FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2012. július 19. ( 1 )
C-577/10. sz. ügy
Európai Bizottság
kontra
Belga Királyság
„Tagállami kötelezettségszegés — EUMSZ 56. cikk — A szolgáltatásnyújtás szabadsága — Más tagállamban letelepedett szolgáltatók előzetes nyilatkozattételi kötelezettségét előíró nemzeti szabályozás — Önálló vállalkozók — Hátrányos megkülönböztetés — Objektív indokokkal igazolt különbségtétel — A szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozása — Büntetőjogi szankciók — Igazolások — A csalás megelőzése — A tisztességtelen verseny elleni védelem — A munkavállalók védelme — Gazdaságilag kiszolgáltatott önálló vállalkozók — »Kényszervállalkozók« — Arányosság — A koherencia elve”
|
1. |
A jelen, kötelezettségszegés megállapítása iránti keresettel az Európai Bizottság annak megállapítását kéri az Európai Bíróságtól, hogy az EUMSZ 56. cikk szerinti szolgáltatásnyújtás szabadságával összeegyeztethetetlen az a Belga Királyság által bevezetett rendszer, amely a más tagállamban letelepedett szolgáltatók előzetes nyilatkozattételi kötelezettségét írja elő (az úgynevezett Limosa-rendszer) ( 2 ). A Bizottság elsődlegesen úgy véli, hogy az említett rendszer hátrányos megkülönböztetést eredményez, amely egyetlen, az EUMSZ 52. cikk szerinti közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okkal sem igazolható. Szükségesnek látja azonban másodlagosan annak vizsgálatát, hogy a rendszer igazolható-e a Belga Királyság által hivatkozott közérdekű céllal – azaz a közérdeken alapuló kényszerítő okok miatt elengedhetetlen ellenőrzés elvégzésének szükségességével –, annak eldöntése érdekében, hogy a rendszer semmiképpen sem szükséges az említett célok eléréséhez és aránytalan. |
|
2. |
A Limosa-rendszer „sajátosan alkalmazható” jellege – a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében – nem könnyen kérdőjelezhető meg; a nehézséget annak meghatározása jelenti, hogy a jelen ügy vizsgálható-e a Bizottság által másodlagosan bemutatott szempontból, ahogyan azt a Bíróság megtette olyan intézkedések esetében, amelyek kiküldetésben lévő munkavállalók által nyújtott szolgáltatásokat érintettek. |
|
3. |
A jelen ügy sajátossága ugyanis abban a körülményben rejlik, hogy – ellentétben a Bíróság által eddig tárgyalt közelálló vagy hasonló ügyekkel, amelyekben azon intézkedések voltak vitásak, amelyek a szolgáltatást nyújtókat abban az esetben érintették, ha a letelepedésük tagállamától eltérő tagállamba kiküldött munkavállalóik révén tevékenykedtek – a Limosa-rendszert a Bizottság azért kérdőjelezi meg, mert magukat a szolgáltatást nyújtókat mint önálló vállalkozókat érinti. |
|
4. |
A jelen indítványban azt javaslom a Bíróságnak, hogy a jelen, önálló vállalkozókat érintő, kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetet ahhoz hasonlóan kezelje, mint azokat az ügyeket, amelyek kiküldött munkavállalókra vonatkoztak, és lépjen túl azon az érven, amely szerint a Limosa-rendszer diszkriminatív, és az EUMSZ 52. cikk szerinti okok egyikével sem igazolható, mindezt úgy, hogy elemzésébe belefoglalja a Belga Királyság által hivatkozott közérdeken alapuló kényszerítő okok vizsgálatát. Még pontosabban annak figyelembevételéről van szó, hogy az önálló vállalkozók tényleges helyzete, mint olyan, bizonyos körülmények között védelemre nem kevésbé érdemes helyzeteket takarhat, mint a munkavállalóké, különösen a „gazdaságilag kiszolgáltatott önálló vállalkozóké”, akiket néha „gazdaságilag alárendelt önálló vállalkozóknak” vagy „színlelt önfoglalkoztatóknak” ( 3 ) is hívnak, de ugyanígy figyelembe veendők rendhagyóbb jelenségek is, mint amilyen jellemzően a „kényszervállalkozóké”. Mindazonáltal, amennyiben a Limosa-rendszer általános, előzetes kötelezettséget ír elő számos szolgáltatás nyújtásához, az a szükségességének, arányosságának, és végeredményben a koherenciájának különösen szigorú vizsgálatát kívánja meg. |
I – A nemzeti szabályozás
|
5. |
A Bizottság által a kötelezettségszegés megállapítása iránti keresete keretében vitatott nemzeti rendelkezések a következők: a 2006. december 27-i programtörvény ( 4 )2007. április 1-je óta hatályos változata 137. cikkének 8. pontja, 138. cikkének harmadik franciabekezdése, 153. cikke és 157. cikkének 3. pontja, amelyek a kiküldött munkavállalók és önálló vállalkozók előzetes nyilatkozatáról szóló VIII. fejezetben találhatók. Az említett előzetes nyilatkozat egy nagyobb szabású projekt része, amelynek célja egy egyablakos rendszer, az ún. Limosa-rendszer felállítása az összes, Belgiumban végzett munkához kötődő intézkedéssel kapcsolatban. |
|
6. |
A vitatott programtörvény 137. cikke az alábbiakat írja elő: „A jelen fejezet és a végrehajtására kiadott rendeletek alkalmazásában az alábbi kifejezések értelmezése a következő: […]
[…]” |
|
7. |
A vitatott programtörvény 138. cikke értelmében: „Ez a fejezet az alábbiakra alkalmazandó: […] a kiküldött önálló vállalkozókra; […]” |
|
8. |
A vitatott programtörvény 153. cikke az alábbiak szerint rendelkezik: „Mielőtt a kiküldetésben lévő önálló vállalkozó a szakmai tevékenysége gyakorlását belga területen megkezdené, neki vagy megbízottjának az Institut National d’Assurances Sociales pour Travailleurs Indépendants [az önálló vállalkozók nemzeti társadalombiztosítási intézete] részére elektronikus úton el kell juttatnia egy – a 154. cikk szerint kiállított – nyilatkozatot, a király által meghatározott módon. Mielőtt a kiküldetésben lévő önálló gyakornok a gyakorlatát belga területen megkezdené, neki vagy annak az intézménynek, ahol tanulmányait folytatja, vagy szakmai gyakorlatát tölti, az Institut National d’Assurances Sociales pour Travailleurs Indépendants részére elektronikus úton el kell juttatnia egy – a 154. cikk szerint kiállított – nyilatkozatot, a király által meghatározott módon. Amennyiben a kiküldetésben lévő vállalkozó vagy megbízottja, illetve a kiküldetésben lévő önálló gyakornok vagy az intézmény, ahol a gyakornok a tanulmányait folytatja, vagy szakmai gyakorlatát tölti, nem tudja a nyilatkozatot elektronikus úton megtenni, akkor faxon vagy postai küldeményként is megküldheti azt az Institut National d’Assurances Sociales pour Travailleurs Indépendants részére, az intézet által meghatározott módon. Amennyiben az előző bekezdésekben előírt nyilatkozatot megtették, a nyilatkozó átvételi elismervényt kap a fent hivatkozott 2003. február 24-i törvény 3. cikkének megfelelően. Ha a nyilatkozatot faxon vagy postai küldeményként tették meg, akkor az Institut National d’Assurances Sociales pour Travailleurs Indépendants az átvételi elismervényt – az általa meghatározott módon – faxon vagy postai küldeményként küldi meg. A király által meghatározott határidőn belül az előzetes nyilatkozat visszavonható. Amennyiben a kiküldetés ideje az eredetileg tervezett időtartamot meghaladja, a nyilatkozónak újabb nyilatkozatot kell tennie a kiküldetés eredetileg tervezett időtartamának vége előtt.” |
|
9. |
A vitatott programtörvény 157. cikke az alábbiak szerint fogalmaz: „A Code pénal [büntető törvénykönyv] 269–274. cikkének sérelme nélkül, nyolc naptól egy évig terjedő szabadságvesztéssel és 500 eurótól 2500 euróig terjedő bírsággal, vagy ezen büntetések egyikével sújtható: […]
|
II – A pert megelőző eljárás
|
10. |
