzeti jog előírja, összeegyeztethetetlen az állami támogatásokra vonatkozó uniós joggal, mivel a szóban forgó adórendszert nyilvánvalóan hátrányosan megkülönböztető, az uniós jog megkerülésére irányuló paraméterek szerint alakították ki.(27)

B.      A fellebbezés

26.      A fellebbező fellebbezését négy jogalappal támasztja alá.

27.      Az első fellebbezési jogalap, a második fellebbezési jogalap első része, valamint a negyedik fellebbezési jogalap a megtámadott ítélet 39‑43. pontja ellen irányul, amelyben a Törvényszék elutasította az elsőfokú eljárás felperesei által a kockázati adó céljának meghatározásával kapcsolatban előterjesztett érveket. Így e jogalapokat együtt vizsgálom.

1.      Az első fellebbezési jogalap, a második fellebbezési jogalap első része és a negyedik fellebbezési jogalap

28.      A fellebbező első fellebbezési jogalapjában azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen határozta meg a kockázati adó célját, és ezért tévesen alkalmazta az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését a szelektivitási kritérium tekintetében. A fellebbező érvelése szerint a Törvényszék meghatározásában a kockázati adó célja a „rendszerszintű kockázatot jelentő hitelintézetek” megadóztatása, míg Svédország a törvénytervezetben és a Bizottság a vitatott határozatban e célt a „nagy” hitelintézetek, nem pedig a „rendszerszintű jelentőséggel bíró” hitelintézetek megadóztatásaként azonosította. A fellebbező álláspontja szerint e téves jogalkalmazáson alapul a referencia‑rendszer elemzésének egésze, ami önmagában is elegendő indok a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezésére.

29.      A fellebbező a második fellebbezési jogalapjának első részében azt állítja, hogy a Bizottság – majd pedig a Törvényszék – elfogadta a kockázati adó céljának és indokainak magyarázataként a Svéd Királyság több vonatkozásban homályos és bizonytalan érvelését. A fellebbező érvelése szerint a pontosság hiánya miatt a Bizottságnak az intézkedés jobb megértése érdekében az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárást kellett volna indítania. A fellebbező szerint a megtámadott ítélet emiatt téves jogalkalmazáson alapul, függetlenül attól, hogy a Bíróság az első fellebbezési jogalapnak helyt ad‑e.

30.      A fellebbező negyedik fellebbezési jogalapjában kijelenti, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 40. és 41. pontjában a szóban forgó adó céljának helytelen meghatározásával elferdítette a tényeket és a bizonyítékokat. A fellebbező az első fellebbezési jogalapjának alátámasztására kifejtett érveire hivatkozik.

31.      Először megjelölöm a Törvényszék által a kockázati adó célja tekintetében tett megállapításokra [a Bíróság által] alkalmazandó felülvizsgálati mércét, majd értékelem a fellebbező érveinek megalapozottságát.

a)      A Törvényszék által a kockázati adó célja tekintetében tett megállapításokra alkalmazandó felülvizsgálati mérce

32.      A fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék helytelenül értelmezte a törvénytervezet azon részét, amelyben a svéd törvényhozó a kockázati adó céljait és bevezetésének indokait ismertette. A Bizottság érvelése szerint ahhoz, hogy a Bíróság egy ilyen állítást elfogadjon, a fellebbezőnek bizonyítania kell a tények elferdítését.

33.      E tekintetben szem előtt tartandó, hogy az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdésének második albekezdése szerint a Törvényszék által hozott határozatokkal szemben fellebbezni kizárólag jogi kérdésekben, „az alapokmányban megállapított feltételek mellett és korlátokon belül” lehet. Az Európai Unió Bíróságának alapokmánya 58. cikkének első albekezdése a fellebbezés alapjául szolgáló jogalapok felsorolása keretében pontosítja, hogy a fellebbezésben az uniós jognak a Törvényszék általi megsértésére is lehet hivatkozni.(28)

34.      Kétségtelen, hogy főszabály szerint a Törvényszék által a nemzeti jog tekintetében tett megállapítások fellebbezés keretében történő vizsgálata során – amely megállapítások az állami támogatások területén ténybeli megállapításoknak minősülnek – a Bíróság hatásköre csak annak vizsgálatára terjed ki, hogy e jogot a Törvényszék elferdítette‑e.(29)

35.      A Bíróságot azonban nem lehet megfosztani annak felülvizsgálata lehetőségétől, hogy az ilyen értékelések önmagukban nem jelentik‑e az uniós jog megsértését.(30) A Bíróság a 2023. december 5‑i Luxemburg és társai kontra Bizottság ítélet 78. pontjában(31) világossá tette, hogy „a szelektív előny fennállásának elemzése első szakaszában a referencia[‑rendszer] kiválasztásának vagy jelentőségének megkérdőjelezésére irányuló érvek elfogadhatók, mivel ez az elemzés a nemzeti jognak az uniós jog valamely rendelkezése alapján történő jogi minősítéséből indul ki.”

36.      A Bizottság úgy érvel, hogy e magyarázatok csak a referencia‑rendszer a szelektivitás vizsgálatának első lépésében való meghatározására vonatkoznak, és nem alkalmazandók az állami támogatások szabályai szerint vizsgálandó adó céljának azonosítására. Ez nem elfogadható érv.

37.      Először is, a Bíróságnak a Luxembourg és társai kontra Bizottság ítélet 78. pontjában foglalt megállapítása egyértelműen alkalmazandó a szelektivitás teljes elemzésére, így annak mindhárom lépésére.

38.      Másodszor, a Bizottság által hivatkozott korlátozást nem támasztja alá a Bíróság által a Luxembourg és társai kontra Bizottság ítélet 79. pontjában ismertetett érvelés okfejtése. A Bíróság e pontban kijelentette, hogy „annak elismerése, hogy a Bíróság nem határozhatja meg, hogy a Törvényszék téves jogalkalmazás nélkül fogadta‑e el a releváns referenciakeret körülhatárolását, értelmezését és alkalmazását, mint a szelektív előny fennállásának vizsgálata szempontjából döntő tényezőt, azon lehetőség elfogadásához vezetne, hogy a Törvényszék adott esetben megsérthetné az elsődleges uniós jog valamely rendelkezését, nevezetesen az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését, anélkül hogy e jogsértést a fellebbezés keretében szankcionálni lehetne, ami […] ellentétes lenne az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdésének második albekezdésével.”(32)

39.      A Luxembourg és társai kontra Bizottság ítélet 78. és 79. pontjának indoklása mentén ezért úgy vélem, hogy a Bíróság hatáskörrel rendelkezik a Törvényszék által az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti szelektivitás vizsgálata céljából valamely adóintézkedés céljának a nemzeti jogban foglalt meghatározása tekintetében tett megállapítások felülvizsgálatára.

40.      Következésképp a fellebbező érveinek az első fellebbezési jogalapja összefüggésében történő vizsgálata nem korlátozódhat azon kérdésre, hogy a fellebbező szolgáltatott‑e a törvénytervezet adott szakaszának elferdítésére bizonyítékot.

b)      Az első fellebbezési jogalap

41.      A fellebbező érveinek vizsgálata érdekében sorban áttekintem a kockázati adó céljának a megtámadott ítéletben, a vitatott határozatban és a törvénytervezetben szereplő meghatározását.

1)      A kockázati adó a megtámadott ítéletben foglalt célja

42.      A Törvényszék a megtámadott ítélet 41. pontjában foglalt megállapítása szerint a törvénytervezetből kitűnik, hogy a kockázati adó célja „a közpénzügyek javításán és az államadósság alacsony szinten tartásán keresztül az államháztartás megerősítése annak érdekében, hogy mozgásteret biztosítsanak a jövőbeli pénzügyi válságok kezeléséhez azáltal, hogy adó megfizetését írják elő azokkal a nagy hitelintézetekkel szemben, amelyek fizetésképtelensége vagy súlyos zavara már egyénileg is, valamint a méretük és a pénzügyi rendszer működése szempontjából fennálló jelentőségük folytán rendszerszintű kockázatot jelentene, és igen kedvezőtlen hatást gyakorolna az említett rendszerre, valamint általában a gazdaságra, ezáltal pedig jelentős közvetett költségeket okozna a társadalomnak.” Ugyanezen terjengős meghatározás szerepel a megtámadott ítélet 58., 80., 81., 93. és 120. pontjában is. Bár a Törvényszék a megtámadott ítéletben kifejtette, hogy „a [kockázati] adónak nem az a célja, hogy megelőzze vagy orvosolja a hitelintézetek által jelentett kockázatokat”,(33) a hangsúly egyértelműen azon „rendszerszintű kockázatra” helyezett, amelyet az adóköteles hitelintézetek jelenthetnek a „méretük és a pénzügyi rendszer működése szempontjából fennálló jelentőségük” miatt.

2)      A kockázati adónak a vitatott határozatban foglalt célja

43.      A vitatott határozat (6)–(8) preambulumbekezdésében a kockázati adó meghatározása „a Svédországban működő nagy hitelintézetekre alkalmazandó éves adó”, amelynek célja „az államháztartás megerősítése olyan nagy hitelintézetek hozzájárulása révén, amelyek jelentős közvetett költségeket okozhatnak a társadalomnak, ezáltal teret biztosítva jövőbeli pénzügyi válságok e közvetett költségeinek kezelésére.” A kockázati adó fizetésére kötelezettek a „nagy hitelintézetek”, amelyek „méretük és jelentőségük folytán pénzügyi válság esetén jelentős közvetett költségeket okozhatnak a társadalomnak.” A kockázati adó e preambulumbekezdésekben meghatározott célja nem utal a „rendszerszintű kockázat” vagy a „rendszerszintű jelentőséggel bíró” hitelintézetek fogalmára.

44.      Ennek dacára a Bizottság azon értékelésében, hogy az adókötelezettek kiválasztása és az azonosításukra használt mutató nyilvánvalóan hátrányosan megkülönböztető elemeket tartalmaz‑e, kijelenti, hogy a nagy hitelintézetek „rendszerszintű jelentőséggel bírhatnak”, és hogy a tartozásuk mértéke „a hitelintézet által okozható rendszerszintű kockázat kifejezésére alkalmas jelzőszám”, valamint „a hitelintézet jelentőségének és a csődje által jelentett kockázathoz való hozzájárulásának meghatározó mutatója.”(34) Igaz, hogy a Bizottság e megállapítások tételekor megjegyezte, hogy a kockázati adó célja azon hitelintézetek megcélzása volt, amelyek jelentős közvetett költségeket okozhatnak.(35) Mindenesetre a vitatott határozat más preambulumbekezdései kevésbé egyértelműek. Noha a Bizottság nyíltan egyszer sem állítja, hogy a svéd jogalkotó célja a pénzügyi rendszerre rendszerszintű kockázatot jelentő hitelintézetek megadóztatása, bizonyos értékelései aligha egyeztethetők össze e cél eltérő meghatározásával,(36) ami az egyértelműség jelentős hiányáról árulkodik e tekintetben.

