1.

Olaszországban 1992‑től 2011‑ig a helyi ingatlandó (a továbbiakban: ICI) megfizetésére köteles adóalanyok ezen adót a beszedésével megbízott koncessziójogosultaknak (a továbbiakban: koncessziójogosultak) fizették, amelyek 2006 októbere előtt magánjogi jogalanyok voltak. ( 2 )

2.

A fizetést vagy készpénzben, vagy olyan postai folyószámlára történő befizetéssel kellett teljesíteni, amelyet a koncessziójogosultaknak a Poste Italiane SpA valamelyik fiókjában kellett nyitniuk. ( 3 ) Ezen intézmény minden egyes bevételi művelet után díjat szedett be a számlatulajdonosoktól.

3.

A Corte suprema di cassazione (semmítőszék, Olaszország) azt kérdezi, hogy a Poste Italiane javára az ICI befizetésére szolgáló postai folyószámla‑kezelési szolgáltatása céljából létrehozott „törvényi monopólium” állami támogatásnak minősül‑e, amely ellentétes az EUMSZ 106. és EUMSZ 107. cikkel. Azt is tudni kívánja, hogy e törvényi monopólium összeegyeztethető‑e az EUMSZ 102. cikkel.

I.

Jogi háttér

A.

Az uniós jog

4.

Az EUMSZ 14. cikk kimondja:

5.

Az EUMSZ 102. cikk előírja:

6.

Az EUMSZ 106. cikk (1) és (2) bekezdése értelmében:

7.

Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése így szól:

8.

Az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése szerint:

B.

A nemzeti jog

1.

A postai folyószámlákra alkalmazandó szabályok

a)

Az 1996. évi 662 sz. törvény ( 4 )

9.

A 2. cikk szerint:

b)

A 2001. évi 144. sz. köztársasági elnöki rendelet ( 5 )

10.

A 3. cikkének (1) bekezdése alapján „amennyiben e rendelet másként nem rendelkezik, az ügyfelekkel fennálló jogviszonyokat és a postai folyószámlát szerződéses úton kell szabályozni, tiszteletben tartva a polgári törvénykönyv és a különös törvények rendelkezéseit”.

c)

A Poste Italiane igazgatótanácsának 57/1996. sz. határozata

11.

E határozattal döntöttek az adó beszedésével megbízott koncessziójogosultak postai folyószámlájának kezelése során végrehajtott valamennyi művelet után járó díj beszedéséről. Ennek összege 1997. április 1. és 2001. május 31. között 0,05 euró, 2001. június 1. és 2003. december 31. között pedig 0,23 euró volt.

2.

A területi közigazgatási egységek adóira alkalmazandó szabályok

a)

Az 1992. évi 504. sz., felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet ( 6 )

12.

A 10. cikk 3. bekezdése szerint:

b)

Az 1993. évi 567. sz. pénzügyminiszteri rendelet ( 7 )

13.

Az 5–7. cikk lehetővé teszi az adófolyószámla jogosultjai számára, hogy közvetlenül a koncessziójogosult hivatalánál vagy valamelyik hitelintézetnél a koncessziójogosult részére adott visszavonhatatlan beszedési megbízással fizessék be a személyi jövedelemadóval, a jogi személyek adójával – helyettes adófizetői minőségben is –, a helyi jövedelemadóval, és a hivatkozott adókat, illetve a héát helyettesítő adókkal kapcsolatos összegeket.

c)

Az 1997. évi 446. sz., felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet ( 8 )

14.

Az 59. cikk 1. bekezdése fenntartja az önkormányzatok számára a jogot, hogy a helyi hozzájárulások beszedése tárgyában jogszabályokat alkossanak a fizetésekre vonatkozó végrehajtási szabályok racionalizálása céljából, és a koncessziójogosult számára történő fizetésen túl előírják az önkormányzati adóhatóság nevére nyitott postai folyószámlára történő befizetést, az e hatóság részére történő közvetlen fizetést és a bankrendszeren keresztül történő fizetést.

d)

A 2011. évi 70. sz. rendkívüli törvényerejű rendelet ( 9 )

15.

A 7. cikke (2) bekezdésének gg‑septies) pontja kimondja: ( 10 )

II.

A tényállás (az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szerint), jogviták és előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

16.

A Poste Italiane által végzendő tevékenységek esetről esetre kerültek meghatározásra a privatizáció során. A nemzeti szabályozás meghatározott szolgáltatások nyújtását kifejezetten e társaság számára tartotta fenn azzal, hogy köteles az elkülönített könyvelésre.

17.

Az 504/92. sz., felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 10. cikkének (3) bekezdése az ICI fizetésének módjaiként bevezette vagy „a[z adó tárgyát képező ingatlan] helye szerinti önkormányzat illetékességi területén beszedéssel megbízott koncessziójogosult részére való közvetlen megfizetést” vagy „az említett koncessziójogosult nevére szóló postai folyószámlára való” befizetést. A koncessziójogosult a területi adóhatósággal szemben vállalt kötelezettségének teljesítése érdekében tehát köteles volt postai folyószámlát nyitni.

