|
2017.10.17. |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 266/12 |
A TANÁCS (KKBP) 2017/1869 HATÁROZATA
(2017. október 16.)
az Európai Uniónak az iraki biztonsági ágazat reformját támogató tanácsadó missziójáról (EUAM Irak)
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,
tekintettel az Európai Unióról szóló szerződésre és különösen annak 28. cikkére, 42. cikkének (4) bekezdésére és 43. cikkének (2) bekezdésére,
tekintettel az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének javaslatára,
mivel:
|
(1) |
A Tanács 2017. június 19-én ismételten hangsúlyozta, hogy rendíthetetlenül támogatja Irak egységét, szuverenitását és területi integritását, és rámutatott a biztonságnak és a jogállamiságnak az iraki stabilitás elérésében játszott szerepére. A Tanács kijelentette, hogy az iraki hatóságok kérésére az Unió vizsgálja annak lehetőségét, hogy a biztonsági ágazat reformjával foglalkozó uniós tanácsadó és támogató csoportot küldjön a helyszínre, amely más nemzetközi partnerekkel együttműködve és egyeztetve segítené a reformtörekvéseket. |
|
(2) |
2017. július 17-én a Tanács jóváhagyta az iraki biztonsági ágazat reformjának támogatására esetlegesen létrehozandó polgári KBVP-misszió válságkezelési koncepcióját. |
|
(3) |
Irak miniszterelnöke 2017. augusztus 24-én levelet küldött az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének (főképviselő), amelyben örömét fejezte ki a tervezett misszióval kapcsolatban. |
|
(4) |
A Polgári Tervezési és Végrehajtási Szolgálat igazgatójának ajánlását követően a missziót el kell indítani. |
|
(5) |
A Tanács, valamint a főképviselő felelőssége mellett a Politikai és Biztonsági Bizottságnak (PBB) kell politikai ellenőrzést gyakorolnia a misszió felett, biztosítania kell a misszió stratégiai irányítását, és az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 38. cikkének harmadik bekezdésével összhangban meg kell hoznia a vonatkozó határozatokat. |
|
(6) |
A misszióba be kell vonni az ügyeleti szolgálatot. |
|
(7) |
E misszió végrehajtására olyan helyzetben kerül sor, amely rosszabbodhat és akadályozhatja az Unió külső tevékenysége tekintetében az EUSZ 21. cikkében meghatározott célkitűzések elérését, |
ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:
1. cikk
A misszió
Az Unió létrehozza és elindítja az Európai Uniónak az iraki biztonsági ágazat reformját támogató tanácsadó misszióját (EUAM Irak).
2. cikk
Célok
Az EUAM Irak céljai az alábbiak:
|
1. |
az iraki nemzeti biztonsági stratégia végrehajtásához történő hozzájárulás érdekében stratégiai szintű tanács és szakmai segítség nyújtása az iraki hatóságoknak; |
|
2. |
az iraki biztonsági ágazat reformjához kapcsolódó igények kielégítésének hosszú távú támogatását célzó esetleges további uniós szerepvállalás lehetőségeinek elemzése, értékelése és meghatározása; |
|
3. |
segítség nyújtása az unió iraki küldöttségnek az iraki biztonsági ágazat reformjának területén biztosított uniós és tagállami támogatások koordinálásához. |
3. cikk
Feladatok
(1) A 2. cikk (1) pontjában meghatározott célok megvalósítása érdekében az EUAM Irak:
|
a) |
támogatja a terrorizmus elleni nemzeti bizottságot a terrorizmus elleni nemzeti stratégia végrehajtásában, valamint a végrehajtáshoz szükséges alstratégiák és cselekvési tervek meghatározásában; |
|
b) |
támogatja a nemzeti biztonsági stratégia végrehajtásának részeként a belügyminisztérium tervezési igazgatóságát a minisztérium – és így többek között a rendőrségi szolgálatok – intézményi reformjainak megtervezésében; |
|
c) |
hozzájárul a szervezett bűnözés elleni nemzeti stratégia megszövegezéséhez, amelynek felelőse a belügyminisztérium szervezett bűnözés elleni osztálya. |
(2) A 2. cikk (2) pontjában meghatározott célok megvalósítása érdekében az EUAM Irak:
|
a) |
feltérképezi a polgári biztonsági ágazat – beleértve a határbiztonság – támogatására irányuló folyamatban lévő tevékenységeket, és meghatározza a levonandó tanulságokat és a hiányosságokat; |
|
b) |
meghatározza a nemzetközi támogatókkal koordinálva a rövid távon gyors eredményekhez vezető azon legfontosabb projekteket, amelyekben az uniós intézmények vagy a tagállamok szerepet vállalhatnak; |
|
c) |
meghatározza a biztonsági ágazat reformjának területén a közép- és hosszú távú szükségleteket és az esetleges majdani szerepvállalás lehetőségeit annak érdekében, hogy információt és támogatást nyújtson egy ilyen lehetséges szerepvállalás uniós politikai-stratégiai megtervezéséhez, amennyiben ez szükségessé válik; |
|
d) |
a közös titkárság keretében hozzájárul a biztonsági ágazati reform struktúrájának irányításához és működtetéséhez. |
(3) Az EUAM Irak segítséget nyújt az Unió iraki küldöttségének az iraki biztonsági ágazat reformjának területén biztosított uniós és tagállami támogatás koordinálásához.