3)      A kockázati adónak a törvénytervezetben foglalt célja

45.      A svéd törvényhozó által a törvénytervezetben nyújtott magyarázat a kockázati adó tényleges célja és indoklása tekintetében az egyértelműség még nagyobb hiányát fedi fel.

46.      Az említett adó elfogadásához vezető, a Törvényszék iratanyagához csatolt előkészítő munkából(37) kitűnik, hogy a pénzügyi ágazat ezen adójának bevezetésére irányuló terv 2015‑re nyúlik vissza.(38) 2020‑ban azzal vált kézzelfoghatóvá az olyan hitelintézetek adóterheinek növelésére irányuló javaslat, amelyek pénzügyi válság esetén jelentős közvetett költségeket okozhatnak a társadalomnak, hogy a svéd pénzügyminiszter benyújtotta az „Egyes hitelintézetek kockázati adója” című memorandumot, amelyet 2021‑ben felülvizsgáltak, majd bejelentették a Bizottságnak.

47.      A törvénytervezetben a kockázati adó bevezetésére irányuló jogalkotási javaslat indokait részletező 5.1. szakasz kifejti, hogy a nagy intézetek a pénzügyi rendszernek olyan létfontosságú részét képezik, hogy fizetésképtelenségük vagy tevékenységük súlyos zavara kedvezőtlen következményekkel járna a pénzügyi rendszerre vagy a gazdaságra. E szakasz szerint ezen intézetek „rendszerszintű jelentőséggel bírnak”, és fizetésképtelenségük „rendszerszintű kockázatot” jelent, amit a pénzügyi stabilitás veszélyeztetésének tekint.(39) Kifejti, hogy a pénzügyi rendszer sérülékeny, és hogy a hitelintézetekre vonatkozó szabályozás – például a tőkemegfelelés és a szanálás szabályai – valamint a hitelintézetek felügyelete ellenére is kialakulhatnak a jövőben pénzügyi válságok. A törvénytervezet hangsúlyozza, hogy a pénzügyi válságok nagyon költségesek lehetnek, és hosszú távon kedvezőtlen következményekkel járhatnak a háztartásokra, a vállalkozásokra és a közszférára. A gazdasági növekedés a pénzügyi válságot követő visszaesése miatt ugyanakkor közvetett költségek merülnek fel a gazdaságban.(40) A törvénytervezet 5.1. szakasza szerint e következmények indokolják azon hitelintézetek adóterheinek növelését, amelyek pénzügyi válság esetén jelentős közvetett költségeket okozhatnak a társadalomnak. A törvénytervezet e szakasza továbbá rámutat arra, hogy pénzügyi válság esetén az intézet méretétől és jelentőségétől is függ azon kockázat, hogy valamely intézet a társadalomnak közvetett költségeket okoz. Ilyen értelemben a kisebb hitelintézetek nem befolyásolják ugyanolyan mértékben a makrogazdasági fejleményeket, mint a nagy hitelintézetek. Következésképpen azon hitelintézeteknek, amelyek esetében méretük, valamint a pénzügyi rendszer működése és a makrogazdasági fejlemények szempontjából fennálló jelentőségük folytán fennáll a kockázat, hogy pénzügyi válság esetén jelentős közvetett költségeket okozhatnak, meg kell fizetniük az adót.”

48.      A törvénytervezet a javasolt kockázati adónak az állami támogatásokra vonatkozó uniós joggal való összeegyeztethetőségéről a svéd hatóságok által végzett értékelést tartalmazó 6. szakasza kimondja, hogy az adó célja azon kockázat ellensúlyozása, amelyet bizonyos hitelintézetek a méretük és pénzügyi helyzetük miatt jelentenek a svéd makrogazdasági feltételekre. E hitelintézetek „jelentőséggel bírnak”, és ezért adókötelesek. Az e szakaszban szereplő elemzés továbbá kiemeli, hogy az uniós banki szabályozási keretnek megfelelően egy hitelintézet a pénzügyi rendszerre gyakorolt hatása tekintetében vett jelentőségének foka a hitelintézet méretétől és összetettségétől, valamint tevékenységének terjedelmétől függ. A memorandum szerint csak azon hitelintézetek adókötelesek, amelyek méretük miatt a társadalomra esetlegesen kockázatot jelentenek a jelentős közvetett költségek tekintetében. A szöveg hangsúlyozza, hogy az adó célja azon hitelintézetek adóztatása, amelyek pénzügyi válság esetén jelentős közvetett költségeket okozhatnak a társadalomnak.

49.      Bár a törvénytervezet nem egyértelmű a kockázati adó tényleges céljával kapcsolatban – különösen ami az adókötelezettek kiválasztását illeti –, véleményem szerint célszerű a következőket megjegyezni.

50.      Először is, a svéd hatóságok kizárólag a törvénytervezet 5.1. szakaszában hivatkoznak a „rendszerszintű jelentőséggel bíró” hitelintézetekre.(41) A törvénytervezet többi része a hitelintézetek „jelentőségére”, vagy általánosabban azok „méretére és fontosságára” utal.

51.      Másodszor, a törvénytervezet e szakasza a „rendszerszintű jelentőséggel bíró hitelintézetek” és a „rendszerszintű kockázat” fogalmát az uniós banki szabályozási keret vonatkozó meghatározásához hasonlóan használja.(42) Ám e fogalmakra kizárólag a „nagy hitelintézeteknek” a „kis hitelintézetektől” való megkülönböztetése végett hivatkozik, hangsúlyozva az előbbiek jelentőségét az utóbbiakhoz képest a pénzügyi rendszer tekintetében. Különösen, a svéd hatóságok felváltva használják a „rendszerszintű jelentőséggel bíró”, „jelentős” és „nagy” melléknevet.

52.      Harmadszor, a törvénytervezetben a kockázati adó hatálya alá tartozó hitelintézetek meghatározásához alkalmazott kritérium a pénzügyi rendszer működése szempontjából vett „méretükre és jelentőségükre” vonatkozik, nem pedig arra, hogy rendszerszintű kockázatot jelentenek‑e.

53.      Negyedszer, a törvénytervezet többször hangsúlyozza, hogy a kockázati adó célja azon hitelintézetek adóztatása, amelyek pénzügyi válság esetén jelentős „közvetett költségeket” okozhatnak a svéd társadalomnak.

4)      Közbenső megállapítás

54.      A törvénytervezet egyértelműségének hiánya és a vitatott határozat bizonyos ellentmondásai dacára megállapítható, hogy az adókötelezettek tekintetében a kockázati adó általuk megfogalmazott célja nem a pénzügyi rendszerre rendszerszintű kockázatot jelentő hitelintézetek adóztatása – ellentétben a Törvényszék a megtámadott ítélet 41. pontjában foglalt és az elemzését végig kísérő állításával –, hanem az előre meghatározott küszöbértéket meghaladó tartozásokkal terhelt – „nagy hitelintézetnek” nevezett – hitelintézetek adóztatása.

55.      Nem meggyőzőek a Bizottság és Svédország írásbeli észrevételeiben annak bizonyítására tett kísérletek, hogy a Törvényszék a vitatott határozattal és a törvénytervezettel összhangban végezte a kockázati adó céljának összeállítását – sőt, e kísérletek egyértelműen rávilágítanak ezen összhang bizonyításának nehézségeire.(43)

56.      A Törvényszék a törvénytervezetben található többértelműségek tisztázása érdekében az abban említett bizonyos fogalmak vegyítésével alkotta meg saját meghatározását a kockázati adó célja tekintetében, amely eltér a svéd törvényhozás által vázolt céltól. Amint azt később bemutatom, ez alapján vált lehetővé a Törvényszék számára egy némileg körkörös érvelés alkalmazása az elsőfokú eljárás felperesei által előadott érvek elutasítására, miközben felváltva hivatkozott az említett fogalmak egyikére, majd a másikra.

57.      A fent kifejtett okok miatt úgy vélem, hogy a Törvényszék a kockázati adó céljának meghatározásakor félreértelmezte a vonatkozó nemzeti jogot, és ezáltal tévesen határozta meg e célt.

5)      Az első fellebbezési jogalapra vonatkozó következtetés

58.      A fent kifejtettekre tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság adjon helyt az első fellebbezési jogalapnak.

c)      A második fellebbezési jogalap első része

59.      Amint már említettem, a második fellebbezési jogalap első részében a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a kockázati adó céljának meghatározása nem vetett fel olyan komoly nehézségeket, amelyek az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárás megindítását indokolták. A fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék ennek megállapítása során nem hasonlította össze megfelelően a vitatott határozat indokolását a Bizottság határozatának elfogadásakor rendelkezésre álló információkkal.

60.      Megjegyzem, hogy a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (4) bekezdésében tükröződő állandó ítélkezési gyakorlat szerint, amennyiben az előzetes vizsgálatot követően a Bizottság úgy találja, hogy kétség merült fel a bejelentett intézkedés az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti „támogatásnak” való minősítését, vagy ha az támogatásnak minősül, a belső piaccal való összeegyeztethetőségét illetően, akkor köteles megindítani az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti eljárást, anélkül, hogy e tekintetben mérlegelési jogköre lenne.(44)

61.      Ezért a kifogást nem emelő bizottsági határozat megsemmisítése iránti kérelem elbírálása során az uniós bíróság feladata annak meghatározása, hogy azon információk és bizonyítékok értékelésének, amelyekkel a Bizottság a szóban forgó nemzeti intézkedés előzetes vizsgálati szakaszában rendelkezett, objektíve kétségeket kellett volna‑e ébresztenie ezen intézkedés támogatásnak minősítését illetően, mivel az ilyen kétségeknek hivatalos vizsgálati eljárás megindítását kell eredményezniük.(45)

62.      A jelen ügyben az elsőfokú eljárás felperesei bírálták a kockázati adó svéd hatóságok által meghatározott és a Bizottság által jóváhagyott céljának homályosságát. Az elsőfokú eljárás felperesei azt állították, hogy e célkitűzés (i) már önmagában sem tárgyilagos, mivel túl szűk, és a vállalkozások nem homogén csoportjára, nevezetesen a tartozásaik nagysága által meghatározott „nagy hitelintézetekre” irányul; (ii) bizonytalan, mivel tisztázatlan fogalmakon alapul (például „jelentős közvetett költségek”), és (iii) következetlen, mivel a törvénytervezet nem tartalmazott a kockázati adóból származó bevétel felhasználására vonatkozó szabályokat.

63.      A Törvényszék a megtámadott ítélet 39‑43. pontjában ahelyett, hogy ezen érveket a kockázati adó a vitatott határozatban értékelt céljának fényében vizsgálta volna, átfogalmazta e célkitűzést a törvénytervezetről alkotott saját értelmezése alapján, az abban foglalt különböző állítások tisztázására és összeegyeztetésére törekedve. Ezáltal a Törvényszék elmulasztotta értékelni – aminek érdekében hozzá fordultak –, hogy az (elsőfokú eljárás) felperesei érveinek fényében a Bizottság részéről kétségeknek kellett‑e volna felmerülniük a kockázati adó svéd hatóságok által leírt céljának jóváhagyásával kapcsolatban.