A Bizottság a 2007. június 22-i levelében felhívta a Belga Királyság figyelmét azokra a problémákra, amelyek véleménye szerint az EK 49. cikkre (jelenleg az EUMSZ 56. cikk) tekintettel az önálló szolgáltatást nyújtókat terhelő azon kötelezettség kapcsán merülnek fel, miszerint tevékenységük megkezdése előtt regisztrálniuk kell magukat, és nyilatkozatot kell tenniük a Limosa-rendszer keretében, és felhívta a Belga Királyságot, hogy bocsássa rendelkezésére mindazt az információt, amely hasznos lehet az említett rendszer megértéséhez, valamint azokat az indokokat, amelyek igazolják egy ilyen általános nyilatkozattételi rendszer felállítását. |
|
11. |
A Belga Királyság a 2007. július 12-i levelében kifejtette a Limosa-rendszer gyakorlati és elméleti hátterét, hangsúlyozva, hogy azzal több jogszerű célt kíván elérni, a jelen esetben adminisztratív egyszerűsítést és megbízható statisztikai adatbázis felállítását, valamint a Belgiumban tevékenykedő külföldiek felügyeletének és ellenőrzésének javítását. |
|
12. |
A Bizottság a 2009. február 2-i levelében megismételte a Limosa-rendszerrel kapcsolatos aggályait, és felszólította a Belga Királyságot, hogy adja elő észrevételeit ezzel kapcsolatban, és válaszoljon meg számos kérdést. A Bizottság arra hivatkozott, hogy a vitatott programtörvény rendelkezései határozottan a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozását, sőt, állampolgárságon alapuló, közvetett hátrányos megkülönböztetést jelentenek. Úgy vélte, hogy a Belga Királyság által előterjesztett igazolások nem felelnek meg az EK 46. cikkben említett három követelmény egyikének sem, nem minősülnek közérdeken alapuló kényszerítő okoknak, és semmiképpen sem állják ki az arányosság tesztjét. |
|
13. |
A Belga Királyság a 2009. március 31-i levelében válaszolt a Bizottság felszólításában megfogalmazott észrevételekre, megállapítva legelőször is azt, hogy azok csak az önálló szolgáltatókra vonatkoznak, és azokra az esetekre nem, amelyekre a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló, 1996. december 16-i 96/71/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv ( 5 ) alkalmazandó. Kifejtette, hogy a Limosa nyilatkozattételi kötelezettség általános célkitűzése a Belgiumban tevékenykedő külföldiek felügyelete és ellenőrzése valamennyi érintett fél jogos érdekeinek szociális védelme céljából, a szociális biztosítási rendszer pénzügyi egyensúlyának fenntartása, a pénzügyi és szociális csalás, valamint a tisztességtelen verseny elleni küzdelem, továbbá megbízható statisztikai adatbázis felállítása és adminisztratív egyszerűsítés. A Limosa-rendszer lehetővé teszi különösen a kényszervállalkozás jelensége elleni, még pontosabban a 96/71 irányelv szociális védelemre vonatkozó minimum előírásainak megkerülésére irányuló csalárd lépések – azaz a kiküldött munkavállalók önálló vállalkozókként történő feltüntetése – elleni küzdelmet. |
|
14. |
A Bizottság a belga hatóságoknak címzett 2009. október 9-i levelével megküldött, 2009. október 8-i indokolással ellátott véleményében fenntartotta a Limosa-nyilatkozattal kapcsolatos kifogásait, kifejtve, hogy az EUMSZ 56. cikkel összeegyeztethetetlennek tartja a vitatott programtörvény 137. cikke 8. pontjának, 138. cikke harmadik franciabekezdésének, 153. cikkének és 157. cikke 3. pontjának rendelkezéseit az önálló szolgáltatást nyújtók vonatkozásában, fenntartva magának a jogot arra, hogy adott esetben a későbbiekben megvizsgálja a 96/71 irányelv értelmében vett, kiküldött munkavállalók helyzetét. |
|
15. |
A Belga Királyság az indokolással ellátott véleményre adott, 2009. december 11-i válaszlevelében teljes egészében fenntartotta álláspontját. Továbbra is tagadva, hogy a Limosa-rendszer az önálló vállalkozók szabad szolgáltatásnyújtásának korlátozását jelentené, ismét hangsúlyozta, hogy ez a korlátozás mindenképpen igazolható különösen a munkavállalók szociális védelme, a szociális biztosítási rendszer pénzügyi egyensúlyának fenntartása és a csalás hatékony megelőzése célkitűzéseivel, és ezen célkitűzések elérése szempontjából ez a legkevésbé korlátozó eszköz. |
III – A Bíróság előtti eljárás
|
16. |
A Bizottság – a Bíróság Hivatalához 2010. december 10-én benyújtott keresetlevelével – ilyen körülmények mellett terjesztette elő a jelen keresetet. |
|
17. |
A Bíróság elnökének 2011. április 11-i végzése megengedte a Dán Királyság beavatkozását a Belga Királyság kérelmeinek támogatása végett. |
|
18. |
A 2012. március 29-én megtartott tárgyaláson a Belga Királyság, a Dán Királyság, valamint a Bizottság előadták szóbeli észrevételeiket. |
|
19. |
A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:
|
|
20. |
A Belga Királyság azt kéri, hogy a Bíróság:
|
IV – Elemzés
A – A felek érveinek összefoglalása
|
21. |
A Bizottság elsődlegesen azzal érvel, hogy a Limosa-rendszer az önálló vállalkozók szabad szolgáltatásnyújtásának hátrányosan megkülönböztető korlátozását jelenti, amely adott esetben csak az EUMSZ 52. cikkben felsorolt, azaz a közrenden, közbiztonságon vagy közegészségügyön alapuló okkal igazolható. Mivel a Belga Királyság nem hivatkozott ezen igazolások egyikére sem, ezért a Bizottság a Bíróságtól annak megállapítását kéri, hogy a Belga Királyság nem teljesítette az EUMSZ 56. cikkből eredő kötelezettségeit. A Bizottság a tárgyaláson fenntartotta, hogy a Belga Királyság kötelezettségszegésének megállapítását elsődlegesen csak ezen az alapon kéri. |
|
22. |
A Bizottság egyébként kiemeli, hogy a keresete csak az önálló vállalkozókra vonatkozik, és nem terjed ki a 96/71 irányelv hatálya alá tartozó kiküldött munkavállalókra, mert, bár az e vonatkozásban releváns ítélkezési gyakorlat, és különösen a Bizottság kontra Németország ügyben 2006. január 19-én hozott ítélet ( 6 ) összehasonlítási és viszonyítási alapot képezhet, az mégsem releváns, mivel a szolgáltatást nyújtók (önálló vállalkozók), illetve a kiküldött munkavállalók helyzetének sajátosságai akadályát képezik bármilyen következetes párhuzam felállításának. |
|
23. |
Mindazonáltal a Bizottság az eljárást megindító beadványában – másodlagosan – alaposan megvizsgálta a Belga Királyság által a Limosa-rendszer igazolása érdekében hivatkozott, különböző közérdeken alapuló indokokat, valamint a rendszer szükségességét és arányosságát, majd megállapította, hogy ez a rendszer mindenképpen az önálló vállalkozók szabad szolgáltatásnyújtásának igazolatlan korlátozását jelenti. |
|
24. |
A Dán Királyság által alapvetően támogatott Belga Királyság ellenben úgy véli, hogy az említett rendszer nem minősíthető diszkriminatívnak, mivel egyfelől ugyanúgy alkalmazandó azokra a belga állampolgárokra is, akik más tagállamban telepedtek le, és másfelől a Belgiumban letelepedett szolgáltatók helyzete semmi esetre sem hasonlítható össze a más tagállamban letelepedett szolgáltatók helyzetével. Arra is hivatkozik, hogy a Limosa-rendszer csak jelentéktelen korlátozását jelenti a szolgáltatásnyújtás szabadságának, továbbá, hogy e szabadságra gyakorolt hatásai csak túlságosan közvetett és esetleges ahhoz, hogy az EUMSZ 56. cikk alapján tiltott legyen, és hogy azt a közérdeken alapuló kényszerítő okok mindenképpen igazolják, valamint, hogy tökéletesen megfelel az arányosság elvének. |
B – Előzetes észrevételek
|
25. |
