Ideiglenes változat
LAILA MEDINA
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2026. július 16.(1)
C‑328/25. sz. ügy
Consorcio de Compensación de Seguros
kontra
Ministerio Fiscal,
MLVM,
LRMG,
LMR,
JMV,
LMMV,
AHM
(a Tribunal Supremo [legfelsőbb bíróság, Spanyolország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„ Előzetes döntéshozatal – 2009/103/EK irányelv – (EU) 2021/2118 irányelv – Kötelező gépjármű‑felelősségbiztosítás – Személy elleni bűncselekmény elkövetéséhez használt gépjármű – A károsult kárának megtérítése – A »gépjárművek forgalomban való részvételének« fogalma – A »baleset« fogalma – Kártérítési rendszer ”
I. Bevezetés
1. A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem a gépjármű‑felelősségbiztosításról és a biztosítási kötelezettség ellenőrzéséről szóló, 2009. szeptember 16‑i 2009/103/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek(2) a 2009/103 irányelv módosításáról szóló, 2021. november 24-i (EU) 2021/2118 európai parlamenti és tanácsi irányelv(3) (9) preambulumbekezdésére tekintettel történő értelmezésére vonatkozik. Konkrétabban, a jelen ügy többek között azt a kérdést veti fel, hogy a gépjárműnek egy másik személy személyi sérülését vagy halálát okozó eszközként történő szándékos használata a 2009/103 irányelv 3. cikkének első bekezdése értelmében „a gépjármű forgalomban való részvételének” fogalma alá tartozik‑e.
2. A kortárs nyugati társadalmak kollektív képzeletében a gépjárművet széles körben a szabadság szimbólumának tekintik. Akár Jack Kerouac irodalmi (On the Road), akár Ridley Scott filmes (Thelma & Louise) remekművében jelenik meg, ez a szimbólum a 20. század második felétől kezdve szinte állandó eleme a nyugati kultúrának. Ugyanakkor Victor Hugo már jóval korábban, 1846‑ban a Chambre des pairs (a francia főrendek háza) előtt elhangzott beszédében hangsúlyozta, hogy véleménye szerint „a szabadsággal felelősség is jár”, és ő „azoknak a táborába tartozik, akik nem kívánják, hogy a szabadságot felelősségvállalás nélkül élvezhessék”.(4)
3. Bizonyos értelemben a jármű biztosításának mai követelménye éppen ezt a felelősségvállalási szellemet testesíti meg. Éppen ez a szellem vezérelte ugyanis az uniós jogalkotót, amikor 1972 óta számos irányelvet elfogadott a kötelező gépjármű‑felelősségbiztosításra vonatkozóan,(5) amely területet fokozatosan harmonizálták a gépjárművek által okozott balesetek károsultjainak védelmére irányuló célkitűzés megvalósítása érdekében.(6) Ebben az összefüggésben a Bíróság már több alkalommal hozott határozatot ezen irányelvek értelmezése tekintetében, többek között a „gépjármű forgalomban való részvétele” fogalmának meghatározása érdekében.(7) A felelősségbiztosítás által fedezett károk terjedelme azonban folyamatosan újabb kérdéseket vet fel, például olyanokat, amelyek a jelen ügy középpontjában állnak.
4. A jelen ügyben a „jármű forgalomban való részvétele” fogalmának értelmezésével kapcsolatban kétségeket felvető körülmények különösen súlyosak, mivel azok egy gépjárműnek valamely másik személy halálát okozó szándékos cselekményre való használatával kapcsolatosak.
II. Az alapeljárás, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések és a Bíróság előtti eljárás
5. 2020. július 12‑én reggel AHM Spanyolországban egy éjszakai klub előtt verekedésbe keveredett több személlyel, köztük AMV‑vel. A verekedés után AHM – aki soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel – beindította autóját, amelyre nem kötött kötelező gépjármű‑felelősségbiztosítást. Szándékosan nagy sebességgel, a fényszórók bekapcsolása nélkül hajtott AMV felé, aki a járdán sétált, és elgázolta őt. Az első ütközés után AHM megfordult az autóval, és áthajtott AMV‑n. AMV az elszenvedett többszörös sérülések következtében még aznap meghalt.
6. Az alapeljárás tárgyát képező események idején Spanyolországban két rendszer létezett, amely alapján kártérítésben részesülhettek a gépjármű által okozott anyagi kárt vagy sérülést elszenvedő személyek: nevezetesen a gépjármű használatából eredő kár vagy sérülés megtérítésére szolgáló rendszer, valamint a szándékos erőszakos bűncselekmények áldozatainak nyújtott állami támogatások rendszere.
7. Az Audiencia Provincial de Barcelona (barcelonai tartományi bíróság, Spanyolország) esküdtszéki tanácsa 2022. szeptember 19‑i ítéletében – amelyet egy későbbi határozat egészített ki – AHM‑et előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés bűncselekményének elkövetéséért 16 év és 8 hónap szabadságvesztésre, valamint a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetéséért 4 hónap szabadságvesztésre ítélte. Emellett az Audiencia Provincial de Barcelona (barcelonai tartományi bíróság) elrendelte, hogy AHM viselje a költségeket és fizessen kártérítést. Egyúttal a Consorcio de Compensación de Segurost (biztosítási kártérítési konzorcium; a továbbiakban: konzorcium) is – mint közvetlen, egyetemlegesen felelős polgári jogi felet – a visszkereseti jogának sérelme nélkül kártérítés fizetésére kötelezték.
8. A konzorcium fellebbezést nyújtott be a Tribunal Superior de Justicia de Cataluña (katalóniai felsőbíróság, Spanyolország) polgári és büntetőügyi tanácsához, amely 2023. március 7‑i ítéletével helybenhagyta az első fokon hozott ítéletet, de a konzorcium által fizetendő kártérítés összegét és a kedvezményezettek számát némiképp csökkentette; különösen mentesítette a konzorciumot az áldozat nagyszülei részére fizetendő kártérítés alól.
9. A konzorcium felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Tribunal Supremóhoz (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) – a kérdést előterjesztő bírósághoz – a 2023. március 7‑i ítélet hatályon kívül helyezését kérve, különösen azzal az indokkal, hogy az alapeljárás tárgya nem a „gépjármű forgalomban való részvételére” vonatkozik. Ez az érv a 2004. október 29‑i Real Decreto Legislativo 8/2004 por el que se aprueba el texto refundido de la Ley sobre responsabilidad civil y seguro en la circulación de vehículos a motor (a gépjárművek forgalomban való részvételének biztosításáról és a vonatkozó polgári jogi felelősségről szóló törvény egységes szerkezetbe foglalt szövegét elfogadó 8/2004. sz. királyi törvényerejű rendelet) 1. cikke 6. bekezdésének az alapeljárás idején alkalmazandó változatán alapul, amely kimondja, hogy „a gépjármű használata nem foglalja magában a gépjármű személy vagy vagyon elleni szándékos bűncselekmény elkövetési eszközeként történő használatát”.
10. A kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak e spanyol jogszabály uniós joggal való összeegyeztethetőségét illetően, különös tekintettel a 2021/2118 irányelv (9) preambulumbekezdésének szövegére, amelyből lényegében kitűnik, hogy a tagállamoknak vagy gondoskodniuk kell arról, hogy a gépjárművel szándékosan okozott kárt vagy sérülést a 2009/103 irányelvnek megfelelően fedezzék, vagy pedig olyan alternatív, egyenértékű kártérítési rendszert kell felállítaniuk, amely biztosítja, hogy az ilyen károk vagy sérülések esetében a 2009/103/EK irányelv szerinti kártérítéshez a lehető legközelebb álló módon biztosítják a kártérítést. A kérdést előterjesztő bíróság azonban megjegyzi, hogy a 2021/2118 irányelv időbeli hatálya nem terjed ki az alapügyben vitatott tényállásra. Ezzel összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy már a 2009/103 irányelv eredeti változata is rendelkezett‑e a 2021/2118 irányelv (9) preambulumbekezdésében említett, a vagyoni kárral és személyi sérüléssel kapcsolatos egyenértékű kártérítésre vonatkozó elvről. Amennyiben igen, a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megvizsgálni, hogy a spanyol államnak a gépjárművel szándékosan elkövetett bűncselekményekből eredő károk megtérítésére vonatkozó rendszere olyan kártérítési szabályokat biztosít‑e, amelyek „a lehető legközelebb állnak” a 2009/103 irányelvben meghatározottakhoz.