18.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint e kötelezettséget 2011‑ig nem érintették a helyi adók megfizetésének módjait kiterjesztő későbbi módosítások (a bankok részére adott visszavonhatatlan beszedési megbízás, az önkormányzat hivatalánál való befizetés vagy az önkormányzat pénztára részére nyitott számlára való befizetés). Csak a hivatkozott évben ismerték el a helyi adók beszedésével megbízott koncessziójogosult részére azon lehetőséget, hogy egyszerűen csak banki folyószámlát nyisson a postai folyószámla helyett.

19.

A postai és a fizetési szolgáltatások díjai meghatározásának szempontjait is módosították az Amministrazione delle Poste privatizációjának folyamata során. ( 11 ) Különösen:

20.

Az ezen előzetes döntéshozatal iránti kérelmek alapját képező jogvitákban a Poste Italiane két koncessziójogosulttal áll szemben, ( 12 ) akiktől azt követeli, hogy az 1997–2011 közötti időszakban a postai folyószámlájukra történő minden egyes ICI‑befizetés után fizessenek díjat:

21.

Mind a két keresetet a Corte suprema di cassazionéhoz (semmítőszék) nyújtották be, amely bíróság két, azonos tartalmú kérelmet terjesztett előzetes döntéshozatalra, amelyek szövege a következő:

III.

A Bíróság előtti eljárás

22.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek 2019. június 5‑én érkeztek a Bírósághoz.

23.

Írásbeli észrevételeket a Poste Italiane, az Agenzia és a Bizottság terjesztett elő, akik írásban válaszoltak a Bíróság kérdéseire, a 2020. április 22‑ére kitűzött és később törölt tárgyalás helyett.

IV.

Elemzés

A.

Előzetes észrevétel

24.

A Bíróságnak valamely előzetes döntéshozatal iránti kérelem elbírálása során figyelembe kell vennie a kérdést előterjesztő bíróság által ismertetett tényállást és belső jogot. ( 13 )

25.

A jelen ügyben az említett ismertetésből kitűnik, hogy mit nevez a kérdést előterjesztő bíróság a Poste Italiane „törvényi monopóliumának” az ICI beszedéséhez szükséges folyószámla‑szolgáltatás nyújtása során. Az említett monopólium azonban nem akadályozza, hogy az adózók közvetlenül a koncessziójogosult számára – a Poste Italiane közreműködése nélkül – fizethessék meg az adót, ahogy azt a bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokban is elismeri.

26.

A Poste Italiane az írásbeli észrevételeiben (12–15. pont) és a Bíróság által feltett konkrét kérdésre adott válaszában is fenntartja, hogy az ICI megfizetésére más alternatív módok is rendelkezésre álltak, amelyeket az előzetes döntéshozatalra utaló határozatok nem említenek.

27.

Konkrétan azt állítja, hogy a „koncessziójogosulttal egyeztetett, [a Poste Italianétól eltérő] hitelintézetnél” ( 14 ), és a 446/1997. sz., felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet óta közvetlenül az ICI‑t kivető helyi hatóságnál vagy az általa kijelölt valamelyik pénzügyi intézménynél is teljesíthető volt a befizetés. ( 15 )

28.

A Corte suprema di cassazione (semmítőszék) feladata e kérdésekkel kapcsolatban állást foglalni, amelyek minősítése bizonyos mértékben gyengítheti az előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapjául szolgáló feltevést.

B.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés

29.

A kérdést előterjesztő bíróság az első kérdésével azt kívánja megtudni, hogy az ICI beszedésére szolgáló postai folyószámla kezelésére irányuló tevékenységnek a Poste Italiane javára történő fenntartása megfelel‑e az általános gazdasági érdekű szolgáltatás jellemzőinek.

1.

A felek álláspontja

30.

A Poste Italiane fenntartja, hogy az első kérdés elfogadhatatlan, mert az EUMSZ 14. cikkre hivatkozik, és mert a nemzeti bíróságnak kell közvetlenül alkalmaznia az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdését.

31.

Másodlagosan azt állítja, hogy a Poste Italiane törvényi szabályozása nem biztosít számára kizárólagos jogot az ICI beszedésére irányuló szolgáltatáshoz, mivel a koncessziójogosultak más eszközöket is használhatnak. Azt állítja, hogy mindenesetre nem teljesülnek az ahhoz szükséges feltételek, hogy a postai folyószámla kezelése általános gazdasági érdekű szolgáltatásnak minősüljön.

32.

Az Agenzia azzal érvel, hogy a koncessziójogosultak és a Poste Italiane közötti jogviszony monopolisztikus jellegű. A koncessziójogosultaknak feltétlenül postai folyószámlát kell nyitniuk az említett intézménynél, amely egyoldalúan módosíthatja a szerződéses feltételeket.

33.

Az Agenzia szerint a Poste Italiane által e feltételekkel nyújtott postaiszámla‑szolgáltatást, amelyet kötelező díjból finanszíroznak, más – belföldi vagy európai – intézmények nem végezhetik, ami egyetlen vállalkozásnak biztosít előnyt. A díjak meghatározása egyébként nem objektív és átlátható módon történt, és megakadályozza a koncessziójogosultakat abban, hogy kedvezőbb feltételeket alkudjanak ki.

34.

