I.

Bevezetés

1.

A szoftvereket ( 2 ) és az internetet jelenleg a szakemberek és a magánszemélyek egyaránt állandó jelleggel használják. A különleges szakmai igényekre szabott szoftverek fejlesztésére irányuló szolgáltatások szintén igen elterjedtek a gyakorlatban. E területen nagy a gazdasági tét.

2.

Meglepő hát, hogy a Bíróság az online számítógépes szolgáltatások nyújtásával kapcsolatos nemzetközi jellegű jogviták keretében mindeddig soha nem vizsgált olyan, előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést, amely a szerződéses ügyekben az 1215/2012/EU rendelet ( 3 ) 7. cikke 1. pontjának b) pontjában előírt vagylagos joghatóságra vonatkozott volna.

3.

E megállapításra nézetem szerint az e tevékenységi területen kialakult szerződéses gyakorlatnak megfelelő joghatósági kikötések vagy az alkalmazandó jog megválasztására vonatkozó kikötések megléte szolgálhat magyarázatul. ( 4 )

4.

Következésképpen az ilyen irányú megállapodás alapügybeli hiánya lehetőséget kínál a Bíróság számára a joghatósággal rendelkező bíróság meghatározására szolgáló kapcsoló elvek pontosítására és a következő ellentmondás feloldására: miként kell értelmezni a szolgáltatásnyújtás tényleges helyére alapított vagylagos joghatóságot akkor, ha a szolgáltatást az interneten keresztül nyújtják? Más szóval, hogyan határozható meg immateriális összefüggésben az uniós jogalkotó által alkalmazott materiális kritérium?

5.

Kétségtelen, hogy e problémakör nem új a Bíróság számára, amint az a jogellenes károkozással kapcsolatos vagylagos joghatóságra vonatkozó ítélkezési gyakorlatából kitűnik. Ez az ítélkezési gyakorlat azonban olyan megközelítéseken alapul, amelyek nem ültethetők át a szerződéses ügyekre. A vita tehát a kérdést előterjesztő bíróság, az Oberster Gerichtshof (legfelsőbb bíróság, Ausztria) által felvetett következő konkrét választásra vonatkozik: szerződéses rendelkezések hiányában a szoftver létrehozásának helyét vagy a szoftver felhasználásának a helyét kell‑e elfogadni?

6.

Kifejtem azokat az indokokat, amelyek alapján az informatikai szolgáltatások nyílt hálózaton, így az interneten keresztül történő nyújtásának konkrét összefüggésében álláspontom szerint kapcsoló elvként azt a helyet kell elfogadni, ahol a szolgáltatás ténylegesen megvalósul a felhasználó számára. ( 5 )

II.

Jogi háttér

7.

Az 1215/2012 rendelet (15) és (16) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:

8.

E rendelet 4. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

9.

Az említett rendelet 7. cikkének 1. pontja a következőképpen rendelkezik:

–

ingó dolog értékesítése esetén a tagállam területén az a hely, ahol a szerződés alapján az adott dolgot leszállították, vagy le kellett volna szállítani,

–

szolgáltatás nyújtása esetén a tagállam területén az a hely, ahol a szerződés szerint a szolgáltatást nyújtották, vagy kellett volna nyújtani;

III.

Az alapeljárás tényállása és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

10.

A bécsi (Ausztria) székhelyű VariusSystems digital solutions GmbH ( 6 ) társaság az informatikai szolgáltatások üzletágban működik. A Németországban letelepedett GR számára – amely a B & G vállalkozás tulajdonosa – a Covid19‑tesztek értékelését a német jogalkotó követelményeinek megfelelően lehetővé tevő szoftvert fejlesztett ki a német vizsgálati központokban történő használatra. ( 7 ) A szerződés tárgya a szoftver fejlesztése ( 8 ) és németországi üzemeltetése ( 9 ) volt. Az alapügy felei nem kötöttek írásbeli szerződést, és jogvita esetére nem állapodtak meg sem a hatáskörrel rendelkező bíróságban, sem a teljesítés helyében.

11.

A VariusSystems a 2022. január 1. és 2022. június 3. közötti időszakra vonatkozóan összesen 101 587,68 euró összeg és kamatai megfizetését kéri a GR‑től, amely összeg megfelel az egyes elvégzett Covid19‑tesztek elszámolásának. A VariusSystems az osztrák bíróságok joghatóságát az 1215/2012 rendelet 7. cikke 1. pontja b) alpontjának második franciabekezdésére alapította azzal az indokkal, hogy bár a szoftvert kifejezetten a GR vállalkozás egyéni igényeihez, németországi használatra igazították és fejlesztették tovább, mindezen munkát Bécsben végezték.