11. E körülmények között a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és a Bíróság Hivatalához 2025. május 13‑án érkezett előzetes döntéshozatalra utaló határozatával a következő kérdéseket terjeszti előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:
„1) Már a 2009/103/EK irányelv eredeti változata óta ténylegesen érvényesülő uniós jognak minősül‑e a gépjárművek használatának valamennyi áldozata kártérítési fedezetének egyenértékűségére vonatkozó, a 2021/2118 irányelv (9) preambulumbekezdése által kifejezetten deklarált elv, azon személyeket is beleértve, akik a mozgó jármű szándékos erőszak eszközeként történő használata következményeként válnak áldozattá?
2) Az e kérdésre adott igenlő válasz esetén: egy olyan állami kártérítési rendszer, amelybe a gépjárművel elkövetett szándékos bűncselekmények áldozatai is beletartoznak, de lecsökkenti a kártérítés összegét (olykor akár a felére is), és kizár egyes kedvezményezetteket, a kötelező biztosítási rendszerhez hasonlónak tekinthető‑e, és mellőzhetővé teszi‑e ezáltal a [2009/103 irányelvben] előírt fedezetnek az ilyen áldozatokra történő kiterjesztését?”
12. Írásbeli észrevételeket nyújtott be a Bírósághoz az egyik polgári fél (LRMG), a Ministerio Fiscal (spanyol ügyészség), a spanyol kormány és az Európai Bizottság. Valamennyien részt vettek a 2026. május 21‑én tartott tárgyaláson.
III. Elemzés
A. Előzetes észrevételek
13. Amint azt a jelen indítvány 3. pontjában jeleztem, a 2009/103 irányelv öt korábbi, mára hatályon kívül helyezett irányelvet egyesített annak érdekében, hogy egységes szerkezetbe foglalja és tisztázza a gépjárművek használatával kapcsolatos polgári jogi felelősségbiztosításra vonatkozó jogi helyzetet. Ez az irányelv azonban nem módosította a korábbi irányelvek lényegét, így az e korábbi irányelvekre vonatkozó ítélkezési gyakorlat átültethető a 2009/103 irányelv megfelelő rendelkezéseinek értelmezésére.(8) Ebben az összefüggésben a Bizottság 2017‑ben elvégezte a 2009/103 irányelv működésének értékelését, amelyben arra a következtetésre jutott, hogy számos módosításra van szükség ezen irányelv hatékonyságának, eredményességének és más uniós szakpolitikákkal való koherenciájának javítása érdekében. E célból fogadták el a 2021/2118 irányelvet.(9)
14. A jelen ügyben éppen e különböző irányelvek egymást követő szabályozása és különösen a 2021/2118 irányelvben bevezetett (9) preambulumbekezdés relevanciája – amelynek tartalmát az alábbiakban részletesebben ismertetem – adott okot a felvetett kérdésekre.
15. Az alapvető kérdés az ilyen kárral vagy sérüléssel érintett károsult kártérítése, figyelembe véve, hogy a 2009/103 irányelv először is 3. cikkében előírja, hogy minden tagállamnak meg kell tennie a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a saját területén szokásosan üzemben tartott gépjárművek rendelkezzenek gépjármű‑felelősségbiztosítással,(10) másodszor pedig 10. cikkében előírja, hogy végső megoldásként létre kell hozni egy szervezetet, amely kártérítést nyújt a károsultaknak azokban az esetekben, amikor a sérülést vagy kárt azonosítatlan vagy az említett irányelv 3. cikkében meghatározott biztosítási kötelezettségnek eleget nem tévő gépjármű okozta, vagyis olyan gépjármű, amelynek tekintetében nem létezik biztosítási szerződés.(11)
16. A 2009/103 irányelv azonban – az alapügy tényállására alkalmazandó változatában – nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely kifejezetten a gépjárművekkel szándékosan okozott károk vagy sérülések kérdését szabályozná.
17. Mindazonáltal a 2021/2118 irányelv, amely előírja a tagállamok számára, hogy 2023. december 23‑ig fogadják el azokat a rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek megfeleljenek, (9) preambulumbekezdésében kimondja, hogy amennyiben egy tagállam a jármű használatával szándékosan okozott személyi sérüléseket vagy vagyoni károkat kizárja a kötelező gépjármű‑biztosítás hatálya alól, egy feltétellel lehetővé kell tenni e joggyakorlat folytatását. Ennek megfelelően annak érdekében, hogy „ne csökkenjen a [2009/103 irányelv] által biztosított védelem, az ilyen joggyakorlatot csak akkor szabad megengedni, ha egy tagállam biztosítja, hogy ilyen esetekben a károsultak a [2009/103] irányelv szerinti kártérítéshez a lehető legközelebb álló módon részesüljenek kártérítésben”.
18. E preambulumbekezdés szó szerinti értelmezéséből tehát az következik, hogy a jogalkotó szükségesnek tartja i. a jármű használatával szándékosan okozott kár vagy sérülés esetén járó kártérítés és ii. a jármű használatával véletlenül okozott kár vagy sérülés esetén járó kártérítés közötti egyenértékűség elvének tiszteletben tartását, mivel a jármű használatával szándékosan okozott kár vagy sérülés csak akkor zárható ki a kötelező gépjármű‑felelősségbiztosítás hatálya alól, ha a károsult felek olyan módon részesülnek kártérítésben, amely „a lehető legközelebb áll” a 2009/103 irányelv alapján nyújtandó kártérítéshez. A (9) preambulumbekezdés egyértelművé teszi azt is, hogy e mechanizmus biztosítása azért szükséges, hogy „ne csökkenjen a [2009/103 irányelv] által biztosított védelem”, ami arra utal, hogy ez a védelem már létezett az említett irányelv alapján.
19. Ezek a megfontolások két kérdést vetnek fel.
20. Először is, a jelen indítvány 18. pontjában ismertetett egyenértékűség elve a 2021/2118 irányelv (9) preambulumbekezdésében szerepel, de az irányelv egyetlen cikkében sem található meg. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint valamely uniós jogi aktus preambulumbekezdésének, noha nincs kötelező jogi ereje, fontos értelmezési értékkel bír, mivel pontosíthatja az érintett jogi aktus valamely rendelkezésének tartalmát, és megvilágíthatja e jogi aktus kibocsátójának szándékát.(12) Ennélfogva, bár e (9) preambulumbekezdés szövegéből kitűnik, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a gépjármű használatával szándékosan okozott károk megtérítése a lehető legközelebb álljon a nem szándékosan okozott károk megtérítéséhez, e preambulumbekezdés önmagában nem írhat elő ilyen közvetlen kötelezettséget a tagállamok számára.
21. Másodszor, nem vitatott, hogy a 2021/2118 irányelv nem volt alkalmazandó a 2020. július 12‑én bekövetkezett tragikus események idején. Ebben az összefüggésben és a jelen indítvány 20. pontjában kifejtett megfontolásoktól eltekintve felmerül a kérdés, hogy az említett irányelv (9) preambulumbekezdése releváns‑e a 2009/103 irányelv értelmezése szempontjából, és ha igen, milyen hatással van az eljárás tárgyát képező ügyre. A kérdést előterjesztő bíróság által ismertetett tényállás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések megfogalmazása alapján azonban egyértelmű, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem azt kívánja megállapítani, hogy a 2021/2118 irányelv alkalmazandó‑e az alapeljárásban, hanem kizárólag azt, hogy az egyenértékűségnek a jelen indítvány 18. pontjában említett elve már a szóban forgó jogvita keretében alkalmazandó 2009/103 irányelvből is levezethető‑e.