A Bizottság szerint nem tűnik úgy, hogy a Poste Italiane valamely aktus alapján (a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében) köteles közszolgáltatási kötelezettség címén szolgáltatásokat végezni.

2.

Elfogadhatóság

35.

Véleményem szerint az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban az EUMSZ 14. cikkre való hivatkozás nem vonja maga után az első kérdés elfogadhatatlanságát. Amellett – ahogy azzal a Poste Italiane érvel –, hogy nem könnyű megállapítani, hogy milyen fajta értelmezési kétség merül fel a rendelkezéssel kapcsolatban, a jelen ügyben kétségtelen, hogy az első kérdés alapvetően az EUMSZ 106. cikkre vonatkozik: az EUMSZ 14. cikk említése bele van foglalva, mert mind a két rendelkezés az „általános gazdasági érdekű szolgáltatásokra” vonatkozik.

36.

Az EUMSZ 14. cikk az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokról szól annak megállapításával, hogy az Uniónak és a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy „ezek a szolgáltatások olyan […] elvek alapján és feltételek mellett működjenek, amelyek lehetővé teszik rendeltetésük teljesítését”. Az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdése meghatározza, hogy e szolgáltatásoknak a Szerződések szabályai – különösen a versenyszabályok – hatályának való alávetése a működtetésükkel megbízott vállalkozások tekintetében nem akadályozhatja „a rájuk bízott sajátos feladatok végrehajtását”.

37.

A két rendelkezés tehát értelmi egységet alkot: garantálni az általános gazdasági érdekű szolgáltatásoknak a Szerződések hatálya alá tartozását, és egyúttal biztosítani, hogy ez ne befolyásolja hátrányosan a sajátos feladatokat.

38.

Ahogyan azt a Poste Italiane állítja, a nemzeti bíróság feladata megállapítani, hogy az EUMSZ 106. cikkel összeegyeztethető‑e az általános gazdasági érdekű szolgáltatások kezelésével megbízott vállalkozások gyakorlata. A nemzeti bíróságoknak kell „megvizsgálniuk, hogy amennyiben az ilyen gyakorlatok ellentétesek e rendelkezéssel, azokat a vállalkozásokra bízott sajátos feladatokból eredő szükségletek indokolhatják‑e”. ( 16 )

39.

Márpedig, az EUMSZ 267. cikk keretében a nemzeti bíróság szabadon kérheti a Bíróság együttműködését, ha azt célszerűnek véli, az EUMSZ 106. cikk értelmezésével kapcsolatban felmerülő kétségeinek előterjesztése céljából. ( 17 ) Az említett kétségek jogszerűen merülhetnek fel valamely tevékenység általános gazdasági érdekű szolgáltatásnak minősítésével kapcsolatban.

40.

A Corte suprema di cassazione (semmítőszék) végeredményben az uniós jog értelmezésére vonatkozóan tesz fel kérdést, amellyel kapcsolatban a Bíróság – főszabály szerint – köteles határozatot hozni. ( 18 ) Csak akkor tagadható meg a válaszadás, ha egyértelmű lenne, hogy a kért értelmezés nincs összefüggésben az alapjogvitával, az hipotetikus jellegű lenne, vagy ha nem állnának rendelkezésre a válaszadáshoz szükséges ténybeli vagy jogi elemek. ( 19 ) Egyáltalán nem ez viszont a helyzet az első kérdés esetében.

3.

Az ügy érdeméről

41.

Az általam imént kifejtettek szerint a kérdést előterjesztő bíróságnak kell meghatározni, hogy a Poste Italianét ténylegesen megbízták‑e az egyértelműen meghatározott közszolgáltatási kötelezettségek teljesítésével.

42.

Az említett bíróság végső értékelésétől függetlenül egyetértek a Poste Italianéval és a Bizottsággal abban, hogy a vitatott jogi szabályozás elemzéséből nem következik az, hogy a Poste Italiane által az ICI beszedésével megbízott koncessziójogosultak számára nyújtott pénzügyi szolgáltatások „általános gazdasági érdekűnek” minősülhetnének.

43.

A tagállamok számára az általános gazdasági érdekű szolgáltatások meghatározását illetően elismert jogkör nem korlátlan, hanem számos feltételtől függ. Ezek között szerepel először is, hogy az érintett vállalkozást ténylegesen közszolgáltatási kötelezettségek teljesítésével bízzák meg, és e kötelezettségeket a nemzeti jogban egyértelműen meghatározzák. ( 20 )

44.

Az említett feltétel „az átláthatóság és a jogbiztonság célját követi, amely megköveteli bizonyos, arra vonatkozó minimális kritériumok együttes teljesülését, hogy legyen egy vagy több olyan hatósági jogi aktus, amely kellő pontossággal meghatározza legalábbis a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítésével megbízott vállalkozásokra háruló e kötelezettségek jellegét, időtartamát és terjedelmét”. ( 21 ) Így „[e]zen objektív kritériumok egyértelmű meghatározása hiányában ugyanis nem lehet ellenőrizni azt, hogy valamely sajátos tevékenység az ágész fogalma alá tartozhat‑e”. ( 22 )

45.

