Az olasz alkotmány 111. cikkének utolsó bekezdése szerint „a Consiglio di Stato határozataival szemben felülvizsgálati kérelmet lehet benyújtani […] hatásköri indokok alapján”.

A 2010. július 2‑i 104. sz. törvényerejű rendelet (a 2010. július 7‑i 156. sz. GURI rendes melléklete) létrehozta a közigazgatási eljárásról szóló törvénykönyvet.

E törvénykönyv 6. cikkének (1) bekezdése szerint „[a] Consiglio di Stato az utolsó fokon eljáró közigazgatási bíróság”. Ugyanezen cikk (6) bekezdése egyébként kimondja, hogy „[a] Tribunale amministrativa regionale della Sicilia (Szicília regionális közigazgatási bírósága) határozataival szemben benyújtott jogorvoslatokat a Consiglio di Giustizia amministrativa per la Regione siciliana elé kell terjeszteni, tiszteletben tartva a sajátos jogállás szabályait, valamint a megfelelő végrehajtási rendelkezéseket.”

Az említett törvénykönyv 42. cikke azt írja elő, hogy „[a]z alperesek és beavatkozók viszontkeresetben olyan kérelmeket terjeszthetnek elő, amelyek kapcsolódnak az alapkérelemhez”.

A 99. cikk szerint: „(1)Ha a kereset elbírálásával megbízott tanács azt állapítja meg, hogy a vizsgálat céljából elé terjesztett jogkérdés tekintetében eltérő ítélkezési gyakorlat alakult vagy alakulhat ki, a felek kérelmére vagy hivatalból hozott végzéssel a teljes ülés elé utalhatja a keresetet. A teljes ülés szükség esetén visszautalhatja az ügyet a tanácsnak. (2)A határozat meghozatala előtt a Consiglio di Stato (államtanács) elnöke, a felek kérelmére vagy hivatalból bármely keresetet a teljes ülés elé utalhat, annak érdekében, hogy az döntsön a legjelentősebb elvi kérdésekről, illetve, hogy megszüntesse az eltérő ítélkezési gyakorlatot. (3)Ha a kereset elbírálásával megbízott tanács úgy ítéli meg, hogy nem ért egyet a teljes ülés által kimunkált valamely jogelvvel, indokolt végzésével a kereset elbírálását ez utóbbi elé utalja. (4)A teljes ülés határoz a teljes jogvita tárgyában, kivéve, ha úgy dönt, hogy a jogelv kinyilvánítását követően a jogvita többi részét érintően visszautalja a döntéshozatalt az utaló tanács elé. (5)Amennyiben a teljes ülés különösen fontosnak ítéli a kérdést, a törvény érdekében mindenképpen kimondhatja a jogelvet abban az esetben is, ha azt állapítja meg, hogy a kereset elfogadhatatlan vagy megalapozatlan, fennáll valamelyik elutasítási ok, illetve az eljárás elévült. Ebben az esetben a teljes ülés határozata nem hat ki a megtámadott intézkedésre.”

2003. december 24‑én az olasz jogalkotó elfogadta a 373. sz. törvényerejű rendeletet, amelynek címe „A szicíliai régió különleges jogállására vonatkozó részletes szabályok a Consiglio di Stato hatásköreinek e régióban történő gyakorlása tekintetében” (a 2004. január 14‑i 10. sz. GURI rendes melléklete).

A rendelet 1. cikkének (2) bekezdése szerint „[a] Consiglio di Giustizia amministrativa [per la Regione siciliana] székhelye Palermo, és az két – konzultatív, illetve bírósági – tanácsból áll, amelyek a Consiglio di Stato kihelyezett tanácsainak minősülnek”.

A Fastweb‑ítélet (C‑100/12, EU:C:2013:448) alapjául szolgáló ügyben a meghatározó elemet az a körülmény jelenti, hogy a kiválasztott ajánlatot helytelenül nem zárták ki az ajánlatok elbírálásának szakaszában annak ellenére, hogy az nem felelt meg az ajánlattételhez szükséges dokumentációban előírt műszaki leírásnak. 6  – Lásd ezen ítélet 32. pontját.

A Bíróság szerint a valamely ajánlattevő által kezdeményezett eljárásban „a nyertes ajánlattevő viszontkeresete nem vezethet [az] ajánlattevő keresetének elutasításához abban az esetben, ha mindkét gazdasági szereplő ajánlatának szabályszerűsége ugyanazon eljárásban és azonos okokból vitatható[, mivel ilyen] helyzetben […] mindkét versenytárs érvelhet azzal, hogy egyenértékű jogos érdeke fűződik a másik fél ajánlatának kizárásához, amely annak megállapításához vezethet, hogy az ajánlatkérő szerv számára lehetetlenné válik egy szabályszerű ajánlat kiválasztása”. 7  – Ugyanott (33. pont). Kiemelés tőlem.

Az e megállapításokból következő kötelezettség szerint tehát tilos a sikertelen ajánlattevő alapkeresetét a nyertes ajánlattevő által viszontkeresetben előterjesztett elfogadhatatlansági kifogás előzetes vizsgálata alapján elfogadhatatlannak nyilvánítani, anélkül hogy határozatot hoznának a két ajánlat megfelelőségéről. 8  – Lásd: Fastweb‑ítélet (C‑100/12, EU:C:2013:448, 34. pont és rendelkező rész). Amennyiben mindkét ajánlatot meg nem felelőnek minősítik, e kötelezettség konkrét következménye az, hogy az ajánlatkérő szerv számára lehetetlenné válik egy szabályszerű ajánlat kiválasztása, aminek következtében új ajánlati felhívást kell közzétenni.