22. A fenti megfontolásokra figyelemmel kell az előzetes döntéshozatalra előterjesztett két kérdést megvizsgálni.
B. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés
23. Első kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja tisztázni, hogy a 2009/103 irányelv 3. és 10. cikkét – a 2021/2118 irányelv (9) preambulumbekezdésének fényében – úgy kell‑e értelmezni, hogy jármű használatával szándékosan okozott kárt vagy sérülést, amelyre vonatkozóan nem tettek eleget a biztosítási kötelezettségnek, az előbbi irányelv alapján kell megtéríteni. Más szavakkal, a megválaszolandó kérdés tehát az, hogy a 2009/103 irányelv hatálya kiterjed‑e a gépjárművet használó személy által szándékosan okozott kárra vagy sérülésre.
1. A 2009/103 irányelv 3. cikke hatályának „a gépjármű forgalomban való részvételének” fogalmával való körülhatárolása
24. A 2009/103 irányelv hatálya az irányelv egyetlen cikkében sincs egyértelműen meghatározva. Ennélfogva az a Bíróság kiterjedt ítélkezési gyakorlatának tárgyát képezte, amely nagyjából a következőképpen foglalható össze: a 2009/103 irányelv biztosítási kötelezettséget ír elő a szokásos funkciójukkal összeegyeztethető módon használt gépjárművek tekintetében.(13) Ez magában foglalja egyrészt annak meghatározását, hogy a szóban forgó kárt vagy sérülést okozó tárgy gépjárműnek tekinthető‑e,(14) másrészt pedig azt, hogy mit kell érteni a „gépjármű forgalomban való részvételének” fogalma alatt. A jelen jogvita a második feltételre, pontosabban egy ilyen gépjármű szándékos emberölés elkövetése céljából történő használatára vonatkozik.
25. Ahhoz tehát, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre hasznos választ lehessen adni, meg kell határozni, hogy e használat a „gépjármű forgalomban való részvételének” fogalma alá tartozik‑e az említett irányelv 3. cikkének első bekezdése értelmében. Ez alapvető fontosságú kérdés, mivel csak a biztosított gépjármű használatának azon esetei alapozhatják meg az e gépjármű gépjármű‑felelősségbiztosítási szerződése címén a biztosító általi felelősségvállalást az e gépjármű használata által okozott kár vagy sérülés tekintetében, amelyek a „gépjármű forgalomban való részvételének” a 2009/103 irányelv 3. cikkének első bekezdése szerinti fogalma alá tartoznak.(15)
26. Egy ilyen előzetes elemzés előre meghatározza a 2009/103 irányelv hatályának tágabb értelmezését, mivel ugyanez az érvelés szükségszerűen vonatkozik az említett irányelv 10. cikkének hatályára is, amely a nem biztosított vagy azonosítatlan járművek által okozott károk és sérülések megtérítését garantálja. E tekintetben a 2009/103 irányelv (14) preambulumbekezdésének fényében megjegyzem, hogy az irányelv 10. cikke egy e célra létrehozott szervezet révén hivatott garantálni, hogy a károsultak ne maradjanak kártérítés nélkül, amennyiben a balesetet okozó jármű nem biztosított vagy azonosítatlan. Ezzel párhuzamosan a 2009/103 irányelv (2) preambulumbekezdése – amely segíti az irányelv 3. cikke szövegkörnyezetének megértését – hangsúlyozza a gépjármű‑felelősségbiztosítás fontosságát a biztosítottak és a balesetek károsultjai számára. Mindkét preambulumbekezdés ugyanazokat a kifejezéseket használja a 2009/103 irányelv hatályának leírására, amelynek célja, hogy kiterjedjen a balesetek károsultjaival szembeni felelősségre. Következésképpen a 2009/103 irányelv 3. és 10. cikke egyaránt ugyanazon típusú eseményekre terjed ki, nevezetesen azokra a balesetekre, amelyek sérülést okoztak a károsultaknak, miközben egymást kiegészítik aszerint, hogy létezik‑e a biztosítási szerződés, illetve megállapítható‑e a biztosított személye.
27. A Bíróság már pontosította, hogy a „gépjármű forgalomban való részvételének” a 2009/103 irányelv 3. cikkének első bekezdésében szereplő fogalmának meghatározása nem bízható az egyes tagállamok mérlegelésére, hanem az az uniós jog önálló fogalma, amelyet a Bíróságnak kell értelmeznie.(16) E fogalom magában foglalja a gépjármű minden olyan használatát, amely összeegyeztethető e gépjárművek szokásos funkciójával,(17) ami végső soron a gépjármű szállítási eszközként való mindenfajta használatát jelenti.(18) Amint arra a KBC Verzekeringen ügyre vonatkozó indítványomban(19) már emlékeztettem, a Bíróság fokozatosan tisztázta azt a releváns szempontot, amelyet annak meghatározása érdekében kell alkalmazni, hogy egy adott helyzet a gépjármű szállítási eszközként való használatának minősül‑e.
28. Összefoglalva: ez a kritérium a szóban forgó jármű használatának ténybeli értékelését jelenti, figyelembe véve a Bíróság ítélkezési gyakorlatában kialakult számos szempontot.
29. Egyrészt e fogalom hatálya nem korlátozódik a közúti forgalmi helyzetekre, azaz a közúti forgalomra, és e fogalomba beletartozik a gépjárművek minden olyan használata, amely összeegyeztethető e gépjárművek szokásos funkciójával.(20) Másrészt az a tény, hogy a gépjármű mozog‑e, vagy mozdulatlanul áll, vagy a motorja a szóban forgó kárt vagy sérülést okozó esemény bekövetkezésének időpontjában járt‑e, vagy sem, önmagában nem meghatározó, mivel kizárólag az a kérdés merül fel, hogy azt szállítási eszközként használták‑e, vagy sem.(21) Harmadszor, valamely gépjármű szállítási eszközként való tényleges használatát tágan kell értelmezni. Ez magában foglalja többek között azt a használatot, amely lehetővé teszi a személyek ki‑ és beszállását, illetőleg az e gépjármű segítségével elszállítandó áruk ki‑ és berakodását.(22) Magában foglalja továbbá „az e gépjármű szállítóeszközként való használatának szerves részét képező természetes és szükségszerű szakaszokat”, mint például a gépjármű parkolását és mozdulatlanul állásának időtartamát.(23) A használat csak akkor tartozik e fogalom alá, ha a járművet a szokásos szállítási funkciójától egyértelműen eltérő célra használják.(24)
30. A fentiek fényében megjegyzem, hogy a vonatkozó ítélkezési gyakorlatot pragmatikus megközelítés jellemez,(25) amelyet azzal a céllal alkalmaztak, hogy a nemzeti bíróságok számára hasznos iránymutatást nyújtsanak a 2009/103 irányelvben meghatározott követelmények egységes alkalmazásához. Bár ez eseti megközelítésnek tűnhet, egyértelmű, hogy objektív értékelésről van szó, amelynek középpontjában maga a gépjármű áll, és ez utóbbi képezi a Bíróságnak a „gépjármű forgalomban való részvételének” fogalmát meghatározó ítélkezési gyakorlatának összekötő elemét. Így ez a megközelítés eddig mindig tisztán funkcionális fókuszú volt, ami e fogalom tág értelmezéséhez vezetett. Tudomásom szerint azonban a Bíróság még soha nem vizsgálta a járművezető azon magatartásának szubjektív elemét, amely a jármű által okozott kárhoz vagy sérülésekhez vezetett.
