1

Keresetében az Európai Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

–

állapítsa meg, hogy az Észt Köztársaság – mivel nem fogadta el az ahhoz szükséges valamennyi törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezést, hogy megfeleljen az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelméről szóló, 2019. október 23‑i (EU) 2019/1937 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek (HL 2019. L 305., 17. o.), és nem közölte e rendelkezéseket a Bizottsággal – nem teljesítette az ezen irányelv 26. cikkének (1) és (3) bekezdéséből eredő kötelezettségeit;

–

kötelezze az Észt Köztársaságot, hogy fizessen meg az alábbi két összeg közül a magasabb összegnek megfelelő átalányösszeget a Bizottság részére:

–

600 euró napi átalányösszeg és a 2019/1937 irányelvben az átültetésre megállapított határidő lejártát követő nap és a jogsértés megszüntetésének napja, vagy ennek hiányában a jelen eljárásban hozott ítélet kihirdetésének napja között eltelt napok száma szorzatának megfelelő összeget;

–

168 000 euró minimális átalányösszeget;

–

amennyiben az első franciabekezdésben megállapított kötelezettségszegés a jelen ügyben hozott ítélet kihirdetésének időpontjáig fennáll, kötelezze az Észt Köztársaságot, hogy az ítélet kihirdetésétől kezdve minden egyes késedelmes nap után addig a napig, amíg a Cseh Köztársaság eleget nem tesz a 2019/1937 irányelvből eredő kötelezettségeinek, fizessen a Bizottságnak 2340 euró összegű kényszerítő bírságot;

–

az Észt Köztársaságot kötelezze a költségek viselésére.

Jogi háttér

A 2019/1937 irányelv

2

A 2019/1937 irányelv (1) és (4) preambulumbekezdése szerint:

3

Ezen irányelv 1. cikke értelmében:

4

Az említett irányelv 26. cikke a következőket írja elő:

A 2023. évi közlemény

5

A Bizottság 2023/C 2/01. számú, „Pénzügyi szankciók a kötelezettségszegési eljárásokban című” közleménye (HL 2023. C 2., 1. o., a továbbiakban: 2023. évi közlemény) 3. és 4. pontjában rendelkezik a „kényszerítő bírságról”, illetve az „egyösszegű átalánybírságról”.

6

A 2023. évi közlemény 3.2. pontja, amely a súlyossági együtthatónak a kényszerítő bírság napi összege kiszámítása során történő alkalmazására vonatkozik, a következőképpen rendelkezik:

7

E közlemény 3.2.2. pontja kimondja:

8

A 2023. évi közleménynek „Az időtartamra vonatkozó együttható alkalmazása” című 3.3. pontja értelmében:

9

Ugyanezen közleménynek „A tagállam fizetési képessége” című 3.4. pontja a következőképpen rendelkezik:

10

A 2023. évi közlemény 4.2. pontja az alábbiak szerint rögzíti az egyösszegű átalánybírság számításának módszerét:

–

az átalányösszeget meg kell szorozni a súlyossági együtthatóval,

–

az eredményt meg kell szorozni az »n« együtthatóval,

–

az eredményt meg kell szorozni azon napok számával, amikor a jogsértés fennáll […].

11

E közlemény 4.2.1. pontja a következőképpen rendelkezik:

–

az EUMSZ 260. [cikk] (3) bekezdése alapján benyújtott keresetek esetén a szóban forgó irányelvben előírt átültetési határidő lejártát követő nap és a jogszerűség helyreállítása, vagy megfelelés hiányában az EUMSZ 260. [cikk] értelmében hozott ítélet kihirdetése között eltelt napok száma.

12

Az említett közlemény 4.2.2. pontja értelmében:

13

A 2023. évi közlemény „A Bíróságnak javasolt pénzügyi szankciók meghatározásához használt adatok” című I. mellékletének 1. pontja úgy rendelkezik, hogy az átalányösszeg az említett közlemény 3. pontjában foglalt kényszerítő bírság esetében napi 3000 euró, 2. pontja szerint az átalányösszeg az említett közlemény 4.2.2. pontjában említett egyösszegű átalánybírság esetében napi 1000 euró, vagyis a kényszerítő bírságok esetében alkalmazott átalányösszeg egyharmada, 3. pontja pedig az Észt Köztársaságra 0,06‑os „n” együtthatót határoz meg. Ezen I. melléklet 5. pontja rögzíti, hogy az egyösszegű átalánybírság minimális összege az Észt Köztársaság esetében 168 000 euró.

A pert megelőző eljárás és a Bíróság előtti eljárás

14

2022. január 27‑én a Bizottság felszólító levelet küldött az Észt Köztársaságnak, amelyben azt kifogásolta, hogy e tagállam nem közölte vele azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy megfeleljen a 2019/1937 irányelvnek, amelynek átültetési határideje 2021. december 17‑én járt le. 2022. március 28‑i válaszában az Észt Köztársaság, elismerve a vele szemben felhozott kifogásokat, jelezte, hogy az ezen irányelv átültetését lehetővé tevő törvényjavaslatot vizsgálat céljából az észt parlament elé terjesztette, és az átültető törvénynek 2022. június 1‑jén kell hatályba lépnie.

15

A 2019/1937 irányelv átültetésével kapcsolatos további bejelentés hiányában a Bizottság 2022. július 15‑én indokolással ellátott véleményt küldött az Észt Köztársaságnak, amelyben felkérte, hogy az említett vélemény kézhezvételétől számított két hónapon belül tegyen eleget az ezen irányelvből eredő kötelezettségeinek.

16

Az említett véleményre adott 2022. szeptember 13‑án kelt válaszában az Észt Köztársaság nem vitatta a neki felrótt kötelezettségszegést, és tájékoztatást adott a 2019/1937 irányelvet átültető törvény elfogadására irányuló jogalkotási eljárás előrehaladtáról.

17

Mivel megítélése szerint e tagállam továbbra sem tett eleget kötelezettségeinek, a Bizottság 2023. március 14‑én úgy határozott, hogy benyújtja a jelen keresetet a Bírósághoz.