A banki tevékenységét illetően azonban nincs arra vonatkozó bizonyíték, hogy a Poste Italiane formálisan köteles lenne közszolgáltatási kötelezettség jogcímén bizonyos szolgáltatásokat nyújtani olyan feltételek mellett, amelyek kellő pontossággal határozzák meg a jellegét és terjedelmét, ezzel nem teljesül az átláthatóság és a jogbiztonság fent leírt célja. Ezen tényező önmagában elegendő annak kizárásához, hogy általános gazdasági érdekű szolgáltatásról van szó.

46.

Más kérdés, hogy a Poste Italiane Olaszországban az egyetemes postai szolgáltatás nyertes ajánlattevőjeként e sajátos területen általános gazdasági érdekű szolgáltatást végez, ami nem vitatott. Márpedig, ahogy azt már a Bíróság megállapította, a 97/67/EK irányelvben ( 23 ) foglalt postai szolgáltatások között nem szerepelnek a postai vállalkozások által nyújtott pénzügyi szolgáltatások, „a postai szolgáltatók által járulékos jelleggel nyújtott szolgáltatásokat is beleértve”. ( 24 )

47.

Összegezve, a Poste Italiane által az ügyfeleinek nyújtott pénzügyi szolgáltatások – kihasználva azt, amit a kérdést előterjesztő bíróság az olaszországi területen található fiókhálózat közötti elosztásnak nevez – úgy tűnik, hogy nem képeznek általános érdekű szolgáltatást a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében. ( 25 ) Az említett szolgáltatások között szerepel azon lehetőség biztosítása harmadik személyek (többek között az ICI beszedésével megbízott koncessziójogosultak) számára, hogy postai vagy másfajta folyószámlákat nyithatnak és kezelhetnek.

C.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés

48.

A Corte di Cassazione (semmítőszék) második kérdését arra az esetre fogalmazza meg, ha úgy tekintendő, hogy „a [Poste Italiane] törvényi monopólium[a] […] megfelel az ágész jellemzőinek”.

49.

Az első kérdéssel kapcsolatos észrevételeivel összhangban a Poste Italiane és a Bizottság is arra hivatkozik, hogy nem kell a második kérdésre választ adni: ha nem állapítható meg valamely általános gazdasági érdekű szolgáltatás fennállása, felesleges választ adni egy olyan kérdésre, amelynek előfeltétele annak fennállása.

50.

A Bizottság azonban másodlagosan azt vizsgálja, hogy a jelen ügyben fennállnak‑e az úgynevezett „Altmark‑feltételek”. ( 26 ) Úgy véli, hogy amennyiben ez nem így van, a vitatott díjakat az EUMSZ 107. cikkel összeegyeztethetetlen állami támogatások csoportjába kell sorolni.

51.

Véleményem szerint, az első kérdésre általam javasolt megoldásra tekintettel nem kell a második kérdést vizsgálni, amelynek előfeltétele éppen az, amit a javasolt válasz elutasít.

52.

Mindenesetre, másodlagosan – a Bizottsághoz hasonlóan – tanulmányozom a második kérdést. Célszerűnek vélem hangsúlyozni, hogy az alapügyben eljáró bíróság az említett kérdésben kiemeli a Poste Italianéra ruházott, a koncessziójogosult által fizetendő díj összegének egyoldalú meghatározására vonatkozó jogkört. A megközelítésében az említett tényező meghatározó annak megállapítása céljából, hogy a vitatott szabályok összeegyeztethetők‑e az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdésével és az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésével.

53.

Ahhoz, hogy valamely állami intézkedés az EUMSZ 107. cikk értelmében vett „támogatásnak” minősülhessen, a feltételeknek együttesen kell teljesülniük, amelyeket a továbbiakban elemzek. ( 27 )

1.

Az állam által vagy állami forrásból történő beavatkozás

54.

Az 504/1992. sz., felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet a koncessziójogosultak számára előírta a postai folyószámlanyitás kötelezettségét, amely az adózók által fizetendő ICI beszedésére szolgál. A Poste Italiane (a 662/1996. sz. törvény alapján) jogosult volt az említett számlák kezelése után járó díj beszedésére, amelynek összegét az 57/1996. sz. határozat állapította meg.

55.

A koncessziójogosultak által a Poste Italiane részére fizetett beszedési díjak elvileg alkalmasak az első Altmark‑feltétel teljesítésére, ha az alapjukat képező források „államinak” (azaz közforrásból származónak) minősülhetnek.

56.

Az iratokban szereplő információkból azonban nem következik világosan, hogy valójában és végső soron ki viseli az említett díjakat. A Poste Italiane és az Agenzia is úgy válaszolt a Bíróság kérdéseire, hogy főszabály szerint az a koncessziójogosultakat terheli.

57.

Vannak azonban olyan valószínűsítő körülmények, amelyek alapján feltételezhető, hogy a koncessziójogosultak az említett díj megfizetésére használhatják azon összegek egy részét, amelyeket a helyi hatóságok az ICI beszedéséért számukra fizetnek. ( 28 ) Az önkormányzatnak, amely a beszedési feladattal megbízza őket, logikusan fizetnie kell e szolgáltatásért. Ha a koncessziójogosult vállalkozások az egyértelműen közforrásból származó e díjazás egy részét a Poste Italiane számára fizetendő díj kiegyenlítésére fordítják, állami forrásokról beszélhetünk.