31. Ennélfogva a jelen ügy felveti azt a konkrét kérdést, hogy a 2009/103 irányelv hatályát befolyásolja‑e a járművezető magatartása szubjektív elemének jogi minősítése, és ha igen, hogyan –. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megválaszolásához ezért tisztázni kell, hogy a „gépjármű forgalomban való részvétele” fogalma hatálya kiterjed‑e e szubjektív elem – nevezetesen a járművezetőnek a bűncselekmény objektív elemeihez, pontosabban a szóban forgó jármű használatának következményeihez viszonyított tudatállapotának – értékelésére is.
2. A járművezető „tudatállapotának” jelentősége a „gépjármű forgalomban való részvétele” fogalmának meghatározásában
32. A jelen ügyben a jármű használatának objektív értékelése szempontjából releváns elemek mellett a Bíróságot arra kérik, hogy tisztázza, hogy a szóban forgó kárt vagy sérülést okozó jármű vezetőjének tudatállapota releváns‑e annak megállapítása szempontjából, hogy egy adott helyzet a 2009/103 irányelv 3. cikkének első bekezdése értelmében a jármű „forgalomban való részvételének” minősül‑e. Konkrétabban – amint azt a jelen indítvány 1. pontjában már említettem – a Bíróságnak arra a kérdésre kell választ adnia, hogy figyelembe kell‑e venni annak a személynek a tudatállapotát, aki gépjárművét arra használja, hogy éppen azt a kárt vagy sérülést okozza, amely megalapozza a károsult kártérítési jogát, amikor arról kell dönteni, hogy a szóban forgó kár vagy sérülés a 2009/103 irányelv hatálya alá tartozik‑e. A válasz megadásához a Bíróság értelmezési módszereit alkalmazom a 2009/103 irányelv 3. és 10. cikkének szövegére vonatkozóan, annak érdekében, hogy kiegészítsem a Bíróság által az ítélkezési gyakorlatában már elvégzett elemzést a „járművek forgalomban való részvétele” fogalmának szokásos jelentése tekintetében, figyelembe véve egyúttal a fogalom szövegkörnyezetét, valamint azon szabályozás célkitűzéseit, amelyeknek részét képezi.(26)
a) A 2009/103 irányelv 3. cikke első bekezdésének és 10. cikke (1) bekezdésének szövege
33. A 2009/103 irányelv 3. cikkének első bekezdését illetően a Bíróság már hangsúlyozta, hogy annak megfogalmazása igen általános.(27) Konkrétabban: a „jármű forgalomban való részvétele” kifejezés szó szerinti értelmezése nem teszi lehetővé, hogy – akármilyen irányban is – bármilyen következtetést lehessen levonni arra vonatkozóan, hogy milyen súlyt kell tulajdonítani a vezető tudatállapotának annak megállapításakor, hogy egy cselekmény ilyen „forgalomban való részvételnek” minősül‑e vagy sem.
34. Hasonlóképpen, az említett irányelv 10. cikkének (1) bekezdése sem szól arról a kérdésről, hogy az azonosítatlan, illetve az olyan jármű által okozott kárra vagy sérülésre, amelynek tekintetében a 3. cikkben előírt biztosítási kötelezettségnek nem tettek eleget, kiterjed‑e a tagállamok által létrehozandó vagy felhatalmazandó szervezet által nyújtott kártérítés, amennyiben az adott kár vagy sérülés egy gépjármű vezetőjének szándékos cselekményéből ered.
35. Ennélfogva a 2009/103 irányelv 3. cikke első bekezdésének és 10. cikke (1) bekezdésének szó szerinti értelmezéséből nem következik az uniós jogalkotó egyértelmű és kifejezett szándéka arra vonatkozóan, hogy kötelező felelősségbiztosítás vagy állami finanszírozás útján fedezetet biztosítson a gépjárművezető szándékos cselekményének károsultja által elszenvedett kárra vagy sérülésre. Ugyanakkor ebből a szó szerinti értelmezésből az sem következik, hogy a jogalkotó nem kívánt ilyen fedezetet biztosítani. Ilyen körülmények között különös jelentőséget kell tulajdonítani a 2009/103 irányelv hátterének és az ezen irányelv által követett célkitűzéseknek.
b) A 2009/103 irányelv háttere
36. Ami a 2009/103 irányelv 3. cikke első bekezdésének és 10. cikke (1) bekezdésének hátterét illeti, meg kell jegyezni, hogy a gépjármű‑felelősségbiztosítást az említett irányelvben következetesen a „baleset” fogalmával összefüggésben használják, noha ezt a fogalmat egyik rendelkezés sem említi.
37. Ebben a tekintetben hivatkozni kell az irányelv több preambulumbekezdésére. Különösen az irányelv alapvető célkitűzését meghatározó (2) preambulumbekezdés mondja ki, hogy „[a] gépjármű‑felelősségbiztosítás különösen fontos az európai polgárok számára, legyenek akár biztosítottak, akár baleset károsultjai”. A (18) preambulumbekezdés, amely az irányelv 10. cikkében hivatkozott szervezetre vonatkozó jogalkotói megfontolásokat tartalmazza, kimondja, hogy „[a] nem biztosított gépjármű által okozott baleset esetén a nem biztosított vagy nem azonosítható gépjárművek által okozott baleset károsultja tekintetében a kártérítést teljesítő szervezet a károsultnál könnyebben indíthat keresetet a felelős fél ellen”. Emellett a (20) preambulumbekezdés, amely a károsultak kártérítéshez való jogának a 2009/103 irányelv alapján történő harmonizációja mögött meghúzódó okokat ismerteti, kimondja, hogy „[a] gépjárműbalesetek károsultjai számára hasonló bánásmódot kell biztosítani függetlenül attól, hogy a Közösségen belül a balesetek hol következnek be”.
38. A 2009/103 irányelv 10. cikke (3) bekezdésének harmadik albekezdéséből az következik továbbá, hogy „[a]nnak feltételeit, hogy a személyi sérülések mely esetekben tekintendők súlyosnak, azon tagállam jogszabályaival, illetve közigazgatási rendelkezéseivel összhangban kell meghatározni, amelyben a baleset bekövetkezett”. Emellett a gépjármű által okozott kár vagy sérülés miatti kártérítés eljárási szabályait a 7. fejezet tartalmazza, amelynek címe: „A 3. cikkben említett biztosítással biztosított gépjármű által okozott balesetből eredő károk megtérítése”.(28)
39. Az imént vizsgált különböző rendelkezésekből és preambulumbekezdésekből kitűnik, hogy a 3. cikk első bekezdésének és a 10. cikk (1) bekezdésének háttere nem értelmezhető megfelelően, ha figyelmen kívül hagyjuk a „jármű forgalomban való részvétele” és a „baleset” fogalom közötti kapcsolatot.
40. A 2021/2118 irányelv elfogadásához vezető előkészítő munkák tovább erősítik, hogy a 2009/103 irányelv a balesetek károsultjainak védelmére irányul. E tekintetben a Bizottság javaslata többek között hasznos útmutatást nyújt annak kimondásával, hogy a 2009/103 irányelv „célja a magas szintű konvergencia megvalósítása a gépjárműbalesetek potenciális [károsultjainak] védelmére vonatkozóan”, és hogy „a gépjármű‑felelősségbiztosításra vonatkozó első uniós irányelvet […] 1972‑ben fogadták el, azzal a kettős céllal, hogy […] védjék a gépjárműbaleset károsultjait”.(29)
41. Maga a Bíróság is többször hangsúlyozta, hogy „a járművek által okozott balesetek károsultjai védelmének” célja vezérelte az uniós szabályozásnak a kötelező felelősségbiztosítás területén végbement fejlődését.(30)
42. A jelen indítvány 36–41. pontjában kifejtett megfontolások fényében az a következtetés vonható le, hogy a „jármű forgalomban való részvételének” fogalma, valamint következésképpen a 2009/103 irányelv 3. és 10. cikke által szabályozott, károkért és sérülésekért való felelősség hatálya kiterjed a balesetekre. Ennélfogva az említett irányelv hatályának meghatározása a „jármű forgalomban való részvétele” és a „baleset” fogalom együttes kombinációján alapul. Ilyen körülmények között felmerül a kérdés, hogy a gépjármű vezetője által szándékosan okozott kár vagy sérülés tekinthető‑e ilyen „balesetnek”.