Először is fontos azt hangsúlyozni, hogy a Bíróság korábban már számos alkalommal vizsgálta kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárásban vagy előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések megválaszolása során a 96/71 irányelv ( 7 ), illetve az EUMSZ 56. cikk ( 8 ) és néha egyidejűleg mindkettőnek ( 9 ) a kiküldött munkavállalókra történő alkalmazhatóságának különböző aspektusait. Viszont ez az első alkalom, hogy ugyanilyen jellegű jogvita tárgyában jár el, ami azonban ez alkalommal speciálisan a szolgáltatókra mint önálló vállalkozókra vonatkozik. ( 10 ) |
|
26. |
Noha egyértelmű – amint arra a Bizottság is hivatkozik –, hogy a Bíróságnak a kifejezetten a 96/71 irányelvet érintő ítélkezési gyakorlata közvetlenül nem releváns abból a szempontból, hogy azt nem lehet egész egyszerűen átültetni a jelen ügyre, az is igaz, hogy e határozatok összessége ítélkezési gyakorlatbeli referenciakeretet hoz létre, ami inspirálhatja és aminek – legalább részben – inspirálnia is kell a jelen ügyben felmerült kérdésre adandó választ. |
|
27. |
Márpedig a fő gondolat, ami ebből az ítélkezési gyakorlatból következik, az, hogy a Bíróság óvatos és árnyalt megközelítést fogad el, amikor olyan nemzeti intézkedésekkel kerül szembe, amelyek azzal próbálják igazolni a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozását, hogy az különösen a közérdeken alapuló kényszerítő okok tiszteletben tartásának ellenőrzése miatt szükséges. Még ha ilyen intézkedések jellegüknél fogva speciálisan alkalmazhatók is lennének, és eleve nem minősülhetnének diszkriminatívnak, a Bíróság akkor is tartózkodik attól, hogy következetesen ilyennek minősítse ezeket, és inkább arra törekszik, hogy szigorúan megvizsgálja ezen intézkedések igazolásának megalapozottságát, már amennyiben ilyen igazolásokra hivatkoznak, valamint azok szükségességét és arányosságát. ( 11 ) |
|
28. |
Ez a megközelítés azonban mégiscsak ellentétben áll azzal a konzervatívabb megközelítéssel, amely diszkriminatívnak tekinti azokat az intézkedéseket, amelyek nem megkülönböztetés nélkül alkalmazandóak. A Bíróságnak a Bizottság kontra Németország ügyben 2007. július 18-án hozott ítéletében ( 12 ) különösen szemléletes ez a kettősség és az az aprólékos figyelem, amellyel a Bíróság a tagállamok által előterjesztett igazolásokat vizsgálta, amikor az említett ellenőrzési kötelezettség felmerült. ( 13 ) |
|
29. |
Igaz ugyan, hogy a Bíróság által – a fent említett, a jelenlegihez hasonló ügyekben – követett általános megközelítés nem tűnik mindig teljesen koherensnek a szolgáltatásnyújtás szabadsága tárgyában született ítélkezési gyakorlat többi részével, sem az egyéb szabadságokra vonatkozó ítélkezési gyakorlattal, e megközelítést mégis alapvető megfontolások magyarázzák, és igazolják. |
|
30. |
E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a Bíróság számos alkalommal elismerte, hogy a tagállamoknak jogukban áll ellenőrizni a szolgáltatások nyújtására vonatkozó nemzeti és uniós jogszabályok betartását, ( 14 ) illetve elismerte a közérdeken alapuló kényszerítő okok által igazolt követelmények betartásának vizsgálatához szükséges ellenőrző intézkedések megalapozottságát, ( 15 ) pontosítva azonban, hogy ezen ellenőrzéseknek tiszteletben kell tartaniuk az uniós jog által előírt korlátokat, ( 16 ) és egyetlen esetben sem tehetik illuzórikussá a szolgáltatásnyújtás szabadságát. ( 17 ) |
|
31. |
Különösen a Dos Santos Palhota és társai ügyben hozott ítéletében ( 18 ) a Bíróság kifejtette, hogy a tagállamok – az EUM-Szerződés és az általános jogelvek tiszteletben tartása mellett – szabadon meghatározhatják azokat a járulékos adminisztratív szabályokat, amelyek a 96/71 irányelv szerint kiküldött munkavállalók munkafeltételeivel és alkalmazásával kapcsolatos nemzeti anyagi jogi szabályozás betartásának ellenőrzésére irányulnak. ( 19 ) |
|
32. |
Ettől kissé eltérő gondolatmenettel a Bíróság azt is elismerte, hogy a fogadó tagállam – bizonyos korlátok között és az uniós jog szigorú betartása mellett – elfogadhat olyan rendelkezéseket, amelyek annak megakadályozására irányulnak, hogy az EUMSZ 56. cikkben garantált szabadságot eltérítsék a célkitűzésétől, vagy valamely szolgáltató csalárd szándékkal alkalmazza. ( 20 ) |
|
33. |
Márpedig a Belga Királyság, akárcsak a Dán Királyság, lényegében azzal érvel, hogy a szolgáltatók két kategóriájának a vitatott programtörvényben megállapított megkülönböztetését objektíve igazolja az ellenőrzés tekintetében fennálló különbség, amelyet véleményük szerint – a nemzeti jogszabályok harmonizálásának, különösen a foglalkoztatás és a munka terén fennálló hiánya miatt ( 21 ) – továbbra is fenn kell tartani; lévén maga az ellenőrzés nélkülözhetetlen a Belga Királyság által hivatkozott közérdeken alapuló kényszerítő okok védelme – azaz általánosságban a csalás, és különösen a „kényszervállalkozók” elleni küzdelem –, továbbá a tisztességtelen verseny és a szociális dömping megelőzése, valamint a munkavállalók védelme érdekében. |
|
34. |
Ennélfogva és az ítélkezési gyakorlatból következő általános irányt követve, meg fogom vizsgálni egymás után, hogy a Limosa-rendszer a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozását jelenti-e (1. alcím), hogy adott esetben igazolható-e közérdeken alapuló kényszerítő okokkal (2. alcím), és – igenlő válasz esetén –, hogy tökéletesen megfelel-e az arányosság elvéből következő elvárásoknak (3. alcím). |
C – A Limosa-rendszer vizsgálata a szolgáltatásnyújtás szabadságának fényében
1. A szolgáltatásnyújtás szabadságát korlátozó, visszatartó hatású rendszer
|
35. |
Nem férhet hozzá kétség, hogy a Limosa-rendszer a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozását jelenti mind az érintett szolgáltatók, mind az említett szolgáltatások Belgiumban letelepedett címzettjei szempontjából. |
|
36. |
Először is a Limosa-rendszer lényege – vagy úgy is mondhatjuk, hogy sugallata – visszatartó jellegű azon szolgáltatók számára, akik tevékenységüket Belgiumban szeretnék gyakorolni, azon egyszerű oknál fogva, hogy egyfelől számlanyitás formájában regisztrációs kötelezettséget ír elő, és másfelől az említett számla adatait használva rendszerint minden szolgáltatásnyújtás előtt számos részletes információt meg kell adni, így különösen a szolgáltatásnyújtás dátumát, időtartamát, természetét, helyét, valamint a Belgiumban letelepedett ügyfél azonosító adatait. Ezek az intézkedések kétségtelenül nem elhanyagolható adminisztratív terhet jelentenek, különösen azon kisiparosok és kisvállalkozások számára, akik nem rendelkeznek megfelelő személyzettel ennek vezetésére, és különösen a nagyon rövid ideig tartó szolgáltatások számára, amelyek nagyon gyors eljárást igényelnek. |
|
37. |
Továbbá a Limosa-rendszer visszatartó hatású a szolgáltatások címzettjeire nézve is, mivel büntetőjogi szankció terhe mellett kötelesek bejelenteni azokat a szolgáltatókat, akik nem mutatják be nekik a Limosa-nyilatkozat megtételét igazoló átvételi elismervényt. |
|
38. |
A Belga Királyság azonban úgy érvelt, hogy a Limosa-rendszer csupán elhanyagolható, vagy igencsak közvetett és esetleges hatást jelenthet a szolgáltatásnyújtás szabadságára nézve ahhoz, hogy korlátozásnak minősüljön. |
|
39. |
E két érvet el kell utasítani. Azon a tényen kívül, hogy a Bíróság a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében soha nem fogadta el az ilyen jellegű érveket, elegendő rámutatni – amint arra a Bizottság is hivatkozik –, hogy noha a szolgáltatásnyújtás szabadságával kapcsolatos intézkedés korlátozó hatásának mértéke vagy intenzitása esetleg figyelembe vehető az arányosság vizsgálata keretében, ez nem lehet akadálya annak, hogy magát az intézkedést korlátozónak minősítsék. ( 22 ) |