(4) Az EUAM Irak biztosítja, hogy feladataiba beépíti az emberi jogi és a nemi dimenziókat, valamint hogy a támogatásával kidolgozott szakpolitikák és tervek megfelelnek a nemzetközi emberi jogi és a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos normáknak és kötelezettségeknek.
(5) Az EUAM Irak biztosítja, hogy a szervezett bűnözés elleni küzdelmet célzó tevékenységei kiterjedjenek az irreguláris migráció, a tiltott fegyver- és kábítószer-kereskedelem, a számítástechnikai bűnözés és a kulturális javak tiltott kereskedelme és megsemmisítése elleni fellépésekre. A kulturális javak megsemmisítése elleni fellépést valamennyi helyi érintettel – különösen az UNESCO-val és a nemzetközi koalícióval – szorosan koordinálják.
(6) Az EUBAM Irak nem lát el végrehajtási feladatokat.
4. cikk
A parancsnoki lánc és a misszió felépítése
(1) Az EUAM Irak válságkezelési műveletként egységes parancsnoki lánccal rendelkezik.
(2) Az EUAM Irak székhelye Bagdad.
(3) Az EUAM Irak felépítését a tervezési dokumentumok határozzák meg.
5. cikk
Polgári műveleti parancsnok
(1) A Polgári Tervezési és Végrehajtási Szolgálat igazgatója az EUAM Irak polgári műveleti parancsnoka. A Polgári Tervezési és Végrehajtási Szolgálat a polgári műveleti parancsnok rendelkezésére áll az EUAM Irak tervezése és lebonyolítása során.
(2) A polgári műveleti parancsnok stratégiai szintű vezetést és irányítást gyakorol az EUAM Irak felett a PBB politikai ellenőrzése és stratégiai irányítása mellett, valamint az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének átfogó felügyelete alatt.
(3) A polgári műveleti parancsnok a műveletek kivitelezésére tekintettel biztosítja a Tanács és a PBB határozatainak megfelelő és hatékony végrehajtását, szükség szerint a misszióvezetőnek adott stratégiai szintű utasítások, valamint a számára biztosított tanácsadás és technikai támogatás révén is. A polgári műveleti parancsnok a főképviselőn keresztül számol be a Tanácsnak.
(4) A teljes kirendelt személyi állomány a kirendelő állam nemzeti hatóságai – a nemzeti szabályozással összhangban –, vagy az Unió érintett intézménye, vagy az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) teljes körű irányítása alatt marad. Az említett hatóságok a személyi állományuk operatív irányítását a polgári műveleti parancsnokra ruházzák át.
(5) A polgári műveleti parancsnok általános felelőssége biztosítani, hogy az Unió gondossági kötelezettsége megfelelő módon teljesüljön.
(6) A polgári műveleti parancsnok és az Unió iraki küldöttségének vezetője szükség esetén konzultál egymással.
6. cikk
Misszióvezető
(1) A Tanács Markus RITTER-t nevezi ki misszióvezetőnek.