43. A 2009/103 irányelv nem tartalmazza a „baleset” fogalmának meghatározását,(31) amelyet nehezen meghatározható fogalomként ismertek el.(32) A baleset azonban általában kedvezőtlen, nem szándékos és előre nem látható eseményre utal.(33) E tekintetben a Bíróság már pontosította, hogy e fogalmat szokásos értelemben úgy kell érteni, hogy az egy előre nem látható, az akarattól független, kárt okozó esemény,(34) vagy „olyan váratlan és hirtelen esemény, amely károsodást vagy veszélyt – például sérülést vagy halált – idéz elő”.(35)
44. Ami a nemzeti jogrendszereket illeti, a 2021/2118 irányelv (9) preambulumbekezdése kimondja, hogy e fogalom alkalmazása tekintetében eltérő nemzeti megközelítések léteznek, és hogy a közúti közlekedés és a polgári jogi felelősség tekintetében egyes tagállamok úgy döntöttek, hogy a szándékos cselekményeket kizárják a baleset fogalmából.(36) Ez az észrevétel egyébiránt megfelel a 2009/103 irányelv alapjául szolgáló harmonizációs megközelítésnek, amely feltétlen kötelezettséget ír elő annak biztosítására, hogy a biztosítás kiterjedjen a gépjármű forgalomban való részvételével kapcsolatos polgári jogi felelősségre, valamint meghatározza az e kötelezettség alóli kivételeket, de mérlegelési mozgásteret hagy a tagállamok számára az ezen irányelvben foglalt egyéb, a polgári jogi felelősség biztosítási fedezete tényleges érvényesülésének biztosítására irányuló követelmények végrehajtása során.(37)
45. Így úgy tűnik, hogy a „baleset” kifejezés értelmezése – akár köznyelvi értelemben, akár a jogi szakirodalomban elfogadott értelemben – nem támasztja alá azt az álláspontot, hogy az olyan helyzet, amelyben a gépjármű vezetője szándékosan okoz kárt vagy sérülést egy harmadik félnek, balesetnek minősül.
46. Ez azt jelenti, hogy ez a helyzet nem tartozik a „gépjármű forgalomban való részvételének” a 2009/103 irányelv 3. cikkének első bekezdése szerinti fogalma alá. Ez a megközelítés nem mentes a nehézségektől, mivel megkérdőjelezhető, hogy a 2009/103 irányelv hatálya – és következésképpen a gépjárművek által sérülést elszenvedett személyeknek biztosított védelem mértéke – kizárólag az irányelv olyan rendszertani értelmezése alapján szűkíthető le, amely a jármű használatát szorosan összekapcsolja a balesettel. Más szavakkal, és feltételezve, hogy a jogalkotó „racionális szereplőként” jár el,(38) felmerülhet a kérdés, hogy milyen mértékben lehet úgy értelmezni a jogalkotó szándékát a „jármű forgalomban való részvétele” fogalmának meghatározásakor, hogy az kizárólag a nem szándékosan vagy gondatlanságból okozott károkra vagy sérülésekre korlátozódik, anélkül, hogy ezt kifejezetten megfogalmazná.
47. Kétségtelen, hogy ezek a megjegyzések zavart keltenek a jogalkotó által az említett jogszabályban érvényesített politikai döntések értelmezése során. Egyrészt a 2021/2118 irányelv (9) preambulumbekezdése kifejezetten kimondja, hogy bizonyos helyzetekben a kártérítésnek a 2009/103 irányelvnek megfelelően ki kell terjednie a járművek olyan forgalomban való részvételére, amely vagyoni kár vagy személyi sérülés szándékos okozására irányul. Másrészt ez a kijelentés ellentétesnek tűnik a 2009/103 irányelv szövegével és hátterével, amelyeket – a jelen indítvány 42. pontjában ismertetett okokból – úgy kell értelmezni, hogy az irányelv szerinti kártérítés csak a baleset által okozott károkra vagy sérülésekre terjed ki. Ezt a kritikát azonban annak fényében kell értelmezni, hogy az uniós jogi aktus preambulumbekezdései önálló, kötelező erejű joghatással nem bírnak.(39)
48. A „járművek forgalomban való részvétele” fogalmának szó szerinti és rendszertani értelmezésével kapcsolatos ezen nehézségek azt jelentik, hogy különösen fontos e fogalmat a 2009/103 irányelv által kitűzött célok fényében vizsgálni.(40)
3. A 2009/103 irányelv célkitűzései
49. Meg kell különböztetni a 2009/103 irányelv céljait és a kötelező gépjármű‑felelősségbiztosítást szabályozó nemzeti jogi rendszerek célját. Az irányelv saját, konkrét célkitűzéseket követ,(41) amelyek közé tartozik különösen a mozgás és a szolgáltatásnyújtás szabadságának előmozdítása. Ez a szempont nem feltétlenül, sőt egyáltalán nem áll a nemzeti jogszabályok középpontjában, amelyek fő célja például az lehet, hogy meghatározzák a szóban forgó kárért vagy sérülésért kártérítésre köteles biztosító jogait és kötelezettségeit.(42) A károsultak védelme azonban mind az uniós, mind a nemzeti intézkedések szempontjából releváns.
50. Először is megjegyzem, hogy a 2009/103 irányelv az EK 95. cikk (1) bekezdésén (jelenleg az EUMSZ 114. cikk (1) bekezdése) alapul, amely felhatalmazza az Európai Parlamentet és az Európai Unió Tanácsát arra, hogy intézkedéseket fogadjanak, amelyek lehetővé teszik azon rendelkezések közelítését, amelyek tárgya a belső piac megteremtése és működése. Az említett irányelv nem hivatkozik a határokon átnyúló vonatkozású büntetőügyekben az igazságügyi együttműködés megkönnyítését célzó Szerződések rendelkezéseire és különösen az EUMSZ 82. cikk (2) bekezdésére, ellentétben például a 2012/29/EU irányelvvel, amely a károsultak védelmének szintjét hivatott növelni, különösen a büntetőeljárások keretében.(43)
51. Az EUMSZ 114. cikk célja az EUMSZ 26. cikkben meghatározott célok elérése, amelyek a belső piac működésének megteremtésére irányulnak, amely egy olyan, belső határok nélküli térség, amelyben biztosított a személyek, az áruk, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása. E tekintetben az EUMSZ 114. cikk (1) bekezdése alapján elfogadott jogalkotási aktusnak egyrészről a tagállamok törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek közelítésére vonatkozó intézkedéseket kell tartalmaznia, másrészről a tárgyának a belső piac megteremtésének és működésének kell lennie.(44) Ezzel szemben a bűncselekmények áldozatai az EUM‑Szerződés V. címének hatálya alá tartoznak, amely megállapítja az Unió azon hatáskörét, hogy az alapvető jogok, valamint a tagállamok eltérő jogrendszerei és jogi hagyományai tiszteletben tartásával jogszabályokat alkosson a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségben. Így tehát egyértelmű különbség van az EUM‑Szerződés által a belső piacot előmozdító intézkedésekkel kapcsolatban kitűzött célok, illetve a bűncselekmények megelőzését és leküzdését célzó intézkedések között. Ezeket a különbségeket nem szabad figyelmen kívül hagyni.