|
40. |
Így a Limosa-rendszer csak azzal a feltétellel fogadható el, ha közérdeken alapuló kényszerítő okokkal igazolható, feltéve, hogy a védett érdeket nem védi a letelepedés szerinti tagállam jogrendszere, továbbá, hogy tökéletesen megfelel a világosság, a jogbiztonság ( 23 ) és a koherencia követelményének, és tökéletesen arányos marad, azaz nem lépi túl az e cél eléréséhez objektíve szükséges mértéket, és hogy ez az eredmény kevésbé korlátozó szabályokkal nem érhető el. ( 24 ) |
2. Elfogadható igazolások
|
41. |
A Belga Királyság által előterjesztett fő érvekből, valamint a Bizottság által adott válaszokból következik, hogy a szogáltatásnyújtás szabadságának a Limosa-rendszer által megvalósított korlátozása igazolható közérdeken alapuló okokkal, amelyek vonatkozhatnak először is az önálló vállalkozók védelmére, továbbá tágabban a gazdaságilag független önálló vállalkozók védelmére, valamint a munkavállalók védelmére, amely a „kényszervállalkozók” elleni küzdelmen keresztül valósul meg, és amelyet a következőkben fogok elemezni. |
|
42. |
A Belga Királyság valójában az igazolások három csoportjára hivatkozott, melyek közül az első a tisztességtelen verseny megelőzése, amelyet szociális szempontból vett figyelembe, és ami magába foglalta a szociális dömping elleni küzdelmet, ( 25 ) a második a szociális biztosítási rendszer pénzügyi egyensúlyának fenntartása, valamint a csalás megelőzése és a visszaélések, különösen a kényszervállalkozók elleni küzdelem szükségessége, és a harmadik maga az önálló vállalkozók – az alkalmazási és munkafeltételeik, és különösen az egészségük és biztonságuk – védelmének biztosítása, összefüggésben az Európai Unió előírásaival, ( 26 ) amint erre a Dán Királyság hivatkozott. |
|
43. |
A Bizottság e tekintetben azzal érvelt, hogy a Belga Királyság arra szorítkozott, hogy a csalás elleni küzdelemre és a munkavállalók szabad mozgását meghatározó szabályok „kényszervállalkozók” általi megkerülésének kockázatára mint célkitűzésekre hivatkozzon, azonban semmilyen konkrétumot nem mutatott be, amely lehetővé tenné az elfogadott intézkedések szükségességének és arányosságának mérlegelését. Eközben, amint a Belga Királyság kiemelte, a Bizottság lényegében elfogadja a csalás és a visszaélések elleni küzdelem miatt szükséges felügyeleti intézkedések megalapozottságát, azonban vitatja, hogy a Limosa-rendszer – figyelembe véve annak elvi alapját és tényleges gyakorlati megvalósulását – meg tudna felelni a szükségesség és arányosság szempontjainak. |
|
44. |
Elsőként azt kell hangsúlyozni, hogy kétségtelen, hogy az önálló vállalkozók egészsége, biztonsága és higiéniája, sőt tágabban, alkalmazási és munkafeltételei ( 27 ) védelmének garantálása szükségszerű, és ezért védelemre érdemes célkitűzésnek minősül, ami különbözik a szolgáltatásnyújtás szabadságával kapcsolatban az EK 46. cikkben megfogalmazott közegészségügyi vagy közbiztonsági kivételektől, és hogy a jogszabályok erre vonatkozó harmonizációjának hiányában ( 28 ) olyan közérdeken alapuló kényszerítő oknak minősül, amely igazolja a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozását. |
|
45. |
E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az elsődleges jog, és különösen az EUSZ 3. cikk (3) bekezdésének, az EUMSZ 9. cikknek és az Európai Unió Alapjogi Chartája 31. cikkének rendelkezései garantálják a munkavállalók szociális védelmének magas szintjét, anélkül, hogy az alkalmazottakat más munkavállalóktól megkülönböztetnék, így e rendelkezéseket figyelembe kell venni az alapszabadságokat meghatározó elsődleges jog rendelkezéseinek értelmezése során, amint ezt már a Dos Santos Palhota és társai ügyre vonatkozóan előterjesztett indítványomban is kifejtettem. ( 29 ) |
|
46. |
Itt megjegyzendő, hogy a védelem magas szintje, amely felé az Uniónak törekednie kell, valamennyi munkavállalót meg kell, hogy illesse, az alkalmazottaktól az önálló vállalkozókig, és minden olyan munkavállalót is, aki köztes helyzetben van, és különös figyelem illeti a gazdaságilag kiszolgáltatott és hasonló helyzetben lévő önálló vállalkozókat. ( 30 ) |
|
47. |
A Bíróság egyébként már korábban a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozását igazoló közérdeken alapuló kényszerítő okként fogadta el általánosságban a csalás elleni küzdelmet, különösen a szerencsejátékok területén, ( 31 ) illetve speciálisan a pénzügyi csalás elleni küzdelmet, ( 32 ) azonban még nem volt alkalma vizsgálni ennek igazoltságát a jelen ügyhöz hasonló körülmények esetén. |
|
48. |
Bár úgy tűnik, hogy az Unió jogalkotói eddig nem vizsgálták a „kényszervállalkozókat”, mint speciális problémát, ( 33 ) és soha nem próbálták meghatározni, hogy ez milyen valós helyzetet takarhat, ( 34 ) azonban az is igaz, hogy a jelenséget számos dokumentumban értékelték, ( 35 ) és számokkal is alátámasztható a probléma jelentősége, ( 36 ) ami elegendő ahhoz, hogy a Belga Királyság által hivatkozott igazolást figyelembe vegyem. |
|
49. |
A jelen esetben el kell fogadni, hogy a kényszervállalkozás jelensége elleni küzdelem szükségessége, és az emiatt szükséges ellenőrzések elvégzése a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozását igazoló közérdeken alapuló kényszerítő oknak minősül. Ez az ok – amely többek között biztosítja a 96/71 irányelv minimális előírásainak betartását – kapcsolódik a munkavállalók védelméhez, amelyet a Bíróság már régóta elfogad közérdeken alapuló kényszerítő okként. ( 37 ) |
|
50. |
A kényszervállalkozók elleni küzdelem célkitűzése ugyanakkor kapcsolódhat a tisztességtelen verseny megelőzésének célkitűzéséhez is, amelyet a Bíróság elfogadott közérdeken alapuló kényszerítő okként, ( 38 ) és tágabb értelemben a Belga Királyság által hivatkozott szociális dömping megelőzésének célkitűzéséhez is, ( 39 ) amennyiben hozzájárul a valójában alkalmazottként tevékenykedő kényszervállalkozók szociális védelme célkitűzésének megvalósításához, amint ezt a Bizottság a beadványában hangsúlyozta. |
|
51. |
Ha elfogadható, hogy a Limosa-rendszer olyan közérdeken alapuló kényszerítő okokra ad választ, mint amilyen az önálló vállalkozók biztonságának és egészségének védelme és a kényszervállalkozás elleni küzdelem, a szolgáltatásnyújtás szabadságának ezzel járó korlátozása csak abban az esetben fogadható el, ha e rendszer teljes mértékben arányos, vagyis alkalmas arra, hogy biztosítsa az általa követett célkitűzés megvalósulását, és nem lépi túl az ennek eléréséhez szükséges mértéket. |
3. A kitűzött célokhoz képest aránytalan követelmények
|
52. |
A Bizottság úgy érvel, hogy – diszkriminatív jellegén túl – a Limosa-rendszer elvi alapját, hatályát és alkalmazási módját illetően messze meghaladja az uniós jog által elfogadható mértéket. |
|
53. |