12.

A kérdést előterjesztő bíróság által megküldött iratokból kitűnik, hogy a felek közötti jogvita a szolgáltatott szoftver GR által kifogásolt hibáiból ered, különösen a német jogalkotó és a németországi Kassenärztliche Bundesvereinigung (az egészségbiztosítási pénztárral szerződésben álló orvosok országos szövetsége) által a szűrővizsgálatok elszámolásával és a vizsgálati tanúsítványok „Corona‑Warn‑App” alkalmazásba történő továbbításának részletes szabályaival kapcsolatban előírtaknak való megfelelés tekintetében.

13.

GR vitatta az eljáró bíróság joghatóságát. Rámutatott arra, hogy a szóban forgó szerződés keretében a jellemző szolgáltatás a német jogalkotó követelményeinek megfelelő ügyviteli szoftver németországi alkalmazása volt a német természetes személyek számára, amiből azt a következtetést vonta le, hogy a teljesítés helyeként GR székhelyét kell elfogadni.

14.

A Landesgericht Wien (bécsi regionális bíróság, Ausztria), a joghatóságának hiányára hivatkozva elutasította a keresetet. A felek által kötött szerződést „adásvételi szerződésnek” minősítette, amelynek teljesítési helye a GR vállalkozás németországi székhelye.

15.

Az Oberlandesgericht Wien (bécsi regionális felsőbíróság, Ausztria) helybenhagyta ezt a határozatot, ugyanakkor elfogadta az 1215/2012 rendelet 7. cikke 1. pontja b) alpontjának második franciabekezdése szerinti „szolgáltatás nyújtás[aként]” való minősítést, különösen mivel a szoftvert kifejezetten a GR vállalkozás egyedi igényeihez kellett igazítani és továbbfejleszteni, a német jogalkotó előírásainak megfelelően. Tekintettel arra, hogy a helyhez nem kapcsolódó szolgáltatások esetében úgy kell tekinteni, hogy azokat ott nyújtják, ahol azok elérik a szolgáltatás megrendelőjét, e bíróság megállapította, hogy a jelen esetben a teljesítés helye Németországban található, ahol a kifejezetten a német viszonyokhoz igazítandó szoftver mint a szerződés jellemző szolgáltatása rendelkezésre áll.

16.

A VariusSystems ezt követően felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az Oberster Gerichtshofhoz (legfelsőbb bíróság, Ausztria), amely szintén úgy véli, hogy az egyedi igényekre szabott szoftverek fejlesztésével kapcsolatban az 1215/2012 rendelet 7. cikke 1. pontja b) alpontjának második franciabekezdését kell alkalmazni.

17.

E bíróság szerint meg kell határozni azt a helyet, ahol a fő szolgáltatást nyújtották, ( 10 ) ami azt eredményezi, hogy a szoftverek fejlesztésére irányuló szerződések esetében a teljesítés helyének a szellemi teljesítmény nyújtásának helyét, és nem a szoftver letöltésének és használatának helyét kell tekinteni.

18.

Az említett bíróságban ugyanakkor felmerül egy ilyen megoldás helyességének kérdése, tekintettel a szakirodalom egy részének azon véleményére, amely szerint ha egy szolgáltatás nem meghatározott helyhez kapcsolódik, akkor azt ott kell teljesítettnek tekinteni, ahol ahhoz a szolgáltatás megrendelője hozzájut.

19.

E bíróság hangsúlyozza, hogy a jelen esetben az Ausztriában nyújtott szellemi teljesítménynek önmagában nem lenne önálló értéke, ha ahhoz nem férnének hozzá és azt nem használnák Németországban, különösen mivel a VariusSystems azt állítja, hogy a sikeresen elvégzett tesztekként kellett díjazásban részesülnie. Hozzáteszi, hogy a szoftver használatának helye szerinti bíróságok a jogvita tárgyához és a bizonyítékokhoz való közelség miatt kétségtelenül alkalmasabbak lennének a szerződés teljesítésével kapcsolatos érdemi kérdések eldöntésére. E bíróságban ezért felmerül az a kérdés, hogy távollevők között nyújtott szolgáltatások esetében – mint a jelen esetben – a teljesítés helyének meghatározásához az a hely irányadó‑e, ahol a szolgáltató a tevékenységet végezte, vagy az a hely, amelyre a szolgáltatásnyújtás irányult és ahol a megrendelő a szolgáltatáshoz hozzájutott.