64.      A fellebbező tehát helyesen érvel azzal, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor nem értékelte, hogy a kockázati adó céljának meghatározása komoly nehézségekbe ütközött‑e, például a hivatalos vizsgálati eljárás megindításának indokoltsága terén.

65.      Továbbá a Törvényszék egyáltalán nem foglalkozott a kockázati adó a Bizottság által jóváhagyott céljának nem tárgyilagos „terjedelmére” vonatkozó érvvel. Az elsőfokú eljárás felperesei lényegében azt állították, hogy pénzügyi válság esetén vélhetően minden hitelintézet közvetett költségeket okoz, ezért úgy tekintendők, mint amelyeket egyformán érint az ilyen költségek kezelésére irányuló adó. Azon tény, hogy az előkészítő szakaszban az összes piaci szereplő közül rendkívül kis számú hitelintézetet azonosítottak és vontak be a kockázati adó céljának meghatározásába, valószínűleg torzította a szelektivitás teljes elemzését, és kétségeknek kellett volna felmerülniük e meghatározás helyességével kapcsolatban. A Törvényszék ezen érvet mindössze azzal a megjegyzéssel utasította el, hogy a „nagy hitelintézetek” adófizetőként való azonosítása összhangban van a kockázati adó a megtámadott ítéletben újrafogalmazott céljával, ezáltal nem foglalkozott az érv lényegével.

66.      Márpedig a fellebbező fontos kérdést vetett fel.

67.      A jelen fellebbezésben tárgyalthoz hasonló, az általánosabb adórendszeren kívül létező különleges célú adók célirányosabb elemzést igényelnek, amelyben a fenti 23. pontban felidézett, három lépésből álló szelektivitási vizsgálat második lépése központi szerepet kap. A szelektivitást olyan pontos kritériumok alapján kell értékelni, amelyek egyértelmű általános referencia‑rendszer hiányában is biztosítják az ad hoc adózás állami támogatásnak minősítését, ugyanakkor megakadályozzák az ilyen rendszertől való egyszerű eltérések automatikusan szelektívnek tekintését.

68.      Ezen összefüggésben az önálló adó céljának helyes meghatározása – e célhoz mérten történik a szelektivitás elemzésének első lépésében a referencia‑rendszer értékelése, és a második lépésben az összehasonlíthatóság vizsgálatának elvégzése – elengedhetetlen, és még fontosabb az olyan aszimmetrikus adók,(46) mint a kockázati adó esetében, amely tekintetében az adókötelezettek közti megkülönböztetést az intézkedés átfogó célja alapján kell indokolni.

69.      Végül, véleményem szerint a fellebbező helyesen kifogásolja a kockázati adó a svéd hatóságok által meghatározott és a Bizottság által jóváhagyott céljának homályos és bizonytalan jellegét is. E tekintetben visszautalok az első fellebbezési jogalap elemzésére, amelyben rámutattam az említett cél meghatározásával kapcsolatban a törvénytervezet egyértelműségének hiányára és a vitatott határozat ellentmondásaira.

70.      A fentiek fényében véleményem szerint az első fellebbezési jogalap kimenetelétől függetlenül a második fellebbezési jogalap első részének is el helyt kell adni.

d)      A negyedik fellebbezési jogalap

71.      A fellebbező negyedik fellebbezési jogalapjában a tények és bizonyítékok elferdítésére hivatkozik az első fellebbezési jogalap alátámasztására felhozott érvei alapján. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlat szerint az elferdítésnek nyilvánvalóan ki kell tűnnie az ügy irataiból, anélkül, hogy szükséges lenne a tényállás és a bizonyítékok újbóli értékelése.(47)

72.      Amint a fenti 32–40. pontban kifejtettem, a fellebbezőnek nem kellett bizonyítania a vonatkozó nemzeti jog elferdítését a kockázati adó céljának a megtámadott ítéletben szereplő meghatározása vitatása érdekében. Ugyanakkor véleményem szerint a Törvényszék ilyen elferdítést követett el – amint az első fellebbezési jogalap elemzése során kifejtettem – a kockázati adó céljának átfogalmazásával és azzal, hogy nem ismerte el a törvénytervezet egyértelműségének hiányát. A Törvényszék továbbá tévesen értelmezte a vitatott határozatot.(48)

e)      Az első és a negyedik fellebbezési jogalapra, valamint a második fellebbezési jogalap első részére vonatkozó következtetés

73.      A fent kifejtett okok miatt úgy vélem, hogy a megtámadott ítélet a fellebbező által az első és negyedik fellebbezési jogalapjában, valamint a második jogalap első részében felhozott téves jogalkalmazáson alapul. Mivel egy adóintézkedés céljának helyes meghatározása központi szerepet játszik az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti szelektivitásának átfogó elemzésében, véleményem szerint e hibáknak az ítélet hatályon kívül helyezéséhez kell vezetniük.

74.      A továbbiakban a fellebbezés további részét elemzem arra az esetre, ha a Bíróság nem értene egyet a javaslatommal.

2.      A második fellebbezési jogalap

75.      A fellebbező a második fellebbezési jogalapjában azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta az EUMSZ 107. és 108. cikket, amikor megállapította, hogy az elsőfokú eljárás felperesei nem bizonyították, hogy a Bizottságnak komoly nehézségekkel kellett volna szembesülnie a kockázati adó értékelése során, amelyeknek hivatalos vizsgálati eljárás indításához kellett volna vezetniük.

76.      A második fellebbezési jogalap három részből áll. Az első rész a kockázati adó céljának meghatározására vonatkozik. E részt már vizsgáltam. A második és a harmadik rész tárgya a kockázati adó referencia‑rendszerének értékelése, illetve az e rendszertől való eltérés értékelése.

77.      Mielőtt kitérek e második és harmadik részre, megjegyzem, hogy bár a második fellebbezési jogalap alátámasztására kifejtett érvek egy része azon az előfeltevésen alapul, hogy a Bíróság a kockázati adó célja helyes meghatározásának a rendszerkockázat megadóztatását tekinti majd, ez nem minden érvre igaz. Valójában ezen érvek többsége – amint majd bemutatom – végső soron a Törvényszék érvelését kifogásolja a kockázati adó céljának meghatározásától függetlenül.

a)      A második fellebbezési jogalap második része

78.      A fellebbező a második fellebbezési jogalapjának második részében azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 44–99. pontjában megállapította, hogy a Bizottság nem szembesült komoly nehézségekkel a kockázati adó referencia‑rendszerének értékelésekor.

79.      A Bizottság a vitatott határozatban a szelektivitás feltételének elemzése céljából a referencia‑rendszer meghatározását a kockázati adóra, nevezetesen a következő elemeken alapuló, különleges célú kockázati adóra szűkítette: (i) a hitelintézet tartozásain alapuló adóalap; (ii) 0,05%‑os adókulcs a 2022‑ben kezdődő adóévre; (iii) az adóalanyok meghatározása: Svédországban letelepedett hitelintézetek, illetve svéd fióktelepen keresztül kereskedelmi tevékenységet folytató hitelintézetek; (iv) küszöbérték alkalmazása és (v) a csoporton belüli helyzetekre vonatkozó, a küszöbérték és az adóalap kiszámítása céljából alapul vett konszolidációs mechanizmus (lásd a vitatott határozat (38) preambulumbekezdése).

80.      A fellebbező a második fellebbezési jogalapja második részének alátámasztására három kifogást hoz fel: az adóalap megválasztása, az adóalanyok és az adó küszöbértéke.

1)      Az adóalap

81.      A fellebbező azt állítja, hogy ha a kockázati adó célja a rendszerszintű kockázat megadóztatása – amint a Törvényszék megállapította –, akkor az összes tartozás nem jó mutató, mivel a rendszerszintű kockázat azonosítása összetett értékelést kíván, és nem végezhető el egyetlen paraméter alapján. A fellebbező azt is állítja, hogy a Törvényszék megfelelő felülvizsgálat nélkül egyszerűen csak elfogadta a Bizottság által e tekintetben elvégzett értékelést.

82.      Megjegyzem, hogy a Bizottság a vitatott határozatban úgy ítélte meg, hogy a tartozások összege – mint a kockázati adó hatálya alá tartozó hitelintézetek meghatározásának mérőszáma – a referencia‑rendszer szerves része, összhangban van annak céljával, és az adó kialakításában nem mutat nyilvánvalóan hátrányosan megkülönböztető elemet.(49)

83.      Az elsőfokú eljárás felperesei azzal érveltek, hogy a tartozások az eszközökkel ellentétben nem kapcsolódnak a kockázatokhoz; ugyanez vonatkozik a hitelintézetek méretére is. A felperesek hozzátették, hogy a közvetett költségek vagy az ilyen költségek kockázata nem áll közvetlen arányban a hitelintézet tartozásaival, amit a Bizottság tudomására is hoztak. Ennek alapján a Bizottság nem vizsgálta meg megfelelően, hogy a Svéd Királyság által választott adóalap nyilvánvalóan hátrányosan megkülönböztető paramétert vezetett‑e be a referencia‑rendszerbe. E felek azt is állították, hogy ellentétben azzal, amit az adóintézkedésekre és a szelektivitásra vonatkozó közelmúltbeli ítélkezési gyakorlat megkövetel, a bejelentett intézkedésnek vagy a vállalkozások teljes adóalapjára vonatkozóan kellett volna jelentős adóterhet előírnia, vagy egyáltalán nem kellett volna előírnia semmilyen adóterhet.(50)

84.      A Törvényszék a 2021. március 16‑i Bizottság kontra Lengyelország ítéletre(51) és Bizottság kontra Magyarország ítéletre(52) hivatkozva megállapította, hogy az uniós jog nem zárja ki, hogy a nem progresszív adóztatás a hitelintézetek tartozásainak összesített összegén alapuljon, és hogy az a körülmény, hogy léteznek a hitelintézetek tartozásainak összesített összegénél relevánsabb vagy pontosabb mutatók, az állami támogatások területén közömbös, mivel az e területre vonatkozó uniós jog csupán arra irányul, hogy megszüntesse azokat a szelektív előnyöket, amelyekben bizonyos vállalkozások más, hasonló helyzetben lévő vállalkozások kárára részesülhetnek (a megtámadott ítélet 57. pontja). A Törvényszék hozzátette, hogy az adónak nem az a célja, hogy megelőzze vagy orvosolja a hitelintézetek által jelentett kockázatokat, ami azt jelenti, hogy ezen okból a svéd hatóságoknak nem kellett kifejezetten az e kockázatok kezelésére tervezett mutatókat alkalmazniuk (a megtámadott ítélet 58. pontja). Végül a Törvényszék figyelembe vette azon eshetőséget, hogy a hitelintézetek egymás kötvényeit birtokolják, és arra jutott, hogy minél magasabb a tartozások szintje, annál nagyobb a pénzügyi rendszert fenyegető kockázat, mivel előfordulhat, hogy az érintett hitelintézet nem lesz képes tartozásainak kiegyenlítésére. A Törvényszék ezen eshetőség alapján megállapította, hogy összhangban áll az elérni kívánt céllal a tartozások szintjén alapuló olyan kritérium, amely arra irányul, hogy különbséget tegyen a hitelintézetek között aszerint, hogy a pénzügyi rendszerre gyakorolt hatásuk erősebb‑e vagy kevésbé erős.