A Bizottság először is hangsúlyozza, hogy a Limosa-rendszer a főszabály – vagyis a szolgáltatásnyújtás szabadsága – és az ez alóli kivétel megfordítását jelenti, és rendkívül széles körű és átfogó hatályára, valamint megelőző jellegére tekintettel a csalás általános vélelmét állítja fel, amelyet azonban semmilyen statisztikai adat sem igazol. A Bizottság továbbá kételkedik a Limosa-rendszer koherenciájában, valamint abban, hogy az alkalmas volna a Belga Királyság által kitűzött célok elérésére, mivel bármilyen előzetes bejelentés nélküli helyszíni ellenőrzés lehetősége ki van zárva azokban az esetekben, amikor a szolgáltatók vagy mentesülnek a nyilatkozattételi kötelezettség alól, vagy csak egyszerűsített nyilatkozatot kell tenniük. Végezetül a Bizottság úgy véli, hogy a tagállamokat terhelő közigazgatási együttműködési kötelezettségre, és különösen a 2006/123 irányelvvel bevezetett kötelezettségekre tekintettel a Limosa-rendszerre nincs szükség általában a csalás elleni küzdelem, és különösen a kényszervállalkozás elleni küzdelem mint célkitűzés elérése érdekében. |
|
54. |
Először is meg kell jegyezni, hogy egyfelől a 2006/123 irányelv átültetési határideje 2009. december 28-án járt le, vagyis az indokolással ellátott vélemény időpontja után, másfelől – amint azt a Belga Királyság hangsúlyozta – az általa bevezetett mechanizmus ténylegesen csak a végrehajtási rendelkezések hatálybalépése óta működik. ( 40 ) Ennélfogva tehát ez az irányelv nem vehető számításba a jelen kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset elbírálása során. Ezért a Limosa-rendszer arányossága alapvetően a Bíróság joggyakorlatának fényében vizsgálható, hangsúlyozva, hogy abban az esetben, ha a 2006/123 irányelvvel bevezetett együttműködési mechanizmus esetleg hivatkozási pontként szolgálhat, ( 41 ) akkor mindenekelőtt azt tanúsítaná, hogy szükséges olyan eszközök bevezetése, amelyek lehetővé teszik a tagállamoknak, hogy felügyeleti hatáskörüket különösen a szolgáltatásnyújtás szabadsága és az arányosság elveinek szigorú betartása mellett gyakorolják. |
|
55. |
Hangsúlyozni kell egyébként, hogy a Bizottság érvelése szerint magát a Limosa-rendszert – tudniillik annak elvi alapját és működését – kell szükségtelennek és/vagy aránytalannak minősíteni, és nem csupán annak néhány elemét, mint például az alkalmazott szankciókat vagy a szolgáltatók azon kötelezettségét, hogy átvételi elismervénnyel kell igazolniuk az előzetes nyilatkozattétel teljesítését. |
|
56. |
E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság a munkavállalók kiküldetése tárgyában korábban már megállapította, hogy egy egyszerű előzetes nyilatkozat benyújtására vonatkozó követelmény szükséges és megfelelő eszköz lehet ahhoz, hogy a tagállam ellenőrizni tudja azon a területen, ahol a szolgáltatásnyújtás történik, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadságát nem használják-e az érintett szolgáltatás teljesítésétől eltérő célra, vagy hogy az érintett munkavállalók helyzete jogszerű-e abban a tagállamban, ahol a szolgáltató letelepedett, különösen a lakóhelyüket, munkavállalási engedélyüket és társadalombiztosítási fedezetüket illetően. ( 42 ) |
|
57. |
Jelen esetben főszabály szerint elfogadható, hogy a szolgáltatásnyújtás teljesítésének idejére és helyére, valamint az említett szolgáltatás igénybe vevőjének nevére vonatkozó előzetes nyilatkozattételi kötelezettség, amelyet a Limosa-rendszer előír a Belgiumon kívüli tagállamban letelepedett szolgáltatók részére, szükséges azon ellenőrzés elvégzéséhez, amely elengedhetetlen mind a 96/71 irányelvnek a szociális védelemre vonatkozó (a kényszervállalkozás elleni küzdelem) minimum normái betartása, mind az önálló vállalkozók alkalmazási és munkakörülményeinek védelme (a valódi vállalkozók védelme) biztosításához. Meg kell ugyanis állapítani, hogy ezen információk hiányában a fogadó tagállam számára gyakorlatilag lehetetlen előzetes bejelentés nélküli helyszíni ellenőrzést végezni. Továbbá, a tagállamok közötti közigazgatási együttműködési mechanizmus hiányában és a tagállam saját területén letelepedett önálló vállalkozókra előírtaktól eltérően, a fogadó tagállamnak gyakorlatilag lehetetlen gyorsan megkeresni és összegyűjteni azokat az információkat, amelyek nélkülözhetetlenek ezen ellenőrzés elvégzéséhez. |
|
58. |
Mindazonáltal az a körülmény, hogy a Limosa-rendszerhez hasonló előzetes nyilatkozattételi mechanizmus szükséges lehet a közérdeken alapuló kényszerítő követelmények tiszteletben tartásának biztosításához nélkülözhetetlen ellenőrzésekhez, nem elegendő annak megállapításához, hogy e rendszer teljesen összeegyeztethető a szolgáltatásnyújtás szabadságának elvével. Az ilyen rendszernek először is alkalmasnak kell lennie arra, hogy teljes mértékben biztosítsa a kitűzött célok megvalósítását, és az előírt kötelezettségeknek a kitűzött célokhoz képest nem szabad túlzott terhet jelenteniük az érintett gazdasági szereplőkre nézve, pontosítva továbbá, hogy e célkitűzések elérése nem lehet kevésbé korlátozó szabályok révén elérhető. A rendszernek meg kell továbbá felelnie az egyértelműség és a jogbiztonság követelményének, ( 43 ) és összhangban kell állnia a koherencia elvével, ( 44 ) amely kérdés minden egyéb előtt vizsgálandó. |
|
59. |
Márpedig, és elsősorban, a Limosa-rendszerben előírt előzetes nyilatkozattételi kötelezettség alól számos kivétel létezik, anélkül, hogy ezek indokai vagy a meghatározásukra vonatkozó feltételek egyértelműek lennének, és hogy a Belga Királyság – figyelemmel a követett célkitűzésekre – a legcsekélyebb magyarázatát adta volna a létüknek. |
|
60. |
Pedig abban az esetben, ha szükséges az előzetes bejelentés nélküli helyszíni ellenőrzés lehetőségének biztosítása a munkavállalók védelme érdekében, akkor ennek a követelménynek lényegében az összes szolgáltatóra érvényesnek kellene lennie, kivétel az olyan világosan meghatározott megkülönböztetést, amely objektív különbségen – például a szolgáltatás jellegén – alapul. |
|
61. |
Mivel a Belga Királyság e tekintetben semmilyen magyarázattal nem szolgált, ezért csak az állapítható meg, hogy e döntések nincsenek összhangban a kitűzött célokkal, továbbá, hogy a Limosa-rendszer nem teszi lehetővé teljes mértékben az említett célkitűzések elérését, és hogy ennek következtében a szolgáltatásnyújtás szabadságának e rendszerrel járó korlátozása nem felel meg a szükségesség és arányosság elveinek. |
|
62. |
Másodsorban, a Limosa-rendszer követelményei bizonyos esetekben lényegesen egyszerűbben teljesíthetők, mivel azok az önálló szolgáltatók, amelyek tevékenységük jelentős részét Belgiumban végzik – a Belga Királyság magyarázata szerint – csupán egyszerűsített nyilatkozatot kötelesek tenni, amely 12 hónapig érvényes, és nem kell minden szolgáltatás esetén előzetes nyilatkozatot tenniük, bár ez a lehetőség nem vonatkozik az ingatlan- és építőiparra. |
|
63. |
A Limosa-rendszer e téren sem tűnik a kitűzött célokkal teljesen összhangban állónak, ráadásul még azt is meg kell állapítani, hogy az egyszerűsített nyilatkozat lehetősége kétségessé tette a „rendes” nyilatkozat arányosságát, sőt annak szükségességét is. |
|
64. |
Figyelemmel a fenti megfontolásokra, úgy vélem, hogy a vitatott programtörvény alapján az önálló vállalkozók tekintetében bevezetett Limosa-rendszer nem összeegyeztethető az EUMSZ 56. cikkel, ezért helyt kell adni a Bizottság által benyújtott kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetnek. |
|
65. |
Következésképpen a Belga Királyságot a Bíróság eljárási szabályzata 69. cikkének 2. §-a alapján kötelezni kell a költségek viselésére. |
V – Végkövetkeztetések
|
66. |
Következésképpen azt javaslom a Bíróságnak, hogy állapítsa meg, hogy:
|
( 1 ) Eredeti nyelv: francia.