18

A Bíróság elnöke a 2024. január 4‑i határozatával a jelen eljárást a C‑147/23. sz. ügyben hozandó ítélet kihirdetéséig felfüggesztette. A 2024. április 25‑i Bizottság kontra Lengyelország (A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv) ítélet (C‑147/23, EU:C:2024:346) kihirdetését követően a Bíróság elnökének ugyanaznap hozott határozata alapján a jelen ügyben az eljárás folytatódott.

A keresetről

Az EUMSZ 258. cikk szerinti kötelezettségszegésről

A felek érvei

19

A Bizottság emlékeztet arra, hogy az EUMSZ 288. cikk harmadik bekezdése alapján a tagállamok kötelesek elfogadni azokat a rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az irányelveket az ezekben előírt határidőn belül átültessék a nemzeti jogrendszerükbe, és e rendelkezéseket haladéktalanul be kell jelenteniük neki.

20

Ezen intézmény hozzáteszi, hogy az ezzel kapcsolatos bármifajta kötelezettségszegés fennállását a tagállam számára megküldött indokolással ellátott véleményben meghatározott határidő lejártakor a tagállamban fennálló helyzet alapján kell megítélni.

21

A jelen ügyben az Észt Köztársaság nem fogadta el a 2019/1937 irányelv átültetéséhez szükséges törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, és nem is tájékoztatta a Bizottságot azok elfogadásáról a 2022. július 15‑i indokolással ellátott véleményben meghatározott határidő lejárta előtt.

22

Ellenkérelmében az Észt Köztársaság elismeri a neki felrótt kötelezettségszegést, és pontosítja, hogy a 2023. március 5‑i parlamenti választások miatt a 2019/1937 irányelvet átültető törvényjavaslat vizsgálatát 2023 júniusára halasztották. E tagállam kifejti továbbá, hogy a hatályos nemzeti jogszabályok tartalmaznak olyan rendelkezéseket, amelyek bizonyos területeken lehetővé teszik a visszaélést bejelentő személyek védelmét, azokat azonban nem lehet az ezen irányelvet átültető rendelkezéseknek minősíteni.

23

Válaszában a Bizottság emlékeztet arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti jogrendet érintő rendelkezések, gyakorlatok vagy helyzetek nem igazolhatják az irányelvek késedelmes átültetését.

A Bíróság álláspontja

24

A 2019/1937 irányelv 26. cikkének (1) bekezdése értelmében a tagállamoknak legkésőbb 2021. december 17‑ig kellett hatályba léptetniük azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek megfeleljenek. Ezen irányelv 26. cikkének (3) bekezdése szerint továbbá, amikor a tagállamok elfogadják ezeket a nemzeti intézkedéseket, azokban hivatkozni kell erre az irányelvre, vagy azokhoz hivatalos kihirdetésük alkalmával ilyen hivatkozást kell fűzni. A 26. cikkének (3) bekezdése alapján ráadásul a tagállamoknak az említett nemzeti rendelkezések szövegét közölniük kell a Bizottsággal.

25

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a kötelezettségszegést a tagállamban az indokolással ellátott véleményben meghatározott határidő lejártakor fennálló helyzet alapján kell megítélni, és a későbbi változásokat a Bíróság nem veheti figyelembe (2024. április 25‑i Bizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

26

A Bíróság egyébiránt több alkalommal kimondta, hogy ha valamely irányelv kifejezetten előírja a tagállamok számára az annak biztosítására vonatkozó kötelezettséget, hogy az ezen irányelv végrehajtásához szükséges rendelkezésekben hivatkozás történjen az irányelvre, vagy azokhoz hivatalos kihirdetésük alkalmával ilyen hivatkozást fűzzenek, mindenképp szükséges, hogy a tagállamok a szóban forgó irányelv vonatkozásában pozitív átültető jogi aktust fogadjanak el (2024. március 14‑i Bizottság kontra Lettország [Európai Elektronikus Hírközlési Kódex] ítélet, C‑454/22, EU:C:2024:235, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

27

A jelen ügyben a Bizottság, miután megállapította, hogy az Észt Köztársaság nem jelentette be neki a 2019/1937 irányelv átültetéséhez szükséges rendelkezéseket, 2022. július 15‑én indokolással ellátott véleményt küldött e tagállamnak, amelyben felkérte, hogy a kézhezvételétől számított két hónapon belül tegyen eleget az e véleményben foglalt kötelezettségeknek.

28

Márpedig, amint az az Észt Köztársaság által a jelen eljárásban benyújtott ellenkérelemből és viszonválaszból kitűnik, e tagállam a fenti határidő lejártáig nem fogadta el a 2019/1937 irányelvnek való megfeleléshez szükséges törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, és így nem is jelentette be azokat a Bizottságnak.

29

Az Észt Köztársaság, amely nem vitatja a neki felrótt kötelezettségszegést, jelzi, hogy a késedelmes átültetés, és így az átültető intézkedések késedelmes bejelentése is többek között a 2023. március 5‑i parlamenti választásoknak tudható be.

30

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az uniós jogból eredő kötelezettségek nemteljesítésének, így az irányelvek előírt határidőn belüli átültetése hiányának igazolása érdekében a tagállam nem hivatkozhat kifogásként belső jogrendszerének rendelkezéseire, gyakorlatára vagy helyzeteire (2024. április 25‑i Bizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

31

Ezenkívül, amint az a 2019/1937 irányelv 26. cikke (1) bekezdésének a szövegéből is kitűnik, az uniós jogalkotó kétéves átültetési határidőt elegendőnek tartott arra, hogy a tagállamok teljesíthessék kötelezettségeiket.

32

Következésképpen meg kell állapítani, hogy az Észt Köztársaság – mivel a 2022. július 15‑i indokolással ellátott véleményben előírt határidő lejártáig nem fogadta el a 2019/1937 irányelvnek való megfeleléshez szükséges törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, és ebből következően nem jelentette be e rendelkezéseket a Bizottságnak – nem teljesítette az ezen irányelv 26. cikkének (1) és (3) bekezdéséből eredő kötelezettségeit.