20.

E körülmények között az Oberster Gerichtshof (legfelsőbb bíróság, Ausztria) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

21.

A VariusSystems, a GR és az Európai Bizottság írásbeli észrevételeket terjesztett elő.

IV.

Elemzés

22.

A Bíróság elé az 1215/2012 rendelet 7. cikke 1. pontja b) alpontjának értelmezésére vonatkozó, korábban nem vizsgált kérdést terjesztettek egy tagállambeli szoftverfejlesztő által egy másik tagállambeli felhasználó egyedi igényeinek kielégítésére kifejlesztett és üzemeltetett szoftver szolgáltatásával összefüggésben.

23.

Elsőként a szerződés minősítéséről kell állást foglalni. A szóban forgó szerződéses kötelezettségek jellemzőire ( 11 ) tekintettel egyetértek mind a felek, mind a kérdést előterjesztő bíróság azon véleményével, amely szerint a szóban forgó szerződés a „szolgáltatásnyújtás” fogalma alá tartozik.

24.

A 2023. szeptember 14‑i EXTÉRIA ( 12 ) ítéletben említett elvekre és a 2010. február 25‑i Car Trim ítéletben ( 13 ) meghatározott kritériumokra kell ugyanis hivatkozni. Ezek lehetővé teszik a szerződés „termékértékesítésként” vagy a „szolgáltatásnyújtásként” való két minősítése közötti választást. ( 14 ) A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint tehát meg kell határozni a szóban forgó szerződést jellemző kötelezettséget és e kötelezettség teljesítésének ellenértékét. A jelen esetben a VariusSytems tevékenysége a GR vállalkozás igényeire szabott szoftver fejlesztéséből és üzemeltetésének biztosításából állt. E szolgáltatások nyújtására a szoftver egyes felhasználásainak ellenértékeként GR által fizetendő díjazás ellenében került sor. ( 15 ) Az 1215/2012 rendelet 7. cikke 1. pontja b) alpontjának második franciabekezdése értelmében vett „szolgáltatásnyújtás” kritériumai tehát teljesülnek. ( 16 )

25.

Következésképpen meg kell vizsgálni, hogy milyen választ kell adni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett egyedüli kérdésre, amellyel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ a Bíróságtól, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikke 1. pontja b) alpontjának második franciabekezdése értelmében vett „szolgáltatásnyújtásra” irányuló szerződés teljesítési helyét a szoftverek online szolgáltatása ( 17 ) esetén a szoftver informatikai szolgáltatást nyújtó vállalkozás általi kifejlesztésének helyeként, ( 18 ) vagy ellenkezőleg, a szoftver megrendelő általi használatának helyeként kell meghatározni.

26.

A szerződéses rendelkezésekből levezethető, a szerződés teljesítési helyének meghatározását lehetővé tevő elemek, továbbá megállapodás vagy bármely más dokumentum hiányában ( 19 ) az e kérdésre adott válasznak a Bíróság által a közelmúltban ismételten felhívott következő két fő szemponton kell alapulnia ( 20 ):

–

a szerződéses ügyekben az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 1. pontjában előírt különleges joghatósági szabály, amelyet a szóban forgó szerződés és az annak tárgyában eljáró bíróság közötti szoros kapcsolat indokol, kiegészíti az alperes lakóhelye szerinti bíróságok joghatóságának általános szabályát, és

–

e szerződés tekintetében annak érdekében választották önállóan meghatározott kapcsoló elvként azon tagállamot, amelyen belül az említett szerződés értelmében a szolgáltatásokat nyújtották vagy azokat nyújtani kellett volna, hogy megerősítsék a joghatósági szabályok egységesítésére és kiszámíthatóságára, és következésképpen a jogbiztonságra vonatkozó célkitűzéseket.

27.

Más szóval e különleges joghatósági szabály, amelyet az általános joghatósági szabálytól való megkülönböztetés érdekében alakítottak ki, olyan tisztán ténybeli szempontokon alapul, amelyek az üggyel közvetlen kapcsolatban álló bíróság kijelöléséhez vezetnek a megfelelő igazságszolgáltatás követelményeinek való megfelelés érdekében. ( 21 )

28.