58.

Ez a helyzet állna fenn akkor is, ha az adót kivető önkormányzatok fizetnék a Poste Italianét megillető díjat; ha a koncessziójogosultak maguk közvállalkozások lennének (ahogy arra a Bizottság a Bíróság kérdéseire adott válaszában kifejezetten rámutat); vagy végül, ha a Poste Italianénak kellene a beszedett díjakat kezelnie a közhatalom által előírt feltételek mellett.

59.

A kérdést előterjesztő bíróság feladata tisztázni e kérdéseket, és ebből következően ellenőrizni, hogy az első Altmark‑feltétel teljesül‑e.

2.

A tagállamok közötti kereskedelem esetleges érintettsége és a verseny torzulása

60.

Mivel a postai folyószámla‑szolgáltatás nyújtása során a Poste Italiane a verseny előtt nyitott piacon (a banki piacon) működik, szintén a kérdést előterjesztő bíróságnak kell tisztáznia, hogy a vitatott díjak beszedése képes volt‑e hatást gyakorolni a tagállamok közötti kereskedelemre, és torzítani a versenyt. ( 29 )

61.

A fent kifejtettekre is figyelemmel, ( 30 ) ha megerősítést nyer, hogy 1997‑től kezdve az ICI beszedésére nem volt irányadó azon nemzeti szabályozás, amely lehetővé tette a helyi adók – postai számla helyett – banki folyószámlán történő megfizetését, az alapügyben eljáró bíróságnak mérlegelnie kell az említett kizárásnak az egyéb bankok tevékenységére gyakorolt hatását. Csak így állapítható meg, hogy a vitatott intézkedés torzíthatta‑e a versenyt az említett adók kezelésének ágazatában.

62.

A kérdést előterjesztő bíróságnak szintén értékelnie kell, hogy a Poste Italiane területi terjeszkedésével járó előnyök elegendő okot adtak‑e arra, hogy közvetlenül és kizárólagosan neki tartsák fenn az ICI beszedésével megbízott koncessziójogosultak postai számlájának kezelését. Nem zárható ki eleve, hogy közbeszerzési eljárást szervezhettek volna, amelyen más tagállamok gazdasági szereplői is részt vehettek volna. ( 31 )

3.

Előny nyújtása

63.

Az állami források kihelyezésének olyan gazdasági előnyt kell jelentenie, amelyhez a kedvezményezett vállalkozás nem jutott volna hozzá rendes piaci feltételek mellett. ( 32 )

64.

Az EUMSZ 107. cikk tárgyát képező állami támogatás ennélfogva előnyt biztosító támogatásnak minősül, nem pedig szigorú értelemben vett kompenzációs támogatásnak. Ahhoz, hogy ne minősüljön az EUMSZ 107. cikk értelmében vett „állami támogatásnak”, közszolgáltatási kötelezettségek teljesítését kompenzáló támogatásnak kell lennie. ( 33 )

65.

Csak az említett esetben értelmezhető úgy, hogy a kedvezményezett vállalkozás „ebből gyakorlatilag pénzügyi előnyhöz nem jut[…], és így nem kerül[…] e beavatkozás folytán versenytársai[…]nál kedvezőbb helyzetbe”. ( 34 )

66.

E célból négy különös feltételnek kell teljesülnie, amelyeket az Altmark ítélet is ismertet. ( 35 ) Ezen ítélet – ennélfogva – két csoportba osztja a feltételeket:

67.

Az a tény, hogy mind a két esetben négy feltételről van szó, félreértésre adhat okot, ha egyszerűen „Altmark‑feltételekről” beszélünk. A félreértések elkerülése végett a továbbiakban az „általános Altmark‑feltételekre”, illetve a „különös Altmark‑feltételekre” hivatkozom.

68.

A különös Altmark‑feltételek a következők:

69.

Valamely támogatásnak az EUMSZ 107. cikk értelmében vett, „állam által […] nyújtott” támogatásnak minősítésére irányuló vizsgálatot annak ellenőrzése előtt kell elvégezni, hogy az említett támogatás szükséges‑e valamely általános gazdasági érdekű szolgáltatás megvalósításához, és ennélfogva, alkalmazható‑e az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdése szerinti eltérés.

70.

A Bíróság elfogadta azonban, hogy az első különös Altmark‑feltétel – azaz valamely közszolgáltatási kötelezettség teljesítésével való, tényleges és egyértelműen meghatározott megbízás fennállása – „abban az esetben is alkalmazandó, ha az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdésében előírt eltérésre hivatkoznak”. ( 41 )

71.

A kérdést előterjesztő bíróság első két kérdése ennél a pontnál fut össze.

72.

Ezen előzményekből kiindulva, annak meghatározása céljából, hogy a Poste Italiane által beszedett díj előnyt biztosító támogatásnak minősül‑e (azaz teljesül‑e a harmadik általános Altmark‑feltétel), meg kell vizsgálni az esetleges kompenzációs jellegét.

73.

Tekintettel arra, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozat az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdésére hivatkozik, ellenőrizni kell különösen, hogy a nemzeti hatóságok általános gazdasági érdekű szolgáltatás nyújtására kötelezték‑e a Poste Italianét.