( 2 ) Holland betűszó: „Landenoverschrijdend Informatiesysteem ten behoeve van Migratieonderzoek bij de Sociale Administratie” (a migráció társadalombiztosítási szempontú ellenőrzését célzó, határokon átnyúló információs rendszer).
( 3 ) Ezen munkavállalókról lásd különösen a Bizottság „A munkajog korszerűsítése, szembenézve a XXI. század kihívásaival” című Zöld könyvét, COM(2006) 708 végleges; Antonmattei, P.-H. és Sciberras, J.-C., Le travail économiquement dépendant: quelle protection, jelentés a munkaügyi, szociális, családügyi és szolidaritási miniszter részére, 2008. november.
( 4 ) Moniteur belge, 2006. december 28., 75178. o., a továbbiakban: vitatott programtörvény.
( 5 ) HL L 18., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 2. kötet, 431. o.
( 6 ) C-244/04. sz. ügy, EBHT 2006., 885. o.
( 7 ) A C-341/02. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2005. április 14-én hozott ítélet (EBHT 2005., I-2733. o.); a C-60/03. sz., Wolff & Müller ügyben 2004. október 12-én hozott ítélet (EBHT 2004., I-9553. o.); a C-346/06. sz. Rüffert-ügyben 2008. április 3-án hozott ítélet (EBHT 2008., I-1989. o.), valamint a C-307/09-C-309/09. sz., Vicoplus és társai egyesített ügyekben 2011. február 10-én hozott ítélet (EBHT 2011., I-453. o.). A munkavállalók kiküldetésének a szociális biztonságot érintő aspektusairól lásd a C-2/05. sz. Herbosch Kiere ügyben 2006. január 26-án hozott ítéletet (EBHT 2006., I-1079. o).
( 8 ) A C-369/96. és C-376/96. sz., Arblade és társai egyesített ügyekben 1999. november 23-án hozott ítélet (EBHT 1999., I-8453. o.); a C-49/98., C-50/98., C-52/98-C-54/98. és C-68/98-C-71/98. sz., Finalarte és társai egyesített ügyekben 2001. október 25-én hozott ítélet (EBHT 2001., I-7831. o.); a C-165/98. sz., Mazzoleni és ISA ügyben 2001. március 15-én hozott ítélet (EBHT 2001., I-2189. o.); a C-164/99. sz. Portugaia Construções ügyben 2002. január 24-én hozott ítélet (EBHT 2002., I-787. o.); a C-490/04. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2007. július 18-án hozott ítélet (EBHT 2007., I-6095. o.), valamint a C-515/08. sz., dos Santos Palhota és társai ügyben 2010. október 7-én hozott ítélet (EBHT 2010., I-9133. o.). Valamely tagállami vállalkozás harmadik államban letelepedett munkavállalóinak egy másik tagállamba történő kiküldetését érintő speciális esetről lásd a fent hivatkozott Bizottság kontra Németország ügyben 2006. január 19-én hozott ítéletet, a C-168/04. sz., Bizottság kontra Ausztria ügyben 2006. szeptember 21-én hozott ítéletet (EBHT 2006., I-9041. o.) és a C-219/08. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben 2009. október 1-jén hozott ítéletet (EBHT 2009., I-9213. o.).
( 9 ) A C-341/05. sz., Laval un Partneri ügyben 2007. december 18-án hozott ítélet (EBHT 2007., I-11767. o.) és a C-319/06. sz., Bizottság kontra Luxemburg ügyben 2008. június 19-én hozott ítélet (EBHT 2008., I-4323. o.); valamint a C-298/09. sz., RANI Slovakia ügyben 2010. június 16-án hozott végzés.
( 10 ) A Bíróságnak már foglalkoznia kellett önálló vállalkozókat érintő ügyekkel; lásd például az idegenvezetőket illetően a C-398/95. sz. SETTG-ügyben 1997. június 5-én hozott ítéletet (EBHT 1997., I-3091. o.), az ügyvédeket illetően a C-309/99. sz., Wouters és társai ügyben 2002. február 19-én hozott ítéletet (EBHT 2002., I-1577. o.); valamint az autósiskolákat illetően a C-104/08. sz. Kurt-ügyben 2008. június 19-én hozott végzést.
( 11 ) Lásd e tekintetben különösen a jelen indítvány 25. pontjában hivatkozott, a munkavállalók kiküldetésére vonatkozó ítélkezési gyakorlatot.
( 12 ) A fent hivatkozott ügyben hozott ítélet 83–88. pontja.
( 13 ) Ebben az ügyben ugyanis azt kérték a Bíróságtól, hogy a munkavállalók kiküldetését érintő német szabályozást két szempontból vizsgálja meg. A Bíróság egyfelől úgy vélekedett, hogy az az intézkedés, amely előírta a munkáltatónak, hogy bizonyos dokumentumokat németül is megőrizzen, ezzel fordítási kötelezettséget róva a nem német nyelvű tagállamban letelepedett munkáltatókra, igazolható abból a szempontól, hogy az szükséges az említett szabályozásból eredő jogi kötelezettségek tiszteletben tartásának hatékony ellenőrzése érdekében. Másfelől megállapította, hogy az a speciálisan alkalmazott intézkedés, amely előírta a más tagállamban letelepedett, ideiglenes munkát kínáló vállalkozásoknak, hogy bizonyos információkat írásban közöljenek a munkavállalók Németország területén történő rendelkezésre bocsátásáról az igénybe vevő vállalkozás részére, nem volt igazolható az EUMSZ 52. cikk szerinti közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okkal, és így ellentétes volt az EUMSZ 56. cikkel.
( 14 ) A fent hivatkozott Bizottság kontra Ausztria ügyben hozott ítélet 43. pontja és a Bizottság kontra Németország 2006. január 19-én hozott ítélet 36. pontja.
( 15 ) A fent hivatkozott Arblade és társai ügyben hozott ítélet 39. pontja; a C-493/99. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2001. október 25-én hozott ítélet (EBHT 2001., I-8163. o.) 20. pontja; valamint a fent hivatkozott Dos Santos Palhota és társai ügyben hozott ítélet 48. pontja). Lásd különösen Gardenés Santiago, M., „Le détachement transnational de travailleurs dans le cadre des prestations de services: un sujet spécialement difficile pour le marché intérieur” (A munkavállalók nemzetközi kiküldetése szolgáltatásnyújtás keretében: a belső piac szempontjából különösen nehéz téma – nem hivatalos fordítás), a Mélanges en l’honneur du Professeur Joël Molinier-ben, LGDJ, Lextenso éditions, 2012., 255. o., különösen a 259. o.
( 16 ) A C-113/89. sz. Rush Portuguesa ügyben 1990. március 27-én hozott ítélet (EBHT 1990., I-1417. o.).
( 17 ) Ezzel a „kritériummal” kapcsolatban a fent hivatkozott Bizottság kontra Németország ügyben 2006. január 19-én hozott ítélet 36. pontján kívül lásd még Léger főtanácsnok a fent hivatkozott Bizottság kontra Ausztria ügyre vonatkozó indítványának 71. pontját, és Mengozzi főtanácsnok a C-46/08. sz. Carmen Media Group ügyre vonatkozó indítványának 63. pontját (2010. szeptember 8-án hozott ítélet, EBHT 2010., I-8149. o.).