E gondolatmenetet és e célkitűzést követve úgy vélem, hogy egy informatikai szolgáltató társaság által nyújtott online szolgáltatások esetében és az uniós jogalkotó ilyen immateriális területre vonatkozó választásának hiányában a megfelelő kapcsoló elv e szerződés tényleges teljesítésének helye, ( 22 ) vagyis az a hely, ahonnan a megrendelő ténylegesen hozzáfér az online szolgáltatáshoz, vagy másként fogalmazva „az online tevékenység legjelentősebb hatásának helye” ( 23 ) vagy a „szolgáltatás végső nyújtásának helye” ( 24 ).

29.

Négy típusú érv – a jogszabályszövegre, az ítélkezési gyakorlatra, a tényleges gyakorlatra és az alkalmazandó jogra alapított érv – szól amellett, hogy a szolgáltatás létrehozása helyett a szolgáltatás felhasználását válasszuk kapcsoló elvként.

30.

Először is felhozható egy jogszabályszövegen alapuló érv, amelynek alapját az „az a hely, ahol a szerződés szerint a szolgáltatást nyújtották, vagy kellett volna nyújtani” kifejezés képezi. ( 25 ) A szolgáltatás nyújtását ( 26 ) ennélfogva meg kell különböztetni a szolgáltatás létrehozásától.

31.

Másodszor, az 1215/2012 rendelet 7. cikke 1. pontjának b) alpontja által nem szabályozott helyzetben, nevezetesen a szerződésen alapuló kapcsoló elvek hiányában a Bíróság az áruk távértékesítésére vonatkozóan ezen ügylet „végső rendeltetési helyét” választotta kapcsoló elvként. ( 27 ) Szolgáltatásnyújtás esetén, amennyiben az ilyen szerződést jellemző kötelezettséget több helyen teljesítik, és e szerződés alapján nem határozható meg a szolgáltatásnyújtás fő helye, ( 28 ) a Bíróság másodlagosan azt a helyet fogadta el, ahol a szerződés teljesítése keretében gyakorolt tevékenységek túlnyomó részét ténylegesen végezték. ( 29 ) A Bíróság a Saey Home & Garden ügyben ( 30 ) megerősítette a szerződés tényleges teljesítésének kapcsoló elvként való választását. ( 31 ) Az online szolgáltatás végső felhasználásának kapcsoló elvként történő választása tehát összhangban lenne ezen ítélkezési gyakorlattal, ( 32 ) amely véleményem szerint nem korlátozódhat kizárólag azokra az esetekre, amelyekben a szolgáltatások nyújtására több tagállamban kerül sor. ( 33 )

32.

Megjegyzem azonban, hogy ezzel ellentétes vélemények is alapíthatók a Bíróság ítélkezési gyakorlatára.

33.

Elsősorban, amint az az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből és az ügy irataiból kitűnik, a vita a Wood Floor ítéletben alkalmazott kapcsoló elvre vonatkozik, amely azt a helyet jelöli meg, ahol a szolgáltató a munkáját elsődlegesen végzi, ami a jelen esetben a szellemi teljesítmény nyújtása helyének előnyben részesítéséhez vezetne.

34.

A magam részéről úgy vélem, hogy a szerződés tényleges teljesítésének kritériumán alapuló Wood Floor és Saey Home & Garden ítéletből egyaránt az következik, hogy szerződéses rendelkezések hiányában a szolgáltatás tényleges nyújtásának helyét kell meghatározni. Így a megbízó és a kereskedelmi ügynök közötti viszonyban vagy az értékesítési jog átruházására irányuló szerződés keretében a szállító és a forgalmazó között fennálló viszonyban a választott bíróság az, amely megfelel a tevékenység lényeges részének, amely az első esetben a kereskedelmi ügyletek megbízó nevében történő, ügynök általi előkészítésével, az azokra irányuló tárgyalások folytatásával és adott esetben az ügyletek megkötésével kapcsolatos különböző szolgáltatások nyújtásában áll, ( 34 ) a második esetben pedig a szállító termékei forgalmazásának biztosításában. ( 35 )

35.