52. Másodszor szeretném kiemelni, hogy a 2009/103 irányelv nem tartalmaz olyan jogi rendelkezéseket, amelyek arra utalnának, hogy célja a gépjármű használata során elkövetett szándékos bűncselekmények áldozatainak védelme lett volna. Pontosabban: e jogalkotási aktus egyetlen cikke sem állapítja meg, hogy a jogalkotó szándéka az lett volna, hogy az ezen áldozatok számra nyújtandó kártérítés „a lehető legközelebb” álljon ahhoz a kártérítéshez, amelyet az említett irányelv 3. és 10. cikke alapján a balesetek károsultjai részére kell fizetni. Ennek következtében úgy tűnik, hogy a 2009/103 irányelv inkább a belső piac logikáján és nem a büntetőügyek logikáján alapul, amelyek egy másik keretbe tartoznak egy olyan területre, amelyen a jogalkotó úgy döntött, hogy más eszközökre támaszkodik.
53. A fentiekre tekintettel úgy vélem, hogy az érintett rendelkezések megfogalmazásából és a 2009/103 irányelvben elfoglalt kontextusukból, valamint a jogalkotó által az irányelv hatályának meghatározására és magyarázatára alkalmazott zavaros módszerekből fakadó kétértelműségek ellenére, a legkövetkezetesebb értelmezés – az EUM‑Szerződés 82. és 114. cikkének hatályára tekintettel – az, hogy a „jármű forgalomban való részvételének” fogalma nem foglalhatja magában a gépjárművel szándékosan okozott károkat vagy sérüléseket. E tekintetben úgy vélem, hogy a 2021/2118 irányelv (9) preambulumbekezdése – tartalmától függetlenül – nem alkalmas arra, hogy ezt az értékelést megváltoztassa, mivel e preambulumbekezdés tartalma nem szerepel kifejezetten az irányelv főszövegét alkotó cikkekben. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából következik, hogy kizárólag a jogalkotási aktus rendelkezései – és nem annak preambulumbekezdései –(45) jelentik azt az eszközt, amelynek segítségével az uniós jogalkotó jogalkotási hatáskörét gyakorolja, és konkrétabban a többek között a gépjármű által okozott kárral vagy sérüléssel érintett károsultak kárának megtérítésére vonatkozó szabályokat harmonizálja. Mivel a „jármű forgalomban való részvételének” fogalma – amint azt fentebb bemutattam – szorosan összefügg a „baleset” fogalmával, a károsultnak okozott kár vagy sérülés megtérítése nem tartozik a 2009/103 irányelv hatálya alá, ha az elkövető tudatállapota átfogja a károsultnak részére történő kár vagy sérülés szándékos okozását, és ez olyan kérdés, amely a tagállamok hatáskörébe tartozik.
4. A jelen ügyre történő alkalmazás
54. Kizárólag a kérdést előterjesztő bíróság feladata az összes releváns tény és jogi kérdés átfogó értékelése az alapeljárásban felmerült jogvita rendezése érdekében. Ugyanakkor semmi sem akadályozza meg a Bíróságot abban, hogy hasznos választ adjon a kérdést előterjesztő bíróságnak azáltal, hogy iránymutatást nyújt az uniós jog értelmezéséről, amelyre a kérdést előterjesztő bíróságnak szüksége van ahhoz, hogy saját maga döntsön az ügyben. E tekintetben a jelen indítvány 23–31. pontjában leírt módszertant kell alkalmazni annak megállapítására, hogy az alapeljárásban fennállóhoz hasonló körülmények valószínűleg a „járművek forgalomban való részvételének” hatálya alá tartozó ügynek minősülnek‑e. Amint azt a jelen indítvány 27–30. pontjában említettem, ezen értékelésnek meg kell állapítania, hogy az érintett gépjárművet a szokásos funkciójával összeegyeztethető módon használták‑e, amikor a szóban forgó kárt vagy sérülést okozta. A jelen indítvány 32–53. pontjából továbbá az következik, hogy a járművezetőnek az okozott kárral vagy sérüléssel kapcsolatos tudatállapotának megállapítása releváns annak eldöntése szempontjából, hogy az e kárhoz vagy sérüléshez vezető cselekmény a 2009/103 irányelv hatálya alá tartozik‑e, mivel az irányelv rendelkezései kizárólag a baleset által okozott károkra vagy sérülésekre terjednek ki (a következmények tekintetében fennálló szándékosság hiánya).
55. Az előző pontban összefoglalt módszertan figyelembevételével igaz, hogy az alapügy körülményei zavart kelthetnek. Így a Bíróság elé terjesztett iratanyagból és a tárgyaláson elhangzottakból kitűnik, hogy a szóban forgó gépjárművet – amelyben a vezető és egy utas utazott – közúton használták annak érdekében, hogy eljussanak az egy személy halálát okozó tragikus esemény helyszínére, majd onnan elmeneküljenek. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy az alapügyben szóban forgó kárt vagy sérülést okozó cselekmény a gépjárműnek az e kár okozása céljából történő szándékos használatából állt.(46) Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy bírósági határozat állapította meg, hogy AHM szándékosan nagy sebességgel, a fényszórók bekapcsolása nélkül vezette a nem biztosított gépjárművét azzal a céllal, hogy AMV‑t kétszer nagy sebességgel elüsse. A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy AHM szándéka az volt, hogy AMV életét kioltsa, és nagy volt annak a valószínűsége, hogy cselekményeinek eredményeként ezt meg is teszi.
56. Ilyen körülmények között – a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálat függvényében – a jelen ügyben nem tekinthető úgy, hogy a gépjármű használata a „gépjármű forgalomban való részvételének” fogalma alá tartozik a 2009/103 irányelv 3. cikke első bekezdésének és következésképpen 10. cikke (1) bekezdésének értelmében. Ezért az említett kár és sérülés miatti kártérítés nem alapulhat az ott biztosított fedezeten, ha egyértelműen megállapítható, hogy a vezető olyan tudatállapotban volt, hogy a szóban forgó kár – nevezetesen egy személy halála – okozása céljából hajtott végre szándékos cselekményt.(47)
57. Bármely más megközelítés véleményem szerint olyan kötelező erőt tulajdonítana egy preambulumbekezdésnek, amely egyértelműen ellentmondana a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatának a preambulumbekezdéseknek az uniós jog rendelkezéseinek értelmezésében betöltött szerepét illetően.(48)
58. A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdést a következőképpen válaszolja meg: a 2009/103 irányelv 3. cikkének első bekezdését és 10. cikkének (1) bekezdését, a 2021/2118 irányelv (9) preambulumbekezdésének figyelembevételével úgy kell értelmezni, hogy azok kötelezik a tagállamokat arra, hogy a gépjárművel okozott kárnak vagy sérülésnek olyan módon történő megtérítését írják elő, hogy az a lehető legközelebb álljon a 2009/103 irányelv szerinti kártérítéshez, ha megállapítást nyer, hogy a vezető tudatállapota átfogja a szóban forgó kár – például valamely személy halála – okozásának szándékát. A tagállamok azonban továbbra is szabadon dönthetnek erről.
C. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés
59. A második kérdéssel az előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi, hogy milyen feltételek mellett tekinthető úgy, hogy a gépjármű használatával szándékosan okozott kár vagy sérülés esetére létrehozott kártérítési rendszer a károsultak számára olyan kártérítést biztosít, amely a lehető legközelebb áll ahhoz, amelyet a 2009/103 irányelv alapján kaptak volna.
60. Az előző szakaszban kifejtett okok miatt úgy vélem, hogy erre a kérdésre nem szükséges válaszolni. Azon esetre tekintettel azonban, ha a Bíróság eltérne ettől az állásponttól, és lényegében megállapítaná, hogy a 2009/103 irányelv – az alapügy tényállására alkalmazandó változatában – hallgatólagosan előírja, hogy a biztosítási kötelezettségnek eleget nem tevő jármű vezetője által szándékosan okozott kárt vagy sérülést az említett irányelv 10. cikkében foglalt követelményeknek megfelelően vagy azokhoz a lehető legközelebb álló módon kell megtéríteni, a teljesség kedvéért röviden kitérek erre a kérdésre.