85.      A fellebbező által a megtámadott ítélet 57., 58. és 59. pontjával szemben felhozott érvek véleményem szerint az alább kifejtett okokból megalapozottak.

86.      Mindenekelőtt, kevés a hasonlóság a jelen ügy és a Bizottság kontra Lengyelország ítélethez, valamint a Bizottság kontra Magyarország ítélethez vezető ügy között.

87.      Először is, az említett ítéletek kifejezetten forgalmi adóval foglalkoznak, amely esetén az adóteher egyenletesen, ám progresszíven hárul a bruttó árbevételre. A kockázati adó ettől nagyban eltér. Az adókötelezettség a küszöbérték elérésekor keletkezik, és az alkalmazott adókulcsot nem érinti modulációs rendelkezés.(53) Másodszor, a Bizottság kontra Lengyelország ítélet és a Bizottság kontra Magyarország ítélet tárgyát képező adó nem tartalmazott mentességet az adókötelezettség alól, míg a kockázati adó igen.(54) Harmadszor, az árbevétel és a tartozások mutatója nem összehasonlítható: az előbbi az adóalany fizetőképességét fejezi ki, az utóbbi az eladósodottsági szintjének kiszámítására szolgál. Negyedszer, az ezen ítéletekhez vezető ügyekben nem merült fel a meglévő uniós szabályozási keretbe ütközés kérdése.

88.      Ilyen körülmények között a Bizottság kontra Lengyelország ítéletre és a Bizottság kontra Magyarország ítéletre, valamint a tagállamok széleskörű mérlegelési jogkörére való hivatkozás önmagában nem indokolta a Törvényszék azon megállapítását, miszerint a Bizottság nem ütközött komoly nehézségekbe a svéd jogalkotó által a kockázati adó adóalapjaként választott és a Bizottság által jóváhagyott mérőszám értékelése során.

89.      Azzal, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 57. pontjában – a Bizottság kontra Lengyelország ítélet és a Bizottság kontra Magyarország ítélet átfogalmazásával – csupán kijelentette, hogy „az uniós jog nem zárja ki, hogy a nem progresszív adóztatás a hitelintézetek tartozásainak összesített összegén alapuljon”, a Törvényszék – amint a fellebbező helyesen állítja – elutasította az ilyen komoly nehézségek fennállásának megfelelő vizsgálatát. Egy ilyen elemzés annak vizsgálatával járt volna, hogy az előzetes eljárás során rendelkezésre álló információk alapján és a kockázati adó sajátos jellemzőire tekintettel a Bizottság kétségek nélkül megállapíthatta‑e, hogy a tartozások összesített összege, mint adóalap, összhangban áll ezen adó céljával, függetlenül annak meghatározásától, és hogy az adó Svédország adószuverenitásának jogos kifejezése.

90.      A jelen ügy különösen megkívánta az alapos elemzést. Mint már említettem, ha egy adóintézkedés a meglévő uniós jogi szabályozási keretbe ütközés veszélyét hordozza magában – mint a kockázati adó, függetlenül attól, hogy a célja miként meghatározott –, gondosan mérlegelni kell az e keretek megfelelő működésére gyakorolt hatásait. Bár nem tilos per se az azon eshetőségre irányuló adóztatás, hogy az uniós jog által – például az uniós banki szabályozási keret keretében – létrehozott megelőző intézkedések nem képesek kivédeni a pénzügyi válságot, a tagállamok e területen gyakorolt adózási hatáskörét mindazonáltal azon szabályozási keret fényében kell vizsgálni, amelybe illeszkedik.

91.      Másodsorban, a Törvényszék azon kijelentésével kapcsolatban, miszerint a kockázati adó nem a rendszerszintű kockázat megelőzésére vagy kezelésére irányult, elegendő megjegyezni, hogy a kockázati adóhoz hasonló aszimmetrikus adó, amely csak néhány (rendszerszintű jelentőséggel bíró/nagy) hitelintézetre ró adóterhet a tartozásaik szintje alapján, e szint alacsonyan tartására ösztönözheti az adóköteles hitelintézeteket.

92.      Harmadsorban, a megtámadott ítélet 59. pontjával kapcsolatban megjegyzem, hogy a Törvényszék csupán megismételte a törvénytervezet 5.1. szakaszában foglaltakat, amelyben a svéd jogalkotó egy tipikus példát mutatott be a hitelintézetek pénzügyi összekapcsoltságára és annak a pénzügyi stabilitásra gyakorolt negatív hatására. Nem világos azonban, hogy a Törvényszék kizárólag e példa alapján miként jutott azon következtetésre, hogy a tartozások szintje megbízható mérőszám ahhoz, hogy „különbséget tegyen a hitelintézetek között aszerint, hogy a pénzügyi rendszerre gyakorolt hatásuk erősebb‑e vagy kevésbé erős.” A kockázati adó a törvénytervezetben meghatározott adóalapja nem veszi kifejezetten figyelembe a kötvényeken keresztül fennálló összekapcsoltság mértékét. Továbbá – amint a fellebbező helyesen megjegyzi – a törvénytervezetből nem következik, hogy a svéd jogalkotó azon feltevésből indult volna ki, hogy a kockázati adó hatálya alá tartozó hitelintézetek között jelentős a keresztező jelleggel fennálló pénzügyi kötelezettségek mértéke. Végül a Bizottság maga sem hivatkozott összekapcsoltságra az adóalap értékelése céljából a vitatott határozatban.

93.      A fentiek fényében véleményem szerint a fellebbezés második jogalapjának második részében szereplő első kifogásnak helyt kell adni.

2)      A kockázati adó alanyai

94.      A második fellebbezési jogalap második részében szereplő második kifogás a megtámadott ítélet 73–82. pontja ellen irányul, amelyben a Törvényszék megállapította, hogy a fellebbező nem bizonyította, hogy a Bizottságnak komoly nehézségekkel kellett volna szembesülnie a kockázati adó alanyainak értékelése során.

95.      A fellebbező a kifogását négy állítással támasztja alá.

96.      Először is, a fellebbező az ítélet 73. pontját vitatja, amelyben a Törvényszék elutasította az elsőfokú eljárás felpereseinek arra alapított érvét, hogy nincs tökéletes összefüggés a kockázati adó hatálya alá tartozó hitelintézetek listája és a Riksgäldskontoret (az államadósság kezeléséért felelős szerv, Svédország) által azonosított, rendszerszintű jelentőséggel bíró intézetek listája között. A fellebbező rámutat, hogy kilenc hitelintézet tartozik a kockázati adó hatálya alá, amelyek közül kettőt a Svédországban átültetett szanálási keret értelmében nem tekintenek rendszerszintű jelentőségűnek, és hogy a rendszerszintű jelentőségűnek minősített bankok közül három bank nem tartozik a kockázati adó hatálya alá. A fellebbező szerint a két lista között fennálló, a Bizottság által az előzetes eljárás során ismert eltérések egyértelműen mutatják a kockázati adó alanyai és ezen adó a Törvényszék által meghatározott célja közötti ellentmondást.

97.      A Bizottság érvelésével ellentétben nem tisztán ténybeli állításról van szó, mivel megkérdőjelezi a tények a Törvényszék általi jogi minősítését, ezért elfogadható.

98.      A Törvényszék a megtámadott ítélet 73–75. pontjában lényegében megállapította, hogy a bankok helyreállításáról és szanálásáról szóló irányelv szerint rendszerszintű jelentőséggel bíró intézetek listáját, illetve a kockázati adóalany hitelintézetek listáját eltérő kritériumok alapján állították össze. A Törvényszék hangsúlyozta a kockázati adó és az uniós banki szabályozási keret célja közötti különbségeket is. A Törvényszék különösen rámutatott arra, hogy a bankok helyreállításáról és szanálásáról szóló irányelv célja a jelentős közvetlen költségek, nem pedig a közvetett költségek minimalizálása, és hogy a tőkekövetelmény‑rendelet a közvetlen költségek orvoslását célozza annak elkerülésével, hogy a hitelintézetek fizetésképtelenné váljanak. A Törvényszék a betétbiztosítási rendszerekről szóló irányelvvel kapcsolatban kijelentette, hogy ezen irányelv célja annak elkerülése, hogy a hitelintézetek fizetésképtelensége esetén a betétesek betétjeit veszteség érje. Végül a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy az Európai Bankhatóság (EBH)(55) által 2021‑ben elvégzett és az elsőfokú eljárás felperesei által hivatkozott stressztesztek(56) annak kockázatára vonatkoznak, hogy valamely hitelintézet fizetésképtelenné váljon.

99.      Álláspontom szerint a Törvényszék érvelése nem kielégítő, mivel a kockázati adó egy pénzügyi mutatón (a hitelintézet adósságán) alapul és célja a pénzügyi válságok akár pénzügyi stabilitási kockázatainak, akár az e válságok következtében felmerülő közvetett költségek kockázatainak adóztatás útján való kezelése. Magától értetődik, hogy a két listát – az adóalany hitelintézetek listáját és az uniós banki szabályozási keret szerint rendszerszintű jelentőséggel bíró intézmények listáját – eltérő kritériumok alapján állítják össze, és nem igazolhatja az elsőfokú felperesek által kiemelt eltéréseket. Ez annál is inkább így van, mivel ezen eltérések kifejezetten a bank csődjével kapcsolatos kockázatok kezelésére szolgáló alapba való hozzájárulás kötelezettségéhez kapcsolódnak.(57)

100. Hasonlóképpen nem meghatározó a Törvényszék által a megtámadott ítélet 74. pontjában kiemelt szempont, nevezetesen, hogy a kockázati adó nem azokra a hitelintézetekre vonatkozik, amelyek nagyobb fizetésképtelenségi kockázatot jelentenek, hanem azokra a hitelintézetekre, amelyek fizetésképtelensége jelentős közvetett költségeket okozhat. Önmagában az a tény, hogy a kockázati adó és a bankok helyreállításáról és szanálásáról szóló irányelv céljai nem teljesen vágnak egybe – noha legalábbis kiegészítik egymást –, nem jelenti azt, hogy további vizsgálat nélkül kizárható az esetleges egybeesés a két eszköz keretében hozzájárulásra kötelezett hitelintézetek részleges és aszimmetrikus átfedése esetén.