Meg kell továbbá jegyezni, hogy e határozatok elfogadásakor tekintetbe vették a több tagállamban folytatott tevékenységek elhelyezkedéséből adódó különleges körülményeket, így e határozatok összhangban állnak ( 36 ) az ugyanazon tagállamon belül különböző helyekre szállított áruk adásvételére vonatkozó Color Drack ítélettel, ( 37 ) valamint a két tagállamban való szolgáltatásnyújtásra vonatkozó, ( 38 ) 2009. július 9‑i Rehder ítélettel. ( 39 )

36.

Ezen ítélkezési gyakorlat hatálya túlságosan tág lenne, ha abból azt kellene levezetni, hogy a szolgáltatás nyújtásának helye minden esetben az a hely, ahol a szolgáltatás kötelezettje a szolgáltatást teljesíti. Egyrészt ugyanis a Bíróság rámutatott a szolgáltatás teljesítési helyének meghatározásához hasznos konkrét elemekre, amelyeket a nemzeti bíróságnak kell hozzáigazítania az elé terjesztett helyzetekhez. ( 40 )

37.

Másrészt az említett ítélkezési gyakorlat véleményem szerint annak fontosságát tükrözi, hogy a tevékenység helyének meghatározásakor gazdasági megközelítést alkalmazzanak a közelség és a kiszámíthatóság követelményeinek való minél nagyobb megfelelés érdekében. Ez a megközelítés számomra különösen alkalmasnak tűnik az informatikai szolgáltatások online teljesítése esetében, e szolgáltatások immateriális jellege miatt, amíg a megrendelőjük hozzá nem fért azokhoz.

38.

Másodsorban, az immateriális jelleg ( 41 ) miatt az is felhozható, hogy a Bíróság már vizsgált hasonló helyzetet, nevezetesen egy bankintézmény által nyújtott hitelszerződés összefüggésében. ( 42 ) Tekintettel arra, hogy e szerződés keretében a jellemző kötelezettség maga a kölcsön tárgyát képező pénzösszeg nyújtása, míg a kölcsönvevőnek az említett összeg visszafizetésére irányuló kötelezettsége csak a hitelezői szolgáltatás teljesítésének következménye, a Bíróság megállapította, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikke 1. pontja b) alpontjának második franciabekezdése értelmében hitelintézet általi kölcsön nyújtása esetén a szolgáltatások nyújtásának helye e hitelintézet székhelye. ( 43 )

39.

E tekintetben megjegyzem, hogy a Bíróság figyelembe vette a banki szolgáltatásnyújtás azon jellemzőit, amelyek nem egy meghatározott helyhez kapcsolódnak, és nem kellett döntenie olyan esetben, ahol a banki átutalás nem az adott intézmény székhelye szerinti tagállamban található számlára történt. ( 44 )

40.

Ezen okok miatt a Kareda ítéletben elfogadott megoldás számomra nem tűnik átültethetőnek a szoftverek online szolgáltatásának esetére, különösen nem határokon átnyúló összefüggésben.

41.

Harmadszor, ami a szintén a vita alapjául szolgáló gyakorlati megfontolásokat illeti, véleményem szerint el kell utasítani azt az érvet, amely szerint az online szolgáltatásnyújtásra vonatkozó szerződés keretében a jellemző kötelezettség kizárólag a digitális tartalmak szolgáltató általi feltöltése (angolul „upload”) lehet azon az alapon, hogy e szolgáltatásnyújtás helyének meghatározása nem függhet a megrendelő beavatkozásától. ( 45 ) Ilyen esetben azt a helyet kell választani, ahonnan a szolgáltató a tevékenységét ténylegesen végzi.

42.

Bár egyetértek azzal az elemzéssel, amelyre ez az érvelés részben épül, nevezetesen hogy az online tevékenységek mindig hozzákapcsolhatók valamely konkrét helyhez, ( 46 ) úgy vélem, hogy a javasolt megoldás nem veszi figyelembe e tevékenységeknek mind a jellegükből, ( 47 ) mind pedig a lehetséges helyükből ( 48 ) fakadó sokféleségét.

43.

Az informatikai szolgáltatásokat kínáló társaság szolgáltatásnyújtása részben vagy egészben több szakaszban – a szoftverfejlesztés szakasza (vagy a létrehozás szakasza), a telepítési szakasz (vagy a szoftver megrendelő számára való üzembehelyezésének szakasza) és az üzemeltetési szakasz (vagy a megfelelő működés biztosításának szakasza) – is történhet:. E különböző tevékenységek nem feltétlenül a szóban forgó szolgáltatás(oka)t nyújtó vállalat székhelyén valósulnak meg.

44.