74.

E kérdéssel kapcsolatban már elutasítóan foglaltam állást. Mindenesetre a Poste Italiane által a banki tevékenységét illetően vállalt kötelezettség csak a postai folyószámláknak a koncessziójogosultak nevére történő megnyitására és kezelésére korlátozódik. Konkrétan nincs arra utaló információ, hogy az említett számlákra egyedi rendelkezések vonatkoztak a Poste Italiane többi ügyfeleinek számláihoz képest. Ezt erősítette meg a Bíróság ezzel kapcsolatos kérdésére adott válasz.

75.

Ha kizárjuk tehát valamely általános gazdasági érdekű, valódi szolgáltatás fennállását, a vitatott díjak nem minősülhetnek a hivatkozott szolgáltatás során felmerülő terhek kompenzációs támogatásainak.

76.

A másik esetben ellenőrizni kell, hogy a többi három, különös Altmark‑feltétel teljesül‑e, amely kérdéssel kapcsolatban a Bíróságnak nehéz állást foglalnia (azontúl, hogy emlékeztet minden egyes feltétel általános jellegű elemeire), egyrészt, mert a jogvita tényállásának vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik, másrészt azért, mert a jelen ügyben rendelkezésre álló dokumentációból nem tűnnek ki az e szempontból releváns információk.

77.

Azon körülmény, amelyre – amint azt korábban kiemeltem –, úgy tűnik, az alapügyben eljáró bíróság nagyobb hangsúlyt fektet (a postai folyószámla díjazási feltételeinek a Poste Italiane által történő egyoldalú meghatározása), önmagában nem változtat a fent kifejtetteken.

78.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban nincsenek olyan adatok, amelyek alapján megtudhatjuk, hogy az 57/1996. sz. határozatban ténylegesen meghatározott díjak megfelelően tükrözik‑e a postai folyószámla‑szolgáltatás nyújtásával szükségképpen együtt járó kezelési költségeket.

79.

A Bíróság kérdéseire adott válaszok értelmében az említett díjak megegyeznek a Poste Italiane által a többi ügyfélre – különbségtétel nélkül – alkalmazott díjakkal, a folyószámla‑szolgáltatás nyilvánosságának és átláthatóságának rendszerében. ( 42 ) Amennyiben ez így van, e díjak valószínűleg nem különböznek jelentősen a Poste Italiane és más bankok által egyéb adóbevételek címén beszedett díjaktól. Nem állapítható meg egyébként, hogy az említett rendszer az ügyfelekre nézve indokolatlanul súlyos szerződéses feltételeket tartalmazott.

80.

Mindenesetre hangsúlyozom, hogy az említett tényezőket értékelnie kell a kérdést előterjesztő bíróságnak, amelynek a tényálláshoz való közelsége miatt a legjobb helyzetben van ahhoz, hogy azt annak összes árnyalatával együtt mérlegelhesse.

D.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés

81.

A harmadik kérdés röviden annak meghatározásáról szól, hogy a Poste Italiane jogi szabályozása olyan erőfölényt biztosít‑e számára, amellyel való visszaélés sértené az EUMSZ 102. cikket.

1.

A felek álláspontja

82.

A Poste Italiane szerint a harmadik kérdés nem fogadható el, mivel a kérdést előterjesztő bíróság nem ad magyarázatot arra, hogy az alkalmazott szabályozás miért nem egyeztethető össze az EUMSZ 102. cikkel. Azonkívül, hogy elfogadhatatlan, e kérdés tévesen állítja, hogy a Poste Italiane az EUMSZ 106. cikk (1) bekezdése értelmében vett kizárólagos vagy különleges jog jogosultja, és arra sem lehet következtetni, hogy miként élne vissza szükségképpen az erőfölényével.

83.

A Poste Italiane többször hangsúlyozta, hogy a koncessziójogosultak más hitelintézethez is fordulhattak az ICI megfizetésére irányuló szolgáltatásnyújtás céljából. ( 43 )

84.

Az Agenzia szerint a Poste Italiane erőfölényt élvez az ICI fizetésére irányuló szolgáltatás által képviselt piaci szegmensben, és visszaélt az említett erőfölénnyel olyan díjakat követelve, amelynek összegét egyoldalúan és objektív alap nélkül állapította meg.

85.

A Bizottság úgy véli, hogy az érintett (termék)piac a koncessziójogosultak által az ICI beszedésére használt számlák kezelésére irányuló visszterhes szolgáltatásnyújtás piaca. A piac mérete korlátozott, mivel az adózók választhatják a koncessziójogosult számára történő közvetlen fizetést is.

86.

A Bizottság szerint a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia az érintett piacot, és eldönteni, hogy a Poste Italiane erőfölénnyel rendelkezett‑e a piacon. Az említett vizsgálat annak tisztázására is kiterjed, hogy más bankok ugyanolyan szolgáltatást tudtak‑e nyújtani, mint a Poste Italiane.

87.