( 18 ) A fent hivatkozott ügyben hozott ítélet 26. és 27. pontja.
( 19 ) Lásd továbbá a fent hivatkozott Bizottság kontra Németország ügyben 2007. július 18-án hozott ítélet 19. pontját és a Laval un Partneri ügyben hozott ítélet 60. pontját.
( 20 ) Erről a gondolatról lásd a 33/74. sz. Van Binsbergen-ügyben 1974. december 3-án hozott ítélet (EBHT 1974., 1299. o.) 13. pontját; a 39/75. sz., Coenen és társai ügyben 1975. november 26-án hozott ítélet (EBHT 1975., 1547. o.) 9. pontját; a 205/84. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 1986. december 4-én hozott ítélet (EBHT 1986., 3755. o.) 22. pontját; a 130/88. sz. van de Bijl-ügyben 1989. szeptember 27-én hozott ítélet (EBHT 1989., 3039. o.) 26. pontját, valamint a C-211/91. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben 1992. december 16-án hozott ítélet (EBHT 1992., I-6757. o.) 12. pontját.
( 21 ) A fent hivatkozott Finalarte és társai ügyben hozott ítélet 73. pontja.
( 22 ) Lásd ezzel kapcsolatban a fent hivatkozott Bizottság kontra Németország ügyben 2006. január 19-én hozott ítélet 33. pontját.
( 23 ) A fent hivatkozott Bizottság kontra Luxemburg ügyben hozott ítélet 77–82. pontja.
( 24 ) A fent hivatkozott Bizottság kontra Németország ügyben 1986. december 4-én hozott ítélet 27. és 29. pontja; a C-180/89. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 1991. február 26-án hozott ítélet (EBHT 1991., I-709. o.) 17. és 18. pontja; a C-106/91. sz. Ramrath-ügyben 1992. május 20-án hozott ítélet (EBHT 1992., I-3351. o.) 30. és 31. pontja; valamint a C-255/09. sz., Bizottság kontra Portugália ügyben 2011. október 27-én hozott ítélet (EBHT 2011., I-10547. o.) 72. pontja.
( 25 ) A Belga Királyság e tekintetben utal a fent hivatkozott Wolff & Müller ügyben, valamint a Laval un Partneri ügyben hozott ítéletekre.
( 26 ) Lásd különösen az önálló válalkozók munkahelyi egészségvédelmének és biztonságának javításáról szóló, 2003. február 18-i 2003/134/EK tanácsi ajánlást (HL L 53., 45. o.); lásd továbbá az időszakos vagy helyileg változó építkezések biztonsági és egészségvédelmi minimumkövetelményeinek végrehajtásáról (nyolcadik egyedi irányelv a 89/391/EGK irányelv 16. cikkének (1) bekezdése értelmében) szóló 92/57/EGK tanácsi irányelvet (HL L 245., 6. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet 2. kötet 71–88. o.) és helyesbítését (HL 1993. L 41., 50. o.).
( 27 ) Nagyon általános jelleggel, nem belemenve a részletekbe, itt a munka alapvető nemzeti, európai és nemzetközi normái betartásának ellenőrzéséről van szó. E tekintetben csak a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4-i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 299., 9. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet 4. kötet 381–391. o.) említésére szorítkozom, ami az Unió szociálpolitikája keretébe tartozik, és amelynek ratione personae hatálya nem a munkavállaló és a munkáltató közötti alárendeltségi viszony alapján került meghatározásra.
( 28 ) A tagállamok és az Unió közötti hatáskörmegosztásról lásd a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 170. sz. egyezményéről szóló, 1993. március 19-i2/91. sz. véleményt (EBHT 1993., I-1061. o., 13–21. pont.) a vegyi anyagok használatáról a munkavégzés során. A fent említett „A munkajog korszerűsítése, szembenézve a XXI. század kihívásaival” c. Zöld Könyvében a Bizottság hangsúlyozta, hogy „azon személyekkel kapcsolatos problémát, akik önálló vállalkozónak színlelik magukat azért, hogy a nemzeti szabályozást megkerüljék, elsősorban a tagállamoknak kell kezelniük”.
( 29 ) 51–53. pont.
( 30 ) E tekintetben fontos hangsúlyozni, hogy az önálló vállalkozói minősítés a tagállam hatáskörébe tartozik, még ha a Bíróság ki is fejtette, hogy az önálló vállalkozó nemzeti jogi szempontból vett formális minősítése nem zárja ki, hogy valamely személyt az EK 141. cikk (1) bekezdés szerinti munkavállalóvá minősítsenek, ha a függetlensége fiktív, és az említett cikk szerinti munkaviszonyt leplez; lásd a C-256/01. sz. Allonby-ügyben 2004. január 13-án hozott ítélet (EBHT 2004., I-873. o.) 71. pontját.
( 31 ) Lásd különösen a C-6/01. sz., Anomar és társai ügyben 2003. szeptember 11-én hozott ítélet (EBHT 2003., I-8621. o.) 75. pontját; a C-338/04., C-359/04 és C-360/04. sz., Placanica és társai egyesített ügyekben 2007. március 6-án hozott ítélet (EBHT 2007., I-1891. o.) 46. pontját; a C-42/07. sz., Liga Portuguesa de Futebol Profissional és Bwin International ügyben 2009. szeptember 8-án hozott ítélet (EBHT 2009., I-7633. o.) 56. pontját, valamint a C-203/08. sz., Sporting Exchange ügyben 2010. június 3-án hozott ítélet (EBHT 2010., I-4695. o.) 26. pontját.
( 32 ) A C-451/05. sz. ELISA-ügyben 2007. október 11-én hozott ítélet (EBHT 2007., I-8251. o.) 81. pont; a C-155/08. és C-157/08. sz., X és Passenheim-van Schoot egyesített ügyekben 2009. június 11-én hozott ítélet (EBHT 2009., I-5093. o.) 45. pont; a C-153/08. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügyben 2009. október 6-án hozott ítélet (EBHT 2009., I-9735. o.) 36. pont.
( 33 ) Lásd ugyanakkor a munkavállalók kiküldetéséről szóló 96/71/EK irányelv végrehajtásáról szóló európai parlamenti állásfoglalást (HL 2006. C 313E, 452. o.), amely „felszólít arra, hogy ösztönözzék a tagállamok munkaügyi felügyelőségei közötti információcserét, hogy ezáltal – különösen az információk cseréjén keresztül – lehetővé váljon a közös fellépés a színlelt önálló vállalkozók ellen”, és az Európai Parlament 2009. május 6-i állásfoglalását a megújított szociális menetrendről (HL 2010. C 212 E, 11. o.), amely „felhívja a Bizottságot olyan kezdeményezésekre, amelyek révén egyértelműen megkülönböztethető egyrészről a munkaadó, az önfoglalkoztató és a kisvállalkozó, másrészről a munkavállaló” (33. pont). Lásd különösen a valódi és a látszólagos önfoglalkoztatás egyértelmű megkülönböztetésére irányuló uniós kezdeményezés tárgyában a De Rossa által feltett E-5333/2009. sz. írásbeli kérdésre adott bizottsági választ (HL 2011. C 10 E), amely idézi az ezen kérdések összességéről készült tanulmányokat, és utal a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának „A munkajog korszerűsítése, szembenézve a XXI. század kihívásaival” című bizottsági Zöld könyvről folytatott nyilvános konzultáció eredményeiről szóló bizottsági közleményre (COM(2007) 627 végleges, 7. és 8. pont).
( 34 ) Lásd azonban e tekintetben a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (HL L 376., 36. o.), amely a (87) preambulumbekezdésben elismeri a tagállamok azon jogát, hogy különbséget tegyenek az önálló vállalkozók és az alkalmazottak között, ideértve a „kényszervállalkozók” meghatározásának jogát is, kifejtve, hogy az EK 43. cikk (jelenleg EUMSZ 49. cikk) és EK 49. cikk alkalmazásában „önálló vállalkozói minőségben folytatott tevékenységnek kell tekinteni minden olyan tevékenységet, amelyet valaki alárendeltségi viszonyon kívül végez”. Ebből az következik, hogy kényszervállalkozónak minősül az a személy, aki harmadik személlyel alárendeltségi viszonyban állva folytat valamely tevékenységet, miközben önállónak tünteti fel magát, vagy annak tűnik, a célból, hogy megkerülje a 96/71 irányelv 3. cikke (1) bekezdésében előírt minimális normákat. Ezt kifejtve magától értetődik, hogy az önálló vállalkozó státusza a munkavállaló státuszához képest számos különbséget mutat szociális, pénzügyi és gazdasági vonatkozásban.