101. Ezenfelül a Törvényszék az uniós banki szabályozási keretre való hivatkozásai részrehajlónak mutatkoznak. Például a bankok helyreállításáról és szanálásáról szóló irányelv és a tőkekövetelmény‑rendelet valamely bank fizetésképtelenségének következményei terén nem ejt kifejezetten szót a közvetlen vagy közvetett költségekről. Ami a betétbiztosítási rendszerekről szóló irányelvet illeti, (3) preambulumbekezdésében kifejezetten utal „a hitelintézetek fizetésképtelenné válásának összgazdasági költségeire.” Nem egyértelmű, hogy e jogi eszközök célja „a társadalom számára […] felmerülő jelentős közvetlen költségek” minimalizálására korlátozódik – ezt állítja a Törvényszék a megtámadott ítélet 74. és 75. pontjában –, különösen figyelembe véve a „közvetett költségek” a törvénytervezetben foglalt bizonytalan meghatározását.

102. Ilyen körülmények között csekély jelentőséggel bír a Svéd Királyság azon állítása, miszerint a törvénytervezet egyértelműen kimondja, hogy a kockázati adóra vonatkozó javaslat nem célozza a jelenlegi uniós szabályozási keret felváltását. A vonatkozó uniós bankszanálási és prudenciális követelménykeretek azon nemzeti referencia‑rendszer részét képezték, amelyet a Törvényszéknek figyelembe kellett volna vennie a Bizottság által a svéd jogalkotó a kockázati adó alanyaival kapcsolatos választásának következetességéről végzett értékelés felülvizsgálatához.

103. A fellebbező első állítása ezért álláspontom szerint megalapozott.

104. Másodszor, a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 79. pontjában tévesen alkalmazta a jogot, amikor elutasította az elsőfokú eljárás felpereseinek azon érvelését, miszerint az adókötelezettség alá tartozó hitelintézetek egyike kizárólag a svéd önkormányzatoknak nyújt kölcsönöket, ezáltal pedig semmilyen közvetett költséget nem okoz. A Törvényszék megjegyezte, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint valamely támogatási program esetében a Bizottság szorítkozhat arra, hogy a szóban forgó program általános jellemzőit tanulmányozza, anélkül hogy köteles lenne megvizsgálni e program alkalmazásának minden egyes esetét.

105. Ezen érv lényegében a Bizottság által végzett elemzés intenzitására vonatkozik. Kétségtelen, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint(58) a Bizottság nem köteles elemzés lefolytatására a támogatási rendszer alapján nyújtott valamennyi egyedi támogatás vonatkozásában. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy meghatározó‑e a jelen ügyben a több száz vagy ezer adófizetőre alkalmazandó adózási programokat érintő ügyekre vonatkozó ítélkezési gyakorlat. A kockázati adó kilenc hitelintézetet érint. Úgy tűnik, hogy a Bizottság az előzetes vizsgálati eljárás során tisztában volt (vagy legalábbis tisztában kellett lennie) az adóalanyok nagyon korlátozott számával, amelyek többségére az uniós banki szabályozási keret is kiterjed. Megjegyzem azonban, hogy a fellebbező láthatólag nem kifogásolja a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 79. pontjának végén tett megállapítását, miszerint az elsőfokú eljárás felperesei nem vitatták a Bizottság és a Svéd Királyság azon érveit, amelyek szerint a kérdéses hitelintézet nem mentes teljes mértékben a fizetésképtelenség bármiféle kockázata alól. A fellebbező második állítása ezért hatástalan lehet.

106. Harmadszor, a fellebbező a megtámadott ítélet 80. pontját vitatja, amelyben a Törvényszék elutasította az elsőfokú eljárás felpereseinek azon érvét, miszerint az adókötelezettség szempontjából nem szükséges különbséget tenni a hitelintézetek között, mivel valamennyi hitelintézet közvetett költségeket okoz.

107. A Törvényszék érvelése e tekintetben sem tűnik kielégítőnek.(59) A kockázati adót az államháztartás megerősítése érdekében vezették be, növelve a költségvetési bevételeket a jövőbeli pénzügyi válságok közvetett költségeinek kezelése érdekében. Főszabály szerint minden olyan hitelintézetre vonatkozik, amelynél felmerülhetnek ilyen költségek. Ezen hitelintézetek némelyikének az adó alóli mentesítése ellentmondásosnak tűnik, és a svéd törvényhozás azon szándékát tükrözi, hogy a jövőbeli pénzügyi válságok miatt felmerülő összes közvetett költség terhét néhány kiválasztott hitelintézetre hárítsa. A hitelintézetek e megkülönböztetése – amelyre az elsőfokú eljárás felperesei rámutattak, és amelyet a Törvényszék megkerült azzal, hogy vagy az adómentes hitelintézetek által jelentett rendszerszintű kockázat hiányára, vagy az adóalany intézetek azon képességére hivatkozott, hogy jelentős közvetett költségeket okozhatnak – komoly aggályokat vet fel a kockázati adó szelektivitásával kapcsolatban, és véleményem szerint gondosan vizsgálandó.

108. A Törvényszék a megtámadott ítélet 80. pontjában a 2018. április 26‑i ANGED ítéletre(60) hivatkozva hozzátette, hogy „nem vitatható, hogy a hitelintézetek által a pénzügyi rendszerre gyakorolt hatás nagymértékben függ azok méretétől és tartozásaik szintjétől.” E tekintetben mindenekelőtt megjegyzem, hogy a Törvényszék a hitelintézetek „méretére” és „tartozásaik szintjére” a svéd törvényhozás által alapul vett két különálló kritériumként utalt. Az adóalany „nagy hitelintézetek” „méretét” azonban kizárólag a tartozásaik szintje határozza meg. Így az említett szint az egyetlen figyelembe vett mutató. Ami a Törvényszék részéről az ANGED I ítéletre hivatkozást illeti, bevallom, hogy a kiskereskedelmi létesítmények környezeti hatása és a hitelintézetek tartozásainak szintje által a pénzügyi rendszerre és a gazdaság egészére jelentett kockázat között vont párhuzamot meglehetősen elrugaszkodottnak tartom. Mindenesetre a Bíróság az ANGED I ítélet alapjául szolgáló ügyben megállapította, hogy közvetlen összefüggés van az eladótér mérete és a környezeti hatások között.(61) A jelen ügyben a kockázati adóalany hitelintézetek tartozásainak szintje és a társadalom számára közvetett költségek okozására való képességük között nem egyértelműen bizonyított az ilyen közvetlen összefüggés, különösen akkor, ha ezen intézmények csődjének kockázatát figyelmen kívül hagyják.

109. A fenti okok miatt hajlok arra, hogy a fellebbező harmadik állítása megalapozott.

110. Végül a fellebbező a megtámadott ítélet 81. pontját vitatja, amelyben a Törvényszék megállapította, hogy az elsőfokú eljárás felperesei nem kérdőjelezték meg azt, hogy „kizárólag a nagy hitelintézetek képesek arra, hogy fizetésképtelenségükkel már egyénileg is rendszerszintű kockázatot idézzenek elő, továbbá igen kedvezőtlen hatást gyakoroljanak a pénzügyi rendszerre és általában a gazdaságra, és jelentős közvetett költségeket okozzanak a társadalomnak.” A fellebbező állítása szerint lényegében a Törvényszék érveléséből az következik, hogy a svéd jogalkotó megadóztathatja a rendszerszintű kockázatot, amely adó keretében a rendszerszintű jelentőségű hitelintézeteket eltérően kezelik.

111. A fent már tárgyalt okokból úgy vélem, hogy a fellebbező negyedik állítását helyben kell hagyni, függetlenül a kockázati adó céljának meghatározásától.

112. A fentiek fényében a második fellebbezési jogalap második részében szereplő második kifogás megalapozott.

3)      A küszöbérték

113. A második fellebbezési jogalapjának második részében szereplő harmadik kifogásban a fellebbező azzal érvel, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot a megtámadott ítélet 89–98. pontjában a kockázati adókötelezettség küszöbértékének értékelésekor, majd a 99. pontban a kockázati adó [általa] meghatározott célja fényében tett azon megállapításával, hogy az elsőfokú eljárás felperesei nem bizonyították, hogy a Bizottságnak komoly nehézségekkel kellett volna szembesülnie e küszöbérték értékelésekor.

114. A Törvényszék a megtámadott ítélet 89–91. pontjában megállapította a saját ítéletei alapján,(62) amelyeket a Bíróság a Bizottság kontra Lengyelország ítéletben és a Bizottság kontra Magyarország ítéletben helybenhagyott, hogy a Svéd Királyságot nem lehet megakadályozni egyrészt abban, hogy adózási küszöbértéket tartalmazó adót vezessen be, másrészt pedig abban, hogy olyan modulációs rendelkezést alakítson ki, amely az említett küszöbérték alatti hitelintézetek adómentességéig terjed, feltéve hogy ezen elemek nem ellentétesek az adó céljával. A Törvényszék a 2018. április 26‑i ANGED ítélet(63) 43. pontja alapján arra is rámutatott, hogy az adózás küszöbértékének és az adóalap kiszámítására vonatkozó részletes szabályoknak a meghatározása a nemzeti jogalkotó mérlegelési mozgásterébe tartozik, ezenkívül pedig olyan összetett technikai értékeléseken alapul, amelyek felett az uniós bíróság csak korlátozott bírósági felülvizsgálatot gyakorolhat. A Törvényszék ezen elvek alapján megvizsgálta, hogy a svéd jogalkotó által meghatározott küszöbérték ellentétes‑e a kockázati adó céljával, vagy nyilvánvalóan hátrányosan megkülönböztető‑e, és megállapította, hogy ez nem áll fenn.

115. A fellebbező álláspontom szerint jogosan vitatja a Törvényszék által hivatkozott ítélkezési gyakorlat meghatározó jellegét, valamint a Törvényszék megállapításának helyességét.

116. A jelen indítvány 87. pontjában már említettem, hogy a Bizottság kontra Lengyelország ítélethez és a Bizottság kontra Magyarország ítélethez vezető ügyben vitatott adóintézkedések jelentősen eltértek a kockázati adótól. Az ezen ítéletek alapján szolgáló ügyben a kérdéses adóintézkedés progresszív jellege, pontosabban az adókulcsok progresszivitásából eredő eltérő átlagos adómérték képezte vita tárgyát. A kockázati adó nem ír elő semmiféle „modulációs rendelkezést” a küszöbérték túllépése és az adókötelezettség felmerülése esetére.