Az alapeljárás keretében azon vállalkozások száma, amelyek számára megengedték, hogy részt vegyenek a vitatott eljárásban, több, mint kettő. Ugyanakkor a kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott magyarázatokból kitűnik, hogy az alapeljárás felperese (és viszontkereset révén a nyertes ajánlattevő vállalkozás) kivételével az ajánlati felhívásból kizárt többi vállalkozás egyike sem kifogásolta kizárását a közigazgatási szerv, illetve bíróság előtt.

Ilyen helyzetben, amennyiben az eljáró bíróság megállapítja, hogy mindkét érintett ajánlat szabálytalan, az ajánlatkérő nem köteles új ajánlati felhívást közzétenni, hanem adott esetben úgy dönthet, hogy a közbeszerzési szerződést egy másik, az ajánlatkérő által kialakított rangsorban szereplő vállalkozásnak ítéli oda.

Ezzel együtt nem kizárt, hogy az alapeljárás felperese és a nyertes ajánlattevő ajánlatainak semmissé nyilvánítását megalapozó valamelyik szabálytalanság minden más benyújtott ajánlatot is érint. E körülmények között az ajánlatkérőnek szükségképpen új eljárást kell indítania. 9  – Egyébként a kérdést előterjesztő bíróság ismertetése (lásd az előzetes döntéshozatal iránti kérelem C4. pontját, 12. o.) és az alapeljárás felei által szolgáltatott információk (lásd a PFE írásbeli észrevételeinek 2. oldalát, valamint a GSA írásbeli észrevételeinek 9. pontját) alapján láthatóan éppen ez a helyzet állt elő az alapeljárásban.

Ilyen körülmények között, ugyanúgy, ahogy azt a Bíróság a Fastweb‑ítélet (C‑100/12, EU:C:2013:448) 33. pontjában kimondta, „mindkét versenytárs érvelhet azzal, hogy egyenértékű jogos érdeke fűződik a másik fél ajánlatának kizárásához, amely annak megállapításához vezethet, hogy az ajánlatkérő szerv számára lehetetlenné válik egy szabályszerű ajánlat kiválasztása”.

E tekintetben egyébként rámutatok, hogy az említett ítéletben a Bíróság nem kívánta megállapítását arra a helyzetre korlátozni, amikor egy ajánlati felhívás csak két vállalkozás érdeklődését keltette fel (és így csak két ajánlat került benyújtásra), mivel általános jelleggel hivatkozik „valamennyi versenytársnak” 10  – Fastweb‑ítélet (C‑100/12, EU:C:2013:448, 33. pont). Kiemelés tőlem. a nem a másik fél, hanem „a többi fél” 11  – Ugyanott, kiemelés tőlem. Az említett ítélet olasz változata szerint (ez az eljárás hiteles nyelve), „ciascuno dei concorrenti può far valere un analogo interesse legittimo all’esclusione dell’offerta degli atri, che può indurre l’amministrazione aggiudicatrice a constatare l’impossibilità di procedere alla scelta di un’offerta regolare” (kiemelés tőlem). ajánlatának kizárásához fűződő jogos érdekére.

Következésképpen úgy vélem, hogy az a kötelezettség, amelyet a Bíróság a Fastweb‑ítéletben (C‑100/12, EU:C:2013:448) rögzített, és amely szerint a 89/665 irányelv 1. cikkének (3) bekezdése alapján tilos a sikertelen ajánlattevő alapkeresetét a nyertes ajánlattevő által viszontkeresetben előterjesztett elfogadhatatlansági kifogás előzetes vizsgálata alapján elfogadhatatlannak nyilvánítani, anélkül hogy határozatot hoznának a két ajánlat megfelelőségéről, 12  – Lásd: Fastweb‑ítélet (C‑100/12, EU:C:2013:448) 34. pont és rendelkező rész. az alapeljárás körülményei között is alkalmazandó.

A kérdést előterjesztő bíróság a releváns ténybeli keretet formálisan arra a körülményre korlátozta, hogy jóllehet a közbeszerzési eljárásban eredetileg több, mint két vállalkozás vett részt, az ajánlatkérő szerv anélkül zárta ki az összes vállalkozást az eljárásból, hogy a jelen eljárásban érintett vállalkozásokon kívül a többi vállalkozás megtámadta volna e kizárást, és ily módon a jogvita ténylegesen csak két vállalkozást érint.

Fent kifejtettem, hogy e sajátosság mennyiben nem hat ki a Bíróság által a Fastweb‑ítéletben (C‑100/12, EU:C:2013:448) rögzített szabály alkalmazására.

A tárgyaláson is megerősített írásbeli észrevételeiben a GSA mindazonáltal egy második megkülönböztető szempontra hivatkozik a Fastweb‑ítélethez (C‑100/12, EU:C:2013:448) képest. Úgy ítéli meg ugyanis, hogy az ezen ítéletben rögzített értelmezés csak arra az esetre vonatkozik, ha az alapkereset és a viszontkereset alátámasztása érdekében hivatkozott hibák azonosak.

Márpedig a GSA magyarázatai szerint viszontkeresete a PFE által az alapkereset alátámasztása érdekében hivatkozottól eltérő indokon alapul. A PFE arra hivatkozva kéri, hogy nyilvánítsák semmisnek a közbeszerzési szerződés GSA‑nak ítélését, hogy megsértették az ajánlattevőket terhelő nyilatkozattételi kötelezettségeket; vagyis alaki szabálytalanságra vonatkozó jogalapra hivatkozik. A GSA ezzel szemben a PFE ajánlatának pontatlansága, vagyis a jogvita érdemére vonatkozó szabálytalanság alapján kári a PFE kizárását.