Mindebből először is a Bizottsághoz hasonlóan azt a következtetést vonom le, hogy a szoftver létrehozása és programozása a szoftverszolgáltatási szerződés keretében nem képez jellemző kötelezettséget, mivel telepítés nélkül nem valósul meg tényleges szolgáltatás a megrendelő számára. ( 49 ) A szoftver a tesztelést követően a telepítés szakaszától kezdve használható, és e szakasztól kezdve ellenőrizhető a minősége. Ezt a műveletet azon a helyen hajtják végre, ahol a felhasználó hozzáfér a szoftverhez. Ezért úgy vélem, hogy a szolgáltatásnak ezt a szakaszát meg kell különböztetni az üzemeltetés szakaszától. Mivel ez a szakasz nem igényel új informatikai fejlesztéseket, az csupán olyan járulékos kötelezettséget képez, amelyre nem alapítható kapcsoló elv.

45.

Ezt követően, amint azt a Bizottság helyesen hangsúlyozza, előfordulhat, hogy a szoftverfejlesztő a társaság székhelyén kívül végzi a tevékenységét. ( 50 ) Ugyanez vonatkozik a szoftvertelepítési tevékenységre is. Ezenfelül ez utóbbit a szoftverfejlesztő vagy bármely más digitális tartalomszolgáltató is végezheti, akár közvetlenül online a megrendelő eszközein, akár pedig úgy, hogy a szolgáltató internetes oldalán online elérhetővé teszi azt, például az internet segítségével, egy informatikai platformon keresztül ( 51 ) vagy egy felhőalapú számítástechnikai (angolul „cloud computing”) szolgáltatási szerződés részeként. ( 52 )

46.

Következésképpen az 1215/2012 rendelet 7. cikke 1. pontjának b) alpontja alapján a szoftverszolgáltatási tevékenység helyének meghatározására számos kritérium felhasználható, a szerver helyére alapított bármilyen kapcsoló elv kivételével. ( 53 ) E tekintetben úgy tűnik számomra, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által ismertetett ténybeli körülményekből és magában az e bíróságban felmerülő kérdésekből egyértelműen kitűnnek a helymeghatározással kapcsolatos azon konkrét nehézségek, amelyekkel egy online szolgáltatás megrendelője szembesülhet. A jelen esetben a következő kérdések merülnek fel: különbséget kell‑e tenni a szoftver kezdeti fejlesztésére (vagy létrehozására) irányuló szolgáltatás és a karbantartási (vagy nyomon követési) szolgáltatás között, még akkor is, ha azok a szoftver rendszeres frissítése miatt szorosan kapcsolódnak egymáshoz? Mindkét szolgáltatást ugyanarról a helyről végzik‑e? A szoftverfejlesztő (VariusSytems) hogyan telepítette (vagy tette elérhetővé) a szoftvert? Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban vagy az alapügyben hozott, a Bíróságnak megküldött korábbi határozatokban foglalt megállapítások hiányában az elszámolási mód alapján nem feltételezhető‑e, hogy a „Software as a Service” típusú szoftvert ( 54 ) egy platformra telepítették, nem pedig a letöltést végző megrendelő eszközeire? Tudomásom szerint ugyanis az utóbbi mintegy tíz év során az esetek többségében ( 55 ) az online informatikai szolgáltatások tekintetében a megrendelő egy hálózaton (például az interneten) keresztül fér hozzá a szoftverhez a számítógépéről vagy bármely más adathordozóról egy felhőalapú számítástechnikai („cloud computing”) szolgáltatás keretében. ( 56 )

47.

Végezetül, az informatikai szolgáltatásnyújtás e módjainak sokfélesége, valamint folyamatos technológiai és gazdasági fejlődésük ( 57 ) véleményem szerint elegendőek lehetnek annak igazolására, hogy az online szolgáltatások nyújtására vonatkozó szerződés teljesítésének egyetlen biztos és így előrelátható helye e szolgáltatások tényleges igénybevételének helye. ( 58 )

48.

A nyújtott szolgáltatás(ok) átvételi vagy igénybevételi helye melletti e preferencia előnye, hogy a kapcsoló elvek nem változnak a szolgáltatásnyújtás különböző szakaszai függvényében, és hogy nem terheli a felhasználót a szolgáltatásnyújtás helyének megválasztása, amikor a gazdasági tendencia ráadásul a harmadik országokba történő kiszervezés irányába mutat. Ezzel szemben ha úgy tekintenénk, hogy a szoftvereket minden esetben a szoftverfejlesztő székhelyén fejlesztik ki, az a forum actorist szentesítő olyan fikciót képezhetne, amely ellentétes lenne az 1215/2012 rendelet 7. cikke 1. pontjának b) alpontjában foglalt célokkal. ( 59 )

49.