117. A Bizottság kontra Lengyelország ítélet és a Bizottság kontra Magyarország ítélet tárgyát képező adóintézkedés mentességet írt elő az árbevétel egy bizonyos összegig terjedő része tekintetében.(64) Mindazonáltal minden érintett vállalkozás részesült e mentességben az árbevételének azon része után, amely nem haladja meg az adómentes sávnak megfelelő felső határt. A Bizottság ezért nem emelt kifogást a kérdéses adóintézkedés ezen eleme ellen.(65) Hasonlóképpen, az ANGED I és ANGED II ítéletben az adómechanizmus általános mentességről is rendelkezett, amelynek értelmében egy bizonyos küszöbérték alatt egyetlen vállalkozás sem fizetett adót.(66)

118. Ezzel szemben a kockázati adó esetében nincs ilyen általános mentesség. Az adókulcs az adóalany hitelintézet összes tartozásának összegére alkalmazandó, nem csak az adó alkalmazását kiváltó küszöbértéket meghaladó tartozásokra. Más szóval, annak adókötelezettsége azon határvonal alatt is érvényesül, amely az adóköteles „nagy”, illetve „rendszerszintű jelentőséggel bíró” hitelintézet, valamint az adó hatálya alól a mérete – a tartozásai szintje – indokával kizárt hitelintézet között húzódik.

119. E körülménynek komoly aggályokat kellett volna felvetnie a küszöbérték szelektív jellegével, az adóköteles összeg kiszámításához használt módszerekkel, valamint a kockázati adó céljával való tényleges összhangjával kapcsolatban, függetlenül e cél meghatározásától.

120. A teljesség kedvéért érdemes emlékeztetni arra, hogy a Bíróság a Prezydent Miasta Mielca ítéletében(67) egyértelművé tette, hogy egy közvetlen adóra vonatkozó általános és elvont mentesség nem juttathat általános szabályként szelektív előnyt az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében, mivel vélelmezetten a „normál” adórendszer szerves részét képezi. Ugyanakkor e szabálytól „eltérve, egy közvetlen adó alóli általános és elvont adómentesség nem tekinthető a »normál« adórendszer hatálya alá tartozónak, amennyiben a releváns szabályozásban az e mentesség alkalmazásához meghatározott feltételek jogilag vagy ténylegesen a potenciálisan kedvezményezett vállalkozások egyetlen kategóriájának egy vagy több olyan sajátos jellemzőjéhez kapcsolódnak, amely elválaszthatatlanul kapcsolódik e vállalkozások vagy tevékenységeik jellegéhez.”(68) Az a körülmény, hogy kizárólag a vállalkozások ilyen egységes kategóriája részesülhet adómentességben, alátámaszthatja e mentesség potenciálisan hátrányosan megkülönböztető és versenyellenes jellegét, jóllehet magát a referenciakeretet nem nyilvánvalóan hátrányosan megkülönböztető paraméterek szerint alakították ki.

121. Függetlenül attól, hogy vonatkoznak‑e a Prezydent Miasta Mielca ítéletben szereplő pontosítások a kockázati adóhoz hasonló aszimmetrikus adókra, a jelen ügyben a kockázati adó alól mentesülő hitelintézetek a tevékenységeik jellegéből adódó sajátos jellemzők alapján (az alkalmazandó küszöbérték alatti tartozással rendelkező hitelintézetek) azonosított, egységes vállalkozási kategóriát alkotnak, és az említett ítéletben megállapított szabály alóli eltérés körébe tartoznak.

122. A fentiekben kifejtett okok miatt véleményem szerint a második fellebbezési jogalap második részében szereplő harmadik kifogásnak is helyt kell adni.

4)      A második fellebbezési jogalap második részére vonatkozó következtetés

123. A fenti okok alapján úgy vélem, hogy a második fellebbezési jogalap második része megalapozott.

b)      A második fellebbezési jogalap harmadik része

124. A fellebbező állítása szerint a Törvényszék a megtámadott ítélet 116–127. pontjában tévesen alkalmazta a jogot, mivel nem állapította meg, hogy a Bizottságnak komoly nehézségekkel kellett volna szembesülnie a referencia‑rendszertől való eltérés fennállásának értékelése során.

125. Az említett pontokban a Törvényszék megállapította, hogy a felperesek nem támasztották alá egybehangzó valószínűsítő körülmények olyan együttesét, amely alkalmas lenne annak bizonyítására, hogy azok a hitelintézetek, amelyek tartozásai meghaladták a küszöbértéket, az adó a megtámadott ítélet 41. pontjában ismertetett céljára tekintettel hasonló ténybeli és jogi helyzetben vannak azon hitelintézetekkel, amelyek tartozásai nem haladják meg e küszöbértéket.

126. E megállapítás alátámasztására a Törvényszék szinte kizárólag azon indokokra támaszkodott, amelyek alapján elutasította az elsőfokú eljárás felpereseinek a referencia‑rendszerre vonatkozó érveit. Ezért a fellebbezés második jogalapjának harmadik részében a fellebbező megismétli az említett indokokkal szembeni kifogásait.

127. Ilyen körülmények között magam is a fenti 78–122. pontban kifejtett indokokra hivatkozom azon megállapításom alátámasztására, hogy a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy a kockázati adó referencia‑rendszerének egyes elemei nem vetettek fel kétségeket azok hátrányosan megkülönböztető, és ezért szelektív jellegét illetően. Mint már említettem, nem tűnik úgy, hogy a svéd jogalkotó által követett átfogó cél – nevezetesen az államháztartás megerősítése a jövőbeli pénzügyi válságok esetén a társadalomra háruló költségek fedezése érdekében – kétségtelenül indokolná a hitelintézetekre rótt aszimmetrikus adóterhet, mivel ugyan különböző mértékben, de mindegyikük hozzájárulhat e költségek keletkezéséhez.

128. Ennek ellenére érdemes megjegyezni, hogy a Törvényszék érvelése – nevezetesen a megtámadott ítélet 119. pontjában, amelyben az elsőfokú eljárás felpereseinek érveit azon saját megállapítására hivatkozással elutasította, hogy a kockázati adó referencia‑rendszere nem nyilvánvalóan hátrányosan megkülönböztető módon kialakított – aggályokat vet fel, mivel kihathat a szelektivitás második lépésének helyes alkalmazására.

129. Mint már említettem, az ad hoc adóztatás esetében elengedhetetlen az adóintézkedés eltérő jellegét és prima facie szelektivitását értékelő második lépés. A megtámadott ítéletben ezen értékelés láthatólag nagyrészt beépült az érintett rendszer eredendően szelektív jellegének az első lépés keretében történő értékelésébe. Először is azonban ez utóbbi értékelés a „nyilvánvaló hátrányos megkülönböztetés” mennyiségileg eltérő kritériumán alapul. Másodszor, a Bíróság egyértelművé tette, hogy a szelektivitási vizsgálat második lépését teljes körűen el kell végezni még olyan esetekben is, amelyekben az adó kizárólagos célja egy konkrét célkitűzés elérését szolgáló adóbevétel előteremtése.(69)

130. A fentiekre tekintettel a fellebbezés második jogalapja harmadik részének helyt kell adni.

c)      A második fellebbezési jogalapra vonatkozó következtetés

131. A fenti megfontolásokból az következik, hogy véleményem szerint a fellebbezés második jogalapjának helyt kell adni.

3.      A harmadik fellebbezési jogalap

132. A fellebbező a megtámadott ítélet 40–43., 80–83., 93., 94. és 121. pontját kifogásoló harmadik fellebbezési jogalapjával azt állítja, hogy a Törvényszék elmulasztotta az elsőfokú eljárásban előterjesztett érvek figyelembevételét, és ezáltal megsértette az indokolási kötelezettségét.

133. Megjegyzem, hogy a fellebbezés keretében a Bíróság felülvizsgálatának célja többek között annak ellenőrzése, hogy a Törvényszék a jogilag megkövetelt módon megválaszolta‑e a fellebbező által hivatkozott összes érvet. A Törvényszék az elsőfokú eljárásban hivatkozott érvekre adott válaszának hiányára alapított jogalap lényegében egyenértékű az indokolási kötelezettség megsértésére való hivatkozással.(70)

134. A fellebbező először is azt állítja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 42., 43., 81., 93. és 121. pontjában tévesen állapította meg, hogy az elsőfokú eljárás felperesei nem bizonyították, hogy az összes tartozásuk tekintetében a küszöbérték alatt lévő hitelintézetek fizetésképtelensége rendszerszintű kockázatot jelent. A fellebbező állítása szerint továbbá a Törvényszék nem vette figyelembe, hogy az elsőfokú eljárás felperesei konkrét példaként hozták a 2008. évi pénzügyi válság idején kimentett svéd bankot, amelynek összes tartozása jóval a küszöbérték alá esett. E felek már korábban is utaltak arra, hogy a küszöbérték alatti tartozással rendelkező hitelintézetek közül három bank az uniós banki szabályozási keret szerint rendszerszintű jelentőségűnek minősül.

135. E tekintetben megjegyzem, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az indoklási kötelezettség körében a Törvényszék nem köteles olyan magyarázatot adni, amely egyenként és kimerítően követi a felek által előadott összes érvet. A Törvényszék indokolása tehát lehet hallgatólagos is, amennyiben lehetővé teszi az érdekelt felek számára, hogy megismerjék az érvelésük Törvényszék általi elutasításának okait, és lehetővé teszi a Bíróság számára, hogy a felülvizsgálat elvégzéséhez elegendő információval rendelkezzen.(71) Önmagában azon tény, hogy a Törvényszék nem utasította el kifejezetten az elsőfokú eljárás felpereseinek a fenti 134. pontban említett érveit, nem jelenti azt, hogy ezen érveket az értékelése során nem vette figyelembe. A Törvényszék a releváns tények és a bizonyítékok megállapítására és értékelésére vonatkozó kizárólagos hatáskörének gyakorlása keretében azon megállapításával, miszerint az (elsőfokú eljárás) felperesei nem bizonyították, hogy az összes tartozásuk alapján a küszöbérték alatt lévő hitelintézetek fizetésképtelensége rendszerszintű kockázatot jelent, egyértelművé tette, hogy az elsőfokú eljárás felperesei által benyújtott bizonyítékok nem voltak elegendőek e célból. A fellebbező ezen állítását ezért el kell utasítani.

136. Másodszor, a fellebbező évelése szerint a Törvényszék a megtámadott ítélet 83. pontjában félreértette az elsőfokú eljárás felperesei által előterjesztett érvet, miszerint gazdasági visszaesés esetén a nagy hitelintézetek viselik annak valamennyi közvetett költségét. Mivel a Törvényszék nem foglalkozott az említett érvvel, elmulasztotta azon alapvető érv vizsgálatát, hogy minden bank okozhat közvetett költségeket, ám azokat csak néhányuk viseli.

137. Hajlok arra, hogy egyetértsek a fellebbezővel abban, hogy ezen érv központi szerepet játszott az elsőfokú eljárás felpereseinek érvelésében, és hogy azzal a Törvényszék nem foglalkozott megfelelően.