E tekintetben mindenekelőtt megjegyzem, hogy az eljárás nyelvén (olaszul) a többes szám használata („nell’ambito del medesimo procedimento e per motivi identici” 13  – Fastweb‑ítélet (C‑100/12, EU:C:2013:448, 33. pont). Kiemelés tőlem. ), valamint az általános „de nature identique” [„azonos”] kifejezés használata a tanácskozás nyelvén (franciául) a két kereset alátámasztása érdekében hivatkozott indokok (nem pedig az indok) azonosságának széles értelmezése mellett szól. 14  – Ahogy arra már Kokott főtanácsnok rámutatott az Európai Unió Törvényszékének egy ítélete kapcsán, amennyiben a francia változat nem a hiteles változat (mivel nem ez az eljárás nyelve), de pontosabb, mint az eljárás nyelvén szerkesztett változat, mivel „az ítéletet e nyelven fogalmazták és vitatták meg, ezért további adalékkal szolgálhat arra vonatkozóan, hogy [a Törvényszék] voltaképpen mire is kívánt utalni” (Kokott főtanácsnok Bertelsmann és Sony Corporation of America kontra Impala ügyre vonatkozó indítványa, C‑413/06 P, EU:C:2007:790, 253. pont). Az indokok teljes azonosságának kivételes jellege szintén ezt az értelmezést támasztja alá.

Ezt követően úgy vélem, hogy az alapkereset és a viszontkereset alátámasztása érdekében hivatkozott kifogások azonossága az ajánlattevők számához hasonlóan nem meghatározó elem a 89/665 irányelv 1. cikk (3) bekezdése tekintetében a Bíróság által a Fastweb‑ítéletben (C‑100/12, EU:C:2013:448) rögzített értelmezést illetően.

Amikor ugyanis a Bíróság az említett ítélet 33. pontjában megállapítja, hogy „a nyertes ajánlattevő viszontkeresete nem vezethet valamely ajánlattevő keresetének elutasításához abban az esetben, ha mindkét gazdasági szereplő ajánlatának szabályszerűsége ugyanazon eljárásban és azonos okokból vitatható”, a lényeg, ahogy már kifejtettem, az, hogy „ilyen helyzetben mindkét versenytárs érvelhet azzal, hogy egyenértékű jogos érdeke fűződik a másik fél ajánlatának kizárásához, amely annak megállapításához vezethet, hogy az ajánlatkérő szerv számára lehetetlenné válik egy szabályszerű ajánlat kiválasztása”. 15  – Fastweb‑ítélet (C‑100/12, EU:C:2013:448, 34. pont).

E két mondat együttesen alkotja az ítélet ugyanazon pontját, és ebből következően azok nem értelmezhetők egymástól függetlenül.

Osztom tehát a Bizottság észrevételeiben leírt azon véleményt, amely szerint a meghatározó az a tény, hogy az alapkereset és a viszontkereset a közbeszerzési eljárás ismételt megnyitásához fűződő egyenértékű jogos érdeket teremt.

Márpedig az alapeljárásban úgy tűnik – azzal, hogy ezt a kérdést előterjesztő bíróságnak alaposabban is meg kell vizsgálnia –, hogy a PFE és a GSA által hivatkozott jogalapok, bár nem azonosak, de hasonló jellegűek lehetnek (amennyiben a másik ajánlatának szabályszerűségére vonatkoznak), és a kérdést előterjesztő bíróság előtt perben álló gazdasági szereplőknél mindenféleképpen a Fastweb‑ítélet (C‑100/12, EU:C:2013:448) értelmében vett, „a másik fél ajánlatának kizárásához fűződő egyenértékű jogos érdekek” keletkeznek.

Egyebekben, ahogy arra a Bizottság is rámutatott a 2015. március 11‑én tartott tárgyaláson, az ajánlattevők érdekeinek védelmén kívül a Bíróság által a Fastweb‑ítéletben (C‑100/12, EU:C:2013:448) rögzített szabály védi az ajánlatkérő szerv érdekét is, amelynek a legjobb szabályszerű ajánlatot kell választania. Márpedig az alapeljárásban az alapkereset és a viszontkereset alátámasztása érdekében hivatkozott „indokok azonossága” feltételének szigorú alkalmazása azt eredményezhetné, hogy az ajánlatkérő szerv a közbeszerzési szerződést egy olyan vállalkozásnak köteles odaítélni, amelynek ajánlata ugyanakkor szabálytalan volt.

A fenti megfontolásokra figyelemmel azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre azt a választ adja, hogy a 89/665 irányelv 1. cikke (3) bekezdésének a Bíróság által a Fastweb‑ítéletben (C‑100/12, EU:C:2013:448) tulajdonított értelmezés alkalmazható abban az esetben is, ha egyrészt egyetlen ajánlattevő terjeszt elő keresetet, annak ellenére, hogy több vállalkozás számára is engedélyezték a közbeszerzési eljárásban való részvételt, másrészt pedig a nyertes ajánlattevő ugyanezen eljárás keretében viszontkeresetet terjesztett elő, és mind a felperes ajánlattevőnek, mind pedig a nyertes ajánlattevőnek egyenértékű jogos érdeke fűződik a másik gazdasági szereplő ajánlatának kizárásához.

Mivel a kérdést előterjesztő bíróság úgy döntött, hogy az EUMSZ 267. cikk alapján előzetes döntéshozatal céljából kérdést terjeszt a Bíróság elé, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés második vetületére adandó válasz a Bíróság azon állandó ítélkezési gyakorlatában rejlik, amely szerint a bíróságot az alapeljárás eldöntése során köti a szóban forgó rendelkezések azon értelmezése, amelyet a Bíróság a feltett első kérdésre válaszul szolgáltat. A kérdést előterjesztő bíróságnak ebből következően el kell térnie a 4/2011. sz. ítéletben kimondott jogelvtől, amennyiben a Bíróság fent hivatkozott értelmezése alapján úgy ítéli meg, hogy az nem felel meg az uniós jognak. 17  – Lásd ebben az értelemben: Elchinov‑ítélet (C‑173/09, EU:C:2010:581, 30. pont), valamint Križan és társai ítélet (C‑416/10, EU:C:2013:8, 69. pont).

Egyebekben rámutatok, hogy a Consiglio di Stato teljes ülése 2014. február 25‑i 9/2014. sz. ítéletével (a továbbiakban: 9/2014. sz. ítélet) módosította a 4/2011. sz. ítéletben általa kimondott jogelvet. Amennyiben az említett jogelv módosított formájában a jelen ügyben értelmezhető a 89/665 irányelv 1. cikke (3) bekezdésének a Bíróság által a Fastweb‑ítéletben (C‑100/12, EU:C:2013:448) tulajdonított értelmezésnek megfelelően, akkor azt nem kell elvetni. A nemzeti jog uniós joggal összhangban álló értelmezésének követelménye ugyanis a Szerződésből következik, amennyiben lehetővé teszi a tagállami bíróságnak, hogy az előtte folyamatban lévő ügy elbírálása során hatáskörének megfelelően biztosítsa az uniós jog teljes érvényesülését. 18  – Lásd: Pfeiffer és társai ítélet (C‑397/01–C‑403/01, EU:C:2004:584, 114. pont); Kücükdeveci‑ítélet (C‑555/07, EU:C:2010:21, 48. pont); Dominguez‑ítélet (C‑282/10, EU:C:2012:33, 24. pont), valamint Amia‑ítélet (C‑97/11, EU:C:2012:306, 28. pont). Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti jog értelmezésére hivatott bíróságnak annak érdekében, hogy elérje az érintett irányelv által kívánt eredményt, mindent meg kell tennie azért, hogy e feladatát az irányelv szövege és célja alapján lássa el [a jelen lábjegyzetben fent hivatkozott ítéleteken kívül lásd még precedensértékkel: von Colson és Kamann ítélet (14/83, EU:C:1984:153, 26. pont), valamint Marleasing‑ítélet (C‑106/89, EU:C:1990:395, 8. pont)].

Az uniós joggal összhangban álló értelmezés elve ugyanis megköveteli, hogy a nemzeti bíróságok hatáskörük keretei között tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a belső jog egészére tekintettel és az általa elfogadott értelmezési módszerek alkalmazásával biztosítsák a 89/665 irányelv teljes érvényesülését, és annak céljával összhangban álló eredményre jussanak. 19  – Lásd többek között: Dominguez‑ítélet (C‑282/10, EU:C:2012:33, 27. pont), valamint Amia‑ítélet (C‑97/11, EU:C:2012:306, 29. pont).

Ha ezzel szemben a 9/2014. sz. ítélet által módosított 4/2011. sz. ítéletben kimondott jogelvet nem lehetne a 89/665 irányelv 1. cikke (3) bekezdésének megfelelően értelmezni, akkor a kérdést előterjesztő bíróságnak nem lenne más választása, mint hogy mellőzze annak alkalmazását, 20  – Lásd többek között, a 89/665 irányelv kapcsán: Uniplex (UK) ítélet (C‑406/08, EU:C:2010:45, 49. pont). Bár a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata immár azt mondja ki, hogy „az a kérdés, hogy mellőzni kell‑e valamely nemzeti rendelkezés alkalmazását amiatt, hogy az ellentétes az uniós joggal, csak akkor merül fel, ha nincs semmilyen lehetőség e rendelkezésnek az uniós joggal összhangban történő értelmezésére” (Dominguez‑ítélet [C‑282/10, EU:C:2012:33, 23. pont]; Amia‑ítélet [C‑97/11, EU:C:2012:306, 27. pont], illetve újabban: Spedition Welter ítélet [C‑306/12, EU:C:2013:650, 28. pont]), a Simmenthal‑ítélet (106/77, EU:C:1978:49, 21. és 24. pont) óta rögzített „mellőzési” kötelezettséget nem kérdőjelezi meg. Lásd e tekintetben: Amia‑ítélet (C‑97/11, EU:C:2012:306) rendelkező rész, valamint A‑ítélet (C‑112/13, EU:C:2014:2195, 36. pont). az uniós jog elsőbbsége alapján. 21  – Lásd ebben az értelemben: Kücükdeveci‑ítélet (C‑555/07, EU:C:2010:21, 54. pont).

E tekintetben, noha e probléma a jelen ügyben nem merült fel – mivel előzetes döntéshozatalt céljából kérdést terjesztettek a Bíróság elé –, kétségtelenül nem haszontalan emlékeztetni arra, hogy a nemzeti bíróság arra irányuló kötelezettsége, hogy tekintsen el az uniós joggal ellentétes olyan nemzeti szabály alkalmazásától, amelynek az uniós jognak megfelelő értelmezése lehetetlennek bizonyul, egyáltalán nem változtat azon az elven, amely szerint a nemzeti bíróság „nem kötelezhető arra, és nem akadályozható meg abban, hogy ezt megelőzően előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesszen a Bíróság elé”. 22  – Ugyanott (53. pont).

Mindazonáltal meg kell vizsgálni, hogy milyen hatással lehet az EUMSZ 267. cikk egy olyan eljárási szabályra, mint amelyet a közigazgatási eljárásról szóló törvénykönyv 99. cikke ír elő.

Előzetesen csak egyetérteni tudok Mazák főtanácsnok megállapításával, amely szerint az olyan jogvitákban, ahol a nemzeti jog rendelkezései korlátozták valamely nemzeti bíróság azon lehetőségét, hogy az EUMSZ 267. cikk alapján előzetes döntéshozatal céljából kérdést terjesszen elő, a Bíróság „következetesen úgy határozott, hogy a nemzeti bíróságok a lehető legszélesebb lehetőséggel rendelkeznek arra, hogy az uniós jog értelmezésére és érvényességére vonatkozó kérdéseket terjesszenek a Bíróság elé”. 23  – Mazák főtanácsnok Melki és Abdeli ügyre vonatkozó állásfoglalása (C‑188/10 és C‑189/10, EU:C:2010:319, 62. pont). Lásd még az elv Bíróság általi rögzítéséhez: Rheinmühlen‑Düsseldorf ítélet (166/73, EU:C:1974:3, 3. pont), valamint állandó megerősítéséhez: Mecanarte‑ítélet (C‑348/89, EU:C:1991:278, 44. pont); Palmisani‑ítélet (C‑261/95, EU:C:1997:351, 20. pont), valamint Cartesio‑ítélet (C‑210/06, EU:C:2008:723, 88. pont). A Mazák főtanácsnok állásfoglalását követő ítélkezési gyakorlat sem cáfolja e megállapítást: lásd: Melki és Abdeli ítélet (C‑188/10 és C‑189/10, EU:C:2010:363, 41. pont); Elchinov‑ítélet (C‑173/09, EU:C:2010:581, 26. pont); Kelly‑ítélet (C‑104/10, EU:C:2011:506, 61. pont); Križan és társai ítélet (C‑416/10, EU:C:2013:8, 64. pont), vagy újabban A‑ítélet (C‑112/13, EU:C:2014:2195, 35. pont).

Három megfontolás támasztja alá ezt az általános jellegű gondolatot:

először, a Bíróság a nem a legmagasabb fokon eljáró bíróságok tekintetében úgy ítélte meg, hogy azok „szabadon dönthet[nek] arról […], amennyiben úgy ítéli[k] meg, hogy a magasabb fokon eljáró bíróság által végzett jogi értékelés az [Unió] jogával ellentétes ítélethez vezetne […], hogy kérdései[kkel] a Bírósághoz fordulj[anak]”, 24  – Lásd: Rheinmühlen‑Düsseldorf ítélet (166/73, EU:C:1974:3, 4. pont), valamint állandó megerősítéséhez: Cartesio‑ítélet (C‑210/06, EU:C:2008:723, 94. pont); ERG és társai ítélet (C‑378/08, EU:C:2010:126, 32. pont); Melki és Abdeli ítélet (C‑188/10 és C‑189/10, EU:C:2010:363, 42. pont); Elchinov‑ítélet (C‑173/09, EU:C:2010:581, 27. pont): Kelly‑ítélet (C‑104/10, EU:C:2011:506, 61. pont), továbbá Križan és társai ítélet (C‑416/10, EU:C:2013:8, 68. pont).

másodszor, azok a nemzeti bíróságok, amelyek határozatai ellen a nemzeti jog alapján nincs jogorvoslati lehetőség, az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdése alapján kötelesek a Bírósághoz fordulni, amennyiben az uniós jog értelmezésével kapcsolatos kérdéssel szembesülnek, oly módon, hogy ez „megakadályozza olyan ítélkezési gyakorlat kialakulását valamely tagállamban, amely nem áll összhangban [az uniós] jog szabályaival”, 25  – Lyckeskog‑ítélet (C‑99/00, EU:C:2002:329, 14. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). és

harmadszor, a Bíróság kimondta, hogy az a nemzeti bíróság, amelynek az uniós joggal kapcsolatos jogvitát kell eldöntenie, és amely úgy véli, hogy valamely nemzeti rendelkezés nemcsak hogy ellentétes az uniós joggal, de alkotmányellenes is, nem veszti el az EUMSZ 267. cikkben előírt azon lehetőségét, illetve nem mentesül az ott előírt azon kötelezettsége alól, hogy az uniós jog értelmezésével vagy érvényességével kapcsolatos kérdésekkel a Bírósághoz forduljon, azon tény miatt, hogy valamely belső jogi szabály alkotmányellenességének megállapítása az alkotmánybírósághoz kötelezően benyújtandó keresettől függ. 26  – Lásd: Melki és Abdeli ítélet (C‑188/10 és C‑189/10, EU:C:2010:363, 45. pont), amely a Mecanarte‑ítélet (C‑348/89, EU:C:1991:278) 39., 45. és 46. pontjára utal, továbbá A‑ítélet (C‑112/13, EU:C:2014:2195, 38. pont).

Ebbe a pontos összefüggésbe kell beleilleszteni a kérdést előterjesztő bíróság által előzetes döntéshozatal céljából feltett második kérdésre adandó választ.