(2) A misszióvezető felelős az EUAM Irakért, és gyakorolja annak helyszíni parancsnoklását és ellenőrzését. A misszióvezető közvetlenül a polgári műveleti parancsnoknak tartozik felelősséggel és az ő utasításainak megfelelően jár el.
(3) Az EUAM Irakot a misszióvezető képviseli a hatáskörébe tartozó területen.
(4) A misszióvezető látja el az EUAM Irakhoz kapcsolódó igazgatási és logisztikai feladatokat, ideértve az EUAM Irak rendelkezésére bocsátott eszközökkel, erőforrásokkal és információkkal kapcsolatos feladatokat is. A misszióvezető – általános felelőssége mellett – átruházhatja a személyzeti és a pénzügyi kérdésekkel kapcsolatos irányítás feladatait az EUAM Irak állományának tagjaira.
(5) A misszióvezető látja el az EUAM Irak személyi állományt érintő fegyelmi kérdésekkel kapcsolatos feladatokat. A személyzet kirendelt tagjait illetően fegyelmi intézkedést a kirendelő tagállamok nemzeti hatóságai – a nemzeti szabályozással összhangban –, az Unió érintett intézménye, vagy az EKSZ hozhat.
(6) A misszióvezető biztosítja az EUAM Irak misszió megfelelő láthatóságát.
(7) Adott esetben a misszióvezető a helyszínen jelen lévő egyéb uniós szereplőkkel koordinál. A parancsnoki lánc sérelme nélkül a misszióvezető az Unió iraki küldöttségének vezetőjétől helyi politikai iránymutatást kap.
7. cikk
Személyi állomány
(1) Az EUAM Irak személyi állományát elsősorban a tagállamok, az uniós intézmények, illetve az EKSZ által kirendelt személyi állomány alkotja. A tagállamok, minden uniós intézmény, illetve az EKSZ viselik az általuk kiküldött személyi állománnyal kapcsolatos költségeket, beleértve a telepítés helyszínére történő utazás, valamint az onnan történő elutazás költségeit, az illetményeket, az orvosi ellátást és – a napidíjak kivételével – a juttatásokat.
(2) A tagállamoknak, az uniós intézményeknek, illetve az EKSZ-nek a feladata, hogy választ adjanak az állomány tagjai részéről vagy velük összefüggésben, a kiküldetéssel kapcsolatban felmerülő követelésekre, valamint hogy adott esetben eljárást indítsanak az adott taggal szemben.
(3) Az EUAM Irak szükség esetén szerződéses alapon alkalmazhat nemzetközi és helyi személyzetet, amennyiben a szükséges feladatokat a tagállamok által kirendelt személyi állomány nem tudja ellátni. Kivételesen, kellően indokolt esetben, ha nem áll rendelkezésre megfelelően képzett jelentkező a tagállamokból, a részt vevő harmadik államok állampolgárai is felvehetők szerződéses alapon.
(4) A nemzetközi és helyi személyzet alkalmazási feltételeit, valamint jogait és kötelezettségeit az EUAM Irak és a személyzet adott tagja között megkötendő szerződésben kell meghatározni.
8. cikk
Az EUAM Irak és személyi állományának jogállása
Az EUAM Iraknak és a misszió személyi állományának jogállását – beleértve adott esetben az EUAM Irak feladatainak végrehajtásához és zavartalan működéséhez szükséges kiváltságokat, mentességeket és további garanciákat is – az EUSZ 37. cikke alapján, az Európai Unió működéséről Szóló szerződés 218. cikkében megállapított eljárásnak megfelelően megkötött megállapodásban kell meghatározni.
9. cikk
Politikai ellenőrzés és stratégiai irányítás
(1) A Tanács és a főképviselő felelőssége mellett az EUAM Irak politikai ellenőrzését és stratégiai irányítását a PBB gyakorolja. A Tanács felhatalmazza a PBB-t, hogy e célból az EUSZ 38. cikkének harmadik bekezdése alapján meghozza a vonatkozó határozatokat. Ez a felhatalmazás a misszióvezetőnek a főképviselő javaslata alapján történő kinevezésére és a műveleti terv (OPLAN) módosítására vonatkozó hatáskörre is vonatkozik. Az EUAM Irak céljaival és megszüntetésével kapcsolatos döntéshozatali hatáskör továbbra is a Tanácsot illeti meg.
(2) A PBB rendszeres időközönként jelentést tesz a Tanácsnak.
(3) A polgári műveleti parancsnok és a misszióvezető rendszeresen és szükség szerint jelentést tesz a PBB részére a hatáskörébe tartozó kérdésekről.
10. cikk
Harmadik államok részvétele
(1) Az Unió döntéshozatali autonómiájának és egységes intézményi keretének sérelme nélkül harmadik államok felkérést kaphatnak az EUAM Irakban való közreműködésre, feltéve, hogy viselik az általuk kirendelt személyzettel kapcsolatos költségeket, beleértve az illetményeket, a teljes körű biztosítást, a napidíjakat, valamint az Irakba való utazás és az onnan történő visszautazás költségeit is, továbbá megfelelő módon hozzájárulnak az EUAM Irak misszió működési költségeihez.
(2) Az EUAM Irakhoz hozzájáruló harmadik államokat az EUAM Irak napi irányítását illetően a tagállamokkal azonos jogok és kötelezettségek illetik meg.
(3) A Tanács felhatalmazza a PBB-t, hogy meghozza a megfelelő határozatokat a javasolt hozzájárulások elfogadásáról, és létrehozza a hozzájáruló felek bizottságát.
(4) A harmadik államok részvételére vonatkozó részletes szabályokat az EUSZ 37. cikke szerint kötött megállapodásokban kell meghatározni. Amennyiben az Unió és egy harmadik állam uniós válságkezelési műveletekben való részvételre vonatkozó keretmegállapodást köt, illetve kötött, az adott megállapodás rendelkezései alkalmazandók az EUAM Irak vonatkozásában is.
11. cikk
Biztonság
(1) A polgári műveleti parancsnok az 5. cikkel összhangban irányítja a biztonsági intézkedéseknek a misszióvezető általi tervezését, valamint biztosítja azok megfelelő és eredményes végrehajtását az EUAM Irak keretében.
(2) A misszióvezető felel az EUAM Irak biztonságáért, valamint az EUAM Irak tekintetében alkalmazandó biztonsági minimumkövetelmények betartásának biztosításáért, az EUSZ V. címe és az azt támogató jogi eszközök alapján az Unión kívül operatív jelleggel alkalmazott személyi állomány biztonságára vonatkozó uniós politikával összhangban.
(3) A misszióvezető munkáját a misszió biztonságáért felelős tisztviselő segíti, aki a misszióvezető közvetlen beosztottja, és aki az EKSZ-szel is szoros munkakapcsolatot tart fenn.
(4) Az EUAM Irak személyi állománya szolgálatba lépése előtt – a műveleti tervvel összhangban – kötelező biztonsági képzésen vesz részt. A személyi állomány ezenkívül a misszió biztonságáért felelős tisztviselő által szervezett rendszeres helyszíni felfrissítő képzéseken is részt vesz.
(5) A misszióvezető a 2013/488/EU tanácsi határozattal (1) összhangban biztosítja az EU-minősített adatok védelmét.
12. cikk
Ügyeleti szolgálat
A misszióba be kell vonni az ügyeleti szolgálatot.
13. cikk
Jogi rendelkezések
Az EUAM Irak e határozat végrehajtása érdekében szolgáltatásokat és árukat vehet, szerződéseket és igazgatási megállapodásokat köthet, személyzetet alkalmazhat, bankszámlát tarthat fenn, vagyoni eszközöket szerezhet és idegeníthet el, teljesítheti a fizetési kötelezettségeit, valamint bírósági eljárásban félként részt vehet.
14. cikk
Pénzügyi rendelkezések
(1) Az EUAM Irakkal kapcsolatos kiadások fedezésére szolgáló pénzügyi referenciaösszeg 2017. október 16-tól a 2018. október 17-ig14 000 000 EUR. Az ezt követő időszakok tekintetében előirányzandó pénzügyi referenciaösszegekről a Tanács dönt.