A Bizottság megjegyzi, hogy a vitatott díj egyoldalú meghatározása előidézheti annak veszélyét, hogy a Poste Italiane visszaél az (állítólagos) erőfölényével. Mivel azonban az adózók közvetlenül a koncessziójogosultaknak is megfizethették az ICI‑t, ez utóbbiak képesek voltak ösztönző politikát folytatni, hogy e második lehetőséget vonzóbbá tegyék. Ezt konkrétan megtehették a Poste Italiane politikájára adott válaszként, amely állítólag túlzottan magas díjakat állapított meg a postai folyószámlák használatáért.

88.

A Bizottság véleménye szerint nem tűnik bizonyítottnak tehát, hogy a piaci erők ne voltak elegendők ahhoz, hogy a vitatott szolgáltatásokat ugyanolyan hatékonyan kínálják, mint a Poste Italiane.

2.

Elfogadhatóság

89.

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint, függetlenül attól a kérdéstől, hogy valamely vállalkozás számára különleges vagy kizárólagos jogokat biztosítottak‑e, a kérdést előterjesztő bíróságnak meg kell jelölnie, hogy a szóban forgó vállalkozás melyik érintett piacon és milyen módon van erőfölényben. ( 44 )

90.

A Bíróság különösen hangsúlyozta, hogy az EUMSZ 102. cikk alkalmazásában „a szóban forgó áru vagy szolgáltatás piaca magában foglalja azokat az árukat és szolgáltatásokat is, amelyek nemcsak azon objektív tulajdonságaikkal összefüggésben képesek helyettesíteni ezt az árut vagy szolgáltatást, illetve ezzel megfelelő mértékben felcserélhetők, amely tulajdonságok miatt ezek különösen alkalmasak a fogyasztók állandó szükségleteinek kielégítésére, hanem a versenyfeltételekkel és az érintett piacot jellemző kereslet és kínálat szerkezetével összefüggésben is”. ( 45 )

91.

Márpedig, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatok e kérdést illetően nem tartalmaznak részletes magyarázatot, ami megakadályozza a Bíróságot a hasznos válasz adásában. Az említett hiányosságokat nem lehetett orvosolni az előzetes döntéshozatali eljárásban részt vevő azon személyek észrevételei ellenére, akiktől a Bíróság bizonyos információkat kért a szolgáltatási piacnak, a releváns földrajzi piacnak és a helyettesítő szolgáltatások fennállásának a meghatározása céljából. ( 46 )

92.

A kérdést előterjesztő bíróságnak pontos információt kellett volna nyújtania a Bíróság számára a releváns piac jellemzőivel, a földrajzi kiterjedésével, illetve az egyenértékű (helyettesíthető) szolgáltatások esetleges fennállásával kapcsolatban. Mivel nem így járt el, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés elfogadhatatlan.

93.

Más nézőpontból ugyanezen eredményre jutunk annak megállapításával, hogy a szóban forgó határozatok tartalma az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdést illetően nem teszi lehetővé e kérdés értelmének egyértelmű meghatározását.

94.

Első olvasatban azt a benyomást kelti, hogy az alapügyben eljáró bíróság szerint a „törvényi monopóliumnak” a Poste Italiane javára történő puszta bevezetése szükségszerűen magával vonta, hogy e vállalkozás visszaél erőfölényével. A Poste Italiane, mivel a vitatott törvényi monopolhelyzetben van, visszaélne az erőfölényével. ( 47 )

95.

Ha az említett határozatoknak ez lenne a megfelelő értelmezése, arra kellene következtetni, hogy téves előfeltevésen alapszanak, amely nincs összhangban a Bíróság ítélkezési gyakorlatával, ( 48 ) mivel úgy tűnik, hogy az erőfölényt az azzal való visszaéléssel azonosítják. Csak ez utóbbi magatartás jogellenes az EUMSZ 102. cikk alapján. ( 49 )

96.

A határozatok ezen részének másik olvasata arra enged következtetni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság bizonyítottnak tekinti nemcsak az erőfölény fennállását, hanem a Poste Italiane által azzal való visszaélést is, mivel a Poste Italiane a koncessziójogosultak tekintetében azon összegekben határozta meg a beszedési díjakat, amelyeket maga a bíróság is említett. Ha ez így lenne, a Bíróság kérdése – szó szerint értelmezve – feleslegessé válik, mivel azzal kapcsolatban tesz fel kérdést, amit az alapügyben eljáró bíróság már elbírált.

97.

Végül, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatok ezen (rövid) részének azon olvasata, amelynek a legtöbb értelme van, a hangsúlyt arra helyezi, hogy a beszedési díjak egyoldalú meghatározásának jogköre a „szükségképpen visszaélésre való ösztönzés” esetének minősülhet, amelyet az EUMSZ 102. cikk tilt. ( 50 )

98.

Annak megerősítéséről van tehát szó, hogy az említett eset ténylegesen megállapítható‑e; másképpen szólva, fennállnak‑e az ahhoz szükséges feltételek, hogy a vitatott szabályozási rendszer feltétlenül az erőfölénnyel való visszaélésre vezesse a Poste Italianét.

99.