Az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése alapján benyújtott kérelmekről

A felek érvei

33

Tekintettel arra, hogy az Észt Köztársaságnak felrótt kötelezettségszegés fennállt abban az időpontban, amikor a Bizottság a jelen keresetet a Bíróság elé terjesztette, ezen intézmény az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése alapján e tagállam átalányösszeg és napi kényszerítő bírság megfizetésére való kötelezését javasolja.

34

E pénzügyi szankciók összegének meghatározásához a Bizottság a 2023. évi közlemény 2. pontjában foglalt általános elvekre, valamint az e közlemény 3. és 4. pontjában szereplő számítási módszerre támaszkodik. Konkrétan, ezen intézmény rámutat, hogy ezen összegek meghatározásának olyan alapvető kritériumokon kell alapulnia, mint a jogsértés súlyossága, időtartama és a szankció szükséges visszatartó hatásának biztosítása a kötelezettségszegés megismétlődésének elkerülése érdekében.

35

Ami először is a jogsértés súlyosságát illeti, a Bizottság emlékeztet arra, hogy a 2023. évi közlemény alapján alkalmazandó együttható értéke egy legalább 1 és legfeljebb 20 közötti érték. Ezen intézmény hozzáteszi, hogy e közlemény 3.2.2. pontja alapján az irányelvet átültető rendelkezések bejelentésének teljes elmulasztása esetén szisztematikusan 10‑es súlyossági együtthatót alkalmaz, mivel az irányelvek átültetésével és az átültetést lehetővé tevő rendelkezések bejelentésével kapcsolatos valamennyi mulasztás azonos súlyúnak minősül, függetlenül az érintett irányelv rendelkezéseinek jellegétől.

36

Másodszor, ami a jogsértés időtartamát illeti, a Bizottság rámutat, hogy a 2023. évi közlemény 3.3. pontja értelmében az időtartamra vonatkozó együttható egy 1 és 3 közötti szorzó, és mértéke havi 0,10 a szóban forgó irányelv átültetési határidejének lejártát követő naptól a Bizottság keresetének a Bírósághoz történő benyújtásáig számítva. Mivel ez az időtartam a jelen ügyben 13 hónap, az időtartamra vonatkozó együttható 1,3.

37

Harmadszor, ami az érintett tagállam fizetési képességét figyelembe vevő, visszatartó erejű szankció biztosításának szükségességére vonatkozó kritériumot illeti, a Bizottság megállapítja, hogy azt a 2023. évi közlemény I. mellékletének 3. pontjában az egyes tagállamokra meghatározott „n” együttható fejezi ki. Számításának alapja az érintett állam GDP‑je és az Unió nemzeti GDP‑je átlagának aránya, szorozva az adott állam népességének és az Unió nemzeti népessége átlagának arányával. Az első arány kétharmados súllyal, a második arány egyharmados súllyal számít. E 3. pont alapján az Észt Köztársaság „n” együtthatója 0,06.

38

Következésképpen, ami elsőként az egyösszegű átalánybírság összegének kiszámítását illeti, a Bizottság a 2023. évi közlemény 4.2. pontja alapján 10‑es súlyossági együttható és 0,06‑os „n” együttható alkalmazását javasolja. E két tényező szorzatát meg kell szorozni az egyösszegű átalánybírság e közlemény I. mellékletének 2. pontjában megállapított átalányösszegével, azaz 1000 euróval, ennek eredménye 600 euró, amelyet az említett közlemény 4.2.1. pontja alapján meg kell szorozni a kötelezettségszegés teljes időtartama napjainak számával. A Bizottság megjegyzi, hogy akkor kell ezt az egyösszegű átalánybírságot kiszabni, ha az meghaladja a 168 000 eurót, azaz a 2023. évi közlemény I. 3. mellékletének 5. pontjában az Észt Köztársaságra megállapított minimális egyösszegű átalánybírságot.

39

Másodsorban, ami a kényszerítő bírság összegének meghatározását illeti, a Bizottság javaslata szerint a kényszerítő bírság átalányösszegét, amelyet a 2023. évi közlemény I. mellékletének 1. pontja napi 3000 euróban határoz meg, meg kell szorozni a 10‑es súlyossági együtthatóval, az 1,3‑as időtartamra vonatkozó együtthatóval, valamint a 0,06‑os „n” együtthatóval. Ez napi 2340 euró összegű kényszerítő bírságot eredményez.

40

Végül a Bizottság annak megállapítását javasolja, hogy a fizetési kötelezettség esedékességének időpontja a jelen ügyben meghozandó ítélet kihirdetésének időpontja.

41

Ellenkérelmében az Észt Köztársaság rámutat, hogy a Bizottságnak a pénzügyi szankciók összegére vonatkozó javaslatai meghaladják az e szankciók hatékony és visszatartó jellegének biztosításához szükséges mértéket.

42

Az átalányösszeg összegét illetően e tagállam úgy véli, hogy a Bizottság által javasolt összeg nem veszi figyelembe a kötelezettségszegésnek a köz‑ és magánérdekekre gyakorolt tényleges hatásait.

43

Egyrészt a 10‑es súlyossági együttható szisztematikus alkalmazása nem tenné lehetővé a Bizottság számára, hogy figyelembe vegye a visszaélést bejelentő személyek védelmére vonatkozó hatályos jogszabályokat. Így a töölepingu seadus (a munkaszerződésről szóló törvény, RT I, 2023. március 7.) 3. §‑a és az avaliku teenistuse seadus (közszolgálati törvény, RT I, 2023. március 7.) 13. §‑a a 2019/1937 irányelv 19. cikkében foglaltaknak megfelelően előírja a visszaélést bejelentő személyekkel szembeni megtorlás általános tilalmát. Ezenkívül a bejelentő személyek védelmét biztosítja a korruptsioonivastane seadus (korrupcióellenes törvény, RT I, 2021. április 13.) 6. §‑ának (2) bekezdése, a rahapesu ja terrorismi tõkestamise seadus (a pénzmosás és a terrorizmus elleni küzdelemről szóló törvény, RT I, 2023. február 10.) 49., 51., 52. és 521 §‑a, a finantsinspektsiooni seadus (a felügyeleti és pénzügyi hatóságról szóló törvény, RT I, 2022. november 30.) 502 és 503 §‑a, valamint a väärtpaberituru seadus (az értékpapírpiacról szóló törvény, RT I, 2023. március 17.) 2011, 2012 és 23749 §‑a. Ráadásul több hatóság létrehozott belső bejelentési csatornákat.

44

Másrészt e tagállam emlékeztet az általa a 2019/1937 irányelv átültetése érdekében tett erőfeszítésekre, és kifejti, hogy a 2023. március 5‑én tartott parlamenti választások miatt az ezen irányelvet átültető törvényjavaslat vizsgálata hosszabb ideig tartott, mint azt eredetileg tervezték.

45

Végül az Észt Köztársaság úgy érvel, hogy az átültetés elmaradásának rendkívül alacsony számára tekintettel, amely még mindig fennáll, a jogsértő magatartás megismétlődésének megelőzése nem igazolja a Bizottság által kért összeget.

46

Ebből következik, hogy a meggyőzésre és a visszatartásra irányuló cél eléréséhez elegendő 5‑ös vagy annál alacsonyabb súlyossági együttható alkalmazása.

47

Ugyanezen okokból a Bizottság által javasolt kényszerítő bírság összegét is csökkenteni kell.

48

Válaszában a Bizottság megjegyzi, hogy az általa javasolt 10‑es súlyossági együttható mérsékelt, és megfelel a 2023. évi közlemény 3.2.2. pontjában előírt szintnek.

49

Úgy véli, hogy az Észt Köztársaság által az ellenkérelmében említett különböző nemzeti jogi rendelkezések nem vehetők figyelembe ezen együttható meghatározása céljából, mivel azok nem relevánsak a 2019/1937 irányelv nemzeti jogba való átültetése állapotának meghatározása szempontjából.

50

E nemzeti rendelkezéseket ugyanis nem jelentették be a Bizottságnak. Ráadásul e rendelkezések nem hivatkoznak erre az irányelvre, és ezért nem minősülnek pozitív átültető aktusnak.

51

Ezért az említett nemzeti rendelkezések nem felelnek meg az egyértelműség és pontosság követelményének, amelyet az ítélkezési gyakorlat annak érdekében követel meg, hogy a 2019/1937 irányelvben elismert jogok jogosultjai számára biztosított legyen a jogbiztonság és az irányelv rendelkezéseinek teljes körű alkalmazása.

52

Következésképpen a Bizottság megerősíti a keresetlevelében javasolt pénzügyi szankciók összegét.

53

Viszonválaszában az Észt Köztársaság rámutat egyrészt arra, hogy az ellenkérelmében hivatkozott nemzeti rendelkezések bizonyítják, hogy a neki felrótt kötelezettségszegés köz‑ és magánérdekekre gyakorolt negatív hatásai vitathatók. Ezért a javasolt pénzügyi szankciók összegének a körülményekhez kell igazodnia, és arányosnak kell lennie az elkövetett jogsértéssel. Másrészt e szankciók meggyőző‑ és visszatartó erejének meghatározása érdekében figyelembe kell venni az egyes ügyek sajátos körülményeit.

54

E tekintetben a Bizottság nem igazolhatja a súlyossági együttható automatikus alkalmazását a tagállamok közötti egyenlő bánásmód biztosításának szükségességével. Éppen ellenkezőleg, ez az elv – az egyes irányelvek normatív tartalmától, valamint az egyes tagállamok sajátos helyzetétől függően – eltérő értékelést követel meg.

55

A jelen ügyben az Észt Köztársaság már rendelkezik olyan ágazati szabályozással, amely bizonyos mértékig megfelel a 2019/1937 irányelv által előírt védelmi rendszernek. E tagállam ezen irányelv (4) preambulumbekezdésére hivatkozik e tekintetben, amelynek értelmében az irányelv célja azon hiányosságok megszüntetése, amelyek a széttagolt és egyenletlen védelemből eredhetnek.

56

Ezenkívül az említett tagállam által elkövetett jogsértések korlátozott száma igazolja ezen összegek csökkentését, mivel a visszaesés veszélye korlátozott.

57

Következésképpen az Észt Köztársaság egyrészt azt kéri, hogy az átalányösszeget úgy határozza meg a Bíróság, hogy a 300 eurós napi összeget megszorozza az átültetésre nyitva álló határidő lejártát követő nap és a kötelezettségszegés megszüntetésének napja, illetve ennek hiányában a jelen ügyben hozott ítélet kihirdetésének napja között eltelt napok számával. Másrészt azt kéri, hogy a Bíróság a kényszerítő bírság összegét késedelmi naponként 1170 euróban állapítsa meg a jelen ügyben hozott ítélet kihirdetésének napjától a 2019/1937 irányelv teljes körű átültetésének időpontjáig.

A Bíróság álláspontja

–

Az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése szerinti kérelemről

58

Az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésének első albekezdése úgy rendelkezik, hogy ha a Bizottság az EUMSZ 258. cikknek megfelelően azon az alapon nyújt be keresetet a Bírósághoz, hogy az érintett tagállam nem tett eleget valamely, jogalkotási eljárás keretében elfogadott irányelv átültetéséhez szükséges rendelkezések bejelentésére vonatkozó kötelezettségének, a Bizottság, amennyiben megfelelőnek ítéli, meghatározhatja az érintett tagállam által fizetendő átalányösszegnek vagy kényszerítő bírságnak az általa az adott körülmények között megfelelőnek tartott mértékét. Az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésének második albekezdésével összhangban, ha a Bíróság megállapítja a kötelezettségszegést, az érintett tagállamot – a Bizottság által meghatározott összeget meg nem haladó mértékű – átalányösszeg vagy kényszerítő bírság fizetésére kötelezheti, amely fizetési kötelezettség a Bíróság ítéletében megállapított időpontban válik esedékessé.

59

Mivel – amint az a jelen ítélet 32. pontjából kitűnik – megállapítást nyert, hogy az Észt Köztársaság a 2022. július 15‑i indokolással ellátott véleményben megállapított határidő lejártáig nem fogadta el, és ebből következően nem is jelentette be a Bizottságnak a 2019/1937 irányelv rendelkezéseinek a belső jogába való átültetéséhez szükséges törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, az így megállapított kötelezettségszegés az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésének hatálya alá tartozik.

60

Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésében szereplő mechanizmusnak nem csupán az volt a célja, hogy a tagállamokat arra ösztönözze, hogy a lehető legrövidebb időn belül megszüntessék a kötelezettségszegést, amely ilyen rendelkezés hiányában folytatódna, hanem egyúttal az is, hogy megkönnyítse és felgyorsítsa az abban az esetben alkalmazandó pénzügyi szankciók kiszabására irányuló eljárást, amikor a tagállamok megsértik a jogalkotási eljárás keretében elfogadott irányelv átültetésére irányuló nemzeti rendelkezések bejelentésére vonatkozó kötelezettséget (2024. április 25‑i Bizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 57. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

61

E cél megvalósítása érdekében az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése a pénzügyi szankciók két típusát szabályozza: az átalányösszeget és a kényszerítő bírságot.

62

Míg a napi kényszerítő bírság alkalmazása különösen arra tűnik alkalmasnak, hogy ösztönözze a tagállamot, hogy a lehető legrövidebb időn belül szüntesse meg a kötelezettségszegést, addig az átalányösszeg kiszabása inkább annak értékelésén alapul, hogy az érintett tagállamot terhelő kötelezettségek teljesítésének elmulasztása milyen következményekkel jár az érintett magán‑ és közérdekek szempontjából, különösen, ha a kötelezettségszegés hosszú időn keresztül fennállt (2024. április 25‑i Bizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

63

E tekintetben a Bizottság a megállapítani kért pénzügyi szankció jellegét és összegét az általa elfogadott olyan iránymutatásokat figyelembe véve indokolja, mint amelyek a közleményeiben szerepelnek, amelyek ugyan nem kötik a Bíróságot, mégis hozzájárulnak ahhoz, hogy a Bizottság által végzett cselekmények átláthatók, előre láthatók és a jogbiztonsággal összeegyeztethetők legyenek (lásd ebben az értelemben: 2024. április 25‑i Bizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 60. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

64

A jelen ügyben a Bizottság a 2023. évi közleményre hivatkozva igazolta, hogy az Észt Köztársaságot napi kényszerítő bírság és egyösszegű átalánybírság megfizetésére kell kötelezni, valamint ezek összegének megállapítását.

65

Ami az ilyen pénzügyi szankciók kiszabásának helyénvalóságát illeti, a Bíróság feladata, hogy az egyes esetekben az előtte folyamatban lévő ügy körülményeitől függően, valamint a meggyőzés és visszatartás szerinte szükséges mértéke alapján meghatározza az uniós jog hasonló megsértése megismétlődésének a megelőzéséhez szükséges megfelelő pénzügyi szankciókat (2024. április 25‑i Bizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

66

Először is, ami az átalányösszeg annak ellenére történő kiszabását illeti, hogy az Észt Köztársaság folyamatosan tájékoztatta a Bizottság szervezeti egységeit a 2019/1937 irányelv rendelkezéseinek a nemzeti jogba való átültetésére irányuló eljárás előrehaladásáról, a megállapított kötelezettségszegést övező valamennyi jogi és ténybeli körülmény arra utal, hogy az uniós jog jövőbeli, hasonló módon ismétlődő megsértéseinek tényleges megelőzése a jellegénél fogva megköveteli olyan visszatartó intézkedések elfogadását, mint az átalányösszeg kiszabása. Az Észt Köztársaság ugyanis nem fogadott el egyetlen olyan rendelkezést sem, amely lehetővé tenné ezen irányelv átültetését a 2019/1937 irányelv 26. cikkének (1) bekezdésében előírt határidő lejártáig. Ráadásul e rendelkezések egyikét sem közölték a Bizottsággal a 2022. július 15‑i indokolással ellátott véleményben meghatározott határidő lejártakor, sem pedig a tényállás Bíróság általi vizsgálatának időpontjában.

67

Másodszor, ami a kényszerítő bírság kiszabását illeti, az ilyen szankció főszabály szerint csak akkor alkalmazható, ha az a kötelezettségszegés, amelynek szankcionálására e kényszerítő bírság irányul, a tényállás Bíróság általi vizsgálatáig fennmarad, amely vizsgálatot úgy kell tekinteni, mint amelyre az eljárás befejezésének időpontjában kerül sor. Pontosítani kell, hogy abban az esetben, ha – mint a jelen ügyben is – nem került sor tárgyalásra, e tekintetben az eljárás írásbeli szakasza befejezésének időpontját kell figyelembe venni (2024. április 25‑i Bizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyekről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 64. pont).

68

Ebből következik, hogy annak meghatározása érdekében, hogy lehetséges‑e a jelen ügyben kényszerítő bírság kiszabása, azt kell megvizsgálni, hogy a jelen ítélet 32. pontjában megállapított kötelezettségszegés az írásbeli szakasz 2023. augusztus 14‑i befejezésének időpontjában fennállt‑e.

69

A jelen ügyben nem vitatott, hogy ebben az időpontban az Észt Köztársaság nem fogadta el, következésképpen nem is jelentette be a 2019/1937 irányelv belső jogába való átültetéséhez szükséges törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket. Következésképpen meg kell állapítani, hogy e tagállam a tényállás Bíróság általi vizsgálatáig fenntartotta a kötelezettségszegést.

70

E körülmények között az Észt Köztársaság a Bizottság javaslata szerinti napi kényszerítő bírság megfizetésére való kötelezése megfelelő pénzügyi eszköz annak biztosításához, hogy e tagállam a lehető legrövidebb időn belül szüntesse meg a megállapított kötelezettségszegést, és teljesítse a 2019/1937 irányelvből eredő kötelezettségeit. Mindazonáltal, mivel nem zárható ki, hogy a jelen ügyben hozott ítélet kihirdetésének napjáig az említett irányelv átültetése teljes mértékben megvalósul, e kényszerítő bírságot csak annyiban kell kiszabni, amennyiben a kötelezettségszegés ezen ítélet kihirdetésének időpontjában még fennáll (lásd ebben az értelemben: 2024. április 25‑i Bizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 66. pont).

–

A pénzügyi szankciók összegéről

71

A Bizottság által kért szankciók összegének kiszámítását illetően emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése alapján egyedül a Bíróság rendelkezik hatáskörrel arra, hogy valamely tagállammal szemben pénzügyi szankciót szabjon ki. Mindazonáltal az e rendelkezés alapján indított eljárás keretében a Bíróság csak korlátozott mérlegelési jogkörrel rendelkezik, mivel ha megállapítja a kötelezettségszegést, a Bizottság javaslatai kötik a Bíróságot az általa kiszabható pénzügyi szankció jellege, valamint az általa alkalmazható szankció legmagasabb összege tekintetében (2024. április 25‑i Bizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 67. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

72

Amikor a Bíróság e tárgykörben a Bizottság javaslatai által kijelölt keretek között a mérlegelési jogkörét gyakorolja, az ő feladata akként meghatározni a tagállammal szemben az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése alapján kiszabott pénzügyi szankciók összegét, hogy az egyrészt megfeleljen a körülményeknek, másrészt pedig arányos legyen az elkövetett jogsértéssel. Az e tekintetben jelentős tényezők között szerepelnek különösen olyan szempontok, mint a megállapított kötelezettségszegés súlya, továbbá e kötelezettségszegés fennállásának időtartama, valamint a szóban forgó tagállam fizetési képessége (2024. április 25‑i Bizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 68. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

73

Emlékeztetni kell arra is, hogy e mérlegelési jogkör keretében az iránymutatások – így például a Bizottság közleményei – nem kötik a Bíróságot, de hozzájárulnak az átláthatóság, az előreláthatóság és a jogbiztonság biztosításához a Bizottság azon tevékenységével kapcsolatban, amikor ezen intézmény javaslatokat tesz a Bíróságnak (2024. április 25‑i Bizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 69. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

74

A jelen ügyben a Bizottság a 2023. évi közlemény alapján állapította meg a szükséges pénzügyi szankciók összegét.

75

Először is, a megállapított kötelezettségszegés súlyát illetően a 2023. évi közlemény 3.2. pontjából kitűnik, hogy a Bizottság álláspontja szerint a jogalkotási eljárás keretében elfogadott irányelv átültetésére irányuló rendelkezések bejelentésének elmulasztása mindig súlyosnak minősül. Ennélfogva e kötelezettségszegés igazolja a 10‑es súlyossági együttható automatikus alkalmazását.

76

Az Észt Köztársaság vitatja ezen együttható mértékét és alkalmazásának automatikus jellegét a jelen ügyben.

77

Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy az irányelv teljes átültetésének biztosítása keretében a rendelkezések elfogadására vonatkozó kötelezettség, illetve ezek Bizottságnak való bejelentésére vonatkozó kötelezettség az uniós jog teljes érvényesülésének biztosítása érdekében a tagállamok alapvető kötelezettségének minősül, és e kötelezettségek megsértését ezért egyértelműen súlyosnak kell tekinteni (2024. április 25‑i Bizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 72. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

78

A jelen ügyben hangsúlyozni kell, hogy a 2019/1937 irányelv az uniós jog kulcsfontosságú eszköze, amennyiben az (1) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 1. cikke értelmében az e jog megsértését bejelentő személyek magas szintű, kiegyensúlyozott és hatékony védelmét biztosító közös minimumszabályokat állapít meg azokon a területeken, amelyeken az ilyen jogsértések különösen sérthetik a közérdeket. Az uniós jog megsértését a munkavégzéssel összefüggésben bejelentő személyek védelmét szolgáló rendszer létrehozásával ugyanis ez az irányelv hozzájárul a közérdek sérelmének megelőzéséhez az olyan különösen érzékeny területeken, mint a közbeszerzés, a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás megelőzése, a környezetvédelem vagy az Unió pénzügyi érdekei. Így az említett irányelv rendelkezései mind a közszférában, mind pedig a magánszektorban működő jogalanyok számára előírják a belső bejelentési csatornák, illetve a bejelentések fogadására és nyomon követésére vonatkozó eljárások létrehozására irányuló kötelezettséget, biztosítva ugyanakkor az uniós jog megsértését bejelentő személyek jogait, valamint azokat a feltételeket, amelyek megalapozzák e személyek jogosultságát az e szabályozás szerinti védelemre (2024. április 25‑i Bizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 73. pont).

79

Márpedig a 2019/1937 irányelv rendelkezései előírt határidőn belül történő átültetésének hiánya szükségképpen sérti az uniós jogot, valamint annak egységes és hatékony alkalmazását, mivel előfordulhat, hogy az uniós jog megsértéséről nem tesznek bejelentést, ha az ilyen jogsértésekről tudomással bíró személyek az esetleges megtorlással szemben nem jogosultak védelemre (2024. április 25‑i Bizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 74. pont).

80

Mindemellett az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése alapján a tagállammal szemben kiszabott pénzügyi szankciók összegének meg kell felelnie a körülményeknek, és arányosnak kell lennie az elkövetett jogsértéssel (2024. április 25‑i Bizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 75. pont), amint arra a jelen ítélet 72. pontja emlékeztet.

81

Ezért mondta ki a Bíróság, hogy ha egy irányelv átültetésének, és ebből következően az ezen irányelvet átültető intézkedések bejelentésének teljes elmulasztása esetén automatikusan mindig azonos súlyossági együtthatót alkalmaznak, az szükségképpen megakadályozza, hogy a pénzügyi szankciók összegét a jogsértést jellemző körülményekhez igazítsák, és arányos szankciókat szabjanak ki (2024. április 25‑i Bizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 76. pont).

82

A Bíróság e tekintetben rámutatott arra, hogy ha a Bizottság azt vélelmezi, hogy az irányelv átültetésére elfogadott intézkedések bejelentésére vonatkozó kötelezettség megsértését egyforma súlyúnak kell tekinteni, függetlenül az érintett irányelvtől, akkor a Bizottság nem tudja a pénzügyi szankciókat ahhoz igazítani, hogy e kötelezettség teljesítésének elmulasztása milyen következményekkel jár a magán‑ és közérdekek szempontjából, amint azt a 2023. évi közlemény 3.2.2. pontja előírja (2024. április 25‑i Bizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 77. pont).

83

A jelen ügyben az Észt Köztársaság ellenkérelmében arra hivatkozott, hogy már tartalmaznak a jogszabályai a jelen ítélet 43. pontjában ismertetett, a 2019/1937 irányelv követelményeinek megfelelő olyan rendelkezéseket, amelyek az uniós jogsértéseket bejelentő személyek védelmére irányulnak.

84

Így a munkaszerződésről szóló törvény 3. §‑a és a közszolgálati törvény 13. §‑a a 2019/1937 irányelv 19. cikkében foglaltaknak megfelelően előírja a visszaélést bejelentő személyekkel szembeni megtorlás általános tilalmát. Ezenkívül a bejelentő személyek védelmét biztosítja a korrupcióellenes törvény 6. §‑ának (2) bekezdése, a pénzmosás és a terrorizmus elleni küzdelemről szóló törvény 49., 51., 52. és 521 §‑a, a felügyeleti és pénzügyi hatóságról szóló törvény 502 és 503 §‑a, valamint az értékpapírpiacról szóló törvény 2011, 2012 és 23749 §‑a. Ráadásul több hatóság belső bejelentési csatornákat is létrehozott.

85

E körülmények között meg kell állapítani, hogy nem nyert bizonyítást, hogy a jelen ügyben megállapított kötelezettségszegés magán‑ és közérdekeket érintő következményei ugyanolyan negatívak, mint a 2019/1937 irányelv átültetésének teljes hiánya esetén lennének. Amennyiben a Bizottság arra hivatkozik, hogy e nemzeti jogszabályt nem kell figyelembe venni az alkalmazott súlyossági együttható mértékének értékelése során, mivel azt nem közölték vele, elegendő megállapítani, hogy e jogszabály közlésének elmaradása önmagában nem befolyásolhatja az e jogszabályokra gyakorolt tényleges következményeket (lásd ebben az értelemben: 2024. április 25‑i Bizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 92. pont).

86

Ez nem változtat azon, hogy az Észt Köztársaság maga is elismerte ellenkérelmében, hogy a 171/2023. és 172/2023. sz. törvény hatálybalépése előtt az uniós jogsértéseket bejelentő személyeket védő szabályok az észt jogrendben szétszórtan voltak jelen, és a 2019/1937 irányelv 26. cikkének (3) bekezdésében előírtakkal ellentétben nem tartalmaznak az e személyek védelmére vonatkozó kifejezett hivatkozást.

87

Márpedig az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelmére vonatkozó, a 2019/1937 irányelvben foglaltak szerinti konkrét és egyértelmű szabályok hiánya akadályát képezi e személyek hatékony védelmének, tehát kétségessé teheti e jognak az ezen irányelv hatálya alá tartozó területeken történő egységes és hatékony alkalmazását (2024. április 25‑i Bizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 94. pont).

88

Amint ugyanis arra a jelen ítélet 78. pontja emlékeztet, az uniós jog megsértését a munkavégzéssel összefüggésben bejelentő személyek magas szintű védelmét szolgáló rendszer létrehozásával a 2019/1937 irányelv hozzájárul a közérdek sérelmének megelőzéséhez az olyan különösen érzékeny területeken, mint a közbeszerzés, a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás megelőzése, a környezetvédelem vagy az Unió pénzügyi érdekei (2024. április 25‑i Bizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 95. pont).

89

Mindemellett, amint arra a jelen ítélet 79. pontja is rámutatott, hatékony védelem hiányában előfordulhat, hogy az uniós jog e területeken történő megsértéséről tudomással bíró személyek nem tesznek bejelentést, mivel ezzel esetleg megtorlásnak teszik ki magukat (2024. április 25‑i Bizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 96. pont).

90

Következésképpen a 2019/1937 irányelv (1) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 1. cikkében kimondott célra tekintettel az ezen irányelv teljes és pontos átültetéséhez szükséges törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések elfogadásának hiánya különösen súlyos (2024. április 25‑i Bizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 97. pont).

91

Arra is rá kell mutatni, hogy az a körülmény, hogy az Észt Köztársaság ellen első alkalommal indítottak kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárást az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése alapján, nem vehető figyelembe a rá kiszabandó átalányösszeg összegének meghatározásakor. Valamely tagállam múltbeli magatartása ugyanis nem áll semmilyen kapcsolatban a szóban forgó irányelv átültetése elmaradásának a magán‑ és közérdekekre gyakorolt következményeivel.

92

Másodsorban, a jogsértés időtartamának értékelése keretében egyrészt emlékeztetni kell arra, hogy azon időszak kezdetét illetően, amelyet az átalányösszeg megállapításakor figyelembe kell venni, a szóban forgó kötelezettségszegés időtartamának értékelése céljából nem a Bizottság indokolással ellátott véleményében megállapított határidő lejártának időpontját kell alapul venni, hanem azt az időpontot, amikor a szóban forgó irányelv átültetésére előírt határidő 2021. december 17‑én lejár (2024. április 25‑i Bizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 80. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

93

Másrészt, ami a kényszerítő bírság megállapítását illeti, a jogsértés időtartamát a tényállás Bíróság általi mérlegelése időpontjának figyelembevételével kell értékelni, és nem azon időpontra tekintettel, amikor a Bizottság a Bírósághoz fordult (2019. július 8‑i Bizottság kontra Belgium ítélet [Az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése – Széles sávú hálózat] ítélet, C‑543/17, EU:C:2019:573, 87. pont).