138. Végül, a Törvényszék a kockázati adó céljának téves meghatározása miatt nem vizsgálta megfelelően az elsőfokú eljárás felperesei számos érvét, és ezzel megsértette az indokolási kötelezettségét. Ami pedig a legfontosabb: a Törvényszék a megtámadott ítélet 80., 81., 93., 94. és 121. pontjában az adóalanyok és a küszöbérték tekintetében nem értékelte helyesen azon érveket, miszerint valamennyi hitelintézet a közvetett költségek kockázatával jár a társadalom számára, és ezért nem szükséges különbséget tenni a nagy és a kis hitelintézetek között.

139. Álláspontom szerint a fellebbezőnek e tekintetben is igaza van. A Törvényszék részéről a kockázati adó céljának meghatározásában elkövetett hibák az indokolásának egészére kihatottak, ideértve azt is, hogy miként értékelte az elsőfokú eljárás felperesei érveinek meghatározó jellegét és megalapozottságát, valamint ezen érvek elutasításának okait.

140. A fentiek alapján a fellebbezés harmadik jogalapja részben megalapozott.

4.      A fellebbezésre vonatkozó következtetés

141. A fentiekben ismertetett okokra tekintettel megállapítom, hogy a fellebbezésnek teljes egészében helyt kell adni, és a megtámadott ítéletet hatályon kívül kell helyezni.

C.      A Törvényszék előtti kereset

142. Az Európai Unió Bírósága alapokmányának 61. cikke értelmében, ha a Bíróság a Törvényszék határozatát hatályon kívül helyezte és a per állása megengedi, az ügyet maga is érdemben eldöntheti.

143. E tekintetben úgy vélem, hogy ha a Bíróság megállapítja, hogy a megtámadott ítéletet hatályon kívül kell helyezni, minden szükséges információval rendelkezik ahhoz, hogy érdemben határozhat az első fokon benyújtott egyetlen jogalap vonatkozásában, amely szerint a kockázati adó szelektivitásának elemzése során a Bizottságnak komoly nehézségekkel kellett volna szembesülnie.

144. A fellebbezés elemzésében kifejtett megfontolásokból kitűnik, hogy álláspontom szerint e kérelemnek helyt kell adni, és a vitatott határozatot meg kell semmisíteni.

D.      Költségek

145. A Bíróság eljárási szabályzata 184. cikkének (2) bekezdése értelmében, ha a fellebbezés megalapozott, és a Bíróság maga hoz a jogvita kapcsán végleges határozatot, a Bíróság határoz a költségekről.

146. Azt javaslom a Bíróságnak, hogy az eljárási szabályzat 184. cikke (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásra is alkalmazandó 138. cikkének (1) bekezdése és 140. cikkének (1) bekezdése alapján a Bizottságot kötelezze saját költségeinek viselésére és az Ideella föreningen Svenska Bankföreningen med firma Svenska Bankföreningen, Näringsverksamhet jelen fellebbezéssel kapcsolatban felmerült költségeinek megtérítésére, valamint a Svéd Királyságot kötelezze saját költségeinek viselésére.

IV.    Végkövetkeztetés

147. A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy:

–        helyezze hatályon kívül az Európai Unió Törvényszékének 2024. április 17‑i Svenska Bankföreningen és a Länsförsäkringar Bank kontra Bizottság ítéletét (T‑112/22, EU:T:2024:250);

–        semmisítse meg az SA.56348 (2021/N) – Svédország: a hitelintézetekre kivetett svéd adó állami intézkedésről szóló, 2021. november 24‑i COM(2021) 8637 final európai bizottsági határozatot;

–        a Bizottságot kötelezze saját költségeinek viselésére és az Ideella föreningen Svenska Bankföreningen med firma Svenska Bankföreningen, Näringsverksamhet jelen fellebbezéssel kapcsolatban felmerült költségeinek megtérítésére, valamint a Svéd Királyságot kötelezze saját költségeinek viselésére.

1      Eredeti nyelv: angol.

2      Kokott főtanácsnok ANGED ügyre vonatkozó indítványa (C‑233/16, EU:C:2017:852), 76. pont.

3      1974. július 2‑i Olaszország kontra Bizottság ítélet (173/73, EU:C:1974:71), az angol nyelvű változat 13. pontja.

4      T‑112/22, EU:T:2024:250.

5      A megtámadott ítéletben törvénytervezetként említett Lagrådsremissen Riskskatt för kreditinstitut (a hitelintézetek által fizetendő kockázati adóról a Jogalkotási Tanács elé terjesztett javaslat; a továbbiakban: törvényjavaslat).

6      A külföldi hitelintézetek akkor kockázati adókötelesek, ha az adóév kezdetén a valamely svéd fióktelepen keresztül folytatott kereskedelmi tevékenységekhez kapcsolódó olyan tartozások terhelik őket, amelyek összege meghaladja a törvénytervezetben meghatározott küszöbértéket.

7      Az [EUMSZ] 108. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2015. július 13‑i tanácsi rendelet (HL 2015. L 248., 9. o.).

8      2024. szeptember 10‑i Bizottság kontra Írország és társai ítélet (C‑465/20 P, EU:C:2024:724), 73. pont; 2025. április 29‑i Prezydent Miasta Mielca ítélet (C‑453/23, EU:C:2025:285), 41. pont; a továbbiakban: Prezydent Miasta Mielca ítélet.

9      2020. szeptember 22‑i Ausztria kontra Bizottság ítélet (C‑594/18 P, EU:C:2020:742), 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

10      A felsorolás nem teljeskörű, mivel kizárólag a jelen ügy szempontjából meghatározó uniós szabályozást tartalmazza.

11      A közelmúltban a 2024. április 11‑i (EU) 2024/1174 európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL L 2024/1174) módosított, a hitelintézetek és befektetési vállalkozások helyreállítását és szanálását célzó keretrendszer létrehozásáról és a 82/891/EGK tanácsi irányelv, a 2001/24/EK, 2002/47/EK, 2004/25/EK, 2005/56/EK, 2007/36/EK, 2011/35/EU, 2012/30/EU és 2013/36/EU irányelv, valamint az 1093/2010/EU és a 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2014. május 15‑i 2014/59/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 173., 190. o.; helyesbítések: HL 2019. L 165., 129. o.; HL 2021. L 104., 55. o.).

12      A közelmúltban a 2025. június 17‑i (EU) 2025/1215 európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL L. 2025/1215) módosított, a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális követelményekről és a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló, 2013. június 26‑i 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 176., 1. o.; helyesbítések: HL 2013. L 208., 68. o.; HL 2013. L 321., 6. o.; HL 2017. L 20., 2. o.).

13      A hitelintézetek tevékenységéhez való hozzáférésről és a hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális felügyeletéről, a 2002/87/EK irányelv módosításáról, a 2006/48/EK és a 2006/49/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. június 26‑i 2013/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 176., 338. o.; helyesbítések: HL 2013. L 208., 73. o.; HL 2017. L 20., 1. o.).

14      A betétbiztosítási rendszerekről szóló, 2014. április 16‑i 2014/49/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 173., 149. o.; helyesbítések: HL 2014. L 212., 47. o.; HL 2014. L 309., 37. o.).

15      A hitelintézeteknek és bizonyos befektetési vállalkozásoknak az Egységes Szanálási Mechanizmus keretében történő szanálására vonatkozó egységes szabályok és egységes eljárás kialakításáról, valamint az Egységes Szanálási Alap létrehozásáról és az 1093/2010/EU rendelet módosításáról szóló, 2014. július 15‑i európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2014. L 225., 1. o.; helyesbítés: HL 2014. L 372., 9. o.; a továbbiakban: ESZM‑rendelet). Az ESZM‑rendelet az olyan tagállamokban letelepedett bankokra is vonatkozik, amelyek pénzneme nem az euró, és amelyek szoros együttműködést alakítottak ki (lásd: az ESZM‑rendelet (15) preambulumbekezdése). Svédország nem vesz részt az ESZM‑ben.

16      A tőkekövetelmény‑rendelet (5) preambulumbekezdésében kimondottak szerint.

17      Lásd különösen: a tőkekövetelmény‑rendelet (32) és (72) preambulumbekezdése.

18      Lásd: a betétbiztosítási rendszerekről szóló irányelv (3) preambulumbekezdése.

19      Lásd: a bankok helyreállításáról és szanálásáról szóló irányelv (5) preambulumbekezdése.

20      Lásd analógia útján: 2026. április 16‑i Nitrogénművek ítélet (C‑519/24, EU:C:2026:297), 33. pont.

21      Lásd többek között: 2011. szeptember 8‑i Paint Graphos és társai ítélet (C‑78/08‑C‑80/08, EU:C:2011:550), 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

22      Lásd többek között: 2024. szeptember 10‑i Bizottság kontra Írország és társai ítélet (C‑465/20 P, EU:C:2024:724), 76. pont.

23      2023. december 5‑i Luxembourg és társai kontra Bizottság ítélet (C‑451/21 P és C‑454/21 P, EU:C:2023:948), 108. pont.

24      2021. október 6‑i World Duty Free Group és Spanyolország kontra Bizottság  ítélet (C‑51/19 P és C‑64/19 P, EU:C:2021:793), 63. pont.

25      Prezydent Miasta Mielca ítélet, 49. pont.

26      Lásd: 2021. március 16‑i Bizottság kontra Lengyelország ítélet (C‑562/19 P, EU:C:2021:201), 38. és 39. pont; 2021. március 16‑i Bizottság kontra Magyarország ítélet (C‑596/19 P, EU:C:2021:202), 44. és 45. pont.

27      Lásd: Prezydent Miasta Mielca ítélet, 53. pont, hivatkozással a 2011. november 15‑i Bizottság és Spanyolország kontra Government of Gibraltar és Egyesült Királyság ítéletre (C‑106/09 P és C‑107/09 P, EU:C:2011:732).

28      Lásd: 2011. július 5‑i Edwin kontra OHIM ítélet (C‑263/09 P, EU:C:2011:452), 46. pont.

29      Lásd ilyen értelemben: 2022. november 8‑i Fiat Chrysler Finance Europe kontra Bizottság ítélet (C‑885/19 P és C‑898/19 P, EU:C:2022:859), 82. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

30      Lásd: 2023. december 5‑i Luxembourg és társai kontra Bizottság ítélet (C‑451/21 P és C‑454/21 P, EU:C:2023:948), 77. pont.

31      C‑451/21 P és C‑454/21 P, EU:C:2023:948.

32      Az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdésének második albekezdése szerint a Törvényszék határozataival szemben a Bírósághoz „az alapokmányban megállapított feltételek mellett és korlátokon belül” kell fellebbezni. Az Európai Unió Bírósága alapokmányának 58. cikke kimondja, hogy a fellebbezésben az uniós jognak a Törvényszék általi megsértésére is lehet hivatkozni. Lásd: Luxembourg és társai kontra Bizottság ítélet, 76. pont.