Elfogadva azt, hogy ez a kérdést előterjesztő bíróság kétségének leghelytállóbb értelmezése, kétségtelen, hogy továbbra is hiányoznak kulcsfontosságú adatok ahhoz, hogy a Bíróság e kétséggel kapcsolatban a minimálisan megkövetelt alapossággal tudjon határozni. A hiány érzékelhető, mindenekelőtt annak tisztázását illetően, hogy a visszaélés elkerülhetetlen volt‑e: i. olyan érintett piac kontextusában, amelyet nem határoztak meg pontosan; ii. a bankok közötti versenyjogi feltételek esetén; és iii. a Poste Italiane által nyújtott szolgáltatásokat esetleg helyettesítő szolgáltatások fennállása esetén.

100.

Ilyen körülmények között úgy vélem, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés elfogadhatatlan. Arra az esetre azonban, ha a Bíróság mégsem így értelmezné, röviden ismertetem az ezzel kapcsolatos véleményemet.

3.

Az ügy érdeméről

101.

A Bizottság észrevételeiben azt állította, hogy az alkalmazandó szabályozási rendszerre tekintettel a koncessziójogosultak elkerülhették a Poste Italiane esetleges visszaélésszerű magatartását, és ebből következően, nem igazolódott a szükségképpen visszaélésre való ösztönzés esete.

102.

E részlettel kapcsolatban a Poste Italiane és az Agenzia is állást foglalt a Bíróság felhívására. A Poste Italiane egyetértett a Bizottság álláspontjával. Az Agenzia pedig „irreálisnak” minősítette a Bizottság megközelítését.

103.

Az erőfölénnyel való visszaélés – a jelen ügy szempontjából – fennállhatna akkor, ha a Poste Italiane olyan méltánytalan árakat írna elő a koncessziójogosultak számára, hogy ez utóbbiak köteles lennének anélkül viselni azokat, hogy az ICI egyéb beszedési módjait alkalmazhatnák. Így a Poste Italiane a versenytársaival szemben jogtalan előnyre tenne szert.

104.

A Bizottság szerint nem kerülne sor (esetleges) erőfölénnyel való visszaélésre, ha az adózók szabadon megfizethetnék az ICI‑t közvetlenül a koncessziójogosultak számára. Ez utóbbiak kellően vonzó feltételeket kínálhatnak az adózók számára ( 51 ) ahhoz, hogy inkább az említett lehetőséget válasszák a postai folyószámlára történő befizetés lehetőségével szemben.

105.

Ismét az alapügyben eljáró bíróság feladata dönteni az egymásnak ellentmondó álláspontok között, amelyet a Bíróság nehezen értékelhetne azon bizonyítékok hiányában, amelyekre már hivatkoztam.

106.

Mindenesetre, az értékélése elvégzéséhez releváns lehet annak megállapítása, hogy a koncessziójogosultak – Bizottság által hivatkozott – ajánlatainak gazdasági költsége – más címen és más körülmények között – valóban egyenértékű lenne‑e a Poste Italiane által egyoldalúan meghatározott díj megfizetéséből számukra adódó költséggel.

107.

A kérdést előterjesztő bíróságnak továbbá azt kellene mérlegelnie, hogy a Poste Italianénak a banki tevékenységek piacán betöltött helyéből előnye származhatott‑e a versenytársaival szemben azon időponttól kezdve, hogy 1997‑től valamennyi helyi adót – az ICI‑t kivéve – folyószámlán keresztül is meg lehetett fizetni.

108.

Konkrétan azt kellene tisztázni, hogy a Poste Italiane – mivel az ICI megfizetésének terén erőfölénnyel rendelkezik – elkerülhetetlenül kiterjeszthette‑e befolyását különösen az egyéb helyi adók, és általában véve valamennyi banki tevékenység piacán.

109.

Ezen értékelés során nem szabad elfelejteni, hogy – ahogy azt maga az Agenzia is elismeri a Bíróság egyik kérdésére adott válaszában ( 52 ) – figyelmen kívül hagyva a beszedési műveletek nagyságát (több tízezer), az ICI beszedésével megbízott koncessziójogosultak tekintetében alkalmazott, a postai folyószámlákra vonatkozó szerződéses feltételek – a gazdasági feltételeket is beleértve – megegyeztek azon szerződéses feltételekkel, amelyek bármely jogi személy számlatulajdonosra általában véve irányadók voltak.

110.

Ha ezen adat bebizonyosodik, ez arra utaló valószínűsítő körülmény lehet, hogy nem került sor szükségképpen erőfölénnyel való visszaélésre. A liberalizált banki szolgáltatások piacán a Poste Italianét semmi nem ösztönözné arra, hogy általában a számlatulajdonosaival (beleértve a koncessziójogosultakat, amelyek ugyanazon szabályozás hatálya alá tartoznak, mint a többi számlatulajdonos) szemben más hitelintézetek által megállapítottnál jelentősen költségesebb beszedési díjakat írjon elő.

111.

Végezetül, az erőfölénnyel való visszaélés elbírálásának meghatározó tényezője lehet, hogy más bankok hasonló (helyettesíthető) szolgáltatást nyújtottak a koncessziójogosultak számára, amely szolgáltatásokat ez utóbbiak igénybe vehették ahhoz, hogy az adózók befizessék az ICI összegét, amely kérdést az előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia.

V.

Végkövetkeztetés

112.

A fent kifejtettek alapján azt javaslom, hogy a Bíróság a Corte suprema di cassazione (semmítőszék, Olaszország) számára a következő választ adja: