52011DC0492

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló 1049/2001/EK rendelet 2010. évi végrehajtásáról /* COM/2011/0492 végleges */


A BIZOTTSÁG JELENTÉSE

az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló 1049/2001/EK rendelet 2010. évi végrehajtásáról

ELőSZÓ

E jelentés az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet[1] 17. cikkének (1) bekezdése alapján készült a 2010. évre vonatkozóan, és a mellékletben öszefoglalt statisztikai adatokra támaszkodik.

E statisztikai adatok a kérelmek számát jelzik, nem pedig a kért dokumentumok számát. A gyakorlatban a kérelmek irányulhatnak egyetlen dokumentumra, vagy egy adott eljárás teljes aktájára is. A statisztikai adatok az adott kérelem benyújtásának idején nyilvánosan elérhető dokumentumokhoz való hozzáférésre vonatkozó kérelmeket nem tartalmazzák.

1. AZ 1049/2001/EK RENDELET FELÜLVIZSGÁLATA

2. A rendelet átdolgozására irányuló, 2008. április 30-án benyújtott bizottsági javaslat még az első olvasat szakaszánál tart. A Parlament 2009. március 11-én szavazott egy módosításokat tartalmazó jelentésről, a jogalkotási állásfoglalásról szóló szavazást azonban elhalasztotta. A 2009 júniusában tartott választások után az új Parlament folytatta a bizottsági javaslat megvitatását. Az Alkotmányügyi Bizottság (AFCO) és a Petíciós Bizottság (PETI) 2010. november 30-án, illetve 2010. december 1-jén fogadta el véleményét. Az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság (LIBE) még nem szavazott az új jelentéstervezetről. A Tanácsban munkacsoporti szinten már sor került a javaslat vizsgálatára.

3. A Lisszaboni Szerződés 2009. december 1-jei hatálybalépését követően a Bizottság 2011. március 21-én új javaslatot nyújtott be, hogy az 1049/2001/EK rendeletet a Lisszaboni Szerződés követelményeihez igazítsa. E javaslat célja, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés egységes szerkezetbe foglalt változata 15. cikke (3) bekezdésének megfelelően a rendelet intézményi hatályát az Európai Unió valamennyi intézményére, szervére, hivatalára és ügynökségére kiterjessze, az Európai Unió Bíróságára, az Európai Központi Bankra és az Európai Beruházási Bankra vonatkozó bizonyos korlátozásokkal.

4. NYILVÁNTARTÁSOK ÉS INTERNETES OLDALAK

5. A 2010-es év folyamán 18 661 új dokumentumot vettek fel a bizottsági dokumentumok nyilvántartásába (lásd a mellékletben szereplő táblázatot).

6. Az 1049/2001/EK rendelet 17. cikkének (1) bekezdése szerint a Bizottságnak éves jelentéseiben meg kell adnia a birtokában lévő azon dokumentumok számát, amelyek a rendelet 9. cikkének (1) bekezdésének meghatározása szerint „minősített” dokumentumok[2], és ezért nem vették fel őket a nyilvántartásba. A Bizottság nyilvános nyilvántartása a COM, C, OJ, PV és SEC jelzetű dokumentumokra terjed ki. 2010-ben a Bizottság nem hozott létre és nem kapott a fenti dokumentumtípusokba tartozó minősített dokumentumokat.

7. Az alábbi táblázat ismerteti az EUROPA szerver „Átláthatóság és a dokumentumokhoz való hozzáférés” elnevezésű weboldalának látogatottságára vonatkozó 2010. évi adatokat:

Látogatók száma | Látogatások száma | Letöltött oldalak |

Összesen | 48 557 | 61 308 | 452 695 |

Havi átlag | 4046 | 5109 | 37 725 |

8. A TÖBBI INTÉZMÉNNYEL VALÓ EGYÜTTMűKÖDÉS A RENDELET ALAPJÁN

A rendelet 15. cikkének (2) bekezdése szerinti intézményközi bizottság 2010-ben nem tartott ülést. A három intézmény (az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság) között igazgatási szinten rendszeres volt a kapcsolattartás a rendelet egységes alkalmazásának biztosítása érdekében.

9. A HOZZÁFÉRÉSI KÉRELMEK ELEMZÉSE

10. 2010-ben jelentősen emelkedett az 1049/2001/EK rendelet alapján benyújtott első kérelmek száma (6127 ilyen kérelmet nyújtottak be, míg 2009-ben ezek száma 5055 volt, azaz 21%-os növekedésről van szó).

11. A megerősítő kérelmekre vonatkozóan kiadott érdemi határozatok száma tekintetében 2010-ben gyakorlatilag nem történt változás: 2010-ben 122 érdemi határozatot hoztak, 2009-ben pedig 120-at. A megerősítő kérelmekre adott válaszok száma összesen 152 volt. A fennmaradó 30 ügy az 1049/2001/EK rendelet szerinti hivatalos határozat nélkül került lezárásra. Ezek vagy okafogyott kérelmek voltak, vagy pedig olyanok, amelyek elbírálására más, megfelelőbb jogalap szerint – pl. a kérelmező saját személyes adataihoz való hozzáférésére irányuló kérelmek esetében a személyes adatok védelméről szóló 45/2001/EK rendelet alapján – került sor 2010-ben több megerősítő kérelem érkezett (181), mint 2009-ben (140). A beérkezett megerősítő kérelmek száma és a kiadott határozatok száma közötti különbség az év végén függőben lévő ügyek számában (68) mutatkozik meg.

12. Az érdeklődést keltő szakterületek listáján az első kérelmek 9,07 %-át képviselő versenypolitika áll az élen, majd szorosan ezt követi a többi fő uniós szakpolitika területe, így a bel- és igazságügy, a közlekedés és az energiaügy, a belső piac, az adóügy és a vámunió, az egészségügy és a fogyasztóvédelem, a környezetvédelem és a vállalkozáspolitika.

13. A kérelmezők főbb csoportjait továbbra is az első kérelmek 23,24%-át benyújtó tudományos szakemberek, az ügyvédi irodák (10,69%) és a kérelmek teljes számának 8,18 %-át benyújtó civil társadalmi szervezetek (nem kormányzati szervezetek, érdekcsoportok) jelentik. A kérelmek 32,68 %-a esetében a társadalmi-szakmai háttér nincs meghatározva.

14. Az első kérelmek földrajzi megoszlása szintén igen hasonló az előző évek adataihoz. Bár a kérelmek legnagyobb arányban (17,95 %) – nyilvánvaló okokból – belgiumi lakóhellyel, illetve székhellyel rendelkező személyektől vagy szervezetektől érkeztek, közel azonos arányt képviseltek (16,62 %) a Németországból származó kérelmek. Nem volt más olyan tagállam, ahonnan 10 %-nál magasabb arányban nyújtottak volna be kérelmeket. A legnagyobb számban a nagy népességgel rendelkező tagállamokból – Franciaországból, Olaszországból, Spanyolországból, az Egyesült Királyságból és Hollandiából – érkeztek kérelmek, ezek együttes aránya 36,45 %-ot tett ki. Az új tagállamokból érkező kérelmek aránya némi emelkedést mutatott; a Cseh Köztársaságból származó kérelmek 4,23 %-ot tettek ki, a Lengyelországból származók pedig 2,76 %-ot.

15. A HOZZÁFÉRÉSI JOGRA VONATKOZÓ KIVÉTELEK ALKALMAZÁSA

16. 2010-ben is 80 % fölött volt azon első kérelmek aránya, amelyek esetében teljes hozzáférést adtak (82,16 %), míg az első kérelmek 5,37 %-a esetében nyújtottak részleges hozzáférést. Az esetek 82,16%-ában közölték a dokumentum teljes szövegét (a 2009-es 84,23%-kal szemben), az esetek 5,37%-ban pedig a dokumentumokhoz való részleges hozzáférést biztosítottak (a 2009-es 4,11%-hoz képest). Tehát az első körben – különböző okokból – teljes egészében elutasított kérelmek aránya 12 % körül volt, azaz a 2009-es szinthez képest nem változott.

17. Az első álláspontot megerősítő határozatok aránya a 2009-ben tapasztalt csökkenést követően a 2008-as szinthez tért vissza (2010-ben ez az arány 50 %volt, 2008-ban pedig 48,08 %, míg 2009-ben csupán 22,50 %).

Szintén újból a 2008-as értékhez közelített azon esetek aránya, amelyekben az első elutasítást követően teljes hozzáférést biztosítottak (ez az arány 2010-ben 15,57 % volt, míg 2009-ben 50 %, 2008-ban pedig 18,59 %). Ugyanakkor jelentős mértékben emelkedett azon esetek aránya, amelyekben az első elutasítást követően részleges hozzáférést biztosítottak (2010-ben ez 34,43 % volt, míg 2009-ben 27,50 %).

18. Az elutasítás két fő indoka az első kérelmek esetében továbbra is a következő volt:

19. az ellenőrzések, vizsgálatok és könyvvizsgálatok céljának védelme (a 4. cikk (2) bekezdésének harmadik francia bekezdése) – 2009-hez képest enyhe csökkenés volt tapasztalható (az elutasítások 26,63 %-a, a 2009-es 27,61 %-hez képest),

20. a Bizottság döntéshozatali eljárásának védelme (4. cikk (3) bekezdése) – ez az elutasításoknak összesen 26,42 %-át tette ki (a 2009-es 25,61 %-hoz képest), amelyből 16,80 % olyan ügyekre vonatkozott, amelyekkel kapcsolatosan az intézmény még nem hozott határozatot, 9,66 % pedig belső használatra korlátozott állásfoglalásokra.

A kereskedelmi érdekek védelmére alapozott elutasítások aránya az előző évhez képest némiképp csökkent; 11,84 %-ot tett ki (míg 2009-ben 13,99 % volt).

21. A hozzáférési kérelem elutasításának megerősítésekor a legfőbb indokok a következők voltak:

22. a vizsgálati tevékenységek céljainak védelme (a 2009-as 25,91 %-hoz képest 32 %),

23. a kereskedelmi érdekek védelme (a 2009-es 17,52 %-hoz képest 16,67 %),

24. a Bizottság döntéshozatali eljárásának védelme – ez az elutasítások 19,33 %-át tette ki (a 2009-es 26,64 %-hoz képest), amelyből 11,33 % olyan ügyekre vonatkozott, amelyekkel kapcsolatosan az intézmény még nem hozott határozatot, 8 % pedig belső használatra korlátozott állásfoglalásokra.

25. AZ EURÓPAI OMBUDSMANHOZ BENYÚJTOTT PANASZOK

26. Az ombudsman 2010-ben az alábbi 23 panaszt zárta le a dokumentumokhoz való hozzáférési kérelmek bizottsági elbírálásával kapcsolatban:

1 ügy, amelyet hivatali visszásság megállapítása nélkül zárt le |

2953/2008/FOR |

13 ügy, amelyet kritikai és/vagy egyéb megjegyzéssel zárt le |

3699/2006/ELB | 355/2007/TN(FOR) | 671/2007/PB | 2502/2007/RT |

3163/2007/BEH | 676/2008/RT[3] | 1039/2008/FOR | 1438/2008/DK |

1202/2009/GG | 1207/2009/GG | 1302/2009/TS | 100/2010/GG |

465/2010/FOR |

9 ügy, amelyet további intézkedés nélkül zárt le |

301/2008/IP | 2219/2008/(JMA)MHZ | 2643/2008(TN)RT | 3052/2008(BB)FOR |

966/2009/JMA | 2647/2009/IP | 172/2010/ANA | 1195/2010/OV |

1357/2010/MHZ |

27. Az év folyamán az ombudsman 22 olyan új vizsgálatot indított, ahol a panasz tárgya első vagy másodsorban a dokumentumokhoz való hozzáférés volt.

28. BÍRÓSÁGI FELÜLVIZSGÁLAT

2010 az ítélkezési gyakorlat új fejleményei tekintetében igen mozgalmas év volt[4].

29. A Bíróság 2010-ben fellebbezési ügyekben négy ítéletet hozott:

a C-362/08. P. sz., Internationaler Hilfsfonds kontra Bizottság ügyben 2010. január 26-án hozott ítélet | a C-139/07. P. sz., Bizottság kontra Technische Glaswerke Ilmenau GmbH ügyben 2010. június 29-én hozott ítélet (a továbbiakban: TGI) |

a C-28/08. P. sz., Bizottság kontra Bavarian Lager ügyben 2010. június 29-én hozott ítélet | a C-514/07. P., C-528/07. P. és C-532/07. P. sz., API, Svédország és Bizottság egyesített ügyekben 2010. szeptember 21-én hozott ítélet |

E négy ítélet fontos magyarázatokat nyújtott az 1049/2001/EK rendelet anyagi és eljárási jogi vonatkozásainak értelmezéséhez.

Az anyagi jogi kérdések tekintetében a Bíróság a 2010. június 29-én hozott két ítéletben ( Bavarian Lager , TGI ) tisztázta az 1049/2001/EK rendelet 4. cikke (1) bekezdésének b) pontjában és 4. cikke (2) bekezdésének harmadik francia bekezdésében meghatározott kivételek értelmezését. Az API -ügyben hozott ítéletben a Bíróság értelmezte a 4. cikk (2) bekezdésének második francia bekezdésében meghatározott kivételt.

A Bavarian Lager ügyben a Bíróság ítélete kimondta, hogy amennyiben a nyilvános hozzáférésre irányuló kérelem személyes adatokat tartalmazó dokumentumokra irányul, az adatvédelmi rendelet rendelkezései teljes mértékben alkalmazandóvá válnak, beleértve azt a rendelkezést is, hogy a személyes adatok címzettjének bizonyítania kell azok közlésének szükségességét, valamint azt a rendelkezést, hogy az érintettnek joga van ahhoz, hogy sajátos helyzetével kapcsolatos, fontos jogos érdekből bármikor kifogást emeljen a rá vonatkozó adatok feldolgozása ellen.

A TGI -ügyben hozott ítéletben a Bíróság álláspontja az volt, hogy a Bizottság állami támogatásokra vonatkozó vizsgálatokkal kapcsolatos igazgatási aktáiban található dokumentumokra az az általános vélelem vonatkozik, amely szerint az igazgatási aktában meglévő dokumentumok hozzáférhetővé tétele főszabály szerint sérti a vizsgálat céljainak védelmét. Az állami támogatásokról szóló rendelet nem ír elő az érdekeltek számára az igazgatási aktához való hozzáférési jogot Ha az érdekeltek az 1049/2001 rendelet alapján hozzáférhetnének az ilyen dokumentumokhoz, megkérdőjeleződne az állami támogatások vizsgálati rendszere. A Bíróság azt is megállapította, hogy ez a vélelem megdönthető, ha a kérelmező bizonyítja, hogy az „említett vélelem nem vonatkozik” a kért dokumentumra, vagy azt, hogy a dokumentum hozzáférhetővé tételéhez nyomós közérdek fűződik.

Az API -ügyben a Bíróság megfogalmazta azt a vélelmet, miszerint a valamely intézmény által az uniós bíróságokhoz benyújtott beadványok a bírósági eljárások lezárása előtt nem tehetők hozzáférhetővé. A TGI -ügyben hozott ítélet érveléséhez hasonlóan a Bíróság a bírósági eljárásokra vonatkozó kivétel ezen értelmezését a bírósági eljárásokra vonatkozó jogi keretből, valamint abból vezette le, hogy az igazságszolgáltatási tevékenységek tekintetében a nyilvánosság nem rendelkezik hozzáférési jogokkal.

Végül, az Internationaler Hilfsfonds ügyet illetően a Bíróság egyértelművé tette, hogy bármikor újra lehet kérelmezni az azon dokumentumokhoz való hozzáférést, amelyekhez a hozzáférést korábban megtagadták, valamint ilyen esetben az érintett intézmény köteles megvizsgálni, hogy a hozzáférés korábbi megtagadása a jogi és ténybeli helyzet időközben történő megváltozására tekintettel továbbra is igazolt-e.

30. A Törvényszék öt ítéletet hozott a Bizottság határozataira vonatkozóan:

a T-355/04. és T-446/04. sz., Co-Frutta Soc. Coop kontra Bizottság egyesített ügyekben 2010. január 19-én hozott ítélet | a T-237/05. sz., Editions Odile Jacob SAS kontra Bizottság ügyben 2010. június 9-én hozott ítélet | a T-111/07. sz., Agrofert kontra Bizottság ügyben 2010. július 7-én hozott ítélet |

a T-474/08. sz., D. Umbach kontra Bizottság ügyben 2010. október. 21-én hozott ítélet | a T-494/08–T-500/08. és T-509/08. sz., Ryanair kontra Bizottság egyesített ügyekben 2010. december 10-én hozott ítélet |

A Bizottságnak az összefonódás-ellenőrzés területére vonatkozó vizsgálati aktáihoz való hozzáféréssel kapcsolatos két ügyben – az Editions Odile Jacob ügyben és az Agrofert -ügyben – a Törvényszék megsemmisítette a Bizottság 1049/2001/EK rendelet alapján hozott határozatait, lényegében a dokumentumok konkrét és egyenkénti értékelésének elmulasztása miatt[5].

A Ryanair -ügyekben a Törvényszék a Bíróság TGI -ügyben hozott ítéletét követte, és elutasította a kereseteket.

A fennmaradó két ügyben a Törvényszék hatályukban fenntartotta az 1049/2001/EK rendelet alapján hozott bizottsági határozatokat.

Hasonlóképpen, a T-439/08. sz., Agapiou Joséphidès kontra Bizottság és EACEA ügyben (ahol a Bizottság volt az egyik alperes, bár a megfellebbezett határozatot az EACEA hozta) hozott 2010. október 21-i ítélet elutasította a keresetet.

Végül három olyan további ügyet kell megemlíteni, amelyeket töröltek a nyilvántartásból, mivel a felperes elállt a keresettől:

a T-245/09. sz., Shell Hellas kontra Bizottság ügyben 2010. január 5-én hozott végzés | a T-251/09. sz., Soc. des Pétroles Shell kontra Bizottság ügyben 2010. január 5-én hozott végzés | a T-170/03. sz., BAT kontra Bizottság ügyben 2010. szeptember 6-án hozott végzés |

31. 2010-ben a Bizottság 1049/2001/EK rendelet alapján hozott határozatai ellen 14 újabb keresetet indítottak:

T-17/10. sz. ügy, Gerald Steinberg kontra Bizottság | T-36/10. sz. ügy, Internationaler Hilfsfonds e.V. kontra Bizottság | T-120/10. sz. ügy, ClientEarth és társai kontra Bizottság |

T-167/10. sz. ügy, Evropaïki Dynamiki kontra Bizottság | T-180/10. sz. ügy, Nickel Institute kontra Bizottság | T-181/10. sz. ügy, Reagens SpA kontra Bizottság |

T-267/10. sz. ügy, Land Wien kontra Bizottság | T-291/10. Anne Martin kontra Bizottság | T-300/10. sz. ügy, Internationaler Hilfsfonds e.V. kontra Bizottság |

T-301/10. sz. ügy, Sophie in 't Veld kontra Bizottság | T-359/10. sz. ügy, Ecologistas en Acción-CODA kontra Bizottság | T-395/10. sz. ügy, Stichting Corporate Europe Observatory kontra Bizottság |

T-449/10. sz. ügy, ClientEarthés társai kontra Bizottság | T-511/10. sz. ügy, Evropaïki Dynamiki kontra Bizottság |

32. Emellett három újabb fellebbezést nyújtottak be a Bírósághoz a Törvényszék ítéleteivel szemben.

A Bizottság által benyújtott fellebbezések (lásd a 7.2. szakaszt):

C-404/10 P. sz. ügy, Bizottság kontra Odile Jacob SAS, Lagardère SCA | C-477/10P sz. ügy, Bizottság kontra Agrofert, további felek: Svédország, Finnország, Dánia, Polski Koncern Naftowy Orlen SA |

A felperes által benyújtott fellebbezés:

C-609/10 P. sz. ügy, Dieter C. Umbach kontra Bizottság |

33. KÖV etkeztetések

34. 2010-ben ismét jelentősen emelkedett a hozzáférésre irányuló kérelmek mennyisége. Míg 2009-ben számuk az előző évivel azonos volt (kb. 5000), 2010-ben több mint 6000 kérelmet nyújtottak be. E 20 %-os növekedés ellenére a hozzáférés megadásának aránya továbbra is magas: öt kérelemből négyet pozitívan bírálnak el. Figyelmet érdemel, hogy tíz év alatt a hozzáférésre irányuló kérelmek száma évi 500-ról 6000-re emelkedett. A kérelmek összmennyiségét nézve a megerősítő kérelmek, az ombudsmanhoz benyújtott panaszok és a Bírósághoz benyújtott keresetek száma továbbra is igen alacsony.

Bár a polgárok által benyújtott kérelmek aránya nőtt, a hozzáférési kérelmek többsége továbbra is a tudományos szakemberektől, a nem kormányzati szervektől, érdekcsoportoktól és ügyvédi irodáktól érkezett. E kérelmek közül sok jogsértési eljárásokra, trösztellenes, összefonódási, állami támogatási vagy dömpingellenes ügyekre vonatkozik. A korábbi évekhez hasonlóan a hozzáférésre irányuló kérelmek főként a Bizottságnak az uniós jogszabályok végrehajtásában betöltött szerepét érintik, amelynek során egyensúlyt kell teremteni az átláthatóság és más jogos érdekek között, az alkalmazandó szabályoknak megfelelően. A Bizottság új jogszabályokra irányuló kezdeményezései tekintetében már jelentős mértékben sikerült megvalósítani az átláthatóságot, mivel számos dokumentumot proaktív módon nyilvánosságra hoznak.

35. Mára – 10 évvel a rendelet elfogadása után – a polgárok bizottsági dokumentumokhoz való hozzáférési joga tekintetében egységes igazgatási gyakorlat alakult ki a rendelet végrehatásának köszönhetően. Ítélkezési gyakorlatuk révén a Bíróság és a Törvényszék is jelentős mértékben hozzájárult ehhez a folyamathoz. A Bizottság ezért továbbra is meg van győződve arról, hogy a rendelet felülvizsgálatának az elmúlt tíz év során elért eredményekből kell kiindulnia.

MELLÉKLET

Az 1049/2001/EK rendelet alkalmazására vonatkozó statisztikák

A NYILVÁNTARTÁSBA VETT DOKUMENTUMOK SZÁMA

ELSő KÉRELMEK

A BEÉRKEZETT ÉS ELBÍRÁLT KÉRELMEK

2008[6] | 2009 | 2010 |

Beérkezett kérelmek | - | 5401 | 6361 |

Válaszok[7][8] | - | 6636 | 7148 |

Az 1049/2001/EK rendelet alapján adott válaszok | 5197 | 5055 | 6127 |

EREDMÉNY

2008 | 2009 | 2010 |

Szám | % | Szám | % | Szám | % |

MEGERőSÍTő KÉRELMEK

A BEÉRKEZETT ÉS ELBÍRÁLT KÉRELMEK

2008 | 2009 | 2010 |

Beérkezett kérelmek | - | 140 | 181 |

A kérelmekre adott válaszok | - | 134 | 152 |

A megerősítő kérelmekre vonatkozóan az 1049/2001/EK rendelet alapján hozott határozatok | 156 | 120 | 122 |

EREDMÉNY

2008 | 2009 | 2010 |

Szám | % | Szám | % | Szám | % |

36. AZ ELUTASÍTÁSOK MEGOSZLÁSA AZ ALKALMAZOTT KIVÉTEL SZERINT (%)

ELSő KÉRELMEK

2008 | 2009 | 2010 |

A 4. cikk (1) bekezdése a) pontjának első francia bekezdése – A közbiztonság védelme | 0,18 | 1,36 | 1,94 |

A 4. cikk (1) bekezdése a) pontjának második francia bekezdése – Védelmi és katonai ügyek védelme | 0,82 | 0,54 | 0,14 |

A 4. cikk (1) bekezdése a) pontjának harmadik francia bekezdése – A nemzetközi kapcsolatok védelme | 10,24 | 8,17 | 9,83 |

A 4. cikk (1) bekezdése a) pontjának negyedik francia bekezdése – A pénzügyi, monetáris vagy gazdaságpolitika védelme | 2,9 | 2,09 | 2,15 |

A 4. cikk (1) bekezdésének b) pontja – A személyiség és a magánszemély becsületének védelme | 5,98 | 6,99 | 9,76 |

A 4. cikk (2) bekezdésének első francia bekezdése – Kereskedelmi érdekek védelme | 14,4 | 13,99 | 11,84 |

A 4. cikk (2) bekezdésének második francia bekezdése – A bírósági eljárások és jogi tanácsadás védelme | 6,52 | 9,81 | 7,32 |

A 4. cikk (2) bekezdésének harmadik francia bekezdése – Az ellenőrzések, vizsgálatok és könyvvizsgálatok céljának védelme | 26,63 | 27,61 | 26,63 |

A 4. cikk (3) bekezdésének első albekezdése – Döntéshozatali eljárás, még nem született határozat | 13,5 | 17,80 | 16,80 |

4.3. A 4. cikk (3) bekezdésének második albekezdése – Döntéshozatali eljárás, már született határozat: az érintett intézményen belüli tárgyalások és előzetes egyeztetések részét képező, belső használatra korlátozott állásfoglalások | 15,22 | 7,81 | 9,62 |

4.5. A 4. cikk (5) bekezdése: tagállami / harmadik felek részéről történő elutasítás | 3,62 | 3,81 | 3,94 |

Összesen | 100 | 100 | 100 |

MEGERőSÍTő KÉRELMEK

2008 | 2009 | 2010 |

A 4. cikk (1) bekezdése a) pontjának első francia bekezdése – A közbiztonság védelme | 0,42 | 2,55 | 2,67 |

A 4. cikk (1) bekezdése a) pontjának második francia bekezdése – Védelmi és katonai ügyek védelme | 0,42 | 0 | 0 |

A 4. cikk (1) bekezdése a) pontjának harmadik francia bekezdése – A nemzetközi kapcsolatok védelme | 5,91 | 4,38 | 6,67 |

A 4. cikk (1) bekezdése a) pontjának negyedik francia bekezdése – A pénzügyi, monetáris vagy gazdaságpolitika védelme | 0,84 | 3,28 | 3,33 |

A 4. cikk (1) bekezdésének b) pontja – A személyiség és a magánszemély becsületének védelme | 5,06 | 14,23 | 9,33 |

4.2. A 4. cikk (2) bekezdésének első francia bekezdése – A kereskedelmi érdekek védelme | 24,89 | 17,52 | 16,67 |

4.2. A 4. cikk (2) bekezdésének második francia bekezdése – A bírósági eljárások és jogi tanácsadás védelme | 3,8 | 5,47 | 10 |

4.2. A 4. cikk (2) bekezdésének harmadik francia bekezdése – Az ellenőrzések, vizsgálatok és könyvvizsgálatok céljának védelme | 27,85 | 25,91 | 32 |

A 4. cikk (3) bekezdésének első albekezdése – Döntéshozatali eljárás, még nem született határozat | 17,3 | 12,77 | 11,33 |

4.3. A 4. cikk (3) bekezdésének második albekezdése – Döntéshozatali eljárás, már született határozat: az érintett intézményen belüli tárgyalások és előzetes egyeztetések részét képező, belső használatra korlátozott állásfoglalások | 12,24 | 13,87 | 8 |

4.5. A 4. cikk (5) bekezdése – Tagállami elutasítás | 1,27 | - | - |

Összesen | 100 | 100 | 100 |

A KÉRELMEK MEGOSZLÁSA

A KÉRELMEZőK TÁRSADALMI ÉS FOGLALKOZÁSI HELYZETE SZERINT (%)

2008 | 2009 | 2010 |

Tudományos szakemberek | 31,03 | 21,29 | 23,24 |

Hatóságok (az uniós intézményeken kívül) | 14,19 | 7,33 | 13,56 |

Jogászok | 11,01 | 10,24 | 10,69 |

Egyéb uniós intézmények | 6,3 | 3,77 | 8,32 |

Civil társadalom (érdekcsoportok, ipar, nem kormányzati szervek stb.) | 18,26 | 9,85 | 8,18 |

Újságírók | 2,46 | 2,02 | 3,35 |

Nincs meghatározva | 16,75 | 45,5 | 32,68 |

Összesen | 100 | 100 | 100 |

A KÉRELMEZőK ORSZÁGA SZERINT (%)

2008 | 2009 | 2010 |

Belgium | 18,93 | 18,26 | 17,95 |

Németország | 16,89 | 16,61 | 16,62 |

Franciaország | 8 | 8,01 | 9,05 |

Olaszország | 8,54 | 7,18 | 8,85 |

Egyesült Királyság | 6,34 | 6,23 | 7,24 |

Spanyolország | 5,29 | 6,27 | 6,86 |

Hollandia | 4,83 | 5,45 | 4,43 |

Cseh Köztársaság | 1,26 | 1,11 | 4,23 |

Lengyelország | 2,57 | 2,86 | 2,76 |

Svédország | 1,44 | 2,13 | 2,18 |

Ausztria | 2,11 | 1,98 | 2,08 |

Luxemburg | 2,61 | 1,71 | 1,99 |

Dánia | 2,45 | 1,63 | 2,02 |

Írország | 1,28 | 0,72 | 1,49 |

Görögország | 1,93 | 1,06 | 1,22 |

Portugália | 1,5 | 1,61 | 1,16 |

Románia | 0,58 | 0,93 | 1,11 |

Finnország | 1,08 | 0,78 | 0,81 |

Magyarország | 0,86 | 0,70 | 0,89 |

Bulgária | 0,36 | 0,56 | 0,69 |

Szlovákia | 0,24 | 0,50 | 0,56 |

Szlovénia | 0,32 | 0,39 | 0,52 |

Litvánia | 0,62 | 0,35 | 0,31 |

Málta | 0,2 | 0,30 | 0,22 |

Ciprus | 0,22 | 0,20 | 0,20 |

Lettország | 0,28 | 0,06 | 0,13 |

Észtország | 0,1 | 0,17 | 0,09 |

EU-n kívüli európai országok | 2,12 | 0,83 | 0,50 |

Észak-Amerika | 1,16 | 0,37 | 0,11 |

Ausztrália és Új-Zéland | 0,14 | 0,07 | 0,09 |

Afrika | 0,04 | 0,20 | 0,05 |

Dél-Amerika | 0,06 | 0,09 | 0,05 |

Ázsia | 0,46 | 0,19 | 0,04 |

Nincs meghatározva | 5,24 | 10,57 | 3,49 |

Összesen | 100 | 100 | 100 |

AZ ÉRINTETT TERÜLET SZERINT (%)

Főigazgatóság /Szolgálat | 2008 | 2009 | 2010 |

SG – Főtitkárság | 9,38 | 10,10 | 11,64 |

COMP – Versenypolitikai Főigazgatóság | 7,18 | 7,03 | 9,07 |

JUST – Jogérvényesülési Főigazgatóság + HOME – Belügyi Főigazgatóság (korábban JLS) | 6,69 | 7,74 | 8,38 |

MOVE – Mobilitáspolitikai és Közlekedési Főigazgatóság + ENER – Energiaügyi Főigazgatóság (korábban TREN) | 8,18 | 8,02 | 7,14 |

MARKT – Belső Piaci és Szolgáltatási Főigazgatóság | 7,28 | 7,27 | 6,14 |

ENV – Környezetvédelmi Főigazgatóság + CLIMA – Éghajlatpolitikai Főigazgatóság | 6,07 | 8,37 | 6,07 |

SANCO – Egészség- és Fogyasztóügyi Főigazgatóság | 5,74 | 4,69 | 5,44 |

TAXUD – Adóügyi és Vámuniós Főigazgatóság | 5,17 | 6,20 | 5,30 |

ENTR – Vállalkozáspolitikai és Ipari Főigazgatóság | 5,91 | 4,55 | 4,48 |

RELEX – Külkapcsolati Főigazgatóság | 2,39 | 2,25 | 3,29 |

AGRI – Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóság | 3,6 | 4,07 | 3,15 |

REGIO – Regionális Politikai Főigazgatóság | 3,42 | 3,67 | 3,06 |

TRADE – Kereskedelmi Főigazgatóság | 2,72 | 2,08 | 3,06 |

DEVCO – EuropeAid Fejlesztési és Együttműködési Főigazgatóság (korábban DEV + AIDCO) | 3,22 | 2,75 | 2,77 |

EMPL – A Foglalkoztatás, a Szociális Ügyek és a Társadalmi Összetartozás Főigazgatósága | 3,72 | 3,28 | 2,74 |

SJ – Jogi Szolgálat | 1,75 | 1,80 | 2,68 |

ECFIN – Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóság | 1,23 | 1,87 | 2,32 |

HR – Humánerőforrásügyi és Biztonsági Főigazgatóság (korábban ADMIN) + OIB + OIL – a Brüsszeli és a Luxembourgi Infrastrukturális és Logisztikai Hivatal + PMO – Személyi Juttatásokat Kezelő és Kifizető Hivatal | 4,54 | 3,15 | 2,29 |

RTD – Kutatási és Innovációs Főigazgatóság, JRC – Közös Kutatóközpont | 1,36 | 1,74 | 1,82 |

INFSO – Információs Társadalmi és Médiaügyi Főigazgatóság | 2,3 | 2,29 | 1,79 |

ELARG – Bővítési Főigazgatóság | 1,5 | 1,74 | 1,47 |

BUDG – Költségvetési Főigazgatóság | 1,07 | 1,07 | 1,24 |

EAC – Oktatásügyi és Kulturális Főigazgatóság | 1,4 | 1,44 | 1,13 |

COMM – Kommunikációs Főigazgatóság | 0,85 | 0,41 | 0,74 |

MARE – Tengerügyi és Halászati Főigazgatóság | 1,13 | 0,79 | 0,66 |

DGT – Fordítási Főigazgatóság | 0,32 | 0,13 | 0,36 |

ESTAT – Eurostat | 0,22 | 0,11 | 0,31 |

CAB – a biztosok kabinetjei | 0,43 | 0,30 | 0,28 |

ECHO – Humanitárius Segélyek és Polgári Védelem Főigazgatósága | 0,15 | 0,24 | 0,28 |

OLAF – Európai Csalás Elleni Hivatal | 0,62 | 0,24 | 0,27 |

OPOCE – Az Európai Unió Kiadóhivatala | 0,05 | 0,19 | 0,19 |

EPSO – Európai Személyzeti Felvételi Hivatal | 0,23 | 0,26 | 0,14 |

IAS – Belső Ellenőrzési Szolgálat | 0,07 | 0,02 | 0,09 |

DIGIT – Informatikai Főigazgatóság | 0 | 0,07 | 0,09 |

SCIC – Tolmácsolási Főigazgatóság | 0,02 | 0,02 | 0,08 |

BEPA – Európai Szakpolitikai Tanácsadó Iroda | 0,07 | 0,06 | 0,03 |

Összesen | 100 | 100 | 100 |

[1] HL L 145., 2001.5.31., 43. o.

[2] „A minősített dokumentumok az intézményektől vagy az általuk létesített ügynökségektől, a tagállamoktól, harmadik országoktól vagy nemzetközi szervezetektől származó, az érintett intézmény szabályainak megfelelően "TRÈS SECRET/TOP SECRET", "SECRET" vagy "CONFIDENTIEL" minősítésű dokumentumok, amelyek védelme az Európai Unió, illetve annak egy vagy több tagállama alapvető érdeke a 4. cikk (1) bekezdése a) pontjának hatálya alá tartozó területeken, nevezetesen közbiztonsági, védelmi és katonai ügyekben” (a 9. cikk (1) bekezdése).

[3] Ezzel az üggyel az európai ombudsman különjelentésben is foglalkozott.

[4] Az alább felsorolt egyes ügyekre vonatkozóan részletesebb információk találhatók az alábbi internetcímen: http://curia.europa.eu/jurisp/cgi-bin/form.pl?lang=en

[5] Lásd még e jelentés 7.4. szakaszát.

[6] Megjegyzés: 2008-ra vonatkozóan a Bizottság sem az első, sem a megerősítő kérelmek esetében nem tud a „Beérkezett kérelmek" és a „Válaszok” rovatnak megfelelő, összehasonlítható statisztikai adatokkal szolgálni.

[7] Megjegyzés: egyetlen kérelem több dokumentumra is irányulhat, ezért több különböző választ tehet szükségessé.

[8] Megjegyzés: a „Válaszok” rovat adatai magukba foglalják az 1049/2001/EK rendelet hatályán kívüli válaszokat, így például a 45/2001/EK rendelet alapján adott válaszokat is.