(2) Valamennyi kiadást az Unió általános költségvetésére alkalmazandó szabályoknak és eljárásoknak megfelelően kell kezelni. Természetes és jogi személyek korlátozás nélkül részt vehetnek az EUAM Irak keretében kiírt közbeszerzési pályázatokon. Ezenkívül az EUAM Irak keretében beszerzett áruk esetében nem kell alkalmazni az áruk származására vonatkozó szabályt. Az EUAM Irak – a Bizottság jóváhagyásától függően – technikai megállapodásokat köthet tagállamokkal, a fogadó állammal, a részt vevő harmadik államokkal és az egyéb nemzetközi szereplőkkel a felszereléseknek, a szolgáltatásoknak és a helyiségeknek az EUAM Irak számára való biztosításáról.
(3) Az EUAM Irak felel a költségvetésének végrehajtásáért. Az EUAM Irak e célból megállapodást ír alá a Bizottsággal.
(4) Az EUAM Irak a megállapodás keretében végzett tevékenységeiről teljes körű jelentési kötelezettséggel tartozik a Bizottságnak, amely felügyeli az EUAM Irak tevékenységét.
(5) Az EUAM Irak a Bizottsággal kötött pénzügyi megállapodásban vállalt tevékenységekkel kapcsolatban teljes körű jelentési kötelezettséggel tartozik az őt ellenőrző Bizottságnak.
(6) Az EUAM Irakkal kapcsolatos költségek e határozat elfogadásának napjától kezdve számolhatók el.
15. cikk
Az Uniós válaszlépések közötti összhang és koordináció
(1) A főképviselő biztosítja, hogy e határozat végrehajtása összhangban legyen az Unió külső tevékenységének egészével, ideértve az Unió fejlesztési programjait is.
(2) A parancsnoki lánc sérelme nélkül a misszióvezető az iraki uniós fellépés következetességének biztosítása érdekében az Unió iraki küldöttségével szoros együttműködésben végzi tevékenységét.
(3) A misszióvezető szorosan együttműködik a tagállamok Irakban jelen lévő misszióvezetőivel.
16. cikk
Információk átadása
(1) A főképviselő felhatalmazást kap arra, hogy az EUAM Irak céljára készült EU-minősített adatokat „CONFIDENTIEL UE/EU CONFIDENTIAL” szintig az e határozathoz csatlakozó harmadik államok részére – szükség szerint, az EUAM Irak igényeinek megfelelően, a 2013/488/EU határozattal összhangban – átadja.
(2) Különleges és azonnali operatív igény esetén a főképviselő a 2013/488/EU határozatnak megfelelően „RESTREINT UE/EU RESTRICTED” szintig jogosult a fogadó állam részére is átadni EUAM Irak céljára készült EU-minősített adatokat. E célból a főképviselő megállapodást köt a fogadó állam illetékes hatóságaival.
(3) A főképviselő felhatalmazást kap arra, hogy az e határozathoz csatlakozó harmadik államok részére az EUAM Irakkal kapcsolatos tanácsi tanácskozásokra vonatkozó, nem minősített, a Tanács eljárási szabályzata (2) 6. cikkének (1) bekezdése értelmében szakmai titoktartási kötelezettség hatálya alá tartozó uniós dokumentumok átadja.
(4) A főképviselő az (1) és (3) bekezdésben említett jogosultságait és az (1), (2) és (3) bekezdésben említett megállapodások megkötésére vonatkozó hatáskörét a 2013/488/EU tanácsi határozat VI. melléklete VII. szakaszának értelmében átruházhatja a felügyelete alatt álló más személyekre, a polgári műveleti parancsnokra és a misszióvezetőre.
17. cikk
Hatálybalépés és időtartam
Ez a határozat az elfogadásának napján lép hatályba.
Ezt a határozatot 2018. október 17-ig kell alkalmazni.
Kelt Luxembourgban, 2017. október 16-án.
a Tanács részéről
az elnök
F. MOGHERINI
(1) A Tanács 2013/488/EU határozata (2013. szeptember 23.) az EU-minősített adatok védelmét szolgáló biztonsági szabályokról (HL L 274., 2013.10.15., 1. o.).
(2) A Tanács 2009. december 1-jei 2009/937/EU határozata a Tanács eljárási szabályzatának elfogadásáról (HL L 325., 2009.12.11., 35. o.).