61. A Bíróság következetesen megállapította, hogy a harmadik feleknek okozott károkat fedező gépjármű‑felelősségbiztosítási kötelezettség eltér a polgári jogi felelősség alapján történő kártérítés mértékétől. Amíg ugyanis az előbbit az uniós szabályozás határozza meg és garantálja, addig az utóbbit alapvetően a nemzeti jog szabályozza.(49) Következésképpen az uniós jog jelenlegi állapotában a tagállamok főszabály szerint továbbra is szabadon határozhatják meg a polgári jogi felelősségre vonatkozó rendszereik keretében különösen a gépjárműhasználattal okozott megtérítendő károkat, e károk megtérítésének terjedelmét és az említett kártérítésre jogosult személyek körét. E szabadságot ugyanakkor az említett irányelv szűkítette, amennyiben meghatározott minimális összegek mértékéig kötelezővé tette a fedezetet bizonyos károk tekintetében. A kötelező fedezettel érintett károk sorában szerepelnek többek között a „személyi sérülések”, amint azt a 2009/103 irányelv 3. cikkének utolsó bekezdése meghatározza.(50)
62. Ebben az összefüggésben, valamint figyelembe véve a tagállamok e területen fennmaradó jelentős jogkörét, a 2009/103 irányelvben előírtakhoz a lehető legközelebb álló kártérítésnek különösen meg kell felelnie az említett irányelvben meghatározott minimális összegeknek, és ki kell terjednie az abban meghatározott kártípusokra, beleértve a nem vagyoni kárt is. Emellett ami azt a kérdést illeti, hogy mely személyek igényelhetik ezen nem vagyoni károk megtérítését, a tagállamok kötelesek gondoskodni arról, hogy a kötelező biztosítás a 2009/103 irányelvben meghatározott minimális összegek mértékéig fedezze a közlekedési balesetek károsultjai közeli hozzátartozóinak okozott nem vagyoni kárnak a polgári jogi felelősségre vonatkozó nemzeti jog alapján járó megtérítését.(51) Ugyanezek a megfontolások alkalmazandók a biztosítással nem rendelkező gépjárművek esetében is, mivel ezen irányelv 3. cikkének és 10. cikkének hatálya szükségszerűen ugyanarra az eredményre vezet az érintett károsult tekintetében.
63. E tényezőket azonban a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia.
64. A fenti megfontolások fényében, és amennyiben a Bíróság ezt szükségesnek ítéli, azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre a következőképpen válaszoljon: a gépjárművel szándékosan okozott károk megtérítésére vonatkozó rendszer úgy tekinthető, mint amely a károsult kárát a 2009/103 irányelv szerinti kártérítéshez a lehető legközelebb álló módon téríti meg, amennyiben mértéke megfelel az ezen irányelvben előírt minimális összegeknek, és kiterjed az abban meghatározott kártípusokra, beleértve a közlekedési balesetek károsultjai közeli hozzátartozóinak okozott nem vagyoni kárt is.
IV. Végkövetkeztetés
65. A fenti megállapításokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a következő választ adja a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) kérdéseire:
1) A gépjármű‑felelősségbiztosításról és a biztosítási kötelezettség ellenőrzéséről szóló, 2009. szeptember 16‑i 2009/103/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikkének első bekezdését és 10. cikkének (1) bekezdését a 2009/103 irányelv módosításáról szóló, 2021. november 24‑i (EU) 2021/2118 európai parlamenti és tanácsi irányelv (9) preambulumbekezdésének figyelembevételével
úgy kell értelmezni, hogy azok nem kötelezik a tagállamokat arra, hogy a gépjárművel okozott kárnak vagy sérülésnek olyan módon történő megtérítését írják elő, hogy az a lehető legközelebb álljon a 2009/103 irányelv szerinti kártérítéshez, ha megállapítást nyer, hogy a vezető tudatállapota átfogja a szóban forgó kár – például valamely személy halála – okozásának szándékát. A tagállamok azonban továbbra is szabadon dönthetnek erről.
2) A gépjárművel szándékosan okozott károk megtérítésére vonatkozó rendszer úgy tekinthető, mint amely a károsult kárát a 2009/103 irányelv szerinti kártérítéshez a lehető legközelebb álló módon téríti meg, amennyiben mértéke megfelel az ezen irányelvben előírt minimális összegeknek, és kiterjed az abban meghatározott kártípusokra, beleértve a közlekedési balesetek károsultjai közeli hozzátartozóinak okozott nem vagyoni kárt is.
1 Eredeti nyelv: angol.
2 HL 2009. L 263.,11. o.
3 HL 2021. L 430.,1. o.
4 Hugo, V., Actes et paroles, 554. o.
5 Lásd e tekintetben: Biondi főtanácsnok Stichting Koskea ügyre vonatkozó indítványa (C‑490/24, EU:C:2025:735, 2. pont és különösen 3. lábjegyzet).
6 Lásd ebben az értelemben: 2017. november 28‑i Rodrigues de Andrade ítélet (C‑514/16, EU:C:2017:908, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
7 Lásd e tekintetben: Biondi főtanácsnok Stichting Koskea ügyre vonatkozó indítványa (C‑490/24, EU:C:2025:735, 2. pont és különösen 5. lábjegyzet).
8 Lásd ebben az értelemben: 2021. június 10‑i Van Ameyde España ítélet (C‑923/19, EU:C:2021:475, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
9 Lásd ebben az értelemben a 2021/2118 irányelv (2) preambulumbekezdését.
10 Lásd ebben az értelemben: 2018. szeptember 4‑i Juliana ítélet (C‑80/17, EU:C:2018:661, 36. és 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
11 Lásd ebben az értelemben: 2024. szeptember 19‑i Matmut ítélet (C‑236/23, EU:C:2024:761, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
12 Lásd ebben az értelemben: 2024. március 5‑i Kočner kontra Europol ítélet (C‑755/21 P, EU:C:2024:202, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
13 Lásd ebben az értelemben: 2014. szeptember 4‑i Vnuk ítélet (C‑162/13, EU:C:2014:2146, 56. pont).
14 Lásd ebben az értelemben: 2014. szeptember 4‑i Vnuk ítélet (C‑162/13, EU:C:2014:2146, 37–40. pont); ez a feltétel az alapügyben nem képezi vita tárgyát, mivel vitathatatlan, hogy az ügy középpontjában álló tragikus balesetet okozó gépjárművet az említett irányelv értelmében vett gépjárműnek kell tekinteni.
15 Lásd ebben az értelemben: 2021. október 29‑i Ubezpieczeniowy Fundusz Gwarancyjny végzés (C‑688/20, EU:C:2021:897, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
16 Lásd ebben az értelemben: 2017. november 28‑i Rodrigues de Andrade ítélet (C‑514/16, EU:C:2017:908, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
17 2019. június 20‑i Línea Directa Aseguradora ítélet (C‑100/18, EU:C:2019:517, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
18 2017. november 28‑i Rodrigues de Andrade ítélet (C‑514/16, EU:C:2017:908, 38. pont).
19 Lásd: Medina főtanácsnok KBC Verzekeringen ügyre vonatkozó indítványa (C‑323/25, EU:C:2026:572, 32–52. pont).
20 2019. június 20‑i Línea Directa Aseguradora ítélet (C‑100/18, EU:C:2019:517, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
21 2017. november 28‑i Rodrigues de Andrade ítélet (C‑514/16, EU:C:2017:908, 39. pont).
22 2018. november 15‑i BTA Baltic Insurance Company ítélet (C‑648/17, EU:C:2018:917, 36. pont).
23 2019. június 20‑i Línea Directa Aseguradora ítélet (C‑100/18, EU:C:2019:517, 41. pont).
24 Például egy olyan mezőgazdasági traktor, amelyet a szóban forgó baleset idején kizárólag a növényvédőszer‑permetező szivattyújának működtetéséhez szükséges hajtóerő előállítására használtak, nem minősült önmagában szállítási eszköznek (2017. november 28‑i Rodrigues de Andrade ítélet, C‑514/16, EU:C:2017:908, 41. pont).
25 Ez a megközelítés bírálat tárgyát képezte; ezzel kapcsolatban lásd például: Bobek főtanácsnok Van Ameyde España ügyre vonatkozó indítványa (C‑923/19, EU:C:2021:125).
26 Lásd ebben az értelemben: 2026. február 12‑i Stichting Koskea ítélet (C‑490/24, EU:C:2026:89, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
27 2018. szeptember 4‑i Juliana ítélet (C‑80/17, EU:C:2018:661, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
28 A „baleset” kifejezés a 2009/103 irányelv 1., 2., 5., 6., 8., 10., 12., 13., 15. és 17–25. cikkében szerepel.
29 A gépjármű‑felelősségbiztosításról és a biztosítási kötelezettség ellenőrzéséről szóló, 2009. szeptember 16‑i 2009/103/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2018. május 24‑i irányelvjavaslat (COM(2018) 336 final).
30 2024. szeptember 19‑i Matmut ítélet (C‑236/23, EU:C:2024:761, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
31 E tekintetben lásd például: Mengozzi főtanácsnok Vnuk ügyre vonatkozó indítványa (C‑162/13, EU:C:2014:106, 32. pont).
32 Lásd ezzel kapcsolatban: Bakouche, D., „L’accident: responsabilité civile et assurances”, Responsabilité civile et assurances, 2014. július–augusztus, 5. o.
33 Lásd: Cornu, G., Vocabulaire juridique, PUF, Párizs, 2024.
34 2019. december 19‑i Niki Luftfahrt ítélet (C‑532/18, EU:C:2019:1127, 35. pont).
35 2020. december 17‑i CLCV és társai (Dízelmotoron elhelyezett hatástalanító berendezés) ítélet (C‑693/18, EU:C:2020:1040, 108. pont).
36 Például a francia jogrend összefüggésében hangsúlyozták, hogy „etimológiai szempontból a »baleset« (accidens: valami, ami véletlenül történik) kifejezés olyan eseményre utal, amely váratlanul – mintegy meglepetésszerűen – következik be, vagyis egy hirtelen és nem szándékos eseményre. A baleset tehát első ránézésre egy hirtelen eseménynek felel meg, amely nem szándékosan okoz kárt. Ez azt jelenti, hogy ha a kárt szándékosan okozták, akkor szigorúan véve már nem balesetről van szó. Ebből a szempontból az ítélkezési gyakorlat kizárja a »baleset« minősítés alól azokat az eseteket, amikor az érintett jármű vezetője vagy üzemben tartója, vagy akár egy harmadik fél szándékosan vagy legalábbis tudatosan követi el a szabályszegést” (Leduc, F., „Le cœur et la raison en droit des accidents de la circulation”, Responsabilité civile et assurances, 2009. március).
37 Például a 2009/103 irányelv 9. cikke előírja, hogy a 3. cikkben említett biztosítás legalább az e cikkben meghatározott minimális összegnek megfelelő mértékben kötelező, ami nem érintik a tagállamok által előírható magasabb fedezeti összegeket. Ezen túlmenően a Bíróság következetesen rámutatott arra, hogy a károknak a biztosított felelősségbiztosítása alapján történő megtérítésének mértékét lényegében a nemzeti jog szabályozza (2011. március 17‑i Carvalho Ferreira Santos ítélet, C‑484/09, EU:C:2011:158, 31. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Emellett a 2009/103 irányelv 10. cikkével és az abban meghatározott kártérítésért felelős szervezetekkel kapcsolatban a tagállamok továbbra is jogosultak arra, hogy e szervezetek által nyújtott kártérítést kiegészítő jellegűnek vagy nem kiegészítő jellegűnek tekintsék.
38 Lenaerts, K. és Gutiérrez‑Fons, J.A., „To say what the law of the EU is: Methods of interpretation and the European Court of Justice”, Columbia Journal of European Law, 20. évf., 2. sz., 2014, 20. o.
39 Lásd a jelen indítvány 19–21. pontját.
40 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy „amennyiben a szóban forgó uniós jogi rendelkezés kétértelmű, homályos vagy hiányos, az Európai Bíróság által alkalmazott valamennyi értelmezési módszer egymást kölcsönösen erősítve működik” (Lenaerts, K. és Gutiérrez‑Fons, J.A., 38. lábjegyzet, i.m., 61. o.).
41 2017. november 28‑i Rodrigues de Andrade ítélet (C‑514/16, EU:C:2017:908, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
42 Hocquet‑Berg, S., „La notion d’accident de la circulation”, Responsabilité civile et assurances, 2014. július–augusztus, 34. o.
43 A bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról és a 2001/220/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2012. október 25‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2012. L 315., 57. o.). E témával kapcsolatban megjegyzem, hogy a 2009/103 irányelv részletes követelményeket határoz meg a kötelező biztosítás által fedezett minimális összegekre vonatkozóan, ami a 2012/29 irányelv esetében nem így van. Ezzel összefüggésben a bűncselekmények áldozatainak kárenyhítéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/80/EK tanácsi irányelv (HL 2004. L 261., 15. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 7. kötet, 65. o.) a bűncselekmények áldozatai által elszenvedett sérülések miatt járó kártérítéssel, valamint az e tekintetben bevezetendő nemzeti kártérítési rendszerekkel foglalkozik, de lényegében a természetes személyek szabad mozgásának biztosításáról és a más tagállamban elszenvedett sérelem esetén történő védelmükről szól.
44 Lásd e tekintetben: Kokott főtanácsnok Philip Morris Brands és társai ügyre vonatkozó indítványa (C‑547/14, EU:C:2015:853, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
45 Lásd ebben az értelemben: a jelen indítványban hivatkozott 2024. március 5‑i Kočner kontra Europol ítélet (C‑755/21 P, EU:C:2024:202, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). E tárgyban Szpunar főtanácsnok az X és Visser egyesített ügyekre vonatkozó indítványában (C‑360/15 és C‑31/16, EU:C:2017:397, 132. pont) hangsúlyozta, hogy „[a]z uniós jogrendben a preambulum leíró, és nem előíró jellegű”. Lásd még: den Heijer, M., van Os van den Abeelen, T. és Maslyka, A., „On the use and misuse of recitals in European Union law”, Amsterdam Law School Legal Studies Research Paper No. 2019-31, Amsterdam Center for International Law, Amsterdam, 2019.
46 Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy AHM‑et előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölésért 16 év és 8 hónap szabadságvesztésre, valamint a közlekedés biztonsága ellen elkövetett bűncselekmény elkövetéséért 4 hónap szabadságvesztésre ítélték.
47 Lásd ezzel kapcsolatban Bobek főtanácsnok Ubezpieczeniowy Fundusz Gwarancyjny z siedzibą ügyre vonatkozó indítványának (C‑383/19, EU:C:2020:1003) 20. lábjegyzetében szereplő, szándékosan eltúlzott példát.
48 Lásd a jelen indítvány 44. pontját.
49 2026. február 12‑i Stichting Koskea ítélet (C‑490/24, EU:C:2026:89, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
50 2022. december 15‑i HUK‑COBURG‑Allgemeine Versicherung ítélet (C‑577/21, EU:C:2022:992, 37. és 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
51 2022. december 15‑i HUK‑COBURG‑Allgemeine Versicherung ítélet (C‑577/21, EU:C:2022:992, 40–42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).