( 35 ) Lásd „A munkajog korszerűsítése, szembenézve a XXI. század kihívásaival” című Zöld könyvön és az ezt követő bizottsági közleményen (lásd fent) kívül a C-161/07. sz., Bizottság kontra Ausztria ügyben 2008. december 22-én hozott ítéletet (EBHT 2008., I-10671. o.); az „Út a munkahelyteremtő fellendülés felé” című, 2012. április 18-i bizottsági közleményt az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak (COM(2012) 173 végleges, 2.1.1. pont); az „Útiterv az egységes európai közlekedési térség megvalósításához – Úton egy versenyképes és erőforrás-hatékony közlekedési rendszer felé” című, 2011. július 1-jei bizottsági Fehér könyvet (COM(2011) 144 végleges, 8. pont); „Az önfoglalkoztatás keretében végzett munka új trendjei: a gazdaságilag kiszolgáltatott önfoglalkoztatás speciális esete” című Európai Gazdasági és Szociális bizottsági véleményt (HL 2011. C 18., 44. pont), amely a kényszervállalkozókat kizárja a vizsgálata hatály alól. Lásd továbbá a kényszervállalkozók munkahelyi egészségvédelméről és biztonságáról a Bizottság közleményét az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának „A munka minőségének és termelékenységének javítása: a munkahelyi egészségvédelemmel és biztonsággal kapcsolatos közösségi stratégia 2007–2012 között” címmel, COM(2007) 62 végleges (HL 2008. C 224., 88. o.).
( 36 ) Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye „Munka és szegénység: egy nélkülözhetetlen globális koncepció felé” témakörben (saját kezdeményezésű vélemény) (HL 2009. C 318., 52. o.), ami az aktív keresők szegénységéhez vezető tényezők között említi a foglalkoztatott státusz bizonytalanságát, amelyen belül a kényszervállalkozás jelensége közel 29 millió személyt érint nagyrészt az építőipar területén. Ugyanakkor a Bizottság hangsúlyozza, hogy e tekintetben kevés adat áll rendelkezésre, amint azt egy jelentés is mutatja Jorens professzortól, Travail indépendant et faux travail indépendant dans le secteur de la construction (Önálló vállalkozás és kényszervállakozás az építőiparban nem hivatalos fordítás), Fédération européenne des travailleurs du bâtiment et du bois. Lásd úgyszintén Grignon, F., „Le BTP français face à l’élargissement de l’Europe” (A francia építőipar szemben Európa bővítésével nem hivatalos fordítás), 28. információs jelentés (2006–2007), Szenátus, 2006. október 18. (www.senat.fr).
( 37 ) Lásd különösen a fent hivatkozott Mazzoleni et ISA ügyben hozott ítélet 27. pontját; a Portugaia Construções ügyben hozott ítélet 20. pontját, valamint a Wolff & Müller ügyben hozott ítélet 35. pontját.
( 38 ) Lásd a fent hivatkozott Wolff & Müller ügyben hozott ítélet 41. pontját; a Bíróság úgy ítéli meg, hogy a munkavállalóknak a minimálbérnél alacsonyabb bért fizető vállalkozás által keltett tisztességtelen verseny megelőzése közérdeken alapuló kényszerítő oknak minősíthető.
( 39 ) Lásd a Bizottság közleményét az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának „Úton a szolgáltatások jobban működő egységes piaca felé – a szolgáltatási irányelv kölcsönös értékelési folyamatának eredményeire építve” címmel, COM(2011) 20 végleges (HL 2011. C 318., 109. o., 4.4 és 4.11 pont). A közlekedés területén lásd az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a közúti fuvarozás tárgyában – Az önálló vállalkozói tevékenységet folytató gépjárművezetők munkaideje címmel (HL 2009. C 27., 49. o., 1.4, 3.3, 4.8, és 4.14 pont); az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a közúti fuvarozásban utazó tevékenységet végző személyek munkaidejének szervezéséről szóló 2002/15/EK irányelv módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre vonatkozó javaslatról (HL 2009. C 228., 78. o.).
( 40 ) A belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv VI. fejezete alapján a tagállamok közötti, elektronikus úton történő információcserével kapcsolatos gyakorlati intézkedések megállapításáról szóló, 2009. október 2-i bizottsági határozat (HL C 263., 32. o.).
( 41 ) Úgy, ahogy egyébként a munkavállalók kiküldetését érintő szabályozási keret felülvizsgálatának keretében végzett munkák; lásd a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló 96/71/EK irányelv érvényesítéséről szóló, 2012. március 21-i európai parlamenti és tanácsi irányelv javaslatot (COM(2012) 131 végleges), valamint a Commission staff working document Impact asessment – a Revision of the legislative framework on the posting of workers in the context of provision of services (SWD(2012) 63 végleges) című dokumentumot.
( 42 ) Lásd a C-445/03. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2004. október 21-én hozott ítélet (EBHT 2004., I-10191. o.) 46. pontját; a fent hivatkozott Bizottság kontra Németország ügyben 2006. január 19-én hozott ítélet 41. pontját, valamint a fent hivatkozott Bizottság kontra Belgium ügyben 2009. október 1-jén hozott ítélet 16. pontját.
( 43 ) A fent hivatkozott Bizottság kontra Luxemburg ügyben 2008. június 19-én hozott ítélet 77–82. pontja.
( 44 ) Amint azt a Bíróság már számos alkalommal megállapította, valamely jogszabály csak akkor alkalmas a hivatkozott célkitűzés teljesítésének biztosítására, ha valóban koherens és szisztematikus módon törekszik annak elérésére; lásd a C-169/07. sz. Hartlauer-ügyben 2009. március 10-én hozott ítélet (EBHT 2009., I-1721. o.) 55. pontját; a C-341/08. sz. Petersen-ügyben 2010. január 12-én hozott ítélet (EBHT 2010., I-47. o.) 53. pontját, valamint a C-159/10. és C-160/10. sz., Fuchs és Köhler egyesített ügyekben 2011. július 21-én hozott ítéletet (EBHT 2011., I-6919. o.) 85. pontját. A játékokra vonatkozó ítélkezési gyakorlat tekintetében lásd La Pergola főtanácsnok indítványának 38. pontját, amelynek nyomán a Bíróság a C-124/97. sz., Läärä és társai ügyben 1999. szeptember 21-én hozott ítéletet (EBHT 1999., I-6067. o.), valamint különösen a C-67/98. sz. Zenatti-ügyben 1999. október 21-én hozott ítélet (EBHT 1999., I-7289. o.) 35. és 36. pontját; a C-243/01. sz., Gambelli és társai ügyben 2003. november 6-án hozott ítélet (EBHT 2003., I-13031. o.) 62. és 67. pontját, és a fent hivatkozott Placanica és társai ügyben hozott ítélet 53. pontját. Más vonatkozásban lásd a C-500/06. sz. Corporación Dermoestética ügyben 2008. július 17-én hozott ítéletet (EBHT 2008., I-5785. o.) 39. és 40. pontját; a C-171/07. és C-172/07. sz., Apothekerkammer des Saarlandes és társai egyesített ügyekben 2009. május 19-én hozott ítélet (EBHT 2009., I-4171. o.) 42. pontját; a C-28/09. sz., Bizottság kontra Ausztria ügyben 2011. december 21-én hozott ítéletet (EBHT 2011., I-13525. o.) 126. pontját, valamint a C-357/10–C-359/10. sz., Duomo Gpa és társai egyesített ügyekben 2012. május 10-én hozott ítélet 47. pontját. E témában lásd Mathisen, G., Consistency and coherence as conditions for justification of Member States measures restricting free movement c. munkáját, CMLR, 2010., 1021. o.