A 2003. december 24‑i 373. sz. törvényerejű rendelet 1. cikkének (2) bekezdése szerint a Consiglio di Giustizia amministrativa per la Regione siciliana két tanácsból áll, amelyek a Consiglio di Stato kihelyezett tanácsainak minősülnek. Az EUMSZ 267. cikk értelmében vett bíróság jellege tehát nem kérdőjelezhető meg, és vitathatatlanul van lehetősége arra, hogy előzetes döntéshozatal céljából kérdést terjesszen a Bíróság elé. 27  – Egyebekben rámutatok, hogy a Bíróság már több olyan előzetes döntéshozatal iránti kérelemre válaszolt, amelyet a Consiglio di Giustizia amministrativa per la Regione siciliana terjesztett elé (lásd: Valvo‑ítélet [C‑78/07, EU:C:2008:171]; Rizzo‑végzés [C‑107/11, EU:C:2012:96], valamint Ottica New Line di Accardi Vincenzo ítélet [C‑539/11, EU:C:2013:591]).

E körülmények között az egyetlen kérdés, amely felmerülhet, az, hogy figyelemmel a közigazgatási eljárásról szóló törvénykönyv 99. cikkének (3) bekezdésében rögzített, a teljes ülés elé utalásra vonatkozó kötelezettségre, a Consiglio di Giustizia amministrativa per la Regione siciliana olyan nemzeti bíróságnak tekintendő‑e, amelynek határozatai ellen az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdése értelmében jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség, vagy pedig e bíróság határozatával szemben van lehetőség a jogorvoslatra.

A második esetben a kérdést előterjesztő bíróság szabadon dönthet úgy, hogy kérdéseivel a Bírósághoz fordul, amennyiben úgy ítéli meg, hogy a magasabb fokon eljáró bíróság által végzett jogi értékelés az Unió jogával ellentétes ítélethez vezethetne. Az első esetben viszont a kérdést előterjesztő bíróság köteles előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjeszteni a Bíróság elé, amennyiben kétsége van azzal kapcsolatban, hogy a Consiglio di Stato teljes ülése által elfogadott jogelv megfelel‑e az uniós jognak.

Ahogy arra emlékeztettem, a 2003. december 24‑i 373. sz. törvényerejű rendelet 1. cikkének (2) bekezdése szerint a Consiglio di Giustizia amministrativa per la Regione siciliana két tanácsból áll, amelyek a Consiglio di Stato kihelyezett tanácsainak minősülnek.

Márpedig a közigazgatási eljárásról szóló törvénykönyv 6. cikkének (1) bekezdése szerint „[a] Consiglio di Stato az utolsó fokon eljáró közigazgatási bíróság”.

Noha az olasz alkotmány 111. cikkének utolsó bekezdése szerint a Consiglio di Stato határozataival szemben felülvizsgálat kérelmet lehet benyújtani, ez mindazonáltal a különböző olasz bíróságok közötti hatáskörelosztással kapcsolatos kérdésekre korlátozódik.

E körülmények között, ugyanúgy, ahogy a Bíróság nemrégiben úgy ítélte meg, hogy az a lehetőség, hogy egy alkotmánybíróság előtt a nemzeti alkotmányban vagy valamely nemzetközi egyezményben garantált jogok és szabadságok esetleges megsértésének vizsgálatára korlátozódó keresetet lehet benyújtani, nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy egy legfelsőbb bíróság nem minősül az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdése szerinti olyan bíróságnak, amelynek határozataival szemben a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség, 28  – Lásd: Križan és társai ítélet (C‑416/10, EU:C:2013:8, 72. pont). én sem kívánom megkérdőjelezni a Consiglio di Stato és az azt alkotó kihelyezett tanácsok „utolsó fokon” eljáró bíróságnak minősítését.

A Corte suprema di cassazione maga is úgy ítélte meg a 2014. február 4‑én egyesített tanácsban hozott 2403. sz. ítéletében, hogy az olasz közigazgatási bírósági rendszerben megkülönböztetés nélkül a Consiglio di Stato tanácsai és teljes ülése feladata az, hogy az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdése értelmében vett utolsó fokon eljáró bíróságként határozzanak.

A közigazgatási eljárásról szóló törvénykönyv 99. cikkének (3) bekezdésében előírt, a Consiglio di Stato teljes ülése elé történő kötelező utalás álláspontom szerint nem alkalmas ezen elemzés módosítására, mivel az nem minősül az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdése értelmében „jogorvoslatnak”.

Ez az eljárási lehetőség ugyanis nem érhető el a felek számára, az csak a Consiglio di Stato adott jogvitában eljáró tanácsa számára hozzáférhető. Ezenkívül e lehetőség kihasználása nem az alsóbb fokú bíróság által hozott határozat, hanem ellenkezőleg, a Consiglio di Stato teljes ülése ítélkezési gyakorlatának megváltozatását teszi lehetővé.

Ezenfelül a Consiglio di Stato olasz kormány által hivatkozott ítélkezési gyakorlata szerint a közigazgatási eljárásról szóló törvénykönyv 99. cikke (3) bekezdésének megsértéséhez nem kapcsolódik eljárási jogi szankció. 29  – A Consiglio di Stato harmadik tanácsának 2014. augusztus 6‑i 4185. sz. ítélete.

Következésképpen, az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdésében szereplő kötelezettség mögött meghúzódó célnak megfelelően a Consiglio di Giustizia amministrativa per la Regione sicilianának, az uniós jog értelmezésével kapcsolatos kérdéssel szembesülve kötelesnek kell lennie arra, hogy a Bírósághoz forduljon, oly módon, hogy ez megakadályozza olyan ítélkezési gyakorlat kialakulását (vagy fennmaradását), amely nem áll összhangban az uniós jog szabályaival. 30  – Lyckeskog‑ítélet (C‑99/00, EU:C:2002:329, 14. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

Vitathatatlan, hogy az uniós joggal ellentétes nemzeti ítélkezési gyakorlat kialakulásának veszélyét korlátozza az a tény, hogy bár a közigazgatási eljárásról szóló törvénykönyv 99. cikkének (3) bekezdése szerinti Consiglio di Stato teljes ülése elé utalás alapját valamely jogelv megkérdőjelezése jelenti, annak feltételezett uniós jogba ütközése alapján, az említett teljes ülés a fortiori nem kerülheti ki arra irányuló kötelezettségét, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesszen a Bíróság elé.

Ugyanakkor ezen eljárási sajátosság ellenére legalább két olyan okot látok, amelyek miatt nem lehet úgy értelmezni az EUMSZ 267. cikket, hogy az megtiltja a Consiglio di Stato adott jogvitában eljáró tanácsa számára, hogy az esetleges teljes ülés elé utalást megelőzően maga terjesszen kérdést a Bíróság elé.

Egyrészt a Bírósághoz fordulás lehetőségének megtagadása egy olyan bíróságtól, amelynek határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség, pusztán amiatt, mert ugyanezen bíróság teljes ülése erre köteles, ellentétes lenne a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatával, amely „a lehető legszélesebb lehetőséget biztosítja a nemzeti bíróságok számára arra, hogy a Bírósághoz forduljanak, ha azt állapítják meg, hogy az előttük folyamatban lévő ügyben az uniós jog valamely rendelkezésének értelmezésére vagy érvényességére vonatkozó, a Bíróság döntését igénylő kérdés merül fel”. 31  – Križan és társai ítélet (C‑416/10, EU:C:2013:8, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Kiemelés tőlem.

Másrészt, a Bíróság kimondta, hogy az a nemzeti bíróság, amelynek az uniós joggal kapcsolatos jogvitát kell eldöntenie, és amely úgy véli, hogy valamely nemzeti rendelkezés nemcsak hogy ellentétes az uniós joggal, de alkotmányellenes is, nem veszti el az EUMSZ 267. cikkben előírt azon lehetőségét, illetve nem mentesül az ott előírt azon kötelezettsége alól, hogy az uniós jog értelmezésével vagy érvényességével kapcsolatos kérdésekkel a Bírósághoz forduljon, azon tény miatt, hogy valamely belső jogi szabály alkotmányellenességének megállapítása az alkotmánybírósághoz kötelezően benyújtandó keresettől függ. 32  – Lásd: Melki és Abdeli ítélet (C‑188/10 és C‑189/10, EU:C:2010:363, 45. pont), amely hivatkozik a Mecanarte‑ítélet (C‑348/89, EU:C:1991:278) 39., 45. és 46. pontjára, továbbá A‑ítélet (C‑112/13, EU:C:2014:2195, 38. pont).

A Bíróság kimondta, hogy a Szerződés e cikkével ellentétes a nemzeti törvények alkotmányosságának vizsgálatára irányuló közbenső eljárást bevezető tagállami jogszabály abban az esetben, ha ezen eljárás elsőbbségi jellege azzal a következménnyel jár, hogy – akár még valamely alkotmányossági kérdésnek a törvények alkotmányossági vizsgálatának elvégzésével megbízott nemzeti bíróság elé terjesztését megelőzően, akár adott esetben az e bíróság által az említett kérdésre vonatkozóan hozott határozatot követően – a nemzeti bíróságot megakadályozza abban, hogy éljen azzal a lehetőséggel, illetve teljesítse azon kötelezettségét, hogy előzetes döntéshozatal céljából kérdésekkel forduljon a Bírósághoz. 33  – Melki és Abdeli ítélet (C‑188/10 és C‑189/10, EU:C:2010:363, 57. pont és rendelkező rész). Lásd még: A‑ítélet (C‑112/13, EU:C:2014:2195, 46. pont és rendelkező rész).

E megoldás annál is inkább követendő a jelen esetben, mivel a szóban forgó rendelkezés arra kötelezi a Consiglio di Giustizia amministrativa per la Regione sicilianát, hogy az ügyet terjessze a Consiglio di Stato teljes ülése elé, ellentétben a Melki és Abdeli ítélet (C‑188/10 és C‑189/10, EU:C:2010:363) alapjául szolgáló ügyben szereplő elsőbbségi alkotmányossági kérdéssel. A közigazgatási eljárásról szóló törvénykönyv 99. cikkének (4) bekezdése szerint ugyanis, ha a Consiglio di Stato teljes ülése jár el, „határoz a teljes jogvita tárgyában, kivéve, ha úgy dönt, hogy a jogelv kinyilvánítását követően a jogvita többi részét érintően visszautalja a döntéshozatalt az utaló tanács elé”.

Pusztán az a tény, hogy az alapeljárásban szereplő eljárási rendszerben a kötelező előzetes áttétel nem egy másik bírósághoz történik, hanem az alapeljárásban eljáró bíróság teljes üléséhez, álláspontom szerint nem indokolhatja az eltérést az EUMSZ 267. cikk széles értelmezését kialakító elvektől, illetve e bíróság arra vonatkozó szabadságától, hogy előzetes döntéshozatal céljából kérdést terjesszen a Bíróság elé.

Vitathatatlan, hogy a Bíróságnak még soha nem kellett döntenie e sajátos helyzetet illetően. Ugyanakkor a Parfums Christian Dior ítéletben (C‑337/95, EU:C:1997:517) hozott döntés álláspontom szerint alátámasztja a javasolt elemzést, és az mutatis mutandis alkalmazható arra a helyzetre, amelyben a kérdést előterjesztő bíróság van.

Ebben az ügyben ugyanis – amelyben a nemzeti bíróság azt kérdezte a Bíróságtól, hogy őt magát vagy a Benelux Bíróságot kell‑e olyan nemzeti bíróságnak tekinteni, amelynek határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség, és amely ennek alapján az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdésének megfelelően köteles a Bírósághoz fordulni – a Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy mindkét bíróság úgy tekinthető, mint amely az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdésének megfelelően köteles a Bírósághoz fordulni, amennyiben előtte az uniós jog értelmezésére vonatkozó kérdés merül fel.

Ugyanakkor az ilyen jellegű helyzetben a Bíróság kimondta, hogy a két bíróság ténylegesen nem köteles hozzá fordulni, mivel az EUMSZ 267. cikk alapján adott értelmezés kötőereje „megfoszthatja [az előzetes döntéshozatali iránti kérelem előterjesztésére irányuló] kötelezettséget indokától, és ily módon kiüresítheti annak tartalmát”. 34  – Parfums Christian Dior ítélet (C‑337/95, EU:C:1997:517, 29. pont).

Noha itt két külön bíróságról van szó, e sajátos helyzet ettől nem kevésbé hasonlít ahhoz, amelyben a Consiglio di Stato egy tanácsa és teljes ülése van: mindkettő olyan nemzeti bíróság, amelynek határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség.

Következésképpen a Bíróság által a Parfums Christian Dior ítéletben (C‑337/95, EU:C:1997:517) követett okfejtés álláspontom szerint szükség esetén átültethető a jelen ügyre: „amennyiben [a Consiglio di Stato tanácsához] hasonló bíróság [a teljes ülés elé utalást] megelőzően élt azzal a lehetőségével, hogy a felvetett kérdést a Bíróság elő terjesztheti, a Bíróság által adott értelmezés kötőereje mentesítheti [a Consiglio di Stato teljes üléséhez] hasonló bíróságot azon kötelezettség alól, hogy ítélete meghozatala előtt egy lényegileg azonos kérdést terjesszen elő. Ezzel szemben, ha [a Consiglio di Stato tanácsához] hasonló bíróság nem fordult előzetesen a Bírósághoz, akkor [a Consiglio di Stato teljes üléséhez] hasonló bíróság köteles a felvetett kérdést a Bíróság elő terjeszteni, és a Bíróság határozata ilyenkor mentesítheti [a Consiglio di Stato tanácsához] hasonló bíróságot azon kötelezettség alól, hogy ítélete meghozatala előtt egy lényegileg azonos kérdést terjesszen elő”. 35  – Parfums Christian Dior ítélet (C‑337/95, EU:C:1997:517, 29. pont). Megjegyzem ugyanis, hogy a közigazgatási eljárásról szóló törvénykönyv 99. cikkének (4) bekezdése szerint a teljes ülés határozhat a teljes jogvita tárgyában, vagy úgy dönthet, hogy a jogelv kinyilvánítását követően a jogvita többi részét érintően visszautalja a döntéshozatalt az utaló tanács elé.

Először, ha a 4/2011. sz. ítéletben kimondott és a 9/2014. sz. ítélet által módosított jogelvet nem lehet a 89/665 irányelv 1. cikke (3) bekezdésének a Bíróság által a Fastweb‑ítéletben (C‑100/12, EU:C:2013:448) és a jelen ügyben tulajdonított értelmezésnek megfelelően értelmezni, akkor a kérdést előterjesztő bíróságnak mellőznie kell annak alkalmazását.

Másodszor, úgy vélem, hogy az EUMSZ 267. cikkel ellentétes a közigazgatási eljárásról szóló törvénykönyv 99. cikkének (3) bekezdéséhez hasonló rendelkezés, amelyet úgy értelmeznek, hogy azt írja elő egy olyan bíróság tanácsa számára, amelynek határozatai ellen nincs jogorvoslati lehetőség, hogy amennyiben nem ért egyet az ugyanezen bíróság teljes ülése által rögzített jogelvvel, akkor a teljes ülés elé kell utalnia a jogorvoslat tárgyát képező határozatot, anélkül hogy ezt megelőzően lehetősége lenne arra, hogy előzetes döntéshozatal céljából kérdést terjesszen a Bíróság elé.

Ennélfogva, a közigazgatási eljárásról szóló törvénykönyv 99. cikke uniós jognak megfelelő értelmezésének esetét kivéve, a Consiglio di Stato azon tanácsának, amely az EUMSZ 267. cikk alapján kérdést kíván feltenni a Bíróságnak, mellőznie kell a közigazgatási eljárásról szóló törvénykönyv 99. cikke (3) bekezdésének alkalmazását. Ugyanis „[az uniós] jog elsőbbsége elvének értelmében valamely nemzeti törvényi rendelkezés és a Szerződés valamely közvetlenül alkalmazandó rendelkezése közötti összeütközést a nemzeti bíróságnak úgy kell megoldania, hogy [az uniós] jogot alkalmazza – szükség esetén mellőzve az azzal ellentétes nemzeti rendelkezés alkalmazását –, és nem úgy, hogy megállapítja a nemzeti rendelkezés semmisségét, mivel a hatóságok és bíróságok e tekintetben meglévő hatásköre tagállamonként eltér”. 36  – Filipiak‑ítélet (C‑314/08, EU:C:2009:719, 82. pont).