33      Lásd: a megtámadott ítélet 58. pontja.

34      Lásd: a vitatott határozat (49) és (50) preambulumbekezdése.

35      Lásd: a vitatott határozat (51) preambulumbekezdése.

36      Lásd például: a vitatott határozat (68) preambulumbekezdése, amelyben a Bizottság megállapította, hogy a hitelintézettől eltérő pénzügyi intézmények kevésbé alkalmasak rendszerszintű kockázat és végső soron jelentős közvetett költségek okozására, így a kockázati adó céljának fényében ténybeli és jogi helyzetük a hitelintézetével nem összehasonlítható.

37      A Törvényszék előtt a fellebbező által benyújtott törvényjavaslat.

38      A szándék eredetileg azon adóelőny csökkentésére irányult, amelyben a pénzügyi ágazat a pénzügyi szolgáltatások nyújtásának hozzáadottértékadó alóli mentessége révén feltehetően részesül.

39      A törvénytervezet a rendszerszintű jelentőséggel bíró hitelintézetek tekintetében továbbá kifejti, hogy „nehéz pontosan meghatározni, hogy hol húzható meg a választóvonal a rendszerszintű jelentőségű hitelintézetek és az ilyen jelentőséggel nem rendelkező hitelintézetek között. E tekintetben olyan tényezők játszanak szerepet, mint a hitelintézet mérete, a nemzetgazdaság szempontjából betöltött jelentősége, összetettsége, valamint más intézetekkel való összekapcsoltsága. Mivel a pénzügyi rendszer szereplői között egymást keresztező jelleggel állnak fenn pénzügyi kötelezettségek, a rendszer egyik részében felmerülő probléma gyorsan átterjedhet a rendszer más részeire, veszélyeztetve ezáltal a pénzügyi stabilitást.”

40      A törvénytervezet szerint ilyen közvetett költségek jelentkezhetnek például a munkanélküliségi biztosításra és más társadalombiztosítási rendszerekre fordított magasabb kiadások, illetve a gyengébb gazdasági teljesítmény miatt alacsonyabb adóbevételek formájában.

41      A javasolt kockázati adó hatálya alá tartozó hitelintézetek megjelölésére a „rendszerszintű jelentőséggel bíró” megfogalmazást a megkérdezett érdekelt felek egy része használta; a törvénytervezetben szerepel az érdekelt felek véleménye.

42      Például a tőkekövetelmény‑irányelv szerint a „rendszerszinten jelentős intézmény” meghatározása: „uniós anyavállalat, uniós pénzügyi holding társaság anyavállalat, uniós vegyes pénzügyi holding társaság anyavállalat, vagy olyan intézmény, amelynek felszámolása vagy hibás működése rendszerkockázathoz vezethet” (lásd: az irányelv 3. cikke 1. bekezdésének 30. pontja). Ugyanezen irányelv a „rendszerkockázatot” úgy határozza meg, mint „a pénzügyi rendszer olyan zavarának veszélye, amely potenciálisan súlyosan negatív következményekkel járhat a pénzügyi rendszerre és a reálgazdaságra nézve” (lásd: az irányelv 3. cikke 1. bekezdésének 10. pontja).

43      A Bizottság a megtámadott ítéletben foglalt „rendszerszintű kockázatra” hivatkozás indokaként előadja, hogy a nagy hitelintézetek „bizonyos rendszerszintű kockázatot” jelentenek, „a hitelintézet mérete és általános rendszerszintű jelentősége összefügg egymással”, „a jelentős tartozásállománnyal rendelkező hitelintézet általában rendszerszinten is jelentős”, és ha egy hitelintézetet a teljes tartozásállománya alapján nagynak minősítenek, e minősítéstől „a »rendszerszintű jelentőség« és a »rendszerkockázat« szempontja sem esik távol.” A Bizottság ugyanakkor pontosítja, hogy a „nagy” hitelintézetek a banki szanálási és a prudenciális felügyeleti keret szerint nem feltétlenül „rendszerszintű jelentőségűek.” Svédország pedig meglehetősen ellentmondást nem tűrő módon kijelenti, hogy a Törvényszék által meghatározott cél – a meghatározásához használt kifejezésektől függetlenül – nem tér el a Bizottság által azonosított céltól.

44      Lásd ilyen értelemben többek között: 2008. december 22‑i British Aggregates kontra Bizottság ítélet  (C‑487/06 P, EU:C:2008:757), 113. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

45      2024. szeptember 5‑i Szlovénia kontra Bizottság ítélet (C‑447/22 P, EU:C:2024:678), 50. és 51. pont; 2021. október 6‑i Scandlines Danmark és Scandlines Deutschland kontra Bizottság  ítélet (C‑174/19 P és C‑175/19 P, EU:C:2021:801), 67. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

46      Aszimmetrikus adókötelezettség esetén a támogatás abból eredhet, hogy az adófizetésre kötelezett gazdasági szereplők versenytársai nem tartoznak ezen adó hatálya alá. Lásd ilyen értelemben: 2006. szeptember 7‑i Laboratoires Boiron ítélet (C‑526/04, EU:C:2006:528), 34. pont.

47      2018. november 6‑i Scuola Elementare Maria Montessori kontra Bizottság, Bizottság kontra Scuola Elementare Maria Montessori és Bizottság kontra Ferracci ítélet (C‑622/16 P‑C‑624/16 P, EU:C:2018:873), 86. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

48      A Törvényszék által a Bizottság vitatott határozatáról alkotott értelmezés megkérdőjelezésére irányuló jogalap jogkérdésnek minősül, amely fellebbezés keretében a Bíróság felülvizsgálatának tárgyát képezheti. Lásd: 2024. szeptember 10‑i Bizottság kontra Írország és társai ítélet (C‑465/20 P, EU:C:2024:724), 111. és 112. pont.

49      Lásd: a vitatott határozat (50) preambulumbekezdése. A Bizottság a 2021. március 16‑i Bizottság kontra Magyarország ítéletre (C‑596/19 P, EU:C:2021:202, 48. pont) hivatkozott.

50      Lásd: a megtámadott ítélet 54. pontja.

51      C‑562/19 P, EU:C:2021:201, a továbbiakban: Bizottság kontra Lengyelország ítélet, 41. pont.

52      C‑596/19 P, EU:C:2021:202, a továbbiakban: Bizottság kontra Magyarország ítélet, 47. pont.

53      A Svéd Királyság válaszában kifejti, hogy annak elkerülése céljából döntöttek az átalányalapú módszer alkalmazása mellett, hogy a Skatteverketnek (svéd adóhatóság) adott időpontban értékelnie kelljen minden egyes hitelintézet tekintetében a kockázatot.

54      Csak azon hitelintézeteknek kell adót fizetniük, amelyek teljes tartozásállománya meghaladja a küszöbértéket, míg azok az intézmények, amelyek teljes tartozásállománya a küszöbérték alatt marad, mentesülnek a fizetési kötelezettség alól. Lásd továbbá: az alábbi 116. és 117. pont.

55      A közelmúltban a 2025. október 8‑i 2025/2088/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL 2025. L 2088., 1. o.) módosított, az európai felügyeleti hatóság (Európai Bankhatóság) létrehozásáról, a 716/2009/EK határozat módosításáról és a 2009/78/EK bizottsági határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. november 24‑i 1093/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2010. L 331., 12. o.). Az említett rendelet felhatalmazza az EBH‑t, hogy figyelje és értékelje a hatáskörébe tartozó területeken bekövetkező piaci fejleményeket, ideértve a stresszteszteket, valamint kidolgozza a rendszerkockázat azonosítására és mérésére szolgáló kritériumokat, továbbá egy megfelelő stresszteszt‑rendszert (lásd: a rendelet (43) preambulumbekezdése, valamint 23. és 32. cikke).

56      Az elsőfokú eljárás felperesei azt állították, hogy az e teszteken átesett öt svéd bank kiváló eredményeket ért el.

57      A bankok helyreállításáról és szanálásáról szóló irányelvben előírt szanálási alapra utalok.

58      2021. március 4‑i Bizottság kontra Fútbol Club Barcelona ítélet (C‑362/19 P, EU:C:2021:169), 65. pont.

59      A Törvényszék a kockázati adó a megtámadott ítélet 41. pontjában meghatározott céljára emlékeztetve megállapította, hogy még ha valamennyi hitelintézet okozhat is bizonyos közvetett költségeket oly módon, hogy hozzájárulhat e költségek keletkezéséhez, ebből nem következik, hogy fizetésképtelenség esetén valamennyi hitelintézet kiválthatja az említett következményeket a pénzügyi rendszerre és általában a gazdaságra nézve.

60      C‑233/16, a továbbiakban: ANGED I ítélet (EU:C:2018:280), 53. pont.

61      A Bíróság szerint „minél nagyobb ugyanis az eladótér, annál nagyobb a vevőforgalom, ami nagyobb környezetszennyezésben nyilvánul meg.” Lásd: ANGED I ítélet, 53. pont.

62      2019. május 16‑i Lengyelország kontra Bizottság ítélet (T‑836/16 és T‑624/17, EU:T:2019:338), 89. pont; 2019. június 27‑i Magyarország kontra Bizottság ítélet (T‑20/17, EU:T:2019:448), 101. pont.

63      C‑236/16 és C‑237/16, EU:C:2018:291 (a továbbiakban: ANGED II ítélet). Ezen ítélet tárgya a nagy kereskedelmi létesítményekre kivetett spanyol regionális adó, amely hasonló az ANGED I ítélethez vezető ügy tárgyát képező adóhoz.

64      A Törvényszék által a 62. lábjegyzetben említett Lengyelország kontra Bizottság ítéletben és Magyarország kontra Bizottság ítéletben hivatkozott „mentességekről” van szó, amelyekre a Törvényszék a megtámadott ítélet 89. pontjában utalt.

65      Lásd: 2021. március 16‑i Bizottság kontra Lengyelország ítélet (C‑562/19 P, EU:C:2021:201), 35. pont; 2021. március 16‑i Bizottság kontra Magyarország  ítélet (C‑596/19 P, EU:C:2021:202), 41. pont.

66      A 2 000 m²‑ig, illetve 2 500 m²‑ig terjedő területre nem vonatkozott az adó. Így egyetlen vállalkozás sem fizetett adót az e küszöbértéknél kisebb területek után. Lásd: ANGED II ítélet, 9. pont; ANGED I ítélet, 8. pont. Bizonyos tevékenységeket folytató létesítmények is mentesültek az adó alól.

67      50. pont.

68      Uo. 54. pont.

69      Lásd: 2015. június 4‑i Kernkraftwerke Lippe‑Ems ítélet (C‑5/14, EU:C:2015:354), 78. és 79. pont; 2019. november 7‑i UNESA és társai ítélet (C‑105/18‑C‑113/18, EU:C:2019:935), 64‑67. pont.

70      2023. szeptember 28‑i Changmao Biochemical Engineering kontra Bizottság  ítélet (C‑123/21 P, EU:C:2023:708), 185. pont.

71      2025. február 13‑i Bizottság és társai kontra Carpatair ítélet (C‑244/23 P‑C‑246/23 P, EU:C:2025:87), 67. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.