94

Márpedig nem vitatott, hogy az Észt Köztársaság a 2019/1937 irányelv 26. cikkének (1) bekezdésében megállapított átültetési határidő lejártáig, azaz 2021. december 17‑ig nem fogadta el az ezen irányelv átültetéséhez szükséges törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseket, és ebből következően e rendelkezéseket – az említett irányelv 26. cikkének (3) bekezdésében foglalttal ellentétben – nem is jelentette be a Bizottságnak. Ebből következik, hogy a szóban forgó kötelezettségszegés, amely nem ért véget a tényállás Bíróság általi vizsgálatának napján, három éve fennáll.

95

Harmadsorban, ami az Észt Köztársaság fizetési képességét illeti, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a Bizottság azon lehetőségének sérelme nélkül, hogy több kritériumon alapuló pénzügyi szankciókat javasoljon többek között a különböző tagállamok közötti észszerű eltérés fenntartása érdekében, e tagállam fizetési képességének értékelésekor elsődleges tényezőként a GDP‑jét kell alapul venni, továbbá az uniós jog hasonló megsértése jövőbeli megismétlődésének hatékony megelőzése érdekében arányos és kellően visszatartó erejű szankciókat kell kiszabni (2024. április 25‑i Bizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 81. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

96

E tekintetben a Bíróság több alkalommal kimondta, hogy a tagállam GDP‑jének közelmúltbeli, a tényállás Bíróság általi vizsgálata időpontjában ismert alakulását kell figyelembe venni (2024. április 25‑i Bizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 82. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

97

A jelen ügyben a Bizottság által a 2023. évi közlemény 3.4. és 4.2. pontja értelmében alkalmazott „n” együttható, amely az érintett tagállam fizetési képességét fejezi ki a többi tagállam fizetési képességéhez viszonyítva, definíció szerint az érintett tagállam GDP‑je és a tagállamok GDP‑je átlagának – az „n” együttható számításában kétharmados súllyal vett – aránya, valamint az érintett tagállam népességének és a tagállamok népessége átlagának – az „n” együttható számításában egyharmadot jelentő – aránya közötti súlyozott geometriai átlag, amint az a jelen ítélet 9. pontjában említett egyenletből kitűnik. A Bizottság az „n” együttható e számítási módját egyrészt azon célkitűzéssel igazolja, hogy a pusztán a tagállamok GDP‑jén alapuló számításhoz képest észszerű eltérés legyen fenntartható a tagállamok „n” együtthatói között, másrészt az arra irányuló célkitűzéssel, hogy az „n” együttható kiszámításában biztosított legyen egy bizonyos fokú stabilitás, mivel a népesség éves szinten valószínűleg nem változik jelentősen (2024. április 25‑i Bizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 83. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

98

A Bíróság ugyanakkor megállapította, hogy az érintett tagállam fizetési képességének meghatározása során nem lehet az „n” együttható számítási módszerének részeként a demográfiai kritériumot a 2023. évi közlemény 3.4. és 4.2. pontjában rögzített módon figyelembe venni (lásd ebben az értelemben: 2024. április 25‑i Bizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 84–86. pont).

99

Következésképpen a jelen ítélet 95. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően, valamint a számítás stabilitásának biztosítása és a tagállami „n” együtthatótól való észszerű eltérés fenntartása érdekében a Bizottság által előadott releváns kritérium hiányában a pénzügyi szankciókat az Észt Köztársaság utolsó három évre vonatkozó átlag GDP‑jét figyelembe véve kell meghatározni.

100

A fentiek alapján, valamint tekintettel az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésében a Bíróság számára elismert mérlegelési jogkörre, amely rendelkezés kimondja, hogy a Bíróság által megfizetni rendelt átalányösszeg mértéke nem haladhatja meg a Bizottság által meghatározott összeget, meg kell állapítani, hogy a 2019/1937 irányelv 26. cikke (1) és (3) bekezdésének megsértéséből eredőhöz hasonló és az uniós jog teljes körű érvényesülését hátrányosan érintő jogsértések jövőbeli megismétlődésének tényleges megelőzése megköveteli az átalányösszeg kiszabását, amelynek összegét 500 000 euróban kell megállapítani, másrészt pedig, hogy abban az esetben, ha a jelen ítélet 32. pontjában megállapított kötelezettségszegés ezen ítélet kihirdetésének időpontjában továbbra is fennáll, az Észt Köztársaságot kötelezni kell arra, hogy ezen időponttól kezdődően addig, amíg e tagállam megszünteti a megállapított kötelezettségszegést, napi 1500 euró összegű kényszerítő bírságot fizessen a Bizottságnak.

A költségekről

101

A Bíróság eljárási szabályzata 138. cikkének (1) bekezdése alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Az Észt Köztársaság, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségei, valamint a Bizottság részéről felmerült költségek viselésére.

1)

Az Észt Köztársaság – mivel az Európai Bizottság 2022. július 15‑i indokolással ellátott véleményében előírt határidő lejártáig nem fogadta el az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelméről szóló, 2019. október 23‑i (EU) 2019/1937 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfeleléshez szükséges törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, és így nem jelentette be e rendelkezéseket a Bizottságnak – nem teljesítette az ezen irányelv 26. cikkének (1) és (3) bekezdéséből eredő kötelezettségeit.

2)

Az Észt Köztársaság – mivel a tényállás Bíróság általi vizsgálatának időpontjáig nem fogadta el a 2019/1937 irányelv rendelkezéseinek a belső jogába való átültetéséhez szükséges intézkedéseket, és ebből következően nem jelentette be ezen intézkedéseket az Európai Bizottságnak – továbbra is megvalósította a kötelezettségszegést.

3)

A Bíróság kötelezi az Észt Köztársaságot, hogy fizesse meg az Európai Bizottságnak a következő összegeket:

–

500 000 euró átalányösszeget;

–

amennyiben a rendelkező rész 1. pontjában megállapított kötelezettségszegés a jelen ítélet kihirdetésének napján továbbra is fennáll, ezen időponttól kezdődően a megállapított kötelezettségszegés e tagállam általi megszüntetéséig napi 1500 euró összegű kényszerítő bírságot.

4)

A Bíróság az Észt Köztársaságot kötelezi a saját költségein felül az Európai Bizottság részéről felmerült költségek viselésére.