A kapcsoló elvek hozzáigazítása a szolgáltatások tényleges megvalósulásának összetettségéhez egyébiránt nem lenne újdonság. Ilyen kiigazítás érvényesült ugyanis a légi közlekedés területén, ahol a Bíróság a szolgáltatás igénybevételének helyét, így az első járat indulási és az utolsó járat érkezési helyét részesítette előnyben. ( 60 )

50.

Kétségtelen, hogy a szolgáltatás végső rendeltetési helyének kapcsoló elvként való elfogadása hasonló nehézségeket okozhat, ha a megrendelő számára nyújtott szolgáltatáshoz különböző helyeken férnek hozzá. A jelen esetben a Bírósághoz benyújtott ügyiratot olvasva úgy tűnik, hogy Németországban ez a helyzet. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint elegendő azon hely meghatározása, ahol az érintett tagállamban a tevékenység lényeges részét végzik. ( 61 ) Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha az online szolgáltatást több tagállamban is igénybe veszik. ( 62 ) Végül ez a hely véleményem szerint kiszámítható az informatikai szolgáltatások nyújtója számára. Azokra az előírásokra ugyanis, amelyeknek a szoftverfejlesztés során meg kell felelnie, általában a szoftver telepítési helye szerinti állam joga irányadó. ( 63 ) E körülmények között a különböző helyeken történő egyenértékű használat esetén számomra szükségtelennek tűnik az 1215/2012 rendelet 7. cikke 1. pontjának b) alpontjában előírt joghatósági szabály alkalmazása, mivel a közelség célkitűzése nem indokolja azt. ( 64 )

51.

Negyedszer és végezetül állást kell foglalni az elemzés utolsó, a szerződésre alkalmazandó jogra vonatkozó kiegészítő eleméről. Az alkalmazandó jog megválasztásának hiányában – így a jelen esetben – a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 2008. június 17‑i 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet („Róma I” rendelet) 4. cikke (1) bekezdésének b) pontja ( 65 ) úgy rendelkezik, hogy a „szolgáltatási szerződésre azon ország joga irányadó, ahol a szolgáltatást nyújtó fél szokásos tartózkodási helye található” ( 66 ). Ezáltal mintegy megerősítik a hatáskörrel rendelkező bíróság megállapítására szolgáló ilyen kapcsoló elv választását. ( 67 ) Ez az érv számomra nem tűnik döntőnek. Egyrészt ugyanis szabályozási ellentmondás figyelhető meg a szerződéses ügyekben választott különleges joghatósági kapcsoló elvből fakadó közelség célkitűzése és a szerződésre alkalmazandó jog meghatározására vonatkozó célkitűzések között. ( 68 ) Másrészt, mivel a joghatósági kapcsoló elv elfogadására a szerződés kedvezményezett számára történő tényleges teljesítési helye függvényében kerül sor, a „Róma I” rendelet 4. cikke (3) bekezdésének alkalmazása ( 69 ) megalapozott megoldásnak tűnik számomra. ( 70 )

52.

Következésképpen a szoftvert kifejlesztő társaság székhelyének joghatósági kapcsoló elvként való előnyben részesítését igazoló indokok vizsgálatából az következik, hogy azok nem alkalmasak az általam ismertetett azon kapcsoló elvek megkérdőjelezésére, amelyek alapján úgy kell tekinteni, hogy a szabványos vagy az egyedi igényekre szabott szoftverek értékesítésének területén – abból fakadóan, hogy a használatuk egy szolgáltatásnyújtás, például online hozzáférés feltételéhez kötött – az 1215/2012 rendelet 7. cikke 1. pontjának b) alpontja alapján különösen helyénvaló joghatósági kapcsoló elvként azt a helyet választani, ahol e szolgáltatás igénybevevője ténylegesen részesül e szolgáltatásban.

V.

Végkövetkeztetés

53.

Az előző megállapítások összességére tekintettel azt javasolom a Bíróságnak, hogy az Oberster Gerichtshof (legfelsőbb bíróság, Ausztria) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre a következő választ adja: